ÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

1. fejezet

A Sasszem Biztonsági szolgálat főnöke összekotorta magát a kövezetről. Az öklét rázta a sikátor felé, amerre a furgon elhajtott. – Elkaplak, ha addig élek is! – sikította. Sarkon fordult. – Milyen márkájú volt ez a furgon? – bömbölte az emberei felé.

Az őrök is éppen akkor tápászkodtak fel a járdáról, banánhéjakat szedegetve összekent egyenruhájukról.

– Transvan! – mondta az egyik.

– Econoline – felelte a másik.

– Quicklay – mondta a harmadik.

Abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy nem volt rajta rendszámtábla, és hogy egy fehér színű teherszállító furgon volt. Azt már akkor is tudtam, hogy több tízezer ilyen furgon lehet New Yorkban.

– Elszúrták! – sikítottam. – Hagyták elszökni!

– Az isten szerelmére! – jajgatott a biztonsági főnök – Adjon még egy lehetőséget nekünk. – A bírósági kézbesítőre és a két Bellevue-ápolóra mutatott, akik épp akkor értek oda kényszerzubbonnyal a kezükben. – Kézbesítem a határozatot és beszállítom ezt az ördögfajzatot, még ha nekem kell is megcsinálni, akkor is.

– Gyerünk! – mondtam. A fickó elrohant, hogy felhívja a rendőrséget, hogy azok útakadályokat emeljenek, helikoptereket küldjenek ki és mindent megtegyenek, amit ilyenkor meg szoktak tenni.

Visszatértem a „Fura Világ” show nézőterére. A színpadon Tom Snide éppen akkor fejezte be félórás műsorát, melyet a történelem híres bűnözőinek szerelmi történeteivel színesített. Úgy tűnt, eléggé zavarja, hogy a gondosan kiválogatott női közönség nem őt hallgatja, hanem egymással beszélget a macskáról. – Összefoglalva – mondta – ha szemügyre vesznek néhányat ezek közül csont és bőr krapekok közül, és összehasonlítják őket egy olyan férfias típussal, mint amilyen én vagyok, elgondolkozhatnak azon, hogy mit ettek a nők ezeken a férfiakon.

– Milyen MACSKÁS a fantáziája! – kiáltotta az egyik szőke az első sorból, elég hangosan ahhoz hogy belehallatszódjon a mikrofonokba.

Visongó nevetés hullámzott végig a televíziós csarnokon. A táblát emelgető lány hiába tartotta a magasba a soron következő táblát:

 

TISZTELETTELJES ÁHÍTOZÁS

 

– MACSKA visszaél a türelmünkkel! – kiáltotta egy másik, hogy ő se maradjon le az előbb szólótól.

Aztán mindannyian bekapcsolódtak, és azon versenyeztek, hogy ki tudja a leggonoszabb szóviccet kitalálni a macskával kapcsolatban.

Snide tud magára vigyázni. Felkaptam a padlóról a képernyőmet, ahova az korábban leesett, és elhúztam a csíkot.

Tudtam, hogy ezt nekem kell elintéznem.

Csakhogy nem voltam túl jó állapotban. A fejem sajgott a fejre eséstől, a szemem vérezni kezdett, és szó szerint vörösben forgott előttem a világ. Csakhogy egy Apparátus-tisztnek kell hogy legyen állóképessége és tudnia kell megfeledkezni a fájdalmáról. Bátorságra is szüksége van.

Ennek ellenére attól féltem, hogy lekésem a délutáni találkozómat a leszbikusokkal. Nem szabad, hogy Adora gyanút fogjon, nekem pedig ki kell találnom, hogyan tegyek be Kraknak és Hellernek, és hogyan érjek haza még mielőtt a homokosok átképzése megkezdődik. Így vagy úgy Teenie-t is el fogom kapni.

Egész úton a lakásig a képernyőt figyeltem a taxiban.

Egy rendőrautó szirénája hallatszott a képernyő hangszórójából, és erősödött fel egyre jobban.

A grófnő az ölében tartotta a macskát. Már levette róla a csokornyakkendőt és a nyakörvet. A grófnő a macska fülét dörzsölgette és simogatta, amitől a macska szó szerint vigyorgott! Hallottam már korábban hogy a földi boszorkányok tartanak macskákat, azok a macskák azonban rendszerint feketék, ennek a jószágnak azonban csak néhány fekete foltja volt a narancs színű és fehér foltok között.

Azon kívül a grófnő sem seprűn lovagolt. Egy elegáns utasterű furgonnal utazott. A függönyöket behúzták és felkapcsolták az utastér világítását. – Ez a rendőrautó mintha érdeklődne utánunk – hallatszott Bang-Bang hangja a függönyön túlról, minden bizonnyal a vezetőülésből. – Leellenőrzik a rendszámtáblát.

– Nem lopott, ugye? – kérdezte a grófnő.

– Dehogy lopott – már megbocsásson asszonyom. Mike Mutazionénak saját rendszámtáblanyomó gépe van. Még New York állam kormányzója sem tudná lenyomozni ezt a rendszámot, amit felraktam a kocsira!

A szirénázás elhalkult.

– Elmennek – mondta Bang-Bang.

– A legjobb lenne, ha elvinnél minket arra a titkos helyre, amit annak idején a szeszcsempészek használtak – mondta Krak grófnő. – Nincs most időnk arra, hogy bújócskát játsszunk a rendőrökkel. Dolgunk van.

Ha csak legalább kinézett volna a kocsiból, vagy megemlítette volna a címet, akkor elkapom! De ehelyett csak azt a (bíííp) macskát bámulta. Az istenek sem láttak még ilyet, a macska dorombolása olyan hangosan hallatszott a hangszóróból, hogy néha már azt gondoltam, hogy a kocsijuk motorját hallom! Micsoda egy kiállhatatlan macskaféle.

Továbbhajtottak. Esélyem sem volt rá, hogy megtudjam az útvonalukat, vagy az úti céljukat, hacsak nem követnek el hibát és nem kotyogják ki.

A képernyőre tapadó vörös szemmel kifizettem a taxit a lakás előtt, majd bebotorkáltam. Továbbra is a képernyőt bámulva kibújtam az álruhámból.

Megálltak!

Mr. Kaliko kiugrott a grófnő karjából és keresztülmászott az utasteret elválasztó függönyön. Bang-Bang keze jelent meg a képen és félrehúzta a válaszfüggönyt. Egy az egyben kiláttam a kocsi szélvédőjén.

Egy raktárház!

De hol?

Több százezer raktárház lehet Manhattanben. Talán elpottyantanak még valami segítséget.

Krak grófnő minden bizonnyal egy forgó karosszékben ült. Mikor Bang-Bang belépett a kocsi hátsó terébe, Krak grófnő székestül együtt felé fordult.

A raktérben, a keresztbe fektetett kanapén ott feküdt a Süvölvény kölyök-dublőr.

Keze-lába összekötözve.

A szája betömve.

Fekete vadnyugati jelmezének nem sok hasznát vette. A szeme tágra nyílt a félelemtől.

Hirtelen eddig nem hallott zajra lettem figyelmes. Felhangosítottam a képernyőt. Csapkodó víz! A raktárház egy patak vagy egy folyó partján lehet! Egy régi raktárépület még a szeszcsempészés idejéből! Kell hogy legyen olyan padlóba vágott ajtaja, melyen keresztül ki-be rakhatják a padló alá beúszó kisebb hajókat, valamint bedobhatják a hullákat a vízbe!

Az istenek segítsék a Süvölvény kölyök-dublőrt, gondoltam. A halálos Krak grófnő, miután megtudja, amire kíváncsi, véget vet a fickó napjainak! Ó, ez a szerencsétlen dublőr. Ha tudná, hogy milyen gyilkos kedvű szörnyeteg kezébe került! Összerázkódtam. De inkább ő, mint én.

– Bang-Bang, ha kiugranál és megnéznéd, hogy nem zavar-e minket senki, azt hiszem rá tudnám venni a fickót, hogy beszéljen.

– Vérrel jár, mi? – kérdezte Bang-Bang. – Ebben az esetben elviszem magammal a macskát: túl fiatal ahhoz, hogy erőszakot lásson, még akkor is, ha már szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

Krak grófnő kivette a tömést a dublőr szájából.

– Ez a macska szerepel a bűnügyi nyilvántartásban? – köpködte a dublőr. – Azt gondoltam, hogy jogász!

– Mi a különbség a kettő között? – kérdezte Bang-Bang. – A rengeteg gyilkosság közé most felkerül egy emberrablás. De ami most fog történni, az még neki is erős lenne. Két egeret sem adnék az életedért, haver, úgyhogy udvariasan válaszolj a hölgy kérdéseire. A macska és én itt leszünk kint, és újra elengedem a jószágot, ha nem énekelsz. – Ez már követhetetlen volt a dublőr számára. – Ártatlan vagyok. Nem tudok semmit.

– Gyerünk, Bang-Bang – mondta a grófnő.

Bang-Bang szélesre tárta a kocsi oldalajtaját és megállt. Semmi mást nem láttam, csak egy raktárépület falát. – Kinyitom az egyik régi süllyesztőajtót – mondta. – Arra az esetre, ha esetleg nem beszélne. A macska kiugrott a kocsiból, Bang-Bang pedig becsukta maga mögött az ajtót.

– Semmit sem tudok – mondta a dublőr. – Azt csinálom, amit mondanak nekem.

– Ah – szólt Krak grófnő – De ki az, aki mondja?

A hajam a fejemet borító kötés alatt is égnek állt. Ahogy eluralkodott rajtam a rettegés, egyre világosabbá vált számomra, hogy ha ez a dublőr ismeri a Madison nevet, akkor hamarosan Krak grófnő is ismerni fogja. És ha Madisont megkérdezik, akkor az el fogja árulni azt az embert, akit Smith néven ismer, vagyis engem. És akkor Krak grófnő egyértelműen tudni fogja, hogy én állok az egész mögött. És akkor HALOTT leszek! A sárga ember élettelen tekintetének emléke ékelődött közém és a képernyő közé. A szemembe csorgó vér vörösre színezte az emlékképet. Le kellett ülnöm, mert a térdem reszketni kezdett.

– Nem árulom el, hogy ki irányít – mondta a dublőr, merészen előreugró lófogakkal.

– Nos, jó – mondta Krak grófnő. – Ez esetben nincs választásom.

Benyúlt a bevásárlószatyorba és előhúzta a hipnosisakot. A sisakot rátette a rémült Süvölvény kölyök-dublőr fejére, majd bekapcsolta. A fickó abban a pillanatban elernyedt.

Krak a kezébe fogta a sisak mikrofonját. – Aludj, aludj, aludj szépen. Most el fogod mondani nekem az igazságot, a teljes igazságot, csak az igazságot, máskülönben bíróság elé állítanak hamis tanúzásért. Kitől kapod az utasításokat?

– Egy férfitől.

– Milyen férfitől?

– Nem ismerem.

Krak fogott egy rögzítőszalagot, bedugta a sisak nyílásába, majd felvételre állította a gombot. – És most – folytatta – Elmondasz nekem mindent arról, hogy hogyan lettél a valódi Wister dublőre.

A dublőr belekezdett a mesébe. Árva gyerek volt, Georgia-ban született. A kormány tanulmányi ösztöndíján bejutott a Massachusettsi Roncsológiai Intézetbe. Tanult, tanult, aztán egyszer csak hívatták, mivel valaki találkozni akart vele. Az illető munkát ajánlott neki. Pénzt és nőket. Nem volt más tennivalója, mint követni az utasításokat, megjelenni itt-ott, ahol kérték, és mondani, amit mondtak neki.

Tudni akarta, hogy mi lesz így az iskolával, a férfi azonban azt mondta neki, hogy minden el lesz intézve és ne féljen, nem fog elhasalni a vizsgákon.

Az illető azt is elmondta neki, hogy újra és újra úgy fog tűnni, mintha börtönbe akarnák zárni, de nincs miért aggódnia, mivel van egy VALÓDI Jerome Terrance Wister, és ha a dolgok véletlenül rosszra fordulnának, Ő lesz az, akit végül lecsuknak.

Azt is tudni szerette volna, hogy ki is az a Wister valójában. Hallotta, hogy van neki egy testvére, de soha nem tudta, hogy merre lehet. Őt magát Gerry Wisternek hívják, és homályosan ugyan, de úgy emlékezett, hogy a testvérének a Jerome nevet adták. A férfi azonban azt mondta hogy nem kell aggódnia emiatt, a dolog teljesen lényegtelen.

– Úgy érted – szólt közbe Krak grófnő – Te azt hitted, hogy az illető, akit segítesz tönkretenni, a saját testvéred?

– Hát, valahogy úgy – válaszolta a dublőr. – A megbízó azonban elmagyarázta nekem, hogy mi azon fáradozunk, hogy híressé tegyük a testvéremet.

– Azzal hogy börtönbe zárják?

– Hát, ott volt az a rengeteg pénz, amit ajánlottak, meg a nők akiket megígértek.

Krak grófnő a melléhez szorította a mikrofont. – Micsoda primitívek! A szikrája sincs meg bennük a becsületnek! – Aztán így szólt a fickó felé. – Folytasd.

A dublőr teljes hipnózisban, tompa hangon tovább darálta a történetet.

Krak grófnő kezdte elveszíteni a türelmét. Dobolni kezdett a lábával. Már rengeteget tudott az autóversenyről, Atlantic Cityről, valamint Kansasről, csakhogy most azt is megtudta, hogy van valaki a háttérben.

Ez nagyon, nagyon idegesítő volt.

A dublőr végül végére ért a meséjének.

– Szóval, hogy hívják ezt az embert? – kérdezte Krak grófnő.

– Én Ednek hívom.

Kezdtem könnyebben lélegezni. A dublőr nem tárgyalt közvetlenül Madisonnal.

Mikor azonban meghallottam a következő kérdést, a szívem kihagyott egy ütemet.

– Ki fizet téged? – kérdezte Krak grófnő.

Ezzel most beletrafálhat, gondoltam.

– Készpénzt kapok borítékban.

– Mi van a borítékon?

– Semmi.

Ahogy nőtt Krak türelmetlensége, egyre gyorsabban dobolt a lábával. – Van valami a borítékban a készpénzen kívül?

– Csupán a nyugta, amit aláírok és visszaadok Ednek.

– És mi van a nyugtán?

– Az összeg. És az aláírásom, miután átvettem a pénzt.

– Még valami?

– Csak négy betű. F.F.B.O.

– Mit jelentenek ezek a betűk?

– Nem tudom – hallatszott tompán a válasz.

– F.F.B.O. Ez minden?

– Ez minden.

A hajam az égnek állt. Az F.F.B.O. a Fatten, Farten, Burstein és Ooze nevek rövidítése, a reklám és PR-óriás, amely a Rockecenter-számlákat kezeli, valamint J. Walter Madisont alkalmazza ebben a különösen sötét PR-kampányban. Ó, ezek a figyelmetlen ostoba bolondok! A számlaosztályt nem védték le.

Aztán jócskán felbátorodtam. Eszembe jutott amit egyszer Bury mondott nekem. Benne kell lenni a reklámvilágban ahhoz, hogy az ember megtudja, mit is jelent valójában az F.F.B.O.

A grófnő tovább vájkált, többet azonban már nem tudott meg.

Megelégedve végül a megszerzett információkkal, rátért a másik feladatra. – Most meg fogsz tenni nekem valamit – mondta. – Elmész a Legfelsőbb Bíróságra, odaállsz a bíró elé és elmondod neki, hogy az összes bűncselekményt, amit Jerome Terrance Wister nyakába varrtak, valójában te követted el. Ennyivel tartozol a saját családodnak. Ezt fogod csinálni, anélkül hogy elrontanád. Úgy igyekszel, hogy Jerome Terrance Wistert felmentsék az összes korábbi és jelenlegi vád alól. A TE arcodat ismerik a televízióból és az újságokból, és meg fogod győzni a bírót az állításaid igazáról. Ebbe bele tartoznak a házasságok, a házasságtörés és a kiskorú megerőszakolása is. Ha bárki mást mondana neked, nem hallgatsz rá. Megértetted?

– Igen.

– Írsz egy részletes vallomást arról, hogy erre az egészre felbéreltek téged. Ahogy felébredsz, kapsz tőlem papírt és azonnal nekilátsz megírni a vallomásodat. Megértetted?

– Igen.

– El fogod felejteni, hogy elraboltak, vagy hogy hipnotizáltak, és azt fogod gondolni, hogy saját jó szántadból jöttél ide, és nem is szöksz el addig, míg meg nem jelensz a bíróság előtt. Megértetted?

– Igen.

Krak kikapcsolta a sisakot és levette a fickó fejéről. A dublőr kábultan nézegetett jobbra-balra, mint aki keres valamit.

Krak grófnő eloldozta a fickót. Tollat és papírt nyomott a kezébe, majd leültette a furgonban egy kis asztalhoz, a fickó pedig írni kezdett.

Krak a bevásárlószatyorba tette a sisakot, majd kilépett a kocsiból.

Hideg verejtékben úsztam. Mit tehetnék, tűnődtem, hogy a világom ne roppanjon össze, mint a tojáshéj.

Bang-Bang egy öreg ládán ücsörgött a macskával.

– Bang-Bang – szólt Krak grófnő. – Mi az az F.F.B.O?

– A franc se tudja – felelte Bang-Bang. – Talán valami dezodor?

– Van olyan maffiabanda, amelyiknek ez a rövidítése? – kérdezte a grófnő.

– Nincs – felelte Bang-Bang.

– Mit csináltál a tárcájával?

– Itt van – mondta Bang-Bang. – Nincs benne semmi. Csak néhány dolcsi és diákigazolványok.

A grófnő átnézte a papírokat. Megrázta a fejét. – Nos – mondta – törnünk kell a fejünket, míg ki nem találjuk. Muszáj hogy jelentsen valamit.

– Van itt egy kis Peegrams V.O.Scotch – mondta Bang-Bang. – A macska és én talán hasznát vennénk.

– Még ne – mondta Krak grófnő. Átült egy másik dobozra és egy jegyzettömböt húzott elő a retiküljéből. – Szegény Jettero, biztosan megőrül odakint a töprengéstől. Írok egy rádióüzenetet és visszahívom a jachtot. Elkaptuk a dublőrt, aki holnap megjelenik a bíróság előtt. A jacht csak ezután fog ideérni biztonságos időpontban. Szóval küldd el ezt a rádióüzenetet Bitts kapitánynak és mondd meg neki, hogy kössön ki New Yorkban. Melyik mólót mondta? Ó, igen. A hatvannyolcas móló, Nyugati Harmincadik utca. Holnap este lesz mire ideérnek. Hamis Süvölvény kölyök akkor már úton lesz a börtön felé.

Megírta az üzenetet. Átadta Bang-Bangnak, aki elballagott vele.

Nem akartam elhinni, hogy ekkora szerencsém van!

A nőnek nem jutott eszébe, hogy Hammer Twist bíró nem lesz benn a bíróságon holnap. Az Aqueduct golfpályán fog játszani! De lehet, hogy Krak bolond módon azt gondolta, hogy a bíró egy fontos ügy miatt vissza fog térni a munkahelyére, ahogy az a Voltáron szokás. Csakhogy nincs olyan földi bíró aki a kötelességét a szórakozása elé helyezné.

Ó, hála az isteneknek, ezért a lassú, felületes igazságszolgáltatásért. Hellert nemcsak hogy elkapják, de még be is szállítják a Bellevue-be, és még az is előfordulhat, hogy halott lesz, mire a vallomás a bíróság elé kerül!

Heller fogságba ejtése el fogja venni Krak eszét! És ha megölik, a nő olyan búskomorrá válik, hogy többé nem jelent már fenyegetést senkire!

Lehet hogy nem sikerült megtudnom, hogy merre van Krak, de mindenesetre megmenekültem!

A telefon után nyúltam, hogy felhívjam Graffertyt.

Találkozni fogunk azzal a jachttal!

2. fejezet

Másnap reggel fájt a szemem, így csak egy gyors pillantást vetettem Heller képernyőjére. A jelek szerint még mindig a kabinjában volt és a mennyezetet bámulta, én pedig azt gondoltam, álmodozz csak Heller, még mielőtt a nap lemegy úgyis rémálommá válik az álmod.

Még mielőtt a jacht befut a kikötőbe, el kell intéznem valamit, gondoltam. Olyankor jó játszani, ha biztos hogy mi nyerünk.

Ha a grófnő előbb ér oda Madisonhoz, mielőtt én érek oda Hellerhez, J. W. Madidióta kétségkívül be fog mószerolni engem, és akkor végem.

Új kötés került a fejemre: Adora előző este biztos volt benne, hogy elriasztom a leszbikusokat. Keki színű ruhát húztam abban reménykedve, hogy az emberek azt gondolják, hogy háborús veterán vagyok, vagy esetleg valamelyik utcai csata túlélője.

Taxit fogtam.

Madison 42 Mess utcai irodájában a szokásos felfordulás fogadott.

Nem ez volt a legjobb alkalom arra, hogy meggyőzzem Madisont az elrejtőzés fontosságáról. Madison teljes eufóriában vibrált. Jókora nagyítás virított a falon. Ez állt rajta:

 

A SZEXÉHES SZÉPSÉG

ELRABOLTA SÜVÖLVÉNY KÖLYKÖT

 

A ZSEBTOLVAJOK ÜGYESSÉGÉVEL

VETEKEDŐ MACSKA

 

A javíthatatlan szexbűnöző, Wister, ötvenmillió amerikai háziasszony szeme láttára…

 

– Mad – mondtam, megpróbálva felkelteni a figyelmét – beszélnem kell magával valami fontosról.

– Ne zavarjon, Smith. Ez a legtökösebb sztori, mióta Julius Cézar megerőszakolta Kleopátrát egy szőnyegen. Birodalmak omolhatnak össze a cikk hatására.

– Ebben biztos vagyok – mondtam.

– Mi lenne ha kiderülne, hogy ez az elnök felesége! – mondta magán kívül az izgalomtól. – Hé Hacky! Támadt egy ötletem! – Ezzel elviharzott, hogy felkeverje a dolgokat a már így is szétrobbanni készülő szerkesztőségben.

Nem tudtam mást tenni, mint lődörögni. Megírták a másnapi főcímeket, melyek arról szóltak, hogy az összes washingtoni feleség csatlakozott a kansasi feleségekhez azt követelve, hogy Süvölvény kölyök diplomáciai előjogokat kapjon az ágyaikban, aztán elvetették az ötletet, hogy inkább a kaliforniai kisebbségiekből összeverődött tömegeknek kedvezzenek, akik abban bíztak, hogy megerőszakolja őket Süvölvény kölyök, aztán ezt is elvetették, és teljesen új főcímekkel próbálkoztak abban a reményben, hogy országos macskavadászatot indítanak, megtalálják a macskát és szóra bírják. Végül emellett döntöttek.

– Az állatvonal mindig megteszi a magáét – mondta Madison leroskadva az íróasztala mögé, teljesen kiborulva, de azért boldogan. – A következő napon a macska el fogja mondani a legpikánsabb részleteket, olyanokat, amiket maga még elképzelni sem tudott!

– Madison – kezdtem – Figyelmeztetnem kell a magára leselkedő veszedelemről. Az F.F.B.O. hajlandó elárulni bárkinek is hogy ki kezeli a Süvölvény kölyök-féle ügyet?

– Ó, kétlem hogy megtennék – felelte Madison. – Szakmai féltékenység. Lökést adna a karrieremnek, de ezek túlságosan is át vannak itatva irigységgel, hogy ezt megtegyék. A válaszom tehát, tizennyolcas betűmérettel, az hogy NEM

– Ennek ellenére – folytattam – mégis kiszivároghat, hogy maga volt az összekötő. Mad, van néhány dolog, amit nem tud az igazi Wisterről. Ötvenöt embert gyilkolt meg, mióta errefelé kószál.

– Micsoda?

– Ez így van. Összeszámoltam őket. Mikor felrobbantotta a dokkokat Atlantic Cityben, egyetlen nap alatt tizenöttel nőtt ez a szám. Ötvenöt halott ember, Madison. És maga lehet az ötvenhatodik.

– Szent lőporfüst! – mondta Madison. – Billy, a kölyök csak huszonegyet gyilkolt meg! Mondja, magának is feltűnt, hogy ez a valódi Wister megirigyelte Vad Bill Hickock hetvenhat hulláját? Uram Atyám, ez a Wister tényleg egy potenciális törvényen kívüli! Azt gondoltam, eltúlzom a képességeit. Erre ő haladja meg az én képzeletemet! Ötvenöt ember. Az anyja! Smith, azt hiszem ezt az embert tényleg halhatatlanná lehet tenni. Ez most már nem kétséges!

– Mad – mondtam – Kérem hallgasson meg. Kimondom ha akarja. Veszélyben forog az élete!

Ezen elgondolkodott. Aztán így szólt – Ez lenne az első alkalom, hogy az életem veszélyben forog. Ez tulajdonképpen a PR-munkával jár.

– Mad – folytattam – ez nem csak egy fenyegetés. – A fickóra néztem. Csüggesztő érzésem támadt. Úgy tűnt, nem jutok vele semmire. Aztán a csüggedést felcserélte egy briliáns ötlet. – Tudni akarja milyen veszélyes ez a fickó?

– Hát persze! Jó anyag lehetne belőle.

– Rendben – mondtam. – Hívja fel Narcotici személyzeti osztályát és próbáljon megállapodást kötni a valódi Wisterrel.

– Hé, ebből jó főcím lenne: tizennyolcas betűmérettel, Megállapodás Süvölvény kölyökkel…

– Mad, ez nem kamu főcím. Ez valóság. Egyszer legalább még valóságalapja is lesz a híreinek. Telefonáljon.

– Újszerű elképzelés – mondta Madison. – Meg fogom csinálni. – A telefon után nyúlt, majd hívta a személyzeti osztályt. – Személyzet? – kezdte – Itt az F.F.B.O. Van egy kiemelt ajánlatom Jerome Terrance Wister számára… Igen, várok. – Felém fordult – Valamiért várakoztatják a hívást. – Aztán ismét a telefonba beszélt. Igen. Rendben. Megállapodás Jerome Terrance Wisterrel.

Nem hallottam mit beszélnek a vonal túlsó végén. Madison hallgatott. Aztán a szeme elkerekedett. Az arca elfehéredett. Letette a telefont és a semmibe bámult.

Így szóltam. – Nos, mit mondtak?

Nehéz volt felkeltenem a figyelmét. Háromszor meg kellett ismételnem a kérdést.

Végül így felelt. – Bajban vagyunk. Razza Louseinihez kapcsoltak a consiglieréhez. Arra volt kíváncsi, hogy én voltam-e az, aki ráállította az embereit Wisterre múlt ősszel. Nem tudtam hogy tizenkilenc bandatagot és egymillió dolcsit vesztettek. Szétveti őket a düh. Remélem nem ismerték fel a hangomat.

– Micsoda? – kérdeztem, lelkem mélyén örülve megroppant lelkiállapotának.

– Razza Louseini azt mondta, ha rájönnek, hogy ki keverte bele őket ebbe a moslékba, akkor az illető bőrére fognak megállapodást kötni.

– Látja? – kérdeztem győzedelemittasan. – Wister veszélyes.

– Ó, azt hiszem kezelni tudom a valódi Wistert – mondta Madison. – Találkoztam és beszéltem is már vele. Igazán kedves fickó. Ami miatt aggódok, az a Narcotici-banda. – Összekapta magát és célba vett a tekintetével. – Nézze Smith. Ígérje meg nekem, hogy titokban tartja, hogy én álltam az egész ügy mögött. Senki nem élhet New Yorkban, de még az Egyesült Államokban sem akkor, ha a maffia a bőrére pályázik.

Hát persze hogy megígértem neki, hogy a titka biztonságban lesz nálam. De csak az arcomat borító kötés tudta elrejteni gúnyos vigyoromat. Már tudtam, hogyan kényszerítsem Madisont arra, hogy elhúzza a csíkot, ha erre szükségem lesz. Ott ült sápadtan, és feszengve leskelődött kifelé az ablakon. Aztán meglazította a gallérját, mintha az túl szoros lett volna. A keze reszketett.

3. fejezet

Felhívtam Grafferty irodáját és kicsaltam belőlük a szükséges információt, miszerint – ha a kikötőparancsnokság értesülései helyesek – a Golden Sunset 16.00-kor fog kikötni a hatvannyolcas mólónál, egyébként pedig minden a legnagyobb rendben halad.

Nagyon vágytam rá, hogy ott legyek és lássam Heller bukását, ahogy kilép a partra, egyenesen az ott várakozó rendőrök karmai közé. Látni akartam az arcát, miközben belökik a bolondszállító kocsiba, aztán bevágják a Bellevue-be, ahol kigyomlálják belőle a lelkivilágát.

Ennek érdekében mindent jó előre megszerveztem.

A két rendőrautó és a bolondszállító bent várakoztak a raktárházban, hogy ne lehessen őket észrevenni. A zsaruk rakományok mögött rejtőztek, fegyverrel a kézben. A szokásos szövetségi bevándorlási és vámhivatalnokok a mólón ácsorogtak, és noha a jacht nem járt külföldi kikötőben és nem volt elvámolnivalója sem, a fickók kéznél voltak, hogy biztosítsák a maximális zaklatást, ami ebben az esetben a fedő hadművelet szerepét töltötte be.

Észrevettem Graffertyt.

– El akarom kapni ezt a (bíííp) – mondta Grafferty rendőrfelügyelő. – Három évvel ezelőtt láttam először a szexperverzek felvonulásán, és azóta várom, hogy elkövesse az első hibáját. És most elkövette: magára vonta egy pszichiáter figyelmét. Végzetes hiba. De ha már pszichiáterekről esett szó, mi történt az arcával?

– Gördeszkával találkozott, közvetlen közelről – feleltem.

– Ó, igen. Most már emlékszem. Maga az a szövetségi, aki figyelmeztetett minket a gördeszkás banditákra. Soha nem felejtek el egyetlen arcot sem. Biztosan tudja, hogy azóta sem kaptuk el őket. Azért kösz a tippet. Remélem, hogy ez a jacht tényleg az ölünkbe pottyan.

– Zsúfolt volt a napjuk? – kérdeztem.

– Ja, rendőri kíséretet kellett szerveznem a polgármester felesége mellé. Beszédet fog tartani ma este a lelki egészségről és mindig megőrjíti a hallgatóságát. Ott jön a jacht.

A Golden Sunset felfelé hajózott a Hudsonon. Egy vontatóról kötelet dobtak a hajó fedélzetére, így a jacht vontatva tette meg az utolsó negyed mérföldet. Csodaszép hajó volt, hófehér hajótest arany díszítésekkel. Sokkal inkább hasonlított egy utasszállítóra, mint egy jachtra. A vörös török lobogó sárga csillagjával és félholdjával ott lobogott a hajó tatján a Hudson-folyót borzoló szélben. Sirályok köröztek a hajó körül. Helikopterek emelkedtek fel a közeli reptérről, hogy még mozgalmasabbá tegyék a jelenetet. A vontató megannyi tülkölés kíséretében, melyeket a jacht hajóhídja és a vontató pilótakabinja küldözgetett egymásnak, végül a helyére tuszkolta a Golden Sunsetet. Ti jó istenek, szép nagy darab. Egész addig fel sem fogtam, milyen hatalmas tud lenni egy kétszáz láb hosszú és kétezer tonna súlyú hajó.

Átjárót fektettek a hajó kinyitott korlátja és a móló közé, majd a szövetségiekből álló sokadalom felnyomult a fedélzetre, hogy gyanakodjon és zaklassa az utasokat. Ők nem ismerték a szándékainkat. Nem sokkal később keserű csalódottsággal elhagyták a fedélzetet, mivel nem találtak egyetlen kínait sem, aki be akart volna szökni az országba, valamint meghiúsította az erőfeszítéseiket az éber legénység, akik nem hagyták, hogy csempészárut helyezzenek el a hajójukon.

Elérkezett a mi időnk. Az utasok elhagyhatták a fedélzetet.

Ehelyett azonban még két ember felment a hajóra. A komornyik volt Heller otthonából, valamint Krak házvezetőnője.

Figyeltük az átjárót és a kötélhágcsókat. Senki nem léphetett le a hajóról anélkül, hogy mi észre ne vettük volna. Több eszünk volt annál, minthogy felmenjünk a fedélzetre, csupán ki kellett hogy várjuk, hogy a zsákmányunk kiosonjon a partra.

A komornyik és a házvezetőnő néhány matrózzal kiegészülve kihordták Krak grófnő csomagjait a mólóra, majd taxikat hívtak.

– Hol ez a fickó? – kérdezte Grafferty egyre növekvő aggodalommal.

Ekkor jelent meg Bitts kapitány.

Az átjáró alján Grafferty megállította a kapitányt. – Van egy utasa. Jobban teszi, ha megmondja hol van, és csendben kihívja.

– Egy utas? – kérdezte Bitts. – Ó, bizonyára a CIA emberére gondol.

A mólón sorakozó konténerek mögött bujkáltam. Nem akartam hogy észrevegyenek. Azonkívül szerettem volna kikerülni a lövések útjából. Ismertem Heller szokásait.

– Erre az emberre gondolok! – mondta Grafferty egy Wistert ábrázoló képre mutatva.

– Ja – felelte Bitts kapitány. – Ő az. – Visszabámult a hajóra. – Meg akartuk tanítani a kockadobásra. Nem tudtam, hogy nem ismeri ezt a játékot. De visszanyerte a tétjét. Aztán elnyerte az összes készpénzemet. Ezután elnyerte a legénység összes pénzét. Végezetül felajánlotta, hogy felteszi az összes pénzt, amit addig nyert, annak ellenében, hogy mi kitesszük a partra ha öt hetest gurít egymás után. Persze ez lehetetlen, úgyhogy álltuk a fogadást.

Grafferty türelmetlenné vált. – És, MI TÖRTÉNT?

Bitts felsóhajtott. – A legrosszabb. Utána szétfűrészeltük a kockákat és még csak nem is voltak cinkeltek. Úgyhogy tegnap éjjel partra tettük a jerseyi tengerparton. Erről jut eszembe, mivel maga rendőr, nem tudna adni nekem egy kis aprót, hogy felhívhassam a hiteltársaságot és pénzt szerezzek? Egy fillér nem maradt a hajón. Teljesen kipucolt minket.

Csendesen elhátráltam. Grafferty dühöngött az illegális partraszállás miatt, erre Bitts újra és újra elmondta, hogy New Jersey nem New York, és hogy lenne egy CIA-ember partraszállása illegális? Alaposan összezagyvált mindent. Elhúztam a csíkot.

A mocskos alattomos kígyófajzat! Ilyen ez a Heller.

A mennyezet, amit korán reggel láttam hogy bámul, minden bizonnyal egy hotelban lehetett! De az istenek tudják, hogy hol. Hát ez rosszul alakult!

Miközben beugrottam a legközelebb várakozó taxiba, a nyugati harmincadik utcai helikopterleszállónál visszanéztem a jachtra.

Ahogy ezt tettem, hirtelen rettenetes TERV fogant meg a fejemben!

Ha körülöttem rosszul is alakulnak a dolgok, én még egyáltalán nem veszítettem!

A terv egyszerűen zseniális volt.

4. fejezet

Az esti penzumot csak az tette elviselhetővé, hogy hamar túl voltam rajta.

Teenie érkezett, hogy azzal hencegjen, milyen jól ment neki az iskolában, és milyen csodálatos is az, ha az ember végre hozzáértő tanárokat kap.

– Nincs fontosabb, mint a megfelelő oktatás – mondta az aznap esti két leszbikusnak, akiknek segített levetkőzni. – Néhány férfi kihívónak találja a passzív viselkedést. Ha meztelenül látjátok csak dobjátok el magatokat, és csináljatok úgy, mintha halottak lennétek. Te…

– TŰNÉS INNEN! – üvöltöttem.

Adora azonnal lehordott. – Maga érzéketlen állat. A fiatalokat bátorítani kell az iskolai munkájukban! Nem üvöltözni velük! Nahát, nahát Teenie. Megbántotta az érzéseidet?

– Semmi olyat nem tett, amit egy új gördeszka ne tudna meggyógyítani – felelte Teenie. – Elrepesztette a régit, és elhajlította az egyik kerekét. Indulnom kell az esti órámra, a haladó orgiasztikára. Van arrafelé egy nyitva tartó sportbolt, és ha most elindulok, még lesz rá időm, hogy vegyek egy új gördeszkát. Csak kétszáz dollárba kerül.

Bármit megtettem volna, hogy megszabaduljak tőle. Előrántottam kétszáz dollárt és hozzávágtam. Mielőtt még visszadughattam volna a zsebembe a pénzkötegemet, kirántott belőle még egy húszast. – Ez taxira kell – mondta, ezzel elviharzott, a feje fölött forgatva összekötözött könyveit, és vidáman nevetve valamin, amiről sejtésem sem volt.

– Milyen kis drága – sóhajtott Adora. – És milyen lehetőségek tárulnak fel előtte. Mielőtt hazajöttél, Candy drágám, Teenie épp akkor mesélte el, hogy ajánlatot kapott Hollywoodból, játssza el saját filmjének a főszerepét. Tizenéves pornókirálynő voltam.

Éppen azt akartam mondani, hogy eddig is jó néhány hazugságot hallottam tőle, de alighanem ez a legnagyobb, de aztán még időben meggondoltam magam.

A két leszbikus már meztelenre vetkőzött és ott feküdtek az ágyon. Az egyikük így szólt – Passzív viselkedés? Nézzük meg tudom-e csinálni. – Aztán elterült, mintha halott lett volna.

Ez használt. Két pipát el kellett szívnom, hogy képes legyek végezni az elsővel, majd még egy harmadikat is, hogy egyáltalán hozzá tudjak érni a második leszbikushoz.

Végül elintéztem a dolgot. Kábult voltam, de nyugodt. A falak megereszkedtek, majd eltűntek, miközben Adora kalmárkodott a két, most már volt leszbikussal. Kellemesen távoli volt az egész.

Aztán hirtelen nagyon is közelivé vált.

Aki addig a feleség szerepét játszotta, így szólt. – Ó, ez a valódi szex ez tényleg nagyon jó. Soha életemben nem gondoltam, hogy valaki ekkora durranást tud kihozni egy durrantásból. De egy pillanatig sem hiszem, hogy három-hetente egyszer elég lenne.

Adora így felelt. – Ne félj. Három nap múlva nekilátunk átszoktatni azokat a soviniszta homokos disznókat. Hidd el kicsim, hogy a férjem bemutatója után, itt ezen a helyen, mindegyikőjük állva fog tapsolni. Már látom, ahogyan lepattannak a gombjaik, ahogy megismerik a valódi érzést. Képtelenek lesznek türtőztetni magukat!

Jéggé dermedtem. Az én lelki szemeim előtt egész más jelenet játszódott le!

Beleütközve az ajtófélfába, berontottam a szobámba. Bezártam az ajtót. Lerogytam a kanapéra. Ott feküdtem reszketve. Lázasnak éreztem magam. Működni fog a tervem?

Meg tudom csinálni időben?

Ha a végzet mindkét kérdésemre nemmel felel, akkor akár fejbe is lőhetem magam, mivel az életem egyszerűen elviselhetetlenné fog válni.

Túl kábult és túl vak voltam ahhoz, hogy a képernyőket figyeljem, így betakaróztam, és rettenetes rémálmok közé zuhantam, majd a Manco ördögök poklába kerültem, ahol az örökkévalóságig erőszakoltak a homokos démonok, pedig naponta főbe lőttem magam!

5. fejezet

Későn ébredtem. Az órámra néztem. Döbbenet futott végig rajtam. Már elmúlt tíz óra. A tárgyalás már biztosan megkezdődött.

Félretolva a szemem elől a kötést, a képernyőre meredtem. Igen! A bírósági tárgyalóterem képe!

Kapkodva felhívtam a Sasszem Szolgálatot. A cigarettázástól rekedt hangú férfi válaszolt. – Még mindig meg akarja szerezni az ötven rongyot? – kérdeztem.

– A nőért járó jutalmat? A nő akit köröznek? Akit a biztonsági főnökünk meg akar nyúzni? IGEN, HÁT PERSZE!

– A nő Hammer Twist bíró tárgyalótermében van ebben a pillanatban. A tárgyalás szerintem még nem kezdődött el. Ha gyorsan odaérnek még elkaphatják.

– Megyünk! – felelte és letette a telefont.

Aggódva néztem a képernyőre. Nem, a tárgyalás még nem kezdődött el. A pulpitus még üres volt. Viszont rengeteg embert láttam a tárgyalóteremben, akik a terem első részében jöttek-mentek. Próbáltam pontosan megállapítani, hogy melyik sorban ülhet Krak, de képtelen voltam rá, mivel szinte soha nem nézett balra, ahol egy idősebb férfi ült, hanem mindig csak jobbra. A dublőr! A Süvölvény kölyök-dublőr ott ült mellette.

A nő ravasz volt és alattomos, de egyben ostoba is. A letartóztatási parancs még érvényben volt, Krakot pedig mintha semmi más nem érdekelte volna, csak ez a dublőr. Aktatáskát tartott az ölében. Hamarosan akkorát fog zuhanni, mint egy sárkány, aminek elvágták a madzagját.

A másik két képernyőre pillantottam. Crobe valami agysejtekből álló szörnyűséges kotyvalékkal pepecselt és boldogan dudorászott.

Heller képernyője egy furgon belsejét mutatta. Aha, szóval megtalálta őket. És most bujkál, vontam le a megfelelő következtetést, míg a Süvölvény kölyök-dublőr előadja a történetét a bíróságon.

A fények bántották a szememet. Túl sok napfény jutott be a szobába. Megigazítottam a kötést a fejemen, hogy árnyékot vessen a szememre.

Egy valami bizton állítható a bíróságokról: rend szerint rendkívül lassúak és az érintettek idejük nagy részét várakozással töltik. Ez most nekem kedvezett.

Kerítettem egy kis kávét. A torkom nagyon kiszáradt, és a kávé mintha nem sokat használt volna neki. Úgyhogy kerestem valami süteményt – csokoládécsúcsok krémmel töltve. Megettem az egész dobozzal. Aztán megittam rá a kávét.

Visszatértem a képernyő elé.

Aha! Akció! A biztonsági főnök ott állt az oldalajtóban, és egy bírósági hivatalnokkal beszélgetett. A tárgyalóterem felé pislogtak. Aztán a bírósági hivatalnok megrántotta a vállát, mintha azt mondta volna „csinálják,” habár a hangja beleveszett a tárgyalóterem zsivajába.

Két további biztonsági ember jelent meg a teremben. A negyedik beállt az ajtóba, mint valami őr. A másik három járkálni kezdett a széksorok között, az ott ülők orra előtt, le-lehajoltak, és mindenkinek alaposan belebámultak a képébe. Mindenkivel elidőztek, aki a tárgyalóteremben tartózkodott.

A grófnő csinálta amit elkezdett. Én azonban lélekben vigyorogtam! Nem juthat ki a teremből. Még ha álcázta is magát, nem megy vele semmire, mivel a biztonsági emberek a púdert és a festéket is megvizsgálták az arcokon.

Hammer Twist bíró lépett ki szobájának ajtaján, mire valaki elkiáltotta magát – Felállni!

A teremben tartózkodók felálltak. A biztonságiak azonban tovább kutattak.

Twist bíró elfoglalta a székét a pulpituson. Az arca piros volt a napsütéstől, de semmi jel nem utalt arra, hogy kiesett volna a munkából: tettrekésznek látszott. Koppantott a kalapácsával.

Ítélkezniük kellett valaki felett, aki az első volt az ügylistán. A férfi elhagyta a feleségét és nem tartotta el. A pulpitus elé cibálták a nyomorultat, a bíró pedig hét év kényszermunkát sózott a nyakába.

A következő egy betörő volt, aki úgy fosztotta ki az irodákat, hogy megfojtotta a titkárnőket. A bíró egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A következő egy bigámista volt, aki beismerte bűnösségét. A bíró életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte. Az utolsó bírói döntést egy öregasszonyról kellett meghozni, aki éppen a Baltman előtt csúszott el a járdán. A bíró bejelentette, hogy az esküdtszék tizenötmillió dollárt ítélt a felperesnek. – Nos, Becky – szólt Twist bíró barátságos hangon a felpereshez, aki épp akkor fogta fel hirtelen meggazdagodásának hírét. – Nagyon jól dolgozott ebben az évben. Ez a harmadik megnyert pere.

– Köszönöm bíró úr – felelte az öreg boszorka. – Nem feledkezem el a bírói nyugdíjalapítványról, ahogy azt megbeszéltük az ön szobájában.

A bíró mintha szerette volna másra terelni a szót, úgyhogy kapkodva végignézte az íróasztalán heverő iratokat.

Ebben a pillanatban megjelent a képernyőmön az egyik biztonsági ember, majd előrehajolt.

– Wister – szólt a bíró. – Van itt egy kérelem, egy különleges meghallgatás ügyében. Hivatalnok, szólítsa Wistert.

Egy kéz nyúlt ki és lökte félre a biztonsági embert.

A Süvölvény kölyök-dublőr és az idősebb férfi, aki a nő bal oldalán ült mind előreléptek, Krak grófnővel együtt.

Nos, ez idáig rendben van. Biztos voltam benne, hogy fel fogják ismerni Krakot, ha másból nem, akkor a biztonsági ember rosszalló tekintetéből. Igen, a fickó gyorsan oda is ment a biztonsági főnökhöz és magyarázni kezdett neki.

A dublőr megállt a pulpitus előtt.

– Ez szabálytalan eljárás – mondta a bíró. – Hol vannak az ügyvédei? Boggle, Gouge és Hound szokták képviselni önt.

– Elbocsátottam őket – felelte a dublőr. – Önmagamat képviselem.

– Ó ég! – mondta a bíró. – Rosszul csinálja. Hogy várhatja el a jogászoktól, hogy kellőképpen meggazdagodjanak, ha nem kaparinthatják meg az olyan zsíros falatokat, mint amilyen maga? Ön meglehetősen elutasítóan viselkedik.

– Épp az ellenkezőjéről van szó – felelte a dublőr. – Láthatja bíró úr, hogy minden vádpontban elismerem a bűnösségemet.

– Nos, ez esetben nincs szüksége további védelemre. Úgyhogy elfogadom hogy önmagát képviseli. Bűnös. Ezek szerint beismeri a bűnösségét.

– Igen bíró úr.

– Rendben. De mi az amit bevall? Valaminek szerepelnie kell a bírósági nyilvántartásban ahhoz, hogy beismerhesse a bűnösségét, mielőtt bűnösnek kiáltjuk ki. Mivel önmagát képviseli, magam fogom felvilágosítani a törvény adta jogairól. Szóval mit követett el Wister? Mi?

– Minden vád, ami Wister ellen irányul, ellenem irányul és nem Wister ellen.

– Teljesen összezavar – mondta a bíró.

– Volt egy Wister nevű testvérem. Akit összezavartak, az én voltam és a testvérem. Hogy megmentsem a családom becsületét, elfogadtam, hogy felvállalom mindazokat a dolgokat, amikkel Wistert vádolják.

A bíró az íróasztalán matatott. Aztán hívatta a hivatalnokát és együtt matattak az íróasztalon. Találtak valamit.

– Aha – mondta a bíró egy okiratot olvasva – itt az áll, hogy a női felperesek visszavonták a vádjaikat. Valahogyan kiszagolták, hogy maga erre készül, és hogy nincs is pénze.

Az ügyész sietősen a pulpitushoz lépett és a bíró fülébe súgott valamit.

– Ah – mondta Twist bíró. – Egy kiskorú megerőszakolásának vádja Mexikóban. Komoly, nagyon komoly. Hivatalnok, nézze meg, hogy történt-e valami ez ügyben. Még nem néztem át a reggeli leveleket. Köszönöm ügyész úr, hogy felhívta a figyelmemet erre a dologra. Nem erőszakolgathatunk meg csak úgy kiskorúakat, még Mexikóban sem.

A hivatalnok bevetődött a szobájába, majd visszatért egy távirattal. Átadta a bírónak.

Twist elolvasta és gondterhelten ráncolni kezdte a homlokát. – Ez meglehetősen rossz hír. Az elfogatóparancs iránti kérelem technikai nehézségekbe ütközött a tartalom miatt. Beszéljünk világosan. A Külügyminisztérium és az Igazságügy Minisztérium már kapcsolatba léptek a mexikói hatóságokkal…. Hm. Az öszvérlopás már nem bűncselekmény, amióta a mexikóiak Volkswageneket szerelnek össze, ugyanúgy, ahogy nem lehet öszvért elajándékozni… Hm. Rossz hírek. Ah, igen, a technikai nehézség: a kérelemben az áll, hogy a megtámadott lány szűz volt, a mexikói hatóságok azonban nem hajlandók elhinni, hogy akár egyetlen szűz lány is van Mexikóban, különösen nem Barrio Cópulában. Úgyhogy nem adnak ki letartóztatási… Az Egyesült Államok Igazságügy Minisztériuma arra kíváncsi, hogy lopott-e ön Volkswagent? Ellopott ön egy Volkswagent, Twister?

– Nem – felelte a dublőr. – Soha nem is jártam Mexikóban.

– Ó, szóval nem. A lényeg az, hogy nem hajlandók kiadni elfogatóparancsot, így aztán nem tartóztathatjuk le emiatt. – Twist meglehetősen haragossá vált. Leégett arca egyre vörösebbé változott. – Hivatalnok, ügyész úr, van valami, ami miatt letartóztathatjuk ezt a fiatalembert? Nem szeretném ilyesmire pazarolni a bíróság idejét. Itt van egy lehetséges jogi áldozat, itt áll előttünk, és semmivel nem tudjuk vádolni! Ez elfogadhatatlan! Pazaroljuk az adófizetők pénzét! Ez elképesztő!

A hivatalnok a papírjai között kutatott. Előhúzott egy okiratot. – Itt van egy a Dingaling, Chase and Ambo ügyvédi irodától, amit nem érvénytelenítettünk. Ez egy idézés Heavenly Joy Krackle számára, aki Wister társaként vált ismertté.

A bíró a kezébe vette az iratot. A dublőrre nézett. – Ez az okirat említi az ön nevét. – Elolvasta az idézést. – Aha! A Bellevue-be utalja a fiatalasszonyt! Elmeállapot-kivizsgálásra! Itt azonban az áll, hogy a hölgyet nem vizsgálta meg doktor Phetus P.Crobe. Ez tarthatatlan. Crobe az egyik legmegbízhatóbb pszichiáterünk. Mindig számíthatunk rá, ha meg akarunk szabadulni a nem kívánt személyektől! Nos! Azt utalok és oda, akit és ahová akarok. Mindamellett, hogy ennek a Wisternek volt a szövetségese, hol van most ez a Krackle?

Az idősebb férfi, akit korábban láttam, most előrelépett. – Én képviselem a hölgyet.

– Ki maga?

– Philup Bleedum vagyok a Bleedum, Bleedum and Trayne irodától. Én vagyok Krackle kisasszony ügyvédje. – Már az ő kezében volt az idézés.

– Nos uram, ez rendben is lenne, csakhogy nekem be kell utalnom Krackle kisasszonyt az elmegyógymtézetbe! – mondta a bíró. – Úgyhogy állítsa elő! Át fogjuk küldeni Crobe-hoz a Bellevue-be. Nem hagyhatunk kézbesítetlenül egy idézést!

– Elnézést kérek uram – mondta Philup Bleedum – de Krackle kisasszonyt Lissus Moam néven halálra ítélték Atlantában. Nem kaphatnánk haladékot ezzel az idézéssel, míg a korábbi ítéletet végrehajtják?

Törvénysértés! Philup Bleedum igazat beszélt és még néhány iratot és fényképet is tartott a kezében. A bírónak csak annyit kellett volna mondania, „Aha! Egy földönkívüli,” és máris hűvösre tehettem volna Krakot.

– Haladékot? – kérdezte a bíró. – Persze hogy kaphat haladékot. Hivatalnok, jegyezze be a jegyzőkönyvbe, hogy az elmegyógyintézeti beutaló egész addig felfüggesztésre kerül, míg Heavenly Joy Krackle-t, más néven Lissus Moamot ki nem végzik. Jó munkát szoktak végezni az atlantai büntetés-végrehajtók. A villamosszékkel végzett kivégzések mindig elsőbbséget élveznek a pszichiátriai elektrosokkos kivégzésekkel szemben. Megörökítheti az üggyel kapcsolatos jogi megállapításaimat a történelemkönyvek számára. És most térjünk vissza Wisterre.

De mit látnak szemeim? Philup Bleedumnak vissza kellett volna raknia a Krackle kényszerbeutalásáról szóló határozatot a hivatalnok iratkupacára. Ehelyett egy elmosódott mozdulatot láttam. Egy fekete ruhás kar villant elő, betett valamit Bleedum kezébe és elvette a Krackle-határozatot. Csak papírzizegés hallatszott. Bűvészi mozdulat volt! A papír, amit Bleedum visszatett a hivatalnok iratai közé, teljesen üres volt! Még egy halk neszezés, és a valódi határozat elsüllyedt egy zsebben és eltűnt a szemem elő.

– Itt egy másik határozat! – mondta a hivatalnok győzelemittasan. – Az itatóstömb alatt találtam! A határozat szerint ennek a Wisternek a Bellevue-ben a helye. Ezt még nem érvénytelenítettük.

A bíró mohón kikapta a hivatalnok kezéből az iratot. Elolvasta. – Ugyanaz a hiba itt is. Megpróbálják befeketíteni Crobe nevét. Rendőrbíró! Figyeljen oda rá, hogy ezt a Wistert mindenképpen átadják doktor Phetus P. Crobe-nak a Bellevue-be elmeállapot-vizsgálatra. – A bíró a dublőrre nézett. – Tudtam hogy azért találunk valamit. – Aztán így szólt a hivatalnokhoz. – Következő ügy!

A rendőrbírók, hogy eleget tegyenek kötelességüknek, megragadták a dublőrt és kivezették az oldalajtón.

Levegőhöz sem jutottam. Annyira felzaklatott ennek a szegény dublőrnek a sorsa, hogy majdnem elmulasztottam a soron következő eseményeket. Pedig még rosszabb következett.

Bleedum háta jelent meg a képernyőn, ahogy megfordult és elindult a bejárati ajtó felé.

A biztonsági főnök már ott is termett. Elállta az utat. Önelégülten bámult Bleedumra, majd egyenesen a képernyőmre. Kinyújtotta a hüvelykujját. Megérintett egy pontot valahol a képernyőm jobb oldalán. A hüvelykujj visszahúzódott. A biztonsági főnök most a sminket vizsgálta, amit, a hüvelykujján maradt. AHA!

Aztán valami nagyon különös dolog történt.

Kinyúlt egy fekete ruhás kar. Egy kéz ragadta meg a biztonsági főnök könyökét.

Csodálkozó arckifejezés jelent meg a biztonsági főnök arcán. Aztán megfordult és elindult az üres folyosó felé. Egy hosszú lépcsősor tetején megtorpant.

A tárgyalóterem ajtaja bezárult mögöttük, elválasztva őket a lármás tömegtől.

– Nem hiszem hogy hallotta amit a bíró mondott. Sem Heavenly Joy Krackle-t, sem pedig Jerome Terrance Wistert nem keresik semmilyen ügyből kifolyólag.

A biztonsági főnök tágra nyílt szemmel, támolyogva hallgatott.

– Azt hiszem, mikor be fogja hajtani a fizetséget, üres telket fog találni azon a helyen, ahol egykoron Dingaling Chase és Ambo irodája állt. Úgyhogy ne olyan hevesen miszter. Ez az egyetlen fizetség, ami megilleti magát. – A biztonsági főnök tipegett-topogott, aztán elbotlott.

BUMM, BUMM, BUMM, BUMM!

A biztonsági főnök cigánykerekeket hányva legurult a lépcsőn.

PUFF!

Elérte a lépcső alját.

Philup Bleedum szemrehányó arccal jelent meg a képernyőn. – Ez szükséges volt?

– Talán nem, de mindenképpen élvezetes volt.

Várjunk csak! Várjunk csak! Valami nem tetszett nekem. Teljesen összezavarodtam. Eltévesztettem volna valamit?

Bleedum hátát láttam, miközben beszálltak a liftbe.

Aztán ott volt előttem a bíróság bejáratához vezető lépcsősor.

Aztán egy integető kart láttam.

Láttam egy FEKETE furgont, ahogy gyorsít, majd megáll a járdaszegélynél.

Láttam, amint egy kéz kinyitja a furgon oldalajtaját. ÉS A FURGONBAN OTT ÜLT KRAK GRÓFNŐ.

– Szabadok vagyunk, mint a madár – mondta Heller, miközben beszállt a kocsiba.

Ó, Istenek! Megromlott látásomnak köszönhetően egész nap ROSSZ KÉPERNYŐT FIGYELTEM!

Heller volt a tárgyalóteremben NEM pedig Krak grófnő!

6. fejezet

A vészhelyzetek további vészhelyzeteket idéznek elő, gyorsan és kivédhetetlenül. Jól tudtam hogy fogytán az időm, és hogy a gonosz hatalmak már fenik rám a fogukat. De még cselekedhettem.

Ha Madison elveszti a Süvölvény kölyök-dublőrt, és rájön hogy az az egész az én hibám volt, a PR-szakértő ellenem fordul, hogy aztán ENGEM tegyen híressé. Ezt senki nem élné túl.

Hívtam Rahtot a rádió adó-vevőn. – Crobe – mondtam türelmetlenül – létszámfelettivé vált. Milyen lehetőségei vannak? Gyorsan beszéljen, nincs sok időnk.

– A két őr, akik idehozták a bázisról, itthagyták a Zanco-féle kényszerkabátot. Van néhány őrünk itt a New York-i irodában.

– Nagyon jó! – mondtam. – Száguldjon el most azonnal a Bellevue Kórházba, rabolja el Crobe-ot és küldje vissza a bázisra azzal a paranccsal, hogy tartsák ott.

– Most azonnal! – mondta Raht.

Szétkapcsoltam. Ez volt az egyetlen dolog, amit tenni tudtam. Azon tűnődtem, tehetnék-e ennél többet annak érdekében, hogy megmentsem a dublőrt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem éreztem magam elég jól ahhoz, hogy személyesen menjek át a Bellevue-be – és azt is el kell ismernem, hogy ebben az ott-tartástól való félelem is komoly szerepet játszott. Függetlenül attól, hogy ki mennyire szerelmes a pszichiátria tudományába, mindenki jobban teszi, ha távol tartja magát a pszichiáterektől. Csak azért, mert a királynak szüksége van hóhérra, még nem hívja meg a csuklyást vacsorára.

A szemem fájt és nem is láttam vele túl jól. Leeresztettem a redőnyöket és lefeküdtem. De képtelen voltam pihenni. Valami hatodik érzék azt súgta nekem, hogy a bonyodalom, amibe keveredtem, a kríziséhez közeledik.

Egy idő óta – már késő délután lehetett – nyaggatott a kötelességtudat. Legalább egy pillantást kéne vetnem a képernyőkre, gondoltam.

Megvizsgálva őket világossá vált, hogy a képernyők összetévesztése előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezett volna. Egyikre sem írtam rá, hogy „Krak” vagy „Heller” csak annyit hogy K és H, melyek eléggé hasonlítottak egymásra ahhoz, hogy bárki összetévessze őket.

Az ellenségeim már pimasz módon visszatértek a lakásukba. Krak grófnő házvezetőnője segítségével épp a ruháit rakta a szekrénybe. Heller a dolgozószobájában éppen Floridával beszélt telefonon. Izzy kényelmetlenül feszengett egy karosszékben a kandalló mellett, Heller jobbján, és bagolyszerűen bámulta gazdáját.

– Elég jó – mondta Heller. – A pluszcsatorna elég vizet fog szállítani nektek az erjesztőkádakba, úgyhogy ez rendben van. – Letette. Izzy felé fordult. – Figyelembe véve a körülményeket, elég jól haladnak. Az építkezés néhány héten belül be fog fejeződni. Veled mi a helyzet, Izzy?

– Idegösszeroppanás – felelte Izzy. – De nem panaszkodom. Azt tanulmányoztam, hogyan tudná a maysabongói cégünk megvásárolni az Egyesült Államok teljes olajtartalékát. De ennek utánanézhet, mikor bejön az irodába. Most mégis csak otthon van. Itt azért mégse kéne dolgoznia.

Krak grófnő lépett be az ajtón. – Ó, egek. A komornyik nem hozta be a kávéját, Izzy. – Kikiáltott – Balmor! Kérem intézkedjen, hogy Mr. Epstein kapjon abból az új borsmenta kávéból, most azonnal.

– Ó, nem kéne velem foglalkoznia – mondta Izzy most már állva, isteneknek kijáró tisztelettel bámulva a nőt.

– Ostobaság – mondta a grófnő. – Egyébként is maga a legjobb barátunk. Valakinek gondját kell viselnie a gyomorfekélyére! Üljön le. Amúgy kérdeznék magától valamit. Hallotta már valaha az F.F.B.O. rövidítést?

– Miért? – kérdezte Izzy óvatosan, s közben idegesen feszengett a karosszék szélén.

Heller így felelt. – Krak azt gondolja, hogy el kéne takarítanunk ezt a rengeteg szemetet. Ha nem vigyázunk, az egész bolygó megváltozik.

– Nos, tényleg ki kéne takarítanunk – mondta a grófnő. – Valaki fizeti ezt a dublőrt és utasításokat ad neki. Csak annyit tud, hogy a levélen a „F.F.B.O.” rövidítés szerepel.

– Én békén hagynám őket – mondta Izzy. – Lehet, hogy egy titkos föld alatti szervezet, mint amilyen a K.K.K. Ez a Ku Klux Klán. Feketéket és zsidókat égetnek. Nem túl egészséges ilyen figurákkal összevegyülni. Majdnem olyan rosszak, mint az indiánok.

– Ezek szerint nem ismeri – mondta Krak grófnő. – Nos, mindegy, majd én kiderítem. Itt jön a kávéja.

Összerándultam. Nyomul és nyomul és nyomul! Ha követi ezt a nyomot, akkor eljuthat Madisonhoz, aztán pedig HOZZÁM!

A fejfájásom erősödött. Ismét lefeküdtem. Valahogy formába kell hoznom magam estére. Nem szabad, hogy Adora és Candy arra gyanakodjanak, hogy valami tervet eszeltem ki.

Zizegő hangot hallottam. A rádió adó-vevő volt az. Fáradtan a fülemhez emeltem.

– Elnézést, hogy ilyen későn jelentkezem. El kell, hogy mondjam, hogy mi történt ma dél körül.

– További katasztrófa – mondtam.

– Nos, úgy is mondhatjuk – felelte Raht. – Kezdek aggódni.

– Az istenek szerelmére, beszéljen világosan! Jelentsen már!

– Nos, az utasításának megfelelően hívtam a két őrt az irodából, fogtam a Zanco-féle kényszerkabátot, valamint egy gázbombát, beugrottam a reptérre a jegyekért, aztán irány a Bellevue Kórház.

– Mikor hívattuk Crobe-ot, a portás azt mondta, hogy minden bizonnyal odabent van, mivel valami ügyészségi nyomozó a bíróságról nem sokkal ezelőtt egy Wister nevű pácienst hozott Crobe-nak, hogy vizsgálja meg, így aztán a doktor minden bizonnyal a vizsgálattal van elfoglalva.

– Bementünk. Besétáltunk Crobe szobájába. Egy lófogú kölyök feküdt az asztalon és egy elektrosokk-készülék volt félig rácsatlakoztatva. A kölyök ájultan feküdt. Egy injekciós tű állt ki a vénájából. Úgy nézett ki, mintha teletömték volna gyógyszerekkel, hogy aztán jöhessen az elektrosokk, de mintha valaki megzavarta volna a dolgot.

– Nem Crobe volt az. A belső iroda ajtaja résnyire nyitva volt. Azt gondoltuk Crobe talán odabent van. De az irodába már nem jutottunk be.

– MICSODA?

– Így van. Hirtelen elájultunk, mint akiket fejbe vertek. Mind a hárman. Mintha a kékvillanás ért volna minket.

– Maga álmodik! Hogy az ördögbe kerülhetne egy voltári kékvillantó a Bellevue Kórházba?

– Nos, ezt én sem tudom – felelte Raht – de mikor magunkhoz tértünk, a kölyök eltűnt és hála az égnek, hogy Crobe ott volt azon a műtőasztalon, amelyiken addig a kölyök feküdt. És Crobe-on rajta volt a kényszerkabát.

Rémület szorította össze a torkomat, ahogy ráébredtem, mi is történt valójában. Ha ez nem sokkal tizenkettő után történt, akkor Hellernek és Krakknak elegendő ideje volt arra, hogy visszatérjenek az otthonukba, ahol láttam őket. A BÍRÓSÁGRÓL A KÓRHÁZBA MENTEK! De nem ez váltotta ki a rémületet bennem.

– Raht – kérdeztem aggódva – van a zsebeiben valami, amit tőlem kapott? Ami alapján kiderülhet a nevem vagy a címem?

– Csak a saját pénztárcám és persze a személyazonosító lapom van nálam.

– Semmi nincs a nevemmel, vagy a telefonszámommal?

– Semmi. Miért, kellene? Egyébként ez az egész nagyon különös volt. Gondoltam jobban teszem, ha elmondom magának, mivel ez akár törvénysértés is lehet. Ez egy voltári kényszerkabát volt: rajta van a Zanco-címke.

Ekkor egy következő fenyegető gondolatom támadt. – A New York-i iroda őrei nem tartanak valamit a zsebükben, ami elvezethet hozzám?

– Náluk van a személyazonosító lapjuk. Crobe lapja is ott van náluk, valamint az Afyonba, Törökországba szóló repülőjegyek, de ennek semmi köze ahhoz az üzenethez, amit Crobe-on találtunk, mikor felébredtünk. Ez állt rajta, „Vigyék haza ezt a gyilkost és tartsák lakat alatt.” Voltárul írták, méghozzá hibátlan voltár nyelven. Nem gondolja, hogy ez is valamiféle törvénysértés?

Kifogytam az adrenalinból, ami addig a sokkot okozta. Fáradtan így szóltam. – Most akkor hol van Crobe?

– Útban Törökország felé, hol máshol. De rá nem jövök, hogy tudott az a lófogú kölyök elszökni az asztalról az ő állapotában, elsütni egy kékvillantót és…

– Raht! Hagyja abba a zagyválást!

– De mikor a becsomagolt Crobe-bal távoztunk a kórházból, a Bellevue ügyeletese azt kérdezte tőlünk, hogy miért visszük el Wistert egy kényszerkabátban, mikor az ő papírján az áll, hogy a bíróság elmeállapot-kivizsgálást rendelt el nála, és elmebetegnek nyilvánította. Ez tiszta őrület.

Félbeszakítottam. Túlságosan fájt a fejem ahhoz, hogy tovább hallgassam. – Ezt is elbaltázta, ahogy szokta! Ha fel akarom robbantani a Bellevue-t egy törvénysértés miatt, akkor majd én felrobbantom. Ehhez magának semmi köze!

– Felrobbantani a Bellevue-t? – kérdezte Raht. – Ó, kérem ne tegye. Lehet, hogy emlékezne rám az ügyeletes! Nem hiszem hogy…

Reménytelen volt. Kikapcsoltam a rádiót.

Ott ültem és izzadtam. Lehet hogy Crobe-nak már eljárt a szája, mióta Heller és Krak fogságba ejtette. Crobe tudja, hogy miért küldtem őt New Yorkba – hogy elintézze Hellert.

Mindkét tenyeremet elöntötte az izzadság. Hallottam valamit odakintről, mire majdnem kiugrottam a bőrömből.

Krak és Heller bárhol megjelenhetnek. Bármelyik pillanatban!

De csak a lányok értek haza a munkából.

Jó dolog volt, hogy az istenek kegyelméből még megvolt a tervem és működött is. A két nő megjelent a szobában, s tovább fokozták az idegességemet a fecsegésükkel, hogy milyen szép is lesz, mikor az összes homokost sikerül visszaszoktatni a normális szexre.

A legtöbb amit tehettem az volt, hogy ültem nyugodtam és nem rohantam ki az ajtón sikítva.

Az élet gyakran túl sok nehézséget tartogat egyetlen ember számára.

7. fejezet

Kimerült fásultsággal ébredtem másnap reggel. Rendkívül nehéz volt az előző éjszakám. Négy marihuánás pipát kellett elszívnom ahhoz, hogy képes legyek produkálni. A torkom kiszáradt. Gondjaim voltak a látással. A homokosoknak szánt bemutató fenyegetése rémálomként kísértett.

Szinte levegővétel nélkül megittam egy liter narancslevet. Aztán befaltam egy csomag Oreo kekszet. De még mindig szörnyen éreztem magam. Szükségem volt valamire, ami lendületbe hoz.

Ahogy a szememet borító kötésen keresztül ránéztem a képernyőkre, megkaptam, amit akartam. A jeges rémületet!

Crobe képernyője üres volt, mivel ő már kívül esett a készülék hatósugarán. Krak és Heller képernyője azonban élénken villogott.

A tetőterasz zöld növényei közt ültek és reggeliztek, miközben az áprilisi napfény szemkápráztatóan csillogott a hófehér asztalterítőn és az evőeszközökön.

Heller jól festett háromrészes szürke flanellöltönyében. A haját gondosan megfésülte és szemlátomást készen állt a reá váró napra. Krak grófnő virágmintás reggeli köntöst viselt. A szikrázó fehérség bántotta a szememet. Krak nagy élvezettel ette a narancsfagylaltot egy kristály– és ezüstkehelyből, a figyelmét azonban a napilapok kötötték le. Felnézett, és némileg feszült hangon így szólt. – Hát én soha! Egyetlen árva sor sincs a vádak elejtéséről vagy a perekről. Egy szóval sem említik a dublőr vallomását. Csak valami ostobaság, egy országos macskavadászatról.

Heller oldalra nézett. A macska tejszínt nyalogatott a teraszon. – Mr. Kaliko – szólt Heller. – Jobban teszi ha elrejtőzik. Most már tényleg a nyomában vannak.

– Jettero – szólt a grófnő. – Te ezt nem veszed komolyan.

– Hogy lehet komolyan venni az újságokat. – kérdezte Heller.

– Én komolyan veszem őket. Ez az agyonhallgatás nem más mint ellenpropaganda. Egyetlen dolgot sem említenek, amivel eloszlatnák azt a képet, amit ők kreáltak korábban. Ezek sajtóbanditák, nem mások. És ezt még orvosolni sem lehet ezeken a hamis bíróságokon. Mikor arra gondolok, hogy mit írtak rólad, felforr a vérem! És most, hogy mindent elrendeztünk, nem vonják vissza az állításaikat. Jettero, ez egy rendkívül befolyásolt sajtó.

– Ezek ilyenek – mondta Heller. – Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy belebonyolódjak egy „Tiszta híreket a tiszta embereknek” kampányba.

– Nos, akkor egy okkal több, hogy én bonyolódjak bele – mondta Krak grófnő.

Csengettek.

– Mire készülsz?

– Elküldtem Bang-Bangot egy, ahogy ő nevezi, „titkos felderítésre”.

– A legjobb reggelt mindkettőjüknek – köszönt Bang-Bang. Kijött a teraszra. Hatalmas könyvrakományt cipelt. – Itt van minden szótár, amit csak találtam az üzletekben.

Krak grófnő kikapta a kezéből a könyveket.

A komornyik széket tolt Bang-Bang alá, a pincér kávét nyomott a kezébe, Bang-Bang pedig figyelte, ahogy a grófnő szélsebesen lapozza a szótárakat.

– F. F. A. – mondta Krak grófnő. – Fehér Farmerek Amerikai… F. F. V. Feltalálók Feleségeinek Virginiai…

Heller így szólt. – Nem hiszem hogy a feltalálók feleségei bárkinek is pénzt fizetnének azért, hogy megrögzött bűnöző legyen.

Bang-Bang hozzátette. – Soha nem tudhatod, Jet. A családom tagjai az első szicíliaiak közé tartoztak New Yorkban, és most nézz rám!

A grófnő az utolsó szótárat is félretette. – Ó, jaj. Egyikben sincs benne. Mit jelenthet az F.F.B.O?

– Várj egy percet – mondta Heller. – Eszembe jutott valami. Tavaly ősszel a dokkokhoz hívatott Babe Corleone.

– Az kicsoda? – kérdezte a grófnő.

– Babe Corleone a Corleone-banda feje.

– Ó, Jettero – mondta Krak grófnő. – Megint egy nő! El kell hogy vigyelek erről a bolygóról, még mielőtt elevenen felfalnak. A nők veszélyesek, Jettero. Tudom, hogy nem hiszel nekem, de azok után, amiken mostanában keresztülmentél, hinned kéne…

– Ide hallgass! – szólt Heller. – Babe Corleone egy igazán nagyszerű asszony. Egymaga vezeti az egész családot. Ő ellenőrzi a szakszervezeteket és az összes hajótársaságot. Ő az egyetlen fenyegetés, akivel Faustino Narcoticinek számolnia kell.

– Ó, drágám – mondta Krak grófnő.

– Nem, nem – felelte Heller. – Földi számítás szerint középkorú. Olyan mintha az anyám lenne. És nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy azt gondolja, traditore lettem. A fiaként bánt velem. De nem erről akartam beszélni. Eszembe jutott valami, amit egy képernyőn láttam.

– Vezetőket válogatott a Punard Hajótársaság számára, amit akkor vett át, és ez a fickó kilépett a sorból. Most már emlékszem. J. P. Flagrantnak hívták és a képernyő szerint az F.F.B.O. néhai alkalmazottja volt.

– Ó! – szólt Krak grófnő. – Akkor mi lenne, ha felhívnám a Punard…

– Nem, nem – mondta Heller. – Nem vették fel. Pont ezért maradt meg az emlékezetemben. Babe Corleone azt mondta, hogy a fickó traditore és bedobatta őt a folyóba. Nem alkalmazta.

– Akkor munkanélküli – szólt Bang-Bang. – Ha Babe kirúg valakit, akkor az nem kap munkát egyhamar.

– J. P. Flagrant – mondta a grófnő. – Bang-Bang, hogy lehet megtalálni valakit itt New Yorkban, ha az illető munkanélküli?

– New York-i munkaerő-közvetítő iroda – felelte Bang-Bang azonnal. – Be kell jelentkezniük a munkanélkülieknek, máskülönben nem kapnak segélyt. Már hívom is őket.

– Azt hiszem nyomon vagyunk – mondta Krak grófnő.

Én meg azt hiszem hogy kifutok az időből, gondoltam. Mintha a vérem lüktetve folyt volna ki az ütőeremből.

Bang-Bang visszatért. Vidáman így szólt. – Na, mit akartok tudni? Ismerik. J. P. Flagrant az F.F.B.O. néhai igazgatója. De nem ez a meglepő, hanem az, hogy találtak neki munkát. Rettenetesen büszkék rá, mivel ez ritkán szokott megtörténni. A fickó most kukás Yonkersben! Rengeteg a szemét arrafelé.

– Hát akkor hívjuk fel Yonkerst – mondta Krak grófnő.

– Ó, már megtettem – felelte Bang-Bang. – Már meg is találták. Ő vezeti a 2183-as kukásautót és most éppen úton van.

– Kihozatom a Rollst – szólt Heller.

– Ne, ne a Rollst – felelte Krak grófnő. – Fogalmad sincs, mennyi fegyver van ezeknél a nőknél. Egy valóságos háborúba csöppentünk. Valami golyóállóra van szükségünk. Bármennyire is nem szeretem, de azt hiszem az öreg taxival kéne mennünk.

– Az jobb lesz – mondta Bang-Bang. – El sem tudom képzelni, hogy üldöznénk egy kukásautót egy puccos limuzinnal. Ez valahogy nem illik össze.

Yonkers! Magam elé kaptam a térképet. Legalább tizennégy mérföldre volt tőlem, ráadásul forgalmas utak vezettek arrafelé.

J. P. Flagrant, ha megtalálják köpni fog. Egyenesen elvezeti őket Madisonhoz, Madison pedig egyenes utat jelent hozzám.

Tizennégy mérföldet kellett autózniuk. Aztán tizenöt vagy húsz mérföldet vissza Madison tartózkodási helyéig. Mennyi időre lesz szükségük?

Kiszámoltam!

Ha sietek és a szerencse is mellém szegődik, elmenekülhetek előlük.

A TERVNEK most aztán működnie kell.

Rengeteg dolgot kellett elintéznem GYORSAN!

Az időm végérvényesen elfogyott New Yorkban.