II. fejezet - De La Braunch báró bemutatása

A Banya kunyhójától egymérföldnyire nyugatra, dombok és völgyek között, egy kiterjedt erdőség árnyékában állt a La Braunch kastély, amelyet csak hét felvonóhídon keresztül lehetett megközelíteni. 

Körülötte a táj kies volt és festői. A vastag törzsű tölgy és a sudár fenyő méltóságteljesen magasodott a többi fa fölé; a gyors folyású, nyughatatlan Eden-folyó egy vízeséssel gazdagította a látképet, míg a környező mezőkön számos birkanyáj legelészett, így pedig együttesen a föld gazdagságáról és boldogságáról adtak tanúbizonyságot.

A La Braunch kastélyt a Báró egyik felmenője építtette a normann hódítás idején, s az egykori birtokrendszerből már csak ez az egyetlen, apai örökség maradt meg számára. 

De La Braunch bárót leginkább a magassága tette különlegessé: hét láb és hat hüvelyket tett ki; végtagjai formásak, izmosan arányosak voltak; szemei nagyok és kerekek, belőlük büszkeség és eltökéltség sugárzott; arcát pedig egyfajta vadság vonásai uralták, s ha néhanapján elmosolyodott, az aligha jelentett többet a megvetés vagy lenézés gúnyos kifejezésénél. Járása szilaj és méltóságteljes volt; amerre csak ment, mindenütt bámulatot és tiszteletet keltett. 

De La Brunch báró gőgösségében mindig magasan a többi báró és lovag fölött tartotta a fejét Edward udvarában. 

Egy olyan szülő örököse volt, aki a család szinte teljes vagyonát eltékozolta az udvartartás, a vacsorák és a játékok fényűző, drága költségeire. A fejedelmi vagyon legnagyobb része egyetlen sakkjátszma alatt – ami a keresztes hadjárat szolgálatot épp nem teljesítő lovagjainak legfőbb szórakozása volt – vált semmivé. 

A Báró nevelése egy Velaschi nevű szerzetesre hárult. 

Velaschi az emberi szív kiváló bírájának bizonyult, kiismerte annak minden zugát és rejtekét; míg ő maga olyan páratlan körültekintéssel és megfontoltsággal bírt, hogy senki nem tudta megítélni a tetteit, amelyek egyszer még nemesnek és önzetlennek mutatkoztak, máskor viszont – sokkal gyakrabban – a rejtélyek sötét fátylába burkolóztak, mintha csak valami gonosz terv, ördögi játszma bújna meg mögöttük. Velaschi tudós férfiú volt, jártas a kabbala művészetében. Azon kevesek, akik megpróbálták a barátságát keresni, valósággal rettegtek a haragjától. Pontosan tudták, hogy jó viszonyt ápol a korszak leghatalmasabb báróival, s olyan eszközök birtokában van, amelyekkel a segítségükre tud lenni, ám mindezek nélkül Velaschit pusztán bizalmatlanságból és félelemből adódó megvetésre vagy mellőzésre méltatták volna. 

Hát ilyen szerzetes volt ez a Velaschi, a Báró nevelője, akinek növendéke felcseperedve a szertelen becsvágy rabszolgája lett. Csakhogy – a szerzetes ötletes tanításainak vagy saját természetes jellemének köszönhetően – már fiatalon megtanulta, hogy gőgös és eltökélt szellemét hogyan tudja nézetei szolgálatába állítani: hozzászokott, hogy ugyanúgy megsomolyogja a külvilág megvetését és gyűlöletét, mint csodálatát. De La Braunch báró minden kínálkozó lehetőséget megragadott, amivel vagyont lehetett szerezni, így aztán ha kellett, egyszerre volt gyáva és merész, féltő, hatalmaskodó, ambiciózus, mégis kedves és udvarias. Mindig gőgösnek és visszautasítónak mutatkozott azokkal szemben, akiktől semmit sem várt, ugyanakkor mindenféle megalázkodásra és hitványságra kész, ha valakinek a védelmét vagy kegyeit kereste. S önmagától ugyan nem volt bátorsága súlyos bűnöket elkövetni, a szűkös időkben mindig készen állt rájuk, hacsak meg nem rémítette a lelepleződéstől való félelem. Aljas, törtető, kicsinyes és büszke: a Báró a jellemnek mindezen erős impulzusait magán viselte, amelyek ugyanúgy tehették híressé, mint hírhedtté. Egyszóval De La Braunch báró tökéletes képmutató volt, aki ennek művészetét az általa megalkotott ördögi elvekhez igazítva olyan magas szinten űzte, elsajátítva mellé még a színlelés mesterségét is, hogy könnyedén mutatkozott gyengédnek, érzékenynek és megbocsátónak, miközben ugyanabban a pillanatban a lelke mélyén a legdurvább, haragos érzelmi viharok dúltak oly sötéten, amilyenre az emberi szív csak képes lehet. 

És ugyan De La Braunch báró a megtévesztés nyúlszívű mestere volt, számos titulusát kétségtelenül bátorságával nyerte el, mert elég aljas volt ahhoz, hogy minden tisztességtelen és kegyetlen alkalmat kihasználjon, és ha harcra kényszerült, a legkilátástalanabb helyzetekben is keményen küzdött. Számos kitüntetést szerzett a szent háborúban, ami kiválóan illett nemes termetéhez és páratlan erejéhez. Fűzfából készült, irdatlan pajzsára egy dühödt, áldozatára ugró oroszlánt faragtak és festettek; aranyszín sisakján vörös sisakforgó díszelgett; fegyverzetét pedig egy dárda és egy súlyos csatabárd alkotta. A harcmezőn, a lovagi tornákon és a keresztes háborúban De La Braunch báró vakmerő és nemes lovagnak bizonyult, ám otthon, a vazallusai között bizalmatlan, gyanakvó és kegyetlen volt, aki örömét lelte az állatviadalokban, és semmi szánalmat nem mutatott a szegények panaszai és szenvedései iránt. 

Sosem házasodott meg, s bár egy Gertrude nevű hölggyel folytatott házasságtörő viszonyának vargabetűs meséje fel-felbukkant az emberek között, senki sem bírt annyi tényszerű ismerettel, amivel megmondhatta volna, milyen véget ért a história. 

A Bárót, akinek kevély és hatalmaskodó jelleme nem szenvedhette el más lovagoknak az övénél jobb körülményeit, állandó kínszenvedésben tartotta jövedelmei elégtelensége. Nemhiába, a költséges életmód fenntartása többe került, mint amit megengedhetett magának.

Ennek megfelelően pedig törekvései célkeresztjében mindig a vagyonszerzés állt, s lázas, élénk képzelete szüntelenül boldogsága eme vélt kulcsának megszerzése körül forgott. Így aztán egy alkalommal megfogadta magának, hogy szíve eme vágyát bármi áron megkaparintja. 

Végre aztán felragyogott a Báró szerencsecsillaga: felismerte a lehetőséget, miként tudna Bertha úrnő kegyeibe férkőzni, aki a bátor és gazdag martindale-i Lord Edward özvegye volt. Az úr a keresztes háborúban esett el, ahol is két és fél órán át viaskodott két hitetlen vezérrel, az egyiket megölve, a másikat megsebesítve. 

Lady Bertha magas, fenséges alak volt, testének minden porcikája arányos és kecses, arcán szűziesség és a szellem méltóságának vonásai, szemeiből jámborság és nagylelkűség sugárzott, modora gyengéd és illemtudó, s amikor megszólalt, olyan édes hang csendült fel ajkairól, hogy az ott tartózkodók mind néma hallgatásban itták magukba halk szavait. Lady Bertha már inkább tűnt angyalnak, mint embernek, jellemének kiválósága a brit királyi udvar hölgyeinek egyik legjelesebbjévé tette. 

Lady Berthának csak egyetlen fia született, néhány hónappal az apja halála után. Minden gyengédségét az újszülöttre fordította, s amiatt kezdte el keresni De La Braunch báró barátságát is, aki magát szentéletű férfinak álcázva pályázott az asszony kezére. 

S a Báró annyi kedves figyelmet tanúsított a kisded iránt, s oly becsben tartotta a hölgyet, hogy Lady Bertha mit sem neszelt meg aljas szándékaiból, amiket pedig már az első találkozásuk óta dédelgetett a szíve mélyén, s csak a megfelelő pillanatra várt, hogy megvalósíthassa. 

A csalárdság minden fajtájában járatos, kiváló meggyőzőképességgel bíró lovag lassacskán elhitette Berthával, hogy iránta érzett szerelme becsületes és őszinte, ami a barátságon és megbecsülésen alapul; s ami a legfontosabbnak bizonyult: rábeszélte a hölgyet, hogy gyermekét azzal óvhatja meg a legjobban, ha egy hozzá hasonló, kiváló jellemű, az udvarban járatos férfi gondjaira bízza. 

De La Braunch báró büszkesége és közismert hősiessége távol tartotta a többi lovagot, akik máskülönben szívesen versenybe szálltak volna Lady Bertha kezéért. Ráadásul folyamatosan szem előtt tartotta a hölgyet, s annyira kitartóan kereste társaságát, hogy a kevésbé kalandvágyó kérőknek semmi lehetősége nem maradt: a riválisok nélkül maradt Báró nyugodtan udvarolhatott Lady Berthának, és végül sikerrel is járt. 

Alig telt el egy hónap a hölgyek számára betartandó szokásos, illő gyászidőszak után, a Báró meg is kapta a beleegyezést, s hamarosan már a lakodalom idejét is kitűzték.