Végre elérkezett a keresztelő várva várt napja. Rengeteg vendéget meghívtak.
Elküldettek Velaschi atyáért; a trubadúrok a hárfáikat hangolták az ünnepségre és az örömteli dalokra, s a széles asztalok ismételten megteltek a legízletesebb, válogatott fogásokkal.
A kastély kapui kitárultak, lovagok és hölgyek sora lépett be rajta, áthaladva a hét felvonóhídon, de most a Báró már sokkal illusztrisabb vendégeket is meghívott, mint az előző alkalommal. Tiszteletét tette nála Ethelred herceg, és az udvar leghíresebb szépsége, a hófehér hajú Argalia hercegnő jelezte, hogy a gyermek támogatója kíván lenni.
Velaschi atya időben megérkezett, hogy elvégezze a keresztelő szent szertartását.
Az esemény legszínesebb látványossága ezúttal is a csarnokban kapott helyet, ahol a Báró és neje az asztalfőnél helyet foglalva illendően és figyelmesen fogadta az illusztris vendégeket.
Az aranyszínű, a Báró címerét viselő ruhákba burkolt újszülöttet megmutatták a látogatóknak, majd Argalia hercegnő és a többi hölgy kezdte babusgatni, akik örömüket lelték a Báró vágyainak és ambícióinak való hízelgésben.
A vacsora órája anélkül telt el, hogy bármi megzavarta volna a vendégek nyugalmát, majd a társaság nagy örömére megérkezett a hír, hogy kivilágították a kápolnát a ceremóniához.
Ekkor az összegyűltek felálltak az asztaltól, s a hölgyek lovagjaik kíséretében végigvonultak a csarnokból a várkápolnába vezető hosszú folyosón.
Az oltár előtt arany gyertyatartókban három hosszú gyertya égett, a fenyőtömjénnel megtömött hét füstölőből feltörő csodás illatfelhők beborították az egész helyiséget.