Berkenye bőszen meredt rá.

– Ezt ne, sárfi. Egy szót se. Tartsd meg a tanácsaidat. Artemis némán meghátrált. Van, hogy ez az ára a győzelemnek.

Berkenye bal hüvelyk-és mutatóujjával kört írt le Spiro ujja körül, majd küldött némi gyógyerőt a kezébe. A bőr pillanatokon belül megerősödött, a ráncok kisimultak, a kézbe visszatért az izomtónus.

– Szűrőt – szólt a sisakmikrofonba. – Röntgent.

A következő pillanatban minden átlátszóvá vált a szeme előtt. Spiro keze is. Pontosan látta a bőr alatt a csontok és ízületek elrendezését. Csak a hüvelykpárnára van szükségük, ezért a második ujjperc közepénél fog vágni. Épp elég bonyolult ügy lesz a gyógyítás anélkül is, legalább ízülettel ne kelljen vesződni.

Mély lélegzetet vett, aztán nekifogott. A Tentebogyó biztonságosabb minden érzéstelenítőnél. Spiro semmi nem érez, nem is ébredhet föl. Berkenye belevágott a kézbe. A vágás szépen, simán ment, és azonnal gyógyulni is kezdett. Vér egy csöpp sem hullt. Artemis zsebkendőt vett elő Spiro szekrényéből, és belecsavarta az ujjat.

– Szép munka. Gyerünk. Ketyeg az óra.

A gardróbon át visszaereszkedtek a nyolcvanötödik emeletre. Ezen az emeleten vagy három kilométernyi folyosó volt, amelyen három pár biztonsági ember őrjáratozott megszakítás nélkül. Útvonaluk úgy volt megtervezve, hogy valamelyikük mindig rajta tarthassa szemét a páncélterem ajtaján. Az ide vezető folyosószakasz száz méter hosszú volt, nyolcvan másodperc alatt lehetett végigjárni. Mire az egyik páros a szakasz végére ért, a másiknak épp be kellett kanyarodnia a sarkon. Szerencsére a három pár egyike egészen új fényben látott mindent ezen a reggelen.

– Oké, az embereitek mindjárt befordulnak a sarkon – jelentette Kisgebe.

– Biztos, hogy ők azok? Ezek a gorillák olyan egyformák. Olyan kisfejű, nyakatlan mindegyik.

– Persze, hogy biztos. Csak úgy virít rajtuk a billog. Berkenye ugyanis olyan bélyeggel látta el a kél izomagyat, amilyet a vám-és bevándorlási hivatal használ. A bélyeg láthatatlan, de ha infravörös szűrőn át nézik, akkor narancsszínben világít.

Berkenye kituszkolta a fiút az ajtón.

– Na rajta. És mellőzd a gunyoros megjegyzéseket. Ez utóbbi figyelmeztetés szükségtelen volt. Ilyen veszélyes akcióban még Artemis Fowlnak sem szottyanhatott kedve poénkodni.

Engedelmesen futásnak eredt, egyenesen a két óriásgorilla felé, akiknek a hónalja tájékán gyanúsan dudorodott a zakó. Fegyver volt náluk, semmi kétség, mégpedig bizonyára töltött fegyver.

– Egészen biztos, hogy meg vannak delejezve? – kérdezte Artemis a feje fölött suhanó Berkenyét.

– Természetesen. Olyan volt, mintha tiszta táblára írtam volna krétával, annyira üres a fejük. De el is kábíthatom őket, ha gondolod.

– Ne – lihegett Artemis. – Nem szabad nyomot hagynunk.

Most már olyan közel értek Izomhoz és Pehelyhez, hogy hallhatták épületes társalgásukat, amely kedvenc hőseik körül forgott.

– Hook kapitány az igazi menő – erősködött Izom. – Szétrúgja a te Tinky Winkyd lila valagát.

– Nem érted a Teletubbies lényegét – sóhajtott Pehely. – Az érték a lényeg itten, nem a szétrúgás.

És úgy elsétáltak Artemis mellett, mintha ott se volna. Az ő számukra nem is volt ott. Berkenye azt delejezte beléjük, hogy a folyosón semmi szokatlant ne lássanak (hacsak valaki ujjal rá nem mutat a szokatlanra).

Szabad volt tehát az út a külső biztonsági ajtóig. Mintegy negyven másodperc állt rendelkezésükre, míg be nem fordul a sarkon a következő őr-páros. Az, amelyik nem kapott delejt.

– Alig több mint fél perc, Berkenye. Tudod, mi a dolgod.

Berkenye pontosan szobahőmérsékletre állította TÜN-overallja fűtőszálait, amivel megbolondította a páncélterem bejárata előtti lézersugár-hálózatot. Aztán könnyed lebegésre állította a szárnymű motorját, hogy észrevétlen mehessen át a nyomásérzékelő szőnyegen. Az ajtó felé haladtában sisakja segítségével puhatolta ki a biztonságos utat, ahol nincs érzékelő a fal mentén. A nyomásérzékelő szőnyeg megrezdült ugyan a szárnymű keltette légmozgástól, de ennyi kevés volt a szenzor aktiválódásához.

Artemis türelmetlenül figyelte a fejleményeket.

– Siess, Berkenye. Húsz másodperc!

Berkenye nyomdafestéket nem tűrő választ morgott, s tovább lopózkodott az ajtó felé.

– Spiro-videofájl három – mondta a mikrofonba, mire a sisakkomputer lejátszotta azt a felvételt, amelyen Spiro benyomta az ajtó kódját. Berkenye pontosan utána csinált mindent. A vastag acél ajtó belsejében hat zárrúd siklott hátra, s az ellensúllyal működő nehéz ajtó szélesre tárult. Minden külső riasztó automatikusan lekapcsolt. A második ajtó zárva állt még, műszerfalán három piros lámpa égett. Már csak három leküzdendő akadály volt hátra. A gélnyomatolvasó, a retinaszűrő és a hangelemző.

A következő művelet már túl bonyolult volt a hangvezérelt végrehajtáshoz. Köztudomású volt, hogy Kisgebe gépei olykor hajlamosak félreértelmezni a szóbeli parancsokat, bár a kentaur makacsul állította, hogy ez mindig a kezelő hibája. Berkenye lerántotta a tépőzáras fedelet a sisakkomputer csuklóra szerelt vezérlőegységéről.

Először is kivetítette a Spiro szemgolyójáról készült háromdimenziós képet százhatvanhét és fél centi magasra. A retinaszűrő kiküldte letapogató sugarát, és ellenőrizte a virtuális szemet. Az eredménnyel szemlátomást elégedett is volt: az első zár fölpattant, s a műszerfalon egy piros fény zöldre váltott.

A következő lépés a hangellenőrző program átverése volt a megfelelő hanghullámok bejátszásával. A műszer rendkívül érzékeny és kifinomult technikával működött, egyszerű hangfelvétellel nem lehetett volna átverni. Illetve, emberi hangtechnikával soha. Hanem Kisgebe digitális mikrofonjaival az eredetivel tökéletesen azonos felvétel készíthető. A bűzgiliszták egész testét csupa fül borítja, de Kisgebénck még őket is sikerült bolonddá tenni a párzási sziszegésről készített felvételeivel. A kentaur épp a szabadalomra alkudott egy féreggyűjtészeti ügynökséggel.

Berkenye a sisakhangszórón át bejátszotta a felvételt:

– Jon Spiro. Én vagyok a góré, úgyhogy nyílj ki gyorsan!

Kikapcsolt a második riasztó is, zöldre váltott a második piros lámpa.

– Bocsáss meg, százados – mondta kissé aggodalmasan Artemis –, de mindjárt kifutunk az időből.

Kicsomagolta a hüvelykujjat, és a vörös szőnyegecskére lépett. Belenyomta az ujjat az érzékelőfelületbe. Az ujjpárna redőit zöld gél töltötte meg. A riasztó jelzése zöldre váltott. A trükk bevált. Még szép. Végtére is az ujj igazi volt.

Más viszont nem történt. Az ajtónak esze ágában sem volt kinyílni. Berkenye megbökte a fiú vállát.

– Na? Bent vagyunk?

– Láthatólag nem. És a bökdösés nem sokat segít a gondolkodásban.

Artemis bőszen bámulta a konzolt. Mi kerülhette el a figyelmét? Gondolkozz, fiam, gondolkozz. Dolgoztasd meg azokat a híres szürke sejtecskéket. Közelebb hajolt a második ajtóhoz, így a súlya az elöl álló lábára helyeződött át. A szőnyeg megnyikkant.

– Hát persze! – kiáltotta Artemis, és Berkenyét szorosan magához rántotta.

– Nem egyszerű szőnyeg – hadarta. – Súlyérzékelős. És igaza volt. Kettejük közös súlya annyira megközelítette a Spiróét, hogy megtévesztette a mérleget. Nyilván mechanikus műszer volt, számítógépet nem ilyen könnyű becsapni. A második ajtó becsusszant a padló alá.

Artemis átadta az ujjat Berkenyének.

– Siess. Spiro ideje mindjárt lejár. Rögtön jövök én is.

– És ha nem?

– Akkor életbe lép a B terv.

Berkenye kelletlenül rábólintott.

– Reméljük, erre nem kerül sor.

– Reméljük.

Artemis bemasírozott a páncélterembe. Ügyet sem vetett a rengeteg kincsre, ékszerekre, részvényekre, egyenesen a Kocka plexiketrecéhez lépdelt. Két markos biztonsági őr állt az útjában. Oxigénmaszkot viseltek, és furcsán mozdulatlanok voltak.

– Pardon, uraim, de kikölcsönözném Spiro úr Kockáját. Ugye nem bánják?

Válasz nem jött, még csak a szempillája sem rezzent a két őrnek. Ennek oka pedig egyedül az oxigénpalackjaikba csempészett bénítógáz lehetett, amelyet egy bizonyos perui pókfajta fészekmérgéből készítettek, s amely a dél-amerikai bennszülöttek által érzéstelenítőként használt szerhez hasonlított.

Artemis benyomta a kódot, amelyet Kisgebe diktált a fülébe, mire a ketrec plexi falai hangtalanul becsusszantak az acéloszlopba, s az Omnivizor egy csapásra szabad prédává vált. Artemis kinyújtotta a kezét...

SPIRO HÁLÓSZOBÁJA

Berkenye a gardróbon át visszamászott Spiro hálójába. Az üzletember ugyanabban a pózban hevert, ahogy hagyták, légzése egészséges, szabályos volt. A stopperóra Berkenye csuklóján hajnali négy óra ötvenhetet mutatott, s még tartott a visszaszámlálás. Éppen időben érkezett.

Berkenye óvatosan kicsomagolta az ujjpárnát, és a hüvelykujj másik feléhez illesztette. Spiro keze hidegnek és betegnek tűnt. A tündér nagyítóra kapcsolta a sisakszűrőt, és ráközelített a vágás helyére. Amennyire meg tudta állapítani, a két fél pontosan illeszkedett.

– Gyógyulj – parancsolta határozottan. Ujjaiból kék mágikus szikrák pattogtak elő, és beszivárogtak a sérült ujj mindkét felébe. Kék fénypászmák egyesítették a szétvágott bőrfelületet, s a vágáson máris friss bőr sarjadt, eltakarva a sebet. Aztán Spiro hüvelykje vibrálni és rángani kezdett, pórusaiból gőz pöfögött, ködfelhőt alkotva a keze körül. Már a karja is görcsösen rángott, a mozgás csontos mellkasa felé terjedt. A háta annyira ívbe feszült, hogy Berkenye már-már attól tartott, megpattan a gerince. Aztán a test visszazuhant az ágyra. Szíve a gyógyítás egész ideje alatt szabályosan vert.

Néhány elszabadult szikra még ott korcsolyázott a test körül, és furcsa módon mind a füle mögé irányultak, ahová korábban Artemis is bekukkantott. Nagyon különös. Berkenye visszahajtotta Spiro egyik fülét, és félhold alakú sebhelyet talált mögötte. A gyógyerő épp azon volt, hogy eltüntesse. Hasonló sebhely látszott a másik fül mögött.

Berkenye ráfókuszált az egyikre.

– Kisgebe, ez meg mit jelent?

– Plasztikai sebészet. Spiro barátunk talán fölvarratta az arcát. De az is lehet...

– ... hogy ez itt nem Spiro – vágta rá Berkenye, és már Artemishez beszélt. – Artemis! Ez nem Spiro! Ez egy dublőr! Hallasz? Felelj, Artemis!

Válasz azonban nem jött. Artemis talán nem akart, talán nem tudott felelni.

A PÁNCÉLTEREM

Artemis kinyúlt a dobozért. Ebben a pillanatban pneumatikus szisszenéssel megnyílt egy álfal, s mögüle Jon Spiro és Arno Blunt került elő. Spiro vigyora olyan széles volt, mint egy szelet görögdinnye.

– Nagyszerű, Fowl úrfi – csapta össze a tenyerét, nagy ékszercsörömpöléssel. – Egyesek nem nézték ki belőled, hogy idáig eljutsz.

Blunt százdollárost vett elő a mellényzsebéből, és átadta Spirónak.

– Hálásan köszönöm, Arno. Látod, nem érdemes a bank ellen fogadni.

Artemis eltöprengett.

– A hálóban tehát dublőr volt.

– Az. Unokafivérem, Costa. A fejünk pont ugyanolyan formájú, az arcához meg épp csak egy kicsi plasztikai sebészet kellett. Most úgy hasonlítunk, mint két tojás.

– Akkor átállította a gélnyomatolvasót, hogy fogadja el Costa ujjlenyomatát.

– Át bizony. Erre az egy estére. Kíváncsi voltam, meddig jutsz el. Valóban elképesztő kölyök vagy, Arti. Soha senkinek sem sikerült még bejutnia a páncéltermembe, pedig el sem hiszed, hányan próbálták már. Mégpedig profik. Nyilván van egy-két rés a rendszeremen; meg kell nézetnem a biztonsági szakértőimmel. Egyáltalán, hogy sikerült bejutnod? Úgy látom, Costát nem hoztad magaddal!

– Üzleti titok.

Spiro közelebb lépett.

– Sebaj. Majd visszaforgatjuk a felvételeket. Nyilván nem mindegyik kamerát buheráltad meg. Egy dolog viszont tuti: hogy ezt nem vihetted végbe egyedül. Kutasd át, Arno, hol a fülhallgatója.

Bluntnak öt másodperc sem kellett, hogy megtalálja a fülhallgatót. A következő pillanatban diadalmas vigyorral ledobta a földre, és széttiporta.

Spiro csüggedten sóhajtott.

– Arno fiam, semmi kétség, hogy ez a kis elektronikus kütyü többet ért, mint amennyi hasznot te egész életedben hajtasz nekem. Fogalmam sincs, miért tűrlek meg. De frankón, fogalmam sincs!

Blunt csúnyán fintorgott. Ezúttal átlátszó fogsort viselt, amelyben kék, olajszerű folyadék hullámzott kísértetiesen.

– Nagyon sajnálom, Spiro úr.

– Fogsz te még jobban is sajnálkozni, pallérozott fogazatú barátom – mondta Artemis –, ha majd jön Butler.

Blunt önkéntelenül hátrahőkölt.

– Te csak ne szédíts, öcsi. Fal duma. Tudom, hogy Butler meghalt. Láttam, ahogy összeesett.

– Összeesett, annyi szent. Na de láttad-e, hogy meghalt? Ha jól emlékszem az események sorrendjére, azonnal lepuffantott téged, miután rálőttél.

Blunt megérintette sebhelyes halántékát.

– Szerencséje volt.

– Szerencséje? Butler meglehetősen büszke a mesterlövészi képességeire. Én a helyedben nem merném ezt a szemébe mondani.

Spiro őszinte élvezettel fölkacagott.

– Fűzi az agyadat ez a kölyök, Arno fiam. Tizenhárom éves, és úgy játszik veled, mint kismacska az egérrel. Hogy lehetsz már ilyen lekvár, ember? Állítólag profi vagy!

Blunt igyekezett összerántani magát, de Butler fenyegető szelleme túlságosan közelről kísértette.

Spiro kiemelte az Omnivizort a ketrecéből.

– Jól van, Arti, jól elmulattunk ezzel a kis purparléval. Hanem azért lényeg a lényeg: én győztem. Legyőztelek. Jó játék volt, de tényleg. Szórakoztató. A kis ügyeskedéseid, bár szánalmasak, azért épületesek is voltak. Mostanra viszont már fölfoghattad, hogy vége. Egyedül vagy, és nekem tele a hócipőm a játszadozással.

Artemis a vereség eleven szobra volt.

– Ez az egész csak lecke akart lenni, ugye? Hogy megtanuljam, ki itt a főnök – sóhajtotta.

– Ahogy mondod. Van, aki kicsit lassan tanul. Úgy tapasztaltam, hogy mennél ügyesebb az ellenség, annál inkább el van szállva magától. Előbb meg kellett bizonyosodnod arról, mennyire kevés is vagy hozzám képest, hogy aztán szépen megtedd, amit mondok. – Spiro a fiú vállára tette csontos kezét. Az szinte megtántorodott a sok arany súlya alatt. – Szóval akkor figyelj szépen, gyermekem. Föl akarom nyitni ezt a Kockát. Elég a csűrés-csavarásból. Nincs a világon olyan komputerbubus, aki ne hagyna semmilyen hátsó bejáratot. Nyisd ki szépen ezt a csudadobozt, mégpedig azonnal, mert különben összevonom a szemöldököm. És hidd el nekem, édes fiam, te azt nagyon nem szeretnéd.

Artemis két kezébe fogta a vörösben pompázó Kockát, és sötét képernyőjére bámult. Ez volt a terv legkényesebb pontja. Spirónak el kell hinnie, hogy ezúttal végképp legyőzte Artemis Fowlt.

– No rajta, Arti. Gyerünk.

Artemis megtörölte kiszáradt ajkát.

– Igen, igen. Csak egy perc. Spiro megveregette a vállát.

– Nagyvonalú ember vagyok. Két percet kapsz. Arno, tartsd rajta a szemed – intett a gorillának.

– Nem szeretném, ha kis barátunk újabb csapdákkal próbálna meglepni minket.

Artemis leült az acélasztalhoz, és fölnyitotta a Kockát. Gyors kézzel babrált a száloptikák között, majd eltávolított egyetlen szál drótot. Ez volt a TÜN-blokkoló. Egy perc sem telt belé, már újra le is zárta a Kockát.

Spiro tűkön ült, lelki szemei előtt a határtalan gazdagság és hatalom álomképe lebegett.

– Arti fiam. Jó híreket óhajtok hallani.

Artemis az előzőnél is megtörtebb hangon szólt, mintha a kemény valóság fölemésztette volna minden hetykeségét.

– Újra beindítottam. Működik, csak éppen...

Spiro megrázta a kezét. Karperecei vígan csilingeltek.

– Csak éppen micsoda? Remélem, valami egészen pirinyó és jelentéktelen apróság!

– Semmiség. Említésre sem méltó. Annyi az egész, hogy vissza kellett térnem az 1.0-s verzióhoz. Az 1.2-es kizárólag csak az én hangomra reagál, itt nem volt mit tenni. Az 1.0-s nem annyira biztonságos, és szeszélyesebb is egy kicsit, – Szeszélyesebb? Ez a Kocka, egy doboz, nem a nagyanyám!

– Még hogy doboz! – hangzott föl a Kockából Kisgebe

hangja (hála az eltüntetett blokkolónak). – A

mesterséges intelligencia csodája vagyok. Létezem, tehát pallérozom magam.

– Érti már, mire gondoltam? – mondta kissé reszketve Artemis. Ez a kentaur még elgaloppírozza magát. Most az a legfontosabb, hogy elaltassák Spiro gyanakvását.

Az üzletember úgy fixírozta a kockát, mint egy feleselő beosztottat.

– Fölényeskedünk, miszter?

A Kocka nem válaszolt.

– Néven kell szólítania, csak akkor felel – mondta Artemis. – Különben minden kérdésre válaszolna, amit csak meghall.

– Na, és mi a neve?

Juliet gyakran hallatta hasonló helyzetekben a „phha!” hangot. Artemistől ugyan távol álltak a parlagi érzelemnyilvánítások, de ezúttal erős kísértést érzett rá, hogy Juliet példáját kövesse.

– A neve: Kocka.

– Oké, Kocka. Szóval, fölényeskedni akarsz?

– Azt akarom, amit ön óhajt tőlem, és a processzoromtól kitelik.

Spiro gyermeteg örömmel dörzsölte össze a tenyerét. Aranyveretei úgy villogtak, mint a parti hullámok naplemente idején.

– Nahát akkor, ideje kipróbálni ezt a kicsi kincset. Kocka, megmondanád, hogy... pillanatnyilag figyelik-e műholdak ezt az épületet?

Kisgebe hallgatott egy darabig. Artemis el tudta képzelni, mi történik: a kentaur lehívja a megfigyelőrendszer eredményeit.

– Ebben a pillanatban csak egy, ám az ionnyomokból ítélve több sugárzás érte ezt a tornyot, mint a Millennium Falcont.

Spiro Artemisre sandított.

– A személyiségcsipje problémás egy kicsit – magyarázkodott amaz. – Éppen ezért álltam át másik verzióra. De egy pillanat alatt ki lehet igazítani, ha kell.

Spiro rábólintott. Igazán nem óhajtotta, hogy frissen szerzett csodamasinája negatív személyiségjegyeket fejlesszen.

– Na és az a társaság, az a TÜN, azzal mi van? Kocka! Akik szaglásztak utánam Londonban? Most is figyelnek?

– Ja, a TÜN? Az a tübingeni egyetem műholdas hálózata – magyarázta Kisgebe. – Kísérleti adás. Idáig csak álmaikban érnek el.

– Jól van, Kocka, akkor ez nem gond. Most már csak annak a műholdnak a sorszámát kéne megmondanod, amelyik szemmel tart.

Kisgebe tanácsot tartott számtalan képernyőjével.

– Oóó... lássuk csak... Az Egyesült Államok szövetségi hatóságának ST1147P számú műholdja.

Spiro diadalmasan megrázta ökölbe szorított két kezét.

– Igen! Pontosan. Ezt ugyan véletlenül magam is tudtam, de éppen ez a jó! Kocka, megálltad a helyed! Átmentél a vizsgán!

És a milliárdos körültáncolta a helyiséget. Kapzsisága jutalmától ujjongó óvodássá vedlett.

– Arti, fiam, ne tudd meg... éveket fiatalodtam! Most kéne szmokingba ugrani és mulatni menni!

– Ó, valóban...

– Nem is tudom, hol kezdjem. Saját pénzt nyomassak? Vagy nyúljam le valaki másét?

Artemis kipréselt magából egy mosolyt.

– A világ a lábai előtt hever, Spiro úr.

Spiro gyöngéden megpaskolta a Kockát.

– Ahogy mondod. Egészen pontosan. És én az utolsó csöppig ki óhajtom élvezni ezt a helyzetet.

Az ajtóban Izom és Pehely tűnt elő, kezükben fegyverrel.

– Spiro úr... – hebegte Izom. – Ez valami próbariadó? A főnök kacagott.

– Na nézze meg az ember! Itt jönnek dicső fiaink! De milyen hihetetlen későn! Nos, egyáltalán nem próbariadóról van itt szó. És nagyon, de nagyon szeretném tudni, hogyan sétálhatott el mellettetek a kicsi Artemis?

Az izomemberek olyan bambán meredtek a fiúra, mintha ebben a pillanatban tűnt volna elő a puszta légből. Delejhatás alatt álló elméjükkel nem is láthatták másként a dolgot.

– Nem tudjuk, Spiro úr. Sose is láttuk. Szeretné, hogy kivigyük, és legyen egy kis baleset?

Spiro csúf, kurta röffenéssel nevetett.

– Kitaláltam egy pompás új nevet nektek, bárgyúkáim. Fogyóeszköz. Ti fogyóeszköz vagytok, ő viszont nem az. Egyelőre. Fogjátok? Úgyhogy csak álljatok szépen, és nézzetek ijesztően. De ügyesen ám, mert különben megborotváltatok két orángutánt, és megvannak az utódjaitok.

Spiro úgy nézett a Kocka képernyőjébe, mintha kettesben volnának egy lakatlan szigeten.

– Az a helyzet, hogy van még talán húsz jó évem – vallotta meg a doboznak. – Azután felőlem az egész világ pokolra süllyedhet. Nincsen se családom, sem örökösöm. Nem építkezem a jövő számára. Ki akarom szívni ezt a planétát, mint egy narancsot, és veled, Kocka, meg is tehetem. Amit csak akarok, amikor csak akarom.

– Én bezzeg tudom, mit tennék rögtön elsőnek – kottyantotta ki Izom, és úgy nézett hozzá, mintha végtelenül el lenne képedve a szájából kijövő szavakon.

Spiro összevonta a szemöldökét. Nem ahhoz volt szokva, hogy ömlengései közepette félbeszakítsák.

– Na mit csinálnál, agyatlan? Asztalt bérelnél a McDonaldsnál?

– Á – mondta szerényen Izom. – Inkább megfingatnám egy kicsit a Phonetixéket. Ők is úgyis állandóan szívassák a Spiro Műveket.

Történelmi pillanat volt ez. Nem elég, hogy Izomnak ötlete támadt, az ötlet még csak nem is volt rossz. A gondolat szikrát lobbantott Spiro szemében.

– Phonetix. A nagy vetélytárs. Ha valakit, hát őket tényleg rühellem. Szebb örömet elképzelni sem bírok, mint hazavágni azt a huszadrangú, komputerbuzeráló csürhét. Na de hogyan?

Ekkor Pehelyen volt a kinyilatkoztatás sora.

– Azt mondják, valami egészen új, rettentően titkos kommunikátoron dolgoznak. Örökéletű tápegység, vagy mi a lótúró...

Spiro hátán égnek állt a szőr. Előbb Izom, most meg Pehely a tetejébe? A végén még megtanulnak olvasni. Másfelől viszont...

– Kocka – rendelkezett a főnök. – Teremts kapcsolatot a Phonetix adatbázisához. Másold le minden tervüket és fejlesztésüket.

– Olyan nincs, nagyfőnök. A Phonetix zárt rendszert alkalmaz. Nincs sem internet, sem más kapcsolat a K+F részlegükhöz. Nekem kapcsolat kell.

Spiro eufóriája alábbhagyott.

– Mit zagyvál? – fordult Artemishez.

A fiú megköszörülte a torkát.

– A Kocka zárt rendszert nem tud letapogatni, illetve csak akkor, ha az omniszenzor hozzáér a komputerükhöz, vagy egészen közel van hozzá. A Phonetix pedig egész eszelősen gyanakvó. Túl sok bajuk volt a hekkerekkel, úgyhogy hermetikusan elzárták a kutató-és fejlesztő laborukat. Ha jól tudom, tömör sziklatalajba épült, több emeletnyi mélyre. Még csak e-mailjük sincsen. Tudom, mert magam is megpróbáltam egyszer-kétszer betörni.

– Na de hát a műholdat letapogatta a Kocka, vagy nem?

– Persze, mivel a műhold jeleket ad le. És ha egyszer van jeladás, akkor a Kocka el tudja csípni a jeleket.

Spiro névlánca szemeit babrálta.

– Szóval akkor el kéne mennem hozzájuk.

– Azt inkább nem javaslom – vetette ellene a fiú. – Baj lehet belőle, személyes vendetta.

Blunt lépett elő.

– Hadd menjek én, Mr. Spiro. Megszerzem azokat a terveket.

Spiro egy marék vitamintablettát ragadott elő az övén függő tartóból, a szájába tömte, és rágni kezdte.

– Szép tőled, Arno. Tényleg szép. De nem szívesen adnám át a Kockámat senkinek. Ki tudja, miféle kísértést jelent? Kocka, képes vagy-e kikészíteni a Phonetix riasztórendszerét?

– Képes-e egy törpe lyukat szellenteni a gatyájába?

– Mit? Hogy?

– Ó... semmi... amolyan terminus technicus. Nem is értené. A lényeg az, hogy a Phonetix rendszerét már ártalmatlanná is tettem.

– Na és az őrök, Kocka? Azokat is ártalmatlanná tudod tenni?

– Noproblemo. Távirányítással lefújom a belső biztonsági rendszert.

– Miszerint?

– A szellőzőkben altatógáztartályok lapulnak. A chicagói törvény értelmében illegális eszköz. De igazán ügyes, nincs semmi nyoma, semmi utóhatása. Kinyomozhatatlan. A behatoló csak két óra múlva tér magához, mikor már rég rács mögött ül.

– Hű, ezek a Phonetix-fiúk tényleg elég paranoiásak – göcögött elégedetten Spiro. – No, rajta, Kockám, készítsük ki őket!

– Boldog örömmel – vágta rá Kisgebe, és a hangjában valódi, őszinte boldogság csengett.

– Oké. Na most, Kocka. Köztünk és a Phonetix tervei között egyetlen dolog áll: egy titkosított számítógép.

– Na, ne röhögtessen! Nincs az egész fizikában olyan rövid időegység, mint amilyen hamar én azt feltöröm.

Spiro az övére csatolta a Kockát.

– Tudjátok, mit? Kezdem szeretni ezt a kis jószágot. Artemis még egy őszintén hangzó kísérletet tett a lehiggasztására:

– Mr. Spiro... szerintem ez tényleg nem egészen jó ötlet...

– Még szép, hogy így gondolod – kacagott Spiro önfeledten. – Éppen ezért viszlek magammal.

PHONEIX KUTATÓ-ÉS FEJLESZTŐLABORATÓRIUM

CHICAGO IPARI NEGYED

Spiro tekintélyes autóparkjából kiválasztott egy Lincoln Townt. A kocsi a kilencvenes években készült, hamisított rendszámmal. Spiro alkalomadtán meneküléshez vette igénybe, mivel régebbi gyártmány lévén nem volt feltűnő, s még ha sikerült is lefotóznia a rendőrségnek, azzal sem mentek sokra.

Blunt a Phonetix Kutató-és Fejlesztőlaboratórium főbejáratával szemközt parkolta le a kocsit. Az üveg forgóajtó mögött a pultnál biztonsági őr üldögélt. Arno a kesztyűtartóból összecsukható látcsövet vett elő.

– Alszik, mint a tej – jelentette. Spiro megveregette a vállát.

– Rendben. Nem egész két óránk van. Meg bírjuk csinálni?

– Ha ez a Kocka tényleg olyan jó, amilyennek mondja magát, akkor negyedórán belül be-és kijutunk.

– A Kocka gépi szerkezet, nem pedig szteroidzabáló gorilla. Ennélfogva megbízható – jegyezte meg hidegen Artemis.

Blunt hátranézett. A fiú ott ült, bepréselve Izom és Pehely közé.

– De nagy lett a pofád hirtelen.

– Miért, mit veszthetek még? – vont vállat Artemis. – Ennél rosszabb helyzetbe már nem kerülhetek.

A forgóajtó mögött volt még egy zsanéros is. A Kocka bekapcsolta az ajtónyitót, és az illetéktelen behatolók előtt szabad volt az út. Nem óbégatott riasztó, nem csörtetett be egy osztagra való biztonsági őr.

Spiro, új „barátjának” társaságától nekibátorodva, végigsétált a folyosón, abban a kéjes meggyőződésben, hogy végre végleg elintézheti a Phonetixet. A lift biztonsági rendszere pontosan annyi akadályt jelentett a Kocka számára, mint a vesszősövény egy tanknak. Spiro és társai hamarosan a mínusz nyolcadik emeleten jártak, ahol a titkos labor volt elhelyezve.

– Szóval a föld alá megyünk – okoskodott Izom.

– A dmoszauruszcsontok közé. Tudta-e, főnök, hogy a dinoszaurusz-ürülék ezerbillió-millió év alatt gyémánttá változik?

Spiro máskor ilyenért gondolkodás nélkül lepuffantotta volna. De most nagyszerű kedvében volt.

– Nem tudtam, Izom fiam. Akkor lehet, hogy mától ürülékben adom ki a béred.

Izom úgy döntött, hogy anyagi érdekeire való tekintettel ezentúl befogja a száját.

A labor ajtajánál ujjlenyomat-ellenőrző volt, de még csak nem is gélnyomatolvasó, hanem a szimpla fajta. Mi sem volt egyszerűbb a Kocka számára, mint lemásolni a műszer lapján maradt lenyomatot, és bevetíteni az érzékelőbe. Még csak jelszót sem kellett megadniuk.

– Gyerekjáték – morogta Spiro. – Ezt már évekkel ezelőtt is megtehettem volna.

– Azért egy kis elismerés nem ártana – szájait a mimózalelkű Kisgebe. – Mégiscsak én hoztalak be ide, és én ütöttem ki az őröket is.

Spiro az arca elé tartotta a dobozt, hogy farkasszemet nézhessen vele.

– Tekintsd hálám jelének, hogy nem zúzatlak be, Kocka.

– Lekötelezel – fanyalgott Kisgebe.

Arno Blunt vetett egy pillantást a biztonsági monitorokra. A biztonsági őrök eszméletlenül hevertek szanaszét az egész létesítmény területén. Az egyiknek félig majszolt szendvics lógott ki a szájából.

– Nahát, Mr. Spiro, mi tagadás, ez igazán szép! – ismerte el Blunt. – És a Phonetix még az altatógáz használata miatt is szorulni fog.

Spiro a mennyezet felé sandított. Az árnyékból számtalan kamera piros lámpája hunyorgott feléjük.

– Kocka, ki kell pucolnunk a videotermet is, mielőtt elmegyünk?

– Pucolás nélkül megpucolhatsz, főnök – lökte a sódert Kisgebe. – Kivágtam a képünket a felvételekből.

Artemist Izom és Pehely cipelte a hónaljánál fogva.

– Áruló! – sziszegte a fiú. – Én hívtalak életre, Kocka! Én vagyok a teremtőd!

– Hja, talán túlságosan is a magad képére csináltál, Fowl. Tudod, aurum potestas est. Az arany hatalom. Én csak azt teszem, amire tanítottál.

Spiro gyöngéden megpaskolta a Kockát.

– Szeretem ezt a jószágot. Mintha a sosem volt fivérem lenne.

– Azt hittem, van fivére – értetlenkedett Pehely a tőle megszokott módon.

– Épp erről beszélek. Kedvemre való fivérről.

A Phonetix szervere a labor közepén volt elhelyezve. Hatalmas merevlemezegység, és pitonként tekergőző kábelkötegek végén munkaállomások mindenfelé. Spiro lecsatolta az övéről új barátját.

– Na hová tegyelek, Kocka?

– Csak rakjon a szerver tetejére, az omniszenzorom mindent elintéz.

Spiro úgy is tett. A következő percben már szemfényvesztő gyorsasággal futottak a tervek és számok az Omnivizor parányi képernyőjén.

– Elkaptam őket! – károgott Spiro, s két öklét mámorosán az égnek emelte. – Többet nem küldözgetnek fölényeskedő e-maileket a részvényárfolyamukról!

– Letöltés befejezve – mondta behízelgően Kisgebe. – Megszereztük a Phonetix összes tervét tíz évre előre.

Spiro a keblére ölelte a Kockát.

– Csodaszép! Még mielőtt a Kockához folyamodnék, piacra dobom a Phonetix legújabb telefonját is saját kiadásban. Az is jelent egy pár extra milliócskát.

Arno figyelme a biztonsági kamerákra irányult.

– Mr. Spiro... főnök... azt hiszem, helyzet van.

– Mi van? – morgott amaz. – Nem vagy már katona, Blunt, beszélj normálisan.

– Probléma van, uram. Nagy, nagy probléma – nyögte az új-zélandi, és olyan buzgón kopogtatta a képernyőt, mintha azzal bármit is megváltoztathatna.

Spiro galléron ragadta Artemist.

– Mit csináltál, Fowl? Ez talán valami...?

Torkán akadt a szó, még mielőtt kimondhatta volna a vádat. Spiro valami szokatlan dologra lett figyelmes.

– A szemed, kölyök. Mi van a szemeddel? Miért nem egyforma?

Artemis a legpompásabb vámpírmosolyával felelte:

– Hogy jobban láthassalak, Spiroska!

Az előtérben hirtelen magához tért a szundikáló biztonsági őr. Aki nem volt más, mint Juliet. Körbelesett a kölcsönlopott egyensapka alatt, nem hagyott-e hátra őrszemet Spiro.

Miután Artemist lefülelték Spiro páncéltermében, életbe lépett a B terv, és Berkenye azonnal a Phonetixhez röpült Juliettel.

Altatógázról természetesen szó sem volt. Az épületet mindössze két ember őrizte; az egyik épp visszavonult pihenni egyet az őrszobára, a másik pedig a felső emeleteken őrjáratozott. Spirónak erről nem volt szabad tudnia. Ő a Kisgebe által generált szimulákrumokat figyelte, akik biztonsági őr képében hortyogtak szanaszét az épületben, a Phonetix kameráin át vetített videoklipnek köszönhetően.

Juliet fölemelte a telefonkagylót a pultról, és három számot tárcsázott: 9-1-1.

Spiro két ujjal óvatosan Artemis szemébe nyúlt, és kiemelte az íriszoptikát. Ahogy alaposabban szemügyre vette, megpillantotta a homorú oldalon rejtőző mikroáramköröket.

– Elektronikus... – lehelte. – Lenyűgöző. Mi ez? Artemis vigyorogva pislogta ki szeméből a

könnycseppet.

– Semmi. Sosem is volt itt. Én sem voltam itt soha. Spiro arca eltorzult a gyűlölettől.

– Hogyne lettél volna itt, Fowl. Itt voltál, de kimenni már nem fogsz!

Blunt megkocogtatta főnöke vállát, ami amúgy hallatlan, megbocsáthatatlan bizalmaskodásnak minősült.

– Mr. Spiro! Főnök! Ezt látnia kell!

Juliet ledobta a Phonetix egyenkabátját, amely alatt a chicagói rendőrség rohamosztagának egyenruháját viselte. A laborban kezd forrósodni a helyzet, és neki az a dolga, hogy megvédje Artemist. Egy oszlop mögé húzódott, és várta, hogy közeledjenek a szirénák.

Spiro a biztonsági képernyőt bámulta. Igencsak megváltozott képben gyönyörködhetett. A szanaszét alvó őrök helyett most önmagát és embereit láthatta, amint betörnek a Phonetixhez. Pontosan úgy, ahogy történt a dolog, egyetlen parányi különbséggel: Artemisnek nyoma sem volt a felvételen.

– Ez meg mi akar lenni, Kocka? – fröcsögött Spiro. – Azt mondtad, mindnyájunkat kivágsz a felvételből.

– Füllentettem. Azt hiszem, kezd kifejlődni a bűnözői személyiségem.

Spiro földhöz vágta a Kockát. Az tökéletesen sértetlen maradt.

– Kemény polimer – jegyezte meg Artemis, és fölvette.

– Gyakorlatilag törhetetlen.

– Nem úgy, mint te – csikorogta a főnök.

Úgy nézett ki a fiú a két gorilla mancsaiban, mint egy játékbaba.

– Hát még mindig nem érti? Mindnyájan rajta vannak a felvételen. A Kocka végig nekem dolgozott.

– Akkor rajta vagyunk, nagy szám! Beugrok az őrszobára és elhozom a kazettát.

– Ennyire azért nem lesz egyszerű.

Spiro még mindig azt hitte, van kiút.

– Na, és miért nem? Ki akadályoz meg? Talán te, kisfiam?

Artemis a képernyőre mutatott.

– Nem, hanem azok a kisfiúk.

Chicago város rendőrsége mindent magával hozott, amije csak volt, sőt, még kölcsön is kértek ezt-azt. A Phonetix a legnagyobb, legnevesebb cég volt az egész városban, és ami még fontosabb, a Rendőrség Jótékonysági Alapjának öt legkomolyabb támogatója közé tartozott. Mikor befutott a 911-es hívás, a szolgálatos őrmester teljes körű mozgósítást rendelt el.

Öt perc sem telt belé, már húsz egyenruhás és egy teljes rohamosztag döngette a Phonetix kapuit. Az épület fölött két helikopter lebegett, a szomszédos háztetőkön pedig nyolc mesterlövész állt készenlétben. A körülzárt területet nem hagyhatta el élőlény – hacsak nem láthatatlanul.

A Phonetix biztonsági őre épp végére ért a körjáratának, és csak most lett figyelmes a monitorokon látható behatolókra. Egy pillanattal később pedig már azt hallhatta, ahogy a városi rendőrség emberei verik az ajtót fegyverük csövével.

Azonnal beengedte őket.

– Épp hívni akartam magukat, fiúk. Egy rakás behatoló van itt! Asszem alagutat ástak, mert mellettem biztos, hogy nem mentek el!

Az őrszobában ejtőző biztonsági ember még nála is jobban meglepődött. Épp végzett a Herald Tribune sportrovatával, mikor két fölfegyverzett, szigorú férfiú robbant be a szobába.

– Igazolvány? – hördült az egyik. Szemlátomást nem óhajtotta szabatos mondatok alkotására pazarolni a drága időt.

Az őr reszkető kézzel tartotta az orra elé műanyag azonosító kártyáját.

– Maradjon itt, uram – tanácsolta a másik rendőr. Nem kellett kétszer mondania.

Juliet előosont az oszlop mögül, és csatlakozott a rohamosztaghoz. Ugyanúgy készenlétben tartotta a fegyverét, és ugyanúgy kurjongatott, mint azok, úgyhogy teljesen sikerült elvegyülnie. Ám a rohamot megakasztotta egy pirinyó probléma. A laboratóriumot egyetlen úton lehetett megközelíteni: a lifttel. Két rendőr föl is feszítette a liftakna ajtaját.

– Van itt egy kis gond – szólt az egyik. – Ha lecsapjuk az áramot, nem tudjuk fölhívni a liftet. Ha viszont előbb fölhívjuk a liftet, akkor a gazfickók gyanút fognak.

Juliet a parancsnok elébe könyökölte magát.

– Elnézést, uram. Hadd ereszkedjek le a kábelen. Berobbantom a bejáratot, utána a többiek már lecsaphatják az áramot.

A parancsnok gondolkodás nélkül vágta rá:

– Nem! Túlságosan veszélyes. A behatolóknak bőven volna ideje megsorozni a liftet. Különben is, ki maga?

Juliet kicsiny kötélszorítót kapott le az övéről, a liftkábelre csattintotta, és az aknába vetette magát.

– Új fiú vagyok! – tűnt el a sötétben.

Spiro és cinkosai a laborban tátott szájjal bámulták a képernyőt. Kisgebe most azt játszotta be, ami odafönt történik.

– Rohamosztag – nyögte Blunt. – Helikopterek. Nehéz fegyverzet. Ez meg hogy lehet?

Spiro önnön homlokát öklözte.

– Ez az egész ki volt találva. Előre ki volt találva. Nyilván Toz Cylapat is neked dolgozott...

– Úgy van. Meg Izom és Pehely is, bár ők nem szándékosan. Az én tanácsomra nem jött volna ide, igaz?

– De hogyan? Hogy csináltad? Hisz ez képtelenség! Artemis a monitorokra sandított.

– Látja, hogy nem az. Tudtam, hogy ott fog várni a Spiro-torony páncéltermében. És azután már semmi más nem kellett, csak a maga Phonetix iránti gyűlölete. Ez már elég is volt ahhoz, hogy kicsalogassam a saját várából.

– Velem együtt neked is véged!

– Téves következtetés. Én nem is voltam itt soha. A felvételek bizonyítják.

– De igenis itt vagy! – üvöltötte Spiro. Egész testében reszketett a dühtől, s ajkairól csak úgy fröcsögött a nyál.

– A holttested elég bizonyíték lesz erre! Ide a stukkert, Arno. Lelövöm.

Blunt alig bírta leplezni csalódottságát, de azért engedett. Spiro reszkető kézzel célzott. Izom és Pehely sietve fedezékbe húzódott. A főnök nem éppen céllövőtehetségéről volt híres.

– Mindent elvettél tőlem! Mindent – tajtékzott Spiro. Artemis furcsán higgadt maradt.

– Nem érti, Jon, hiába. Hiszen mondtam már, hogy nem vagyok itt. – Lélegzetvételnyi szünet után még hozzáfűzte: – Ami egyébként a nevemet illeti, abban igaza volt. Az Artemis női név, a görög vadászistennő nevéből származik. De nagy ritkán támad olyan férfi is, aki vadásztehetségével kiérdemli ezt a nevet. Én is ilyen vagyok. Artemis, a vadász. Magát is levadásztam.

És ebben a szent pillanatban eltűnt szem elől.

Berkenye a levegőből követte Spiróékat a Toronytól a Phonetix épületéig. A belépésre való engedélyt néhány perccel Spiróék előtt kapta meg, mikor Juliet telefonon érdeklődött az üzemlátogató túrákról. A lehető legkislányosabb hangján tudakolta a biztonsági szolgálat vezetőjétől: – És tessék mondani, magammal hozhatom a láthatatlan barátomat is?

– Hát persze, kicsikém. Akár az alvómacidat is, ha úgy jobban érzed magad.

Úgyhogy ekkor már mindketten bent voltak az épületben. Berkenye a plafon közelében lebegett, onnan követte szemmel Artemis elképesztően kockázatos működését. Ha Spiro úgy dönt, hogy még a Toronyban lelövi tűrhetetlen vetélytársát, akkor vége lett volna mindennek.

De nem. Úgy történt minden, ahogy a sárfi megjósolta. Spiro olyan hosszúra akarta nyújtani kárörvendő diadalmaskodását, amennyire csak lehet. Sütkérezni akart önnön zsenialitása fényében. Persze nem az ő zsenialitásáról volt itt szó, hanem az Artemiséről. Az egész komédiát a fiú vezényelte, az első perctől az utolsóig. Még az is az ő ötlete volt, hogyan kell megdelejezni Izmot és Pehelyt. Okvetlenül nekik kellett javasolniuk a Phonetix ostromát.

Berkenye már akkor akcióra készen állt, mikor kinyílt a lift ajtaja. Töltött, célra tartott fegyverrel várt. De nem mozdulhatott, várnia kellett a jelre.

Artemis pedig húzta-halasztotta. Ez a sárfi imádja a színpadiasságot. Berkenye már-már elszánta magát, hogy a tervet figyelmen kívül hagyva tüzelni kezd. Artemis pontosan ebben a pillanatban szólalt meg: – Én is ilyen vagyok. Artemis, a vadász. Magát is levadásztam.

Artemis, a vadász. Ez volt a jelszó.

Berkenye kézi vezérlésre kapcsolta a szárnymotort, és leereszkedett majdnem a padlóig. Aztán karabinerrel a holdövén lévő csörlő köteléhez rögzítette Artemist, végül rádobott egy álcahártyát. A fiú ekkor tűnt el a többiek szeme elől.

– Irány fölfelé – mondta Berkenye, bár Artemis nem hallhatta. Kihúzatta a motort, és a következő pillanatban már biztonságosan meghúzódtak mindketten a plafont takaró kábelek és vezetékek erdejében.

Odalent pedig Jon Spiro végképp elrúgta magától a józan észt.

Az üzletember vaksin pislogott. A kölyök eltűnt! Csak úgy, se szó, se beszéd! De az nem lehet! Jon Spirót senki sem verheti át!

Hátrafordult a két gorillához.

– Hová lett? – üvöltötte, s nyomatékül bőszen rázta a fegyvert.

– He? – mondta Izom és Pehely tökéletes uniszónóban. Pedig nem is gyakorolták.

– Hová lett Artemis Fowl? Mit csináltatok vele?

– Semmit, Mr. Spiro. Csak álltunk itt, és öklöztük egymás vállát.

– Fowl azt mondta, neki dolgoztatok. Adjátok ki, de azonnal!

Izom agya lázas működésbe kezdett. Ezt a folyamatot leginkább ahhoz lehet hasonlítani, mint ha valaki botmixerrel próbálna betont keverni.

– Óvatosan, Spiro úr, veszélyes dolog a fegyver. Főleg a lyukas vége.

– Még nincs vége, Artemis Fowl! – süvöltött Spiro a mennyezet felé. – Megtalállak! Sosem adom föl! Erre a szavamat adom! Jon Spiro szavát!

És vaktában lövöldözni kezdett, monitorokat, vezetékeket, lambériákat lőtt porrá. Egyszer egy méter híján eltalálta Artemist. Izom és Pehely nemigen értette ugyan, mi történik, de úgy gondolták, ha egyszer buli van, akkor buli van. Fegyvert rántottak ők is, és csatlakoztak gazdájukhoz a labor rommá lövésében.

Blunt nem vett részt az őrjöngésben. Munkaszerződését ezzel a pillanattal lejártnak tekintette. Spiro ebből a kutyaszorítóból sehogy sem jöhet ki már. Mindenki magára van utalva. Az ex-testőr a fém falburkolathoz lépett, és nekiállt lefeszegetni egy csavarhúzóval. A fémlap végre lehullott, de mögötte csak vezetékek húzódtak, s aztán a tömör beton. A csapdából nem volt kiút.

Mögöttük zaj támadt a liftaknában. Juliet az aknában kucorgott, a lift tetején.

– Biztonságban vagyunk – hallotta Berkenye hangját a fülhallgatóban. – De Spiro nekiállt szétlőni a laboratóriumot.

Juliet összevonta a szemöldökét. Az elöljárója veszélyben forog.

– Lődd ki őket a Neutrinoval.

– Az nem jó. Ha Spiro nincs eszméleténél, mikor megjönnek a rendőrök, akkor kivághatja magát a bíróság előtt.

– Oké. Akkor bemegyek.

– Azt nem. Várd meg a rohamosztagot.

– Nem. Szedd el tőlük a fegyvereket, a többit én intézem.

Tőzegtől kapott egy kisüveg sziklapucolót. Kiöntött egy kicsit a lift tetejére, amitől az úgy elolvadt, mint zsír a serpenyőben. Juliet behuppant a liftbe, és rögtön összekuporodott, hátha Bluntnak eszébe jutna megsorozni az ajtót.

– Háromra.

– Juliet...

– Háromra bemegyek.

– Oké.

Juliet kinyújtotta a kezét az ajtónyitó gomb felé.

– Egy.

Berkenye fogta a Neutrinot, és mind a négy célpontot betáplálta a plexije célzó berendezésébe.

– Kettő.

Berkenye kikapcsolta az árnyvédet – a rezgés zavarta volna a célzásban. Egypár másodpercre Artemis mellé húzódott az álcahártya oltalmába.

– Három.

Juliet megnyomta a gombot. Berkenye négy lövést adott le.

Artemisnek egy percnél is kevesebb idő állt rendelkezésére a következő manőverhez. Berkenye ugyanis egy percen belül fegyverezte le és tette ártalmatlanná Spirót és csapatát. A körülmények nem voltak valami kedvezőek – lövöldözés, lárma, tumultus. Másrészt viszont mi lett volna alkalmasabb idő a terv végső – és leglényegesebb – lépésének végrehajtására?

Mikor Berkenye kikapcsolta az árnyvédet, hogy célozhasson, Artemis átlátszó billentyűzetet húzott elő a Kocka aljából, és zongorázni kezdett rajta. Pillanatokon belül feltörte Spiro minden bankszámláját. Harminchét volt belőlük, a legkülönbözőbb helyeken, a Man-szigettől Vanuatuig. Artemis az üzletember teljes titkos vagyonához hozzáfért.

A Kocka összeszámolta a határtalan vagyont; a végösszeg 2,8 milliárd dollárra rúgott. Csak a különleges biztonsági letétekhez nem lehetett az Internet útján hozzáférni. 2,8 milliárd – ez bőven elég ahhoz, hogy a Fowlokat visszahelyezze egykori dicsőségükbe, Írország öt leggazdagabb családja közé.

Artemis épp véghezvitte volna a tranzakciót, mikor apja szavait hallotta csendülni a fülében. Apjáét, akit a tündérek népe hozott vissza az életbe...

„...Hát te, Arti? Szeretnél velem tartani? Ha eljön a pillanat, szeretnél te is hős lenni?...”

Valóban kell neki ez a rengeteg dollár?

Hát persze hogy kell. Aurum potestas est. Az arany hatalom.

De igaz ez? Itt a lehetőség, hogy hőssé válj. Hogy változtass a világon.

Hangosan nem nyöghetett, csak a szemét forgatta és a fogait csikorgatta kínjában. Na jó, ha már muszáj hősnek lenni, legalább fizessék meg jól a melót. Fürgén levonta a 2,8 milliárdból a becsületes megtalálónak járó tíz százalékot, a maradékot pedig azonnal átutalta az Amnesty Internationalnek. Visszavonhatatlan tranzakcióval, nehogy később elgyöngülhessen.

De ezzel még nem volt vége. Hátravolt még egy elvégzendő jótett. Amihez az kellett, hogy

Kisgebe lenyűgözve figyelje a képernyőjén zajló komédiát. Annyira lenyűgözve, hogy ne vegye észre, mikor Artemis feltöri a rendszerét.

A TÚN oldalára tört be, s azonnal beindította a kódtörő programját. Tíz értékes másodpercbe tellett betűnként, mire megoldódott a TÜN titkos aktáinak zárja. Artemis a Bűnözői Profilok alatt találta meg, amit keresett: Szájlapáti Tőzeg letartóztatásainak teljes listáját. Innen már egyszerű volt visszakövetni a történetet a Tőzeg ellen kiadott első elfogatóparancsig. Ezen pedig csak a dátumot kellett átírni egy nappal a letartóztatás utánra. Így az utána következő összes vádindítvány és nyomozati anyag egy csapásra semmissé vált. Egy jó ügyvéd szempillantás alatt kihozhatja a börtönből.

– Veled még nem végeztem, Szájlapáti Tőzeg – suttogta maga elé, majd kilépett a programból, lezárta a Kockát, és fölakasztotta Berkenye övére.

Juliet ciklonnál is gyorsabban robbant be az ajtón. Jádegyűrűje úgy röpült utána, mint a csali a horgászzsinór végén.

Butler bezzeg sosem kockáztatna így. Neki gyakorlatias, biztonságos terve lenne... éppen ezért van kék gyémántja, Julietnek pedig nincs. De talán nem is kellett annyira az a tetkó Julietnek. Talán mégis inkább a saját életét szerette volna élni.

Azonnal átlátta a helyzetet. Berkenye valóban jó céllövő volt. A két gorilla fölhorzsolt kezét babusgatta, Spiro meg úgy toporzékolt, mint egy hisztis óvodás. Csak Blunt volt a padlón, ő éppen a fegyveréért igyekezett. Még így, négykézláb is kényelmesen a lány szemébe tudott nézni.

– Megengedné, hogy fölkeljek?

– Nem – vágta rá Juliet, és meglendítette parittyáját, amely csaknem olyan hatásos volt, mint a Dávidé Góliáttal szemben. A jádegyűrű Blunt orrnyergét találta telibe, és el is törte, úgyhogy a gorilla jó néhány percre elvesztette a látását. Ennyi idő pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a chicagói városi rendőrség megérkezzék a helyszínre.

Blunt eredményes kiütése után Juliet azt várta, némi elégtételt fog érezni, de inkább csak szomorú volt. Nem lelte semmi örömét az erőszakban.

Izom és Pehely úgy érezte, tenniük kéne valamit. Talán örülne Spiro úr, ha leállítanák ezt a kiscsajt? Öklüket maguk előtt lengetve bekerítették Julietet.

A lány ujjával megfenyegette őket.

– Ejnye, fiúk. Ideje szundizni.

A gorillák ügyet sem vetettek rá, csak egyre közelebb nyomakodtak.

– Mondom, menjetek alukálni. Semmi reakció.

– Ki kell mondanod azt a szót, amit delejhatás alatt szuggeráltam nekik – súgta a fülébe Berkenye.

– Hát, ha muszáj – sóhajtott Juliet. – Na, jól van, uraim: Tinky Winky üzeni, hogy „bye-bye Izom és Pehely már hortyogott, még mielőtt hatalmas testük végigdöndült volna a padlón.

Nem maradt más talpon, csak Spiro, aki azonban nem jelentett fenyegetést. Csak úgy bugyo-gott belőle a lázas, értelmetlen, hőbörgő szózagyvalék. Még akkor is, mikor a rohamrendőrök megbilincselték.

– Magához lesz néhány szavam a központban – fordult szigorúan Juliethez a parancsnok. – Nagy veszélybe sodorta a bajtársait és saját magát is.

– Igenis! – mondta katonásan Juliet. – Nem értem, mi ütött belém, uram!

Fölfelé sandított, és látta, hogy egy enyhén vibráló hőhullám-szerű jelenség épp a lift felé szivárog a levegőben. Az elöljáró tehát biztonságban van.

Berkenye elrakta a fegyverét, majd magasabb fokozatra kapcsolta az árnyvédet.

– Ideje lelépni – suttogta.

Szorosan Artemis köré csavarta az álcahártyát, vigyázva, nehogy egy ujja is kilógjon. Lét-fontosságú volt, hogy távozzanak, amíg még üres a lift. Ha megjönnek a helyszínelők meg a sajtó, akkor annyi fényképezőgép fog itt csattogni, hogy valamelyik képen okvetlenül fölfedezik majd a különös, viliódzó jelenséget.

Elsuhantak Spiro mellett, akit épp kifele vezettek a laborból. Ekkorra sikerült valamelyest lehiggadnia.

– Megrendezett játék az egész, csapdába csaltak – magyarázta ártatlan képpel. – Az ügyvédeim szét fogják magukat marcangolni.

Artemis nem állhatta meg, hogy a fülébe ne súgja, míg ellebegnek mellette:

– Ég áldja, Jon... Látja, egy csodagyerekkel nem szabad ujjat húzni.

Spiro égnek emelte az orrát és úgy vonított, mint egy veszett farkas.

Tőzeg a Phonetix-épülettel szemben várt rájuk, s úgy bőgette a lakóautó motorját, mint egy Forma 1-es versenyző. A sofőrülésen ült egy narancsos ládán, hogy elérje a kormányt, s a jobb lábához egy darab deszka volt erősítve ragtapasszal. A deszka másik vége ugyanígy rögzítve volt a gázpedálhoz.

Juliet aggodalmasan tanulmányozta a rögtönzött rendszert.

– Nem kéne kiszabadítani annak a deszkának a végét, hogy a féket is elérd?

– A féket? – röhögött a törpe. – Azt meg minek? Mi ez, valami rutinvizsga?

Hátul Artemis és Berkenye egy emberként nyúlt a biztonsági öv után