HETEDIK FEJEZET: MESTERI TERVEK

FOWL BIRTOK

Ideje volt egy kis tanácskozásnak. A Fowl-ház tárgyalótermében ült le a csapat, két monitor előtt, melyeket Juliet hozott le a biztonsági fülkéből. Kisgebe rákapcsolódott a monitorok frekvenciájára, és élőben közvetítette Gyökér őrnagyot meg önmagát.

Tőzeg is jelen volt még, nem mintha kedve lett volna hozzá. Épp valami jutalomfélét próbált volna kicsikarni Artemisből, mikor Berkenye megérkezett, és haladéktalanul egy székhez bilincselte.

A képernyő ködösen derengett Gyökér őrnagy szivarfüstjétől.

– Úgy látom, együtt az egész banda – mondta az őrnagy, mégpedig angolul. A tündérek ugyanis játszi könnyedséggel nyilvánulnak meg bármilyen nyelven. – No, és mit gondolnak, kedvelem én a bandákat?

Berkenye az asztal közepére tette sisakmikrofonját, hogy az összes résztvevő hangját közvetítse.

– Meg tudom magyarázni, őrnagy úr.

– Lefogadtam volna, hogy meg tudja. De fura módon az az érzésem, hogy a magyarázata nem fog megindítani, és hogy a jelvénye este már itt lóg lapulni a fiókomban.

Artemis megpróbált beavatkozni.

– De tényleg, őrnagy! Berkenye... Pinduri százados csakis azért van itt, mert én idecsaltam.

– Csakugyan? És akkor, könyörgöm, mit művel ott még mindig? Meghívták ötórai teára?

– Őrnagy úr, most nincs helye a gúnyolódásnak. Nagyon súlyos a helyzet, akár végzetessé is válhat.

Gyökér hatalmas, zöldes füstfelleget pöffentett elő.

– Nem a mi dolgunk, hogy mit művelnek egymással az emberek. Nem a személyes testőrsége vagyunk, Fowl!

Kisgebe megköszörülte a torkát.

– Pedig ebben az ügyben benne vagyunk, akár tetszik, akár nem. Artemis volt az, aki lefütyölt minket. És ez még nem is a legrosszabb hírem, Gyula.

Gyökér döbbenten bámult a kentaurra. A keresztnevén szólította, az pedig komoly ügyet jelez.

– Nos hát, százados, folytassa – mondta végül. Berkenye fölcsapta kézikomputerét, és belenézett a

jelentésbe.

– Tegnap eljuttatták hozzám az Orháló egy felvételét. A telefonhívás Artemis Fowltól származott, egy sárlénytől, akit a TÜN a lidércfelkelés óta kiemelten számon tart. Fowl társa, Butler halálos sebet kapott. Fowl a segítségemért folyamodott ebben az ügyben.

– Amit maga ugyebár elutasított, és technikai támogatást kért a memóriatörlés végrehajtásához, ahogy azt a szabályzat előírja.

Berkenye esküdni mert volna rá, hogy a képernyő lassan füstölni kezd.

– Nem. Figyelembe vettem, milyen messzemenő segítséget nyújtott Butler a lidércfelkelés idején, ezért végrehajtottam a gyógyítást, majd visszaszállítottam Butlert és Fowlt a lakhelyükre.

– Ugye nem akarja azt mondani, hogy röpült velük?

– Nem volt más választás. Álcahártyába burkoltam őket.

Gyökér a homlokát gyúrta.

– Húsz centi. Bőven elég, ha húsz centi kilógott belőlük akárhol. Akkor már holnap rajta leszünk az Interneten. Berkenye, Berkenye... mondja, mivel érdemeltem ki én ezt!

Berkenye nem válaszolt, hiszen mit is mondhatott volna.

– Van még rosszabb is. Lefüleltük Spiro egyik emberét. Csúnya ügy.

– Meglátta magát?

– Azt nem. De hallotta, mikor Tőzeg elárulta magáról, hogy tündér törpe.

– Nem gond – vágott közbe Kisgebe. – Általános memóriatörlés, aztán mehet, amerre lát.

– Ennyire nem egyszerű a dolog. Ez egy bérgyilkos. Visszaküldhetik még egyszer, hogy végezze el a munkát. Át kellene helyeznünk, higgyék el. Senkinek sem fog hiányozni.

– Oké – mondta Kisgebe. – Nyugtassák le, végezzék el a törlést, vegyenek el tőle mindent, ami bármit eszébe juttathatna. És aztán küldjék el valahova, ahol nem okozhat bajt.

Az őrnagy nagyokat pöfékelt a szivarjából, csak hogy ott helyben föl ne robbanjon.

– Rendben. Most pedig meséljenek a megfigyelési ügyről. Ha tényleg Fowl a felelős érte, akkor lefújhatjuk a riadót, nem?

– Nem egészen. Jon Spiro, a sárlény-üzletember ellopta Artemistől a tündér-technológiát.

– Amit Artemis tőlünk lopott el – sietett megjegyezni Kisgebe.

– Ez a Spiro pedig el van szánva rá, hogy fölkutassa a technológia titkait, és eszközök tekintetében semmi skrupulusa nincsen.

– No és ki az, aki tudja a titkot? – kérdezte Gyökér.

– Artemis az egyetlen lény, aki képes használ • ni az Omnivizort.

– Biztos, hogy szeretném tudni, mi az az Omnivizor?

Itt Kisgebe vette át a szót.

– Artemis régi TÜN-technológiát tulajdonított el, aztán összebarkácsolt belőle egy kis számítógépet. A föld alatt már meglehetősen idejét múlt dolognak számítana, emberi fogalmak szerint viszont jó ötven évvel megelőzi a tudomány állását.

– Így aztán kincset ér nekik – vonta le a tanulságot az őrnagy.

Tőzeg erre fölkapta a fejét.

– Kincset? És pontosabban mekkorát?

Gyökér boldog volt, hogy végre szíve szerint ráordíthat valakire.

– Pofa be, őrizetes! Ez nem a te dolgod! Másra kéne most figyelned: arra, hogy alaposan kiélvezd életed utolsó csöppnyi szabad levegőjét. Holnap ilyenkor már a cellatársaddal ismerkedsz, és csak egyet mondhatok, nagyon remélem, hogy troli lesz!

Tőzeget ennyivel nem lehetett megrázni.

– Lazulj le, Gyulus. Valahányszor ilyen Fowl-múrik támadnak, mindig én vagyok az, aki végül megmenti a nyamvadt bőrötöket. Százat egy ellen, hogy Artemis már ki is főzött valamit a te leghívebb rajongód számára. És azt is lefogadom, hogy az a valami olyan veszélyes, hogy az ember már csak röhögni bír kínjában.

Gyökér ábrázata hűtlenné vált az egészséges piros színhez, mély bíborba ment át.

– Nos, Artemis? Valóban az őrizetest óhajtja fölhasználni?

– Attól függ.

– Mitől?

– Hogy átengedi-e Berkenyét.

Az őrnagy feje teljességgel eltűnt egy gigászi füstfelleg mögött. Csak a szivar parázsló vége látszott; mintha azt figyelné az ember, ahogy egy gőzös előzakatol az alagútból. Kisgebe felé is küldött egy adagot a füstből.

– Rosszat orrontok – kommentálta a kentaur.

Gyökér lassan odáig higgadt, hogy beszédképessé vált.

– Átengedni magának Berkenyét. Halhatatlan istenek. Irgalom, kegyelem, türelem. Van fogalma arról, mennyi szigorú szabályt szegek meg csak azzal, hogy belementem ebbe a kis csevelybe?

– Gondolom, nem keveset.

– Kötetekre rúg, Artemis fiam, súlyos kötetekre. Soha az életben nem mentem volna bele, ha nem volna az a kis sztori a M’ua Táwval. Ha ez valaha kiszivárog, akkor egyenesen mehetek Atlantiszra csatornát pucolni.

Tőzeg a képernyő felé hunyorított.

– Ezt nyilván jobb lett volna nem hallanom.

Az őrnagy nem vett róla tudomást.

– Fél percet kap, Artemis. Győzzön meg. A fiú fölkelt, és a képernyő elé állt.

– Spirónak tündér-technológia került a kezébe. Nem valószínű, hogy képes lesz használni, de a tudósai attól még vígan lekoppinthatják az iontechnológiát. Ez az ember megalomániás, az emberi élet éppúgy semmi neki, mint a környezel, Ki tudja, milyen iszonyatot rakna össze a tündéi technológia fölhasználásával. És komoly esély van arra is, hogy a Kocka segítségével fölfedezze Mentsvárat. Ha pedig ez megtörténik, akkor veszélyben lesz minden élet a földön és a föld alatt.

Gyökér eltaszította a székét a kamera látókéi réből, s átgördült Kisgebe mellé. A kentaur füléhez hajolt, kivehetetlen szavakat suttogva.

– Nem jót érzek én itt – mondta Berkenye. Valószínűleg a következő siklóval hazatolocolnak.

Artemis idegesen dobolt ujjaival az asztalon. A tündérek segítsége nélkül nagyon bonyolult lesz elbánni Spiróval.

Percek teltek el, mire végül Gyökér újra megjelent a maga képernyőjén.

– A helyzet nagyon súlyos. Nem kockáztathatjuk, hogy Spiro a nyomunkra akadjon. Kicsi az esélye, de nem elhanyagolható. Beavatkozó csapatot kell fölállítani. Egy teljesen fölszerelt TÜNdeszant egységet.

– Egy teljes egységet? – kiáltotta Berkenye. – Nagyvárosban? Őrnagy úr, mintha nem tudná, milyen a Deszant! Ebből csak katasztrófa lehet! Hadd próbáljam meg csak egyszer legalább!

Gyökér elgondolkodott.

– Negyvennyolc óra kell egy ilyen művelethez. Tehát ennyi időt kapnak. Azalatt fedezem a tevékenységüket. Kisgebét nem adhatom, ő a művelet megszervezéséhez kell. Szájlapáti úr viszont segíthet maguknak, ha akar, ez az ő dolga, jutalmul megfeledkezhetünk egy-két betörésről, hanem az aranylopásért mindenképpen vár rá öt-hat év. Ez minden, amit tehetek. Ha kudarcot vallanak, azonnal bevetjük a deszantegységet.

Artemis meghányta-vetette a dolgot.

– Jól van.

Gyökér szusszant egyet.

– Volna itt még egy feltétel.

– Mindjárt gondoltam. Memóriatörlést akarnak, ugye?

– Úgy van, Artemis. Maga napról napra nagyobb kockázatot jelent a Nép számára. Ha támogatjuk ebben az ügyben, akkor magának és az embereinek is memóriatörlésen kell átesni utána.

– És ha nem engedjük?

– Hát akkor áttérünk a B változatra, és engedély nélkül pucoljuk ki az agyukat.

– Ne vegye zokon, őrnagy, de volna itt egy technikai probléma...

Kisgebe ekkor beavatkozott.

– Kétféle memóriatörlés létezik. Van teljes törlés, mikor egy időszakon belül minden információ elvész. Ilyet Berkenye is el tud végezni a fölszerelésével. És van finomhangolt törlés, ami csak bizonyos típusú emlékekre vonatkozik. Ez az eljárás szakembert követel, viszont kevésbe veszélyes az IQ-ra. Rajtatok ilyet végeznénk. Na és a számítógépedben is el kéne durrantani egy adattörlőt, ami megsemmisítene minden tündér vonatkozású fájlt. Valamint engedélyt kéne adnod, hogy törlést végezzek a házatokban, hátha vannak ott is törölnivalók. Egyszóval az akció másnapján úgy ébrednél föl, hogy semmilyen emléked nem lenne a tündérek Népéről.

– Majdnem kétévi emlékanyagról beszélsz.

– Nem fog hiányozni. Az agyad kitalál majd mindenfélét, hogy betöltse a hézagokat.

Nehéz döntés volt. Egyfelől Artemis jelenlegi lelkivilágának igen fontos részét képezte az, .unit a Népről tudott. Másfelől viszont nem veszélyeztetheti többé mások életét.

– Jól van – mondta végül a fiú. – Elfogadom a kitételeket.

Gyökér a legközelebbi hulladékégetőbe dobta a szivarcsutkát.

– Oké, fiam. Megegyeztünk. Pinduri százados, tartsa állandóan a kapcsolatot.

– Igen, uram.

– Berkenye...

– Őrnagy úr?

– Legyen nagyon óvatos. A karrierje nem bír ki több balhét.

– Értettem, uram.

– Hja igen, őrizetes!

– Ez én volnék, nemde bár, Gyulusom? – sóhajtott Tőzeg.

Gyökér összevonta a szemöldökét.

– Vége a dalnak, Tőzeg. Többé nem menekülhetsz. Készülj föl lélekben a sírásra és fogcsikorgatásra.

Tőzeg hátat fordított a képernyőnek. A következő pillanatban – hogy, hogy nem – kinyílt speciális alagútásó nadrágjának farslicce, és az őrnagy a törpe hátsó fertályának fölemelő látványában gyönyörködhetett. A törpék kultúrája annyiban megegyezik a világ többi részével, hogy ez náluk is vért kívánó sértésnek számít.

Gyökér őrnagy megszakította az összeköttetést. A történtek után nem is igen tehetett mást.

WAJIRTÓL NYUGATRA, KENYA, KELET-AFRIKA

Surranó McGuire őrjítő fejfájásra ébredt. Olyannyira szaggatott a feje, hogy úgy érezte, valami hasonlatot kell találnia rá, hogy ha majd kérdezik, elmagyarázhassa, milyen érzés. Némi töprengés után arra jutott, hogy a következőképpen írhatná le: mintha egy fölöttébb bosszús tarajos sül csörtetne föl-alá a koponyájában. Nem rossz, jegyezte meg magában. Ezt igazán beírhatná a könyvbe.

Miféle könyvbe, gondolta rögtön utána. Majd pedig: ki a fene is vagyok én? Valami cipőféleség, ködlött föl benne egy homályos gondolat.

Mindig így van ez, ha a memóriatörölt páciensek először térnek magukhoz a beavatkozás után. Régi identitásuk egy darabig még ott lebeg körülöttük, próbálja behízelegni magát, de aztán a külső benyomások hamarosan eltörlik a nyomát is.

Surranó felült. A tarajos sül hisztériás rohamot kapott, és teledöfködte tüskékkel az ex-bandita lágy agyszövetét.

– Ooooaaaahh – nyögte Surranó, boldogtalan lejét szorongatva. Mi akar lenni ez az egész? Hol vagyok? És hogy a búsba kerültem ide?

Aztán a karjára tévedt a tekintete. Agya egy pillanatig tetkókat láttatott vele, de a képek hamarosan eltűntek. A bőre makulátlan volt. Úgy siklott végig rajta a napfény, mint a villám.

Körös-körül kopár vidék. Rozsdaszín föld, lilálló távoli hegyláncok. A nap aranykorongja vakító sugarakkal döfködte a hőségtől vibráló talajt. Két alak suhant a hőhullámok hátán elmosódva, olyan elegáns mozgással, mint két gepárd.

Óriások voltak, legalább kétméteresek. Mindkettőnek ovális alakú pajzsa, karcsú dárdája és mobiltelefonja volt. Hajukban, fülükben, nyakukon ezerszám tarkállottak az üveggyöngyök.

Surranó talpra ugrott, közben konstatálta, hogy ezeket a talpakat bőrsaru védi. A két fickó viszont Nike-t viselt.

– Segítség! – kiáltotta. – Segítsetek!

A két fickó letért az útjáról, és odasietett a megzavarodott gengszterhez.

– Dzsambo, testvér. Eltévedtél?

– Nagyon sajnálom – hebegte Surranó tökéletes szuahéli nyelven. – Nem tudok szuahéliül.

A két fickó összenézett.

– Értem. És mi a neved?

– Surranó – mondta Surranó agya. – Nuru – mondta a szája.

– Jól van, Nuru. Unatoka wapi? Honnan jöttél? Surranó rá is vágta a választ, mielőtt bármit tehetett volna ellene.

– Azt nem tudom, honnan jöttem, de az biztos, hogy veletek szeretnék menni. A ti falutokba. Ott szeretnék élni.

A kenyai harcosok végigmérték az apró idegent. A színe nem az igazi, ez tény, az esze viszont, úgy látszik, a helyén van.

A magasabbik mobilt akasztott le párducbőr övéről, és a főnök számát tárcsázta.

– Dzsambo, főnök, Bobby vagyok. A földszellem megint küldött nekünk valakit.

Aztán elnevette magát, és alaposan szemügyre vette Surranót.

– Igen, elég kicsi, de erősnek látszik, és úgy tud vigyorogni, mint egy berúgott csimpánz.

Surranó még szélesebbre húzta a vigyorát. Ha ezeknél ez számít! Miért, miért nem, az volt minden vágya, hogy velük mehessen a falujukba, és mától tevékeny életet éljen.

– Rendben, főnök, elhozom. Megkaphatja a misszionárius régi kunyhóját.

Bobby visszaakasztotta a telefont az övére.

– Jól van, Nuru testvér. Befogadtunk. Gyere velünk, próbáld tartani a lépést.

Ezzel a két harcos újra laza vágtába fogott, Surranó pedig – vagyis mától Nuru – készségesen eredt a nyomukba. Lábán éktelenül csattogott a saru. Első dolga lesz, hogy szerez egy pár edzőcipőt.

Százötven lábbal a fejük fölött ott lebegett egy árnyvéd oltalmában Pinduri Berkenye százados, aki az egész jelenetet rögzítette.

– Áthelyezés végrehajtva – jelentette a mikrofonba. – Tökéletes művelet, semmi jele a korábbi személyiségnek. Biztonság kedvéért havonta ellenőrizzük.

A vonal másik végén Kisgebe volt.

– Pompás munka, százados. Azonnal térj vissza az E77-es siklóállomásra. Ha csutkára kihúzatod a motort, még épp eléred az esti siklót. És akkor újra Írországban lehetsz, pár órán belül.

Berkenyének nem kellett kétszer mondani. Igazán ritkán kap az ember engedélyt a száguldozásra! Bekapcsolta a radart (az ölyvek ellen), és lecsapta a plexit.

– Na lássuk – mondta magának hátha megdöntjük a sebességi rekordot!

Amit egyébként Gyökér Gyula állított be nyolcvan évvel azelőtt.

••••••••