NYOLC

Fél órával később negyvenféle érző lény töltötte meg a tárgyalót. A hihetetlen változatos létformák közt Joe több olyat látott, amit a Földön evett is. A legtöbbet azonban nem ismerte fel. Glimmung számos csillagrendszerből szedte össze a szakértőit, Joe nem is számított ennyire.

– Szerintem – súgta Malinak – fel kell készülnünk Glimmung megjelenésére. Itt az igazi valójában fog megmutatkozni.

– Negyvenezer tonnát nyom – súgta vissza Mali rekedten. – Összeomlana az épület, ő meg átszakítaná a padlót, és lezuhanna a pincébe.

– Akkor más alakban. Például madárként.

A színpadon Harper Baldwin a mikrofont ütögetve kért csendet.

– Gyerünk, emberek – mondta, s szavai lefordítva szólaltak meg mindenféle nyelveken a fejhallgatókban.

– Úgy érted, mint csirke? – kérdezte Mali.

– Az nem madár. A csirke baromfi. Úgy értem, például hosszú szárnyú albatroszként.

– Glimmung hajlamos lealacsonyodni hozzánk. Egyszer például úgy jelent meg mint... Nem érdekes.

– Ezt a gyűlést – kezdte Harper Baldwin – az itteniek könyve miatt hívtuk össze. Akik régebb óta vannak itt, biztos ismerik. Ha igen, akkor biztos kialakították a maguk...

Egy haslábú emelkedett fel, és mondta a saját mikrofonjába:

– Persze hogy ismerjük a Könyvet. A spidulák árulják a kikötőben.

– A mi kiadásunk – szólt közbe Mali – későbbi, így talán olyasmit is tartalmaz, amit a maguké nem.

– Minden nap megvesszük az új kiadást – világosította fel a haslábú.

– Akkor tudják – vette át a szót Joe –, hogy a könyv azt állítja... a Heldscalla kiemelése kudarcra van ítélve. És hogy mind meghalunk.

– Nem egészen ezt mondja – vitatkozott a haslábú. – Azt mondja, hogy akik közreműködnek, szenvedni fognak, valamiféle csapás éri őket, amitől végleg megváltoznak.

Egy hatalmas szitakötő vette át a szót, méghozzá oly módon, hogy leszállt Harper Baldwin vállára. A haslábúval vitatkozott:

– Az viszont kétségtelen, hogy a Kalendek Könyve Heldscalla kiemelésének kudarcát jövendöli.

A haslábú helyett egy vöröses zselé felelt, melyet fémkeret tartott függőlegesen. Beszéd közben elsötétedett, nyilván roppant szégyenlős volt.

– A szöveg lényege valószínűleg az, hogy a székesegyház kiemelése kudarcot vall. „Valószínűleg”, mondtam. Nyelvész vagyok, Mr. Glimmung ezért hozott ide. A víz alatti templomban rengeteg dokumentum maradt. A kulcsmondat, „A Vállalkozás kudarcot vall”, százhuszonháromszor fordul elő a Könyvben. Minden fordítást olvastam, és véleményem szerint a szöveg valójában azt jelenti: „A vállalkozást kudarc követi”, vagyis nem az vall kudarcot, hanem ahhoz vezet.

– Én nem látom a különbséget – ráncolta a homlokát Harper Baldwin. – Különben pedig számunkra az a rész fontos, hogy meghalunk vagy megsérülünk, nem a vállalkozás kudarca. A Könyv sosem téved? A lény, aki eladta nekem, azt mondta, nem.

– A lény, aki eladta – válaszolt a vöröses zselé – negyven százalékot kap az árból. Persze hogy azt mondja.

Joe bosszúsan ugrott fel.

– Ezen az alapon megvádolhatja az összes orvost a világon, hogy mivel nekik pénzt jelent, ha betegek vagyunk, ők felelősek a betegségért.

Mali nevetve visszarángatta.

– Atyaég – mondta, eltakarva a száját –, nem hinném, hogy bárki a spidulák védelmére kelt volna kétszáz éve. Most már van egy... bajmuk.

– Bajnokuk – morogta Joe még mindig mérgesen. – Most az életünkről van szó. Ez nem politikai vita vagy az adófizetők gyűlése a helyi tömegközlekedésről.

A szoba megtelt morajjal, a szakemberek és tudósok egymás közt duruzsoltak.

– Javaslom – harsogta Harper Baldwin –, hogy lépjünk fel együttesen, alakítsunk egy szervezetet, tisztviselőkkel, akik mindnyájunk nevében képviselik érdekeinket Glimmunggal szemben. De mindenekelőtt, barátaim és munkatársaim, akik ma itt ülünk vagy lebegünk, javaslom, hogy szavazzuk meg, részt akarunk-e egyáltalán venni ebben a Vállalkozásban. Mert talán nem. Talán inkább hazamennénk. Talán jobb lenne hazamennünk. Lássuk, mit gondolunk erről. Hányan szavaznak arra, hogy dolgozzunk... – Elhallgatott, mert irdatlan moraj rázta meg a termet, és elnyomta a hangját. Már szó sem lehetett beszédről.

Glimmung megérkezett.

Ez csakis az igazi alakja lehet, vélte Joe, ahogy nézett és fülelt. Minden tekintetben az igazi Glimmung volt. És így...

Glimmung olyan hanggal emelkedett a színpadra a terem végében, akárha ezer kidobott, berozsdált autót kavarna üstben egy irdatlan kanál. A teste remegett-borzongott, s a mélyéből nyögés kélt, majd nőtt, erősödött, végül sikollyá élesedett. Állat, gondolta Joe. Talán csapdába esett. Az egyik mancsa. Próbál szabadulni, de a csapda túl bonyolult. Ugyanakkor sós tengervíz ömlött be, kishalak, vízi emlősök, tengeri hínár – a terem a tenger harsogásától és támadásától bűzlött. És mindennek közepén a kavargó massza: Glimmung.

– A hotelosoknak nem fog tetszeni – jegyezte meg Joe halkan.

Te jó isten... a hatalmas massza, benne a csapdosó végtagok, a rángó-hadonászó karok, melyek a gigantikus test minden pontját ütlegelték... az egész felduzzadt, majd iszonyú robajjal beszakította maga alatt a padlót. A massza eltűnt szem elől, csak a tenger nyoma maradt a teremben. Az ásító lyukból füstszerű csápok kúsztak elő sisteregve, valószínűleg gőz. Glimmung azonban eltűnt. A súlya túl nagy volt, ahogy Mali megjósolta. Glimmung immár a hotel alagsorában volt, tíz emelettel alattuk.

Harper Baldwin döbbenten szólt a mikrofonba:

– A... a jelek szerint le kell mennünk eggyel lejjebb beszélni vele. – Több létforma odasietett hozzá, Harper meghallgatta a mondanivalójukat, majd kiegyenesedett. – Ha minden igaz, nem az alattunk lévő emeleten van, hanem a pincében. Egészen lement... – gesztikulált idegesen.

– Tudtam, hogy ez lesz, ha idejön – mondta Mali. – Hát akkor a pincében beszélünk vele.

Felálltak Joe-val, és csatlakoztak a liftnél Összegyűltekhez.

– Jött volna inkább albatroszként – dörmögte Joe.