HAT

Mali Yojezt valóban a társalgóban találta, az egyik nagy puha kanapén ülve a Rampartsot olvasgatta. Nem nézett fel, de Joe lefogadta volna, tudja, hogy ott van.

– Hogyan... honnan tud ilyen sokat a Plowman planétáról, Mali Yojez? Nyilván nem az enciklopédiából, mint én.

A lány csak olvasott tovább, nem felelt.

Joe kicsit várt, majd leült nem messze. Nem nagyon tudta, mit mondjon. Miért dühítette fel egyáltalán, amit a nő mondott a Plowman planéta társadalmáról? Maga sem tudta; most neki is ugyanolyan érthetetlen volt, mint a többieknek.

– Van egy új játékunk – szólalt meg végül. A lány csak olvasott tovább. – A legviccesebb főcímeket keressük, azokkal próbáljuk túllicitálni egymást. – Még mindig semmi reakció. – Elmondom, én mit találtam. Nem volt könnyű, egész 1962-ig vissza kellett mennem.

Mali felnézett. Az arcán nem látszott neheztelés, se semmilyen erős érzelem, pusztán távolságtartó kíváncsiság, amit a társasági helyzet megkíván. Semmi több.

– És mi volt az a főcím, Mr. Fernwright?

– ELMO PLASKETT ELSÜLLYESZTI AZ ÓRIÁSOKAT.

– Ki volt az az Elmo Plaskett?

– Éppen ez a lényeg – magyarázta Joe. – Akkor került fel a kisligából, soha senki nem hallott róla. Ettől olyan vicces. Elmo Plaskett feljött egy napra, ütött egy hazafutást...

– Kosárlabda?

– Baseball.

– Á, igen. Az a lassú játék.

– Maga járt már a Plowman planétán?

Mali egy pillanatig habozott, majd csak annyit mondott:

– Jártam.

Joe észrevette, hogy a magazint összetekerte, és két kézzel szorosan fogja. Az arca is igen megfeszült.

– Szóval első kézből ismeri – bólintott Joe. – Találkozott Glimmunggal?

– Nem igazán. Tudtuk, hogy ott van, félholtan vagy féléletben, ahogy tetszik... nem tudom. Elnézést – és elfordult.

Joe még mondani akart valamit, ám akkor a társalgó sarkában észrevett egy SSA automatát. Felállt, odament és megnézte.

– Segíthetek, uram? – lépett oda hozzá egy utaskísérő. – Lezárjam a társalgót, hogy ön és Mali Yojez szerelmeskedhessenek?

– Nem. Engem ez érdekel – érintette meg az automata konzolját. – Mennyibe kerül a használata?

– A repülés ideje alatt az SSA szolgáltatás első igénybevétele ingyenes – tájékoztatta az utaskísérő. – Utána minden további alkalom két valódi negyeddollárosba kerül. Előkészítsem önnek és Miss Yojeznek?

– Engem nem érdekel – közölte Mali Yojez.

– Ez nem tisztességes Mr. Fernwrighttal szemben – mondta neki az utaskísérő mosolyogva, ám megrovó hangon. – Ön is tudja, hogy egyedül nem használhatja.

– Mi vesztenivalója van? – kérdezte a lányt Joe.

– Nekünk kettőnknek nincs közös jövőnk – felelte az.

– Ez a gép lényege. Hogy megtudjuk...

– Tudom, mit lehet megtudni – vágott közbe Mali Yojez. – Használtam már ilyet. Hát jó – döntött hirtelen. – Csak hogy maga is lássa, hogyan működik. Tapasztalatnak.

– Köszönöm.

Az utaskísérő gyors, hatékony mozdulatokkal nekilátott előkészíteni a gépet, közben elmagyarázta a tudnivalókat:

– Az SSA a sub specie aeternitatis rövidítése, azaz: az időn kívül látott dolog. Na most sokan azt képzelik, hogy az SSA gép a jövőbe lát, vagyis prekognitív. Nem így van. A szerkezetet, mely lényegében egy számítógép, elektródákkal a kettejük agyára kapcsoljuk, ahonnan kis idő alatt hatalmas mennyiségű információt gyűjt magukról. Utána ezt az adathalmazt szintetizálja, és valószínűségi alapon extrapolálja, hogy mi lenne, ha például házasságot kötnének vagy együtt élnének. Le kell borotválnom két foltot a fejükön az elektródáknak. – Egy kis rozsdamentes acéleszközt mutatott fel. – Mennyire előre szeretnének menni? – kérdezte, ahogy két-két foltot tisztított meg előbb Joe, majd Mali Yojez fején. – Egy év? Tíz? Szabadon választhatnak, de minél kisebb az időtáv, annál pontosabb az extrapoláció.

– Egy év – mondta Joe. A tíz év nagyon távolinak tűnt; addigra talán már nem is lesz életben.

– Önnek is megfelel ez, Miss Yojez?

– Igen.

– A számítógépnek tizenöt-tizenhét perc kell, hogy minden adatot összegyűjtsön, tároljon és feldolgozzon – helyezte az elektródákat Joe és Mali fejére az utaskísérő. – Csak üljenek és lazítsanak. Természetesen semmit nem fognak érezni.

– Maga meg én, Mr. Fernwright együtt egy egész évig – mondta Mali Yojez csípősen. – Milyen kellemes év lesz.

– Csinálta már ezt? – kérdezte Joe. – Egy másik férfival?

– Igen, Mr. Fernwright.

– És az extrapoláció kedvezőtlen volt?

A lány csak bólintott.

– Sajnálom, hogy odabent feldühítettem – fogta el Joe-t a bocsánatkérő hangulat.

– Maga... – Mali Yojez felütötte a szótárt – hazugnak nevezett. Mindenki előtt. Pedig én jártam ott, maga meg nem.

– Úgy értettem... – kezdte volna, de az utaskísérő közbeszólt:

– Az SSA számítógép megkezdi az adatgyűjtést. Lazítsanak és ne veszekedjenek addig. Engedjék el magukat... tárják ki az elméjüket, hadd férjen hozzá a gép. Ne gondoljanak semmire.

Az nem olyan könnyű, gondolta Joe. Az adott körülmények között. Talán Kate-nek igaza volt velem kapcsolatban; tíz perc alatt megsértettem Miss Yojezt, aki az utastársam és egy vonzó lány... Elkomorodott, sőt elcsüggedt. Csak annyit tudok neki ajánlani, hogy ELMO PLASKETT ELSÜLLYESZTI AZ ÓRIÁSOKAT. De talán érdekli a cserépgyógyászat. Miért nem ezzel kezdtem? Hiszen ezen az alapon vagyunk itt: az ügyességünk, tapasztalatunk, tudásunk, gyakorlatunk révén.

– Cserépgyógyász vagyok – mondta fennhangon.

– Tudom – felelte Mali Yojez. – Olvastam az életrajzát, emlékszik? – De azért már nem hangzott olyan morcnak, az ellenségessége, amit Joe ügyetlensége váltott ki, lecsillapult.

– Érdekli a cserépgyógyászat?

– Engem... – a lány gyorsan belenézett a szótárba – lenyűgöz. Ezért is örülök annyira, hogy itt ülünk és beszélünk. Mondja, az edények újra tökéletesek lesznek? Nem megjavítja, hanem... meggyógyítja?

– A meggyógyított kerámia ugyanolyan állapotban van, mint mielőtt eltört. Minden összeolvad, minden összefolyik. Persze az összes darab kell hozzá, csak akkor tudom újra egésszé tenni, ha a cserép minden szilánkja jelen van.

Kezdek úgy beszélni, mint ő, gondolta. Erős személyiség lehet, én pedig tudat alatt érzem ezt. Ahogy Jung mondta, van az anima archetípus, amit a férfiak megéreznek, amikor találkoznak egy nővel. Ez az archetipikus kép, amit sorra kivetítenek a nőkre, karizmatikus erőt adva nekik. Vigyáznom kell, merengett. Végül is a Kate-tel való kapcsolatom arra utal, hogy az én animafigurám akaratos, domináns, nem pedig befogadó és passzív. Nem akarom még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Azt, aminek Katherine Hurley Blaine volt a neve.

– A számítógép megszerezte az adatokat – közölte vele és Mali Yojezzel az utaskísérő. Levette róluk az elektródákat. – Két-három perc a feldolgozás.

– Az extrapoláció milyen formában történik? – kérdezte Joe. – Lyukkártya vagy...

– Kettejük közös életének egy jellemző pillanata lesz kivetítve háromdimenziós képen arra a falra – válaszolta az utaskísérő, és lejjebb vette a világítást.

– Rágyújthatok? – kérdezte Mali Yojez. – Itt nem kötnek a terrai törvények.

– A gép levegőjének magas oxigéntartalma miatt a dohányzás a repülés teljes időtartama alatt tilos.

A fények elhalványultak, Joe körül minden felhős homályba veszett, minden tárgy bizonytalanná olvadt, beleértve a lányt is. Így telt el egy-két pillanat, majd egy kocka világosodott ki az SSA gép közelében. Színek villogtak, színek és képek: látta magát, amint cserepet gyógyít; látta magát, amint vacsorázik; látta a lányt, amint a haját fésüli a toalett-tükörnél. A képek egy darabig csak sorjáztak, majd az egyik kimerevedett.

Három dimenzióban, színesben látta magát és Malit, amint kézen fogva andalognak egy alkonyi tengerparton egy kietlen, másik világban. A lencse rájuk közelített, s így ki tudta venni kettejük arcát. Mindkettőn a lehető leggyengédebb szeretet tükröződött. És látva ezt az egy év múlva elérkező állapotot, azonnal tudta, hogy még sosem volt ilyen kifejezés az arcán; az élettől még sosem kapott ilyet azelőtt. Talán a lány sem, gondolta. Rásandított, de a sötétben nem tudta kivenni a vonásait, nem látta, ő hogyan fogadja ezt.

– Ejha, maguk aztán boldognak látszanak – mondta ki az utaskísérő.

– Hagyjon magunkra, kérem – mondta neki Mali Yojez. – Most.

– Sajnálom, hogy itt voltam.

A nő kiment, az ajtó becsukódott utána.

– Mindenütt ott vannak – magyarázta Mali. – Az egész út alatt. Sose hagyják az embert békén. Magára.

– Csak meg kellett mutatnia, hogy működik a gép – vélte Joe.

– Ugyan már, én is tudom kezelni. Már sokszor csináltam. – A lány hangja bosszúsnak és feszültnek hangzott, mintha nem lenne ínyére a látvány.

– Ezek szerint megfelelünk egymásnak – kockáztatta meg Joe.

– Jézusom! – visította Mali Yojez, és az ülése karfájára csapott. – Ezt mondta akkor is. Rólam meg Ralfról. Hogy minden tökéletesen alakul. – És nem úgy alakult! – Hangja rekedt morgássá halkult. Dühe átitatta az egész társalgót, akár a pézsmaszag. Joe érezte, ahogy háborog mellette; az érzelemkitörést a gép által kivetített képnek tulajdonította.

– Az utaskísérő azt mondta, az SSA gép nem lát a jövőbe – emlékeztette a lányt –, csak adatokat csapol le az elménkből, és azok alapján kalkulálja ki a legvalószínűbb változatot.

– Akkor minek használjuk egyáltalán? – vágott vissza Mali Yojez.

– Olyan, mint a tűzkárbiztosítás. Csalásnak nevezi, mert a háza mégsem égett le, azaz eleve nem is lett volna szükség a biztosításra.

– Az analógia sántít.

– Sajnálom. – Most már Joe is bosszús lett. És megint a lányra, mint korábban.

– Azt hiszi, ágyba bújok magával, csak mert itt egymás kezét fogjuk? – kérdezte Mali maró hangon. – Tunuma mikomo hilo, kei dei bifo ditikar sewat – mondta a saját nyelvén, de így is érezni lehetett, hogy nem hízelgő szavak.

Kopogtak.

– Hé, maguk ketten – nézett be Harper Baldwin. – A kollektív szerződést dolgozzuk ki, szükségünk van magukra is.

Joe felállt, és a sötétben az ajtó felé indult.

Két órán keresztül keményen alkudoztak, és nem jutottak semmiféle közös nevezőre.

– Egyszerűen nem tudunk eleget Glimmungról – vonta le a konzekvenciát Harper Baldwin fáradtan. Aztán jól megnézte magának Mali Yojezt. – Az az érzésem, hogy maga többet tud róla nálunk, sokkal többet, mint amennyit elmond. Még azt se árulta el, hogy a Plowman planétán járt. Ha véletlenül nem említi meg Fernwrightnak...

– Senki nem kérdezte tőle – kelt a védelmére Joe. – Amikor szóba hoztam, őszintén felelt.

– Mit gondol, Miss Yojez? – kérdezte egy rekedt, langaléta fiatalember. – Glimmung segíteni akar rajtunk, vagy szakértőket szerzett rabszolgának? Mert ha az utóbbi, akkor most forduljunk vissza, még mielőtt túl közel kerülünk a Plowman planétához. – Hangja idegesen elcsuklott.

Mali Yojez most odahajolt a mellett ülő Joe-hoz, és halkan azt mondta:

– Menjünk innen. Vissza a társalgóba. Itt nem jutunk semmire, és én beszélni akarok magával.

– Oké – mondta Joe örömmel. Felállt, és a lány is. Elindultak kifelé.

– Na tessék – bosszankodott Harper Baldwin. – Mi olyan vonzó abban a társalgóban, Miss Yojez?

Mali megtorpant.

– Hogy ott szerelmeskedhetünk – mondta, majd ment tovább.

– Ezt nem kellett volna – mondta neki Joe, ahogy beléptek a társalgóba, és becsukták az ajtót. – Szerintem elhitték.

– De hát igaz. Az ember csak akkor használja az SSA-t, ha komolyak a szándékai. A másik személy felé, azaz felém. – Mali leült a kanapéra és felé nyújtotta a kezét.

Joe előbb bezárta az ajtót. A körülményeket tekintve ésszerűnek tűnt.