NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

1. fejezet

Felugrottam egy vasúti kocsira, és hamarosan észak felé haladtam. Találkozóm a végzettel olyan láncreakciót indíthat el, mely még Hellert is megállásra kényszerítheti!

A kattogó kerekek dübörögve, könyörtelenül vittek előre, ügyet sem vetve a vasúti kocsiban tolongó tömegre. De legalább akcióba lendültem. A bosszúm végre beteljesedik. Heller vérrel, vörös vérrel fog fizetni azokért a nekem okozott gyötrelmekért, melyek felőrölték erőmet és meggyötörték lelkemet.

A 166. utcánál leugrottam a vonatról. Komor és könyörtelen arckifejezéssel elindultam az Állami Egyetem felé.

A tanári kollégiumban rátaláltam Miss Simmonsra. Egy iskolai padban ült. Vadság villogott a szemében – nem csoda, hisz meggyötörte és azóta is kísérti az a gazember Heller.

Nem viselte a szemüvegét, én pedig nagyon jól tudtam, hogy nem sokat lát nélküle. A szemüveg ott feküdt a padon, én pedig mintha csak véletlen lett volna, rátettem egy könyvet, miközben leültem.

– A Morning Presstől jöttem – mondtam. - Meg akarom kérdezni öntől, mi az antinukleáris menetelők véleménye az ENSZ-nek a nők termonukleáris jogaival kapcsolatos előterjesztéséről.

Mereven nézett rám. Aztán így szólt: – Ha nem szavazzák meg, a New York-i rendőrség ide, operatív osztag oda, felrobbantjuk az ENSZ-et. Én vagyok a menetelők elnöke, és én azt mondom: GYERÜNK! – A szemüvegét kereste, de nem találta. Aztán hozzátette: – Nyugodtan idézhet.

- Sötét erők működnek az előterjesztés körül – mondtam.

- Engem nem érdekelnek a kisebbségellenes szólamok – felelte. – A harlemi „Feltámadok” Temetési Társaság a sírig támogat minket. – Körbematatott, még mindig a szemüvegét keresve. - Nem találkoztunk mi már valahol? Talán a pszichiátrián a kórteremben?

- De igen – feleltem. – Mi forradalmártársak vagyunk. Én tulajdonképpen a PFSZ-től jöttem. A Morning Press csak a fedőszervem.

- Akkor nyíltan beszélhetünk – mondta Miss Simmons. – A termonukleáris bombázást akár még a világ elpusztítása árán is be kell szüntetni. Nem találkoztunk mi már a tizenhármas pszichológia előadóban?

- De igen – feleltem. – Ott ültem maga mögött és egész idő alatt szórakoztattam.

- Akkor a maga neve Throgapple – mondta. - Mindig emlékszem az osztálytársaimra.

- Pontosan – feleltem.

Az asztalon matatott, hátha megtalálja a szemüvegét, így arra gondoltam, jobban teszem, ha elterelem a figyelmét. – Mit tanít itt? – kérdeztem úgy téve, mintha a könyvet szeretném a kezembe venni, de ehelyett a könyvvel lekotortam a szemüveget a padról, bele a tenyerembe.

– Posztgraduális viselkedést – felelte. – Ezek a fiatal tanárok kimennek a középiskolákba, ahol megbolondulnak. Így aztán mi elődoktrináljuk őket, hogy legyenek hűvösek és visszafogottak, vagy akár hidegek minden helyzetben. A tanár hisztérikus viselkedése elítélendő még akkor is, ha gilisztákat talál a pénztárcájában. Hova a pokolba tettem a szemüvegemet? Nem látja itt valahol, Troggaple?

– Nem – feleltem, ami igaz volt, hiszen a szemüveg már a zsebemben lapult. – De hogy visszatérjünk az antinukleáris menetelőkhöz, milyen nyilatkozatot tesznek, ha a Biztonsági Tanács nem fogadja el az ENSZ határozati javaslatát?

Hátrahőköltem. A nő felugrott, és püfölni kezdte az íróasztalát, miközben olyan négybetűs szavakat üvöltözött, melyeket még csak nem is hallottam. – És ezt is idézheti! – sikította. Meglehetősen kimerülten visszaroskadt a székébe. -De persze elképzelhetetlen, hogy ekkora hibát kövessenek el. A világ összes nője a körmével tépné darabokra őket, és közben még ki is nevetnék őket!

Nem szerettem haragosnak látni a nőket. Ez következményekkel szokott járni rám nézve. Úgy döntöttem, jobban teszem, ha megnyugtatom, és a gondolatait lankás dombok és csobogó patakok közé terelem. Le kellett hűtenem az őrült tüzet, amely fáklyaként lobogott a szemében. Így szóltam: – Úgy tudom, ön természetjárást is oktat.

Ezzel csak tovább szítottam a tüzet. – Troggaple, volt, amikor még élveztem azokat a kis szombati kóborlásokat az erdőben. Vidáman tudtam beszélgetni a nyulakkal, és mosolyogtam a nárciszokra. De tavaly, Troggaple, szörnyű dolog történt. Megváltoztatta az életemet!

– Mondja el! – mondtam.

– Troggaple, mikor szegény anyai szívem bánattal öntötte el a keblemet, bevettem a csoportomba a kegyetlen állatvilág leggonoszabb, legkegyetlenebb, leggyűlöletreméltóbb egyedét, akit valaha is megteremtett az ördög… – Összeroppant. A szája reszketett, kivillantva összeszorított fogsorát. Egyre szaporábban lélegzett.

– Értem – mondtam gyengéden. – Egy Wister nevű atomfizikust.

Felugrott a székéről. Összeszedte az előadóterem székeit, magas oszlopot épített belőlük, majd fürgén felmászott a tetejére, majd ott ült imbolyogva. Vaksin bámult maga elé.

- Nincs itt – mondtam nyugtatóan.

- Hála az istennek érte! – kiáltotta.

Két hallgató, akik feltehetően a következő előadásra érkeztek, torpant meg az ajtóban, eltátott szájjal.

– Értem – mondtam –, hogy maga nem szereti őt.

Sikítani kezdett. Belefájdult a dobhártyám.

A két hallgató azt gondolta, biztosan zaklatom a nőt. Az egyikük elrohant, a másikuk, egy izmos, fiatal fiú, csak állt és bámult engem.

Miss Simmons, aki nyilván kifogyott a szuszból, abbahagyta a sikítozást.

További hallgatók jelentek meg az ajtóban. Az elsőként érkezett diák suttogott valamit a többieknek, először rám mutatott, majd Miss Simmonsra, aki a székekből rakott ingatag torony tetején, közvetlenül a mennyezet alatt ücsörgött.

– Miss Simmons – mondtam a torony teteje felé –, kérem, hadd folytassuk az interjút. Megkérdőjelezhetetlen bizonyíték jutott el szerkesztőségünkbe arra vonatkozóan, hogy hatalmas, elefántméretű ármánykodás készülődik azzal a céllal, hogy meghiúsítsák az ENSZ előterjesztését, a szerkesztő pedig azt az utasítást adta nekem, hogy jöjjek ide, és tudjam meg az ön véleményét.

A nő lenézett rám. Minden bizonnyal csak egy lenti szürke folt voltam számára.

Sikerült magamra vonnom a figyelmét, így aztán folytattam. Az ötlet megszületése után mindent végiggondoltam. Pontosan tudtam, mit kell mondanom. – Biztos vagyok benne, ön értesült róla, hogy bizonyos csoportoknak érdekében áll az előterjesztés elfogadásának megakadályozása.

A torony megingott. Vaksin lebámult rám, miközben száját ismét sikításra nyitotta.

Folytattam. – Éjt nappallá téve dolgozik, csak pirkadat előtt enged magának egy kis pihenést, rejtőzködik az üregekben, mint egy hitvány kígyó, fekete miséken imádkozik és segítségül hívja az összes barátját, alattomban dolgozik, mivel amúgy is csak erre képes, azt keresi, hogyan tudná nőkkel és drogokkal korrumpálni a küldötteket, mivel tudná zsarolni és fenyegetni őket, hogy végül úgy összezúzza az előterjesztést, hogy az soha többé, egyik közgyűlésen se üsse fel a fejét.

Tudtam, hogy rám figyel. A fiú hallgatók figyelmét is felkeltettem. Drámai pillanat volt. Tovább húztam a hatásszünetet.

Mikor már biztos voltam benne, hogy Miss Simmons minden egyes agysejtje epedve várja, hogy folytassam, elengedtem a halálos ütést.

– A titkos ellenség – mondtam – nem más, mint Wister.

Félelmetes roham rántotta össze a testét, mely ellen képtelen volt bármit is tenni.

A széktorony kezdett oldalra dőlni.

A magas rakás lassú dőlése egyre gyorsabbá vált.

A székek elváltak egymástól.

Miss Simmons a padlóra zuhant!

RECCS!

Forgács és törmelék szóródott szanaszéjjel, majd a hallgatók csoportja feltartóztathatatlan rohammal rám vetette magát.

- Maga lökte el! – kiáltotta az egyik.

- Kapjuk el! – üvöltötte a másik.

- Öljük meg a (bíííp)! – bömbölte a harmadik.

Hibát követtem el. Nem fogtam fel, hogy manapság diákok közé keveredni nem különbözik attól, mintha az ember belép a hangárba Afyonban. Fegyvertelenül érkeztem!

Ahogy ott püföltek és cibáltak, igazolva éreztem a véleményemet. Kikergettek a lépcsőhöz.

Egy ambiciózus lélek benyúlt megszaggatott kabátomba és kivette a tárcámat.

– Egy SZÖVETSÉGI! – ordította. – Egy mocskos, büdös, rohadt SZÖVETSÉGI!

Más sem kellett.

Lelöktek a lépcsőn.

Huppanva érkeztem a lépcső aljára.

Dühödten hozzám vágták a kalapomat és a tárcámat.

De én túljártam az eszükön. Mielőtt még bármelyikük is elindult volna lefelé a lépcsőn, fogtam a kalapot és a tárcát, és mint egy leopárd, kiszökelltem az épületből.

Az üvöltözés hangját a hátam mögött elnyomta az általános szolgálati tiszti bakancs csattogása.

Elértem a 166. utcát. Éppen időben érkeztem ahhoz, hogy felkapaszkodjak egy gyorsvonatra.

Ahogy becsukódott a vonat ajtaja, csak akkor kezdtem nevetni.

Megcsináltam! Tulajdonképpen tökéletesen sikerült.

Ha az előterjesztést meg is szavazzák, a nő gúnyolni fogja Hellert, mint akinek nem sikerült gonosz ármánykodásával megakadályozni az elfogadást. Ha pedig nem fogadják el, garantálhatom, hogy Heller élete onnantól kezdve pokollá változik, ha egyáltalán túléli.

A zötykölődő, csattogó vonaton utazva meglehetős elégedettséggel nyalogattam a sebeket a kezemen.

Kit zavar ez a kis csata? Mindenkinek keménynek kell lennie az Apparátusnál. Én az voltam. A győzelem pillanatában pedig, mint amilyen az a perc is volt, a fájdalom szinte már kellemes érzés.

Olyan ütést mértem Hellerre, amit nem fog elfelejteni egyhamar és jó ideig nem fog felépülni belőle.

Tudtam a kötelességemet. És teljesítettem is. Ez így megy az Apparátusnál.

2. fejezet

Ahogy közeledett az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése – péntek délután 2:00 –, őszintén mondom, egyre kétségbeesettebb lettem.

Négy napja voltam már New Yorkban, és négy napja nyaggattam az adó-vevőt, és semmi nyomát nem leltem Rahtnak.

Munkások voltak mindenütt, akik megpróbálták még a hét vége előtt befejezni az egész munkát, mivel a vállalkozóknak kötbért kell fizetniük a hétvége miatt, így aztán a lakás is bolondokháza volt.

Még egyszer utoljára megpróbáltam. Lekuporodtam a gardrób sarkában, amellyel már végeztek, és a fullasztó festékgőzben nyomogatni és kapcsolgatni kezdtem a rádió gombjait. Nem vittem magammal a rádió kezelési útmutatóját, így nagyrészt vaktában próbálkoztam. Volt rajta egy mutató, üveg alatt, valamint egy piros gomb, amelynek világítania kellett volna. Megpróbáltam kényelembe helyezkedni, és miközben arra vigyáztam, nehogy hozzáérjek a vizes festékhez, véletlenül megnyomtam a gombot. Világítani kezdett! Ez volt az első alkalom, hogy világított. Vajon ez korábbi alkalmakkor is így volt, mikor ilyen rádiót használtam? Ezeket a fajta rádiókat párban készítették: nagyon egyszerű készülékek voltak. A Hadügyminisztérium használta őket tábornokok egymás közti kommunikációjára, így rendkívül egyszerű kellett hogy legyen a működtetésük.

Megráztam, hátha valami nem jól érintkezett benne.

- Igen? – hallottam Raht hangját.

- Maga alszik munka közben! – förmedtem rá. – Most kiderült.

- Gris tiszt úr? Hol tartózkodik?

- Afrikában vagyok, maga idióta! Miért, mit gondol, hol vagyok?

– Túl tisztán hallom ahhoz, hogy Afrikában legyen, Gris tiszt úr. Majd leszakad a fülem. Majdnem nullára állítottam a hangerőt.

- Ez csak valami vivőhullám lehet – mondtam. – Még mindig Afrikában vagyok, ezt ne felejtse el! Én alig hallom magát! De most nincs idő vitatkozni. Kapcsolja le mindhárom 831-es relét, most azonnal!

- Ha azt akarja, hogy lekapcsoljam őket - mondta Raht –, akkor az nem jelenthet mást, minthogy közelebb van hozzám kétszáz mérföldnél. Az irányzótű…

Sietősen kikapcsoltam a rádiót. Nem fogja kiszedni belőlem, hogy hol is vagyok valójában, hogy aztán a nyomomra bukkanjanak. Azt már nem!

Bementem a hátsó szoba káoszába és fogtam a három képernyőt, valamint egy hordozható tévét. Bevittem őket a gardróbba. Meglehetősen kényelmetlen volt a festékgőz és a viszketést okozó bolhák miatt. De tudtam, hogy tennem kell a kötelességemet. Egy Apparátus-tisztnek keménynek kell lennie, különösen ebben a lakásban.

A képernyők egyelőre még mindig fehéren izzottak, mivel eltartott egy darabig, mire Raht felmászott azokhoz az antennákhoz az Empire State Buildingen. A tévékészülék azonban működött. Mindhárom tévétársaság részletekbe menően beszámolt az eseményről.

Valami politikai kommentátor hosszan összefoglalta az intézkedés hátterét és az egész nemzetet megmozgató vitát, amely már a világot is bejárta. Fölényesen elmosolyodtam: ezek a nemzeti viták a Kecses Pálmák ágyaiban zajlottak!

Félórányi fuldoklás és vakarózás után a képernyőim kitisztultak és nézhetővé váltak.

Legelőször Crobe-é javult meg. Valami nő feküdt egy kanapén, akit nyilván pszichoanalizált, mivel a nő újra és újra elmondta, hogy hogyan erőszakolta meg tizenhat éves korában hároméves kisöccse. Crobe vagy figyelt, vagy nem, tekintete azonban a nő genitáliáinak mélyét kutatta. Egyszer felnézett, és láttam, milyen gyönyörű irodát kapott: hosszú polcok, tömve koponyákkal, a falakon pedig arannyal keretezett pszichiáterdiplomák. De ő már semmi más nem volt a számomra, csak elveszett erőforrás, a Bellevue pedig szemlátomást biztosította számára a legjobb körülményeket, így többé már nem érdekelt Crobe. Kikapcsoltam a képernyőjét, hogy ne is zavarjon.

Krak grófnő Heller Empire State Building-i főirodájában ücsörgött. Nem, ez így nem pontos. A padlón hasalt, állát kezével feltámasztva, és egy könyvet olvasott, az Országok ételeit, legalábbis ez állt a szétnyitott könyv lapjának tetején. Éppen India receptjeit tanulmányozta. Aztán sziszegő hangot hallatott, mire a lap átfordult a következőre. Ettől megriadtam. Aztán láttam, csak a macska volt az. A nő nekilátott olvasgatni Indonézia receptjeit.

Heller képernyője ugyanazt a tévéműsort mutatta, ami az én hordozható tévémen is látszott, csakhogy az ő képe sokkal tisztább volt. Sokkal telítettebb színekkel. Okos fickó. Nem ment oda személyesen. Lehet, hogy találkoztak volna a nőkkel a Kecses Pálmákból, és akkor bizony megizzadt volna, miközben megpróbálja megmagyarázni a helyzetet.

A nő oldalra nézett, Hellerre, aki egy székben ült. – Nyugtalannak látszol, drágám. Valami baj van?

- Ez az ENSZ-dolog zavar – mondta Heller. - Nem tetszik a dolgok állása. A kommentátorok szavaiból ítélve a helyzet egy kicsit zűrös. Az intézkedést, ami fontos számomra, a Közgyűlés már elfogadta. De ahhoz, hogy hatályba lépjen, a Biztonsági Tanácsnak is el kell fogadnia. A Biztonsági Tanácsnak tizenöt tagja van, de egyetlen vétó valamelyik nagyhatalomtól meg tudja akadályozni az előterjesztés elfogadását.

- Nagyhatalmak? – kérdezte Krak grófnő.

- Az Egyesült Államok, Franciaország, az Egyesült Királyság, Oroszország és Kína. Hiába szavaz kilenc tag az előterjesztés mellett, ha ezek közül csak egy is megvétózza, a javaslat elbukott.

- Mivel kapcsolatos, drágám?

- Női jogokkal – felelte Heller.

- Hmm – mondta a grófnő. Felállt, majd leült a Heller melletti kanapéra. – Nem igazán értem, miért kell törvényt hozniuk arról, hogy jogokat adjanak a nőknek. A nők kiharcolják a saját jogaikat. Miért érdekel ez ennyire téged, drágám?

- Fontos – felelte Heller.

- Hmm – mondta Krak grófnő.

A következő pillanatban tömeg jelent meg a televízió képernyőjén. Nőkből álló csoportok vették körül az ENSZ épületét, plakátokkal és táblákkal, zászlókat lengetve és énekelve, ahogy vezényeltek nekik.

A kamera célba vette az egyik csoportot, akik egy hatalmas táblát cipeltek, mire Heller halkan felnevetett. A grófnő hirtelen felé fordult. Heller a képernyőre mosolygott.

A hatalmas táblán ez állt:

 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának

tagjait bojkottálni fogják

a Kecses Pálmákban,

ha nem fogadják el

az ENSZ 678-546-452-es számú

határozatát

 

A grófnő visszanézett a képernyőre. A kamera most egy másik táblát vett célba, melyet szintén ugyanez a csapat emelt a magasba. Ez állt rajta:

 

Szépfiú emlékére

 

A kép a szöveg fölött meglehetősen rossz minőségű volt, de egyértelműen fel lehetett ismerni Hellert.

A grófnő így szólt: – Kik ezek a hölgyek, drágám?

– Hol? – kérdezte Heller.

– Hmm – mondta Krak grófnő.

A kamerák most a Biztonsági Tanács tárgyalótermét mutatták. A kamera végigfutott a falfestményen, megmutatva a Béke, valamint a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség szimbólumait. Ezután a kép végigszaladt a testület képviselő tagjain. Egyre jobban belelendültek a munkába.

Ebben a hónapban orosz elnöke volt a Biztonsági Tanácsnak. Nagy, szögletes fejű és mongolos szemű. Öklével az íróasztalra csapott, ezzel nyitva meg az ülést. A fordítón keresztül, aki angolra ültette át az elhangzottakat, az orosz így szólt: – Megnyitom ezt az időpocsékoló ülést.

– Hohó – szólt Heller.

- Vissza kellett jönnöm Jakutföldről, Szibériából – folytatta az orosz –, csak azért, hogy részt vegyek ezen a rendkívüli ülésen. És ez az egész csak az ostoba Közgyűlés miatt történt, ami elfogadott valami ostoba eszetlenséget.

- Hohohó! – mondta Heller.

- Szóval olvasom – mondta az orosz. – „A 678-546-452-es számú ENSZ-határozat – melyet nem szavazunk meg, vagy amennyiben mégis, én visszamegyek Szibériába –, ezennel stb. stb. azaz: KIJELENTJÜK: A NŐKNEK JOGUK VAN HOZZÁ, HOGY NE PUSZTÍTSÁK EL ŐKET TERMONUKLEÁRIS BOMBÁKKAL, VALAMINT SEM POFOZÁSSAL, SEM KÍNZÁSSAL NEM KÉNYSZERÍTHETŐEK ARRA, HOGY BEFOGJÁK A SZÁJUKAT.”

- Ez egy jó határozat – szólt Krak grófnő. - Ez az első értelmes törvény, amit ezen a bolygón hallottam. Meglepő, hogy eddig nem helyezték hatályba. De te nagyon érdeklődőnek látszol, drágám. Valami dolgod van ezzel?

- Ez egy politikai ügy – felelte Heller.

- Hmm – mondta Krak grófnő.

Az orosz tovább beszélt. – Most vitatkozni fogunk. Én leszek az első, aki vitatkozni fog. Na ide hallgassatok, elvtársak: jól tudott, hogy a nők az egyetlen munkások, akik valódi munkára képesek. Ha a nők nem végeznék el az összes munkát, a férfiak nem ücsöröghetnének és nem iszogathatnának vodkát. De – és vérengző tekintettel rámeredt a többi képviselőre – ti is tudjátok, én is tudom, mindenki tudja, sőt még Marx Károly, akinek rettenetes volt a házas élete, még ő is tudta, mi történik, ha nem csapjuk képen az asszonyokat, ha éjjel-nappal egyfolytában beszélnek. Ugyanis ha csak beszélnek, meg beszélnek, meg beszélnek, mi lesz az ötéves tervekkel, igaz? Mert hogyha nem teljesítik az ötéves terveket, akkor nem mások, mint ellenforradalmárok, és akkor egyszer és mindenkorra el kell őket pusztítani termonukleáris bombákkal, hogy végre nyugalmunk legyen. Szóval erről van szó, elvtársak. Ez a határozat aláásná a már amúgy is aláásott a marxizmus-leninizmust. Oroszország ellene szavaz – nyet, nyet, nyet –, és még köp is rá. Úgyhogy nincs értelme a további vitának, sőt még a szavazásnak sem, mivel egy nagyhatalom megvétózta. Az ülést berekesztem! – Ezzel felállt, felhúzta a bundáját, kiviharzott a tanácsteremből, majd egy KGB-s alakulat besegítette egy helikopterbe, és elrepült.

- Ó, a fene egye meg ezeket az oroszokat! - mondta Heller. – A lányok NAGYON csalódottak lesznek, miután ilyen keményen dolgoztak.

- Milyen lányok? – kérdezte Krak grófnő rendkívül éberen.

- És arra sincs esélyem, hogy kibéküljek Miss Simmonsszal! – tette hozzá Heller. – Mindent összezavart ez az orosz!

Krak grófnő így szólt, meglehetősen hangosan: – Ki az a Miss Simmons?

Heller kizökkent gondolataiból. A grófnőre nézett. – Mi?

- Azt kérdeztem „KI az a Miss Simmons?”

- A természetjárás-tanárom. Ez az az óra, melyen személyesen kell megjelennem, minden vasárnap.

- Ó, szóval ezzel foglalkozol szombatonként? Feltűnt, hogy azt a szót használod „kell megjelennem”. Ezzel ellentétben személyesen Izzy mesélte el nekem, hogy boldogan jársz egyetemre anélkül, hogy bármelyik előadáson részt kellene venned. Bang-Bang azt mondja, hogy kiválóan haladsz a tartalékos képzéssel, és egyelőre még nem kell részt venned egyetlen kiképzésen és tartalékos tiszti előadáson sem. Akkor mondd meg nekem, Jettero, MIÉRT kell részt venned Miss Simmons vasárnapi óráján?

Heller így felelt: – Mert kényszerít rá.

Krak grófnő így folytatta: – Jettero, tökéletesen meg tudom érteni, miért bolondult beléd, de ha az életem múlna rajta sem érteném, hogy te miért habarodtál belé.

– NEM HABARODTAM BELÉ!

– Jettero, nem kell védekezned. Senki nem vádol semmivel. Egyszerűen csak azt szeretném tudni, hogy miért bolondultál belé.

- UTÁLOM azt az arcátlan nőszemélyt! - mondta Heller.

- Ó – folytatta Krak grófnő –, légy óvatosabb az utálattal. A költő szerint az utálat a szerelem legközelebbi rokona.

– Ó, istenek, akkor ő nem ismeri Miss Simmonst. Ide hallgass, az a nő éjt nappallá téve dolgozik, hogy tönkretegye a terveimet. Nemcsak hogy tönkre akar tenni, de még azt is el akarja érni, hogy kirúgjanak az egyetemről!

– Jettero – mondta Krak grófnő –, talán jobb lenne, ha pontosan elmondanád nekem ezt az egészet.

Heller mesélt neki arról, hogy szüksége van egy diplomára, hogy az emberek hallgassanak rá, és hogy Miss Simmons utálja az atomfizikusokat és a tanárnő kényszerítette őt arra, hogy felvegye a természetjárást az órarendjébe, amit ő maga tanít. Aztán egy mély lélegzetvétel után elmesélte annak a részleteit, hogyan követte a nőt a Van Cortlandt parkba, hogyan végzett a támadókkal és hogyan vitte Miss Simmonst a kórházba. Aztán azt is elmondta, hogy az új félévben a tanárnőt kiengedték a pszichiátriáról, hogy visszatérhessen a tanításhoz.

Krak grófnő komolyan bólogatott. – Most már teljesen értem. Elsétált abba a parkba, maga után csalt, nagyon jól tudva, hogy lelkiismeretlen emberek rejtőzködnek arrafelé. Ő az a fajta nő, aki vágyik arra, hogy megerőszakolják. Ó, én azt hiszem, ez már több a soknál, Jettero. Tudom, hogy a bolygó minden gyönyörű nője epekedik utánad, és most már azt is tudom, hogy a legrosszabb félelmeim is beigazolódtak. Megbocsátok neked ezért a Miss Amerika dologért, ez viszont az én orrom előtt zajlik minden egyes vasárnap.

- Kérlek – könyörgött Heller. – Ha elviszlek színházba és kapsz tőlem tizenkét szál vörös rózsát, és én kelek fel elsőként minden reggel, hogy befűtsem a szobát, akkor megígéred cserébe, hogy nem beszélsz többet Miss Simmonsról?

- Hmm – mondta Krak grófnő. Felállt, majd bement a titkári budoárba.

Le-föl járkált. Aztán hirtelen leült a kanapé karfájára, megnyomott egy gombot, és máris megszólalt Mamie a telefonvonal túlsó végén.

- Mamie – kezdte –, megtörtént. Szükségem van a tanácsodra.

- Feltétlenül, drágám. Csak mondd el Mamie néninek.

- Olyannyira zavarodottan viselkedik, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy belehabarodott egy másik nőbe, aki lehet, hogy itt fogja tartani ezen a bolygón. Még nem házasodtunk össze. EL KELL vinnem innen. Mit tegyek?

- Kapard ki a szemét – felelte Mamie azonnal.

- Hmm – mondta Krak grófnő. – Hát köszönöm. Csak kíváncsi voltam, hogy megy ez ezen a bolygón. Hogy megy az üzlet?

- Nagyszerűen, drágám. Most, hogy a nevem kikerült a hirdetőtáblákra, teltházzal játsszunk minden éjszaka. Ne törd azt a szépséges fejedet emiatt, drágám. Ezek az ajtónálló Johnny fiúk úgy lapátolják kifelé a gyémántokat, mint a záporeső. Nagyon helyes tengerészt szereztél magadnak. Csak kapd azt a (bíííp) a körmöd közé, és tépd darabokra. Helyettem is rúgjál egyet a (bíííp). Soha ne engedj el egy jó embert, drágám. (Bíííp) nehéz ilyet találni.

Megrémültem. Ez nem úgy alakult, ahogy vártam. Noha mindig gyanítottam, hogy mikor a nők egymást közt beszélgetnek, állandóan terveket szőnek, azt azonban soha nem hittem volna, hogy a beszélgetésük ennyire vérszomjas.

Ó, erre jobban oda kell figyelnem.

Aztán reménység ébredt bennem. Talán gyilkosságon tudom kapni Krak grófnőt!

3. fejezet

Ismét telefonált. Felhívta az Állami Egyetemet és Miss Simmonst kérte a telefonhoz.

Persze fogalmuk sem volt, melyik „Miss Simmons”-ról van szó az egyetem 18005 hallgatója és 5002 előadója közül. A fiatalember felhívta erre Krak grófnő figyelmét, némi mogorvasággal a hangjában.

- Az ő egyik hallgatójának az életéről van szó – mondta a grófnő.

- Akkor bizonyára tanár – hallatszott a fiatalember hangja. – Mit tanít?

- Természetjárást – felelte Krak.

- Várjon egy percet, kérem. – Aztán ismét beleszólt a telefonba. – Bizonyára Dr. Jane Simmonsra gondol, a tanári kollégiumból. Ő tartja a százegyes és a száznégyes természetjárás-órákat.

- Van neki egy Jerome Terrance Wister nevű hallgatója?

- Hála istennek a számítógépeknek! Igen, asszonyom. Itt azonban az áll, hogy a tanárnő javasolja a hallgató kirúgását.

- Veszedelmes dolog ez a gyűlölet – mondta a grófnő.

- Hogy mondja, kérem?

- Azt kérdeztem, mi a lakáscíme. Szeretném értesíteni róla a legközelebbi hozzátartozóját.

A fiatalember azonnal megadta a címet. A lakás a Morningside magaslaton volt.

Krak grófnő kinyitotta a gardróbját. Végignézte a ruháit. Egy bíborszínű kosztümöt választott, melynek hatalmas gyöngygombok fogták össze a zakóját. Keresett egy pár piros kesztyűt, és elővette a piros marokkói bőrcsizmát.

Gyilkosság. Minden kétséget kizáróan gyilkosságra készül!

Az öltözékét fekete gyászruhaszerű köpennyel takarta be. Ez csak megerősítette a véleményemet. Az orgyilkos pilóták jutottak eszembe róla. Lelki szemeim előtt megjelent vörös sarka, ahogy annak idején beletaposta azt a sárga embert a Spietos padlójába. Lázasan gondolkodtam, mitévő legyek.

Az émelyítő felismeréstől, hogy lehet, elvesztem egy szövetségesemet, az ájulás kerülgetett. Ráadásul én készítettem elő ezt az egészet.

Aztán rájöttem, hogy felhívhatom rendőrfelügyelő barátomat, Bulldog Graffertyt. Tudtam, hogy hol fog megtörténni a gyilkosság. Talán lebuktathatom a nőt, amint éppen ott áll Miss Simmons még rángatózó, vérbe fagyott holtteste mellett.

A grófnő fogott egy bevásárlószatyrot, egy fekete nejlonzacskót, azt a fajtát, ami akkortájt jött divatba. Néhány dolgot összeszedett a polcról, de olyan gyorsan, hogy nem láttam, mik voltak azok. Aztán olyan dolgot művelt, ami riadalmamat a rettegésig fokozta.

Fogott egy hipnosisakot, és azt is betette! Oxigénhiányosan a szűk szobácskában, kábultan a festékgőztől és a bolhacsípésektől, idegesen, az első pillanatban nem fogtam fel ennek a tettnek a valódi jelentőségét. Aztán teljesen megértettem, mivel én magam is pontosan ezt cselekedtem volna.

Hipnózis alá akarja vonni Miss Simmonst, hogy írasson vele egy öngyilkos búcsúlevelet, majd beletapossa a szőnyegbe!

A hajam az égnek állt! Krak grófnő gyilkosságot fog elkövetni, és büntetés nélkül fogja megúszni! Csak akkor bizonyíthatnák rá a gyilkosságot, ha rajtakapnák! Egy elítélt bűnöző keringőzik New Yorkban, és öldököl kedve szerint! És csak én tudok az egészről!

Hirtelen rádöbbentem, hogy tenni TUDOK ez ellen. A nála lévő sisak nem fog működni, ha egy-két mérföldnél közelebb tartózkodom hozzá. A fejembe ültetett kölcsönös-közelségi megszakítókapcsoló hasznavehetetlenné fogja tenni. Nem kell egy mérföldnél jobban megközelítenem Krakot. Eközben hívhatom Graffertyt, hogy jöjjön a helyszínre, és hogyha nem is ér oda időben, hogy megmentse Simmonst, Krakot azért rajtakapja a gyilkosságon.

Az adott cím azonban több mint négy mérföldre volt akkori tartózkodási helyemtől, a Rockecenter Plaza tőszomszédságától. Sietnem kellett! Felálltam, és rávetettem magam az ajtóra.

NEM NYÍLOTT!

Püfölni kezdtem.

Az iszonyatos kalapálás, ami betöltötte a lakást, elnyelte az én püfölésem hangját. Hangosabban dörömböltem az ajtón. Erre ők is hangosabban kalapáltak. Kiabáltam. Ők is kiabálni kezdtek egymásnak, hogy a lármán keresztül is megértsék egymás szavát.

A vállamat nekivetettem az ajtónak, és teljes erőmből nyomni kezdtem. Ettől csak összefestékeztem magam. Rájöttem, hogy biztosan az ajtó elé hordták az összes bútort.

CSAPDÁBA estem!

Émelyegni kezdtem a klausztrofóbiától. Amit a világűrnél is jobban utálok, az a bezártság. Minden összezavarodott. A fejem fölött lógó meztelen villanykörte kezdett egy naphoz hasonlítani, amely arra készül, hogy magába olvasszon.

Eltakartam a szememet. Tudtam, hogy erőt kell vennem magamon. A világom darabokra fog hullani, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem is szét kell esnem. Vagy mégis?

Lassacskán sikerült visszanyelnem a torkomban bujkáló sikolyokat, melyek aztán halk nyöszörgésekként törtek utat maguknak. Így már sokkal jobb.

Gondolkodni! GONDOLKODNI kell!

A képernyőre pillantottam. Több idő telt el, mint gondoltam. A nő metrón utazott. Ez megfejthetetlennek tűnt. Hogy juthatott el ilyen gyorsan a titkári budoárból egy metróállomásig? Aztán eszembe jutott, hogy metrómegálló működik közvetlenül az Empire State Building föld alatti szintjén.

Ököllel csapkodtam a fejemet. Ez segített.

A RÁDIÓ!

Behoztam magammal a rádiót. Ez alkalommal nem felejtettem el, hogy megnyomjam a felső gombot.

Raht válaszolt.

- Most azonnal vegye föl a telefont – mondtam. – Hívja fel Bulldog Grafferty rendőrfelügyelőt, és mondja meg neki, hogy a következő órában meg fognak gyilkolni egy nőt a Morningside magaslaton, a Bogg Street 352 szám alatt a 21-es lakásban. Mondja neki, hogy legyen ott!

- Ez sürgős?

Ó, de kedvem lett volna megölni! – Ha megcsúszik ezzel, beajánlom Madisonhoz ügyfélnek!

- Ki fog meggyilkolni kit? – kérdezte Raht. - Honnan tud erről az egészről odaát Afrikában?

- Most telefonál, vagy nem telefonál? – fortyantam fel. – Az orgyilkos pilóta ebben a percben indult el! A nőt bele fogják taposni a szőnyegbe!

- Egy kicsit zaklatottnak tűnik, Gris tiszt úr.

- Közel sem vagyok annyira zaklatott, mint amilyen maga lesz, ha egy .44-es Magnum-lövedéket repítek keresztül azon a semmirekellő koponyáján!

– Ó, maga itt van a Rockecenter Plaza mellett.

(Bíííp) meg! Egész addig szóval tartott, míg le nem tudta olvasni a rádió műszeréről a távolságot és az irányt! – Ismételje el az üzenetet! – ordítottam rá.

Visszamondta az egészet, meglehetősen pontosan, úgy, ahogy arra a kémeket kiképzik.

- Na, ide hallgasson, maga agyatlan (bíííp), ha a rendőrség egy órán belül nem jelenik meg a helyszínen, hogy rajtakapja a gyilkost, meg fogja látni a saját feje belsejét.

- Ó, gondom lesz rá, Gris tiszt úr. Már megyek is.

Lekuporodtam a padlóra. Rémült elragadtatottsággal figyeltem Krak képernyőjét, ahogy a nő utazott a metrón, hogy találkozzék a végzettel. A sajátjával.

Minden esélyem megvolt rá, hogy hamarosan megszabadulok ettől a gonosz nőszemélytől, a vérengző Krak grófnőtől.

4. fejezet

A Morningside magaslat nem számított rossz környéknek. Az utcák tele voltak lombjukat lehullatott fákkal, és meglehetősen jól öltözött emberekkel. A kölykök azonban mogorván figyelték Krak grófnőt, és tökéletesen meg voltak győződve róla, hogy álruhában járó gyámügyi előadó, aki iskolakerülők után kutat, s arra készül, hogy fülön csípje mindannyiukat. Krak határozott léptei nem is kelthettek volna más benyomást. Istenek, arra gondoltam, hogy sikítanának ezek a kölykök, és rohannának szanaszét, ha tudnák, hogy egy gyilkost látnak, aki éppen véres mészárlásra készül! Még Észak-Manhattan utcagyerekeinek gyomra sem bírta volna azt, amiről tudtam, hogy bekövetkezik.

Csizmájának komor kopogása a 352-es bérház előtt abbamaradt. A nő nem egy düledező bérház előtt állt meg: Miss Simmons bizonyára tisztességes jövedelemmel rendelkezik. Portás nem állt a kapuban, viszont réz postaládák csillogtak a kapu mellett. És ott állt közvetlenül a 21-es szám mellett a névtábla:

 

Miss Jane Simmons

 

Ez azt jelentette, hogy egyedül élt! Istenek, hát nem fogja semmi megakadályozni Krak grófnőt e szörnyű bűncselekmény elkövetésében? Ah, igen. Grafferty rendőrfelügyelő hamarosan úton lesz.

Mit sem sejtve a csapdáról, melyet én állítottam neki, Krak grófnő megnyomta a csengő gombját. Egyaránt reménykedtem abban, hogy Miss Simmons, aki biztosan elment az ENSZ-palotába, még nem érkezett haza, de közben gonoszul abban is bíztam, hogy már itthon van, így Grafferty rajtakaphatja ezt a Manco ördögöt a gyilkosság pillanatában.

A rézrács megszólalt: – Igen?

Krak grófnő így felelt: – Egy tanártársad vagyok a mancói Atalanta Egyetemről, és beszélni szeretnék veled az egyik hallgatódról.

A következő válasz érkezett: – Épp ideje, hogy valaki meghallgasson! Gyere fel!

Ó, vak, vak Simmons! Épp most hívtad fel a lakásodra a saját gyilkosodat!

Megnyomtam a rádió gombját.

- Hallgatom – mondta Raht.

- Elvégezte a feladatát? – kérdeztem.

- Grafferty rendőrfelügyelő szagot fogott, mint egy véreb. Úgy mondtam el neki, mint egy magánjellegű bejelentést. Azt mondta, hogy már látja is a szalagcímeket. Alig várja. Az önkormányzati negyedben sikerült elkapnom. Most járőrkocsikat keres. Nem fogja elszúrni.

– Jó – mondtam, és kikapcsoltam a rádiót. Ó, Krak grófnő, most a te eszeden jártak túl, és soha nem fogsz rájönni, hogy én voltam az! Grafferty, a dicsőséghajhász, maga fogja elvégezni ezt a munkát! Elég messze van az önkormányzati negyed a Morningside magaslattól, de a rendőrök áthajtanak mindenkin.

Krak grófnő megérkezett az előcsarnok ajtajához. Az folyamatosan kattogott, ő azonban nem tudta, hogy kattogás közben lehet kinyitni. Az ajtó abbahagyta a kattogást. A nő most lökte meg az ajtót türelmetlen mozdulattal. A zár hibás volt. Az ajtó azonnal kinyílott.

Krak elballagott egy szökőkút mellett, valamint két szobor között. Meglátta a működő liftet, és felment az emeletre. Befordult a szőnyeggel borított folyosóra, majd megállt a huszonegyes számú lakás előtt.

Az ajtó kopogás nélkül is kinyílott. Soha nem nyitott még nő ajtót ennyire sóváran. Simmons már beszélt is. Semmi hello, vagy hogy vagy. Ziláltnak látszott, tekintete pedig vadul cikázott, így szólt: – Tudja, mit csinált ma? Szabotálta az ENSZ határozatát! Mindent felrúg, még a nők jogait is! Egy habzó szájú vadállat. Nekünk, tanároknak egy ütőképes dührohamot kellene indítanunk ellene, hogy megállítsuk, talán még azelőtt, mielőtt felrobbantjuk az ENSZ-palotát! Senki nincs biztonságban, ameddig ő szabadon mászkál. Az egyetemen azt gondolják, hogy azért, mert pszichiátrián kezeltek, már nem is kell meghallgatniuk. Azt hiszik, hogy paranoiás vagyok a fickót illetően. És hogy még nehezebb legyen a dolgom, a New York-i Rendőrség Operatív Csoportja ismét a nyomomban van.

Miss Simmonsnak nehezére esett megtalálni a grófnőt, miközben beszélt hozzá. A grófnő bizonyára azt gondolta, hogy olyasvalakivel beszélget, aki vak, mint egy denevér.

– A rendőrség! – mondta a grófnő. – Akkor neked védelemre van szükséged. – Berúgta maga mögött az ajtót, és Simmons szeme láttára elővette a hipnosisakot a szögletes bevásárlószatyorból. Hirtelen rádöbbentem, hogy még mindig a zsebemben van Simmons szemüvege. Ezzel akaratom ellenére komoly segítséget nyújtottam Kraknak.

A grófnő egyszerűen csak bekapcsolta a sisakot, és rácsúsztatta Simmons fejére! Ilyen egyszerűen!

Krak körülnézett a meglehetősen tágas és szépen bebútorozott nappaliban. Gondoltam, azt a helyet keresi, ahol majd szőnyegbe tiporhatja a nőt. Mintha rádió szólt volna a szomszédos lakásban. Krak grófnő észrevett egy folyosót, amely a hálószobához vezetett. Arrafelé taszigálta Simmonst.

Kedves szövetségesem alvajáróként végigbotorkált a folyosón, saját végzete felé.

Egy széles ágy állt odabent, fésülködőasztalkával, valamint egy karosszék, mind-mind fodros muszlinnal letakarva. Krak grófnő becsukta a hálószoba ajtaját. Lenyomta az ágyra Simmonst. Úgy igazította el a párnát, hogy az a megfelelő módon támassza a sisakot. Bedugta a sisakba a kezében tartott mikrofon zsinórját, majd beleült a karosszékbe.

Simmons, mikor megszólalt a csengő, minden bizonnyal levetette utcai ruháit, mivel azok még mindig ott hevertek a padlón. Egy fésülködőköpenyt kapott magára. Ahogy elterült az ágyon, a köntös szétnyílott rajta. Nem volt rossz teste.

Krakot ez szemlátomást nem érdekelte. Felállt a karosszékből, hogy összehúzza a köntöst Simmonson. Ezután az ágyra fektette cobolyprém gyászruháját, kosztümkabátját is levetette, ami olyasmi volt, mintha felgyűrte volna az ingujját, hogy munkához lásson.

A grófnő beleszólt a mikrofonba. – Nyugodj meg, pihenj. Biztonságban vagy. – Ó, micsoda hazugság, gondoltam. – Aludj, aludj, aludj szépen. Hallasz engem?

Tompán: – Igen.

– Mit akart csinálni veled az a nyolc ember ott a Van Cortlandt parkban? – kérdezte a grófnő hátradőlve a székében.

Tompán: – Meg akartak erőszakolni. Mind a nyolcan. Órákon keresztül akartak erőszakoskodni velem.

A grófnő leeresztette a mikrofonját, és hozzászorította az oldalához. – Gondoltam – motyogta voltárul. – Megdöglik érte, hogy megerőszakolják. Az egész dolog csak egy csel volt, hogy megszerezze Jetterót! – Szájához emelte a mikrofont, és angolra váltott. – Mikor találkoztál először Wisterrel?

Miss Simmons szétdobta a karját, szétnyitva magán a köntöst. Karját kinyújtotta és megfeszítette, olyannyira, hogy remegett az erőfeszítéstől. A lába rángatózott. Mintha villamosszékbe ültették volna. Elhaló sikoly hallatszott tompán a sisak alól.

– Válaszolj! – förmedt rá Krak grófnő.

Simmons így szólt: – Tavaly szeptemberben a beiratkozáskor. – A remegés fokozódott.

Krak így szólt: – Te most ott vagy. Látod Wistert. Mit gondolsz valójában?

Simmons erőtlen sikolyt hallatott. Testének vibrálása tovább fokozódott, miközben még jobban kifeszült.

– Válaszolj!

Simmons így felelt: – Azt, hogy túl jóképű.

A grófnő a vállához emelte a mikrofont, és így motyogott voltárul: – Pont ahogy gondoltam. Szerelem első látásra. – Így szól a mikrofonba angolul: – És még?

Tompa sikoly volt a válasz. – Azt, hogy szörnyű, hogy atomfizika szakra jelentkezik, és hogy meg kell állítani.

– Miért? – kérdezte a grófnő.

Miss Simmons úgy tett, mint akit kínoznak. Felkiáltott: – NEM LEHET TÖBB ROBBANTÁS! - Aztán halkabban, a sisaktól tompán így folytatta: – Az apám a pszichológia tanszék vezetője a Brooklyn Egyetemen. Azt mondta, hogy a robbanások fokozhatják a szexuális vágyat, pedig a lányoknak frigideknek, frigideknek és frigideknek kell lenniük, hogy megvédjék magukat. – Teljesen megfeszült, keménnyé és merevvé vált, mint a márvány.

Krak beleszólt a mikrofonba: – Mikor mondta ezt?

– Mikor rajtakapott, hogy petárdát teszek a kutya (bíííp).

A grófnő elejtette a mikrofont. Így motyogott voltárul: – Micsoda egy fura bolygó! – Ült még egy darabig, majd felemelte a mikrofont, és angolul folytatta: – Valójában nem ez történt. Az apád hibát követett el. Te NEM találtál örömet az állatkínzásban. Te tejet adtál a kutyának, és simogattad. Te valójában ilyen vagy, és igazándiból ez történt. Az apádnak egyáltalán nem volt igaza. Fogadd el.

Simmons hirtelen megnyugodott. Ezt suttogta: – Elfogadom. Ó, OLYAN boldog vagyok, hogy valójában ez történt. Ezek szerint apám mindenben tévedett.

– Így van – mondta Krak grófnő, gonosz módon egy csapásra lerombolva mindent, amit az a szegény dolgos pszichológus apa élete során felépített. Micsoda egy ártó szellemű Manco ördög ez a Krak!

A grófnő keményebben megszorította a mikrofont. Nyilván végzett a játszadozással. Most fog rátérni jövetele valódi okára. Így szólt: – És most térjünk vissza az első alkalomhoz, mikor Wisterrel találkoztál. Amit valójában gondoltál, az az volt, hogy nem vagy elég jó hozzá. Igaz?

Simmons így felelt a sisak alól: – Igaz.

Krak így folytatta: – Most idézzük fel az első természetjárás-órát, tavaly ősszel. Egyedül vagy, éppen elhagyod az ENSZ-palotát. Nem akarod, hogy Wister kövessen téged, mivel tudod, hogy nem vagy elég jó hozzá. Nagyon szomorú vagy emiatt, igaz?

Simmons így felelt: – Igaz.

Aha, alakul. Tudtam, hogy Krak most azt fogja parancsolni neki, hogy írjon egy öngyilkos búcsúlevelet. Én pontosan ezt tettem volna. Simmonsnak vége!

Megszólalt a csengő.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Simmonst megmentette az ajtócsengő. Grafferty! Semmi nem veszett el. Csak egy kicsit korán érkezett, mivel még nem volt hulla a lakásban. De azonnal látni fogja, hogy mi ez az egész: hipnotikus állapotban fogja találni Simmonst, és tudni fogja, hogy gyilkosság lóg a levegőben.

Krak így szólt a mikrofonba: – Most fekszel csendben néhány percig, és nem figyelsz arra, amit hallasz, egészen addig, míg vissza nem jövök.

Letette a mikrofont. Kiment a hálószobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Bement a nappaliba. Lehúzta a kesztyűjét, félredobta, majd megigazította a frizuráját. Kinyitotta az ajtót. DR. KUTZBRAIN!

Ott állt az ajtóban keménykalapban és fekete felöltőben. Felemelte ujjnyi vastag szemüvegét, és Krakra bámult. – Nos, nos! Lizzie Borden! - Aztán elmosolyodott, mint egy éhes farkas, berontott az ajtón és bevágta maga mögött.

Ahogy beért, így szólt: – Csak azért ugrottam be, hogy megtiporjak egy kis (bíííp). Mindig meglátogatom a pácienseimet stresszes időszakokban.

Krak grófnő így szólt, undorral a hangjában: - Valóban.

Kutzbrain levetette a felöltőjét. Így szólt: - Semmi nem vidítja fel jobban az embert, mint egy kis pszichiátriai terápia. – A grófnő így folytatta: – Miss Simmonsszal él?

– Ó, nem, nem. Én Kutzbrain doktor vagyok, a pszichiátere az egyetemi klinikán. Természetesen kerülöm a részrehajlást. Terjesztem a szakmai ismereteimet. Azt hiszem, maga még nem tartózkodott az osztályomon, Borden, de mivel nagyon jól néz ki, biztos vagyok benne, hogy odakerül. Csak feküdjön le szépen arra a kanapéra, húzza fel az ingét, és máris hozzákezdünk az előzetes pszichiátriai vizsgálathoz. Ha jó érzés lesz, most azonnal bevitethetem az osztályra. Jól néznek ki a (bíííp) a blúza alatt. Szükségük lenne egy (bíííp) erekciótesztre.

A hajam az égnek állt. Krak grófnő három férfit gyilkolt meg csak azért, mert férfiként próbáltak közeledni hozzá. Ez az ostoba (bíííp) meg arra készül, hogy megfogdossa! Aztán boldogan felnevettem. Grafferty valódi hullát fog találni a lakásban.

Krak grófnő benyúlt a műanyag bevásárlószatyorba. Tudtam, hogy valami halálos fegyver után kutat. Valami fekete tekercs volt. Letépett róla egy perforált darabot.

A doktor még mindig kinyújtva tartotta a kezét. A nő beletett egy kicsiny fekete négyzetet. - Tartsa – mondta fagyosan.

A doktor elvette és megbámulta.

A nő ismét belenyúlt a fekete bevásárlószatyorba. Egy kicsiny dinamót húzott elő belőle. Megnyomott rajta egy gombot, amivel elindította.

Kutzbrain doktor mereven állt. Teljesen megdermedt. Az arca kifejezéstelenné vált. Úgy állt ott egy helyben, mint egy esetlen szobor.

Ó, isteneim! Ez is egy azok közül a Voltár Szeme és Füle-féle eszközök közül, melyeket elcsent az afyoni kórházból! Eszembe jutott. Egy távirányító berendezés volt. Ha valakire rátesznek egyet azok közül a fekete tapaszok közül, és a készüléket aktiválja a kicsiny dinamó, az illető megmerevedik és egész addig úgy marad, ameddig a dinamó forog, majd mikor leáll, az illető folytatja a már megkezdett mozdulatát anélkül, hogy tisztában lenne a kihagyással. A használati utasítása szerint, amit egyszer futólag láttam, gyenge fényviszonyok közti bizonyító erejű fényképezésekhez használják. A nő azonban egyszerűen csak arra használta, hogy megbénítsa Kutzbrain doktort.

Valószínűleg később megöli. Graffertynek még megvan rá az esélye, hogy hullát találjon, ami szükséges a szalagcímekhez, valamint fontos az én tervem számára, hogy végre sikerüljön tönkretennem Krak grófnőt. De még ha Grafferty korábban is érkezne, akkor is nyakon tudná csípni a nőt: a város vezető pszichiátere ott áll katatónikus szoborként a nappali közepén, a szánalmas áldozat pedig hipnotizálva fekszik a hálószobában. Bármelyik oldalára is fordul az érme. Krak grófnő ráfarag! Pokoljárás lesz számára New York City, nem beszélve a törvénysértés miatti voltár büntetésről.

A nő megbizonyosodott róla, hogy Kutzbrain doktor tényleg szoborrá dermedt. Ezután visszament a hálószobába, hogy végezzen Simmonsszal, még csak nem is sejtve, hogy a rendőrség szirénázva közeledik. Tudtam, hogy nem lesz képes időben elmenekülni onnét.

5. fejezet

Krak grófnő becsukta a hálószoba ajtaját maga mögött. Miss Simmons elterülve feküdt az ágyon – fedetlen keblekkel, hassal és combbal. A grófnő odanyúlt, hogy összehúzza rajta a köntöst: el nem tudtam képzelni, miért csinálja ezt; én magam meglehetősen izgatónak találtam Simmons meztelenségét.

Krak leült a karosszékbe, és ismét kézbe fogta a mikrofont. – Az első természetjárás-óra után vagyunk, múlt ősszel. Éppen elhagytad az ENSZ épületét, és elérted a Van Cortlandt parkot. Hol vagy most?

– Épp most sétálok be a Van Cortlandt parkba – felelte Simmons a sisaktól tompa hangon. A teste kezdett megfeszülni.

– Látod, hogy Wister követ téged. Tudod, hogy nem vagy elég jó neki. Könyörögsz neki, hogy menjen el.

A következő hallatszott a sisak alól: – Kérem, távozzék, Wister.

– Jó. Most már elment. Tovább ballagsz a parkban. Észreveszed, hogy nyolc férfi követ. Visszanézel rájuk. Mit látsz?

Miss Simmons teste merevebb lett, és rángatózni kezdett.

– Látom, hogy nyolc férfi követ.

Krak így szólt: – Félreeső helyet keresel. Találsz egyet. Hogy néz ki?

Miss Simmons még feszültebb lett. Így felelt: – Egy völgy, magas fallal körülvéve. Egy ösvény vezet le a völgybe. A fű zöld, patak csörgedezik.

– Jó – mondta Krak grófnő. – Az egyik férfi közelebb van hozzád, mint a többi. Mit szeretnél, mit tegyen valójában?

– Tegye azt, amiről a Krafft-Ebingben írnak.

- Mi az a Krafft-Ebing? – kérdezte Krak zavarodott hangon.

- Olyan könyv, mint a Psychopathia Sexualis. Mint Havelock Ellis, vagy Sigmund Freud könyvei. Az apám ezekből olvasott nekem minden este, lefekvéskor. Pszichológusként úgy tartotta, hogy azok az ocsmány tündérmesék tele vannak fallikus szimbólumokkal. Mint például a varázsvessző. Azt mondta, a lányának olyasmikről kell olvasnia, amiket ma már az óvodában tanítanak, mivel manapság a pszichológia a legjobb vágycsökkentő a gyerekek számára és ennek segítségével a fejükbe lehet verni mindazokat a szörnyűségeket, melyek tilosak a számukra. Ő is így tett, hogy segítse természetes frigiditásomat, hogy én is normális legyek, mint a többi osztálytársam.

Krak grófnő a vállához szorította a mikrofont. – Uramistenek! – motyogta voltárul. Aztán felemelte a mikrofont, és így folytatta angolul: - Szóval mit akartál, mit csináljon veled az első férfi?

– Mint a Krafft-Ebingben. Lökjön bele a sárba, és …hamm, hamm, hamm… ahogy azt szokták… mmmmmmmmmm! Ó, igen. Ó, istenem, IGEN! – A szavakat egyre jobban elharapta, légzése pedig egyre gyorsabbá és nehezebbé vált. - Gyere… hamm, hamm… csináld… hamm, hamm.

Krak grófnő Simmonst bámulta. Eltakarta a mikrofont. Így motyogott voltárul: – Most nem lehet megállítani. – Így szólt angolul a mikrofonba: – Pontosan ez történik. Látod, érzed, hiszen ott vagy. Gyerünk.

Miss Simmons még jobban megfeszült. Aztán széttárta kezét, lábát. Háta íjként megfeszült. Kezével türelmetlenül szétrántotta magán a köntöst, de ez alkalommal teljesen kitakarta a testét. – Ah, ah… a sár… olyan gyönyörű… olyan mocskos… ah… MÉG… MÉG! – A háta úgy görbült, mint egy íj.

Néhány ruha táncolni kezdett a fogason. - Hamm, hamm – zihálta Miss Simmons.

– Isteneim – mondta a riadt Krak grófnő.

A ruhák Miss Simmons fültépő sikolyától lerepültek a fogasról.

Krak grófnő döbbenten bámulta a nőt.

Miss Simmons elterült, s nyelvét kissé kidugta szája sarkából.

Krak grófnő ismét felemelte a mikrofont. Beleszólni azonban már nem tudott. – Most TE! - kiáltotta Miss Simmons.

Miss Simmons mindkét lába felemelkedett, és vadul rúgkapálni kezdett. – Hamm, hamm, hamm.

A fésülködőasztalka kacatjai rázkódni és csörömpölni kezdtek.

- Ti jó istenek – szólt Krak grófnő.

- MOST! – sikította Miss Simmons. – MOST! MOST! MOST!

A fésülködőasztal kacatjai a padlóra potyogtak és a csörömpölésük összekeveredett Miss Simmons fültépő sikításával.

És Miss Simmons elterült, szája sarkából kilógó nyelvvel, zihálva.

Krak grófnő a szájához emelte a mikrofont. De megint csak nem tudott megszólalni. – Kettő, kettő, kettő! – kiáltotta Miss Simmons. – Mindkettő… hamm, hamm… GYERÜNK!

Miss Simmons felült. Dobálni kezdte magát előre-hátra az ágyon.

Krak grófnő csak figyelte őt, egyre zavarodottabban.

Mocorogni kezdett a vakolat a mennyezeten, törmeléket szórva a padlóra.

– Jó! – kiáltotta Miss Simmons.

Dobhártyaszaggató sikítás érte el a mennyezetet, ahonnan egy darab vakolat leszakadt.

Miss Simmons, kilógó nyelvvel, ismét hanyatt vetette magát.

Krak grófnő újra felemelte a mikrofont. - Miss Simmons – kezdte. – Azt hiszem…

De Miss Simmons négykézlábra fordult. – Ó, ne! – kiáltotta. – Ne csinálja ezt! AHHHHH!

Krak grófnő karosszéke mellett az állólámpa táncba kezdett. A grófnő rémülten kinyúlt, hogy megfogja az imbolygó lámpát. A lámpa most még vadabbul dülöngélt.

– MÉG! MÉG! MÉG! – kiabálta Miss Simmons. A szekrényajtó bevágódott a nő fültépő sikolyától.

Miss Simmons ismét csak elterült, szája sarkából kikandikáló nyelvvel, lihegve.

Krak grófnő megkönnyebbülve nézett rá. Összeszedte magát, és mint aki a feladatát végzi, ismét szája elé emelte a mikrofont. Miss Simmons hangja azonban félbeszakította: – Most hárman!

Miss Simmons fogott egy párnát. Most azt tépkedte. Maga alá gyűrte, majd megfordult és belekapaszkodott: – Hamm, hamm, hamm! - mondta.

Az állólámpa ismét imbolyogni kezdett.

Miss Simmons keze kitépett egy marék tollat a párnából.

Krak grófnő csak bámult. Nem értette.

Miss Simmons házikabátja felrepült a magasba. – Mmm! Mmm! Mmm! Jó! – kiáltotta.

Aztán Miss Simmons ismét elterült, zihálva.

Krak grófnő összeszedte a házikabátot, aztán csak állt és bámult. Mintha mi sem történt volna, Miss Simmons így szólt: – És most folytassuk a Krafft-Ebing 92. oldalával. Biztos vagyok benne, hogy az önök pszichológiatanára felhívta rá a figyelmüket. Hatan álljanak körbe, a maradék kettő pedig…

A lámpa ismét dülöngélni kezdett. Krak grófnő elkapta, még mielőtt felborulhatott volna.

– Mmm! Mmm! Mmm! – dünnyögte Miss Simmons.

Hirtelen a padlóra hullott üvegcsék és tégelyek összekoccantak, ahogy velőtrázó sikoly hagyta el Miss Simmons torkát.

A párnából az összes toll a magasba repült.

Krak grófnő megpróbálta lesöpörni az arcáról az aláhulló tollakat.

Az állólámpa eldőlt és szilánkokra tört.

Miss Simmons hátradőlt megnyugodva, mosollyal a száján. Izzadság borította a testét és az ágyat is körülötte. Teljesen kimerültnek látszott. Lustán nyújtózkodott.

Krak grófnő megrázta a fejét. Így motyogott voltárul: – Remélem, most megkapta, amit akart! A ribanc! – Ezután felemelte a mikrofont, és így szólt angolul: – A férfiak most mindannyian elmennek. Visszaintegetnek. Látod, ahogy végigballagnak az ösvényen és eltűnnek. Mindannyian nagyon boldogok. Te is boldog vagy?

- Ó, igen – hallatszott Miss Simmons tompa hangja a sisak alól.

- Aggaszt valami?

- Szép vagyok és csodálatosan mocskos a sártól. A lábamat azonban egy kicsit furcsának érzem.

- Eltörted, miközben örömödben táncoltál - felelte Krak grófnő.

- Ó, akkor minden rendben.

Krak grófnő most határozottan megmarkolt a mikrofont. Így szólt: – Amin most keresztülmentél, az történt veled valójában. Minden más emléked erre vonatkozóan hamis, és meg is szűnik. Most mentél keresztül azon, ami igazából megesett veled. Megértetted?

– Igen – felelte Miss Simmons.

Ebben a pillanatban kiáltozás és ajtó csapódása hallatszott odakintről. Valaki így kiáltott: - Gyerünk fel a huszonegyes lakásba!

Bizsergés futott végig rajtam. Grafferty!

6. fejezet

Krak grófnő így szólt a mikrofonba: – Itt fekszel, és semmire nem gondolsz, míg vissza nem jövök.

Letette a mikrofont, kilépett a hálószobából és becsukta maga mögött az ajtót. Kutzbrain doktor még mindig ott ácsorgott, mint valami esetlen szobor.

Léptek dübörögtek felfelé a lépcsőn.

Egy bakancs rúgta be a lakás ajtaját.

A zár darabjai szanaszét repültek, az ajtó pedig beszakadt.

Grafferty és három másik rendőr benyomultak a szobába!

Grafferty a mozdulatlan Kutzbrain doktorra bámult. – Hol az erőszakoló gyilkos? – üvöltötte.

Krak grófnő benyúlt a fekete szatyorba. Megnyomta a dinamó kapcsolóját, ezzel lekapcsolva a készüléket. Előhúzott valamit, ami leginkább egy rajzszögre hasonlított. Csak egyetlen pillantást sikerült vetnem az aprócska holmi címkéjére.

Kutzbrain doktor mozogni kezdett, magára vonva a többiek tekintetét.

Krak grófnő keresztülballagott a szobán a doktor irányába. Két ujja közt tartotta a rajzszöget. Ezzel a kezével megérintette Kutzbrain vállát, mire a doktor az érintés pillanatában felkiáltott.

Krak így szólt – Ha egy erőszakolót keresnek, akkor itt a maguk embere! – Ezzel félreállt.

Grafferty Kutzbrainra üvöltött. – Hol a gyilkosság?

Kutzbrain teleszívta magát levegővel. Visszakiabált: – Utállak! Darabokra téplek! Válaszolj!

Ó, istenek, az a (bíííp) Krak vallatótűvel szúrta meg a doktort, azzal a fajtával, amely oly dühödtté és zaklatottá teszi a kérdezőt, hogy nem képes egyetlen értelmes kérdésre sem.

Grafferty fegyvert rántott. Visszaüvöltött: - Mit gondol, ki maga, hogy így beszél a rendőrökkel?

Kutzbrain visszaordított: – Válaszolnod kell! Megöllek, ha nem felelsz! Darabokra téplek!

Grafferty intett két rendőrnek: – Vigyék, emberek. És hozzák be a lányt, mint fontos szemtanút. Maga pedig – mondta a harmadik zsarunak - nézzen körül, hogy nincs-e hulla valamelyik szobában. Bizonyítékra van szükségünk.

Krak így szólt: – Én megtaláltam a bizonyítékot. Itt van! – Benyúlt a fekete szatyorba, és letépett négy darabkát a fekete tekercsről.

Grafferty és a rendőrök felé nyújtotta a kezét, olyan bűvészmozdulattal, amitől az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy el kell vennie, amit felé nyújtanak.

Mindannyian kaptak egy lapocskát, és rámeredtek.

Krak grófnő megnyomta a dinamó gombját.

Grafferty és a három zsaru merev szoborrá változtak!

Ugyanúgy, ahogy Kutzbrain!

Krak ment, hogy becsukja a lakás ajtaját, majd ráakasztotta a láncot.

Visszament a szobába, és megvizsgálta az öt szobrot. Világtalan, bénult szobrok voltak, esetlen pózba merevedve.

Krak grófnő visszament a hálószobába.

Ismét szépen betakargatta Miss Simmons meztelen testét. Kezébe fogta a mikrofont, és leült a karosszékbe.

Miss Simmons kiterülve feküdt, megnyugodva, halvány mosollyal az arcán a sisak alatt.

- És most – mondta Krak grófnő – megbeszéljük, hogyan is érzel valójában Wister iránt. Tudod, hogy nem vagy elég jó hozzá. Viszont örökké hálás vagy neki azért, mert nem tett magáévá, de hagyott megerőszakolni. A hálád oly hatalmas, mintha egy szentet imádnál, és tudod, hogy megalázó lenne a számára, ha csak egy ujjal is hozzáérne valamelyik testrészedhez. Megértetted, igaz?

- Igen – felelte Miss Simmons.

- Ennélfogva – folytatta Krak grófnő –, következő alkalommal, mikor megjelenik az órádon, elmondod neki, hogy ő egy annyira kiváló hallgató, hogy a legjobb érdemjegyet fogod adni neki a kurzus végeztével. Megmondod neki, hogy a későbbiekben nem kell részt vennie az órádon, és vizsgáznia sem kell természetjárásból, melyet minden részletében teljesített, te pedig ennek megfelelően adsz neki osztályzatot, vagyis nem buktatod meg. Megértetted?

- Igen.

- A többi tanárnak is elmondod, hogy milyen kiváló hallgató is ő valójában, és ezt te magad is elhiszed, világos?

– Igen.

– A következő órán, melyen megjelenik, azonnal hazaküldöd. Soha többet nem kell találkoznod vele. Nem nagyszerű?

– Nagyszerű.

Krak grófnő egy darabig játszadozott a mikrofonnal. Aztán vett egy mély lélegzetet. Így szólt: – Miután hazaküldted Wistert, tégy úgy, ahogy jónak látod. Amit élsz, az a te életed, én pedig nem szeretném ellenőrizni, viszont adnék neked néhány nagyon lényeges tanácsot. Ne foglalkozzál többet ezzel a Krafft-Ebing fickóval. Ő és a haverjai, ez a Havelock Ellis meg ez a Sigmund Freud silány egy banda. A javaslatom az, hogy keress magadnak egy kedves fiút – NEM Wistert –, és menj férjhez. Ez a te életed, de érdemes lenne megállapodnod és normális módon alakítani a dolgaidat.

- Normális módon – motyogta Simmons.

- Pontosan – mondta Krak grófnő. – Sokkal több örömet találnál benne.

– Több örömet – motyogta Simmons.

– A szerelem nélküli szex – folytatta Krak grófnő – csak időpocsékolás. Megértetted?

– Időpocsékolás – mondta Simmons.

– Jó – folytatta Krak grófnő. – Zavarodott vagy, esetleg aggódsz valami miatt?

– Ó, nem!

– Jó. Most elfelejted, hogy valaha is itt jártam. Mikor leveszem ezt a sisakot a fejedről, nem mégy ki ebből a szobából, hanem szó nélkül ágyba bújsz. Ügyet sem vetsz semmire, amit hallasz vagy látsz, egészen holnapig, jót fogsz aludni éjszaka. Egy teljesen új világra ébredsz holnap reggel. Bármi, amit találsz, vagy történik ebben a lakásban, vagy a nappaliban a holnapi nap folyamán, nem foglalkoztat különösképpen, kitalálsz rá egy elfogadható magyarázatot, eszedbe sem jut nyugtalankodni miatta. Rendben?

– Rendben – felelte Miss Simmons.

Krak grófnő kikapcsolta a sisakot, és levette a nő fejéről. Miss Simmons azonnal bemászott a takaró alá, és abban a pillanatban elaludt.

Megrándultak a vonásaim, ahogy Krak grófnő kiment a hálószobából és becsukta maga mögött az ajtót. Tudtam, hogy én mit tettem volna: megölöm a szemtanúkat. Az egyetlen kérdés az volt, hogyan fogja megtenni. Egymás után vesztettem el a szövetségeseimet, és közben csak ültem abban a lyukban, fogságba esve, és figyeltem a Sors kérlelhetetlenül haladó, mindent maga alá gyűrő kerekét, mellyel szemben teljesen tehetetlen voltam.

7. fejezet

Grafferty rendőrfelügyelő buta testtartásba meredve, mozdulatlanul bámulta saját tenyerét. A három másik rendőr a letartóztatás különböző stádiumaiban dermedt meg. Az egyikük a mennyezetet nézte, a másik a padlót bámulta, a harmadik pedig félig hátrafordulva, világtalanul figyelte főnökét.

A tátott szájú Kutzbrain épp egy fortyogó dühroham közepette vált mozdulatlanná.

A grófnő Kutzbrainhoz lépett, és levette róla a tüskét. Visszatette a fekete szatyorba.

Ezután odalépett minden egyes rendőrhöz, elvette tőlük a fegyverüket, kivette belőlük a töltényeket, és a tartalék lőszerrel együtt a lövedékeket beleszórta a bevásárlószatyorba. Ezután az összes fegyvert visszadugta a tartójába. Ezután Grafferty fegyveréről is lefeszítette a felügyelő ujjait, az ő pisztolyával is ugyanezt tette, majd a fegyvert becsúsztatta a pisztolytáskába. Hol tanulta ezt? Ezen töprengtem, míg eszembe nem jutott, hogy Bang-Bang állandóan az iroda körül kószál. Mit taníthatna neki egy őrült autórobbantó? A gardróbszoba fülledtsége ellenére libabőrös lett a karom. Nem tetszett ez nekem! Mire készül most? Valami ördögi dologra, ebben biztos voltam.

Ezután felhúzta kosztümkabátját. A vállára terítette fekete gyászruhaszerű köpenyét. A tükör elé lépett, hogy megigazítsa feltupírozott szőke haját. Mikor végzett, ellépett a tükör elől, és felhúzta bíborvörös kesztyűjét.

Az egyik ablakhoz lépett, és kinyitotta egy ujjnyira. Szürkület volt már, de az utcabeli gyerekek kiabálása és viháncolása felhallatszott az utcáról.

Gondosan összetekerte a mikrofon zsinórját, majd a hipnosisakkal együtt eltette a bevásárlószatyorba. Körülnézett, nem hagyott-e valamit a szobában. Aztán előhúzott egy nagyon apró tárgyat.

Jéggé dermedtem.

EGY BOMBA!

Ó, a legrosszabb félelmem vált valóra!

Krak grófnő végignézett az öt férfin. Mintha viaszszobrok lettek volna, melyek hírhedt bűnözőket mutatnak be híressé vált bűncselekményük elkövetése közben. Csakhogy ez a bűncselekmény nem a távoli múlt egy szelete volt, melyet azért mutattak be, hogy okuljon belőle a jelen, hanem ott és akkor történt! A szemem előtt készült lezajlani minden szörnyűségével együtt!

Azok a szerencsétlen ördögök hamarosan meg fogják tapasztalni a kegyetlen Krak grófnő mindent elsöprő dühét.

Szerencsétlen Kutzbrain! Ha legalább figyelmeztette volna valaki, hogy a nő három férfit mészárolt le csak azért, mert azok a kelleténél közelebb merészkedtek hozzá! Tudtam, hogy Krak soha nem fog megbocsátani a doktornak. Csak azért halasztotta el a cselekvést, mivel más dolga akadt. Most, a pszichiátria világa meg fogja tapasztalni egyik vezető lángelméjének elvesztését. Azon tűnődtem, vajon utolsó perceiben kapcsolatot tud-e majd vonni saját bukása, valamint vidám szavai között, melyekkel a kanapéra invitálta a nőt, egy kis vidám hancurozásra? Az ő szakmájában vajon képes-e valaki gyanítani, hogy olyasvalakivel került szembe, aki még a halálnál is rosszabb? Fájdalom, szegény Kutzbrain szakmai gyakorlatába – illetve szakmai kötelezettségébe, amely nők és asszonyok megerőszakolását jelentette – nem tartozott bele egy olyan megtestesült Manco ördöggel való elbánás, mint amilyen a kegyetlen Krak grófnő volt.

A nő úgy helyezte el a bombát, hogy az Kutzbrainhoz legyen a legközelebb. Még egyszer, utoljára, körülnézett. Tekintete elidőzött Kuztbrainon.

Aztán megnyomta a gyújtószeget!

A bomba készen állt rá, hogy az időzítés lejártával felrobbanjon!

Felkapta a bevásárlószatyrát. Az ajtóhoz ballagott. Tárva-nyitva hagyta.

Nyugodt léptekkel elindult lefelé a lépcsőn.

Kilépett a bérház kapuján a félhomályos utcára.

Átment a túloldalra. Egy sikátor nyílott az utcáról, közvetlenül a bérházzal szemben.

Úgy lopakodott, mint egy leopárduc egy erdei ösvényen rejtőzködve, arra várva, hogy élvezhesse zsákmányának haláltusáját.

Kezét a bevásárlószatyorba dugva tartotta. A hüvelykujját elhelyezte a férfiakat megbénító dinamó kapcsolóján.

Feszülten figyelte a lakás ablakát, mintha várna valamit. Megtörtént!

VILLANÁS!

Füst gomolygott elő a résnyire nyitva hagyott ablakon, melyet még ő nyitott ki.

Megnyomta a dinamó gombját, szabadon eresztve a férfiakat.

SIKOLTOZÁS AZON NYOMBAN!

Torkuk szakadtából üvöltöttek, legalábbis a hangzavar erről árulkodott!

Még az utca túloldalán is fülsiketítő volt a zaj.

Lábdobogás.

További rémült sikoltozás!

Grafferty rendőrfelügyelő rontott ki a bérház kapuján. Bevágódott a saroknál várakozó rendőrautóba. Vadul kutatott a kulcsok után. Ez idő alatt egyfolytában üvöltözött és üvöltözött! Két további rendőr bukkant elő. Pánikba esve, rémülten ordítoztak.

Beugrottak a másik ott várakozó rendőrautóba. Azonnal elindultak. A gumijaik visítottak, majd füst szállt fel alóluk ahogy a kocsi ide-oda szitálva nekiiramodott.

A harmadik zsaru legurult a lépcsőn. Üvöltve fejezte be a hempergést az előcsarnokban, majd mintha puskából lőtték volna ki, bevágódott a rendőrautóba.

Grafferty és a zsaru, mindketten ordítva, a kormánykerékkel birkóztak.

A zsarunak sikerült beindítania a motort.

Miközben mindketten vezetni akartak és megpróbálták félrelökni a másikat, a rendőrautó elviharzott.

Ebben a pillanatban Kutzbrain kinyitotta a lakás egyik ajtaját. De nem a nyíláson ugrott ki, hanem sikítva keresztülvetette magát az üvegen.

Üvöltve zuhant bele a sövénykerítésbe.

Felpattant és sikítva futott egy kört!

– Üldöznek, üldöznek – sikongatta Kutzbrain. Csak ekkor jöttem rá, hogy mit is használt a nő valójában. Egy Voltár Szeme és Füle-féle érzelembombát alkalmazott, és a lehetséges érzelmek közül ő a Rémületet választotta.

Krak grófnő, az a ravasz női ördög, nem végzett szegény Kutzbrainnal.

Rájöttem, miért tétovázik.

Kicsiny csomagot tartott a kezében. Egy egyszer használatos, eldobható dárdafegyver volt. A nő egyet előrelépett. Célzott. Kutzbrain rohangáló szánalmas alakja megjelent az irányzékban.

A nő tüzelt!

Kutzbrain még mindig körbe-körbe szaladt.

Aztán hirtelen megváltozott sikításának hangszíne.

Ugrálni kezdett le-föl, és letépte magáról a zakóját.

Még mindig sikítozva, hirtelen irányt változtatott, és berohant egy nagy csapat gyerek közé, akik dermedten bámulták a felfordulást.

Kutzbrain letépte magáról az ingjét.

Kutzbrain egyfolytában sikítozva leszaggatta magáról a nadrágját.

– Üldöznek! – vonyította, majd megszabadult a trikójától és az alsójától is!

Ezután iramodott neki teljes erejéből.

Krak, az az ördög, olyan tüskét lőtt belé, amitől az embernek melege lesz és viszketni kezd, de olyan vadul, hogy lehányja magáról a ruháit.

Micsoda kegyetlen bosszú!

A gyerekek, mint valami száguldó üstökös csóvája, Kutzbrain után rohantak kiabálva: -„Bolond! Bolond!” Rettenetes zűrzavar kerekedett. A szomszédban lakók egy emberként csatlakoztak az üldözőkhöz.

Krak grófnő összefogta bevásárlószatyrát. Megigazította a haját. Nyugodt léptekkel elindult a metró irányába. Nem kétséges, hogy arra gondolt – a szadista nőstény szörnyeteg –, hogy az aznapi feladatot kiválóan elvégezte. Még egy Milky Wayt is vett magának a metrómegállóban, és boldogan elmajszolta, miközben győzelemittasan robogott hazafelé.

Az én helyzetemet kevésbé lehetett volna győzedelmesnek nevezni.

Képtelen voltam kijutni a gardróbszekrényből.

Szólnom kellett a rádión Rahtnak, hogy hívja fel Miss Pinchet, és kérje meg rá, hogy vitesse odébb a bútorokat, hogy ki tudjam nyitni az ajtót.

Nem Raht gúnyos hangjának köszönhettem, ahogy válaszolt a rádióban, nem is Candynek és Miss Pinchnek, akik kinevettek, amiért bezártam magam a gardróbba, mint valami „vásott kölyök”, nem is a festőknek, akik még egyáltalán nem végeztek, és a lakásban továbbra is kibírhatatlan felfordulás uralkodott, és nem is a bolháknak. Az segített, az az alattomos mód, ahogy Krak grófnő azt a Milky Wayt majszolta!

A düh olykor ajtót nyit, de legalább annyiszor be is zárja azt az ember előtt. A dühöngés most megnyitott egy ajtót előttem.

ÖTLET!

Miss Simmons a pszichológia doktora, és tanítja is azt. Az apja pszichológus volt. Pontosan tudja, mi az a hipnózis!

Elmondhatnám neki, hogy hipnotizálták és ezzel szétrombolnám az agyába ültetett gondolatokat!

És akkor majd meglátjuk, ki nevet a végén!

8. fejezet

Az éjszaka nagy részét levélírással töltöttem. Igyekeztem úgy írni, hogy a kézírásom azonosíthatatlan maradjon. Így szólt a levél:

 

Kedves Miss Simmons,

 

Ezennel visszaküldöm a szemüvegét, hogy lássa, baráttal áll szemben.

Figyelmeztetnem kell rá, hogy aljas cselszövés áldozata lett.

Önt hipnotizálta és átverte a leggonoszabb ördög, aki valaha is létezett Egek és Poklok között. Egy csomó hazugsággal tömte tele az Ön fejét, miközben maga hipnotikus állapotban volt. NE HIGGYE EL ŐKET!

Amiket Ön hallott, az mind-mind szamárság, és azonnal ki kellene vernie őket a fejéből. Korábban helyesen ítélte meg az illetőt.

Tudomásul kell vennie, hogy a bolygó és az Ön saját jövője teljességgel attól függ, hogy sikerül e lelepleznie ezt a (bíííp).

Ne hagyja, hogy az elhatározás sötét tónusát kifakítsa a hipnózis. CSELEKEDJEK. CSELEKEDJEN. CSELEKEDJEN!

 

Az Ön igaz barátja,

X

 

Nem sokkal napfelkelte előtt a rádióval felébresztettem Rahtot. Megbeszéltem vele egy találkozót a Slime-Tripe Buildingnél, 8:30-ra.

Mikor elérkezett a találkozó ideje, ott álltam a terasz hullámos kövezetén. Raht megérkezett. (Bíííp) meg, parancsom ellenére megnövesztette a bajszát, és az most jobbra-balra meredezett a képéről. De nem volt rá időm, hogy leszidjam. Különösen azért nem, mert lehet, hogy figyeltek minket.

Átadtam neki a levelet. – Akár az élete árán is, juttassa el ezt a levelet Miss Simmonshoz, Momingside magaslat, Bogg Street 352, 2l-es lakás. Ahogy végzett a feladattal, találkozunk ott, annak az épületnek a nyugati oldalánál, tőlünk délre, a Gruffaw-Spill park asztalainál.

- Miért nem találkozunk Miss Pinch lakása közelében? – kérdezte az az arcátlan gazember.

- Ne maradjon a ház közelében. És ha csak egy szót is elköp, bárkinek is arról, hogy hol vagyok, kiontom a vérét, de az összest.

- Ezt elhiszem magáról – mondta. Arcátlansága ellenére, képzett kém lévén, elindult, hogy teljesítse feladatát.

Elindultam a Gruffaw-Spill Building felé. Az előcsarnokban vízesés zuhogott, mely alatt át lehetett sétálni, New Yorkban egyedülálló módon. Én is így tettem, hogy eltüntessem a nyomomat.

Odabent büfé működött és asztalok álltak. Tetszetős. Ittam egy kevés kávét, ettem hozzá hot dogot, és igazán vidáman éreztem magam a dolgok alakulása miatt. A vízesés zuhogott, és mivel szombat volt, szinte egyedül voltam. Békés hangulat. Semmi csőcselék.

Két óra múlva már kevésbé tűnt pihentetőnek. Túl sok kávét ittam.

Öt órával azután, hogy elküldtem Rahtot, már egyáltalán nem voltam békés hangulatban. Kezdtem aggódni. Magamat okoltam. Személyesen kellett volna elvinnem az üzenetet: Visszatartott az a meggyőződés, hogy a nő felismerné a hangomat az első találkozásunk alapján. Vagy esetleg beugrik néhány tanítványa, akik azonnal rám támadnak.

Mikor már annyira remegett a kezem, hogy a büfésnek is megakadt rajta a szeme, és minden bizonnyal azt fontolgatta, hogy hívja a rendőröket, megjelent Raht.

Ideges volt, és lopakodva érkezett, falfehér arccal és remegő kézzel. Félősen forgolódott. Láttam, hogy rejteget valamit.

Dühödt kérdésemre, hogy mi tartott ilyen sokáig, kitérő választ adott. – Ó, a nő aludt, pedig takarítóbrigád dolgozott a lakásban, néhány munkás pedig új ablaktáblákat illesztett a helyére. Mitől pusztult le ennyire ez a lakás? Azok a lakások, melyekben megfordul, Gris tiszt úr, mindig tönkremennek?

Visszafogtam a hangomat. A büfés egyfolytában rajtam tartotta a szemét. – Átadta az üzenetet vagy sem?

- Nem akartam otthagyni a takarítóknak – felelte idegesen. – Nem tűntek megbízhatóaknak. A mi szakmánkban meg kell tanulni bizalmatlannak lenni az emberekkel. Azonkívül azzal fenyegetett, hogy kiontja a véremet…

- Az összest – tettem hozzá élesen.

– …úgyhogy nem adok át levelet az üvegeseknek. Így aztán megvártam, hogy felébredjen. Egy fél óra múlva felkelt.

– Várjon egy percet. Ez négy és fél órával ezelőtt történt. Mi az ördögöt csinált idáig?

- Halkan, halkan – mondta aggályosan. Közelebb hajolt. – Ott az a két lány és a büfés figyelnek minket. Voltárul beszél.

- Raht, fegyver van a zsebemben. Egyenesen a maga gyomrára célzok vele az asztal alatt, Raht. Ha nem mondja el, hogy mi történt, Raht, meghúzom a ravaszt, Raht.

Ez használt. – Ezt el is hiszem magáról - mondta. – A zsaruk meg azonnal elözönlenék ezt a helyet. – Üvegesen rám meredt. De aztán a tárgyra tért. – Szóval felébredt. Hálóköntös volt rajta, meglehetősen gyűrött, és szemmel láthatóan cseppet sem törődött azzal, hogy összehúzza magán. Jó az alakja. Szépek a mellei, és feszesek. Barna nemi szőrzet. Formás láb…

Fenyegető mozdulatot tettem a zsebem felé.

Sietősen visszakanyarodott a témára. – A takarítókat nézte, majd így szólt, „Biztosan szombat van.” Aztán az üvegeseket figyelte, akik javították az ablakokat, és azt mondta, „Kedves dolog a tulajdonostól. Elég huzatos…”

– A levél, Raht – förmedtem rá.

– …ekkor vette észre, hogy ott állok, és így szólt, „Ó, egy kora reggeli látogató. Milyen kedves.” Erre azt mondtam, „Nem, asszonyom. Futárként jöttem, habár ez nem tartozik kimondottan a munkakörömbe. Helytelen módon engem küldtek ide.” Átadtam a szemüveget. Letette egy diófa asztalkára, körülbelül háromhüvelyknyire a szélétől. Odaadtam neki a levelet. Egy hajtűvel kinyitotta. Elolvasta.

– Várjon egy percet – mondtam. – Semmit sem lát a szemüvege nélkül. Lehet, hogy egy másik nőnek adta. Hogy nézett ki?

Elmondta. Barna haj, mogyorószín szem, szemölcs a bal kézfején. Ez Miss Simmons. – És aztán? – kérdeztem.

– Elszabadult a pokol – felelte Raht. – Azért halogatom, hogy elmeséljem, mert maga hajlamos kiborulni, és lelőni valakit. Ígérje meg, hogy nem fog lövöldözni. Még a végén eltalálja azt a két a lányt.

Idegesen így szóltam: – Folytassa! Folytassa! Nem lövöm le! Ez jó hír, maga idióta!

– Nos, elolvasta a levelet, és csak állt, hol elvörösödve, hol elsápadva. Aztán újra végigolvasta. Ezután vinnyogni kezdett. Gris tiszt úr, miért ír olyan levelet, ami kihoz a sodrából egy szegény nőt? Nem tetszik nekem ez a futárkodás. És különösen NEM, ha a maga levelét kell kézbesítenem! Azt hittem, szívrohamot kap. Miért akarta megbántani? Kedves lánynak látszott. Mások megbántása jó hír a maga számára?

Izzottam a kíváncsiságtól. – Folytassa! Folytassa! Mit csinált vagy mondott pontosan?

– Azt sikoltozta, „Tudtam! Tudtam! Abban a pillanatban, mikor felébredtem tudtam, csak nem hittem el saját magamnak!” Aztán berohant a hálószobába, hallottam hogy öltözködik, aztán visszajött a nappaliba. Bíztam benne, hogy visszaír valami undokságot, úgyhogy így szóltam, „Van válasz?” Erre így felelt, „Várja meg, míg visszajövök, és akkor válaszolok. Ez a rendőrségre tartozik!” Ezzel kirohant a lakásból.

Magamon kívül voltam a boldogságtól. A nő tudja, hogy néz ki Krak. Össze tud rakni egy fantomképet. Még jobb, Grafferty, a három rendőr, és Kutzbrain is azonosítani tudják a nőt. Még az ujjlenyomatát is megtalálhatják a fegyvereiken. Tudják, hogy Simmons kapcsolatban áll Wisterrel, és ha elmennek hozzá, hogy kérdezősködjenek, egyenesen belebotolhatnak Krakba. Tökéletes!

Raht még mindig beszélt. – És végül követtem, de elvesztettem a nyomát egy belvárosba tartó vonaton, így aztán visszatértem a Bogg Streetre. Kerestem egy helyet, ahonnan megfigyelés alatt tarthattam a lakást anélkül, hogy engem észrevennének, és vártam. Egyrészről azt gondoltam, ha megjelenik a rendőrséggel, átadom nekik a maga címét, másrészről viszont arra a következtetésre jutottam, hogy ezzel veszélyeztetném a voltár jelenlétet a Földön. Úgy határoztam, igyekszem többet megtudni. Ha rendőrökkel jön vissza, eltűnök, ha egyedül, további információkat szerzek – mert tulajdonképpen ez a szakterületem, függetlenül attól, hogy bizonyos emberek nem egyszer próbáltak már letéríteni erről a pályáról, olyan módon, hogy tőlem távol álló feladatokkal bíztak meg.

- Folytassa már – utasítottam.

- Órákig távol volt, aztán egyedül tért haza, így aztán odaléptem hozzá. Hihetetlenül önelégült volt. Boldog volt és vidám, de önelégült. Ilyenek ezek a földi nők. Akkor a legboldogabbak, ha megszereznek valamit vagy valakit, és ez látszik is rajtuk.

- Gyönyörű – mondtam.

– Az, sőt még gyönyörűbbnek látszott. De önelégült volt. Felmentünk a lakásába, majd a legkülönösebb dolgot művelte, amit csak el tudok képzelni. Megpuszilt és így szólt, „Mondja meg a barátjának, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ez így van. A levele gyakorlatilag megmentette az életemet.” Így aztán elkotródtam onnan, nagyon gyorsan. A nők nem puszilgatnak senkit hátsó szándék nélkül. Azt hiszem, azt akarta elérni, hogy maga ne meneküljön el, míg magára küldi a rendőröket. Szóval azt javaslom, ismerve magát, hogy tűnjön el gyorsan.

– Nem, nem, maga idióta. Nem titkolt semmit. Teljesen őszintén viselkedett. Tényleg megmentettem az életét.

Annyira elbűvöltek a történtek, hogy észre sem vettem, mikor távozott.

Nagyon vártam a vasárnapot. Olyan meglepő fordulat fog beállni, amilyenről Kraknak elképzelése sincs! (Bíííp) meg! Az összes hülye trükkjével együtt!

9. fejezet

Ez a késő délelőtt Simmons vasárnapja néven fog élni az emlékezetemben.

Ismét a gardróbban kuporogva, ez alkalommal jól látható felirattal az ajtaján: „Foglalt”, mohón figyeltem az előttem kibontakozó eseményeket.

Heller, az íróasztalánál ülve, számításokat végzett spórák mennyiségéről és térfogatáról. Most felállt, és az ablakhoz ment. Alsó-Manhattan terült el bámuló szeme előtt. A Nap átsütött a várost borító szmogon.

Krak grófnő a szoba közepén hevert a szőnyegen, és múzeumi programokat böngészett, melyeket a macska cibált elé.

- Mi a baj, drágám? – kérdezte Hellertől. - Meglehetősen izgatottnak látszol.

- Én? Izgatott? Nos, ez egy kicsit túlzás. Bang-Bang telefonált egy órával ezelőtt, hogy a mai természetjárás óra a Van Cortlandt parkba került át. Egyébként a Bronxi Állatkertben lett volna. Azon töprengek, hogy vajon miért.

- Ez Miss Simmons órája, igaz, drágám?

- Bárcsak elfelejtenéd ezt a Miss Simmons-dolgot. Nagyon utál engem. Csak annyiban érdekel, hogy szükségem van rá a diplomám miatt, ami nélkül senki nem fog hallgatni rám, ha ajánlatot teszek.

- Arra nem számítottam, hogy ajánlatot teszel Miss Simmonsnak, drágám,

- Kérlek, nem köthetnénk fegyverszünetet…

- Milyen az idő, drágám?

- Meleg tavaszi nap – felelte Heller. – Ha nem lenne szmog, gyönyörű lenne. Tudod, sok szempontból ez egy gyönyörű bolygó.

- Nos, lehet hogy ezért változtatta meg az óra helyszínét – mondta Krak grófnő. – Ki szeretne egy zsúfolt állatkertben tülekedni? Kocsival mész, drágám?

- Hát, igen. Jó ötlet – felelte Heller. – Beépítettem az új karburátort a Porschéba, és eddig még nem volt rá alkalmam, hogy jól megforgassam.

- Akkor próbáld ki – mondta Krak grófnő. - Van néhány kiállítás, melyeket meg szeretnék nézni, úgyhogy ha nem bánod, drágám, én is elmegyek.

Mintha puskából lőtték volna ki. Fogta kék, antilopbőr kiskabátját, a retiküljét, egy bevásárlószatyrot, és már ott is állt az ajtóban. Összenyalábolta a holmiját, és kiment a szobából.

Heller ismét kinézett az ablakon. Ezután belebújt fehér, selyem ballonkabátjába, kerített néhány papírt és egy noteszt, majd ezeket a zsebébe tette. Lenézett a lábára. Bokáig érő bakancs volt a lábán, nem a szöges cipője. Ennek megörültem: ha a rendőrök már várják, nem lesz mivel harcoljon velük. Kezdett kielégítően hanyag lenni.

Krak grófnő leszáguldott a lifttel. A 34. utcai kijáraton bukkant ki, sietős léptekkel befordult a sarkon, majd berohant egy új, többemeletes, spirális parkolóházba. A garázsmester integetett felé, erre beugrott a liftbe, és elindult felfelé.

Megtalálta, amit keresett a retiküljében. Elindult a kocsisorok között. Meglátta a kék Porschét. Kinyitotta az ajtaját, beszállt, becsukta, bezárta belülről, majd, ahogy arra csak egy képzett bűvész képes, bekuporodott az első ülések mögötti csomagtérbe, és magára húzta a vászontakarót.

Ideges lettem. Elfelejtettem szalagot tölteni a felvevőbe, így nem tudtam utánanézni, hogy mit csomagolt abba a bevásárlószatyorba. Nem számítottam rá, hogy jelen lesz a soron következő órán. Talán az a (bíííp) Bang-Bang adott neki egy könnyen elrejthető orgyilkos fegyvert. Azok az ostoba férfiak, akik körülveszik, nem is sejtik, hogy kivel állnak szemben – egy gyilkossal! Krak grófnőhöz képest a legkeményebb maffiabérgyilkosok is csak golyózó gyerekek. Én tisztában voltam vele, hogy ki is ő valójában – veszedelmes vérszívó, aki vérszomjassága alapján még a földi Drakulán is túltesz.

Hamarosan megérkezett Heller. Bizonyára észrevette, hogy a kocsiszekrény egy kicsit mélyebbre süllyedt a megszokottnál, így aztán körüljárta a kocsit, benézett a motortérbe, biztosan bombák után kutatva. Ezután eleresztett egy „Nos, rendben”-t, beindította a motort, bizonyára azt gondolva, hogy az átalakítás változtatta meg a kocsi súlyát vagy súlyeloszlását.

Csigavonalban lehajtott az emeletről, ki az utcára. A vasárnapi New Yorkban, alighanem a szombat éjszaka okozta másnaposság miatt, körülbelül akkora a forgalom, mint egy temetőben.

Le-föl váltogatta a sebességeket, mint valami raliversenyző. A doromboló Porsche hamarosan elérte a West Side-i emelt autópályát, majd nem sokkal ezután már a Henry Hudson Parkwayen haladt. A folyó kéken csillogott a tavaszi napsütésben. A kocsi elhagyta a George Washington hidat.

Ez aggasztott. A fordulatszámmérő alapján vezetett, és nem a sebességmérőt figyelte, így aztán úgy száguldott el egy rendőrautó mellett, mintha az állt volna. Féltem, hogy letartóztatják gyorshajtásért, és akkor meghiúsul a találkozója a végzettel. De jóformán nem volt forgalom. Akik elhagyták az államot, még nem tértek vissza, s így egyelőre nem sűrűsödött meg az autóforgalom. Most az egyszer örültem, hogy aludtak azok a rendőrök, akik Heller útjába kerültek. Semmi nem állta útját a közelgő katasztrófának.

Bekapcsolta az autórádiót, és felhangzott egy dal:

 

Végzet asszonya,

Cherchez la femme.

Végzet asszonya.

Elmerülsz a bűnben.

Végzet asszonya,

Az ördög nővére.

Végzet asszonya,

Mit tettél velem?

 

Olyan széleset mosolyogtam, hogy majd’ szétrepedt az ajkam. Ez duplán érvényes Hellerre: az egyik ott lapul mögötte, a másik pedig a parkban várja, mindketten ollóval a kezükben, készen arra, hogy elvágják Heller sorsának fonalát.

Már majdnem megsajnáltam a szerencsétlen (bíííp). Ott autózott vidáman, felspécizett Porschéjával, élvezve a kora tavaszi napsütést, bombát gyanítva, ami nem más volt, mint az ülés mögött rejtőzködő nő – de egyikük sem sejtette, hogy a gyújtózsinór már sistereg, s én gyújtottam meg.

Egyetlen nővel is elég veszedelmes dolog szembenézni, Hellert pedig teljességgel körülvették ezek az álnok bestiák.

Folytatta az útját a Van Cortlandt park felé, majd hamarosan lekanyarodott jobbra. Egy hatalmas golfpályán haladt keresztül. Talált egy fordulót és egy parkolót. Megállt, kiszállt, és bezárta a kocsiját. Határozottan elhaladt néhány golfozó mellett, s rátért az erdei ösvényre.

Krak grófnő várt. Aztán felemelkedett, és körülnézett. Minden rendben volt. Kiszállt, majd ő is bezárta a kocsit. A visszapillantó tükörben megigazította fekete barettsapkáját, majd feltett egy sötét napszemüveget, amiről mindenkinek az jut az eszébe, hogy az illető álcázni akarja magát, s ezután, bevásárlószatyrával a kezében, Heller után indult.

Összezavarodtam. Duplán hallottam a lépteket Krak grófnő audiorendszerén. Nem értettem. Lekapcsoltam Hellerét egy pillanatra. Igen, dupla léptek hallatszottak Krak grófnő hangszórójából.

Nagyon nehéz volt rájönni, hogy ez hogy történhetett.

Egyedül ballagott az ösvényen, legalább kétszáz yarddal lemaradva Heller mögött, rejtve a férfi tekintete elől.

Heller szaporázta a lépteit.

Úgy tűnt, Krak grófnőt cseppet sem érdekli, hogy esetleg elveszti Heller nyomát.

Heller elérte az ösvény legmagasabb pontját. Felismertem. Ugyanazon a helyen állt, ahol néhány hónappal azelőtt feltartóztatta a banda. Ez alkalommal belesett az ösvényt szegélyező bokrok közé.

Senki nem bujkált az ágak között, a lövésnyom azonban még látszott.

Lenézett a völgybe. A friss fű most serkent ki a földből. A környező fákat rügyek borították.

Néhány hallgató ücsörgött odalent, kidőlt fák törzsén és köveken.

Miss Simmons egy hatalmas, lapos tönk mögött állt Mintha egy oltár lett volna. Áldozati oltár, reménykedtem.

Heller fegyvertelenül és gyanútlanul lesétált az ösvényen a csoporthoz. Miss Simmons már korábban észrevette. Már csak a többi hallgató mögött fog helyet találni magának.

Miss Simmons jeges tekintettel méregette. Egy fehér kőre mutatott az oltár közelében, jobbra. – Wister, üljön ide.

Mintha a vádlottak padjára ültettek volna valakit. Vagy talán arra a helyre, ahol az elítélt hallgatja végig az ítéletet.

Látszott, hogy Miss Simmonst erősen fojtogatja a feszültség. Fekete felöltőt és fekete puhakalapot viselt. Nem volt rajta a szemüvege, így mogyoróbarna, hunyorgó szeméből semmit sem lehetett kiolvasni, miközben a közeledőt méregette.

További hallgatók szállingóztak le a völgybe. Az egyik fiú így szólt: – Jesszusom, nem volt könnyű idetalálni, Miss Simmons. Majdnem eltévedtem.

– Üljön le oda, Roger – szólt Miss Simmons, a határozott, ellentmondást nem tűrő tanár hangján. A többiek felé mutatott.

Múlt az idő. Még három hallgató érkezett. Szellő kapott bele a magasabb fák felső ágaiba,

Miss Simmons hangosan megszámolta a hallgatókat.

Krak grófnő az ösvény szélén állt, ahol az ösvény lefelé indul a völgybe. Belépett egy vastag fa mögé, és onnan figyelte az odalent gyülekező embereket.

A számolás Krak grófnő hangszórójából is hallatszott. Azon töprengtem, ez vajon hogy lehet. Túl messze volt Miss Simmonstól ahhoz, hogy a hangja elérjen hozzá.

Aztán Krak grófnő a fejéhez nyúlt, és megérintett valamit, amitől a számolás még hangosabbá vált.

A SZEMÜVEG!

Egy Voltár Szeme és Füle-féle készüléket használt, napszemüvegnek álcázva, ami felerősíti a távoli hangokat. Nem csoda, hogy nem veszítette el Heller nyomát. A férfi lépteinek zajára fókuszálta a készüléket.

Ismét felnyúlt a sötétített szemüveg széléhez, mire Miss Simmons képe közelebb ugrott. Telefotó is volt a készülékben! És ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik napszemüveg.

- A ringyó – szólt Krak grófnő.

- Huszonkilenc – fejezte be a számolást Miss Simmons, hűvös hangon. – Harminc, ha Wistert is számoljuk. Van néhány meglepetésem az önök számára. Kezdjük.

Milyen baljóslatú!

Arra számítottam, hogy Grafferty, vagy legalább a rendőrök a környező fák között rejtőznek. Bizakodtam. Ha valóban ott lennének, elkaphatnák Krak grófnőt! Talán még Hellert is letartóztathatnák a nyolc gyilkosságért, amit annak idején követett el.

10. fejezet

Miss Simmons felemelt egy zsákot, és a fatönk oltárra tette. Ujjait ráfonta egy törött ágra, és Hellerre mutatott vele.

– Maradjon ott ülve, Wister, egy hüvelyknyit se mozduljon. Maga kapja a legnagyobb meglepetést.

A bottal rácsapott a tönkre. Baljóslatú tekintetét a hallgatókra szegezte. Így szólt: – Gyűljenek körém közelebb, szörnyű felfedezést tettem a közelmúltban.

A hallgatók előrehúzódtak, és szűkebb félkörben leültek a nő elé.

Krak grófnő így motyogott: – Most meg mi a fenére készül ez a ribanc? Nem ezt mondtam neki.

Hangosan felnevettem a kárörömtől. A grófnő azon a napon nem számolt a közreműködésemmel.

Miss Simmons folytatta: – Ahogy azt maguk mindannyian tudják, az életem ez idáig pokoljárás volt. – Wisterre nézett, aztán vissza a kicsiny tömegre. – Hatalmában tartott egy démon, egy olyan kegyetlen ördög, amilyen még a Pokol évkönyveiben sem szerepel. – A hallgatók egyetértően kuncogtak. A nő Heller felé fordult: – Ott üljön, Wister.

Miss Simmons felsóhajtott, és ismét hallgatói felé fordult. – Nos, hitvány és gonosz tréfa áldozata lettem. Önök mindannyian, már az óvodában megtanulják a pszichológia alapjait, így jól tudják, mi az a HIPNOTIZÁLÁS!

Borzongás futott végig Krak grófnőn, amitől a szemüvege majdnem leesett.

Miss Simmons folytatta: – A hipnotizálás lelkiismeretlen és gonosz kezekbe kerülve megvetendő és rettenetes fegyverré válik, mellyel könnyedén el lehet intézni egy ártatlan és gyanútlan embert. Hipnózis alatt a legvisszataszítóbb hazugságokat hallottam, amit csak el tudnak képzelni!

- Ha ezek feltáratlanok maradtak volna, tönkretették volna hátralévő, nyomorult életemet.

- De tegnap egy rejtőzködő és ismeretlen barát felnyitotta a szememet, s hirtelen megláttam az IGAZSÁGOT!

- Isteneim – suttogta Krak grófnő.

Miss Simmons csengő hangon folytatta. – Ide hallgasson, Wister. Önök is figyeljenek. Nagyon figyeljenek. Megkaptam ezt a levelet. Az áll benne, hogy hipnotizáltak! Azonnal felmerült bennem az egyetlen lehetséges magyarázat – aláásni szexuális életemet, és odavetni a rettenetes végzetnek.

Krak grófnő így suttogott: – Te sóvárogtál az után az orgia után, te hazug lotyó!

Miss Simmons nagyot csapott a bottal a tönkre. – Elmentem a rendőrségre. Azt mondták, csak akkor tehetek valamit, ha szerzek bizonyítékot. – Magabiztosan előrehajolt. – Egy másik jóakaróm segített megszerezni. És most rajta ülök, készen arra, hogy szörnyű bosszút álljak. Titkos helyen tartom, ahonnan azonnal postára kerül, ha valami történne velem.

Büszkén hátralépett. – Ó, vannak barátaim! Ezt jobb ha megszívleli, Wister. Ezt önöknek is tudniuk kell. Ők támogatni fognak engem, még itt, az egyetem falai között is.

Miss Simmons ismét előrehajolt, nyomatékosan. – Lehet, hogy tudják, lehet, hogy nem, az apám a Brooklyn Egyetem Pszichológia Tanszékének vezetője. Gyerekkorom óta óv attól, hogy férfiakkal kerüljek kapcsolatba. – Hellerre nézett, aki elkülönítve ült a számára kijelölt kövön. Aztán ismét a hallgatók felé fordult. – Az apám minden este, lefekvéskor, arra tanított, hogy a férfiak nem jók, és csak alapvető vágyaik mocskos kielégítését keresik.

Miss Simmons Hellerre nézett, majd vissza a csoportját alkotó huszonkilenc fiatal férfira és nőre. Feszülten figyelte őket, teljesen átszellemülve.

Miss Simmons tovább folytatta. – Szóval, mikor megkaptam ezt a megkérdőjelezhetetlen levelet, azonnal rádöbbentem, hogy amit a levél állít, hogy hipnózisnak vetettek alá, az IGAZ!

Ismét lecsapott a bottal. – Mikor azt mondták a rendőrök, bizonyítékra van szükségem, egyenesen hazamentem. Elmondtam anyámnak, aki ettől nagyon szomorú lett. Elmentünk, hogy beszéljünk az apámmal. Őt is letörte, amit hallott.

Miss Simmons kihúzta magát. – Az anyám, az isten áldja meg, rávette apámat, hogy beszéljen!

Előrehajolt, és sziszegő hangon folytatta. - Az apám, az az aljas ördögfajzat, gyermekkoromban hipnotizált engem. Nem csak egyszer, hanem sorozatosan!

Az arcát eltorzította az utálat. – Elárulta, hogy hipnózis alatt, újra és újra azt mondta nekem, hogy FRIGID vagyok! Azt is mondta, ha valaha férfival lesz dolgom, vagy megtapasztalom az orgazmust, MEGVAKULOK!

Nagyot vágott a bottal a tönkre. – Az apám gyáván elárulta a pszichológiát! A pszichológiának az lenne a feladata, hogy mindenki (bíííp), nem az, hogy frigid legyen! Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy tévedett. Nézzék a szememet! Nem kell már szemüveg! Ebből a távolságból is tisztán látok minden pattanást az önök drága arcán!

Miss Simmons győzelemittasan hátralépett. Aztán alázatos testtartást vett fel. – De kinek kell köszönetet mondanom mindezért? – Wister felé fordult, odalépett hozzá, és letérdelt elé. - Ó, Wister, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Örökké hálás leszek, amiért hagyta, hogy megerőszakoljanak. Az orgazmus POMPÁS volt! Újra és újra, ezen a megszentelt helyen. Soha még csak nem is álmodtam róla, hogy létezik ehhez fogható gyönyör és eksztázis. Ráadásul ÚJRA és ÚJRA!

Gyengéden megfogta Heller kezét. Krak grófnő összerezzent.

– Ó, kedves Wister – mondta Miss Simmons. – Tudom, hogy nem vagyok elég jó magához. A hálám azonban nem ismer korlátokat. Ön olyan kiváló hallgató, hogy kijelentem, teljesítette az egész kurzust. Csillagos ötöst adok természetjárásból, mivel ön igazán nagyra értékeli a természetet.

Simmons, térdelve, a szájához szorította Heller kezét. Felnézett a férfi szemébe. – Így aztán, kedves Wister, nem kell bejárnia a további órákra, és noha megszakad a szíven, most azonnal távoznia kell. A hálám mindörökre elkíséri, amiért hagyott megerőszakolni. Szóval, viszlát, én legkedvesebb, gyönyörű férfiúm. Viszlát!

Heller felállt, kissé kábultan, aztán intett a csoport többi tagja felé, és elindult felfelé a dombon.

Miss Simmons elérzékenyült. Térdelt még egy darabig, s közben könnyek csorogtak a szeméből. Aztán felállt, és visszament a tönk mögé. Ott állt, míg sikerült úrrá lennie a gyászán, hogy aztán ismét meg tudjon szólalni.

Heller elérte az ösvény tetejét. Rendkívüli ébersége miatt azonnal észrevette a mocorgást az egyik fa mögött. Óvatosan megállt a fa előtt.

KRAK GRÓFNŐ!

- Mit csinálsz itt? – kérdezte Heller.

- Meglátogattam az órát, hogy lássam, hogyan haladnak a hallgatók – felelte Krak grófnő.

- Felmentettek az órák látogatása alól az év hátralévő részére – mondta Heller. – Az ENSZ-es bukás után. Mindenki tudja, hogy én erőltettem. Nem értem. Azt hiszem, összezavarták a nő fő meghajtóit. – Visszanézett a völgybe, a hallgatók csoportjára. – Talán vissza kellene mennem, hogy lássam, nincs-e valami baja.

Krak grófnő türelmetlenné vált. Így szólt: - Menjünk, Jettero.

– Nem – felelte Heller –, valami vadságot láttam a szemében. – Tett néhány lépést a völgy felé, majd beállt egy fa mögé, és figyelt.

11. fejezet

Miss Simmons visszanyerte nyugalmát. A tönk mögül tiszta, kiművelt hangon beszélt a figyelmes hallgatókhoz. – Szóval, önök most megtudták, hogy többé már nem állok a pszichológia e gyarló árulója, vagyis az apám hatása alatt. Tévedett. Azt teszek az életemmel, amit csak akarok.

– Végre azt taníthatom önöknek, amit tudat alatt mindig is tanítani szerettem volna a természetjárás órákon. Nos, a természetjárás valójában a madarakkal és a méhekkel foglalkozik, úgyhogy lényeges változás lesz a tanagyagunkban.

– Nem fogjuk használni Krafft-Ebbing, Havelock, vagy Sigmund Freud könyveit, mivel ezek hitvány fickók, nem érdemes foglalkoznunk velük. Az ilyesfajta források hasznavehetetlenek, mivel nem foglalkoznak a szerelemmel. Ezek helyett egy klasszikus perzsa könyv lesz a tankönyvünk, Hammer Hammertől A szeretkezés hetvenhét módja, melyet a tekintélyes kínai tudós, Kum Chu Longdong fordított, és Phullup Cummings gyönyörű illusztrációi és ábrái díszítenek. Tegnap éjszaka megszereztem a könyveket az egyetem könyvesboltjából.

A tönkre borította a teli zsákot, majd szétosztotta a könyveket. A hallgatók komoly érdeklődéssel vették a kezükbe a könyveket. – Nos, lányok, nyissák ki a könyvüket az első fejezetnél, „Az orgazmus lényegé”-nél. A fiúk a tizenharmadik fejezethez lapozhatnának, „Változatok a csoportos erőszakolásra.”

Krak grófnő, aki jól látta ezeket a lapokat a napszemüvegével, így motyogott: – Most már tudom, miért volt mindig olyan fáradt vasárnap esténként. A ringyó! Jettero! – mondta hangosabban –, azt hiszem, ideje indulnunk.

Heller nem hallotta, miről beszél Miss Simmons. Megrázta a fejét. – Azt hiszem ezzel az anyaggal még nem találkoztam az eddigi órákon.

Krak grófnő a körmével kopogott a fa törzsén, amely mögött állt, de nem szólt egy szót sem.

Miss Simmons így folytatta: – Nos, tudom, hogy a szöveg kínaiul van, de az ábrák olyan kifejezők, hogy nem jelent nehézséget megérteni belőlük a részleteket. Házi feladatként vegyék át ezeket alaposabban. Arra próbálok rámutatni, hogy semmi sem szolgálja jobban a tanulást, mint a tapasztalatszerzés. Úgyhogy én most lefekszem ide, erre a szép fűre, és maga, Roger, le fogja venni rólam a kabátomat.

Roger, a nyakigláb fiatalember, a nő mellé ugrott.

Heller, miközben a tisztást figyelte, megrázta a fejét.

Miss Simmons kabátja felrepült a magasba.

Miss Simmons érzelmekkel teli hangja szólalt meg Krak grófnő hangszórójából. – A következő lesz a tananyag a félév hátralévő részében: minden fiúnak meg kell tanulnia bánni velem, majd az összes női csoporttársával.

Heller, akinek nem volt hangszórója, Krak felé fordult. – Valami tanagyagról beszél. Attól tartok, nem fogom elsajátítani a teljes anyagot.

– Nem bizony – mondta Krak grófnő, halálos hangon.

Roger kabátja a fűre repült.

Heller bámulta őket. Aztán visszanézett Krak grófnőre. – Miért vetkőznek? Az a patak nem elég mély ahhoz, hogy ússzanak benne.

– Jettero – kiáltotta Krak grófnő. – Esteledik.

Heller még mindig a völgyet bámulta. Kiáltozás hallatszott odalentről. – Mi a fene? – motyogta.

Egy leborult tankönyvhalom legfelső könyve kinyílott. Sár fröccsent rá, placcs.

- A ringyó! – vicsorogta Krak grófnő. – Nem csoda, hogy a ruhája tiszta sár volt, minden vasárnap, mikor hazajött!

- Mit mondasz, drágám? – kérdezte Heller. - Azt hiszem, azok ott lent megőrültek!

Krak grófnő füstölgött. A hangszóróján keresztül hallottam Miss Simmons hangját. – Nos, Roger, mondjuk hogy megvolt. Thompson és Oswald, maguk egyszerre jöjjenek. A többiek lássanak munkához, GYERÜNK, GYERÜNK!

Egy bakancs merült el a patakban, jókora csobbanással!

Három női dzseki repült a magasba!

A közelben álló fák megremegtek!

Krak grófnő egy leveles ágacskát tartott a kezében. Miss Simmons érzéki hangja szólt a hangszóróból. – Ne feledjék, ez nem jó szerelem nélkül. Úgyhogy én szeretem magukat, és maguk is szeretnek engem. Ó, OSWALD! – A grófnő kegyetlen mozdulattal eltörte az ágacskát.

Heller csak állt, földbe gyökerezett lábbal, elképedve.

Krak grófnő Heller mögé lépett, és a ruhaujjánál fogva megpróbált elvonszolni onnan.

Heller megrázta a fejét, mintha így próbálna felébredni. Aztán megfordult, és elindult az autó felé. – Poklok – mondta –, örülök, hogy nem kell járnom erre az órára! Az oktatás egyre durvábbá válik ezen a bolygón!

– Úgy érted – mondta Krak grófnő –, hogy ezen a bolygón bizonyos személyek még a legalapvetőbb ismereteket sem tudják közvetlenül megszerezni. A ringyó!

Heller a nőre nézett, aki levette a szemüvegét, és egy dobozba tette.

Gyanakodva méregette Krak grófnőt. – Csináltál vele valamit?

A nő jámbor és kedves tekintettel válaszolt. Maga volt az ártatlanság. – Én? Jettero!

Ez túlment azon, amit még el tudtam viselni. Az egész dolog a rossznál is rosszabbul alakult. Ki gondolta volna, hogy Simmons apja, a híres pszichológus, szembefordul saját szakmájával, és megpróbálja háttérbe szorítani a nemiséget, ami a földi pszichiátriai gyógymódok alapját képezi.

Csak két apróság kerülte el a figyelmemet: Krak grófnő hipnotikus parancsaiban véletlenül elhangzott, hogy Simmons apja tévedett, így Krak grófnőnek köszönhetően Simmons látása rendbe jött. A másik az a parancs volt, miszerint Miss Simmons ne foglalkozzon semmivel, ami másnap a nappaliban történik, hanem találjon rá valami elfogadható magyarázatot. Szerencsétlen módon ekkor érkezett a levelem. Ez is csak a véletlen műve volt, és Krak malmára hajtotta a vizet.

Ó, nem zseni. Csak szerencsés a maga kegyetlen, asszonyi módján. A nőknek egyszerűen nincs annyi eszük, hogy előre megérezzék az ilyesfajta veszedelmeket. Csupán arra képesek, hogy alattomos és kegyetlen gondokat okozzanak a férfiaknak. Keserű tapasztalataim voltak arról, hogy ez a nők legfejlettebb képessége. Hisz’ nézzük, mit tett velem Krak grófnő! Elszakította tőlem felbecsülhetetlen értékű szövetségesemet, Simmonst, és hitelkártya-használatával felégette készpénz-tartalékomat.

Egy fényes villanással, ami úgy hasított a fejembe, mintha tényleg villám lett volna, valami megvilágosodott előttem: annak érdekében, hogy tényleg tönkre tudjam tenni Hellert, először és elsősorban Krak grófnőtől kell megszabadulnom!

Aztán még egy mennykő lecsapott. Ellentétben Hellerrel, akit egészen addig nem mészárolhatok le, míg meg nem kapom Lombar üzenetét, hogy a kommunikációs csatorna, amely Hellert köti össze a Nagy Tanáccsal, többé már nem számít, Krak grófnő BÁRMINEMŰ eltávolítására SEMMIFÉLE korlátozás NEM vonatkozik. Lelökhetem egy épület tetejéről, vagy belökhetem egy vonat súlyos kerekei alá, és még csak a szeme sem fog rebbeni Lombarnak.

AHA! Már tudtam, mit kell tennem.

Erre a halálos némberre kell összpontosítanom.

Feláldozható! Ő a legfőbb akadály!

Hellerrel ellentétben neki nincs gyakorlata az orvlövészek kikerülésében. Semmit sem tud az autókba szerelt bombákról. Nincsenek harci tapasztalatai az aknákról.

Meg tudom csinálni! Meg fogom csinálni.

Szememet szűkre húzta az elszántság.

MEG KELL SZABADULNOM KRAK GRÓFNŐTŐL!