Tizedik Fejezet
ESKÜVŐ A FOLYÓN

 

 

Azon az estén az egész udvar megjelent a nagyteremben, mert látni akarta a hernyót, aki pillangóvá vált. Mindenki kíváncsi volt az eretnek királyné unokahúgára, Ramszesz jövendőbelijére.

Egy szolga az emelvényen álló hosszú asztalhoz vezetett, és leültetett Ramszesz és Uoszerit közé. Iszet Tuja királyné mellett kapott helyet. Kicsit megsajnáltam Iszetet, akin látszott, hogy nehezére esik vidámnak mutatkoznia. Bár akár boldog is lehetne, hiszen Ramszesz első gyermekét hordja a szíve alatt, arca mégis szomorúságról árulkodott. Eltűnődtem, vajon azért ilyen csalódott-e, mert Ramszesz más férjnek bizonyult, mint ahogy elképzelte. Tudtam, hogy fontosak számára a drága ékszerek és a vagyont érő, szőrmével díszített ruhák, de van-e vajon bármi, ami Ramszesszel közös bennük? De amennyire szomorú és haragos volt Iszet, az asztal másik oldalán Henuttaui a lehető legjobb hangulatban volt. A vezíreket szórakoztatta vicceivel, és amikor meglátott, így szólt a körülötte ülőkhöz:

– Íme, a pillangó.

De Ramszesz megérezte az élt Henuttaui szavaiban.

– Valóban egy csodálatos pillangó – mondta. – Egy év rejtőzködés után most még csodálatosabb és tehetségesebb, mint valaha.

– Amikor azt mondta nekem, hogy nem akar Hathor papnője lenni, aggódtam, hogy mi lesz vele – fordult Uoszerit a nővéréhez –, de úgy tűnik, hogy megtalálta a helyét, ráadásul a lehető legmagasabb körben.

Henuttauinak az arcára fagyott a mosoly, és Rahotep arca is fájdalmasan megrándult.

– Gyerünk – mondta vidáman Uoszerit –, emeljük poharunkat! – Felemelte a poharát, az asztalnál ülők szintén. – Nofertari hercegnőre! – kiáltotta.

– A hercegnőre! – ismételte Anemro vezír, és eltűnődtem, vajon melyik hercegnőre gondolt.

–… és reménykedjünk, hogy nem hordozza magában az eretnek király átkát.

Henuttaui ezúttal túl messzire ment. Széthi fáraó megszorította a kezében tartott poharat.

– Te legalább annyira eretnek vagy, mint Nofertari. Én megbízom benne, és tudom, hogy jó döntéseket fog hozni a fogadóteremben. Még talán nem annyira népszerű, de semmiképpen sem buta.

Az asztalnál mindenki pontosan tudta, kire utalt, de senki sem mert Iszetre nézni.

Tuja királyné megrázta a fejét, Ramszesz pedig felháborodva hozzátette:

– És nem utolsósorban a feleségem lesz.

De Széthi fáraó már nem szólalt meg. Hamarosan gőzölgő sült kacsával megrakott tálak érkeztek a konyháról.

Ramszesz odahajolt hozzám.

– Ne haragudj – mondta gyengéden.

Megpróbáltam úgy mosolyogni, ahogy Uoszerit tanított, ha leplezni akarom csalódottságomat.

– Az udvar bizonyára az áldásodra vár.

Ramszesz az apjára nézett, és mivel az jóváhagyólag bólintott, felállt trónjáról. A teremben egy pisszenést sem lehetett hallani.

– Ajánljuk ezt a lakomát a nagy Széthi fáraónak, Ámon kegyeltjének, aki számos területet uralma alá hajtott.

A jelenlévők hangos éljenzésbe kezdtek. Ramszesz így szólt:

– Az istenek áldása kísérjen utadon Avariszba, és legyen velünk a holnapi ünnepi ceremónián is.

Örömujjongás hangjai visszhangoztak az oszlopsorok között. De a jelenlévők nem is tehettek volna mást. Elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyien lehetnek, akik Rahotephez hasonlóan Ehnaton és Nefertiti véres uralkodása alatt veszítették el apáikat, nagyapáikat.

Még mindig hangos volt a terem az éljenzéstől, amikor Széthi hozzám hajolt, és a fülembe súgta:

– Rengeteg veszély leselkedik rád az udvaromban, de tudnod kell, hogy Egyiptomban nincs más, akit szívesebben látnék Ramszesz oldalán, mint téged. Tudtad, hogy ha Pili még élne, ő is idén házasodna? Mint két nővér siklanátok a menyasszonyi csónakban.

Megsimogatta kezemet; és ekkor megértettem, miért volt hozzám mindig olyan kedves és gyengéd.

Szabad kezemet a fáraóéra tettem.

– Köszönöm – mondtam. – Igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást.

A fáraó mosolygott, de nem rám. Tekintete a távolba révedt, és én csak később értettem meg, hogy egy fiú házassága az apa számára hogyan lehet egyszerre örömteli és szomorú is egyben. Természetesen az apa bizakodva tekint a jövő eseményei elé, ugyanakkor eszébe jutnak azok a családtagok, akik nem lehetnek már vele, hogy osztozzanak az örömében. És amikor Khnumnak, a teremtő istenségnek a fazekaskorongja egyre gyorsabban forog, hogy a fiú utódjait sorban megformázza, az apának el kell fogadnia, hogy a saját életének korongja évről évre lassul. Akkor azonban még túl fiatal voltam hozzá, hogy ezt megértsem.

 

* * *

 

A nagyterem melletti csempézett csarnokban Asa várt rám, karjait keresztbe fonva a mellén. A fáklyák fényében próbáltam kivenni a tekintetéből, hogy vajon dühös-e rám. Amint meglátott minket, kiegyenesedett, mire Uoszerit tapintatosan a szobámba terelte Meritet.

– Asa – kezdtem félénken. – Hiányoltalak ma este a nagyteremben.

– Annyi udvaronc volt körülötted. Még meg kell szoknom ezt az új helyzetet. – Nagy kő esett le a szívemről. Odalépett hozzám hogy átöleljen, és én viszonoztam az ölelését. – Nagyon örülök, hogy boldognak látlak.

– De hát azt mondtad…

Bólintott.

– Az még azelőtt volt, mielőtt rájöttem, hogy Ramszesznek mennyire szüksége van rád.

Erre felkaptam a fejem.

– Szüksége van rám, vagy szeret?

– Ugyanakkor még mindig azt gondolom, hogy veszélyes utat választottál. Holnap találkoznod kell az alattvalókkal. Széthi azt szeretné, ha Ramszesz látná a nép reakcióját, mielőtt főfeleségei választ magának. Rengeteg szép nő van a háremben.

– Ha azért jöttél, hogy sértegess…

Asa megragadta a karomat.

– Én csak szeretném felnyitni a szemed. Széthi fáraó és Ramszesz védett közegben élnek, a palota falai között. De én nap mint nap találkozom az utca emberével, és hallom, miket beszélnek, Nagyon óvatosnak kell lenned holnap.

Láttam a szemén, hogy félt engem. Bólintottam.

– Testőrök vigyáznak majd ránk – próbáltam megnyugtatni.

– Gondoskodj róla, hogy elegen legyenek. Legalább két tucat testőrre lesz szükség, akármit is mond Ramszesz.

– Gondolod, hogy olyan veszélyesek lesznek? – kérdeztem suttogva.

– Nem tudom. Sokan vannak, akik emlékeznek… – De a mondatot nem fejezte be. – Ez már a negyedik esztendő, hogy a Nílus nem ad elég vizet, és azt mondják, hogy Théba szegényebb negyedeiben az emberek már éheznek. Ha a folyó nem önti el a partokat a hónap végéig, éhínség fog pusztítani, és az embereknek szükségük lesz valakire, akit okolhatnak.

Éreztem, ahogy a vér kiszalad az arcomból.

– De ugye nem engem?!

– Jobb, ha felkészülsz.

– Úgy lesz – ígértem. Azzal elváltunk, és én a szobámba tértem.

Uoszerit arca gyönyörű volt, ahogy az olajlámpás táncoló fénye megvilágította.

– Hogy van Asa?

– Aggódik a holnapi események miatt – válaszoltam.

– Akkor ő megbízható barát. Én nem leszek mindig a palotában, ha segítségre lesz szükséged. Meg kell tanulnod, Nofertari, hogy ki az, akiben megbízhatsz, és ki az, akiben nem. Ramszesz feleségeként már senki sem lesz Malkatában, aki igazat mond majd neked.

– De igen: Merit – tiltakoztam.

– Igen, Merit. Ő valóban hallani fogja, hogy miket suttognak a palota folyosóin, de ki fog figyelmeztetni, ha a trónodhoz közelebbi körökben összeesküvés készül?

Eszembe jutottak Asa szavai a veszélyes útról, amit válaszoltam.

– Azokon az estéken, amikor Ramszesz Iszettel tölti az időt, te menj át Paszerhez. Tőle mindig megtudhatod, hogy mi zajlik Thébában. Amikor csak tudok, én is ott leszek.

A lámpás fénye megvilágította régi, megkopott szobám festményeit. Én ott álltam a tőle kapott drága köpenyben, és eltűnődtem, miért tesz értem ilyen sokat Uoszerit. Ekkor övéhez nyúlt, és alóla egy szobrocskát vett elő.

– Ezt a Hathor-szobrot tedd ma este a párnád alá. Segíteni fog, hogy megfoganj.

– Köszönöm – suttogtam. Hüvelykujjammal megdörzsöltem az istennő arcát. A szobor ébenfából készült, és ugyanolyan napkoronggal és kis szarvakkal ellátott fejdísz volt rajta, mint amilyet Uoszerit viselt.

– Minden rendben lesz holnap – biztosított. – Legyen erős a szíved! – Uoszerit átölelt.

Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Merit rontott be a szobámba.

– Eldöntötted már, hogy milyen olajat használjunk a hajadra?

Megráztam a fejem.

– És azt, milyen krémet kenjünk az arcodra?

– Fogalmam sincs.

– Akkor igyekeznünk kell. A fáraó mindjárt itt lesz!

Az öltözőszobában kibújtam az ingemből, míg Merit megtöltötte a kádat forró vízzel.

– Mi bánt, kisasszonyom? Holnap már Ramszesz felesége leszel.

Kezével ellenőrizte a víz hőmérsékletét, és intett, hogy beleülhetek.

– Asa az imént azt mondta, hogy mindenre fel kell készülnöm. – A habok szivárványszínben játszottak, ahogy a lámpásokból áradó fény megtört a víz felszínén. Beléptem a kádba, és megcsapott a lótuszolaj finom illata, melyet Merit öntött a fürdővizemhez, hogy bőrömet ragyogóan puhává varázsolja.

– És mi az a minden? – dörzsölte meg hajamat Merit.

– Már négy éve apad a Nílus… Mi lesz, ha engem fognak okolni érte?

– Hogy mondhatsz ilyen butaságokat? Te Egyiptom hercegnője vagy, nem pedig valami mindenható istennő. Az emberek tisztában vannak ezzel.

Amikor befejeztem a fürdést, Merit megtörölt és friss inget adott a kezembe. Leültem a tükör elé, és hagytam, hogy gondosan kifésülje a hajamat. Kihúztam a szekrényem legalsó fiókját, és kivettem a krémet, melyet Merit Théba legtávolabbi piacáról szerzett nekem. A selymes krémmel bedörzsöltem a karomat és a lábamat.

Ekkor kopogás hallatszott. Merit ajka idegesen megremegett.

– Siess már!

Gyorsan az ágyra vetettem magam. A hajam lágyan szétterült a párnákon. Amikor Merit kinyitotta az ajtót, lélegzetemet visszafojtva figyeltem, hátha csak álmodom.

De Merit mélyen meghajolt:

– Felség!

– Merit – üdvözölte dajkámat Ramszesz.

– Nofertari hercegnő már várja. – Ekkor az ágyam felé mutatott, és gyors léptekkel a szobája felé indult. Az ajtóból még visszafordult: – Jó éjszakát, kisasszonyom!

Amikor az ajtó becsukódott, Ramszesz rám nézett, és mindketten elnevettük magunkat.

– Szerintem egész éjszaka ott fog állni az ajtó mögött – suttogtam.

– Ahogy egy jó dajkához illik – ugratott Ramszesz. – Felkészülve arra, ha esetleg kiáltozni kezdenél, és el akarnál menekülni…

Ramszesz közelebb jött. Leemeltem a fejéről a nemesz-t, és ujjaimmal beletúrtam dús hajába.

–… amit már megtettél egyszer – mondta Ramszesz egészen halkan.

A szemében tükröződő fájdalom a szívembe mart.

– De most itt vagyok – szóltam, és hagytam, hogy ingem lassan lecsússzon a vállamról. – Itt vagyok neked, most már örökre.

– És én soha többet nem engedlek elfutni.

 

* * *

 

Másnap reggel a tóhoz sétáltunk Ramszesszel. A parton várakozó udvaroncok örömkiáltásai olyan hangosak voltak, hogy bizonyára maguk az istenek is meghallották.

Ramszesz megfogta a kezemet, és Széthi udvarának vezírei mind körénk gyűltek mosolyogva, vidáman, mintha egyetlen percig sem ellenezték volna a házasságunkat. Az udvar emberei mind eljöttek, csak Iszet maradt Malkatában, rosszullétre hivatkozva. Még Tuja királyné is megengedett magának egy halvány mosolyt, és kutyáidnak vicsorgása is mosolyra emlékeztetett.

– Szia, Adzso! – üdvözöltem vidáman.

Boldoggá tett a gondolat, hogy talán már soha többé nem kell látnom. Ma este menyegző és búcsúünnepség is lesz egyben, holnap pedig Széthi fáraó a fél királyi udvarral útra kel Avariszba. Ramszesz gondos felkészítést kapott a fogadóteremben, így készen áll rá, hogy egymaga irányítsa Felső-Egyiptomot.

Édesapja, hajlott korára való tekintettel, Alsó-Egyiptom fővárosából igazgatja majd a hozzá tartozó területet, ami kisebb kihívást jelent számára. Már évek óta készültek arra, hogy ilyen módon osszák fel a királyságot, és Ramszesz mindig tudta, hogy egyszer eljön a nap, most mégis láttam szemében a szomorúságot, ahogy a tó vizére meredt. A látóhatár keleti részén apja hajói sorakoztak; mint költés előtt a gémek, úgy siklottak a vízen Théba legértékesebb kincseivel a fedélzetükön. Voltak ott ébenfa szobrok, gránit asztalok és trónszékek vastag, oroszlánmancsot formázó lábakkal. Amíg a királyok általában örömmel kormányoztak ugyanabban a városban, és ugyanabból a fogadóteremből, mint elődeik, addig Széthi fáraó már nyugodtabb életre vágyott. Avariszban nem zaklatja annyi kérvényező, és nyári rezidenciáján a tenger közelsége elviselhetőbbé teszi majd számára a meleget.

Az udvar emberei a mólónál gyülekeztek, mialatt egy kis aranyszínű csónak evezett a partra. Mindössze hárman ülünk majd benne: én, Merit és a révész. Amikor Széthi megadja a jelet, a közeli karnaki templom felé evezünk. Mögöttünk egy aranyszínű bárkán Ramszesz és a szülei jönnek, a hajóban Asa evez. Őket a többi díszes hajó követi. Amikor megkérdeztem Merittől, hogy miért a vízen kezdődik a fáraó esküvői szertartása, elmagyarázta, hogy Egyiptomot a tenger vize keltette életre, és ha a végtelen tenger ilyen termékeny földet adott nekünk, a rajta kötött házasság sem lesz kevésbé termékeny.

A mólónál hófehér lentunikába öltözött udvaroncok tömege választott el Ramszesztől, akik Széthi fáraó áldására vártak. Amikor felharsantak a trombiták, Széthi mondott valamit, de én nem hallottam. Bizonyára jelt adott a vitorlabontásra, mert Merit megragadta a karomat, és a csónak felé terelt. Miután besegített a csónakba, gondosan elrendezte a köpenyemet, így az, mint a lótusz virága, legyezőként terült szét körülöttem. Majd leült mellém. Arca olyan komoly és szigorú volt, mint Paszeré szokott lenni. Amikor szólásra nyitottam a szám, megrázta a fejét. Némán és megszeppenve indultam hát sorsom beteljesülése felé, noha a lelkem szárnyalt. Tudtam, hogy nem szabad hátranéznem. Nem viselkedhettem úgy, mint valami buta liba, amelyik nyakát nyújtogatva próbálja feltérképezni, mi folyik körülötte. Inkább előreszegeztem a tekintetem.

Csónakunk elhagyta a palota előtti tavat, és kieveztünk a Nílusra. Több ezren gyűltek össze a parton, hogy tanúi legyenek, amint a fáraó arany zászlaja alatt az udvar népe felvonul a vízen. Iszet és Ramszesz esküvőjén boldog éljenzés fogadta az ifjú párt, most azonban néma csend honolt a környéken.

Meritre néztem, aki viszonozta nyugtalan pillantásomat. A parton álló emberek hallgattak, a csendet csak néhány kisgyermek sírdogálása törte meg. Merit keményen nézett a révészre.

– Mit beszélnek Thébában?

– Thébában? – kérdezett vissza az.

– Pontosan! Mit beszélnek róla az emberek? Tisztában van vele, hogy az eretnek királyné unokahúga, tehát semmi nem fogja megijeszteni. Csak mondd meg az igazat, hogy fel tudjunk készülni!

Az ember szomorúan nézett rám.

– Mióta Ramszesz fáraó tegnap bejelentette szándékát, hogy nőül kívánja venni a hercegnőt, azt beszélik, hogy ő lehet az oka az évek óta tartó éhínségnek. – A révész hangja megremegett. – Úgy tartják, hogy balszerencsét hozott a városra. Akhu-ja olyannyira megharagította az isteneket, hogy ha Ramszesz feleségül veszi, azok teljesen elfordulnak majd Egyiptomtól. Sajnálom, hercegnő.

Erősen megkapaszkodtam a csónak szélében, hogy bele ne szédüljek a folyóba. A folyóparton várakozó emberek barátságtalanul méregettek. Némaságuk ijesztő volt. Mégis mire várnak? Hogy Ramszesz talán meggondolja magát?

Amikor odaértünk a templom előtti mólóhoz, egy fiatal pap kisegített a csónakból. Papnők egy csoportja vett körbe minket, akik vidáman énekeltek és táncoltak, kezükben bronz szisztrum-ot rázva. Átvezettek minket Karnak kapuin. Hangszereik hangos csörgését követve hamarosan a belső szentélybe jutottunk, ahol felléptem az emelvényre, és vártam, hogy Ramszesz megérkezzen.

Amikor belépett, mélyen a szemembe nézett. Ezután nem láttam mást, csak a főpapot, aki megállt előttem. Az oltárról egy olajjal teli edénykét vett a kezébe, melyet a fejem fölé emelt, és azt mondta:

– Ámon nevében: Nofertari hercegnő, Mutnedzsmet királyné és Nakhtmin hadvezér gyermeke, ettől a naptól fogva Ramszesz fáraó felesége vagy.

Egy pillantást vetettem az udvaroncok tömegére, akik megtöltötték a belső szentélyt. A főpap ekkor Ramszeszhez fordult.

– Ámon nevében: Ramszesz fáraó, Széthi fáraó és Tuja királyné gyermeke, házasságot kötöttél Nofertari hercegnővel.

Ramszesz visszafojtotta a lélegzetét, ahogy az olaj végigcsorgott a nemesz-én. Már csak egyetlen szimbolikus gesztus maradt hátra. Rahotep a köpenye alól elővett egy aranygyűrűt, melyet Ramszesz felhúzott a gyűrűsujjamra. Azért a negyedik ujjra, mert ebből az ujjból egy ér közvetlenül a szívbe vezet. Most már két gyűrűt viseltem. Az egyikbe a családom jelképe, a másikba Ramszesz neve volt hieroglifákkal belevésve. Ramszesz gyűrűje aranyból készült, egy apró, ébenfa színű kő díszítette. Amikor ezt az ujjamra húzta, szimbolikusan rabul ejtette a szívemet. A gyűrű formája – akárcsak egy shen⁴⁴ – a kezdet és vég nélküli örökkévalóságot, így az örök szerelemben való egyesülésünket szimbolizálta.

A főpap így szólt:

– Ámon áldásával ezennel férj és feleség vagytok.

Ramszesz felemelte kezemet az éljenző tömeg fölé, akik megpróbáltak vidámságot erőltetni magukra.

– Készen állsz? – kérdezte. A templomból először a városba megyünk, aztán kihajózunk a piac előtti kikötőből. Ezt az utat eddig csak a frissen koronázott királyi felségeknek kellett megtennie.

Amikor bólintottam, szorosan kezébe fogta kezemet, és elindultunk.

A hangzavar fülsiketítő volt. Ízisz papnői tamburinjaikon játszottak, Hathor papnői pedig szent énekeket zengtek nekünk, ahogy Karnak templomát elhagyva a város felé indultunk. Az emberek megtöltötték az utcákat, de nem sok jót ígért, hogy közülük csak kevesen lengettek pálmaágat, őszinte örömük jeléül. Amint keresztülvágtunk a piactéren, menetünk zsivaja éles ellentétben állt az utcán álldogáló emberek komor csendjével. Ramszesz ismét magasba emelte a kezemet, és elkiáltotta magát:

– Nofertari hercegnő!

Mögöttünk az udvar népe visszhangozta Ramszesz örömkiáltását, de az utcákon álló idős asszonyok karjukat tüntetően keresztbe fonták mellükön. Már majdnem elhagytuk a piacot, amikor az egyik nő kiáltozni kezdett:

– Nem kell több eretnek királyné!

Erre a tömegből kántálás hangzott fel:

– E-ret-nek! E-ret-nek! E-ret-nek!

– Hallgattassátok el őket! – kiáltotta dühösen Ramszesz. Az őrök azonnal szorosabb körben próbáltak minket közrefogni, de a kiabálás már nem is lehetett volna hangosabb. Még apró gyerekek is, akiknek fogalmuk sem lehetett róla, hogy mit kiabálnak, összevont szemöldökkel harsogták:

– Nem kell több eretnek királyné!

A papnők egyre hangosabb énekléssel próbálták elnyomni az emberek dühös kiáltozását, de lehetetlen volt. Ramszesz erőszakkal szétoszlathatta volna a tömeget, mivel azonban idősek és gyerekek is voltak közöttük, inkább így kiáltott:

– Vissza a csónakokba!

 

* * *

 

Amint kieveztünk a kikötőből, Ramszesz átölelte reszkető testemet. Félelmetes volt látni azokat a gyűlölettől eltorzult arcokat. A fiatal lányok arcukat a tenyerükbe temetve sírtak.

Henuttaui megszólalt:

– Láttál már valaha ilyen feldühödött tömeget?

Tuja királyné egy darab lenvászonnal megtörölgette könnyes szemét.

Ramszesz szemébe néztem, és kimondtam a kegyetlen igazságot, amit más nem mert volna.

– Nem lehetek a királynéd.

– Meglátod, jobb belátásra térnek majd. Ha megismernek…

De ekkor az apjára nézett, akivel szavak nélkül is értették egymást.

– Gyerünk a lakomára! – kiáltott Uoszerit. – Elvégre ünnepelünk!

De hiába erőltette a vidámságot, hangja üresen csengett.

A nagyterembe érve a szolgák önfeledt nevetése és a pattogó tűz megnyugtató látványa mintha egy másik világba röpített volna bennünket. A bor édes illata és a ropogós kacsasült fenséges aromája betöltötte a termet. A zenészek is vidám játékba kezdtek, amint beléptünk. Széthi fáraó méltóságteljes léptekkel fellépett az emelvényre, mintha mi sem történt volna, én pedig leültem Ramszesz mellé az asztalhoz. Mivel az udvarban mindenki jól tudta, mit jelent ez, az emberek örvendezve táncra perdültek. Lassan a fiatal lányok is megnyugodtak, és most, hogy a veszély elmúlt, újból kicsinosították az arcukat.

Széthi fáraó megfogta a kezemet.

– Semmit sem tehettél volna másként – mondta. – Az emberek nem tudják, hogy ugyanannyira gyermekemnek tartalak, mint Ramszeszt.

Szégyenemben lehajtottam a fejemet. Széthi uralkodásának utolsó napját töltötte a palotában, és ahelyett, hogy dicsőséges hangulatban búcsúzna Théba városától, azon kell aggódnia, hogy amikor legközelebb visszatér, talán lázadás fogadja. Ekkor feltűnt, hogy míg lent az emberek elfoglalták helyüket, az emelvényen álló asztal üresen áll.

– Hol van Uoszerit és Henuttaui? – kérdeztem.

Ramszesz követte tekintetemet:

– És hol vannak a vezírek?

Azzal felállt a trónjáról, és apjához fordult:

– Ezek nélkülünk tanácskoznak!

Széthi fáraó a fejét csóválta.

– Holnaptól már te irányítod ezt a várost. Mit fogsz tenni?

Ramszesz lerohant az emelvényről, és engem maga után húzva átszáguldott a nagytermen. Az udvaroncok alig tudtak szétrebbenni az utunkból. A fogadóteremhez érve Ramszesz kivágta a hatalmas ajtókat, mire a teremben ülők azonnal elhallgattak. Az emelvény alatt Asa állt az apjával. Egyiptom vezírei és hadvezérei mind jelen voltak, Uoszerittel és Henuttauival egyetemben. Uoszerit figyelmeztető pillantást vetett rám.

– Mi folyik itt? – kérdezte Ramszesz.

– Felség – kezdte Rahotep –, feltételezem, van elképzelése róla felségednek, hogy miért itt gyűltünk össze.

– A hátam mögött? – kérdezte Ramszesz, miközben tekintete Asára szegeződött.

– Az emberek – mondta Henuttaui – Nofertari ellen vannak. Nem hiába figyelmeztettelek.

– És ki kormányoz ebben az országban? A nép vagy én?

– Az emberek fellázadtak talán Iszet ellen, amikor feleségül vetted? Kiáltozták-e a szemébe, hogy „eretnek királyné”?

– Iszet nem sétált végig a városon – vetette közbe Uoszerit. – Valójában a te ötleted volt ez az egész.

Henuttaui ekkor úgy támadt a húgára, ahogy a vad oroszlán veti magát a prédájára.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy ezt az egészet én terveltem ki?

– Nem tudom – mondta Uoszerit nyugodt hangon. – Hány áldozati ajándék árából tudnád megvásárolni az embereket?

Paszer ekkor kivált a tömegből.

– Adj időt a népnek. Még nem volt szerencséjük a hercegnőhöz a fogadóteremben. Nofertari bölcs és igazságos.

Henuttaui negédes mosolya arra figyelmeztetett, hogy valamit forral ellenem.

– Paszer vezír azt mondja, és úgy cselekszik, ahogyan az a húgomnak tetszik – mondta keserűen. – Ahelyett, hogy az eszére hallgatna!

Kezemet gyengéden Ramszesz karjára tettem.

– Igaza van. – Mindenki meglepődött, és Uoszerit is értetlenül nézett rám. De én megint magam előtt láttam a gyűlölettől izzó arcokat. Még ha tényleg Henuttaui bérelte is fel azokat az asszonyokat, akkor is elég dühöseknek kellett lenniük, hogy kockáztatni merjék az életüket azzal, hogy felemelik szavukat a fáraó ellen. – Jusson eszedbe, mi történt Ehnaton uralkodása alatt – mondtam neki.

– Várjon még a királynéválasztással, felség! – javasolta Rahotep. – Nincs abban semmi rossz, ha várunk még egy kicsit.

– De mégis meddig? – kérdezte Ramszesz.

Asa apja, Anhuri tábornok eddig csöndben hallgatta a beszélgetést, de most előrelépett.

– Ha a fáraó nem választ főfeleséget, hogyan fogjuk elrendezni a trónokat az emelvényen? A kérvényezők kihez járulnak majd?

– Ramszesz mindkét oldalán lehetne egy-egy trón – mondta Rahotep. A többi vezír azonban rögtön tiltakozni kezdett.

– Mindkét oldalán? – kiáltott fel Uoszerit. – És mindketten hercegnői diadémot viselnek majd? Egyikük sem lesz királyné?

– Az emberek fel voltak háborodva, hogy Ramszesz oldalán láttak – mondtam fájó szívvel. Nem mertem Uoszeritre nézni.

– Ne hamarkodd el a döntést! – tanácsolta Henuttaui, hirtelen támadt előnyét kihasználva. – Legyen három trón az emelvényen. A fogadóteremben a kérvényezők választhassanak, hogy melyik hercegnőhöz folyamodnak.

– Na és kik lesznek akkor a fáraó örökösei? – érdeklődött Uoszerit. – Iszet vagy Nofertari gyermekei?

– Természetesen Nofertarié – jelentette ki Ramszesz határozottan.

– Ha az emberek elfogadják őt – mondta Henuttaui.

Ramszesz várakozón tekintett rám, de én nem akartam tiltakozni. Halkan így szólt:

– Várunk. De az udvar tudja, hogy ki lenne a legmegfelelőbb királyné Egyiptom számára.

 

* * *

 

– Amit tettél, helyes volt – mondta Merit lágyan. Néztem, ahogy a szolgák megtöltik a kádat forró vízzel. Amikor magunkra hagytak, beleültem a kádba, és átkaroltam felhúzott térdeimet.

– Látnod kellett volna az arcukat! – suttogtam.

– Láttam, úrnőm. Nem voltak olyan szörnyűek, ahogy azt hiszed.

– De a menet elejéről – mondtam könnybe lábadó szemmel – jól láttam, hogy az arcuk eltorzult a gyűlölettől.

Ekkor valaki halkan kopogott az ajtón. Ismertem már ezt a kopogást, az egyik szolgálóm volt, ezért kikiáltottam anélkül, hogy hátrafordultam volna:

– Gyere csak be!

– Te is nagyon jól tudod, Merit, hogy csak Uoszerit miatt élvezem Paszer jóindulatát.

– Alábecsülöd magad.

Merit és én egyszerre fordultunk hátra. Az ajtóban Uoszerit állt.

– Még ha Paszer nem is lenne szerelmes belém, akkor sem hiszem, hogy egy ilyen ostoba nőszemélyt, mint Iszet, szeretne a fogadóteremben látni. – Uoszerit elnevette magát, amikor meglátta a Merit arcára kiülő rémületet.

– Nem volt ez titok soha.

Kiszálltam a kádból, és egy lenvászon köntöst magamra terítve követtem Uoszeritet a parázstartóhoz.

– Nofertari megkérdezte, hogy miért segítek neki olyan készségesen főfeleséggé válni – kezdte Uoszerit, miközben leült a legkényelmesebb székbe. – Én erre azt válaszoltam, hogy legalább annyira csinálom magamért, mint őérte. Nem csupán attól tartok, hogy a várost Henuttaui fogja vezetni, és annyi vagyont halmoz fel, amennyit nem szégyell, de attól is félek, amit esetleg féltékenységében követ el.

– De hát mire lehet féltékeny?

– Hogy nekem kérték meg a kezem először.

Elámultam. Leültem a székbe, és egyenesen rákérdeztem.

– Paszer vezír?

Uoszerit bólintott.

– Paszer megkérte a kezem apámtól. Tizenhét évesek voltunk tikkor, és együtt tanultunk az edubbá-ban. Vezírnek szánták, így az ehhez szükséges nevelésben részesült. Amikor Henuttaui megtudta, hogy el akar venni feleségül, őrjöngeni kezdett. Férfiak százai álltak sorban az ajtaja előtt, de még a gondolatát sem viselte el annak, hogy van egy, aki az én ajtómon kopogtat. Könyörgött apánknak, hogy ne hozza olyan szégyenbe, hogy előbb enged férjhez, mint őt. Ekkor megkérdezte Henuttauit, hogy van-e valaki, akihez szívesen hozzámenne. Henuttaui pedig azt válaszolta, hogy Paszer az.

– Bárkihez hozzámehetett volna! – fakadtam ki. – Akár egy idegen nép hercegéhez is.

– Egyiptom soha nem engedte hercegnőit idegenekkel frigyre lépni – szólt közbe Merit.

– Akkor egy másik vezír fiához, vagy egy gazdag kereskedőhöz. Vagy egy olyan herceghez, aki hajlandó itt élni, Egyiptomban.

– Ez igaz. A nővérem szépsége már akkor is ellenállhatatlan volt. Amikor Henuttaui azt mondta, hogy Paszert szeretné férjéül, apám a fogadóterembe hívatta őt, hogy megtudja, vajon melyikünket választaná.

– És Paszer önt választotta.

– Igen. És amikor ezt elmondta az apámnak, Henuttaui megesküdött, hogy soha nem megy férjhez.

– Hogy megakadályozza önt abban, hogy férjhez menjen.

Merit összeszorított fogakkal így szólt:

– Milyen kegyetlen!

– Ha Iszet főfeleség lesz, és Henuttaui diktálja a feltételeket, nekünk Paszerrel nincs sok esélyünk. De szerencsére itt vagy te, és megéri kockáztatni…

Érzéketlensége elkeserített. Én csak egy bábu voltam a szenet-ben, akit szépen kifényesített, azután úgy mozgatott a táblán, ahogy az érdeke diktálta. Uoszerit észrevette, hogy úgy érzem, elárult.

– Ha nem kedvelnélek, soha nem javasoltam volna Ramszesznek, hogy téged válasszon főfeleségének, akármilyen előnyöm származott volna is belőle. Vannak fontosabb dolgok is, mint az, hogy férjhez megyek-e, vagy sem. Ilyen a királyság stabilitása és egy bölcs királyné a trónon. Te meg fogod kapni, amit akarsz, és talán egy nap majd én is. És ha addig segíthetjük egymást…

– De az apja meghalt. Most nem házasodhatna meg?

– És hagyjam ott Hathor templomát? – kérdezett vissza Uoszerit. – Miért? Ha Iszetből királyné lesz, és én hozzámegyek Paszerhez, mi lesz, ha a bátyám meghal?

– Henuttaui és Iszet elűznék az udvartól, és mindenét elvesztené.

Uoszerit bólintott.

– De miért nem mesélt nekem erről soha?

– Azért, mert éppen elég teher van a válladon – válaszolta. – Nincs szükséged az én sorsom súlyára is. Az első kötelességed Ramszesz mellett helytállni, a második pedig a nép kedvére tenni.

Meritre pillantottam, aki pontosan tudta, mit akarok kérdezni.

– Ön szerint azok az emberek fel fognak lázadni ellenem?

Uoszerit őszintén válaszolt.

– Bármi megtörténhet. Különösen most, hogy alig van víz a Nílus medrében. Ramszesz mit mondott?

– Teljesen elborzadt – suttogtam.

– Jó. Egy szóval se említsd a főfeleséggé válás kérdését. Úgy döntött, hogy vár még. Hadd panaszkodjon csak neki Iszet, ezzel egyre jobban eltávolítva őt magától. Te csendben tűrsz, ő pedig ettől még inkább szeretni fog téged.

– És hogy fog majd dönteni? – kérdezte Merit.

– Ez attól függ, hogy Nofertari mennyire tudja majd megváltoztatni az emberek hozzáállását azzal, amilyen bölcsességről és igazságosságról tanúbizonyságot tesz a fogadóteremben. Holnap Széthi fáraó már messze jár, és Ramszesz egyedül fog uralkodni Théba városában. Nofertarinak az eszességével kell kiharcolnia az emberek tiszteletét.

– Veszélyt jelentek Ramszesz királyságára – mondtam. – Helyesen cselekedtem ma a fogadóteremben?

Uoszerit habozott.

– Megálljt parancsoltál neki, amikor meggondolatlanságában majdnem a királynéjává tett. Az egyiptomi királyságot és Ramszesz érdekeit a magadé elé helyezted. – Aztán szomorúan mosolyogva így szólt: – Semmi kétség, szereted őt.

Bólintottam, és tudtam, hogy ez a szerelem még sokba kerülhet.

 

* * *

 

Pár órával később, amikor Ramszesz bejött hozzám, Merit szokásához híven tapintatosan magunkra hagyott minket. Nem vártam Ramszesztől, hogy bármit is mondjon. Ő azonban megölelt, megcirógatta a hajamat, és többször egymás után azt suttogta:

– Nagyon sajnálom. Rettentően sajnálom, ami történt.

– Nincs semmi baj – válaszoltam, de mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Az emberek sosem látott mértékben felbőszültek azon a napon, amikor egész Egyiptomnak ünnepelnie kellett volna. Még a fáraó őreinek is nekimentek, ami Ehnaton uralkodása óta nem fordult elő.

– Holnap – ígérte Ramszesz – minden más lesz. Neked nem Théba utcáin, hanem mellettem, a fogadóteremben van dolgod. – Ezzel az ágyamhoz vezetett, és a köpenye alól egy ruhába csomagolt tárgyat vett elő.

– Ez a tiéd – mondta lágyan.

A lenvászon anyag Seshatnak, a tudományok istennőjének képeivel volt díszítve. Amikor végre kibontottam, és megláttam a benne lévő ajándékot, a lélegzetem is elállt. Felemeltem a nehéz tekercset az olajlámpás fénye felé, és lassan széthajtottam a papiruszt.

– Ramszesz, hol találtad ezt? – kérdeztem.

A tekercsen a világ legfontosabb birodalmainak története volt olvasható, Hattitól egészen Ciprusig. A krónikák az elején hieroglifákkal íródtak, majd minden ország saját nyelvére is le voltak fordítva. Még Paszer sem dicsekedhetett ilyen könyvvel.

– Az írnokok több mint egy évig készítették ezt a számodra.

– Egy évig? De hiszen én Hathor templomában voltam…

Elhallgattam, mert rájöttem, mit jelent ez. A délután szörnyű emlékei egy szempillantás alatt eltűntek. Már nem érdekelt, hogy az emberek gyűlölnek. Az ágyra vetettük magunkat, és azon az éjszakán semmi mással nem törődtünk, csakis egymással.