UTÓSZÓ

Nagy Ramszesz az ókori Egyiptom egyik legismertebb, a történeti munkák által leggyakrabban említett fáraója. Az ékírásos kádesi békeszerződés agyagmásolatát Hattuszaszban találták meg, ennek kinagyított másolatát, mint a legrégebbi nemzetközi békeszerződést, ma a New York-i ENSZ-székházban őrzik. Úgy tartják, hogy a leglátogatottabb egyiptomi nevezetességek – Nofertari sírja, a Ramesszeum, Per-Ramszesz városának nagy része, Luxor, a karnaki hüposztül-(oszlop) csarnok vagy a csodálatos núbiai halotti templomok (mai nevén Abu Szimbel) – jó része Ramszesz fáraó nevéhez köthető. Mivel Ramszesz kilencvenévesnél is idősebb korában hunyt el – több gyermekét túlélve –, teljes generációk nőttek fel és tűntek le úgy, hogy nem ismertek más fáraót. Számukra II. Ramszesz bizonyára a halhatatlan uralkodót jelentette. Amikor rendkívül jó állapotban lévő múmiájára 1881-ben rátaláltak, az egyiptológusok számos külső tulajdonságára következtetni tudtak, például hogy 173 centiméter magas és vörös hajú volt, jellegzetes orrformával, melyet a fiai is örököltek. Mindezek ellenére ismereteink Egyiptom XIX. dinasztiájáról még mindig nagyon hiányosak. Miközben próbáltam ragaszkodni a már ismert családfákhoz, eseményekhez, személyiségekhez, kreatív módon igyekeztem áthidalni történelmi tudásunk hézagait, így ez a könyv mindenekelőtt fikció. Sajnálom, hogy művemben nem tudtam felvonultatni az összes, Ramszesz életében fontos szerepet játszó személyt, de Széthi, Tuja, Rahotep, Paszer és még sok más szereplő alakját valódi történelmi személyekről – és reményeim szerint hűen – mintáztam.

A történelem Ramszeszt nagy harcosként és termékeny építtetőként tartja számon, noha leghíresebb ütközete, a kádesi csata nem az ő győzelmével, hanem békekötéssel végződött. Az Abu Szimbel-i halotti temploma falát díszítő festmények azonban diadalként ünneplik a kádesi csatát, Ramszeszt harci szekerén ábrázolva, amint elpusztítja a hettita sereget. Ramszesz kiváló politikusnak bizonyult, minden hódítását megörökíttette Karnak falainak vésetein, még akkor is, ha azok nem végződtek győzelemmel. Úgy tudjuk, Nofertari a fáraóval tartott ebbe a híres csatába, és tizenhat éves korában Ramszesz főfeleségévé választotta Iszettel szemben. Hasonlóan Nefertiti esetéhez, nincs róla tudomásunk, hogy Nofertari ikreket szült volna, de ennek a cselekménynek a segítségével kapcsoltam össze Nofertarit a hírhedt eretnek királynéval. A történelmi forrásanyagok nem adnak választ arra vonatkozóan, hogy Nofertari és Nefertiti milyen rokoni viszonyban álltak egymással. Nofertari csak abban az esetben lehetett Mutnedzsmet lánya, ha Horemheb sokkal rövidebb ideig uralkodott volna, mint ötvenkilenc évig, ahogy ő állította – ami azonban valószínűtlen. Miután lerombolta Nefertiti városát, Amarnát, és kisajátította Medinet Habu-i halotti templomát, Horemheb letöröltette Egyiptom falairól a Nefertitivel és családjával kapcsolatos ábrázolásokat, és uralkodásuk éveit hozzáadta az övéhez. Manetho egyiptomi pap-történész szerint Horemheb mindösszesen néhány évig uralkodott. Ha valóban így volt, akkor Nofertari könnyen lehetett volna Mutnedzsmet gyermeke. Mindez azonban csak puszta feltevés.

Amit biztosan tudunk Nofertariról, az az, hogy ő és Ramszesz igazán szerelmesek voltak egymásba. Épületek és költemények sora tanúskodik szerelmükről; Ramszesz egyik ismertebb versében úgy beszél Nofertariról: „ő, akiért a nap felkel”. Költeményei Luxortól Abu Szimbelig sok helyen megtalálhatóak. Egy levélen, amelyet a hettita Puduhepának címeztek, Nofertari aláírása szerepel, és egyértelmű, hogy kiemelkedő szerepet játszott Egyiptom nemzetközi kapcsolatainak ápolásában. Legalább hat gyermeket szült Ramszesznek, de egyikük sem érte meg, hogy megörökölje a fáraó trónját. Valójában Iszet fia, Merenptah követte Ramszeszt a trónon. És bár a regény Iszetet hűtlen hercegnőnek ábrázolja, mint annyi minden mást, azt sem tudhatjuk, hogy milyen asszony volt ő valójában. Széthi fáraó megmérgezése nem szerepel a forrásanyagokban, de annyit tudunk, hogy negyvenéves kora körül hunyt el, ismeretlen okból. És mivel a XIII. dinasztia múmiáinak többségét – köztük Aj fáraó és Anheszenamon múmiáját – nem sikerült azonosítani, a feljegyzésekből való hirtelen eltűnésüket a tűzesettel magyaráztam.

Az ókori Egyiptom történelmében jártas olvasók észrevehetik, hogy néhány történelmi nevet megváltoztattam. Például Luxor és Théba mai elnevezések, de az olvasó számára könnyebben beazonosíthatóak, mint az ókori neveik: Ipet reszit és Uaszet. Az egyszerűség kedvéért Iszetnofret nevét Iszetre módosítottam, és szintén lerövidítettem Ámoner nevét, akinek eredeti neve Ámonherkhopszef volt. A legszembetűnőbb változtatás pedig Mózes Amoszeszként való szerepeltetése. Azok az olvasók azonban, akik ebben a műben a bibliai Mózes személyét keresik, csalódni fognak. Az Ószövetségen kívül nem maradt ránk régészeti lelet, amely bizonyítaná, hogy Amoszesz megfordult Egyiptomban. Kétségtelen, hogy abban az időben élt egy habirunak nevezett népcsoport Egyiptom területén, de hogy van-e összefüggés közöttük és a bibliai zsidó nép között, nem bizonyított. Tehát a kevés hozzáférhető történelmi anyaghoz a lehető legteljesebb mértékben próbáltam hű maradni, és emellett alkottam meg Amoszesz alakját. Regényemben megemlítettem a Szárgon-legendát, amely szerint a főpap titokban egy kosárba helyezi, és a folyóra bízza gyermekét, akit végül a király vízhordója talál meg. Ez a legenda mintegy ezer évvel megelőzi a bibliai történetet, csakúgy, mint a Mózes előtt félezer évvel keletkezett Hammurápi-törvénykönyv,⁶⁶ melyet a legenda szerint a napisten, Samas⁶⁷ egy hegy tetején bízott a babiloni királyra. Ezeket a mitológiai történeteket mindenképpen bele akartam szőni a regénybe, mert az egyiptomiak ismerték ezeket, mint ahogy Babilon népe előtt sem voltak ismeretlenek a legfontosabb egyiptomi legendák. A történelmi hiányosságok áthidalása érdekében számos bizonyított tényt is beleszőttem a történetbe, melyek máskülönben fikciónak hatottak volna. Például azt, hogy Ramszesz valóban harcolt a serden kalózokkal, és a trójai háború is Egyiptom XIX. dinasztiájának idejében történt. A híres kádesi csata alatt valóban elfogtak hettita kémeket, akik elárulták a lesben álló hettita sereget. Muvatallisz király későbbi halálakor pedig fia tényleg Ramszeszhez folyamodott segítségért. Ha az ókori Egyiptom világa néhány tekintetben ismerősnek tűnik, az azért van, mert például a bölcsőt, az ágyat, a lenvászon anyagot, a parfümöt, az arckrémet, az összecsukható széket már ők is használták. És bár a Penré által Merira sírjában felfedezett találmány nem tűnik hitelesnek, így nézett ki a saduf, a vízkiemelő szerkezet az első, Egyiptomban fennmaradt emlék alapján.

Ami Nofertari királynét illeti, legalább huszonöt évig uralkodott Ramszesz mellett. Abu Szimbelben Ramszesz a sajátja mellé épített számára egy halotti templomot, melyek szobrait évente két alkalommal valóban úgy világítja meg a felkelő nap, ahogyan az a regényben szerepel. Miután Nofertari meghalt, a 66-os sírhelyen temették el a Királynék völgyében. Egészen különleges sírja a leghatalmasabb a nekropoliszban. Temetési szentélyének falán Ramszesz így emlékezik meg szerelméről: „Ő az egyetlen szerelmem, akihez senki sem érhet fel… halálával elrabolta a szívem.”