HETVENEGYEDIK RÉSZ
CÍMZETT: ÉLETRAJZKIADÓ VÁLLALAT
KERESKEDELMI VÁROS
VOLTÁR BOLYGÓ
URAIM!
Teljesen elégedett vagyok az általunk kötött megállapodásokkal. Biztosíthatom Önöket, hogy a nevünket egyaránt dicsőségesen írjuk be a történelem lapjaira.
Nem is hittem volna, hogy a kormányom valaha is hazudna nekem. Eszembe sem jutott olyasmi, hogy bárki is megpróbálna elleplezni tényeket. Ezért is döbbentett meg annyira a felfedezés, hogy kitörölték, megváltoztatták és megsemmisítették a feljegyzéseket azért, hogy senki ne szerezhessen tudomást a Föld nevű egyszerű kisbolygóról.
Miért is akarnák letagadni egy kisbolygó létezését, amely csupán 22 és fél fényévnyi távolságra van?!
Nos, ez a történet az, amelyet oly szorgalmasan és elkötelezetten írok.
Abból a célból, hogy jobban értékelhessék az elért eredményeimet, elküldöm Önöknek, amit ez idáig elkészítettem, valamint tovább folytatom az írást. Korábban már elpostáztam Önöknek az első részt. Engedjék meg, hogy mindezt továbbiakkal egészítsem ki. Ez nem kis feladat, hiszen a képzeletet már az események nagyságrendje is megbénítja. Én azonban továbbra is törekedni fogok, hogy befejezzem. Ahogy felfedeztem: a Földet az az ember irányítja, aki a kezében tartja a bolygó üzemanyagkészleteit: Delbert John Rockecenter. Olyan nagy a hatalma, hogy egyszerűen azáltal meghatározhatja a jövőbeni politikát, hogy telefonon felhívja valamelyik talpnyalóját.
A voltári Flotta tisztjének, Jettero Hellernek az volt a küldetése, hogy szabadítsa meg a bolygót a szennyezettségtől, valamint hozzon létre olcsó, biztonságos energiaforrást, hogy a Föld elég sokáig fennmaradhasson, és így utána meg lehessen hódítani.
Amikor Heller a Földre érkezett, akkor Delbert John Rockecenter Juniorként azonosították, mely nevet a Szervezett Információs Apparátus vezetője: Lombar Hisst adott neki. Ezt azért tette, mert Hisst azt akarta, hogy a Flotta küldetése sikertelen legyen, és úgy vélte, hogy ezzel egyenesen Heller ellen ugraszthatja a Rockecenterek minden erejét. Hisst azért akarta elbuktatni a küldetést, mert arra használta a Földet, hogy tudatbefolyásoló drogokat termeljen, amelyeket a birodalom hatalomátvételére szőtt összeesküvés részeként csempésztek a Voltárra.
Amit senki sem tudott, az a tény volt, hogy a Rockecenter vagyonnak volt egy valódi örököse is: Delbert John Rockecenter II.
Rockecenter ügyvédje: Bury volt az, aki először megpróbálta megállítani Hellert, és a Jerome Terrance Wister azonosságot adta Hellernek. Ezzel azonban nem állította le. Heller az afrikai Maysabongó nép konzulja lett, majd elkezdett cégeket alapítani, amelyek új energiaforrásokat hoztak létre és szabadalmaztattak: egy forradalmian új mikrohullámú energiaforrást, egy új karburátort, amely nem használt benzint, valamint olyan autókat, amelyek a Rockecenter által kézben tartott üzemanyag nélkül működtek. Amikor nagyon lecsökkentek az olajkészletek, Heller a Maysabongói erőforrásai felhasználásával mind felvásárolta őket, hogy átvegye a Föld olajiparának irányítását.
Rockecenter sem volt azonban bolond és voltak olyan erőforrásai, amelyekről Heller nem tudhatott: például az amerikai Elnök és az Egyesült Államok fegyveres erői.
Vasárnap délután Rockecenter arra készült, hogy elutazzon Philadelphiába a Swillerberger konferenciára, amelyet ő vezetett. Úgy volt, hogy az Egyesült Államok Elnökét is meghívják a konferenciára aznap este, majd arra utasítják, hogy másnap álljon a szenátus elé és követelje hadüzenet küldését Maysabongó ellen.
A Bang-Bang vezette autóban Heller és pénzügyi tanácsadója: Izzy Epstein a hatalmas Rockecenter birtokra utazott, majd Heller és Izzy bement, miközben Rockecenter éppen Bury-t szidalmazta az áldatlan állapotok miatt.
Heller ajánlatot tett Rockecenternek: mondja le a háborút, adjon Kettesnek (Rockecenter törvényes fiának) tízmilliárd dolláros vagyoni letétet, írjon meg egy új végrendeletet, amely szerint Kettes lesz az egész birtok örököse, és ekkor Heller átadja Rockecenternek a szabadalmakat és a Heller által ekkor irányított olajbirodalom egy részét.
Rockecenter álnok mosollyal egyezett bele, majd aláírták a dokumentumokat. A kígyó ekkor lecsapott.
Rövid csetepaté után Rockecenter ügyvédje: Bury ájultan feküdt a padlón, a fegyvertelen Hellert pedig katonák vették körül. Rockecenter összekapkodta a papírokat, amelyek immár az ő kezébe adták a teljes irányítást, és berakta ezeket egy hatalmas acél táskába. Odafordult a vezér-őrnagyhoz, akinek az emberei Hellerre és Izzy-re fogták a fegyvereiket.
– Tábornok! – mondta Rockecenter. – Vigyázzon erre a csőcselékre, amíg visszatérek! Utána, mivel kitör a háború, lesz egy kis dolga a kivégzőosztagnak.
Micsoda? Heller elvesztett volna mindent?
Ne féljenek! Én, Monte Pennwell, a Voltár első, egyetlen és legnagyobb tényfeltáró riportere már ismerem a történetet.
1. fejezet
Rockecenter fogta a kalapját és felemelte a nehéz táskát. Odasétált a dívány mögött fekvő Buryhez és belerúgott.
– Akár meghaltál, akár nem: nem látom már hasznodat! Most megyek Philadelphiába, hogy helyre hozzak egy másik ügyet is, amit elszúrtál.
Rockecenter odament az üveges dupla ajtóhoz, bezárta maga mögött és a felhajtó felé kiáltott.
– Hozzák a kocsimat, meg kérek egy tankot is a védelmemre!
A tábornok intett. Két katona elkapta Izzy-t, hátracsavarták a kezét és körülnéztek, hogy valamivel megkötözhessék.
Másik két katona Kettest ragadta meg, és némi birkózás után lenyomták a földre.
A tábornok Heller felé intett.
Rockecenter autója megérkezett és Rockecenter lement a lépcsőn, de ott megállt és az utat nézte.
A katonák elkezdték lefogni Heller kezeit. – Nem rám gondolt! – mondta Heller. – Én a fia vagyok!
– Micsoda? – kérdezte a tábornok.
– Igen, így van! – mondta Heller. – Ő csak arra a két fickóra gondolt.
Izzy és Kettes megdöbbenve nézett Hellerre.
A tábornok elindult az üveges ajtó felé, mintha Rockecenter után akarna menni és meg akarná kérdezni őt. Rockecenter azonban ekkor már beszállt a kocsijába és elindult.
Ahol Heller állt, onnan az üveges ajtón át láthatta, hogy Rockecenter autója lefékezett és megállt. Remélte, hogy a tábornok ezt nem veszi észre.
– No, ide figyeljen! – mondta a tábornok.
– Nekem valami bizonyíték is kell, méghozzá jobb, mint valami hamis igazolvány.
– Jó! – mondta Heller. – Csak fogja azt a telefont ott az asztalon és kérje Washingtonban az FBI Vészhelyzeti Csoportját. Kérje Stupewitz és Maulin ügynököt.
Heller keresztbe rakta az ujjait. Ezekkel az ügynökökkel lépett kapcsolatba először, amikor múlt ősszel megérkezett az Egyesült Államokba. Azóta nem hallott róluk és nem is beszélt velük.
A tábornok visszament az íróasztalhoz. Háttal állt az ajtó felé. Ha megfordult volna, látta volna a limuzint. Nyilvánvalóan egy harckocsira várt, mert kívülről harckocsi dübörgése hallatszott be.
A tábornoknak kapcsolták a számot. Kérte Stupewitz vagy Maulin ügynököt, majd várt. Utána ezt mondta.
– Stupewitz ügynök? Itt Flood tábornok a New York-i Nemzetőrségtől. Van itt egy fickó, aki azt mondja, hogy ő Rockecenter fia.. Igen, leírom a külsejét: körülbelül egy-nyolcvan magas, sportos, szőke hajú, kék szemű. Körülbelül 18 éves lehet. A kezével letakarta a mikrofont és megkérdezte:
– Mit mondott, mi is a neve?
– Delbert John Rockecenter Junior – felelte Jet. Látta a kocsi elé beállni a harckocsit. Egy őrmester állt a tornyában lévő tiszt mellett és egy térképre mutatott.
A tábornok beleszólt a telefonba:
– Azt mondja, hogy a neve Delbert John Rockecenter Junior. A Pokantickle birtokról hívom, Rockecenter Otthonából.
Hirtelen átadta a kagylót Hellernek:
– Magával akar beszélni, hogy ellenőrizze a hangját.
Heller átvette a telefont. A szeme sarkából figyelte a tankot és a limuzint. Azt kívánta, bárcsak indulnának már.
– Hello! Stupewitz ügynök? – mondta Heller. – Csak arra akartam emlékeztetni, hogy még most sem állítottak fel sírkövet Mary Schmeck számára.
– JUNIOR! Hé, Maulin! Ez Junior! Vedd fel a másik telefont!
– Hello Junior! – szólt bele Maulin. – Örülök, hogy felhívott! Tudta-e, hogy mi még csak nem is hallottunk Bury-ről?
– Meg se nyikkant – mondta Stupewitz.
– Milyen szörnyű! – mondta Heller. – Még jó, hogy szóltak nekem! Most már nagykorú leszek, és itt egy csomó örökség…
Mindkét ügynök egyetértően nevetett.
– És még én azon töprengtem valamelyik nap, hogy kételkedjek-e? Hű, de örülök, hogy beszélhetünk.
– Egy csomó segítségre lesz szükségem, hogy rendbe hozzam az ügyeimet. Mit szólnának valami zsíros álláshoz?
Maulin ezt felelte:
– Bármelyik pillanatban visszavonulhatunk, Junior. Csak egy jó lehetőségre várunk.
– Itt az alkalom! – mondta Heller. – Akarják, hogy visszaadjam a tábornokot?
Átadta a kagylót a tábornoknak. Az csendben volt. A fülcimpái élénkvörössé váltak. Ezután Hellerre nézett és egy kicsit jobban kihúzta magát. Lerakta a kagylót.
– Sajnálom! – mondta a tábornok. – Még járatlan vagyok az ilyen családi ügyekben.
– A szerelemben és háborúban mindent szabad – mondta Heller titokzatosan. A szeme sarkából látta, hogy már elment a limuzin és a harckocsi.
– Nos, tábornok, vigye Bury-t a kórházsátorba és ha még nem halt meg, akkor végezzenek egy jó hosszú műtétet. Használjanak sok érzéstelenítő szert, mert nagyon érzékeny. Ami ezt a másik kettőt illeti, rájuk nagyon vigyázzanak.
Izzy és Kettes rettegve nézett rá.
– Nos, ahogy tudja – folytatta Heller –, egy csomó maysabongói szabotőr van mindenfelé. Kérek egy motorkerékpárt, hogy a sofőröm felderíthesse az utat. És ha nincs semmi más megbeszélnivalónk, akkor megyek a kocsimhoz és megpróbálom utolérni apát.
– Rendben van, Rockecenter hadnagy! – mondta a tábornok, majd valami parancsot ugatott egy segédtiszt felé, aki az ajtónál várakozott.
2. fejezet
Heller kisietett. A harckocsinak és limuzinnak már nyoma sem volt ott. Észrevette az őrmestert, aki a harckocsi tornyában lévő tisztnek mutatta a térképet.
– Őrmester! – kiáltott, majd amikor a férfi odajött és tisztelgett, így szólt:
– Nagyon fontos, hogy biztonságos legyen az útvonaluk! Remélem, jó tanácsot adott nekik!
– Igen, így van uram! – mondta az őrmester, miközben előkotort egy térképet. Jelentéseket kaptunk maysabongói partizánokról New Yorkban. Ezért nyugat felé mennek a Tappan Zee hídon keresztül a Jersey-i oldalra, majd délre fordulnak a Highland Avenue-n, amíg bele nem csatlakozik a Palisades államközi országútba a Hudson mentén. Mielőtt elérnék a George Washington hidat, nyugatra fognak menni a Fort Lee felé, aztán elérnek a New Jersey-i sorompóhoz. Erről a hatodik kijáratnál térnek le és rátérnek az USA 95-ös útra, végül a Függetlenség Csarnokához fognak megérkezni. Heller bejelölte ezt egy tollal és elvette a térképet. Odaszaladt, ahol Bang-Bang aggódva ült a taxiban és bizalmatlanul nézett a hadseregre: arra a szervezetre, amelyet egykori tengerészként nagyon megvetett. Mivel Heller hátulról közelített, megijesztette.
Heller gyorsan elmagyarázta neki a dolgot és átadta a térképet. Egy katona gurult feléjük egy futár-motorkerékpárral.
Bang-Bang kiszállt a taxiból. Heller elvette a futár sisakját és rárakta Bang-Bang fejére. Ezután Heller benyúlt a taxiba és Bang-Bang nyakába akasztotta a válltáskát. A katona megütögette a karburátor szűrőjét. Bang-Bang rátaposott a berúgókarra, gyanakodva ránézett Hellerre, majd eldübörgött a motoron. Katonák rebbentek szét az útjából, akiket majdnem elütött, miközben a kapu felé száguldott. Bang-Bang eltűnt.
Heller beült a taxiba, ami katonai kocsinak nézett ki. Beindította, majd a tisztnek tisztelegve végighajtott a bekötőúton és eltűnt.
Abban bízott, hogy utoléri Rockecentert, mire elérik a Tappan Zee hidat. Amikor azonban átment a díszes kapun, nem látta sem a limuzint, sem a tankot a Hudsont átszelő hosszú útszakaszon. Remélte, hogy Bang-Bang elég gyorsan hajt. Rockecenter bizonyosan padlóig nyomta a gázt.
Heller végigdöngetett a két és fél mérföldes útszakaszon. A Hudson folyó kékesen csillogott alatta a júliusi napfényben. A hatalmas vízi út egészen a tengerig nyúlt.
Amikor elérte New Jersey határát, délre fordult a Highland Avenue-n, ami valójában egy országút. Parkok hosszú sorához érkezett, amelyek a folyó mentén 16 mérföld hosszan nyúltak el. Habár vasárnap volt, mégsem látszott sehol semmiféle forgalom: az USA üzemanyagkészlete teljesen kifogyott, kivéve a kivételezettek és az előrelátók tartalékait, de még ők sem pazarolták piknikezésre. A hídtól néhány mérföldre délre az út dimbes-dombos terület felé fordult, ami egy elhagyatott golfpálya volt. Heller nagyon gyorsan hajtott. Nem látta be a következő kanyart. Száguldva érkezett oda.
A LIMUZIN ÉS A TANK!
Az út mellett álltak. Rockecenter kiszállt a kocsiból.
A harckocsi egyik katonája szemlátomást a limuzin ostorantennáját próbálta megjavítani.
Nem volt idő arra, hogy fékezzen vagy lehúzza a fejét.
Rockecenter egyenesen Heller arcába bámult! Felkapta a kezét, hogy rámutasson és felkiáltott. Ez mindössze három másodperc alatt történt. Heller 80 mérföldes sebességgel száguldott el mellettük.
Az út azonnal újra elkanyarodott. Heller jobb oldalán egy park húzódott.
Szűken vette a kanyart és a visszapillantóban látta, hogy a harckocsi már eltűnt szem elől.
Pont előtte volt egy bejárat a park felé.
Heller beletaposott a fékbe.
Az öreg taxi csikorgó fékkel, oldalazva csúszott.
Behúzódott a fák közé, majd amikor látta, hogy ezek eltakarják, megállt.
Hallotta, ahogy feldübörög a harckocsi motorja.
Kinyitotta az ajtót és az utat kémlelte a falevelek között.
Látta a harckocsit. Régi típus volt: olyan fajta, amilyet a tartalékosoknak adnak, amikor a rendes egységeknek már nem kell. A lánctalpak helyett kerekei voltak, hogy gyorsan haladhasson az országúton. Habár régi volt, egy nagy ágyú is volt a tornyában, az elején pedig géppuskák meredeztek előre. A tiszt a kinyitott fedelű toronyban állt sisakban és motoros szemüvegben, egy előhúzott 45-össel a kezében. Ebből Heller mindent tudott, amit tudni akart. A fickó parancsot kapott, hogy lője le őt.
A harckocsi elment mellette. Utána következett a limuzin. Látta, hogy Rockecenter előredőlt és a vezető hátának támaszkodva meredt előre.
Heller az emlékezetébe idézte a térképet. A következő két mérföld során (amíg el nem érik a Palisades államközi utat) a Hudson szirtjei mentén haladó festői útvonalon már csak néhány kanyar következett. Heller várt.
Amikor biztosnak vélte, hogy nem veszik észre, visszatolatott az útra és továbbhaladt dél felé.
Bang-Bangnek a nyomát sem látta!
Heller tudta, hogy vissza kell kapnia azokat a szabadalmakat. Rockecenter csak elsüllyesztené őket egy fiókban, hiszen ezt tette számos más földi találmánnyal is, amelyek gazdaságosabbá tették volna az olaj használatát, vagy helyettesítették volna azt. Elrendelné, hogy szereljék szét a mikrohullámú erőműveket. Leállítaná a karburátor és benzin nélküli autók gyártását. És persze tovább folytatná a bolygó profitot termelő szennyezését.
Ha Rockecenternek sikerül hadat üzentetnie, akkor újra az ő kezébe kerülne az összes olajvállalat irányítása, amiket már megszerzett. Ugyanez történne a többi dologgal is, amelyeket már ő irányított: például a bankokkal. A nemzetközi töke révén még mindig az ő tulajdonában volt minden kormány. Heller csak annyit ért volna el, hogy Oroszország elpusztításával megszünteti az atomháború fenyegetését. És Rockecenter talán még ezt is felépítené valahogy, hogy újra fegyvereket adhasson el.
Heller ekkor nem törődött azzal, hogy mi történik magával Rockecenterrel. A férfi elkövette azt a végzetes bűnt, hogy megszegte a szavát, és ezzel egy Flottatiszt szemében elúszott minden könyörület, amelyet Rockecenter remélhetett, ha elszámolásra kerül a sor. Igazán tisztességes ajánlatot tettek neki, ám ő csalárd módon kihasználta ezt és odáig vetemedett, hogy még a tárcáikat is ellopta.
Heller jókora tempóval hajtott és közben kinyitotta a taxi kesztyűtartóját. Nem volt benne fegyver. Hátrapillantott a hátsó ülésre. Ott sem volt fegyver. Bang-Bang valószínűleg a válltáskába tette a Hellernek kiadott szolgálati 45-ös Coltot. Ha ismét megállna a tank, akkor Heller ott állna fegyvertelenül. Csak abban reménykedhetett, hogy nem kell üres kézzel nekitámadnia egy tanknak.
Keresztülkígyózott egy sor kanyaron. Hirtelen felbukkant előtte a Palisades államközi út negyedik bejárata. Beszáguldott az út széles torkolatába. Túl későn látta meg egy mérfölddel előtte a limuzint és a tankot. A tiszt bizonyára hátrafelé nézett. Észrevették Hellert.
A harckocsi kifarolt. Hagyta, hogy megelőzze a limuzin, majd behúzódott a kocsi mögé.
Heller gyorsan megnézte: mekkora sebességgel halad.
Nem nézte meg elég gyorsan.
Géppuskasorozat csapott be a fák közé tőle jobbra.
A tank tornya kezdett megfordulni.
Heller erősen fékezett.
BUMM!
Az ágyúlövedék a taxi előtt csapódott be az útba és fölötte süvített keresztül, ahogy gellert kapott.
Heller átrántotta a taxit a bal oldali sávba.
BUMM!
Egy másik golyó csapódott be oda, ahol éppen előtte volt a taxi.
Egy kanyar következett, ahol a festői országút nagyon megközelítette a folyó feletti szirteket. A tank és a limuzin ezt kerülte meg. Heller egyenesbe hozta a taxit és továbbhaladt. Heller emlékezett a térkép alapján, hogy az úton innentől kezdve több kanyar volt, ahogy közelített a szirtekhez és távolodott tőlük.
Balra nézett. A Hudson felségesen nyúlt el mellette. A következő kilenc mérföldön homokkő meredély szegélyezte toronymagas, függőleges falakkal a víz fölé tornyosulva, ahol a folyó végigzúdult a Catskill-hegység lábainál. A folyó túloldalán egy mérföldre feküdt Yonkers, délre pedig innen 13 mérföldre sziporkáztak Manhattan felhőkarcolói. A levegő ma tisztábbnak tűnt. Nincsenek autók és nem füstölnek a gyárkémények, emellett talán a Földet megkerülő Ochokeechokee spórák is okoztak némi változást a szennyezett légkörben. Tényleg gyönyörű tiszta nap volt. Ez felbőszítette Hellert: Rockecenter határozottan és elszántan el akarta pusztítani az ilyen vívmányokat.
Nagyon figyelt, hogy meglátja-e Bang-Bang valamilyen nyomát. Remélte, hogy a barátja már jóval előbbre jár és nem vette észre a tank.
Továbbment még öt mérföldet. Az országút sík terepre ereszkedett le a magas szirtek közül, és itt magas, lenyűgöző fák szegélyezték.
Heller attól tartott, hogy lemarad. Nyolcvanra gyorsított.
Pont egy kanyar volt előtte, ahol a széles országút újra kelet felé fordult: vissza a Hudson felé.
Heller követte a kanyart.
Túl későn vette észre, hogy a tank csak negyedmérföldnyire van előtte.
Csak negyvennel haladtak.
Heller túlságosan gyorsan közelített feléjük.
BUMM!
Amikor meglátta az ágyú torkolattüzet, balra rántotta a kormányt.
A golyó süvítve ment el mellette. Géppuska lövedékek zápora zúdult a szélvédőjére és hirtelen fehér foltok jelentek meg a golyóálló üvegen.
Jobbra rántotta a kormányt.
BUMM!
Ágyúgolyó süvített el a bal oldalán.
Hirtelen meglátta a motorkerékpárt.
A bal oldali sávban feküdt az oldalán.
Utolérték volna Bang-Bang-et?
Heller hirtelen megértette, hogy mit jelent az a motor!
A limuzin és a tank nem messze volt előtte. Gyorsan haladtak a kanyarban, ahol az országút közvetlenül a Hudson fölött haladt a toronymagas meredek partfal tetején.
Heller beletaposott a fékbe és a taxi megpördült.
Csikorgó kerekekkel fordult teljes 180 fokot.
Heller hátramenetbe kapcsolt.
Kilőtt hátrafelé.
BUUUUUUUUUMMMM!
Fényes, narancsszínű tűz tört ki az országút alól és csapott fel az égbe.
Az országút egy hosszú szakasza a levegőbe repült. A tank magasan repült át a folyó fölött, mintha katapultból lőtték volna ki.
Amikor a röppályája legfelső pontját elérte, hirtelen bombaként robbant fel. A lőszere és üzemanyaga tűzgömböt alkotva gyulladt ki.
A légnyomás megtaszította a taxit és csikorogtak a kerekei, ahogy hátrafelé száguldott.
Ekkor Heller meglátta a limuzint.
Magasan a levegőben forgott körbe-körbe.
Lassan forogva csapódott bele a mélységben lévő Hudsonbe.
3. fejezet
Törmelék pergett le a taxi körül, mindenfelé belecsapódva az országútba.
A füstgomoly úgy csapott fel a nyári ég felé, mint egy távolodó léggömb.
Heller elindult előrefelé a taxival és kikerülte a nagyobb betondarabokat. Közel ért a hatalmas hasadék széléhez, ami kiszakadt a partoldalból.
Kiugrott a taxiból és odaszaladt a meredély széléhez. Néhány törmelékdarab még csak ekkor csapódott be a vízbe.
Az óceán dagálya szemlátomást közeledett, mivel a csobbanások kissé észak felé sodródtak: a folyó szokásos áramlási irányával ellentétes irányba.
Heller a limuzint kereste a mélyben.
Futó lépteket hallott maga mögött.
Bang-Bang Rimbombo.
– De jó, hogy megláttad a motort! – pihegte. – Csak ez a jelzés jutott az eszembe, hogy szóljak: az út alá van aknázva.
– Te jó ég! – mondta Heller. – Azt nem mondtam, hogy robbantsd le az egész országutat és partfalat. Csak egy barikádot kellett volna robbantanod.
– Amikor kinyitottam a válltáskát – mondta Bang-Bang –, azok az incifinci kis töltetek nagyon kicsinek tűntek és nem bíztam bennük. Alaposan lefojtottam őket. Sohasem láttam még ilyen hatásfokú dinamitot a sok-sok évnyi robbantgatás során. Nagyon sajnálom, Jet! Azt hiszem, eltúloztam a dolgot.
Heller nem merte elmondani neki, hogy voltári robbanószereket használt, amelyek milliószor erősebbek, mint a földi dinamit. Fürkésző tekintettel kereste a limuzin bármely jelét.
Hirtelen megjelent. Felmerült a mélységből, fejjel lefelé úszva, mivel fölemelte a légkondicionáló rendszer tömítettsége miatt benne rekedt levegő. Valószínűleg egészen a meder fenekéig süllyedt, és onnan emelkedett vissza.
Buborékolt.
Újra el fog süllyedni!
Jet levetette a ruháit.
– Ne! – kiáltotta Bang-Bang. – Nem ugorhatsz fejest ilyen magasból!
Heller alsónadrágra vetkőzve lekapta a válltáskát Bang-Bang válláról. Előkapott egy rövid feszítővasat és csuklópántot. Újra beletúrt és egy kerek hengert fogott meg. Sima és fényes volt a felülete, az egyik végén pedig számtárcsa látszott. A hüvelykujjával megnyomta a számtárcsát.
– Semmit nem láttál! – kiáltott Bang-Bangnek.
A limuzin kezdett újra süllyedni. Heller megjegyezte a helyét a parthoz képest.
Nekifutott és kiugrott a szirt tetejéről.
NEM ESETT LE!
Bang-Bang lélegzethez sem jutott, amikor látta, hogy Jet az egyik kezében lévő hengeren lóg. Nem tudta, hogy antigravitációs tekercs van benne, és föl sem tudta fogni, amit lát. Másik kezének hüvelykujjával Heller újra elforgatta a számtárcsát. Hirtelen tíz emeletnyivel lejjebb huppant. Ismét fordított a tárcsán és a testét repülőgépként használva zuhant a buborékok irányába, amelyek még most is jöttek a süllyedő limuzinból.
Elérte a vizet. Hideg volt.
A vízfelszín alatt kikapcsolta a tekercset, utána a fogai közé fogta.
A buboréksor felé úszott.
Feljött a víz színére, a fogai között a hengerrel mély lélegzetet vett, majd lemerült.
A limuzin nagyon lassan merült, de már így is háromembernyi mélységben lehetett.
Heller végignézte a karosszériát és megpróbált benézni. A víz homályos kékjén keresztül csak néhány foltot látott belül. Megtalálta az ajtó szélét és odahelyezte a feszítővasat. Az ajtó nem akart kinyílni, mert a víz nyomása zárva tartotta. Az ablakokat nem tudta betörni: golyóálló üvegből készültek.
A limuzin lassan tovább süllyedt. Ha kiengedné belőle a levegőt, elsüllyedne, mint egy nyeletlen fejsze. Akkor nem tudná visszaszerezni a nehéz bőröndöt: búvárokra és darukra volna szükség, ami túlságosan lassú, ráadásul túlságosan sokan tudnak róla.
A jármű még mindig fejjel lefelé állt, mivel a kerekekben és a félig üres üzemanyagtartályban lévő levegő az alját emelte fölfelé.
Heller föléúszott és megközelítette az egyik hátsó rugót. Az alá szorította be az antigravitációs tekercset, majd szorosan beékelte. A maximális értékre tekerte a számtárcsát. A limuzin nem süllyedt tovább. Elkezdett emelkedni a hátsó része. Hellernek már fogytán volt a levegője. Felúszott a felszínre és mély lélegzetet vett.
Lassan kiemelkedett a limuzin hátsó része. Valamivel a víz felszíne fölé emelkedett és ott lógott. Az antigravitációs tekercs teljesítményének ez volt a felső határa. Heller visszament a hátsó ajtó széléhez, amely kiemelkedett a vízből, és nekiesett a feszítővassal. A zár csattanva tört fel. Kinyitotta az ajtót.
Víz ömlött be a kocsiba és a limuzin elkezdett süllyedni.
Heller bemászott. A vezető holtteste az útjában állt. Félretolta. Észrevette a táskát, ami még félig volt levegővel és úszott. Megfogta a fülét és húzni kezdte. Kihúzta maga után a limuzin ajtaján keresztül.
Egyszer csak Rockecenter szemei meredtek rá. A testét utánasodorta a vízáramlat.
Heller késztetést érzett, hogy visszanyomja. Mégsem tette. Megfogta a gallérjánál fogva, és kihúzta a kocsiból.
Csak két keze volt és ekkor két dolog volt nála: a táska és a holttest. Ráadásul még azt a tekercset is ki kell szednie. Ha itt hagyná, az szabályzatsértés volna, mivel az autót valószínűleg meg fogják keresni.
Egy kezébe fogta a táskát és a halott Rockecenter gallérját. Az autó ekkor egy szintben volt a vízzel. A hüvelykujjával elforgatta a tárcsát és gyorsan kihúzta a rugó alól, mivel a jármű azonnal süllyedni kezdett. Erős lábtempókkal emelkedett a felszínre a terheivel együtt.
A Jersey felőli part elég távolinak tűnt.
Megfogta Rockecenter kabátjának alját, körbetekerte vele a táskát és az egyik karja alatt tartotta. Az antigravitációs tekercset átrakta ebbe a kezébe és bekapcsolta gyenge fokozatra. Így könnyebb lett a rakománya. A szabad kezével elkezdett a sziklák felé úszni. A partfal alján meglátta Bang-Banget, aki ugrált örömében és őt várta, hogy kisegíthesse a vízből. Heller úszás közben körülnézett az elhagyatott tájon. Ezekben az üzemanyag nélküli napokban az egész világ csak az övék volt. Az amerikaiak ebben a kultúrában, amely az autóra épült, csak annyit tehettek, hogy otthon maradtak. Néhány madártól eltekintve nem volt más szemtanú.
4. fejezet
Két órával később Heller leállította a taxit a pokantiekle-i ház bejárati ajtaja előtt. Bang-Bang leszállt a motorról és kinyitotta a taxi csomagtartóját. Heller kiszedte belőle Rockecenter holttestét és a földre rakta.
Megfordult és felment a bejárat lépcsőin. A nemzetőrség tábornoka ott állt döbbenten, megrettenve, és egyre csak a holttest lógó karjait és hátrabicsaklott fejét bámulta.
Bang-Bang ment utánuk a nehéz táskát cipelve. Bang-Bang megvetően nézett a tábornokra:
– Nyavalyás hadsereg! – mondta. – Látja, mit okozott a késlekedése?! Maysabongói szabotőrök felrobbantották a harckocsit és az utat. A maga lelkén szárad Rockecenter élete.
A tábornok a holttestre meredt, majd a golyónyomos szélvédőt nézte:
– Azonnal utánuk eredünk!
– Mind meghaltak! Miszlikre robbantak! Nem maga volt a felelős Rockecenter biztonságáért?!
A tábornok magába roskadt:
– Ezért hadbíróság elé állítanak!
Heller megrázta a fejét:
– Nem akarjuk tönkretenni a karrierjét. Senkinek nem mondjuk el, ha maga is hallgat!
– Az isten áldja meg, hadnagy! – mondta a tábornok. – Csak mondja meg, mit tehetek önért!
– Hozassa elő azt a két férfit, akit elfogtak az irodában! Velük még nem végeztünk.
A tábornok elrohant.
Heller becipelte a holttestet az irodába és a díványra fektette.
Bang-Bang meglendítette a nehéz táskát és felrakta az íróasztalra. Odament Heller is és a fülét hozzászorítva a kódzárat tekergette. Végül egy kattanást hallott. Kinyitotta a fedelet.
A táska címkéjén az állt, hogy tűzálló és vízálló is, ami bizonyára igaz is volt. A papírok mind szárazak voltak benne. Heller gyorsan átfutotta őket és ellenőrizte, hogy megvan-e mindegyik.
Száraz, reszelős hang szólalt meg az ajtónál:
– Azt hiszem, önöknek szükségük lesz rám. Ügyfél nélküli ügyvéd vagyok.
Bury!
A fejét teljesen körbetekerték kötszerrel; az aszott arca nagyon ünnepélyes volt.
Heller rámeredt:
– Tehát nem halt meg! Még öntudatánál volt, amikor kirúgta magát?
– Természetesen magamnál voltam! De arra nem számított, hogy újra összefut velem, igaz? Aki túléli J. Walter Madisont, az sebezhetetlen!
– Tehát maga ugrasztotta rám? – kérdezte Heller.
– Még ennél is rosszabb! – mondta Bury. – Én továbbítottam Rockecenter parancsait, hogy megöljék magát, amikor megszületett.
– Maga bűnöző! – kiáltotta Heller.
– Nos, inkább fogalmazzunk így, Junior: én Wall Street-i ügyvéd vagyok. „Meghalt az ügyfél, éljenek az örökösök!”
– Maga nem tartja be egyetlen szavát sem! – mondta Heller.
– Egy Wall Street-i ügyvéd csak az ügyfele számára tartja be a szavát, Junior! Ez a szakmai hitvallásunk. Magának pedig szüksége van rám! Szüksége van a cégemre. Szövevényesek a szálak. Például én elbánhatok Faustinoval!
Heller így válaszolt:
– Ő valószínűleg most kel át a kilencedik poklon, hacsak nem hagyták életben.
– Ó! – hökkent meg Bury. – Akkor ki a capo di tutti capi?
– Babe Corleone – válaszolta Heller.
– Nos, akkor biztosan elszabadult a pokol az I.G. Barben gyógyszergyárakban. Miss Corleone a drogok végét jelenti. De mi át tudjuk alakítani a céget valami törvényes tevékenységre. Éljen Babe Corleone! Mi a véleménye erről az „ügyfél” dologról, Junior?
– Legszívesebben szétrúgnám a mocsok fejét! – bosszankodott Heller.
Bury megtapogatta a koponyáját:
– Már megtették!
Hirtelen mindkettőjükből kitört a nevetés. Buryból izgága hehehe vihogás bugyogott elő.
Izzy és Kettes épp akkor jött be.
Izzy nem hitt a szemének:
– Nocsak, ez mi?!
– Bury tudja, hogy hol vannak eltemetve a csontvázak – mondta Heller. – Azt hiszem, épp most állt a szolgálatunkba a Swindle and Crouch cég.
– Egy pillanat, egy pillanat! – mondta Bury. – Ehhez záradék is tartozik.
Heller gyanakodva nézett rá. Bury így szólt:
– Jó néhány befejezetlen Rockecenter ügylet van még függőben. Kettő esetében szabad kezet akarok. Az egyik Miss Agnes, akit a világ dr. Morelay pszichiáterként ismer. A másik Miss Béke.
Heller megvonta a vállát:
– Azt hiszem, ez rendben van.
– Még akkor is, ha elviszem őket a bronxi állatkert kígyóházába? – kérdezte Bury.
Kettes szólt közbe:
– Az állatkertekben sokat lehet tanulni! Szerintem ez rendben van!
Bury így felelt:
– Akkor jó. Manapság nagyon drágák a fehér egerek. Akkor meg is egyeztünk. Ezennel felfogadta a cégemet és engem!
Bury odament a nyitott táskához, és Heller vigyázó tekintetének felügyelete alatt kiszedett egy köteg papírt:
– Miért írta alá balga módon ezt a két átruházási okiratot? – kérdezte Hellert.
Izzy ekkor a közelben várakozott:
– A cégek egyébként is Mr. Jet tulajdonában vannak. Én egyszerűen sosem írom rá a nevét semmire maguk miatt.
Bury a szemeteskukába dobta a két nyilatkozatot.
– Ha az volt a szándékuk, hogy a maga bátyjáé legyen minden, akkor egész más lenne a helyzet. De ez összekuszálná a helyzetet. Felejtse el! – Fogta a Rockecenter részére szóló 49 százalékos olajkészlet átruházást és bedobta a szemeteskukába. – Ez csak megnövelné az örökségi adót. Miért adná át neki, ha azonnal visszaszáll önre. – Kiválasztotta a dokumentumot, amely Rockecenternek adta az értékesítési opciókkal keresett 180 milliárd 49 százalékát. Azt is bedobta a szemeteskukába. – Csak még több örökségi adó: ezt el kell kerülnünk! És mivel ettől a pénztől összeomlana az amerikai bankrendszer, ezért most már a maga tulajdonában van az összes bank és az összes pénz is, ezért nem omlik össze a gazdaság. Na most, ami ezt a szabadalom-átruházást illeti: ezt is felejtsük el! Csak maradjon továbbra is a tulajdonában, ne is lássa a hagyatéki bíróság. A tőkeletét most már a magáé, úgyhogy semmi gond. Csak a végrendelet fontos! És az hibás.
Mindannyian őrá bámultak. Bury az ajtó felé nézett.
– A végrendeleteket ritkán hitelesíttetik közjegyzővel. Tanúkkal íratják alá őket, márpedig ezen hiányzik a két tanú. Láttam itt azt a két sorkatonát, akik pont akkor jöttek be, amikor Rockecenter befejezte az aláírást. Így van fiúk?
Az Izzy-t és Kettest lefogó két férfi bólintott. Odamentek. Bury tollat nyújtott át nekik.
– Szóval, ha ti, fiúk, egyszerűen aláfirkantjátok a neveteket erre a dokumentumra, akkor teljesen legális lesz.
A két közlegény aláírta.
– Így tehát teljesen legális! – jelentette be Bury. – És kész is!
– Nem, nincs kész – mondta Heller –, még hátra van a háború ügye!
– Nos, ha maga bele akar menni ilyen potomságokba… – kezdte Bury. Jelzett a közelben álló tisztnek, hogy hagyják el a szobát. Amikor ez megtörtént, odament az íróasztalon lévő piros telefonhoz és fölvette. Az Egyesült Államok elnökét kérte.
– Elnök úr? Bury vagyok a Swindle and Crouch irodától. Nem, nem szükséges elutaznia ma este Philadelphiába a Swillerberger konferenciára. Épp most mondom le. Nos, igen, elnök úr. Kissé megváltoztak a tervek. Kérem, törölje a mozgósítást! Igen, és azt is mondja el a kongresszusnak, hogy nem kell hadat üzenniük. Már megszereztük az összes maysabongói olajat és a finomítók néhány napon belül újra üzemelni fognak. Értem… Nos, Maysabongó valószínűleg felháborodott, elnök úr. Szavaztasson meg a kongresszussal néhány milliárdnyi segélyt a számukra. Megteszi?… Remek! Elnök úr! Ó, sajnálom, uram! Sajnos nem adhatom át legjobb kívánságait Delbert John Rockecenter számára. Nos, igen uram! Valami valóban történt vele. Beleesett az úszómedencébe és megfulladt… Hát persze, mindent az irányításunk alatt tartunk, elnök úr! Épp itt van a két fia, akik már nagykorúak, és Rockecenter mindent rájuk hagyott. Teljesen rutin eljárás… Igen! Jelen pillanatban is az ő utasításaikat követem, uram… Igen, átadom nekik az ön legjobb kívánságait!… Nem, nem fognak megfeledkezni arról, hogy hozzájáruljanak az ön újraválasztási kampányához!… Nos, rendben van elnök úr. Köszönöm, uram! Uram, nem haragszik, ha most leteszem? Fel kell hívnom az adóhivatalt és szólnom kell nekik, hogy ez esetben tekintsenek el az örökségi adóktól… Nos, bizonyosan így lesz, uram. Viszont-hallásra!
Bury felhívta az adóhatóságot, majd Philadelphiába telefonált, hogy törölje a konferenciát. Heller a másik telefonon Miss Simmonst kereste meg és megköszönte neki, hogy milyen nagyszerű munkát végeztek, egyben megkérte arra is, hogy állítsa le az atomellenes felvonulásokat az egész világon, mivel Heller határozott ígéretet kapott az olajvállalatoktól, hogy szennyezés mentessé teszik az üzemeket.
Akkor tehát győztünk! – kiáltott fel a nő. – Ó, végtelenül hálás vagyok önnek, uram! Micsoda örömöt okozott nekem és az egész világnak!
Izzy egy másik telefonon bankelnököket és brókereket hívott fel az otthonukban, és gondoskodott arról, hogy érvényesítsék az opciós csomagokat.
Bury megnyomott valami csengőt, mire előjött a házi személyzet a rejtekhelyről, ahol a nemzeti gárda megérkezése óta rejtőztek.
Egy ijedt lakáj jött be. Bury rámutatott a díványon fekvő holttestre. Azt mondta:
– Vitesse ezt a holttestet a helyi ravatalozóba! Mondja meg nekik, hogy töltsenek ki egy halotti bizonyítványt és hozzák rendbe a testet. Szűkkörű családi temetés lesz. Egyébként sem gyászol senki.
– Odafordult Hellerhez. – Az egész világon egyetlen barátja sem volt. Még én sem! Neki csak pénze volt!
Heller lenézett a holttestre. Az üveges szemmel meredt a mennyezetre. Idősebb Delbert John Rockecenter, a férfi, aki életek százmillióit tette tönkre és majdnem lerombolta a bolygót, nagyon-nagyon halott volt. Nem: senki nem fogja gyászolni!
5. fejezet
– Ha Rockecentert is bántotta – tombolt Lombar Hisst –, akkor ízekre szedem az univerzumot, hogy megtaláljam és megöljem!
A királyi tiszti pálca, amelyet a kezében tartott és vizsgálgatott, önmagában nem volt fegyver: ez csak egy afféle díszpálca, amelyet a családok vagy barátok ajándékoznak a királyi tiszteknek, ha egy végzős akadémiai hallgató kiemelkedő eredménnyel zárt. Ez a pálca görbe volt, mintha ütöttek volna vele. Az uralkodó hálószobájában találták azon a végzetes éjszakán. Voltári folyóírással volt bevésve a Jettero Heller név.
Lombar az uralkodó előszobájában ült. Gyűlölte ezt a rejtélyt. A Palotanegyedben újra helyreállt a rend és a felszínen minden rendezettnek tűnt. A háta mögött az a hálószoba azonban üres volt, Lombarnak pedig el kellett hitetnie a többiekkel, hogy őfelsége még mindig ott van bent.
Égető volt a problémája: nem tehette meg, hogy bejelenti az uralkodó elhunytát és hogy senkit nem hagyott hátra, aki elfoglalhatná a trónját – ahogyan korábban tervezte. Pedig ezzel megnyílt volna az ajtó, hogy Lombar Hisst egy egyszerű palotaforradalommal a koronáig emelkedjen. Sohasem történt meg ezelőtt a Voltár birodalomban, hogy egy közember a koronáig emelkedjen, a Földön azonban sokszor megtörtént, és Lombar ezt tekintette példának.
Két egyszerű oknál fogva nem jelenthette be a tényt: az első az volt, hogy nem tudta felmutatni a holttestet, a második pedig az volt, hogy nem voltak nála a koronázási jelvények: a korona, az állam nyaklánca és a királyi pecsét.
Immár több mint egy hete küzdött ezzel a problémával, amely ambíciói útjába állt. Eszébe jutott, hogy hamisít egy holttestet, amit felmutathat az államnak, azonban ezt nem tehette, mivel a voltári törvények szerint az uralkodó nem hunyt el, amíg száz orvos és száz Lord alaposan meg nem vizsgálta és kétségtelenül meg nem állapította az elhunyás tényét. Márpedig 200 ember elhallgattatásának vagy megvesztegetésének az esélye (úgy, hogy semelyikük sem zsarolhassa az élete hátralévő részében) túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy Hisst paranoiás jelleme elfogadhassa ezt. Arra is gondolt, hogy hamisít koronázási jelvényeket, de nem lehetett biztos a korona ötvözetének összetételében. A szent tárgyak túlságosan ősiek voltak ahhoz, hogy bármilyen feljegyzés is fennmaradjon róluk. Még csak egy rajza sem volt róla. A lánc nagyon jól ismert ékköveket tartalmazott és lehetetlen volt helyettük másikat beszerezni anélkül, hogy ne szerezne róla tudomást a birodalom összes ékszerésze. A pecsét 10 fontos gyémántból volt: a valaha is talált legritkább példány, és olyan módszerekkel vésték, amelyek már rég feledésbe merültek. Az ereiben elhűlt a vér attól a gondolattól, hogy a nyilvánosság előtt lepecsétel valamit, és ekkor valaki megszólal: „Ez nem a hivatalos pecsét!” A hamisítás bizonyítéka együtt járt azzal a joggal a nemesek bármilyen gyülekezete számára, hogy ott helyben megöljék őt.
A problémára az egyetlen megoldás az volt, hogy megtalálja Hellert és ezzel együtt az uralkodót is. Azonban ennek is voltak akadályai. Már kiadott egy általános körözést, amikor nyolc nappal ezelőtt megtörtént a dolog. Még a rendőrség is megkérdőjelezte ezt. A „Búzavirágosok” körbeadták ezt, azonban rögtön azt is megkérdezték: „Általános körözés egy királyi tiszt ellen?! Ez furcsán hangzik! Mit követett el?”. Lombar nem tudott felmutatni semmilyen bizonyítékot, hogy Heller volt az, aki miatt lezuhant, sőt még arról sem, hogy Heller egyáltalán az Államszövetség területén van. A Hadsereg így nyilatkozott: „Ő a Flotta királyi tisztje: mi nem vagyunk érdekeltek az ügyben! Szóljanak a Flottának!” A Flottánál Lombar ottani kémjei szerint egyszerűen az a szóbeszéd járta, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy „a piások csak piások”, és hogy az Apparátus vezetője bizonyára teljesen megőrült, ha ilyesmit ad ki.
Ezen kívül királyi tiszt elleni általános körözést őfelsége pecsétjével szokás kiadni, és bár mondhatták azt, hogy rádión érkezett a parancs, a letartóztatás foganatosítása előtt a Flottának látnia kellene az eredeti körözés másolatát, amelyet lepecsételt az uralkodó, ám ilyen nem létezett. Mindemellett a Flotta úgy nyilatkozott, hogy semmilyen vontatóhajó nem haladt át a légköri védelmi hálózaton és semmilyen fajta vontató nem szállt le a Flotta semelyik bázisán. Lombar tudta, hogy a Flotta rejtegeti előle – egyébként is mind őellene voltak.
Így hát Lombar Hisst nyolc napon és nyolc egymást követő álmatlan éjszakán át gyötrődött ezzel a szörnyű helyzettel. És most még ez az újabb csapás is érte!
Két nappal az uralkodó elrablása előtt megérkezett a Blixo teherhajó, kirakodta a Blito-P3-ról hozott áruját, majd távozott, hogy újra visszatérjen a földi bázisra. Épp ezt a szállítmányt leltározta Lombar Hisst a Voltáron, amikor megtámadta a vontató. Mivel a balesete megzavarta, sőt összetörte, aznap éjjel nem fejezte be a szállítmány ellenőrzését. A Blixo áruja rendben megérkezett a Spietosra. Azonban csupán három órával ezelőtt újabb megrázkódtatás érte Lombart. A szállítóleveleken szerepeltek az I, G. Barben gyógyszergyár AMFETAMIN feliratú dobozai, EZEK AZONBAN NEM VOLTAK BENNE A SZÁLLÍTMÁNYBAN.
Tény, hogy korábban is történtek már ilyen dolgok, mivel Bolz kapitány a saját áruit is csempészte, de efölött Lombar szemet hunyt, mivel ez csupán a gyűlölt csőcselék lealacsonyodását jelentette a mérget tartalmazó hamisított skót whisky révén. Az ilyen hibák miatt ellenőrizte mindig saját maga Lombar Hisst a szállítmányokat. Ezúttal azonban – mivel más katasztrófákkal egy időben történt a dolog – Hisst úgy döntött, úgy tekinti, hogy újabb irányból támadják őt.
Kifogyott az amfetaminokból. Heroin és ópium tonnaszámra állt rendelkezésére. Ám az egész programjának része volt a sebesség is. Csak egy vagy két hónapnyi amfetamin-ellátmány volt kéznél a számára, még csak egy teherhajót sem tudott elküldeni akár egyetlen szállítmányért, mivel három hónapig tartana, hogy megtegye az utat oda-vissza.
Ez ideig jól mentek a dolgok: minden Lordot drogfüggővé tett, aki valamit is számított. Őfelségének már csak néhány heti haldoklása volt hátra. Lombarnak csak annyit kellett tennie, hogy az orvosok révén szélesebb körben terjeszti a drogokat a kormány néhány további területén, és akkor engedelmeskedett volna az angyaloknak és ő lett volta „Őfelsége Lombar”, az egész Voltár uralkodója.
Mindent olyan jól megtervezett. Elképzelte, hogy az utolsó napon hogyan fog elbánni Gőgös Clinggel. Hagyni akarta, hogy az elvonási tünetei fájdalmasan elsúlyosbodjanak, és akkor némi orvoslatért cserébe őfelségével aláíratta és lepecsételtette volna a nyilatkozatot, amely kijelenti, hogy Lombar Hisst az örököse. Korábban már többször eljátszotta ezt a trükköt Cling ellen és különféle parancsokat adatott ki, mint például a Palotaőrség eltávolítása és helyettesítése az Apparátus katonáival. Úgyhogy sikerült volna! Azonban az utolsó adag esetében lett volna egy különbség: ahelyett hogy heroint adagol a vénájába, őfelsége egy fecskendőnyi levegőt kapott volna. A fejedelem elhunyt volna; a halál oka: öregség. Lombar közszemlére tette volna a holttestet, és ezzel kész is lett volna minden!
Ám megjelent ez a Jettero Heller, és mindent teljesen tönkretett.
Meghiúsította Lombarnak az uralkodóval kapcsolatos terveit, így tehát amikor Lombar felfedezte, hogy nincsenek amfetaminok, ebből logikusan következett, hogy Heller bizonyára Rockecentert is célba vette.
(Bíííp) [1] Gris! Lombar tervezése annyira pontos volt. A Blito-P3 legutóbbi felmérései felfedték azt, hogy Delbert John Rockecenter megszállottan ragaszkodott ahhoz, hogy ne legyenek örökösei: még egy alapítványt is létrehozott, amely halhatatlanságot ígért neki. Semmilyen okot nem látott arra, hogy kihívja a sorsot maga ellen azzal, hogy bármit is egy fiúra hagyjon. A német hírszerzés az egyik ügynöke (egy Agnes Morray nevű pszichiáter) révén kiderítette, hogy egykor volt egy fia. A legbiztosabb módszer arra, hogy Rockecenter elfogassa és megölesse Jettero Hellert az, hogy a fia nevét adták neki. A terv tökéletes volt. Gris mégis elügyetlenkedte.
Lombar a pálcát csavargatta és azt kívánta, bárcsak Heller nyaka volna az. Lehetséges, hogy Heller valahogy beleavatkozott volna az amfetamin-szállítmányokba? Lehetséges volna, hogy eljutott Rockecenterhez és elkövetett valamit ellene?
Úgy tűnt, nincs lehetőség arra, hogy bármilyen információt kapjon Soltan Gristől. Ő a Királyi Börtönben volt. Lombar keze nem ért el odáig királyi parancs nélkül, amely lehetővé tette volna, hogy egy kívülálló kérdezze ki, a kiengedése pedig szóba se jöhetett. Lombar nem adhatott ki semmilyen királyi parancsot, mivel nem volt nála a királyi pecsét. Ha megtámadta volna a börtönt és elhozatta volna Grist, akkor a törvényszék felháborodott volna és azt kérdezte volna: „Miért tette ezt? Az uralkodó szóvivőjeként miért nem kért egyszerűen egy királyi parancsot?”
Lombar már megpróbált szót érteni Lord Turnnel, a főbírával. Hisst azt mondta, hogy Gris az Apparátus tisztje és az Apparátus börtönébe kell mennie, azonban Lord Turn az öreg fejét csóválta és azt mondta: „Nem. Ő egy királyi tiszt foglya, és őfelségének parancsa vagy egy királyi tiszt parancsa szükséges ahhoz, hogy kiengedjék. Azt javaslom, hogy forduljon a kérésével Jettero Hellerhez.”
Lombar így felelt: „De hát Jettero Heller ellen általános körözést adattak ki.”
Lord Turn viszont így válaszolt: „Nos, ez lehet, hogy így van; lehet, hogy nincs így, hiszen mi nem láttunk még semmilyen királyi körözést, amelyet őfelsége aláírt és lepecsételt volna, és a törvényszéket nem az alapján működtetjük, amit a tévében látunk és hallunk. Egyébként sem számítana semmit: a királyi tisztek esetében az általános körözések mindig megkérdőjelezhetők, és a Jettero Heller elleni királyi körözés, sőt még a letartóztatása sem érvénytelenítené azt a tényt, hogy Gris az ő foglya. Ez ügyben csak a királyi körözések érvényesek”. Lord Turn azzal vetett véget az eszmecserének, hogy gyanakodva nézett Lombarra, mivel nem tudta felfogni, hogy az miért nem követi a szokványos eljárást. Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy Lombar Hisst távozzon a királyi bíróság és börtön kihallgató helyiségéből: senkinek nem szabad gyanút fognia, hogy az uralkodó nincs a Palota negyedben.
Lombar Hisst jókora összeget adott volna ott helyben azért, hogy Soltan Gris az ő villamos kínzókései alá kerüljön.
Biztos, hogy történt VALAMI a Földön, és ez a valami valószínűleg Rockecentert is érintette. Elküldött egy Apparátusi halálosztagot a földi bázisra, azonban három hónapon át semmit nem fog hallani felőlük, mert ennyi ideig tart az út oda-vissza.
A Földről esetleg érkeznek más teherhajók amfetamin-szállítmánnyal, de Lombar nem volt optimista.
Ugyan MI történhetett?
A Blixo már visszament. Ennek kapitányát és legénységét nem kérdezhette ki. Mégis információkhoz KELLETT jutnia! Enélkül nem cselekedhet.
Hirtelen az jutott eszébe, hogy a földi bázis legénysége közül valakit esetleg hazaküldhettek letartóztatásban: valakit, akit kikérdezhet.
Lombarnak ekkor volt egy Apparátus fiókirodája a császárváros egyik kerek palotájában. Eldobta Jettero Heller pálcáját és bekapcsolt egy képernyőt. A főtisztviselője arca jelent meg.
– Amikor megérkezett a Blixo – kérdezte Lombar –, akkor hagyott itt valakit? A legénység valamelyik tagját? A bázis valamelyik alkalmazottját?
A főtisztviselő a saját képernyőjét nézte:
– Az utaslista szerint visszatért egy futár, azaz egy örömfiú: Twolah. Épp itt van a Palotanegyedben, újra együtt a szeretőjével, Lord Endow-val.
– Ugyan már! – mondta Lombar elfintorodva. Az nem tudhat semmi többet, mint amennyit mi adtunk a szájába, hogy mondja el Grisnek. Magának sem veszem semmi hasznát!
– Dr. Crobe egy korábbi teherszállítón jött vissza. Úgy tudom, hogy műszaki és tudományos körökben forgott New Yorkban. A Blito-P3-on pszichiátriának és pszichológiának nevezett tárgyakkal foglalkozott. Nem tudták eldönteni, hogy s mint állnak az ügyei, mert valami LSD nevű kábítószer hatása alatt állt. Egyszerűen visszaküldték a Spietosra és most is ott van. Ha információkat szeretne, akkor Crobe esetleg adhat.
– Crobe!? A pokolba azzal az idiótával! Olyasvalaki kell, aki mostanában jött vissza! Olyasvalakit akarok, aki a Blixon volt, maga hülye! Az jött legutoljára. Úgy hogy köszönöm, hogy az időmet pazarolta!
– Várjon! – mondta a főtisztviselő, mielőtt Hisst kikapcsolhatta volna. – Volt még két utas a Blixon. De ők földi emberek voltak. Az egyik egy Teenie Whopper nevű földi bennszülött nő. Ő éppen itt van a Palotanegyedben.
– Egy fiatal lány? – kérdezte Lombar megvető hangon. – Az semmit sem tud! Ki volt a másik?
– Egy 30 vagy 32 év körüli földi férfi. A neve J. Walter Madison. Ő az eszméleténél volt az érkezésekor.
– Ez különös! – jegyezte meg Lombar.
– Én is így gondoltam – mondta a főtisztviselő. – Nicsak, itt az egész akta! Feltűnő, hogy „rendkívül értékesként” sorolták be. Amikor körülbelül nyolc nappal ezelőtt leszálltak, a személyzet emberei végigvitték őt a rutineljáráson és hipnoképzést kapott, hogy beszéljen voltári nyelven. De időközben lefordíttatták a nála lévő személyi iratokat is. Még most sem tudják, hogy mitől olyan nagyon értékes. Az egyetlen megjelölés, amit a papírjaiban találtak „PR szakembernek” minősítette őt.
– Minek? – kérdezte Lombar. – Ez afféle földi emberfaj? Mint a négerek?
– Nem, ő fehér ember és barna a haja. Itt a többi papír is. A tárcájában lévő kártyák alapján az „F.F.B.O.” alkalmazta és Rockecenternek dolgozott.
– A Rockecenter-szervezet tagja! – kiáltott fel Lombar. – Gyorsan! Küldje ide azonnal azt a földi embert!
Na, MOST kimozdulhat a holtpontról!
6. fejezet
J. Walter Madison nagyon zavarodottan és furcsán érezte magát. Itt volt valami különös bolygón egy rozsdamentes acél szobában. Már az is sok volt, hogy a bázis fogdájában ült és rájött, hogy reménytelen fogollyá vált. De rögtön ezután minden sokkal rosszabb lett.
Szétfoszlott minden előzetes elképzelése, ami az űrutazásról és a földönkívüliekről szólt. Egy olyan repülő csészealj fedélzetére szállt, amely nem csészealjnak nézett ki, hanem egyszerűen egy régi, földi teherszállító hajóhoz hasonlított, amelynek teljesen körben hajóteste volt. A legénység úgy nézett ki, mint a földi emberek, azzal az apró különbséggel, hogy ez a csapat elhanyagoltabb volt, mint bármilyen más legénység, amelyről valaha is hallott, vagy amit látott. Olyan nyelven beszéltek, ami minden földi ábécétől teljesen eltérő magánhangzókból és mássalhangzókból állt össze, azonban a gesztusaik, a mutogatásuk és a bólintásaik érthetőek voltak.
Amikor Grisszel együtt kikötöttek a jachttal a viharos parton, akkor kezdett apró rejtélyekre bukkanni, ám ő csak szórakoztató eszmefuttatásként játszott el ezekkel. Mellbe vágta a döbbenetes igazság, hogy (mi is volt az a név, amit folyton ismételgettek?… Voltáriak!) voltáriak keze közé került, amikor berakták őt egy kabinba, megmutatták neki, hogy hogyan pántolja be magát a csuklós felfüggesztésű ágyba, majd utána csupán néhány perccel később kinézett az ablakon és azt látta, hogy a Föld olyan ütemben zsugorodik, hogy máris biliárdgolyó nagyságú.
Az egész olyan megrázó volt, hogy még arra sem volt ideje, hogy féljen.
Utána Teenie Whopper ment be hozzá és így szólt:
– Micsoda (bíííp) rendetlenség van itt! Na, várj csak! Majd a kezeim közé kerül az a (bíííp) Inkswitch.
– TEENIE! – kiáltott fel. – A világűrben járunk!
– Miért, mit gondoltál, hol a pokolban vagyunk? A vidámparki körhintában?
– Ezt én nem értem – mondta.
– Dehogy nem, Madi! Ne legyél annyira istenverte (bíííp) fajankó! Az a (bíííp) Inkswitch egy Soltan Gris nevű földönkívüli volt! Mindig is tudtam, hogy valami nem kafa körülötte! A (bííípjei) túlságosan nagyok voltak bárki számára, és én ebben szakértő vagyok! Bennünket elraboltak! – nagyon dühös volt és csapkodott.
A férfi magába roskadt. Leült egy forgószékre és hosszasan töprengett. Az anyjára gondolt és azon kesergett, hogy alhat-e még vele valaha. Olyan szép nő volt!
Egy Bolz kapitány nevezetű fickó jött be hozzá, miután eltelt egy ilyen nap. Mivel megtudta, hogy nem beszél törökül, Bolz egy turistaszótárat használva lefordította mondandóját törökről angolra és elmondta neki, hogy jobb lenne, ha megtanulná, hogyan egye meg az ételt, mert csak ilyen ételük van, majd megkérdezte, hogy tud-e pókerezni és hogy akar-e vásárolni egy üveg igazi, eredeti csempészett skót whiskyt. Madison túlságosan depressziós volt ahhoz, hogy különösebb választ adjon, Bolz meg csak állt ott a szőrös mellét vakargatva, egy ideig bámult rá, végül kiment.
Bolz csak további háromnapi szomorkodás után jelent meg újra. A kapitány ekkor egy kérdést tett fel neki. A szótár segítségével nagyon nehéz volt szót érteni egymással. Annyit megértett, hogy Bolz azt akarta tudni, hogy tudja-e bármennyire is befolyásolni Teenie Whoppert.
Madison annyira meglepődött, hogy Bolz végül levezette egy átjárón és kinyitott egy ajtót, majd kifejező kézmozdulattal betessékelte.
Ott egy jó kinézetű fiú hasalt az ágyon. Az arca ki volt festve és boldog mosoly ült rajta. Ott volt a legénység egy tagja is, aki éppen felöltözött. Rákacsintott Bolz kapitányra, húzott egyet a szíján, majd peckesen kivonult.
A fiú megnyalta az ajkait, majd kényszeredetten feléjük biccentett. Csak hevert ott, rájuk sem bagózott.
Teenie hirtelen kirontott a folyosóra a szomszédos kabinból. Éppen valami aranypapírnak tűnő köteget számolt. Talán pénz lehetett az?
A lány meglátta:
– Hello Madi! Hogy ityeg? – Majd válaszra sem várva bement, belenyomott egy füves cigit a fiú szájába és meggyújtotta.
– Teenie! – kiáltott fel Madison. – Mit csinálsz?!
– Szerinted mit csinálnék?! Próbálok egy kis pénzt keresni, amit elkölthetünk, ha majd leszállunk. A Voltáron semmire sem jók a zöldhasúak. Éhezni akarsz?
– De mit csinálsz azzal a fiúval?
– Ja, vele? Ez Twolah. A beceneve: Tutu. Szerintem ő a legnimfomániásabb fiú, akit valaha is láttál. És ha feldobja magát egy kis marihuánával, akkor egész álló nap és éjjel bírja. Mint egy szivacs! Hát nem édi? Kérsz te is egyet?
Madison megrettenve hőkölt hátra:
– Úgy érted, eladod őt a legénységnek?!
– Naná! Egy kör 5 voltári kredit. Már kerestem 150 kreditet. Csak az aggaszt, hogy a legénységnek el fog fogyni a pénze. Azt mondják, hat hétig tart ez az út. De vannak ékszereik és más holmijaik is. No meg tudnak lopni a hajó alkatrészeiből is.
– Ide figyelj, Teenie! Ez a kapitány itt tajtékzik a méregtől. Azért hívott ide, hogy megpróbáljalak kézben tartani.
Teenie különös mosollyal nézett Bolz kapitányra:
– Ő semmit sem tehet ez ellen! Tart tőle, hogy fellázad a legénysége, ha beleavatkozik ebbe az ügybe. Egy sötétben utána hajított késsel gondoskodtam róla, hogy így gondolja. Most pedig megpróbál téged rávenni, hogy végezd el a piszkos munkát és állíts le. Ez egy (bíííp), Madi! Ne is törődj vele!
Ebben a pillanatban a legénység egy másik tagja jött be, és miután megvetően tekintett Bolzra, aki semmit sem mert tenni, átadott Teenie-nek 5 kreditet, majd elkezdte levenni a szerelő overallját.
Madison már tiltakozásra nyitotta a száját, de Teenie leállította:
– Ha nem akarsz fizetni egy kreditet a nézésért, akkor kopj le! – Azzal becsapta az ajtót az orruk előtt.
Bolz feladta a reményeit, Madison pedig egy újabb hétig duzzogott a kabinjában. Ekkor kíváncsi lett és elkezdett végigkóborolni a hajón.
Úgy tippelte, hogy a híd felé halad, amikor bement egy nyitott ajtón.
Ott ült Teenie. Ez Bolz kapitány irodája volt. Teenie Bolz kapitány sapkáját viselte hátratolva a fején, a lófarka átvetve a vállán, a kezével pedig egy nyilvántartási könyvben böngészett.
– Hello, Madi! Úgy döntöttél, hogy előbújsz a barlangodból?
– Mit csinálsz te Bolz kapitány irodájában? Meg fog ölni!
– Nem, nem fog! A jó öreg Bolzi beleunt a sok (bííípbe), ami itt folyik. Nem nagyon csípi a fiúkat, de amikor a legénysége beszámolt neki mindenről, annyira bekeményedett, hogy majd’ széjjelpattant a nadrágja. De már kezeltem!
– Úgy érted, hogy Bolz kapitány meg… Hogy veled aludt?
– A fenéket, dehogy! Annál jobb az ízlésem! Csak naponta egyszer ráülök, hogy egy kicsit lehűtsem. Tíz kreditet számítok fel neki, és most pont azt ellenőrzöm, hogy mennyi pénze van. Idesüss: temérdek sok van neki!
– Ki akarod rabolni? Meg fog ölni bennünket!
– Nem, nem, szó sincs rablásról, Madi! Micsoda ötlet! Én csak annyit kérek, amennyit a vevőkör bír, és még meg is mutatnám neked, ha hagynád! Még azt is lehetne…
– Nem, nem! – mondta Madison megrettenve attól, hogy ilyet csináljon egy lánnyal.
– Biztos?
– Persze, biztos vagyok benne! Arra próbálsz rávenni, hogy hűtlen legyek az anyámhoz! Ez nem fog menni, Teenie. És ne csinálj semmilyen szörnyűséget Bolz kapitánnyal sem! Teljesen az ő kegyeire vagyunk bízva.
A lányból kitört a nevetés:
– Bolzi? Na ezt kapd ki, Madi! Látod? Ezek a dolgok számok! Az én problémám az, hogy túl alacsonyra állítottam az árat. Bolzi meg, miután végzett a sráccal, még egy egész álló napig képes (bííípni) még annak ellenére is, amiket a hongkongi kurváktól tanultam.
A lány a túl nagy szemeivel álmodozva révedt a mennyezeten futó csövekre és egy toll végét húzogatta a túl nagy ajkain. Majd hirtelen felnevetett.
– Megvan! Egyszerűen elkezdek hasisolajat adagolni a forró italába. Öregem! Így ráveszem, hogy naponta háromszor (bííípjen).
Madison visszament a kabinjába. Olyan összkép alakult ki benne, hogy egy irányítatlan űrhajón van, amely rémálmok felé tart.
Az út hátralevő részét végigszenvedte, és erősen próbálta megőrizi a józan eszét.
Nagyon különös építészetű helyre érkeztek, amit nem tudott elfogadni.
Különös egyenruhájú emberek beszéltek hozzá.
Egy szobában (amely úgy nézett ki, mintha rozsdamentes acélból készítették volna) egy sisakot nyomtak a fejébe, utána hat egymást követő napon keresztül azt gondolta, hogy valami szörnyű kór támadt rá, amitől kómába került.
Pont ezen a reggelen ébredt fel teljesen. Azt látta, hogy a csomagja szintén ott volt a szobában. Látott valamit, ami zuhanyzó lehetett, de nem volt képes rájönni, hogy hogyan használja. Így hát ott állt valami előtt, ami zuhanyrózsa lehetett, és ez váratlanul lelocsolta. Nagyon zavarba ejtő!
Ekkor kopogtak, ő meg teljesen el volt ázva.
Odament az ajtóhoz és már éppen ki akarta nyitni, amikor kinyílt.
Egy férfi állt ott fekete egyenruhában:
– Jobb lesz, ha gyorsan összekapja magát! – mondta a férfi. – A főnök hívatja!
– A főnök?
– Lombar Hisst. Na ne álljon már itt tátott szájjal! Ha ez a csomagja, akkor szedjen elő valami ruhát és öltözzön fel! És jobban teszi, ha nagyon rendesen néz ki! Ne húzza az időt, az üzenet azt mondta, hogy nagyon sürgős! Na gyerünk, taposson bele a gázba!
– Hol vagyok? – kérdezte Madison.
– Itt áll pont előttem, idióta!
– Nem, nem! Úgy értem, mi ez a hely?
– Nos, a főnök a Palotanegyedben van, ahol manapság mindig is lenni szokott, és én már hívattam is egy légibuszt, úgyhogy siessen!
– Nem! Úgy értem, hogy mi ez a hely, ahol most vagyok?
– Maga a Szervezett Információs Apparátus Voltáron kívüli személyzetét hivatalba helyező egységének képzési központjában van.
– Igen, de melyik napnál vagy csillagnál, vagy ilyesmi?
– A sistergő üstökösbe is! Tudtam, hogy magammal kellett volna hoznom egy oktatót is! Úgy érti, azt sem tudja, hol van?!
– Pontosan így van! – mondta Madison.
– Ez a Voltár bolygó, a Voltár Államszövetség fővárosa. Most 13 mérföldre vagyunk délre a Kormányzati negyedtől az Apparátus egyik épülettömbjében. Én Sless kapitány vagyok, az Apparátus 43. halálosztagától.
– Mi folyik itt?
– A szentségit, honnan tudnám?! Jöjjön ide! – Ezzel előkotort valamit a zsebéből és odaadta Madisonnak. – De egy percet sem vesztegethetünk ezzel! Már mondtam, hogy várja a főnök! A pokolba, ember, ÖLTÖZZÖN MÁR!!!
Madison visszament a csomagjához, de kóválygott a feje. Aztán hirtelen beleütött a felismerés. MINDEDDIG VOLTÁRI NYELVEN BESZÉLT!
Nem értette, hogyan történhetett ez.
Már épp félre akarta rakni, amit a fickó adott. Megakadt rajta a szeme. EGY ÚJSÁG!
Olvasott valamit egy hegy ostromáról a Calabar bolygón, ahol az Apparátus 1000 főnyi katonát veszített el Mortiiy herceg lázadó erőinek erős tüzelése következtében.
ÚJSÁG! EZEKNEK ÚJSÁGJA IS VAN!
Hirtelen jobban otthon érezte magát.
Ez után megrökönyödve jött rá, hogy könnyedén el tudta olvasni.
Elfelejtett volna angolul? Kipróbálta:
– Nem minden szarka farka tarka, csak a tarka fajta szarka farka tarka. – Nem: még mindig tud angolul.
Újra az újságra nézett. Voltak főcímei és hírei: pont úgy, ahogy egy újságban lennie kell. Mindenféle gyerekes dolgok voltak benne, meg sem próbálkoztak a propagandával, mégis valódi újság volt, a címe: Déli Szószóló. Hát ez remek! Nem is annyira furcsa ez a világ!
Fellapozott egy belső oldalt. Volt benne néhány színes, háromdimenziós kép. Még egyet lapozott. Egy kis kép. Milyen ismerős!
IGEN!
JEROME TERRANCE WISTER!
Nem, ez csak véletlen hasonlóság lehet! Mit keresne az ő képe egy voltári újságban. Madison tudta, hogy még ő sem volna képes ilyen távoli helyet elérni.
Elolvasta a képfeliratot és a cikket. Így szólt:
Heller tartózkodási helye ismeretlen.
A televízióban megjelent általános körözéssel kapcsolatosan a Flotta szóvivője így nyilatkozott: „A Flotta nem tud semmilyen általános elfogató parancsról Jettero Hellerrel kapcsolatban. A híres harcmérnök a legutóbbi beszámolók szerint küldetésen vesz részt, és a Flotta nem rendelkezik információkkal a tartózkodási helyéről. A pletykaként terjedő általános körözési parancs valószínűleg csupán valami elírás az Apparátus részéről, amely – és ezt ki kell hangsúlyoznunk – sohasem mulaszt el egyetlen lehetőséget sem, hogy lejárassa a Flottát. Mint harcmérnök, Heller királyi tiszt felhatalmazással rendelkezik, hogy saját belátása szerint cselekedjen és akkor jelentkezzen le ismét, amikor úgy véli, a megbízatása véget ért. A Flottának a legcsekélyebb aggodalma sincs Jettero Hellerrel kapcsolatban.”
Madison a képet bámulta.
Ez nem lehet félreértés!
A fotó nagyon is életszerű volt.
Szinte semelyik férfi nem volt ennyire jóképű – különösen azok nem, akiket a voltáriak között látott. Akiket ismert, azok közül senki másnak nem volt ilyen halált megvető arckifejezése.
WISTER VOLT AZ!
Siess kapitány beleunt a várakozásba:
– A fenébe, Madison! ÖLTÖZZÖN MÁR FEL! A főnök őrjöngeni kezd, ha nem kapja meg gyorsan, amit akar! És neki maga kell! Máris!!!
Madison igyekezett felöltözni, de teljesen elképedt. Lehet, hogy nem tévedett Wisterrel kapcsolatban.
Általános körözés? Természetesen ez nem hangzott túl jól. Még csak nem is tagadták. Aztán borzongás szaladt végig rajta. Lehet, hogy az isten egy újabb esélyt ad neki? Igyekeznie kell, hogy találkozzon ezzel a hatalmas és mérges főnökkel.