Szójegyzék
a Győzedelmes gazság című kötethez

Afyon: Város Törökországban, ahol az Apparátus titkos bázist működtet.

Apparátus, Szervezett Információs: A Voltár titkosrendőrsége, Lombar Hisst irányításával és bűnöző alkalmazottakkal. Jelképük egy fordított evezőlapát, ami üveghez hasonlít, így erről kapták a tagjai a „piások” nevet.

Balmor: Jettero Heller és Krak grófnő lakája a Földön.

Bang-Bang: Egykori tengerészgyalogos robbantásszakértő; Babe Corleone bandájának tagja.

Barben, I. G.: Delbert John Rockecenter irányítása alatt álló gyógyszergyártó vállalat.

Bawtch: Soltan Gris főtisztviselője a Voltáron.

Bittlestiffender, Prahd: Voltári cellológus, akit Soltan Gris hozott a Földre, hogy Afyonban egy kórházat működtessen (lásd még a Cellológia címszó alatt).

Blito-P3: Egy bolygó voltári neve, amit a helyiek Földnek neveznek. Ez a Blito néven ismert sárga törpecsillag harmadik bolygója (P3).

Blixo: Az Apparátus teherhajója, amit Bolz kapitány vezet; rendszeresen közlekedik a Föld és a Voltár között. Az út egy irányba körülbelül hat hétig tart.

Bolz: lásd Blixo.

Bury: Delbert John Rockecenter legbefolyásosabb ügyvédje. A kedvenc időtöltése kígyók etetése fehér egerekkel.

cellológia (sejtsebészet): Voltári orvosi tudomány, amely szövetek sejtszintű előállításával képes helyrehozni a testet, akár egész testrészeket is.

Corleone: Maffiacsalád, melyet az egykori táncos lány, Babé Corleone, „Jámbor Joe” özvegye irányít.

Dr. Crobe: Az Apparátus sejtsebésze, aki a Spiteosban dolgozott. Emberi torzszülöttek alkotásában leli örömét.

Endow Lord: A Külosztály vezetője.

Epstein, Izzy: Pénzügyi szakértő és anarchista, akit Jettero Heller alkalmaz több cég létrehozására és működtetésére.

Faht Bej: A törökországi, afyoni titkos Apparátus bázis parancsnokának török neve. F.F.B.O.: Fatten, Farten, Burstein és Ooze, a Föld legnagyobb PR (propaganda) és reklámcége. Nekik dolgozik J. Walter Madison.

Flotta: A Voltár elit űrhadserege, melyhez Jettero Heller is tartozik, s amit megvet az Apparátus

forró ital: népszerű voltári ital.

Grafferty, „Bulldog”: Egy tisztességtelen New York City-i rendőrfelügyelő.

Gris, Soltan: Az Apparátus tisztje, a Blito-P3 (Föld) felelőse, valamint Jettero Heller ellensége.

Heller, Hightee: A Voltár Államszövetség legnépszerűbb és legszebb előadóművésze, egyben Jettero Heller húga.

Heller, Jettero: A Flotta harcmérnöke és királyi tiszt, Soltan Grisszel együtt küldték a földi küldetésre, ahol Jerome Terrance Wister név alatt működik.

Inváziós Ütemterv: A galaktikus hódítás menetrendje. Alkalmazkodnia kell hozzá a Voltár kormány minden részlege terveinek és költségvetésének. A Voltár ősök több százezer éves, szent és sérthetetlen öröksége, amely dogmaként irányítja az Államszövetséget.

Joy, Miss: lásd Krak grófnő.

Jámbor Joe: lásd Corleone.

Kaukalsia herceg: A népi legenda szerint elmenekült a Manco bolygóról a nagy fordulat során és egy kolóniát hozott létre a Blito-P3 bolygón, amely Atlantisz néven vált ismertté.

Kecses Pálmák: Elegáns bordély, ahol Jettero Heller tartózkodott, amikor először járt New York Cityben. Az ENSZ-palota tőszomszédságában van és a Corleone család működteti.

búzavirágosok: A Voltár belső rendőrségének gúnyneve.

kék villanás: Fényes kék villanás, mellyel eszméletvesztést idéznek elő. Általában voltári hajók használják, mielőtt leszállnának egy lakott területen.

Kettes: Az ifjabb Delbert John Rockecenter II. csúfneve.

Krak grófnő: Elítélt gyilkosnő, korábban a Spietos foglya, hivatalosan nem létező személy, aki Jettero Heller kedvese. A Földön Miss Joy-ként, illetve Heavenly Joy Krackle-ként ismerik.

Külosztály: A voltári kormánynak az a része, amely hivatalosan magába foglalta az Apparátust.

Lombar Hisst: Az Apparátus vezetője. Az ő terve (államcsíny a Voltár Államszövetség ellen) tette szükségessé Soltan Gris elküldését, hogy szabotálja Jettero Heller küldetését.

Madison, J. Walter: Elbocsátották az FFBO-tól, amikor a propaganda-stílusa miatt Patagónia elnöke öngyilkosságot követett el. Bury vette fel, hogy Jettero Hellert dicsőítse a médiában. J. Walter Madidiótaként is ismerik.

Manco: Jettero Heller és Krak grófnő szülőbolygója.

Maysabongó: Kicsiny afrikai nép, mely Jettero Hellert tette meg képviselőjévé. Izzy Epstein maysabongói céget hozott létre Heller néhány üzletéhez.

Miss Agnes: Pszichiáter és Delbert John Rockecenter segédje.

Mr. Kaliko: Macska, melyet Krak grófnő idomított.

Mortiiy herceg: Egy lázadó csoport vezetője a Calabar bolygón.

Mudur Zengin: A legnagyobb török bankhálózat pénzügyi hatalmassága, Soltan Gris vagyonának kezelője.

Nagy Tanács: Voltár kormányzó testülete, amely elrendelte a Föld önpusztításának megakadályozását célzó küldetést, hogy az Inváziós Ütemterv szerinti időben meghódíthassák.

Narcotici, Faustino „a Hurok”: Az I.G. Barbentől származó drogok alvilági értékesítésével foglalkozó maffiacsalád feje.

Odves: lásd Ó Kedves.

Ó Kedves: Odves csúfneve. Tutuval együtt arra kényszerítette Soltan Gris, hogy információkat szerezzen a Voltárról és ezeket eljuttassa hozzá a Földre.

Piások: lásd Apparátus.

Béke, Miss: Delbert John Rockecenter titkárnője.

Pokantickle: Delbert John Rockecenter New York-i birtoka.

Rockecenter, Delbert John: A Föld lakója; ő irányítja a bolygó minden energiahordozóját, pénzvilágát, kormányát és drogkereskedelmét.

Simmons, Miss: fanatikus atomenergia ellenző.

Snelz: Szakaszparancsnok a Spietosban, aki összebarátkozott Jettero Hellerrel és Krak grófnővel, amikor Fogságban voltak.

Spietos: Az Apparátus titkos erődítmény-börtöne a Voltáron.

Swindle and Crouch: Jogi cég, amely Delbert John Rockecentert képviseli.

Szabályzatsértés: Az Űrtörvény megsértése, mely megtiltja, hogy bárki is felfedje földönkívüli mivoltát. A büntetés halál a szabályzat megsértő(i)re és minden bennszülött tanúra.

Szervezett Információs Apparátus: lásd Apparátus.

Tayl özvegye: Egy voltári nimfomániás.

Teenie: Tizenéves lány, aki elcsábította Soltan Grist. A férfi a Voltárra vitette, hogy megszabaduljon tőle.

Tutu: Twolah gúnyneve. Őt és Ó Kedvest Soltan Gris arra kényszerítette, hogy információkat szerezzenek a Voltárról, és titokban eljuttassák számára a Földre.

Utanc: Hastáncosnő, akit Soltan Gris megvásárolt, hogy az ágyas rabszolgája legyen.

Voltár: A 125000 éve alapított, 110 bolygóból álló államszövetség anyabolygója és székhelye. A Császár irányítja a Nagy Tanácson keresztül, az Inváziós ütemtervet betartva.

Wister, Jerome Terrance: Jettero Heller Földön használt neve.