HETVENKILENCEDIK FEJEZET

Immár hat éve, hogy a Nagy Admirális meghalt. Azon kapom magam, hogy többet imádkozom az ő lelki üdvéért, mint a magaméért. Az élet nehéz ezen a szigeten, de megéri. Bölcsnek bizonyult azon elhatározásom, hogy nem térek vissza Spanyolországba, hanem itt maradok. Mielőtt itt hagyom e világot és megtérek Uramhoz, Istenemhez, le kell még jegyeznem az igazságot. E világon oly nagyon sok a hazugság! Bizonyos szempontból még az én életem is hazugság volt. Az Admirálisé hasonlóképpen. Minthogy én írástudó és olvasott ember vagyok, mielőtt az utolsó alkalommal elindult volna vissza, Spanyolországba, elmondta nekem az igazat. Nem fogom részletekkel untatni e sorok olvasóját, minthogy az Admirális is bizonnyal helytelenítené, hogy felfedek mindent. Helyénvaló lehet azonban egy gyors áttekintés, különösen most, hogy közel már életem vége.

A Colón név elég általános már régóta a Baleár-szigeteken. A férfi, ki magát később Cristobal Colónnak, azaz Kolumbusz Kristófnak nevezte, Genovában született, Mallorca szigetén, közel Palma városához. Később, amikor szükségessé vált, hogy elfedje valódi származását, az Admirális hagyta, hogy a szülőhelyeként megnevezett Genováról mindenki azt higgye, az az itáliai város. Az Admirális katalán volt. Sosem beszélt és írt olaszul. Apját Juan néven ismerték. Vagyonos földbirtokos volt Mallorcán. Családja már régóta converso volt. Juan Colón látszólag maga után nevezte el legidősebb fiát, de a szívében, meg amikor háza biztonságában voltak, akkor a valódi nevén szólította. Christoval Arnoldo de Ysassinak. Volt még egy fiú, egy ifjabb, Bartolomé, aki egész életében közel maradt a bátyjához. Mallorcán az Admirális Juannak szólíttatta magát. Csak amikor Spanyolországba utazott, hogy pénzt szerezzen nagy utazásához, akkor vált Cristoforo Colombóvá Itáliából, akit a spanyolok Cristobal Colónnak szólítanak. Az Admirális egész életében soha nem feledkezett meg szülőhelyéről. Mallorcán van egy San Salvadorként ismert védett domb egy szentéllyel, ahol mindig béke honol, ezért az Újvilágban felfedezett első szigetet erről nevezte el.

Fiatalkorában a mallorcai gazdálkodókat csaknem megfojtották a rendkívül magas illetékek és a rossz bánásmód. Végül a parasztok fegyvert ragadtak és föllázadtak. A két testvér, Juan és Bartolomé aktívan részt vett a felkelésben. A nápolyi király végül elfojtotta a lázadást. Apjuk elvesztette a szigeten lévő birtokait, sokakat pedig kivégeztek. A két fivér elmenekült a szigetről. Juan tengerre szállt, s egy marseille-i kalózhajón szolgált és harcolt Aragónia királya ellen, amikor az be akarta venni Barcelonát. Aztán a portugálokhoz csatlakozott, amikor azok Spanyolországgal és annak katolikus királynőjével, Izabellával háborúztak. Az Aragónia szolgálatában álló velencei hajóhad elleni harcokban Juan megtámadta és fölgyújtotta a legtöbb hajót. A csatában az ő hajója is odaveszett, de ő annak ellenére, hogy puskával meglőtték, partra tudott úszni. Az ekkor beléje lőtt golyó élete végéig a testében maradt. Emlékeztetőként arra az időre, amikor nyíltan harcolt a hatalmasságok ellen.

Juan soha többé nem kalózkodott. Bevándorolt Portugáliába, és kalmár lett az Európa fölötti hideg vizeken. A Madeira-szigeteki kormányzó lányát elvette feleségül, majd oda is költözött, hogy igazgassa az apósa által rájuk hagyott birtokot. Ott született egy fia, Diego. Később született még egy fia, Fernando, egy katalán szeretőjétől. Mindkét fiú mindig közel állt az apjához.

Mialatt Madeirán élt, 1481-ben találkozott Alonso Sanchez de Huelva tengerészkereskedővel, aki rendszeresen utazott a Kanári-szigetek, Madeira és Anglia között. Egyik útján a vihar eltérítette a hajóját, majd a kedvezőtlen áramlatok és az erős szelek messze elsodorták délnyugatra. Végül megpillantottak valami földet, egy szigetet, ahol alacsony, szőrtelen, barna bennszülöttek éltek, akik de Huelvát és legénységét istenekként imádták. Rövid ott-tartózkodás után de Huelva elhagyta a szigetet, és kelet felé hajózott, majd kikötött a Madeirához tartozó Porto Santo-szigeten. Ott hallotta Juan Colón, hogy miket mesél de Huelva, és lenyűgözte a gondolat, hogy de Huelva esetleg Indiát és Ázsiát találta meg. De Huelva adott neki egy térképet azokról a vizekről, amelyeken hajózott. Juan évekig tanulmányozta e térképet, és olyan biztos lett abban, hogy végül mire bukkanna, mintha már a kezében is tartaná a titkos ládika kulcsát, és csak föl kellene nyitnia.

Visszatért Spanyolországba, és hajókat próbált kérni a katolikus uralkodó pártól, Ferdinándtól és Izabellától. Nem fedhette föl, hogy ő Juan Colón, a mallorcai lázadó és kalóz, aki éppen ellenük harcolt, ezért kitalálta, hogy ő Cristoforo Colombo az itáliai Genovából. Az eredeti Colombo tengerész és kelmekereskedő volt, akivel Madeirán találkozott, és aki addigra már nem élt. A furfang bevált, és soha senki nem sejtette az igazat. Még amikor az ellenségei elvettek tőle mindent, amit jogosan szerzett, akkor is megmaradt a spanyol Don Cristobal Colónnál. Az igazságot csak most fedem föl, amikor az Admirális és Izabella királynő is régen halott, s magam is nemsokára az leszek. Azt remélem, hogy ez az írás fennmarad, és hogy mások is megtudják majd, amit én tudok. Az élet itt kemény, de megtanultam értékelni a bennszülöttek egyszerű életvitelét. Itt nyugodtan lehetek Joszéf ben ha-Lévi Haivri, vagyis József, a héber Lévi fia. Amint az Admirálisnak Colombo személyisége, a Luis de Torres nekem is jó szolgálatot tett. De már hat éve nem használom ezt a nevet. Itt nem számít, hogy zsidó valaki, vagy keresztény, csak az, hogy jó ember legyen. Én igyekeztem az lenni. Elvégeztem a rám bízott feladatot, és biztosítani fogom, hogy az szálljon át a legidősebb fiamra, aki itt született a feleségemtől, akit az itteni nők közül választottam. Ő oly boldoggá tette az életem, hogy azt korábban el sem tudtam volna képzelni. Beszéltem neki Istenről, próbáltam rávenni, hogy higgyen, de tanulva azoknak a megátalkodottaknak a példájából, akik elől idemenekültem, sosem erőltettem, hogy olyasmit is elfogadjon, aminek nem talál helyet a szívében.

Béne abbahagyta az olvasást, és fölpillantott Tre Halliburtonre.

– Ezt azok között az iratok között találtam, amiket Kubából hoztunk el – mondta Tre. – Így fordítottam le, amit írt. Sok mindent megmagyaráz, nemde?

Béne nem sokat tudott Kolumbuszról.

– Az általánosan ismert történet azzal kezdődik, hogy Kolumbusz Itáliában született – mondta Tre. – Apját Domingónak hívták, anyját Susannának. Érdekes módon a beszámolók többsége szerint apja kelmekereskedő volt, ahogy Colombo is, akinek a személyiségét később fölvette. A legtöbb történész szerint már fiatalon tengerre szállt, Portugáliában kötött ki, de nem tudta rávenni II. Jánost arra, hogy lelkesedjék a nagy utazásért, ezért aztán 1485-ben Spanyolországba ment. Hét évig várta, hogy Ferdinánd és Izabella végre igent mondjon. Azt, hogy tényleg találkozott-e valaha Alonso Sanchez de Huelvával, senki sem tudja.

– És igaz a dolog de Huelvával? Hogy eljutott Amerikába?

Tre vállat vont.

– Egyesek szerint igen. Többen viszont úgy gondolják, hogy az egész történetet Kolumbusz ellenségei találták ki, hogy kisebbítsék az érdemeit. De hát ki az ördög tudhatja? Kolumbusz sajnos szinte semmit sem írt magáról egész élete során. És azoknak nagy része is, amiket írt, ellentmond egymásnak. Most már tudjuk, hogy miért. Nem akarta, hogy bárki megtudja, valójában honnan származik.

Halliburton Kingstonból északnak autózva jött el a birtokra. A vaddisznó, amit már reggel óta sütöttek és füstöltek, mostanra felszolgálásra kész állapotba került. A két nő – az igazságügyis meg a nagykövet – már órákkal korábban elment. Béne egyik embere ellenőrizte, hogy egyenesen a kingstoni reptérre mennek és elutaznak.

– Mihez kezdesz ezzel az egésszel? – kérdezte Béne.

Tudni akarta.

– Van választásom?

Béne elmosolyodott. Barátja megértette. Mindennek köztük kell maradnia.

– Jobb így.

Tre megcsóválta a fejét.

– Amúgy is ki hinne nekem?

A kutyák már megint a kenneljeikben voltak, a vadászat után tele hassal. Béne úgy gondolta, nem sok maradhatott Zachariah Simonból, de ha mégis, azt hamarosan eltakarítják a dögevők.

– Mi lett de Torresszal? – kérdezte.

– A történetírás semmit nem jegyzett fel erről. Kolumbusz utolsó útja után eltűnt. Egy szó sem esett róla egészen mostanáig. Úgy tűnik, legalább 1510-ig Kubában élt, és született egy fia.

Szomorúság szorította össze Béne torkát. Milyen szörnyű, hogy valaki ilyen rendkívüli életet él, aztán pedig senki sem emlékszik rá. Nem lehetne, hogy esetleg csak Luis de Torresról nyilvánosságra hozzák az igazságot?

De tudta, hogy nem lehet.

– Mit találtál a barlangban? – kérdezte Tre.

– Eleget ahhoz, hogy tudjam, a legenda többé nem létezik.

– A maroonok ellenőrzik, akármi van ott, ugye?

A verandán ültek. Az esti levegő hűvös volt, és száraz. Egyik embere jelezte, hogy a sertéssült elkészült. Nagyszerű! Már úgyis éhes volt.

Fölállt.

– Ideje vacsorázni.

– Ugyan már, Béne! Árulj el legalább valamit! Mit találtál?

Béne végiggondolta a kérdést. Az utóbbi néhány nap meglehetősen mozgalmas volt, ám ugyanakkor megvilágosító is. Mítoszok bizonyultak valóságnak. A legendának vélt maroonokról bebizonyosodott, hogy léteznek. Méltó büntetést szabtak ki olyanokra, akik magukon kívül senkit és semmit nem tiszteltek. És mindeközben Brian Jamison meghalt.

Korábban ez nem érdekelte, most viszont sajnálta.

Vagyis mit talált?

Tre szemébe nézett, és megmondta az igazat.

– Magamat.