NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET

Béne megkönnyebbülten sóhajtott föl, amikor a repülőgép fölemelkedett Santiago de Cuba repülőteréről. Kicsit aggódott, hogy az igazgató, amikor magához tér, nem riasztja-e a rendőrséget, különösen azért, mert mégsem hagyott ott további ötszáz dollárt. Egyszer sem említették, hogy repülővel érkeztek volna, de ettől függetlenül a repteret megfigyelés alatt tarthatták. Ámde egyetlen rendőrt sem láttak a visszaúton, és akadálytalanul fölszállhattak.

Tre két műanyag dobozt is teletömött dokumentumokkal, amelyek a két szobából származtak, és ezeket most mind vitték magukkal. A lopás csakis Simont érinti majd rosszul, és Béne pont ezt akarta elérni.

Tartozott neki ezzel.

– Béne! – mondta Tre. – Elmondod most már végre, hogy mi történt ott? Úgy tűnt, mintha meg akarnád ölni azt a fickót.

Bénének szüksége volt barátja segítségére, ezért így válaszolt:

– Simon és én együtt dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk a bányát.

– Amit sosem említettél.

– Miért kellett volna? – Látta, barátja rájött, hogy itt most egy határt nem kellene átlépnie. Mégis hozzátette: – Mondjuk azt, hogy megtudtam, ő nem olyasvalaki, akivel az ember szívesen dolgozik együtt.

– A rendőrök értünk jöttek?

Béne bólintott.

– Simon küldte őket. Az igazgató fölhívta. Nem akarta, hogy élve hagyjuk el Kubát.

Úgy tűnt, a helyzet komolysága – a lehetséges halál közelsége – szíven üti Halliburtont. Fölszállás előtt nem volt idő ilyesmikről csevegni. Fölkapdosták, amit csak tudtak, aztán száguldottak vissza a reptérre, és egész úton a visszapillantó tükröt figyelték.

– Miért akarna Simon megöletni minket?

– Ő a bányát akarja. Nem akarja, hogy én is megtudjam, amit ő megtud.

Amióta fölszálltak, Tre egy bizonyos kötetben lapozgatott. Úgy tűnt, nagyon érdekli annak tartalma.

– Mi az? – kérdezte Béne.

– Valami naplóféle. Egy beszámoló.

Tre odamutatta neki az oldalakat. A vastag, fekete tintával írt szöveg úgy nézett ki, mint egy mindkét oldalon egyenlő szélességű margót hagyó, könyvszerűen nyomtatott szövegtömb. Oldalanként 14-15 sorból állhatott.

– Kiváló állapotban van ahhoz képest, hogy miképp tárolták – mondta Tre. – És kasztíliai nyelven írták.

– Az lényeges?

– Az lehet.

De Bénét csak egyvalami érdekelte:

– Megszereztük, amiért odamentünk?

De Tre elmerült az olvasásban.

Béne úgy döntött, hogy jobb, ha most békén hagyja. A repülő még mindig fölfelé kapaszkodott, délnek, Montego Bay felé, el Kubától. Simon keze sokkal messzebbre ért, mint gondolta volna. Az elveszett bánya utáni érdeklődése pedig sokkal nagyobb, mint amekkorának mutatta.

– Béne! – szólalt meg Tre. – Ezt hallgasd meg!

A Szentírásban találhatjuk meg küldetésünk értelmét. A Számok könyve egyértelműen leszögezi: „testvéreidnek, Lévi törzsének, atyáid törzsének engedd meg, hogy veled együtt odajáruljanak, hogy hozzád csatlakozzanak, s szolgálatodra legyenek, amikor te, s veled együtt a fiaid a tanúság sátora előtt tevékenykedtek. Ők lássák el melletted, s az egész sátor körül a szolgálatot, csak a szent eszközökhöz és az oltárhoz nem szabad közelíteniük, különben meghalnak ők is, ti is. Csatlakozzanak hozzád, s lássák el a megnyilatkozás sátorának a szolgálatát mindenben, ami a sátor gondozásához tartozik, de aki nem lévita, annak nem szabad hozzátok csatlakoznia. Ti pedig az oltár és a szentély szolgálatát lássátok el, nehogy még egyszer rá szálljon a harag Izráel fiaira. Nézd, magam választottam ki testvéreidet, a lévitákat Izráel fiai közül, értük ajándékképpen, s ők az Úr tulajdonává lettek, hogy szolgálatot teljesítsenek a megnyilatkozás sátora körül.” Jeremiás könyve még ennél is többet mond. „Mint az ég serege meg nem számlálható, és a tenger fövenye meg nem mérhető, úgy megsokasítom az én szolgámnak, Dávidnak magvát, és a Lévitákat, akik nékem szolgálnak.”

Tre fölnézett a lapról.

– Ez a lezárt szobában volt. Ezt egy bizonyos Joszéf ben ha-Lévi Haivri, azaz József, a héber Lévi fia írta. Ezt az elején közli. Azt is írja, hogy a keresztény neve Luis de Torres, amit kényszerűségből föl kellett vennie, de most elveti.

– És ez miért fontos?

– Van tovább is.

Bár mi nem Lévi törzséből valók vagyunk, az Úr meghallgatta könyörgésünk, és kiválasztott minket. Az Úr irgalmas és jóakaratú. Az Úr könyörületes. Az Úr védelmezi az egyszerű embereket. Magam is alacsony sorban születtem, és Ő mentett meg. Az én lelkem nyugalomban van, mert az Úr jó volt hozzám. Ő kímélt meg a haláltól, Ő tartotta távol tőlem a könnyeket, Ő vigyázta, hogy meg ne botoljak. Hiszek Istenben. Nagy nélkülözésemben egyszer meggondolatlanul azt mondtam: „Minden ember kétszínű és álnok.” Hogyan is tudnám viszonozni az Úr nekem juttatott nagylelkű adományait? Erről majd szent esküvést teszek Jeruzsálem közepén. El fogom végezni a rám bízott feladatot. Malakiás így beszélt a lévitáról: „Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből. Izráel, te az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod Ő. Azoknak, kik elvégzendik e nagy munkát, te leszel a lévitájuk, vitathatatlanul, mert az Úr jelöle ki téged. Lévita, te az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod Ő.”

Tre odahajolt, és megmutatta neki az oldalakat, de Béne rögtön észrevette a sort, ami jelentőséggel bírt.

Azoknak, kik elvégzendik e nagy munkát, te leszel a lévitájuk.

– De Torres ezt az utána jövő generációknak írta. Útmutatás arra nézve, hogy mit és miért csináljanak. Kolumbusz megmondta neki, ő meg továbbadja az utódának.

Az óceánok nagy admirálisa, akit helytelenül Kolumbusz Kristófnak neveznek, de aki valójában Christoval Arnoldo de Ysassi néven született, sosem feledkezett meg arról, hogy honnan jött. Rendkívül bölcs ember volt, aki elfogadta a feladatát. Embereit hatalmas útra vezette, és Isten segedelmével sikerre vitte azt, amiről mindenki úgy gondolta, hogy elbukja majd. Mielőtt útra keltünk, elmondta nekem, hogy mindenképpen meg kell valósítanunk a vállalkozásunkat. Akkor nem ismertem föl annak teljes jelentőségét, amit mondott, de most már igen. Az áruló Egyház és annak Inkvizíciója elhatározta, hogy mindenkit megöl, aki nem úgy imádkozik, ahogyan ő diktálja. Istenről beszélnek, de semmit sem tudnak az Ő igazi útjáról. Szeretetről és megbocsátásról prédikálnak, de csak szenvedést és nyomorúságot okoznak. Nagyon sokan szenvedtek már a kezük közt. Voltak, akiket hitük megtagadására kényszerítettek, másokat elüldöztek. Megint másokat pedig legyilkoltak egy hamis hit nevében. Bocsássa meg nekem az Úr, hisz engem is kikeresztelkedésre kényszerítettek, de a szívemben sosem adtam meg magam. Most itt, ezen az új földön, távol az emberek bűneitől békében élek. Közelg az időm, ami nem lesz sem nappal, sem éjjel. Az Úr fogja majd meghatározni, hiszen övé a nappal s az éj is. Ő kijelölt egy őrszemet a népének éjjelre és nappalra egyaránt. Az admirális megesketett, hogy egy napon, jóval a mi időnk után majd eljön egy Lévita, hogy felfedje nekünk, mikor következik majd el a nappal a hosszú éj után. Ő jelölt ki engem elsőnek, és nekem kell majd kiválasztanom a következőt. Mi mindannyian együtt fogjuk majd teljesíteni a ránk mért feladatot. Isten kincseit elrejtettük, most már biztonságban vannak az ártani akaróktól. Áldott legyen Ő, aki megtartja Izráelnek adott szavát! Mert az Úr, kinek neve legyen mindig áldott, úgy rendezte el a dolgokat, ahogyan Ő ősatyánknak, Ábrahámnak megígérte. Mert írva vagyon: „Így szólt Ábrahámhoz: »Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket. De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan.«” Ez az az ígéret, amely örök. Ez az az ígéret, amit be kell váltanunk. Mert nem csupán egyetlen ember tör az elpusztításunkra, hanem minden nemzedékből sokan fognak ellenünk fordulni, hogy megsemmisítsenek bennünket. És az Úr, kinek neve legyen mindig áldott, megment majd minket a karmaik közül.

Béne fölidézte, mit mondott Simon Kolumbuszról. Hogy az admirális csak fenyegetésre tért át a keresztény hitre, de szívében zsidó maradt. Még az igazi nevét is tudta.

Christoval Arnoldo de Ysassi.

Hát persze hogy tudta!

Hiszen ezek a dokumentumok az ő tulajdonában voltak.

– Még sokkal több van itt, Béne! De időre lesz szükségem, hogy mindet átnézzem.

– Kezdd el olvasni! – mondta Béne. – Minden részletről tudni akarok.