NEGYVENHETEDIK FEJEZET

– Az az év 1580 volt. Igen, pontosan 1580 volt az az év – mondta száki.

Tom hallgatta. Egy hozzá hasonló tízévesnek mi sem tetszett jobban, mint egy izgalmas sztori, ő pedig szerette a nagyapja által mesélt történeteket.

– Prágában történt – mesélte az öreg. – A zsidó negyed főrabbija Löw rabbi volt. Ez azt jelentette, hogy ő volt ott a legfőbb vezető. Ajtaja fölött kőbe vésve egy oroszlán és egy szőlőfürt volt látható, ami jelezte, hogy ő magának Dávid királynak egyenes ági leszármazottja.

– M. E.! – kiáltotta oda Tom nagymamája. – Ne tömd a gyerek fejét mesékkel!

Száki neve Marc Eden Cross volt. Tom dédnagyanyjának leánykori neve volt Eden, és egyetlen fiúgyermekének tiszteletből adta ezt a nevet is.

– Tommynak tetszenek a meséim – mondta a nagyapja. – Igaz, fiam?

Tom bólintott.

– Szereti, ha mesélek neki a világról.

Az öreg nyolcvanhoz közeledett, és Tom már eltöprengett azon, hogy vajon meddig lesz még velük. Akkoriban vált számára nagyon is reálissá a halál fogalma, mivel nem sokkal korábban halt meg két nagynénje is.

– Szóval, Prágában történt – ismételte száki. – Egy fanatikus pap azt kezdte hirdetni, hogy a zsidók veszélyt jelentenek. A keresztények féltek tőlünk, mert a királyok ránk támaszkodtak. Ezért, hogy növelhessék a hatalmukat, minket meg kellett semmisíteni. Azt kezdték mondogatni, hogy mi keresztény gyerekeket gyilkolunk, és a szertartásainkon az ő vérüket használjuk fel. El tudsz képzelni ekkora hazugságot? Ma ezt vérvádnak nevezzük. De a hazugság hatott. Néhány évenként mindig voltak keresztények, akik tömegbe tömörülve zsidókat öltek. Az ilyesmit pogromnak hívják, Tommy. Ne feledd ezt a szót! Pogrom. A legnagyobb méretekben a nácik követték el ezt a bűnt.

Tom megfogadta, hogy sosem felejti el ezt a szót.

– Löw rabbi tudta, hogy meg kell védenie a népét, és egy álmában meg is értette, hogyan kell majd ezt tennie. Ata bra gólem devuk hachomer v’tigzar zedim khavel torfe jiszráel.

Tom már tudott valamennyire héberül és megértett néhány szót.

– „Teremts gólemet agyagból, hogy elpusztítsa a gonosz antiszemita csőcseléket!” Ezt hallotta álmában. És ezt is tette. Agyagból élő testet formált tűz, víz, levegő és agyagos föld segítségével. Az első három életre keltette a negyediket.

Ez vajon tényleg megtörténhetett? Hihetetlen!

– Úgy tette igazivá a teremtményét, hogy a szájába helyezett egy sémet, vagyis egy darabka pergament, amelyre Isten nevét írta föl. Aztán azt mondta: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő szájába az életnek lehelletét”. A gólem lábra állt. Löw rabbi azt mondta, az az ő dolga, hogy a zsidókat megvédje a zaklatásoktól. A neve József lesz, és teljesítenie kell a rabbi parancsait, bármire ad is utasítást.

Tom hallgatta, amint a nagyapja elmesélte, hogy Löw rabbi minden pénteken utasításokat adott a gólemnek, József pedig ezeket követte a következő héten, védelmezve a zsidókat. Egy pénteken azonban elfelejtett feladatokat adni, mire a gólem, akinek így nem volt semmi dolga, elkezdett pusztítani, mindent meg akart semmisíteni. Az emberek rettegtek egészen addig, amíg Löw rabbi meg nem parancsolta a gólemnek, hogy hagyja abba a rombolást. Ettől a naptól kezdve a rabbi sosem felejtett el feladatot adni minden héten. A zsidók elleni fenyegetések 1593-ra már alábbhagytak. Löw rabbi úgy gondolta, ideje Józsefet elküldeni erről a világról. Azt mondta a gólemnek, hogy töltse az éjszakát a prágai Régi-új zsinagóga padlásán. Éjfél után a rabbi és két segítője fölment a tetőtérbe, és visszacsinált minden addigi dolgot, amivel egy lényt teremtett. Mindent fordítva kellett elvégezni. Az összes igét fordítva kellett elcitálni. Amikor mindez megtörtént, a gólem ismét csak élettelen agyagtömb lett, amit aztán ott is hagytak. Attól a naptól kezdve tilos volt bárkinek fölmennie a Régi-új zsinagóga padlásterébe.

Tom Inna lakásában, a szófán ült, és szákira gondolt. Nagyon szerette azt a gyöngéd embert. Amikor elolvasta Abiram levelét és benne az utalást a gólemre, rögtön eszébe jutott az a réges-régi nap, amikor először hallotta a mesét.

Mert az volt.

Mese.

Felnőttként egyszer írt egy ismeretterjesztő cikket az LA Timesba Prágáról és a legendáról. A gólem nem a csehek agyszüleménye volt. Gólemekről már az ősi Egyiptomban is szó esett. Okkult, kabbalista szövegek is említik. Még a Bibliában is szerepel ez a megnevezés. Ezt a szót egészen a tizenkilencedik századig nem kapcsolták össze Prágával. És soha egyetlen történelmi munka sem kapcsolta össze Júda Löw ben Becalél rabbit, közismert nevén Löw rabbit, aki a tizenhatodik században élt, semmiféle gólemmel. A történet először egy obskúrus útleírásban fordul elő, amit 1858-ban újból kiadtak egy zsidó legendákat tartalmazó, Sippurim című, népszerű könyv formájában. Ezt követően lett csak a gólem a cseh legendárium része. Ezt követően jelentek meg egyre újabb könyvek, amelyek formába öntötték, szépítették, bővítették a sztorit, hogy a varázslatos mese még fantasztikusabb legyen.

– Ez a könyv az egyik kedvencem – mondta Tomnak száki. – Ez egy 1915-ben kiadott regény. Még kisfiú voltam, amikor kaptam. Azóta őrzöm.

Tom az idegen nyelven írt, vékonyka kötetet nézte.

– Csehül van – mondta száki. – Az a címe, hogy A gólem, és egy Gustav Meyrink nevű ember írta. A maga idejében rendkívül népszerű volt. A mesebeli Prágáról szól. Varázslatos, titokzatos dolgok vannak benne.

– Te el tudod olvasni ezt?

– Az édesanyám onnan való. Gyerekkoromban megtanított csehül.

Tom, amikor azt a cikket írta, igyekezett minél többet megtudni Meyrink regényéről, amely fölélesztette a legendát, és végül a világ minden tájáról vonzani kezdte az embereket Prágába. A vasfüggöny évtizedekre megállította ugyan ezt a zarándoklást, de a bársonyos forradalom megint lehetővé tette. Az LA Timesba írt cikke arról is szólt, hogy évente több százezer zsidó odalátogat.

A gólem most egy olyan helyen őrzi a titkunkat, ami már régóta szent a zsidók számára.

Ezt írta Abiram. A nagyapja, Abiram apja nyilvánvalóan egy legendát használt fel arra, hogy elrejtsen egy valós dolgot.

Kezében tartotta a sírban talált kulcsot, rajta a különös jelzésekkel.

Vajon mit nyithat?

Alle az egyik hálószobában aludt. Inna gyerekei a másikban osztották meg az ágyat. Tom és a lánya alig beszélt egymással azt követően, hogy Alle visszajött. A nő nyugodtan, csendesen viselkedett, szokásos ingerültségét mintha elfújták volna. Ettől Tom még jobban gyanakodott. Most egyébként két lépéssel járt Zachariah Simon előtt, és ezt az előnyt meg is akarta tartani.

Legalább addig, amíg megoldja a rejtélyt.

Mert pontosan ezt szándékozott tenni.

Itt van ez a sok legenda a lévitákról, a Templom kincseiről és az évszázadok óta őrzött nagy titkokról. Ha van itt valami megtalálnivaló, akkor ő azt mindenképpen megtalálja. Az igaz, hogy így nem fogja tiszteletben tartani Abiram akaratát, no és? Most ő felel a dolgokért. Egy ember meghalt. Tom azon töprengett, vajon hányan haltak meg előtte. Ő persze egykor beszámolt problémákról, nyilvánosságra hozott bűntetteket. Tájékoztatta az embereket arról, amiről tudniuk kellett. A titkok megőrzése ellentétben állt ezzel a feladattal. Abiram persze nyilván tudta mindezt, amikor úgy döntött, hogy továbbadja a feladatot.

Fölkelt, és átült Inna számítógépe elé. A lakásban volt nagy sebességű internet, amiről jól tudta, hogy elengedhetetlen az újságíró szakmában dolgozóknak. Amikor ő kezdte a szakmát, az egész virtuális tér még alig létezett. Most meg már elengedhetetlen. És persze a regényírást is nagyon megkönnyíti az a milliónyi weboldal, amin szörfözni lehet. Így sosem kellett elhagynia a házát. Beírta a Google-keresőbe, hogy Régi-új zsinagóga, aztán választott néhányat a felajánlott 2 610 000 szócikkből, és átfutotta őket.

Prága zsidó negyedének legrégebbi épülete. A legrégibb, ma is álló zsinagóga Európában. Hétszáz éve ott áll már, gyakorlatilag sértetlenül. Háborúk viharzottak körülötte, de még Hitler sem pusztította el. Amikor fölépítették, már volt egy Régi zsinagóga. Úgyhogy ez lett az Új. Aztán a tizenhatodik században építettek még egyet, amit elneveztek Új zsinagógának. Minthogy akkor a Régi még mindig létezett, ezért valaki ezt elnevezte Régi-új zsinagógának, és a név megmaradt. A másik két épületet a huszadik század elején lebontották. De a Régi-új zsinagóga ezt is túlélte.

Talált róla egy képet.

Egyszerű, téglalap alakú épület nyeregtetővel és keletre néző, gótikus oromfallal. A támpilléres külső falakon keskeny, csúcsosodó ablakok sorakoznak. Három oldalon alacsony épületszárnyak fogják körbe. Építését 1270-ben fejezték be, felújítási munkálatokat pedig legutóbb 2004-ben végeztek rajta.

Tovább kattintgatott, és talált más szögből készített képeket is, egyet például az épület keleti oldaláról. A padlástér tágasnak tűnt, a tetőgerinc magasan állt. Az épület keleti oldalán tizenkilenc, U alakú vas állt ki a falból és vezetett a padlásajtóhoz. A mellékelt szöveg szerint ezt a tűzlépcsőt 1880-ban létesítették, hogy akadályoztatás esetén kívülről is el lehessen érni a tetőt, de az első „létrafok” több mint négy méterrel volt a talajszint fölött. Egy másik kép a vaslétra tetejénél lévő padlásajtót mutatta, amelyen jól látszott az ajtó fölött díszelgő Dávid-csillag. Látta, hogy van az ajtón zár és kulcslyuk. Teteje boltozatos, alja egyenes. A sírban talált kulcs az asztalon, a számítógép mellett hevert.

Fölvette.

Beleillik? Lehetséges.

Bár az időeltolódás megviselte, már nem volt fáradt. Ma éjjel nem fog tudni aludni. Megnézte az órát: 21 óra 40. Fölállt, odament annak a hálószobának az ajtajához, ahol Alle feküdt le, és bekopogott. Nyilvánvalóan a lánya sem volt nagyon fáradt, mert az ajtó szinte rögtön kinyílt.

A lámpa még mindig égett, Alle pedig teljesen föl volt öltözve.

– Indulunk – mondta neki Tom. – Prágába.