Hova lett vajon az a híres-nevezetes hajdani restség? Ugyan bizony lustának hívható-e Emmi egyáltalán? Aligha. Olyan buzgalommal készül meglepni kaposvári pajtását, hogy azzal megszégyeníti a legszorgalmasabbakat is. S lám, amikor végre elkészül a csodálatos ajándék, a gitár – ők egyszerűen csak citernyáknak mondják –, hát nem lába kel a vonaton, miközben Pécsről látogatóba indulnak Kaposvárra?! No, aztán nemcsak Emmi, hanem Brigi és Ficere is roppant lelkesedéssel lát neki a nyomozásnak. Számtalan buktató és csalódás után nyomára akadnak-e a bűvös zeneszerszámnak, és sikert aratnak-e vele a farsangi álarcos bálon? Erről szól ez a rendkívül érdekes és mulatságos történet.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ne gondoljon senki rosszra! Lusta Emmi nem követ el semmi rosszat! Hát akkor? Mit jelent a titokzatos cím? Mert ugye tolvajt, rablót „tetten lehet érni”, ahogy mondani szokták. Lusta Emmit azonban nemhiába nevezték el lustának. A legnagyobb ritkaság, hogy „tenne” valamit. Vagy mégis? Aztán ha szeretetből, lelkes ügybuzgalomból mégis elszánja magát a cselekvésre, olyan szemérmesen, olyan titkolódzva teszi, hogy a végén majdnem igazi krimi kerekedik a dologból. Erről szól ez az érdekes regény… Emmi nagy titokban éppen ajándékot készít nyári pajtásainak, mikor „tetten érik”. A megható jelenetnek azonban sok izgalmas előzménye van. A szereplőket jórészt ismerősként üdvözölhetjük, találkoztunk velük a szerző Lusta Emmi és az indián című regényében.

Nyári verőfény, döngicsélő méhek, illatos virágok, hívogató, hűs víz - kell-e ennél szebb vakáció? Hát még ha összejönnek a víkendtelep régi pajtásai! S minden ott folytatódik, ahol tavaly abbahagyták. Azaz talán mégsem. Az öreg autóval most több a baj, elvész egy fényképezőgép, a bolondos költő egy időre elveszti összes műveit, és a társaság egy része bizony majdnem vízbe fúl. A sok kaland, izgalom egymást éri, de hogy az események végül jó véget érnek-e, hogy Lusta Emmi feladja-e végre a lustaságát, és az öreg tragacs megdicsőül-e, az már maradjon ennek a derűs, vidám regénynek a titka.

A torontói Vörösváry Publishing Co. a hazánkon kívül élő magyarság legnagyobb könyvkiadója. Az elmúlt évtizedekben e vállalat gondozásában jelent meg Mindszenthy József bíboros és Horthy Miklós volt kormányzó emlékirata. Nagy íróink közül többek között Márai Sándor, Németh László, Nyírő József, Fekete István, Wass Albert, Kovács Imre, Vazsary János, Vajda Albert, Fekete G. István, Mécs László, Fáy Ferenc könyveit adta az olvasók kezébe. Ezzel a szolgálatával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a számkivetésben élő magyarság nem szakadt el a hazától, és így szerves része maradt az egyetemes magyar kultúrának.
Az 1992-es könyvhéten a kiadó két jelentős művel jelentkezik: 1. Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1945-1946) című, nyomtatásban - különböző okok miatt - eddig meg nem jelent naplója háromszázharminchat oldalas kötetben. (A kiadó minden évben egy-egy újabb kötetet kíván közreadni.) 2. Habsburg Ottó: Így láttam... (1990-1991-1192) című, első Magyarországon megjelenő könyve. Ezzel a két kötettel indítja meg - most már Vörösváry Kiadó névvel - magyarországi működését a nagy múltú torontói vállalat.
A későbbiekben megjelenő művek következők: Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1947-1948), Sütő András: Vásárhelyi napló, Wass Albert: Ember az országút szélén, Hegyi Béla: Szélvitorla.

A torontói Vörösváry Publishing Co. a hazánkon kívül élő magyarság legnagyobb könyvkiadója. Az elmúlt évtizedekben e vállalat gondozásában jelent meg Mindszenthy József bíboros és Horthy Miklós volt kormányzó emlékirata. Nagy íróink közül többek között Márai Sándor, Németh László, Nyírő József, Fekete István, Wass Albert, Kovács Imre, Vazsary János, Vajda Albert, Fekete G. István, Mécs László, Fáy Ferenc könyveit adta az olvasók kezébe. Ezzel a szolgálatával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a számkivetésben élő magyarság nem szakadt el a hazától, és így szerves része maradt az egyetemes magyar kultúrának.
Az 1992-es könyvhéten a kiadó két jelentős művel jelentkezik: 1. Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1945-1946) című, nyomtatásban - különböző okok miatt - eddig meg nem jelent naplója háromszázharminchat oldalas kötetben. (A kiadó minden évben egy-egy újabb kötetet kíván közreadni.) 2. Habsburg Ottó: Így láttam... (1990-1991-1192) című, első Magyarországon megjelenő könyve. Ezzel a két kötettel indítja meg - mot már Vörösváry Kiadó névvel - magyarországi működését a nagy múltú torontói vállalat.
A későbbiekben megjelenő művek következők: Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt (1947-1948), Sütő András: Vásárhelyi napló, Wass Albert: Ember az országút szélén, Hegyi Béla: Szélvitorla.

A kötet előzménye, az 1948-as esztendő eseményeit rögzítő napló Szilveszter éjjelén e sorokkal zárult: „Szilveszter. Nincs kedvem mérleget csinálni. Otthon és a világban felnyílott a pokol kapuja. Nincs többé semmim, csak ez a bizonyosság. Ennek kell élni”. Az új év hajnalán folytatódó följegyzésekben azonban már arról tudósít Márai, hogy Goethe naplóját olvassa, mert általa kívánja meglelni lelkének nyugalmat: „Goethe mindig mutat valamit, amire egyedül nem eszméltem volna úgy, ahogyan ő tanít”. Tovább folytatódik az emigrációban megkezdett időszak, azonban már nem az idegen kivülrekesztettségével, hanem az otthonratalálás reményével. A porig lerombolt Nápoly minden nap Márai egy-egy „kapavágásától” is épül, a romos városban való kalandozás pedig alkalmat ad az írónak arra, hogy a művészet formanyelvéről, Picasso, Braque, Renoir, Manet, Cézanne és mások kapcsán szót ejtsen, de egy romos kolostor kínálja az alkalmat arra is, hogy Tassoról szóljon, aki a falak között talált menedékre egykoron. A könyvtárban Taine „milieu-elméletét” olvassa, és eközben folyamatosan küzd önnön „démonjaival”, például azért, mert nem tudja csökkenteni a napi cigaretta adagját. Ismét az Odysseiát és Stendhal olaszországi útileveleit olvassa, ám az irodalmi élmények gyakorta átadják helyüket, az itthoni élet színterein zajló eseményeknek. Főként a Mindszenthy per foglalkoztatja Márait: „a prímás pontosan azt akarta, amit én: az oroszok menjenek el, amerikai-angol megszállás ellenőrzése mellett, tiszta választásokon alakuljon ki az ország valóságos politikai képlete, államformája stb.”. Majd a havas Vezuv lábánál, Apollinaire és Claudel gyönyörű sorait olvasva, azt kívánja meghatározni, „mi a polgárság, mi az, amit jogosan támadnak benne a korszerű ellenfelek és mi az, ami életképes benne?” A világpolitikai események papírra vetése többnyire csak „hátteréül” szolgál azoknak, a lélek finom rezdüléseit prózába öntő feljegyzésnek, amelyek most is, mint a naplók mindegyikében a világi eseményeknél sokkal fontosabb dolgokról, az irodalmi élet eseményeiről szólnak. Juhász Vilmostól ezidő tájt kapja meg a Sorsunk című folyóirat egy példányát, ám szomorúan állapítja meg, hogyha a jövőben ilyen szellemiségű folyóiratokból sarjad ki az új magyar irodalom, „akkor Magyarországon megint, hosszú időre, nem lesz szellemi élet”. Eközben azonban olyan hétköznapi kérdésekkel is kénytelen foglalkozni, hogy kiadásait miből fedezze, melyik kedves tárgyától váljon meg annak érdekében, hogy ne kelljen nélkülöznie. Ezután születik meg a gondolat, ha Olaszországban nem maradhat Amerikába kell mennie. A fanyar és üde őszben, a szikrázó és hideg éjszakákban arról gondolkodik: „Ha még egyszer írok, úgy írni, mintha a csillagoknak írnék. Lehet-e író valaki kiadó, visszhang, közösség, anyanyelv nélkül? Csaknem lehetetlen. Meg kell kísérelni. Meg kell valósítani”. Ezekkel a gondolatokkal, ismét szilveszter éjjelén zárul a Napló, amely csakúgy mint a társkötete – azoknak a művelt olvasóknak ajánlható, akik elsősorban a kultúrában élnek és gondolkodnak, mindazoknak, akiknek elemien fontos az irodalom.