120. Időtlen szerelem (Children of Time)

SD 50814.2, 2373 október 24.

"A Defiant naplója, Sisko kapitány. CsillagIdő 50814.2. A Defiant egy egyhetes felderítőútról tart hazafelé a Gamma Kvadránsból a Deep Space Nine-ra."

"Már alig várom, hogy végre a saját ágyamban alhassak." jelenti ki Dax, miközben kivéve egy bögrét az étkező egyik replikátorából, letelepszik egy asztalhoz Kira és Odo mellé, "Nagyon kényelmetlenek a hálófülkék itt a hajón." "Nekem pedig egy hétvége tenne jót a guliai hőforrásoknál." bólint Kira. "Talán meg tudna szökni pár napra Shakaarral, miután visszaértünk." véli Dax. "Már... Nem találkozunk."

vallja be Kira. "Valóban? És mióta?" érdeklődik Odo. "A múlt hét óta."

"Akkor nem is csoda, hogy olyan letört volt az utóbbi időben."

állapítja meg Dax. "Hiányzik." bólint Kira, "De mikor legutóbb mindketten Bajoron jártunk, elmentünk a Kendea Szentélybe, és megkérdeztük a Prófétákat, hogy a mi útjaink egymás mellé rendeltettek-e?" "És?" kérdezi Dax. "Nem rendeltettek..." "Olyan könnyedén mondja..." szól Dax, miközben Odo töprengve bámul maga elé.

"Nos, két ember vagy egymásnak való, vagy nem." "Én inkább azt vallom, hogy bármelyik kapcsolat működőképes lehet, legalábbis addig, ha mindketten igazán akarják." mondja Dax, majd mindketten Odora pillantanak, aki zavartan mered rájuk: "Én nem vagyok... Biztos benne, hogy... Van-e véleményem ehhez a témához. ... Ha megbocsátanak, regenerálódnom kell." Odo ezzel sietősen távozik, Kira pedig meglepetten néz utána, majd Daxra pillant: "Valami baja van...?"

"Ismeri Odot, kényelmetlenül érzi magát, mikor ilyen téma van soron."

feleli Dax, mire Kira bólogatni kezd.

A kabinjába belépve Odo megtorpan, arca egyszerre tükröz reményt és bizonytalanságot, most, hogy megtudta, talán eljött végre az ő ideje.

"Nem, köszönöm, épp igyekszem csökkenteni az adagot..." mondja a hídon a kapitányi székben ülő Sisko a néhány bögre kávéval körbejáró aranyszín egyenruhás altisztnek, aki erre bólint, és tovább siet O'Brien és Kira felé, akik a műveleti tiszti konzolnál beszélgetnek.

"Ah, köszönöm..." csap le a főmérnök egy bögrére, Kira viszont csak a fejét rázza. "Babaházat készítek Mollynak a születésnapjára." mondja O'Brien, "Maga a ház nem volt nagy dolog, de a berendezés...

Mikro-esztergával dolgozom, de... Még így sem tudom, hogy sikerül-e időre befejezni." "Vagyis a babáknak egy ideig még várniuk kell a bútoraikra..." állapítja meg Kira vidáman. "Érdekes. ... Szokatlan adatokat észlelek egy közeli naprendszerből." mondja a kormányospultnál ülő Dax, mire Sisko felkapja a fejét, és Worf is felé fordul: "Miféle adatokat?" "Valamiféle energiaburok van a negyedik bolygó körül." Kira közben átsietett a saját munkahelyére, és tanulmányozni kezdi a letapogatás eredményét: "Akkora a zaj, hogy nehéz megállapítani, de mintha élőlények lennének a felszínen." "Érdekes lenne megnézni, hogyan alkalmazkodtak a burok kvantumingadozásaihoz." mondja Dax. "Nem nézhetnénk meg majd legközelebb, mikor megint erre járunk?" kérdezi O'Brien reménykedve. "Akkor már túl késő lenne, mert az interferenciák erősödésének sebességéből ítélve néhány hét múlva már nem lennénk képesek..." "Dax..." állítja le Sisko a belelendült korvettkapitányt, mire az könyörögve fordul felé: "Kapitány... Tudom, hogy mindenki szeretne már otthon lenni, de ez az egyetlen esélyünk van, hogy megnézzük ezt a bolygót." "És biztos benne, hogy biztonságos dolog átrepülni azon a zavaráson?" Dax vizsgálódik egy darabig, majd kijelenti: "Néhány pajzsmódosítás, és... Sima utunk lesz." O'Brien és Kira kérdőn Siskora sandítanak, aki rövid töprengés után enged Jadzia könyörgő pillantásának: "Na jó, vetünk rá egy gyors pillantást, de ha csak pár gombát találunk, nem fogunk lesugározni." "És ha intelligens gombák?" kérdezi Dax széles vigyorral. Sisko erre nagy levegőt vesz, de végül inkább mégsem mondja ki, amire gondolt.

"Közeledünk a burokhoz." jelenti Kira valamivel később. "Akkor gyerünk, Öregember. Sok szerencsét." szól Sisko. A Defiant pár pillanat múlva vonaglani kezd, és néhány alacsony prioritású figyelmeztető

jelzés hallatszik. "Állítok a pajzsfrekvencián, hogy kiegyenlítsem..."

mondja Dax, de a rázkódás csak nem akar enyhülni. "Erősödnek a kvantumingadozások." jelenti O'Brien. Az egyik hátsó konzol pár pillanat múlva felrobban, és kékesfehér kisülésnek cikáznak végig a pultokon. Dax gyorsan elkapja a kezét a kormányospulttól, mikor a jelenség odaér, Kirának azonban nincs ekkora szerencséje, egy kisülés megérinti a mellkasát, és néhány pillanatig úgy tűnik, mintha kis fáziseltéréssel kettő lenne az őrnagyból. Azonban Kirának az ijedtségen kívül látszólag nem esik nagyobb baja, és a Defiant is megnyugszik pár pillanat múltán. "Átjutottunk." szól Dax, mire mindenki a főmonitor felé fordul, ahol a bolygót körülvevő halványkék és rőtes fényjelenségek immár a hajó 'fölött' látszanak. "Minden rendben?" lép Sisko aggodalmasan Kirához. "Igen, azt hiszem..." "Dr. Bashirt a hídra!" szól Sisko, mire Kira tiltakozni kezd: "Ugyan, jól vagyok." "A tehetetlenségi tompító leállt, és a mágnes-giroszkópos stabilizátorok depolarizálódtak." jelenti O'Brien, "Nem megyünk tovább innen egyhamar." "Sima utunk lesz, mi?!" mered Sisko vádlón Daxra, aki szégyenkezve fordul a kormányospult felé. "Uram, a felszínről hívnak minket." jelenti Worf, "A déli félszigeten van néhány elszórt település, a szenzorok mindeddig... Mintegy nyolcezer lakost regisztráltak. A legtöbbjük földi." "Képernyőre." szól Sisko. A főmonitoron egy fakószőke, középkorú férfi, és egy ugyanolyan hajszínű

és korú nő jelenik meg, ez utóbbi így szól: "Üdvözlöm Gaián, Sisko kapitány." "Tudják a nevem?" "Vártuk önöket." bólint a nő. "Ez egy hosszú történet, Benjamin." veszi át a szót a férfi, "Miért nem jönnek le, és beszélgetünk el egy raktah'jino mellett? ... Ah, elfelejtettem, ép csökkenteni próbálja az adagját." Dax ennek hallatán döbbenten fordul Sisko felé, de a többiek is meglehetősen meglepettnek tűnnek.

A négytagú felderítőosztag megjelenése a hangulatos kis település főterén nem kis meglepetést okoz az ott tevékenykedők körében. Sisko, Dax, Worf és O'Brien nem sokáig nézelődhet, hamarosan befut a páros, akivel a hajóról beszéltek. "Miranda O'Brien." nyújt kezet a nő, mire a főmérnök a többiekre sandít. A férfi, akiről csak most venni észre, hogy trill, szintén bemutatkozik: "Yedrin... Yedrin Dax." "Micsoda véletlen..." néz össze Dax Siskoval. "Elmagyarázná talán valaki, hogy mi folyik itt?" kérdezi a kapitány. "Ezeket a településeket egy Csillagflotta-hajó legénysége alapította, egy hajóé, ami két évszázada zuhant le ezen a bolygón." mondja Miranda, "Nos, tudom, hogy ezt most nehéz lesz elfogadni, de az a hajó... A Defiant volt. Két nap múlva, mikor megpróbálnak majd elindulni, áttörni az energia-burkot, kétszáz évet lökődnek majd vissza az időben, itt rekednek, és... Megalapítják a településeket. Mi... Az önök leszármazottjai vagyunk." A felderítők eléggé hitetlenkedő képet vágnak, mire Yedrin alhasára mutatva vidáman így szól: "Csak bátran, Jadzia, vizsgáljon meg. A Dax szimbiótát itt találja bent." Dax előveszi trikorderét, vizsgálódik egy darabig, majd Siskora pillant: "Így van." "Már három nemzedék óta adjuk tovább a szimbiótát Jadzia utódainak. Úgy emlékszem mindannyiukra, mintha csak tegnap lett volna. ... Ha megvizsgálják Mirandát, látni fogják, hogy a DNS-e kellő mértékben egyezik a főnökével." Dax így is tesz, majd bólint: "O'Brien, valóban." "És Tennenbaum is." jelenti ki Miranda.

"Tennenbaum zászlósra gondol, a gépházból...?" ráncolja a homlokát O'Brien. "Nos, ön és... Rita tíz évvel a Defiant lezuhanása után házasodtak össze." magyarázza Yedrin, "Itt ragadtak, Miles, kétszáz évre a múltban, nem volt visszatérés. Nem volt esély, hogy valaha is viszontlássa a családját. Ön volt az utolsó, aki feladta a reményt, de végül új életbe kellett kezdenie itt." Sisko különös pillantással méregeti a trillt, aki elmosolyodva fordul felé: "Ismerem ezt az arckifejezést, Benjamin. Még mindig nem sikerül meggyőznünk, a nyilvánvaló tények ellenére. ... Hát jó, ha akarja, elmesélhetek valamit, amit csak Curzon tudott." Sisko Jadziára sandít, majd odabólint Yedrinnek. "Kapitány, emlékszik még arra a táncosnőre a Pelios állomáson? Arra, amelyiknek..." "Arra, amelyiknek." bólint Sisko gyorsan, "Ennyi... Ennyi elég lesz, köszönöm." A felderítők körül összeverődött tömegből ekkor egy nyolcéves forma szőke fiú válik ki, és kissé megilletődve lép Worfhoz: "Ön Mogh fia?" "Igen, így van."

"Tényleg meg tud ölni valakit... Pusztán a pillantásával?" Worf kissé zavartan pillant tiszttársaira, majd faarccal jelenti ki: "Igen, de csak ha feldühítenek." A nézelődők közül többen felkuncognak, a fiú pedig ijedten húzódik vissza barátai közé. "Miért nem megyünk most be?

Később megismerkedhetnek majd a többiekkel." mondja Miranda, "Annyi mindenről kell még beszélnünk." Miranda és Yedrin ezzel útnak indulnak, Sisko és társai pedig követik az egyik épület felé.

Mikor egy nagyobb helyiségbe lépnek valahol az épületben a vendégek meglepetten torpannak meg. Odabent ugyanis egy nagy monitoron Quark magyaráz valamit elmélyülten a monitor előtti asztalnál ülő két gyereknek, akik szorgalmasan jegyzetelnek. "Ez itt a gyűlésterem, de mint látják, iskolának is használjuk." magyarázza Miranda. "Ezt az oktatóprogramot Jadzia írta, Quark modelljét a Defiant biztonsági naplójának felvételeiből készítette el." veszi át a szót Yedrin, "Meg voltam róla győződve, hogy Quarkból remek matematikatanár válna, elvégre nagyon jól bánt a számokkal." Jadzia eközben az asztalnál ülő

két kislány egyikéhez megy, akinek kreol bőre, és trill foltjai vannak: "Szépek a foltjaid." "Nem mindenkinek van, mert a családomban földiek is voltak. ... Anyu azt mondja, ez különlegesség." "Csak genetikai szempontból, Lisa." jegyzi meg a másik, hasonló korú lány az asztal túloldaláról, akinek arcvonásai egyébként emlékeztetnek az épp az egyik berendezést vizsgálgató O'Brienéhez, "Ugyanúgy, mint Toven ráncai..."

"Csak úgy mondani szokta, Molly..." "Molly?" kapja fel a fejét O'Brien.

"Ah, igen, sokakat hívnak így itt. A név közkedvelt az O'Brien vérvonalon." mondja Yedrin. "Molly..." pillant Miranda a kislányra, "Ő

a nagyapád ük-ük-ük-üknagyapja." "Szia..." fordul Molly O'Brien felé, aki kicsit zavartan mered rá pár pillanatig, végül csak kiböki: "Szia."

A főmérnök ezután Yedrinhez fordul: "Tulajdonképpen mit tudtunk... Mit tudtak megmenteni a Defiant-ből?" "Egy hordozható generátort, egy replikátort, fézereket, trikordereket, meg még pár egyéb dolgot."

"Próbáltak vészjelzést küldeni?" kérdezi Worf. "Kinek küldtünk volna?

Kétszáz évvel ezelőtt történt, akkor még a wormhole létezéséről sem tudtak. Nem volt visszaút az Alfa Kvadránsba." "Az elődeink úgy döntöttek, ez lesz az otthonuk." mondja Lisa. "Közben jött a tél, és menedékre volt szükségük." szúrja közbe Molly. "Ez az." néz körül Lisa, "Ez a legöregebb épület. Eleinte mindannyian itt aludtak, mind a negyvennyolc ember." Dax ennek hallatán felkapja a fejét, és Siskora pillant, aki kérdőn fordul Yedrin felé: "Negyvennyolc?" "Ahm... Kira néhány héttel a lezuhanás után meghalt. Az a kisülés, ami a hídon eltalálta, károsította az idegpályáit, és Julian a korlátozott lehetőségek miatt nem tudott segíteni rajta." "Meg akarják nézni a sírját?" kérdezi Lisa. "Talán... Majd később." mondja Dax halkan.

"Miért nem mentek segíteni a szüleiteknek? Sok a munka, most van a termő évszak." mondja Miranda a gyerekeknek, akik erre összeszedik holmijukat, elköszönnek, és elsietnek. "A jelek szerint vissza kell vinnünk Kirát az állomásra, hogy kezelhessék, amint a Defiant teljesen üzemképes..." mondja Sisko Yedrinnek. "Igen, persze." "Nem is tudom, hogy mondjam, de... Most, hogy már tudunk erről a balesetről, ami a múltba juttatta a Defiant-et... Meg kell próbálnunk elkerülni." "De ha megtesszük... Az ő idővonaluk összeomlik, és ez az egész itt megszűnik létezni." mutat rá Worf. "Vagy lehet, hogy mégsem..." mondja Yedrin, ezzel a képernyőhöz tartozó számítógép-egységhez megy, és elindít egy programot, "Van egy tervem, aminek kulcsa az, ami Kirával történt a Defiant-en. ... Az a kisülés egy szubtéri kettőződési effektust eredményezett, és rövid időre a testének minden molekulájából létezett egy pontos kvantum-duplikátum. Vagyis gyakorlatilag két Kira volt." A figyelmesen hallgató Jadzia bólint, Sisko pedig így szól: "Folytassa csak..." "Ha elvégeznénk bizonyos módosításokat a Defiant rendszereiben, talán lehetséges volna újra előidézni ezt a jelenséget, és létrehozni a teljes hajó kvantum-duplikátumát. Mikor beleütköznek a temporális anomáliába, az a duplikátumot visszalöki a múltba, az eredeti pedig, azaz önök, gond nélkül tovább haladhatnak a burkon át."

"Vagyis mi is hazajutunk, és a maguk idővonala is megmarad...?"

ráncolja a homlokát O'Brien. "Pontosan." bólint Yedrin. "Maga mit gondol?" pillant Sisko Jadziára. "Megér egy próbálkozást." válaszolja Dax. "Nos, a megmentett naplórészletek alapján a Defiant harminckilenc órával a megérkezés után találkozik az anomáliával." "Ha a terve működik, nekünk is ezt kell tennünk." mondja Worf. "Nos, tudja, jelenleg majdnem nyolcezren élnek itt. És ez az egyetlen esélyük."

mondja Yedrin komolyan. "Dax..." szól Sisko, "Egy teljes elemzést akarok, amilyen gyorsan lehet. ... Ha a terv kivitelezhető, azonnal kezdjék meg a szükséges módosításokat." Yedrin erre nagyot sóhajt, és Sisko vállára teszi a kezét: "Köszönöm, Benjamin." "Nincs mit...

Öregember."

"Odalent a bolygón csak úgy nyüzsöghetnek a Bashirok..." jegyzi meg a doktor vidáman, a gyengélkedő egyik ágyán fekvő Kirára pillantva.

"Akkor jobb lesz nekem idefönt." jelenti ki az őrnagy széles mosollyal, "És Odo hogy van?" "Egyelőre egész jól." pillant le Bashir az előtte egy asztalon álló nagyobbacska üveghengerbe, ami borostyánszín folyadékkal van tele, "Csak a burkon belüli kvantumingadozások miatt nem tudja megtartani az alakját." A doktor felveszi a tartályt, és beleereszti egy berendezésbe, amit az asszisztense nyit fel neki. "Odo, álmodjon valami szépet. ... De amint elhagytuk a bolygót, kutya baja sem lesz. Magának viszont..." lép Bashir Kirához, "Szüksége lesz egy teljes idegpálya-indukcióra, amint visszaértünk az állomásra." "Nem értem, miért mondja ezt, jól érzem magam." "Ez csak azért van, mert az idegszövete még nem indult sorvadásnak. ... De törődjön bele... Végül úgyis a kezeim közt köt ki, őrnagy." mondja Bashir vigyorogva, ezzel a kijárat felé indul. "Hé, hová megy?!" fordul utána Kira. "Mindenképp le kell mennem... És találkozni pár Bashirral!" jelenti ki a doktor, ezzel elsiet. Kira nevetgélve néz utána, majd otthagyja az ágyat, és az Odot őrző berendezéshez sétál. Pár pillanattal később a gyengélkedő ajtaja kinyílik, és az alakváltó lép be rajta: "Üdv, Nerys." "Odo..." bámul Kira a valamivel öregebbnek látszó alakváltóra meglepetten. "Azonnal idesiettem, mikor hallottam, hogy megjöttek. "Odo... Hogy tudja tartani a formáját, úgy értem..." sandít Kira a berendezésre, amiben az alakváltó másik példánya van. "Volt időm megtanulni, hogyan semlegesítsem a burok hatását." mondja Odo, majd közelebb lép Kirához: "Jó újra látni..." "Valahogy... Megváltozott." veszi szemügyre az őrnagy. "Az évek során egyre jobb alakváltó lett belőlem." bólint Odo elmosolyodva, majd végigsimítja Kira arcát, "Pont olyan szép, mint ahogyan emlékszem önre... Nem is sejti, mennyire vágytam a hangjára...

A mosolyára." "Odo, mondja... Mi ütött magába?" "Van valami, amit tudnia kell, amit már kétszáz éve el kellett volna mondanom. ...

Szeretem magát, Nerys. Szerettem öröktől fogva..." Kira először nem is igen tudja, mit csináljon, zavarában nevetgélni kezd, majd a fejét csóválva néz az alakváltóra: "Hogy értsem azt, hogy szeret engem...?"

"Olyan nehéz ezt elhinni?" kérdezi Odo, a szeretett nő arcában gyönyörködve. Kira végül megérti, hogy az alakváltó tényleg nem viccel, és komoly hangon szólal meg: "Nem tudtam, hogy így érez." "Minden elképzelhetőt megtettem azért, hogy ne vegye észre." "Hát... Sikerrel.

Miért nem szólt róla soha?" "Tudja, el sem tudtam volna képzelni, hogy ön is érezheti ugyanazt irántam, mint én ön iránt. ... Féltem, attól, hogy tönkreteszem, amink van. A barátságunk sokat jelentett nekem, és ez még mindig így van. Talán... Most sem kellett volna mondanom semmit." "Nem, nem így van... Hirtelen eszembe jutott, ki segített nekem, Shakaarral, és Vedek Bareilel kapcsolatban... Nehéz lehetett önnek hallgatni, ahogy egy másik férfiról beszélek." "Nem mondhatom, hogy kellemes volt. De én ennek ellenére is szerettem volna jó barátja lenni." "Az volt." "Nerys... Nem azzal az elvárással jöttem ide, hogy a karomba vesse magát. Két nap múlva elutaznak, és én sosem látom viszont többé. ... Csak az lenne a vágyam... Hogy töltsön velem egy kis időt.

Gaia igazán csodálatos hely, szeretnék mindent megmutatni önnek." Kira megilletődve bámul maga elé egy darabig, majd halkan így szól: "Örömmel, Odo."

"A szemei pont mint az öné, nem gondolja?" kérdezi Miranda az egyik késői leszármazottját szemlélő Siskot, valahol az egyik épületben. "Dax hívja Siskot." szólal meg Jadzia hangja. "Mondja." "Jó hírek, Benjamin.

Átnéztem a lezuhant hajó szenzornaplóit, és úgy tűnik, működni fog a Defiant duplikátumáénak létrehozására irányuló tervünk." "Na, hallottad ezt, kicsim?" kérdezi Sisko a kezében tartott kisgyereket, aki közben vidáman gőgicsélve igyekszik kiritkítani a kapitány szakállát, "Minden rendben lesz..." "Úgy hallom, épp nagyon elfoglalt, Benjamin..."

hallatszanak a kommunikátorból Yedrin vidám, ismerős hanghordozású szavai. "Úgy valahogy." üzeni Sisko. "Tájékoztatni fogjuk." mondja Jadzia, ezzel bontja a kapcsolatot.

"Szomjas...?" kérdezi Bashir vidáman a település vízellátó berendezése körül ténykedő Worfot. "A kapitány megkért, hogy vizsgáljam meg a település infrastruktúráját, hogy itt hagyhassuk a szükséges anyagokat." "Én a kórházban tettem ugyanezt, és tudja... Találkoztam az egyik leszármazottammal. Az ük-ük-ük..." Bashir a homlokát ráncolva számolgatja a generációkat, majd mikor megállapította, mennyi kell még, folytatja: "Ükunokámmal. Ő is orvos. ... Rengeteget beszélt rólam, úgy tűnik, a gyógyító kezeim legendásak." Worf mindeközben elég morózusnak tűnik, valószínűleg az bántja, hogy mindeddig egyetlen klingon leszármazottal sem találkoztak. Azonban a helyzet a jelek szerint gyorsabban meg fog változni, mint gondolta volna, ugyanis a megérkezésük idejéből ismerős fiú érkezik futva: "Jönnek... Jönnek!"

"Kik?" pillant rá Worf. "A klingonok!" Hamarosan két huszonéves, klingon vonásokkal rendelkező fiatal férfi, és egy földi kinézetű nő

érkeznek arról, amerről a fiú is jött. "Qapla!" mondja a két férfi egyike. "Qapla!" fogadja az üdvözlést Worf. "Mogh fiai vagyunk." "Tehát az én leszármazottaim." bólint Worf. "Néhányan vér szerinti, mások fogadott gyermekek. De a szívünk klingonként ver. Harcosok vagyunk, úgy élünk, ahogy azt elődeink tanították nekünk." "Egy napon én is csatlakozom hozzájuk." jelenti ki a Worf közelében álldogáló fiú, "A vadont járom majd, vadászom, és csak akkor jövök a városba, ha cserélni akarok valamit." "Miután elérted a megfelelő kort, lehetőséged lesz bizonyítani." mondja a 'klingon' nő, "És ha méltónak találtatsz, választhatsz klingon nevet, utána pedig velünk élsz majd." "Mogh fiai összegyűlnek, hogy megünnepeljék a visszatérését." veszi át a szót a csapat vezére, kinek jobb arcfelén, valamivel a füle előtt egy rosszul begyógyult, kanyargós forradás húzódik a halántékától egészen a nyaka közepéig, "Nagy megtiszteltetés volna, ha velünk ünnepelne ma este."

"Nagy örömmel." mondja Worf. "Az éj leszálltával önért jövünk." mondja a vezér, mire Worf fejet hajt feléjük. A klingonok viszonozzák a gesztust, ezzel elvonulnak. "Nos, úgy tűnik, mintha nem én volnék itt az egyetlen legenda..." jegyzi meg Bashir vidáman, mire Worf bosszús pillantással sandít rá.

"Amint az emitterhálózatot beszabályoztuk, megkezdjük a pajzsgenerátorok szinkronizálását." mondja a gépházba lépő Jadzia a mögötte haladó Yedrinnek. "Remek. Gyorsabban haladunk, mint gondoltam."

állapítja meg az, miközben a központi konzolhoz lépnek. Jadzia önkéntelen mozdulattal igazítja meg copfját, minek láttán Yedrin elmosolyodik. "Mi az?" pillant rá Jadzia. Yedrin a fejét csóválja, de Jadzia nem hagyja annyiban: "Gyerünk, ki vele." "Csak... Eszembe juttatott valamit. ... A lezuhanás napját. Annyira meleg volt, hogy levágatta a haját rövidre. Worf utálta. ... Én pedig megígértem neki, hogy az esküvőnkig újra megnövesztem." "Összeházasodtunk?" kapja fel a fejét Jadzia, mire Yedrin bólint: "Ősszel. ... Benjamin vezette le a szertartást. Sosem felejtem el Worf hangját, ahogy az esküt mondta, ugyanis... Remegett." "És... Boldogok voltunk egymással?" Yedrin erre is bólint: "Ő remek ember, Jadzia." "Tudom. Csak néha... Egyáltalán nem könnyű vele." "Meg fogja oldani." nyugtatja meg Yedrin.

"Meséltem már, hogy doktornő?" kérdezi Bashir a főtéren egy berendezéssel ügyködő O'Brient. "Kétszer." bólint a főmérnök, igyekezve a munkára koncentrálni. "Mutatott nekem képeket, még egészen a lezuhanás idejéből is. ... Tudja, kivel jöttem össze...? Angie Corbennel." "Az meg ki?" bámul O'Brien Bashirra. "Először én is ezt kérdeztem. ... A múlt héten került a hajóra, de nagyon szép!"

"Gratulálok." bólogat O'Brien boldogtalan ábrázattal. "Kíváncsi vagyok, el tudom-e csalni, miután hazatértünk. A jelek szerint nagyon jól megértettük egymást. ... Viszont maga... És Rita... Tennenbaum...?!"

"Egy szót se akarok hallani róla, Julian!" jelenti ki O'Brien, "Otthon feleségem, és gyerekeim vannak." "Sajnálom, nem, akartam túl messzire menni. ... Inkább hagyom dolgozni." O'Brien ennek hallatán elégedett pillantást vet Bashirra, aki valóban távozik is, közben Lisára és Mollyra nézve, akik valamivel távolabbról figyelik a főmérnököt.

O'Brien hamarosan felfigyel a nevetgélésükre, hátrasandít, majd bizonytalan mosollyal fordul vissza munkája felé.

Odo és Kira egy füves dombon ülnek egy fa alatt, egy bajori fejfa közelében. "Ilyen sem volt még... Valaki a saját sírja mellett imádkozik." mondja Kira, mosolyogva fordulva Odo felé. "Igen. Ha a Próféták hallgattak önre, most biztosan össze vannak zavarodva..." "Nem is tudom rossznéven venni tőlük." bólogat Kira, majd maga elé bámulva folytatja, "Hogy őszinte legyek, nagyon különös érzésem van emiatt az egész kvantum-duplikátum dolog miatt." "Miért? Yedrin tervének köszönhetően a mi idővonalunk sértetlen marad. Ön visszatér az állomásra, és megkapja az életmentő kezelést." "Tudom, csak... Csak mindig azt hittem, mindannyiunknak csak egy sors adatik meg. Egyetlen lehetőség, és most... Valami technikai megoldással igyekszünk ezt elkerülni. ... Nem tudom, mit gondoljak minderről." "Azt pontosan tudom, én mit gondolok róla." jelenti ki Odo, "El sem tudja képzelni, milyen sokat jelent nekem, hogy ön hazatérhet. Számomra ettől nem változik semmi. Nerys, én kétszáz éve elvesztettem önt. De a másik Odo számára, ott fent a hajóban... Hirtelen minden megváltozik. Mert ő nem fogja elveszteni önt. ... És mióta tudom ezt, valahogy... Sokkal jobban érzem magam. ... Megért engem?" "Annyira megváltozott, Odo." mondja az alakváltót szemlélő Kira, "És nem csak a külsejére gondolok. Korábban annyira zárkózott volt." "Megváltoztam." bólint Odo, "És az az Odo, akit ön ismer... Szintén meg fog változni. Akkor, ha... Türelmes hozzá." "Visszamegyünk?" kérdezi Kira rövid csend után. "Rendben." áll fel Odo, majd felsegíti Kirát, és egymást kézen fogva indulnak vissza a település felé.

A főtéren néhány gyerekkel baseball-labdázó Sisko mellé lépő Jadzia kissé gondterheltnek tűnik. "Dax..." pillant rá a kapitány. "Beszélnünk kell." mondja a korvettkapitány, "Tovább tanulmányoztam a szenzornaplókat a lezuhanás idejéből. És találtam valamit, ami kételyekre ad okot." Sisko odadobja a labdát a gyerekeknek, és követi Jadziát egy csendes zugba. "A burokban mutatkozó kvantum-fluktuációk a nullához tartanak, aminek az esélyes úgy egymilliárd az egyhez." "Mire akar ezzel utalni?" "Hogy Yedrin meghamisította a naplót." "Miért tenne ilyet?" "Hogy azt higgyük, a terve működik. Pedig nem így van. Soha nem jönne létre a Defiant duplikátuma, csak egy hajó maradna. Yedrin gondoskodni akart arról, hogy ez pedig visszajusson a múltba." "És ezzel megismétlődjenek a történtek. Értem..." "Ha nem vettem volna észre, mire készül, itt ragadunk, és Kira... Meghalt volna."

"Elárult minket. ... Elárult engem!" mondja Jadzia dühösen Yedrinnek a település egyik épületében, aznap este, "Yedrin Daxnek nevezi magát.

... Én azonban nem ismerem fel!" "Mit akarnak tenni, most, hogy tudják?" kérdezi Yedrin lehajtott fejjel. "Mit gondol?" kérdezi Sisko élesen. "A szentségi, Ben!" csattan fel Yedrin felé fordulva, "Ha nem viszi vissza a Defiant-et a múltban a nyolcezer ember ezen a bolygón megszűnik létezni!" "Azt hiszi, hogy ez engem hidegen hagy? ... Nah, ugyan már, ennél jobban ismer, Yedrin! Ugyan mit kéne tennem? Újra lejátszani a balesetet, és szándékosan erre a bolygóra ítélni a legénységemet?!" "Ez történt. És ki mondhatná meg, hogy valami másnak kellett volna-e történnie?" "Nem akarok magával filozófiai vitába bocsátkozni, az én kötelességem, hogy védelmezzem a legénységemet!"

"Nézzen csak körül, Benjamin! Gondoljon arra, amit a megérkezése óta láttak itt. ... Ez az, amit maguk, és a leszármazottaik fel fognak építeni, ha hagyják, hogy a történelem tegye a dolgát! Nem állítom, hogy kezdettől fogva könnyű lesz. De boldogulni fognak itt, ezt garantálom!" "És mi a helyzet Kirával?" kérdezi Jadzia élesen, "Meg fog halni, ha nem jutunk vissza az állomásra!" Yedrin ezen töpreng egy darabig, majd így szól: "Az ő élete nyolcezer másikat fog megmenteni!"

"Hogy követelhet ilyet, egyáltalán mi jogosítja fel rá?!" mered rá Sisko. "Ezt kell követelnem, mert én vagyok a felelős azért, ami történt!" mondja Yedrin, majd Dax felé fordul, "Jadzia tudja, miről beszélek. ... Maga volt az, aki ennyire ragaszkodott hozzá, hogy megvizsgálják ezt a bolygót. A maga könnyelműsége miatt történt, Jadzia. Észre kellett volna vennie, hogy a burok instabil volt, mikor letapogatta." "De nem láttam." mondja Jadzia maró öngúnnyal, "Mert annyira akartam, hogy felfedezhessek valami nagyszerűt, hogy...

Elsiklottam fölötte." "A mi hibánk miatt halt meg Kira, és negyvennyolc embernek kényszerleszállást kellett végrehajtania itt. ... Biztosan el sem tudja képzelni, milyen volt ezzel együtt élni." mondja Yedrin Jadziának, majd Sisko felé fordul: "Minden alkalommal, mikor magára néztem, eszembe jutott, vajon hogy van Jake, aki az én hibámból nem láthatja többé az apját. ... Végül el kellett fogadnom a tényt, hogy semmit nem tehetek a helyzet megváltoztatására. Nem hozhattam vissza Kirát. Csak a jövőbe tekinthettem, Benjamin, és gondoskodhattam arról, hogy életben maradjunk itt! ... Akárhogy csűrjük-csavarjuk... Én, egyedül én vagyok felelős ezért a közösségért, és kétszáz éven át figyeltem, ahogy olyasvalamivé nő ki, amire az ember joggal lehet büszke. Ezek az emberek nemzedékeken át dolgoztak, új életet alakítottak ki itt! ... Megérdemlik a lehetőségét, hogy tovább éljenek." "Ezt nem is akarom tagadni." mondja Sisko, "Bár volna valami módja, hogy segíthessünk. De a legénységemnek is joga van visszatérni a családjaikhoz. És nem kérhetem Kirát, hogy áldozza fel az életét nyolcezer életét, és nem kérném még nyolcmillióért sem. ... Senkinek sincs joga ilyet követelni valakitől. Sajnálom, Öregember, de ez a helyzet. Semmit sem tehetek." Sisko ezzel távozik, a két Dax pedig fájdalmas arccal fordul egymás felé, végül Jadzia is elsiet.

"Nem is sejtik... Mi fog történni..." mondja Kira, komoran figyelve a téren az éj leszállta ellenére is vidáman játszadozó gyerekeket. "Így lesz a legjobb." szól a mellette álló Worf, "Gyerekek, egyébként sem értenék." "Ez nem is olyan, amit meg lehet érteni. Nyolcezer ember, Worf. Azért fognak meghalni, mert nekem vissza kell jutnom az állomásra, hogy kikezeljenek egy olyan megbetegedésből, ami szerintem nem is létezik." "Nem ez az egyetlen oka annak, hogy vissza kell mennünk. ... Ne hibáztassa magát, őrnagy." "Felsugárzok a hajóra."

indul útnak Kira szomorúan.

"Jó volt a termés az idén. ... Korán jött a tavasz." mondja Miranda egy kisebb konyhakert-félében az ott ácsorgó néhány embernek. Hamarosan az a fiú érkezik, aki azt az ominózus kérdést intézte Worfhoz: "Miranda... Valami baj van? Mindenki olyan csendes..." "Semmi baj, ne aggódj."

Worf egy kövekből kirakott körben lobogó tűz közelében elmélkedik fél térdre ereszkedve, majd mikor a klingonok korábban már látott három képviselője lép a tűz fénykörébe, felegyenesedik. "Azért jöttünk, hogy megmondjuk, ma este nem lesz ünnepség." mondja a nő. "Értem. ... Nincs most itt az ünneplés ideje." "Holnap végignézzük majd a napkeltét... De senki sem fogja már látni, ahogy újra alászáll." szól a vezér. "Üljenek le." mutat Worf a tűz köré, "Szeretnék mondani valamit maguknak." A klingonok letelepszenek, és Worf is újra térdre ereszkedik, majd a lángokba bámulva így szól: "Nagy megtiszteltetés tudni, hogy... A hagyatékom ilyen soká tovább élt itt. Látom, hogy a szívükben mind klingonok." "Megtisztel minket a szavaival. Igyekeztünk úgy élni, ahogy tanították nekünk." mondja a vezér. "Sosem műveltünk földet, vagy dolgoztunk a városban. Harcosként éltünk, és vadászként." teszi hozzá a nő. "Tavaly egy medvét üldöztem, csak a meklh'etlh volt az egyetlen fegyverem. A vadállat alaposan helybenhagyott, sokáig úgy tűnt, meg sem maradok. ... Bár úgy történt volna... Harcoshoz méltó halál." mondja újra a vezér. "Akkor elfoglalhatta volna a helyét StoVoKorban." "Talán még mindig így lehet..." mondja Worf. "Nem. Megszűnni létezni azért, mert a szüleim sem léteztek soha, nem olyan halál, ami méltóvá tenne StoVoKorhoz." mondja a vezér, majd feláll, és Worfhoz lépve egy d'k tagh-t nyújt neki: "Öljön meg engem, Worf. Nem szerezhetnék dicsőséget másképp, hiszen itt nincs ellenség. ... Arra kérem, adjon nekem dicső

halált." A többiek is előhúzzák tőreiket a tokokból, és markolatukkal Worf felé fordítják a fegyvereket. "Kérjük, ne hagyja, hogy új kelljen várnunk a véget, mint a levágásra váró állatnak a mészárszéken." teszi hozzá a nő. "Holnap felkeresem magukat... És teljesítem a kérésüket."

bólint Worf, ezzel otthagyja őket.

"Miért akart visszatérni ide?" kérdezi Odo, mikor másnap hajnalban a kelő nap sugarai a dombon, Kira sírjánál érik őt és az őrnagyot. "Még egyszer látni akartam, hogy... Bizonyosságot nyerhessek."

"Bizonyosságot? Miről?" "Hogy ez az a hely, ahová tartozom. ... Hogy az út, ami nekem rendeltetett, itt ér véget." "Nem. Ezúttal még nem, Nerys. A kapitány visszaviszi a Deep Space Nine-ra." "Nem engedhetem!

Nem, ha nyolcezer ember életébe kerül." csóválja a fejét Kira, "Hagynunk kell, hogy a történelem tegye a dolgát, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy én meghalok itt."

"Micsoda?!" mered Bashir Kirára a Defiant étkezőjében, "Maga megőrült?" "Kira, ha nem megyünk vissza a Deep Space Nine-ra, meg fog halni." mondja Bashir nyomatékosan, "Itt nem tehetek önért semmit!"

"Tudom, Julian. És elfogadtam. ... A Defiant-nek vissza kell jutnia a múltba, különben kicselezzük a sorsot." "Engem nem zavarna, ha egészen az állomásig cselezgetnénk a sorssal." jelenti ki O'Brien. "Engem sem.

De amint elindulnánk haza, nyolcezer ember megszűnne létezni." mutat rá Dax. "De hát én nem ismerem őket... Úgy értem... Otthon feleségem van, és két gyerekem, akiknek szüksége van rám!" "A családja rendben lesz, Miles. A Próféták gondoskodni fognak róluk." mondja Kira. "Már meg ne haragudjon, de... Én nem hiszek a maguk prófétáiban." "Az őrnagy azt próbálta mondani, hogy velünk bármi történjék is, a családjaink át fogják vészelni." mondja Worf, "A telepesek viszont nem. Ha ő kész feláldozni az életét, akkor én is. Itt maradok." "Maga könnyen beszél, egyébként is alig látja a fiát." jelenti ki O'Brien. "Maga pedig fél szembenézni a sorsával." vág vissza Worf. "Figyeljenek, ülhetünk itt, és vitatkozhatunk a sorsról, míg bele nem őszülünk. A lényeg azonban az: egyiküknek sincs joga azt mondani, hogy nem térhetek vissza a családomhoz." "Én is haza akarok menni, főnök, csakúgy, mint maga. Csak hallani akartam az embereim véleményét." mondja Sisko. "Vagyis nem kérdéses a dolog?" kérdezi O'Brien, mire mindenki Sisko felé fordul.

"Nem, főnök." "Kapitány...!" mered Kira Siskora. "Őrnagy...? Kifejtette az álláspontját. ... Lelépni, mindenki." mondja a kapitány, majd nagyot sóhajt, miközben a tisztikar nagyobb része kelletlenül távozik.

"Napszálltára mindez... Eltűnik." mondja Worf, miután Jadziával együtt megálltak a csendes település főterén, ahol egy lelket sem látni. Hamarosan Sisko is felbukkan, mire Dax felé fordulva élesen kérdezi: "Utoljára még egyszer körülnéz?" Mielőtt Sisko válaszolhatna, a már ismerős fiú szaladna el mellettük, de a kapitány megállítja: "Hé, Gabriel... Hová sietsz?" "A földekre, eljött az ültetés napja." A fiú ezzel tovább siet, Sisko pedig Worfra és Jadziára pillant, majd mindhárman a gyerek nyomába szegődnek.

Hamarosan már mindhárman egy zsúfolt, fedett térségen vannak, ahol a lakók földműves szerszámokkal, és a kiültetésre előkészített palántákkal foglalatoskodnak indulás előtt. "Az ültetés napja mindig is nagy jelentőségű volt a számunkra." áll meg Yedrin Siskoék előtt, egy-egy palántával mindkét kezében, "Ilyenkor mindenki összegyűlik.

Valahogy... Úgy tűnt helyesnek, hogy sort kerítsünk rá." Yedrin ezzel odanyújt egy palántát Siskonak, aki elfogadja a szavak nélküli felkérést.

Valamivel később a Defiant legénységének egy része, és késői leszármazottjaik együtt dolgoznak a földeken, mintha mindig is így lett volna. Azért a bolygó körül keringő hajó sem néptelenedett el, a jelek szerint a gépészek készülődnek az indulásra, ugyanis egyszer csak O'Brien áll meg Sisko mellett, egy jegyzetfüzettel a kezében: "Az állapotjelentés, uram. ... A javítások elkészültek, a Defiant indulásra kész." "Hé, nem akar segíteni?" kérdezi a főmérnököt a közelben dolgozó Molly. "Dolgom van." mondja Miles. "Én nem úgy látom." jelenti ki a kislány, mire Sisko felnevetve a főmérnökre pillant: "Igazi O'Brien, nem igaz? ... Úgyhogy jobb, ha maga is beszáll, főnök."

A domboldalban dolgozók egy pillanatra meglepetten egyenesednek fel, mikor a klingonokat pillantják meg közeledni, élükön Worffal. "Azt mondta, van egy ellenség, akivel fel kell vennünk a harcot." mondja a vezér körülnézve. "Ezek az emberek azon munkálkodnak, hogy bevessék a földjüket, mielőtt lemegy a nap. ... Az idő az ellenségük, azt kell segítenünk... Legyőzni." A klingonok összenéznek, majd a vezér férfitársára pillant: "Hívd a többieket."

"Ah... Remek." bólint O'Brien, mikor Molly megérkezik hozzá, egy ültetésre váró palántával a kezében, "Tudod... Van egy lányom, akit szintén Mollynak hívnak." "Tényleg?" "Ühüm." "Találkozhatok vele?"

O'Brien erre egy pillanatra elkomorodik, majd a lehetőségekhez képest igyekszik semleges választ adni: "Majd elválik..." "Nyárra ez a növény magasabb lesz, mint maga. Ősszel pedig majd segítek anyának szüretelni." "Molly...?" hallatszik egy kiáltás valamerről, mire a kislány eliramodik az anyja felé, O'Brien pedig gondterhelt arccal néz utána. Pár pillanat múlva felegyenesedik, és az ágyások közt útnak indul a valamivel odébb munkálkodó Sisko és Kira felé. "Nem tehetjük meg." jelenti ki, mikor megáll közöttük. "Mit?" néz rá Sisko. "Nem hagyhatjuk őket meghalni. Ez nem megy..." Sisko végignéz a földön szorgoskodókon, de egyelőre nem szól semmit.

"Ezek az első lezuhanás navigációs adatai." ad oda Yedrin egy jegyzetfüzetet Jadziának, immár a városkában, miközben az utcákon még mindig a földekről hazafelé tartók seregei vonulnak, "Töltsék le a navigációs számítógépbe, és így a Defiant a megfelelő pillanatban...

Vissza fog térni a múltba." Jadzia bólint, majd átveszi a jegyzetfüzetet. "Nem is tudom... Hogy köszönjük meg, amit értünk tesznek." mondja Miranda, megfogva a mellette álló Sisko kezét. "Itt az idő, Benjamin. Most már nem várhatunk soká..." jegyzi meg Dax. Sisko Yedrinhez lép, és átölelik egymást, miközben Jadzia csendben odébbáll, majd a kapitány is a nyomába ered.

"Ezt nem tehetik meg." csóválja a fejét a Kirával a Defiant egyik folyosóján sétáló Odo. "Kérem, ne tegye nehezebbé annál, amilyen máris." "Haza kell mennie, Nerys. Muszáj!" "Nem rólam van szó, hanem nyolcezer emberről azon a bolygón, meg a gyerekeikről, az unokáikról..." "És mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik azért nem fognak megszületni, mert a Defiant nem tér vissza a DS9-ra?" "Ők most még nem léteznek. Azok a telepesek odalent viszont igen." "Nerys... Csak egyet mondjon meg. Ha tudta volna, mit érzek ön iránt, ha szóltam volna, már évekkel ezelőtt... Gondolja, hogy lett volna esélyünk?" "Talán..."

mondja Kira, mire Odo megkönnyebbülten sóhajt fel. Nerys közelebb hajol az alakváltóhoz, és megcsókolja, majd elsiet, a folyosó közepén hagyva a fájdalomtól megtörten álló Odot.

"Rendben. Akkor mindenki elkészült a felvételekkel a családja számára?" néz végig a hídszemélyzeten Sisko. "A felvételeket betöltöttük egy négyes osztályú szondába, kapitány." bólint O'Brien, "A szonda tájolójelet kezd sugározni, amint elhagyta a burkot." Sisko elhelyezkedik a kapitányi székben, majd így szól: "Indítsa a szondát, főnök." O'Brien a pult felé fordul, és végrehajtja a kilövést. "Átadni az irányítást az automatikának." rendelkezik Sisko. "Automatika üzemben." bólint Dax. "Pajzsokat be." "Igenis, uram." mondja Kira, a kapitányra pillantva. "Elhagytuk a körpályát." jelenti Worf. "Fordulunk 42.7-re." szól Dax. "Szokatlan temporális mintázatot észlelek." jelenti O'Brien. "Az anomália az. Pontosan feléje tartunk." bólint Kira. Dax még egyszer kérdőn Siskora pillant, majd mikor az bólint, érvényesíti az utolsó beállítást. "Tíz másodperc az érintkezésig. ... Nyolc...

Hét... Hat... Öt... Négy..." "Elfordulunk az anomáliától!" jelenti Kira, miközben a Defiant rázkódni kezd. "Próbálja felülbírálni az automatikát." szól Sisko. "Nem megy." csóválja a fejét Dax. "Elhagytuk a burkot." jelenti O'Brien, és a főmonitoron megjelenik a tiszta, fekete űr. "Mi történt?" áll fel Sisko. "Valaki megváltoztatta a repülési tervet." feleli O'Brien, majd mikor Sisko kérdőn mered rá, hozzáteszi: "Én biztosan nem." "Tapogassa le a felszínt." fordul Sisko Kira felé. "A településnek semmi nyoma... És a lakóknak sem. ... Minden eltűnt."

"Bárki változtatta is meg a repülési tervet, kiismerte magát a számítógépünkben." mondja Sisko Daxnak a hajó egyik folyosóján, "Úgy kerülte meg a biztonsági protokollokat, hogy semmi nyomot nem hagyott maga után." "Biztosan a legénységből volt valaki." mondja Dax. "Vagy olyasvalaki, aki... Korábban közénk tartozott." "Yedrin...?" kérdezi Dax, mire Sisko bólint. "De hát ő csak a település miatt aggódott.

Miért változtatta volna meg a véleményét?" "Újra látott minket. És talán végül úgy látta, nem teheti ezt meg velünk." "Mindenki, akit megismertünk... Soha nem is létezett." mered maga elé Dax döbbenten.

"Addig, míg... Az emlékeinkben őrizzük őket... Mindig létezni fognak."

jelenti ki Sisko, mire Jadzia arcára halvány mosoly ül ki.

Kira a csengő hallatán bosszúsan bámulja még egy darabig az alvófülke plafonját, mielőtt kikászálódva kiszól: "Jöjjön be, kérem." Odo lép be a kabinba, és nagyon úgy néz ki, mintha valami kellemetlen bejelentésre készülne. "Odo...?" "Tudnia kell valamit. ... A másik Odo, a bolygóról... Bejött a gyengélkedőbe, mielőtt elhagyta a hajót..."

"Folytassa." szól Kira, mikor az alakváltó elhallgat. "Egyesült velem.

... Szóval... Én tudom, mi történt." Kira lassan bólint, majd maga elé bámulva így szól: "Mikor nemrég... Említettem, hogy Shakaar és én már nem találkozunk, ön olyan benyomást keltett, mintha kellemetlenül érezte volna magát." "Megbékéltem a ténnyel, hogy ön valaki másé.

Azután hirtelen minden megváltozott..." "Nem tudom, mit mondhatnék. ...

Még mindig próbálom tisztázni magamban a dolgokat." "Ahogy én is. ...

Azt hiszem, mindkettőnknek szüksége van most egy kis időre." mondja Odo, ezzel a kijárat felé fordul, ám szinte azonnal újra Kirára pillant ismét: "Van még valami, amiről a másik Odo szerette volna, ha ön megtudja. ... Ő idézte elő a Defiant pályamódosítását." Kira szótlanul bámulja az alakváltót, mire végre ki tudja nyögni: "Miért...?" "Nem akarta, hogy maga meghaljon, Nerys." "Ezt nem hiszem el... Megölt nyolcezer embert..." "Egyedül önért tette, Nerys. Szerette magát." "És ettől helyessé válik a tette?!" "Nem tudom. ... Ő így gondolta." mondja Odo, majd most már tényleg a kijárat felé fordul, "Viszlát holnap reggel."