RAMPART TERRACE

Anya a délutáni látogatása alkalmával közölte, hogy nem veszi le magáról a dzsekit. Azt mondta, a különmelegítő semmit sem ér.

– Olyan hideg van itt, mint a jegesmedve barlangjában.

William vállat vont: szeret anorákban aludni. Szerettem volna megbúbolni. Anya a spájz tartalmát is kritikával illette. Éles megjegyzést tett arra, hogy a hízott dögöt bezzeg nyilván egy vagyon lehet jóllakatni.

– Andrew-ra vagy Glennre célzol? – kérdeztem.

Azt mondta, Andrew-ról beszél. Megkérdeztem, mitől van olyan rossz hangulatban.

– Hiányzik az unokám – felelte, és magához húzta Williamet, aki kiszabadította magát, mire anya elment.

A fiúkkal együtt kitakarítottuk a konyhát Ms Flood tiszteletére. 7 óra 15 perckor Glenn levette a baseballsapkáját, megfésülködött, és várakozón a konyhaasztalhoz telepedett.

Ms Flood pontosan 7.30-kor érkezett. Hosszú, fekete bőrkabátot viselt, apró, fekete hasított bőr csizmát, melyet akár egy szitakötővarga is készíthetett volna valahol egy kalapos gomba árnyékában. Lesegítettem a kabátját. Melle tulajdonképpen nincs, noha a mellbimbója igen határozottan döfködte sötétszürke szvetterét. Az orrhegye rózsaszín árnyalatot öltött a kinti hidegben. Ez volt rajta az egyetlen színfolt.

Egy darabig a konyhában szöszmötöltem, figyeltem, amint kirakja könyveit és írószereit a jókora fekete táskából. Azután Glenn mellé ült az asztalhoz, aki azt kérdezte: – Akkor most kimész, papa, vagy mi?

Fölvittem Williamet lefektetni, és esti mesét mondtam neki egy halk, fekete hajú hercegnőről, aki egyszerre csak beleszeret egy dinoszauruszba. William minden fenntartás nélkül elfogadta ezt az igen valószerűtlen forgatókönyvet. Amint elaludt, kihasználtam a csöndet, és irodalmi tevékenységet folytattam. Azt hiszem, a Királyi szappan remek ötlet. Ebből egyszer még lesz valami.

 

Jeremy Paxman ma Pandorát préselte a Satuban a kergemarhakórüggyel kapcsolatos csontosmarhahús-kereskedelmi korlátozások témakörében. Pandora állta a sarat, és tartotta magát a párt irányvonalához: "Mindent alá kell rendelnünk a köz érdekének", blablablabla. Holott, amikor utoljára beszélgettünk, kifakadt: – Úgy abszurd az egész, ahogy van. Statisztikai értelemben az átlag angol nagyobb valószínűséggel hal meg úgy, hogy véletlenül hasba szúrja magát a k... metszőollójával!

Az interjú során csak egyszer bújt elő a politikus mögül a nő. Mr Paxman azt mondta: – Jaj, ne vicceljen, Ms Braithwaite! – Válaszul Pandora leengedte a hangját, és búgva felelte: – Jeremy, maga olyan erős, és úgy nyomul, de úúúúúgy... – majd fátyolos hangon fölnevetett, és nyelvet öl-tött Paxmanre.

Ez volt a legerotikusabb pillanat a televíziózás történetében azóta, hogy az Irány a kemping! című turisztikai magazin műsorvezetője egyenes adásban elvesztette a melltartóját.

A reggeli lapok tele voltak az esettel. Az Express cikkírója szerint Paxman a stúdióból egyenesen a hideg vizes zuhany alá rohant, és ott tartózkodott harminc percig.

 

Február 14., szombat

BÁLINT NAPJA

 

Reggel 10

Az első postával nem érkezett üdvözlőlap. Egyetlenegy sem. Hát csak ennyit tudok felmutatni, miután harmincegy évet töltöttem a földgolyón? Egy üres, levelezőlaptalan kandallópárkányt Bálint napján?

Délután végül Glenn és William megemberelték magukat: rajzoltak nekem egy kártyát.

William a Lakeland-ceruzákat használta. Elég jól nézett ki. Egy nagy szív, keze és lába is volt, a "szájából" egy buborék pattant elő: "Papának zseretetel"

Este kilenc körül valaki Bálint-kártyát dobott a levélládába. Rögtön kinyitottam az ajtót, és néztem jobbra-balra, de nem láttam az utcán senkit. A lap éppolyan volt, amilyennek Bálint-napon lennie kell: nagy, vörös, dobogó szív. Alatta pedig csak egyetlen betű: E. nem ismerek senkit, akinek a neve E-vel kezdődik. Ki lehet az, kedves Naplóm?

 

Február 15., vasárnap

 

Les Banks, a kőműves, akivel megállapodtam, hogy elvégzi Archie házának tatarozását, telefonált, hogy nem tudja holnap elkezdeni a munkát. Tegnap éjjel hirtelen meghalt az anyósa.

 

Február 16., hétfő

 

Egy Nobby nevű illető jelent meg a bejáratnál, hogy itt hagyhatja-e a létrát a hátsó kertben.

Azt mondta, Les Banks alkalmazottja. Valami igazolványt kértem, mire azt mondta: – Hívja föl Lest a mobilján.

Telefonáltam, és Les megerősítette, igen, Nobby az egyik alkalmazottja, és hozzátette, hogy szerdán elkezdődhet a munka a Rampart Terrace-on, "amint túl vagyunk a temetésen". Nem tűnt különösebben bánatosnak. Olyan volt, mintha a szabadban ücsörögne, talán éppen egy háztetőn, és a háta mögött derűs számokat játszana a rádió.

 

Éjjel 3.00

Nem lehet, hogy a Banks család illetlen sietséggel temeti el a halott asszonyt?

 

Február 17., kedd

 

Glenn ma így szólt:

– Mondd, papa, szerinted Glenn játszatja Michaelt? – Fogalmam sem volt, miről beszél. Azt hittem, a gyerek elkezdett egyes szám harmadik személyben nyilatkozni önmagáról, ahogyan azt Thatcher tette. A téboly vagy a megalománia nyilvánvaló tünete.

Miután megnéztem a híreket, nyilvánvalóvá lett, hogy "Michael" Michael Owen, egy tizennyolc éves futballista, "Glenn" pedig Glenn Hoddle, az angol szövetségi kapitány.

Mostantól kezdve kénytelen leszek elolvasni az Independent sportmellékletét. Mind a mai napig csak a szemetesvödör bélelésére használtam.

 

Ma újra átjött Eleanor Flood. Rúzs volt rajta, és érett mangó illatát árasztotta. Alig tudtam megállni, hogy meg ne szorongassam törékeny csuklóját.

Most ébredtem rá, hogy mindig is vonzottak a női ízületek. Leginkább a térd, váll, nyak, boka és csukló. Az ujjak azonban hidegen hagynak.

Eleanor az óra után azt mondta, hogy nézete szerint Glenn nagyon intelligens, csak kulturális értelemben ingerszegény környezetben él.

Azt feleltem, hogy megpróbálom kezelni a problémát. A nappaliban beszélgettünk, a tűz előtt ücsörögve. Körülpillantott, megnézte a könyveket meg a Matisse aranyhaláról készült nyomatot, és azt mondta: – Milyen szerencsés gyerek, hogy maga az apja. Az én apám sajnos... – Leeresztette szürke pillantását, a préselt fűrészpor lobogó lángjába bámult, és képtelen volt befejezni a mondatot. A kandallótűz fényénél felragyogott sötét haja. Eszembe ötlött egy szó: "hollófekete".

– Alkoholista volt? – kérdeztem.

– Nem – felelte, de őrjítő módon nem volt hajlandó elmondani, hogy akkor viszont micsoda.

Azután elsietett, mert be volt jelentve a kozmetikusához bikinivonal-szőrtelenítésre. Ilyenkor?

Amikor bementem Glennhez, hogy jó éjszakát kívánjak, azt kérdezte: – Szerinted a világbajnokságra már majd tudok olvasni, papa?

– Mikor van a világbajnokság? – kérdeztem.

Glenn elfintorodott:

– Ne mondjad, hogy nem tudod, papa.

Azt mondtam, most éppen nem ugrik be a dátum, de láttam rajta, hogy csalódott bennem.

 

Éjjel 2.00

Megőrülök Eleanor Floodért. Nem tudom kiverni a fejemből a bikinivonalát.

 

Február 18., szerda

 

Les Banksnek nyoma sincs. Délután ötkor beugrott Nobby, és elvitte a létrát. Felhívtam Les számát, de csak a hangposta válaszolt.

A Gatesheadi Önkormányzat szobrot emelt az A1-es sztráda mentén. A szobor címe: Észak angyala. Anya és Ivan odabicikliznek, hogy megnézzék, útközben fogadókban szállnak meg.

– Rajongok a modern szobrászokért – mondta Ivan.

– És a szobrásznőkért? – kérdezte anya.

 

Február 19., csütörtök

 

Les Banks reggel felhívott: ma nem tud kezdeni, mert a baleseti sebészeten van az asszonnyal.

Elvágta az ujjait az elektromos kenyérvágó késsel.

Nobby visszahozta a létrát.

 

Február 20., péntek

 

Mrs Banks ujjai elfertőződtek, vissza kellett menniük a kórházba. Les nyilvánvalóan imádja.

Megígérte, hogy hétfőn reggel kezd:

– Pontos leszek, mint a vekker, Mr Mole.

 

Február 21., szombat

 

Anya hívott Gatesheadből:

– Mikor jelenik meg a könyvem?

– Az én könyvem, nem? – feleltem. Megmondtam neki, hogy 24-én. Azt kérdezte: – Megünnepeljük?

Azt mondtam, túlságosan el leszek foglalva, előreláthatólag igen nagy lesz a sajtóm.

Mire ő:

– Miért nem inkább az én sajtóm? – Szóval így fest, amikor a "néger" előbukkan a föld alól?

Kétségbeesetten szomjazza a hírnevet. Az, hogy tavaly bekerült a pletykalapokba, csak olaj volt a tűzre. Megkérdeztem, milyen az Észak angyala. Azt felelte: – Lélegzetelállító. Mint az egész életem.

 

Du. 3.00

Gyorsposta! Megérkezett a Resztli, te édes! – A könyv! öt példánya. A címlapon Dev Singh.

Én egy fotógrafikafolt vagyok a háttérben, nevémet félig eltakarja egy serpenyő, az övét nem.

 

Február 22.; vasárnap

Reggel elvittem az öltönyömet meg a Boss-kabátomat a tisztítóba. Jó alaposan a szájába rágtam a pult mögött őgyelgő fiúnak (a kitűzője szerint Darren Lacey a száraztisztító szakágazat vezetője), milyen fontos a beadott ruhadarabok makulátlan tisztítása és vasalása. Utaltam rá, hogy a nyilvánosság előtt kell viselnem őket. Amikor kezemben a számlával elhagytam a boltot, elcsíptem a sorban mögöttem álló vén szivar megjegyzését. – Mer' egyébként hol szokta viselni?

A szekrényben?

 

Február 23., hétfő

 

Mrs Banks ujjai üszkösödnek. – Lehet, hogy levágják a kezit! A ház, mint a jégverem, a tető ereszt. Vajon a Mr Banksre zúduló csapások lehetővé teszik-e, hogy valaha is hozzálásson a munkához?

 

Február 24., kedd

A KÖNYV NAPJA

 

Nagy nap lehetett volna életemben ez a mai. A resztli, te édes! – A könyv! – talán nyolcvan százalékban anya műve, és nyilvánvalóan nem irodalom, de mégiscsak könyv, és a címlapján ott a nevem! Hát kiélvezhettem ezt a diadalt anélkül, hogy ne háztartási és gyereknevelési problémák felhőzték volna örömömet? Nem! Nem én. A könyv reggelén, amint fölkelt a nap, tűvé tettem a házat Glenn kámforrá vált cipőjéért, melyet este állítólag berúgott az ágy alá, de amely az éjszaka folyamán "valahogy eltűnt, papa".

William cipőjének szintén lába kelt, kénytelen voltam piros gumicsizmában küldeni az óvodába. Most az egyszer esőért imádkoztam, de most persze nem jött az istennek sem. Glennre ráadtam a saját Marks & Spencer edzőcipőmet, mely három számmal nagyobb a lábánál, így hát köteleztem, hogy húzzon két pár vastag zoknit. Kitettem az iskola előtt, és néztem, ahogy kelletlenül becsoszog a kapun. Ha rossz ütemben rakta a lábát, rögtön kilépett a cipőjéből.

Vajon miért olyan feszültek a tanítási napok reggelei a Rampart Terrace-on? Reggel fél nyolctól háromnegyed kilencig még Andrew-nak is feláll a hátán a szőr. Ha William, Glenn meg én leülünk a reggelihez, soha nem ragyog orcánkon az a mennyei fény, amely a hirdetésekben világítja meg a boldog családok arcát. William úgy viselkedik, mint az utolsó kínai császár, finnyáskodva tolja el maga elől a felkínált müzliket, amíg csak túl késő nem lesz, és egy szem gyümölccsel kell megelégednie a kocsiban. Glenn pedig csigalassú. Majd felrobbanok, amikor végignézem, hogyan keni a pirítóst. Külön gondot fordít a kenyérszelet mind a négy sarkára, azután visszatér középre, és kezdi elölről az egészet.

Ma reggel azt kérdezte a kocsiban:

– Miért kiabálsz annyit, papa?

Én meg ráordítottam:

– Ne beszélj tele szájjal! Összemorzsázod nekem az egész üléshuzatot!

William mandarint hámozott a hátsó ülésen, és észrevettem, hogy fordítva vette fel a Gyermekjáték-egyentrikót. És egyáltalán: hogyan tud ez a ház ilyen állapotba kerülni? Csak egy pillanatra fordítok hátat, és máris teleszórja magát mindenféle holmival!

 

Fél tizenegykor egyenes adásban voltam a Bounco Rádióban. A műsorvezető, Dave Vaker (szerintem nem az igazi neve) úgy mutatott be mint Bouncofalva legújabb üstökösét.

– Na ki az, édes kicsi hallgatóim?

A bemutatás talány maradt, míg csak Mr Vaker elő nem adott egy bárgyú kis rigmust: Ki a vendég?

Mi a neve?

Hogyha tudod,

hívjál minket

felfele!

 

Senki sem telefonált, így hát Mr Vaker újabb tippet adott: – Oké, második segítség! Ünnepelt konyhaséf!

A vonalak némák maradtak, Mr Vaker újra beadta a rigmust, és felolvasta a közlekedési híreket. Egy teherautó felfordult a billesdoni letérőnél, és teleszórta az utat aranyhaleledellel.

Még mindig senki nem telefonált. Már tizedik perce ültem a stúdióban néma csöndben. Tilos volt megszólalnom, amíg egy hallgató ki nem találja, ki vagyok.

Vaker beolvasta, hogy a következő hetekben hol tartanak nagyobb bálásruha-vásárokat, majd egy nő jelentkezett és tippelt. Azt mondta, én vagyok Delia Smith.

Öt perccel később Mr Vaker előjött a farbával.

– Harmadik segítség! Benősült a nigériai arisztokráciába!

A leírás alapján én sem ismertem volna önmagamra. Egy igen hülye coalville-i fiatalember, bizonyos Tez megkérdezte, nem én vagyok-e Hillary Clinton. Vaker kissé idegesen megemlítette, hogy tudomása szerint Clinton elnök nem nigériai arisztokrata.

Tez azt felelte: – Ha nem, hát nem. – Vaker lekeverte, mint a villám, azt se mondta: kösz.

Vaker egyébként szeretne magasra hágni a rádiós műsorvezetői ranglétrán, nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy ő nyerje az idei Csúcsrizsa-díjat, melyet egymásnak osztogatnak a dumagépek. Ezt akkor árulta el nekem, amikor Max Bygraves Amszterdami szélmalom című száma forgott. A szám után felkiáltott: – A dallal Mrs Agnes Golightlyt köszöntöttük, aki ma töltötte be nyolcvankilencedik életévét!

 

Isten áldja az ifjú leányt!

A negyedik segítség így hangzott:

– Titokzatos vendégem családja nemrégiben szerepelt a hírekben is. A szülei ugyanis partnercserét hajtottak végre egy másik családdal, melynek tagjai közt előfordul egy hölgy, akinek keresztneve: Pandora!

A vonalak megelevenedtek, bár senki sem emlékezett pontosan a nevemre: – James Vole?

Adrian Sole? Lance Pole? – Rettenetesen megalázó volt az egész, különösen akkor, amikor Vaker közölte a hallgatókkal, hogy mivel senki sem találta el a nevemet, a jutalmat, a Bounco Rádió emblémájával ékített trikót csak holnap nyerheti el a nagyérdemű.

Két percet engedélyezett, ennyit beszélhettem a könyvről, de nem voltam a legjobb formámban. Ezek után felszólította a hallgatókat, hogy telefonáljanak és kérdezzenek. Egy Yvonne nevű vegetáriánus jelentkezett, és azt kérdezte: nem sül le a képemről a bőr, hogy a resztliről zengett dicshimnuszaimmal bátorítom az állatok ellen elkövetett genocídiumot? Azt feleltem, hogy imádom az állatokat, macskatulajdonos vagyok, és emlékeztettem rá: köztudomású, hogy a zöldség és a gyümölcs halálsikolyt hallat, amikor kihúzzák a földből, vagy leszakítják az ágról. Yvonne hisztériás rohamot kapott, és azzal vádolt, hogy férfi vagyok.

Vaker azt mondta:

– Nézze, kedves Yvonne, egyelőre még nem bünteti a Btk. azt, ha valaki férfi.

Yvonne összeomlott, és megvallotta, hogy volt férje, egy vérnősző húsevő barom egy tányér nyers borjúmáj alatt hagyta búcsúlevelét a hűtőszekrényben. Vaker nyomban megnyitotta lelki tanácsadó segélyvonalát, és azt javasolta, hogy távozzam a stúdióból. Boldogan engedelmeskedtem.

William üzenetet hozott Mrs Parveztől:

 

Kedves Mr Mole!

Amennyiben a William számára szükséges iskolacipő megvásárlása gondot okoz önnek, szeretném figyelmébe ajánlani a Társadalombiztosítási Igazgatóság itt mellékelt Cipősegély folyamodványát.

Tisztelettel

Mrs Parvez

 

A rögzítőn üzenet várt, mely arról értesített, hogy Glenn sem a reggeli, sem a délutáni névsorolvasáson nem jelent meg. Amikor kérdőre vontam, azt felelte: – Nem tudtam odamenni, papa. Egy lépést se tudtam tenni a suliban ebbe a Marks & Spencerbe. – Könnyek szöktek a szemébe. Ezen ő maga is meglepődött.

Elvittem a fiúkat a Legelőbe, a város határán álló bevásárlóközpontba, ahol hetente hétszer este tízig lehet vásárolni. A cipőosztályra mentünk. Egy jóképű fekete eladó azt mondta: – Ezt próbáld fel, haver – és átnyújtott egy pár cipőt, mely leginkább a Hold felszínén ásványokat gyűjtő önjáró masinákra emlékeztetett. Glenn felhúzta, és látszott az arcán: belépett a mennyeknek országába.

– Papa, ez csúcs! – 75 font 99 penny.

– Majdnem 76 font két gumidarabért? – hitetlenkedtem. – Nincs az az isten.

Glenn visszaadta a cipőt az eladónak, az meg a dobozba tette. Azután eszembe jutott a szürke mokaszin, amit a suliban hordtam, miközben minden osztálytársam lábán Doc Martens bakancs virított. És hallottam Barry Kent gunyoros kötekedését a játszótéren. És visszamentem a boltba, és megvettem az edzőcipőt. 75 font 99 penny! Belebetegedtem.

William oroszlánkirályos cipőt kapott. Titanicos csizmát szeretett volna, de én megmakacsoltam magam: nem. Körülnéztünk a könyvesboltban is. A resztli, te édes!-nek nyoma sem volt. A fiaim föl voltak háborodva. A Vakablak című Barry Kent-regényt eldugtam egy Stephen King-piramis mögé.

 

Február 26., csütörtök

 

Nobby átjött a létráért.

12.30 – a Leicester Rádió interjúja. Larry Graves, a riporter azt állította, hogy előző este otthon próbát tett a körömpörköltrecepttel, de a végeredmény lesújtó volt. Ehetetlen. Látta a tévésorozatot, és az a véleménye, hogy Dev Singh zseni. Megkért, intézzem el, hogy Dev dedikálja a példányát.

 

Február 27., péntek

 

Az esti óra után Eleanor nagyon letört volt. Azt mondtam, remélem, nem Glenn az oka. Azt felelte, dehogy, Roger Patience nem hajlandó megújítani a szerződését a Neil Armstrong Általánosban. Érdeklődtem, miért, de Eleanor óvatosan kitért a válasz elől. Fölvette bő, fekete kabátját, és sietve távozott.

Patience-nek elment az esze. Eleanor nagyszerű tanár. Ami az olvasást illeti, Glenn legalább két évet fejlődött az elmúlt néhány hét alatt. Már-már eléri a kilencévesek szintjét.

 

Február 28., szombat

 

A Leicester Rádió bemondta, hogy a Neil Armstrong Általános zsúfolt autóparkolójában tegnap ebédidőben több kocsit is felgyújtottak. A vélhető ok: "értelmetlen vandalizmus".

Remélem, Eleanor Fiatja sértetlen maradt. Az igazgató Volvója porig égett.

Sharon Bonnak lánya született. Kégli névre keresztelte a szerencsétlen újszülöttet, a lakás emlékére, ahol fogant. Bevittem a kórházba Glennt, hogy meglátogassa féltestvérét. Hazaútban megjegyezte: – Aggódom a mama miatt. Mit csinál ennyi gyerekkel?

Másra tereltem a szót.

– És Gazzát játszatja-e Hoddle? – kérdeztem.

– Nem, papa – felelte Glenn. – Túl kövér.

 

Március 1., vasárnap

 

William mindkettőnket alaposan megcsiklandozott-dögönyözött "a hónap első napja alkalmából". Észrevettem, hogy amikor William ütőtávolságon belül van, Glenn mindig ösztönösen eltakarja nemi szervét. A nők nem is sejtik, micsoda mázlijuk van, hogy védett helyen tarthatják a nemi szerveiket.

Recenzió a Sunday Times könyvmellékletében, a Röviden rovatban: Szerelem lámpafénynél – írta: Hermione Harper Darabos szerelmi történet a krími háború idejéből.

 

Mocsok – írta: Spike McArtney Gyengén leplezett önéletrajz a glasgow-i csatornalakókról.

 

Resztli, te édes! – A könyv! – írta: Adrian Mole 100 resztlirecept. – Hoppá!

 

Elmentem a BPkúthoz, és vettem öt példány Sunday Times t. A fiúk nagyon büszkék voltak, hogy ott a nevem mint Glenn mondta – "ebbe a marha vastag újságba". Este tízkor áttelefonált anya – láttam-e a "róla szóló" kritikát?

 

Március 3., kedd

 

Este találkoztam Les Banksszel, éppen cigarettát vett a BP-kútnál. Érdeklődtem a felesége állapotáról. A szemembe nézett, és azt mondta: – Nincs jól. Az apja tegnap este holtan esett össze. – Keserű, cinikus kacajt hallattam és otthagytam.

Banks utánam ordított:

– Érzéketlen barom!

 

Március 5., csütörtök

 

Döbbenten láttam Les Banks és családja fényképét az esti Leicesteri Hírharsonában. A cím így hangzott: – Mi jöhet még – kérdezi a Banks család a tragédiák özönében.

Képtelen voltam elolvasni a cikket. Bárcsak azt se vettem volna észre, hogy Mrs Banks fényképe alatt ez áll: Lydia Banks (41), a bátor amputált.

 

Este Glenn megkérdezte, hol van Kosovo. Odaadtam neki a Times Világatlasz t, és azt mondtam, keresse meg a névmutatóban. Bután bámult rám. Nem tudja, mi az a névmutató.

 

Felhívtam Les Bankst, és bocsánatot kértem. Azt mondta, holnap átjön, "ha az idő

megengedi". Megkérdeztem, milyen időjárási körülmények akadályozhatják, hogy hozzákezdjen a munkához.

– Ha olyan a szél, hogy lefúj a tetőről.

 

Március 6., péntek

 

Viharos szél egész nap. Reggel elkísértem anyát a tyúkperbíróságra, ahol meghallgatták a Mole kontra Cipőrület! ügyben.

Charlie Dovecote, ez a nevetséges jogbohóc elhitette vele, hogy nagy összegű kártérítést tud kicsikarni belőlük a trauma és stressz miatt, amely a Snowdon csúcsának kétezer méterre nyúló sziklái közt érte, amikor letört alkalmi cipőjének tűsarka. (A Snowdonra azért mászott fel, mert fülest kapott, hogy Sir Anthony Hopkins aznap éppen ott mutatkozik a nyilvánosság előtt.)

Amikor a bíróságon megkérdezték, miért viselt a terepviszonyoknak ennyire nem megfelelő cipőt, azt felelte: – Csak az utolsó néhány méteren vettem föl, mert nem akartam, hogy Sir Anthony Hopkins a bérelt hegymászó bakancsomban pillantson meg először.

Charlie Dovecote kereszttűz alá vette Justin Swaywardot, a Cipőrület! jogi képviselőjét: – Volt-e a fent említett tűsarkú cipőn egészségügyi figyelmeztetés?

– Természetesen nem.

– Természetesen?! És miért nem?

– Mert minden épelméjű ember első pillantásra látja, hogy az ilyen cipő nem alkalmas a...

– Aha! Egy épelméjű ember talán igen. Csakhogy ügyfelem, Mrs Mole a fönt említett időpontban nem felelt meg ennek a kritériumnak. Középkorú, a klimaxos tünetek szorításában vergődő asszonyról van szó, valamint kóros fixációról, melynek tárgya a fent említett hegy megvásárlására nem sokkal korábban egymillió fontot adományozó Sir Anthony Hopkins, a világhírű színész!

Anya 2000 font kártérítést kapott. Plusz perköltség. A bíró az indoklásban kijelentette, hogy a Cipőrület! "a cég nevében is kifejezésre juttatott »őrület« kifejezéssel, valamint a hangsúlyos felkiáltójellel sebezhető nőket hoz izgalmi állapotba, ezzel csábítván őket ésszerűtlen és célszerűtlen javak vásárlására".

Őszinte utálattal töltött el, hogy milyen botrányos ostobaságokra használják agyonterhelt polgári bíróságainkat.

 

Eleanornak új állása van a Keith Joseph Közösségi College-ban. Ő vezeti a korrepetitorképző tanszéket. De azt kijelentette: – Semmi sem állhat közém és a Rampart Terrace közé. A péntekekért élek.

 

Március 8., vasárnap

 

Felhívott Les Banks. Tegnap átment a kutyáján egy pótkocsis kamion. Óvatosan együttérzésemet fejeztem ki. Azt mondta, átküldi hozzám az alvállalkozóját, Bill Broadwayt. És hozzátette: – Bill makkegészséges.

Azt mondtam, bízom kutyája hiánytalan fölépülésében.

 

Március 9., hétfő

 

Dev Singh ma feltűnt Robi és Juci reggeli műsorában – a Resztli, te édes! – A könyv!-et reklámozta.

Azon nyomban telefont ragadtam, és üzenetet hagytam Brick Eagleburgernek. Tiltakoztam, hogy Dev bitorolja a helyemet.

Bill Broadway a tetőn teljes hangerővel bömbölteti a Rádió Kettőt. A kiejtéséből ítélve a szülei Jamaicából érkezhettek. Bár csak harminchét éves, a haja majdnem teljesen ősz. Nem bírja az építőiparral együtt járó stresszt. Tériszonya van.

 

Március 13., péntek

 

A fiúk még föl sem keltek, amikor én már a Királyi szappan on dolgoztam. Azzal kísérletezem, hogy behozom a sorozatba Blairéket is.

 

KIRÁLYI SZAPPAN

 

Halkuló mezőgazdasági jellegű dudaszó.

Hang: helikopter száll le az árpaföldön.

KIRÁLYNŐ: Még egy kis szalonnát, Fülöp, lelkem?

FÜLÖP LELKEM (zsémbes): Ki száll le a gersliföldemre a helikopterével, mikor éppen früstökölök?

KIRÁLYNŐ: Éppen most megyek a csikótűzhelytől az ablakhoz, kezemben a sercegő

serpenyővel, hogy kitekintsek, és már mondom is. Ó! Charles fiunk az, és vele még valaki... egy lovaglónadrágos nő.

FÜLÖP LELKEM: Ki az, Örzse? Kicsoda? Ki sétifikál elsőszülött fiunkkal?

Vágás.

 

CHERIE ÉS TONY TEJGAZDASÁGA

 

Hang: joghurtosüvegek mosódnak.

CHERIE (mély sóhajjal): Nem tudom kipiszkálni a joghurtszaporító vírust a joghurtosüvegből, Tony. (Sóhaj.) TONY: Mit számít, Cherie?

CHERIE (sikolt): Ha nem tudom megfékezni a vírust, akkor a brit folyók mind eljoghurtosodnak!

TONY: Hadd el a vírust, Cherie. Hadd el.

(Mezőgazdasági jellegű dudaszó.)

Vége

 

Erős kezdés, az biztos.

Amikor véget ért az óra, lementem, és kifizettem Eleanort. Megkínáltam egy üveg Bikavérrel.

Elfogadta. A tűzhöz telepedtünk, és Glenn fejlődéséről beszélgettünk. Ha így halad, előbb-utóbb el tudja olvasni a Sun sportoldalát. Eleanor a tűzbe bámult és felsóhajtott. Azt mondta: – Küzdök a démonaimmal. – De nem ment a részletekbe. Bevallottam neki a hálófóbiámat.

Erről még soha senki élő emberrel nem beszéltem. A szüleim bibliája Spock könyve, a Csecsemő- és gyermekgondozás volt. Betűről betűre követték a tanácsait. Amikor másfél éves koromban éjszakánként elkezdtem kimászni az ágyból, felütötték a tárgymutatót, és megnézték, mit javasol Spock. Ő meg azt javasolta az agyament szülői párosnak, hogy dobjanak egy tollaslabdahálót az ágy tetejére, és rögzítsék a lábhoz. (Az ágylábhoz, nem az enyémhez.) A szüleim szolga módra követték az utasítást, holott dokumentum* van róla, hogy Mole nagymama hevesen ellenezte ezt a megoldást. Megjegyezte: "Ha egy nagyot húznának a fenekére, nyugalom lenne egész éjszaka."

Jól emlékszem, mennyit küzdöttem, hogy kiszabadítsam magam a háló fogságából. Spocknak igaza lehetett a vietnami háború elleni békeakciók ügyében, de súlyosan tévedett a tollaslabdahálót illetően. Miatta maradt számomra mindig idegen a wimbledoni bajnokság. Már a teniszlabda puffanásának hangjától is kiver a verejték. És épp e gyermekkori trauma következtében hagyom, hogy William ott aludjon el, ahol éppen az álom éri, azután ölben viszem az ágyba.

 

* Forrás: Edna May Mole (George Mole anyja) 1968. május 2-i levele Mrs Sugdennek (Pauline anyjának).

 

Március 17., kedd

 

Glenn negyedik hete lakik a Rampart Terrace-on. Tegnap este megkérdeztem tőle, hol akar lakni és kivel. Erre azt felelte: – Itt és veled, papa.

Őszintén szólva nem pontosan ezt akartam hallani. Szeretem a fiút, de...

Reggel felhívtam Sharont, hogy átmennék, mert meg kellene beszélnünk Glenn jövőjét. Elég nehezen ment a beszélgetés: a kis Kégli valahol a távolban üvöltött, Bradford és Kent pedig a készülék közelében veszekedtek. Nem meglepő, hogy Sharon elég elgyötört. Amikor először említettem Glenn nevét, azt kérdezte: – Hogy kicsoda? – Megállapodtunk, hogy csütörtök este átmegyek hozzá.

 

Március 18., szerda

 

Délután háromkor rendőrségi járőrautó állt meg a ház előtt. A rendőr becsöngetett, és azt kérdezte: – Tud róla, uram, hogy egy fekete fickó ül a háza tetején?

Mire azt mondtam:

– Hogyne tudnék. Óránként húsz fontot fizetek neki azért, hogy ott legyen.

Glenn vigasztalhatatlan. A Manchester United 1:1-et játszott a Monacóval, és kiesett az Európa Kupából.

– A futball olyan, mint az élet – mondtam neki. – Gólt kell lőni mindenáron. Csakhogy a labda kerek, egyszer hopp, másszor kopp, egyszer fönt, egyszer lent, hol széna, hol szalma.

Mire azt mondta:

– Na de miért nem tudtak még egy gólt lőni, papa?

Koptathatom a számat, nincs ennek a gyereknek semmi érzéke a metaforákhoz.

 

Március 19., csütörtök

 

Ma felhívott apa. Az ilyesmit föl kell írni a kéménybe. Halkan beszélt, ebből tudtam, hogy Tania a környéken ólálkodik. Azt kérdezte: – Láttad a mai újságot, Adrian?

Azt mondtam, nem, az égett ruhadarabokat vakarom a vasaló lapjáról, nem volt időm kimenni a standra.

– Na, most az egyszer aztán túl messzire mentek! – mondta apa. – Egy nőt neveztek ki egy hadihajó kapitányának. Képzeld csak el, micsoda mészárlást képes végbevinni egy nő!

Hallottam, ahogy Tania hívja a kertből:

– Gyere, drágám, hallgasd meg a csalogányt!

 

– Mennem kell – morogta apa.

 

Anya egyszer nekikormányzott egy vízibiciklit a zsilip falának, és apa majdnem a vízbe zuhant. Az esetet a Rév és Horgony nevű söröző kerthelyiségének egész közönsége végignézte.

Sose fogom elfelejteni a tömeges gúnykacajt.

 

Éjjel 1.00

Sharon olyan fáradt volt, hogy míg Glenn jövőjéről beszélgettünk, kétszer is elaludt. Kégli az a típus, aki háromnegyed óránként szeret táplálkozni. Sharon sajnos szoptat. Ez nyilván használ a csecsemőnek, rám azonban elég leverően hatott. Valaha érzéki borzongással töltött el a tizennyolc éves Sharon melle, most azonban elbátortalanítottak a harmincéves, hatalmas kék erekkel átszőtt luftballonok. Sharon Bott egy két lábon járó tejcsárda. A mellbimbója mint két óriás horpadó*. Inkább látszik ötvennek, mint harmincnak.

Megkérdeztem mit szólna hozzá, ha Glenn végleg hozzam költözne. Azt felelte: – Nálad jobb élete lenne. Én semmit sem tudok nyújtani neki.

Azt feleltem, szó sincs róla, hiszen eddig is rengeteget nyújtott neki. Remekül nevelte, és nekem igazán tetszik a fiú.

 

* Pardon: torpedó.

 

Megkönnyebbültnek látszott, és azt kérdezte:

– Néha azért átjöhet hozzám a hétvégeken, ugye?

Bólogattam. Nagyon jólesik majd néha egy-egy szabad hétvége.

Körülnéztem a nappaliban. Se könyv, se színes újság, még napilap sem. Örömmel várom a napot, amikor majd bevezethetem nagyobbik fiamat az irodalom világába. Hazatérve azzal ünnepeltünk, hogy felhozattuk a kaját a kínai büféből. A William számára rendelt rákszirmot ugyan elfelejtették, de a szokott hisztériás roham ezúttal elmaradt. William boldog volt, hogy Glenn velünk marad.

Amikor fölmentem a lépcsőn, hogy ágyba cipeljem Williamet, Glenn szobája ajtaján cédulát találtam. Ez állt rajta: "Glenn Bott mangánderület".

 

Március 20., péntek

 

Magára hagytam Bill Broadwayt, boldoguljon a kéménykürtővel egymaga, és bementem Leicesterbe. Hiányzik a nagyvárosi élet. Vettem Williamnek valami Power Rangeres alsónadrágot a Minden Pont Egy Font!-ban. Hökkenten láttam, hogy valaki szemközt új boltot nyitott: Minden Pont Fél Font! A szemünk láttára értéktelenedik el a világ. Az új bolt biztos jel: a belvárosi üzletek az utolsókat rúgják.

Éppen egy dús keblű Baywatch-cicákkal ékített tojástartót vizsgálgattam, és azon vívódtam, hogy megvegyem-e, amikor egy zöld pomponos sapkát viselő férfi lépett hozzám azzal, hogy látott a tévében. Autogramot kért, nem magának, hanem Phyllisnek, szellemileg visszamaradott húgának, aki "nagy tisztelőm". Átnyújtott valami számlát, a hátára azt írtam: Kedves Phyllis, nagy élmény volt találkozni az öccsével. Minden jót kíván Adrian Mole A pasas elolvasta a számlát, és azt mondta: – Na, ennek nem fog örülni.

Megkérdeztem, miért. Hát azért, mert Phyllis problémái abból fakadtak, hogy ő volt az elsőszülött, ám amikor megszületett az öccse, "kiesett a pikszisből".

– Sose heverte ki a megrázkódtatást. Erre maga azt írja neki, hogy: "Nagy élmény volt találkozni az öccsével"! Hát ettől kiborul, az tuti.

Adott egy buszjegyet. Azt írtam a hátára: Minden jót kíván Phyllisnek A. Mole.

A pomponos egy darabig nézte a papírt, azután azt mondta: – Nem lesz jó. Mert arról, hogy A. Mole, esetleg azt hiszi, hogy A- moll, és akkor rohamot kap, mert nem bírja a klasszikus zenét, vagy esetleg azt hiszi, hogy utalás: A mólés, vagyis hogy piás, az meg még rosszabb, mert hideglelést kap a részegektől. – Azzal elővett egy mosodaszámlát, és én teleírtam a hátát: Helló, Phyllis! Adrian Mole vagyok, a tévészakács! Jobbulást kívánok!

A fejét rázta.

– Nem, azt nem írhatja, hogy "Jobbulást kívánok!", mert Phyllis nem tudja, hogy beteg.

Kikaptam a kezéből az elém tartott idegnyugtató-receptet, és ráfirkáltam a hátára: Minden jót: Adrian Mole. Mogorván megköszönte, megigazgatta a pompont a sapkáján, és kiment a boltból.

Túlságosan megviselt voltam ahhoz, hogy a Baywatch-tojástartóra összpontosítsak, és vásárlás nélkül távoztam.

Hogy kissé összeszedjem magam, megittam egy cappuccinót a főutcán. A leicesteri társadalom egy része némi gyanakvással szemlélte ezt az új kávézót, a Brasserie-t. Egy nyugdíjas haladt el az asztal mellett, és azt mondta kísérőjének: – Eltorlaszolja a járdát! És a vakok? Meg a tolószékesek?

Délután felkerestem apát és Taniát, hogy tudassam velük: Glenn rajtam ragadt. Éppen akkor érkeztek a kórház impotencia-szakrendeléséről. Sajnos, feltétlen szükségét érezték, hogy minden részletre kiterjedő pontossággal beszámoljanak nekem a közös konzultációról. Tania apa kezét szorongatta és felém fordult: – Megpróbáltam meggyőzni apádat, hogy nem csak és kizárólag a behatolásos szex az egyedül üdvözítő.

Amikor felállt, és kiment a konyhába, hogy teát készítsen, apa pillantása követte terebélyes csípőjét: – Az én számomra nincs más út, csak és kizárólag a behatolás. Kiütést kapok a nyelvgyakorlatoktól! Már a suliban is megbuktam nyelvből.

Megpróbáltam elterelni a szót: az iskolában ma már magnón gyakorolják a nyelvet! Ám apa megszállottan újra meg újra viszszatért nemi szerveihez, és megsúgta, hogy Tania aromaterápiával kezeli a dákóját. Kényelmetlenül fészkelődött a széken. Megjegyeztem, hogy egy gumigyűrű vagy egy operáció többet segíthet a gondon, mint az, ha levendulaolajat szagolgat. Apa némi félelemmel pillantott a visszatérő Taniára, aki igen határozott volt: – Én bízom az aromaterápiában. Nem kellene gúnyolódnod rajta, Adrian! – És úgy mosolygott le apára, mint egy illedelmesen viselkedő óvodásra.

Eleanor felhívott a mobilon. Ma este nem tud jönni, "SOS-kihallgatást" kért a terapeutájától.

Hazafelé megálltam a BP-kútnál, és vettem Glennek egy állítható VB-tabellát.

 

Március 21., szombat

 

Glenn ma azt kérdezte:

– Lottózunk, papa? – Már-már leadtam szokásos lottóellenes kiselőadásomat. Azután egyszerre csak hallom, ahogy azt mondom: – Miért ne, fiam? – A számaink: 3, mert William hároméves, 13 Glenn miatt, 31, mert rövidesen annyi leszek, 16 Rosie, 30 Sharon és 5 az Újkutya miatt.

 

Március 22., vasárnap

 

Egy végigdolgozott hétvége. Mosás, vasalás, foltozás, rendrakás. Konyha: mosogatás, törölgetés, rendrakás. Felmosás. A különböző felületek végeérhetetlen suvikszolása. A megállás nélküli ételgyártás. Kellene egy nő, aki mindezt megcsinálja helyettem. Egy nő, akinek nem kell fizetni. Egy feleség.

A házimunka után pedig a bénító unalom – a VB-tabella felolvasása Glennek. Elszánta magát, hogy júniusig bevágja az egészet – fejből tudja, ki, mikor, kivel játszik.

 

Március 24., kedd

 

Vacsoránál megbeszéltük, mit csinálnánk, ha nyernénk a lottón. Glenn azt kérdezte: – Hogy néz ki egymillió font, papa? – Írtam egy csekket egymillió fontról: "Fizetendő Glenn Bott nagyságos úr részére." Elalélt a gyönyörűségtől, és az iskolaing mellzsebébe tette.

 

Március 25., szerda

 

Délelőtt fél tizenkettőkor felhívott Roger Patience. Felszólított, hogy azonnal menjek be az iskolába, mert komoly gond van. Úgy megrémültem, hogy az iskola felé hajtva jócskán túlléptem a sebességkorlátozást (54 km/h). A napos, egy igazán csinos lány, Nell Barlow-Moore, bekísért az igazgatói irodába.

Patience az álmahagóni íróasztal mögött ült, és a számítógép képernyőjére meredt.

– Nos, Mr Mole – emelkedett fel a fájós hátúak számára tervezett karosszékből –, igazán sajnálom, hogy be kellett hívatnom, de történt egy kis incidens.

Incidens. Fenyegetően függött a szó a levegőben.

– Glenn ma behozott egy egymillió fontos csekket az iskolába – mondta. – Szigorú szabály rögzíti, hogy minden, 10 fontot meghaladó pénzügyi eszközt le kell adni az iskolatitkárnál megőrzés végett. Azonban amikor Miss Trellis, a matematikatanár megpróbálta elvenni a csekket, Glenn szitkozódni kezdett, és fatökűnek nevezte. Márpedig én nem hagyom, hogy a nőnemű oktatószemélyzetet sértegessék, és szexuálisan inadekvát kifejezésekkel zaklassák.

Glennt egy hétre felfüggesztettem.

– A csekk egymillió fontról szólt. Ön szerint mi volt az, Mr Patience? A zsebpénze?

– Körbehurcolta az udvaron. Néhány elsős rosszul lett az izgalomtól.

Azzal fenyegetőztem, hogy kiveszem Glennt az iskolából. Patience azt felelte: – Nem lesz könnyű másik iskolába íratni. Bott neve fogalom a megyében. Minden tanáriban rettegnek tőle.

Glenn az igazgatói iroda előtt ült egy padon. Amikor meglátott, fölkelt, és azt mondta: – Bocs, papa.

 

Március 28., szombat

 

William és Glenn megkérdezték, mit csinálunk a hétvégén. Azt mondtam, amikor én gyerek voltam, nem csináltunk semmit. Csak lötyögtünk a ház körül, míg el nem jött a lefekvés ideje.

 

Március 30., hétfő

 

Anya fölhívott, hogy mit kérek a születésnapomra csütörtökön. Én meg azt mondtam: a lila vécékefét és vécékefetartót a fürdőszobaberendezés-katalógusból. Felháborodott: – Most mit hülyéskedsz?!

Én meg azt feleltem:

– Halál komoly. Archie vécékeféjéről lekopott a szőr.

– Megkapod a szokásos könyvutalványodat – mondta anya. Megkérdezte, hogy van William, én meg rávágtam: – Remekül. – Es némi éllel hozzátettem: – Akárcsak Glenn, a másik fiam.

Anya azt mondta:

– Én próbálkozom, Adrian. Már ami Glennt illeti. De be kell vallanom, hogy... – Csönd támadt, azután anya hirtelen kitört: – Nem bírom elviselni, ahogy a száján veszi a levegőt! És kiütést kapok attól, ahogyan a késsel-villával bánik!

Azt feleltem, rosszul vagyok attól, hogy Ivan szemöldöke középen összeér, meg ahogy a nyakkendőjét köti, meg ahogy odadörgölődzik az anyámhoz, amikor az a mosogató előtt áll. De azért nehéz szívvel tettem le a kagylót. Mindketten túl messzire mentünk. Nem is kérdés, hogy a hazudozás a leghasznosabb taktika.

 

Március 31., kedd

 

Hajnali 3 óra 17 perc. Pánikroham. Mit tettem az életemmel?

Mi vagyok én?

Bukott férj.

Csalódást okozó fiú.

Bukott író.

Még a menedzserkalkulátort sem tanultam meg kezelni.

Szorongva imádkoztam: legalább a fiaim nevelésével ne valljak szégyent.

 

Április 1., szerda

A BOLONDOK NAPJA

Ó, mámor! Ó, csodás eksztázis! Levél a BBC-től.

 

Kedves Adrian Mole!

Egyenesen a közepébe vágok. Éppen most fejeztem be A fehér furgon t (hosszú volna elmesélni, hogyan is jutott a kezembe, elég talán annyi, hogy itt a BBC- nél igen sok híve van). Lenyűgözött ez a nagyszerű munka, és szeretnék televíziós sorozatot készíteni belőle. 20- szor hatvan perc volna a legmegfelelőbb.

A szereposztás természetesen kulcsfontosságú, így első megközelítésben Robbie Coltrane, Dawn French, Pauline Quirke, Richard Griffith játszhatnák a főbb szerepeket.

Ma házon kívül vagyok, egy stresszoldó tanfolyamon veszek részt (a mobilhasználat tilos), de holnaptól utolérhető vagyok az irodámban. Kérem, hívjon.

Tisztelettel

John Birt

főigazgató

 

Majd kézírással:

 

Ui.: El sem mondhatom, milyen izgatott vagyok ettől a lehetőségtől.

 

Rögtön feltárcsáztam Brick Eagleburgert, és üzenetet hagytam a rögzítőjén, azonnali visszahívást kérve. Azután elláttam a fiúkat, rendbe hoztam a ruházatukat, levezényeltem a mostanára rendszeressé vált cipővadászatot, majd áthajtottam anyához, hogy lemásoljam a levelet.

Elfaxoltam egy-egy másolatot George & Tania, Brick Eagleburger, Pandora, Barry Kent, Peter Wad és a Leicesteri Hírharsona címére. Azután elpostáztam egy-egy példányt a faxtalanoknak: Nigelnek, a Sugden nagyszülőknek és Susan néninek meg a feleségének.

 

Április 2., csütörtök

 

Arra ébredtem, hogy William az ágyamra veti magát, és egy születésnapi levelezőlap hegyes sarkával böködi a nyakamat. A lapot ő maga készítette az óvodában Mrs Parvez felügyelete alatt.

A képes oldalán egy kb. hozzám hasonlatos alak: pálcikafigura hatalmas fogakkal, kusza hajzattal. Mindkét kezén hét-hét ujj, a lábán magas sarkú cipő. A túloldalra Mrs Parvez ezt másoltatta a fiammal: "Papának tisztelettel, William." "Tisztelettel!" Többet nem is kell mondani arról, milyen viszonyban lehet Mrs Parvez az apjával.

Glenn a hálószobaajtóban álldogált, hol mosolygott, hol meg vigyorgott, mint a fakutya. A haja ugyan nőtt valamelyest, de még mindig úgy fest, mint egy orgyilkos. Hogy meg fogok könnyebbülni, amikor kinövi végre a gengsztercuccait, és bevezethetem a konszolidált kamaszkonfekció szép új világába.

Végül hozzám lépett, és egy bolti üdvözlőlapot nyomott a kezembe. Kihorgásztam a szemrontóan vörös borítékból. Az előoldalon pipázó, vasállkapcsú, kemény horgász, derékig vízben. A vasállkapcsos veterán kocsija a parton parkolt. A csomagtartó nyitva, és látszott, hogy a vasállkapcsos már öt halat gyűjtött vesszőkosarába. A kocsi mellett fekete Labrador bámulta urát. A szöveg így szólt: Egy nagyszerű Apának, születésnapra! Odabent vers gót betűs nyomással.

 

Papa, ez a te napod,

örömöd most felragyog.

Vár téged a természet,

friss harmat és horgászbot.

Ha kifogva mind a hal,

akkor, mint ki éhen hal,

úgy eszed a vacsorát,

s mesélsz horgászadomát.

 

Keresve sem lehetett volna találni olyasmit, amihez kevesebb közöm van. Utálom a nagy fene természetrajongást, és borzalommal tölt el a gondolat, hogy egyesek ártalmatlan halakat csábítanak arra, hogy ráharapjanak a hegyes horogra. Ám amikor láttam, hogy a fiam többé-kevésbé elfogadhatóan írta a versike alá: "sok szeretettel Glenntől", és harmincegyszer felvéste a belső oldalra, hogy: "puszi", elérzékenyültem.

Glenn ezenkívül átnyújtott egy kígyóhamutartót is, amit maga készített az iskolai kézművesórán. Hosszú agyagcsíkot csavart edényformára, a csík kígyófejben végződött.

– Arra az esetre, ha esetleg elkezdesz dohányozni, papa – mondta.

Érkezett egy lap Pandorától (Kedves választópolgár! Boldog születésnapot!), Nigeltől (a szöveg: "Ne rejtőzz tovább, valld be, hogy meleg vagy! Hát örökké itt akarsz rostokolni?" – a kép: egy szekrényben szorongó pasas) és Sugdenéktől (megint a vasállkapcsú atya – ezúttal autót mosott).

Éppen a zuhany alatt álltam, amikor valaki bedugta az ajtó alatt a Mole család üdvözlőlapját.

Anya lapja tapintatlan volt a végsőkig: kopasz rajzfilmfigurát ábrázolt (mely szokatlanul hasonlított rám), a szájából fehér buborék emelkedett a magasba: "Elmúltam harminc, megmutatná, hol a szakadék, amibe beleugorhatnék?" Apa lapja zöld golfmezőt ábrázolt. A kilátópontokról jóképű fekete Labradorok figyelték a mérkőzés állását. A lelátó lépcsőjén egy nő lépdelt szendvicses tálcával, a női nézők elegáns, hosszú ruhát, kalapot, magas sarkú cipőt viseltek. Apa azt írta a kép alá: "Azok voltak a szép idők, Adrian! Boldog születésnapot! Apa & Tania".

Felhívtam John Birtöt, de éppen valami értekezleten ült. Meglepett, hogy a titkárnője még csak nem is hallott A fehér furgon ról. A nap folyamán többször is telefonáltam, de Mr Birt értekezletről értekezletre járt.

Délután négykor volt egy kis születésnapi összejövetel anyánál. Spice Girl-torta – a tetején a cukros lányok tekergették magukat – meg egy mélyhűtött Marks & Spencer bulicsomag, amit anya nem olvasztott ki elég alaposan, úgyhogy recsegett a fogunk alatt a jég. Pezsgővel koccintottak a tiszteletemre. Rosie egy ócskapiaci lelettel lepett meg: Csehov novelláinak bőrbe kötött példányával. Azt mondta: – K... büdös penészszaga van, de talán még ki lehet pucolni.

Szívből köszöntem az ajándékot. Világos, hogy ő az egyetlen a családból, aki megért engem.

Amikor Glenn a késsel segített a szájához egy szelet minipizzát, anya nyivákolni kezdett, úgyhogy hazavittem a fiúkat.

Este tizenegykor különös dolog történt: kopogtattak az ajtón. Letettem Lee Salk Minden gyerek szeretné, ha a szülei tudnák, hogy... című munkáját, és az ajtóhoz léptem. A küszöbön doboz. Behúztam a hallba, és kinyitottam. Egy luftballon lebbent föl belőle, és a mennyezetig emelkedett. A dobozban kártya és azon csak ennyi: "Szomjazom rád, érted égek." Ki lehet az, kedves Naplóm?

 

Április 3., péntek

 

Este 6.30

John Birt már nincs bent, ezúttal egy Látvány és érték című előadásra ment. A titkárnője képtelen volt megmondani, hogy mikor hol találom. Felhívtam Bricket, de ő sem tudott semmiről. Azt mondtam, szeretnék beszélni pár szót Newyorkkal, de Brick csak sajnálkozott: – Már nem dolgozik itt, Aidy. Tulajdonképpen megpattant. Visszament a keleti partra.

Ms Eleanor Flood a szokott időben érkezett. Nagyon tetszett neki a luftballon.

– Nem is tudtam, hogy ma van a születésnapja – mondta.

 

Egészen megkönnyebbültem.

 

Április 7., kedd

 

A resztli, te édes! – A könyv! – lehangolóan rosszul fogy. A kiadó azt fontolgatja, hogy egy részét negyedáron dobja piacra, a többit bezúzza. Ugyanis megjelent a piacon egy olyan gép, mely a könyveket rögtön műtrágyává őrli. Apa, aki könyvfóbiában szenved, nyilván boldog izgalommal nézné, hogyan működik ez az irodalompépgép.

Felhívtak Sercliék, és megkértek, hogy vegyek részt a csütörtöki Derek és June az éjszakában című tévéshow felvételén. Dev Singh stresszes állapotban van, lemondta a fellépést. Lehet, hogy kolostorba vonul. A Derek és June felvétele a Soho stúdióban lesz éjfélkor. Azt mondtam, csak akkor, ha szállodát is biztosítanak. Semmi kedvem egy este kétszer is megtenni az utat az A1-en – még elalszom a volánnál.

Rosie vigyáz a gyerekekre.

A BBC hallgat. Egy Richard Brookes nevű fickó az Observer től felhívott, hogy érdeklődjék a BBC-üzlet részleteiről. Azt mondta, ő már három héttel ezelőtt olvasta a szinopszist. Amikor megkérdeztem, hogyan jutott hozzá, azt felelte: kézről kézre járt a Kabaré klubban. Nem tudom, mit tegyek. Ez most hízelgő vagy sértő?

Az interjú alatt mindvégig szurkoltam: csak egyetlen ismerős se nézze a ma éjszakai Derek és June-t. Először is bele kellett mennem abba a hazugságba, hogy most Derek és June konyhájában ülünk, holott a Sohóban nyomorogtunk, egy ócska kis stúdióban a piros lámpás negyedben.

Azután legnagyobb meglepetésemre Derek egyenes adásban odafordult hozzám: – Évek óta jó barátok vagyunk, igaz, Adrian?

Úgy látszott, szeretne olyan benyomást kelteni, mint Mr Bean. Előkapta a Resztli, te édes! – A könyv! egy példányát, kinyitotta a csirkeaprólék degeszlében receptjénél, és felolvasta.

June kövér válla egész idő alatt rázkódott. Az egész felvétel nevetségesen amatőr volt. Derek és June személyeskedő megjegyzéseket tettek küllememre, azután úgy tettek, mintha észre sem vennének, és arról csevegtek a fejem fölött, hogy milyen is volt ingoldmellsi lakókocsis nyaralásuk. A stúdió személyzete minden közhelyes bemondásukat hisztérikus kacajjal jutalmazta. Amikor újra felém fordultak, nyilvánvalóvá vált, hogy Derek és June hülyét csinálnak belőlem. Abszolúte nem érdekelte őket a Resztli. Dühös voltam és megalázott. Amint a felvétel befejeződött, otthagytam a stúdiót.

A parkolóban hagyott autómhoz pattanásos, farmersortos, csizmás lány támaszkodott.

– Egy kis kézimunka? – kérdezte.

– Nem, én automatával dolgoztatok – feleltem, beszálltam és a Haven Hill Gardensbe hajtottam, a Temple Hotelbe.

 

Temple Hotel

 

Éjjel 2.00

A szálloda a japán minimalista építészet lidércnyomásos megtestesülése. A szobám fehér és pasztell, a szobadíszek régi japán olajosflakonok. Képtelen vagyok kinyitni a szekrényt vagy lehúzni a WC-t. Kénytelen leszek égő villany mellett aludni, mivel nem jövök rá, hogyan kell lekapcsolni. Amikor nagy nehezen kinyitottam a zuhanyt, a víz olyan erővel zúdult rám, hogy kisöpört a zuhanyfülkéből, majd elárasztotta a padlót, és lefröcskölte az ágyat. Még szerencse, hogy a matrac szép rendben beitta a vizet.

 

Talán jobban kellett volna figyelnem, amikor a hotelszolga megmutatta a szobát, de őszintén szólva lehangolt gyászhuszárosan fekete egyenruhája és az, hogy franciás akcentusából egy szót sem értek.

 

Reggel 8.00

Úgy szorongtam a zuhanyárvíz miatt, hogy alig tudtam lehunyni a szemem. Vajon megbírságolnak a vízkár miatt? És a tetejébe ott a WC-csésze tartalma. Hogyan tüntetem el?

Újabb kutatóexpedícióba kezdtem, hogy megleljem a lehúzót, de semmit sem találtam, ami akár csak megközelítőleg emlékeztetett volna egy fogantyúra, gombra, karra. Fogtam a vizespoharat, teletöltöttem, és abból eregettem a vizet a WC-csészébe. Húsz perc alatt végeztem is.

 

Április 11., szombat

 

Glenn előre szólt, hogy jövő szombaton van a születésnapja. – Mostantól tinédzser leszek, papa – mondta. Nagyon izgatott. Nem mondtam meg neki, hogy az én tinédzseréveim milyen sivárak és nyomorúságosak voltak. Neki azonban van egy vitathatatlan előnye velem szemben: semmi körülmények között sem nevezhető intellektuelnek. Glenn nem hever az ágyán nyitott szemmel a lét értelmén töprengve. Ő azon töpreng nyitott szemmel, hogy kit küld Hoddle a pályára a világbajnokságon.

 

Április 13., hétfő

 

Levelezőlap Cape Codból, Amerikából! Senkit sem ismerek ott. Az egyik oldalon csak a címem, a másikon pedig ennyi: "Április bolondja, május szamara!"

Felfoghatatlan.

 

Április 14., kedd

 

Micsoda szégyen. Nem csoda, hogy John Birt nem hívott vissza. Órákon át tanulmányoztam a kézírásos utóiratot, de nem jöttem rá, hogy ki ásta nekem a vermet. Hogyan fogom kiheverni ezt a rettenetes csalódást és a megaláztatást?!

Glenn megpróbált egy viccel vigasztalni.

– Legalább azt tudod, hogy nem én írtam neked április elsején. Nekem egyáltalán nincs kézírásom.

 

Április 15., szerda

 

Ma este Eleanor segítségével Glenn leírta a nevét, a címét, valamint azt, hogy "Gazza", "Hoddle" és "világbajnokság". Kinyitottam egy üveg Mateus Rosét, és megkínáltam Eleanort: ünnepeljük együtt ezt a hatalmas előrelépést. Majdnem megbántam. Egy fél pohár után nagyon intenzíven bámult rám – azt hiszem, kizökkentettem egy kicsit.

 

Április 16., csütörtök

 

Reggel fél nyolckor (talán egy kicsit túl korán) felhívott Eleanor, hogy elnézést kérjen tegnapi melankolikus viselkedéséért. Ugyanis éppen pszichiátriai kezelésre jár a "hiátusos neveltetéséből fakadó önbizalomhiány" leküzdése érdekében. Nem faggattam a részletek felől. Azt mondtam, mivel szüleim elhanyagoltak, gyerekkoromban én is kénytelen voltam kezelésre járni.

Az elmúlt harmincegy évből összesen két olyan esetre emlékszem, amikor apám áldozatot hozott értem. Az első hatéves koromban történt, amikor a málnafagylaltot Wellsnext-the-Sea strandjának homokjára ejtettem, és ő a kezembe nyomta a saját – félig nyalt – adagját. A második akkor történt, amikor felfüggesztettek az iskolában, mivel megszegtem a piros zokni viselésére vonatkozó tilalmat. Apa kivett egy nap szabadságot a munkahelyén, bement az iskolába Mr Scrutonhoz, a rettegett igazgatóhoz, és kényszerítette, hogy kinyögjön valami bocsánatkérést.

 

Éjjel 2.00

Ami a piros zoknis botrányt illeti, most már pontosan emlékszem.

 

1. Apa nem vett ki szabadságot. Akkoriban munkanélküli volt.

2. Nem ment be Scrutonhoz. Telefonon beszéltek.

3. Scruton nem nyögött ki semmiféle bocsánatkérést.

4. A harmadik napon meghajoltam a kényszer előtt, és attól kezdve fekete zokniban jártam iskolába.

 

Április 18., szombat

GLENN SZÜLETÉSNAPJA

 

Reggel Glenn bejött a hálószobámba, és megköszönte a Ti nédzser lettél, fiam! szövegű születésnapi lapot. (Kép: szőke fiú fordítva viselt baseballsapkában a számítógép képernyője előtt.) Glenn megkért, hogy olvassam föl neki a verset a kártya belső oldaláról.

 

– Fiú! – kiáltott a bába.

Tudtam: nem éltem hiába.

És vittelek! Strandra, várba,

cirkuszba és iskolába.

Együtt jártunk mindig, párba' – nem voltál apátlan árva.

Most már fölös sírás, panasz:

nem vagy gyerek. Hanem kamasz.

Most már magad mégy az úton,

magad kelsz át síkon, csúcson.

De ne feledd: itt vagyok.

Tanácsot még adhatok.

Te a fiam, én az apád,

aki holtig vigyáz reád.

 

Azt hittem, Glennt megérintik a költeményben kicsúcsosodó érzelmek, de ha valakinek ilyen arca van, akkor az ember sosem lehet biztos semmiben. Az angol zászlóból varrt sortnak, amit a sportboltban vettem, mindenesetre örült. Rögtön a fürdőszobába ment, hogy felpróbálja. A lába éppolyan, mint az enyém. Rosszul áll neki a rövidnadrág. William egy lapot ajándékozott neki: az óvodában készítette. A közepén só-liszt gyurmából készített, festett futballlabda. Reggelinél (ragaszkodom hozzá, hogy valamennyi étkezésnél együtt legyünk az asztal körül – úgy nőttem föl, hogy anya háttal állt nekünk, a mosogatónál, apa pedig a szemetesláda tetején ücsörgött) Glenn azt kérdezte: – És meglepetésbuli is lesz, papa?

– Nem – mondtam.

– De hát ha meglepetés, akkor ezt kell mondanod, igaz, papa? – felelte Glenn.

Amikor kiment a kertbe, hogy passzolgasson egy kicsit Williammel, felhívtam Sharont: hozza át a gyerekeit meglepetésbulira.

Úgy vettem ki a szavaiból, hogy örül. Még sosem járt a Rampart Terrace-on. Azután körbetelefonáltam a családot, és mindenkit megkértem: jöjjenek át ötre, és hozzanak valami ajándékot.

Üzenetet hagytam Eleanor rögzítőjén is.

A nap java részét azzal töltöttem, hogy a "meglepetésbulira" vásároltam. Vettem egy focilabda formájú tortát és tizenhárom gyertyát. Háromnegyed ötre elkészültem egy nagy adag krumplipürével, és beraktam a sütőbe harmincöt törpevirslit. Felszeleteltem két font hagymát, és lassan megpirítottam. A következő negyedórát a küszöbön töltöttem feszülten lestem az utcát, és szurkoltam: csak jöjjenek el a vendégek.

Végül feltűnt Sharon, Kégli, Kent és Bradford, azután a családom. Megkértem őket, várjanak odakint, amíg kicsábítom Glennt az udvarra azzal, hogy segítsen kicsit felfrissíteni a focitudásomat – elég valószínűtlen mese volt, de bedőlt. Ötpercnyi kétballábas csetlés-botlás után bevezettem a nappaliba, mely addigra megtelt rokonokkal és barátokkal. A haja tövéig elpirult, és szóhoz sem jutott, amikor az egybegyűltek elénekelték neki, hogy "Boldog születésnapot!".

Eleanor hangja magasan a többieké fölött szárnyalt, olyan volt, mint a varjak közé keveredett csalogány. Amikor felszolgáltam a teát, Tania Braithwaite odasúgta apának: – Törpevirsli krumplipürével és sült hagymával? Áldott egyszerűség... – Anya meghallotta és rászólt: – Nem tetszik a törpevirsli?

– Semmi bajom a virslivel mint olyannal – felelte Tania.

Anya apa felé biccentett:

– Te is rákaptál a szójakólbászra, mi?

Tania haragosan elfordult, és a következő félórában Eleanorral beszélgetett a kasmírról.

Hallottam, ahogy fölháborodik:

– Egyszerűen botrányos.

Amikor távozott, Eleanorhoz fordultam:

– Ha Tania szerint botrányosan drága a kasmír, akkor miért veszi meg?

Eleanor hökkenten nézett vissza rám.

– Nem a kasmírról beszélgettünk, hanem Kasmírról. Az indiai határtartományról. A kasmíri helyzetről.

Micsoda megkönnyebbülés, hogy nincs közöttünk semmi. Mit kezdhetne egy normális férfi egy olyan nővel, aki képes már kora délután a kasmíri helyzetről csevegni? Kéglit körbeadogatták, és – Eleanor kivételével – minden vendég megcsodálta. Szerintem tökolyan mint Woody Allen, már ha leszámítjuk a szemüveget.

Sharon egészen felvillanyozódott, amikor Glenn megkérte anyát, hogy készítsen egy képet róla az apja meg az anyja társaságában.

 

Anya elkattintotta néhányszor az eldobható fényképezőgépét. Nem igazán örült neki, amikor Glenn azt mondta: – Köszönöm, nagymama. – Bezzeg Williamtől elvárja, hogy úgy szólítsa: Paulie nagyi.

 

Április 19., vasárnap

 

Reggel megkérdeztem Glennt, tudja-e, mi a vasárnap lényege. Csupa ránc lett az arca, úgy összpontosított, azután így felelt: – Nem tudom, jól gondolom-e, de a vasárnap lényege a szunya meg a foci.

Elmagyaráztam neki, hogy mi a vasárnap: a hetedik nap, amikor az Úr, a világ teremtését kipihenendő, szabadnapot vett ki. Glenn le volt nyűgözve. Azt mondta, átvették a judaizmust, a hinduizmust, a szikizmust, a buddhizmust meg a természetvallásokat.

– De a kereszténységet még nem vettük, papa!

Nem hallott se Mózesről, se a tízparancsolatról. Amikor leszedtük a vasárnapi ebéd maradékait az asztalról, elmeséltem neki és Williamnek, hogyan változtatta Jézus a vizet borrá.

Amikor befejeztem a történetet, Glenn azt kérdezte:

– Alkoholproblémái voltak, hogy annyira kívánta a bort?

Glenn korábbi életében majd minden ismerősének volt valamilyen hivatalos "problémája", melyet állami segédlettel igyekeztek gyógyítani.

Mélyen hallgattam a saját macigumicuki-problémámról meg a hálófóbiámról. Glenn azt hiszi, tökéletesen normális vagyok.

Nem akarom megingatni ebben a hitében. Ebéd után ledőltem a díványra aludni, a fiúk pedig a PlayStationnel játszottak, amit Sharon vásárolt Glenn születésnapjára valami katalógusból.

Erotikus álmom volt. Eleanort vetkőztettem: kasmírban volt Kasmírban. Jó tíz percbe telt, míg méltóságom megőrizve állhattam föl a díványról.

 

Április 22., szerda

 

Bill Broadway Párizsban van, ott próbál felhajtani néhány jegyet a világbajnokság mérkőzéseire. Felhívtam a jegyirodát, hogy vásároljak néhányat én is befektetési céllal, de úgy látszik, éppen 20 millió embernek támadt éppen ugyanez az ötlete. Csak 15 ezren jártak sikerrel.

Nem voltam köztük.

 

Hajnali 3

Glenn lidércnyomásos álomból ébredt: azt álmodta, hogy Hoddle kiteszi a csapatból kedvenc játékosát, Alan Shearert, mert ateista.

 

Április 24., péntek

 

Valami új gyógyszert kapni a piacon (nem a leicesterin). Úgy hívják: Viagra. Egyórás erekciót biztosít.

Apa már a hír hallatán is eksztázisban volt. Rábeszélte Taniát, hogy vegyenek ki egy kis pénzt a nyugdíjalapjukból, repüljenek New Yorkba, és hajtsanak fel egy olcsó nagyker. raktárt. Ezek a háború utániak tényleg mind őrültek!

Este hatkor kivittem apát és Taniát a birminghami repülőtérre. Becsatolt biztonsági övvel ültek a hátsó ülésen. Az M6-os különösen rémes volt, úgyhogy lassan hajtottam, ráadásul beszorultam két kamion közé. Apa egyszerre csak rám ordított: – Az isten megáldjon, nyomás! Előzz! Ha így totyogsz, lekéssük a vámmentes boltot!

Tania még a szokásosnál is feszültebb volt. Talán felmérte, hogy milyen hatással lesz a Viagra a kapcsolatukra. Felraktam a csomagjukat egy kofferkulira – mindkettejüknek fáj a dereka az állandó hajolgatástól a kertben. Apa a fülembe morogta: – Kilencezer kilométer és kétezer font csak azért, hogy az ember kiránthassa a kardját! Ha nem jön be, én nem is tudom, mit csinálok.

A szokatlan hőhullámra való tekintettel megígértem, hogy naponta kétszer locsolok a kertjükben. A globális felmelegedés kinyírja az angol kertkultúrát.

– Légy szíves, ne engedd, hogy a cserepek kiszáradjanak – könyörgött Tania. Egyszerűen szánalmas látni, miként válhatnak emberek növények rabjaivá.

Velem ilyesmi nem történhet. Remélem.

 

Április 25., szombat

 

Láttam szerelmemet a híradóban. Kürticsigagyűjtő proletárok egy csoportjához intézte szavait valami mólón. Lenyűgöző látványt nyújtott. Csípős keleti parti szellő lobogtatta haját. Olyan szenvedéllyel és elszánással beszélt a kormány azon elhatározásáról, hogy könnyít a kürticsigászok sanyarú helyzetén, ahogyan mások Bachról vagy az óangol költészetről szoktak beszélni.

 

Április 26., vasárnap

 

Apa hajnali háromkor telefonált New Yorkból, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ilyenkor Angliában a többség alszik. Megkérdezte, mi van a kerttel. Azt hazudtam, hogy alaposan meglocsoltam.

– Akkor jó – mondta –, mert a CNN-en épp most mondta be az időjós, hogy Angliában kész gutaütés lesz az egész április. – Hogy más irányba tereljem a beszélgetést, megkérdeztem, sikerült-e a Viagra-vadászat. – Aha – felelte –, este a hotelben megkapom az anyagot. – Úgy beszélt, mint AL Pacino a Keresztapában.

Reggeli után áthajtottunk a Braithwaite-házba. A kavicsok rendben voltak, szép rendesen fölgereblyélve, de a növények és a cserepes virágok fonnyadtan kókadoztak. Elővonszoltam a slagot, és utasítottam a fiúkat, hogy árasszák el a füvet meg a virágtetemeket tartalmazó cserepeket.

– Már késő – mondta Glenn. – Ezeknek annyi. Összevitatkoztunk: húzzuk-e ki a földből az elszáradt növényeket, vagy hagyjuk ott, ahol vannak. Végül kirángattuk, és helyettesítettük őket a virágboltban vásárolt friss utódokkal.

 

Meghívást kaptunk a Wisteria sétányra vasárnapi ebédre. Igazán jólesett. Halálosan elegem van a főzésből meg abból, hogy megpróbálok megfelelni a fiúk ízlésének. William mostanában csakis Csámcsokit eszik, továbbá morzsátlanított fehér kenyérre kent Mérge-margarint, magvatlan szőlőt és gyümölcsdarabkátlanított gyümölcsjoghurtot.

Glenn, miután megnézte a tévében a Testközelben a világ című dokumentumfilm-sorozat egyik epizódját, mely a felsőnorwoodi vágóhídról szólt, vegetáriánussá lett. Amikor a film a csúcspontra ért, és az operatőr kimerevítette a kábító lövedékkel eltalált tehén képét, Glenn eltolta maga elől a vacsorára készített marhahúsos szendvicset, és azt mondta: – Soha többé nem eszem húst, papa. Van itthon sajt?

Én magam főtt, sült, tört, pirított, párolt krumplin élek, mint az irodalomtörténet legnagyobbjai, Dosztojevszkij és Joyce, akik mindketten olyan országokból származtak, ahol a krumpli alapélelmiszernek számít. Nyilván van valami e végletes egyszerűségben, mely serkenti az alkotó folyamatokat.

Ivan egyre nyomorúságosabb látványt nyújt. Míg terítettünk, anya megsúgta, hogy napi tizenhat órát tölt az alkóvban a számítógép társaságában. Azt mondta: – Csak úgy dől hozzánk az információ. E-mail, hangposta, a világháló, a fax, a rendes telefon meg a rendes posta... Ezzel nem lehet lépést tartani, Adrian. Még a rohadt autója is visszapofázik, megmondja neki, hogy mit csináljon.

Egyetértettünk abban, hogy Ivan valószínűleg információs túlterheltségben szenved.

– Tulajdonképpen miből él Ivan? – kérdeztem anyát. Ő meg bevallotta: fogalma sincs.

Amikor szóltam Ivannak, hogy kész a vacsora, a képernyő előtt ült, az arca fehér volt és izzadt. Érdeklődtem, hogy mi baj. Azt felelte: – Ivószalmaszál-gyártókat kerestem a hálón. És tizenhétezer választ kaptam.

Óvatosan az étkezőasztalhoz kormányoztam, de észrevettem, hogy míg szórakozottan piszkálja a csirkét, szeme újra meg újra visszatéved a számítógép felé, melynek képernyőjén végeérhetetlenül futnak a nevek és e-mail címek: a világ ivószalmaszál-gyártóinak adatai.

Evés közben megpróbáltam kiszedni belőle, mivel foglalkozik.

– Információfeldolgozással – felelte ingerülten.

– Kinek dolgozod fel?

– Bárkinek, aki hajlandó megvenni az információt, amit feldolgozok! – emelte fel a hangját.

Némaság borult az asztalra. Csak az evőeszköz csikorgott a tányérokon, és Glenn csámcsogott hangosan, miközben bekebelezett egy répát.

Később, miközben elmosogattunk a fiúkkal, hallottam, ahogy anya Ivanhoz fordul: – Ha a kapcsolatunk egyébként működőképes, kénytelen leszek beszerezni egy másik számítógépet és egy saját telefonvonalat.

Megkérdeztem, miért van szüksége saját felszerelésre, ő meg azt mondta, azért, mert vállalkozásba fog: üdvözlőlapot nyomtat a millenniumra. Azután meg üdvözlőkártyákat eleddig másodlagosnak tekintett alkalmakra: válás, zabigyerekszülés, lombikbébi-fogantatás és Hahó, mama, meleg vagyok! Boldog voltam, hogy visszakeveredtem a saját házamba, ahol csak egy dolog táncol borotvaélen: reggelenként a hab a képemen.

 

Április 27., hétfő

 

Brick továbbította nekem egy belgrádi pasas levelét. A neve kiejthetetlen, csupa K és J. Végre elkel a Háború és béka! Le akarja fordítani – hacsak ki nem adták korábban, a régi Jugoszláviában.

 

Kedves Mr Mole!

Most olvastam nagyon jól írod könyved, a Hat borjú és béka, és gondolom, szerb népnek is kell hogy olvasson ilyet nagyon. Agyad meg az engedéj, hogy én leordít szerbeknek.

Most ordítom a Babhegyező és A begyek ura és Bridget Jones naplólya.

Ha érted egyet a javaslat, akkor faxolj belém. Küldök remél hogy jól tisztelet Csak Könyvek

Felhívtam Bricket. Nem volt olyan lelkes, mint reméltem. Azt mondta: – Hát én nem nagyon bízok a Vljkjkjvben. Az egyszer tuti, hogy a faszinak fingja sincsen a szép angolságról.

 

Amint megpillantottuk Taniát a birminghami repülőtér érkezési csarnokában, William máris kikotyogta a kerti katasztrófát. Tania szemmel láthatólag elsápadt.

– A pázsitvirág megmenekült? – kérdezte.

– Hogy néz ki? – kérdeztem.

– Virágzáskor gyönyörű, sápadt, szerény.

– Ilyenkor más igeidőt kell használni, Mrs Braithwait – mondta Glenn. – Azt úgy kell helyesen mondani, hogy gyönyörű lett volna. – Az egyszer biztos, hogy használtak neki a magánórák.

 

Este fél 11

Tania felhívta anyát, és panaszt tett. Azt hiszi, szántszándékkal tettem tönkre a kertjét.

Kirángatta a helyettesítés gyanánt beültetett pótnövényzetet, és új pázsitvirágot vetett.

Anya a legszigorúbb titoktartás terhe mellett megsúgta, hogy Tania belebetegszik apa új szexuális kívánalmaiba. Állitólag (legalábbis anya szerint, aki persze nem a legmegbízhatóbb forrás) Tania egy órán át fekszik a hátán, és olyankor a virágkatalógusaira gondol. Elárulta anyának: alig várja, hogy apa Viagra-tartalékai kifogyjanak. Imádkozik, hogy az impotensek ne juthassanak hozzá orvosi receptre. Azt mondta: – Annyira reméltem, hogy a kertészkedés szublimálja George szexuális ösztöneit!

Nem akarom, hogy Tania és anya összebarátkozzanak: ez ellentmondana a dolgok természetes rendjének. Olyan lenne, mintha az északír katolikus és protestáns vezérek együtt napoznának a spanyol tengerparton.

 

Április 28., kedd

 

Pandora a mai híradóban! A névtelen ellenség azzal vádolja, hogy a kürticsigák esküdt ellensége. Szerelmemet titokban lefilmezték, amint Peter Mandelsonnal beszélget egy Notting Hill-i étteremben. A felvétel néma volt, ám az ellenség felbérelt egy szájról olvasó szakértőt, aki megfejtette az elhangzottakat, és míg "Dandy & Mandy" finomságokkal tömték magukat, a következő felirat futott a képernyőn:

MANDY: Tudod, Pandy, hogy mennyire imádom Tonyt. Bármit megtennék érte. Bármit.

PANDY: Persze, persze, de nem várhatod el tőle, hogy válasszon Gordon meg teközted. Hú!

Ez a szósz szuper.

MANDY: Megpróbáltam megszeretni Gordont, de... Hohó! Nem Robin Cook hetyeg ott a sarokban Gaynorral?

PANDY: Nem, nyugi, csak egy másik vén szakállas kecske egy fiatal tyúkkal.

MANDY: Ami az undorító szakállas lényeket illeti, láttalak a híradóban szombat este. Tudod, abban a kürticsigaügyben.

PANDY: Az osztrigára gondolsz, Mandykém. Annak van szakálla. A kürticsiga legalább borotválkozik. Viszont hihetetlenül undorító. Úgy néz ki, mint egy fonnyadt farok. Hogyan képes bárki is a szájába venni?! (Nevetés.) MANDY: Mindenesetre remekül csináltad, Pandy. Jól érzed magad a Mezgazd. és Vidékfej.-nél?

PANDY: Nem. Robin állását akarom. Beszélek szerbhorvátul, oroszul, kínaiul, franciául, olaszul és spanyolul. Az isten is külügyminiszternek teremtett. Es milyen jól festenék az ENSZ-közgyűlésen! Persze csakis angol terméket hordanék.

MANDY: Majd megemlítem Tonynak, Pandy.

PANDY: Mit szólnál egy pudinghoz?

MANDY: Kösz nem, csak egy kis koffeinmentest.

 

Április 29., szerda

 

A Sun mai szalagcíme:

 

"A KÜRTICSIGA: FONNYADT FAROK" – ÁLLÍTJA PAN.

 

Április 30., csütörtök

 

DAGAD A KÜRTICSIGABOTRÁNY

 

Pandora Braithwaite országgyűlési képviselő tagadja, hogy azt mondta volna, hogy a kürticsiga fonnyadt farokra emlékezteti. "Az ajakról olvasás nem egzakt tudomány" – hangsúlyozza mai nyilatkozatában.

A Kürticsiga Alapítvány Braithwaite lemondását követeli. – A képviselő álláspontja tarthatatlan – jelentette ki a KA szóvivője.

Independent

 

A Brit Ajakról Olvasók Szövetsége csatlakozott a dr. Pandora Braithwaite lemondását követelők táborához. A Siketek Társaságának képviselője megállapította: – A kijelentés visszaűz bennünket a sötét középkorba.

Rick Stein, a közismert halszakács a következő kommentárt fűzte az elhangzottakhoz: – Bennem a kürticsiga látványa nem ébreszt szexuális gondolattársításokat.

Brutus – Express

 

Anya azt mondta, hogy Pandorát estére beidézték a Munkáspárt bouncofalvai szervezetének rendkívüli gyűlésére. A választási győzelem első évfordulójának ünnepségei – ahol ő lett volna a díszvendég – nélküle zajlanak.

 

Májas 1., péntek

 

Reggel fél 6

Pandora épp most kelt fel az ágyamból! Tegnap éjfélkor zörgetett be, zavarodott állapotban, miután benyújtotta lemondását a Mezgazd. és Vidékfej.-nél.

– Fogalmam sincs, mit keresek itt! – kiáltotta, és a karomba vetette magát. Bevezettem, és azt mondtam: igazi tragédia, hogy néhány rohadt kürticsiga a bukásához vezetett. A tűz mellé ültünk.

Előhúzott a táskájából egy üveg Sztolicsnaját, és poharat kért. Ropit készítettem egy tálkába, sajt-darabkákat vágtam, jégkockát tettem két pohárba, és találtam egy üveg tonikot is. Mindezt tálcára tettem és bevittem.

– Be akarok rúgni – mondta Pandora. Lerúgta a cipőjét, és összegömbölyödött Archie ócska karosszékében. – A kürticsiga igenis tényleg úgy néz ki, mint egy kókadt farok – mondta dacosan, és cigarettára gyújtott. – Miért kerül az állásomba, ha kimondom az igazat?

Igazán naiv kérdés egy országgyűlési képviselőtől. Mellé térdeltem, és megfogtam a csuklóját.

– Miért nézed a pulzusom? – kérdezte, majd könnyekben tört ki. – Te mindig megmaradsz nekem, Aidy.

Befejeztük a vodkát, azután kinyitottam egy üveg pezsgőt, amit a millennium szilveszterére tartogattam. Később már részegen – átkutattam Archie spájzát, és találtam egy fél üveg Martell konyakot. Amikor Pandora poharába csorrantottam néhány cseppet, Andrew rám prüszkölt.

Hajnali fél háromkor megszólalt a telefon, de csak halk légzés hallatszott a kagylóban.

Nem sokkal ezután Pandora meg én felküzdöttük magunkat a lépcsőn, és eltámolyogtunk az ágyig. A karomban aludt egész éjjel. Mindkettőnkön fent maradt az alsónemű (az övé ráadásul célszerúen péncélszerű). Reménykedtem benne, hogy reggel, amikor mindketten józanok leszünk, és a retesszel kirekesztjük a kinti világot, végre szeretkezhetünk, de negyed hétkor megszólalt a csipogója, és Pandora kipattant az ágyból.

Üzenetet kapott.

Sietve öltözött, és azt motyogta: – Kösz. – Elhúzta a reteszt, lerohant a lépcsőn, és egy perccel később hallottam, ahogy Saabja befordul a sarkon. Hétkor felhívott a kocsijából az M1-ről. – Tudnom kell, Aidy... együtt voltunk?

Biztosítottam, hogy a bibliai értelemben vett megismerés terén egy tapodtat sem léptünk előre a korábbiakhoz képest. Megkérdeztem, miért rohant el ilyen eszelős sebességgel. Azt mondta: – Most találkozom Alastairrel, hogy megbeszéljük a politikai visszatérés részleteit. Aztán a Wilton-féle halvendéglőben ebédelek egy fotóssal.

Most azután találgathatok: vajon mit rendel majd?

 

Este fél 10

Eleanor ma váratlanul kitört! Igazság szerint már akkor elég kétségbeesett benyomást keltett, amikor megérkezett, és a bejárati ajtónál egy szó nélkül elsuhant mellettem. Miután Glenn órája véget ért, megkínáltam egy csésze teával. Bólintott, az ajkát harapdálta, és egy kicsit hasonlított Boleyn Annára, amikor A király meg én című filmben megmondja Yul Brynnernek, hogy mégis visszamegy Angliába. Míg a teát készítettem, csönd volt, csak Glenn focilabdájának pufogása hallatszott a kert felől. Átnyújtottam a bögrét, melyen valami hülye felirat virított: "Hej-haj! Ez itt a haj?" Rajz: pálcavékony nő, fején torzonborz hajzat. Eleanor megnézte a bögrét, és velősen azt kérdezte: – Miért pont ez?

– Nincs különösebb oka – feleltem. – Éppen ez akadt a kezembe a boltban.

– És miért nem nézegeti már a csuklómat? – kérdezte Eleanor. Azután elcsukló hangon elmondta, hogy egész éjjel a házam előtt ácsorgott, és reggel 6 óra húsz perckor látta, ahogy Pandora távozik. Mit felelhettem volna, kedves Naplóm? Tettenérés! Sajnos éppen túl hangosan szürcsöltem a teát, az illetlenséget megpróbáltam köhintéssel álcázni, és félrenyeltem. Romaútra ment a tea. Mindez végeérhetetlen, görcsös köhögőrohamba torkollt, takonyáradat, patakzó könny, enyhe vizeletszivárgás a túltelített hólyagból.

Bejött Glenn, és azt kérdezte:

 

– Miért sírsz, papa?

Még mindig nem tudtam beszélni.

– Siralomvölgy ez a világ, Glenn – mondta Eleanor.

Ez könnyeim okának durva félremagyarázása volt.

– Szerintem a világ tök rendben van – felelte Glenn.

Hihetetlen, hogy valaha arról ábrándoztam: Eleanoron fekszem, és csókjaimmal borítom sápadt testét!

Amikor végre magamhoz tértem, és Glenn fölment a fürdőszobába, azt mondtam Eleanornak: – Örülnék, ha nem keltené Glennben azt a benyomást, hogy éppen elsiratom a világot.

– Most mindent feketén látok – mondta Eleanor.

– Mert minden ruhája fekete. Miért nem enged egy kis színt az életébe? Egy rózsaszín ing vagy egy fehér pulóver talán felvidítaná.

– A numerológusom figyelmeztetett, hogy a munkám révén új szeretővel találkozom, de a találkozásnak sírás lesz a vége.

– Eleanor – mondtam –, maga rendszeresen azt állítja, hogy kétszer kettő az öt. Mi sosem voltunk szeretők.

A szemembe nézett:

– És nem akarja, hogy azok legyünk?

Elmondtam neki, hogy szüzességi fogadalmat tettem, mint Stephen Fry.

– Nem hiszem. Inkább arról van szó, hogy beszélt Roger Patience-szel meg a rendőrséggel.

– Miről? – kérdeztem, riadtan próbálván követni a fordulatot.

A kérdést elengedte a füle mellett, és azt mondta:

– Beleesett abba a procc parlamenti libába. És berángatta az ágyunkba.

– Pandora meg én együtt aludtunk – mondtam. – De szexről szó sem volt. Még az alsóneműt sem vettük le.

Erre megadta a kegyelemdöfést: Stephen Fry ugyanis nemrégiben megtagadta szüzességi fogadalmát, és kijelentette, hogy a szex "valóságos csoda".

Glenn leordított a fürdőszobából, hogy William elvette a VB-szappant, aminek olyan alakja van, mint a kupának. Csináljak valamit! Fölmentem, és szétválasztottam a fiúkat. Amikor visszatértem a nappaliba, észrevettem, hogy Eleanor kissé kigombolta fekete selyemingét.

Könnyedén megkérdeztem, mire is vonatkozott az iménti rendőrségi utalás. Mire azt mondta: – Hát, ha mindenáron tudni akarja, priuszom van a rendőrségen. De attól még jól tanítok, nem?

– Miféle priusz? – vágtam közbe.

A fejét rázta.

– Hát miért történik újra meg újra ugyanaz? Miért nem találok magamnak egy férfit, aki a tűzön is átkelne értem, úgy, ahogyan én őérte? – Fölcsippentette hosszú fekete ruhája szegélyét, és megdörgölte a szemét.

Bal térdén tetoválás: kitárt szárnyú főnix. Nyilván sosem visel miniszoknyát.

– Apám tizenhárom éves koromban elhagyott, és azóta a férfiak mind elhajítanak.

– Azért, mert az apja lelépett, még nem kell...

Eleanor fölemelkedett a székben.

– Nem lépett le. Meghalt. Balesetben.

– Elnézést – mondtam. – Autóbaleset?

Keserűen elmosolyodott.

– Nem, dehogy. Az még csak megbocsátható lenne. – Dacosan pillantott rám. – Torremolinosban történt. A fejére esett egy kutya az erkélyről.

 

Én mindent megpróbáltam, kedves Naplóm. És legalább öt másodpercig uralkodni tudtam a vonásaimon! Azután megadtam magam. Elfordítottam a fejem, de persze látta, hogy rázkódik a vállam.

– Igen, igen, nevessen csak, nevessen életem legszörnyűbb tragédiáján! – Keservesen küzdöttem önmagam ellen, azután kirobbant belőlem: – És legalább fajtiszta volt?!

Miért? Istenem, miért kérdeztem? Én ne tudnám, hogy egész Torremolinosban egyetlen fajtiszta kutya sincs?! Hiszen jártam ott!

Kifizettem a kilenc fontot. Megkértem, hogy távozzon, és ne jöjjön többé.

Mielőtt bevágta az ajtót, azt mondta:

– Márpedig visszajövök!

Tőlem jöhet. Nem nyitok ajtót.

 

Május 2., szombat – a Braithwaite- ház

11.59

Nem maradt semmim. Se ház, se pénz, se autó, se kézirat. Eleanor porig égetett mindent.

William műanyag bogarait. Glenn edzőcipőjét. A kutas elnézést kért, amiért kiszolgálta a nőt benzinnel. Ő is ott volt az izgatott bámészkodók között. Együtt néztük, ahogy leég a ház.

Addig maradtunk, míg az utolsó láng is kihunyt. Akkor Baron főfelügyelő elmondta, hogy Eleanor Flood letartóztatásban van, és nézete szerint soha többé "nem szabad kiengedni a rács mögül". Gyújtogató-pályafutása egyébként a tanárképző főiskolán kezdődött, egy kisebb tűzzel a kollégium bárjában – ugyanis záróra volt, és megtagadták tőle a kiszolgálást.

Anya fürdőköpenyben jelent meg az eseményen, meg a szürke zokniban, amiben aludni szokott. Kiugrott Ivan kocsijából, és hozzánk rohant. Az utca végén felállított rendőrkordon mögött várakoztunk. Az izgalom meg a tűz visszfénye tíz évvel megfiatalította anyát.

Azt kiáltotta:

– Könyörgök, Adrian, mondd, hogy a ház biztosítva volt! Egy szót sem tudtam kinyögni.

Végül Glenn sietett segítségemre:

– A papa mindig elfelejtette megkötni a biztosítást, ugye, papa? – Sután megveregette a hátam. Én meg az övét.

Egy tűzoltó lépett ki a házból, örvendezve hozott valamit a sisakjában. Reménykedtem, hogy legalább néhány ötvenfontos bankjegyem túlélte a tüzet, de a sisakban Andrew pihegett. Amikor csuromvíz, és a szőre lelapul, egészen karcsú benyomást kelt.

Apa megpróbált vigasztalni:

– A ház és a tulajdon csak bénítja az embert, fiam.

Rosszul állok. Persze az azért nem igaz, hogy nem maradt semmim. Hát William, Glenn és Andrew? És a megperzselt naplófüzet, melyet az egyik tűzoltó talált Glenn matraca alatt?

A borítóján ez áll: "A 13 éves Glenn Mole szigorúan titkos naplója."

Az első oldalon pedig ez: "Ha felnövök, én leszek a papám.

Gyakran megfordult a fejemben, vajon hogyan állnám a tüzet, az árvizet, a vihart, ha egyszer arra kerülne a sor. Menekülnék, és menteném az irhám? Ma éjszakáig biztos voltam benne: igen, ezt tenném. De amikor a robbanó üvegtáblák hangjára, a fojtó füstre, a lépcsőt nyaldosó lángok látványára ébredtem, rájöttem, hogy a saját életem nem számít. Csak az számított, hogy a fiaimat biztonságban tudjam.

Holnapra biztosan kiszínezem a történetet, és hőssé avatom magam, amiből persze egy szó sem igaz. De azért... ma éjjel, most, ebben a percben örömmel nyugtázhatom, hogy a vész idején úgy viselkedtem... mint egy férfi.