Úgy látszik, a szerencsetündér hosszabban időzött az ő bölcsője, mint az enyém fölött.

Hallottam, amint egy nő megjegyzi: "pokolian jóképű" azzal a lecsüngő fekete hajával meg a labradorkutya-pillantásával. Soha nem látni a fekete Armani-felöltője nélkül – mégsem izzad.

Halkan beszél, visszafogottan, és mindig szembe néz, mintha a lelket keresné.

Állítólag sorban állnak a nők, hogy randevúzhassanak vele. A közétkeztetés híve – Harrow-ba járt. Az étlapra felvettük a kedvenc maradékait. A salátán elhintettem néhány műanyag hernyót, hogy felelevenítsem az iskolai menzák hangulatát. Az este végeztével Zippo kijött a konyhára, hogy köszönetet nyilvánítson a személyzetnek.

– Szuper volt a táp – mondta –, a hernyó meg igazi csúcs! – Néhány szót váltottunk arról, honnan újítottam a hernyókat (a leicesteri Bolondboltból), és hirtelen megkérdezte, eszembe jutott-e hogy felléphetnék a televízióban!

– Mint micsoda?

– Mint szakács – felelte. – A maradékspecialitások szakértője.

Elmondtam neki, hogy tulajdonképpen intellektuel volnék, és nem nézek, sőt nem is tartok tévét. Erre azt felelte, semmi baj, majd átküld egyet, felszerelik nálam – természetesen ingyen –, és megnézhetem, milyen főzőprogramokat gyárt a Sercli.

 

Alig tudtam elaludni. Részben a hangzavartól – odalent Wad és Kim üvöltöztek egymással –, de főként a rettegéstől. Fellépni a tévében mint szakács?! Az az igazság, hogy nem tudok főzni.

 

Május 10., szombat

 

Megérkezett a televízió. És hozzá egy videó.

Wad a St. Thomas Kórházban várja, hogy összedrótozzák a törött állkapcsát. A volt feleségét súlyos testi sértés vádjával letartóztatták. Wad tehet róla. Bevallotta (vagy eldicsekedett vele?), hogy házasságuk egész ideje alatt megjátszotta az orgazmust.

 

Május 11., vasárnap

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKÖT KÖVETŐ VASÁRNAP

 

Reggel fél kilenckor felhívott Zippo, hogy nézzem meg a Sercli Produkció egyik műsorát, a kilencórás Vegyesfelvágott at. Nagyon lelkes volt. Én viszont elhatároztam, hogy nem szerepelek a tévében. Valahogy azért felvettem a Vegyesfelvágott at, csak előbb fel kellett hívnom egy műszaki áruházat, hogy lediktálják, milyen gombokat kell nyomogatnom.

Hazatelefonáltam, és beszéltem apával – csak ő volt otthon, meg William. Rosie nem jött haza az előző éjszaka, anya pedig új szokást vett fel: reggelenként hosszú sétákra viszi az Újkutyát.

– Mire hazajönnek, a kutya alig áll a lábán – mondta apa.

Rögtön gyanút fogtam, és kikérdeztem apát a "séta" átlagos időtartamáról és útvonaláról. Jól sejtettem. Anya általában a Braithwaite-ház mögött haladó és az erdőbe vezető lovaglóösvényen sétál. Véletlenül tudom, hogy az ösvényről egy kapun át be lehet jutni a Braithwaite-ház kertjébe.

És véletlenül azt is tudom, hogy Mrs Braithwaite reggel fél nyolckor indul otthonról a De Montfort Egyetemre, ahol női tudományokat oktat. És azt is tudom véletlenül, hogy Ivan Braithwaite otthon dolgozik, a kertben, egy tiroli stílusú napozóterasszal fölszerelt, központi fűtéses faházikóban. Voltam ebben a faházikóban. Föl van szerelve mindennel, ami szem-szájnak ingere: asztal, modem, forgószék, fürdő, vízmelegítő, kávéfőző gép meg egy franciaágy.

Belátom: ennyi elég is.

Meg kell tudnom Pandora telefonszámát, hogy figyelmeztethessem, mily fonák helyzet, mily rút feneség fenyeget a Mole-s a Braithwaite-ház körül.

 

Május 12., hétfő

 

Wad kijött a kórházból. Egyelőre nem ehet szilárd ételt, de boldoggá teszi, hogy szalmaszálon szivornyázhatja a rumot.

A mai ebéd:

 

Rántotta (két tojásból j

*

Hájjal sütött zsíros krumpli

Velőborsó

Két szelet előre szeletelt vajas kenyér Generálszaft vagy Heinz ketchup

*

Kit- Kat vagy Ragyásgombóc *

Neszkávé

After Eight mentolos csokoládé

*

Garantáljuk, hogy az éttermünkben felhasznált valamennyi tojás csirkegyári tojóktól származik.

 

Kaptam féltucatnyi Vegyesfelvágott- kazettát. A műsorvezetőnek pofaszakálla volt, és vaskos cockney kiejtése. A műsor elejétől a végéig értelmetlen zagyvalék.

A pofaszakállas cockney – amennyire alig követhető szóhelyettesítő szlengezetéből kihámozhattam – a "Sylvia Plath" (egy prolikávéház!) tulajdonosa. A neve Alfie Caine.

Végignéztem a hatszor harminc percet.

 

Kolbász: vastag vagy vékony?

Tojás: a héjtényező.

Szalonna: miként csökkentsük a serpenyő okozta szalonnaszelet-göndörödést?

Paradicsom: friss vagy konzerv?

Pirítós: a biztos siker.

Bab, gomba, puding: kell ez nekünk?

 

Leírtam néhány mondatot az eszelős lefetyelésből, amit a Pirítós-műsorban produkált: – Na figyu, mer' nem kondom hétszer: a virítóst úgy csináljuk, hogy ütjük Ricsit, virítjuk Ricsit, és ha már virul, akkor mész is van!

Sok cockneyval beszéltem azóta, hogy nyolc évvel ezelőtt Londonba költöztem, beleértve olyanokat is, akik a Bow Bellsben születtek, cockney-föld kellős közepén, s a velük született szóhelyettesítő szleng az anyanyelvük, de egy se volt, aki a "mondom" helyett azt használta, hogy "kondom", a "sütjük" helyett, hogy "ütjük", a "kicsi" helyett, hogy "Ricsi". Alfie Caine úgy blöff, ahogy van, tetőtől talpig, velőtől farkig.

Amikor Zippo felhívott, őszintén elmondtam a véleményem a Vegyesfelvágott ról, és közöltem vele, hogy nem szeretnék kapcsolatba kerülni egy ilyen gagyi műsorral. Zippo nevetett, és közölte, hogy a Vegyesfelvágott a primitív bóvliműsorok, az olcsó szórakoztatásnak szánt konyhashow-k gunyoros posztmodern dekonstrukciója. – Hát nem vetted a Sylvia Plath-poént? – kérdezte.

– Szóval vicc volt?

– Hát persze.

– Akkor miért nem nevettem?

– A nevettetés nem tartozik a Sercli elsődleges céljai közé – sóhajtott. – A műsor célközönsége a diákság. Akik nem teljesítettek jól a zárthelyin, nem adtak le valamilyen dolgozatot, és bukásra állnak. Mi a vesztesekre építünk.

 

Elképedtem. Megkérdeztem, hányan nézik a Sercli-műsorokat. – A Paradicsom-adást hétszázötvenegyezren látták – mondta Zippo. – És a hirdetők erősen érdeklődtek utána.

– Mit vásárolnak a bukott diákok? – kérdeztem.

– Főleg macskaeledelt. Azután meg Cadbury tejszínes tojást, Strongbow almabort és félhosszú metéltet.

– És mennyit kap Alfie Caine egy műsorért? – kérdeztem.

– Alfie-nek van egy ügynöke, és az megdobja kicsit a dolgot.

– Szóval mennyit? – szívóskodtam.

– Az ilyesmit nem kürtöljük ki, ez képtelenség a mi szakmánkban, de, mondjuk, körülbelül annyit, amennyi egy tenerife-i nyaralás ára.

– Elő-vagy főszezon?

– Csakis főszezon – felelte. – Augusztus.

– Egy-vagy kéthetes turnus?

– Kettő. Félpanzió, tengerre néző erkély.

Nem tetszett, hogy olyan magától értetődőnek tartja: kenem-vágom az augusztusi tenerife-i árakat, de hagyjuk.

– És ez műsoronként értendő?

– Műsoronként.

Azt mondtam, félóra múlva jelentkezem. Felhívtam a Thomas Cook utazási irodát a Regent Streeten, azután visszahívtam Zippót, és igent mondtam.

 

Hajnali 4

Nem tudok se aludni, se főzni.

 

Hajnali 5

Elolvastam a Leicesteri Hírharsoná t. Anya küldi föl Londonba, mert itt nem kapható.

 

Elkomorulva olvastam, hogy a régi alma mater t, a Neil Armstrong Általánost most a 297 hanyatló iskola között tartják számon. Napokon belül egy válságmenedzser veszi át az irányítást.

Az én időmben, amikor a Gülüszemű Scruton volt az igazgató, az iskola jó hírnévnek örvendett, a futballcsapat jól szerepelt, és rendszeresen elnyertük a Területi Középiskolai Sakktorna Vándorserlegét. Még egy nevezetes iskolaújsággal is büszkélkedhetettünk, Az ifjúság hangjá val.

Én voltam a főszerkesztő. Azután Roger Patience lett az igazgató. Most már biztosan bánja, hogy felszólította a diákokat: szólítsák nyugodtan a keresztnevén, és megengedte, hogy ne hordják az iskolai egyenruhát.

 

Május 13., kedd

 

Levelet írtam Delia Smithnek.

 

Kedves Ms Smith!

Mindenekelőtt elnézést, hogy neve elé azt írtam, "Ms", holott tudom, hogy Ön tisztességes "Mrs", férjezett asszony – a korszellem kényszerít e szóhasználatra. A legnagyobb titokban írok Önnek. Bizonyos vagyok benne, hogy Ön tiszteletben fogja tartani kérésemet, mivel azt olvastam valahol, hogy Ön keresztény asszony. Én magam is a keresztény filozófia tanításai szerint élek.

Noha még nem részesültem abban az áldásban, mint Ön, hogy az Úr látogatást tett volna nálam, és így személyesen tett volna tanúságot arról, hogy (akár Úr, akár Úrhölgy) létezik. Ez a levél azonban nem arról szól, hogy Ön vagy én milyen nézetet vallunk az Úr/hölgy létéről vagy nemlétéről. Nem. Ez a levél a főzésről szól.

Talán hallotta már a nevem. Jelenleg a Nagy Zabálás konyhafőnöke vagyok.

Kedves Ms Smith, nagy gondban vagyok. Jelenlegi pozícióm a Nagy Zabálásban nem kívánja meg a konyhaművészeti ismereteket. Egyszerűen csak fölengedem és azután fölforralom, kisütöm vagy fölmelegítem a mélyhűtött készételeket. A szó szoros értelmében egy lágy tojást is alig tudok elkészíteni.

Végigkutattam a könyvesboltokat egy elemi ismereteket oktató szakácskönyvért. De hiába.

Kérem, segítsen. Egy kábeltévé, a Millennium Televíziója felkért, hogy mutassam be a képernyőn művészetemet. De nincs művészetem. Kérem, mentsen meg a megsemmisítő megaláztatástól.

Tisztelt asszonyom, maradok engedelmes és alázatos szolgája A. A. Mole

 

Május 14., szerda

 

Reggel felhívtam Pandorát az alsóházban. A központban egy udvarias hang azt mondta: – Igen, dr. Braithwaite, Bouncofalva képviselője. Nos, uram, még nem jelölték ki az irodáját, de ha üzenetet hagy, biztos vagyok benne, hogy a titkárnője visszahívja önt.

Megkérdeztem a titkárnő nevét, és szelíden derültem rajta, hogy úgy hívják: Edna Kent. Épp mint Barry Kent anyját. Különös véletlen.

Bridget Jones naplóját olvasom az Independent ben. Ez a nő egészen belebolondult önmagába.

Úgy ír, mintha ő lenne a földkerekségen az egyetlen, akinek problémái vannak. Nagy merészségre vall, ha az ember sosem látott idegenekkel osztja meg szomorú életének titkait, még ha az illetők az Independent olvasói is, s így aztán a magánéleti titkokat hozzáértő profik gyúrják olvashatóvá, mielőtt az előfizetők elé kerül.

Levelet írtam Ms Jonesnak.

 

Kedves Ms Bridget Jones!

Olvastam magánügyeit az Independent ben, ezenkívül távoli ismeretségben állunk, mivel Peter Wad alkalmazottja vagyok, a Nagy Zabálás konyhafőnöke.

Hadd vágok rögtön a közepébe. Tizenhárom és valahány éves korom óta naplót vezetek, mely meggyőződésem szerint igényt tarthat a nagyközönség, valamint a szociológusok és a jövendő történészeinek érdeklődésére is.

Ön hogyan publikáltatta naplóit?

Hálás lennék, ha írna nekem, vagy felhívna a Nagy Zabálás telefonszámán, és akkor megbeszélhetnénk egy találkozót, ihatnánk egy kávét (vagy egy pohár fehérbort).

Tisztelettel

A. A. Mole

Ui.: Nemdohányzó vagyok.

 

Elhatároztam, hogy rögzítem állapotváltozásaimat.

 

Macigumicuki – 2 csomag

Alkohol – semmi

Cigaretta – semmi

Súly – 68 kg

Belek – renyhék

Kopaszodó folt – stabil

Fájdalom – lüktető nagylábujj (bal láb)

Pattanás – egy, az állon

Péniszműködés – 30%

Gyógyszer – Prozac, Nurofen

 

Május 15., csütörtök

 

Zippo párolt velőt ebédelt a Nagy Zabálásban. Azt akarja, hogy készítsek egy "pilóta" felvételt most vasárnap délután. A műsor munkacíme: Resztli, te édes! Úgy véli, hogy a következő szezon konyhadivatjának középpontjában a maradék áll majd. – A resztli lesz az új hullám – mondta.

Fogalmam sem volt, miről beszél, de udvariasan bólintottam. A "pilótáról" nem szóltam senkinek (kivéve Delia Smitht).

Azt ígértem, hogy vasárnap lemegyek Leicesterbe Williamhez, de majd találok valami kifogást. Anyának semmit sem szabad tudnia. Nem bírnám elviselni a csalódottságát, ha a Sercli Produkció úgy dönt, hogy mégsem indítja el a sorozatot. Ezenkívül kilocsogná Bouncofalva aprajának-nagyjának. A konyhában meghallgattam a királynő beszédéről szóló elemzést.

Malcolm nagyon örült a javasolt minimálbértörvénynek, bár Wad kijelentette, hogy ha megszavazzák, kirúg mindannyiunkat, és szomáliai illegális bevándorlókat vesz föl a helyünkre.

 

Május 16., péntek

 

Macigumicuki – 3 csomag

Alkohol – hat dupla vodka, két tonik

Cigaretta – semmi

Gyógyszer – 4 Nurofen, 1 Extasy (felesben Malcolmmal) Belek – semmi változás Súly – 67,5 kg

Kopasz folt – stabil

Pattanás – egy, az állon (nő)

Péniszműködés – értékelhetetlen

 

Ebédidőben felhívott Edna Kent. Változatlanul Wad veszi fel a telefont, bár az álla még mindig össze van drótozva (nem csoda, hogy kevesebb az asztalfoglalás), így azután némi zavar támadt, hogy ki ez a nő, és kit keres. Beletelt néhány percbe, míg felfogtam az elképesztő tényt: Edna Kent leicesteri tanácsi lakásbérlő, a tejesember özvegye, aki tizenegy tantárgyból bukott, s így kicsapták az iskolából, 55 évesen bekerült a képviselőházba mint Nagy-Britannia legokosabb asszonyának titkárnője.

Megkérdeztem, hogyan csinálta, hogy nemrég még vécés néni volt, most meg egy csapásra ilyen tekintélyes állásba került. Nevetett.

– Tanulni, tanulni, tanulni – mondta, mintha Malcolmot visszhangozná. – Az egyetemen pucoltam klotyókat, és őszintén szólva életembe' ennyi süket dumát még nem hallottam, mint amit ott lenyomtak a professzőrök. Na, asztán jelentkeztem az egyik bejárós tanfolyamukra, és hallgattam, mit mondanak az eladók. (Szerettem volna közbevágni: nem "eladók" Edna, hanem "előadók", de persze nem mertem, nem én. Az isten szerelmére, egy diplomás nővel beszéltem.

Sőt, kétdiplomással.)

– Az első diplomát családjogból szereztem – mondta. (Ehhez persze komoly lökést adott, hogy hányszor álltak a különböző gyermekei bíróság előtt.) – A másodikat meg üzleti ismeretekből. A mi Barrynk mondta, hogy tartsak lépést, mer' itt ez az új technológia, az e-mail, meg a web meg minden.

Elakadt a szavam. Görcsös irigységroham kerített hatalmába. Annyit azért kinyögtem valahogy: – Hát, gratulálok, Mrs Kent. Fogalmam se volt, hogy pályát változtatott.

– Titokban tartottam – mondta. – Tudod, hogy betartanak az irigyek, mikor az ember megpróbál fölkapaszkodni. Így volt a mi Barrynkkel is, mikor beütött neki a siker.

– A jól megérdemelt siker – mondtam álszentül. Szerintem Barry Kent tehetségtelen csaló, aki karriert csinált abból, hogy kiszolgálja a hozzá hasonló bunkók alantas vágyait. Beledöglök.

Egyszerűen beledöglök abba, hogy az Egy balfasz naplója című kötetét modern klasszikusnak kiáltották ki, és nyolc évvel a megjelenése után még mindig előkelő helyen tartják a jobb könyvesboltokban. Ahányszor megpillantom a gagyi címlapját (egy macska látható rajta futballmezben és -cipőben), mindig eldugom Charles Dickens művei mögé – az legalább nem törte kerékbe az angol nyelvet.

– Egyébként mit is akartál, Aidy – kérdezte Mrs Kent. – Csak mer' annyi itt a dolog. Pan a szűzbeszédén dolgozik, én meg verekedek az új laptopommal.

Azt csikorogtam összeszorított foggal:

– Személyes ügyről van szó, Mrs Kent. Kérje meg, hogy hívjon fel a mobilomon, rendben?

Megadtam neki a számom, ő meg kacarászott:

– Aztán meglátogassál bennünket itt a parlamentben, Aidy! Maj' iszunk egy teát a teracon.

Miután letettem a kagylót, felidéztem, hogyan teáztunk utoljára Mrs Kenttel. Köröttünk a fékezhetetlen Kent gyerekek, a teáscsésze repedt, a konyha bűzlött, mert a macska vackán nem cserélték az almot, Mrs Kent derekán kötény, síma haját befőttesgumi fogta össze. Soha egyetlen pillanatra sem adta jelét az intelligenciának, ami ahhoz szükséges, hogy az ember két diplomát szerezzen. Én pedig? Hiába a világirodalom ismerete, hiába az óriási szókincs, hősies küz-delemben mindössze két tárgyból tudtam rendben leérettségizni (mindkettőből a harmadik nekifutásra). Miért? Miért? Miért?

 

Május 17., szombat

 

Reggel felhívtam anyát, és azt hazudtam, hogy súlyos gyomorhurut döntött le a lábamról, kiszáradtam, nem mozdulok a WC-ről satöbbi. Beszélgetés közben megkérdeztem, miért nem említette soha Edna Kent imponáló tanulmányi előmenetelét. Hosszan hallgatott, azután csak annyit mondott: – Mert fogalmam sem volt róla.

 

Május 18., vasárnap

PÜNKÖSD

 

Szörnyű nap. A Brent Cross bevásárlóközpont parkolójában kiderült, hogy a kocsit öt nappal ezelőtt elszállították a rendőrségi telephelyre. 25 fontos taxiút valahová a francba, Archway környékére. Ott kiderült: 239 fontot kell kipengetnem, hogy visszakapjam. Nem volt nálam ennyi, a hitelkártyámat meg a második legjobb zakóm zsebében felejtettem. Újabb taxi a Dean Streetre (8 és fél font), ahol kiderült, hogy anya, apa és William elözönlötték a lakást/raktárt.

Wad engedte be őket, és közben valahogy kipréselte az összedrótozott fogai közt, hogy hazudtam a gyomorhurutot illetően.

Megtaláltam a hitelkányát, és rávettem apát, hogy vigyen el Purleyba, a város másik végébe, ahol aztán visszakaptam a kocsit. A dühroham legalább egy évvel rövidítette meg az életemet.

Amikor aláírtam a hitelkártya-bizonylatot meg a számlát, éreztem, ahogy kerülget a guta. Ehhez jött még William robbanásszerű hisztériás rohama – de hiába csinálta a műsort, akkor sem álltam meg a McDonald's-nál, hogy az elvárt kölyökmenüvel betömjem a száját! Anya ragaszkodott hozzá, hogy megnézze, mit produkálok Sercliéknél Shoreditchben.

– Ezt látnom kell! – mondta. És csak akkor olvadt le arcáról a mosoly, amikor meglátta, hogy a stúdió bejáratához hatemeletnyit kell mászni a tűzlétrán.

Zippo meg a stáb többi tagja majd hanyatt esett, amikor beállítottam a családdal. De legalább jól szórakoztak.

Zippo kezet csókolt anyának, és megeresztett egy bókot a blúzáról.

– Ez egy eredeti Vivienne Westwood, ugye? – mormolta.

– Nem – mormolta vissza anya –, ez egy eredeti olasz Tourcalo-darab.

– Milyen szellemes – dorombolta vissza Zippo.

Apát azzal vette le a lábáról, hogy elmesélt neki egy trágár viccet Edward hercegről, Williamet azzal főzte meg, hogy elmondta: a városban Ferrarival jár, vidékre Cadillac kisteherautóval megy.

 

Késtünk, próbára nem jutott idő. Amint belebújtam a fehér konyhafőnökjelmezbe, egy Cath nevű duci asszisztens gyorsan megmutatta a mosogatót meg tűzhelyet. Kinyitotta a hűtőt, és egy mozdulattal felhívta figyelmem a vegyes maradékokkal telehajigált nagy tálcára meg néhány, apróra vágott zöldséggel teli tálra. Megmutatta, hol a leveskocka, megérintette a serpenyőket, a késtartót, elém tolt egy fakanalakkal teli ibriket – mindezt egyetlen szó nélkül.

– Cathnél nincsen drágább nő a földön! Ő segít neked a háttérből – mondta Zippo. – A kamera előtt semmi esetre se szólj hozzá.

– Miért, süketnéma? – érdeklődtem.

– Nem, de ha csak egy szót szól, az szöveges szerepnek számít, és rögtön kötelező a tagdíjfizetés a Színészcéhben.

Valaki bepúderezte az arcom, és kihúzta az ajkam. Anya a mutatóujjára köpött, és kisimította a szemöldököm. A fények kigyulladtak. Másvalaki apró mikrofont csippentett a zakómra.

– Oké, nyomás! – rikkantott Zippo. Rám szegezett egy steadicamnek nevezett szerszámot, a súgógép megindult, azután megszólalt a mobilja, ő meg fölvette: – Harvey, vén gazember! – ordította. – Igen, az a címe, hogy Igaz szerelem. Goldie és Burt is benne van. A pénz 80 százaléka megvan. Igen?! Igen! Ez az! Magnifique! Figyelj, Harvey, épp nyakig vagyok egy kis hülyeségben, de visszahívlak, jó? Hol vagy? New Yorkban? Szuper! Még szuperebb!

Legszuperebb! Tökszupi!

Anya fénylő szemmel, tátott szájjal hallgatta a beszélgetést.

Zippo odakiáltotta Belindának, az asszisztensének:

– Mehet az Igaz szerelem! – Aztán visszafordult hozzám: – Bocs, Adrian, de ez lesz az első nagyfilmem. Na, essünk túl a melón, amilyen gyorsan csak lehet.

Nem könnyű súgógépről olvasni, miközben az ember maradékot szeletel. Nekiláttam: – Üdv a resztlirajongóknak meg a rajongó resztliknek. Igazság szerint a maradéknak elég rossz a sajtója. Hasfelmetsző Jack például akkora kárt okozott a belsőségek imázsának, hogy a belsőségek máig sem heverték ki a csapást. Én azonban szeretnélek meggyőzni titeket és a nézőket odahaza, hogy a maradékban igenis van valami. Szóval, amint megetettétek a macskát, elropogtattátok a Cadbury tejszínes tojást, és leforráztátok a félhosszú metéltet, rögtön nyúljatok a hűtőbe egy doboz Strongbow almaborért! És most? Félre azzal a házi dolgozattal – úgyis tudjátok, hogy nem fejezitek be soha. Inkább üljetek le és figyeljetek. Megmutatom, hogyan lehet dőzsölni a nevetséges ösztöndíjatokból. Hogyan lehet lakomát csapni néhány szál zöldség meg egy bárányfej árából! Itt az igazi fejtörő!

William sikoltozni kezdett, amikor előrántottam a pult alól egy bárányfejet, és amikor kettéhasítottam a bárddal, apának ki kellett vinnie. Sajnos épp a Hol jártál, báránykám? kezdetű dalocska a kedvence.

Belenéztem a kamerába, és elképzeltem, hogy 700 000 diák néz vissza rám. Egy részük nyilván franciát meg francia irodalmat tanul, úgyhogy elsütöttem néhány bonmot-t. Míg kikanalaztam az agyvelőt a bárány fejéből, megjegyeztem: – Íme, itt a velő. Igen előkelő. Semmi garancia arra, hogy ha megesszük, okosabbak leszünk.

De ki akar okos lenni? Ahogyan Flaubert írja egy helyütt: "Ha boldog akarsz lenni, az intelligencia csak hátráltat." – A fej maradékát egy fazék vízbe tettem, rá két báránykockát, és megszórtam szárított rozmaringgal. Amikor forrni kezdett, lefölöztem a tetejéről a trutymót, és azt mondtam: – Ez itt a trutymó, aki menzára jár, jól ismeri, igaz-e?

– Oké, leáll! – kiáltotta Zippo.

Taps hallatszott; anya kezdte.

– Őstehetség vagy, Aid – mondta Zippo. – Lenyomtad, mint Schwarzenegger az éti csigát. A Flaubert igazán szép dobás volt!

Nem mondtam meg neki, hogy a Sylvia Plath-féle műszlengzagyvalék ihletett a bonmot-kra.

Zippo rohant a repülőtérre. Los Angelesbe igyekezett, hogy rávegye Kim Basingert: csináljon egy kis előzetest a Sercli Produkció műsoraihoz. 50 000 fontot kap, ha elbúgja: A Sercli a legjobb falat, ó, hogy olvad nyelvem alatt...

 

Belinda (alacsony, sápadtfehér arc, rubinkármin-meggypiros ajk, tizianvörös tincsek, DKNY sportcucc és edzőcipő) azt mondta Zippónak, hogy akkor marad a forró vonal, amíg "lerendezzük az anyagiakat".

Miközben ledübörögtünk a tűzlétrán, anya azt huhogta: – Átvágnak, mint ürüléket a palánkon, ha nem szerzel valakit, aki tudja, mi az ábra.

Amikor a kocsihoz értünk, elkárogta még egyszer ugyanezt, mire apa bólogatott, és rátett még egy lapáttal: – Na ja, ezek a pubik cápák egytől egyig – és ajánlkozott, hogy majd ő menedzsel engem! Ő, akinek szakértelme a burgonya-nagykereskedelem, a hőtárolókályha-értékesítés, a fűszerpolcépítés és a csatornapart-karbantartás területére korlátozódik. Udvariasan elhárítottam az ajánlatot. Feszültség támadt a kocsiban. Most az egyszer William is befogta a száját.

Amikor visszaértünk a lakásra, anya félrevont, és azt sziszegte a fülembe: – Hálásan köszönöm, hogy így beletalpaltál apád önérzetébe! Pedig egy órát könyörögtem neki, hogy keljen fel, és hozzon ide, mert hiszen olyan rettenetes gyomorhurutot kaptál, hogy tegnap reggel még be akartál feküdni a kórházba infúzióra!

William egy gyógyulást kívánó képeslapot nyomott a kezembe, ő maga csinálta festett tojáshéjból. Bárcsak ne hazudtam volna ekkorát. Félekkora is elég lett volna, és akkor otthon maradnak Leicesterben. Este hétkor távoztak.

Anya azt mondta, időben vissza kell érnie. Hogy le ne késse a kutyasétáltatást. Búcsúzáskor meg akart csókolni, de én elfordítottam orcámat házasságtörő ajakától.

 

Május 19., hétfő

 

Reggel fél kilenckor végre felhívott Pandora. Már túl volt a reggeli tornatermi önkínzáson, és alsóházi ideiglenes irodájában ült ideiglenes íróasztala mellett. Megosztottam vele az anyámat meg az ő apját érintő gyanúmat. Mire azt felelte: – Tudom. Egymásba szerettek – hát nem tiszta röhej? Megkérdeztem, miért ennyire biztos benne, mire azt felelte, hogy talált a lakásukban egy faxot – John Betjeman egy költeményének néhány sorát –, amit az én anyám küldött az ő apjának. Két meglepetés is ért: a) Fogalmam sem volt róla, hogy anyának van honnan faxolnia, és tudja, hogyan kell használni a gépet.

b) Fogalmam sem volt róla, hogy anya szereti Sir John Betjeman líráját, noha kétségkívül ő most az angolok kedvenc modern költője. Egy paraszthajszállal megelőzi Barry Kentet (aki nagy szolgálatot tenne az irodalomnak, ha megdögölne), Pam Ayrest és Ted Hughest is.

 

Megkértem Pandorát, faxolja el a verset. Azt mondta, majd Edna. Megkérdeztem, vajon szüleink viszonya nem árt-e a politikai karrierjének. Azt felelte: – Már úgyis támadnak, amiért Chanel-kosztümöt hordtam a választáson. Valami kis vasaltagyú munkáspárti apparatcsik a lomtalanításon zabrált piros gatyájában nekem jött, hogy miért nem a brit ruhaipart támogatom az öltözködésemmel. Figyelmeztettem Pandorát, hogy ő az alsóház Lady Dianája, és úgy kell példát mutatnia, ahogyan Lady Di teszi.

Hallottam az öngyújtója kattanását.

– Na, figyelj – mondta határozottan –, lehet, hogy szerencsétlen hercegnőt rákényszerítik, hogy Catherine Walker ben járjon, de a táskája már Hermés!

Egy büdös szót sem értettem abból, amit beszél (egyre gyakrabban érzem úgy, hogy az emberekből csak úgy dől a rejtjelezett rizsa, és nekem elfelejtették megadni a rejtjelkulcsot).

Megkérdeztem, szerinte mit kellene tennünk a szüleinkkel. Erre felnevetett: – Össze kéne boronálnunk a másik kettőt, az anyámat meg az apádat. Úgyis mindketten lelki betegek.

– És rémesen öltözködnek – tettem hozzá kuncogva, azután megkérdeztem, mikor látogathatom meg az alsóházban.

– Most rengeteg a dolgom. A szűzbeszédemet írom.

Érdeklődtem, miről szól.

– Ez téged úgysem érdekel, Adrian – felelte.

– Próbáljuk ki. Hátha.

– Tőkeinjekció a forráshiányos iparágak számára.

Nyert. Tényleg nem érdekelt.

 

Május 21., szerda

 

Amikor a zsúfolt étteremben éppen elkezdtük felszolgálni az ebédet, betoppant Kim Wad.

Kiborította a húsos káposztát, és néhány szószosüveget hajított a bárpult felé, mintha Molo-tov-koktél lenne (épp csak elvétette Nigel Dempster fejét). Kihívtuk a rendőrséget, de mire megérkeztek, ő már távozott, s távozás közben azt sikoltozta: – Tudod, kinek küldözgessed a kib.szott bírósági papírjaidat?! – Wad körbejárta az asztalokat, és azt mormogta a vendégek fülébe: – Látják, hova vezet, ha az ember prolikkal szűri össze a levet? – Föl se tűnt neki, hogy az étteremben ott ül a fél munkáspárti kormány meg egy szakszervezeti főmufti.

 

Május 22., csütörtök

 

A Nagy Zabálásban csak úgy hemzsegtek a bulvárlapok riporterei. Még a Telegraph Társas élet című rovata is küldött valakit. Nyilván azt remélték, hogy valami folytatása lesz a tegnapi Kim Wad-féle dúlásnak, mellyel tele voltak a reggeli újságok pletykarovatai.

 

WAD-TÁMADÁS

Peter Wad (étterem-tulajdonos és Boswell grófjának második fia) negyedik, különélő felesége, Kim Wad tegnap azzal a meglepetéssel szolgált férje divatos Bohóbeli étkezdéje, a Nagy Zabálás vendégeinek, hogy ámokfutóként rontott közéjük egy bírósági végzést lobogtatva, mely arról szólt, hogy tartsa távol magát a jól menő vendéglátóhelytől. Mrs Wad azt kiáltotta fedezéket kereső férjének: – És mindent tudok rólad meg Nana Trumpról, te szemét kis f...

Mrs Wad, aki korábban Kim Didcott néven egy virágküldő szolgálat tulajdonosa volt, zokogva hagyta el a helyiséget, míg a szémélyzet egy tagja azzal vigasztalta: – Tolsztoj szerint minden család a maga boldogtalanságának kovácsa.

 

Wad este sorakozót vezényelt, és követelte, hogy áruljuk el, ki vigasztalta "azt a lökött rihonyát".

Senki sem szólt, pedig a konyhában mindenki tudja, hogy most fejeztem be a Háború és béke első kötetét.

 

Semmi hír Sercliék Belindájától

Semmi válasz Ms Smithtől

Alkohol – semmi

Cigaretta – semmi

Macigumicuki – 4 csomag

Gyógyszer – 1 Kalmopyrin

Belek – gázfelszabadulás

Kopaszodó folt – stabil

Péniszműködés – 50%

 

Május 23., péntek

 

Újabb hírfoszlány a Daily Mail pletykarovatában.

 

Fény derült rá, hogy a Wad-házasság felbomlásából következő tegnapi szomorú események művelt kommentátora nem más, mint Adrian "Kutyagumi" Mole, a Nagy Zabálás konyhafőnöke.

Belső informátorunk szerint "Többen is látták, amint a fogások közötti szünetben orosz klasszikusokat olvas."

Egyébként azt csiripelik a verebek, hogy Adrian napjai a Nagy Zabálásban meg vannak számlálva. Ugyanis megkörnyékezte Zippo Montefiori Serclije, és hamarosan ő is csatlakozik a tévészakácsok egyre növekvő seregéhez.

 

Május 24., szombat

 

Reggel arra érkeztem, hogy Wad az előkészítő asztal tövében kucorog egy sámlin. Azt mondta, zárás, vagyis hajnali három óta ül ott, és még mindig szereti az ő Kimjét. Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen miért ís bomlott fel a házasságuk, míre elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában.

– Befizettem egy tízhetes nyelvművelő tanfolyamra – mondta. – Mert reggelenként az ágyban nem bírtam elviselni az essexi dialektusát. – Az emlék hatására megrándult, mintha felesége kiejtése valami látható dolog lenne: rusnya lótetű mászik az ágyneműn. – Képzeld, Adrian, egyetlen órára sem ment el! Lenyúlta a zsozsót, és megkérte a barátnőjét, Joannát, hogy adjon neki egy-két órát.

– És mire ment a pénz? – kérdeztem.

Erre teljesen összeomlott, és úgy zokogott, mint egy kisgyerek. Megveregettem remegő vállát.

– Ezer fontot adtam neki a tanfolyamra – nyelte a könnyeit. – Ezer kib.szott fontot! És tudod, mire költötte?

– Cipőre? – próbálkoztam.

A fejét rázta.

– Szeretőre?

– Nem, nem.

– Kokain?

– Nem! – bömbölte. – Annál is rosszabb. – Lehajtotta a fejét, úgy suttogta: – Odaadományozta annak a kib.szott Munkáspártnak!

Csalatott már meg férfi ennyire?!

Már értem, miért van kitiltva a Munkáspárt oktatásügyi sajtóreferense a Nagy Zabálásból egyszer és mindenkorra.

 

Május 25., vasárnap

SZENTHÁROMSÁG-VASÁRNAP

 

Kihasználtam Wad mélységes boldogtalanságát, és szabadnapot kértem. Erre azt mondta: – Hogy ránézz egy kicsit arra a félvér fiadra, mi?

– Nem, én csak a fiamat akarom látni.

– Nem is tudtam, hogy van egy rendes gyereked is.

Elszántam magam, hogy ennek véget vetek.

– Ne hívd "a félvér fiamnak". A neve William.

Wadnak igazán jót tenne egy, a fajták közti korrekt egyenlőséget elemző szabadegyetemi tanfolyam. Föl fogom vetni, hogy iratkozzon be. Az előítéletei nagyon sértők. Persze, mit csodálkozom? Hiszen minden arisztokrata egyforma, nem? Egytől egyig beltenyészetileg degeneráltak, szexuálisan ferdék, akiket oda kellene állítani a birtokaikat határoló kőfalhoz, és az utolsó szálig... hát ha legéppuskázni nem is, de el kellene érni, hogy igazán kellemetlenül érezzék magukat ott a falnál.

Tegnap este felhívtam anyát, hogy jelezzem, leszaladok a Wisteria sétányra egy jókora lopott marhalábszárcsonttal. Rosie vette fel a kagylót, és szokott kellemetlen modorában válaszolgatott, olyan hangon, amit alig lehet megkülönböztetni a süket csöndtől.

– Apa ott van?

– Ja.

Hosszú szünet, bár hallottam a náthás légzését.

– Rosie? – szóltam a készülékbe.

– Ja.

– Beszélhetnék apával!? – ordítottam.

– Ágyban van! – ordított vissza, azután önként elmesélte: a múlt vasárnapi londoni úttól olyan depressziós lett, hogy egy hete nem kelt föl. Megkérdeztem, hol van William, mire azt felelte, hogy egy üres Kellogg's müzlisdobozban ül a tévé előtt, és Jeremy Clarkson műsorát nézi videóról. Ettől a sivár képtől gombóc nőtt a torkomban, és alig vártam, hogy Bouncofalvára érjek, és a karomba szoríthassam a fiamat.

 

Később

Azt leszámítva, hogy találkoztam a fiammal, az út tiszta időpazarlás volt. Senki sem fogja lerágni a lábszárcsontról a húst. Anya egész délután "kutyát sétáltatott", apa ágyban feküdt a leeresztett függöny mögött, Rosie pedig elment egy Aaron Michelwaite nevű borzalmas kölyökkel, akinek arcát felismerhetetlenné torzították az ajak-, szemöldök-, szemhéj-, orr-és nyelvkarikák. Rosie látta, hogy megbámulom, és azt mondta: – Hát ha még látnád Albert herceget! – Megint ezek a rejtjeles dumák.

Alig tudtam normálisan viselkedni a kölyökkel. Nagyon civilizáltan beszélt, de túl öreg Rosie-hoz (tizenkilenc éves), én pedig céloztam rá, hogy a húgom szűz, és jó néven venném, ha meg is maradna ebben az állapotban, ameddig csak lehet. Azt mondtam neki: – Lehet, hogy Rosie úgy néz ki, mint Baby Spice, de attól még ártatlan, ugye érted, Aaron?

– Ártatlan – horkant. – Pedig nem csak limonádéztunk, öreg.

A megjegyzést eredetileg úgy fordítottam le, hogy ittak egy kis töményet is – talán vodkát. De hazafelé tartva egyre inkább úgy éreztem, a célzás másra vonatkozott, és mire elértem Londont, meg voltam győződve róla, hogy nyakig süppedtek a szexualitás mocsarába.

Láttam tizenhárom Eddie Stobartot. Kilenc integetett, négy nem.

 

Belek – dugulás

Pénisz – semmilyen stimulusra nem reagál

 

Május 26., hétfő

 

Felhívott a Sercliék Belindája, de éppen a bárányhere-hámozás legnagyobb figyelmet igénylő

fázisában ért a hívás, úgyhogy nem tudtam felvenni a kagylót.

Luigi azt állítja, hogy az "Albert herceg" egy péniszre erősíthető láncos karika. Nekiálltam levelet írni Rosienak. Úgy érzem, apja helyett apja vagyok.

"Kedves Rosie..." – eddig jutottam, nem tovább. Aaron Michelwaite Albert hercegének képzete olyan dühvel töltött el, hogy kiesett a kezemből a toll az undortól.

 

Május 30., péntek

 

Malcolm vette át az üzenetet Sercli Belindától – nagyon kér, hogy hívjam vissza. Malcolm azt mondta: – Úgy beszélt, mint aki mindjárt lehidal tőled. – Hagytam, hadd higgye, hogy Belinda érdeklődése szexuális természetű.

Felhívott Edna, hogy lemondja a Pandorával megbeszélt találkozót. Otthon kell maradnia, mert most szállítják a japán díványt. Jeleztem Ednának, hogy hajlandó vagyok átmenni Pandora lakására – úgyse jártam még ott soha – és megosztani a várakozást, de úgy látszik, egyedül akarja fogadni a japánját.

 

Május 31., szombat

 

Ma begördült Belinda a konyhára, és azt mondta: – Oké, nincs bennem semmi büszkeség.

Könyörögni jöttem. Csináld meg.

Malcolm, Luigi meg az új konyhasegédek, Sven és Borisz kuncogni kezdtek Belinda bringaszerkójának triplára tömött melle és feneke láttán. Kikormányoztam a nőt a hátsó udvarra, ahol a poroltókat tartjuk, amíg csak föl nem hív bennünket a tűzoltó, hogy egyeztessen velünk: mikor jöhet váratlan ellenőrzésre.

– Meggondoltam magam – mondtam. És bevallottam: – Nem tudok főzni.

Amióta Wad kiöntötte a lelkét (ha a szó szoros értelmében kiöntötte volna, akkor felmosom, és a rongyot kicsavarom a mosogatóba) Kim iránt érzett nem múló szerelméről, azóta átnéz rajtam. Reggel érdeklődtem, hogy gondoskodott-e a répautánpótlásról. Jeleztem, hogy kifogyóban vagyunk. Oda se bagózott. Pedig mindig pontosan tudom, hogy állunk a répával, mert a nagy üres konzervdobozokat használom éjjeliszekrénynek.

 

Június 1., vasárnap

 

Egyedül töltöttem a napot az Observer társaságában. Ma feltűnt a konyhaudvaron egy macska, mely megdöbbentően emlékeztetett Humphreyre, arra a macskára, mely korábban a Downing Street 10.-ben lakott, a miniszterelnöki rezidencián, mielőtt Cherie Blair kikönyörögte a férjétől, hogy szabaduljanak meg tőle "bármi áron" – legalábbis az Állatvédő Liga egy magas rangú tisztviselője szerint, aki elmondta Luiginak, aki elmondta Malcolmnak, aki elmondta nekem.

A reggeli macska Humphrey volt. Soványabb, loncsosabb, bolhás és azonosíthatatlan, de mégiscsak minden kétséget kizáróan: Ő. A hivatalos bejelentés, hogy "jó helyre került, valahová Streathembe", szemenszedett hazugság. Nem is vitás, hogy harminc év múlva, amikor a kormányiratok titkosításának időtartama lejár, napfényre kelül az igazság. Akkor már hatvanvalahány leszek, de csöndes elégtétellel tölt majd el a tudat, hogy hány halfejjel segítettem hozzá a miniszterelnök kivert macskáját ahhoz, hogy túlélje a Soho veszedelmes utcáit.

 

Június 2., hétfő

 

Reggel Humphrey szívszaggató nyivákolással várt a konyhaajtónál. Malcolm haza akarta vinni, de én megmagyaráztam neki, hogy a hajléktalanszálló hálótermére, ahol az éjszakáit tölti, csak a nyelvi kényszer okán használható a "haza" szó.

Azt hiszem, megértett. De az ebédszünetben kiment, és egy gravírozott macskanyakörvvel tért vissza. Sajnos az írás nem tartozik az erősségei közé, a helyesírásról nem is beszélve. A nyakörvön ez állt: Hamfri.

 

Június 3., kedd

 

Hamfrinak mostanára két tálkája is van, ezenkívül alom, kosár, vakaródzócölöp, bolhapor, féregirtó, macskaszőrkefe és be van jelentve egy Beauchamp Place-i állatorvoshoz.

Malcolm a szeretet és az anyagi megbecsülés számtalan jelével halmozza el. A macska viszont a hála legkisebb jelét sem mutatja.

Este megjelent az étteremben Zippo, és azt mondta:

– Oké, Adrian, te győztél. Fellépésenként kilenc ötven, ezt akartad, és pontosan ez az ajánlat.

Ezenkívül limuzin oda-vissza, plusz egy serpenyőkészlet.

Próbaképpen lassan szótagoltam:

– Ezerötszáz plusz az extrák. – Ezt a kifejezést: "plusz az extrák", gyakran hallottam a Nagy Zabálásban. Nem tudom pontosan, mit jelent, de a tévések alkudozás közben kötőszónak használják. Ekkor azonban megszólalt Zippo mobilja.

– Oké – kiabálta a készülékbe. – Ötezer Burt parókájáért, de egyetlen pennyvel sem több! – Levágta a készüléket, és felém fordult. – Két nap alatt lenyomatunk hat adást, akkora szívatás lesz, hogy még. A gubót én állom. – Újabb rejtjelhalmaz. Egyedül érzem magam egy másik világban.

 

Június 4., szerda

 

Reggel felhívtam Edna Kentet, és elkértem tőle Barry ügynökének nevét és telefonszámát. A nevet megadta, de azt mondta, a szám titkos. Aztán kibökte mégis. Hiába, a bouncofalvaiak összetartanak.

Barry ügynöke egy Brick Eagleburger nevű amerikai. Felhívtam Mr Eagleburgert, és meg sem szólalhattam, máris várakozásra szólított föl egy harsány amerikai nő (felvételről): – Helló, itt Brick asszisztense, Boston. Pillanatnyilag egyikünk sem elérhető, de ha vár egy kicsit, akkor nyomban itt leszünk! – Ezután végighallgathattam egy részletet a Porgy és Bess ből, és éppen együtt énekeltem a fölvétellel, hogy "Bess, most már te vagy asszonyom..." amikor rám tört az iménti harsány nő: – Helló, itt Boston Goldman, miben segíthetek?

Valahogy elhabogtam, hogy Barry Kent egyik legrégebbi barátja vagyok, és tanácsot szeretnék kérni, mivel rövidesen televíziós pályafutásba kezdek. Boston azt felelte: – Hát ez igazán izgi, de Brick január elsején lezárta az ügyféllistát.

Nem egészen értettem, hogyan érti, és megkértem, mondaná el még egyszer.

– Január elsején – ismételte lassan, mintha hülyéhez vagy külföldihez beszélne – Brick lezárta az ügyféllistát.

– Szóval nem foglalkozik új ügyfelekkel? – kérdeztem, csak hogy biztos legyek a dologban.

Boston most már nem volt olyan barátságos.

– Gratulálok! Avagy, ahogyan az önök végtelenül tehetséges Sir Cliff Richardja dalolná: Congratulations! mondta, és érezhető volt: fölöttébb humorosnak tartja, amit mond, noha ebben egyáltalán nem egyezett a véleményünk.

 

Június 5., csütörtök

 

Újra fölhívtam Ednát, és beszámoltam a tegnapi beszélgetésről. Elárulta, hogy Boston félrecsúszott kabarészínésznő. Ez sok mindent megmagyaráz. Edna azt mondta, ne hagyjam magam lerázni, amíg csak nem beszéltem Brickkel személyesen. Wad fölfedezte Hamfri konyhai birodalmát, és utasított bennünket, hogy szabaduljunk meg a macskától. Ugyanis Benga Alan leadta neki a drótot, hogy a közegészségügyi felügyelet éjszakai razziát tervez a Sohóban.

Malcolm egészen zaklatott. Este azt mondta:

– Egy nő se akar meglenni velem, egy nő se akarja, hogy megsimogassam, Hamfri meg alig várja, hogy beleülhessen az ölembe! – Hamfri persze csak azért lelkesedik Malcolmért, mert ő eteti. Méghozzá óránként. Már-már megmondtam neki, de az utolsó pillanatban lenyeltem a mondandómat.

 

Június 6., péntek

 

Hamfri egyre gazdagabb. Most újított magának egy alomtálcát. A lakásomban.

 

Június 7., szombat

 

Felhívtam Bricket, telibe kaptam Bostont. Megpróbáltam jó pontot szerezni nála, és megkérdeztem: tényleg Boston névre keresztelték? Valóságos dührohamot kapott. – Azt akarja mondani, hogy keresztény vagyok? Hogy képzeli ezt, maga kis britecske? Hogy a mami meg a táte meg a máme ott álltak az első sorban valami kis közép-nyugati protestáns faszari fatemplomban, és megkereszteltek kereszténynek? Ez magának kóser dolog, mi?

Azt mondtam, hogy elnézést kérek, ha netán megsértettem volna valamivel. Kedves Naplóm!

Neked bevallhatom: fogalmam sincs, hogy miért kértem bocsánatot.

Ujra megkértem, hogy kapcsolja Bricket, ő újra megvárakoztatott. Fejből tudom a Porgy és Bess legtöbb dalának szövegét. Akár előadóestet is tarthatnék belőle.

 

Június 8., vasárnap

 

Ma felhívott William. Tudni akarta, mikor jövök meglátogatni. Azt feleltem, nem tudom biztosan (igazat mondtam: itt kell maradnom Londonban és készülnöm a Sercli-tárgyalásra). A gyerek döngicsélt valamit egy bizonyos Bameyról, az se derült ki, hogy kicsoda vagy micsoda, mert a mondat közepén, még mielőtt rendesen elköszönhettem volna, hirtelen letette a kagylót. A hívás után legalább félórán át súlyos bűntudatot éreztem.

Úgy látszik, Wad és Kim kibékültek. Ezt a mai Sunday Times ból tudom, a Személyeskedés rovatból. Ami engem illet: megkönnyebbültem. Ugyanis egyedül Kim tudja, hogyan kell kezelni a számítógépen a készlet-nyilvántartási programot. Talán megkapom végre a répát, amiért napok óta könyörgök.

 

Június 11., szerda

 

Rémes nap. Éjjel 11-kor rajtunk ütött a KÖJÁL. Rosszabbkor nem is jöhettek volna. Malcolm lehozta a macskát a lakásból, és két kézzel ölelgette, éppen a száraztermék-raktár előtt. Luigi, hogy szakadna rá az ég, a pulton ült, és a mosogatóban hűtötte a lábát.

Wad és Kim tökrészegek voltak, és abban a tévképzetben ringatóztak, hogy az egészségügyi ellenőrök, egy bizonyos Mr Voss (vékony, sápadt) és egy bizonyos Ms Sykes (vékony, barna) valójában táncos komikusok.

A Voss és Sykes duó olyan alapossággal kutatta végig a konyhát, amilyenre nem volt még példa a vendéglátóipar történetében. Végül hajnali fél háromkor távoztak, miután jegyzőkönyvet vettek föl a Közegészségügyi Törvény százhúsz rendbeli megszegéséről, beleértve a mosogatóban talált lábgombanyomokat is.

Az éttermet bezárják addig, amíg mind a százhúsz előírt korrekciót elvégezzük.

Hál' istennek van mentőövem: a Sercli.

 

Június 12., csütörtök

 

A Nagy Zabálás kirakatában Értesítés lóg.

 

Blair komisszár parancsára a Nemzetbiztonsági Hivatal bezáratta az éttermet. Az ok: a Nagy Zabálás a szabadgondolkodás fellegvára.

 

Gróf P. Wad

 

Június 13., péntek

 

Benga Alan munkát kínált Malcolmnak: ő fogja felsöpörni a hastáncosok öltözőjében a földre hullt flittert és tollat.

Ingyenétkezés, óránként 5 font, hazaszállítás taxival. Malcolm azt mondta, majd meggondolja.

Miért?

Luigit gyötri a lelkifurdalás. Teljes joggal. Csak az ő lába tizenhét rendbeli törvényszegést eredményezett. Hétfőn fölvesszük az első három műsort.

 

Június 14., szombat

 

Susan nénikém megkapta a tekintélyes Az Év Börtönőre kitüntetést. A díjat a fősmasszer adta át neki. Susan néni elmesélte anyának, hogy a fősmasszer megsúgta: tényfeltáró vizsgálatot akar indítani a börtönökben virágzó leszbikus viszonyokkal kapcsolatban. – A rabok vagy az őrök között? – kérdezte a nagynéném. Erre a fősmasszer elpirult, és biztonságos témára terelte a szót: hihetetlen, hogy micsoda veszélyt jelent a kerti pázsit számára a házatlan csiga.

Felhívott Nigel, és érdeklődött, hogy megalhat-e nálam a pamlagon a hétvégén. A Vállaljuk! nevű szervezet meghívására jön Londonba.

A Vállaljuk! profi szaktanácsot ad leszbikus és homoszexuális fiataloknak, miként adják be a szüleiknek, hogy melegek. (Mármint nem a szülők. Hanem ők maguk. Ugyanis ha a szülők melegek lennének, akkor feltehetőleg már tudnának róla. Bár nem kizárható, hogy létezik olyan meleg, aki nem tud róla, hogy az. Ebben az esetben felmerül a kérdés: vajon én az vagyok-e?

Végül is éveken át rajongtam Rock Hudsonért.) Megmondtam neki, hogy alhat a díványon (vagy a pamlagon, ahogyan ő nevezi), de figyelmeztettem a raktárszerű körülményekre. Azt mondta, nem érdekli, csak legyen egy polc, ahová lerakhatja a bőrápoló krémjeit.

 

Június 15., vasárnap

 

Nigel egész nap távol lesz – a Vállaljuk! tanácsait jegyzeteli. Elmondtam neki, hogy Susan nénikém (lásd fent) úgy nyitotta fel a nagymama és a nagypapa szemét, hogy egy szép napon eléjük toppant, és így szólt: "Márpedig leszbikus vagyok, akár tetszik, akár nem!" Öt másodperc alatt túl voltak rajta, az üvöltözéssel együtt.

Nigel megrázkódott.

– Micsoda bátorság... érzéstelenítés nélkül? – Úgy beszélt a dologról, mint egy amputációról.

 

Éjjel-nappal a Soho szexiparosai hemzsegnek köröttem, és olyanok, akiknek életét a szex uralja és irányítja. Én magam azonban olyan szűzies életet élek, mint egy tengeri sün. Azt hiszem, Justine egy kicsit rám mozdult. Tegnap összefutottunk a Café Italiában, kávéztunk, és ő kiskanállal belém töltögette a cappuccinohabot. Azt mondta, hallott egy pletykát: Kim és Wad eladják a Nagy Zabálást, és oxigénbárt nyitnak, ahol tiszta levegőt árulnak az egészségmániákusoknak. Szerintem Wad napokon belül a tiszta levegőbe röpítené az oxigénpalackokat. Égő cigarettákat hagy maga után, amerre jár.

 

Nigel levágta a hajam, hogy jól fessek a képernyőn. Azt mondta: – Nem engedhetem meg, hogy úgy nézz ki, mint egy tesztoszteronkúrára fogott Diana hercegnő!

Amint hozzálátott, hallottam, ahogy mély levegőt vesz, és benne reked a szusz. Tudtam: most ért a kopaszodó folthoz. Megkértem, mérje le a svájci katonai bicskába épített colstokkal.

Azt mondta, a kerülete kb. három centi. De ha erős sprayt használok, és délnyugati irányba fésülöm a hajam, megőrizhetem szörnyű titkomat.

Nigel visszament Leicesterbe, hogy vallomást tegyen szülei és az egész áruház színe előtt szerelméről, Norbertről. Wad felmondott, és megüzente, hogy ürítsem ki a lakást. A Legfelsőbb Bíróságig fogom vinni az ügyet. Bár be kell látnom, hogy egyre jobban tetszik a gondolat: visszaköltözöm Leicesterbe.

 

Június 16., hétfő

 

Kelés ötkor. Megetettem a halat, kicseréltem a macskaalmot, megborotválkoztam, felöltöztem, elmetróztam Shoreditchbe. Egy órával hamarabb érkeztem, a Sercli még zárva. Még egy csésze teára sem lehet beülni sehová. Az utcákon csupa bolond nő és férfi. Körbesétáltam. Kicsit feltűnő lehettem a mellényben-zakóban-kabátban. Reméltem, hogy senki sem lök fel, mivel az oldalamon lóbálódzó reklámszatyorban egy disznófejet cipeltem.

Belinda, Zippo, meg egy Zo nevű sminkes és fodrász reggel hétre érkeztek, taxival.

Meglepődtek.

– De hiszen elküldtük érted a limuzint! – mondja Belinda. Begurul. Hívja mobilon a limót.

Hallom, mondja: – Igen, tudom, már itt van a faszkalap.

 

Később

Zo nézi a hajam.

– Ki vágta utoljára? – kérdezi. – Fakezű haver életlen ollóval? – Mondom: igen. Kérdem: honnan tudja? Szemét forgatja, újrafésül, tiszta Hitler, kora negyvenes évek. Mondom neki: nem szeretem a Hitler-hajat. Zo Zippóhoz: – Mennyire legyen negyvenes évek? – Zippo, Belinda, Zo tanácskozik fejem felett. Haj igazodjon resztlitematikához. Háborús évek meg minden.

Halálosan elegem van a Bridget Jones féle távirati vakkantgatásból, úgyhogy visszatérek természetesen, szabadon hömpölygő, sajátos prózastílusomhoz.

– Na épp ezért csináltam belőle Hitlert – móndta Zo, aki, mint szavaiból kitetszett, igen kevéssé tájékozott a huszadik század politikatörténetében. Elmagyaráztam neki, hogy Hitler szörnyeteg volt, ő kezdte a második világháborút.

– Nem érettségiztem történelemből – mondta Zo védekezően. – Lecseréltem környezetvédelemre.

Zo és a nemzedéke jó része számára Hitler egyszerűen csak egy hajviselet.

Végül egyéni hajkoncepcióban állapodtunk meg, amely amiként Zo összefoglalta – "hátul rövid, oldalt véleményes". Figyelmeztetett, hogy a fejem tetején ritkulok, és felhívta a figyelmem egy Hajóca nevű amerikai spray-re, mely a fejbőrre tapadván valódi haj benyomását kelti.

Megrendelhető a Kábel TV bevásárlócsatornáján.

– Hét színben készítik, beleértve az enyhén deres egérszínt, vagyis a tiédet.

Azt kérdeztem, tulajdonképpen egész higgadtan, ahhoz képest, hogy megállt bennem az ütő: – Máris őszülök, mi?

– Csak két és fél százalékban, de ha el akarod fedni, ajánlhatok egy terméket, az a neve, hogy...

Nem bírtam tovább, kedves Naplóm. Keserves pillanat volt. Hirtelen belém villant, hogy halandó vagyok. Belém villant a gyorsuló romlás: elhaló hajhagymák, foszladozó szövetek, megkeményedő vagy beszűkülő erek... Hová tűnt az ifjúság édes füttyszava?

Úgy értem érett koromba, hogy észre sem vettem, és nem is élveztem. Már csak néhány kurta évtized, és nem tudom levágni a lábkörmöm. Bízhatok-e Mr Blairben? Térítik-e majd a felnőttpelenkát, ha egyszer szükségem lesz rá? Ilyen gondolatok villantak át fejemen a másodperc törtrésze alatt. Zo térített magamhoz, amikor rám szólt, hogy csukjam be a számat, mert egyébként nem tudja felhordani a vastag alapozót a "ragyanyomos" bőrömre. Közben beállították a kamerákat és a lámpákat a stúdió sarkában berendezett műkonyhában. Bemutatták a "társműsorvezetőt", egy Dev Singh nevű indiait. Vastag szálú, fényes haj, nagy, barna szem, a pillája akár egy fekete pálmafa. A fogai! Az ajka!

– Két napja le nem hunytam a szemem, úgy be vagyok tojva – mondta.

Elismertem, hogy én magam is nyugtalan vagyok kissé.

– Köszönöm, igazán köszönöm, hogy elárulta – hálálkodott. Megvallotta, hogy vegetáriánus, és már a gondolatra, hogy maradékokkal, belsőségekkel van egy légtérben, öklendezni kezd.

Belinda közbevágott:

– Dev, te azért vagy itt, hogy jól mutass! Isten ments, hogy hozzáérj ezekhez a rondaságokhoz.

Megtudakoltam, hogy Devnek pontosan mi a szerepe, és jeleztem: korábban szó sem esett semmiféle társműsorvezetőről.

– Hát igen... – mondta Belinda – újra megnéztük a pilótaműsort, és úgy gondoltuk, jót tenne, ha feldobnánk egy kicsit.

 

Hála istennek Cathre számíthattam. Előkészítette a hozzávalókat, és szétszortírozta a megfelelő edényekbe. Még a disznófejet is félig felvágta nekem. Átöltöztem a szakácsruhába, Dev pedig vörös selyeminget és feszes fehér Levi's-t öltött. Végigmotyogtuk a próbát, és főzést mímeltünk. A végén Zippo azt mondta: – Cath, szívem, keress nekünk valami buja zöldséget és gyümölcsöt, adjunk egy kicsit a szerelemnek is. – Öt perc múlva Cath visszatért, és répát, uborkát, dinnyét zúdított a konyhapultra. – Na nézzük, mit kezdesz ezekkel, Dev – mondta Zippo. – Öt perc próba, azután tűz.

Dev végigsétált a sugallatos erejű zöldség-gyümölcs halmok közt, akár egy varázsigéit gyakorló mágus, azután felnézett: – Én kész vagyok, ahogyan a gatyámon is láthatjátok.

A stúdióban mindenki nevetett, kivéve engem, Cathet és Zippót, aki éppen Los Angelesszel beszélt a mobilján és Burt Reynolds frissiben elkészült parókájának áráról alkudozott.

Voltam már rosszabbul is életemben – például feledhetetlen rémségként él emlékezetemben az orvosi ügyelet várószobája, ahol tizenöt éves koromban arra vártam, hogy megszabadítsanak a szuperenyvvel az orromra ragasztott repülőgépmodelltől – de a tévéfelvétel, amikor Dev kétértelműsködése beárnyékolta szereplésemet, nem járt messze az ügyeleti élménytől. Míg a limuzin hazafelé gördült velem, rám tört az önutálat. Hetek óta nem írtam le egyetlen szép vagy költői sort sem. Eladtam a lelkem egy tál maradék lencséért.

 

Június 19., csütörtök

 

Este Justine megkérdezte, meleg vagyok-e! Mindennek Pandora az oka. Szenvedélyesen szeretem tizenhárom és háromnegyed éves korom óta, és képtelen vagyok érzelmileg (és szexuálisan) odaadni magam bárki másnak.

 

Június 20., péntek

 

Felhívott Zippo. Összevágták az első három adást. Dev Singh szerepe abszolút minimális lett.

Az a groteszk disznóság az uborkával meg a disznó fülével teljesen kimaradt.

Zippo megsúgta: "Fölmerült, hogy Devet mellőzik." Azt mondtam, szerintem bölcs döntés lenne. Megkért, hogy faxoljam el a listát, mire van szükségem a hétfői felvételekhez. Elfaxoltam neki három receptet: csirkeaprólék-pástétom, ökörszívpörkölt, spórolós leves. Már-már megkérdeztem tőle, nincs-e kedve megcsinálni A fehér furgont, de hírtelen azt mondta: – Mennem kell. Goldie ügynöke hív a mobilon. Goldie parókaegyensúlyt követel.

 

Június 23., hétfő

 

Ma felhívott Pandora:

– Ha a News of the Worldtől keresnek, mondd, hogy nincs mit mondanod. – Nem részletezte.

Elég baljósan hangzik. Néhány percig elbeszélgettünk szüleink románcáról. Kódneveket használtunk: A volt az anyám, B az apja. Pandora elmesélte, hogy C (az anyja) könnyek között hívta azzal, hogy Kit-Kat csokoládépapírt talált B anorákjának zsebében.

– Te jó ég! – nyögtem. – A adagja napi két Kit-Kat. De miért gyanakszik C? Miért ne ehetne B Kit-Katot?

– Mert 1989 óta bojkottálja a Kit-Katot gyártó céget. A kakaószüretelő munkások munkakörülményei miatt. Vagy valami ilyesmi.

– Le fognak bukni – mondtam. Megállapodtunk, hogy a jövő héten ismét áttekintjük az ABC-t.

Dev Singh nem lett mellőzve. Ellenkezőleg. Szabadjára engedték! A stúdióban mindenki halálra röhögte magát a hervasztó bohóckodásán – kivéve Cathet meg engem. Amikor az aprólékkal zsonglőrködött, és a serpenyővel kapdosta el a csirkezúzát, majdnem kimentem a stúdióból. Ám megszólalt bennem a profi, mozgósítottam belső tartalékaimat, és befejeztem az ételkompozíciót. Ezenkívül bevetettem néhány irodalmi aforizmát is, hogy emeljem valamelyest a szellemi színvonalat. Miközben bemutattam, hogyan kell mártást sötétíteni, bedobtam egy bonmot-t: "A nő olyan, mint a filteres tea. Csak akkor látszik, hogy milyen erős, ha leforrázzák."

Nancy Reagannek tulajdonítják. Hát... lehet, hogy mot, de nem olyan bon. Viszont Zippónak tetszett. Azt hiszem.

A felvételek szünetében Zippo állandóan Los Angelest tárcsázta, néha gyors telefonkonferenciát rendezett, úgyhogy mindannyian végighallgathattuk mániákus monológjait a (nyilván végzetes) Igaz szerelem ről. Nathan Stag, a szerelemrendező – ahogyan szólították – egyszerre csak üvöltözni kezdett: – Na figyelj, Zippo, nincs a világon olyan paróka, amitől bárki is elhinné, hogy Burt Reynolds harmincöt éves! Nem létezik, a k... életbe, nem és nem!

A Resztli, te édes! olyan keserú, mint az epe. Szörnyű. Közröhej tárgya leszek.

 

Június 24., kedd

 

Álmatlanul forgolódtam hajnali négyig, hallgattam az esőt, és szorongtam a News of the World miatt. Ha a szorongás olimpiai versenyszám volna, aranyérmes lennék.

Reggel fél hatkor felhívott William, hogy emlékeztessen: július elsején van a születésnapja.

Hogyan lehet megmagyarázni egy nem egészen hároméves gyereknek, hogy reggel kilenc előtt ne hívjon? Imádom a kölyköt, de jobban örülnék, ha nem vezették volna be az automata gyorstárcsázást.

Két napja nem láttam Hamfrit.

 

Június 25., szerda

 

Olvastam a Clinton elnök elleni szexvádakról. Rajtam kívül mindenkinek van szexuális élete.

Még Malcolm ís folytat érzéki viszonyt. Annette-tel, aki a Stranden árusítja az Evening Standardet. Ma meglestem a szemközti járdáról. A Kövérek Klubjának elnöknője hozzá képest Claudia Schiffer. A macskanadrágba préselt combja olyan, mint annak a kaliforniai vörösfenyőnek a törzse, amibe az amerikaiak kétsávos utat vágnak. Egyébként kedves arca van, és ha rendesen levágnák a haját, egészen jól nézne ki.

Mindig tudom, hogy mikor húzta ki nála a gyufát Malcolm, mert ilyenkor másnap az arcán, a nyakán, a mellén elolvashatók a könnyen nyomot hagyó festékkel nyomtatott előző napi szalagcímek. Malcolm meg van győződve róla, hogy a "ferde szeműek" rabolták el Hamfrit, és azóta fekete babbal és gyömbérszósszal körített marhahússzeletté változtatták. Azt állítja, hogy 1993-ban, Wolverhamptonben egy adag szecsuani csirkében szépen gravírozott pedigréjelvényt talált "Bodri" felirattal. A Bodri-jelvényt azután elvitte az egészségügyi hatósághoz, de nem vették komolyan.

– Hát... akkoriban nemcsak kaszáltam a füvet, hanem szívtam is – vallotta be, amikor arról érdeklődtem, hogyan viselkedett a hivatalban. – Erre a nagypofájú nyavalyások kihívták a zsarvakat, azok meg úgy kivágtak, mint a rezet. Keserű hangütése arra engedett következtetni, hogy még mindig némi nehezteléssel tekint a hatóságokra.

Éjjel kettőkor felhívott Rosie, és könyörgött, hogy mentsem ki a glastonburyi rockfesztiválról.

Azt hiszi, hogy lefagyott a lába. Egy mocsárban vergődik. A cipője elveszett, két órán át állt sorba, míg telefonhoz jutott. Én vagyok az egyetlen reménye. Azt feleltem, nincs benzin a kocsimban, és azt tanácsoltam, forduljon bizalommal saját kedves, szolidáris, mások bajára nyitott szívvel figyelő nemzedékéhez.

 

Június 28., szombat

 

Ma azzal hívott fel Luigi, hogy feltűnt a láthatáron néhány gazdag befektető – "meg akarják menteni" a Nagy Zabálást. Teljes átalakítást terveznek, a pincében oxigénbárt (!) rendeznének be.

A jelenlegi étterem 1950-es gyáriétkezde-stílusban épülne át, az emeleti rész (a lakásommal együtt) csak klubtagok számára nyitott dohányzó lenne.

Luigi azt mondta, hogy a klubtagságra ácsingózó dohányosoktól megkövetelik az orvosi igazolást, hogy komolyan dohányoznak, és nem csak tiszta tüdejű opportunista epigonok.

A pletykák szerint Michael Caine is a befektetők közt van.

Ezt csak kevesen tudják, és én is titoktartást esküdtem. A mostani személyzetből nem tartanának meg senkit. Luigi beszállt a sógora ablaktisztító vállalkozásába a Cadogan Gardens körül. Nekiláttam új lakást keresni Londonban. Nem akarok visszaköltözni a Wisteria sétányra, kinőttem a vidéki életet.

 

Június 29., vasárnap

 

A Savoy Hotelt kisebb egérinvázió fenyegeti. Az igazgatóság ingyenitalt ajánl minden olyan vendégnek, aki tetten ér egy egeret. Másfél órát ültem a bárban egy pohár ásványvízzel. Úgy lestem a padlószegélyeket, hogy majd belefeszültem, de egyetlen rágcsáló sem mutatkozott. Ilyen az én formám.

 

Június 30., hétfő

 

Magányos vagyok. Ma egyetlen emberrel beszélgettem hosszasabban, egy japán túristanővel a Covent Garden-i Tesco előtt (ahol macigumicukit vásároltam nagy tételben). Megkérdezte, hogyan juthat el a Törkölyországba. Elámultam, hogy a korábbi sohóbeli munkahelyem tőszomszédságában lévő finomszeszre szakosodott italbolt olyan hírnévre tett szert, hogy japán turisták egyenesen azért jönnek Londonba, hogy megtekintsék. Elirányítottam a nőt a Soho felé, sőt felajánlottam, hogy elkísérem a metróig, de elutasította.

Az ágyban a japán turistanőről fantaziáltam: vajon hogyan fest a Törkölyország magas bárszékén, keresztbe vetett lábbal, törkölytől tüzesen csillogó, ferdén kacsintó pillantással... de semmi sem jött ki belőle. Még a farkam is cserbenhagyott. Vajon apától örököltem ezt a kókatagságot a kopaszodással együtt? Itt az ideje, hogy újra látogatást tegyek dr. Ng-nél. Ha ma bejelentkezem, három hét múlva már fogad is.

 

Este 7

Július 17-én reggel tíz óra 10 perckor van jelenésem dr. Ngnél. Micsoda mákom van, hogy elegyes kórképem egyik eleme sem fenyeget azonnali halállal.

Chris Patten és Károly herceg ma visszaadták Hongkongot a kommunistáknak. Előre látom, hogy ma este Levi's farmerre és Sony walkmanre éhes fosztogató kínai hadak árasztják el Hongkongot. A város lángokban áll. Kérdés: miért nem visel Chris Patten egyenruhát egy ilyen ritka alkalomra? Legalább kölcsönkérhetett volna valamit (ha mást nem, hát egy háromszögletű kalapot)! Hát hogyan lehet egy birodalmat utcai ruhában szanálni?! Az ilyesmi egyszerúen stílustalan.

 

Július 1., kedd

 

Már kilenckor a Hamleys áruház ajtaja előtt toporogtam. Amint nyitottak, felmentem az emeleti ruhaosztályra, és Jeremy Clarkson stílusú showman-cuccot kértem. Az osztályon dolgozó eladó, Kevin a vállát vonogatta.

– Csak fiktív figurák cuccait áruljuk.

Erre rögtön kiszúrtam egy rikítóan ízléstelen Robin Hood-felszerelést (négy és nyolc év közöttiek számára), melyhez tollas kalap, íj és nyílvesszők tartoztak. Kevin közölte, hogy Robin Hood fiktív figura, és hozzátette, hogy a Hősök és mítoszok a tizenhatodik századi Nottinghamshire-ben című disszertációja, melyre doktori címet kapott a Nottinghami Egyetemtől, napnál világosabban bizonyítja, micsoda társadalmi igény mutatkozik a hősökre.

Megkérdeztem, miért vacakol gyerekcuccokkal, ha egyszer bölcsészdoktor. Azt felelte: – A nagydoktorimra gyűjtök. A címe már megvan. A kávé hatása az angol irodalmi életre dr. Johnsontól Martin Amisig.

Szívem hevesebben vert az irigységtől. Megkérdeztem, hogy egy ilyen téma mennyiben segít hozzá a jó és jól fizető álláshoz. Kevin felstószolta a polcra a Csipkerózsika-ébresztő-órákat, és azt felelte: – Talán felfedez a Nescafé vállalat.

Megvettem a Robin Hood-cuccot. Itt az ideje, hogy Williamben tudatosodjon történelmi-kulturális öröksége.

 

BOUNCOFALVA – WILLIAM HARMADIK SZÜLETÉSNAPJA

 

Apa kimászott az ágyból, hogy jelen lehessen a tortagyertyaelfújási ceremónián, mely angol örökségünk szerves részét képezi. William megpróbálta, ami tőle telt, de nem tudta egyszerre elfújni az összes gyertyát. Ötször huzakodott neki, és még az én titkos segítségemre is szüksége volt, mire kialudtak az apró lángok. Anya hibája. Nem hagyja, hogy William egy pillanatra is elengedje a szoknyáját. Edződnie kell. Kegyetlen a világ, odakünn farkastörvények uralkodnak.

Jo Jo hagyományos joruba selyemruhát küldött neki. Williamnek jobban tetszett, mint a Robin Hood-cucc, és nem volt hajlandó levenni, amikor eljött a lefekvés ideje. Anya azt mondta, lehet, hogy bepereli a dohánymultikat egymillió fontra. Fizessék meg a nikotinfüggősége, a köhögése meg a ráncai árát.

 

Július 3., csütörtök

 

Reggel olvastam az újságban, hogy egy japán túristanőt szállítottak a kijózanítóba a sohóbeli Törkölyországból, aki magához térvén feljelentést akart tenni ismeretlen tettes ellen, ugyanis – a kórház szóvivője szerint – eredetileg Törökországba szándékozott utazni, ám egy londoni járókelő – feltehetőleg a nehézkes japán akcentusból fakadó félreértés révén – a hihetetlenül hatékony finomszeszeiről ismert italboltba irányította. Milyen különös egybeesés!

 

Július 4., péntek

AZ ITÁLIA BÁRBAN

 

Két amerikai vad tivornyával ünnepli a függetlenség napját: rendes kávét rendelnek, nem koffeinmenteset. Amikor eléjük teszik a csészét, úgy isszák, mintha folyékony nitroglicerin lenne.

 

Július 5., szombat

 

Ma reggel Wad a saját kulcsával nyomult be a lakásomba. Egy építész kísérte, a cucca leginkább valami partedlivel kombinált fogorvosi overallra emlékeztetett, bár nincs kizárva, hogy ő ingnek szánta. Ki-be sétáltak a hálószobában, mintha levegő volnék, holott teljes testi valómban ott feküdtem az ágyban. Enyhe depresszióm lidércnyomássá izmosodott. Mire elmentek, majdnem sírtam.

Az eső nem akar elállni.

 

Július 6., vasárnap

 

Ki kell másznom az ágyból, és lakást keresni. Wad ma három kivitelezőt hozott az ágyamhoz, hogy tegyenek ajánlatot. A három arcon együttvéve egyetlen nemes vagy akár csak becsületes vonás sem akadt.

Még mindig esik.

 

Július 7., hétfő

 

Felhívott Nigel, és elmondta, anyja rosszul fogadta a hírt, hogy a fia meleg. Noha Rock Hudson nagy nyilvánosság előtt vallotta be, hogy mi az ábra, Nigel anyja még így sem hisz neki, ami pedig a fiát illeti, biztos benne, hogy visszatér a helyes útra, amint megtalálja a megfelelő

leányt. Az apja motyogott valamit arról, hogy a lovak között az ilyesmi nem szokás, de azután hirtelen gyanú csillant a szemében, és kiment az istállójába.

 

Július 9., szerda

 

Malcolm átjött, hogy ellenőrizze, visszatérte Hamfri. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy napok óta se híre, se hamva. Elmés megjegyzést tettem: – Lehet, hogy belefulladt az esőbe! – de legnagyobb meglepetésemre Malcolm könnyekben tört ki. Tudom, hogy nekünk, a késő kilencvenes évek nemzedékének nem tilos többé nyilvánosan sírnunk, és kimutathatjuk érzelmeinket, de azért nem dob fel a látvány. Alig tudtam megállni, hogy rá ne szóljak: szedje össze magát. Adtam neki 20 fontot, hogy vegyen magának egy tamagocsit, jobb híján ajnározzon legalább egy japán virtuális állatot.

 

Éjjel 2.00

Most jutott eszembe: Malcolm nyilván nem tudja elolvasni a használati utasítást, hogyan gondozza a tamagocsit. Mostanára nyilván feldobta a talpát a virtuális állatja.

 

Július 10., csütörtök

 

Pandorát a "környezet ellen elkövetett bűnőkkel" vádolja a sajtó. Amikor a Csevej magazinnak adott interjújában beismerte, hogy kedvence a Chanel No. 5, a Zöld Párt lecsapott rá, mint a villám. A Chanel No. 5 a hírek szerint valami olyan olajat tartalmaz, amit a veszélyeztetett brazíliai őserdőkben lelhető ritka, egzotikus fákból vonnak ki. Felhívtam Ednát, hogy kifejezzem együttérzésemet. Azt mondta, a frakcióvezető utasította Pandorát, hogy menjen a választókörzetébe, és ültessen néhány fát. Lehetőleg brit tölgyet. Vasárnap reggel fél tizenegykor sajtóreggeli lesz Bouncofalván, a gyár előtt. Ha akarok, elé mehetek, de előbb beszéljek Pandorával.

Ma vettem egy menedzserkalkulátort a Tottenham Court Roadon. Egész éjjel az adataimat pötyögtettem a masinába. Itt az ideje, hogy korszerűen szervezzem életemet, és olyan legyek, mint a penge. Elképesztő, hogy mi mindent tud a masina, és elfér a pizsamazsebben.

 

Július 11., péntek

 

Harriet Harman, a népjóléti miniszter a rádióban és a tévében is megpróbálta elmagyarázni a kormány "Jólét és munka" című programjának lényegét. Többször is "keresztes hadjáratnak" nevezte a programot. Meg kell mondanom, hogy Ms Harman nemcsak vakbuzgó, hanem hihetetlenül irritáló is. Talán jót tenne neki, ha megnövesztené a frufruját, melltartót hordana, ezzel szemben nem hordana mackónadrágot. És abba kéne hagyni az állandó nyafogást a nők hátrányos megkülönböztetéséről a politikában. Begolyózik tőle az ember.

 

Július 13., vasárnap

 

Tízre a gyár előtt voltam a Leicesteri Hírharsona egy riporterének és fotósának társaságában.

Ott volt az Independent fotósa is, aki kijelentette, hogy Pandora a gondolkodó emberek Diana hercegnője.

A választópolgárok maroknyi csoportját nyolc rendőr figyelte két járőrkocsiból.

Helikopter jelent meg a levegőben, tett néhány kört, majd leszállt a gyárnál. Pandora pattant ki a kabinból khakiszín Rohan márkájú ruhában. A kezében csillogó rozsdamentes acélásó. Életemben nem láttam még nőt, akinek jól állt a kerti munkaruha.

 

Pandora kísérete, egy Charlie Whelan nevű szakadt, foltos zakójú, gyűrött nadrágú pasasból állt. Amikor előkecmergett a helikopterből, rágyújtott, és azt kérdezte: – Na hol az a k... sajtó?

Az Independent fotósa azt felelte: – A többiek a Kensington-palotánál nyomulnak. Diana hercegnőnek új pasija van. Egy arab.

– Charlie, hol vannak a fák, amiket el kell ültetnem? – érdeklődött Pandora.

Charlie ráncos homlokára csapott a nikotinsárga kezével.

– Otthagytam a rohadt gallyakat a helikopterállomáson!

Ezen a ponton levettem baseballsapkámat és napszemüvegemet, leleplezvén magamat Pandora előtt. Nem mondhatni, hogy felizgatta volna a jelenlétem.

– Adrian! – mondta. – Már megint?! Te üldözöl engem?

Megnyugtattam, hogy csak véletlenül vetődtem ide, útban a fiam, William felé. Meghívtam őt meg a kíséretét vasárnapi ebédre anyáékhoz.

– Hát, egy marhaszelet meg egy yorkshire-i puding nem jönne éppen rosszul – mondta Charlie. Beleegyeztek, hogy eljönnek, feltéve, hogy találok nekik néhány fát. Elvittem őket a kocsival a Bob Perkins-féle faiskolába.

A sajtó követett bennünket, és fénykép készült Pandoráról meg a faiskola-névadó Bob Perkinsről, amint néhány penészes levelű facsemetét csodálnak egy óriási üvegház mellett.

A Leicesteri Hírharsona keresztkérdéseknek vetette alá Pandorát, hogy mennyire elkötelezett a zöldség eszméi mellett. Hát erre kiderült, hogy mélyen egyetért a szelektív hulladékgyűjtés gondolatával, szereti a tiszta levegőt, rajong a leicesteri megyei tanács Új Erdő tervéért, ezzel szemben határozottan ellene van a levegőszennyezésnek, a folyómérgezésnek, valamint az elektromosság és a gáz pazarlásának.

Míg az interjút készítették, bementem a függő cserepekkel telelógatott üvegházba, és a mobilon felhívtam anyát, aki azt sem tudta, hogy Leicesterben vagyok. Amikor megmondtam neki, hogy meghívtam hozzá három vendéget plusz önmagamat ebédre, felsikoltott. Azt nem mondhatnám, hogy mondott is valamit, eleinte csak sikoltozott. Végül összeszedte magát annyira, hogy ordítozzon.

– Egy szelet szikkadt bárányhús van az egész házban, épp csak elég nekem, apádnak, Rosienak és Williamnek, nincs egy fillérem sem, és a yorkshire-i pudingos edényben kihajtott a gaz! Miért nem viszed őket étterembe?

Közöltem vele, hogy ha most Arábiában lennénk, akkor akár a saját szemgolyóit is feltálalná, ha ilyen közmegbecsülésnek örvendő vendégek tennék tiszteletüket nála.

Mire anya – igazán fölöslegesen – felhívta a figyelmem arra, hogy ez itt Bouncofalva és nem Arábia. És hogy Pandora miért nem a saját szüleit tiszteli meg látogatásával, akik egysaroknyira laknak a faiskolától? És hozzátette: – Tudom, hogy otthon vannak, mert reggel összeakadtam Ivannal, amikor az Újkutyát sétáltattam!

Sátáni kacajt hallattam és letettem. Igen kínos volt, hogy vissza kellett vonnom a meghívást.

Charlie Whelan nyögdécselt egy kicsit:

– Pedig már úgy beleéltem magam, hogy yorkshire-i pudingot eszem. Csorog a nyálam, ha rá gondolok.

Amikor megkérdeztem Pandorát, vajon a szülei hajlandók lennének-e arra, hogy gyorsan összeüssenek egy hagyományos angol sültet, csak nevetett: – A és C évek óta nem esznek húst. A vasárnapi főattrakció rántottás pirítós a tévé előtt, miközben a Klasszikus kincsek titkai - t nézik.

Bob Perkins az ostorfákat javasolta a gyár előtti körforgalom járdaszigetén. Miután Pandorát lefényképezték, amint éppen ostorfát ápol, bevettük magunkat a szomszédos McDonald's-ba.

Tele volt gyerekpásztorolásra kényszerített apákkal, akik kétségbeesetten próbálták kordában tartani ivadékaikat.

Pandorát szünet nélkül zaklatták a választópolgárok. A halas szendvicshez hozzá sem ért, még McHalni sem volt ideje.

Egy golfszvetteres öregember arról panaszkodott, hogy a hálószobája előtt álló utcalámpa zárlatos, villog, és nem hagyja aludni. Egy indiai jelentette, hogy sehol sem tud parkolni a kocsijával. Egy elmebeteg benyomást keltő nő azt mondta, felháborítónak tarja, hogy Pandora nem gyászolta meg nyilvánosan James Stewartot, a színészt, aki pedig július másodikán hunyt el.

Már éppen távoztunk, amikor egy nyers színű autóskabátot viselő, sétapálcás ürge bicegett oda Pandorához, és szívszakasztó történetet adott elő a szomszédjáról, aki öt évvel ezelőtt ostorfákat ültetett a telekhatárra: – Háromméteresre nőttek, és elfogják a napot.

Pandora beírta a nevét és telefonszámát a menedzserkalkulátorába, és azt mondta, utánanéz, hogy mit tehet.

Egy csapat biciklis gyerek verődött össze, hogy megnézze a helikopterfelszállást – minden két gyerekre jutott egy rendőr. A gép után bámultam, míg csak a helikopter apró ponttá nem zsugorodott a sötétedő égen, azután az autóba ültem, és a Wisteria sétányra hajtottam, hogy végre találkozzam a fiammal.

 

Július 14., hétfő

 

Ma vettem egy Independent et. A címlapon Pandora fotója. Aki apróra végignézi a képet, észreveheti a háttérben az orrom hegyét. Elhatároztam, hogy csak akkor határozom el azt, hogy mikor határozok majd, ha határozottan jobban érzem magam. Határozottan törékeny lelkiállapotban vagyok. Ma csomag érkezett Japánból, Oszakából; egy ottani kiadó visszaküldte regényem, az Ímhol hazámnak sík hegyei kéziratát. Azt írták, hogy "utánérzés", de azt nem tették hozzá, hogy minek az utánérzése. Talán tömörebbre kellene fogalmaznom a címet amolyan Háború és béke-stílusban. Hosszas töprengés után megtaláltam a legmegfelelőbb címet: Háború és béka.

 

Július 15., kedd

 

Reggel kénytelen voltam elhagyni a lakást, mert kifogytam a macigumicukiból. Aztán hazasiettem, hogy újracsomagoljam a Háború és béká t – azt hiszem, Izlandra küldöm, ahol tudomásom szerint újszerű kultúrális virágzás vette kezdetét. Az étterem telefonjáról felhívtam egy izlandi kiadót. Egy nő vette föl a kagylót. Tökéletesen idegen nyelven beszélt – még az sincs kizárva, hogy izlandiul. Letettem a kagylót. Beszéljenek angolul, vagy nézhetnek. El lesznek szigetelve tőlem.

 

Július 16., szerda

 

Mit fogok csinálni életem hátralevő részében? Hol fogok lakni? Miből élek meg, ha a Sercli-munka véget ér? Akkor most már én tényleg el vagyok válva a feleségemtől? Mennyi ideig élhet az ember székelés nélkül? Mennyi pénzem van a bankban? Vajon ad-e munkát Wad az új éttermében? Mennyi időm van hátra addig, amíg teljesen megkopaszodom? Erről jut eszembe – vajon időre befejezik-e a tökkopasz greenwichi Millennium-dóm építését? Hogyan bírja az építész a stresszt?

 

Július 17., csütörtök

 

Dr. Ng azt mondta, hogy a szorongás és a bizonytalanság tökéletesen adekvát pszichés válasz e tébolyult világ impulzusaira. Azt tanácsolta, hogy kezdjek gyűjteni a nyugdíjas éveimre. Na, ennyit arról, mit ér a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Az édes kis NYUFI.

Másfél órán keresztül küzdöttem, hogy kiürítsem beleimet. Valaki csengetett, de üzenet nélkül távozott. A jövőben mindig tartok könyvet a WC-n. Másfél órára magamra maradni a saját a gondolataimmal! Nincs ennél elviselhetetlenebb. A. A. Gill kutyagumicikkének emléke különösen fájdalmasan érintett.

Felhívott Belinda, hogy értesítsen: végre leadják a műsort a Millennium Televízióján. Szerda délelőttönként megy, fél tizenegykor. Keserű szájízzel emlékeztettem, hogy akkor éppen Mr Shabry alpári anyagcsereviccekkel agyonzsúfolt és ebből következően hihetetlenül népszerű vaker-showjával egy időben megy majd. Mire Belinda azzal vigasztalt: – Hidd el, Adrian, ha a Shabry-féle vakercsapat meglátja a nézettségi adatokat, csak úgy kapkodják majd a fejüket!

 

Július 18., péntek

 

Ma eredménytelenül kutattam a menedzserkalkulátor feltörhetetlen fájlrendszerében, hátha megtalálom a korábban gondosan beleírt bevétel-kiadás egyenleget. Valami oknál fogva nem volt hajlandó kiadni az adatokat. Talán egy zsugorított adatvédelmi biztos ül benne. Kimentem az Old Compton Streetre egy új elemért. A segítőkész eladó azt mondta, hogy az ő notesze karácsonykor visszatartotta azoknak a listáját, akiknek lapot akart küldeni. Folytatta volna, hogy beavasson az ebből támadt családi veszekedés részleteibe is, ám valami más kötötte le a figyelmemet.

Észrevettem Justine-t, amint kilép a szemközti Valerie cukrászdából, úgyhogy sietve fizettem, kirohantam a boltból, és csatlakoztam hozzá. Míg a Wardour Streeten sétáltunk, belém karolt.

Vajon azt akarta jelezni, hogy hajlandó nemi kapcsolatra lépni velem? Vagy csak támogatásra szorult? (Ugyanis tizenkét centis birodalmi billegőn támolygott.) Sose lehet tudni a mai nőknél.

Justine egyik kollégája a fellépései közt olvasni tanítja Malcolmot. Megbeszéltük, hogy kedden találkozunk, és elmegyünk egy japán étterembe.

 

Július 19., szombat

 

Titokzatos csütörtöki látogatóm Malcolm volt. Majd megbolondult, annyira szeretett volna megtudni valamit Hamfriról. Megkérdeztem, miért nem hagyott üzenetet a küszöb alatt. Azt mondta, egyelőre csak azt tudja leírni, hogy "a cica cicit cucliz".

 

Július 20., vasárnap

 

A nap java részét az Expressz fölött görnyedve töltöttem, hogy valami normális lakást találjak a Soho környékén. Valami vicces alak heti 500 fontot kért egy Poland Street-i, némileg átalakított ruhásszekrényért (külön bejárat a tűzlétráról) konyha-és fürdőszoba-használat nélkül. Most már igazán meg kell tudnom, hogy állok anyagilag.

Felhívtam a bankomat, és megadtam a kódszámot: 9999, meg a jelszavamat: YARMOUTH. A bankhivatalnok, egy kellemes hangú nő – aki a nevét is elárulta: Marilyn – elszörnyedt, hogy az egész jelszót bediktáltam neki. Ugyanis éppen meg akarta tudakolni tőlem, hogy mi a jelszavam második betűje, és akkor, ha csak annyit mondtam volna: "A", gond nélkül megadhatta volna, hogy mekkora összeg található a folyószámlámon. – Így azonban – mondta – új számlát kell nyitnia. Ettől a pillanattól kezdve valamennyi kódszáma és jelszava törölve van és érvénytelen.

Szívszaggatóan könyörögtem Marilynnek, hadd tudjam meg saját számlám titkát, de ő azt felelte: – A számítógép lezárta ezt a számlát. Az új számlanyitási kérelemre vonatkozó nyomtatványt postára adom.

– Tulajdonképpen hol van az én pénzem, Marilyn? – kérdeztem. – Valami megfogható helyen, mondjuk egy páncélszekrényben?

– Az ön pénze mint olyan valójában nem létezik – felelte Marilyn. – Az ön pénze, Mr Mole, lényegében absztrakció, mely pénzintézetek között vándorol a légben, kitéve az infláció és a kamatlábak kényének-kedvének, valamint a világgazdaság egészségi állapotának. – Marilyn tehát leleplezte magát, és nyomban elnézést is kért, amiért megmutatta emberi arcát. Valóságos kamikazebeszéd volt.

Marilyn azt is elárulta, hogy beszélgetésünket rögzítették. Megpróbáltam nyújtani éteri együttlétünket, ám a negyvennégy éves, sötét hajú, háromgyermekes, férjezett Marilyn imígyen szólott: – Ne várakoztassuk a többi ügyfelet, Mr Mole.

 

Július 21., hétfő

 

Nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára egy meztelen test melegét.

 

Hajnali 3.00

Most már emlékszem. A múlt vasárnap. Amikor az Újkutya az ölembe vackolódott, mialatt Grimm-meséket olvastam Williamnek.

 

Hajnali 4.00

Nem bírok elaludni a szorongástól, hogy Justine kisugárzásának hatására az ínyenc japán fogások úgy festenek majd, mint az olcsó gyorskaja. Tudom, hogy drágán öltözik, de hiába, úgy hordja a cuccait, mint a konfekciókatalógusok konfekciómodelljei.

 

Július 22., kedd

 

Megtörtént, amitől féltem. Nem bírtam nyugton enni az étteremben.

Reménytelenül össze nem illő pár voltunk. Ő feszes, vörös Versace-ruhát viselt az elhunyt divatdiktátor emlékére, én meg velejéig szürke, intellektuálisan hétköznapi öltözéket. Én tudtam, hogyan kell enni a szusit meg a tempurát, és hogyan kell használni a pálcikát, ő meg fintorgott a nyers hal láttán, és kést-villát kért a mord pincértől. Intelligens lány, de egyetlen sort nem olvasott azóta, hogy befejezte az iskolát. Cherie Blairről beszélgettünk, aki 2000 fontot költött ar-ra, hogy André Luard-t, a fodrászát maga után utaztassa a múlt heti denveri csúcstalálkozóra.

Megegyeztünk abban, hogy ez amerikai tempó.

– Egy kicsit hasonlít arra, amikor Elvis maga után hozatta a kedvenc sajtburgerét Memphisből Las Vegasba, nem? – kérdezte Justine.

Én meg azt feleltem:

– A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom meg abszolúte korrumpál.

Mire Justine:

– Te olyan okos vagy, Adrian. Kész egyetem, ha veled van az ember.

 

Július 23., szerda

 

Megkaptam a banktól az új számlanyitási kérelemre vonatkozó nyomtatványt. Az új kódom: 1111, az új jelszavam: CROMER.

Miért vettem ki minden pénzemet az építőszövetkezeti számláról 1995-ben? Akkor csak annyi volt a dolgom, hogy felhívtam a jó öreg Mr Lewishamet, ő meg rögtön kente-vágta, mi a helyzet, és még azt is megkérdezte, hogy állok az Ímhol - lal.

Biztos megszakadt a szíve, amikor kivettem mind a 2709 font 26 pennyt a Market Harborough Építőszövetkezetből.

 

Július 25., péntek

 

Diana hercegnő mosodaszámlája elképesztő lehet. Mostanában mindig fehérben jár, és egy szűzies szent benyomását kelti. Ha netán gyorsmosodalánc-tulajdonos volnék, szponzorálnám az összes jótékony akcióját. Diana épp most ígérte meg egy Mohamed nevű pasasnak, hogy műlábat vesz neki.

 

Július 26., szombat

 

Ma felhívtam a bankot, hogy megtudjam, hogy áll a számlám. Egy géphang közölte velem, hogy a vonalak túlterheltek, várnom kell. Négy percig hallgattam Vivaldi A négy évszakát, azután utálkozva letettem a kagylót.

Felhívtam a biztosítót, hogy benyújtsam követelésemet – valami szemétláda ellopta William triciklijét, amíg ő meg anya bent voltak az újságosnál. Egy géphang arra kért, hogy várjak.

Közben nem mulasztotta el megjegyezni, hogy hívásom kiemelkedően fontos a biztosítótársaság számára. Azután elárulta, hogy én vagyok a tizenharmadik kapcsolásra váró ügyfél a sorban.

Mindeközben Chris de Burgh dalát, A vörös ruhás asszony t hallgathattam, amit mindig is utáltam. A következő műsorszám Rod Stewart volt, de amikor elkezdte vernyogni, hogy I am sailing, levágtam a kagylót. Hová lettek az angol telefonisták? Mindet leselejtezték, vagy mi?

Mikor vették át a hatalmat a robotok?

 

Július 28., hétfő

 

Felhívott Justine, és megkérdezte, miért nem hívtam. Képtelen voltam kinyögni az igazat.

Hogy szeretném, ha legközelebb valami normálisabb ruhát venne föl, ha együtt mutatkozunk.

Ehelyett azt hazudtam, hogy keményen dolgozom a tévésorozatomon, A fehér furgon on. Azt mondta, ha elfogadják, feltétlenül számít egy szerepre. Játszhat, mert tagja a Színészcéhnek. Fel nem foghatom, hogyan engedhet soraiba a céh olyasvalakit, aki erotikus birkózószámot mutat be egy boa constrictorral? És mi jut a festetlen arcú, lapos főiskolás leányoknak, akik elepednek azért, hogy Ibsent játszhassanak?

 

Július 29., kedd

 

Reggel hétkor Wad berontott a hálószobámba, és rám parancsolt, hogy költözzek ki.

– Mikor? – kérdeztem.

Mire ő: – Egy órád van!

Mire én: – Peter, kisebb-nagyobb megszakításokkal nyolc éve dolgozom nálad. Nincs hova mennem. Könyörülj rajtam.

Mire ő: – Nyolckor jönnek a kivitelezők, úgyhogy tűnés a búsba!

 

Augusztus 1., péntek

JUSTINE LAKÁSA – POLAND STREET

 

Sok férfi irigyelne most, hogy itt lakom ebben a babaházlakásban, London szívében, egy olyan lánynál, akinek a nevét villódzó neonbetűk hirdetik odakint, a "színház" homlokzatán – hát akkor miért nem vagyok boldog?

Miután bevásároltuk a vacsorát, a Marks & Spencer-ben a nőiruha-osztály felé kormányoztam Justine-t. Javasoltam, hogy próbáljon fel egy szép, gépben mosható, nyers színű pulóvert egy kényelmes farmerrel... Elszörnyedve mért végig.

 

Augusztus 3., vasárnap

 

Justine barátja, aki a Harrods áruház kézitáskaosztályán dolgozik, jelentette, hogy Diana hercegnőt rövidesen eljegyzi Dodi Fayed, Mohammed al-Fayednek, a Királynő Kedvenc Áruháza multimilliomos tulajdonosának fia!

Tüzetesen átolvastam a lapokat, hogy lássam, van-e képük megerősíteni ezt a nevetséges híresztelést. Nem találtam semmit. Szóltam Justine-nek, hogy ne terjessze a pletykát.

 

Augusztus 4., hétfő

 

Ma felugrott Benga Alan. Nem olvadt el a boldogságtól, hogy ott lát Justine konyhájában, amint épp Justine főztjét eszem (hajszálspagetti paradicsomszósszal). Azt mondta: – Nem is említetted, Justine, hogy van egy lakótársad.

Justine meg azt felelte:

 

– Ez csak Adrian. – Mintha valami ártalmatlan eunuch lennék. És hozzátette: – Külön alszunk.

Zaklatottan távoztam, de mentemben még hallottam Benga Alan kérdését: – Mit látsz benne, Justine?

– Szeretem az értelmes fiúkat. Nem csak szexből áll az élet, Al.

– Tényleg? – kérdezte Benga, és a hangjában őszinte hökkenet csengett.

 

Augusztus 5., kedd

 

Úgy döntöttem, hogy szüzességi fogadalmat teszek. Szerintem túl nagy a felhajtás a szex körül. Végül is alig néhány percig tart az egész, és mégis mindig mekkora hűhót csapnak miatta.

 

Kedves Stephen Fry!

A nevem Adrian Mole. Egy alkalommal abban a szerencsében volt részem, hogy pacalt főzhettem Önnek, amit Ön így minősített: "feledhetetlen". (Nagy Zabálás, 1996. szept. 15.) Másodszor nem tette nálunk tiszteletét, nem jött se ebédre, se vacsorára. Nagy csodálója vagyok műveltségének és szellemességének.

Mivel nemrégiben elhatároztam, hogy nemiségmentesen élek, egyszersmind híres leszek, fölmerült bennem, hogy megtudakolom Öntől, aki szintén szextelen híresség, hogyan egyezteti össze magában e két tényezőt. Gondolom, igen elfoglalt, mégis biztos vagyok benne, hogy bokros teendőit megszakítva tanáccsal szolgál egy olyan férfi számára, aki gyakorlatilag az Ön doppelgangeré nek tekinthető. Hiszen én magam is afféle intellektuel volnék.

Kösz, Steve.

Minden jót!

Adrian Mole

Ui.: Örülnék a mielőbbi válasznak.

 

Augusztus 6., szerda

 

A Nagy Zabálásból átirányított meghívót hozott a postás. A kártyán egy tál resztli fényképe, rajta a felirat:

A Sercli Produkció meghívja

Adrian Mole-t és kísérőjét

a Resztli, te édes! nyitó bulijára.

Az est fénypontjai:

egy kis fess nass, egy pohár pezsgő és Dev Singh.

 

Justine elolvasta, és azt mondta:

– Azt hittem, Adrian, te vagy a sztár.

– Hát persze hogy én – feleltem. – Nyilván félrenyomtatták a meghívót.

Justine megkérdezte, eljöhet-e mint kísérő. Szívem szerint nem őt választottam volna, ám miután négyszer hívtam Pandorát, és egyszer sem vették föl, rábólintottam: eljöhet velem pénteken.

Örült neki, de rögtön aggódni kezdett: nincs egy rongya, amit fölvegyen.

Megragadtam az alkalmat, kiugrottam a Marks & Spencerbe, és vettem neki egy igen csinos, bő, földig érő, békanyálzöld műselyem ruhát.

Amikor hajnali háromkor hazajött a munkából, átnyújtottam neki.

– A holnapi bulira vettem neked.

Csodálkozva nézte a ruhát.

– Ez inkább a mamád ízlése.

Mit blöfföl? Sose látta anyát.

 

Augusztus 8., péntek

 

Hiba volt elvinni Justine-t a Serclibe. Attól a pillanattól kezdve, hogy lelépett a tűzlétráról a feszes rózsaszín Versace-szoknyában meg a cseresznyeszín félmelltartóban, ő állt a figyelem középpontjában. A stúdióban mindenki újszerű elismeréssel pillantott rám. Zippo fojtott hangon azt mondta nekem: – Tudtam ám, hogy csak megjátszod a seggfej vidéki surmót, Adrian! Te jó ég, micsoda csaj!

Minden zsebhokicsatár álma! Kész csuklóízület-gyulladás! Egy lepedőakrobata cirkuszcsillag!

Taszított a durva nyelvezet. Meg is mondtam neki. Később, amikor dolgunk végzendő, egymás mellett álltunk a WC-n, megvallotta nekem, hogy első pillantásra beleszeretett Justine-be. Jó, jó, tudom én, hogy megesik az ilyesmi. Hiszen én magam is így estem bele Pandorába: amint ráemeltem a tekintetem.

– Mutass be neki, Adrian – könyörgött Zippo.

Izgalmában egy leheletnyit levizelte világos Gucci-mokaszinját. Nem árultam el neki. Miért tegyem tönkre az estéjét? Csatlakoztunk Justine új imádóinak seregéhez, akik némi csodálkozással hallgatták az óriáskígyó-ápolással kapcsolatos hozzáértő megjegyzéseit.

Átnyomakodtunk a tömegen, és bemutattam Justine-nek Zippót, aki hosszabban fogta kísérőm kezét, mint ahogyan az etikett megkívánta volna.

– Visszavehetném a kezem? – kérdezte végül Justine. – Csak mert görcsöt kap.

Zippo felragadott két pohár pezsgőt Cath tálcájáról, és az egyiket Justine kezébe nyomta: – Egész életemben erre a találkozásra vártam! Ünnepeljük meg ezt a kivételes pillanatot!

Justine-t egy pillanat alatt beszippantotta Zippo ömlengésének örvénye. Zippo bevetette a hű ebnél is hűbb pillantást, Justine a Marilyn Monroe-csücsört.

Érdeklődtem Zippónál, hogy látja, lesz-e folytatása a sorozatunknak, de meg se hallotta, mit beszélek, és megkérdezte Justine-t, tud-e főzni.

– Nem különösebben – felelte Justine. – Csak annyira, hogy felmelegítsem a félkész kaját a mikróban.

– Melegíts Justine- nel! – rikkantotta Zippo.

Jeleztem, hogy ez úgy hangzik mint egy fitneszvideo címe.

Mennyivel jobb lenne, hogy: Főzés gombnyomásra.

Zippót meg az alsercliket egészen elragadta az ötlet, de mindannyian ázalagállapotban voltak, úgyhogy nem fognak emlékezni.

Zippo félrevonta Justine-t, és hallottam, ahogyan jegyet váltanak: az egyik Kos, a másik Skorpió (nézetem szerint katasztrofális együttállás.) Dev Singh későn érkezett egy turbános szikh testőr kíséretében. Hamarosan rajongó talpnyalók csapata lihegte körül, csak úgy csüggtek csüggesztő szavain.

A Sercli Produkció megkörnyékezte a Lutri Rt.-t, hogy szponzorálna-e egy Devről készített dokumentumfilmet, melynek talpig posztmodern címe így hangzott: A Devről készített dokumentumfilm elkészítése. Kedves Naplóm, ha kettőnk közt marad, elárulom: e hír olyan hatással volt rám, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Meddig süppedhetünk még ez elhülyülés mocsarába? Már most is az alagsor alatti trutymóban dagonyázunk.

A társaság áthömpölygött egy Sokk a Sikk nevű shoreditchi kocsmába. A hely csak úgy hemzsegett a kiállító művészektől és kiállított műveiktől. Fekete volt minden, még az étel is: tintahal enténtájában, olcsó kaviár, feketeszeder-szósz, feketeleves.

Zippo kibontakozott Justine bűvköréből, és megemlékezett a Resztli, te édes! -ről. Futólag megemlített engem is, Devről viszont valóságos dicshimnuszt zengett, hangsúlyozva, hogy "káprázatos humora Norman Wisdom komikus géniuszához hasonlatos".

Éljen és hurrá fogadta a dicshimnuszt – még a kiállító művészek is beálltak az örömódát zengők közé. Norman Wisdom híre nyilván Shoreditchtől Albániáig terjed.

Zippo megkérdezte, van-e valami hozzátennivalóm. Mintha vattával tömték volna ki a fejem.

Azután azon kaptam magam, hogy szónokolok, és bocsánatért esedezem, amiért a negyedik adásban tizennyolcszor kellett megismételni miattam a felvételt, amíg végre ki tudtam nyögni, hogy mennyire felháborít a közvéleményt manipuláló resztliellenességesítési irányzat. Zippo vállat vont.

– Tizennyolc baki? Semmiség! – Biztos forrásból tudja, hogy Fergie, a yorki hercegnő

áfonyalé-reklámfilmjét éppen százháromszor kellett újravenni, mert a hercegnő képtelen volt a tőle elvárható lelkesedéssel fölmondani meglehetősen bonyolult szövegét: "Nekem ízlik."

Úgy éreztem, ez a bejelentés feloldoz bűnöm alól.

Dev fölpattant, és köszönetet mondott a Serclinek meg nekem, amiért lehetővé tettük számára a nagy kiugrást.

– Adrian nélkül nem ment volna – mondta. – Nagyszerűen adta nekem a lapot.

Kedélyesen fogadtam a bókot. Legalábbis remélem. De önbizalmam összelöttyedt és zsugorodott, majd sikoltozva kirohant a sötét shoreditchi éjszakába. Azóta sem látta senki.

Ott ültem a hallgatag Cath és a pletykafészek Belinda között, aki elárulta, hogy ismer valakit, aki ismer valakit, aki dolgozott a Tűzszekerek ben, melynek egyik producere Dodi Fayed volt. Ez a valaki azt mondta, hogy Dodi alkalmatlan a normális emberi kapcsolatokra. A hobbijának él. A baseballsapkagyűjtésnek. Belinda azt állította, hogy szájról szájra jár a hír. Dodi és Diana hercegnő közös filmet terveznek. A film főhőse egy elefánt, mely aknára lép. Marlon Brandót akarják a főszerepre.

Hajszálon múlt, hogy hülyét nem csináltam magamból: összetévesztettem az egyik kiállítási tárgyat a férfivécével. Még az a szerencse, hogy nem húztam le a cipzáram, mielőtt rájöttem a tévedésre.

 

Augusztus 10., vasárnap