LEICESTER

Velőmig hatolt a dermedés, amikor megpillantottam a mai Sunday Mirror címlapját. A szalagcím ez volt: A CSÓK. Alatta homályos fénykép, rajta Diana hercegnő és Dodi Fayed, a nagy baseballsapkagyűjtő. Szorosan átölelték egymást, talán hogy elfödjék, milyen kevés ruha van rajtuk. Szinte egymással takarództak. Charles hercegnek ma reggel nyilván torkán akadt a biopirítós.

Anya és Rosie összeröffentek a kép fölött, azután utasítottak, hogy rohanjak a BP-benzinkúthoz, és gyűjtsek be a botrányról mindent, amit csak lehet. Magam mellé vettem Williamet és az Újkutyát, kocsiba szálltunk és mentünk. A benzinkút melletti boltban beleütköztem Archie Taitbe, a féllábú nyugdíjasba. Éppen süteményt vásárolt a vasárnapi ebédhez. Eszrevette, ahogy összeszedegetem a bulvárlapokat, a News of the Worldöt meg a People-t, és összevonta a szemöldökét. Elmagyaráztam, hogy anyának meg a húgomnak lesz, mire megjegyezte: – Na persze, a nők kielégíthetetlen pletykaéhsége... – Egyetértettem.

Meghívott Williamet meg engem délutáni teára. Nem fűlött hozzá a fogam – az igazat megvallva, ha van valami, amihez semmi kedvem, akkor épp ez az –, de mielőtt eszembe jutott volna egy normális kifogás, William mindkettőnk nevében beleegyezett. Ez a gyerek szembeszökően meggondolatlan.

A látogatás vége felé már majd felrobbant a fejem. Archie társalgási stílusa nagyon intenzív, ráadásul állandóan kötelez rá, hogy bizonyítsam be, amit állítok. Megkérdezte, mit csinálok Londonban most, hogy a Nagy Zabálásra lecsapott a KÖJÁL. (Milyen jól értesült, ahhoz képest, hogy vidéki! ) Beszámoltam neki a Resztli, te édes! -ről, mire elővette a skót kockás fedelű noteszét és beírta a szeptember 10-i programját: "Adrian, tv, de. 10.30". Nála ugyan nincs kábeltévé, de ismer valakit, akinél van.

Mire visszaértem Bouncofalváról, Justine díványán már Zippo terpeszkedett. Justine éppen kagylót melegített a mikróban az ágyrajárónak. Egy Norman Wisdom-filmen röhögtek.

Krómfényes mobiltelefonjuk egymás mellett hevert a törhetetlen üvegből készült, bokamagas dohányzóasztalon. Mellette az Édes otthon című magazin, kinyitva a horganyozott vödrökről (az új stílusú vázákról) szóló cikknél.

Úgy éreztem, nem illek a képbe – mintha csak tetőtől talpig provincializmusba öltözve léptem volna a lakásba. Felajánlottam, hogy távozom, de Justine nem engedte: – Légy szíves, maradj, Adrian. Szeretnénk, ha te lennél szerelmünk első napjának hiteles tanúja.

Már ettem a sztráda egyik pihenőhelyén, úgyhogy nem kértem kagylót. Zippo egyenesen a héjból töltötte a nyákos falatkákat Justine szájába, és két kagyló közt megemlítette, hogy reggel egy referenciacsoportnak megmutatták a Resztli, te édes! első adását, és az érdeklődés akkora volt, hogy a nézettség akár az egymilliót is elérheti. Fél tizenkettőkor mentem lefeküdni, és otthagytam őket a díványon a szétszórt kagylóhéjak és vadkenderszálak közt.

 

0 óra 10 perc

Épp most hálták el a nászt. Justine azzal kopogtatott az ajtómon, hogy Zippo "hihetetlenül figyelmes és izgalmas szerető". Azt feleltem Justine-nek: osztozom örömében.

Megkérdezte, bejönnék-e a hálószobába, csak hogy megnyugtassam Zippót: mi ketten sosem voltunk egymás szeretői. Merthogy Zippo őrülten féltékeny.

Fölvettem a pongyolámat, és betámolyogtam a hálószobába. Az ágy mellett álló fényerő-szabályozós lávaüveg lámpa alig világított. A lámpaalj kiszélesedő üvegtartályában egy kígyó tekergőzött. Zippo felült, szervét alig födte a lepedő fehér csücske. Megkérdezte, együtt aludtam-e Justine-nel. Én pedig az igazsághoz híven azt feleltem: nem léptünk nemi kapcsolatra, mivel szüzességi fogadalmat tettem. Ezenkívül utálom Justine kígyóját. A kihallgatás végeztével visszavonultam saját ágyamba.

Itt az ideje lelépni.

 

Augusztus 11., hétfő

 

Húszpercnyi elektronikus szívatás után megtudtam, hogy 3796 font 26 penny van a számlámon. Ez nem elég egy londoni lakásbérlet letétjére. És élnem is kell valamiből, amíg szeptemberben megkapom a pénzemet Sercliéktől. Visszaköltözöm Leicesterbe.

 

Anya nem örül, de hát ez az én családi fészkem, és jogosult vagyok arra, hogy itt lakjam.

Anya azt mondta, véleménye szerint harminc fölött ez a jogosultság már nem játszik szerepet.

Rámutattam: az angol jogrend nem szab korhatárt arra nézvést, hogy egy gyermek mikor költözhet haza a szüleihez. Anya azt felelte: kár!

 

Augusztus 12., kedd

 

Csomagolás közben dermedten hallgatom a híreket Robin Cook külügyminiszter kettős életéről, fekete szemeteszsákok közt, autóparkolókban kialakított rejtekhelyeiről és elsötétített szobában várakozó szeretőiről. Pfuj! És mindez csak azért, hogy parázna vágyaikat csillapítsák?!

Boldog vagyok, sőt egyenesen büszke, hogy nőmentes életet élek!

 

BOUNCOFALVA, WISTERIA SÉTÁNY

 

Augusztus 13., szerda

 

Újra itthon, a régi hálószobában. Öregebben, bölcsebben, ám sajnos kopaszabban. A légkör rettenetes. A kutya állandó kimerültségben szenved. Ha csöng a telefon, anya úgy kapja fel, mintha egy emberrabló hívását várná – él-e még az elrabolt családtag?!

Rosie keservesen panaszkodik, mivel meg kell osztania a szobáját Williammel. Emlékeztettem rá, hogy én fizetek a szobámért. Igen, a saját anyám heti 40 fontot kér a kosztért és kvártélyért!

Amikor behurcolkodtam a hálószobába, elámultam azon, hogy milyen kevés holmit gyűjtöttem tizennégy munkás évem alatt. Leltárt készítettem.

 

2 db paplanhuzat a hozzá tartozó kispárnahuzatokkal: – 1 db fekete és zöld cikcakkmintás,

– 1 db borvörös és krémszín örvénymintás

1 db, igen mutatós pehelypaplan

4 db fürdőlepedő

1 db borotválkozótükör nagyítóbetéttel

1 db utazóvekker

1 db állólámpa halogénizzóval

1 db hamuszín, összecsukható asztal

1 db gépeléshez használható szék

500 db könyv

1 db álindiai műszőnyeg

2 db főnöki szék – Habitat-stílus

1 db földszintes hifitorony – Sony

27 db CD – alig használt

CD-állvány

Tv/videó – kölcsönbe, Zippótól

Kenyérpirító – négyszeletes

Hamuszín könyvespolc

Dohányzóasztal újságtartóval

Gyümölcsöstál

Vízmelegítő (biztonsági)

Késkészlet – Ikea

Étkészlet – Ikea

Parafa emlékeztetőtábla – Ikea

Borvörös matrac

 

Felidéztem a kaotikusan berendezett battersea-i lakást, melyben házasságunk idején Jo Jóval laktunk. Most kis híján harminc és fél éves vagyok, és még egy díványt sem mondhatok a magaménak. A könyökömön jön ki, hogy egy matracon hengergőzzem. Meg is mondtam anyának, ő meg azt felelte: – Huszonöt fölött röhej a matrac. Egyetértek.

Felajánlottam Rosienak békeajándékként, de kis híján a fejemhez vágta: – A borvörös totál ciki. Tökre olyan, mint a menedzserzakó.

William se fogadta el, azt mondta, azért nem kell neki, mert manópisiszaga van.

Végül levittem az Újkutyához, aki örömmel fogadta, noha a matrac túl nagy a kosarához mérten, így azután a szerencsétlen állatja a tetején kucorog, és némi aggodalommal a szemében pislog jobbra-balra.

Befejeztem a berendezkedést. Meg kell tanulnom együtt élni a Barbie baba tapétával – bárcsak Rosie ne rajzolta volna át valamennyit fekete filctollal. Most mindegyiknek bajusza van, és csimbókos hónaljszőre.

 

Augusztus 15., péntek

 

Felhívott Justine. Azt mondta, Benga Alan pultost keres a 165-be – érdekel-e? Azt mondtam, nem. Italt töltögetni a konzervatív képviselőkbe – ez a pokol tornáca. Megkérdeztem, hol tart életre szóló szerelme Zippóval. Azt felelte, vége. Zippo ugyanis megkérte, hogy viseljen valami visszafogottabb holmit, amikor meglátogatják a szüleit a cheltenhami birtokon. Justine azt mondta, szó sem lehet róla, hűnek kell lennie önmagához. Mire Zippo ráüvöltött: – Apám alig él!

És ha meglát ebben a szoknyában, rögtön infarktust kap! Ezt akarod?

És Justine nem akart apagyilkossági ügybe keveredni.

 

Augusztus 16., szombat

 

A királyi család támogatása most először zuhant 50% alá. Talán csoda? Emlékszem, láttam egy fényképet William hercegről, amint első napját töltötte Etonban. A szerencsétlen kölyök zöld sportdzsekit hordott! Utoljára a Harc a rák ellen alapítvány bálásruha-akcióján láttam zöld sportdzsekit.

Diana hercegnő Athénba repült a kis hatszemélyes sugárhajtásún, mielőtt megkezdte volna esedékes kéjhajókázását a görög szigeteken barátnőjével, Rosa Moncktonnal. Remélem, új szerelmének viharában sem ment ki a fejéből, hogy beígért egy műlábat annak a Mohamed nevű pasasnak.

Délután beugrottam Williammel a körzeti orvosi rendelőbe – ott tartja fogadóóráját parlamenti képviselőnk. Tízen álltak előttem a sorban, többnyire férfiak. A beszélgetésükből kiderült, hogy majdnem mind jelentéktelen panaszokkal jöttek. A többség szerette volna elcserélni az önkormányzati lakását, mert nem bírta a szomszédok ricsaját. Úgy intéztem, hogy én menjek be utolsónak.

Megdöbbentett, hogy Pandora milyen kimerültnek látszik. Meg is mondtam neki.

– Kösz – felelte, és meggyújtott egy cigarettát. – Reggel négyig voltam fönt Mandyvel. – Elnyomott egy ásítást.

– Szambáztatok? – kérdeztem, mert hallottam, hogy Mr Mandelson rajong a délamerikai ritmusokért.

– Nem – monda. – Ellencikket írtunk a News of the World be, hogy hatástalanítsuk Jack jövő heti leleplezését. Azóta fenyegetődzik vele, hogy május elsején szakítottunk.

Megkérdeztem, miért szakítottak. Erre azt felelte:

– Na mit gondolsz, mi? Először is napi másfél üveg whiskyt termelt be. Aztán meg a hisztérikus éjféli telefonok az utolsó exfeleségével. És a tetejébe a szexizmusa: halálra sértődött, ha megemlítettem, hogy használhatná maga után a WC-kefét! – Pandora azt mondta, Alastair Campbellnek, a nagy PR-menedzsernek megbízható információja van arról, hogy Cavendish több mint 50 000 fontot kapott azért, hogy kitálaljon a múltjáról. – Két gyereke a Prioryba jár, egy meg a Betty Fordba – mondta –, kell a pénz a nyavalyásnak.

– Az árulásra nincs bocsánat, Pan! – mondtam, és megpróbáltam megfogni a kezét, ő azonban elhúzta, és inkább a cigarettásdobozt markolta meg.

Ideadta az ellencikket. Merész írás volt.

 

PAN, A NÉP LEÁNYA NEM SZÉGYENKEZIK: "SZABAD ÉLETET ÉLTEM"

 

Pandora Braithwaite, "Blair égboltjának legfényesebb csillaga" tegnap este közleményt bocsátott ki, melyben leszögezi, hogy szexuális tekintetben "szabad életet éltem, sok szeretőm volt". Bouncofalvai választókörzetében lévő otthonában még azt is hozzáfűzte: – Valóban, valamikor a nyolcvanas években egy időben három férfi is kitüntetett figyelmével. És valamennyien boldogok voltunk ebben a felállásban.

 

Erotika

 

Arra a kérdésre, vajon az alsóház üléstermében is erotikus alsóneműt visel-e, azt felelte: – Igen. A Sohóban vásárolok, az Erotoprovokátor fehérneműbutikban. Ez azonban semmilyen tekintetben nem befolyásolja politikai képességeimet. Fáradhatatlanul dolgozom választóimért.

 

Blair, a szexis

 

Arra a kérdésre, hogy szexisnek találja-e főnökét, Pandora azt felelte: – Feltétlenül.

 

Chanel- kosztüm – na ne!

 

Arra a kérdésre, mit szól Cavendish állításaihoz a választási kampányát övező pénzügyi szabálytalanságokról, Pandora azt felelte: – Kikölcsönöztem néhány kiskosztümöt – de már vissza is adtam. Rettenetesen idejétmúltak.

 

Távozáskor valósággal át kellett verekednünk magunkat a fotósok hadán, akik egészen az orvosi rendelőig követték Pandorát.

William valósággal eksztázisba esett Pandora Mercedes coupéjától, és míg hazaértünk, többször is föl-le húzatta a vászontetőt. Anya egészen odavolt Pandora látogatásától, és még in-kább odavolt az ostromló fotósseregtől, mely hamarosan tábort vert a kertkapunknál. Még apa is fölkelt, hogy egy pillantást vessen rájuk. Anya gyorsan tiszta pizsamát húzott rá. Pandora tiszteletére meg arra az esetre, ha véletlenül lefényképeznék.

Az utca túloldalán rappercuccba bagyulált fiú ácsorgott, a házat bámulta, és burgonyaszirmot recsegtetett. Úgy festett, mint aki egy nap eltávot kapott a sittről. Megkértem, hogy távozzon, de úgy tett, mint aki nem érti, mit mondok.

Anya elolvasta előbb Jack Cavendish támadását, majd Pandora ellencikkét – alig bírta leplezni örömét. Délután háromkor beállított a holtsápadt Tania és Ivan Braithwaite.

– Pauline, kedves – mondta Ivan –, megmondtam Taniának. Kénytelen voltam, még mielőtt a News of the World közli vele.

Apa, ez a szerencsétlen tökfej azt kérdezte:

– Mit mondtál meg Taniának?

Megállt a szívverésem.

A márkás susogósba öltözött Ivan odalépett pizsamás, borostás apámhoz, és azt mondta: – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, George, de szeretem a feleségedet.

Apához mentem, és megérintettem a vállát. Pandora anyjába karolt.

Apa öregedő arcát néztem, ahogyan lassan leesik neki a tantusz: a felesége mást szeret, és ez a más ráadásul Ivan Braithwaite, a család barátja.

Az Újkutya kislisszolt a szobából, és visszakucorodott a borvörös matracra – talán tisztában volt vele, hogy bűnrészes.

Tania kivonta a karját Pandoráéból, lesimította csípőjén hosszú, bő, virágmintás ruháját, és reszkető hangon azt mondta: – Ivan, estére nyomod se legyen a házamban és a kertemben.

– Papa, hogyan tehetted ezt a mamával? – kiáltotta Pandora.

Ivan válasza egyszerű volt:

– Május elsején rabul ejtett bennünket a szerelem, és azóta nem szabadulunk.

A ráncos szeretők szenvedélyes pillantást váltottak. Majd elhánytam magam. Hát nem szégyelli magát ez a gerontoerotomán?

Apa leült, és rágyújtott egy Rothman's-re. A pizsamája slicce nyitva maradt. Nem hordott alsónadrágot. Óvatosan elé álltam.

Ivan anyához fordult:

– És most gyere velem, kedvesem.

Anya magához vette a neszesszerjét, és távoztak.

Néztem őket, ahogy átvágják magukat a sajtóseregen a kapunál. A kölyök még mindig ott állt, most sajtos hagymakarikát ropogtatott.

 

Augusztus 17., vasárnap

 

Milyen hosszú ideig tart megírni egy rövid bekezdést. Pandora meg én hajnali ötig fogalmaztuk az alábbiakat. – Alastair Campbell reggel 6-kor adta beleegyezését.

 

Pandora Braithwaite, Bouncofalva országgyűlési képviselője és Adrian Mole, az ünnepelt séf örömmel tudatják, hogy Mrs Pauline Mole és dr. Ivan Braithwaite tavasszal házasságot kötnek.

 

Pandora (30) kijelentette: "Úgy szurkolok nekik!" Adrian (30) pedig hozzátette: "Ivan nagyszerű ember, jobbat nem is kívánhatnék."

Az esküvőre a bouncofalvai kastélyban kerül sor, melyet az utóbbi időben házasságkötő teremként hasznosítanak. Sem Mrs Tania Braithwaite-et, sem Mr George Mole-t nem tudtuk elérni, hogy kommentálják az eseményt.

 

Augusztus 18., hétfő

 

Még hogy Feljegyzések a holtak házából?! Ó, Dosztojevszkij, itt kéne lenned a Wisteria sétányon, akkor aztán tudnád, mi a holtak háza.

 

Augusztus 19., kedd

 

Anya telefonált a két mérföldre fekvő Posta Motelből, hogy jelezze, ő és Ivan este hazajönnek.

 

Augusztus 20., szerda

 

Képtelen, rettenetes, botrányos visszatérés volt. Anya és Ivan itt laknak a Wisteria sétányon, apa és Tania pedig ott, a Braithwaite-házban. Majd felrobbanok a dühtől, hogy kihagytak az alkudozásaikból. Minden a hátam mögött történt. Azt mondtam anyának: – Hogyan tehetted? Hogyan száműzhetted a beteg apámat ahhoz a szörnyeteg Tania Braithwaite-hez?

Erre azt felelte:

– Ne üsd az orrod a mások dolgába.

William már be is fogadta Ivant a családba. Ugyanis Ivan megvesztegette egy háromdimenziós képeskönyvvel. Apának nem szabad megtudnia. Belepusztulna.

 

Augusztus 21., csütörtök

 

Nigel átverekedte magát a fotósokon, és meglátogatott. Igazán bátor tett volt. Ugyanis aki csak belép a házba, este feltűnik a helyi televízió híradójában. Tony Blair támogató (magán)levelet küldött Pandorának.

 

Kedves Pandora!

Cherie és én szeretnénk tudatni veled, hogy milyen nagyra értékeljük hozzájárulásodat az Új Munkáspárt sikeréhez. Imádkozunk, hogy pillanatnyi személyes és családi gondjaid rendeződjenek, és nyugodtan szolgálhasd bouncofalvai választókörzeted lakóit a parlamenti ciklus végéig.

Sok szeretettel

Tony

 

Soha nem fogom megszokni Ivan Braithwaite agresszíven szúrós fogkeféjének látványát a fürdőszobában. Soha, amíg élek!

 

Apa lestrapált fogkeféje még mindig ott áll mellette szokott helyén, a halas bögrében, a dohányosfogkrémmel együtt.

Rosie nem egészen érti, hogy apa miért nem veri ronggyá Ivant úgy, hogy "nyolc napon túl gyógyuljon a k... orra annak a szarjankónak".

 

Augusztus 22., péntek

 

Ma egy Gracie Bell nevű riporternő kopogott a bejárati ajtón, hogy interjút kérjen "Pauline-tól és Ivantól" Egy kicsit csevegtem vele az ajtóban – az írásról beszéltünk úgy általában. Futólag megemlítettem, hogy írtam egy regényt Háború és béka címen. Azt mondta, látni szeretné.

Amikor érte mentem, benyomakodott a házba, és elbeszélgetett Ivannal és anyával a konyhaasztalnál. A vén szeretők kéz a kézben vallottak Gracie-nek közös bűnükről.

 

Augusztus 23., szombat

 

Megacéloztam magam, átvágtam az ostromlókon, és elautóztam a Braithwaite-házig. Hárman várakoztak cigarettázva a rusztikus kapubejáratnál. Az egyiknek, egy lánynak fényképezőgép lógott a nyakában. Amikor kiszálltam a kocsiból, a sajtó rám kiáltott: – Adrian! Adrian! – Nem reagáltam, és a bejárathoz futottam a kocsifelhajtón. Észrevettem, hogy a függönyök leeresztve, a zsalugáterek behúzva. Megragadtam az oroszlánfej formájú bronzkopogtatót, és dörömböltem.

Apa kiordított a hallból:

– Kopj le!

Fölemeltem a levélláda fedelét, és a résen át bekiabáltam: – Én vagyok az, Adrian! – Hallottam, ahogy elhúzzák a reteszeket, és nyitják a zárakat. Az ajtó résre nyílt, épp csak hogy beférjek, azután nyomban bevágódott. Apa és Tania Braithwaite a hallban álltak sápadtan és megviselten.

– Légy szíves, foglalj helyet a konyhában, mindjárt csinálok egy kávét – mondta Tania. – Úgy viselkedett, mintha az utóbbi napok megrázó eseményei soha meg sem történtek volna.

Nem találtam szavakat. Mit is mondhatnék nekik? Alig egy hete még mindketten házasságuk biztonságos révében ringatództak, most pedig az egész ország tudja, hogy felszarvazták őket.

Leültünk a konyhában terpeszkedő óriási fenyőasztal mellé. Apa egy csikkekkel és hamuval teli csészealjat húzott maga elé. Meggyújtott egy cigarettát. Tania fintorogva lengette a kezét arca előtt.

– Azt hittem, ez szigorúan nemdohányzó ház – mondtam.

– Az is – sóhajtott Tania. – De a különleges körülmények... – A hangja elvékonyodott.

– Mit lát benne az anyád, Adrian? – kérdezte apa.

Tania szeme megtelt könnyel, és azt mondta:

– Ivan nagyszerű ember... volt...

– Elárult téged, Tania – figyelmeztette apa. Úgy beszélt, mintha egy Frederick Forsyth-féle hidegháborús kémregényből lépett volna elő. Nyilvánvaló volt, hogy mindketten súlyos megrázkódtatáson mentek keresztül.

Tania felállt, és forró vizet töltött a kávéfőző gépbe. Apa elismerően nézte, hogyan kezeli a formás üvegkannát. Mindig szeretett volna felkapaszkodni a középosztályba.

Megszólalt a falra szerelt telefon. Tania felvette.

– Csak naponta egyszer szedem – mondta a kagylóba. – George rengeteget segít. – Egy kis szünet támadt, és Tania folytatta: – Nem, drágám, nincs szükségünk semmire. Adrian éppen itt van, biztosan szívesen bevásárol nekünk és kérő pillantást vetett rám. Ugyan mi mást tehettem volna, mint hogy bólintok: hát persze.

Megkérdeztem apát, meddig akar itt maradni. Azt felelte: – Mitt'om én? Mér', hova máshova mehetnék?

Tania közbeszólt:

– Négy üres hálószobánk van, Adrian. George addig marad, ameddig akar. Nála jobban senki sem tudja, min megyek keresztül.

– Hát ha egyszer én is épp ugyanazon megyek keresztül?! – tette hozzá apa.

Egymásra pillantottak, én pedig tudtam, egyszerűen biztos voltam benne, hogy korábbi kölcsönös ellenszenvük ellenére hamarosan föl fogják fedezni, hogy tulajdonképpen milyen sok közös vonásuk van.

Tania felírta a bevásárolnivalót, amit bemásoltam a menedzserkalkulátoromba.

 

2 francia kenyér

szardellakonzerv

articsókatorzsa-konzerv

egy üveg sáfrány (kizárólag délamerikai)

koriander (friss)

napon szárított paradicsom tészta

kecske-és juhsajt

halikrapástétom

pitekenyér

sajtlyuk

természetes joghurt (görög)

egy csomag Always szárnyas betét

extra finom olívaolaj (olasz)

2 db 60-as körte

1 pár nagyméretű kerti kesztyű

2 db érett avokádó

félkész cukormentes sütemény (fagyasztott)

spenót

 

Amikor Tania átment a szobába, apa átfutotta a listát, és azt morogta: – Éhen fogok halni. – Utálja a külföldi ételt, leszámítva az indiai nyúzott csirkét.

Adott egy tízfontos bankjegyet, és megkért, hogy hozzak neki két csomag Rothman's-t, egy vekni fehér kenyeret, meg egy doboz pecsenyezsírt.

Ám amikor beléptem a boltba, nem tudtam előhívni a listát a menedzserkalkulátorból, és kénytelen voltam találgatni. Csakhogy nem ismertem eléggé a zöldségválasztékot, és elfelejtettem a cigarettát. Tudtam, hogy ebből baj lesz.

 

Augusztus 24., vasárnap

 

Hallottam, ahogy anya szobájában kora reggel nyikorogni kezd az ágy. Megdöngettem a válaszfalat, mire a nyikorgás abbamaradt. Hallottam, ahogy Rosie harsányan hálálkodik: – Köszi, Aidy!

 

Augusztus 25., hétfő

 

William állandóan hiányolja a nagyapját, úgyhogy reggel átvittem a Braithwaite-házba. Apa és Tania a kertben ültek a nyugágyon. Apa most fejezte be a fűnyírást. A löttyedt bal karján nikotinflastrom. Fölállt, és focizott egyet Williammel. – Pandora régi röplabdáját használták. Egy arra haladó ismeretlen a jelenet láttán akár irigységet is érezhetett volna, hogy nem adott neki a sors ilyen ideális családot.

Hazaérve összeakadtam a postással. Levelet kaptam egy bizonyos Arthur Stoattól, a Stoat Kiadói Kft. ügyvezető igazgatójától, aki arról érdeklődött, hogy nem volna-e kedvem szakácskönyvet írni ilyen címen: Resztli, te édes! – A könyv!

Míg a levelet olvastam, Rosie és Ivan összecsaptak egymással a frizsidernél. Ivan ellenezte, hogy Rosie közvetlenül a tejesüvegből iszik, ahelyett, hogy poharat használna. Békítő

közbelépésem egyikükre sem volt semmi hatással. Ki kell menekítenem Williamet ebből a pokolból.

 

Kedves Arthur Stoat!

Igen, volna kedvem. Kérem, értesítsen a részletekről. Elnézést a kurta válaszért, de pillanatnyilag elborítanak családi problémáim.

Az Öné

A. A. Mole

Ui.: Kiadnak szépirodalmat is? Épp most készült el regényem, a Háború és béka.

 

Augusztus 27., szerda

 

A fürdőszobában a zokogó Rosie-ba botlottam. Éppen Ivan borvörös piperetáskáját lógatta a WC fölé. Az ülőke felhajtva. Vigasztaltam, amennyire tőlem telt. Rosie visszatette a neszesszert a WC-tartály tetejére, ahol Ivan tartja. Egy-két perc csönd után megjegyeztem: – Olyan csinos rózsaszín lett az arcod. Mit csináltál magaddal?

Erre azt felelte:

– Megmosakodtam. Így nézek ki arcfesték nélkül.

– A hajad meg olyan... göndör – folytattam.

– Mert nincs rajta zselé – magyarázta a mosdó fölötti tükörbe fintorogva. Azután halkan: – Ivan tegnap gratulált az agresszív és provokatív megjelenésemhez.

– Szóval megváltoztatod.

– Aha – bólintott. – Csak még nem tudom, hogyan. Van valami ötleted?

– Nemrég "a rókavadászat aljas romlottságáról" hőbörgött valamit. Talán a vadászcucc volna a legjobb. Lovaglónadrág meg lovaglóostor.

– Tényleg! – nevetett. – Ettől aztán kiütést kap a nyavalyás!

Gondoltam, legjobb, ha előnyt kovácsolok a Rettegett Iván iránti közös utálatunkból, és megpiszkáltam a húgomat: – Mondd csak, Rosie, eszedbe jutott már, hogy lecsapd anya kezéről?

– Na, húzzál a vérbe – mondta a húgocskám, és lehúzta Ivan visszérharisnyáját a WC-n.

 

Ital – fél üveg vodka

Gyógyszer – 6 Nurofen, 2 szál vadkender

Belek – semmi

Pénisz – 0,1

 

Augusztus 28., csütörtök

 

Épp most ment el a duguláselhárító. A visszérharisnya-akció 275 fontba került. A lépcsőn összeakadtam anyával. Azt mondta: – Szeretem Ivant, ő meg imád engem. Úgyhogy legalább próbáljatok udvariasak lenni hozzá, jó?

– Mondd csak – kérdeztem –, látott már téged arcfesték nélkül?

– Igen, látott! – kiáltott rám. – És imádja a ráncokat, a szarkalábakat meg a táskákat a szemem alján! Imádja minden porcikámat!

Ivan előjött a nappaliból. Éppen a Guardian-keresztrejtvény felénél tartott (a nagyobbiknál, mert a kicsi addig se tart neki, míg felforr a teavíz). Azt mondta: – Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen traumát jelent a számotokra ez a helyzet. Talán ha majd egy kicsit lecsillapodnak a dolgok, és rendezzük a sorainkat, elmehetnénk együtt családterápiára, hm?

Inkább nyelek rágás nélkül élő varangyot, semhogy együtt üljek vele a terapeutánál, és hallgassam, amint a családom működésképtelenségéről vartyog.

 

Augusztus 29., péntek

 

Igen, igaz. Válságos időkben nagy megnyugvást jelent a királyi család. Engem például kifejezetten megnyugtat, hogy még annyira sem működik, mint az én családom. A neurotikus Diana egy olyan pasival hajt, akinek a fölmenői azon gazdagodtak meg, hogy fegyverkereskedőkkel sefteltek. Charles betegesen boldogtalan, megnyomorítja természetellenes gyermekkora és legyűrhetetlen tamponfixációja. Abba kéne hagyni végre A Smith család című végeérhetetlen rádiós szappanoperát és csinálni egyet a királyi családról. Akár meg is írhatom.

 

Augusztus 30., szombat

 

Rosie és anya kapcsolata totálkár. A húgom elköltözött Aaron Michelwaite-hez. Anya rájött, hogy Rosie egy majmot tetováltatott a hasára.

William tegnap az én ágyamban sírta magát álomba. Hiányzik neki Rosie. Mert mindig hajlandó volt együtt játszani vele a halál unalmas társasjátékokat, amikért William úgy rajong.

Most én vagyok az új ellenfele, de persze csak nyomorúságos utánzat Rosie-hoz képest. William nagyon unja, hogy engem fikarcnyit sem érdekel, hogy a bábum fölmegy a létrán, vagy lemászik a kígyók közé, arról nem is beszélve, hogy képtelen vagyok megjegyezni a szabályokat. Őszintén szólva, kedves Naplóm, semmi értelmét sem látom, hogy bármiféle szabályt is megtanuljak.

Minek, ha egyszer senki se tartja be őket?

 

William szeptember tizenötödikén kezdi pályafutását a Gyermekjáték Kft. óvodájában.

Boldogan fizetek bárkinek, hogy játsszon vele.

 

Kedves John Tydeman!

Évek óta nem írtam Önnek, de talán emlékszik rám. Több művemet is felkínáltam közvetítésre, amikor Ön a BBC- nél dolgozott.

Sajnos valamennyit visszautasította, és felszólított, hogy ne zaklassam tovább. Most azonban merőben más körülmények között jelentkezem újra.

Írtam egy szappanoperát, amely felválthatná A Smith család ot. Véleményem szerint aki gondolkodó embernek vallja magát, már régen rájött, hogy A Smith család a végét járja.

Számomra az volt a mélypont, amikor hallottam, miként nyikorog az ágyrugó a párzásra készülődő idős Smithek alatt... Szappanoperám a királyi családról szól.

Mellékelek néhány oldalt az első epizódból. Követtem a Hogyan írjunk rádiójátékot? című könyv tanácsait, és igen sok hanghatást komponáltam művembe.

Tudom, mostanában igen divatos az eredeti helyszíneken történő felvétel, de ebben az esetben nem garantált, hogy engedélyt kapunk.

Mindenesetre arra kérem Önt, Mr Tydeman, fussa át ezt a néhány oldalt. Ha érdekli a dolog, talán összefuthatnánk az új Oxigén bárban egy szippantásnyi friss levegőre.

Az Öné

A. A. Mole

 

KIRÁLYI SZAPPAN

 

A Smith család ot helyettesítő rádiós szappanopera a Királyi Családról 1. JELENET. A KIRÁLYNŐ HÁLÓSZOBÁJA (Hangok: Robi és Juci reggeli műsora, valaki a Sun t olvassa, nőstény walesi törpe spániel vakkant.) FÜLÖP HERCEG: Igazán taszító, hogy mit nem írnak a lapok Charles hercegről! A fiúnkról!

(Hang: Concorde száll el odafönt.) KIRÁLYNŐ: Fülöp, én tudom, hogy kicsoda Charles.

(Hang: helikopter száll le odakint.) FÜLÖP: Volt idő, amikor nem tudtad. Annyi időt töltött a dadájával hogy egy alkalommal szó nélkül elmentél mellette a folyosón – azt hitted, hogy zsoké, azért olyan kis növésű.

(Hang: léptek a felbecsülhetetlen értékű perzsaszőnyegen.) KIRÁLYNŐ: Ne! Kérlek, ne! Rettenetes anya voltam!

(Hang: kinyitnak egy táskát.)

ANDREW: Helló, éltes fölmenők! Mizujs?

KIRÁLYNŐ: Andrew, drágám, rettenetes anya voltam?

(Hang: királyi orr tülköl damasztselyem zsebkendőbe.) ANDREW: Mit tudom én. Nem sokat anyáskodtál, az biztos. Csak akkor láttalak, amikor a képeddel díszített bélyegeket rendezgettem a albumban.

(Hang: ajtó csapódik.)

CHARLES: Az albumban, Andrew. Nem a albumban. Nyelvtani hibáid egész egyszerűen... ööö... megbocsáthatatlanok.

(Hang: Charles összeráncolja a szemöldökét, ajtó nyílik.) CHARLES: Miért hívattál minket, mama? Tizenegy harminckor találkozóm van a lódoktorral.

(Hang: ajtó csapódik, ideges köhintés.) EDWARD: Bocs, hogy elkéstem.

KIRÁLYNŐ: Helló... ööö...

EDWARD: Edward. A nevem Edward.

KIRÁLYNŐ: Valóban. Igen fontos ügyben hívattalak bennetek. Nos, az ügy, mint mondom, fontos igencsak...

(Hang: zene, mely feszültségben hagyja a hallgatót.) Copyright: Adrian Mole, 1997. augusztus

Érzem, hogy ez be fog jönni. A végén persze Diana hercegnő lesz a sztár. Jelenleg a saját szappanoperájának sztárja, és az egész ország lázban ég, hogy megtudja, mi a következő dobása.

 

Augusztus 31., vasárnap

 

Tragikus dramaturgiai hiba az élet szappanoperájában. Profi szerző nem öli meg a főhőst a sorozat közepén. Most már sosem tudjuk meg a sztori végét.

 

Benyomások Diana tragikus haláláról

William és Harry a Crathie-templomban, ahol a pap udvariasan említést sem tesz a nyers tényről, hogy imádott anyjuk alig tíz órával korábban meghalt.

Milyen közönséges halál. Könnyelmű úrvezetők halnak meg így – azt hiszik, sebezhetetlenek, rajtuk ugyan ki nem fog sebesség vagy kanyar.

Önfegyelem a kifutópálya aszfaltján. A walesi herceg elhalad a gyászolók előtt, és kezet fog azokkal, akik hazahozták a koporsót. A nő odabent azt hitte, Charlest földeríti a videofilm, mely róla készült, amint együtt táncol egy nálánál sokkal alacsonyabb férfival, Wayne Sleeppel, a híres koreográfussal. Nem sejtette, hogy Charles mennyire utálja ezt a fölvételt. Remélem, sosem tudta meg.

Csak egyszer kapott az iskolában jutalmat: "A legtisztább hörcsögketrecért."

Egyszer fölhívta Oliver Hoare-t, akiért rajongott – húszszor csöngette egy óra alatt, és amikor Hoare fölvette a kagylót, ő mindannyiszor letette. Végül aztán őt hívta a rendőrség.

 

Szeptember 1., hétfő

 

Házunkban annyi könny folyt el, hogy elegendő lett volna néhány kiszáradt folyó, csatorna és tó medrének feltöltéséhez.

Anya azt hajtogatja: "Szegény fiúk..." és újra könnyekben tör ki. Senki sem moccan a televízió elől. Még Michael Colenak, a hercegnővel együtt elhalálozott Dodi al-Fayed apjának, Mohammed al-Fayednek szóvivőjét is végighallgattuk – egy szavát sem hittük.

Amikor Rosie hazatért, anya karjába vetette magát. Együtt ontották könnyeiket csillapíthatatlanul, és bennem felmerült, hogy talán infúzióra van szükségük a vízveszteség pótlására.

 

Szeptember 2., kedd

 

Ivan Braithwaite, aki köztársaságpárti, ma jókora baklövést követett el. Anya füle hallatára megjegyezte: – Az az érzésem, ez a hisztérikus bánatözön egy kissé túlméretezett.

Anya újra könnyezni kezdett, és azt mondta:

– Nemcsak őt siratjuk, hanem végre kizokoghatjuk magunkból a saját életünk minden szomorúságát is. Én Goergeért sírok... hogy mennyire megbántottam.

Próbáltam megvigasztalni:

– Anya, ne aggódj apa miatt. Tania meg ő egész jól elvannak egymással.

Ettől anya csak még hevesebben zokogott. Megkérte Ivant, vigye el a Kensington-palotába, hogy letehesse virágait a kapu elé, azután meg a St. James's palotába, hogy kifejezhesse együttérzését. Ivan azt felelte, nem érzi magát elég jó kondícióban ahhoz, hogy nyolc órát álljon sorba csupán azért, hogy anya beírhassa a nevét a vendégkönyvbe. Erre anya azt mondta: – Nem csak aláírok. Többről van szó. Adrian ír egy verset Di hercegnőről... ugye, Aidy?

Mit is felelhettem volna bánat sújtotta anyámnak? Beleegyeztetn, hogy megírom a verset, és vele tartok a különféle kegyhelyekre. Rosie inkább a tévén szerette volna követni a Diana-gyász eseményeit. Azt mondta, úgy sokkal hitelesebb.

 

Szeptember 3.. szerda

 

Reggel feltixóztuk a verset a Kensington-palota kertjének egyik fájára.

 

Ó, Diana!

 

Ó, Diana!

Mikor anyám fiatal volt,

divatos volt épp egy dal,

nem tudja, ki énekelte,

azt se, hogy most él vagy hal

 

Ó, Diana!

– így kezdődött az a dal!

Ez zeng anyám fejében.

Ez zengne az enyémben is,

ha én volnék helyében.

 

Megmondtam anyának, szükségem volna még egy kis időre, hogy rendesen befejezhessem a verset, de nem volt hajlandó várni. Attól félt, hogy nem marad hely a fán. A mögöttünk álló sornak nem lehetett látni a végét – költők voltak mind. Visszafelé az M1-en anya azt mondta: – Új életet kezdek. – Azt javasoltam, hogy szakítson Ivan Braithwaite-tel, de ő a fejét rázta: – Nem, Ivan segíteni fog. Már fel is ajánlotta.

Amikor este 11-kor behúztam a függönyt, újra megláttam a burgonyapehely-recsegtető

kölyköt, amint elhalad a házunk előtt. Túl fiatal ahhoz, hegy egyedül lófráljon.

 

Szeptember 4., csütörtök

 

Anya nagyon dühös a királynőre, amiért nem hajlandó félárbocra ereszteni a zászlót a Buckingham-palota fölött, és nem hajlandó Londonba utazni, hogy találkozzék a palotakertben és a környező utcákban hömpölygő gyászolókkal – hát miért nem vigasztalja őket egy kicsit? A sajtót hibáztatják Diana haláláért, és anya azzal fenyegetőzik, hogy lemondja a Helló! című helyi lapot.

Ma vacsoránál Ivan azt mondta:

– Márpedig olyan nincs, hogy az egyik nap hívatja a fényképészeket, mert a Vogue címlapjára akar kerülni, a másik nap meg visítozik a sajtó zaklatása miatt, mert a Sun címlapjára került. Ez az, amit nem fogott föl Diana. Hogy az ember nem lehet egy picikét híres.

Az tuti, hogy ő kapná a Naprendszer Legunalmasabb Fószere címet, ha volna ilyen verseny, és elindulna. De amit a hírnévről mondott, abban van valami. Ittam egy korty ásványvizet, és megjegyeztem: – Rövidesen nekem is szembe kell néznem a hírnév okozta problémákkal. Ugyanis szeptember 10-én a képernyőről szólok a nemzethez.

Erre anya:

– Te csak ne aggódj a hírnév okozta problémák miatt. A Millennium Televízióját az égvilágon senki sem nézi.

Mire én:

– És a diákság?

Mire ő:

– A diákság nem számít.

 

Szeptember 5., péntek

 

Ma meglátogattam apát és Taniát. Amikor beléptem, Tania éppen bemutatót tartott arról, hogy mi mindenre használható a szárított paradicsom. Amikor Tania elfordult, hogy egy kis parmezánt reszeljen, apa elnyomott egy ásítást. Tania megjegyezte, hogy ma csak gyorsan összedobott valami meleg ételt, ekként "maximalizálva a temetési szertartásra fordítható időt".

Apa depressziója mintha oszladozna. Hétfőn elmegy egy Álláscentrumba. Azt hiszem, Tania rendes étel helyett azzal eteti, hogy "kimagasló intelligenciájú férfi". Megígérte, hogy ha leszokik a dohányzásról, akkor segít neki "kiaknázni a benne rejlő potenciális lehetőségeket".

Az biztos, hogy ha választania kell hírnév és gazdagság vagy a Rothman's között, akkor habozás nélkül az utóbbi mellett dönt.

 

Szeptember 6., szombat

 

Ó, jaj! Az a szalag a koporsóra helyezett koszorún! "Mama". Jaj, istenem.

Nagyon hamar kifogytunk a zsebkendőkből. A koporsó mögött haladó menetben anya kiszúrta két barátját, Alant és Abbót a művelődési házban működő színjátszó csoportból. A Terence Higgins Alapítvány bouncofalvai szervezetének képviseletében jelentek meg a szertartáson. Anya azt mondta, most először látta őket úgy, hogy nem vigyorognak.

 

Szeptember 7., vasárnap

 

A reggelinél előadás az Új Munkáspárt erényeiről. Előadó: Ivan Braithwaite. Megjegyeztem, hogy személyes véleményem szerint Tony Blair beszéde a Westminster Abbey szószékén kissé teátrálisra sikeredett. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a végtelenül hosszú hatásszüneteket stopperrel mérte a PR-menedzsere. Anya azt vágta a fejemhez, hogy érzéketlen vagyok, és cinikus. Amióta Ivan beköltözött hozzánk, lassanként változik a szókincse, most meg már a rúzsa is – újabban Rózsapírt használ a megszokott Érzéki Láng helyett. Az éjjeliszekrényén két kötet hever egymás mellett: a Kezdők kalauza az internethez meg a Hogyan ne bukjunk meg harmadszor is a gépjárművezetői vizsgán?

 

Szeptember 8., hétfő

 

Ma kihallgattam egy hátborzongató beszélgetést a fürdőszobából.

Ivan azt mondta:

– Istenem, Pauline, milyen gyönyörű vagy!

Anya kacarászott egy kicsit, azután azt felelte:

– Ugyan, édes Ivan Ivanovics, hát nem látod ezt a rémes narancsbőrt?

– Pauline, édesem – turbékolta erre Ivan, az Ivanovics –, a narancsbőr tulajdonképpen nem más, mint néhány ezer apró gödröcske, én pedig mindet imádom, külön-külön és együtt is!

Amikor elhaladtam a nyitott fürdőszobaajtó előtt, láttam, ahogy mélyen meghajolva csókolgatja a narancsbőrt anya bal külső combján. Hát... még az is lehet, hogy tényleg szereti anyát.

Már csak három nap az országos közismertségig. Talán föl kellene szereltetnem még egy telefonvonalat.

 

Szeptember 9., kedd

 

Archie Tait hívott egy telefonfülkéből, és sok szerencsét kívánt. Igazán kedves tőle, hogy emlékszik rám. Persze fogalmam sincs, miért. Nekem azóta nem jutott eszembe, hogy a világon van, amióta utoljára láttam.

 

Szeptember 10., szerda

 

Zippo kora reggel azzal hívott, hogy letesztelték a Resztli, te édes! - t, és megnézették egy oxfordi diákcsoporttal. Odavoltak érte. "Azt mondták, szuper komédia." – Miután letettem a telefont, hosszan elgondolkoztam ezen az utolsó megjegyzésen.

 

A The Times ban maga A. A. Gill írta az előzetest: A Resztli, te édes! egyszerűen katasztrofális. Egy reménytelenül merev, súlyosan beszédhibás műsorvezető, Adrian Mole botladozik és hablatyol a képernyőn húsz percen át, az albán televíziózás kezdeti hőskorát mélyen alulmúló színvonalon. Dermedten bámuljuk, amint Mole állítólag bárányfejlevest erjeszt (ami még csak nem is resztli –, vagyis a műsor ötletgazdái már a kezdet kezdetén átvernek bennünket), és húsz perc múltán előáll egy fazéknyi szürke lével, melynek tetején taszító trutymó fortyog. Dev Singh azonban ragyogó és eredeti szellemességével hívta fel magára a figyelmet. Úgy sejtem, sztár fogant, ha ugyan nem született – teljes fegyverzetben pattant elő Mole gusztustalan üstjéből.

 

Mindkét "szülői páros" meghívott, hogy velük nézzem a műsort. Most hogyan válasszak közöttük? Mindkettő kizárólag a Resztli, te édes! miatt vezettette be a kábelt.

Ésszerű kompromisszum köttetett. A műsor első felét a Wisteria sétányon néztem, majd kocsiba vágtam magam, és a reklámszünet alatt átrobogtam apáékhoz. Mindkét háztartásban halotti csönd honolt. Egyedül az Újkutya élvezte a műsort, de azután elunta, és kiment a matracára hunyni egyet.

Véletlenül meghallottam, amint anya azt mondja Ivannak: – Nem tudom, megkockáztathatom-e, hogy kimenjek az utcára.

 

Szeptember 11., csütörtök

 

Ágyban maradtam egész nap, a paplant a fejemre húztam. Senki sem hívott, hogy gratuláljon.

A családtagjaim kerülik a pillantásomat. A következő öt szerda: lassú kínhalál.

 

Szeptember 12., péntek

 

Ma felhívott Zippo, hogy elmondja, egyelőre ne számoljak azzal, hogy megvásárolhatnék egy szigetet az Égei-tengeren. Ugyanis amikor fölvágtam a bárány fejét, 55 000 néző kapcsolt át a Jó reggelt, Brrrrr...itannia! című délelőtti limonádéra, és csak 57 000 nézte tovább a műsort.

Beszámoltam Zippónak a Stoattal tervezett könyvüzletről, mire azt felelte: – A műsorötlet más formában való értékesítéséből 25% a Serclié. – Amikor tiltakoztam, rám szólt: – Nézz bele a szerződésedbe, Aid. – Belenéztem. Igaza volt.

Rémülten láttam, hogy október 15-re szállítanom kell a kéziratot Stoatnak. Karácsonyra ki akar jönni vele.

 

Szeptember 15., hétfő

 

Történelmi nap. William megtette az első lépést neveltetésének útján, mely kétségkívül Oxfordba vagy Cambridge-be vezet. Ma kezdett a Gyermekjáték Kft. magánóvodában, melynek tulajdonosa Mrs Parvez – helyi vállalkozó, egyben liberális önkormányzati képviselő.

Kicsit sokallom a napi 9 fontot. De képtelen vagyok mozdulni, ha a fiam egész nap a nyakamon lóg. Dolgoznom kell, és el kell mennem ide-oda. (Most persze kizárólag reggel 9.25 és délután 3.15 közt dolgozhatok és mehetek ide-oda.) Heves érzelemhullámok söpörtek végig a házon, amikor William elindult a Wisteria sétányról borvörös melegítőjében (mellén a Gyermekjáték Kft. hímzett jelszava: "Tanulj meg játszani!"), Gap márkájú kordnadrágban, baseballsapkában és tépőzáras edzőcipőben.

Anya összeomlott, úgy zokogta:

– Minden holmija három számmal nagyobb!

Megnyugtattam, hogy idővel majd belenő. És megkértem, hogy uralkodjon magán. Úgy viselkedett, mintha ő volna a bú szaggatta lelkű Antigoné. Én meg azt mondtam: – Óvodába megy, nem a máglyára!

 

Apa és Tania a Braithwaite-ház előtt integettek nekünk, amikor végighajtottunk az utcán, akár a sorfalat álló nép a királyi menyegzőn. Remélem, a fiam nem vár ekkora fölhajtást minden reggel.

A Gyerekjáték felé mentünkben William megkérdezte, hol "kégliznek" a madarak. (Naná, hogy Rosie-tól tanulja az ilyen kifejezéseket.) Rászóltam, hogy beszéljen tisztességesen.

– Hova mennek a madarak, amikor elfáradnak? – kérdezte.

Én meg azt feleltem:

– Természetesen a fészkükbe. Ott alszanak.

A Gyermekjáték Kft. valójában egy átalakított templom. A hátsó falon színes üvegablak, rajta a megfeszített Jézus. Amikor William megpillantotta, közölte: – Ez az a pasas, aki ott van Rosie nyakláncán.

Nem volt időm, hogy belemélyedjek a Rosie nyakán himbálódzó divatos kereszt szimbolikájának elemzésébe.

Mrs Parvez zöld száriban sürgött-forgott, és megmutatta az öltözőben William fogasát. A fogasokon egy-egy jel lógott, egy-egy állatka, hogy az óvodások könnyebben megjegyezhessék, mi az övék, és mi nem. Williamnek egy hangyászsün jutott. Érdeklődtem, nem lehetne-e helyettesíteni valami szeretetre méltóbb, kedvesebb lénnyel.

A nő hűvösen azt felelte:

– A három tartalék: jávorszarvas, dárdaszarvú gazella, varacskos disznó.

Megbékéltem a hangyászsünnel.

Az óvodától távolodva egyre erősödött bennem a gyanú: valamit elronthattam Mrs Parveznél.

Amikor délután elhoztam a fiamat, William így szólt: – Hazudtál nekem, papa. Mrs Parvez azt mondta, hogy a madarak nem is a fészkükben alszanak.

Valóságos dührohamot kaptam: aláássák a szülői tekintélyemet?!

– Hát akkor hol a jó nyavalyában alszanak? – kérdeztem.

– Az ágakon – felelte William.

Megvető kacajt hallattam.

– Az ágakon? Egész éjjel? Nem, fiam. Mrs Parvez dezinformált téged. – Láttam, hogy töri a fejét, mit jelent a hosszú szó. – Vagyis hazudott – magyaráztam. És jól megnyomtam minden szót, hogy egyszer és mindenkorra megjegyezze: Minden madár egész évben a fészkében alszik.

 

Szeptember 16., kedd

 

Délután William a következő üzenettel tért haza.

 

Gyermekjáték Kft.

Castle Road

Bouncofalva

1997. szeptember 16.

 

Kedves Mr Mole!

William tájékoztatott arról, hogy Ön engem hazugnak nevezett, és megkérdőjelezte állításomat, miszerint a madarak rendszerint nem a fészkükben alszanak. Kérem, olvassa el Roy Wren Erdő-mező madarai (Glauberman & Arthur, 1979) című alapművének 29. oldalát.

Tisztelettel Mrs Parvez

 

Ui.: Ha szeretné, hogy Wildiam csütörtökön velünk tartson a Brown Családi Farmra tervezett kirándulásra, kérem, küldjön vele holnap reggel 5 font 50 pennyt.

 

Szeptember 17., szerda

 

Felhívtam a leicesteri központi könyvtárat. Sosem hallottak Mr Wren alapművéről.

Megpróbáltam felhívni a Brit Állatvédő Ligát, de hosszan várakoztattak, és ezalatt egy pintyőke pintyegését kellett hallgatnom. Komoly fordulat Vivaldihoz képest. Végül azután megszólalt egy reszelős hang. Feltettem a fészekkérdést.

– Álljunk meg – mondta –, ez a bérszámfejtés. Kapcsolom a tudakozót. – A telefon elnémult.

Azután egy bagoly huhogott a kagylóba. Azután egy idős nő következett: – Tudakozó.

Feltettem a fészekkérdést. Mire ő:

– Ez az általános tudakozó. Kapcsolom a madártudakozót. – Csönd következett. Majd csalogánytrilla. Végül egy robothang: – Üdvözlöm a madártudakozóban. Egyes gomb – madárazonosítás. Kettes gomb – költöző madarak. Hármas gomb – házi madaraink tápláléka. Négyes gomb – vadmadaraink lakhelye.

Ötös gomb...

Letettem a kagylót, és Groucho Marx, a halhatatlan komikus szavai csengtek fülembe, amint hátat fordítván partnerének, frakkja szárnyára bök: "Madárnak nézel? Toll van a hátamon?"

A Resztli, te édes! második adását (pacal) meg sem néztem. Archie Tait felhívott, és üzenetet hagyott. Csak ennyit: "Ez igen!" Gyakorlatilag nem is ismerem, akkor meg mit ugrál? Este a következő üzenetet találtam William anorákjának zsebében.

 

Kedves Mr Mole!

William még nem hozta be a holnapi kiránduláshoz szükséges 5 font 50 pennyt. Ha szeretné, hogy William velünk tartson, kérem, holnap reggel rendezze az anyagiakat. Abban az esetben, ha William nem jön velünk a Brown Családi Farmra, kénytelen leszek Mr Lewis, a gondnok gondjaira bízni, aki sajnos nem járt elsősegély- tanfolyamra, és így az újraélesztési fogásokban is járatlan.

Tisztelettel

Mrs Parvez

 

Szeptember 18., csütörtök

 

Kedves Mrs Parvez!

Igencsak meglepődtem, amikor William elmondta, hogy előre becsomagolt ebédjét a Brown Családi Farmon ellopta egy kecske (Noreen). Ez az állat ráadásul nemcsak az ételdoboz tartalmát fogyasztotta el, hanem magát az ételdobozt is. William elmondta nekem, hogy a kecsketámadást követően éhes volt és szomorú, de öntől nem kapott sem vigaszt, sem pótebédet.

Többször is próbáltam hívni a Brown család főfarmerét, de a rögzítő állandóan azt mondja, hogy nem tartózkodik a recepción (!).

Nekem úgy tűnik, hogy Noreen, a kecske közveszélyes, és elkülönítve kellene tartani.

Remélem, számíthatok támogatására ebben az ügyben. Tisztelettel A. A. Mole

 

Ui.: Az internetről nyert információk szerint több madárfaj is a fészkében hál. Egyesek a saját fészküket teszik kényelmesebbé tollukkal és pihéikkel, nem a mi párnáinkat és dunyháinkat.

 

Szeptember 19., péntek

 

Gyermekjáték Kft.

1997. szeptember 18.

 

Kedves Mr Mole!

E- maileztem Brown farmernek, ő pedig a következő üzenetet e- mailezte vissza hozzám: "A kecskeólhoz legközelebb eső ipari kamera felvételein sötét bőrű, piros melegítős, barna nadrágos kissrác látható, amint műanyag ételdobozt hajít az egy méter magas drótkerítés fölött Noreennak, a kecskének."

Tisztelettel

Mrs Parvez

 

Szeptember 20., szombat

 

William azt állítja, azért csinálta, mert úgy látta, hogy Noreen fázik és éhes. Milyen jószívű gyerek. És milyen meggyőzően hazudik. Elmondtam neki a farkast kiáltó bárányka szomorú történetét. És nem tagadtam el előtte, hogy mi történik vele, ha nem viselkedik rendesen. Hát az, hogy jön egy nagy, fekete zsákos ember, és majd jól elviszi.

Ma a ház körül őgyelgett. Megkocogtattam az ablakot, és szóltam, hogy ne szedje le a bogyókat a kerítés melletti bokrokról. Mogorván nézett vissza, és zsebre vágta a kezét.

Este 8.30-kor az asztalhoz ültem, és elkezdtem dolgozni a Resztli, te édes! – A könyv! című művemen. 11.37-kor fölkeltem. Nem írtam semmit. Egyetlen árva szót sem.

 

Szeptember 21., vasárnap

 

Pandora átvészelte a politikai vihart, és kinevezték... Minek is? Talán... helyettes államtitkári kabinetiroda-titkárságvezetőnek... vagy valami ilyesmi. Méghozzá egyenesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumba. Egy olyan ürge mellé, akiről sosem hallottam. Reggel telefonált, hogy elmondja az apjának – mintha nem tudtunk volna róla! Tele vele a média.

Elhadarta a telefonba, hogy az ő anyja meg az én apám szép szabályos viszonyba keveredtek.

Ugyanis reggel felhívta anyját, és még ágyban találta.

– És akkor – mondta Pan – meghallottam apád suttogását, hogy "fölteszem a kávét, Tan". – És Pan megesküdött rá, hogy hallotta a jellegzetes dohányos köhécselést, miközben nyílt a hálószoba ajtaja. – Egyszóval biztos, hogy összeszűrik a levet – vonta le a következtetést.

Megkérdeztem, mi a véleménye erről a szülőcseréről. Mire azt felelte: – Egyrészt lenyűgöz a dolgok egybeesése, másrészt meg fölháborít, és viszolygok az egésztől.

Jellegzetes politikusválasz.

Egyszerűen nem találok szavakat arra, amit apa művel. Most már világos, hogy hazudott a szexuális képességeiről. Remélem, anya nem tudja meg, hogy apa újra harcba szállt az ágyban.

Megkérdeztem Pandorát, hallott-e a Resztli - ről.

Azt felelte, hogy az alsóházban másról sem pusmognak mint a Resztli, te édes! - ről. A hentes-és mészároscéh szakmai lapja, a HÚS eksztatikusan rajongó kritikát közölt róla. Viszi a nép a bárányfejet, mint a cukrot. A hentesüzleteket és a szupermarketeket országszerte megrohanták a diákok. Országos bárányfejhiány van kialakulóban, a vésztartalékok kimerülőben, megindultak az új-zélandi segélyszállítmányok. A Tisztes Szegények Szövetsége szintén dicsérte a műsort.

Megkérdeztem, honnan tudja mindezt, ő pedig azt felelte: – Szörföztem egy kicsit az interneten. – Ez igazán meghatott. Nyilvánvaló, hogy törődik velem.

Megkérdeztem, mikor jön Leicesterbe, erre azt felelte: – Ma este. Hajnali háromra otthon leszek. Légy szíves, szólj apámnak meg anyádnak, hogy jöjjenek át. – Megkérdeztem, nem volna-e hasznos, ha eljönne valaki a rokonságból. Erre habozás nélkül rávágta: – Szó sem lehet róla.

 

Szeptember 22., hétfő

 

Nem lett volna szabad öt üveg bort engedélyezni a csúcstalálkozón. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem magam, mintha a Nem félünk a farkastól egy különösen szélsőséges előadásába csöppentem volna, ahol a rendező elsősorban a szeszelésre koncentrált. Pandora békítő kísérleteit elsöpörte az ötvenvalahány évesek őrjöngő szenvedélye – nem jártak messze attól, hogy ölre menjenek. Rettenetes dolgok hangzottak el. Ivan azt akarja, hogy adják el a házat, és osztozzanak meg az árán. Tania azt mondta: – Ez a ház az életem. Nem válok meg a kerttől semmi áron.

Mire Ivan:

– Ezért ment tönkre a házasságunk! Én bent vártalak az ágyban, te meg kint kertészkedtél a sötétben a homlokodra erősített bányászlámpával!

– Mert téged nem érdekelt, hogy felzabálnak bennünket a meztelen csigák! – sikoltotta Tania, és úgy hallottam, a hangjában veszedelmes fanatizmus rezgett. Azután kitört még egyszer: – Hogyan szűrhetted össze a levet egy olyan nővel, akinek a kertjét ellepi a mezei folyóka?

Ivan átrobogott a szoba dohányzósarkába, ahol anya, apa, és Pandora bűnöztek, és karon fogta anyát.

– Imádom Pauline kertjének minden szál csalánját és tarackját!

Apa átrohant a nemdohányzó szekcióba, és átkarolta Tania remegő vállát.

– Ne félj, Tan – mondta. – Itt vagyok. Majd én segítek kiirtani a rohadt meztelen csigákat!

Írmagjuk sem marad! – Hát igen, ilyen egy forró szerelmi vallomás. Anya megjegyzéseket tett apa szexuális képességeire. Ekkor Pandora meg én kimenekültünk a kertbe, és leültünk a padra az almafa alá. Beleléptem a fa alatt a földön rothadozó almákba, és tönkrement a második legjobb cipőm – a Timberland. Pandora megjegyezte: ízléstelennek tartja, ahogy az én anyám az ő apja szexuális potenciájával henceg. Cserébe megvallottam, milyen gyalázatosnak tartottam, hogy Ivan képtelen volt betartani a kétperces országos gyászcsendet Diana halálakor.

Zippo hívott a mobilon. Londonban van. Azt mondta, a Resztli, te édes! nézettsége feljött, mint "vízi hulla a felszínre". Dev postája "egyszerúen elképesztő". Megkérdeztem, nekem jött-e valami, mire azt felelte: – Hát persze! Amint megtölt egy A/4-es borítékot, elküldjük az egészet.

Egész éjjel a könyvemen dolgoztam, de nem jutottam semmire. Képtelen voltam kívánatosan tálalni a körömpörköltreceptet.

 

Szeptember 25., csütörtök

 

Tegnap reggel lement a báránybendő bamababszószban rész. Egyedül néztem, mindenki az ügyei után mászkált. Akkor most kiforrott profi tévés vagyok, vagy pedig kétségbeejtő amatőr?

Nem tudom. Nincs senki, akinek korrekt, elfogulatlan kritikájában megbízhatnék. Ügynökre van szükségem. Felhívtam Brick Eagleburger irodáját. Üzenetet hagytam Boston rögzítőjén. "Itt Adrian Mole a Resztli, te édes! ből. Visszahívna?" Direkt nem mondtam, hogy "legyen szíves".

Az új stílus: csak fölényesen.

Negyedóra múlva maga Brick jelentkezett.

– Egyszerűen imáááádom a műsort! – rajongta. – Majd behogggyoztam, mikor az a bárányhere kiugrott a serpenyőből! Oóóóóriási vagy, Adrian!

Megint egyszer leesett az állam. Mi köze a bendőnek a heréhez?

Amikor abbahagyta a röhögést, megemlítettem, hogy ügynökre lenne szükségem.

– Már meg is találtad! – rikkantotta Brick.

Holnap együtt ebédelünk Londonban, és megtervezzük a karrieremet, a reklámot, az irodalmi ambícióimat, a pénz-és adóügyeimet, a válásomat – az életemet.

 

Szeptember 26., péntek

 

Brick olyan benyomást kelt, mint egy gengszter, aki olvasta Proustot. Fölém tornyosult, a kézfogásától kis híján összeomlott a vérkeringésem. Esküdni mernék rá, hogy fekete parókát hord. Szünet nélkül egy szivart rág – meg nem gyújtaná semmi kincsért. Besétáltunk a Borostyánba. A. A. Gill észrevett, ahogy elhaladtunk mellette, és integetve üdvözölt. Mintha csak bármi közünk lenne egymáshoz! Talán elfelejtette, hogy két pocsék kritikát is írt rólam?

Nem tudtam eldönteni, mi a helyes viselkedés, úgyhogy bánatos vigyort küldtem felé, és fölvontam a szemöldököm. Később, amikor kimentem a klotyóra, a mosdó fölötti tükörben ellenőriztem ezt az arckifejezést – vajon hogy fest? Úgy néztem ki, mint Bobó, a bohóc, akitől gyerekkoromban mindig sírhatnékom támadt.

Brick belém diktált négy White Ladyt, azután két és fél órán át beszéltetett. Úgy láttam, jól szórakozik – eltekintve attól a pillanattól, amikor fizetett. Beleegyeztem, hogy jövedelmem 20%-a életfogytig az övé.

 

Szeptember 27., szombat

 

Amikor a BP-kútnál megvettem a Guardian t, hökkenten láttam Dev Singh fotóját a címlapon – a kultúrrovat negyedik oldalán olvasható interjúra hívta fel a figyelmet. Beültem a kocsiba, és elolvastam. Csak egyszer említett: "Dev sziporkázó szellemessége és látványos mozgása éles ellentétben áll a Közép-Anglia komorságát sugárzó Adrian Mole savanyú merevségével."

Otthon a Leicesteri Teknőctenyésztők Társaságának meghívója várt. Karácsonyi vásárt rendeznek, és felkértek, hogy én nyissam meg november 1-jén, szombaton. Az első nyilvános szereplésem.

 

Szeptember 28., vasárnap

 

Már csak ez kellett! Anya közölte, hogy ha visszamegyek dolgozni, nem hajlandó Williamnek gondját viselni. Ivan meghívta egy világ körüli útra.

– Ugye megérted, Adrian? Nem mondhatok nemet az egész világnak! – Azt javasoltam, hogy vigyék magukkal Williamet. Tágulna a szemhatára. Mire anya: – Ugye nem gondolod komolyam, te önző disznó? Elegem van a babaápolásból.

– És Rosie? – kérdeztem.

– Rosie elég magas, feléri a tűzhelyet, a hűtőszekrényt, a vasalódeszkát, és egyébként is ott van az apja.

 

Szeptember 29., hétfő

 

Ivan és anya megszállták a konyhaasztalt – kiteregették a térképeket, útikönyveket, brosúrákat.

Úgy tervezik, hogy biciklin járják körbe a világot. Kétségkívül kóros önbizalomtúltengésben szenvednek. Még egyikük sem biciklizett messzebb a sarki fűszeresnél.

Ma levelezőlapot kaptam Arthur Stoattól. Az egyik oldalon egy disznó hátán lovagoló norvég parasztasszony, a másikon üzenet: "Bizonyítékra volna szükségem, hogy a könyv készül. Üdv: A.

Stoat. Ui.: Új határidő: okt. 21."

 

Éjjel fél 12

Este Rosie bejött a hálószobámba. Megesketett William életére, hogy titokban tartom azt, amit most elmond. Megesküdtem.

Két hónapos terhes.

Úgy cselekedtem, ahogyan a hagyományok megkívánják.

– Te jóságos ég! – kiáltottam, és összecsaptam a kezem, és fel-alá járkáltam az ágy és az ablak közt. – Hogyan történt?

– Ahogy szokott. Mármint nem látogatott meg az angyal, és nem volt semmi ilyesmi. – Azután mentegetőzve hozzáfűzte: – Pedig csak négyszer csináltuk.

– Fogamzásgátlás meg semmi, igaz? – mordultam rá.

– Tök úgy beszélsz, mint valami tanbanya – mondta Rosie vádlón.

Elsiklottam a sértés fölött, és megkérdeztem, biztos-e benne.

– Abszolút. Megpumpoltam apát hatvan fontra, hogy kell egy Nike cipő, de aztán olcsóbbat vettem, a különbözeten meg terhességi tesztet.

Némi féltékenységet éreztem, hogy ilyen könnyen ki tudott facsarni apából hatvan fontot.

Míndig is Rosie volt a papa kedvence. Ha tudomást szerez a terhességről, még visszazuhan a depresszióba.

– Ha megtudja, kitér a hitéből – mondtam.

– Honnan tudná meg? – felelte Rosie feszülten. – Azt se tudja, hogy néz ki egy Nike cipő.

 

A szokottnál korábban oltottam villanyt, és hosszan gondolkoztam a sötétben Rosie meg a benne ficánkoló ebihalacska esetén. Szeretem civilizált embernek hinni magam, de szívem szerint elrohantam volna Aaron Michelwaite-ék házához, hogy kivonszoljam az utcára, és beledöngöljem az aszfaltba azért, amit a húgommal tett. Nagyobb, mint én, de biztosan kinyúlik, ha váratlan és jól időzített csapást mérek a tarkójára a kemény kötéses Háború és béké - vel.

 

Ott voltam a szülőszobán, amikor 1982. november 11-én Rosie meglátta a napvilágot. Nem szándékosan – hiszen gyerek voltam még –, de csapdába ejtettek a körülmények, így azután kénytelen voltam végignézni és hallgatni, ahogy anya szül. Azok a kiáltások! Azok a hangok!

Többször is megpróbáltam elmenekülni, de anya el nem engedte volna a jobb kezem – esős időben még most is nyilall néha. Azt sikoltozta: "Ne hagyj itt, Adrian!" Akkor éppen külön élt apától. Volt is elég pletykálkodás arról, hogy ki Rosie apja – leginkább Edna May Mole, a nagyanyám kétkedett. Még halálakor is meg volt győződve róla, hogy Rosie apja nem George Albert Mole, hiába írták a nevét az anyakönyvi kivonatra, hanem Mr Lucas, aki anyát elcsábította Sheffieldbe.

Amennyire tudom, Rosienak fogalma sincs a fogantatását és születését körüllengő

kérdőjelekről. Láttam őt másodpercekkel azután, hogy előbújt az anyaméhből, még mielőtt először vett volna lélegzetet. Félig kopasz volt, és igencsak haragos – erősen emlékeztetett apára.

Lucasra viszont egyáltalán nem hasonlított, leszámítva persze, hogy nem voltak fogai. Én fogtam először a kezembe, miután lemosták, és én tanítottam neki, hogyan kell a legókockákat összekattintani. Úgy követett, mint az árnyék, egészen tizenkét éves koráig, amikor hirtelen valami szörnyűség történt vele, és démonná változott.

Tudom, hogy megígértem, megőrzöm a titkát, de úgy feszít, terebélyesedik bennem, hogy egyszerűen nem tudom visszatartani. Még Aaron Michelwaite sem tud róla, hogy egy magzat apja.

Megkérdeztem Rosie-t: tulajdonképpen akarja-e a gyereket? Mire azt morogta: – Talán. – Ez meglepett. Soha életében a leghalványabb jelét sem adta annak, hogy anyai érzelmekre is képes.

Rettenetesen bánt a babáival. Lenyirbálta a hajukat, a szempillájukat, golyóstollal telefirkálta az arcukat, és szörnyű kísérleteket végzett rajtuk az apa barkácsládájából elemelt szerszámokkal.

Olyan volt, mint egy kínvallatási gyakorlatokat végző hóhértanonc. Kötelességemnek éreztem felhívni a figyelmét arra, hogy az Új Munkáspárt erősen ellenzi a "gyermekét egyedül nevelő szülő" típusú családmodellt, és ha úgy dönt, hogy ezt az utat választja, akkor ez az út igencsak rögös lesz. Azt mondtam neki: – Tony Blair kényszeríteni fog rá, hogy dolgozni menj. Szóval, ha arról álmodozol, hogy a tévé előtt ücsörögve szoptatsz, és a Jó reggelt, Brrrrr...itanniá t bámulod, akkor hiába is álmodozol.

Mire azt felelte:

– Először is kiütést kapok attól a tetű műsorvezetőtől, másodszor meg nem ment el az eszem, hogy szoptassak.

Éreztem, ahogy lüktetni kezd a halántékom. Azt javasoltam, sürgősen beszélje meg a problémáit valami hozzáértő szakemberrel, de azt mondta, nem evett meszet.

Némán ültünk a szobájában. Észrevettem, hogy az összes Barbie babáját arccal a falnak fordította.

Megkérdeztem, voltak-e a suliban családi ismeretek.

– Aha – bólintott –, olyanokat tanítottak, hogy hogyan kell kitölteni a segélykérelmet.

Visszamentem a szobámba. Ugyan hogy lehetne Rosienak gyereke? Ő is gyerek még.

 

Szeptember 30., kedd

 

Épp az óvodába vittem Williamet, amikor elcsíptem a helyi rádió adását – egy nő a tinédzserterhességekről beszélt. Fölhangosítottam, és még hallottam, ahogyan azt csicsergi: ...és ezek a babák igazán elevenek, legalább négykilósak, megállás nélkül sírnak, rendszeres etetést, tisztán tartást igényelnek. A tinédzser mama vagy mindenhová magával viszi, vagy kénytelen bébiszittert fogadni...

Miután letettem Williamet, felhívtam a rádió segélyvonalát, és elkértem a műcsecsemő-kereskedelmi vállalat faxszámát. Bérelek egyet vagy két hétre. Ha a Csomagexpressz betartja ígéretét, holnap reggel tízre már itt is a gumibaba.

Rosie azzal fogadott: ha úgy dönt; hogy megtartja a gyereket, akkor kölcsön kell adnom annyit, amennyiből lézertetoválást készíttethet a hasára.

– Most kell – mondta –, mert mire a szülőszobára kerülök, úgy fogok kinézni, mint King Kong.

 

Október 1., szerda

 

Mindenki tudni akarta, mi van a csomagban. Azt hazudtam, már hozzáfogtam a karácsonyi bevásárláshoz. Anya a szemét forgatta, és mindentudó pillantást váltott Ivannal. Hallottam, ahogy a hátam mögött odasúgja neki: – Guminő!

Amikor William a Gyermekjáték Kft.-nél időzött, anya és Ivan pedig a föld körüli biciklitúrára edzett, behívtam Rosie-t a hálószobámba, és kicsomagoltuk a babát. Zavarba ejtően valóságos volt. Úgy festett, mint Wílliam Hague, a konzervatív pártvezér – persze jóval vonzóbb kiadásban.

Sárga rugdalódzót viselt, a nyakán pedig használati utasítást és ismertetőt: Helló, öthetes vagyok, öt és egynegyed kilós, és négyóránként megéhezem. Úgy programoztak, hogy a lehető legrosszabb időpontokban sírni kezdjek. Ha rosszul bánnak velem, fülrepesztő riadót hallatok, ami zavarhatja a szomszédokat.

 

Figyelmeztetés!

Ne nyúlj a napelemeimhez! Ne fürdess!

Ne vedd ki a szemgolyóm!

 

Tartalom

Baba

Elektromos palack

Babahordozó "kenguru"

Üvegtisztító folyadék

6 pelenka

1 cucli

 

Kikapcsoltam a rugdalódzót. A baba neme meghatározhatatlan volt. Rosie csalódott volt; lányt várt.

Tegnap ráment az este, míg meggyőztem, hogy tegyen egy kéthetes próbát a babával. A végén zsaroláshoz folyamodtam: csak akkor fizetem a tartós dauert Toni és Guy hajstúdiójában, ha belemegy.

Rosie felöltöztette a babát, és azt mondta:

– Ashbynek fogom hívni.

Betette Ashbyt a kenguruba, és elment az iskolába. Megbeszéltük, hogy anyának azt mondjuk: egy kutatási programban vesz részt. Azzal nem vacakoltunk, hogy az iskolának külön történetet tálaljunk.

 

Anya és Ivan sötétedésig nem jöttek haza. Egy napjukba került az út Coalville-be és vissza.

Tizenegy kilométer többnyire sima úton. Nagyon meglepődtek, amikor Ashbyt a szárítóállványon találták arccal lefelé – Rosie odahajította, míg megetette az Újkutyát. Később váltottam vele néhány szót. Jeleztem, hogy ha nem tartja be a szabályokat, akkor búcsút mondhat a dauernak.

Családom és Ivan társaságában néztem a Resztli, te édes! harmadik adását (belga meleg hurka). Sajnos Ashby végigbömbölte a műsort. Nagyon ideges voltam tőle, persze félannyira sem, mint Rosie, aki végül kiment a szobából, és közben azt morogta: – Begolyózok tőle, be én.

Lefekvéskor William rettenetesen viselkedett. Hányta-vette magát, és ordított, mint a fába szorult féreg. Kénytelen voltam megfegyelmezni. Anya bedugta a fejét a hálószoba ajtaján, és figyelmeztetett: – Ne legyél hozzá túl szigorú. Féltékeny az új babára. Hallottam, hogy Rosie kétszer is fölkel éjszaka, hogy megetesse Ashbyt.

 

Október 2., csütörtök

 

Negyed hétkor különös hangra ébredt a ház (és a szomszédság).

Leginkább a tűzoltóságokon használt elektromos dudára emlékeztetett, mely a legénység tudtára adja, hogy kezdődik a bevetés. Ashby volt az. Rosie tagadta, hogy durván bánt volna vele, de én tudtam, hogy hazudik. Ugyanis a hálószobánkat elválasztó gipszkarton falon keresztül is hallottam, ahogyan ráförmedt. A dudaszó csak akkor hallgatott el, amikor a karomba vettem, és fel-alá sétáltam vele. William a hálószoba ajtajában állt, a féltékenységtől eltorzult arccal.

 

Október 3., péntek

 

Felhívott Zippo. A Serclit elárasztották a belga meleg szervezetek levelei – valamennyien a Resztli, te édes! utolsó adása miatt tiltakoztak.

Feltárcsáztam Mr Életfogytig 20%-ot, és tanácsot kértem a rögzítőjétől. Visszaszólt, de meg kellett kérnem, hívjon később, ugyanis éppen Ashbyt etettem. Ha nem a megfelelő szögben tartom a szájához az elektromos cumisüveget, nem hajlandó elfogadni.

Brick azt javasolta, válasszam azt a taktikát, amit a PR-szakma úgy nevez: "kinyalni a fülükből a C-vitamint". A következő sajtóközleményt bocsátotta ki: Adrian Mole őszinte sajnálatát fejezi ki, ha akaratán kívül megbántott volna bármilyen nemzetiségű, színű, vallású vagy szexuális beállítottságú nézőt. Szeretné megjegyezni, hogy legjobb barátja, Nigel szintén meleg.

A belga meleg hurka egyébként hagyományos étel, receptjét kissé modernizáltuk. Eredeti lelőhelye a szakácsirodalom klasszikus alapműve: Egyszerű étkek az alsóbb osztályok számára, írta Charles Elme Francatelli, őfelsége Viktória királynő főszakácsa.

BELGA MELEG HURKA

Készíthetjük birkabelsőségből, marhamájból, ám a jobb szakácsok többsége a sertésbelsőségre adná szavazatát. Vagdaljuk apró darabokra a szívet, májat, gyomrot, vesét, fűszerezzük meg alaposan, és gyúrjuk apró, almaméretű gombócokká. A hagyományos készítésmód szerint az étek formáját az adja, hogy egy darab sejtésbélbe töltjük, a nyitott véget apró gallyal összetőzzük, majd félórán át élénk lángon sütőben sütjük. Ha kényesek vagyunk koleszterinszintünkre, idővel a zsír felét öntsük le a hurkáról. Ha gallyat használunk rögzítés céljára, szájba vétel előtt ellenőrizzük az ételt – nem keveredett-e tövis a hurkánkba. Ha urbánus környezetben élünk, s így a gally beszerzése nehézségekbe ütközik, alkalmazzuk a bármely szupermarketben beszerezhető, fából készült görög spékelőtűt.

Megjegyzés: a fentebb ismertetett étekről tudjuk, hogy mitől meleg, és mitől hurka. Ám arról sejtelmünk sincs, hogy mitől belga. Ettől azonban nem kevésbé ízletes.

 

Október 10., péntek

 

Rosie megkért, hogy viseljem gondját Ashbynek. Moziba akart menni, hogy megnézze Leonardo DiCapriót Shakespeare Rómeó és Júliá jában. Kérését visszautasítottam. Egyik nagyszülő sem ért rá. Újabb végeérhetetlen értekezletet tartottak a válás, az újraházasodás, illetve az itt a zsozsó, hol a zsozsó? témakörben. Rosie otthon maradt, és gondozta a babáját.

Felhívott Nigel. Dühöngött, hogy lelepleztem. Azt mondta, a nagymamája halálosan beteg, és valószínűleg én vertem az utolsó szöget a koporsójába.

 

Október 11., szombat

 

Reggel Ashbyt a hátsó kertben találtam. Nedves volt, hideg, és a feje horpadt. Rosie bevallotta, hogy éjszaka kihajította az ablakon.

– Tönkreteszi az életem – mondta. – Egyszerűen megbolondulok, ha nem alhatok egy kicsit!

 

Délután

Éppen a kertben mostam az Újkutyát a slaggal (ne kérdezz semmit, kedves Naplóm, csak ne kérdezz!), amikor lejött hozzám Rosie. A karját összefonta, ahogyan a nők szokták, amikor kockázatos vállalkozásba kezdenek. Egy darabig némán figyelte a slagműveletet, azután megszólalt: – Úgy döntöttem, hogy nem tartom meg.

Elzártam a csapot, az Újkutya úgy rázta le magáról a vizet, mint kutya a vizet, azután eliszkolt a kerítésen tátongó lyukon át.

– Akkor azt hiszem, legjobb, ha megmondjuk a mamának – bólintottam.

Mindketten a kert túlsó végébe pillantottunk, a konyhaablak felé. Odabent a mama mosogatott. Ivan mögötte állt egy konyharuhával, és mindketten nevettek. Ma reggel kapták meg a mongol kormány hivatalos engedélyét: igen, átbiciklizhetnek a Góbi sivatagon.

– Nem, azt nem – mondta Rosie.

A kórházban azt mondták neki, hogy 15-én szerdán mehet az abortuszra. Épp a biciklitúra kezdete előtti napon.

 

Október 13., hétfő

 

Mostanáig nem vitt rá a lélek, kedves Naplóm, hogy bevalljam Neked: Barry Kent ötödik regénye, a Vakablak fölkerült az 1997-es Könyvmoly-díj jelölőlistájára. Minden sejtemmel, minden molekulámmal, minden parányi DNS-szálammal imádkozom, hogy ne nyerjen. Tegnap este rávettem magam, hogy elolvassam Ivan példányát. Egy munkásfiúról szól, Ron Angelről, aki az első világháború lövészárkaiban elveszti szeme világát, majd szerelmi viszonyba keveredik szemorvosával, Cedric Palmer-Tomkinsonnal.

A könyv még meg sem jelent, de az esztéták máris tudták, mi a dolguk. Melvyn Bragg szerint "kísérteties". Hanif Kureishi azt mondta: "tökös". Kathy Lette odanyilatkozott, hogy "mellbevágó". Idézem dr. E. E. G. Head kritikáját az Irodalmi Figyelő ből: "Kent könyve egyetlen hosszan kitartott, metaforikus bűvészmutatvány." Elfaxoltam Arthur Stoatnak könyvem egy receptjét. Remélem, megnyugtatja.

 

Október 14., kedd

 

A nappali teleszórva könnyű kempingfelszereléssel. Ivan ötödször csomagolja újra a kerékpártáskáját. Kíméletlenül bánt anyával: megtiltotta neki, hogy magával vigye a hajszárítót és a sütővasat.

Megkérdeztem Ivant, hogyan utaznak Doverig. Azt felelte: – Természetesen biciklivel.

Mire anya:

– Nem mehetnénk inkább vonattal? A bringákat feltehetnénk a poggyászkocsira.

Ivan a szőnyegre dobta a sátorcövekeket.

– Ha hátsó gondolataid vannak, Pauline, itt az idő, hogy előrukkolj velük.

Anya odarohant hozzá, és átölelte. Feszes biciklissortot viselt, a feneke akár két lufi, amint szétfeszíti a fekete szemeteszsákot.

Otthagytam őket, és megkerestem Rosie-t. A szobájában ült. Ashby William régi, Gap márkájú rugdalózóját viselte, Rosie tisztítópálcikával kezelte a fülét.

– Rosie – mondtam –, ma vissza kell küldenem Ashbyt. Lejárt a bérleti szerződés.

Ő maga tette Ashbyt a dobozba, és nézte, ahogyan leragasztom a doboz fedelét. Azután megkért, hogy nyissam ki még egyszer, hadd búcsúzzon el rendesen. Amikor Mrs Porlock, a postán a mérlegre tette a csomagot, megszólalt Ashby rettenetes riasztója. Igazán rémítő volt. A vér kiszaladt Mrs Porlock arcából. Ragaszkodott hozzá, hogy mutassam meg, mi van a csomagban. Én meg elképedtem: – Komolyan gondolja, hogy rábíznék egy élő csecsemőt a Brit Királyi Postára?!

 

Október 15., szerda

 

Az egész család tudja, hogy Rosie ma abortuszra megy. Az én hibám. Mielőtt kocsiba ültünk volna, felhívtam a klinikát: igazítsanak útba. Azonban amint elhagytuk a házat, anyát mohó kíváncsisága arra késztette, hogy megnyomja a telefon újrahívó gombját. A Leamington Klinika portása vette fel a kagylót. Anya hosszan szekálta a nőt, aki azonban anya egyre hisztérikusabb követelődzése ellenére sem adott ki "semmilyen, a klinika betegeire vonatkozó információt".

Míg a klinikához közeledtünk, a mobilom folyamatosan csöngött. Rosie könyörgött, hogy föl ne vegyem, én pedig tiszteletben tartottam kívánságát.

Kézen fogva mentünk be, de Rosie azt suttogta:

– Ne égessél, Aidy! – Körülpillantottam, és megláttam a sorban ülő nők arcát. Mind a sorukra vártak, és szemükben a megvetés különböző árnyalataival bámultak rám. Nem éppen férfinak való hely. Kimentem, beültem a kocsiba, és a Rádió Négyet hallgattam.

Később sétáltam egyet. A személyzeti parkolóban néhány szédítően drága autót láttam.

Visszaútban megálltam a BP-kútnál, és vettem Rosienak egy Magnum jégkrémet, hátha felvidul tőle.

Otthon állt a bál, vádak és viszonvádak röpködtek a lakásban. Amint beléptünk, anya ordítását hallottuk: – Hogyan mehetnék holnap világ körüli útra, amikor a kislányomnak szüksége van rám?

Ivan azt morogta:

– Pandora egyszer az ebédszünetben ment abortuszra. És nem volt körötte ilyen rohadt hisztéria.

Anya hisztérikusan zokogott:

– Ez nem hisztéria, Ivan! Ezt úgy hívják: emberi érzés! Olyasmi, amiről se te, se a karót nyelt családod nem hallott még soha! – A zajszint csak nőtt, amikor az Újkutya hangos ugatással csatlakozott az előtte szólóhoz. Csak William hallgatott úgy, mintha ott sem lenne. Ugyanis nem volt ott. Majd megállt a szívverésem. Az általános zűrzavarban senkinek sem jutott eszébe, hogy elhozza a Gyermekjáték Kft.-től. Kocsiba vágtam magam, és úgy hajtottam az óvodához, mint az eszelős.

Mrs Parvez állig felöltözve ült a bejárati ajtóban. Az óvodában csend honolt, az apró székek mind felfordítva pihentek az apró asztalokon. Amikor meglátta, hogy rohanok, szúrósan nézett rám, azután azt mondta: – Álomba sírta magát. Azt hitte, maga is itt hagyta, mint a mamája.

 

Október 16., csütörtök

 

Ma nagyot léptem előre a szappanopera-forgatókönyvvel.

 

KIRÁLYI SZAPPAN

 

Mezőgazdasági jellegű dudaszó.

KIRÁLYNŐ: Fülöp, lelkem, csak nem a lódoktor furgonját láttam az imént elhajtani a hátsó kerekek közé oly mulatságosan beszorult s ott tréfásan sikoltozó főlovászmesterünkkel?

FÜLÖP LELKEM (mély sóhajjal): De bizony ő volt az, Örzse. Attól tartok, rossz híreim vannak. Kedvelt walesi törpe spánieljeink megrühösödtek.

KIRÁLYNŐ: Az egész gulya?

FÜLÖP LELKEM: Attól tartok. Le kell puffantanom őket mind egy szálig.

KIRÁLYNŐ: Akkor mindennek vége, Fülöp, lelkem. El kell adnunk a farmot.

FÜLÖP LELKEM: Nem addig a'! Nem pótolhatnánk őket shetlandi törpe pónival?

KIRÁLYNŐ: Nem rossz gondolat. Ám mi lesz, ha rájuk tör a száj és köröm?

FÜLÖP LELKEM: Lelövöm azokat is.

KIRÁLYNŐ: Mennyi vér! Mennyi rüh és száj és köröm! Most vegyünk shetlandi pónit vagy ne? Igen vagy nem? (Tépőzárak hangja hallik.) Istenem, hogy tépelődöm!

Mezőgazdasági jellegű dudaszó. Ismert skót nóta.

 

Október 17., péntek

 

Ma felhívott Arthur Stoat. A 13-án elfaxolt recept néhány részletéről érdeklődött. Hogy tudniillik a disznóbelsőség, vagyis az olyan "disznóalkatrész", amely odabent a malacban funkciójából következően érintkezik a sertésfekáliával, felhasználtatik-e az ételkészítés során, vagy előbb eltávolítják és kidobják?

Közöltem vele, hogy a belsőség a fogás lényege, mondhatni veleje, és ha netán kihúzza, akkor leveszem a nevem a könyvről.

– Ne tépd a hajad – mondta. (Lehet, hogy hallott kezdődő kopaszságomról?) – Csak azt akartam tudni, hogy igen vagy nem. Mert a recept a mostani formájában kétértelmű.

Nem tetszett a hangja. Megkérdeztem, cardiffi-e – ugyanis büszke vagyok rá, hogy milyen pontosan meg tudom határozni, ki milyen dialektust beszél.

– Nem – felelte. Közölte, hogy Dél-Afrikából származik, noha nem tagadja, hogy igen sok, a Cardiff környéki hegyekben játszódó walesi ridegpásztor-balladát hallgatott a BBC-n. – Jól sejtem, hogy a kézirat nem készül el a következő néhány nap alatt?

Azt feleltem, hogy az utóbbi időben családi ügyek tartottak távol a munkától.

– Szóval nem tartod be a határidőt? – kérdezte.

Azt feleltem, én magam is igen valószínűtlennek tartom, hogy egy hét alatt befejezném a könyvet.

Az új határidő november 1. Stoat elszánta magát, hogy karácsonyra mindenképpen a boltokban lesz a könyv, ha törik, ha szakad. Esküszik rá, hogy három hét alatt "kihozza".

– Egyszer már megcsináltam Diana manikűrösének emlékirataival, az volt a címe, hogy Diana körme alatt, és most megcsinálom még egyszer, a Resztli vel.

Ha szünet nélkül dolgozom, felfüggesztem az étkezést, alvást és minden más, nem létfontosságú tevékenységet, akkor el kell készülnöm.

 

Október 18., szombat

 

Aaron Michelwaite szakított Rosie-val. Azt mondta, még nem áll készen a "hosszú távú elkötelezettségre", mert halbiológusnak akar tanulni a Plymouthi Egyetemen. Fölháborított, hogy milyen gonoszul időzítette ezt a bejelentést, és meg is mondtam neki.

Rosie a selyempizsamájában kóborol a házban, mint az agg Lear király a viharban. Nem hajlandó felöltözni, mert állítólag "soha többé" nem szándékozik kimenni az utcára.

Michelwaite-ék telefonjának rögzítője azt ismételgeti: "A család elvonult Devonba, a tengerhez, hogy feltöltse kimerült elemeit." Épp jókor, mert apa, miután értesült Rosie abortuszáról, városszerte azt ordítozza, hogy ha elkapja Aaront "kioltja a gyertyáját". Na, ha megteszi, akkor aztán tényleg szükség lesz az elemekre.

William tegnap este bemászott az ágyamba. Az Ashby után bánkódó Rosie sírása ébresztette fel.

 

Október 19., vasárnap

 

Reggel felhívott a Tónika című problémamegoldó tévémagazin segédszerkesztőnője, hogy hajlandó volnék-e másnap megszólalni a vegyes házasságokról szóló adásban. Közöltem, hogy afrikai származású feleségem elhagyott. Erre a seg.szerk.nő felvillanyozódott: – Rasszizmus?!

– Nem. Kiütést kapott a szokásaimtól.

 

Erre azt mondta, sebaj, egyik novemberi témájuk éppen ez: Idegbajt kapok a partneremtől!

Eljönnék?

– Nem – mondtam.

Erre a seg.szerk.nő megkért, hogy adjam anyát. Ugyanis olvasott a lapokban színes, fordulatokban gazdag magánéletéről. Rossz előérzetektől eltelve hívtam anyát a telefonhoz.

Figyelmeztettem a Tónika fortélyos kérdéseire meg a televíziós közszereplés veszélyeire, de persze sejtettem, hogy bármit mondok: falra hányt borsó.

Anya helyet foglaltatott magának egy hathetes, sebészi eljárások nélküli arcregeneráló kezelésre.

 

Október 20., hétfő

 

Egy szót sem írok a naplómba, amíg a könyvet be nem fejezem. Be kell tartanom a határidőt, mert ha nem, akkor szavahihetőségemet kockáztatom. Megírtam a Teknőctenyésztőknek, hogy "egyéb irányú elfoglaltságaim miatt" sajnos nem tudom megnyitni a karácsonyi vásárt.

 

Október 31., péntek

 

Rettenetes dolog történt. Amikor William megtalálta és megette az utolsó csomag macigumicukimat, nem tudtam uralkodni magamon. Megvadultam, és azt üvöltöttem, hogy ha ellopja mások tulajdonát, akkor börtönben végzi. Könnyek között rohant anyámhoz.

Később Ivan lépett a szobámba, leült az ágyamra, és apáskodó kedvességgel azt kérdezte: – Mondd, Adrian, nem gondoltál még rá, hogy esetleg macigumicuki-függő lettél?

Lelöktem a szőrös kezét a vállamról, elhajtottam a raktáráruházba, és vettem egy egész láda macigumicukit. Az ágyam alá rejtettem. Bereteszeltem az ajtót. Nem fejeztem be a könyvet. Sőt, el sem kezdtem. Csak ültem az asztalomnál napi tizenhat órát.

FAX

Címezett: Newyork Goldman – Brick Eagleburger Iroda Küldi: Adrian Mole Dátum: 1997. okt. 31.

 

Kedves Newyork!

Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy milyen nagyra értékelem az elhatározást, mellyel a konzervatív és a női mozgalmak iránt köztudomásúan negatív előítéletekkel viseltető Boston városának maradi nőpolitikája elleni tiltakozásul megváltoztatta nevét, és a progresszív, a feminista mozgalmak élén álló New Yorkot tisztelte meg azzal, hogy átkeresztelte magát!

És most a rossz hír. Nyilvánvalóvá lett számomra, hogy nem leszek képes betartani a határidőt. November 1-jére nem készül el a Resztli, te édes! – A könyv! Családi problémák töltötték ki minden percemet, és elszívták alkotó energiáimat.

Mint ügynököm titkárnője, legyen szíves azonnal közölni a hírt Arthur Stoattal, illetve a céggel. A 250 font előleget természetesen visszajuttatom, noha csak a jövő hónapban, mert bankomnak egy hónapos előzetes figyelmeztetést kell küldenem, ellenkező esetben elveszítem a kamatot. Remélem, amikor legközelebb Londonban járok, találkozunk. Kissé rosszul érint, hogy a Háború és béka, valamint A fehér furgon nem talált vevőre, holott mindkettő nyilvánvalóan tömegérdeklődésre tarthat számot.

Tisztelettel

A. Mole

 

November 1., szombat

FAX

Küldi: Newyork Goldman

Címzett: Adrian Mole

 

Na ide figyeljen, maga idióta! Ez a k... resztlikönyv már el van adva! Már sikerlistás! El van intézve, hogy ez lesz A hét könyve! A címlap ki van plakatírozva a boltokban! Ez a könyv k... nagy bestseller! Meg kell írni! Stoat azzal fenyegetődzik, hogy behajt magán minden fillért, amit az ügynökség kiadott. Írja meg, a hétszentségit!

 

November 2., vasárnap

 

William megbocsátotta nekem a macigumicuki-esetet. Anya nem alkuszik, és három napja nem terít nekem az asztalnál. Ivan a tiroli stlusú kerti faházikójáról alkudozik Taniával. Azt akarja, hogy szétszereljék, és újra felállítsák itt, a Wisteria sétányon. Tiltakoztam, mert elfoglalná a fű nagyobb részét, és akkor hol játszik William?

– A te kertedben – mondta anya.

Emlékeztettem, hogy nincs kertem.

– Tényleg? Akkor szerezz egyet.

Az az érzésem, hogy arra utalt: legjobb volna, ha William meg én szednénk a sátorfánkat.

 

November 3., hétfő

 

Ma meglátogattam Taniát és apát. Magammal vittem Williamet. Apát a hátsó kertben találtam – aranyhalas medencének való gödröt ásott. Egy fekete labradorkölyök figyelte, bizonyos Henry.

– A gyerekünk – mondta Tania.

Megkérdeztem, beköltözhetnék-e a tiroli faházikóba, amíg alkalmasabbat nem találok.

Egyikük sem volt oda az ötletért. Sajnos épp ebben a pillanatban William hisztériás rohamot kapott, mert nem voltam hajlandó azon nyomban, ott és akkor elénekelni neki a Teletábi-indulót.

Tania, miután öt percig figyelte, ahogy a gyerek sikoltozik, toporzékol, és a fölhöz vagdossa magát, megkérdezte: – Ne hívjuk ki a mentőket?

– Ugyan, dehogy – mondta apa. – Adrian éppilyen volt hároméves korában. Naponta ötvenszer kellett elénekelni neki a madárpókdalt, azt, ami úgy kezdődik, hogy "Icipici pipipók".

Végül Tania kibökte:

– Azt hiszem, nem jó ötlet, Adrian, főleg most, hogy nyakunkon a kutya meg az aranyhalak.

Azonkívül apád meg én már kialakítottuk az életmódunkat, és abba nem fér bele egy kisgyerek.

Ez persze nevetséges kifogás, de szó nélkül hagytam. William magához tért a rohamból, és kért egy adag Csámcsokit. Apa, aki korábban maga is napi három adagot csámcsogott el, azt mondta: – Tudod, William, a Csámcsoki tele van káros, addiktív anyagokkal. Mit szólnál egy pohár répaléhez?

Kimentünk a konyhába, ahol apa bemutatta a gyümölcsprésgép működését. William közönyös maradt. Henry azonban éberen követte apa minden mozdulatát.

Tania megkérdezte, hogy haladok a könyvvel.

Talán ha nem alszom három éjjel, három nap, akkor elkészülök vele. Noel Coward ajzószerek segítségével egy hosszú hétvégén megírta a Magánéleteket. Felhívtam Nigelt, hogy megkérdezzem, hogyan juthatnék néhány adag Red Bullkoncentrátumhoz, de nem ért rá, épp a nagymamáját temette.

Éjfélkor, amikor végre viszonylagos csend borult a házra, hozzáláttam az Előszóhoz.

 

Üdv a resztlirajongóknak!

Az ember az idők kezdete óta resztlin él; a Franciaország ősi barlangi lelőhelyein talált megkövült maradékmaradványok fényesen bizonyítják, hogy a resztli valaha a francia ősember étrendjének főfogása volt. Ez az örökség még ma is tetten érhető a híres francia konyhában, mely a földgolyó minden zugából vonzza az ínyenceket.

 

Azt hiszem, valami nem stimmel ebben az utolsó mondatban. A mondatszerkezet? A nyelvtan? Egy órán át meredtem a papírra, majd kimerülten lefeküdtem.

 

November 5., szerda

 

Ivan vétót emelt a kerti tűzijáték ellen. Azt mondta, primitív, barbár és veszélyes. És itt az ideje, hogy a Guy Fawkes emlékre rendezett házi ünnepségeket betiltsák. Úgy látszik, a kormány egyetért vele. A brit lakosságot arra ösztökélik, hogy központilag szervezett ünnepségeken a mentők és a túzoltók vigyázó szeme előtt ünnepeljen. Vettem Williamnek néhány csillagszórót, hadonászott velük egy kicsit a tornácon.

Az Újkutya a nyitott ajtón át leste.

Hajnali háromig dolgoztam az Előszón.

 

Az ínyencek még ma is csak úgy özönlenek a világ négy sarkából, hogy részesüljenek a resztliörökségből.

 

Még mindig nem az igazi.

 

November 6., csütörtök

 

William minden eddigit felülmúló rohama. Egy pár Doc Martens márkájú minibakancsot akart, piros bőrrátéttel, tizenkét cipőfűzőlyukkal. Én fekete bőrből készült tépőzáras iskolacipőt javasoltam. William a bolt padlójára vetette magát, és sikoltozott. A boltvezető kérésének engedve kivonszoltam az üzletből. Végül azután nyuszimintás gumitalpú vászoncipőt vettünk a Woolworthben. Teljesen alkalmatlan a télre, de ha vastag zoknit visel hozzá, talán nem fázik meg a lába.

Amikor hazaértünk, anya azt mondta:

 

– Azt hittem, melegcipőt vesztek. Ebben a cipőben nem bírja ki a telet William, fel fogja dobni a talpát. – Megvetően fixírozta a vászontipegőt, és éreztem, ahogy apai tekintélyem maradéka is oda van.

 

November 7., péntek

 

Nincs semmi jövedelmem. A tőkémet fogyasztom. Rémülten hívtam a bank telefonszolgálatát, de elfelejtettem a jelszót. Megmondtam a vonal túlsó végén akadékoskodó nőnek, hogy a jelszó a keleti parton lévő üdülőhely neve, ő azonban kötötte az ebet a karóhoz: – Kénytelen vagyok megkérdezni öntől jelszavának ötödik betűjét, uram.

Könyörögtem, hogy legalább a számlaegyenleget mondja meg, de nem engedett. Lehet, hogy a pénzügyi szektort már megszállták a földönkívüliek? Egy összeesküvés áldozatai vagyunk, ahol a cél az, hogy előbb az őrületbe, majd egy másik bolygóra kergessenek bennünket? Normális körülmények között nincs üldözési mániám, de most megsúgom Neked, kedves Naplóm, hogy komolyan fontolóra vettem: minden pénzemet kiveszem a bankból, és a pénzt egy ládikában tartom az ágy alatt. Keményen megdolgoztam minden pennyért, és nem hagyom, hogy valami jöttment Mars-lakó rátegye a nyálkás zöld kezét (vagy csápját?)!

Elküldtem Arthur Stoatnak az Előszót és egy újabb receptet. Na, ez legalább valami.

 

November 8., szombat

 

Tudod, mi jutott eszembe, kedves Naplóm? Nem is ládikában tartom a pénzt az ágy alatt.

Inkább néhány babkonzerves dobozban a spájz felső polcán.

 

November 9., vasárnap

AZ I. VILÁGHÁBORÚ EMLÉKNAPJA

 

Ma véletlenül egyfontos érmét dobtam a gyűjtőperselybe. Ugyanis csak egy húszpennyst akartam adni. A perselyt rázogató vénember igazán udvariatlan volt. Majd letört a karom, amikor belevágta a kezembe a nyolcvan penny visszajárót.

 

November 10., hétfő

 

Délután háromkor felhívott Brick azzal, hogy faxot kapott Arthur Stoattól.

FAX

Címzett: Mr Brick Eagleburger

Küldi: Arthur Stoat

Dátum: 1997. nov. 10.

 

Az Ön ügyfele, Mr Adrian Mole nem tett eleget szerződéses kötelezettségének, hogy november 1-jei határidővel leszállítja a Resztli, te édes! – A könyv! című munkája teljes kéziratát.

Erősen kétlem, hogy Mr Mole képes megírni a könyvet, és azt javaslom, hogy Ön és Mr Mole találjanak egy "négert" (isten ments, hogy a bőre színére céloznék, csak arra, hogy svarcban dolgozik!), aki befejezi a kötetet. Természetesen a munkára vállalkozó stróman felmerülő költségeit fedezzük.

A Stoat Kiadó némileg bizonytalan anyagi helyzete, valamint az a tény, hogy Mr Mole szerződésszegésének következtében kiadónk nem részesülhet a hagyományos karácsonyi könyvpiaci fellendülés áldásaiból, azt eredményezi, hogy a Stoat Kiadó alkalmazottjai idén nem kapnak nyereségrészesedést. Ez annál is fájóbb, mert a Stoat Kiadói Kft. által folytatott piackutatás bebizonyította, hogy minden tizedik hímnemű tévénéző diák megvette volna a könyvet szülő-vagy nevelőanyjának.

A határidőt december harmadik hetére módosítom, abban a reményben, hogy a könyv január 14-én a Singh színei című új televíziós show-műsor első adásának napján végre megjelenhet.

Tisztelettel

A. N. Stoat

ügyvezető igazgató – Stoat Kiadói Kft.

 

Mi az a Singh színei? Életemben nem hallottam róla.

 

November 11., kedd

 

Az I. világháború befejezésének emlékére tartott egyperces néma vigyázz idején éppen a szupermarketben voltam. A kassza nyitva maradt. A sajtpult mögött álló eladó fél perc múltán ideges vihogásba kezdett.

Úgy hírlik, Dev Singh könyvet írt a mikrosütő szakácsművészetéről. A sorozatjogokat már megvásárolta a Konyhakéj Kft. A színpadi adaptációt Ned Sherrin fogja rendezni, amint befejezi a Hamlet et.

 

November 12., szerda

 

Reggel Ivan a konyhában megkért, hogy szereltessek fel magamnak egy saját telefon-és faxvonalat. Azt mondta, új vállalkozásba kezd – honlaptervezéssel fog foglalkozni. Es éjjel-nappal szüksége lesz a telefonra. Emlékeztettem, hogy a vonal valójában anya nevén van, aki nekem vérrokonom, és ebből következően nekem több jogom van a telefonhasználatra, mint neki.

Erre szitkozódni kezdett:

– Ezek hülye közhelyek. Anyád meg én élettársak vagyunk, és ami ennél is fontosabb: én fizettem az utolsó rohadt telefonszámlát, és én vettem a gépbe a faxpapírt!

Amikor eszébe idéztem, hogy heti 40 fontot fizetek a szállásért, azt felelte: – Van neked sejtelmed arról, hogy mennyivel dotálunk téged meg Williamet, aki ráadásul állandóan égve hagyja a lámpát, és kihajigálja az ételt?!

Rosie lépett a konyhába. Idegesnek látszott. A kenyérvágó kést a pizsamája sarkába törölte, és azt mondta Ivannak: – Ha nem tetszik itt nálunk, akkor miért nem mész haza a feleségedhez?

– Mert éppenséggel beleszerettem az anyátokba, ő meg énbelém, világos?

Kiment, hogy szétválogassa a szemetet, mielőtt a kukásautó megérkezik. Rosie a konyhaablakból nézte, míg arra várt, hogy megpiruljon a kenyér. Idővel megkérdezte:

– Mit utálsz benne a legjobban? A Birkenstock-szandálját, a szőrös kezét vagy a kis sapkáját, amit esőben hord?

Mire azt feleltem:

– Azt, ahogy minden étkezés után azt mondja: "Egészségetekre!", és azt várja, hogy rávágjuk: "Váljék!"

 

November 13., csütörtök

 

Miután letettem Williamet az óvodában, a lakásközvetítő irodába mentem, és közöltem velük, hogy sürgősen bérelnék egy házat: három szoba, külön bejárat, kert, maximum heti 60 font.

Kikötöttem, hogy kellemes környéken legyen, ahol csakis szolid emberek laknak. Legyenek fák, a kert délre nézzen. A pult mögött üldögélő bajuszos fiatalember, akinek mellénye két számmal nagyobb volt a kelleténél, megjegyezte: – A Skót-felföld nem hozzánk tartozik. – Odaadtam a névjegykártyámat, de elmentemben az ablakon át láttam, ahogyan a papírkosárba dobja.

Amikor elhoztam Williamet a Gyermekjáték Kft.-től, azt mondta: – Papa, olyan a leheleted, mintha púznál.

Mindezt alig félórával azután, hogy gondosan fogat mostam. Vajon mióta púszagú a leheletem?

A mobilon felhívtam a fogászatot, időpontot kértem és odahajtottam. Mr Chang, a fogorvos azt mondta: kapaszkodjak, egy pyorrhoea nevű betegség támadta meg az ínyemet. Ha nem kezdek bele nyomban a kb. 1000 fontos kezelésbe, egy év múlva nincs fogam.

Mr Chang korábban háziorvos volt, de elege lett a szegényekből.

– Ők tehetnek róla, hogy odvasak a fogaik – mondta. – Két pofára falják az édességet. – Szóval a macigumicuki áldozata vagyok.

Chang asszisztense, Mrs Wellingborough odasúgta nekem, hogy nem ártana még egy orvosi szakvélemény. Ugyanis Chang a jövő hétre idézést kapott a fogorvosi kamara etikai bizottságától, mert túl sokat kért egy nőtől a szájhigiéniáért. Mrs Wellingborough Jeffrey Atkinst ajánlotta.

– Ő a csúcs – mondta. Jövő kedden megyek Atkinshez.

Rosie ördögi módszerrel kínozza Ivant. Egyszer a vacsoraasztalnál arról esett szó, hogy milyen szomorú gyermekkorunk volt. Rosie azt mondta anyának: – Mindig rám szóltál, hogy mér' nem eszek rendesen!

Ivan megrándult, és azt nyöszörögte:

– "Eszem"! – És hozzátette: – Megáll az eszem.

Azóta Rosie válogatott nyelvtani kínokat talál ki neki.

 

November 15., szombat

 

Ma elvittem Williamet a Twycross Állatkertbe. Rettenetes hiba volt. Amint meglátta az oroszlánokat a ketrecben, sírni kezdett és könyörgött: – Engedd ki őket, papa, légy szíves, engedd ki!

Azt hitte, rajzfilmfigurákat lát, és nem valódi vadakat, amelyek akár a fejét is leharaphatják.

 

November 16., vasárnap

 

Kiderült, hogy egy apró, frufrus, repülőszemüveges milliárdos – Bernie Ecclestone – 1 000 000 fontot adományozott a Munkáspártnak. A törpeforma Forma-1 főnök ugyanis mindenáron meg akarja őrizni a dohánygyárakat a szponzorai közt. Tony Blair elképedten és sértetten vette tudomásul a rázúduló korrupciós vádakat. – Nem vagyok sumákolós pasas – mondta. Hosszan mérlegeltem az állítás jelentéstartományait. Meggyőződésem, hogy ha helyesen elemezzük a mondatokat, nagy titkoknak bukkanhatunk nyomára.

 

Belek – elzáródás

Hangulat – sötét

Kilátások – nincsenek

Lehelet – pú!

 

November 17., hétfő

 

Az emberek elfordulnak tőlem. Nincs ínyemre, hogy ínyem a társadalom számkivetettjévé tett.

 

November 18., kedd

 

Jeffrey Atkins elszörnyedt szám rettenetes állapota és Chang tömései láttán. Megvizsgált és kijelentette, hogy a rossz szagú lehelet oka "csupán egyetlen fog, vagyis a beszorult ételmaradék".

Míg a számat tisztogatta, előadást tartott a Leicesterben tapasztalható fogszakmai közállapotokról. A beszélgetés igen egyoldalú volt (noha igyekeztem beszédesen forgatni a szemem). A pultnál megérdeklődtem Hazeltől, az asszisztenstől, hogy kifejezhetném-e hálámat Jeffreynek bankjegyek formájában. Azt felelte, szó sem lehet róla, a fogászetikett tiltja a hálapénzt.

 

November 21., péntek

 

Michael Hutchence halott. A derékszíja fojtotta meg, melyet a hotelszoba ajtajának kilincsére erősített. Anya a fejét csóválta: nem érti, miért fojtják meg magukat a férfiak pusztán a fokozott szexuális kéj kedvéért. Azt mondta: – Övé volt a világ egyik leggyönyörűbb nője, hát miért kellett neki még az ajtó is?

– Mert sokkal egyszerűbb, mint egy nő – mondta Ivan. – Egy ajtónak végül is nem kell naponta hússzor a kilincsébe turbékolni, hogy "igen, drágám, tényleg szeretlek".

Hohó! Hahá! Hihihi! Ivan belefáradt anya érzelmi túlfűtöttségébe?!

 

November 22., szombat

 

Az orvosi rendelőben elszenvedett fogadóóráját követően Pandora megtisztelte jelenlétével a Wisteria sétányt.

Fáradt volt, feszült, és panaszkodott, hogy mennyit kell dolgoznia. Utálja a választóit.

 

Megőrjíti a végeérhetetlen nyavalygás az önkormányzati lakások állapotáról meg a nappal is égő utcalámpákról.

– Ha nem Mandyről meg a Nagy Tervről lenne szó, úgy visszamennék Oxfordba, hogy még! – mondta. Természetesen rögtön megkérdeztem, hogy mi a "Nagy Terv". Mire azt felelte: – Én leszek Nagy-Britannia első női miniszterelnöke.

– És Mrs Thatcher?

– Mindenki tudja, hogy Mrs Thatcher álruhás férfi – volt felelte megvetően.

Tátva maradt a szám.

– És mi volt a nő vagy a pasi igazi neve? – kérdeztem izgatottan.

– Leonard Roberts – felelte. – A szülei nem szerették a fiúkat, úgyhogy megkentek egy lelkészt Granthamban, aki újrakeresztelte Margaret névre, azután a szomszédos anyakönyvi kerületben megkentek egy hivatalnokot, aki kiállított egy új, hamis születési bizonyítványt.

– Na és a nemi szervek?

– Abnormálisan kicsik.

Kérdések százai tolultak ajkamra. És Denis, a férje tudta, hogy a felesége valójában férfi?

És hogyan szülte meg az ikreit, Carole-t és Markot? Elmeséltem Pandorának elméletemet, mely szerint William Hague, a konzervatív pártvezér valójában Thatcher zabigyereke. Ő azonban a fejét rázta.

– Nem, William Hague a hatvanas évek lombikbébi-kísérleteinek terméke. A spermium Churchilltől származik, a petesejt pedig a Vurstliban szereplő kockafejű erőművésznőtől.

Azután kiment a konyhába, hogy néhány szót váltson anyával és Rosie-val "női dolgokról".

Másfél órán keresztül harsányan kuncogtak, és csak akkor hagyták abba, amikor bementem, hogy figyelmeztessem őket: csak úgy dől a házba a cigarettafüst az konyhaajtó alatti résen át.

 

November 23., vasárnap

 

Elmentünk a Braithwaite-házba, hogy a kandallóban elégessük William karácsonyi ajándéklistáját. A módszer, hogy így hozzuk a Mikulás tudomására, mit várunk tőle, ősi Mole-hagyomány, amit meg akarok őrizni mindenáron. Nem tudom megbocsátani a szüleimnek, hogy bedeszkázták a kandallót, és hőtárolós kályhát építettek a kandallórács és a deszkaburkolat közé.

William a következő Teletábi-figurákat szeretné karácsonyra: 1. Pó

2. Tinky Winky

3. Laa-Laa

4. Dipsy

5. Meg még egy idióta, amelyiknek mindig elfelejtem a nevét.

 

– Nekem olybá tűnik, gyermekem, hogy ez a tradíció egy csöppnyit gyermeteg – mondta apa.

A stílusa emelkedett, az artikulációja olyan, mintha most jött volna a BBC beszédtechnika-oktató kurzusáról, Timberland-félcipőt visel, és könnyedén paskolja Henry jól fésült fejét. Úgy látszik Tania felcsapott Henry Higginsnek, és apa az ő Eliza Doolittle-je. Kéz a kézben próbálják a My Fair Lady új, My Fair Fater című változatát.

 

November 24., hétfő

 

Körömvágásra vittem az Újkutyát az állatorvoshoz. Úgy csúszkál a körmein a konyhai linóleumon, mintha a jégtáncvilágbajnokságra edzene.

Ma megjött a rajongóim postáját tartalmazó boríték. Egy wolverhamptoni illetőségű férfi, bizonyos Edwin Log arról biztosított levelében, hogy noha egész életében, negyvenöt éven át mindig csak maradékot evett, most is tökéletes egészségnek örvend. Egy nő Battersea-ből azt írta, hogy műsorommal közreműködöm az "ártatlanok lemészárlásában". Hozzátette, hogy örömmel látná, ha a belsőségeimre akasztva lógnék a Blackfriars híd pilléréről a Temze fölött.

 

November 25., kedd

 

William megkérdezte, miért nem megyek én is dolgozni, "mint a többi papa".

Azt feleltem, hogy író vagyok, és televíziós műsorvezető, sőt valóságos tévészemélyiség.

Megmutattam neki rajongóim leveleit, és azt mondtam: – Engem imád a közönség, csak úgy tolonganak, hogy lássanak.

William az ablakhoz lépett, és lenézett az utcára. – Nincs ott senki – mondta.

 

November 27., csütörtök

 

Hajnali 3.30

William kórházi ágyánál ülök. Bent tartják éjszakára. Csak megfigyelés. Ugyanis bedugott egy kávészemet a bal fülébe, hogy meghallgassa, zörög-e.

A kávészemet kiszedték, de altatni kellett hozzá. Ez volt életem legkimerítőbb éjszakája. Én, anya meg két nővér kellettünk ahhoz, hogy lefogjuk Williamet, míg egy apró termetű orvosnő, dr. Surinder megvizsgálta a fülét egy világító tükörrel. A Leicesterí Királyi Ispotály baleseti osztálya visszhangzott William sikoltozásától. Amikor eldőlt, hogy operálni kell, anyához fordultam: – Ebben is Ivan Braithwaite a bűnös. Ő vezette be a babkávét a Wisteria sétányon.

Anya nem úgy válaszolt, ahogyan vártam. Azt felelte, hallja, mit mondok, és látja, milyen dühös vagyok.

A lábadozószobában vártam Williamet. Amikor visszahozták a műtőből, anyám után sírt. A nővér látta, mennyire kiborít a dolog, és azt mondta: – A gyerek nem tudja, mit beszél. – De én azt hiszem, tudta. Rá kellett jönnöm, hogy bár az én életemben ő a legfontosabb, az övében nem én vagyok az.

 

November 28., péntek

 

William csodálatos gyerek – különösen amikor kissé kába a gyógyszerektől. A kórház éttermében ülök, a Csalogányban. Egyedül vagyok a hetvenkét személyes nemdohányzó részben.

Az apró dohányzóban úgy szoronganak az orvosok és a nővérek, mint a heringek. Miért nem világosodnak meg, és miért nem hagyják abba? Villásreggelit ettem, és csak az zavart, hogy elfeledkeztek a pudingomról. A pulthoz léptem és reklamáltam, mire azt a választ kaptam: a villásreggelit vagy gombávai, vagy pudinggal szolgálják föl. Azt mondtam, kifizetem a puding árát, de kiderült: a számítógépes pénztárgép nem fogadja el az extra befizetést. Fölemeltem a hangom, de a kellemes arcú, kövér lány a pult mögött széttárta a karját.

– Nem az én hibám.

Mire én:

– Senki nem vállal felelősséget semmiért. Senki nem kér bocsánatot semmiért, és nem mond le senki.

Tanácstalanul nézett rám.

Visszamentem a nemdohányzó részbe, ahol dohányosok garázdálkodtak, és a villásreggelim hidegen dermedt a tányérban.

 

Délután 3

Még mindig itt, az ágynál. A nővérek imádják Williamet. Azt mondta nekik, mind a négy Teletábit megkapja karácsonyra. Egy ragyogó szép nővér, Lucy odajött hozzám, és azt mondta: – Ha ismer valami lelőhelyet, gondoljon rám is; nagyon kellene nekem egy Pó.

Bevallottam, hogy nincsenek titkos Teletábi-forrásaim. Elég aggasztó a helyzet. Talán neki kellene látnom a vadászatnak. Megkérdeztem, miért nem engedték még haza Williamet.

Lucy nővér (szőke, karcsú, fehér, pihés kar, mellbőség: 85) azt felelte: – Dr. Fong egy kicsit aggódik a hátán lévő zúzódás miatt. – Azt feleltem, William leesett a dívány karfájáról, amikor éppen azt mutatta be, hogyan veszi a kanyart Jeremy Clarkson. Lucy, akinek hároméves lánya van, azt mondta: – Egészen megbolondulnak ebben a korban, igaz? – és nevetett. Dr. Fong azonban sosem hallott Jeremy Clarksonról, és természetesen egy szavamat sem hitte.

 

November 29., szombat

KIRÁLYI ISPOTÁLY – CSALOGÁNY

 

Még mindig itt. Williamet kivizsgálják tetőtől talpig, kívül és belül. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba a kunyerálást: – Ne menjünk haza, papa, ne menjünk! – de ettől csak még jobban megvadult. Otthagytam a rajongó nagyszülők és mostohanagyszülők gyűrűjében, akik csak úgy zúdítják rá a játékokat, a képeskönyveket meg az édességet. Nem csoda, ha maradni akar.

Lucy egyedül neveli gyermekét, akárcsak én. A lányát úgy hívják: Lucinda. Elmesélte, hogy Lucinda is be szokott pörögni. Egyszer, amikor sorban álltak az áruházban, ordítva megkérdezte: "És amikor hazamegyünk, bezársz a szekrénybe, mama?" Lucy kapcsolata épp most ért véget egy rendőrrel, aki éjszakai szolgálatban rendszeresen félrelépett. Lucy azt mondta: – Igazán jólesik magával beszélgetni, Mr Mole, vagy hívhatlak Adriannek?

 

Miért nem tetszik eléggé Lucy nővér ahhoz, hogy randevúra hívjam?

 

A tíz fő ok

 

1. Szőrös kar – szőke pihék, de akkor is, túl sok.

2. Tizenegyszer nézte meg Sir Cliff Richardot egy filmben.

3. Azt hiszi, hogy Tolsztoj a King Kong visszatér szerzője.

4. Lucinda.

5. Jobban szereti a limonádét citrom nélkül.

6. Úgy gondolja, borzasztóan érdekes, hogy Mr Shabry, az alpári vicceiről nevezetes show-muksó meg Mr Lowchisar, az altesti poénjairól nevezetes másik show-muksó sajtóháborút folytatnak egymással, hogy vajon meghívják-e egymást a saját műsorukba vagy sem, és aztán mit tesz isten, meghívják, és akkor pont olyanok, mint eddig. Lucy szerint "marha jó csávók".

7. Szereti Anna hercegnőt, mert "annyit dolgozik".

8. Nem hajlandó IQ-tesztet csináltatni.

9. Bevallotta, hogy a nagyszobája ablakába neonfeliratot szereltetett, mely három másodpercenként azt villogja az utca felé, hogy "Boldog ünnepeket!".

10. Még csak nem is hallott az Independentről, nemhogy olvasta volna.

 

November 30., vasárnap

 

Dr. Fong hazaengedte Williamet, pedig a gyerek azt szirénázta: – Papa, hadd maradjak itt Lucy nővérnél, hadd maradjaaaak!

Apa éppen bent volt a kórházban. Mintha a régi énjét hallottam volna, amikor megszólalt: – Ha nem fogod be a szád, betapasztom, de akkor aztán úgy is marad!

William befogta a száját, és megengedte, hogy fölöltöztessem. Távozásakor jelen volt egész kísérete: én, Rosie, anya, apa, Ivan és Tania.

A kocsiban a kezemet fogta, és nem volt hajlandó elengedni. Nem volt könnyű sebességet váltani, de nem bántam.

 

December 1., hétfő

 

Végre sikerült beszélnem a bankkal. 7961 font 57 pennym van a lekötött számlán. Biztos vagyok benne, hogy az információ pontos, mivel egy Jade nevű robot mondta a telefonba.

Anya írt egy verset. Az a címe: A zokogó méh. Beküldi a Daily Express hez, egy Harry Eyres nevű pasashoz. Megmondtam anyának: semmi esélye, hogy közlik. Tudom, kicsit nyersen hangzik, de jobb, ha előre felkészül a csapásra.

 

A zokogó méh

Írta Pauline Mole

 

Csitt! Ki sír? Hadd hallom..

Bentről jön, belőlem!

Áttör a méhfalon.

Csönd! Belső zokogás.

Reszket a medencém,

könnyezik odabent.

Hallom. A fájdalom

elönti mindenem.

Most meghal a méhem,

sír, tudja előre,

hogy nem fordul többé

soha már termőre.

 

Éjjel becsúsztatta a verset a szobámba.

Amikor a reggelinél találkoztunk, hallgattam a versről. Mit mondhattam volna? Ivan az oka mindennek, ő sulykolja, hogy "mindenkiben rejlik valamilyen tehetség, csak társadalmunk nem alkalmas arra, hogy engedje a felszínre törni..." satöbbi satöbbi satöbbi, blablabla.

 

December 2., kedd

 

Mindenható Jézus Krisztus! Az Úr mentsen meg az olyan bibliai ízű kifakadásoktól, mint amilyen most kiszaladt a tollam alól!

Levél Sharon Bott-tól, akivel valaha futó szexuális kapcsolatom volt.

 

Kedves Aidy!

Ez most biztos úgy ér, mint derült égből a villám. Tudom, hogy ami elmúlt, az elmúlt, de nem is én voltam, aki küldeni akarta eztet a levelet. Hanem a fiam, Glenn. Most már tizenkét éves nagyfiú, és tudni akarja, ki a papája. És az a helyzet, Aidy, hogy nem tudom. Ahogyan aztat te is tudod,,egyszerre volt viszonyom Barry Kenttel meg veled. Írtam Barrynek is, ahogyan neked.

Glenn azt mondja, Barrynek és neked DNS- vizsgálatot kéne csináltatnotok, hogy tudjuk, ki a papa. Nagyon jól viselkedik itthon, sosincsen vele semmi baj. Nem tudom, hogy a tanároknak mi bajuk vele az iskolában. Ne haragudjál, hogy zavarlak ezzel, de Glenn miatt kellett. Fölhívnál telefonon? A Parker féle Csirkésnél dolgozom. de este tíz után itthon vagyok mindig. Glenn meg én láttunk tégedet a tévében. Nagyon jó voltál. Tudtad, hogy Barry díjat nyert egy könyvével, ami egy vakablakról szól? Tegnap este beszéltek róla a tévében.

Szívből üdvözöl

Sharon L. Bott

 

Nem! Nem! Nincs az az isten, hogy ez a tanárok üldözte Glenn Bott az én fiam legyen!

Nekem már van fiam. Még egy több mint elég.

Megmutattam a levelet Rosienak, aki azt mondta:

– Ismerem Glenn Bottot. Egy kicsit elmebeteg, de az orra az tényleg tökolyam mint a tiéd.

Péntekenként suli után a piacon segít valamelyik standon. Abban, amelyik szemben van a Walker-féle hentesüzlettel.

Felhívtam Bottékat. Egy kiskölyök vette fel a kagylót. Azt mondta: – A mama dolgozik.

 

December 3., szerda

 

William újra a Gyermekjáték Kft.-ben. A gyerekek úgy ünnepelték, mint a hazatérő hőst. A nevelők határozottan hűvösen fogadták. Az óvodában több, William ötletét utánzó baleset is előfordult. A gyerekek járványos hevülettel dugdostak a fülükbe idegen tárgyakat (lencsét, gyöngyöt, miegymást). Mrs Parvez betegszabadságon van – valamilyen stresszes eredetű betegség terítette le a lábáról.

Késő este felhívtam Sharont. Nehezen tudtam összpontosítani a hirtelen feltámadt régi szexuális sugárzás miatt meg azért, mert a háttérben televízió és gyerekek bömböltek. Elég suta beszélgetés volt. Állandóan elém villant, amint csütörtök esténként, amikor a szüleim házassági tanácsadáson vettek részt, mi nemi kapcsolatot folytatunk a rózsaszín velúrdíványon.

Megmondtam Sharonnak: igen valószínűtlen, hogy én lennék Glenn apja, ugyanis az átlagosnál jóval kisebb a spermiumtermelésem. Ő azonban megkért, hogy csináltassam meg a tesztet: "Glenn kedvéért." Mi mást mondhattam volna, mint hogy rendben? Akkor letette a kagylót azzal, hogy: – Épp most jött meg Douggie.

 

December 4., csütörtök

 

Négykor bementem Leicesterbe, leparkoltam a kocsit, és átvágtam a karácsonyi vásárlók tömegén. A piacra mentem, megálltam a Walker-féle hentesüzlet előtt, és jól megnéztem a szemközti virágosstandot.

Nem ért teljesen váratlanul, hogy Glenn azonos a kölyökkel, aki az utóbbi hónapokban a házunk körül őgyelgett. A korához képest elég magas, és ha megnyiratkozna, és nem vágna állandóan olyan mogorva képet, akár egész jóképű srác is lehetne. Úgy öltözött, mintha a New York-i Harlem legsötétebb utcáin tengetné napjait: lötyögött rajta az elképesztően bő gatya meg a túlméretezett pufidzseki. Amikor kijött a stand elé, és elrendezte a virágokat, láttam, hogy egy kisebb torpedórombolóhoz hasonló formájú és méretű edzőcipőt hord.

A stand tulajdonosa, egy menyétképű, ősz lófarkas pasas láthatóan Glennel végeztetett minden munkát – a pénzügyeket persze fenntartotta magának. Nyilván ez Douggie, Sharon jelenlegi élettársa.

Míg Glennt figyeltem, megpróbáltam tisztába jönni az érzelmeimmel. Tulajdonképpen mit is érzek?

Kedves Naplóm! Nem éreztem semmit.

Ilyen távolságból is csalhatatlanul felismertem, hogy egy morzsányi intellektuális DNS nem sok, annyi sem szorult a gyerekbe.

Sharon a rettegett Thatcher-telepen lakik. A Geoffrey Howe Road 19-es szám előtt állítottam le a kocsit, és úgy döntöttem, bekapcsolom a riasztót, sőt felteszem a volánra a kormányzárat is.

A repedezett fakapu mögött betonösvény nyújtózott. A bejárati ajtó melletti ablakra acsargó kutya matricáját ragasztották, alatta tréfás felirat: "Rád vártam egész nap."

Mielőtt kopoghattam volna, Sharon ajtót nyitott. Úgy festett, mint Moby Dick dauerolt hajjal.

Alig ismertem meg a húshegyben rejlő Sharon Bottot, akivel valaha viszonyom volt. A vaskos ujjai közt fityegő cigaretta olyan apró volt, mint azok a csokicigik amiket gyerekkoromban vásárolt nekem apa.

Beengedett a nappaliba, ahol két borotvált fejű kiskölyök ült a díványon, és bámulta a videót.

A képernyőn egy elmebeteg irdatlan nyesőollóval üldözött egy nagy mellű lányt, aki sikoltozva menekült lefelé a sötét pincelépcsőn. A kisebbik fiú felkapott egy párnát, és eltakarta az arcát.

Sharon nem mutatott be nekik, ők meg futó pillantást vetettek rám, azután visszafordultak a tévé felé. Sharon hellyel kínált az egyik fotelben. A szőnyeg ragadt a talpam alatt.

A cigarettát egy csészealjban nyomta el. Egyszerűen felfoghatatlan volt a számomra, hogy valaha is testi kapcsolatban álltam ezzel a nővel. A televízióból áradó rémisztő kakofónia arra késztetett, hogy megkérdezzem, nem beszélhetnénk-e a konyhában, bár amint kiértünk, azt kívántam, bárcsak maradtunk volna a szobában.

Sharon körülpillantott az irdatlan rendetlenségen, és azt mondta: – Asse t'om, mikor mosogassak.

A piszkos ablakon át kibámultam a kertbe. Kibelezett matrac feküdt a nyíratlan fűben. Glenn biciklije a szárítókötél betonoszlopához lakatolva várta gazdáját. A konyhaablakból a kertbe vetülő fénysugár megmutatta, hogy a biciklit rendesen ápolják: csillogtak a króm alkatrészek.

Megnyugodva láttam, hogy a fiú külön láncot és zárat használt az egyik kerékre és biciklibilincset a másikra.

 

Sharon egy papírlapot nyomott a kezembe, melyen az állt, hogy mikor és hol kell jelentkeznem vérvételre: December 8-án, hétfőn reggel 10.30-kor a Prosper Road-i klinikán.

– Barry ügyvédje mindent elrendezett – mondta Sharon. Idegesen pillantott a csuklója zsírpárnái között rejtőző órára.

– És kiderült, hogy melyik apának örülne jobban Glenn? – kérdeztem.

– Nem. De én sokkal jobban járnék, ha Barry lenne az. A tartásdíj miatt.

– Hát még én milyen jól járnék, ha Barry lenne az! A tartásdíj miatt.

Teával kínált, de nem kértem. Azt mondta, kapok egy példányt a laboreredményekről, és azután majd kiderül.

 

Amikor hazaértem, megkérdeztem anyát, nem tudna-e előásni egy fényképet tizenkét éves koromból. Átkutatott néhány cipősdobozt, és talált egy iskolai fényképet. A hátán apa dedós macskakaparása: "Adrian tizenegy és fél éves korában". Amikor megfordítottam a képet, dermedten láttam, hogy Glenn Bott néz vissza rám. Anya tudni akarta, miért kellett nekem a fénykép, és miért pont tizenkét éves koromból. Nem tudtam válaszolni.

 

December 7., vasárnap

 

Ma felhívott Lucy nővér, hogy William éjjeliszekrényén felejtettem A. N. Wilson Tolsztoj-letrajzát, és mivel úgyis mindig elmegy a házunk előtt – a közelben lakik, a Clematis közben –, ha akarom, bedobja. Azt mondtam, nem hiszem, hogy belefér a levélládába.

– Ha Tolsztoj harmincöt éves korában meghalt volna, akkor talán be lehetne gyömöszölni – tréfálkoztam. Megkérdezte, milyen idős volt Tolsztoj, amikor meghalt. – Elmúlt kilencven – feleltem. Azt hittem, mindjárt leteszi a kagylót, hogy rengeteg dolga van. De nem, úgy látszott, bőven van ideje, annyit beszél, amennyit jólesik. Azt mondta, munka után átsétál a Wisteria sétányra Lucindával. Könyörögtem neki, hogy ne tegye. Szerettem volna egy ültő helyemben nyugodtam végigolvasni az Observer t. De hiába.

Rosie-n és anyán különös izgalom lett úrrá, Ivan pedig felment a hálószobába, és ingben, nyakkendőben tért vissza.

Nyugtattam őket: ne fecséreljék az energiájukat. Nekem egyáltalán nem tetszik Lucy nővér.

Szerettem volna Lucy és Lucinda rohamát már a lépcsőn feltartóztatni, ám William berántotta a kislányt az előszobába, hogy játsszanak egy kicsit a parasztházikójával, melynek udvarán dinoszauruszok és más prehisztorikus szörnyetegek hemzsegtek.

Vonakodva a konyhába vezettem Lucy nővért és kiolvasztottam a tiszteletére egy mélyhűtött minitortát. A következő beszélgetésből azután kiderült, hogy kedvenc írója Barry Kent, kedvenc énekese Liam Gallagher. Kénytelen voltam felállni az asztaltól. Két végtelenül hosszú órát töltött nálunk. A tortára azt mondta: "fincsi". Távozása előtt fölmentünk az emeletre, és anyával együtt megnéztük, ahogyan William és Lucinda ágyba dugják a dinoszauruszokat a parasztházikóban.

– Jaj de édesek – mondta Lucy. – Milyen jól kijönnek egymással, ugye?

Anyára pillantottam, és láttam a szemén, hogy gondolatban már át is költöztetett bennünket a Clematis közbe, Lucy és Lucinda mellé. Amikor elmentek, megpróbáltam kiverni az ötletet anya fejéből, és fölemlegettem a szőrös kart. Ő azonban csak vállat vont: – Egy tubus szőrtelenítő, és kész.

Mélységes csalódottság lebegett a ház fölött. Lefekvéskor William megkérdezte, mikor jön játszani Lucinda újra.

– Soha – mondtam.

 

December 8., hétfő

 

Fölösleges volt tiszta alsóneműt venni. Nem kérték, hogy vetkőzzem le, csak hogy gyűrjem fel az ingem ujját. Amikor megpillantottam a tüt, egészen elgyengültem, és amikor egy kövér pasas a véremet vette, elfordultam, lehunytam a szemem. Hogy elvonjam figyelmem az eseményekről, a Miatyánkot mormoltam. Mire a véres kezű azt kérdezte: – Tessék?

Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy sötétvörös véremet egy kis műanyag edénybe szivattyúzza.

– Nem szóltam semmit – szabadkoztam.

– Dehogynem – mondta. – És az volt a vége, hogy "ámen". Maga is rálelt az Úrhoz vezető útra?

Míg az ingujjamat gomboltam, egy röplapot vett elő a fiókjából, és elém helyezte. Az Isten Ujja nevű szekta tagja. Abban hisznek, hogy 2000. január 1-jén, egy másodperccel éjfél után véget ér a világ. Már fölvettem a kabátomat, és az ajtóban álltam, de addig nem engedett elmenni, amíg el nem magyarázta, hogy a Greenwichben épülő Millennium-dóm lesz a sátán trónja.

Nézete szerint a jelenlegi kabinetfőnök az ördögök hercege, és az egész kormány démonokból áll.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszternek egyenesen patája van, és ezért kell méretre készíttetnie a cipőjét. Megköszöntem az információt, ő pedig megköszönte, hogy meghallgattam, mert, mint mondta: – Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy elmebetegek vagyunk.

Megkönnyebbültem, amikor visszaadta a vérem, és azt mondta, adjam le a portán, mert ott gyűjtik. Nem örültem volna, ha távozásom után esetleg patymagol egy kicsit a véremmel.

Amikor hazaérkeztem, anya jókedvűen jelentette, hogy Arthur Stoat telefonált, és a "négerem" nevét és telefonszámát követelte.

– Nem értem, miért nem tudod megírni te magad – mondta anya. – Hiszen csak néhány nyavalyás recept az egész. Ha nekidurálod magad, nem lehet több egy hétnél.

– Aki nem író, az egyszerúen nem értheti az ilyesmit. A hangütés, a beszédmód, a tiszta stílus!

És hogy melyik szó legyen elöl, és melyik következzék utána! Es mikor kell pontosvesszőt használni, és mikor elég a kettőspont!

 

A DNS-vizsgálat eredménye pénteken érkezik expressz ajánlva. Barry Kent előre kifizette a postát.

 

December 9., kedd

 

Délután Teletábivadászatra indultam, hogy letudjam kellemetlen kötelességemet. A játékáruházban megkérdeztem egy fiút (aki megmagyarázhatatlan módon egy kitűzőt hordott a zakóján: Gary Heppenstall, szakágazat-vezető), hogy hol találom a Teletábikat. Ő meg somolygott: – Kínában, urám, ahol gyártják őket! – Még hozzátette, hogy hétfőn érkezik néhány Laa-Laa, de ki sem kerülnek a polcra, máris elkapkodják őket. Erre megkérdeztem: ugyan miért maradt le ennyire a brit Teletábi-ipar? Lesajnálóan mosolygott: – Mert Kínában heti egy csésze rizsért dolgoznak, uram. Ezzel mi nem tudunk versenyezni.

 

Nyakamba vettem a várost. Teletábi sehol. Hét üzletben vagyok várólistán, és egy pillanatra sem válok meg a mobilomtól, hogy ha valahová friss Teletábi-szállítmány érkezik, nyomban ott teremhessek. Nigelt is ráállítottam az ügyre.

Este Ivan átment a Braithwaite-házba, és elkezdte leszerelni a számítógépét. A nappalinkból nyíló alkóvban akarja felállítani az irodáját.

Tania ragaszkodik a faházhoz, mint a válási megállapodás részéhez. Míg Ivan távol volt, feldíszítettük a lakást papírfüzérekkel és luftballonokkal. Én tartottam a létrát, míg anya felmászott a padlásra, hogy leszedje a karácsonyfát meg a díszeket tartalmazó dobozt. Az elektromos karácsonyfagyertyák ugyan félóra múlva kiégtek, de – amint azt megmondtam anyának – a mi Mole-kultúránkban éppen ez a hagyomány.

 

December 10., szerda

 

Nagy veszekedés támadt a karácsonyfa miatt. Ivan azt mondta: – Őszintén szólva, Pauline, drágám, egy kicsit talán túl korai ez a faállítás, ráadásul nem bírom elviselni a giccsparádét, amivel földíszíted. Tudod, drágám, az összhatás egyszerűen gyomorforgató.

Anya késsel a kezében kergette a fa körül (éppen krumplit hámozott a mosogatónál), és azt kiabálta: – Mi a jó büdös francot képzelsz, ki vagy te? A magasságos kaporszakállú?

– Pauline, kérlek – mondta Ivan –, légy oly kedves, ne káromkodj. A káromkodás lealázza az embert.

– Akkor ne kritizáld a fadíszeimet!

A karácsonyfa körüli purparlé azután átment a "ki, mikor, hol és kivel lesz szenteste?"

tematikájú veszekedésbe. Kézbe vettem a dolgokat, és mindenkit megkérdeztem, hogy milyennek képzeli az ideális karácsonyt. Anya azt mondta: – Az lenne a legjobb, ha végignézném, ahogy karácsony reggel William kibontja az ajándékokat, azután elröpülnénk külföldre, valami meleg vidékre Ivannal.

Ivan azt mondta, szíve szerint meghívná egy hétre a Wisteria sétányra a kilencvenkét éves mamáját, aki egy idősek otthonában él Rutlandben.

– Lehet, hogy ez az utolsó karácsonya – tette hozzá.

Rosie azt mondta:

– Ágyban maradnék egész nap, tortilla chipset ennék, és nézném a karácsonyi ajándékom: egy új, hordozható, színes tévét.

William azt mondta, őt nem érdekli az egész, fő, hogy meglegyen az összes Teletábi.

Felhívtam apát is. Ő azt mondta:

– Szeretnénk, ha William itt, ebben a házban bontaná ki az ajándékait karácsony reggel, és a nap hátralévő részét nyugalomban tölthetnénk Henryvel.

Közölte, hogy most kapták meg a sajtóközleményt Pandorától, mely szerint a képviselő asszony karácsony napján látogatást tesz a Leicesteri Királyi Ispotályban, és ő vágja fel az ünnepi pulykát a gyermekosztályon.

Sugdenék, anya szülei kijelentették, hogy szívük szerint eljönnének hozzánk Norfolkból a Wisteria sétányra, és csendben eszegetnének-iszogatnának nálunk két-három napot.

Én meg azt mondtam:

– Szívem szerint elvinném Williamet egy szállodába, ahol igazi tűz ég a kandallóban.

Ivan, aki szorgalmasan begépelte a komputerbe az "ideális karácsony" változatokat, felnézett a képernyőről, és azt mondta:

– Ezzel nem tud megbirkózni a gép. – Viszont talált egy egyhetes tenerife-i üdülést önellátással. Csak az volt a bökkenő, hogy a gép december 24-én délután háromkor indult a stanstedi repülőtérről. Anya azt kérdezte, hajlandó volnék-e szakítani a Mole-hagyománnyal, és megengedni, hogy William ne 25-én hanem 24-én reggel bontsa fel az ajándékait. Mire azt feleltem: – Nem.

 

December 11., csütörtök

 

Anya átküldött a Braithwaite-házba, hogy vágjak egy kis zöldet a magyalkoszorúhoz, melyet a Jó Háziasszony karácsonyi mellékletének utasításait követve kívánt elkészíteni. Megkértem Taniát, hogy adjon kölcsön egy pár kesztyűt meg egy metszőollót, de azt felelte: – Sajnos nem engedhetem, hogy egy kerthez nem értő idegen csak úgy kénye-kedve szerint kaszabolja az örökzöldjeimet!

Apa elgyávultan pillantott fel a márványlapról, melyen apró mézeskalács emberkéket vágott ki, hogy azután lenolajfényt kapjanak, és föl lehessen lógatni őket a fenyőre, melyet Tania egy tűlevelűekre szakosodott faiskolából hozott a házhoz.

– Akkor majd máshonnan szerzek zöldet – mondtam.

– Ne menj sehová, fiam – szólt rám apa.

Tania azonban fölcsattant:

– Hát nem látod, George? Pauline így akar megkínozni engem!

Otthagytam őket, és a Sainsbury áruház parkolójába hajtom. Előrántottam a svájci bicskámat, és két nejlonzsáknyi zölddel tértem haza.

Míg távol voltam, anya elkészítette a koszorú vázát: három, drótból készült kabátakasztót görbített egymáshoz. A vázra erősítettük a zöldet meg a magyalt, fellógattuk a bejárati ajtóra, és piros szalagot fűztünk bele. Ivan azt mondta, van egy kis anarchista jellege. Láttam, hogy anya elbizonytalanodik: ez most bók vagy sértés?

 

December 12., péntek

 

Hajnalban türelmetlen csengőszóra ébredtem. Azt hittem, megérkezett az ajánlott levél, és egy szál alsógatyában rohantam le a lépcsőn, hogy majd a nyakamat szegtem. Az ajtóban a tejesember állt, és egy zsebkendőt szorított a bal szeméhez. A küszöbön két törött tejesüveg szilánkjai.

– Maj' kiverte a szememet ez a k... zöldség! – morogta.

Egy makacs magyalgally levált a koszorúról, és az üvegszilánkok közt hullámzó fehér tavacskába hullt. Nem volt más választásom, bevittem a tejesembert a Leicesteri Királyi Ispotály szemészeti ügyeletére. Amikor hazatértem, anya idegesen tanulmányozta a háztartási biztosításunk szerződésének szövegét. Egy szó sem volt benne arról, hogy a biztosítás fedezné "harmadik személy magyalkoszorú-balesetének orvosi költségeit". Anya "további értesítésig" felfüggesztette a tejrendelést, és levette a koszorút a bejárati ajtóról.

Dübörgő szívvel és szikkadt szájjal vártam a postást, szaporán imádkozva, hogy Barry Kent fejére hulljon a tartásdíj bárdja, de csak egy "karácsonyi levél" érkezett, melyet "George & Tania küld a világban szétszóródott barátainak és családtagjainak".

 

Kedves Szeretteink!

1997 hányatott esztendő volt mindkettőnk számára. A legtöbben már értesültetek Ivan és Tania házasságának felbomlásáról, ami Ivannak Pauline- nal, George feleségével folytatott szerelmi viszonya miatt következett be. Akik csak most értesültek róla, azoknak csak annyit mondhatunk: bocs! Vegyetek mély lélegzetet!

Mi lenne, ha visszapörgetnénk az eseményeket? Rendben?

Januárban Ivan és Tania Norwichba látogattak, ahol részt vettek az Elbocsátott Tejipari Dolgozók Egyletének összejövetelén. Ivan örömmel látta viszont néhány régi kollégáját.

Februárban azt követően, hogy elfogadhatatlanul magas számlát kaptak a kocsijuk karbantartását végző szerelőtől, Tania esti iskolán beiratkozott a Hogyan gondozd a Citroönedet? tanfolyamra. Bismarck, Ivan és Tania narancslekvárszín macskája tragikus körülmények közt leukémiában elhunyt. Emléke köztünk él.

Márciusban Tania komoly elkötelezettséget vállalt a De Montfort Egyetemen – megalakította a Doigts Verts névre hallgató kertészklubot, mely kéthetenként este 7- től 9- ig tartja összejöveteleit a fizika tanszéken, és mostanára tetemes tagságot toborzott magának. George megnyerte a helyi reklámújság rejtvényrovata által kiírt "Hol a labda?" pályázatot. 25 font egyetlen jól eltalált fősorért! Na de azért nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik!

Áprilisban Ivan és Tania kissé elsodródtak egymástól, bár együtt töltöttek egy hétvégét Stratfordban, és nagyszerű vacsorát ettek a Koszos Kacsa fogadóban.

Májusban Pandorát – az isten megáldja! – Bouncofalva országgyűlési képviselőjévé választották. Azóta kinevezték Julia Snodworthy kabinetfőnökének a Mezgazd. és Vidékfej.

Minisztériumba. Pandora volt férje, Julian szintén nevet szerzett magának: szívósan küzd a melegek jogaiért.

Május végén Ivan titkos viszonyt kezdett Pauline Mole- lal. Tania keményen dolgozott, hogy törlessze a jelzálogot, a háztartás számláit és a kerti faház törlesztőrészleteit – a kerti faházat azért vásárolták, hogy Ivan innen folytathassa szabadúszó tejipari szaktanácsadó tevékenységét, ám erre, mint kiderült, egyáltalán nem használta az épületet. Tania kis híján belerokkant Ivan árulásába; ő komolyan vette a házassági eskü minden szavát. Júniusban azonban ő és George ráébredtek, hogy kapcsolatuk több mint barátság, és Tania lassanként elfogadja, hogy létezhet életében új szerelem.

Szeptemberben Brett, George Doreen Slatertől (alias Botsáska) származó fia levelet írt a rugbyi gimnáziumból, ahol ösztöndíjat kapott. George örült, és büszke volt a fiára! Brett azóta jó néhányszor járt nálunk, kedves, jóképű fiatalember, a modora pedig egyenesen lenyűgöző.

 

Kedves Naplóm, ez aztán az újság! Vajon miért jönnek elő hirtelen ezek a fiúgyerekek az erdőből? Szerintem az ezredvég az oka. És miért nem szólt apa egy szót sem Brett sikeréről?

Végül is a féltestvéremről van szó.

 

Tovább olvastam.

George idősebb fia, Adrian a londoni Sohóban dolgozik! Egyszer még Ned Sherrint, a rendezőt is látta az utcán!

 

Ennyi az egész? Ennyi mondandójuk van arról az évről, amelyben komoly sikereket könyvelhettem el? Hogy egyszer láttam Ned Sherrint az utcán? Ráadásul nemcsak "láttam"

Nedet, hanem el is beszélgettünk, mielőtt taxiba szállt volna.

 

Nagystílű tervbe fogtunk – átalakítjuk a kertet. A pázsitot apró fehér kaviccsal helyettesítjük. A végcél: megépítjük természetesen szolidabb méretekben! – Hirohito császár palotakertjének mását. George már be is iratkozott a devoni Dartington College zen- kertészeti kurzusára, melyet Isokio Myanoko, a japán császári család főkertésze vezet.

És végül, de nem utolsósorban most már Henry, az imádni való fekete labradorkölyök is megosztja velünk mindennapjait. Így forrtunk össze – Jint és Jangot, a két aranyhalat is beszámítva! – újra családdá.

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánva üdvözlünk mindanyiótokat Tania & George

Alig tudtam kivárni, hogy anya kikászálódjon a fürdőkádból. Amikor elolvasta a levelet, úgy nevetett, hogy kicsordult a könnye. Még Ivan is elmosolyodott a gondolatra, hogy apa zen-mintára gereblyéli a kavicsot. A körlevelet a falra tűztük, a kenyérkosár fölé. Ahányszor csak kivettem magamnak egy szelet fehér kenyeret a reggelinél, jót szórakoztam magamban.

A II. világháború utáni nagy létszámú generációnak elég nehéz sora volt. Anya gyakran emlegette a zsúfolt osztálytermeket. – Hárman jutottunk egy padra, négyen egy könyvre. – Azt állítja, amikor kislány volt, alig lehetett lépni a járdán a tömegtől, és sorba kellett állni a hinta előtt a parkban.

 

Reggel 10 óra 10 perckor a postahivatal furgonja állt meg a ház előtt, azután megszólalt a csengő, és felugatott az Újkutya. Ezt baljós jelnek tekintettem. Ugyanis az Újkutya nem szokott ugatni. (Áprilisban 26 fontot fizettem az állatorvosnak hogy vizsgálja meg a hangszálait.) Az Újkutya állati ösztönei nyilvánvalóan előre jelezték, hogy a levél, amit a postás átnyújtott, rossz híreket tartalmaz. Odakapartam a nevem a postás kézbesítőkönyvének megfelelő rubrikájába, kellemes karácsonyt kívántam neki, azután felmentem a hálószobámba. Bezártam az ajtót, és kinyitottam a levelet.

 

Laborteszt Kft.

Branson Kereskedelmi Telep, 1.

Egység Filey- on- Sense Essex

 

Kedves Mr Mole!

A laboratóriumunk által a vérmintán elvégzett vizsgálatok bebizonyították, hogy Glenn Bottnak (Geoffrey Howe Road 19., Thatcher- telep, Leicester) ön az apja.

Amennyiben kételkedik a teszt eredményében, a vizsgálat megismétlése 150 font + áfa. E jelentés másolatát megkapja Barry Kent, Mrs Sharon Bott és Mrs Bott ügyvédje, Ms Miranda Pankhurst, a Gyermekjog Alapítvány alkalmazottja.

Tisztelettel

Amanda Trott

laboratóriumvezető

 

Többször is újraolvastam a levelet meg a csatolt laborjelentést, mely tőlem akár kínaiul is íródhatott volna. Az iratot egy halom zsebkendő alá rejtettem, közvetlenül a zoknik mellé.

Magamon kívül vagyok.

 

December 13., szombat

 

Egész délelőtt egy szót, egy kifejezést kerestem, mely leírhatná, hogy mit érzek.

Megpróbáltam elképzelni, mit tenne Tony Blair az én helyemben. Biztos vagyok benne, hogy ő is közel állna a síráshoz.

 

Glenn Bott

 

Nézem messziről: ez ő!

Morc, magas, tizenkettő.

Angol piac, rappercucc.

Istenem! Hiába futsz.

Fele Sharon, fele én.

Az egész meg ő maga.

 

December 14., vasárnap

 

Reggel felhívtam Sharont. Douggie vette fel a kagylót. Azt mondta, Sharon a karácsonyi bevásárlást intézi.

– De most má' jobb teszi, ha megjön, mer' a nyakamon lógnak a kölykök, és most má' le akarnák gurítni egy-két korit a krimóban.

Azt mondtam, majd később jelentkezem. Mire ő:

– Nem volt mákod a vérteszttel, mi?

Jeges távolságtartással közöltem: érdeklődéssel várom, hogy bemutassanak a fiamnak.

Dohányos köhögéssel nevetett, aztán letette a kagylót.

 

December 15., hétfő

 

Az Újkutya reggel hirtelen energikus támadást intézett a karácsonyfa ellen, és majdnem teljesen tönkretette. Ivan felajánlotta, hogy rendbe hozza. Újra felállítottuk ugyan, de a régi díszek egy részének nyoma veszett. Átkutattam a konyhai szemeteszsákot meg a kukát, de nem találtam semmit. Pedig biztos vagyok benne, hogy a kartoncsillag, melyet huszonkét évvel ezelőtt ajándékoztam anyának, itt van valahol a házban.

 

Este, amikor a mosógépbe hajigáltam a szennyest, egy december 3-ról keltezett üzenetet találtam William anorákjában.

 

Kedves Szülők/Gondviselők!

Fiuk/lányuk részt vesz a Gyermekjáték Kft. karácsonyi betlehemes játékában.

Számítunk rá, hogy a tárgynapon szerepéhez illő jelmezben jelenik meg. Szerepe: kecske.

Az előadás december 16- án, kedden, pontosan 4 órakor kezdődik.

Tisztelettel

Mrs Parvez

 

Holnap!

Nem láttam a pipától. William egy alacsonyrendű kecskét játszik! Mrs Parvez nyilvánvalóan ezzel utal a farmra tett kiránduláson történtekre.

És honnan kerítek kecskejelmezt holnap reggelig?! És egyébként is, miféle szerepet játszik a kecske Jézus születésében? Végignéztem a nappali falára lógatott karácsonyi lapokat, de egy árva kecske nem sok, annyit sem láttam a jászol előtt.

Anya közölte, hogy egy lépést sem tesz kecskejelmezügyben. Kénytelen voltam Tania segítségét kérni.

 

December 16., kedd

 

Szerintem William szerepelt legjobban a betlehemesben. A kecskeség esszenciáját jelenítette meg. Anya suttogva kérdezte: Hogy tudja így kidülleszteni a szemét?

Remekül festett a kecskejelmezében, bár Ivan majd felrobbant, amikor észrevette, hogy Tania összeszabdalta a régi szürke autóskabátját – abból készült a test –, és lyukakat vágott rá a lábaknak meg a szakállnak. A festett répából készült szarvak kissé ingatagok voltak, de az üres margarínosdobozokból készült paták nagy sikert arattak.

Pauline & Ivan, valamint George & Tania tudomást sem vettek egymásról. Az ülésekre helyezett nyomtatott felszólításokról sem.

 

Fényképezni tilos.

A Gyermekjáték Kft. hivatalos fényképsorozata a karácsonyi szünet után 27 font 50 pennyért megvásárolható.

A sorozatot egészben árusítjuk, válogatásra nincs mód.

 

A többi gyerek szembeszökően gyenge teljesítményt nyújtott, József pedig egyenesen tökhülyének mutatkozott.

Míg a Kicsi Jézus a jászolban zengett, a gyerekek végtelenül hosszú és hamis tolmácsolásában, gondolataim Glenn Bottra terelődtek – az ilyen gyereket nagy valószínűséggel sosem veszik be semmiféle betlehemesdibe, nem lesz belőle még kecske sem.

Hazatérve újra hívtam Bottékat, de senki sem vette fel a kagylót.

 

December 17., szerda

 

Karácsonyi lap Pandorától. Így kezdődött: Tisztelt választópolgár! A borítékon bélyeg helyett felirat: Bérmentesítve.

 

Este átmentem Sharonékhoz. Hosszan ültem a kocsiban, és próbát tartottam: hogyan viselkedjek a fiammal? Átöleljem és megcsókoljam, vagy jobb, ha csak férfiasan kezet rázok vele?

Ahogy ott ülök, egyszerre fehér furgon hajt a ház elé, és megáll a járda mellett. Glenn és Douggie szálltak ki a kocsiból. Douggie az autómra mutatott és felnevetett. Glenn leszegte a fejét, bement a házba, és bevágta maga mögött az ajtót. Indítottam és elhajtottam.

 

December 18., csütörtök

 

Brick Eagleburger hívott azzal, hogy a másik vonalon Arthur Stoat tombol, és a Resztli, te édes! - A könyv! kéziratát követeli.

– Légy őszinte hozzám, Aidy, az ügynököd vagyok, az isten szerelmére! Úgy hazudok a k... megélhetésemért, mint a vízfolyás! Ha akarod, megmondom neki, hogy kómában fekszel. De tudni akarom az igazat. Két kérdésre szeretnék nyílt választ. Egy: megírtad azt a k... könyvet?

– Nem – mondtam.

– Oké, ez már valami. Kettő: és a "négered" legalább írja azt a k... könyvet?

– Nem – vallottam be.

Arthur Stoat azzal fenyegetődzik, hogy beperel szerződésszegésért, és kártérítést kér az elmaradt haszonért, valamint szakmai hírnevének csorbításáért. Megkérdeztem, mennyit követel, Brick pedig azt felelte: – Hát, úgy kábé hatvan lepedőt.

Miután letettem a kagylót, megpróbáltam számot vetni a jövőmmel. Gyors számítást végeztem a telefonfüzet tetején.

 

Stoat Kiadó: 60 000

Ügyvédi költségek: 6 000 (kb.)

Összesen: 66 000

 

Nyomorúságban tengődhetek anyám házában életem végéig. Nyakamon két fiam. Szakmai hírnevem romokban. Eletem legsötétebb órája.

Amikor anya megjött a karácsonyi bevásárlásból, mindent kitálaltam Glennről, a Stoat Kiadóról és reménytelen helyzetemről.

Átölelt, és azt mondta:

– Ne aggódj, kicsim, amíg engem látsz. Majd én a sarkamra állok helyetted is.

Azzal lefeküdt a hálószobában, és hideg flanelpakolást tett az arcára.

 

December 19., péntek

 

Hallottam, ahogy reggel ötkor anya fölkel, és kopogni kezd a számítógépen az alkóvban. A hálószobám közvetlenül Ivan irodája fölött van, így aztán nem bírtam tovább aludni. Lementem, hogy tiltakozzam. Anya megpördült a forgószéken, és azt mondta: – Most én írom meg a mi karácsonyi körlevelünket. Menj vissza, feküdj le.

Hogy lehet valaki ilyen tapintatlan? Hát nem érti, hogy ilyen körülmények között pihenésre van szükségem?

 

December 21., vasárnap

 

Én vagyok az egyetlen ebben a házban, akinek eszébe jut, hogy nincs karácsony bizonyos kellékek nélkül? Nincs a házban egy szál gyertya, egy szem sütemény, egy zacskó mogyoró – nincs semmi! És fogyatkozó energiáimat a Teletábivadászatra kell összpontosítanom.

 

December 22., hétfő

 

Mindenkinek vettem néhány könyvutalványt a Waterstones könyváruházban – kivéve anyát, akinek már van ajándéka. Egy mini kozmetikai készlet – egy szállodából hoztam el tavaly.

Tusfürdő, sampon, hajbalzsam, varrókészlet, fültisztító pálcika, cipőtisztító kendő.

Fűzfavesszőből font kosárkába teszem, és letakarom egy kendővel. Meg sem fordul majd a fejében, hogy nem komoly, boltban vásárolt ajándékról van szó.

 

December 23., kedd

 

Anya még mindig nem vette meg a pulykát, holott mi látjuk vendégül az egész családot. Napi tizenhat órát tölt a gép előtt, és írja a végeérhetetlen karácsonyi körlevelet.

 

December 24., szerda

SZENTESTE

Hajnalban keltem, és amikor lementem a nappaliba, anyát még mindig a képernyő előtt találtam – a hamutartója csurig csikkel. Figyelmeztettem, hogy hiábavaló fáradság az egész, hiszen a karácsonyi lapok postázásának végső dátuma elmúlt rég. Azt mondta, átalakította újévi körlevéllé. Amikor megemlítettem, hogy kaptam egy tippet Nigeltől, és beállok a Safeway's előtti Teletábi-sorba, odavetette: ha már amúgy is ott vagyok, vegyek egy karácsonyi pulykát, süteményt meg ami még kell. Bevágtam az ajtót magam mögött. Utánam kiáltott: – És ne felejtsd el a zsemlemártást!

Mire megérkeztem, én voltam a harmincadik a Teletábi-sorban. Voltak, akik ott töltötték az éjszakát. Átkozódtam, bementem, megtöltöttem két kocsit a karácsonyi cuccal, hazahajtottam, kicsomagoltam, betettem a pulykát a kádba, hogy kiolvadjon, elmentem a játékáruházba, megtöltöttem egy kocsit hároméveseknek ajánlott műanyag szeméttel, hazahajtottam.

 

Épp a könyvutalványokat csomagoltam a hálószobában, amikor agresszív csöngetés hallatszott a bejárat felől. Anya kikiabált a számítógépalkóvból: – Az isten szerelmére, kinyitná végre valaki azt a rohadt ajtót?

William megelőzött.

Glenn Bott állt a küszöbön, és lebámult féltestvérére. A kezében jókora boríték. Szótlanul átnyújtotta.

Szótlanul átvettem. Nem nézett a szemembe. William azt kérdezte: – Meg akarod nézni a dinoszauruszfarmomat?

Glenn bólintott, William fölvezette a lépcsőn. Követtem őket, és közben feltéptem a borítékot.

Karácsonyi lap esett ki belőle. A képen apa-archetípus; a kandalló előtt ült, arcán lobógó lángok visszfénye, szájában pipa, mellette kerek asztalka, rajta palack és pohár. A lap tetején aranyozott felirat: "Papának, karácsonyra".

 

Karácsonyra azt kívánom,

Te légy a legjobb barátom.

A fényképed szobám falán,

De jó, hogy te vagy a papám.

 

Alá is írta: "Papának, Glenn"

 

Megköszöntem, ő meg a homlokát ráncolta. Hát nem sokat mosolyog, az biztos. Valahol félúton helyezkedik el Snoopy kutya (amikor fejbe vágták, és legörbül a szája) meg a pénzügyminiszter (amikor leértékeli a fontot) közt.

Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki, és áldottam William veleszületett társasági modorát. De amikor William kiment a WC-re, és egyedül maradtunk, megosztottam vele bánatomat, hogy képtelen vagyok teljesíteni William leghőbb vágyát, égen-földön nem találok Teletábit.

Lehet, hogy tudat alatt figyelmeztettem a fiút szülői alkalmatlanságomra?

Végül Glenn azt kérdezte:

– Hogyan szólítsalak? Papának vagy Adriannek?

Azt feleltem:

– Papának. – És most papázik, mint a vízfolyás.

Amikor William visszajött, Glenn fölállt:

– Mennem kell, papa.

Anya a lépcső alján várt minket. Amikor megpillantotta a fiút, az arcán árnyék futott át.

Amikor bemutattam őket egymásnak, Glenn piros lett, mint a paprika, anya meg szokásával ellentétben nem talált szavakat, úgyhogy sietve kikísértem a fiút. Azzal búcsúzott, hogy: – Visszajövök, papa.

Miután távozott, a BP-benzinkúthoz rohantam, és gyorsan vásároltam egy műanyag focilabdát. Reméltem, legalább halványan érdeklődik a sport iránt.

Amikor visszaértem a házba, anya a konyhában ült Ivannal. Anya elkeseredetten hajtogatta: – Legalább addig várj, amíg kiderül! – Ivan azonban elszánt volt: – Pauline, ez a fiú nem részesült azokban a javakban, amelyek a mi gyerekeink számára természetesek voltak: se könyvtári olvasójegy, se tápláló étel, se semmi.

Nevetséges. Félkész ételen nőttem föl.

Rosie közbeszólt:

– Kétszáz fontos BMX bringája van.

– Valószínűleg lopott – mondta anya.

Glenn védelmére keltem:

– Ő a fiam, a Mole család tagja. Legjobb, ha megszeretjük.

– Majd megpróbálom, Adrian – mondta anya –, de a szeretet időigényes dolog.

Rosie egyenesen uszította anyát Glenn ellen, amikor elmondta neki, hogy dilis, és idén három rovót is kapott a suliban. Először, amikor feldobta a cipőjét a kertben álló tölgyfára (a fél pár fennakadt egy alsó ágon), másodszor amikor azt mondta, hogy a menzakaja moslék, és harmadszor amikor közölte a hittantanárral, hogy Isten "azért egy kicsit szemét", ha megengedi az éhínségeket meg a repülőgép-baleseteket.

 

December 25., csütörtök

KARÁCSONY ELSŐ NAPJA

 

Kimerítő nap. William már fél hatkor talpon volt. Megpróbáltam visszahessegetni az ágyba, de kezelhetetlen volt, többször is megpróbált betörni a nappaliba, ahol a Mikulás az ajándékait hagyta. Megállapodás szerint felhívtam apát és Taniát, hogy William "bontásra kész". Azután bekopogtam anyához és Ivanhoz, és elmondtam ugyanezt. Bekiabáltam Rosie-hoz, majd kimentem a konyhába, és föltettem a vízmelegítőt. Ez nyitotta a nap során rám váró háztartási teendők sorát. Néha azt kívánom, bárcsak a feminizmus előtti korban születtem volna, amikor ha egy férfi elmosogatott egy teáskanalat, máris leszólták: anyámasszony katonája. Csodálatos kor lehetett... a nők dolgoztak, a férfiak meg csak lapozgatták az újságot.

Megkérdeztem apát, mire emlékszik azokból az időkből. Szeme a távolba révedt.

– Aranykor volt – mondta, és hangja elfúlt az érzelmektől. – Csak sajnálhatod, hogy felnőtt férfiként már nem láttál belőle semmit. Amikor hazajöttem a munkából, a vacsora ott volt az asztalon, az ingem kivasalva, a zoknim összehajtogatva, azt se tudtam, hogyan kell bekapcsolni a tűzhelyet, nemhogy főzőcskézni. – A szeme összeszűkült, és hangjába gyűlölködő sziszegés vegyült: – Az a nyavalyás Germaine Greer tette tönkre az életem. Anyád elolvasta a könyvét – az volt a címe, hogy Nemet mond a női nem –, és soha többé nem volt olyan, mint azelőtt.

Déli egykor megérkeztek anya szülei, a norfolki Sugdenek. Igazán meglep, hogy a swansea-i hatóságok jogosítványt adnak Sugden nagypapának. A szeme hályogos, és narkolepsziája van – húszpercenként rajtaütésszerűen elalszik.

– Nem sokat alszik – mondta Sugden nagymama. – Egy perc is elég neki.

Öt perccel megérkezésük után letelepedtek a tévé elé, és attól kezdve rendíthetetlen, tátott szájú ámulattal meredtek a képernyőre – imádnak mindent, ami mozog. Ott, ahol laknak, alig jön az adás. Megkérdeztem anyát, beszélte nekik a Nagy Mole/Braithwaite Partnercseréről.

– Dehogyis – rázta a fejét. – Nyugdíjas krumplitermelő farmerek. Csak összezavarnám őket.

Sugden nagymama arcán bizonyos zavar tükröződött, amikor Ivan a fagyöngyök alatt a karjába kapta anyát, és vagy két percig élesben csókolóztak. Örültem, hogy otthagyhatom őket, és kimehetek a konyhába. Majd fölrobbantam, amikor láttam, hogy a pulyka nem olvadt ki rendesen.

De miért nem? Legalább tizenhat órán át ázott a kádban! Rosie egy óra hosszáig fújta a pulykát a legmagasabb hőfokra állított, vadonatúj Rowenta hajszárítójával. Mire az étel előkerült a sütőből, az elemek lemerültek, és mindenki teletömte magát csokoládéval és süteménnyel. Meg kell vallanom, kedves Naplóm, hogy a karácsonyi vacsora tálalása előtti tíz perc volt eddigi életem legnyomasztóbb pillanata. Hatvan személyre tálalni a Nagy Zabálásban ehhez képest kismiska. Hónapok óta nyúzom anyát, javíttassa meg végre az elektromos tűzhelyet, de nem! Túl ésszerű lenne!

Az utolsó pillanatban, amikor a zöldségek már a tálalóedényben voltak, a sült krumpli, a kolbászkák, a húslabdák szépen elrendezve a pulyka körül, ráébredtem a rettenetes valóra: elfeledkeztem a mártásról! Egy átlagos háztartásban az ilyesmi nem nagy ügy, fölengednek egy kis előre gyártott szárított műanyag port, és kész. De a Mole-házban a karácsonyi mártás az évek során mítosszá és legendává lett.

A hagyományos készítési módot nagyanyám, a néhai Edna May Mole alapozta meg. Először huszonnégy órán át gőzöljük a pulykaaprólékot, majd a maradékról eltávolítjuk a gőzeléket, és akkor, de csakis akkor adjuk hozzá a mártás egyedi alkotóelemeit, lassan és óvatosan, míg csak az éppen kellő árnyalatú, nem túl sűrű és nem túl híg, világosbarna folyadék magakelletően ragyog a karácsonyi mártásosedényben.

Letéptem egy jó darab konyhai törlőpapírt a tekercsről, abba temettem arcomat, míg csak Tania ki nem zökkentett önmarcangoló gondolataimból. Berobbant a konyhába, és idegesen megkérdezte: – Meddig kell még várnunk? Tudod, hogy cukros vagyok.

Összeszorított fogaim közül sziszegtem felé:

– Elfelejtettem a karácsonyi mártást.

– Majd én megcsinálom – felelte.

Mintha egy huszadrangú mellékkrampusz engedélyt kaphatna, hogy ő celebrálja a pápa helyett a húsvéti nagymisét! Megpróbáltam megakadályozni, de lekapta a polcról az előre gyártott szárított műanyag port, és már szórta is a serpenyőbe. Éppen kavargatni kezdte (úgy láttam, kimondottan gonoszul), amikor anya lépett a konyhába.

– Hát te mit csinálsz? – kérdezte.

– Mártást – felelt Tania.

– A karácsonyi mártást csak olyan ember készítheti, akinek a neve Mole – mondta anya, és amúgy is keskeny ajka most szinte láthatatlanná vékonyodott. – Ide azzal a kanállal!

– Akár tetszik, akár nem – replikázott Tania –, rövidesen én is Mole leszek. George meg én összeházasodunk, amint mindenki elvált mindenkitől.

– Remek! – kiáltotta anya. – Remek! Akkor majd megcsinálhatod a saját mártásodat a saját házadban! De addig is kifelé a konyhámból!

Mindenki a konyhába gyűlt, hogy részt vegyen a veszekedésben, kivéve Williamet, aki a fröccsöntött rovarokat (Rosie ajándéka: 30 darab 1 fontért!) rámolta ki és be különböző dobozokba.

Közben a karácsonyi vacsora, melyen több mint egy napig kotlottam, kihűlt. Fölmentem a hálószobámba, bevágtam az ajtót, és az ágyra vetettem magam. Vártam a léptek zaját a lépcsőn: csak feljön értem valaki, és könyörögve kér, hogy csatlakozzam a társasághoz?! De nem. Előbb a mikrosütő pityegését hallottam, azután petárdapufogást, majd dugó pukkant és végül legnagyobb elszörnyedésemre: nevetést.

Többször is hallottam, ahogyan hangos jókedvvel azt kiáltják: – Mártás!

Itt hagyom ezt a házat, amilyen hamar csak lehet.

Este fél nyolckor arra ébredtem, hogy Glenn Bott rázza a vállam.

– Kösz a focilabdát – mondta. Majd: – Nyálas a szád széle, papa. – A kezembe nyomott egy rondán összetixózott csomagot, melyen csámpás betűkkel ez állt: "Papának, Glenn"

Kinyitottam, és egy flakon jégoldót meg egy kocsiszélvédőre használható jégkaparót találtam benne. Meghatódtam. Megpróbálom rábeszélni a fiút, hogy növessze meg a haját. Elég félelmetes látványt nyújtanak a csimbókjai. Tania néhány percre pártfogásába vette Glennt.

– Szerintem a cipőd nagyon divatos – mondta, azután elindult, mert randevúja volt Pandorával a szeretetotthonban tartott karácsonyi istentiszteleten. Örültem, hogy végre a hátát látom. Egész nap úgy viselkedett, mint akinek a Molekarácsony nem más, mint vad, barbár bűnözőrítus.

Apa, akit érzelgőssé tett a Johnnie Walker, mindnyájunkat meghívott másnapra a Braithwaite-házba karácsonyi villásreggelire.

Glenn segítségével előbányásztam a kempingágyakat Sugdenéknek. Egész jól együttműködtünk. Mielőtt hazabiciklizett volna, azt mondta: – Mondd, papa, ugye Jézus épp ma lett 1997 éves?

Költői kérdés volt, melyet hál' istennek nem kellett megválaszolnom. Lehet, hogy a gyerek vallási tébolyban szenved? Mit fog szólni, ha megtudja, hogy apja radikális agnosztikus?

 

December 26., péntek

KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA

 

A villásreggeli a Braithwaite-házban mindenkit megviselt. Már a kezdet sem volt biztató: Sugden nagypapa megcsúszott, beleesett az aranyhalas medencébe, és megrongálta a burkolatot.

Tania beharapta az ajkát, és úgy maradt egész idő alatt. Anya harsány nevetése csak hátráltatta a kibontakozást. Ugyanis nem bírt magával, amikor megpillantotta a karácsonyfát, melyen huszonöt, gondosan elrendezett mézeskalács emberke lógott a nyakába vetett, hóhérkötélhez hasonló ezüstszalagon.

 

– Azt hittem, ellenzed a halálbüntetést, Tania – mondta anya.

– George elfelejtette kilyukasztani a fejüket, hogy legyen hova fűzni a szalagot – felelte Tania, míg átnyújtott egy tál házi készítésű japán szusit. A szemlélő első pillantásra arra gondolhatott, hogy a háziasszony feltálalta az aranyhalakat – ám az aranyhalak odakint tátogtak a medencében, míg apa kétségbeesetten küzdött, hogy megjavítsa a medence burkolatát.

Láttam, ahogy Ivan nosztalgikus vágyódással pillant körül régi, tágas otthonában.

A látogatás egy árnyalattal érdekesebbé vált, amikor a labradorkölyök felébredt, és belegabalyodott Rosie hajpótlásába. Mire kiszabadítottuk Rosie-t, már indultunk is.

Délután elmentünk Williammel, hogy megsétáltassuk az új talicskáját, és a BP-kútnál Archie Taitbe ütköztünk. Éppen pulykaburgert vásárolt vacsorára. Megkérdeztem, hogy töltötte a karácsonyt.

– Magányosan – mondta. Visszakérdezett: hát én hogy töltöttem?

– Magányosan, de nem egyedül – feleltem.

Valami őrült ötlettől indíttatva meghívtam. Ha kedve van hozzá, hat után átjöhet a Wisteria sétányra morzsavacsorára, lesz karácsonyi sütemény, pácolt zöldség, maradék pulyka. A pulykaburgerre pillantott, és azt mormolta: – Remélem, visszaadják a pénzt. – És még én vagyok faszari?!

 

Este 10.00

Rá kellett jönnöm, hogy a pénzvisszaadásról szóló megjegyzés nyilván vicc volt. Archie ugyanis minden, csak nem faszari. Ajándékokkal megrakodva érkezett. Nekem adta Boswell Doktor Johnson élete című művét, amit úgy megcsodáltam a lakásán. Williamnek egy nagy doboz Lakeland színes ceruzát hozott – hatvan színárnyalat! Túlzás egy hároméves gyereknek.

William néhány órán belül elveszíti vagy tönkreteszi. Meg is mondtam Archie-nak.

Erre lehajolt Williamhez és azt mondta:

– William, minden ceruzának megvan a helye a dobozban, és esténként, mielőtt lefekszel, mindet vissza kell rakni a helyére. William a nap hátralévő részében ki-be rakosgatta a ceruzákat a dobozba. Megkérdeztem Archie-t, hol tudott ilyen gyorsan ilyen gyönyörű ceruzákat vásárolni.

Azt mondta, tizenöt éve őrizgeti a dobozt. Látszott rajta, hogy a részletekről nem kíván beszélni.

 

December 27., szombat

 

Hál' istennek, vége, most már csak a szilvesztert kell túlélni.

 

December 29., hétfő

 

Anya ma a következő üzenetet kapta Archie Taittől: Kedves Mrs Mole!

Nagyon kedves volt önöktől, hogy vendégül láttak karácsonykor. Nagyon élveztem a társaságot; olyan jólesik, ha az ember olyanok társaságában lehet, akik iránt rokonszenvet érez.

Fiatalkoromban a burzsoá értékrend ellen és a szabad szerelem jogáért harcoltam. Jólesett látni, hogy az önök családjában e jog maradéktalanul érvényesül.

Minden jót kíván

Archibald Tait

 

Ui.: Adrian remek fiatalember. Gratulálok.

 

Anya úgy látja, hogy e rövid üzenet felmenti és igazolja a nemi érettségének első pillanata óta folytatott fegyelmezetlen, kicsapongó életmódot.

Glenn ma este (újra) átjött, hogy boldog új évet kívánjon. Meg hogy átadja anyja, Sharon üdvözlőkártyáját. Olvasatlanul tettem a hűtőszekrény tetejére.

– El kéne olvasnod, papa – figyelmeztetett Glenn. Kinyitottam és elolvastam.

 

Kedves Adrian!

Remélem, kellemes volt a karácsony. Boldog, erényekben gazdag új évet kívánok.

 

Nyilván azt akarta írni: eredményekben gazdag. Ha valaki ennyire nincs tisztában a szavakkal, forduljon a szótárhoz. A kártya két lapja közül (egyiken skót dudás dudál a hegyekben, másikon pajkos fekete kutyus játszadoz a pitypangos réten) ügyvédi meghagyás hullott az asztalra.

 

Gyermektartási hátralék: 15 000 font Fizetés azonnali hatállyal a Pankhurst, Barnwell, Brewin, Laker, Medwin & O'Keefe Családjogi Iroda számlájára.

 

Gyors fejszámolás. 66 000 Arthur Stoatnak plusz 15 000 az annyi mint 81 000!

A hűtőszekrénynek támaszkodtam.

– Sajnálom, papa – mondta Glenn. – Én nem tehetek róla, semmi közöm hozzá.

Szívem szerint azt feleltem volna:

– Ellenkezőleg, Glenn, csakis neked van közöd hozzá.

Ez az egész olyan rettenetes fordulatot jelent az életemben, hogy fogalmam sincs, hogyan kapaszkodom ki a gödörből. Betegesen irtózom az adósságtól. Tudomásom szerint a szüleim soha életükben nem másztak ki belőle. Apa azt állítja, hogy kiskölyökkora óta egyfolytában adós (azóta, hogy kölcsönkért, hogy megvehessen egy Ferrari matchboxot).

Pillanatnyilag semmit sem tehetek. Karácsony és újév között az összes lelkisegély-vonal folyamatosan foglalt. Néhányszor feltárcsáztam az Adósvonalat, de hiába. Még a Rizsa Rádióval is megpróbálkoztam, hátha elérem a műsorvezetőjüket, Anna Raeburnt, de csak a csalódottak seregét szaporítottam. Később Williammel és Glennel átmentünk a leicesteri Városház térre, bár semmi kedvem nem volt ünnepelni. A téren sok százan várakoztak. Az önkormányzat lekapcsolta a karácsonyi dekoráció fényeit. Teljes sötétség borult ránk. Egyedül a polgármesteri iroda erkélyén égett egy piros lámpácska – a rendőrségi videokamera, mely szorgalmasan pásztázta a tömeget.

Amikor az óra éjfélt ütött, hirtelen kirobbant az izgalom, és a tömeg felzúdult. A rendőrök kiszálltak a furgonokból, melyekben eddig tettre készen várakoztak. Énekeltünk. Nem volt semmi baj, csak csalódott szomorúság érződött a levegőben, hogy az önkormányzat és a rendőrség ennyire lenézi a polgárokat.

Éjjel 1-kor hazavittem a fiaimat. Örültem, hogy Sharon kijött az ajtóba Glenn elé. Intettünk egymásnak, de nem szóltunk egy szót sem. Kövérebb volt, mint valaha.

 

1998. január 1., csütörtök

 

Újévi elhatározásaim:

 

1. Irgalmas leszek. Nem adok pénzt, de kedvesebb leszek azokhoz, akik nálam is szerencsétlenebbek.

2. Mindkét fiamat támogatom.

3. Elköltözöm.

4. Lemondom a biztosítást.

5. Filmet készítek A fehér furgon ból.

6. Felújítom nemi kapcsolatomat a női nemmel.

7. Adok Mr Blairnek még hat hónapot.

8. Kidobom az összes fehér zoknimat.

9. Nem nyavalygok többé amiatt, hogy kopaszodom.

10. Edzőterembe járok.

 

Január 2., péntek

 

Találkozót beszéltünk meg Sharon Bott-tal a Leicester főterén lévő McDonald's "étteremben", ahogyan ő nevezi. Kicsit korán érkeztem és láttam, milyen mohón töm magába valami tripla adag McSzemetet.

Kellemetlen csönd támadt, ő tébolyultan rágott, én meg azon gondolkoztam, mit is mondhatnék, amire nem kell válaszolnia. Megjegyeztem, ahhoz képest, hogy csak rövid ideje ismerjük egymást, Glenn meg én egész jól kijövünk. Bólintott. Hozzátettem, hogy ha hagyná megnöveszteni a haját, sokkal jobban nézne ki. Sharon megszállottan rágott és bólogatott. Az ujjai akár a vastag műbeles virsli.

Végül lenyelte a McSzemét maradékát, és szóba került a 15 000 font melyet ügyvédei követelnek rajtam. Közöltem vele, hogy Barry Kenttel ellentétben én nem vagyok gazdag.

Átmeneti megoldásként felajánlottam 1000 fontot, azzal a feltétellel hogy a Gyermeksegély Ügynökség hivatalnokai előtt titokban tartja, hol lakom.

– Csak lenyúlnák a pénzt, te pedig nem jutnál hozzá a gyerektartáshoz – mondtam.

Beleegyezett, hogy 1000 fontot kap banki átutalással.

 

Január 3., szombat

 

Délután meglátogattam Pandorát az orvosi rendelőben. Segítségre volt szükségem, hogy hol vehetek igénybe jogi tanácsadást. Nem igaz, kedves Naplóm. Nem bírok hazudni Neked.

Egyszerűen csak látni akartam.

A szeme alatt sötét karikák, de én gyönyörűnek láttam a rózsaszín kasmírkosztümjében. Egy doboz últra light cigarettát húzott elő szürke Prada-táskájából. Érdeklődtem: nem kellene-e inkább brit termékeket vásárolnia?

– Karácsonyi ajándék volt – felelte.

– Nyilván valami gazdag pasastól – provokáltam, igyekezvén elfojtani féltékenységemet.

Titokzatosan mosolygott.

Elmondtam, hogy nem tudtam megírni a könyvet, nyakamon Stoat kártérítési pere, és mekkora gyerektartásra ítéltek. Amikor befejeztem, nevetésben tört ki: – Adrian, a te életed egy kész rémkabaré! Elmúltál harminc, az anyád nyakán élsz, rettegsz a nőktől – olyan szerencsétlen vagy, hogy ahhoz már ragyogó tehetség kell!

Amikor végre összeszedtem magam, érdeklődtem, mi az ábra a mezgazd. és a vidékfej. frontján. Elfintorodott.

– A Külügyben lenne a helyem. Az isten szerelmére, folyékonyan beszélek kínaiul és szerbhorvátul! Ott hasznomat vennék. Itt meg kürticsigákra vagy mi a fenékre pazarlom az időm!

A mobilja pityegett, és üzenet villant rajta: HÍVD ALASTAIRT! Kissé elsápadt, és telefonálni kezdett.

Nehéz szívvel távoztam.

 

Belek – rendes működés

Alkohol – egy üveg sör, 2 vodka

Fájdalom – nyak, jobb térd, bal here

Alvás – nagyon kevés

Fóbiák – postabélyegnyalás, háló, söröskupak, menedzserkalkulátor Január 4., vasárnap

Most már tudom, mit is jelent valójában az a kifejezés, hogy "anyai szeretet". Nincs a föld kerekén még egy olyan csodálatos anya, mint az enyém. Elpirulok a szégyentől, ha elolvasom korábbi naplójegyzeteimet. Alig találni köztük olyat, mely jó színben tünteti föl ezt a páratlan, önfeláldozó aszszonyt. Pauline Mole szent – nem csupán a szégyentől mentett meg, hanem az élethosszig tartó adósságtól is.

A RESZTLI, TE ÉDES! – A KÖNYV! ELKÉSZÜLT. ANYA MEGÍRTA! MI TÖBB, MÉG DECEMBER 24-ÉN ELKÜLDTE ARTHUR STOATNAK! ÉS A BORÍTÓN AZ ÉN NEVEM.

Mindez ma reggel derült ki, amikor felhívott Arthur Stoat, és egy szavát sem értettem. Reggel fél nyolckor fölvettem a kagylót, mert azt hittem, vasárnap reggel biztonságban vagyok.

Stoat azt mondta:

– Jó, hogy elértelek. Épp most olvasom a Resztli korrektúráját. A negyvenharmadik oldalon azt írod: "kell hozzá továbbá: öt körfarok". Nem inkább "ökörfarok"?

Fogalmam sem volt, miről beszél. A negyvenharmadik oldal egyszerűen nem létezett.

Ahogyan a többi sem. Azonban emlékeztem, hogy a nagymama egyszer azt tanácsolta: "Ha bizonytalan vagy, hallgass." Úgyhogy hallgattam – leszámítva egy-egy akaratlan szusszanást, hörrenést.

Stoat azzal fejezte be monológját, hogy a Resztli, te édes! remek munka, szórakoztató, informatív, sőt határozottan érzelemteli. Azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy a feminizmus elkötelezett híve vagyok, így azután a Tizedik fejezet, melynek címe A férfiaknak nincs jövőjük, határozottan meglepte, különösen egy, a resztliről szóló szakácskönyvben.

Azt mondta, "szíve mélyéig meghatotta" a könyv első lapjára illesztett ajánlás: "Imádott anyámnak, Pauline Mole-nak, aki táplált és ihletet adott egy életen át. E páratlan asszony bölcsessége és műveltsége nélkül nem tudtam volna megírni ezt a könyvet."

Stoat felsóhajtott:

– Milyen szerencsés fickó vagy, Adrian. Az én anyám valóságos boszorkány. Slampos, nyafogó hipochonder.

Öröm világított szívemben, amikor letettem a telefont. Amikor meghallottam, hogy anya odafent szöszmötöl, egy szelet szalonnát tettem a serpenyőbe, hogy amikor lejön megetetni az Újkutyát, frissen készült angol reggeli látványa fogadja a terített asztalon. gőzölgő kávéval és pirítóssal. Még a hamutartót is odakészítettem.

– Köszönöm, hogy megírtad a könyvet – mondtam, és kihúztam a széket.

 

– Magamnak csináltam – felelte. – Képtelen lettem volna még egy percig hallgatni az állandó nyüszítést erről a hülyeségről.

– Alig várom, hogy elolvashassam. Van egy példányod?

Az alkóvhoz lépett, megnyomott néhány billentyűt a számítógépen, a nyomtató zümmögni kezdett, és ontotta a formásan nyomtatott oldalakat. Mire befejezte a reggelit, és elszívott egy cigarettát, a Resztli, te édes! - A kézirat! már csak arra várt, hogy elolvassam.

– A könyv jövedelmének 50 százaléka az enyém, beleértve a másodlagos közlést, a jogok külföldi eladásából származó jövedelmet és mindazt, ami most nem jut eszembe.

Nem voltam abban a helyzetben, hogy vitatkozzam.

 

Este 10

Most fejeztem be a kéziratot. Nem rossz, bár én nem fektettem volna ekkora hangsúlyt a nemek harcára. Germaine Greer tizennégyszer szerepel a név-és tárgymutatóban.

 

Január 5., hétfő

 

Ma felhívott Zippo. Gratulált a könyvhöz, amit nem írtam meg. A Sercli meg akarja ismételni a tévésorozatot.

– A könyv lesz a trambulin; majd meglátod, mekkorát szól másodszor! – Azt mondta, egy kultusz lehetősége rejlik benne, különösen most, hogy beütött a kergemarhakór. – Be kéne lőnünk a jobboldali, marhahúsfaló Telegraph-olvasókat – mondta. – Ez irdatlanul megdobná a reklámpotenciált. – Felsorolta, milyen reklámprofillal találkoznak a Daily Telegraph olvasói.

Kerti szerszámkamra, inkontinenciapelenka, metszőolló, erotikus alsónemű, folyékony műtrágya, egyiptomi hajóút, kerti lugas, késkészlet, műfogsorögzítő és bármi, ami kutyával kapcsolatos.

Zippo együttműködik a Stoat Kiadóval. A kötet február 24-én jön kí, ami Zippo szerint holtszezon.

– Olyankor senki nem jelentet meg semmit. Fekete lyuk. – Erre megkérdeztem, miért pont akkor kell megjelentetni a könyvet. Mire ő: – A resztli, te édes! – A könyv! valójában nem könyv mint olyan, igaz, Aidy? Tévéfüggelék.

 

Január 7., szerda

 

Archie Tait meghalt. Egy Darren Edwards nevű rendőr közölte velem a hírt telefonon. Egy üveg vegyes savanyúság alatt találta a telefonszámom. Úgy gondolja, hogy Archie hétfő este halt meg. Megkérdeztem a rendőrt, miért hívott fel – nem én vagyok Archie legközelebbi rokona. A rendőr azt felelte, más telefonszámot nem talált a házban, csak az enyémet.

 

Január 8., csütörtök

 

Tegnap este elmondtam Williamnek, mi történt Archie-val. Először tanácsot kértem anyától.

Hogyan magyarázza el az ember a halált egy hároméves gyereknek?

Azt mondta:

– Nem tudom. Amikor még mindannyian hittünk Istenben, könnyebb volt. Akkor elég volt annyit mondani a gyerekeknek: a halottak fölmentek a mennyországba, hogy ott találkozzanak Jézussal.

– Lehet hogy idővel majd újra föltaláljuk Istent – mondta Ivan. – Olykor igen hasznos szerepet játszott.

Rosie ökológiai megközelítést javasolt.

– Mondjad Williamnek azt, hogy Archie holtteste valahogyan termékenyebbé teszi a földet, és attól aztán nagyobbra nő a zöldség meg minden.

Végül azt mondtam Williamnek, hogy Archie elaludt, és többé nem akar felébredni. Ezt megértette. Gyakran látta, hogy reggelenként egyszerűen képtelen vagyok kimászni az ágyból.

 

Január 10., szombat

 

Ezekből a háború után született vénségekből végleg kihalt az erkölcsi érzék?

Robin Cookról, a külügyminiszterről kiderült, hogy sorozat-házasságtörő! Hát ez meg hogy lehet? Én legalább kétszer olyan jóképű vagyok, mint ő! Lehet benne valami, hogy a hatalomnak erotikus vonzása van. Mi mással lehet magyarázni, hogy a királyfit akkor is megcsókolja a hercegnő, ha nyálkás béka?

 

Január 11., vasárnap

 

Ma kiültem a kertbe a napra, és megittam egy csésze teát! Megőrült az időjárás. A gyümölcshőmérő, amit Spanyolországból hoztam anyának, és amit még annak idején a ház oldalára szögeltünk, azt mutatta, hogy a hőmérséklet: két naranccsal múlt egy banán – 18 fok!

 

Január 14., szerda

 

A benzinkutas azt mondta, hogy – hacsak péntekig nem jelentkezik valaki, hogy vállalja a temetést – Archie Taitet a Társadalombiztosítás temetteti. Nem az én problémám. Alig ismertem.

És mit tehetünk: a halál az halál. Archie nem fog tudni róla, hogy a Társadalombiztosítási Igazgatóság vagy a Királyi Tölgy Temetkezési Vállalat intézi a hamvasztást. A benzinkutas azt mondta, tüdőgyulladásban halt meg. Megkérdezte, elviszem-e Archie példányát a London Review of Books ból. Szombaton érkezett. Azt feleltem, csak az ő kezéből fogadnám el.

 

Január 16., péntek

 

Archie hamvasztása kedd reggel 11 órakor lesz. A műsort én szerkesztem. A süteményt és a virslit a benzinkutas hozza.

 

Január 17., szombat

 

Szegény Clinton! Mi mindent kellett kiállnia azóta, hogy megválasztották. A Ku-Klux-Klan meg a Forradalom Lányai meg ki tudja, még hányan ügyeskedtek, hogy diszkreditálják. És most ez a nevetséges sztori, hogy 1991-ben egy arkansasi hotelszobában szexuálisan zaklatott egy Paula Jones nevű nőt. Ugyan már. Jóképű pasas, semmi szüksége arra, hogy zaklatnia kelljen valakit. Megkérdeztem anyát, hallott-e a Paula Jones-ügyről. Lesajnálóan pillantott rám.

– Az egész világ hallott Paula Jonesről – mondta. – Te hol voltál ezalatt? A Marson?

Azt mondtam, nem vagyok képes lépést tartani minden hírrel.

– Ezt nem a Harborough piac hangosbemondóján mondták be, Adrian. Ez a vezető hír az egész világon. CNN, BBC. Szalagcím minden komoly lapban. – Azt tanácsolta, vizsgáltassam meg magam egy neurológussal. Attól tart, hogy szelektív memóriazavarban szenvedek.

 

Január 20., kedd

 

Archie hamvasztásán csak nyolcan voltak. Én, anya, Rosie, a benzinkutas a BP-től, Archie szomszédja (egy Liam nevű diák), a Szocialista Munkáspárt képviselője, Mr Holden, Archie ügyvédje meg a krematórium egyik dolgozója. Csak május óta ismerem, és most én szervezem a temetését. Anya gyönyörűen kinyomtatta a szertartás programját.

 

11.00 Louis Armstrong: It's A Wonderful World 11.02 Adrian Mole: Archie Tait, ahogy ismertem 11.05 Liam O'Casey: felolvasás Tom Paine műveiből 11.08 Himnusz: Jeruzsálem – William Blake 11.10 Archie barátai az elhunyt életéről 11.15 Amikor a koporsót a kemencébe helyezik: Örömóda – Beethoven A halotti tor helyszíne: Wisteria sétány, Bouncofalva A frissítőkről a BP gondoskodott.

 

Mindenki azt mondta, hogy a műsor rendkívüli. Mert hiányzik belőle az a rémes, morbid anglikán károgás, hogy: "bűnben fogantál, bűnben halsz". A benzinkutas előrelépett a pulpitus-hoz, és elmondta, hogy Archie mindennap bement a kútnál lévő boltba, és mindig udvarias volt, még akkor is, amikor a London Review of Books nem érkezett meg időben. Hozzátette, hogy Archie sosem panaszkodott a műlába miatt, akkor sem, ha a járda jeges volt. Mr Holden, az ügyvéd kiemelte, hogy noha csak néhányszor találkozott Archie-val, igazi gentlemannek ismerte meg, aki nagy személyes és szakmai áldozatokat hozott a szocializmus ügyéért. Rettenetes egy olyan temetés, ahol senki sem sír. Néha vágyom a mediterrán vérmérsékletre.

Csak a Szocialista Munkáspárt küldöttje meg Liam, a diák jöttek át a Wisteria sétányra. A kutasnak vissza kellett mennie a boltba, Mr Holdennek pedig a bíróságon volt dolga. William megjött az óvodából, és az ott tanult versikék előadásával szórakoztatta az egybegyűlteket mindaddig, míg a társaság elfáradt és feloszlott.

 

Éjjel 2

Létezik-e bármiféle elv vagy eszme, amiért személyes vagy szakmai áldozatot hoznék? Nem tudom.

 

Hajnali fél 5

Mr Blair olyan látványosan utálja a háborút, hogy soha nem tehetem próbára magam egy csatában. Milyen kár.

 

Január 21., szerda

 

Gondosan nyomtatott brosúrát hozott a posta. A lapocska Peter Wad legújabb vállalkozását, a H2O nevű oxigénbárt reklámozta.

A merev fehér kártya közepén apró, ezüstszín betűk: H2O. Alatta a legjobb minőségű

oxigének választéka.

 

Mont Blanc

Üdítő Skegness

Kaliforniai álom

Cape Cod-i éj

Hindukus

Oxigénjeink egységára 25 font/liter

Az ár az áfát tartalmazza.

 

Oxigénmaszkjainkat minden felhasználó után fertőtlenítjük.

 

Apa este átjött meglátogatni Williamet és Rosie-t. Megmutattam neki a brosúrát. Elképedt.

– Huszonöt font egy szippantás friss levegőért? Vannak olyan idióták, akik hajlandók tízfontosokból szabatni a gatyájukat, ha bebeszéled nekik, hogy ez a divat.

Emlékeztettem, hogy ő legalább heti 45 fontot fizet azért, hogy karcinogén levelek füstjét szívja.

Tiltakozott, mert most, hogy Tania le akarja szoktatni, már lement napi tizenöt szálra, bár az is igaz, hogy napi hat fontot költ a nikotintapaszra.

– Szerencséd, hogy nem vagy addiktív alkat, Aidy mondta.

Persze fogalma sincs riasztóan növekvő macigumicukifogyasztásomról és arról, hogy lassanként a neonzöld gumicukimedvék rabjává válok.

Felhívott Mr Holden, Archie ügyvédje, és megkért, hogy pénteken 14.30-kor fáradjak be az irodájába. Gondolom, azt akarja, hogy fizessem ki a temetés költségeinek egy részét. Ami azért nem fair. Mint már százszor is elmondtam: alig ismertertem Archie-t.

Stoat átfaxolt négyoldalnyi szerkesztői megjegyzést. Anya szorgalmasan dolgozik rajtuk. Ha!

Ha! Ha!

 

Január 22., csütörtök

 

Glenn megint bajba került az iskolában. Szellentett matematikaórán. Miss Trellis, a matektanár azt állítja, hogy szándékos szellentés volt. Glenn azzal védekezik, hogy a mamája túl sok babot ad neki.

Felhívtam az iskolát, és megállapodtunk egy időpontban Miss Trellisszel. (Hétfő délután 4.30) Január 23., péntek

Mr Holden mosolya elém tárta sárga fogait. Egy iratot nyomott a kezembe, mondván: – Ez Mr Tait végakarata, melyet mindössze három héttel ezelőtt fogalmazott.

 

Archibald Erasmus Tait végrendelete

Május 1-jén ismerkedtem meg Adrian Mole-lal, amikor volt olyan szíves és elvitt a szavazóhelyiségbe. Bár az oda-és visszaút rövid volt, beszélgetésünk során igen sok témát érintettünk, és a nagy korkülönbség ellenére is találtunk közös érdeklődésre számot tartó területet.

Igen kedves megjegyzéseket tett Andrew nevű macskámra, akit nagyon szeretek. Nehéz ember vagyok, soha nem részesültem a barátság jótéteményében, és életem java részét a forradalmi politika ügyének szenteltem, ahol a barátságot gyakran föl kell áldozni az eszméért.

A családommal való kapcsolat a szuezi válság idején szakadt meg, amikor Nasszer-párti tüntetést szerveztem és vezettem a Dowenham piac környékének utcáin, ahol akkoriban a feleségemmel együtt laktam.

Hagyatékom csekély, csupán a ház meg egy kisebb életbiztosítás, mely temetésem költségeit fedezi. Alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy házamat, (Rampart Terrace 33., Bouncofalva) és a benne lévő ingóságokat Adrian Mole-ra (Wisteria sétány 45.) hagyom, azzal a feltétellel hogy beköltözik, és gondját viseli macskámnak, amíg csak Andrew el nem költözik az élők sorából. Ettől kezdve Mr Mole azt tesz az ingatlannal, amit jónak lát.

Ezüst cigarettatárcámat Rajitra hagyom (BP-benzinkút, Kedlestone Road) sok apró kedvességéért.

William Mole-ra hagyom összecsukható távcsövemet. Glenn Mole-ra hagyom Sir Stanley Matthews dedikált fényképét, melyet nemrégiben megcsodált.

Amennyiben Adrian Mole nem óhajt a fönti feltételekkel a Rampart Terrace-ra költözni, akkor ügyvédem, Mr Holden adja el a házat, és a bevételt juttassa el Nagy-Britannia Szocialista Munkáspártjának.

Archie Tait

 

Amikor befejeztem az olvasást, felnéztem, és csak annyit kérdeztem: – Hány éves a macska, Mr Holden?

Mosolyogva felelte:

– Soha nem részesültem abban a szerencsében, hogy találkozzam vele, Mr Mole.

27-én megkapom a kulcsokat. Anya örömkönnyekben tört ki a hír hallatán. Elhajtottunk a Rampart Terrace-ra, de túl sötét volt, hogy bármit is lássunk.

 

Január 24., szombat

 

Liam segített beterelni Andrew-t az utazókosarába. Kemény harcos ez a macska, az biztos. A tengerészdzsekim csupa fehér és vörös szőr. Reggel elvittem az állatorvoshoz, aki az Újkutyát is kezeli. Megvizsgálta a harciasan prüszkölő állatot.

– Meddig fog élni? – kérdeztem.

– Ne aggódjon, Mr Mole – felelte az állatorvos kedélyesen. – Hosszú életű lesz ezen a földön.

Most, amikor írok, Andrew az ágyamon hever. Kitiltották a földszintről, mert Ivan hátára ugrott és összekarmolta.

 

Január 25., vasárnap

 

Reggel elvittem a családot, hogy nézzék meg Archie házát, legalább kívülről. Anya belesett a levélrésen, és a fejét csóválta: szerinte rengeteg a tataroznivaló. Rosie kiszúrta, hogy nincs központi fűtés.

Ivan átment az utca túloldalára, megvizsgálta a tetőt, és azzal tért vissza, hogy rengeteg cserép hiányzik, a kémény elég bizonytalan, és az ereszcsatorna bármikor leszakadhat. William örvendezett: nagyon tetszik neki a bejárati ajtó színe (piros). Ő volt az egyetlen, aki valami jót is mondott.

Később visszatértem Glennel és Williammel. Glenn eltűnt a ház mellett, majd átmászott a kapun, és belülről elhúzta a reteszt. Megnéztük a hátsó udvart. Kövezett tornácra bukkantunk, néhány óriási cserépbe ültetett fára, egy tenyérnyi fűre. A konyhaablakban madártálca.

– Szuper – mondta Glenn.

Az udvar végében szerszámkamra állt. Glenn belökte az ajtót: – Nézzed, William, tökjó barlang! – Játszottak odabent, azután túl hideg lett. Amikor kitettem Glennt a Geoffrey Howe Roadon, azt mondta: – A mutter már biztos megcsinálta a kaját.

Rájöttem, hogy Glenn nem tud rendesen olvasni. A szerszámkamrában egy zsák hevert, rajta tisztán olvasható felirat: "kerti komposztkoncentrátum". Amikor William megkérdezte, mi van benne, Glenn zavarba jött.

– Ilyen szavakat nem tudok elolvasni.

Nem szóltam semmit, de hétfőn azért megbeszélem a dolgot Miss Trellisszel. A fiú kifejezetten intelligens, és hetedik éve vesz részt a kötelező iskolai oktatásban. A kocsiban megkérdezte, mit szólnék, ha fülbevalót hordana. Erre fölcsattantam: – Nem, határozottan megtiltom! – Úgy láttam, ez tetszett neki.

Néha azt kívánom, bárcsak ne lennék apa. Még akkor is a hátamon meg a szívemben hurcolom őket, amikor egyedül vagyok.

 

Január 26., hétfő

 

Miss Trellis egy nyers színű kardigánba burkolt, egérszerű kis nő.

Hiányzik belőle néhány apróság: személyiség, humor, stílus, báj. Közöltem vele, hogy miként léptem be Glenn életébe és jeleztem, hogy mostantól alaposan szemmel tartom fejlődését.

Elmentemben megbeszéltem egy időpontot Roger Patience-szel, az igazgatóval.

Glenn odakint várt az iskola parkolójában.

– Na, hogy ment, papa? – kérdezte.

– Rendben – válaszoltam, és azt tanácsoltam neki, hogy gyakorolja a néma szellentést.

Határozottan állítottam, hogy megoldható.

Erre rám nézett:

– Mutassad meg, papa.

Hazafelé megálltunk a könyvtárnál, ahol egykor dolgoztam, és beírattam. Megdöbbent, amikor megtudta, hogy a könyvtár ingyenes. Azt kérdezte: – És honnan tudják, hogy nem fújják meg a könyveiket? – Négy kötetet vett ki. Négy fociképeskönyvet.

 

Január 27., kedd

 

Ma megkaptam Archie házának kulcsait. Valami nem stimmel. Mintha Archie ott volna mindegyik szobában. Az ágy vetetlen, a padlón egy zokni. A mosogatóban piszkos edény: tányér, tál, csésze, csészealj. Kés, villa, kiskanál, teáskanál, tojásforraló. Kinyitottam az ablakokat, azután megvizsgáltam a könyvespolcot. Micsoda kincs! Mennyi élvezet vár rám! Egy bizonyos Eric Blair dedikálta Archie-nak Orwell Hódolat Katalóniának című könyvét: "Archie-nak, minden jót kívánva: Eric Blair". Nem árultam el senkinek, hogy már nálam a kulcs.

 

Január 28., szerda

 

Roger Patience súlyosan neurotikus. Az a kényszerképzete, hogy Chris Woodhead, a kerületi tanfelügyelő ki akarja rúgatni az iskolából.

Patience-t úgy izgatja a területi bajnokság állása, mintha futballmenedzser lenne.

Megkérdeztem, hogy akkor miért küzd az iskola csapata a kieséssel. Azt mondta, a környék a hibás, "vízgyűjtő terület, itt csupa mocsári puhány terem". A tanárok a hibásak. "Nincs bennük semmi kitartás." A gondnok a hibás. "Aláássa a tekintélyemet." Glenn Bott a hibás. "Orvosi eset."

Ugyanis amikor az iskolát utoljára ellenőrizték, véletlenszerűen kiszúrták Glennt: soroljon fel három sikeres brit iparágat.

Egyet sem tudott.

Megkértem Roger Patience-t, biztosítson segítséget Glennek ahhoz, hogy könnyebben boldoguljon a betűkkel.

– Azt hiszem – mondta gúnyosan –, az ilyesmit úgy hívják: tanítás.

Míg az irodában időztem, az iskolatitkár átszólt:

– Roger, Ofsted van a vonalban.

Patience egy doboz nyugtatót vett elő a fiókjából, nagy nehezen kinyitotta (gyerekbiztos kupak), és a nyelve alá tett egy tablettát. Csak azután szólt a kagylóba: – Itt Patience – A nyögvenyelős beszélgetés után átszólt a titkárnőjének: – Nézze meg, bent van-e Ms Flood.

Míg Ms Floodra vártunk, öt kellemetlen percen át beszélgettünk Rosie húgomról és arról, milyen csúnyán beszél.

– Szerintem jellegzetes elfojtásszindróma – mondtam.

Kopogtatás hallatszott, és Eleanor Flood lépett a szobába. Sápadt, vékony nő, dús fekete hajjal. Fekete garbót viselt, és fekete nadrágkosztümöt. Oldalán nagy, fekete válltáska. A szeme szürke. Törékeny csuklójának látványa kis híján könnyeket csalt a szemembe.

Hangja lágyan zengett.

– Nagyon sajnálom, Mr Patience, de az olvasáskorrepetáló csoport már így is túlzsúfolt – válaszolta, miután Patience felszólította, hogy "nyomja be valahogy ezt a Bottot". – És egyébként is – fordult felém – Glennek heti több különórára volna szüksége külön tanárral.

Patience felhorkant: az iskola képtelen ilyen szolgáltatásokat nyújtani.

– Esténként magánórákat adok – jegyezte meg Ms Flood.

– Ms Flood – mondta Patience –, nem tűrhetem, hogy iskolaidőben anyagi természetű ajánlataival molesztálja Mr Mole-t!

Elmagyaráztam Ms Floodnak, hogy elvi kifogásaim vannak a magánoktatással szemben. Ám figyelembe véve Glenn olvasástudásának szánalmas állapotát, talán gyakorlatiasabb szempontból kell megközelítenem a problémát. Óránként 9 fontot kér. Majd felhív, hogy mikor kezdhetünk.

Egész úton hazafelé rajta gondolkodám.

 

Január 29., csütörtök

 

Clinton elnök a lehető leghatározottabban tagadta, hogy valaha is szexuális kapcsolatot létesített egy bizonyos Monica Lewinsky nevű fehér-házi gyakornokkal. A kamerába pillantott, és mutatóujját a hangsúly végett a levegőbe emelve lángoló őszinteséggel vallotta: – Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel. – Azután a maga elbűvölő déli hanglejtésével hozzátette: – Mármint Miss Lewinskyvel. – Ami engem illet, őszintén hiszek neki.

Anya és Ivan láthatólag mindent tudnak a Lewinsky-ügyről. Amikor megemlítettem, hogy ma először hallottam az ifjú hölgyről, hitetlenkedve bámultak rám. Ivan azt mondta: – Egyszer a tejüzemben volt egy titkárnőm, aki azt hitte Van Goghról, hogy vandál törzsfőnök volt, és a feleségét úgy hívták, hogy Van Ília.

Anya azt mondta:

– Úgy látszik kiszűröd a külvilágból mindazt, ami akár csak távolról is kapcsolatban áll Clintonnal.

Azt feleltem, nekem nagyon rokonszenves a pasas. Anya rávágta: – Szexmániákus.

Megjegyeztem, hogy Hillary, a felesége igazán csinos nő. Ugyan miért kellene Clintonnak másutt keresnie a szexuális örömöket?

Egymásra pillantottak, és Ivan összefoglalta a hallottakat: – Azt hiszem, az ártatlan szűzi szemérem minősített esetével állunk szemben.

– Adrian – mondta anya –, néhány hónap múlva harmincegy éves leszel. Tudom, hogy legalább kétszer szeretkeztél már életedben, de úgy látszik, fogalmad sincs arról, mi a kéj.

Felmentem a hálószobába, és megnéztem a Satuban című műsort a hordozható tévén. Pandora mostanában gyakran szerepel.

 

Január 30., péntek

 

Tucatszor is végignéztem Clinton elnök "Lewinsky-vallomását". Ez az ember nem hazudik.

Csak úgy ordít az igazság a szeméből, a szájából meg az orrlyukából.

 

Január 31., szombat

 

Zavaros álmok Monica Lewinskyről. Eleanor Flood házában lakik, és egy parti Monopoly után kéjbuja kapcsolatba kezdünk.

 

Péniszfunkció: 100%

Gyógyszer: 2 nyugtató

 

Február 2., hétfő

 

Miután elolvastam néhány nézői levelet, melyeket most kaptam a Serclitől, az a meggyőződésem támadt, hogy újra meg kellene nyitni a publikum számára a nagy, Viktória korabeli elmeotthonokat. Egy dorseti nő azt írta, hogy a hírességek levágott lábkörmeit gyűjti, hogy azután jótékonysági árverésre bocsássa. Elküldött egy apró műanyag zacskót, melyre ráírta: Adrian Mole, és arra kért, küldjem vissza a mellékelt megcímzett és felbélyegzett borítékban.

Rosie levágta az Újkutya körmét, és a zacskóba tette. Az Újkutya kifejezetten jól érezte magát a manikűr után, úgyhogy már megérte.

Vasárnap költözöm. Nigel kölcsönadja a furgonját. Már megbocsátotta, hogy lelepleztem, ugyanis kiderült, hogy az egyik nagybátyja 1979-ben szintén "fordult", és ezt a tényt a családja mostanáig eltagadta előle.

 

Február 4., szerda

 

Éppen idejében költözöm! Veszedelmesen közel kerültünk ahhoz, hogy halálosan összevesszünk anyával. Nagyon hűvösen bánik Glennel. Azt mondtam neki: – Nem is beszéltél Glennel karácsony óta, amikor rászóltál, hogy vegye le a könyökét az asztalról. – Erre rám kiáltott: – Az isten szerelmére, hiszen a könyöke benne volt a kelbimbós tálban!

Ivan persze védte anyát, én meg hirtelen dühömben ráförmedtem: minek beszél, hiszen azt se tudni, mit keres itt, kakukkfióka a családi fészkünkben!

– Te vagy a kakukkfióka – förmedt rám anya. – Már alig várom a vasárnapot!

Megvádoltam, hogy esélyt sem adott Glennek. Mire azt visította: – Én még ilyen gyereket nem láttam! Valóságos fingógép! Mintha az ember egy kénes bűzt lövellő vulkán peremén ülne! – Szót ejtettem a babról, de nem érdekelte.

Én is alig várom a vasárnapot.

 

Február 7., szombat

 

Glenn azt mondta, örülne, ha feleségül venném a mamáját. Éppen üres kartondobozokat rámoltunk Nigel furgonjába. Majdnem hangosan fölnevettem, olyan képtelen volt az ötlet, azután az arcára pillantottam, és örültem, hogy nem reagáltam.

– Valaki mást szeretek – feleltem, majd hozzátettem: – Bolondulásig. – Igyekeztem úgy búgni, mint Grant Mitchell (a kedvence).

– Akkor rendben, papa – mondta Glenn, és többé szót sem ejtettünk a dologról.

 

RAMPART TERRACE, LEICESTERSHIRE

 

Február 8., vasárnap

 

Egy forduló is elég volt, hogy átszállítsam a cuccaimat Archie házába. Amikor az utolsó dobozt is kiemeltük a kocsiból, és lezuhintottuk a nappali padlójára, Nigel hozzám fordult: – A vándorkövön nem nő moha, igaz-e Moley?

Jéghideg volt a házban. Ki kellett mennem, hogy egy kicsit fölmelegedjek. A konyhában találtam néhány fadarabot meg gyújtóst – begyújtottam a vaskályhába. Nigel átment a BPkúthoz, vásárolt néhány bála préselt fűrészport meg alágyújtóst, és a meleg (meg a láng) hamarosan a mennyezetig ért.

Archie nemigen ügyelt a házra. A padlón mindenütt Andrew szőre. Nigel azt tanácsolta, vásároljak porszívót meg macskakefét. Fölmentünk, hogy megnézzük a leendő hálószobám.

Nigel összerázkódott a vetetlen ágy, a szürke lepedő, a zöld steppelt takaró láttán.

– Ágyban halt meg? – kérdezte, és gumikesztyűt húzott. Azt mondtam, nem tudom. – Nem engedem, hogy ebben az ágyban aludj ma éjszaka – jelentette ki Nigel. – Olyan lenne mintha A nyomorultak egyik szereplője volnál.

Elmentünk az Ágyvilág áruházba, levettük a cipőnket, és végigfeküdtük az összes franciaágyat.

– A királynő nyoszolyáját kipróbálta már, uram? – kérdezte egy kis eladó behízelgő hangon. A fülében gyémántpettyet viselt.

Négyfiókos díványt választottam, melyre ráütötték a Brit Ágyegylet garanciapecsétjét. Vettem négy párnát és egy pehelypaplant is.

Mire hazatértünk, Andrew kisajátította magának a tűz melletti legkellemesebb helyet.

Szokásos közönyével figyelte, ahogyan kihurcoltuk a régi ágyat, és betettük az újat. A bánat legcsekélyebb jelét sem mutatta. William még mindig a Wisteria sétányon van. Anya nem hajlandó elengedni legkisebb unokáját, amíg nem csinálunk valamit a nedves és hideg házzal.

Első éjszakámat egyedül töltöm itt.

Az új címem: Rampart Terrace 33., Bouncofalva, Leicestershire.

Ms Flood felhívott a mobilon, és közölte, hogy "támadt egy lyuk az órarendjében". Pénteken 7.30-kor megkezdheti Glenn oktatását.

 

Február 9., hétfő

 

Még mindig nem döntöttem el, hogy a fenti szabad hálót dolgozószobának rendezzem-e be, vagy inkább Glennt költöztessem oda. Határozatlanságom következtében kicsomagolatlan dobozok közt botladozom a nappaliban, a hallban, a konyhában. A kölyöknek sosem volt saját szobája – a két öccsével, Kenttel és Bradforddal osztozik mindenen. Másrészt meg arra vágyom, hogy íróasztalomnál ülhessek állólámpám alatt, olvashassak és gondolkodhassak. Nem Leonard Woolf mondta, hogy "minden embernek jár évi 100 font és egy saját zug"? Az utóbbi időben elhanyagoltam intellektuális fejlődésemet. Például a Titanicot sem láttam.

 

Február 10., kedd

 

Sharon Bott kórházba került, mert a vérnyomása az egeket verdesi. Azt hittem, hogy egyszerűen csak kövér, de kiderült, hogy terhes, a nyolcadik hónapban van. Glenn elmesélte, hogy Sharon pasasa, Douggie lelépett.

A két kisebbet leküldte vidékre, Glenn pedig úgy döntött, hogy idejön. Elmehetett volna Bott nagymamához, de mint mondta: – Annak kilóg a szájából a kapa. – Sharon felhívott a kórházból, hogy elmondja, milyen hálás. Megkérdeztem, mennyi ideig marad bent, ő meg azt felelte: – Amíg az új baba megszületik. Ha időre jön, akkor kábé egy hónap. – A hangjában remény.

Ez éppen ütközik a Resztli, te édes! – A könyv! megjelenésével és promóciójával.

Érdeklődtem, hogy Douggie visszajön-e? Letörten felelte: – Nem, kiszedte az összes pénzemet a teásdobozból, és lelécelt Cardiffba a videotékás csajjal.

 

NEM ÍGY KÉPZELTEM AZ ÉLETEMET! TÚL FIATAL VAGYOK AHHOZ, HOGY KÉT FIÚT FÖLNEVELJEK! EGYÉBKÉNT IS, ÉN CSAK EGY GYEREKET AKARTAM, EGY LÁNYT. ÚGY HÍVTÁK VOLNA, HOGY LIBERTY, ÉS PANDORA BRAITHWAITE SZÜLTE VOLNA NEKEM!

ISTEN VELED, EMELETI DOLGOZÓSZOBA! ISTEN VELED, IRODALOM! ISTEN VELED, GONDOLKODÁS! ISTEN VELED, SZABADSÁG! HELLÓ, MOSÓGÉP! HELLÓ, PORSZÍVÓ! HELLÓ, TŰZHELY! HOGYAN VÁLLALHATNÉK FELELÓSSÉGET KÉT GYEREKÉRT? KÉPTELEN VAGYOK RÁ! NEM TANÍTOTTAK RÁ! NEM TUDOM, HOGYAN KELL APÁNAK LENNI! NEM TUDOK FOCIZNI! FOGALMAM SINCS AZ ÚJ EGYÜTTESEKRŐL! KÉPTELEN VAGYOK EGYENESEN TARTANI EGY BLACK AND DECKER FÚRÓT!

 

Pandorával akarok élni, nappal érdekes munkát végezni (talán a regényírás volna a legmegfelelőbb), azután este hétkor koktélt inni vele a kádban a nyolcórai vacsora előtt. Ezt akarom. Oly lehetetlen?

 

Február 11., szerda

 

Ma egy kicsit jobban vagyok. Felhívtam egy segélyvonalat, a Magányos Apák Klubját. A pasas a vonal túlsó végén megnyugtatott, a reakcióm egészen normális.

– Még mindig barlanglakók vagyunk – mondta. – Odakünn az erdőn akarunk cserkészni a vad után. Nem akarunk bent maradni a barlangban, takarítani és gyereket nevelni.

 

Február 12., csütörtök

 

A pénzem meg én lassan, de biztosan elbúcsúzunk egymástól. Kaptam egy árajánlatot a központi fűtés fölszerelésére: 1405 font. További 795 a tetőjavítás és az új ereszcsatorna. Újra elmentem az Ágyvilágba – Glennek is kell valamin aludni. William hál' istennek még ragaszkodik a rácsos ágyához.

További 1000 fontot küldtem Sharonnak. A bankhivatalnok megkérdezte, jól vagyok-e (reszketett a kezem, és könnyek mosták az arcom, amikor megváltam a bankjegyektől). Azt mondtam, allergiás vagyok a cserepes növényekre, és tele velük a bankfiók.

Bevittem Glennt a szülészetre, az anyjához. Az idióta rokonsága ott hemzsegett az ágy körül.

Senki sem üdvözölt bennünket. Úgy látszik, a Bottok nem ismerik sem az üdvözlés, sem a bemutatás szokását. Sharon adott Glennek két font aprót zsebpénznek, és azt mondta, reméli, jól van. Megnyugtattam: Glenn "kifogástalanul viselkedik". Néhány Bott erre kuncogni kezdett.

Amint lehetett, elhoztam a fiút. Visszafelé beugrottam a Wisteria sétányra, és megmondtam anyának, hogy most már feloldhatja William védőőrizetét. Ugyanis az új hálószobájába beállítottam egy különmelegítőt, ha esetleg szükség volna rá.

Elindult, hogy összecsomagolja unokája holmijait, de úgy haladt a hálószobához vezető lépcsőn mint aki a vérpadra lép.

Williamnek tetszik a hátsó udvarra néző szobája. Különösen szereti a falat ékítő

versenyautó-plakátokat – Glenn szerezte neki a Minden Pont Egy Font! boltból.

 

Február 13., péntek