14.

 

Fel a lábakkal! – Menetelő kövek – A szörnyűséges barlang – Az óriás pók – A kincs

Hosszú időn át meneteltek ide-oda, figyelmesen vizsgálva a földet. Amikor végre kijutottak a bozótból, fenyegető hangot hallottak: – Le a kezekkel! Mindenki gyorsan leeresztette a kezét.

– Fel a lábakkal! – hangzott újból, rettenetesen. Mindenki ijedten felemelte a lábát, amitől persze orra estek.

– Egy moccanást sem, vagy lövök!

Már két óra is eltelt, és a matrózok nagyon belefáradtak abba, hogy égnek tartsák a lábukat.

– Ki lehet az? – suttogta Kullancs sápadtan a félelemtől.

– Szerintem az a papagáj ott a fán!

– Gyerünk előre, gyáva banda! Így bedőlni egy papagájnak! Nem szégyellitek magatokat! – hőbör– gött Kullancs, mintha bizony ő kivétel lett volna.

Lassan sikerült életre paskolni elzsibbadt lábaikat, és elindultak. A bárkához érkezve leültek a kövekre, és evéshez készülődtek, amikor Kullancs vacogó fogakkal közölte:

– Ezek a kövek mozognak!

– Tényleg! És a tenger felé mennek!

– Csak nem földrengés?

Pár matróz beleesett a tengerbe.

– Ezeknek a köveknek lábuk van! – kiáltott Fókapofa.

– Persze, hiszen teknősbékák! – kiáltott Kullancs. Többen rohanni kezdtek, és felmásztak a közeli

fákra.

– Segítség, teknősbékák! – kiabáltak összevissza.

– Gyertek le, tökfejűek! Nem csípnek! – mondta Kullancs.

A kalózok összeszedtek vagy száz teknősbékát, és Mo Csing remek levest csinált belőlük. Kullancs megkérdezte a mórt:

– Tudod, merre van a kincs?

– Egy hegyen, aminek kéménye is van.

– A térkép mondja?

– A térkép is meg én is.

– Akkor gyerünk! Indulás!

Elöl ment Kullancs, utána a többiek. Pár lépés után azonban Kullancs észrevette, hogy egyedül maradt. Hátranézett, hát látja, hogy az emberei a földön vonszolják magukat.

– Mi van már megint?

– Teknősbéka-betegség, uram felelte Géz doktor, szintén négykézláb.

– És miért van ez nekik?

– Mert teleették magukat teknőslevessel.

– És mitől gyógyulnak meg?

– Zöld salátától meg petrezselyemtől.

De Kullancs már nem veszíthetett több időt. Megparancsolta, hogy üljenek a teknősökre, és fogják őket ügetésre. A kalózok ágakkal, vesszőkkel igyekeztek mozgásra bírni a kényelmes állatokat. Délben megkérdezte Kullancs:

– Milyen sebességgel haladunk?

– Három perc óránként.

– És mikor érkezünk a hegyre?

– Három év múlva.

– Teknősökről leszállni! – fújtatott Kullancs.

– Most mit csináljunk? – kérdezte Gönc, és merő utánzási vágyból behúzta a fejét az ingébe, mintha teknősbéka volna.

– Legjobb lesz, ha alszunk egyet, azaz sziesztázunk! – javasolta doktor Géz,

A matrózok parancsra sem várva, azonnal horkolni kezdtek. Lement a nap, lement a hold, lementek a csillagok, az üstökösök, de ők csak aludtak tovább, mint a bunda. Négy nap múlva elkiáltotta magát Kullancs:

– Ébredjetek, lajhárok! Indulás! Gyerünk, gyerünk!

A betegség elmúlt a negyedik ostorpattogásra. Újra sorba álltak, még ha nehezen is, és végre eljutottak egy hegy aljába.

– A hegy! – ujjongott Kullancs.

A kalózok libasorban, elindultak felfelé, de egyszer csak nagy kő– meg lángeső támadt.

– Nézzétek, füst jön ki a hegy kéményéből! – ámult Fókapofa.

– Persze, mert tűzhányó, és az nem a kéménye, hanem a krátere.

– Elő az esernyőkkel! – rendelkezett Kullancs.

Az emberek kinyitották az esernyőket, és a kövek visszapattantak róluk. Kivéve egyet, amelyik éppen Kuvik fejére esett.

– Vissza! – hangzott most fentről.

– Biztosan megint egy papagáj! Ne törődjetek vele! – mondta Kullancs.

Az emberek folytatták útjukat. Egyszer csak egy jókora sziklatömb gurult lefelé a hegyről, és simára vasalt két matrózt, akik Kuvik mellett álltak.

– A mindenségit a papagájnak!

Hirtelen megjelent egy hosszú szakállú emberke, aki óriás ugrással eltűnt az egyik barlangban.

– Az a kincses barlang! – kiáltott fel a mór.

– Hurrááá! – üvöltöztek a kalózok.

– Ki megy be elsőnek?

– A legbátrabb – jelentette ki Kullancs.

A kalózok a kínait lökdöstek befelé, de az megfeszítette magát, és sehogy sem akart menni. Végül is toporzékolva, tiltakozva eltűnt a barlang szájában.

– Ez aztán a bátorság! – ismerte el Fókapofa.

– Ki megy be utána?

– Menjünk mindnyájan egyszerre.

Betolongtak mind egyszerre, de azonnal gurultak is már lefelé egy vég nélküli, meredek lejtőn. Végül is egy hatalmas teremben értek földet.

– Eltört valakinek valamije?

– Igen. Nekem a pipám... – óbégatott Fókapofa.

– Elő a fáklyákkal!

Kijárat nélküli, óriási barlang volt. A földön szanaszét csőntok és koponyák hevertek.

– Nono! Mi haza akarunk menni! – sápadoztak a kalózok.

– Mit rémüldöztök, hiszen ezek csirkecsontok! – mondta Kullancs.

– És... és azok a koponyák?

– Csak álkoponyák. Nem harapnak, ne féljetek! A mór elővette a térképet, és nagyot üvöltött:

– Jó helyen vagyunk!! Ez a pókok barlangja. Itt a kincs!!

– Hol van? Merre? – kiabáltak egyszerre az emberek.

– Ott a kő alatt.

Közösen nekiálltak, és nagy erőfeszítéssel sikerült egy pirinyót odébbtolni a követ.

– Várjatok, ezt meg kellene gondolni. Ki tudja, mi van alatta... – idegeskedett körülöttük Kuvik.

– Ne jajveszékelj már, mert belekalapállak a földbe! – kiáltott rá Kullancs, de ebben a pillanatban szörnyűt ordítottak a kalózok:

– Csörgőkígyók!!

Ezernyi kígyó, béka bújt elő a szikla alól nyelvüket öltögetve és mérget köpködve. Szerencsére Spulni szabó nem vesztette el a fejét. Azonmód elővett egy hatalmas ollót, és egyenként nyesegetni kezdte a kígyók fejét. Egyszer csak a mór a földre mutatott. – Itt ássatok!

A kalózok pontosan ott ástak. Körülbelül ötméteres lyukat csináltak már, de a kincs nem tűnt elő. Egyszerre csak elfehéredett Kullancs.

– Hol van Csutka hadnagy?

– Az előbb még itt volt – felelte Gönc. Keresték mindenfelé, de nem találták.

– Pedig milyen fiatal volt! Szegényke!

A kalózok tovább ástak. Csak néha álltak meg letörölni az izzadságot a homlokukról.

– Hol van Gönc? – kérdezte most ijedten Kullancs. – Ő is eltűnt!

– Ugye megmondtam előre! – jajongott Kuvik.

Az emberek elsiratták Csutkát, aztán tovább folytatták az ásást már csak azért is, hogy ne legyen idejük félni.

– Szerintem lassan a föld közepéhez érünk! – lihegett Kullancs. A matrózok leültek egy kicsit pihenni.

– Egek! Nem látom Fókapofát! Hol van Fókapofa? – kérdezte ijedten Fókapofa.

– Te őrült! Hisz itt vagy!!

– Hű, de megijedtem! Azt hittem, nem vagyok.

Most váratlanul Mo Csing kezdett el kapálódzva a levegőbe emelkedni.

– Segítség! Visznek... Megyek!...

– Hová mész?

– Nem tudom. Majd ílok, ha megélkeztem...

Egy förtelmes óriáspók vitte magával a kínait a magasba. Nagyobb volt, mint egy ökör, és olyan vastag selyemszálon függött, mint egy hajókötél. Kullancs egy nagy ugrással belecsimpaszkodott Mo Csing copfjába, de a pók: oda se neki. Zavartalanul cipelte felfelé mind a két embert.

– Viszik a Kullancsot! – kiabált a mór, és megragadta a kapitány falábát.

– Viszik a mórt! – kiáltott Kuki, belekapaszkodva a mór lábába.

A többiek is mind egymás lábába kapaszkodtak, de a pókszörnyeteg nyugodtan haladt felfelé. Már több mint tíz ordítozó matróz csüngött rajta. Doktor Géz elővette a puskáját, és a pókra lőtt, mire az eleresztette a kínait, és az egész kalózfüzér lepottyant. Sőt, furcsa visítással, maga a pók is. A doktor még egyszer belelőtt, és végre csend lett.

Folytatták az ásást, míg végre valami kongó hangot hallottak az ásó nyomán.

– Egy ládaaa! – üvöltött boldogan Gönc.

A matrózok kiszedték a lyukból, és körbeállták. Nehezen sikerült kinyitni a fedelét. Fókapofa izgatottan belenézett. Egy rugóra szerelt faököl hatalmasat csapott az orrára.

– Tovább! Tovább! Ássatok tovább!

A matrózok megcsappant lelkesedéssel folytatták a munkát, és egyszer csak előtűnt egy másik koffer. Kinyitották, és Fókapofa megint kapott a képébe.

Kullancs, a kalózkapitány
titlepage.xhtml
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_000.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_001.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_002.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_003.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_004.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_005.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_006.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_007.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_008.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_009.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_010.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_011.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_012.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_013.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_014.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_015.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_016.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_017.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_018.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_019.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_020.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_021.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_022.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_023.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_024.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_025.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_026.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_027.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_028.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_029.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_030.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_031.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_032.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_033.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_034.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_035.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_036.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_037.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_038.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_039.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_040.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_041.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_042.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_043.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_044.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_045.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_046.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_047.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_048.html
Kullancs,_a_kalozkapitany_split_049.html