KI ÁLMODOTT?

- Felséges feketeségednek igazán nem kellett volna ilyen hangosan do­rombolnia - dörzsölte a szemét Alice, és bár tisztelettel beszélt a cicához, hangjában mégis szigorúság bujkált. - Jaj de szép álomból ébresztettél föl! És te is végig velem voltál… egész Tükörországban. Tudtál erről, kicsikém?

Nagyon ostoba szokásuk a cicáknak (jegyezte meg egyszer Alice), hogy akármit mond nekik az ember, mindig dorombolnak. „Legalább annyit tudnának, hogy igen helyett dorombolnak, nem helyett miákolnak vagy hasonló - vélekedett Alice -, máris el lehetne beszélgetni velük. De ho­gyan lehet szót érteni valakivel, aki egyre csak ugyanazt hajtogatja?”

A cica ez alkalommal is csak dorombolt, és nem lehetett megfejteni, hogy ez igent vagy nemet akar-e jelenteni.

Alice ezért addig turkált az asztalon fekvő sakkfigurák között, míg meg nem találta a fekete királynőt, aztán letérdelt a szőnyegre, és szembe­állította a cicát meg a királynőt, hogy jól nézzék meg egymást.

- Most pedig, Cili - kiáltotta, és diadalmasan összecsapta a kezét -, szépen bevallod, hogy valóban átváltoztál!

(„De Cili rá se akart nézni - mesélte később Alice a nővérének -, el­fordította a fejét, és úgy tett, mint aki nem is látja; ám én észrevettem, hogy egy kicsit szégyenkezik, tehát biztos, hogy ő volt a Fekete Király­nő.”)

- Húzd ki magad! - nevetett Alice vidáman. - És pukedlizz, amíg ki­gondolod, hogy mit… hogy mit dorombolj. Így időt nyersz, ne felejtsd el! - Azzal felkapta a cicát, és egy puszit nyomott az orrára. - Jutalmul, amiért te voltál a Fekete Királynő!

Hát te, Pamacs! - folytatta, miközben hátranézett a fehér cicára, aki még mindig türelemmel viselte a mosdatást. - Vajon mikor végez Dorka fehérségeddel? Biztosan ezért voltál álmomban olyan rendetlen… Dorka! Tudsz róla, hogy egy Fehér Királynőt nyalogatsz? Nagy tiszte­letlenség ez tőled!

És vajon Dorka mivé változott? - csacsogott tovább, míg kényelme­sen elheveredett a szőnyegen, és felkönyökölve, állát a tenyerébe támaszt­va figyelte a cicákat. - Mondd csak, Dorka, nem te voltál Dingidungi? Én azt hiszem, hogy igen… de jobb lesz, ha ezzel egyelőre nem hen­cegsz a barátaid előtt, mert nem vagyok biztos benne.

Erről jut eszembe, Cili, hogyha valóban velem lettél volna álmomban, egy dolgot biztosan élveztél volna: azt a rengeteg dalt és verset, amelyik mind halakról szólt! Holnap reggel nagy élményben lesz részed: amíg reggelizel, elmondom neked a Rozmár és az Ács történetét, és közben azt képzelheted, hogy osztrigát eszel!

Most pedig próbáljuk eldönteni, ki is álmodta ezt az egészet, Cili! Ez komoly kérdés, és kérlek, ne nyalogasd közben a mancsodat, mintha Dorka nem mosdatott volna meg ma délelőtt. Tudod, Cili, vagy én ál­modtam, vagy a Fekete Király. Szerepelt az álmomban, ez igaz, de akkor én is szerepelhettem az ő álmában! Tényleg ő álmodta ezt? Te a felesége voltál, Cili, neked tudnod kell! Jaj, Cili, segíts már eldönteni! A mancsod igazán várhat még egy kicsit!

De a szemtelen cica nekilátott a másik mancsának is, és úgy tett, mint­ha nem hallotta volna a kérdést.

Szerinted ki álmodott?

Csónak fénylő ég alatt,
ringatózik álmatag,
száll a nyári alkonyat ­-

Három gyermek ül körül,
mohó szem, kiváncsi fül,
kis mesémnek ugy örül.

Rég nincs fény az ég alatt,
visszhang, emlék elmaradt,
őszi dér fed dús nyarat.

Csak ő jár mindig velem:
Alice, titkos téreken,
hol nem látja földi szem.

Ám gyerek mindig kerül,
mohó szem s kiváncsi fül,
kis mesémen mind derül.

Csodatájon nyugszanak,
álmodozva napra nap,
míg suhannak gyors nyarak ­-

ringatóznak lassu áron,
a fény rájuk glóriát fon:
mi az élet, ha nem álom?

.oOo.