Második fejezet
Az ártatlanok gyilkolása.

Gradgrind Tamás, uram. A valóság embere. A tények és számítások embere. A ki azon az alapon áll, hogy kétszer kettő négy és semmivel sem több, s a kit rá nem bírhatnak arra, hogy akár egy szemernyivel is többnek vegye. Gradgrind Tamás, uram, - a leghatározottabban Tamás - Gradgrind Tamás. Vonalzó, mérleg és egyszeregy van mindig a zsebében, uram, készen arra, hogy lemérje és kimérje az emberi természet minden porczikáját, és pontosan megmondja, mennyit ér. Puszta szám-kérdés, egyszerű számtani feladvány. Remélheti, hogy holmi értelmetlenséget elhitethet Gradgrind Györgygyel, vagy Gradgrind Ágostonnal, vagy Gradgrind Jánossal, vagy Gradgrind Józseffel (a kik egytől-egyig képzelt, nem létező személyek), de Gradgrind Tamással - sohasem, uram!

Ilyeténképpen mutatkozott be Gradgrind úr gondolatban mindig akár személyes ismerőseinek, akár általában a nagyközönségnek. Ilyeténképpen mutatkozott be Gradgrind Tamás kétségtelenül most az előtte lévő apró edényeknek is, a melyek arra vártak, hogy tényekkel töltsék meg őket, - csak az “uram” szót helyettesítette “fiúk és lányok”-kal.

Valóban, a mint ott állt, mohó pillantásokat lövelve feléjök az előbb említett pinczeüregből, holmi ágyúhoz hasonlított, a mely torkig töltve tényekkel arra készül, hogy egyetlen lövéssel szépen kisodorja őket a gyermekkor virányaiból. Villamos készülékhez is hasonlított, a mely mérges, mechanikus anyaggal van telítve, az elsöprendő gyöngéd, ifjúi képzelgések pótlására.

- Huszas számú lány, - szólt Gradgrind úr, szögletesen kinyújtván szögletes mutatóújját, - ezt a lányt nem ismerem. Ki ez a lány?

- Jupe Czili, uram, - adta meg a felvilágosítást a huszas szám, miközben pirulva felállt és bókolt.

- Czili nem név, - szólt Gradgrind úr. - Ne nevezd magad Czilinek. Nevezd magad Czecziliának.

- Apa Czilinek híj, uram, - felelt a kis lány remegő hangon, s megint bókolt.

- Elég rosszúl teszi, - szólt Gradgrind úr. - Mondd meg neki, hogy ne hívjon így. Jupe Czeczilia. Mondd csak: mi az apád?

- A czirkuszhoz tartozik, engedelmével, uram.

Gradgrind úr összeránczolta a homlokát s leintette a kezével ezt a kényes foglalkozást.

- Egy szót se itt erről. Erről nem szabad itt beszélned. Az apád lovakat szoktat nyereg alá, úgy-e?

- Engedelmével, uram, ha odahozzák a lovakat, nyereg alá is szoktatják őket a czirkuszban, uram.

- Egy szóval se említsd itt a czirkuszt. Igy már értem. Úgy mondd hát, hogy az apád lovász. Beteg lovakat is gyógyít, úgy-e?

- Óh igenis, uram.

- Akkor hát jól van. Állatorvos, kovács és lovász. Most pedig mondd meg, mi a ló?

(Jupe Czili a legnagyobb mértékben elképedt erre a kívánságra.)

A huszas számú lány képtelen a lovat definiálni! - jelentette ki Gradgrind úr, valamennyi apró edény általános épülésére. - A huszas számú lány híjával van a tényeknek egyik legközönségesebb állatra vonatkozólag! Mondja meg hát valamelyik fiú, mi a ló. Bitzer, mondd meg te.

A szögletes újj, a mely ide-oda mozgott, hirtelen Bitzerre szögeződött, talán azért, mert Bitzer véletlenül ugyanannak a napsugárnak az útjában ült, a mely a vakító fehérre meszelt szoba egyik csupasz ablakán besurranva, Czilit beragyogta. Mert a fiúk és a lányok középütt keskeny köz által elválasztott két zárt csoportra osztva ültek a szoba lejtős síkján; és Czili, a ki az egyik pad sarkán a napos oldalon ült, útjába esett egy napsugár kezdetének, a melynek Bitzer, a ki néhány sorral előrébb a túlsó oldal egyik padjának a sarkán ült, a végét csípte el. De míg a lánynak oly sötét szeme és haja volt, hogy úgy tűnt fel, mintha a rávetődött napsugár még mélyebbé, még ragyogóbbá tenné a színét: a fiúnak oly világos volt a szeme és a haja, hogy úgy tetszett, mintha ugyanaz a napsugár kihúzná belőle azt a keveske színt is, a mi valaha benne volt. Hideg szeme aligha illett volna be szemnek, ha kurta pillogójának még nagyobb sápadtsága a közvetlen ellentét révén ki nem emelte volna a szem mivoltát. Kurtára nyírott haja bátran folytatása lehetett volna a homlokát és arczát borító homoksárga szeplőknek. A bőre oly betegesen híjával volt minden természetes testszínnek, hogy az ember akaratlanul arra gondolt, ha megvágnák, fehér vért eresztene.

- Bitzer, - szólt Gradgrind Tamás, - mondd meg, mi a ló.

- Négylábú, fűevő emlős. Negyven foga van, még pedig huszonnégy zápfoga, négy szemfoga, és tizenkét metszőfoga. Tavaszszal szőrét hányja; mocsaras vidékeken elhányja a patáit is. A patája kemény, de vassal meg kell patkolni. Kora megállapítható a fogairól.

Ekképp hadart (s még többet is) Bitzer.

- Huszas számú lány, - szólt Gradgrind úr, - most már tudod, mi a ló.

Czili újra bókolt, s még mélyebben elpirult volna, ha elpirulhatott volna mélyebben, mint a hogy pirult az egész idő alatt. Bitzer, miután mind a két szemével egyszerre hirtelen rápislantott Gradgrind Tamásra, miközben pillaszőre úgy rezgett a felfogott fényben, mintha sürgő-forgó bogarak tapogató szerve lett volna, szeplős homlokához emelte keze bütykét és újra leült.

Most előlépett a harmadik úri ember. A kisújjában volt minden a világon. Különben államhivatalnok, s a maga módján (meg a legtöbb más ember módján is) elismert ökölvívó. Mindig benne a gyakorlatban; mindig volt a keze ügyében egy rendszer, hogy mint holmi óriási pirulát lekényszerítse a nagy közönség torkán; mindig ott harsogtatta hangját kis irodájának a rácsozata mögött, harczra készen egész Angliával szemben. Hogy az ökölvívók nyelvén folytassuk, bámulatosan értette a módját, hogy’ kell ellenfelét, bárhol volt és bármiről volt is szó, a pálya sarkába szorítani, és hogy’ kell kellemetlen alaknak bizonyúlnia. Nekiugrott bárminek, taszított rajta egyet a jobbjával, utána lökte a balját, kivédte az ütést, lábat változtatott, vissza ütött, kiszorította ellenfelét (mindig egész Anglia ellen küzdött) a pályáról, és alaposan elbánt vele. Bizonyos volt előre, hogy belefojtja a szuszt a józan észbe, és süketté teszi ezt a szerencsétlen ellenlábasát az időt jelző kiáltásra. És ennek az embernek a fensőbb hatóságtól az volt a megbízása, hogy elősegítse a bürokráczia örökkévaló nagy birodalmának az elkövetkezését, a mikor csupa kommiszárius fog a föld kerekén uralkodni.

- Helyes, - szólt ez az úri ember, hirtelen elmosolyogva magát, miközben keresztbe fonta a karjait. - Ez a ló. Már most hadd hallom, fiúk, lányok, kitapétáznátok-e egy szobát lovakat ábrázoló képekkel?

Egy kis szünet után a gyermekek egyik fele kórusban így kiáltott: - Igenis, uram! - mire a másik fele, látván az úri ember arczán, hogy az igenlő válasz helytelen, kórusban azt kiáltotta: - Nem, uram! - a mint az efféle kérdezgetésnél rendszerint történni szokott.

- Persze, hogy nem! Hát aztán miért nem?

Megint szünet támadt. Egy testes, esetlen fiú, a ki szuszogva lélekzett, megkoczkáztatta a választ: mivel ő egyáltalában nem tapétázná ki, hanem kifestené a szobát.

- Csakhogy ki kell tapétáznod, - szólt az úri ember, meglehetős hevesen.

- Ki kell tapétáznod, - szólt Gradgrind Tamás, - akár tetszik, akár nem. Ne mondd hát azt minekünk, hogy nem tapétáznád ki. Mi jut eszedbe, fiú?

- Megmondom hát, - szólt az úri ember, újabb, még pedig komor szünet után, - mért nem tapétáznátok ki a szobát lovakat ábrázoló képekkel. Láttatok valaha a valóságban - tényleg - lovakat fel s alá mászkálni a szobák falain? Láttatok?

- Igenis, uram! - kiáltott a gyermekek egyik fele. - Nem, uram! - a másik fele.

- Persze, hogy nem, - szólt az úri ember, méltatlankodó pillantást vetve a gyerekek tévedő felére. - No már most, nem szabad olyasmit sehol sem látnotok, a mit nem láttok sehol sem a valóságban; nem szabad sehol sem olyasmivel birnotok, a mit nem birtok a valóságban is. A mit jó ízlésnek mondunk, az voltaképpen más neve csak a valóságnak.

Gradgrind Tamás helyeslően bólintott.

- Ez egy új alapelv, egy fölfedezés, nagy fölfedezés, - szólt az úri ember. - No most még egyszer próbára teszlek benneteket. Tegyük föl, hogy szőnyeggel kellene borítanotok egy szobát. Hadd halljam, virágos szőnyeget választanátok-e?

Minthogy ekkorára általában az volt már a gyerekek meggyőződése, hogy ennek az úri embernek minden kérdésére azt kell felelniök: “Nem, uram!”, a nem-kórus nagyon erős volt. Csak néhány gyarló tévelygő felelt igen-nel, s ezek között volt Jupe Czili is.

- Huszas számú lány, - szólt az úri ember, a tudás nyugodt erejével mosolyogva.

Czili elpirult és felállt.

- Tehát te a szobádat - vagy a férjed szobáját, ha nagy lány volnál és asszony volnál, - virágos szőnyeggel borítanád be, úgy-e? - kérdezte az úri ember. - Aztán miért?

- Engedelmével, uram, - felelt a kis lány, - én nagyon szeretem a virágokat.

- Aztán ezért asztalokat meg székeket raknál rájok és azt akarnád, hogy nehéz csizmás emberek tapossák őket?

- Nem fájna nekik, uram. Nem törnének le, nem hervadnának el, engedelmével, uram. Képmásai volnának csak valaminek, a mi nagyon kedves és bájos dolog, és azt képzelném...

- Igen, igen! Csakhogy nem szabad ám semmit sem képzelned, - kiáltott az úri ember, szinte boldogan, hogy ily szerencsésen odajutott, a hová akart. - Éppen ez a bökkenő! Nem szabad soha semmit sem képzelned.

- Úgy van, Jupe Czeczilia, - ismételte Gradgrind Tamás ünnepélyesen, - ilyesmit sohasem szabad művelned.

- Tény, tény, tény! - szólt az úri ember. - Tény, tény, tény! - ismételte Gradgrind Tamás.

- Mindenben a tények irányítása szerint kell igazodnotok, - szólt az úri ember. - Reméljük, hogy nemsokára lesz egy ténybizottságunk, a mely ténybiztosokból fog állani, a kik kényszeríteni fogják a népet arra, hogy a tényeknek, semmi egyébnek, csakis a tényeknek a népe legyen. Azt a szót, hogy képzelődés, ki kell irtanotok a világból. Semmi dolgotok vele. Semmiféle használatra szánt vagy dísztárgyon nem szabad olyasminek előfordúlni, a mi ellentmond a tényeknek. A valóságban nem sétáltok virágokon; ennélfogva nem szabad virágos szőnyegeken sem sétálnotok. Sohasem láttok külföldi madarakat és pillangókat megjelenni és edényeitekre letelepedni; ennélfogva tilos külföldi madarakat és pillangókat festenetek az edényeitekre. Sohasem tapasztaljátok, hogy négylábú állatok fel s alá mászkálnak a falakon; ennélfogva négylábú állatok képeinek semmi helyük a falakon. Mind e czélokra, - szólt az úri ember, - bizonyítható és levezethető mathematikai ábrák kombináczióit és módosulásait kell (egyszerű alapszínekben) használnotok. Ez az új fölfedezés. Ez a valóság. Ez az ízlés.

A kis lány bókolt és leült. Nagyon fiatal lányka volt, s úgy látszott, mintha megrémült volna a valóságnak attól a képétől, a melyet a világ mutatott.

- Most pedig, - szólt az úri ember, - ha M’Choakumchild úr lesz szíves megtartani itt első óráját, boldog leszek, Gradgrind úr, ha az ön kívánságához képest megfigyelhetem tanító módszerét.

Gradgrind urat rendkívül lekötelezte ez az előzékenység. - M’Choakumchild úr, szíveskedjék hozzálátni.

M’Choakumchild úr erre, a hogy’ csak telt tőle, hozzálátott a munkához. Vagy száznegyven más tanítótársával együtt nem rég, egyidőben és ugyanabban a gyárban esztergályozták őt ugyanazon elvek szerint, mintha megannyi zongoralábról lett volna szó. Mérhetetlenül sokféle retortán keresztül esett, és megfelelt számtalan kötetnyi fejtörő kérdésre. Ki tudta rázni tíz fagyott újja hegyéből az ortographiát, az etymológiát, a syntaxist és prosodiát, a biographiát, az astronomiát, a geographiát és az általános kosmographiát, az összetett hármas szabály tanát, az algebrát, a földmérést és víz-szintelést, az énektant és a modellről való rajzot. Útat tört magának sziklákon át ő felsége fölötte érdemes államtanácsosainak a B rangsorába, s leszedte a mathematikai és physikai tudományok, továbbá a franczia, német, latin és görög nyelvek felsőbb ágairól is a virágot. Tudott mindent a világ bárhol lévő valamennyi vízválasztó vonalairól, ismerte minden népek történetét, minden folyam és hegy nevét, minden ország terményeit, erkölcseit és szokásait, minden ország fekvését és határait az iránytű harminczkét iránya szerint. Ah, túlságosan sokat tudott ez a M’Choakumchild. Ha csak valamicskével kevesebbet tanult volna, mily mérhetetlenül jobban tudott volna sokkal többet tanítani!

Úgy látott munkához a szóban forgó próba-előadáson, mint Morgiana a Negyven Rablóban. Belepillantott egymásután valamennyi eléje rakott edénybe, hogy lássa, mi van bennök. Mondd csak, derék M’Choakumchild barátom: ha bugyogó készletedből színig fogod tölteni egymásután az összes edényeket, mit gondolsz, vajjon agyon fogod-e csapni mindig egészen a bennök leselkedő gonosz képzelődést, - s nem fogod-e olykor talán csak megcsonkítani és megnyomorítani!