A GYŐZELEM ILLÚZIÓJA
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Loren L. Coleman:
ILLUSIONS OF VICTORY
Bryan Nystulnak és Randall Bilisnek, lelkesedésükért és támogatásukért.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Szeretném ráirányítani a reflektorfényt néhány emberre, akik többféle módon is közreműködtek ennek a regénynek a létrejöttében. A látszat ritkán egyezik azzal a valósággal, hogy a szerző soha nincs egyedül.
Jim LeMonds, Dean Wesley Smith, Kristine Kathryn Rusch és Mike Stackpole, akik tanítóként, üzlettársként és barátként álltak mellettem.
Bryan Nystul és Randall Bilis, akik mozgásban tartják a BattleTech univerzumát, és már a kezdet kezdetén felugrottak a Solarisra visszatérő parádés kocsira. Donna Ippolito és Annalise Raziq, mert meghatároztak egy újabb szoros határidőt, és együttműködtek velem, hogy a lehető legjobb könyv jöjjön létre. Jordán Weisman és Ross Babcock - még mindig ők jelentik az igazi hatalmat a trón mögött.
Szüleim, LaRon és Dawn Coleman, akik folyamatosan aktív szerepet játszanak életemben, és számomra meglepő módon elsősorban fiuk érdekeit tartják szem előtt.
„A Csoport”, vagyis Russell Loveday, Keith Mick, Allén és Amy Matilla, Vince Foley, Matt Dillahunty, Tim Tousely, Tim Hudder, valamint a visszatért Mr. Raymond Sainz.
A BattleForce IRC közösség, különösen Chas, Ed és Camille, a W Csoport, akiknek ezúttal nem sikerült besurranniuk a könyv lapjaira.
Ügynököm, Don Maass, aki soha nem túl elfoglalt ahhoz, hogy megválaszoljon „még egy utolsó kérdést.”
Feleségem, Heather Joy. Életrevaló fiaim, Talon LaRon és Conner Rhys Monroe. Gyönyörűséges újszülött lányom, Alexia Joy.
Ó, és persze a macskák - Chaos, Rumor és Ranger -, akik mintha mindig pontosan tudnák, mikor kezdek bele egy új könyvbe, mert olyankor rezzenéstelen tekintettel bámulnak.
ELŐZMÉNY
(Három évvel korábban)
Solarisi űrrepülőtér, Nemzetközi Zóna
Solaris City, Solaris VII Szabad Szektor,
Lyrán Szövetség
3059. szeptember 21.
A fedélközi utasok hosszú sorokban áramlottak ki az űrjáróból, és lassú léptekkel haladtak végig a fedett rámpán a solarisi űrrepülőtér nyugati terminálja felé. Az utasok mögött a hatalmas Monarch osztályú hajó csendben gőzölgött a betonon, ahogy az atmoszférába való belépés közben felhevült acéllemezek rövidnek ígérkező harcot vívtak a felhős égből permetező esővel. A hőség megtöltötte a levegőt az égett beton és az emberi izzadság csípős szagával. Az emberek halkan szitkozódtak, amikor az erős szél befújta a vízcseppeket a rámpa teteje alá. A csípős szélrohamok nem hoztak igazi enyhülést. A rosszkedvűen mormogó utasok folyamatosan nyomultak előre, alig várták már, hogy a terminál védelmébe érjenek; figyelmen kívül hagyták az előttük állók ingerült pillantásait, miközben ők maguk is hasonló pillantásokat vetettek a mögöttük tülekedőkre.
Így érkezett Michael Searcy a Solaris Vll-re, a játékok világára. Fiatalon, lelkesen. És mech nélkül.
Utat tört magának a rámpa kijáratát eltorlaszoló emberek között, akik rég nem látott rokonaikkal társalogtak, vagy az ügyeletes, kissé zaklatottnak tűnő Monopol Line tisztviselőt ostromolták olyan információkért, amelyeket nyugodtan leolvashattak volna a kijáratnál elhelyezett táblák valamelyikéről. Michael megtorpant, hogy utat engedjen egy idősebb párnak, és ezzel egyben azt is megakadályozta, hogy egy, három izgága gyereket vezető türelmetlen anya beléjük rohanjon. Aztán őt tolta félre egy biztonsági őr, aki saját testével hozott létre egy szűk folyosót a kavargó tömegben, hogy helyet biztosítson két ügynöknek, akik egy kezén és lábán megbilincselt férfit vezettek. Michael előrevetette magát a biztonsági kíséret után nyíló résbe, és így sikerült áttörnie az érkezési kapuhoz, illetve magához a terminálhoz.
És szinte belefutott egy Párbajhősbe.
A rohammechmásolat három méter magas volt, mindössze egynegyede a valódi, nyolcvanöt tonnás csatamech eredeti méretének, de még így is a tömeg fölé tornyosult. Néhány utas megtorpant, és álmélkodva bámult, miközben Michael lenyűgözve vette tudomásul, hogy a modelleknél mennyire élethűen sikerült lemásolni a Belső Szféra és a klánok gépeinek apró részleteit.
A Párbajhős klasszikus példája volt a harmincegyedik század csatamezőit uraló harci gépeknek. A humanoid felépítésű monstrum széles felsőteste vastag, háromujjú lábon ült, karjai pedig egy-egy Gauss-ágyú csövében végződtek. A mech ezenkívül két félnehéz lézert is hordozott a vállán lévő tornyokon arra az esetre, ha közelharcra kerülne sor.
Egy férfi állt a közelben a feleségével, és a Párbajhős fejét figyelte, ahol a pilótafülke üvege mögött vörös fényű lámpa égett. A megvilágítás fenyegető kinézettel ruházta fel a mechet, de Michael tudta, hogy a mechek kabinjai rendszerint sötétek, csak a kijelzők és a műszerfal fényei szolgáltatnak némi fényt - és persze a figyelmeztető és vészjelző lámpák, melyeket a mechharcosok legszívesebben soha nem látnának. Hatáskeltés, gondolta. Akárcsak a replika mech metálkék fényezése, valamint a mennyezetről lógó neonfelirat. A betűk villogva tudatták az érkezőkkel: KEZDŐDJENEK A JÁTÉKOK!
- Ez vajon milyen csatamech lehet? - kémlelt bele az asszony a bal oldali Gauss-ágyú csövébe. Megborzongott. - Az biztos, hogy elég halálosnak látszik.
A férj felnézett a pilótafülkére.
- Talán egy Keresztes. Tudod, mint abban a viadalban, amit Allard-Liao és Cox csapata vívott a Skye Tigrisei csapat ellen néhány évvel ezelőtt… - Határozatlanul elhallgatott.
Michael kis híján felnevetett. Ha leszednének róla húsz tonna páncélt, a támadó kapacitást pedig átkonfigurálnák rakétákra a mostani közvetlen tüzelésű arzenál helyett, akkor jó képzelőerővel talán össze lehetne keverni egy Keresztessel, a modern harcmezőkön ma már antik darabnak számító modellel.
- Ez egy Párbajhős - mondta halkan. - A pontos elnevezése Gun-One E-R-D. Nyolcvanöt tonnás rohammech. Két Gauss-ágyú a karokban, és négy lézer a vállak felett.
A pár új keletű érdeklődéssel nézett rá; végigmérték díszegyenruháját, amely egyértelműen elárulta hovatartozását. A fehér zubbony, az arannyal és vörössel díszített kék nadrág, a sötétkék öv kétséget kizáróan az Egyesült Világokra utaltak - a szétesett Davion-Steiner szövetség Davion felére. A köpenyt most nem viselte, nem érezte volna a fedélközbe illőnek, ahhoz azonban még mindig túl nagy volt benne a büszkeség, hogy az egyenruhájától is megváljon.
És miért is vált volna? Hivatalos elbocsátása még néhány hónapig nem lesz véglegesítve. És amíg nem bélyegzik hivatalosan is becstelennek, addig Michael nem hajlandó elfogadni a sorsát. Az Új-Kantonon valóban kénytelen volt lekapcsolni a mechjét a túlmelegedés miatt, hiába vádolta egykori parancsnoka bátortalansággal - ez a gyávaság finomabb megnevezése. Ahányszor csak eszébe jutott, elszorult a torka. Még túlságosan frissek voltak a sebek.
- Leftenant Michael Searcy. - Úgy vélte, elérkezett az idő, hogy elkezdjen megismerkedni új otthona lakóival. Itt, a Solaris Vll-en akart új életet kezdeni.
A férfi felesége jól hallható horkantással fordított hátat neki.
- Egy davionista - mormolta az orra alatt, s ezzel egyben saját hovatartozását is elárulta. A pár tehát a Lyrán Szövetséghez, az Egyesült Világok egykori testvérállamához tartozott. A két nagy nemzet a közelmúltban együtt alkotta a hatalmas Egyesült Nemzetközösséget, de nemrég szétváltak, és minden csillagbirodalom saját jelöltjét helyezte a trónra az uralkodó Steiner-Davion vérvonalból. Katherine - a sajátjainak Katrina - arkhónt a Szövetség, Victor herceget pedig a Nemzetközösség, Egyesült Világok. A viszály rossz vért szült.
- ENFE, hm? - A férfit szemlátomást nem érdekelte felesége politikai beállítottsága. - Részt vett a klánok elleni harcokban? - Magától értetődő kérdés, mivel Victor herceg és az EgyNem hadserege éppen megtorló csapást mért a klánokra. Igazi szenzáció, és a legmegfelelőbb apropó, hogy Michael egy kis megbecsülést szerezzen magának.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, uram, de nem. Csak az Új-Kantonon harcoltam, amikor '57-ben megpróbáltuk visszaverni a Liao-Marik offenzívát. Engem… - megpróbálta határozottan folytatni - eltávolítottak, mielőtt a Füstjaguár klán elleni invázió megkezdődött volna. - Nem tette hozzá, hogy hadbíróság elé állították, és megfosztották a mechjétől, ez pedig egy mechharcos számára még a halálnál is rosszabb volt.
A férfi azonban nyilvánvalóan nem akart hallani az '57-es eseményekről, és még kevésbé érdekelte egy szerénykedő mechharcos. A Solaris Vll-en semmi esetre sem. Mormogott néhány semleges szót, és hagyta, hogy a felesége elvonszolja őt a Párbajbős mellől, vissza a tömegbe.
Michael visszafordult a mech felé, arca égett a szégyentől. Egyes számú lecke: az itteni emberek pompát és csillogást akarnak látni. Igénylik a hatásvadászatot. Ujjaival beletúrt rövidre nyírt hajába. Ha jobban belegondol, ugyanez igaz volt a reguláris hadseregre is, ahol elvárták, hogy az ember egy csapat része legyen. Ha képes vagy önálló gondolkodásra, jobban teszed, ha kiváló teljesítménnyel igazolod a tetteidet. Michael nem ezt tette. Parancsnoka otthagyta őt egyedül a konföderációs erők előrenyomulásának útjában, a túlmelegedéstől működésképtelenné vált mechben. Nem volt más választása, mint a katapultálás, felettese azonban másképp tálalta a történteket. A hadbíróság bűnösnek találta Michaelt, és nem adtak neki második esélyt a bizonyításra. Ez hozta őt ide a Solaris Vll-re - a remény, hogy bebizonyíthatja alkalmasságát. Ismét felnézett a villogó feliratra. KEZDŐDJENEK A JÁTÉKOK!
És el is kezdődtek, rögtön a Párbajhős-másolat másik oldalán. Fogadóterminálok és készpénz-automaták sorakoztak felváltva a terminálban, mindegyik előtt hosszú sor kanyargott. A mozaikpadlón elszórt fogadószelvények jelezték a kútba esett reményeket, miközben az emberek már az újabb fogadáshoz készülődtek. A felügyelők egyszerűen félresöpörték a szelvényeket, hosszú sáncokat hozva létre a fal mellett, melyeken jókedvűen gázoltak át a játszadozó gyerekek.
Michael figyelte, ahogy a házaspár csatlakozik az egyik számítógép előtti sorhoz, hogy megtegyék első tétjeiket. Nem törődtek az esélyekkel, rá sem pillantottak a legutóbbi eredményekre. Azért jöttek ide, hogy játsszanak, és hogy átéljék a sötét kalandot, a játékok világának ígéretét és csábítását. A Solarison a Belső Szféra háborúit a nézőközönség szórakoztatására teremtették újjá, a csatamechek ennek nevében csaptak össze egymással az arénákban. Michael a fejét rázta. Még mindig képtelen volt teljes mértékben felfogni, hogy létezik egy hely, ahol mechharcosok küzdenek, és időnként halnak meg - sportból. Ez a rendszer a Belső Szférában sehol máshol nem működött volna.
Am Solaris City a Belső Szféra többi részének mikrokozmosza volt, minden szektora egy-egy uralkodó nagy házhoz tartozott. Az űrrepülőtér a Nemzetközi Zónában kapott helyet, a város délnyugati szegletének egy apró szektorában. Ide érkeztek az űrjárók, és itt látták el a magasabb szintű kormányzati funkciókat. Szinte minden más a szektorhatárok szerint változott. A várost a Solaris-folyó osztotta ketté, majdnem pontosan középen. A folyótól délre terült el a Nemzetközi Zóna, majd következett Black Hills, Cathay és Szilézia, melynek néhány kerülete átnyúlt a folyó északkeleti partjára. Az északi parton kapott helyet a Montenegró és a Kobe szektor.
Volt benne valami ironikus, hogy a Belső Szféra vezetői a kláninvázió hatására végül újjáélesztették a Csillagligát, miközben itt, a Solaris Vll-en a régi rivalizálások - és természetesen a számos új is - túlságosan mélyen húzódtak ahhoz, hogy ilyen könnyedén félre lehessen söpörni őket. A rivalizálások, melyek minden este előtérbe kerültek, ahogy a különféle házakhoz tartozó istállók összecsaptak egymással az arénákban, hogy bizonyítsák felsőbbrendűségüket a többiekkel szemben.
A terminálok felett lógó monitorokon a legutolsó párbaj részleteit játszották vissza, illetve a következő viadalokat reklámozták. A kommentátorok egymás szavába vágva hadartak, a háttérből pedig beszűrődtek egy távoli összecsapás hangjai. Michael közelebb húzódott ahhoz a képernyőhöz, amelyiken a legutóbbi eredmények sorakoztak, és mélyen a zsebébe nyúlt, hogy előhalássza saját fogadószelvényeit. Az őt idehozó űrjárón lenyűgöző technika állt rendelkezésre a harcok követésére, és senki sem maradt immúnis a csábításra. Michael reménykedett benne, hogy az ENFE-nél eltöltött négy év jelent némi előnyt számára a fogadásban. Ehelyett egymás után dobhatta el a szelvényeket - az egyik harcnál néhány másodpercet tévedett, a másiknál egy-két tonna páncélt. Nem volt könnyű egyértelmű fogadást találni a játékokon; az egyszerű győztes-vesztes téteket a hosszú távú fogadásokra tartották fenn. A szerencsejáték-bizottság így tartotta kézben a játékokat, biztosítva, hogy csak a leghozzáértőbb rajongók reménykedhessenek a legjobb fogadások megtalálásában.
Michael mindezt nagyon jól tudta, mégsem tartotta vissza a próbálkozástól. A próbálkozástól soha semmi sem tarthatta vissza. A szelvények között végre talált egy nyerőt. Arra fogadott, hogy Theodore Gross, a Solaris VII első számú harcosa, az idei bajnok megvédi címét, de a harc tovább fog tartani tíz percnél. Gross esetében ez egy örökkévalóságnak számított, de ezúttal érdemes volt kockáztatni, és Michael a pénze felét visszanyerte.
Néhány monitorral odébb egy felerősített adás éppen ennek a viadalnak a részleteit mutatta, miközben a játékok világának kommentátora közvetítette a látottakat.
- Theodore Grosst még soha nem kényszerítették ilyen gyorsan védekezésre, de az az egy szerencsés lövés rést talált a páncélzatán, és megrepesztette a fúziós hajtómű pajzsát. A Katana árasztotta magából a hőt, és a Dzsungelben ez rendszerint a halált jelenti egy mech számára.
A képernyőn megjelent a hatalmas, piramis alakú cathayi aréna sematikus képe. Michael tudta, hogy az építmény belsejébe dús trópusi esőerdőt telepítettek, a hőmérsékletet pedig olyan magasan tartják, hogy a mechek nagyon könnyen túlmelegedhetnek. Egy hajtóműtalálat ebben a környezetben valódi katasztrófa. Ráadásul felismerte a kommentátorban Julian Nérót, a Solaris VII egyik leghíresebb riporterét. Általában Nero közvetítette a Steiner Amfiteátrum viadalait, és meglehetősen pontos előrejelzéseiről vált híressé. Az ő „biztos tippjei” gyakran azonnali és heves ingadozást idéztek elő a nyerési esélyekben.
-A bajnok szerencséjére Stephen Neils túlságosan mohóvá vált. Amint a fiatal harcos a Katana ugróhajtóműveinek távolságán belülre került, Grossnak lehetősége nyílt mögé kerülni, és utána szinte azonnal véget ért a harc. - Nero a kamerába kacsintott. -Sajnálom, Stephen, én figyelmeztettelek. - Visszatért a témához. -És a bajnok most arra készül, hogy két hónapon belül negyedszer védje meg a címét a Steiner arénában. Vajon mire számíthat a veterán Erviné Rebelkétől? Íme a kihívó nyilatkozata.
Nero finom vonású arcát felváltotta egy harcviselt veterán viharvert ábrázata. Michael eltöprengett rajta, vajon mi okozhatta a harcos homlokától a bal füléig húzódó csúf forradást. Valódi csata vagy egy viadal az arénában? Van egyáltalán különbség a kettő között?
A kamerába vicsorgó Rebelke nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy nincs.
- Theodore jó harcos, de már túl van a csúcson. Legyőzöm a drakónt. Az Amfiteátrumban én leszek a győztes.
Mennyi füst, láng nélkül, gondolta Michael. Nero is egyetérthetett vele, mert a fejét csóválta, amikor a kamera visszaváltott rá.
- Nos, sok szerencsét kívánok Mr. Rebelkének. Gyors és brutális összecsapásnak ígérkezik, az biztos. Pontosan az a fajta harc lesz, amilyet az Ishiyama arénában nevelkedett Gross annyira kedvel. Pompás esti szórakozás mindazoknak, akik jegyet váltottak az esti show-ra. Julian Nérót hallották, aki mindig ott van az események sűrűjében.
Michael elméjének hátsó szegletében zúgva kavarogtak a nevek és a helyszínek. Gross és Rebelke. Ishiyama és az Amfiteátrum. Harcolhatna ezek ellen az emberek ellen? Ezekben az arénákban? Elvégre ezért jött ide - hogy visszaszerezze büszkeségét, és bizonyítsa használhatóságát mindazoknak, akiknek van hozzá szeme. Tudta, hogy képes rá. Csak egy esélyre volt szüksége.
Ez viszont azt jelentette, hogy előbb szereznie kell egy párbajengedélyt, egy szponzort és egy csatamechet. És ezek után még fel kell verekednie magát a másodlagos arénákba, mielőtt kiállhatna olyan nagyságok ellen Solaris City hat nagy nyílt küzdőterén, mint Gross és Rebelke. A folyamat éveket vehet igénybe, miközben a mechviadalok során szerzett karrier élettartamát gyakran csak hónapokban mérték. Hónapokban! Kivéve, ha megtalálja a gyors felemelkedés módját.
Nem puszta hóbortból jött a játékok világára; Michael alapos kutatómunkát végzett. Azok tudtak folyamatosan a csúcson maradni, megőrizni helyüket a rangsorban, akik emlékezetessé tették magukat - hogy szerették vagy gyűlölték őket, az nem számított addig, amíg emlékeztek rájuk.
Hatásvadászat, igen. Ám a Solaris Vll-en sokat számított a látszat, és Michaelnek ehhez hozzá kellett szoknia.
Mégpedig gyorsan.
„Vonat, vonat,
kilences vonat…”
1
DBC stúdiók, Szilézia
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 10.
A Donegal Broadcasting 5-ös stúdiójának holovid képernyőkkel borított falán két mech poroszkált a rémálomszerű harcmezőn. Falak emelkedtek fel, és ereszkedtek le véletlenszerű időközönként, örökké változó labirintust hozva így létre a harci gépek körül. A padlóból lángnyelvek csaptak ki, pokoli, villódzó fényárba borítva a párbajozókat, mielőtt az alkonyi derengés újra átvette az uralmat az aréna fölött.
A csatamechek nem is annyira tűntek gépnek, sokkal inkább a háború avatárjainak, ahogy egymás felé közeledtek, folyamatosan tűz alatt tartva a másikat hihetetlen arzenáljukkal. Lézersugarak suhantak elő mindkét mechből, az energianyalábok vakító ragyogása kísérteties, tarka fényözönbe borította a páncélozott harci gépeket. Az Orion megtántorodott, széles mellkasán két friss sebhely született. A vágások szélei először fényes narancsszínben izzottak, bár másodpercek alatt parázsvörössé halványultak. A hetvenöt tonnás mech visszanyerte egyensúlyát, és folytatta a támadást. Négy kilőtt rakétája közül három szürkés, tekergő füstcsíkot húzva maga után a közeledő Faltörőbe vágódott, a robbanások páncélszilánkokkal hintették meg a földet. Aztán hosszú lángnyelv csapott ki az oldalába épített fegyvercsőből, melyhez az Orion nyolcvan milliméteres gépágyújának fémes sikolya társult. A nyomjelző lövedékek zöldes fénycsíkokkal jelezték azt a pontot, ahol a kimerülturán lövedékek a Faltörő jobb karjába martak.
Újabb színhatás, jegyezte meg magában Michael Searcy, akinek a figyelmét semmi nem kerülte el. Todd Richards, a „Mechbeszéd” show vendégének bal oldalán foglalt helyet. Tudta, hogy ez csak a második számú szék, de itt, Solaris City lyrán szektorában ő volt az ellenség, nem igaz? Richards jobbján az este díszvendége, Jarman „Hasfelmetsző” Bauer ült.
Bauer előrehajolt széke pereméről, merőn bámulva a monitorfalat, és minden lövésváltásnál izgatottan összerándult, mintha újraélné az Orion ellen vívott izgalmas csatát. A Hűbérúr istálló arany zsinórokkal díszített zöld bőrdzsekijét viselte, míg Michael a Fekete Csillag csapat feketerézszín egyenruháját. A két mechharcos fizikálisan is legalább annyiban különbözött egymástól, mint a színek, melyek alatt harcoltak. Bauer erőteljesebb testalkata, sötét haja és szakálla éles kontrasztot alkotott Michael karcsúságával, borotváltságával és szőke fürtjeivel. A behemót a művész ellen. A medve a róka ellen.
A Steiner a Davion ellen.
Nem mintha ezek a különbségek számítanának holnap, a nagy torna első napján. A holnapi viadalban a jobbik mechharcos győzedelmeskedik, kinézettől és beszédtől függetlenül. Michael nem aggódott túlságosan; kétsége sem volt afelől, melyikük a jobb harcos, addig azonban nagyon sokat számított a kinézet. Az új-kantoni árulás és az azt követő hadbírsági tárgyalás megtanította Michaelt a leckére, melyet a játékok világán eltöltött három év csak megerősített benne. „A látszat oly könnyen elfogadható valóságként” - így szólt Drew Hasek-Davion egyik kedvenc mondása. Sehol sem volt ez annyira igaz, mint a Solaris Vll-en.
Todd Richards félig elfordult a stúdió közönségétől, megmutatva határozott profilját a kameráknak, miközben a képernyőkön kibontakozó csatát figyelte. A megfelelő időpontokban adagolt fintorokkal, biccentésekkel és elismerő csettintésekkel támogatta Bauert. A harcoshoz hasonlóan ő is várakozóan hajolt előre, mintha bármelyik pillanatban bekövetkezhetne a halálos csapás. A közönség lenyűgözve figyelt, bár a legtöbben - ha nem is mindannyian - bizonyára már előző éjjel látták az adást. Michael azon gondolkodott, vajon hányan veszítettek Bauer viadalán.
Szinte biztos, hogy mindannyian fogadtak. Az emberek nem tagadhatták meg önmagukat. A hat évszázad alatt, mióta a csatamechek uralták a harcmezőket a Belső Szférában, az emberiség egy pillanatra sem hagyott fel a halálos gépek csodálatával. Vagy éppen az őket irányító pilótákéval. És a Solaris Vll-en már több mint háromszáz éve másolták a folyamatos hadviselés valóságát biztonságos körülmények között, és ebből nőtte ki magát a valaha volt legsikeresebb sportesemény.
Magát Solaris Cityt is a Belső Szféra mintájára osztották fel, az öt fő szektor egy-egy nagy házhoz tartozott. Michael mindezt tudta, amikor három évvel korábban megérkezett, ám fogalma sem lehetett annak a keserűségnek a mélységéről, amely elválasztotta az egyik szektort a másiktól. Ő Black Hillst választotta otthonául, melyet olyan erős kötelékek fűztek a Davion-házhoz és az Egyesült Világokhoz, hogy hivatalosan soha nem volt hajlandó elismerni a harminchárom éven át tartó szövetséget a Steiner-házzal.
Aztán ott volt a Drakónis Szövetség szamuráj kultúráját tükröző Kobe, valamint a folyton civakodó Szabad Világok Ligáját jelképező zűrzavaros Montenegró. A darabokra szakadt Cathay hűen tükrözte a Liao-ház átláthatatlan Konföderációját. Az arénákban még néhány klánharcos is küzdött. Ám ha Michael helyesen értelmezte, ezeket a harcosokat saját fajtájuk közösítette ki, ezért voltak kénytelenek odáig alacsonyodni, hogy a nézőközönség szórakoztatására küzdjenek. Talán ők is olyanok voltak, mint ő; szerették volna visszanyerni elvesztett becsületüket.
Michael ma Sziléziában töltötte az estét, az ellenség földjén. A lyránok és az Egyesült Világok népe egykor együtt alkotta az Egyesült Nemzetközösség hatalmas szövetségét, ám az EgyVil polgárokat most csak a keserűség tartotta össze, ahogy a bátyja trónját elorzó Katrina Steiner-Davionról beszéltek. A nem hivatalos ellenségeskedés minden világon megosztotta a lakosságot, és ez alól a Solaris VII sem volt kivétel - azzal a különbséggel, hogy itt sokkal élesebben húzták meg a vonalakat. Az EgyVil-lojalisták Black Hillsben tömörültek össze. Most, hogy a külvilágban egyre fokozódott a feszültség, a szórakoztatás követte a valós eseményeket, és a harcosok is elfoglalták pozícióikat a régi hovatartozás szerint. Az Egyesült Világok és a lyránok harcosai közötti összecsapások mindig magas jegyeladási statisztikákat produkáltak, mert ezeket a viadalokat a legvadabb harcok között tartották számon.
Mint amilyen a Michael szeme előtt pergő csata is volt. Az Orionban és a Faltörőben két lyrán harcos küzdött egymással az ez évi bajnokot meghatározó nagy torna egyik utolsó szabad helyéért.
Michael karba font kézzel hátradőlt a székén, és úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné a küzdelem. Nem is nagyon kellett rájátszania. Megvoltak az okai a viadal feltűnő hevességének, és Michael szinte mindegyiket azonosítani tudta volna. Az alacsony szögből felvett képek, melyek miatt a mechek még háromemeletnyi valós magasságuknál is nagyobbnak tűntek. A félhomály, amely sokkal jobban kiemelte az energiafegyverek villódzását. És természetesen a nézőközönséget mindig lenyűgöző, ám egy valódi harcos figyelmét elterelni képtelen pirotechnika. Aki átküzdi magát a solarisi játékokon, az egy idő után sok mindent megtanul a kulisszatitkokról.
Vagy a taktikáról. És Michael már a kezdet kezdetétől tudta, hogy az Orion bajban van. Már a harc elején hagyta magát beszorítani az aréna egyik sarkába. Mivel a gép nem rendelkezett ugróhajtóművekkel, nem is reménykedhetett benne, hogy sikerül megszöknie Bauer előrenyomuló Faltörője elől. Bauer megközelítette ellenfelét, mechje mind a hat félnehéz impulzuslézeréből vörös fénynyilak záporoztak. A heves energiavihar eltakarította az útból az Orion páncélzatát, és a sugarak mélyen az érzékeny belső szerkezetbe fúrták magukat. A Faltörőt ez az ellenállhatatlan páncéleltávolító erő tette halálos közelharci géppé, és a rajongók kedvencévé. Az Orion vadul rázkódott, ahogy a nyers energia alaktalan masszává olvasztotta giroszkopikus stabilizátorát. A hetvenöt tonnás monstrum egyik pillanatról a másikra elveszítette a gravitáció ellen vívott harcát, és minden kecsességet nélkülözve felborult. A föld is beleremegett a becsapódásba, és a következő pillanatban felgyulladtak a fények, megvilágítva a földre került Orion fölött magasodó Faltörőt.
A kép itt megállt - a Faltörő éppen diadalmasan a magasba emelte a karját. A harc zajai elhalkultak, ahogy bekeverték a felvételbe a külön rögzített ovációt, amely összekeveredett a hallgatóság tapsviharával.
- Nos, igen hatásos befejezést láthattunk - állapította meg Todd Richards, rutinosan visszazökkenve az élő interjúba. - És biztos vagyok benne, hogy a Steiner stadion rajongói is ugyanannyira élvezték, mint… - Richards elhallgatott, mert lassú, ütemes taps szakította félbe.
Michael folytatta a tapsolást, miközben Richards és a show sztárvendége kővé dermedve meredtek rá. Todd Richards egy pillanat alatt kapcsolt, és úgy tett, mintha ez is be lett volna tervezve. Voltaképpen be is volt. A stúdióban mindenki tudta, hogyan kell véget érnie az interjúnak.
- Talán nem ért egyet velem, Mr. Searcy?
Michael megvonta a vállát, de abbahagyta a tapsot. Kezét a nadrágja zsebébe süllyesztette, miközben hátradőlt a székében. Mivel a nagy torna első napján Bauer ellen fog harcba szállni, tudta, az ő szerepe a műsorban csupán annyi, hogy célpontot nyújtson Bauernek, fokozza a feszültséget és emelje a téteket. Nos, ha ezt akarják…
- Ó, kifejezetten szórakoztató volt, de nem nevezném valódi csatának - felelte Michael, miközben Jarman Bauer egyre komorabbá vált. Michael a kamera felé fordult, és elkapta a hármas számú felvevő mellett álló testőre pillantását. A nagy termetű férfi izmai megfeszültek, aztán biccentett.
Michael folytatta:
- Pofás fénytechnika, nulla taktika.
Richards felemelt kézzel szabott gátat Bauer dühös kitörésének, és ő maga kapta be a csalit.
- Mármint úgy érti, nulla taktika William Paulson részéről. Elvégre Mr. Bauer nyerte a párbajt, és önnel fog találkozni a nagy tornán. - Most már Richards is a kamera felé fordult, és megpróbálta visszanyerni az irányítást a beszélgetés felett. - Holnap lesz az első nap, kedves sportrajongók. A Solaris VII százhuszonnyolc legjobbja vág neki a hétnek, amely próbára teszi szívósságukat és szakértelmüket a nyílt besorolású arénákban.
Michael jeges tekintettel nézte Richardsot, aki szerencsére hagyott neki egy szabad utat.
- Pontosan a szakértelemről beszélek. Paulson a legrosszabb napján is jobb harcos Bauernél, még akkor is, ha már túl van a napi üveg Glengarry Reserve whiskyjén. - Csepegtetett egy kis információt a bulvársajtónak is.
A képernyőre mutatott, ahol még mindig a diadalmas Faltörőt mutatták.
- Ez nem csata volt, hanem tűzpárbaj. Bauer elképzelése a taktikai meglepetésről az, hogy tartogatja a félnehéz lézereit (melyekről még egy harmadik fokozatú solarai is tud), amíg látványosan ki nem tudja végezni az ellenfelét. A tény, hogy Paulson így belesétált a csapdába, arra enged következtetni, hogy a Steiner illetőségű istállók összefogtak, és nagyobb összeggel fogadtak a győztesre. - Cinkos kacsintással előrehajolt. - Mondd csak, Jarman, bejött a fogadás?
- Átkozott davionista! - Bauer talpra ugrott, kis híján a székét is feldöntötte. - Ki az ördögnek gondolod magad, Searcy? - Szemlátomást készen állt rá, hogy torkon ragadja Michaelt.
Mindössze egy széles, alacsony, kiváló stratégiai érzékkel elhelyezett asztal állt a két harcos között. Nem véletlenül tették oda, minél jobban el akarták nyújtani a szitkozódási szakaszt.
Michael – „Viharos” Michael Searcy - soha nem ment el egy kihívás mellett, ezért ő is talpra ugrott. Előhúzta zsebéből ökölbe szorított jobb kezét, baljával pedig megragadta az asztal szélét, és félrependerítette az útból az akadályt. A bútor csattanva landolt a stúdió padlóján.
Bauer meglepetten pislogott; ő akarta félrerúgni az asztalt - valamivel később. Michael kihasználta a másik harcos döbbenetét.
- Valakinek, aki nem mulasztotta el Jaime Wolf stratégia és taktika előadásait az Outreach-en! - eresztett meg egy övön aluli ütést. Bauer fájdalmas arckifejezése (amely a képernyőkön is jól látszott, semmi kétség) hirtelen alaposan megváltoztatta az új információ pénzben kifejezett értékét. - De mit várhatnék el egy lyrántól?
Bauer előrelépett, mintha ütni készülne, de aztán elbizonytalanodott, és valamilyen jelet várva vendéglátójára nézett. Richards, aki máris sokkal többet kapott, mint amit várt, bölcsen félrehúzódott az útból, amíg a két harcos lerendezi a betervezett nézeteltérést.
- A lyrán pénznél többre van szükség ahhoz, hogy bajnok legyél - ingerelte Michael az ellenfelét. Mennyi kell vajon Jarmannek ahhoz, hogy nekitámadjon?
Bauer a jelek szerint úgy döntött, tartja magát a meglehetősen laza forgatókönyvhöz, és kissé hátrább húzódott, mintha még mindig ott lenne köztük az ütésváltást akadályozó asztal.
- Csak várj, amíg elkaplak az Ishiyamában! - fenyegetőzött. -Eltemetlek a Kő-hegység alá!
Elég ebből, határozott Michael. Ha tovább folytatják, az már komikusnak fog tűnni. Előrelépett, megragadta a nagyobb termetű férfit, és méterekkel hátrébb taszította.
- Gyerünk, Jarman! Nem kell várni! Itt az alkalom, földműves!
Nagyjából ez volt a terv. Richards a két harcos közé vetette magát. A stúdió széléről két megtermett biztonsági őr indult el, hogy lefogja a feleket: Michael és Bauer testőrei. A harcosok továbbra is átkozódva megközelítették egymást annyira, hogy egy képben legyenek Todd Richardsszal. A műsorvezető mindjárt szünetet rendel el, és következik a reklám. Legalábbis így kellett volna történnie.
Michael azonban kisiklott a testőr szorításából.
Jobb kezét felemelve előrelendült, és ökle nagyot csattant Jarman Bauer állán. Az ütés ereje hátralökte a mechharcost, aki eszméletlenül terült el a földön.
Néhány másodpercnyi bénult csend ereszkedett a stúdióra. Ez nem volt benne a forgatókönyvben. Todd Richards döbbenten meredt Bauerre, másodpercekig nem talált szavakat. Aztán jött a vágás, és Michael testőre betaszigálta védencét az egyik oldalfolyosóra. Végigmentek egy átjárón néhány díszletező munkás és kellékes között, és egy ajtón keresztül kijutottak az udvarra, ahol a délutáni esőben egy Avanti luxuslégpárnás várt rájuk.
Az Avanti sofőrje már nyitotta is a hátsó utasülés ajtaját. Michael egy pillanatra megtorpant, hogy integessen néhány rajongónak, akiket a biztonságiak tartottak vissza. Nagyrészt tinédzserek voltak, akik azért álltak a kijáratnál, hogy vethessenek egy pillantást kedvenc arénaharcosukra - vagy Michael esetében elüvölthessenek néhány cifra káromkodást. Az egyik lyrán fiatal egy félig telt üdítős palackot dobott felé, amely éles csattanással pattant le a szedán első lökhárítójáról.
Az adrenalintól még mindig pattanásig feszült Michael beszállt az autóba, szorosan mögötte a testőre. Kényelmesen elhelyezkedett a plüssbevonatú ülésen, miközben az Avanti felemelkedett légpárnáján, és kikanyarodott a járda mellől. A jármű gyorsan eltávolodott a tömegtől, beleveszett Szilézia utcáinak forgalmába. A testőr elfordította a hátrafelé néző ülést, hogy az autóban eddig rájuk váró méltóságteljes kinézetű férfi szemben legyen Michaellel.
Drew Hasek-Davion volt az, Michael főnöke. A jó negyvenes, túlsúlyos férfi sokkal inkább hasonlított egy régimódi rablólovagra, mint a Fekete Csillag istálló vezetőjére. Vékony, olajosan fénylő bajsza patkányszerű kinézetet kölcsönzött neki. Michael rávigyorgott, és várta az elismerést teljesítményéért.
- Mi volt az a „földművesezés”? - kérdezte Hasek-Davion élesen.
- Bauer németül földművest jelent - felelte Michael. - Egy napon belül rajta fog ragadni ez a becsmérlő csúfnév. Ráadásul solarani szleng is. A földműves olyan harcos, aki traktort vezet.
Drew azonnal vette a lapot.
- Vagyis az arénákhoz méltatlan csatamechet. Megfordítva tehát a földműves olyan harcos, aki méltatlan a csatamechjéhez. - Elismerően bólintott. Kivillantak sárgás fogai, de a mosoly szinte el is halt, mielőtt megszületett volna. - És az információ Paulson ivási szokásairól és Bauer kiképzési kudarcáról?
- Minden igaz, és saját zsebből fizettem értük. Drew a homlokát ráncolta, de ismét bólintott.
- Kiváló előadás volt. - Ám nem tűnt túl meggyőzőnek. Sétapálcájának arannyal borított, oroszlánfejet mintázó fogantyúját a combjához ütögette. - A tervezést azonban rám kellett volna hagynia, Michael.
A harcos vállat vont; idegesítette Drew leereszkedő modora.
- Fogadni mernék az első napi részesedésemben, hogy Bauer legalább három százalékpontot veszített ebben a kis vitában.
Figyelte, ahogy Drew önelégültsége és mohósága küzd azzal a lehetőséggel, hogy esetleg őt ejtik át. A szedán időközben nyugatra kanyarodott a Narvik Streeten, és a Szilézia szektor átadta a helyét a darabokra szakadt Cathaynak. Hasek-Davion végül vállat vont.
- Csak akkor fogadok, ha beleszólásom van a végeredménybe.
- Vagyis szeret cinkelt lapokkal játszani.
- Ezért alkalmazom magát, fiam. - Drew hátradőlt a párnázott ülésen. - Ezt próbálja észben tartani! - Rövid szünetet tartott, hogy a kendőzött fenyegetés jobban üljön. - Szerencsére ismét megdolgozott a pénzéért, egyetlen ütéssel leterítette Mr. Bauert. Most már csak a holnapi dolgot kell lerendeznie. Mégpedig ugyanolyan gyorsan, ahogy ma is tette.
Michael úgy döntött, nem bocsátkozik vitába Drew-val arról, hogy ő birtokolja-e az Egyesült Világok favoritját. Személyesen ő találta és dolgozta ki Michael harcos személyiségét, felemelte a fiatalembert - vele együtt persze saját magát is -, és a Davionok támogatóinak nagy reménységévé tette őt a Solaris Vll-en. A ma esti műsorhoz hasonló epizódok segítettek megszilárdítani a kialakított képet. Az ő kezében volt Michael szerződése, és a Solaris Vll-en ez szinte egyet jelentett a birtoklással, ha egy pilóta harcolni akart. Márpedig Michael mást sem akart - elvégre ezért jött a játékok világára.
Sokkal felháborítóbb és sértőbb volt az a feltételezés, hogy Michel elveszítheti a csatát egy Bauer-féle harcosutánzat vagy bármelyik másik lyrán ellen. Nem fogja hagyni - nem hagyhatja -, hogy ez megtörténjen. Azzal veszélybe sodorna mindent, amiért az elmúlt három évben dolgozott. Nem, az első komolyabb összecsapására csak a harmadik napon kerül sor, amikor nagy valószínűséggel Evelyn Czernyvel kell megküzdenie a Bromley istállóból. Ő volt a legjobb, Marik kötődésű harcos, az általános rangsorban pedig a második helyen állt, öt pozícióval Searcy fölött. Ő problémát jelenthet. Ami pedig Bauert illeti…
- Az emberének sikerült szereznie egyet az új, könnyű Gauss-ágyúkból? - kérdezte Michael, Drew pedig bólintott. - Akkor lecseréljük a Sárkánytüzem Gauss-fegyverét a könnyebb változatra, kiszedjük az ECM-et, aztán beteszünk a gépágyúm helyére egy tizenkét centis Defiance Disintegratort. Bauer gyorsan közel fog jönni. Ehhez az egyhez ért, én pedig majd engedem. Aztán darabokra szedem azt a Faltörőt. - Mosolya nélkülözött minden jókedvet. Bauer már veszített, holnap csupán ennek a megerősítésére kerül sor.
Drew mintha elmosolyodott volna.
- Úgy látom, nem én vagyok ebben az autóban az egyetlen, aki szereti a cinkelt lapokat.
Michael oldalra billentette a fejét, mintha a választ fontolgatná, aztán az ülésre dobta az öklében szorongatott pénzérméket. Már jóval azelőtt elrejtette őket a kezében, hogy a stúdióbeli vita verekedéssé fajult volna. Csak egy kis extra biztosíték, hogy az ellenfél egyetlen ökölcsapástól elterüljön. A testőr elfordította a fejét, gondosan ügyelt rá, hogy semmit se lásson.
Drew Hasek-Davion felvonta a szemöldökét - más jelét nem adta meglepődésének -, és bólintott. Egyszer. Nagy elismerés volt ez a Fekete Csillag istálló tulajdonosától, aki mindig előbb kritizált, és csak azután dicsért. A harcost jó érzés töltötte el.
Michael felhorzsolódott jobb kezét masszírozva az ablak felé fordult, és kinézett az eső áztatta városra.
Voltak pillanatok, amikor kifejezetten szeretett itt lenni.
2
Az Amfiteátrum, Szilézia
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 12.
A Cézár nikkel-vas ötvözet Gauss-lövedéke a Támadó bal vállába csapódott, összezúzva a ferrokerámia páncélzatot. Törött lemezek hullottak a földre apró szilánkok zápora közepette, és a csatamech páncélvédelmének egy része az Amfiteátrum homokos talaján landolt. A tömeg egy jelentős része üdvrivalgással fogadta a találatot, valószínűleg azért, mert a nagy torna második napján a Támadó pilótája ellen fogadtak.
Victor Vandergriff még a szigetelt pilótafülkében is hallotta az éljenzést, de haragosan összeszorított foggal végül sikerült stabilizálnia mechjét a Gauss-lövedék brutális erejű találata után. Rögzítőhevederei biztonságosan az ülésben tartották testét, amíg a Támadó törzsének alsó részébe épített masszív giroszkopikus stabilizátor a gravitáció ellen harcolva próbálta egyenesben tartani a nyolcvantonnás harci gépet. Az ormótlan sisak neuroreceptorai saját egyensúlyérzékét továbbították a stabilizátorba egy visszacsatoló hurkon keresztül, így a pilótának nem kellett annyit foglalkoznia a kétlábú szörnyeteg manőverezésével, jobban koncentrálhatott az ellenfelére.
Victor Vandergriffec jelenleg ugyanis kifejezetten aggasztotta az ellenfele, akármilyen alávaló Davion kutya is volt.
Az aréna főfala ismét felemelkedett, hogy eltakarja egymás szeme elől a küzdő feleket. Victor keményen küzdött az irányítókarokkal, végigvezette a vörös célkeresztet a pilótafülke ablakán, és megállította Stephen Neils Cézárja fölött. A szálkereszt arany és vörös színben villódzott, majd teljesen aranyra színeződött, ahogy a számítógép befogta a célpontot. Victor ujjai lecsaptak a gombokra, és a Támadó mindhárom fő fegyverével tüzet nyitott. A nehézlézer zafírkék sugara a Cézár bal karjába mart, leolvasztva mintegy féltonnányi páncélzatot. Ezután a részecskeágyú kék villáma vájt árkot a másik mech bal oldalába, de a gépágyúval túlságosan alacsonyra célzott, és a kimerülturánium lövedékek a felemelkedő barikádba csapódtak.
A Támadó fülkéjében felszökött a hőmérséklet, ahogy a mech fúziós reaktora megpróbálta előállítani a kívánt energiamennyiséget. Victornak nem igazán kellett aggódnia, legalábbis ebben a csatában nem. A hőmérséklet gyors ütemben fog csökkenni. Közben az ormótlan mellényt behálózó csöveken keresztüláramló hűtőfolyadék is segített szabályozni teste hőmérsékletét. Victor jobban szeretett volna egy teljes testet befedő hűtőruhát, amelyikbe még a neuroreceptorokat is beszerelték, felváltva ezzel az antik neurosisakokat, ám ez a technológia túlságosan drága volt a Lynch istálló számára. Emellett ez a kis hőmérséklet-növekedés csak arra volt elegendő, hogy előcsalogasson néhány verejtékcseppet.
Bár a Támadó lövései komoly károkat okoztak, Neilsnek esze ágában sem volt ilyen könnyen lemondani az előnyéről. A barikád már csaknem teljesen felemelkedett, de a Cézár felemelte a jobb karját, hogy még egy utolsó lövést adjon le Victorra. A kézben tartott PPC-ből újabb mesterséges villám ívelt át a harcmezőn; a sugár a Támadó törzsébe égette magát, és egy új, olvadt szélű árkot húzott a mech törzsére. Még egy találat, és Neilsnek sikerül átszakítania a páncélzatot. Victor magában káromkodott, miközben a stadion közönsége őrjöngve figyelte a kemény párviadalt. A barikád védelmében megkockáztatott egy pillantást a nézők irányába.
A Steiner aréna volt Szilézia büszkesége. Úgy építették, hogy hasonlítson egy római kori amfiteátrumra, a közepén egy nagy, nyílt területtel, ahol a mechek csatáztak. A harcteret széksorok vették körül, ahonnan a közönség zárt láncú videó helyett élőben nézhette végig a viadalt. A homokos talajt szabadon hagyhatták, vagy akár felemelkedő barikádokkal szabdalhatták, ahogy azt a ma esti harcnál is tették. Három emelet magasan, alig valamivel a mechek feje felett két sorban magánfülkék övezték az arénát azok számára, akik megengedhették maguknak ezt a fajta luxust. Felettük a nézőteret negyvenezer üvöltő rajongó töltötte meg, akiket kivétel nélkül megfertőzött a csata láza, a nagy torna második Steiner-Davion összecsapása. Néhányan egészen a ferroüveg pajzsokig előrenyomultak, és öklükkel verték a falat, miközben biztató szavakkal vagy szitkokkal árasztották el a mechharcosokat.
Victor Vandergriff mindegyiküket megvetette.
A gazdagokat és a szegényeket. Istállótulajdonosokat, nemeseket, kereskedőket, munkásokat. A szerencsejátékosokat, akik nem saját pénzükkel játszottak, és a kinti „leskelődőket”, akik úgy tesznek, mintha hatalmas összegekkel fogadtak volna a viadalra. Még a többi mechharcosra is haragudott. Gyűlölte őket, mert tőlük függött, és mert emlékezett az időre, amikor ez még nem így volt. Az időre, amikor még saját magáért harcolt, egyike volt a Solaris VII legjobb mechharcosainak, és nagy dolgokra rendeltetett.
Aztán valami elromlott, épp abban az időszakban, amikor elveszítette a nagy párviadalt Allard-Liao és a Davion-talpnyaló, Galen Cox ellen. Máskor is veszített már, de azok a vereségek nem voltak ilyen pusztító hatással a pályafutására. A rajongók elpártoltak tőle - sokan még aznap éjjel, mások pedig az évek folyamán, ahogy egymást érték a vereségek. „Zombi”, így hívták mostanában Victort. A járkáló halottak egyike. Nem számított, hogy Theodore Gross, a Solaris jelenlegi bajnoka, aki ötödszörre védi meg címét, három évvel idősebb nála. Most Gross volt a világ tetején, míg Victor kiesett a pikszisből.
Vandergriff soha nem került a tizenkettedik helynél magasabbra a rangsorban, mielőtt elkezdett volna lefelé szánkázni. A Skye Tigrisei istálló a helyezése ellenére rossz befektetésként szabadult meg tőle, és Trevor Lynch csak azért kötött vele szerződést, mert égető szüksége volt egy magas besorolású harcosra. Victor most foggal-körömmel kapaszkodott a húszas lista utolsó helyébe, és a harcmodorában is érezni lehetett valami elkeseredettséget. Talán soha nem jut el a bajnokság döntőjéig, de még mindig mondhatja, hogy a játékok világának legjobbjai között harcol. Igen, ez még mindig az övé volt, de közben folyamatosan mardosta a tudat, hogy milyen mélyre zuhant.
Túl sokáig maradt a partiban, és most már a partin kívül nem maradt neki semmi más.
Az arénát négy egyenlő részre osztó X alakú akadály ismét kezdett visszasüllyedni a földbe, de a küzdő felek tisztában voltak vele, hogy csupán részben húzódik vissza, nehogy túl gyorsan megközelíthessék egymást. Ahhoz, hogy közel kerüljön ellenfeléhez, Victornak meg kellett volna kerülnie az akadályt, amit Neils egy ellenkező irányú manőverrel könnyedén háríthat. A Fehér Kéz istálló kérte az Amfiteátrum vonakodó hivatalnokait, hogy Victor Támadójának tíztonnás előnyét kompenzálják az akadály mozgatásával. Nem kétséges, hogy szerettek volna Victornak, a lyrán harcosnak kedvezni, de a nagy tornán erősen lecsökkent az érdeklődés minden olyan viadal iránt, ahol nem biztosítottak egyenlő feltételeket a küzdőknek.
A barikád tovább süllyedt derékmagasság felé, hogy aztán néhány végtelenül hosszú másodpercig úgy is maradjon. Victor és Neils már el is helyezkedtek a legjobb pozíciókba. A Cézár jobb karja felemelkedett, a Támadó pedig a baljával utánozta a mozdulatot. Neils egy töredék másodperccel gyorsabban hozta működésbe a PPC-t, a lövés még több páncélt olvasztott le a Támadó jobb karjáról. Olvadt ferrokerámia cseppek záporoztak a földre. Válaszképpen Vandergriff negyven milliméteres gépágyújának sorozata végigverte a Cézár ék alakú fejének oldalát. A lövedékek nem szakították át a páncélt, de biztosan kellemetlen pillanatokat okoztak az odabent ülő harcosnak.
A barikád ötméteres magasságban megállt. Mivel a bal oldali páncélzata már csak emlék volt, Victor lépésben balra indult a Támadóval, miközben a gép törzsét jobbra fordítva folyamatosan tüzelt. A manőver részleges védelmet nyújtott a gépágyú lőszertárolója feletti, alaposan megtépázott páncéllemezek számára. A barikád vége előtt néhány lépéssel megtorpant. Ahogy számított rá, Neils is balra vezette a Cézárt, hogy tartsa a távolságot. Újabb lövésváltás következett, Victor lézere és PPC-je válaszolt Neils Gauss-ágyújára, melynek lövedéke vállból leszakította a Támadó jobb karját. A hatalmas súlyveszteség kibillentette az egyensúlyából a mechet, és ezt már a giro sem tudta automatikusan kompenzálni - Victornak meg kellett küzdenie a gép állva tartásáért.
A fal ismét felemelkedett, mielőtt összeszedhette volna magát, de Neils részecskeágyújának sugara még húzott egy újabb forradást mechje jobb oldalára. A rádió rögtön ezután életre kelt, leküzdve a PPC villáma okozta zavarást, és Neils hangja szólalt meg a nyílt csatornán, melyet kizárólag azért használtak, hogy sértéseket vághassanak egymás fejéhez.
- Csak ennyi telik tőled, zombi? - horkantotta Neils.
A rajongók talpra ugorva őrjöngtek. Az egyik emelvényen dulakodás tört ki az EgyVil-szurkolók és lyrán riválisaik között, majd a verekedés gyorsan átterjedt más szektorokra is. Victor el tudta képzelni a Steiner rajongók csalódottságát, amiért végig kell nézniük, ahogy a lyrán becsület ma esti védőjét a földbe döngölik - ugyanúgy, ahogy a megvetett Michael Searcy is elbánt Jarman „Földműves” Bauerrel egy nappal korábban.
Verejték csorgott Victor arcán, és tudta, hogy nem a melegtől, hanem a halálfélelemtől. Feldühödött saját, hirtelen jött gyengeségén, és kis híján célba vette a felső emelvényt, ám tisztában volt vele, hogy feleslegesen tenné. Az aréna detonátorhálója megvédte a nézőket: legyengítette az energiafegyverek sugarát, és eltérítette az embereket fenyegető, eltévedt rakétákat vagy gépágyúlövedékeket. A ritka lostechnek számító háló tette lehetővé, hogy a rajongók élőben kísérhessék figyelemmel a csatát.
Victor inkább nem lőtt. Tudta, hogy nem a szurkolók bosszantották fel. Nem is a köztük lévő davionisták. Neils volt az.
Stephen Neils, aki megpróbálta megölni!
Az alacsony barikád iránti kérelem és a Cézár támadásainak mintázata lassan kezdett összeállni egy ördögi tervvé, melynek célja az volt, hogy megszégyenítsék és megöljék Victor Vandergriffet. Miközben a barikád lefelé vagy felfelé mozgott, hátrányba került, hiszen csak a karján lévő könnyű gépágyút használhatta Neils jóval nagyobb tűzerejű PPC-jével szemben. Amikor az akadály teljesen leereszkedett, Neils hagyta töltődni az energiafegyverét, és jól célzott lövésekkel próbálkozott a Cézár torzójába szerelt Gauss-ágyúval. Az egyik Gauss-lövedék egy idő után át fogja törni a Támadó fejpáncélját, és összeroncsolja a csatamech szenzorait, irányítórendszerét… és pilótafülkéjét. Ilyen pusztító erő ellen egyik mechkonstrukció sem képes megvédeni a pilótát.
Victort elöntötte a düh, miközben balra kanyarodott a Támadóval, és megindult a barikád széle felé. Haragot érzett, és csalódottságot davionista ellenfele árulása miatt. Hallotta a közönség tompa moraját - őt biztatták, ellenfelét figyelmeztették, vagy csak élvezték a csatát -, de már nem törődött velük. Teljes sebességgel száguldott előre, megpróbált minél nagyobb távolságot megtenni, mielőtt az akadály újból elkezdene leereszkedni. A második barikádvég túl messze volt, nem érhette el. És amikor Neils meglátja őt közeledni, meg fogja kerülni az akadályt a másik oldalon, és újra lecsap Victorra a halálos Gauss-fegyverrel.
Ha Victor hagy neki lehetőséget.
Kétségbeesés szülte terv volt, az a fajta, amely Vandergriff védjegyévé vált az utóbbi néhány évben. Még mindig teljes sebességgel száguldva Victor előrevetette magát, és a giro beremegett, mivel a neuro-visszacsatoláson keresztül érzékelte a hirtelen egyensúlyvesztést. A pilóta szándékosan előrebillentette a mechet, amely fejjel előre a földre zuhant. Kemény becsapódás volt, páncéllemezek törtek darabokra, ahogy nyolcvantonnányi acél találkozott a földdel, és a harci gép komikus mozdulattal, baseballjátékos módjára csúszott tovább előre.
A manőver kis híján befejezte, amit Stephen Neils korábban megkezdett. Victor teste hevesen rázkódott a hevederek szorításában. A Támadó feje érintkezett az aréna talajával, feltúrta a homokot, és még rázósabb utazással fenyegette pilótáját. Victor neurosisakja erősen az ülés támlájának csapódott, és a harcos kis híján elvesztette az eszméletét. A Támadó végül a barikád tövében állt meg, mellkasáról szinte az összes páncélzat eltűnt.
Victornak öt drága másodperce maradt, hogy lerázza magáról a zuhanás hatását, és másik öt, hogy talpra állítsa a Támadót. A csatamechek harcában a másodpercek egy örökkévalóságnak számítottak, különösen a játékok világának arénáiban. A győzelem vagy a vereség - néha az élet és a halál - legtöbbször egy-két létfontosságú pillanaton múlott. A Támadó megmaradt karját a teste alá húzta, feltolta magát fél térdre, majd talpra állt, miközben a barikád ismét elérte a legmagasabb pontot.
Victornak most meg kellett tudnia, mit tett Neils, amikor a Támadó eltűnt a szeme elől. A mágneses rezonanciás érzékelőt a barikád árnyékában nem lehetett használni. A hőérzékelőn keresztül talán lehetett észlelni a felszabaduló hőt, és ez elmondhatta Neilsnek, hol van Victor, de vajon eszébe jutott-e időben átkapcsolni a másik szenzorra? Victor látta, hogy a szurkolók az üvegfal túloldalán felállva integetnek, de néhányan rá mutogattak, mások pedig azt próbálták közölni Neilsszel, merre kellene mennie. Úgy vélte, ellenfele tőlük nem sok segítségre számíthat.
A harc most kitalálós játékká alakult. Neils valószínűleg azt gondolta, hogy Victor jobb felé fog menni, megpróbálja elkapni a Cézárt. Vagyis ő balra indult. Neils tévedett.
Amikor Victor megkerülte a barikádot, Neils Cézárja pontosan ott állt előtte. A másik harcos villámgyorsan cselekedett; elfordította mechje toronyszerű törzsét, hogy célzásra emelje a jobb oldali PPC-t, de elkésett. Az energiakorbács lecsapott a Támadó jobb oldalára, de nem talált el olyan létfontosságú alkatrészt, amivel semlegesíthette volna Victor újonnan megszerzett előnyét.
Victor a lézerével viszonozta a tüzet, a zafírkék sugár a Cézár hátába fúródott, áthatolt a páncélzaton és a belső titánszerkezeten, majd megolvasztotta a 280XL hajtómű nehéz pajzsát. A PPC nyalábja ugyanakkor a Cézár bal lábának hátsó részét vette ostrom alá, de a legfontosabb találatot a gépágyúval sikerült elérni. A kimerülturán lövedékek a lézersugár vájta sebbe csapódtak, és szétroncsolták a Gauss-fegyver energiatároló kondenzátorait. Az áramsűrítők vakító, kékesfehér villanással ömlesztették a bennük felgyűlt energiát a Cézár szívébe, és ezzel gyakorlatilag kibelezték a gép jobb oldalát. A hajtóműpajzs összeomlott, a fúziós reaktor nyers energiája kitöréssel fenyegetett.
Neils még képes volt működésbe hozni a hűtőmezőt, amellyel lekapcsolta a hajtóművet, és megmentette saját magát és mechjét a pusztulástól. A harcot azonban elveszítette. A támadás ereje kibillentette egyensúlyából, és a girostabilizátor működtetéséhez szükséges energia híján a Cézár úgy zuhant arccal előre az aréna homokjába, akár egy titán elhajított játékszere.
- Te akartad - morogta Victor magában. Ahhoz sem vette a fáradságot, hogy bekapcsolja az adóvevőt.
A barikád visszahúzódott a földbe, így az amfiteátrum minden nézője tisztán láthatta Victor Vandergriff győztes Támadóját a küzdőtér közepén. Az aréna hivatalnokai a lyrán szurkolók diadalmas őrjöngése közben besorjáztak, miközben a lelátókon kitört verekedés egyre nagyobb méreteket öltött. Es Victor Vandergriff korábbi cinizmusa ellenére most éhesen szívta magába az ünneplést.
Tudta, hogy neki már csak ennyi maradt.
3
Az Amfiteátrum, Szilézia
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 12.
- Lenyűgöző teljesítmény a sziléziai Lynch istállóhoz tartozó Victor Vandergrifftől. Mindenki reménykedett, hogy van még benne tartalék, és ezt ma este kétségtelenül be is bizonyította.
Julian Nero lenyomott egy gombot, hogy a hangját ne közvetítse a zárt láncú csatorna, és könyökével oldalba bökte a mellette ülő videotechnikust.
- Elég volt Vandergriffből, adjon egy képet a tömegről, rendben? Nem, nem az éljenző szurkolólányokról; a felső lelátón folyó balhét akarom látni!
A harc befejeződött, és Julian tudta, hogy aki a zárt láncú videorendszert figyeli, azt nem igazán érdekli Vandergriff múltja, sem a jövője. Igazság szerint Vandergriffnek semmiféle jövője nem volt a játékok világán. Ha Julian el akart csípni még néhány percnyi adásidőt, akkor a tömegverekedéssé fajuló csetepatét kellett mutatniuk.
Juliannek ráadásul saját reputációjával is törődnie kellett, hiszen az elmúlt évek során ő lett „az ember, aki mindig ott van az események sűrűjében”. Ostobaság lett volna az alapvetően vesztes Vandergriffre koncentrálnia. Nero emlékezett rá, amikor Vandergriff még a Skye Tigriseinél harcolt '56-ban. Összeállt a nagy - a néhai - Glen Edenhofferrel, hogy megvívjanak Galen Coxszal és az akkori bajnokkal, Kai Allard-Liaóval. Micsoda csalódás! És most, a nagy torna befejezése előtt öt nappal az idősödő mechharcos esélyei a döntőbe jutásra meglehetősen csekélyek voltak. Mint mindig.
Sokkal okosabb volt a balhéra koncentrálni. Az arénában kitört verekedés különösen hevesnek tűnt, többen már eszméletlenül hevertek a földön. Nero tudta, hogy az ilyen verekedések gyakran Szilézia utcáira is átterjednek. Látott már hasonlót. Gyors elhatározásra jutva biccentett. Igen, ez lesz a hír…
- Korábban láttam már ilyet - mondta. - Aki még nem keveredett bele a verekedésbe, az jobban tenné, ha keresne magának egy helyet valamelyik biztonsági állomás környékén, és ott várná ki a végét. A főtribün északkeleti szektorában elszabadult a pokol. Amennyire látom, a verekedés kezdetén az Egyesült Világok rajongói ragadták meg a kezdeményezést, de most már a lyránok is jól tartják magukat.
Mennyire egyszerű volt átváltani a mechcsata közvetítéséről a tömegverekedésére! A zárt láncú holovid képernyőjére tapadó emberek valószínűleg nem is észleltek belőle semmit. Ők egy egész estés pusztításért és zűrzavarért fizettek, a körülmények nem igazán számítottak.
- Tíz… nem, inkább húsz mozdulatlan testet látok - folytatta. - Lövések még nem dördültek, de ez nem jelenti azt, hogy nincs valakinél odakint egy apró, jól elrejthető lézerpisztoly.
Julian már kezdett belemelegedni a közvetítésbe, amikor a kép hirtelen váltott, neki pedig a torkán akadt a szó, amíg a technikus beadta az új képet. A riporternek kellett néhány értékes másodperc, hogy alkalmazkodjon az új adáshoz. Amikor végül felismerte, hogy mit lát, kiszáradt a szája az izgatottságtól, és végigfutott a hideg a hátán.
- Mint mindig, most is rajta vagyunk a legfrissebb fejleményeken. - Julian éles pillantást vetett a technikusra a figyelmeztetés nélküli váltásért. - Mentősöket láthatunk Stephen Neils földre zuhant Cézárjának feje körül. Mintha gondban lennének a pilóta kiszedésével. A bejárati nyílást már szabaddá tették, de Neils megsebesülhetett, vagy elkábulhatott az eséstől. A bal alsó sarokban egy orvos kézjelekkel kér segítséget.
Sötét árny vetült az orvosok csapatára, és Vandergriff Támadója hajolt be a képbe. A videotechnikus eltávolodott a képpel, hogy a kamera teljes egészében befogja a csatamechet. Vajon Vandergriff a kegyelemdöfésre készül? Az ilyen skalpgyűjtő akciót nem nézték jó szemmel az arénákban, de időnként így is megtörtént. Ráadásul a győztes ezzel már elkésett. Ha most megtámadja Stephen Neilst, akkor könnyen vád alá helyezhetik bántalmazás vagy szándékos emberölés vádjával.
Nem mintha bármi is történne - addig biztosan nem, amíg Vandergriff bent van a nagy tornán. A Solaris VII irányítása - nevezetesen az istállótulajdonosok - gondoskodna róla, hogy semmi ne zavarja meg az új bajnok kiválasztását. Túl sok pénz sorsa múlott ennek a hétnek az eseményein, és a megfelelő százalékok biztosan utat találtak a kormányzati tisztviselők, rendőrparancsnokok és persze a médiamogulok bankszámláihoz; az utóbbiak gondoskodtak róla, hogy egyetlen fiatal újságíró se szenteljen túlságosan nagy figyelmet egy késve bevitt ütésnek.
Julian visszaemlékezett saját pályakezdésére, és pontosan tudta, mi az ábra. Vandergriff legfeljebb egy elmarasztalást kockáztatott sportszerűtlen viselkedés miatt, de ha előre gondolkodott, és elhelyezte a megfelelő téteket, még nyerhet is az ügyön. Nero közelebb hajolt a képernyőhöz, mintha Vandergrifftől várná a választ, miközben ugyanolyan izgatottan figyelte a fejleményeket, mint bármelyik néző.
Vandergriff Támadója a nyolcvantonnás mechtől különösnek ható lassú, megfontolt precizitással mozgott. A mozdulatok olyan harmóniáról árulkodtak ember és gép között, amelynek az elérésére csak nagyon kevés mechharcos volt képes. Nos, Julian soha nem állította, hogy Vandergriff nem volt jó harcos… a maga idejében. A Támadó könnyedén a Cézár válla alá csúsztatta a karját, és az oldalára fordította Neils mechjét.
A szavaknak, melyeket Julién Nero az összezúzódott pilótafülke megpillantásakor mondott, semmi közük nem volt rangsorokhoz, szindikátusokhoz vagy magához a versenyhez. Egy több évszázados szólás csúszott ki önkéntelenül a száján:
- Blake vére! - suttogta, amint a kamera ráközelített a mech fejére, és a képernyőt betöltötték a darabokra törött, deformálódott fém tartóelemek és a ferroüveg borítású kabin recés, szaggatott szélei - mindössze ennyi maradt a pilótafülkéből. A nagy felbontású képen vörös folyadék csorgott az egyik éles szilánkon.
Nem Blake-é volt.
Mindent összevetve nem végzett rossz munkát ma este.
Megan Church az Amfiteátrum kijárata felé haladva átmászott egy fémpadon, melyet a jelek szerint valaki rögtönzött faltörő kosként használt, majd keresztülsuhant egy darabokra tört ajtó roncsain. Az ajtót valaki kiszakította a keretéből, és már semmiféle forgalmat nem akadályozott. A hátulról hallatszó dühös kiabálásra és fájdalmas üvöltésekre hasonló hangok feleltek valahonnan elölről. A Steiner arénában elszabadult káosz gyorsan átterjedt Szilézia környező utcáira is.
Kis híján átesett két eszméletlen biztonsági emberen, akik a külső fal mellett hevertek. Még éltek, de az oldalfegyverük eltűnt. Az egyik őr hamuszín arcát sötét véraláfutás csúfította el. Megan a közelben megpillantott két kerítésoszlopot, a bebocsátásra váró tömeget egyetlen folyosóba terelő, rögtönzött korlát részét. Valaki nemrég fegyverként használhatta őket, de aztán úgy gondolhatta, nagyobb hasznát veheti az őrök pisztolyának.
A biztonsági őrök nem forogtak közvetlen veszélyben, ezért úgy döntött, otthagyja őket. Egy gyors motozás után gazdagabb lett három fogadószelvénnyel és egy tonfun stílusú gumibottal. Jobb, mint az egyik ájult szurkolótól elszedett fa sétabot. Eldobta a pálcát, a gumibotot pedig fekete bőrdzsekije zsebébe süllyesztette. Erősen ráfogott a nehéz műanyag fegyver keresztmarkolatára, és folytatta az útját.
Megan bordázott oszlopok alatt bújt át, és hangtalanul osont a fal mentén az esti esőszitálásban, hogy elkerülje a keleti bejárat mellett kialakult tömegverekedést. A balhé sokkal gyorsabban terjedt, mint gondolta - a balhé, melyet ő indított el. Egy lökés itt, néhány jól megválasztott szó ott… nem volt nehéz kirobbantani egy verekedést Szilézia római stílusú arénájában, ahol az élő csatamechviadalok egyébként is megnövelték a feszültséget, és mindenkinek az pattanásig feszítették idegeit.
A stadionon kívül azonban sokan figyelték ugyan a kivetítőkön a párbajt, de a kirobbant verekedésről szóló tudósítások segítség nélkül még így sem szabadították volna el az erőszakot. Az emberek most taszítottak és ütöttek, támadásba lendültek a vélt vagy valós fenyegetés legapróbb jelére is, és könyörtelenül rugdosták a már földre került ellenfeleket. Ugyanazokat a szurkolókat, akikkel korábban még együtt álltak sorban jegyekért a késő esti párviadalra, arra várva, hogy elfoglalhassák a Victor Vandergriff csodálatos győzelmét ünneplő, boldogan éljenző tömeg helyét.
Szövetségest és ellenséget könnyű volt megkülönböztetni: a rajongók kedvenc harcosuk vagy istállójuk címerével díszített dzsekikben és pólókban érkeztek a stadionhoz. Néhányan valamelyik ház emblémáját is magukra aggatták, nyíltan vállalva szimpátiájukat Katrina Steiner-Davion arkhón-hercegnő, Sun-Tzu Liao kancellár vagy Thomas Marik főkapitány iránt. Megan felfigyelt rá, hogy a verekedők nagy része egyáltalán nem meglepő módon Steiner-vagy Davion-ellenes átkokat üvöltöz. Katrina elorozta bátyja trónját, és az emiatt kitört elégedetlenség megfertőzte Szilézia és Black Hills negyedeit, de itt nem csupán egyik oldal állt szemben a másikkal. Megan tudta, hogy vannak sziléziaiak, akik Victor herceget támogatták, és Black Hillsben is élnek Katrina-hívek. Ám ezek a frakciók sokkal jobban meghúzták magukat. Ők óvatosak voltak.
Az ellenséges nemzetű szurkoló tehát szabad prédának számított, és még egy nemzeten belül is voltak különféle beállítottságú csoportosulások. Megan látott egy férfit, aki a verekedők felé rohanva üvöltötte:
- Az áldott Blake nevére, nincs kegyelem! - Azzal vadul csapkodva bevetette magát a küzdők közé, és pillanatok alatt elnyelte a kavarodás. Megannek fogalma sem volt, melyik oldalt támogathatta a férfi.
Abban sem volt biztos, hogy ő maga tudta.
Egy másik férfi a tömegből kilódulva nekitántorodott Megannek, de a nő egy reflexszerű mozdulattal, a gumibot hosszabbik végének segítségével nekiszorította őt egy vastag oszlopnak. Százhatvan centis magasságával nem számított magasnak, a férfi legalább negyven centiméter és harminc kilogramm előnnyel bírt. Zömök testében azonban kidolgozott, drótszerű izmok húzódtak, és a bot további előnyt biztosított számára. A verekedő dzsekijén az Egyesült Világok kard és nap emblémája díszelgett. Szabad préda.
A férfi ellökte Megan kezét, és megpróbálta megragadni a nő vállát, ám ujjai lecsúsztak az esőcseppektől nedves bőrdzsekiről. Megan megpördítette a tofunt, és a kemény műanyag bottal ellenfele könyökére sújtott. A támadó felüvöltött fájdalmában, karja bénultan hullott az oldala mellé. A nő a bot végével még beledöfött a gyomrába, azután otthagyta a járda mellett öklendezni. A tofun egy gyors perdítésével kiüthette volna, de azt akarta, hogy gyorsan magához térjen, és még nagyobb hévvel vesse magát a küzdelembe.
Átugrott egy alacsony betonbarikádon, és kijutott az egyik hatalmas parkolóba, ahol taxik sora hozta és vitte folyamatosan az embereket; a sofőrök szemlátomást ügyet sem vetettek a tömegverekedésre. Ha eszükbe is jutott valami a lámpák fényétől megvilágított ökölharc láttán, minden bizonnyal csak azon töprengtek, hogy az állva maradó verekedők közül szüksége lesz-e valakinek taxira. Leporolta a kezét, mintha a ma esti erőszakhullám felelősségét akarná lerázni magáról. Éberségének pillanatnyi lankadása kis híján sokba került neki, mivel alig tudott félreugrani egy későn fékező taxi elől, amely belerohant a betonakadályba.
A sofőr ahelyett, hogy kiugrott volna megnézni, milyen sérülések keletkeztek a kocsiján vagy Meganen, dühös kiabálással az utasához fordult. Valami olyasmit magyarázott, hogy Stephen Neils csak azt kapta, amit megérdemelt, és mi van akkor, ha az a patkány feldobta a talpát? Ez új információ volt. Megan nem tudta, hogy Neils meghalt a viadal végén. Nem csoda, hogy a tömegben elszabadultak az indulatok. így neki is könnyebb volt a dolga.
Hangos dörrenés hallatszott, a taxi szélvédőjén apró lyuk keletkezett, és az üvegen pókhálószerűen szétfutottak a repedések. A két férfi odabent a pisztoly birtoklásáért küzdött egymással. Megan a dulakodásra ügyet sem vetve felkapott egy betondarabot, és a várakozó taxik sora felé indult. Onnan dobta a durva lövedéket a korlátok túloldalára, az egyik leghevesebben verekedő csoportra, ahol mindenki Victor herceg és Katrina arkhón nevét üvöltözte.
Bevetette magát az egyik taxiba, és szólt a sofőrnek, hogy indítson - mindegy merre, csak menjen. Ideje volt eltűnni a környékről. Valaki odakint most meglehetősen dühös lehet, gondolta. Lyrán vagy EgyVil patkány, ezúttal nem igazán számított. A kővel valószínűleg nem okozott halálos sérülést. A seb csak még feljebb szítja a harag lángját a verekedők között, és ez megfelelt a céljainak.
Elvégre ezért fizették.
4
Ishiyama, Kobe
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 13.
A nagy torna harmadik napján Michael Searcy ismét Kobéban volt, hogy az Ishiyama arénában harcoljon. Ugyanitt győzte le Jarman Bauert az első napon, de Yoki Susuma már sokkal keményebb ellenfélnek bizonyult.
A verejtékéből kicsapódott só az arcára száradt, égette szeme sarkát, de teljes testét beborító hűtőruhája megtartotta testhőmérsékletét a Sárkánytűz fúziós hajtóművéből kiáramló hőmennyiség ellenére is. Ám még ez a fejlett technológiájú létfenntartó rendszer sem segíthetett a kimerítő csatában elfáradt izmain. Michael ezen az estén már hatodik alkalommal kutatta végig a Csomó szűk folyosóit és helyiségeit ellenfele után. A Csomó, ez a gordiuszi névrokonának bonyolultságára emlékeztető, barlangokból és járatokból álló labirintus az Ishiyama legösszetettebb párbajtere volt, ahol egyetlen harcos sem érezhette magát igazán otthon. Michael kihasználta az útvesztő minden kanyarulatát és kiszögellését, hogy elkerülje Susumát, és remélte, hogy sikerült feldühítenie a Szövetség mechharcosát - valamint a rajongóit.
Michael arra számított, hogy ma este Evelyn Czernyvel fog harcolni, de a nő egy nappal korábban összecsapott Susumával a Davion arénában. Susuma, akiről addig még senki sem hallott, hatalmas meglepetést keltett, amikor kirobbantotta a második helyen rangsorolt Czernyt Albatroszából, és ezzel a bajnokságból is. Susuma még az első kétszázban sem volt benne, és már az is csodának számított, hogy egyáltalán eljutott a nagy tornára. Pedig talán nem is kellett volna annyira meglepődni rajta. A Kurita hátterű harcosok egyre dominánsabbá váltak a játékokban, mióta a Drakónis Szövetség legalizálta a solarisi viadalok közvetítését a birodalom határain belül. Mintha valamiféle elit harcos osztályt képviseltek volna.
Ennek gátat kellett szabni.
Michael az Egyesült Világok Hírügynökségének adott interjújában megfogadta, hogy véget vet Susuma szerencsesorozatának. Ez nem a szokásos drakónellenes szónoklat volt, hanem egy profi harcos ígérete egy fiatal tehetségnek, aki át akar lépni rajta. Michaelnek nem volt különösebb baja a kígyókkal.
Susuma váratlan győzelme és a kettejük között lévő helyezésbeli különbség miatt a Szövetség harcosa választhatta meg a helyszínt. Az Ishiyama a Solaris VII leghalálosabb arénája volt, a rendszeresen itt küzdő harcosok itt érezhették leginkább a hazai pálya előnyét. Susuma választása egyértelműnek tűnt. És ma este a szokásos szövetségi minta szerint cselekedett, vagyis megpróbált gyors, döntő győzelmet kiharcolni. A Kurita-ház szamurájtradíciói bátorították az ilyen erőfeszítéseket. Michael Searcy azonban a legbosszantóbb módon húzta keresztül számításait.
Elmenekült.
Sosem hosszú ideig, és sosem olyan messzire, hogy bárki is gyávasággal vádolhassa. Ez a szellem még mindig kísértette gondolatait. Michael győzni akart, tovább akart haladni a nagy tornán a végső győzelem felé. Tudta, hogy el kell nyernie a bajnoki címet, mert csak akkor moshatja le magáról az új-kantoni megaláztatást. A győzelem pedig azt jelentette, hogy saját módszereivel kell harcolni, nem alkalmazkodhat Susuma stílusához.
Michael tehát hátrahúzódott, de mindig visszatért, hogy belecsípjen ellenfele Örvényébe, mielőtt újra eltűnt volna. Először sikerült leborotválni féltonnányi páncélt a Kurita mech bal oldaláról. Aztán következett két könnyű Gauss-lövedék, mindegyik lábba egy. Minden előnyt igyekezett kihasználni.
Az esélyeket nagyjából egyenlőnek lehetett mondani. Susumánál volt a mozgékonyság, Michaelnél pedig a tűzerő. Páncélzat szempontjából nagyjából kiegyenlített volt az állás. Michael nem szeretett volna közeli lövésváltásba bocsátkozni, mert az Örvény manőverező képessége és fordulékonysága ott nagyobb hangsúlyt kapott volna. És a Csomó minden alkalommal megadta neki a lehetőséget a szökésre. Nem követett el ostobaságot. Hiszen ő volt a jövőbeli bajnok.
Susuma minden bizonnyal azt hitte, Michael megpróbál kitérni előle, és eszébe sem jutott, hogy mindez egy gondosan kidolgozott terv része. A drakón harcos ismét felbukkant a kanyarulatban, ahonnan Michael várta. Azonnal balra fordult, és belépett egy alagútba, amely éppen annyira volt széles, hogy a Sárkánytűz végig tudjon menni rajta, és ne horzsolja össze a páncélját a mesterséges sziklákon. Ha jól számolt, akkor a nagy hasadékba fog jutni, ahol már több alkalommal is rajtaütött a szövetségi gladiátoron.
A folyosó meredeken lejtett, de Michael végül nem a hasadékban bukkant elő belőle. Helyette egy óriási, föld alatti tó partjára jutott, melynek fekete vize enyhén fodrozódott a mesterséges sztalaktitokból álló mennyezet alatt. A tó a legszélesebb pontján mintegy kétszáz méter átmérőjű lehetett, és ki tudja, milyen mély. A csarnokba három másik járat futott bele. A barlang mennyezete és falai halványan foszforeszkáltak, mintha föld alatti algák és moszatok borították volna őket, de ilyen fényt egyetlen élőlény sem sugározhatott magából. A tervezők így próbálták természetesebbé tenni a környezetet. Michael még sosem járt a föld alatti komplexumnak ebben a részében, de úgy gondolta, nem most akarja elkezdeni a felfedezését.
Tett néhány lépést hátrafelé, és felkészült rá, hogy megforduljon, és újra belevesse magát a Csomó labirintusába, amikor az érzékelők kijelzői felvillantak.
Nem ő volt az egyetlen, aki odafent rossz átjáróba fordult be. Mintha csak megidézték volna erre a hátborzongató helyre, Yoki Susuma Örvénye is felbukkant az egyik folyosóból a tó túloldalán, alig hatvanméternyire Michael gépétől. Mivel a mechek nem egymással szemben álltak, rövid verseny alakult ki köztük, melynek tétje az volt, hogy ki tud gyorsabban elfordulni, és célzásra emelni a fegyvereit. A versenyt Susuma nyerte, és még mozgás közben, kapásból nyitott tüzet a monstrum jobb karjába épített lézerrel. A fegyver csövéből rubinvörös sugár csapott ki, és a víz felett végigsuhanva a Sárkánytűz jobb lábának még érintetlen páncéljába fúródott.
A sérülés következtében enyhe remegés futott végig a mech testén, de a védőruha kámzsájában lévő neuroreceptorok ezt könnyedén kompenzálták. Michael sortűzzel akart válaszolni, ezért kivárt még egy másodpercet, amíg bevetheti a mech felsőtestében elhelyezett fegyvereit is. A nehéz impulzuslézer, melyet a Bauerrel vívott párviadal után szereltetett be a kis hatótávolságú lézerek helyett, zafírkék energianyilak záporát zúdította ellenfelére. Az Örvény melléről szinte az összes páncélzat elpárolgott. Könnyű Gauss-fegyvere célt tévesztett, a mágnesesen felgyorsított, ezüstös villanásként érzékelhető nikkel-vas lövedék pattogva tűnt el az Ishiyama útvesztőjében. A Defiance Dissintegrator gépágyú azonban bőségesen kárpótolta a hibáért, a tizenkét centiméteres lövedékek végigsorozták a Kurita mech jobb oldalát. A halálos sortűz eltávolította az Örvény páncélvédelmének maradékát is, és megrongálta a fúziós reaktor pajzsát. A másodlagos képernyőn látta, hogy a mech sziluettje felett fehér virágként bomlik ki a felhalmozódott hő képe.
Michael tudta, hogy ez komoly találatnak számít. A mech kisebb tömege ellenére melegedési szempontból viszonylag kedvezőtlen fegyverzetet hordozott.
Miközben a gépágyútűz visszhangja elenyészett, Michael visszahátrált abba a folyosóba, amelyiken érkezett. Susuma leadott még egy lövést, megpróbálta elkapni ellenfelét, mielőtt még eltűnne, de a lézersugár mellément, és csak a sziklafalra húzott mély forradást. Michael megállította a Sárkánytüzet, kivárt öt fájdalmasan hosszú szívverésnyi időt, aztán teljes sebességre kapcsolt, és leszáguldott a tópartra. Úgy döntött, érdemes letesztelnie, hogy korábbi türelme kifizetődött-e.
Kifizetődött. A Michael folyamatos kergetésétől feldühödött Susuma szerette volna egyszer és mindenkorra döntésre vinni a dolgot, ezért belegázolt a vízbe, hogy utolérje a Sárkánytüzet, mielőtt az visszamenekülhetne a Csomó menedékébe. Amikor Searcy mechje megjelent a barlangban, fegyvereit a tó felszíne felé irányítva, Susuma pontosan félúton járt, hosszú léptekkel gázolva a mély vízben.
A saját türelmetlenségének csapdájába esett Kurita harcos nem tehetett mást, mint tovább nyomult előre, miközben olyan gyorsan tüzelt a fegyvereivel, ahogy csak az újratöltődési idő engedte. Ez az a fajta állóharc volt, amilyet mindvégig szeretett volna elérni, csakhogy Michael feltételei szerint zajlott, vagyis az Örvény fürgesége és manőverező képessége nem érvényesülhetett. Igazi, bajnokhoz méltó befejezés… a bajnokhoz.
Színes fények villództak a barlangban, rubin fénydárda válaszolt Michael impulzuslézerének kék energianyilaira. A mecheken narancsvörösen izzó, megolvadt fémpatakok folytak, az Örvényről lehulló cseppek azonnal megdermedtek a föld alatti tó hideg vizében. A felcsapó gőz beborította a hetvenöt tonnás mechet, de Susuma részecskeágyújának sugara szétoszlatta a ködöt. Az azúrszín korbács végigvágott a Sárkánytűz sérült jobb oldalán, és egy pillanatra megérintette a lőszertárolót, de nem volt képes áthatolni a páncélvédelmen. Michael nehéz gépágyúja megsorozta az Örvény jobb karját; a lövedékek átszakították a titán felkarcsontot, és a PPC hatalmas csobbanással esett a vízbe. A Gauss-lövedék ezúttal megtalálta célpontját, akadálytalanul áthatolt a mellkast védő páncélmaradványokon, és szétlapította a girostabilizátort.
A giro nagy sebességű, éles fémrepeszek formájában távozott a mech belsejéből a seben keresztül, az Örvény pedig előrebukott, és eltűnt a vízfelszín alatt.
Yoki Susuma feje néhány másodperccel később felbukkant a víz alól, miközben Michael még mindig azon töprengett, melyik mutatna jobban a médiában: diadalmasan állni legyőzött ellenfele hűlt helye fölött, vagy begázolni a vízbe, és segíteni a másik mechnek a partra evickélni. Aztán úgy döntött, ha bemenne érte, azzal csak esélyt adna Susumának, hogy egy jól célzott ütéssel megpróbálja leteríteni a Sárkánytüzet is. A mechharcos felbukkanása szerencsére megoldotta ezt a problémát, bár Michael együttérzően elfintorodott, amikor megpróbálta elképzelni, milyen kellemetlen érzés lehetett kiszállni a másik mech pilótafülkéjéből.
Pillanatnyi lelkifurdalását azonban elnyomta a győzelem gondolata. Ismét sikerült. Holnap jön a negyedik nap, és a mai Karufel/Metz viadal győztesével fog megküzdeni. A ma esti kemény csatának ígérkezett, a rivális Liao istállók fognak összecsapni egymással a Dzsungel arénában. Azután következik Vandergriff vagy Mayetska. Utána talán Theodore Gross? Michael maga elé képzelte, amint a jelenlegi bajnok trónfosztását követően megérkezik a döntőre. Annyira lekötötték a gondolatai, hogy észre sem vette Susumát, aki víztől csöpögő ruhával felállt a parton, és ceremoniális meghajlással fogadta vereségét.
Michael már a következő győzelmeket tervezgette.
A Fekete Csillag istálló estére lefoglalt privát nézőterme duplaakkora volt, mint egy átlagos társalgó. Michael meg sem lepődött, amikor Drew Hasek-Davion az ajtóban várta, hogy kivegye részét a győzelemből.
- Remekül harcolt, Michael - mondta elismerően Drew, miközben háta mögül felcsattant a Davion kedvencet köszöntő taps.
Michael arcát a büszkeség hulláma járta át, ahogy körülnézett a helyiségben. A következő csata - a bajnokság viadalai közötti időt kitöltő párbajok egyike - az Ishiyamában már javában folyt, az egyik falat teljes egészében betöltő holovidképernyőn figyelemmel lehetett kísérni a harc alakulását. Az adást lehalkították, de egyébként sem figyelt rá senki. Az istálló más harcosai is jelen voltak, olyan emberek, akiket Michael sikerének fényében Drew Hasek-Davion meg akart mutatni a közönségnek. A szokásos szenzációvadászok sem hiányozhattak, és biztosan mindennel meg fognak próbálkozni, hogy kicsikarjanak maguknak egy rövid interjút. A többiek alacsonyabb rangú nemesek, helyi politikusok, valamint Drew Hasek-Davion egyéb ismerősei voltak. Michael nem sokukkal találkozott rendszeresen, de nem is igazán vágyott rá. Különben is, nem számított, mit gondol ezekről az emberekről; tudta, hogy ő jó munkát végzett.
Drew még beljebb kémlelt a helyiségbe, sétapálcájának arany oroszlánfej markolatát türelmetlenül ütögette tenyeréhez.
- Susuma? - kérdezte.
- Udvariasan visszautasította a meghívásunkat - felelte Michael. Boldog diadalittasságából semmiféle visszautasítás sem zökkenthette ki. Nem az ő dolga volt megítélni, hogyan kezeli Yoki Susuma a tévedését. Tapasztalatból tudta, hogy az íróasztalharcosok még hetekig fogják boncolgatni a szövetség mechharcosának döntését. Magában sok szerencsét kívánt az ifjú gladiátornak.
- Talán így a legjobb - biccentett Drew. - Garrett valószínűleg sokkal jobban viseli majd magát, ha nem provokálja egy szövetségi harcos.
Michael vállat vont. Nem érdekelte, hogyan viselkedik Drew klános házi kedvence. Megpillantotta Garrettet a terem túlsó végében, egyedül, amint éppen visszautasít egy italt. Michaelt meglepte, hogy a fickó egyáltalán hajlandó volt eljönni a Kobe szektorba. Garrett egyike volt azoknak a renegát Füstjaguár harcosoknak, akik klánjuk pusztulása után a Solaris Vll-et választották otthonukul. Alig tizennyolc hónappal korábban még az arénák egyik favoritjának számított.
Garrett szinte már beteges gyűlöletet érzett minden iránt, aminek a legkisebb köze is volt a Kurita-házhoz. Ha mégis megjelent a fogadáson, azt csakis Drew Hasek-Davion parancsára tehette, valószínűleg azzal a reményteli céllal, hogy újabb ellenszenves megnyilvánulásokat tehessen bármelyik jelenlévő, Kurita illetőségű istállóhoz tartozó harcossal szemben. Michaelnek ez tökéletesen megfelelt. Nem törődött vele, milyen játékot űz Drew Garett-tel, egészen addig, amíg nem akadályozzák az ő feljutását a csúcsra.
Aztán egy újabb magányos alakot pillantott meg a tömegben, egy cérnavékony férfit, akit azonnal felismert.
- Köszönök az embereknek - mondta, és megpróbált elszakadni Hasek-Daviontól.
Drew tekintete követte Michaelét.
- Megint udvarolni akar az ellenségnek? - kérdezte. A könnyed hangvétel ellenére Michael megérezte a helytelenítés komor aláfestését.
- Karl Edward nem ellenség - felelte barátja védelmében.
-A Csillagfény istállóhoz tartozik, maga pedig a Fekete Csillaghoz. Akkor mégis minek nevezné?
Michael elismerte, hogy a Csillagfény istálló tulajdonosa keresztbe akart tenni Drew terveinek a Fekete Csillaggal, bár ez semmiség volt ahhoz a gyűlölködéshez képest, amely a Fekete Csillag és a Skye Tigrisei között tombolt. A különbség csak annyi volt, hogy a Csillagfény a Fekete Csillaghoz hasonlóan a Davion-ház Egyesült Világaihoz kötődött, míg a Skye Tigrisei a Lyrán Szövetség mögé állt. És bár a különféle - akár még a barátinak tekintett - istállók közötti rivalizálás elkerülhetetlen volt, Michael Karllal kapcsolatban képtelen volt belelovalni magát. Hiszen egyedül benne bízott meg maradéktalanul a Solarison, egy olyan helyen, ahol szinte lehetetlen feladatnak tűnt igaz barátot találni a sok önző ember között.
- Őszinte ellenfélnek? - tréfálkozott Michael. - Karl megígérte, hogy figyeli a ma esti viadalokat. Szeretném meghallgatni a véleményét.
Drew azonban nem adta fel ilyen könnyen.
- Az én embereim is felvették a harcokat. - Ifjú csillagát a terem közepén összegyűlt csoport felé vezette, amely mintha taszította volna magától a többi embert. Michael felismert közöttük néhány Black Hills-i politikust és céges fejest. A vendégek egy része az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinek egyenruháját viselte. - Ők bármilyen információval el tudnak látni.
- Jobban bízom Karl véleményében. - Michael gyanakodva figyelte az egyenruhásokat. Még ilyen távolságból is ki tudta venni, hogy a Kapellán Határvidékről jöttek, abból a körzetből, amelyet hosszú idő óta szoros kötelékek fűztek a Hasek és Hasek-Davion családokhoz. Michael azt is látta, hogy a tisztek ugyanahhoz az ENFE-hadosztályhoz tartoznak, amelyikből őt is elbocsátották. Mennyire ásott bele Hasek-Davion a múltjába?
Megtorpant, és ezzel Drew-t is megállásra kényszerítette. Hasek-Davionnak meg kellett tudnia, hogy ha olyan helyre akarja vonszolni Michaelt, ahová ő nem akar menni, az nem fog jól mutatni a nézőközönség szemében.
- Újabb házi kedvenc mechharcost akar, vagy pedig egy bajnokot?
Drew rámeredt; tudta, hogy védence a nyilvánosságot kihasználva akarja a maga javára fordítani a helyzetet.
- Kiváló tanuló - mondta végül. És mintha csak akkor vette volna észre Karl Edwardot, arrafelé irányította Michaelt. - Rendben, kedves fiam, elnézését kérem. - Külön kihangsúlyozta a fiamat, hogy emlékeztesse Michaelt, ki tartja a kezében a legfontosabb lapokat, melyeket csak zárt ajtók mögött érdemes kijátszani. - Azt hiszi, ismeri Karl Edwardot, de ez itt a Solaris. Ne feledje, hogy ő akkor is az ön ellenfele, hiába hagyta le a rangsorban. Féltékeny magára, és el fogja árulni, ha az érdekei úgy kívánják.
Féltékeny? Talán egy kicsit. Michael mindössze három éve érkezett a játékok világára, de az összetett rangsorban máris a hetedik helyre küzdötte fel magát. „Viharos” Michael Searcy talán nem volt egy Kai Allard-Liao, aki '54-ben egyetlen év alatt a csúcsra ért, de akkor is átkozottul jó harcosnak számított. Karl ezzel szemben csak nemrég kapta meg a hatodik osztályú engedélyt, vagyis a jogot arra, hogy Solaris City nyílt arénáiban harcoljon. Jött felfelé a rangsorban, de meglehetősen lassan. Az, hogy nem kerülhetett be a nagy torna mezőnyébe, legalább adott neki valami célt '63-ra. Vagy '64-re.
De hogy elárulná? Erről a témáról Michael többet tudott, mint amennyit valaha is meg akart tanulni. A katonai pályafutását rövidre záró lyrán tiszttől alapos leckét kapott. Ha Karl Edward is az a fajta ember lenne, Michael már rég rájött volna. Nem szerette sebezhetővé tenni magát akárki számára, de időnként jó volt tudni, kiben bízhat a háta mögött. Vagy legalább azt, hogy ki okozza a legkevesebb kárt.
Amikor közelebb értek Karlhoz, Drew oldalra lépett, hogy szót váltson Garrett-tel, Michael pedig laza kézfogással üdvözölte barátját. A Solaris VII szülöttjeként Karl gyakorlatilag lyrán állampolgárnak számított. A vérvermekben - a Solaris City mellett lévő alacsony besorolású arénákban - küzdötte fel magát, aztán egy harmadik osztályú viadalon találkozott Michaellel, nem sokkal annak megérkezése után. Elutasított egy korai kedvező ajánlatot, mert az egy olyan istállótól érkezett, amelyik már hosszú ideje szoros kapcsolatban állt a Steiner-házzal. Ez a nyilvános és drámai elutasítás nagyon jó színben tüntette őt fel Michael szemében.
Michael és Karl folyamatosan figyelték egymást az alacsony osztályú arénákban, és mindent megtettek, hogy ellenálljanak a viadalokat megvásárolni próbáló helyi tongok keménykezű taktikájának. Néhány hónapig ugyanazon a gépen, egy öreg, viharvert Centurión osztozkodtak. A mech jóval túl járt már a fénykorán, mivel a Belső Szféra éppen technológiai reneszánszát élte, de azért maradt benne még néhány jó harc.
Karl két hónappal azelőtt lett az Egyesült Világok állampolgára, hogy Michaellel együtt felfogadta a Fekete Csillag, bár őt gyorsan tovább is cserélték a Csillagfényhez. Karl azóta Victor herceg elkötelezett támogatójává vált, és ami Michaelnek és Drew Hasek-Davionnak még ennél is fontosabb volt, Katrina Steiner szókimondó kritikusává is lett. Talán ez volt az oka, hogy Drew elviselte az istállók közötti barátkozást.
- Kiről akarsz elsőként hallani? - kérdezte Karl bevezetés nélkül. Semmi gratuláció, rögtön a lényegre tért.
Viselkedése óvatosságra intette Michaelt.
- Feltételezem, hogy Theodore Gross győzött az Északi Tengeröbölben, különben már mindenki róla beszélne. - Elfogadott egy alkoholmentes italt az egyik felszolgálótól. Erre a hétre lemondott az alkoholról, de valamivel pótolnia kellett a folyadékveszteséget. - Mi van Kelley Metzcel?
Karl szemében egy pillanatra érdeklődő fény villant.
- Nyert, de eléggé megviselte a küzdelem. Ha holnap éjjel nem tud harcolni, te leszel az erőnyerő.
Michael belekortyolt az italába, valami gyümölcsös keverékbe, amelyben igen jól mutatott volna némi alkohol.
- A Zelazni istállónál biztosan nem örülnek a győzelmének. Amint vége a bajnokságnak, ismét egymást fogják érni az indulatos kihívások. - Magában végigfutott a harmadik nap többi viadalán, de csak a legjobb harcosokat vette számba. - És Craig Orme? - említette meg az egyik Steiner érdekeltségű bajnokot. - Ő milyen állapotban van?
- Meghalt.
A válasz Michael válla mögül jött, mivel Garrett is beszállt a beszélgetésbe. Az egykori klánharcos spártaian egyszerű szürke egyenruhát viselt, az egyedüli díszítés a Fekete Csillag címere volt a zubbony jobb ujján, valamint egy Füstjaguár-embléma a bal mellén. Szája merev, kíméletlen vonal volt az érzelemmentes arcon. Michael a közbeszólást könnyen a kettejük között feszülő enyhe ellentétre foghatta volna, ám figyelembe kellett vennie két dolgot: Garrett nem távozott azonnal, és Drew Hasek-Davion is elég közel volt ahhoz, hogy mindent halljon.
- Teresa Dale közvetlen közelről fejbe lőtte a PPC-jével Orme Rakshasáját. A sugár átégette a pilótafülkét - közölte Garrett.
- Balesetként könyvelték el - tette hozzá Karl, bár a hangjában érezni lehetett a kételkedést.
Természetesen felmerülhettek kérdések. Két halálos baleset egy nagy tornán, és mindkettő akkor, amikor az Egyesült Világok és a Lyrán Szövetség mechharcosai csatáznak egymással. Nem ritka azonban, hogy a harcosok meghalnak a játékok során. Ezt semmiféle szabály vagy korlátozás, semmiféle biztonsági eljárás nem akadályozhatja meg.
- Balesetként - ismételte meg gúnyosan Garrett. - Ezt próbálják bemagyarázni a szemtanúknak. - A klános még mindig képtelen volt közönségnek nevezni a nézőket. Számára ők a képességek próbájának szemtanúi voltak. Lehet, hogy fizető szemtanúk, de Garrett nem értük harcolt. - Kis híján szétszedték az Északi Tengeröböl arénát. Két mechharcos élesben lövöldözött egymásra a főhangárban, és még az aréna holovetítője is megsérült.
Michael fejcsóválva hallgatta a beszámolót. Újabb zavargások Solaris City utcáin. És most még az Északi Tengeröböl is megsérült! A Davion-szektor modern arénája lenyűgöző komplexum volt, ahol holografikus berendezések segítségével állítottak elő bizonyos földrajzi vagy időjárási körülményeket. Michael véleménye szerint a Steiner Amfiteátrum detonátorhálója ahhoz képest csupán kőkori játékszer volt.
- Ki lőtt először?
Karl valamiért ingerült pillantást vetett rá, de Garrett már készen állt a válasszal.
- Sarah Anne Wilder, a Csillagfény istállóból. Diszkvalifikálták a nagy tornáról, bár azt állítja, önvédelem volt. - Karl becsületére legyen mondva, nem dőlt be a klános csapdájának, bár biztosan bosszantó érzés lehetett, hogy egy Füstjaguár próbálja őt gúnyosan a becsületre oktatni.
Hogy ezután mi történt volna, sosem derűit ki. Drew Hasek-Davion már utat is tört magának a tömegben a kis csoport felé.
- Garrett! - Mintha meglepődött volna a harcos láttán. - Már kezdtem csodálkozni, hogy hová tűnt. Ha megbocsátanak, szeretnék önnel néhány szót váltani. - A kérés hangsúlya nem hagyott helyet a visszautasításnak, és azonnal véget vetett a további társalgásnak.
- Tudott Orme haláláról? - fordult hozzá Michael, mielőtt Drew megfordulhatott volna, hogy Garrett-tel együtt távozzon. Drew-nak egy ilyen fontos információt azonnal meg kellett volna osztania vele, ahelyett hogy az egykori klánharcosra bízta volna az információ közlését.
- Természetesen - felelte habozás nélkül Hasek-Davion. - Ez egy kicsit összekavarja a dolgokat, nem gondolja? Az előreláthatóan telt házas viadalokat már át is rendezték, hogy igazodjanak a Steiner-Davion verekedések igényeihez. - Drew kék szeme Karlra villant. - Ha már itt tartunk, sok szerencsét az Amfiteátrumban csütörtökön, Mr. Edward. - Drew és Garrett visszavonultak, bár a klános mintha kissé mogorva lett volna.
- Mi ez az Amfiteátrum dolog? - nézett Michael Karlra. Tudta, hogy ő is az Amfiteátrumban fog harcolni két nap múlva, feltéve, hogy holnap legyőzi Metzet.
- Egy kihívásos meccs Tom Payne-nel. Egy héttel ezelőtt szólalkoztunk össze. - Karl zavartam, megvonta a vállát. - Ha… vagyis miután holnap győztél, egy nappal később én fogok utánad harcolni az ötödik napon.
És mivel a barátságuk közismert tény volt, Karl nagyobb nyilvánosságot fog kapni Michael farvizében evickélve. Ravasz húzás a Csillagfény istállótól. Michael azt kívánta, bárcsak Drew ne próbált volna kételyeket ültetni belé Karl hűségével kapcsolatban. Szerette volna hinni, hogy Karl nem használja ki aktívan a barátságukat, de vajon miért nem említette Karl magától a párbajt?
Karl mintha olvasott volna a gondolataiban.
- Egy hírvivő informált, miközben te Susumával harcoltál.
Michael biccentett, és egy kameráknak szóló mosollyal ajándékozta meg barátját.
- Minden rendben, Karl. - Ám az azt követő feszélyezett csendben mindketten érezték, hogy még sincs minden rendben. De majd lesz, határozta el Michael. Amikor bajnok lesz belőle, minden más el fog halványulni mellette. És Karl is megkapja a maga részét a dicsőségből. Akárcsak Drew Hasek-Davion. A Fekete Csillag harcosaként még Garrett is hasznot fog húzni belőle. Az egy olyan cél lesz, amiről mindig tudta, hogy képes elérni. Valami, amiért igazán megéri küzdeni. Valami történelmi.
És valami, amit soha senki nem fog elvenni tőle. Soha.
A terem másik felében Drew Hasek-Davion a sétapálcájára támaszkodott, és belekortyolt vízzel hígított bourbonjébe. Időnként biccentett valakinek, miközben Black Hills egyik bürokratája azon sopánkodott, milyen sokba kerül a zavargás minden egyes órája. Drew nem akarta elmagyarázni, hogy ő maga minden zűrzavaros óráért ennek háromszorosát nyeri vissza. A fickónak fogalma sem volt a solarisi játékszabályokról. Igazából nem sok embernek volt. Csak a világ valódi urainak: az istállótulajdonosoknak, a médiának és a nagyobb szórakoztatóipari cégeknek. Ó, és persze a bűnözőknek, bár ők hagyták, hogy a Drew-féle emberek intézzék a napi ügyeket, miközben ők maguk a mechjátékokból befolyó összegek hosszú távú megcsapolását tervezgették. Drew ezeknek az ügyleteknek egy részén is rajta tartotta a kezét.
Ezért ahelyett, hogy a bürokrata sopánkodását hallgatta volna arról, hogy milyennek kellene lennie Solaris Citynek, inkább Michael és Karl Edward beszélgetését figyelte a kis hivatalnok válla felett. Érdeklődése több volt egyszerű kíváncsiságnál, bár nem igazán elégítette ki. Drew életében nem sok dolog okozott neki igazi elégedettséget. Talán még a hatalom állt ehhez a legközelebb. A hatalom, melyet a Solaris Vll-en és az Egyesült Világokban képviselt. A hatalom a jövedelmező vállalkozások és az őt körülvevő emberek felett. A hatalom Michael Searcy felett.
A gondosan ápolgatott paranoia eszközével sikerült elérnie, hogy Michael az arénán kívül mindent megkérdőjelezzen, még a barátságot is, és Drew-nak pontosan ez volt a célja. Michael nemsokára azt fogja hinni, hogy senkihez sem fordulhat, csak a Fekete Csillag istálló tulajdonosához. Drew már a kezdet kezdetétől látta, hogy a fiatalember nagy dolgokra rendeltetett. Az ő vezetése és gondoskodása alatt Michael Searcy már csak karnyújtásnyira állt attól, amire oly hosszú ideje vágyott. Amit mindketten akartak.
Házi kedvenc mechharcos? Nem egészen. Drew-nak egy egész istállója volt belőlük. Nem, ő egy bajnokot akart, és még annál is többet. Ő birtokolni akart egy bajnokot, nem csak menedzselni. Michael Searcy az övé lesz. Aztán a bajnoki címmel együtt járó hírnév és befolyás is az ő birtokába kerül, hogy felhasználhassa további tervei egyengetésére, ahogy hatalmát is felhasználta az ellene szövetkezőkkel szemben. Drew-nak voltak ellenségei, akikkel el kellett bánnia - például a Skye Tigrisei istálló a város másik végében. Emellett szövetségeket is létre kellett hoznia.
Michael Searcy bajnok lesz. Erre képezte, mint ahogy egy versenylovat is erre tenyésztenek és nevelnek. Drew-t nem érdekelte, ha a mechharcos azt gondolja, saját elhatározásából jut a csúcsra. Talán valóban így is van. Úgy vélte, Michael csak kicsinyes játékoknak tekinti a terveit, közönséges hatalmi játszmáknak, melyekkel azt akarja elérni, hogy úgy tűnjék, mintha ő állna a harcos sikerei mögött. Michael későn fogja észrevenni, hogy a látszatot nemcsak hogy fel lehet fogni valóságként, de igen gyakran tényleg valósággá is válik.
Drew Hasek-Davion ajka keskeny, feszes mosolyra húzódott; tudta, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent Michael Searcy számára, mint bármelyik ellenfél, akivel a Davion kedvenc szembekerülhet az arénában. A Hasek-Davion küzdőtéren azonban az ifjú mechharcosnak esélye sincs.
5
A Paradicsom, Kobe
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 14.
A Paradicsom ma ugyanolyan halálos arénává válik, mint e többi közül bármelyik Solaris Cityben, bár korántsem jelent majd akkora veszélyt az emberi életre és a végtagokra. Egy sokkal kifinomultabb párbajnak ad majd otthont, melyet nem a nagyközönségnek szántak. Itt a befolyás és a megkötött szövetségek határozzák meg a végeredményt, amely azt is befolyásolhatja, ki lesz az egyeduralkodó a játékok világán az elkövetkező napokban, hetekben, esetleg hónapokban.
Drew Hasek-Davion már helyet foglalt az étterem magánebédlőjében, és várta, hogy a törékeny kinézetű hana joseiek az alacsony, kerek asztalnál kijelölt helyükhöz kísérjék a többi istállótulajdonost. A nők mintha siklottak volna a keményfa padló felett puha selyemkimonójukban. Hajukat egyszerű kontyba tűzték, és az egyetlen szín sápadt, fehérre mázolt arcukon a mélyvörös szájrúzs volt, valamint két piros folt az arcuk két oldalán. Türelmesen várták, hogy vendégeik esetlenül kényelembe helyezkedjenek az alacsony székeken, melyek lehetővé tették számukra, hogy lábizmaik megerőltetése nélkül félig térdelő pozíciót vegyenek fel.
Amikor mindenki helyet foglalt, a nők mély meghajlás után, egy láthatatlan ösvényt követve hátrálni kezdtek az ajtó felé. Egyikük megállt, letérdelt, elhúzta a shodzsi panelt, és sorban kisuhantak, ugyanolyan halkan, mint ahogy érkeztek. Az utolsó odakint ismét letérdelt, és behúzta a panelt.
Az asztal körül összegyűlt csoport több tagja is dicsérő megjegyzéseket tett az étterem keményfa faragványaira és a Terráról importált: japán műtárgyakra az elképesztő részletességű bronzszobrokra, a világosszürke és kék márványból készült sintoista szentélyre, a shodzsi panelekre, melyeket mintha pillangók szárnyából illesztettek volna össze, valamint az elegáns, rizspapírra rajzolt szénrajzokra. Az antik tárgyak mellett törékeny szépségű, korabeli munkák alkottak kontrasztot az időtlen remekművekkel.
Drew elég korán érkezett ahhoz, hogy mostanra beteljen a Császár Termének szépségeivel. Az asztalnál a Solarisi Istállótulajdonosok Szervezetének többi tagja foglalt helyet - azok, akik még képviseltették magukat a nagy tornán egy vagy több harcossal. A kollégái. Az ellenségei. Bizonyos fokú jókedvvel figyelte őket, miközben az étel édes, fűszeres illata fokozatosan visszaterelte figyelmüket az asztalhoz. Közvetlenül a megérkezésük előtt tálaltak, hogy tányérok csörgése vagy felszolgálók ügyetlenkedése még véletlenül se zavarhassa meg a Paradicsom atmoszféráját.
Egyedül Thomas DeLon viselkedett ugyanolyan otthonosan ebben az elegáns környezetben, mint Drew. Pontosan szemben ült az asztalnál, és türelmesen várta, hogy Drew megnyissa a találkozót. DeLon problémát jelenthetett. Theodore Gross, a jelenlegi bajnok istállójának vezetője volt, és az ő szava plusz súllyal esett a latba. DeLon és harcosai soha nem vettek részt a harcok előtti szokásos verbális párbajban, ellenségeskedésben és rivalizálásban, pedig a játékok világát ez táplálta. Neki erre nem volt szüksége; az ő viadalai e nélkül is mindig magas színvonalat képviseltek.
Drew egy vállvonással túltette magát a témán. A Szövetség egy más kultúra volt, ahol a látványos színjátékot nem sokra becsülték. Ráadásul az ő népe számára még újnak számítottak a játékok, hiszen csak az utóbbi hat évben tették legálissá a szereplést. DeLon tehát egyelőre megengedhette magának a háttérbe húzódást. Ám idővel ez meg fog változni. Drew oldalán állt a játékok világának teljes történelme. A Solarison soha semmi nem maradt állandó. Bár Drew kis híján tönkrement, miközben megtanulta ezt a leckét, végül mégis sikerült felhasználnia saját sorsának jobbá tételére, szerencséjének új magasságokba emelésére.
És most itt ült ennél az asztalnál a Fekete Csillag, a Solaris egyik legbefolyásosabb istállójának tulajdonosaként, az irányításért versengve DeLonnal és másokkal, akiknek hatalmukban állt a Solaris VII pályáját igazgatni.
- Barátaim - kezdte rögtön egy hazugsággal -, üdvözlöm önöket a Paradicsomban. Szeretném megköszönni Mr. DeLonnak, hogy segített megszervezni a ma délutáni találkozót.
Jerry Stroud volt a Skye Tigrisei istálló vezetője, és Drew után minden bizonnyal a Solaris VII második legveszélyesebb embere.
- Miért Kobéban tartjuk a megbeszélést? - kérdezte visszafogott hangon. Drew tudta, hogy Stroud felső osztálybeli stílusa könyörtelen ragadozótermészetet takar. - És miért pont ma? A SISZ tornaközi ebédjére rendszerint az ötödik nap párbajai között kerül sor, amikor már csak nyolc harcos van versenyben.
Drew nem akarta elismerni, hogy azért választotta Kobét, mert ez volt a legmegfelelőbb a két sziléziai képviselő számára.
- Mondja ezt egy olyan ember, akinek az utolsó bent maradt harcosa ma este előreláthatólag az első hatvan másodpercben veszíteni fog Theodore Gross ellen. Szerintem nem is olyan korai ez a találkozó, mint amilyennek megpróbálja beállítani.
Stroud dühösen meredt rá, de nem kapta be a csalit. Drew úgy döntött, még egyet döf rajta.
- És hogy a kérdésére is válaszoljak, azért ma találkozunk holnap helyett, mert Thomas DeLon felvetette a napokban a Black Hills és Szilézia szektorok között kitört… - pillanatnyi szünetet tartott - zavargások ügyét. Az Északi Tengeröböl aréna sérülései komoly aggodalomra adnak okot. A Kobe szektor sokkal inkább semleges területnek tűnik. Ugye önt sem zavarja, hogy egyenlő feltételek mellett zajlik le a találkozó, Jerry?
A Drew és Stroud között ülő Nicole Singh elmosolyodott, és látni lehetett, hogy visszafojtja kitörni készülő nevetését. Talán eszébe jutott egy másik, néhány hónappal korábbi találkozó, amikor Stroud azzal vádolta meg Drew-t, hogy helyi zsoldosokat bérelt fel az újonnan vásárolt klános omnimechje megrongálására. Az erős harci gép talán nyerő pozícióba juttathatta volna a Skye Tigriseit, és érdekfeszítő összecsapásokat tett volna lehetővé Singh számkivetett Gyémántcápa harcosa és Drew Füstjaguár renegátja ellen. Rajtuk kívül is sokan voltak, akik örömmel nézték volna végig, ahogy az egykori klánharcosok a földbe döngölik egymást. Stroud akkor azt állította, Drew azért akarta a mech elpusztítását, mert félt egyenlő feltételek mellett megküzdeni vele.
- Ha egyszer kezemben lesz a bizonyíték, jobban teszi, ha vigyáz magára, Hasek! - fortyant fel dühösen Stroud.
Drew büszkén kihúzta magát.
- Hasek-Davion! - vágott vissza, bár tudta, hogy kétélű fegyvert tart a kezében. A Davion nevet már évekkel korábban felvette, bár csak távoli kötelékek fűzték a családhoz, ráadásul nem is vér szerint voltak rokonok, hanem két házasságon keresztül. Kezdetben még reménykedett benne, hogy ezzel a lépéssel sikerül egy kis politikai előnyt kiharcolnia azok között, akik a hatalmon lévő Davion vérvonal ellen lázadtak - különösen a Kapellán Határvidéken, ahol a Hasekok uralkodtak, és ahol egy Hasek-Davion egykor nagy hatalmat és befolyást birtokolt. Ez az út azonban mindeddig zsákutcának bizonyult. Az embereknek szemlátomást semmi kedvük sem volt a jelenleg uralkodó Hasek vérvonal ellen fordulni.
Bár új nevét megtartotta, Drew egyre inkább magáévá tette a keményvonalas Davion-ellenes elveket, és ellenezni kezdte az Egyesült Világok és a régi lyrán állam egyesülését. Csakhogy megint rossz lóra tett. És most, ebben az évben ő volt a Davionok egyik legerősebb támogatója. Legalábbis a kamerák előtt. A nézőközönség emlékezete nem terjedt túl messzire.
- Ne vesztegesse az idejét, Jerry. Nem létezik bizonyíték, amire rátehetné a kezét. - Persze hogy nem, hiszen Drew gondoskodott róla, hogy az omnimech megrongálását ne lehessen kapcsolatba hozni vele. Mindkét férfi tudta, hogy közeledik a leszámolás pillanata, de kimondatlan megállapodást kötöttek, hogy előbb még megvárják az új bajnok kihirdetését. Drew legalábbis úgy tett, mint aki vár.
- Várhatunk az üzleti ügyekkel az étkezés végéig? - kérdezte Drew a többiektől. Nicole Singh-en, Stroudon és DeLonon kívül még ott volt Tran Ky Bo, egy másik Black Hills-i istállótulajdonos, mellette pedig Jurgen Gaalf, a montenegrói érdekek képviselője. Egyedül a Liao érdekeltségű istállókat nem képviselte senki, bár őket sem zárták ki, inkább szándékosan maradtak távol. Úgy tűnt, Jerry Stroud még nem akar véget vetni a vitának, ám amikor látta, hogy senki sem áll mellé, kénytelen volt visszavonulót fújni.
A csodálatosan elkészített ételeket kerámiatányérokon helyezték az asztal közepét alkotó forgatható részre. A Paradicsom specialitása a teával füstölt folyógázló volt, a kacsa solarisi megfelelője. A lágy hús szinte elomlott az ember nyelvén, és csak valami csodálatos, füstös utóízt hagyott maga után. Volt még ezenkívül csípős és fűszeres csirke hatalmas rizságyon, apró tengeri rák és yakisoba olyan mennyiségben, amennyit az istállótulajdonosok valószínűleg soha nem lennének képesek elfogyasztani.
Abban a pillanatban, hogy hozzáláttak az ételhez, három hana josei visszatért, hogy zöld teát, szakét vagy sötét szilvabort töltsenek a vendégeknek. Egyetlen csepp sem folyt mellé, egyetlen csésze sem koccant a tányérhoz. Jelenlétük annyira éterinek tűnt, hogy szinte fel sem figyelt rájuk senki - mintha csak valami csodálatos, megidézett szellemek szolgálták volna ki az idegeneket. Időnként megjelentek, újratöltötték a poharakat, és elvitték a feleslegessé vált edényeket - egyszerre mindig csak egyet, hogy még véletlenül se csapjanak feleslegesen zajt. Még a legtovább étkező Drew sem tudta volna megmondani, mikor tűnt el az utolsó tányér, és az istállótulajdonosok egyszer csak ott ültek italaikkal az üres, letakarított asztal körül.
- Ideje rátérnünk az üzletre - nyitotta meg a találkozót. - Tudom, hogy Thomas aggódik az Északi Tengeröbölben tegnap este lezajlott események, a Davion arénát megrongáló tűz, valamint az utcákon ma reggelig tomboló erőszak miatt. Azt hiszem, néhány haláleset is történt. - Nagyon jól tudta, hogy öt Black Hills-i és tizenkét sziléziai polgárt öltek meg a zavargásokban. Eddig. - Azt hiszem, lehetne ez az első témánk.
Jurgen Gaalf bólintott.
- Egyetértek. Tennünk kell valamit, de mit?
Egy ideig mindenki hallgatott. Elvégre Drew már beszélt DeLon nevében, megelőzve a másik istállótulajdonos szenvedélyes beszédét, amivel bizonyára nyugalomra és megfontoltságra intette volna a többieket. Csakhogy ez nem illett Drew terveibe. Párnás ujjaival az asztal szélébe kapaszkodott, és valamivel halkabban folytatta:
- Vagy ne tegyünk semmit?
Gaalf szemlátomást már a felvetésen is megdöbbent, akárcsak Tran Ky Bo. A többiek fenntartották a pókerarcot.
- A mi feladatunk a lázongások leverése? - kérdezte Drew. - Miért nyirbálják meg az istállótulajdonosok saját profitjukat Solaris City holdkóros csőcseléke miatt?
- Amikor a mi harcosaink állnak a zűrzavar középpontjában, kötelességünk felelősnek érezni magunkat - jelentette ki határozottan Gaalf.
Nemes kijelentés volt egy, magát virtuális lovagi köntösbe bújtató istálló tulajdonosától, de Jurgen Gaalf egy pillanatra sem vezette félre Drew-t. A fickónak nem kellett belekeverednie semmiféle vitába és politikai pózolásba, mert mások elvégezték helyette a munkát. Az emberei eljátszhatták, hogy felülemelkednek az ilyen kicsinyes torzsalkodásokon, és azzal, hogy ilyen nyilvánosan - és ilyen sűrűn - hangoztatták, gyakorlatilag a rivalizálás tüzét táplálták. Ha az elképzelés nem korlátozza olyan nagy mértékben a lehetőségeit, Drew talán még irigykedett is volna.
Tran Ky Bo heves bólogatással jelezte, hogy Gaalfot támogatja, bár valószínűleg minden olyan kérdésben ezt tette volna, ahol szembehelyezkedhet Drew Hasek-Davionnal. Az egyoldalú ellenségeskedésről mindenki tudott, és a Csillagfény istálló tulajdonosa automatikusan ellenzett mindent, ami szerinte kedvezhetett Drew-nak. Drew nem törődött vele; energiáit a sokkalta veszedelmesebb játszmákra tartogatta. Például a sokkalta nagyobb befolyással rendelkező Thomas DeLonra.
- A harcosoknak nem szabadna személyes ügyként felfogni ezeket a viadalokat - mondta DeLon. - A színpadiasság nélkül is rengeteg lehetőség kínálkozik a profitszerzésre. Nem kellene egymás ellen fordítani a harcosokat és rajongóikat.
Valaki másnak kellett válaszolni erre, különben Drew elszigetelődik, és a többiek azonnal lecsapnak rá, akár a cápák vérző fajtársukra. Rá és a Fekete Csillag istállóra. Szerencsére azonban nem a Fekete Csillag volt az egyetlen olyan istálló, amelyik harcosai személyi kultuszára és az erős rivalizálásra épített, s ez hatalmas jegyeladásokat és zsíros közvetítési jogokat eredményezett. Szerette volna, ha Jerry Stroud lép közbe - igazából számított is rá -, de helyette Nicole Singh szólalt fel:
- Ön könnyen beszél, Mr. DeLon. - Nicole akár DeLon unokája is lehetett volna, ezért szinte kötelezőnek érezte, hogy megfelelő tisztelettel szóljon az idősebb férfihoz. - Hiszen Kobe ismét Solaris City leggazdagabb szektorává vált, mióta a Szövetség legalizálta a játékokat. És ha jól tudom, a legjobb húsz harcosból három is az ön istállójához tartozik, tehát semmi sem fenyegeti a vagyonát. - Drew magában elismeréssel adózott Nicole taktikájának; sikerült DeLont elszigetelnie azzal, hogy az asztalnál ülők közül a leggazdagabbnak tüntette fel. Ezt a pozíciót mindannyian nagyon irigyelték tőle. Vermon Singh tudta, mit tesz, amikor a lányát küldte maga helyett.
- Apám még emlékszik, és biztos vagyok benne, hogy önök közül a legtöbben szintén emlékeznek a kláninvázió zűrzavaros napjai után elérkezett nehéz időszakra. Senkinek sem volt könnyű. Végül a mechharcosok mentették meg a helyzetet, hiszen bajnokokat adtak az embereknek, akik mögé felsorakozhattak. Ám a bajnokoknak ellenségekre van szükségük, különben ismét arctalanná válnak.
DeLon valódi meggyőződés nélkül ingatta a fejét.
- Akkor sem tetszik az elképzelés.
- Esetleg szavazhatnánk, hogy közbeavatkozzunk-e, vagy sem - javasolta Gaalf. Drew-t kezdte zavarni rendszeres közbeszólása. Gaalf ugyanannyira nem akart szavazást, mint ő, de azért úgy tett, mintha ez lenne a célja. Ám egy szavazás felvetése és maga a szavazás két teljesen különböző dolog volt. A montenegrói ismét hagyta, hogy valaki más oldja meg a helyzetet.
Kezdtek kialakulni az erővonalak. Drew számíthatott rá, hogy DeLon, Gaalf és Tran Ky Bo ellene lesznek. Nicole Singh váratlan, ám annál örvendetesebb szövetségesnek bizonyult. Jól fog mutatni, ha egy Davion és egy Steiner istálló összefog, miközben Tran Ky Bo megosztja a Davion tábort. Senki nem mondhatja, hogy a szavazást a nemzeti rivalizálás befolyásolta a rossz irányba. Kizárólag az üzleti érdek dönt.
- Úgy látom - mondta -, az Oroszlánváros és a Fekete Csillag istállók egyetértenek abban, hogy nem értenek egyet. És igen, valóban szavazhatnánk, bár előre megmondhatom, hogy semmi jó nem sülne ki belőle. A szavazat ugyanis csak minket köt, a harcosainkat nem feltétlenül. Michael Searcy most is éppen sajtótájékoztatót tart. - Tettetett jókedvvel elmosolyodott. - Ha ő és Vandergriff holnap találkoznak, emlékezetes harcot kell vívniuk.
Tran Ky Bo előrehajolt, amikor Drew azt mondta, hogy a szavazás nem vonatkozik a mechharcosokra.
- Netán nem képes kordában tartani a harcosát? - kérdezte gunyoros elképedéssel.
Drew undok mosollyal felelt:
- Nem tartom helyénvalónak a kérdést egy olyan embertől, akinek a harcosa lövöldözést kezdeményezett az Északi Tengeröböl alatt.
- Az csak önvédelem volt! - vágott vissza Tran Ky Bo, de már néhány fokozattal halkabban.
- Mondja ön. Ám akárhogy is, ez volt az esemény gyújtópontja. Michael szórakoztatja a sajtót, mert jót tesz az üzletnek. És ezt önök is mind tudják. - Metsző pillantással mérte végig Trant, hiszen a szobában tartózkodó istállótulajdonosok mindegyike tud az Edward-Payne viadalról, melyet Tran a következő éjszakára ütemezett be. - Mondja tiszta szívvel, hogy nem keresett még többet a Davion-Steiner kihívásos viadalokon!
Tran Ky Bo csendben maradt, de Drew észrevette, hogy Jerry Stroud óvatosan, kritikus szemmel figyeli. Drew talán Black Hills-i riválisa fölé kerekedett, ám igazából Stroud volt az, akinek hízelegni akart. Stroud, aki a döntő szavazatot birtokolta a vitában. A nyílt rivalizálás nélkül Stroud nem kürtölhetné világgá a Fekete Csillag és Drew Hasek-Davion elleni hadjáratát. Természetesen intézhetne kihívásokat, de nem kapna hozzá megfelelő nyilvánosságot; ez persze sokkal kisebb hasznot eredményezne, és így ártana az üzletnek. Jerry Stroud erős játékos volt, de nem álltak rendelkezésére olyan erőforrások, mint Drew Hasek-Davionnak.
Drew tisztában volt vele, hogy Stroud pusztán a szembenállás kedvéért is ellene szavazhat. Éppen ezért inkább Thomas DeLon felé fordult, aki saját véleménye csendes közlésére készült. Nicole Singh egyértelműen Drew mellé állt, Tran Ky Bo pedig egy biccentéssel biztosította Thomast támogatásáról. Gaalf arca rezzenéstelen maradt, bár nyilvánvaló volt, hogy ha szavazásra kerül a sor, akkor DeLonnal együtt voksol. Maradt tehát Stroud, és most még a lyrán is elfordult a székén, hogy szemben legyen Thomasszal. Ha DeLon a szavazást akarja, ő biztosan nem áll mellé.
Thomas DeLon, aki sokkal okosabb volt annál, semmint hogy egy eleve vesztes szituációt erőltessen, karba tett kézzel felemelkedett a székéről.
- Hangot adtam aggodalmaimnak, mindössze ennyi volt a célom. Kobét még nem fertőzte meg ez az őrület, ezért nem is próbálom önökre erőltetni a véleményemet. Folytatódjék a nagy torna! Amikor a bajnokot megválasztották vagy megerősítették, esetleg visszatérhetünk erre a témára.
Ennyi. Drew is felállt az asztaltól Thomasszal szemben. Mindketten tudták, hogy az összecsapást mindössze elhalasztották, a vita rendezetlen maradt.
- Berekeszthetjük az ülést? - tette fel kérdést. DeLon belegyezően bólintott.
A többiek a felállásukkal szavaztak.
Garrett kint, Drew autójában várakozott, a megvetés légkörét árasztva a külvilág felé, de Drew tisztában volt vele, hogy mindez csak színjáték. Vigyázott rá, hogy ne látszódjon meg rajta, milyen remekül szórakozik, mert jól tudta, mennyire könnyen megsértődik a renegát Füstjaguár. Mint ahogy azt is jól tudta, hogy Garrett csak akkor lép be önszántából a Kobe szektorba, ha bele akar taposni néhány kígyót az Ishiyama talajába.
A szövetségi érdekeltségű szektor mindig pattanásig feszítette a klánharcos idegeit. A Csillagliga szégyenszemre kiűzte a Füstjaguárokat a Belső Szférából, majd követte őket az otthonvilágukig, és eltörölte az egész klánt. Garrett gyilkos gyűlöletet érzett a Belső Szféra, illetve minden és mindenki iránt, ami és aki kapcsolatban állt vele, ám még ő is felismerte, mennyire felesleges hadat üzennie a teljes Belső Szférának. Mivel egykori klánja a Drakónis Szövetséget szállta meg, és a Szövetség hadserege fontos szerepet játszott a Jaguárok legyőzésében, Garrett a Kurita-házra és érdekeltségeire fókuszálta dühét.
Ez üzletileg felettébb kifizetődőnek bizonyult. Egy ideig legalábbis.
- Jó kedved van. Minden a terveid szerint alakult, pozvál? - kérdezte.
Drew-nak sokkal óvatosabbnak kell lennie, ha Garrett ilyen könnyedén olvas benne. Túlélte klánja megfutamodását, azután egy omnimechhel eljutott a játékok világára. Magában megvetette a Solaris Vll-et, de csak az arénákban állhatott bosszút klánja megsemmisítőin. Meteorszerű emelkedése a ranglistán szinte csodaszámba ment, gyors zuhanása azonban már nem nyűgözte le ennyire Drew-t.
- Igen, Garrett. Úgy döntöttek, hogy nem döntenek semmiről, bár biztos vagyok benne, hogy Thomas DeLon egy pillanatig azt hitte, sikerült elkapnia. Most viszont várnia kell, és reménykednie, hogy Theodore Gross ötödik bajnoki címének súlyát felhasználhatja ellenem. - Drew magában nevetve figyelte, ahogy Garrett rángó szemmel, szinte már fizikai fájdalommal hallgatja mondatait. A klánharcosok idegenkedtek a Belső Szféra polgárainak „pongyola” beszédétől. - Lehet, hogy sikerül neki, de én igen nagy téttel le merném fogadni, hogy nem így lesz. - Rángás-rángás-pislogás-rángás.
A sofőr kikanyarodott a zárt autóval a Paradicsom őrzött parkolójából az Aranyoszlop utcára, ahonnan a Theodore Kuritáról elnevezett sugárút felé vette az irányt. Drew kényelmesen hátradőlve élvezte az utazást. Garrett szálfaegyenesen ült a helyén, szemlátomást megvetette az autó plüssborítású belsejének luxusát.
- Hagynia kellett volna, hogy megöljem Grosst. Akkor egyáltalán nem is létezne a probléma.
Tehát ez állt a kért találkozó mögött. Drew felsóhajtott, bár nem igazán lepte meg a téma.
- Nem jutott elég közel ahhoz, hogy fenyegesse a pozícióját. Miután kikapott Srin Odessától, mindennek vége volt. - Nem tette hozzá, hogy Kasigi Mihabu, a legfiatalabb Kurita harcos volt az, aki mindörökre eltávolította Garrettet a legjobb húsz gladiátor közül.
- Amíg élek, nem lesz vége. Most is több klánharcos küzd az alsóbb arénákban. Amikor készen állunk, maga összegyűjt minket egyetlen címer alatt. A mi címerünk alatt. A szavát adta.
Nos az ugyanolyan könnyen vissza is vonható, gondolta Drew, de hagyta, hogy a klános azt gondoljon, amit csak akar. Garrett kezdetben jól harcolt, tele volt tűzzel és haraggal. De minden megváltozott, amikor híre érkezett, hogy a Füstjaguárokat megsemmisítették, hadseregüket eltörölték. A korábbi tűz egészen egyszerűen kihunyt. Továbbra is jó harcos maradt, kevés technikai hibát követett el, de a hajtóerő már hiányzott belőle. Mintha a sebezhetetlenség köpenye, amely korábban beborította őt, hirtelen lehullott volna róla. Amikor Drew első alkalommal hallotta, hogy Garrettre valaki Elfüstölt Jaguárként utal, rögtön tudta, hogy ideje Michael Searcyre koncentrálnia. Garrettnek még az idei nagy tornán sem sikerült kivívnia magának a részvételi jogot.
- Majd meglátjuk, Garrett. Először legyünk túl ezen a bajnokságon, aztán majd… talán.
Garrett nem adta fel ilyen könnyen.
- Engedi majd, hogy harcoljak Searcyvel a Fekete Csillag istálló első helyéért?
- Nem. - Abban nincs semmi haszon. Drew tudta, hogy mindig meg kell adnia a közönségnek, amit kíván, vagy legalább azt, amiről sikerül meggyőznie, hogy kívánja. Am a Füstjaguár klán már lejárt lemeznek számított. - Michael bajnok lesz, és ez a pozíció jóval többet jelent, mint néhány harc megnyerése az arénákban. - Egy pillanatra Garrettre nézett. - Sokat tanulhatna az ifjú Searcytől.
Garrett dühösen meredt rá. Már maga a célozgatás is sértő volt, hogy egy klános tisztavérű bármit tanulhat a harcról a Belső Szféra szabadszülöttjétől. Garrett a többi klánharcoshoz hasonlóan genetikai tenyésztés útján jött világra. - A harc a legjobb tanár - morogta komoran.
- Valami mást azonban megtehetek - mondta Drew. Ideje volt Garrett figyelmét az ő ellenségére terelnie. - A programváltozások miatt keletkezett egy szabad hely az ötödik napon. DeLon egyik fiatal harcosa ellen kellene küzdeni az Ishiyamában. - Látta a mohó csillogást Garrett szemében. - Ha felírom önt arra a viadalra, számíthatok egy határozott győzelemre ellenségeink felett?
- Poz! - vakkantotta Garrett.
- Meg tudja ölni?
A klános szeme kiismerhetetlen, keskeny réssé szűkült.
- Mit ér magának az élete?
Bár Drew egy pillanatra meglepődött, magában elismeréssel adózott Garrett ravaszságának. Azelőtt szó nélkül elfogadta volna az utasítást, most viszont már kész volt árakat szabni. A Jaguár harcos talán mégsem esett ki a játékból. Gondosan tanulmányozta Garrett arcát.
- Harcolni akar Michael Searcyvel. Hm… érdekes elképzelés. Garrett ragadozómosolya elég volt Drew-nak, hogy tudja: a klános horogra akadt. Mindig kifizetődőnek bizonyult tudni, mit akar a másik. Drew Hasek-Davionnak most természetesen valamilyen elterelő akcióra volt szüksége leginkább, hogy lefoglalja Thomas DeLon figyelmét, amíg Drew a Skye Tigrisei ellen küldi a Fekete Csillag istálló maradékát. Elérkezett Jerry Stroud ideje, és Drew-nak esze ágában sem volt kivárni, hogy a harc eljöjjön hozzá. Még ma támadásba lendül, mégpedig egy sornyi kihívásos küzdelemmel és titkos akcióval. És mi baj történhetne, ha Garrett célkeresztje rááll Searcyre? Michael tud magára vigyázni - nem mintha Drew ígéretet tett volna rá, hogy megszervezi a viadalt kettejük között.
Emellett még ott volt a nagyon is elképzelhető eshetőség, hogy Michael használhatósága egy nap lejár. Az óvatos tervezés mindig megkövetelte másodlagos tervek létrehozását is.
Drew Hasek-Davion pedig kifejezetten óvatos ember volt.
6.
Kilátó, Black Hills
Solaris City, Solaris VII
Szabad Szektor, Lyrán Szövetség
3062. augusztus 14.
A világ tetején, mégpedig megérdemelten.
Michael Searcy pontosan így érezte magát a három híradós stáb holokamerái előtt, a Kilátó tetején tartott sajtókonferencián. Black Hills szektor legmagasabb építménye a város fölé emelkedett, a fent tartózkodókat minden oldalról beton mellvéd óvta a mélységtől. Az élénk szél hűvös ujjakkal cirógatta a harcos rövid, szőke fürtjeit, de az időjárás ettől függetlenül tökéletesen együttműködött velük. A szürkés felhőtakaró felemelkedett, lenyűgöző kilátást és csodás háttérfüggönyt mutatva a szemlélődőknek.
Michael a világ urának érezte magát. Nemsokára bajnok lesz. Legalábbis Drew Hasek-Davion ezt ígérte neki. Az ígéretek azonban csupán annyit értek, mint a kimondásukhoz felhasznált levegő súlya. Drew nem fogja neki ajándékba adni a bajnoki címet. Michaelnek azt saját magának kell megszereznie, ez viszont tökéletesen megfelelt a Davionok kedvencének.
- Tehát nem aggódik a ma esti, Kelley Metz elleni viadala miatt. Feltételezem, hogy már a holnapi, ötödik napra koncentrál.
Michael rámosolygott a kamerákra, valamint az ingyen cirkuszra odagyűlt nézők kisebb csoportjára. Pontosan tudta, hogyan kell a médiának játszania.
- Ez kérdés volt, Adam, vagy gondolatolvasással is foglalkozik? - Kérdésével megnevettette a közönséget, és még egy kis spontán tapsot is sikerült előcsalogatnia. Adam Kristóf halkan kuncogva, elismerő biccentéssel nyugtázta a pontot.
- Na jó, akkor a felvétel kedvéért: nem, nem aggódom Kelley Metz miatt. Elismerem a képességeit, de háromszoros hátrányban van velem szemben. Először is, a múlt éjszakai, Karufel elleni harcban megsebesült, az orvosok enyhe agyrázkódást állapítottak meg nála. Akkor sérült meg, amikor a mechje felborult. Állítólag képes kiállni, de nemcsak velem, hanem a szédüléssel és fejfájással is meg kell majd küzdenie. Másodszor, a Császára tíz tonna hátrányban lesz az én Fosztogatómmal szemben. Harmadszor pedig az Északi Tengeröbölben, vagyis az én hazai pályámon fogunk harcolni. A súlykülönbséggel együtt is elegendő pontot nyertem ahhoz, hogy szimulált terepet válasszak. Az Pokol-kanyonban fogunk megküzdeni, a lávafolyamok között, ami nem előnyös a gépe melegedési profilja szempontjából.
Az Egyesült Világok Műsorszóró Társaságának riportere tette fel a következő kérdést.
- Fosztogatót mondott? Davion harcos egy St. Ives-i rohammechben?
A többi riporter fáradtan csóválta a fejét. Az EVMT nem a briliáns elméjű tudósítóiról volt híres. Michael azonban úgy tett, mintha komolyan venné a kérdést. Semmi értelme ellenséget szerezni magának Black Hillsben, legyen az bármilyen alkalmatlan egyed.
- A Fosztogató modell kifejlesztését az új-avaloni NAIS-ból nyert információk tették lehetővé. A kísérleti példányokat és az első néhány sorozatot a HildCo hozta forgalomba, de 3060 óta a kathili GM folytatta a gyártást korlátozott példányszámban. A torna második felére hozattam magamnak egyet. - Megpróbálkozott egy ferde mosollyal. - Ideje, hogy a nagyfiúk is kijöjjenek játszani.
- Tehát könnyű összecsapásra számít. - Ismét Adam Kristóf kérdezett, megpróbálta kihúzni Michaelből, mi a véleménye Metzről, mint ellenfélről.
- Metz biztosan nem adja olcsón magát, de jobban szeretném, ha harc helyett inkább kiszállna. Semmi okom rá, hogy újabb sérülést kívánjak neki.
- Ezen a tornán nem csak a mechharcosok sérülnek meg - vetette közbe Veronica Sherman a Solarisi Műsorszóró Társaságtól. A lyrán hátterű SMT a legjobb riporterét küldte ki, hogy megpróbálja őt csapdába csalni. Michael már kilométerekről látta, mit akar tőle. A játék most kezdett érdekessé válni. - A sziléziai rendőri erők csak ma reggel kilenckor jelentették, hogy mindent az irányításuk alatt tanának. Ezek nem az Északi Tengeröböl vagy az Amfiteátrum körül a viadalok hevében kitört csetepaték voltak, hanem a Black Hills-i polgárok látogattak át tombolni és pusztítani Sziléziába. Egy órával ezelőtt tizenhat halottról érkezett jelentés. Van valami hozzáfűznivalója?
Adam Kristóf megpróbálta elhárítani a veszélyt.
- Ezt nem foghatja rá csupán a Black Hills-iekre, Ronnie. Ön is nagyon jól tudja, hogy a rendőreik letartóztattak három sziléziai polgárt, akiknek jó eséllyel szintén közük volt a balhéhoz.
Sherman azonban rá se hederített.
- Hozzáfűznivaló, Mr. Searcy?
- Ha a személyes véleményemre kíváncsi, Miss Sherman, csak kérdezzen! Nem ismerem a sziléziai események részleteit, de ahogy hallom, maga sem. - Michael cinkosán Adamre kacsintott. - Annyit azonban hadd mondjak el, hogy az Északi Tengeröböl arénát ért sérüléseket nagyon is személyes ügynek tekintem. Nem csak a mechhangárban kitört harc következtében keletkezett másodlagos károkra gondolok, de minden kiszakított padra, bezúzott ablakra és az utóbbi tizenkét órában megjelent falfirkákra is. Bevallom, amikor ezt meghallottam, úgy éreztem, legszívesebben besétálnék Sziléziába a Sárkánytüzemmel, hogy berúgjak néhány ajtót. Akárki is felelős a károkért, meg kéne kóstoltatni vele saját főztjét.
- Ezzel igazolja Craig Orme halálát? - A riporternő most egy övön aluli ütéssel próbálkozott. - Az ő élete Stephen Neilséért cserébe?
Csakhogy Michael szándékosan hagyta nyitva ezt a kaput. Összevonta a szemöldökét, és ezúttal tettetnie sem kellett a dühöt.
- Neils halála ugyanolyan tragédia, mint Orme elvesztése, bár az SMT mindent megtesz azért, hogy máshogy látszódjék. A versenybíróság megállapította, hogy senki sem hibáztatható, ám az önök pártatlan újságírói mintha figyelmen kívül hagynák ezt a tényt.
Michael megvárta, hogy Sherman beszélni kezdjen, majd közbevágott:
- Ha az SMT be akar vágódni a Lyrán Szövetségnél, az nem az én dolgom, azt viszont nem fogom tűrni, hogy mindezt az Egyesült Világok rovására tegye. Victor Vandergriffet is úgy tüntetik fel az emberek előtt, mint a Szövetség becsületét védő helyi hőst, mivel ő Szilézia utolsó reménysége az ez évi bajnoki cím elnyerésére. Csakhogy ez nem választási lehetőség, hanem éppen annak a hiánya. Éppenséggel sok szerencsét kívánok Vandergriffnek ma estére, mert ha győz, akkor holnap én várok rá az Amfiteátrumban, ahol mindenkinek megmutathatom, ki ő valójában.
Jeges pillantás.
- És ki ő, Mr. Searcy?
A kihívását elfogadták. Michael könyörtelen mosollyal válaszolt:
- Egy lyrán trónkövetelő, aki az Egyesült Világok koronájára pályázik.
Ez a mondat már őszinte tapsot váltott ki a jelenlévő davionistákból. Adam Kristóf egy legyintéssel lyrán kollégájába fojtotta a heves visszavágást, aztán megvárta a tapsvihar elhalkulását, mielőtt feltette volna a logikusan következő kérdést.
- Az iménti kijelentéséből következtethetünk arra, hogy ön is helyteleníti Katrina Steiner-Davion arkhón próbálkozását saját bátyja trónjának a megszerzésére?
- Próbálkozását? Adam, maga milyen újságot olvas? Már el is lopta. - Michael összefonta a melle előtt a kezét, éppen csak annyira csavarva el a karját, hogy jól látszódjon a Fekete Csillag istálló címere a zubbonya ujján. Ideje, hogy előrukkoljon azzal az anyaggal, amit Drew Hasek-Daviontól kapott. És amivel ő is teljes mértékben egyetértett.
- Ha igazán pontos akarok lenni, az nem is a bátyja trónja. Nem bizony. Az a trón az Egyesült Világok népének a tulajdona. Nem egyetlen emberé, és semmiképpen sem az övé.
- Ezért nem ajánlja soha egyetlen harcát sem Victor hercegnek? - Ismét az EVMT riportere, lelkes hangon, élénken csillogó szemmel. - Mert nem ismeri el őt legitim uralkodóként? - A fiatalember ezzel a kérdéssel még Adam Kristóftól is kiérdemelt egy irigykedő pillantást. Egy tapasztalatlan riporternek is lehet szerencséje.
Most kellett óvatosnak lenni. A játékok világán és a Belső Szférában az Egyesült Világok állampolgárának lenni ugyanazt jelentette, mint a keményvonalas davionisták oldalán állni.
- Azt hiszem, Victor Steiner-Davion kardinális egykor a mi legitim uralkodónk volt. És egy napon talán megint az lesz. Mindazonáltal úgy döntött, nem hajlandó harcolni a címéért. Am nem az övé az egyeden család, amelyikhez válság idején fordulhatunk. Itt vannak nekünk a Hasekek és a Hasek-Davionok. Vagy a Sandoval család a Robinsonon. A Duvallok, akik annak idején segítettek az Egyesült Világok megalakításában. Büszkén ajánlom nekik a harcaimat.
Mintha csak adott jelre tenné, a felhőtakaró több helyen felszakadozott, és Solaris Cityt elárasztotta a napfény. Az egyik fénynyaláb éppen a Kilátóra esett, mintha egy reflektort kapcsoltak volna fel. Michael elhallgatott, megfürdette arcát a meleg sugarakban, aztán visszanézett a kamerákba.
- Én az Egyesült Világok hűséges fia vagyok, és védeni fogom hazám becsületét minden ellenségtől, legyen az külső vagy belső. Mint ahogy megvédem saját és az istállóm becsületét is. És ha Victor Vandergriff az utamba áll, akkor neki kell aggódnia az életéért.
„A látszat könnyen elfogadható valóságként” - emellett Drew Hasek-Davionnak volt még egy kedvenc mondása: „Tudd, mikor kell győztesként távozni.” Michael mindent elért, amit ezzel az interjúval akart. Műsort szolgáltatott a médiának, elmondott mindent, amit szándékozott, majd köszönetet mondott a kamerák felé, és gyorsan távozott.
Éppen időben. A Kilátó felett keletkezett felhőmentes folt szinte azonnal eltűnt, és öt másodpercen belül már egyetlen napsugár sem érte Solaris Cityt. Az SMT már összecsomagolt, és távozott, nem sokkal lemaradva követték őket az Egyesült Világok hírügynökségei. Felhangzott az első mennydörgés, és néhány széllökés kíséretében kövér esőcseppek érkeztek a Kilátó tetejére.
Könnyen meg lehetett különböztetni a turistákat a solarisi lakosoktól: az előbbiek esernyő után kapkodtak vagy fedett helyre menekültek, az utóbbiak pedig az ég felé fordított arccal üdvözölték az első néhány cseppet. Michael nevetve lépett a betonkorláthoz, és elégedetten nézett végig a városon. A folyó túloldalán az Ishiyama aréna komoran és fenyegetően tornyosult a zavaros Solaris-folyó fölé, a montenegrói Gyár pedig szinte eltűnt a többi ipari létesítmény között. Tekintete az Északi Tengeröböl hosszú, szürke tömbjére és azon túl Cathayra vándorolt, ahol a Dzsungel a háború isteneinek szentelt templomként emelkedett a magasba. Még keletebbre pedig ott volt a Steiner Amfiteátrum.
Mind az ő birodalma.
Hiszen erről szólt az egész nagy torna, nem? A Solaris City feletti uralomról és annak bizonyításáról, hogy senkinek sincs esélye ellened. Hogy senkinek nem is lehet. Hét összecsapás hét nap alatt, ennyi kell a bajnoki címhez. Győzelmek az öt arénában. Különféle mechharcosok és csatamechek sorakoznak fel ellenfélként. Bizonyos házakhoz tartozó istállók, független harcosok, szerencsevadászok, így vagy úgy, de mindannyian a célkeresztjükbe fognak kerülni ezen a héten. A bajnoknak túl kell élnie mindannyiukat. Márpedig ő az lesz, annak kell lennie. Az egyedüli túlélő. A bajnok.
Le fogja győzni Kelley Metzet, mert egyetlen Liaónak - főleg nem egy agysérültnek - sem lehet soha esélye a Davion-ház ellen.
Holnap pedig következik Victor Vandergriff; ismét megmutatja a lyránoknak, hogy az Egyesült Világoknak nincs párja a harmincegyedik század hadviselésében, és emlékezteti őket, hogy a klánok eljövetelekor a Világok seregei keltek a védelmükre. Ami pedig Theodore Grosst illeti… a Kurita-ház trónörököse nem azért él szabadon még most is, mert Victor Davion segített neki? A döntőben pedig talán Jasmine Kalasával találkozik, a Gyémántcápák tisztavérűjével, aki most az Oroszlánváros istállóban küzd. Őt is le kell győznie. Milyen stílusos lenne, ha a végső összecsapást a Belső Szféra és az egyik klán harcosa vívná…
A Kilátó tetejéről minden olyan tisztának tűnt. A természet rendjének. Le fog győzni mindenkit, mert ő az Egyesült világok favoritja. A davionista, Black Hills és a Fekete Csillag istálló egyetlen, természetes érzékből és szakértelemből álló csomaggá gyúrva. És akkor mi van, ha kirúgták az ENFE-ből? Feljebbvalói gyengeségének esett áldozatul. Felemelkedése a játékok világának legmagasabb szintjére azt igazolta, hogy valójában mennyit ér - a próbák és az új-kantoni bírósági tárgyalás ellenére. És ha Drew Hasek-Davion segített is neki ennek a solarisi karakternek a kitalálásában, az csak azért sikerülhetett, mert volt mire építkeznie. Ha minden rá épült, akkor minden az ő részévé is vált. Ő volt Michael „Viharos” Searcy. Igazság szerint mindig is az volt. Egyszerűen nem veszíthet.
Másként nem is történhet.
Michael készakarva sem választhatott volna kellemetlenebb terepet Kelley Metz számára. Alig telt el öt perc a viadalból, és már tudta, hogy nyerni fog.
Az Északi Tengeröböl aréna területe nagyjából fél négyzetkilométer volt, teletömve a legkifinomultabb berendezésekkel, melyekhez legfeljebb a Steiner aréna detonátorhálója ért fel. A holografikus projektorok rendszerével, a valódi tereptárgyakkal és a teljes időjáráskontrollal szinte bármilyen terepet és éghajlatot modellezni lehetett. A Pokol-kanyon durva, egyenetlen talajával, járhatatlan szigeteivel, lávafolyamaival és mély hasadékaival a látogatók kedvencének számított. A harcos könnyen sarokba szoríthatta magát, ha nem volt képes elég ügyesen manőverezni a lávakitörések és állandóan változó magmaömlések labirintusában. A legtöbb mech számára ez az ugrást jelentette. És Kelley Metz nem tudott ugrani.
Pedig a Császára erre is fel volt készítve. A gép lábába és hátába épített Pitban LFT-50 plazmafúvókák elég hajtóerőt biztosítottak ahhoz, hogy kilencvenméteres távolságra repítsék a monstrumot. Michael azonban délután kérdezősködött egy kicsit arról az agyrázkódásról. A szakértők, akikkel beszélgetett, mind egyetértettek abban, hogy a stabilizálatlan mozgás és a nagyobb ütközések komoly mértékben ronthatnak a sérült állapotán. Egy kilencventonnás fémhegy navigálása a levegőben nem számított éppen sima utazásnak, a rohammechek landoláskor pedig gyakran szinte a harcos fejébe tolták a gerincoszlopát. Úgy tűnt, Metz kifogyott a szerencséből.
Michael minden lehetséges helyzetben használta saját ugróhajtóművét, szinte ingerelte Metzet azzal, hogy olyan helyekre ugrott, ahová a nő nem tudta követni. Amikor végül mégis kénytelen volt végrehajtani egy ugrást, mert Michael Fosztogatója beszorította őt egy terjedő lávafolyamhoz, a landolása sokkal inkább tűnt zuhanásnak. A Császár összeesett, kevésbé fejedelmi módon az oldalára zuhant, és úgy is maradt, miközben Michael tűz alá vette a Fosztogató karjaiba épített Gauss-ágyúkkal.
Csak ekkor vette észre, hogy a Császár meg sem próbál felállni. Célkeresztjét folyamatosan a mech széles felsőtestén tartva közelebb húzódott. Rádióját a közös frekvenciára kapcsolta, és egy állmozdulattal működésbe hozta a készüléket.
- Kelley, jól vagy?
- Nem, Michael. Nem hiszem. Elestem, és nem tudok felkelni. -Jelezned kell a megadást a bíróknak. Én nem tudom lefújni a meccset, csak te.
- Nem gondolod, hogy ha képes lennék megnyomni a kapcsolót, már rég megtettem volna? Azt hiszem, most kidobom a taccsot.
Egy új hang szólalt meg a rádióban. Az aréna egyik tisztviselője folyamatosan figyelte a frekvenciát, hátha a későbbi felvételbe be lehet vágni a beszélgetésüket.
- Miss Metz, itt az aréna vezérlője. Megadja magát, és szüksége van orvosi segítségre?
- Igen, és azt hiszem igen.
És ezzel vége is volt. Michael ott maradt a helyszínen, amíg a megérkező mentősök kiszedték a fülkéből Kelley-t, aztán Fosztogatójával ment egy győzelmi kört a stadionban. A Fekete Csillag istálló és az Északi Tengeröböl aréna vezetői rendeztek egy kis látványosságot a kedvéért. A holografikus projektorok négyszáz méterenként egy mech képét vetítették elé. Először egy Támadót, amely nehézlézerének egyetlen sugarától darabokra hullott. Aztán gyors egymásutánban egy Pusztító, egy Zeusz, egy Banshee és egy Berzerker következett - mindegyik az első sorsára jutott. A mechhangár ajtaját egy vadonatúj Hauptmann őrizte., de egyetlen lövéstől térdre hullott, és így is maradt, amíg a Fosztogató diadalmasan elvonult mellette. Mindegyik mech a Lyrán Szövetségben előszeretettel használt modell volt, és mindegyiket a jól ismert Steiner-kékre festették.
Az üzenet egyértelmű volt, különösen Michael Searcy számára. Nem fogja hagyni, hogy bármi is az útjába álljon. Vandergriff ma este legyőzi Albert Mayetskát, holnap délután pedig ő és Michael szemtől szemben állnak majd egymással a Steiner arénában. És Michael megsemmisíti Victor Vandergriffet.
Nem történhet másként.