Szellemcsapolás

A szerkezet, amelyre Cukit rákötötte Haplatán Bill két technikusa, Elliot és Thompson, nyilvánvalóan nem csupán az Ideáton beszerezhető alkatrészekből épült. Az oltárfüggöny mögötti falhoz erősített része óriási, hevenyészve összetákolt készülék volt, darabjai valószínűleg a Fő utcai gyógyszertárból származtak, valamint egy garázsból, vagy a csirkegyárból, esetleg mindkettőből.

A szívében azonban mágikus mechanika látszott, és Cuki úgy gondolta, ezt nem Csirkevárban találták, hacsak nem az Izabella hozta ide véletlenül, nagy szerencséjükre. Valószínűbb volt, gondolta aggódva Cuki, hogy valaki az Abaratról szállította ide, ami azt jelentené, hogy megújult a kereskedelem a két világ között. Talán soha sem maradt teljesen abba, és az apjának csak a megfelelő embereket kellett megtalálnia a gép alkatrészeinek a beszerzéséhez.

Két olyan része volt a szerkezetnek, amelyen tisztán látszott az abarati technológia. Az egyik egy cirka egy méter átmérőjű, lüktető gömb volt – hibákkal teli üvegből a készülék közepén. Olyan szaga lett tőle a levegőnek, mint amikor nyáron belecsap valamibe a villám: édes és fémes. A második abarati alkatrész a gömböt tartó, bizarr mechanika volt. Egy régi tévé belsejére hasonlított, de kissé meg volt olvadva, és egy kisebb fehér bogárcsalád fészkelt benne; ezek olyan gyorsan mozogtak a belsejében, hogy szinte alig lehetett őket szemmel követni.

A harmadik része pedig egy szék volt.

– Ülj le – mondta az apja. – Csak rajta. És mielőtt még megpróbálkoznál valamelyik trükköddel, ne felejtsd, hogy az anyád otthon mélyen alszik. Védtelen. Megértetted?

Cuki bólintott.

– Mondd ki!

– Megértettem – felelte csendesen, és beleült a székbe.

– Uram, kiléphetnék egy kicsit a levegőre? – kérdezte az egyik férfi, miközben Elliot és Thompson széttekerte a tűben végződő csöveket. – Mindig felfordul a gyomrom az ilyen orvosi dolgoktól.

– Nem, Futterman – csattant fel Haplatán Bili. Az ideges férfi, akiben Cuki a Riley utcai szupermarket üzletvezetőjére ismert, tétován engedelmeskedett a prédikátornak. Bill megragadta a karját, és magához vonta. – Szépen itt marad…

– Muszáj? Szerintem…

– Nem érdekel, hogy mit gondol. Ennek a templomnak én vagyok a tisztelendője, és ha az Úr kedvében akar járni, akkor jobb lesz, ha azt teszi, amit mondok, a mindenit!

Futterman jámboran a helyén maradt, állt ott, ahol mondták. Az összes szín kifutott az arcából, krétafehér volt az ábrázata. Cuki megsajnálta. Annyira látszott, hogy fél. Mintha észrevette volna, hogy nézi, mert a szeme felé villant. Cuki kétségbeesetten szerette volna biztatni valamivel. Sugallni akart az elméjének egy gondolatot, olyasmit, hogy: Minden rendben lesz. A prédikátor csak egy kis zsarnok, aki talált egy pár varázskalapot. Nincs valódi hatalma.

Annyira elmerült ebben, hogy egy pillanatra megfeledkezett a saját helyzetéről, de aztán az apja apró biccentésére Elliot és Thompson összhangban, gyakorlottan leguggoltak a fehér bogarakkal teli, kissé olvadt tévé két oldalánál, majd hosszú, fekete és sárga kábeleket húztak belőle elő. A kábelek végén kis, kupakkal lezárt tárcsák voltak, a két férfi pedig óvatosan lecsavarta a kupakokat.

– Akkor ezt most szépen beindítjuk – mondta Bili.

Cuki háta mögé nyúlt, és felkapcsolt valamit, amitől a gép mély, panaszos nyögést hallatott. Thompson és Elliot tudta, mi a dolga. Erőlködés nélkül széttárták Cuki mindkét tenyerét, és beléjük helyezték a két tárcsát.

– A helyükön vannak a szűvő-fészkek, uram. Készen állunk.

Bill megnyomott még két kapcsolót, és Cuki érezte, hogy valami beteg dolog áramlik a testébe. A szűvők átszakították átlátszó tenyerét, és vékony csápokat eresztettek a kezébe. Azonnal megérezte ezeknek a szűvőknek nevezett lényeknek a féktelen éhségét. Nyomban elgyengült, mintha az életet csapolták volna le belőle.

– Apu, kérlek… – motyogta Cuki álmában.

– Hallottátok? – kérdezte Malingó. – Az apjához beszél vajon?

– Egek – mondta Hiába János. – Az az ember egy pszichopata.

– Cuki tudja kezelni – jelentette ki Pántlika János.

– Neked ez úgy hangzott, mintha kézben tartaná a dolgokat? – kérdezte Kígyó János.

– Olyan, mintha haldokolna – mondta Geneva.

– Csak álmodik – vélte Pajkos.

– Nézz már rá erre a szegény lányra – replikázott Kígyó János. – Hiszen kínozzák. Tennünk kell valamit!

– Azt hiszem, ez egyszer igaza van – értett egyet Kim is.

– Láthatóan kínlódik.

Cuki arca egyre zaklatottabb lett. Malingó végignézett a János-fivéreken, Kimen és Geneván, akik mind ugyanolyan fájdalmas arckifejezést vágtak, mint Cuki.

– Fel kell keltened – döntötte el Geneva.

– De akkor mi lesz vajon? Még sosem láttam ilyennek – aggódott Malingó.

– Ó, egek… – mormolta Geneva. – Most elbizonytalanítasz, pedig az ösztöneimre szoktam hallgatni.

– Te mit gondolsz, Malingó? – kérdezte Kim.

– Szerintem… – kezdte halkan, majd nagy levegőt vett –, szerintem nincs mit tenni, muszáj bíznunk abban, hogy tudja, mit csinál.

– Hát, nem úgy tűnik – mondta Kígyó János.

– Nem lesz semmi baja – nyugtatta meg Malingó. – Csak bízz benne!