A holnap tegnapja

Mint minden próféta, az Abarat jóskufárai is önteltek és harciasak voltak, megvetettek minden más látót. Az, hogy mind radikálisan különböző módon jutottak a következtetéseikre, csak olaj volt a tűzre. Az egyik a nyolcvannyolc lapos abarati tarokkban látta meg a jövőt, a másik a Gnómon arany mezőin legelő jutterkecskék ürülékében talált rá a holnap mintájára, a harmadik pedig, aki látta, hogyan táncolnak Zsémbellőn a bolondok házának őrültjei az ezegyszeri nádsíp dallamára, megfigyelte, hogy a jövendőt ki lehet olvasni az így mulató páciensek lábnyomából.

Így aztán a metódusaik és saját veszélyes önérzetük szakadéka által szétválasztott igazmondók sosem vetették össze egymással a jóslataikat. Pedig ha megteszik, akkor rájönnek, hogy bármilyen eltérőek is a módszereik, mindannyian ugyanazt a jövőt látják. Ugyanazt a gyászos jövőt.

Úton volt a sötétség. Határtalan, kérlelhetetlen sötét, amelytől kihuny minden csillag, minden hold megfogyatkozik az Éj egén, és a Nappal minden mennyének Napját kioltja.

Ha az Abarat prófétái félreteszik a hiúságukat és a túlzó önérzetüket amikor az árnyak először lopóznak az elméjükbe, és megosztják egymással a félelmeiket, ahelyett, hogy ragaszkodnának gyilkos titkaikhoz, még elkerülhetők lettek volna irigységük és mohóságuk tragikus következményei.

A tragédia nem csupán az őrületre és önpusztításra ítélt próféták elméjének elpazarolt tudásában rejlett – az a tény is része volt, hogy az Abarat már a mindent örökre megváltoztató, élő rémálom küszöbén állt.