Munn Laguna dühös

Ha nincs fölötte a hercegnő ábrázata, Cuki hamar feladja a küzdelmet a halálos szorításban. Szerencséjére elég volt belenéznie Boa gyönyörű, gyűlölettel teli arcába, és az erőt adott a harchoz, bár nem sok levegőt kapott. Cuki csak ütötte Boa arcát, újra meg újra, elszántan, és nem hagyta, hogy magába rántsa a szeme sarkában terjengő sötétség. De még így, hogy a dühe eszméleténél tartotta, sem állhatott ellen örökké a sötétség áljának. Az ütései egyre gyengültek, Boa pedig semmi jelét nem mutatta, hogy megsérült volna, vagy fel akarná adni. Egy hóhér kérlelhetetlen tekintetével nézett Cukira.

Aztán Cuki számára felfoghatatlan színkavalkád villant fel kíméletlen ábrázata mögött.

A színekhez tartozó hang ezzel szemben teljesen ismerős volt.

– Engedd el a lányt – mondta a bájoló vagy esküszöm, összetöröm a tested minden egyes csontját, és nem érdekel, hogy hercegnő

vagy-e.

Boa keze egy pillanattal később elengedte Cuki torkát, ő pedig hálásan vett két nagy lélegzetet az édes, tiszta levegőből.

A testének időbe telt visszaszorítani a hullámot, amelybe csaknem belefulladt, és mire összeszedte magát, Munn és Boa harca már távolabb folyt a helytől, ahol hevert. Amikor talpra állt és körülnézett, jóval feljebb látta meg őket a domboldalon. Méterekre álltak egymástól, de összekötötték őket a megidézett varázslatok csápjai – Munn asszony mágiája izzó ujjakkal mart Boába, a hercegnő idézései pedig dühödt tarantulákként táncoltak a bájoló körül. A csápokból fényes energiapelyhek peregtek – némelyik szentjánosbogárnyi, mások madár-méretűek voltak, és a két küzdő fél körülötti, megfeketedett fákkal és hamuval teli körben szállingóztak.

Mint mindig, Cuki most is felismerte, hogy ez nem az ő

súlycsoportja. Ezek ketten olyan mágiákkal vagdalkoztak, amiket ő nemcsak hogy nem ismert, de fel sem foghatott. Most éppen újabb ragyogó ártásokat és rontásokat szórtak egymásra. Azt felismerte, hogy a nyelv, amelyen kiáltoztak, ó-abarati volt, az idő saját anyanyelve.

Egy szótagot sem értett az oda-vissza kiáltozásból, de a tűzzel formált kör égett ágai élénk bizonyítékául szolgáltak a szavaik hatalmának.

A legtöbb hatalom-szilánk a hadszínterükön belül maradt, egy-kettő azonban elszabadult, és átalakított minden életet, amit az ágak vagy a gyökerek között talált. Erre a jelenségre a csodás hangú kapellahar-madarak példáján derült fény, mert a mágia denevér– és gyíkszerű lénnyé formálta őket; szerény csőreik a testükkel vetekedő

méretű pofává váltak, és átszakították az ágak, gallyak és levelek szövevényét, ahogy lezuhantak a magasból. A barlang kristályos mennyezetéről visszaverődő

ezüstös, szivárvány fénysugarak bevilágították a lenti sötétet.

Cukit egy pár pillanatra megbabonázta a cserjésből előbukkanó, számos egzotikus létforma – olyan teremtmények bizarr rokonai voltak ezek, amelyeket eredeti alakjukban