SHAKESPEARE

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

FORDÍTOTTA: ARANY JÁNOS

Ez a könyv az Országos Széchényi Könyvtár

Magyar Elektronikus Könyvtárából származik:

http://mek.oszk.hu

A konvertálást a Kindlevarázs készítette (szerkesztette: Schiff Beáta),

további PRC könyvek a Kindle Tékában:

http://kindlevarazs.wordpress.com/kindle-teka/

Ha támogatni kívánja munkánkat, azt a

http://kindlevarazs.wordpress.com/

oldalon található paypal gomb segítségével teheti.

2011

A borítón és a címlapon taláható képek a

http://sydneytheatre.net

és a

http://mapmagazine.com

oldalakról származnak

Tartalom

SZEMÉLYEK

Első felvonás

1. szín

2. szín

Második felvonás

1. szín

2. szín

Harmadik felvonás

1. szín

2. szín

Negyedik felvonás

1. szín

2. szín

Ötödik felvonás

1. szín

2. szín

SZEMÉLYEK

THESEUS, Athén ura

EGÉUS, Hermia atyja

LYSANDER           | szerelmesek Hermiába

DEMETRIUS          |

PHILOSTRAT, ünnepélyrendező Theseusnál

VACKOR, ács

GYALU, asztalos

ZUBOLY, takács

DUDÁS, fúvó-foldozó

ORRONDI, üstfoldozó

ÖSZTÖVÉR, szabó

HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya

HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe

HELÉNA, szerelmes Demetriusba

OBERON, tündérkirály

TITANIA, tündérkirályné

PUCK, vagy ROBIN-PAJTÁS

BABVIRÁG           |

PÓKHÁLÓ             |      tündérek

MOLY                     |

MUSTÁRMAG       |

PYRAMUS             |

THISBE                   |

FAL                         |      a közjáték személyei

HOLDVILÁG         |

OROSZLÁN           |

Más tündérek, királyuk és királynéjok kíséretében

Theseus és Hippolyta kísérői

Szín: Athén és egy közeli erdő

ELSŐ FELVONÁS

1. SZÍN

Athén. Terem Theseus palotájában.

Theseus, Hippolyta, Philostrat és kísérők jőnek

THESEUS                      Gyorsan közelget; szép Hippolytám,

A nászi óra; négy boldog nap új

Holdat derít föl; ah, de mily soká

Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,

Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,

Ki egy fiú örökjén teng sokáig.

HIPPOLYTA                 Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,

S elálmodozza négy éj az időt;

És akkor a hold, mint az égre újan

Felvont ezüst ív, fogja nézni dús

Menyegzőnk éjjelét.

THESEUS                                       Eredj, Philostrat,

Serkentsd örömre Athén ifjait;

Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:

A méla bút űzd a halotti házhoz,

Sápadt alakja nem közénk való.

Philostrat el

Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,

Bántalmakon vevém szerelmedet;

De a menyegző más hangból megyen:

Az fény, az ünnep, az vigság legyen.

Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jőnek

EGÉUS                          Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!

THESEUS                      Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?

EGÉUS                          Panasszal és bosszúsággal teli

Jövök leányom, Hermiám iránt. -

Demetrius, állj elő. – Kegyelmes úr,

Ez az, kinek nejűl igértem őt.

Lysander, állj elő: s ez itt, uram,

Ez bűvölé meg gyermekem szivét:

Te, te Lysander, adtál néki verset,

S váltál szerelmi zálogot vele:

Te zöngted a holdfénynél ablakán

Álhangon álszerelmed énekit;

Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,

Nyalánkság és tanult fogásid által

(Mi balga lyánynak mind nyomós követ),

Képzelme mássát te orroztad el;

Csellel csenéd ki gyermekem szivét,

S tetted fanyar-dacossá ellenem

Az engedelmest. – Én tehát, uram,

Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed

Előtt se vállalná Demetriust:

Athéne ős jogán követelem,

Hogy mint enyémmel bánhassak vele,

S vagy e derék ifjúnak adjam őt,

Vagy a halálnak, mit törvényeink

Rögtön fejére szabnak íly esetben.

THESEUS                      És Hermia? Fogadj szót, szép leány.

Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől

Eredtek összes bájaid; igen,

Kinek viasznyomása vagy te csak,

És akitől függ, épen hagyni a

Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.

Demetrius jeles, derék fiú.

HERMIA                       Lysander is.

THESEUS                                     Magában ő is az:

De nem birván atyád igéretét,

A másikat kell tartanod jelesbnek.

HERMIA                       Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

THESEUS                      Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.

HERMIA                       Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.

Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,

Szemérmem is hogyan engedheti

Ily körben érzelmimről szólanom;

De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,

Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én

Demetriushoz nőül nem megyek.

THESEUS                      Halállal halni meg, vagy mindörökre

Száműzni férfi-körből tenmagad.

Vess hát sziveddel számot, Hermia,

Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:

Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,

Viselni vesztaszűzek öltönyét,

Sötét zárdába csukva, holtodig

Sivár apáca lenni s elhaló

Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.

Háromszor áldott, ki vérét leküzdve

E szűzi pályát híven futja meg;

Hanem letörve mégis boldogabb

A rózsa, mint ha szűz tövissein

Áldott magányban nő, él és hal el.

HERMIA                       Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,

Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról

E férfiért, kinek gyülölt igáját

Szivem hódolva el nem ösmeri.

THESEUS                      Időt adok még a megfontolásra:

S majd a jövő újholdkor – az napon,

Mely szép arámmal engem összefűz

Örök frigy által – vagy halálra készülj

Mint engedetlen ősz atyád iránt,

Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;

Vagy a Diána oltárán örökre

Sivár, magános életet fogadni.

DEMETRIUS                 Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,

Add fel jogomnak áligényedet.

LYSANDER                  Birod, Demetrius, atyja szerelmét;

Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.

EGÉUS                          Gúnyos Lysander! jó, ő birja hát

Szerelmem, és ez néki adni kész,

Ami enyém! A lány enyém; azért

Demetriusra átruházom őt.

LYSANDER                  Uram! vagyonra, vérre nem vagyok

Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;

Van birtokom, csakoly jól rendezett,

(Ha nem különben) mint Demetriusnak;

És ami több, mint mind e kérkedés,

Engem szeret szépséges Hermia.

Mért hát feladni gyáván jogomat?

Demetrius, szemébe mondom ezt,

Nedár leányát, a bájos Helénát

Szerelmi csábitással megnyeré;

S az most eped szegény, híven eped,

Bálványozásig, e rossz hűtlenért.

THESEUS                      Hallottam erről, volt is szándokom

Beszélni, megvallom, Demetriusszal;

De szorgos ügybajom közt feledém. -

Azonban, jer velem, Demetrius,

Egéus, jertek mindketten velem:

Egy kis magános lecke vár reátok. -

Te meg, szép Hermia, szeszélyidet

Atyád parancsának rendeld alá,

Másképp Athéne zord törvénye (melyet

Nem áll jogomban meglágyítani),

Halálra, vagy rideg életre szán. -

Hát te, szerelmem?… Jer, Hippolyta;

Jerünk, Egéus és Demetrius:

Egy s más dologra majd nászunk körül

Használni foglak, s holmit közleni,

Mi bennetek közelről érdekel.

EGÉUS                          Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.

Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és kíséret el

LYSANDER                  No édes?… arcod mért ily halovány?

Rózsái mért hervadnak ily hamar?

HERMIA                       Tán mert eső nincs rájok, bár szemem

Viharja őket váltig öntözi.

LYSANDER                  Ó, jaj! a hű szerelmek folyama,

Amennyit én olvastam, vagy regében

Hallottam, kényelmes nem volt soha;

De majd a vérség volt különböző -

HERMIA                       Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.

LYSANDER                  Majd korra nézve állt be akadály -

HERMIA                       Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.

LYSANDER                  Majd a rokonság választása dönte -

HERMIA                       Ó, kész pokol! szeretni más szemévei.

LYSANDER                  Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,

Halál, betegség, harc rohanta meg,

S percig-valóvá tette, mint a hang,

Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!

S mint villám fénye kormos éjszakán,

Mely pillanatra földet és eget

Föltár, de míg ezt mondanók: nini!

Már a sötétség torka nyelte be.

Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

HERMIA                       Ha hát a hű szerelmet akadály

Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;

Azért tanítson tűrni e kisértet,

Ha már ez oly szokott szerelmi baj,

Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,

Szegény szerelmünk útitársai.

LYSANDER                  Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.

Van nékem egy jó néném, aki özvegy,

Dús jövedelmü, és gyermektelen:

Lakása innen hét mérföld csupán;

S engem szeret, mint egyetlen fiát.

Ott elvehetlek, édes Hermiám,

Athéne zord törvénye ott nem ér.

Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel

Atyád lakából, és ama ligetben,

Mely városunkhoz egy mérföldre van,

(Hol téged egykor s a kedves Helénát

Találtalak volt május ünnepén)

Ott várni foglak.

HERMIA                                             Jó Lysanderem!

Esküszöm Ámor legfeszesb ivére

S aranyhegyű nyilára itt neked;

A hű galambra, mit kedvell Cythére,

S mindenre, ami forraszt szíveket;

A tűzre, mely lángolt Didó alatt,

Midőn a csalfa trójai szaladt;

Amennyi férfi-hit már szegve lőn,

Mely számra több, mint nő valaha tőn:

Hogy holnap éjjel a mondott helyen

Hű kedvesed bizonnyal megjelen.

LYSANDER                  Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.

Heléna jő

HERMIA                       Hová sietsz, Heléna, szép-magad?

HELÉNA                       Szépnek gunyolsz? Vedd vissza „szép” szavad:

Boldog szép! mert szeret Demetrius,

Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;

S ajkad zenéje dallamosb neki,

Mint kis pacsirta zengő éneki

A pásztornak, midőn zöld bársony a

Vetés, s rügyedzik a galagonya.

Ragály ragad: ó, bár ragadna rám

Arcod, beszéded is, szép Hermiám!

Fülemre szózatod, szemed szememre,

Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!

Ha volna egy világom: mind elédbe

Raknám, az egy Demetriust kivéve.

Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,

Mellyel szivét úgy megbilincseled?

HERMIA                       Mordan tekintek rá, mégis szeret.

HELÉNA                       Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!

HERMIA                       Ha megszidom, szerelme a viszonzás.

HELÉNA                       Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!

HERMIA                       Utánam jár, ha mégúgy megvetem.

HELÉNA                       S engem kerül, ha mégúgy szeretem!

HERMIA                       Nem én hibám, Heléna, hogy imád.

HELÉNA                       Csak bájodé: ó, voln’ enyém hibád!

HERMIA                       Légy nyugton: engem ő nem lát soha;

Lysander és én szökünk innen tova.

Amíg Lysandert nem láttam, Helén,

Athént paradicsomnak képzelém:

S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,

Hogy üdvem így pokollá válhatott.

LYSANDER                  Heléna, tőled mért titkoljuk el:

Holnap, ha Phoebe éji útra kel,

S ezüst arcával habtükörbe néz,

S hig gyöngye a mezőn elhintve lész -

Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,

Athéne kapuin elillanunk.

HERMIA                       És a ligetben, hol friss ibolyán

Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,

Kiöntve gondtól dadogó szivünk -

Lysander és én össze ott jövünk;

S onnan, Athénének fordítva hátot,

Megyünk keresni új hont, új barátot.

Isten veled, barátnőm; zárj imádba;

S Demetrius szeressen még, imádva.

Légy ott, Lysander; holnap éjfelig

Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. (El)

LYSANDER                  Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,

Demetrius viszonzó kebelén.  (El)

HELÉNA                       Mily boldog némely ember! Engem éppen

Oly szépnek tart mindenki Athenében;

Mit ér? Demetrius izlése más

Csak ő nem tudja, mi köztudomás.

S mint ő csalódik Hermia kecsét

Nagyítva: túlzom én az ő becsét.

Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;

Nem szeme lát, csak szíve – s ez okon

Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;

Elméje van s balúl itél vele:

Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.

Gyereknek is jól mondják annyiban,

Hogy oly könnyelmű választásiban,

És, mint játszó gyerek szavát szegi,

Játszik hitével, sosem áll neki:

Demetrius is, míg nem látta őt,

Hogy’ szórta esküit, mint jégesőt!

S alig sütött Hermia fénye ki,

A jég elolvadt: zápor hull neki!

Most a szökést megyek tudtára adni;

Majd éjjel a ligetbe fog szaladni

Utána; s ha ezért hálája vár rám,

Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;

De látnom azt, ha majd a távozó

Üresen tér meg – oly jutalmazó!  (El)

2. SZÍN

Szegényes lak Athénben

Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Ösztövér jőnek

VACKOR                      Itt az egész társaság?

ZUBOLY                       Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista szerint.

VACKOR                      Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik egész Athénben képesnek találtattak, hogy e mi komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt, menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

ZUBOLY                       Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a darab; aztán olvasd a játszók neveit, s a többi.

VACKOR                      No hát, a darab. – Egy igen siralmas komédia, Pyramus és Thisbe borzasztó kegyetlen haláláról.

ZUBOLY                       Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost, Vackor barátom, szólítsd a játszókat lista szerént. – Sorba, urak!

VACKOR                      Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós, takács.

ZUBOLY                       Jelen. Mi a szerepem? s tovább.

VACKOR                      Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.

ZUBOLY                       Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?

VACKOR                      Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan megöli magát.

ZUBOLY                       No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza az ember; ha én azt eljátszom, lesz drága dolog a nézők szemének; vihart indítok, szánakozást gerjesztek, néminemű részben. Halljuk a többit: – azonban legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani: Herkulest pompásan játszanám, vagy egy oly szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.

                      „A bérc dühöng,

                      S a sziklatönk

                      Rombolva döng

                         A börtön zárán:

                      És Fébusch gyors

                      Kereke forg, s

                      Jó vagy bal sors

                         Támad sugárán.”

Ez egyszer a fellengős! – No, olvasd a többi játszót. – Ez már Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh; a szerelmes inkább csak pityereg.

VACKOR                      Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.

DUDÁS                         Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR                      Te Thisbével birkózol meg.

DUDÁS                         Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?

VACKOR                      Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.

DUDÁS                         Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már ütöget a bajuszom.

VACKOR                      Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan tudsz beszélni, ahogy akarsz.

ZUBOLY                       Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony hangon tudok beszélni: „Tisbí! Tisbí! – Ah, Pyramis, ídes kincsem! Tisbéd hív; híved szíve hív!”

VACKOR                      Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás, Thisbét.

ZUBOLY                       No jó. Tovább.

VACKOR                      Ösztövér Róbert, szabó.

ÖSZTÖVÉR                  Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR                      Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani. – Orrondi Tamás, üstfoltozó.

ORRONDI                     Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR                      Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját. – Gyalu asztalos, te az oroszlán szerepét. Most már, úgy hiszem, rendben van az egész komédia.

GYALU                         De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek, add ide, mert kissé nehéz fejem van.

VACKOR                      Játszhat’d azt extempore, hiszen csak ordítni kell.

ZUBOLY                       Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: „Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!”

VACKOR                      De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra ijesztenéd a fejedelemnőt s az asszonyságokat, hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor nem kéne több, hogy mind felaggassanak bennünket.

MIND                            Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.

ZUBOLY                       Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket eszökből kiriasztja, csupán annyi eszök marad, hogy bennünket felkössenek; de forcírozom a hangomat, oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb; úgy fogok ordítni, mintha csalogány volnék.

VACKOR                      Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus kedves arcú legény; nyalka legény, minőt csak nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó úrfi; tehát mindenesetre Pyramust kell játszanod.

ZUBOLY                       Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?

VACKOR                      Hát amilyennel tetszik.

ZUBOLY                       Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín szakállal, vagy tulipiros szakállal, vagy franckoronaszín szakállal, vagy csupa sárgával.

VACKOR                      A francok közül némelyiknek már egy szál szőre sincs: akár sima állal játszanád. – De urak! itt a szerep; kérlek, követlek, kényszerítlek, holnap estig jól bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben, a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon, megtarthatjuk a próbát; mert ha a városban gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz kellő requisitumokat. Kérlek, el ne maradjatok aztán.

ZUBOLY                       Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással és kurázsival lehet tartani. Minden ember hozzálásson; tanulja be, mint a karikacsapás; adieu.

VACKOR                      A fejedelem cserfájához gyűlünk.

ZUBOLY                       Jól van, jól! törik-szakad.

Mind el

MÁSODIK FELVONÁS

1. SZÍN

Erdő Athén közelében

Egy tündér és Puck jőnek szembe

PUCK                            Hohó, szellem! hová mégy?

TÜNDÉR                             Hegyen át, völgyön át,

      Tüskön-bokron keresztül,

      Berken át, kerten át,

      Tűzön-vízen keresztül,

      Járok, hol madár se volt,

      Sebesebben mint a hold.

      Tündér királyné az asszonyom,

      Fűre gyöngyét én harmatozom;

      Testőre a sok kankalin,

      Aranyköntöst reájok ád,

      A pettyek rajta: mind rubin,

      Azokba rejti illatát.

Most itt nehány csöpp harmatot szedek,

S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;

Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,

Mert jő királyném és tündéri népe.

PUCK                            Ma a királynak lesz itt mulatása,

Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;

Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,

Hogy Indiából egy királyfiat

Magának apródul elszöktete;

Sosem volt íly szép váltott gyermeke,

S nagy a fiúért Oberon haragja,

Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:

De a királyné csak nem engedi,

Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.

S nem jőnek össze rezgő csillagoknál

Azóta, rónán, berken vagy pataknál

Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,

Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.

TÜNDÉR                       Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy

A csintalan, gonosz manó; te vagy,

Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;

Ki pórleánynak rémülést szerez;

Malmot megindít; tejfölt megszedi;

Nőt lelke-fogytáig köpülteti;

Higgadni a sört meg nem engedi;

Tévútra csal vándort, s kineveti.

De ki Hobgoblin, édes Puck neven

Szólít, segíted; dolga jól megyen:

Nem az vagy-é?

PUCK                                        Találtad, cimbora.

Hát én vagyok az éj víg vándora,

Ki Oberont is megnevettetem,

Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,

Nyerítve hozzá mint szép kancaló;

Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,

Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,

Iváskor én ajkához billenek,

Hogy a sör mind aszú keblére fut.

Mesél egy néni szörnyü szomorút

S engem néz háromlábu zsámolyul:

Kibiccenek alóla; felborul,

Óbégat és majd megful, úgy köhög;

A többi oldalához kap, röhög,

Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet

Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. -

De félre, tündér: itt jön Oberon.

TÜNDÉR                       Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.

Egyfelől Oberon kíséretével, másfelől Titánia a magáéval jőnek

OBERON                      Üdvöz ne légy, gőgös Titánia.

TITÁNIA                       Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!

Kerülni esküvém ágyát s körét.

OBERON                      Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?

TITÁNIA                       Én akkor asszonyod; de jól tudom még,

Midőn Tündérhonból elillanál,

S ültél egész nap mint Corin, dudálva

Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának

Szerelmet búgva. Mért jössz most ide

Legtávolabb fokárul Indiának,

Hanemha, mert a pozsgás amazon,

Harcos, kemény-övedzős szeretőd

Kél egybe Theseusszal? és te jössz

Megáldni sok örömmel ágyokat.

OBERON                      Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,

Hippolytával így faggatni, tudván,

Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?

Nem te család el szürke éjen őt

Az elrabolt Perigenéia mellől?

Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,

Szép Ariadne s Antiop’ iránt?

TITÁNIA                       Mindezt csupán féltésdühöd koholta:

S azon nyárkezdet óta nem jövénk

Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,

Köves patak, vagy szittyós és körül,

Vagy szirtszegélyü tengerpartokon

Szél füttye mellett körben lejteni,

Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.

Igy a hiába sípoló szelek

Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt

Szoptak fel a tengerből, mely leesvén

Úgy feldagaszta minden kis folyót,

Hogy büszkén múlta feljül partjait:

Hiába vonta jármát az ökör,

Földműves ingyen izzadt; és a zöld

Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.

Üres az ól a vízbefúlt mezőn,

A mételyes nyáj hízlal varjakat;

Iszap borítja a pásztor-tekét,

S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen

Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.

Nem ér halandó ember víg telet,

Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;

Miért is a hold, e folyam-királynő,

Sápadt dühében mossa a leget

S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:

Igy minden évszak önmérsékletét

Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér

Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;

S az agg Hyems jeges tar homlokát

Szép nyári bimbók illatos füzére.

Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,

Termékeny ősz, komor tél megcseréli

Szokott mezét; s a megdöbbent világ

Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.

S im, a gonosznak mind e fajzata

Kettőnk viszályos harcából eredt:

Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

OBERON                      Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.

Mért bántsa Oberont Titánia?

Hisz én csak egy kis váltott gyermeket

Kérek, hogy apródom legyen.

TITÁNIA                                             Ne is szólj:

Országodért sem én azt a fiút.

Az anyja rendem hölgye volt, kivel

Gyakran csevegtem éjjel India

Balzsam-legében és gyakorta űlénk

Együtt a Neptun sárga fövenyén,

Kisérve szemmel a kalmár hajót;

S nevettük, a vitorla hogy dagad,

Ledér szelektől hogy lesz viselős;

Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,

(Mert keble már ifjammal dús vala)

Utánzott a fövényparton, csigáért

El-elhajózva, meg-megtérve, mintha

Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.

De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,

S az ő kedvéért tartom a fiút,

S az ő kedvéért nem válok meg attól.

OBERON                      Meddig kivánsz maradni e ligetben?

TITÁNIA                       Tán míg a Theseus nászéje tart.

Ha tetszik holdfényen kört lejteni

S vigalmainkat nézni, jer velünk;

Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.

OBERON                      Add nékem a fiút, s megyek veled.

TITÁNIA                       Országodért sem én. – Tündérek el!

Ha nem megyek, látom, civódni kell.

Titánia és kísérete el

OBERON                      Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,

Míg e dacért meg nem kinoztalak.

Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,

Midőn leültem egyszer a fokon

S hallék egy cselle hátán hableányt,

Ki olyan édes dallamot lehellt,

Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,

S több csillag őrülten rohant le, hogy

A hableány zenéjét hallja?

PUCK                                                    Jut.

OBERON                      Azon időben láttam én (te nem),

Repűlni a föld s a hűs hold között

Tegzes Cupídót: biztos célba vőn

Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;

Pattant az ívről a szerelmi vessző,

Átfúrni képes százezer szivet:

De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki

A vizenyős hold szűz sugáriban,

S a fejedelmi papnő elhaladt

Szűz gondolattal, szerelem nekűl.

Szemmel kisértem az eső nyilat:

Egy kis virágra hullt az nyúgoton,

Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:

Hivják a lányok „égő szerelemnek”,

Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:

Alvó szemekre csöppenő leve

Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt

Az ébren elsőbb látta lény iránt.

Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire

A leviathán egy mérföldet úsz.

PUCK                            Övet kerítnék negyven perc alatt

A föld körül.  (El)

OBERON                                        Ha nálam e virág,

Lesem, mig elszunnyad Titánia,

S akkor szemébe csöppentem levét,

S az első tárgyat, mit ébredve meglát

(Oroszlán, medve, farkas vagy bika,

Majom vagy fürge pávián legyen),

Szerelme vad hevével üldözi;

S addig szeméről e bájt nem veszem le

(Mert más virággal könnyü tennem azt),

Míg át nem adja nékem a fiút.

Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,

S kihallgatom, miről foly a beszéd.

Demetrius jő, Heléna követi

DEMETRIUS                 Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.

Hol van Lysander és szép Hermia?

Azt én ölöm meg, ez engem megöl.

Ugy mondtad, e ligetbe szöktenek,

S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,

Mert Hermiámat nem találom itt.

Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.

HELÉNA                       Te vonzasz engem, ércszivű delej;

De nem vasat vonzsz, mert az én szivem

Hű mint acél: szűnj meg hát vonzani

S nem lesz erőm követni tégedet.

DEMETRIUS                 Csábítlak én? Szépen szólok veled?

Nem mondom a legőszintébb valót,

Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?

HELÉNA                       De én azért is még jobban szeretlek.

Vadászebed vagyok, Demetrius,

Minél inkább versz, én hizelkedem;

Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,

Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,

Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.

Mit kérjek ennél hitványabb helyet

Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)

Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?

DEMETRIUS                 Ne szítsd tovább lelkem gyülöletét:

Ha látlak is, rosszul vagyok belé.

HELÉNA                       És én, ha nem látlak, vagyok roszúl.

DEMETRIUS                 Nagyon kitetted nőiségedet:

Elhagyni a várost, s személyed annak

Kezébe adni, aki nem szeret;

Az éji alkalomra s egy vadon hely

Kísértetése bízni könnyeden

Szép szűziséged gazdag értekét.

HELÉNA                       Erényed a kezesség efelől.

Nincs éj nekem, ha látom arcodat.

Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;

Nem is hiányzik társaság ez erdőn,

Te vagy szememben az egész világ:

Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,

Midőn egész világ néz itt reám?

DEMETRIUS                 Én elfutok s elbúvok a csalitba,

Itt hagylak, a vadak kényére mindjárt.

HELÉNA                       A legvadabbnak sincs oly kő szive.

Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,

Apollo elfut s Daphne kergeti,

Ölyvet galamb űz, s a szelídke gím

Tigrist vadász. Ó, céltalan sietség!

Ha gyávaság üldöz s erő szalad.

DEMETRIUS                 Én nem vitázok itt tovább; eressz;

S ha még utánam jősz, nem állok érte,

Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.

HELÉNA                       Ó, jaj! templomba, városon, mezőn

Bántasz te engem. Píh, Demetrius!

Sértéseid botrányt hozók nememre:

Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,

Nem kérhetünk, csak kérőt fogadunk;

De én követlek, s menny lesz a pokol,

Ha majd kezedtől szívem haldokol.

Demetrius és Heléna el

OBERON                      Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el

E berket, hogy te futsz, ő esdekel.

Puck visszajő

Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.

PUCK                            Igen, ihol van.

OBERON                                             Kérlek, add ide.

Van egy kies part, hol kakukfü nő,

Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,

Fölötte sűrü loncból mennyezet,

Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet:

Ringatva ott szunnyad tánccal, zenével

Titánia egy kissé minden éjjel;

Ott vedli tarka bőrét a kigyó,

Mely gúnya éppen egy tündérre jó:

Én ott szemére hintem a levet

S betölti szívét ocsmány képzelet.

Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:

Egy athenéi hölgy szeretve kerget

Egy gőgös ifjat, ki nem tűrheti:

Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti,

A hölgyet lássa. Hisz megösmered

Athéni öltözetről embered.

Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt

Jobban szeresse, jobban mint ez őt.

S találkozol kakasszóig velem. (El

PUCK                            Ne félj, királyom; szolgád ott terem.  (El)

2. SZÍN

A liget más része

Titánia jő, kísérettel

TITÁNIA                       No még egy körtánc, egy tündéri dal,

És akkor, egy perc harmadára, el:

Ki férget ölni pézsmák bimbain

Ki bőregérrel víni szárnyakért,

Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;

Ki meg elűzni a lármás bagolyt,

Mely itt huhogva nagy szemet mereszt

Vigalmainkra. Most egy altató dalt;

És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.

Tündérek dala

ELSŐ TÜNDÉR            Kettősnyelvü pettyes kígyók,

Tüskedisznók, innen el;

Félre undok poc, vakondok,

Asszonyunkhoz ne közel!

KAR                              Philoméla dalabáj

Zengje lágyan: lullabáj

Lulla, lulla, lullabáj,

  Semmi bű

  Semmi báj

Asszonyunkra itt ne szállj;

Jó’tszakát, lullabáj.

MÁSODIK TÜNDÉR    El, szövő pók, itt ne járj,

Hosszulábu nagy kaszás;

Félre, dúgó éjbogár,

Csiga, féreg, minden más.

KAR                              Philoméla dalabáj,

Zengje lágyan: lullabáj,

Lulla, lulla, lullabáj,

  Semmi bű

  Semmi báj

Asszonyunkra itt ne szállj;

Jó’tszakát, lullabáj.

ELSŐ TÜNDÉR            Minden úgy van, amint kell.

Álljon őrt egy, és mi el!

Tündérek el. Titánia alszik

Oberon jő

OBERON                      (a virágot Titánia szemébe facsarván)

Amit e szem ébren lát,

Annak hasson bűve rád,

Azt szeresd meg, azt imádd;

Tigris, medve, macska bár

S lenne vadkan, leopárd:

Véld, hogy az szerelmi pár.

Kelj, ha ilyes erre jár. (El)

Lysander és Hermia jőnek

LYSANDER                  Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,

El is tévedtem, azt se titkolom.

Várjunk, pihenjünk, Hermiám, ha tetszik.

Míg a nap enyhadó sugára tetszik.

HERMIA                       Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,

Én e halomra hajtom fejemet.

LYSANDER                  Egy hant legyen kettőnk párnája itt:

Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.

HERMIA                       Nem úgy, Lysander: ha szeretsz, galambom,

Feküdj odább, ne ily közel, ha mondom.

LYSANDER                  Ó, kedvesem, hiszen ne értsd balul,

Amit szerelmem esd ártatlanul.

Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,

Hogy már a kettő nem két-számba megy:

Egy eskü lánca fűzi kebelünk:

Két kebel egy hit: összes lételünk.

Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,

S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.

HERMIA                       Lysander szójátékot űz velem.

De, jó barátom, hogyha engemet

Szeretsz, odább feküdj, s tarts illemet,

Amennyi távolt ifju és leány

Közt a világi tisztesség kiván,

Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.

Tartson szerelmed az életen át.

LYSANDER                  Ámen imádra; áment rebegek:

Éltem szakadjon, ha törvényt szegek. -

Most minden enyhét öntse rád az álom.

HERMIA                       Felét a jókivánónak kivánom.

Elalusznak. Puck jő

PUCK                            Összejártam a cserét,

S athenéit nem lelék,

Hogy szemén a fűlevet

Megpróbáljam, mit tehet.

De ni, Éj és Csend! ki ez?

Rajta athenéi mez:

Uram ifja lesz, ki bánt

S gúnyol egy athéni lányt;

S íme, a szüz is ledőlt,

Ágya nyirkos, durva föld.

Szende lélek! hogy fekszel

E pimaszhoz oly közel?

Hé! kölök! tartsd a szemed:

Hintem rá e báj-levet;

Majd ha ébred ez a szem,

Űzze álmát szerelem.

Ébredj föl, ha távozom,

Mert reám vár Oberon. (El)

Demetrius jő és Heléna futva

HELÉNA                       Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.

DEMETRIUS                 Lódulj, ha mondom, mert vesztedre futsz.

HELÉNA                       Ó, a sötétben hagynál? azt ne tedd.

DEMETRIUS                 Maradj; ne merj követni engemet.

Demetrius el

HELÉNA                       Ó! e futásban már alig lehellek.

Minél tovább esdem, még úgy se kellek.

Boldog Hermia, bárhol pihen ő,

Mert van szemében áldott vonzerő.

Hol vette tényét? haj! nem sós könyektől.

Gyakrabban ázott az enyém ezektől.

Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,

Hisz tőlem a vad is rettegve fut;

Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed

S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.

Mely gaz tükör vett rá csalóka fénnyel,

Mérkőznöm Hermia csillagszemével!

De ki ez itt? Lysander, fekve! holt?

Vagy alszik? – Sebje nincsen; vér se folyt. -

Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.

LYSANDER                  (fölserken)

A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.

Heléna! átvilágló tünemény!

Természet túltesz a mű remekén:

Kebledben ím a szívet látom én.

Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,

Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!

HELÉNA                       Ne mondj, Lysander, ó, ne mondj ilyet.

Szeresse Hermiát: ó, Istenem!

Mit bánod azt te? Hermia tied,

Te érd meg azzal.

LYSANDER                             Én? ővéle? Nem!

Sőt bánom útált perceim körében.

Nem Hermiát, Helénát szeretem.

Hollót galambért ki nem ad cserében?

A férfi vágya értelmét uralja,

S te vagy különb leány, eszem bevallja.

Idővel érik a gyümölcs, növény:

Éretlen ifju voltam eddig én;

De most a férfikor teljéhez érve,

Az értelem lőn vágyaim vezére,

S hí szép szemedhez, hol a szerelem

Édes kalandját írva föllelem.

HELÉNA                       Ó, mért születtem én ily hetyke gúnyra!

Tőled kivált, velem így bánni csúnya!

Nem elég hát, ifjú ember, nem elég,

Hogy egy édes pillantást sem nyerék,

Nem is fogok, Demetrius szeméből -

Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?

Fáj tőled ezt, nagyon fáj hallani,

Csúf módra így szerelmet vallani.

Élj boldogul: ámbár – zokon ne essék -

Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.

Ó, hogy a nő, kit ifja megvetett,

Más férfinál sem nyer kiméletet! (El)

LYSANDER                  Nem látta ezt. – Aludj csak, Hermia,

Többé Lysander rád se néz soha;

Mert mint ha édest élvezénk sokat,

Annál erősebb undor látogat;

Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek

Elhágy, legundokabb a rászedettnek:

Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,

Légy meggyülölve – de kivált nekem.

És te, szerelmem összes indulatja,

Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. (El)

HERMIA                       (felsikolt)

Ne hagyj, Lysander! kígyó – istenem;

Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.

Ó, boldog isten, milyet álmodám!

Hogy reszketek belé most is; no lám.

Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,

És te mosolygva nézted vesztemet.

Lysander! nincs sehol? Mindenható!

Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.

Lysander, szólj! édes Lysanderem,

Az égre, szólj! megöl a félelem.

Nincs válasz? – értem; hűtlen itt hagyál:

De fölkereslek: vagy te, vagy – halál! (El)

HARMADIK FELVONÁS

1. SZÍN

Ugyanott. A tündérkirálynő alva.

Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek

ZUBOLY                       Mind itt vagyunk?

VACKOR                      Top, top; és ez itt rettentő jó hely a próbára. Ez a kis zöld gyep a színpad, ott az a galagonyabokor öltözőszoba; s egészen úgy csináljuk, mint majd a fejedelem előtt.

ZUBOLY                       Hallod-e, Vackor?

VACKOR                      No mit akarsz, buksi Zuboly?

ZUBOLY                       Van ebben a mi Pyramus és Thisbéről szóló komédiánkban egy is, más is, ami sehogy sem fog tetszeni. Egy az, hogy Pyramusnak, mikor magát megöli, kardot kell rántani s ezt az asszonyságok ki nem állják soha. Mit szólatok ehhez?

ORRONDI                     Istenbi’on! kényes dolog.

ÖSZTÖVÉR                  Gondolnám, hagyjuk ki végül a gyilkosságot.

ZUBOLY                       Világért se! van egy ötletem, az helyreüt mindent. Írjatok nekem egy prológust; amely prológusban legyen benne, hogy mi senkiben sem teszünk kárt a karddal; hogy Pyramus nincs is megölve igazán: és nagyobb bátorság okáért hozzátehetjük, hogy én, Pyramus, nem Pyramus vagyok ám, hanem Zuboly takács. E majd kiugratja a félszet belőlük.

VACKOR                      Jó, a prológus meglesz; nyolc- meg hatlábú versben kell írni.

ZUBOLY                       Sose azt! toldj hozzá kettőt; legyen nyolc meg nyolc.

ORRONDI                     Hát az oroszlántól nem ijednek meg az asszonyságok?

ÖSZTÖVÉR                  Én tartok tőle, mondhatom.

ZUBOLY                       Uraim, meg kell fontolni a dolgot. Isten őrizz, asszonyok közé oroszlánt vinni; rettentő ám az; mert nincs borzasztóbb féreg, mint az eleven oroszlán; erről tennünk kell.

ORRONDI                     Hát egy másik prológusban ő is mondja meg, hogy ő nem valóságos oroszlán.

ZUBOLY                       Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így vagy ilyetén defectussal, mondván: „Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim, bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más”; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.

VACKOR                      Jó, legyen úgy. De két bökkenő van még: egy az, hogy viszünk a terembe holdvilágot; mert tudjátok, hogy Pyramus holdvilágon beszélget Thisbével.

GYALU                         Süt a hold akkor este, mikor játszunk?

ZUBOLY                       Naptárt ide, naptárt! keressük ki a naptárban; hadd lám a holdvilágot, hadd lám a holdvilágot.

VACKOR                      Igen, süt akkor.

ZUBOLY                       No hát, a nagy játszóterem ablakának egyik szárnyát nyitva kell hagyni, azon besüthet a hold, ha tetszik neki.

VACKOR                      Igen; vagy hát valaki fölléphet egy tüskebokorral s lámpával, és mondhatja, hogy ő a hold személyét kifigurázni vagy prezentálni jött. Hanem más bökkenő is van: fal is kell a nagy terembe; mert amint a história tartja, Pyramus meg Thisbe falhasadékon beszélgetnek.

GYALU                         Falat pedig sose cipeltek oda be. – Mit mondasz erre, Zuboly?

ZUBOLY                       Hát valaki prezentáljon falat is; legyen rajta egy kis mész, egy kis sár, egy kis habarcs, amivel jelentse, hogy ő fal; és tartsa így az ujjait, a nyíláson aztán susoghat Pyramus meg Thisbe.

VACKOR                      Ha ez elsűl, minden jól van. No már most üljön le minden ember s nézze a szerepét. Pyramus, kezdd el. Ha vége a mondókádnak, eredj ama bokor mögé; így a többi is, amint végszava következik.

Puck jő hátul

PUCK                            Miféle rongyon-gyúlt lármás had ez,

Királyném nyughelyéhez ily közel? -

Még színdarab?… No, hallgató leszek,

S tán működő is, ha lesz rá okom.

VACKOR                      Beszélj, Pyramus. Thisbe hátrább álljon.

PYRAMUS                    „Mint a virágok háj-illatja, Thisbe:”

VACKOR                      Báj, báj!

PYRAMUS                    „- báj illatja, Thisbe:

Szép Thisbe, édes párád olyatén.

De ha! neszt hallok: várj csak engem itt be,

Egy pillanatban itt leszek megén.” (El)

PUCK                            Ritkítja párját ez a Pyramus! (El)

THISBE                         Hát én mondjam már?

VACKOR                      Hogy a gutába ne! hisz értsd meg, azért megy el csak, mert valami neszt hall s megnézi, de mindjárt visszajő.

THISBE                         „Tündöklő Pyramus, te liliomlevél,

Szép, mint dicső bokrán a szép piros rúzsa;

Te fürge, fiatal, te drágakő; juhbél!

Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha,

Találkozunk, Pyramus, a Nina sírján -”

VACKOR                      „Ninus sírján”, hé. De azt még nem kell mondanod, azt Pyramusnak fogod felelni. Hanem te csak fúvod az egész szerepet, végszavastul, mindenestül. – Pyramus, jelenj! végszavad elmondták; ez volt: „nem fárad soha”

THISBE                         Ó – „Hű, mint a leghűbb ló, mely nem fárad soha.”

Visszajő Puck és Zuboly szamárfővel

PYRAMUS                    „Thisbém, ha szép vagyok, tied vagyok csupán -”

VACKOR                      Ó, szörnyű látvány! kísértet! csoda! Fussunk, urak! gyorsan, urak! segítség!

A játszók elfutnak

PUCK                            Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve,

Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon;

Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve

Majd meg kutyává, tűzzé változom:

S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog

Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok. (El)

ZUBOLY                       Hová szaladnak? Ahá! ez csak dévajkodás: meg akarnak ijeszteni.

Orrondi visszajő

ORRONDI                     Zuboly! téged megbabonáztak: mit látok a fejeden! (El)

ZUBOLY                       Mit hát! a magad szamárfejét, tudod-e?

Vackor visszajő

VACKOR                      Isten legyen irgalmas neked, Zuboly! téged kicseréltek. (El)

ZUBOLY                       Értem a kujonságot. Szamárrá akarnak tenni, hogy megijesszenek, ha tudnának; de azért se mozdulok innen, akármit csinálnak. Itt sétálok fel s alá, s danolok, hadd hallják, hogy nem félek. (Dalol)

  A hím rigó, mely fekete!

        Narancsszinű a szája;

  Mely szép a húros éneke!

        Ökörszem pici szárnya.

TITÁNIA                       Mi angyal ébreszt a virágos ágyból?

ZUBOLY                         Pinty és veréb, pacsirtafi,

        S igazmondó kakuk:

  Dalára egy férj sem meri

        Mondani, hogy: „hazug!”

mert igazán, ki is merne tréfálni egy olyan bolondos madárral? ki merné meghazudtolni, ha mindig kiabálja is: ko-ku?

TITÁNIA                       Kérlek, nemes halandó, énekelj:

Fülem szerelmes ígéző dalodba,

S erőltet szép erényid ereje

Első látásra már bevallanom,

Esküdve, hogy szeretlek, angyalom!

ZUBOLY                       Pedig úgy tetszik, asszonyom, kevés oka van rá; azonban, igazat szólva, ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamé’k jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. Lám, tudok én furcsát is mondani, ha kell.

TITÁNIA                       Te éppen oly bölcs vagy, mint aminő szép.

ZUBOLY                       Egyik se biz én; de ha annyi eszem volna, hogy kitalálnék ebből az erdőből: úgy éppen elég volna magam szükségére.

TITÁNIA                       Ó, e ligetből mért kivánkozol?

Akarsz, nem: itt maradsz, nem távozol.

Szellem vagyok, de nem közrendbeli;

Országomat örök nyár kedveli

És én szeretlek; jőjj hát, jőjj velem;

Tündérim oldalodhoz rendelem,

Hogy hozzanak mélyből számodra gyöngyöt;

Virágágyon dalok szunnyasszon el;

S megfinomítom halandó göröngyöd,

Hogy szállni tudj a lég tündérivel.

Pókháló! Moly! Mustármag! Babvirág!

ELSŐ TÜNDÉR            Itt vagyok.

MÁSODIK TÜNDÉR    Én is.

HARMADIK TÜNDÉR Én is.

NEGYEDIK TÜNDÉR  Mit tegyünk?

TITÁNIA                       Ez úrnak szépen udvarolni kell:

Ugrálni ösvenyén, cikázva menni;

Szedret, barackot, epret néki szenni,

Szőlőt, fügét, s bármit kivánjon enni.

Vadméhe sejtjét odvából kicsenni,

Viaszkos combjukat mécsül kivenni

- Egy fénybogár-szem fog gyujtója lenni -

Azzal kisérni ágyba majd, pihenni;

Ott egy-egy lepkeszárnnyal megjelenni

S legyezve, a holdfényt szemére menni

Nem hagyni. Most egy bók, szépen köszönni.

ELSŐ TÜNDÉR            Üdv halandó!

MÁSODIK TÜNDÉR    Üdv!

HARMADIK TÜNDÉR Üdv!

NEGYEDIK TÜNDÉR  Üdv!

ZUBOLY                       Követem szépen uraságtokat. Kérem, uraságod neve?

PÓKHÁLÓ                    Pókháló.

ZUBOLY                       Óhajtom bővebb ismeretségét, édes Pókháló úr. Ha elvágom az ujjamat, leszek oly bátor. Ön neve, tisztelt férfiú?

BABVIRÁG                  Babvirág.

ZUBOLY                       Ajánljon, kérem, édesanyjának, Babhéj asszonyságnak, s édesatyjának, Babhüvely úrnak. Édes Babvirág úr, önnel is óhajtok közelebbről megismerkedni. S az ön neve, könyörgök, uram?

MUSTÁRMAG              Mustármag.

ZUBOLY                       Édes Mustármag úr, jól ismerem az ön türelmét: az a semmirekellő óriás marhaszelet sok nemes urat fölemészt az ön családjából. Mondhatom, nemegyszer könnyet facsart szememből az ön rokonsága. Óhajtom bővebb ismeretségét, kedves Mustármag úr!

TITÁNIA                       Jerünk; vigyétek lugosomba le.

Homályosan néz a hold könny miatt,

S ha ő sír, sír minden virág: s jele,

Hogy egy letört szüzességet sirat.

Nyelvét lekötvén, halkan el vele!

Mind el

2. SZÍN

A liget más része. Oberon jő

OBERON                      Ugyan fölébredt-é Titánia;

S mi tűnt először a szemébe, melyen

Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?

Puck jő

Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,

Mi újság e varázsliget körül?

PUCK                            Királyném szíve egy szörnyért hevül.

Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad

Az álom-órán, ím, nem messze onnat

Egy durva kézmüves ringyrongy sereg,

Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,

Gyűlt össze, próba végett egy darabra,

Mit Theseusnak szánt a nászi napra.

E vastagbőrüekből egy szikár,

Ki Pyramus szerepét fútta már,

Jelenet végin a bokorba mén;

Igy rá büvös hatalmat nyertem én,

S vállára nyomtam egy szamárfejet:

Most jő Thisbének újra felelet

S az én játszóm kilép. A többi meg,

Mint egy vadászt sejtő vadlúd-tömeg,

Vagy rőtlábú varjak csoportja, mely

Lövés után károgva röppen el,

S széledve söpri a híg levegőt:

Úgy futnak el mind, megpillantva őt.

Én űzöm: bukdosik egymáson ált’,

Ki tolvajt, ki segítséget kiált.

Így halva el érzésök, szellemök,

Az érzéketlen támad ellenök:

Megtépi tüske, gally, s egy-egy darab

- Itt köntös-ujj, ott föveg – elmarad.

Mig őket én igy kergetem agyon

S szép Pyramust változva ott hagyom:

Véletlenül ébred Titánia,

És egy szamárba kell bódulnia.

OBERON                      Jobban ütött ki, hogysem gondolám.

De csöppentél az atheni szemébe

Szerelmi nedvet, mint parancsolám?

PUCK                            Aludva leltem; és ott közelébe

Van a leány is (ebben sincs hiba),

Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.

Demetrius és Hermia jőnek

OBERON                      Állj félre: itt jön az én emberem.

PUCK                            A nőszemély az, de a férfi nem.

DEMETRIUS                 Ó, mért orcázod, aki úgy szeret!

Ily szóval öld megölő ellened.

HERMIA                       Köszönd, ha szidlak: mást érdemlenél,

Mert félek, átkomra méltót tevél.

Ha meggyilkoltad álmában Lysandert,

S vérben bokáig vagy: gázold a tengert,

És ölj meg engem is.

Fényéhez a nap oly hű nem vala,

Mint Hermiához ő. S elillana,

Mig én aludtam?… Inkább elhiszem,

Hogy a kerek föld átlyukad, s ezen

Keresztülbúvik az éjféli hold,

Hogy elbámul délben az ántipód.

Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,

Gyilkos lehet csak ily halotti színben.

DEMETRIUS                 Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;

Kegyetlenséged átveré szivem,

S te, gyilkosom, te szép vagy, mint maga

Amott Venus tündöklő csillaga.

HERMIA                       S hogy illik e beszéd Lysanderemre?

Add vissza, jó fiú; mondd, hol van? merre?

DEMETRIUS                 Kutyáknak adnám inkább tetemét.

HERMIA                       Kutya! ne bosszants, hogy szűz illemét

Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?

Ember se légy hát emberek előtt.

Ó, mondj valót ez egyszer kedvemér’:

Ébren, ugy-é, ránézni sem merél,

S álmába mérted rá a hős csapást?

Egy féreg, egy kigyó se tenne mást!

Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a’

Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.

DEMETRIUS                 Kár így tüzelni ok nélkül, leány:

Lysander vére nem kiált reám,

Nem is tudom, hogy meghalt volna már.

HERMIA                       Ó, monddsza, kérlek: jól van, ugyebár?

DEMETRIUS                 S ha megsugom, mi a jutalmazás?

HERMIA                       Felszabadítlak, hogy többé ne láss. -

Utált körödből most megyek tova;

Ha él, ha nem: engem ne láss soha. (El)

DEMETRIUS                 Minek kövessem, míg igy dühödik:

Jobb ittmaradnom egy kis ideig.

Búm a teherrel súlyosbnak találom,

Mellyel adós neki a bukott álom;

Hadd rója most le, vagy csak részbeli

Kamatját is: hagyom törleszteni. (Lefekszik)

OBERON                      Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!

Most egy igaz szerelmest a nedű

Varázsa által megront bűvöd, és

A hű lett csalfa, nem a csalfa hű.

PUCK                            Rendes dolog: hogy míg hű marad egy,

Az eskübontó milliókra megy.

OBERON                      Repülj szélgyorsasággal e cserén át

Ne nyúgodj, míg föl nem leled Helénát,

Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,

Halvány szegényke, szenved annyi bajt.

Te holmi káprázattal csald elő,

Ha ez fölébred, már itt legyen ő.

PUCK                            Futok, repűlök; így ni, la!

Gyorsabban, mint tatár nyila. (El)

OBERON                      Bíborszínü kis virág,

Melyet Ámor íve lőtt,

Önts szemére báj-erőt,

Hogy, ha ébred s látja őt,

Benne leljen égi nőt,

Mint ott Vénus, oly dicsőt. -

No, ha ébredsz s látod őt,

Tőle kérd a gyógyerőt.

Puck visszajő

PUCK                            Tündér táborunk feje!

Ím Heléna, és vele

Az elvétett hű legény,

Ki szerelmet esd szegény.

Nézzük: úgye? furcsa baj:

Be bolond az ember faj!

OBERON                      Állj idébb; a neszre majd,

Melyet ütnek, ébred ez.

PUCK                            S kettő egy után sohajt;

E bizony jó tréfa lesz.

Nincs nekem oly mulatság

Mint az összevisszaság.

Lysander és Heléna jőnek

LYSANDER                  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból hódolok;

Gúny és nevetség nem hullajt könyet;

Nézd, sírva esküszöm, s amely dolog

Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.

Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak

Őszinte zálogit igaz szavamnak?

HELÉNA                       Mind többre-többre mén az álkodás.

Eskü öl esküt: ó, ördögi szentség!

Mind Hermiáé volt e fogadás:

Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;

Tedd serpenyőbe az enyim, s övét,

Egyforma könnyűk, mint hitvány meséd.

LYSANDER                  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.

HELÉNA                       Most sincs, ha megtöröd, azt mondom én.

LYSANDER                  Demetrius nem érted, érte lángol.

DEMETRIUS                 (felserken)

Helén, te nimfa, istennő, remek!

Ó, mert mihez hasonlók e szemek!

Kristály ehhez sár. Ó, és hogy dagad

E csókoló cseresznye: ajakad!

Taurus hegyormán a fehér fagyott hó,

Mit a fölszél tisztára söpre, holló

A te kezedhez. Ó, e fejdelem-

Fehér színt hagyd csókkal pecsétlenem!

HELÉNA                       Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;

Csúfot belőlem űzni terv szerint;

Ha lovag-érzés volna bennetek,

Nem hagyna ily bántalmat tennetek.

Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem

Birtok, csupán gúnyt űzve kettesen?

Volnátok férfi, mint így szemre-főre,

Tekint’nétek bizony a gyenge nőre

Miért ez eskü, bók, túlzó magaszt,

Midőn gyűlöltök szívből, tudom azt.

Vágytársak lévén Hermiát szeretni,

Vetélkedtek Helénát kinevetni.

Be hősi tett, be férfias merény,

Könnyet facsarni gúnnyal egy szegény

Leány szeméből! Tenné azt nevelt

Igy sértegetni gyönge szűz kebelt,

Csak, mert türelmét szegni kedve telt?

LYSANDER                  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;

Tudom, hogy Hermiáért ég szived,

S én tiszta szívből önként rád hagyom,

Szerelméből ami részem vágyon,

S Helénához te hagyj egész jogot,

Kit szeretek, halálig is fogok.

HELÉNA                       No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.

DEMETRIUS                 Lysander, csak maradj Hermia mellett,

Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.

Őnála vendég volt szivem, de már

Helénájához megtért, mint haza,

Ott is marad.

LYSANDER                        Helén, nem igaz a!

DEMETRIUS                 Meg ne hazudtold, ha nem ismered

- Mert meglakolsz – igaz hűségemet. -

Ott jön a kedves, ki téged szeret.

Hermia jő

HERMIA                       Az éj, ki a szem tisztét elveszi,

Fülünk hallásra élesbbé teszi,

S amennyi részben csökkenté a látást,

A hallószervnek ád megannyi rá’dást.

Szemem, Lysander, téged nem lele,

Fülem hangod nyomán vezérele.

De mér’ hagyál ott oly gyöngédtelen?

LYSANDER                  Maradhat-é, kit űz a szerelem?

HERMIA                       Lysandert tőlem szerelem? Miféle?

LYSANDER                  Saját szerelmem: a bájos Heléne,

Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg,

Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.

Mit jársz utánam? vagy nem érted el,

Hogy útálatból szöktem tőled el?

HERMIA                       Nem, e szavad nem érzésből jövő.

HELÉNA                       No lám! ez is egy összeesküvő.

Ó, értem, hárman összefogtatok,

Hogy velem ily galádul bánjatok.

Rossz Hermia, te hálátlan leány!

Együtt ezekkel fúvod a követ,

Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?

Hát mind ama közös terv, fogadott

Testvéri hűség, jól telt kedves órák,

Midőn szidtuk a gyorslábú időt,

Ha válni kelle – mind felejtve van?

El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?

S midőn, két művész istennő gyanánt,

Együtt teremténk tűvel egy virágot,

Egy mintaképről, és egy pamlagon,

Egy dalt csicsergve, egy hangkulcs szerint,

Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk

Csak egy lett volna. – Így növénk együtt,

Mint összeforradt két cseresznye, mely

Elválva látszik, válva mégis egy;

Mint egy kocsányon termett pár bogyó;

Ránézve két test, benne szív csak egy;

Vagy mint címerben lévő két paizs,

Egy úr sajátja, egy sisak födi.

S te szétszakítnád régi szent frigyünk,

Hogy sértegetni férfiakhoz állj?

Ez nem barátság, nem leányhoz illő:

Ezért nemünk is megró, nemcsak én,

Habár csak én érzem bántalmidat.

HERMIA                       Bámúlok e tüzes beszédiden;

Nem én gunyollak: úgy látszik, te engem.

HELÉNA                       Hát nem te kiszletéd gúnyból reám

Lysandert, hogy szemem s arcom dicsérje?

S Demetriust, a másik kedvesed,

(Ki az imént még lábbal rugdosa)

Hogy nimfa, égi, istennő, remek

Névvel ruházzon? Mért beszél ily’et,

Ha gyűlöl engem? És mért, hogy Lysander

Tagadja lángját, mellyel keble dús

Irántad, és nekem szinlel szerelmet,

Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?

Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,

Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,

De, hogy viszonzás nélkül kell szeretnem,

Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.

HERMIA                       Nem foghatom meg, amiket beszélsz.

HELÉNA                       Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket

S vond félre a szád, ha háttal leszek;

Csak integessetek; szép tréfa ez,

Jól végrejátszva krónikába méltó.

Ha volna érzés, illem bennetek,

Nem tűztök engem ilyen célra ki.

Jó mulatást; egyrészt magam hibája;

Enyhíti majd távollét, vagy halál.

LYSANDER                  Várj, szép Heléna! halld mentségemet.

Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!

HELÉNA                       Ez már dicső!

HERMIA                                Ne gúnyold, édesem!

DEMETRIUS                 Ha nem fog a kérés: megtiltom én.

LYSANDER                  Tilalmad annyi, mint kérése volt:

Fenyegetésed nem hatalmasabb,

Mint az ő léha esdeklései.

Helén, szeretlek, mondom, életemre!

S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom

Az ellen, ki tagadná, hogy szeretlek.

DEMETRIUS                 No, én azt mondom hogy jobban szeretlek.

LYSANDER                  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.

DEMETRIUS                 Jer hát -

HERMIA                              Lysander, mit jelentsen ez?

LYSANDER                  Odább, te szerecsen!

DEMETRIUS                                     Nem! nem fog ő -

Csak úgy mutatja; teszed úgye, mintha

Jönnél, de nem jössz. Gyáva hős, eredj!

LYSANDER                  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!

Mert úgy lerázlak, mint hitvány kigyót.

HERMIA                       Mily durvaság ez? Hogy váltál ilyenné,

Kedves?

LYSANDER                  Kedves? odább, cirmos tatár!

Te undok gyógyszer, te gyülölt ital!

HERMIA                       Nem tréfa ez?

HELÉNA                                Dehogynem; a tiéd is.

LYSANDER                  Demetrius, én állok a szavamnak.

DEMETRIUS                 Kötés jobb volna; mert lám visszatart

Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.

LYSANDER                  Mi! Hát megüssem, megverjem, megöljem?

Bár gyűlölöm, csak nem bántom talán?

HERMIA                       Bánthatsz-e jobban, mint gyülöleteddel?

Gyülölsz! miért? Ó, jaj! mi dolog ez?

Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?

Rútabb se volnék tán, mint azelőtt.

Hisz még szerettél csak ez éjjel is,

S elhagytál volna, (ó, ne adja Isten!),

Nem tréfa ez?

LYSANDER                           Akár megesküszöm.

Én többé látni sem óhajtalak.

Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;

Nem tréfa, szent való, elhidd bizonnyal:

Gyülöllek és Helénát szeretem.

HERMIA                       Ó, jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!

Szerelem tolvaja te! Azért jövél,

Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?

HELÉNA                       Szép, szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöpp

Leány-szemérem, vagy tartózkodás?

Nem nyugszol, amig gyöngéd nyelvem is

Ki nem tör ellened? Te váz, te báb, te!

HERMIA                       Még báb? dehogy! Most értem a bibét:

Ő termetünket hasonlíttatá

Egymással össze: hogy ő lám magas,

Ő ilyen-olyan szál derék személy,

Mig végre győzött nyurga termete. -

Azért növél hát oly nagyot kegyében,

Mert én ily törpe, ily kicsiny vagyok?

Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?

Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny,

Hogy fel ne érje körmöm a szemed?

HELÉNA                       Kérlek, ha gúnyolódtok is, urak,

Ne hagyjatok: sosem voltam hamis

Civódni, mint ő, semmi hajlamom,

Igazi lány vagyok a gyávaságban:

Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.

S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb,

Birok vele.

HERMIA                               Kisebb! no lám, megint.

HELÉNA                       Ne bosszankodjál, édes Hermiám,

Hisz jól tudod, mindig szerettelek,

Sosem vétettem, őrzém titkaid,

Kivéve most egyszer Demetriusnak

Sugtam meg éji elszökésteket.

Ő jött utánad, én meg őutána;

De elszidott, s ijesztgetett nagyon,

Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.

Most hát, ha békén hagytok, elmegyek,

Bolondságimmal, vissza Athenébe,

És nem bolyongok itt. Eresszetek:

Lám, mily bohó és együgyű vagyok.

HERMIA                       No hát eredj. Ki gátol, hogy ne menj?

HELÉNA                       Ez a bohó szív, amely ittmarad.

HERMIA                       Lysandernél, ugy-é?

HELÉNA                                      Demetriusnál.

LYSANDER                  Ne félj, Heléna: egy ujjal se bánt.

DEMETRIUS                 Nem ám! dacára, hogy te pártolod.

HELÉNA                       Jaj, ez nagyon gonosz, ha megharagszik,

Szilaj volt már az oskolában is.

S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.

HERMIA                       Megint kicsiny? alacsony meg kicsiny?

Eltűritek, hogy így csúffá teszen?

Bocsássatok rá.

LYSANDER                           Elmenj, törpe jószág!

Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,

Te makkopáncs.

DEMETRIUS                          Be kész vagy egy olyan

Mellett, ki megveti szolgálatod.

Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;

Pártját se fogd, mert hogyha még iránta

Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,

Torkodra forr.

LYSANDER                          No már nem csüng nyakamban.

Kövess, ha mersz; lássuk, melyőnk joga

Helénához különb: enyim? tied?

DEMETRIUS                 Kövesselek? lépést tartok veled.

Lysander és Demetrius el

HERMIA                       No, szép kisasszony! ez mind a te műved.

Csak ne osonj el.

HELÉNA                                    Nem hiszek neked,

S gyülölt körödben nem időzhetek.

Kezed cibálni gyorsabb, mint enyém,

De lábam hosszabb, így elfutok én. (El)

HERMIA                       S mit mondjak erre? Csak bámulok én. (El)

OBERON                      Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,

Vagy készakarva is dévajkodol.

PUCK                            Árnyak királya, hidd meg, tévedés.

Nem azt mondád-e, hogy megismerem

Athéni öltözetrül emberem?

És annyiban nem jártam el hibásan,

Hogy átheni szemére hullt varázsam;

És annyiban még jó, hogy így esett,

Mert e kocódás furcsa egy eset.

OBERON                      Most viadalra helyet nézni járnak:

Vess hát, Robin; az éjre felleg-árnyat;

A csillagos menny boltját vastagon

Fedd barna köddel, mint az Acheron,

Vezesd tévútra úgy e két konok

Szerelmest, hogy veszitsenek nyomot.

S majd a Lysander hangját vedd elő,

Bosszantsd Demetriust, míg tűzbe jő;

Majd mint Demetrius, szórj szitkokat,

Csald messzi egymástól az ifjakat,

Mig homlokukra, verdő szárnyon, ólom

Lábbal csúsz a halált utánzó álom:

Akkor Lysandernek facsard szemébe

Ezt a füvet: van oly erő levébe,

Hogy róla minden bűbáj tűnni fog

S a szemgolyó szokott fénnyel forog.

Ha ébrednek, mind e visszavonás

Álom legyen csak, meddő látomás.

És Athenébe visszatérjenek,

Halálig tartó frigyben éljenek.

Mig ebbe’ jársz, én elkérem, megyek,

Királynémtól az indus gyermeket;

Szemét az ocsmány bű alól feloldom,

S szent lesz a békesség, a régi módon.

PUCK                            Uram, siessünk; ím gyorsan szegik

Az éj sárkányi a föld fellegit;

Im Aurora követje már közelget,

Fényes világa minden kósza lelket

A cinterembe űz; s a kárhozottak

Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,

Mind féregágyba visszamentenek,

Hogy a napfény ne lássa szégyenek,

Mely napvilágról önkint számüzé

S örökre az éj árnyai közé.

OBERON                      De mi nemesebb szellemek vagyunk,

Mert én a Hajnal kedvesével is

Gyakran vadászva járom a pagonyt,

Míg napkelet kapúja lángot ont,

S tengerre tárva ékes szárnyait,

Arannyá festi zöld hullámait.

Te mindazáltal ne időzz, siess,

Hogy virradatra készen itt lehess. (El)

PUCK                              Fel s alá, fel s alá,

  Hordom őket fel s alá;

  Falu, város fél, ha lát;

  Goblin, hurcold fel s alá!

Itt jő egyik.

Lysander jő

LYSANDER                  Hol vagy, Demetrius, te büszke? szólj!

PUCK                            Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?

LYSANDER                  Megyek, no!

PUCK                                     Jer hát; víni jobb e hely

S egyenlőbb.

Lysander a hang után el. Demetrius jő

DEMETRIUS                                Hé! Lysander! hát felelj.

Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugye?

Hová rejtéd a bőröd? Itt vagy-e?

PUCK                            Te gyáva szájhős! teli kérkeded

A bokrokat s a csillagos eget:

S nem mersz kiállni? jer, gaz fattyuja!

Vesszőre várlak: mert hitvány pulya,

Ki fegyvert vonna rád.

DEMETRIUS                                Ott vagy? megállj!

PUCK                            Kövesd a hangom: víni jobb e táj.

Demetrius és Puck el. Lysander visszajő

LYSANDER                  Ő fut előlem, mégis ő dacol,

Amerre hí, megyek, s nincs ott sehol.

A gazfi gyorsabb lábú, mint magam,

Váltig futottam, de ő meg rohan;

El is buktam: sötét van, zord a hely;

Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel. (Lefekszik)

Csak egyszer lássam szürke fényedet:

Majd megtalálom, hogy megemleget.  (Elalszik)

Puck és Demetrius visszajő

PUCK                            Ha! ha! ha! nyúlszivű; lám elmaradsz!

DEMETRIUS                 Várj meg, ha mersz, no! de jól tudom azt,

Csak bújsz előlem, zugról zugra mész,

S nem mersz megállni, hogy szemembe nézz.

No, merre vagy hát?

PUCK                                             Itt la: ide gyer!

DEMETRIUS                 Nem; mert bolonditsz. De nem viszed el:

Csak én szemedbe lássak napvilágon!

Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadtságom

E gyepre hosszan nyúlni kényszerít.

Várj el, mihelyt a napfény közelít. (Lefekszik s elalszik)

Heléna jő

HELÉNA                       Ó, terhes éj! hosszú, unalmas éj!

Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,

Hogy hazatérjek a nap fényinél

Ezektől, kiket köröm úgy riaszt.

S te, ki nem mindig futsz a bú szemétől,

Ó, vonj el, álom, a magam körétől.

Elalszik

PUCK                              Még csak három? Egy híján

  Kétszer kettő férfi, lány,

  Jön az is, de halovány.

  Ámor úrfi nagy zsivány,

  Tőle ily bolond a lyány.

Hermia jő

HERMIA                       Soha ily aléltság! ennyi leverő!

Megtépve tüskén, ázva harmaton:

Nem járni, bennem csúszni sincs erő;

Lábam nem oly gyors, mint kivánatom.

Virradtig itten egyet pihenek.

Ég, óvd Lysandert, ha megküzdenek!   (Lefekszik)

PUCK                                  Úgy, úgy,

      Jól aludj:

      Hadd kenem

      Szerelem-

      Vert szemedre

      Gyógyszerem.

 ( A nedvet Lysander szemébe facsarva)

      Ha ébredsz,

      Érezz

      Nagy gyönyört

      A gyülölt

  Régi kedves bájain.

  Édes álom elmultával

  Teljesüljön a nótával:

  „Kiki a maga párjával”;

  Jancsi Pannit nyerje meg,

  Zsák a foltját lelje meg;

  Hím a nőstényt vigye haza,

  S ne legyen panasza.

Puck el. Lysander, Demetrius stb. alva maradnak

NEGYEDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Ugyanott

            Titánia és Zuboly jő, tündér-kísérettel; hátul Oberon láthatatlanul

TITÁNIA                       Jer, ülj le mellém e virágpadon,

Én kedves orcád majd simogatom

És pézsmarózsát tűzdelek hajadba,

Szép nagy fülednek csókra csókot adva.

ZUBOLY                       Hol van Babvirág?

BABVIRÁG                  Tessék.

ZUBOLY                       Vakard a fejem, Babvirág. – Hol van mosziő Pókháló?

PÓKHÁLÓ                    Tessék.

ZUBOLY                       Mosziő Pókháló; édes mosziő, vegye a fegyverét s öljön le nekem egy vöröscombú poszméhet valami bogáncskóró tetején; aztán, édes mosziő, hozza ide nekem a limpes-lompos mézet. De ne törje magát nagyon, mosziő; és vigyázzon, mosziő, hogy a lépet se törje ám el; sajnálnám, ha bekeverné magát a mézzel, signor. – Hol van mosziő Mustármag?

MUSTÁRMAG              Tessék:

ZUBOLY                       Adja az öklét; mosziő Mustármag. Kérem, ne cerimóniázzon, édes mosziő.

MUSTÁRMAG              Mit tetszik parancsolni?

ZUBOLY                       Semmit, édes mosziő, csak hogy segítsen Pókháló úrfinak kaparni. Borbélyhoz kell mennem, mosziő; mert úgy sejtem, rettentő szőrös a pofám, pedig én oly csiklandós szamár vagyok, hogy mihelyt a szakállam viszket, mindjárt vakarnom kell.

TITÁNIA                       Nem óhajtasz zenét, édes galambom?

ZUBOLY                       Nagyon zenére termett fülem van: hadd szóljon hát a doromb!

TITÁNIA                       Vagy, édesem, nem ennél valamit?

ZUBOLY                       De biz igen, egy mérce abrakot; valami jó száraz zabot megropogtatnék. Úgy veszem észre, nagy étvágyam volna egy kötél szénára; csak nincs párja a jó édes szénának.

TITÁNIA                       Kalandor szellemim közől egyet

Elküldök új dióért az evethez.

ZUBOLY                       Jobban esnék egy vagy két marok száraz bükköny. De kérem, hagyja meg a cselédinek, senki se háborgasson: nagy expozíciót érzek az alvásra.

TITÁNIA                       Aludj hát, én meg karjaimba fonlak.

Tündérim el, el mind! ki merre lát.

Ekkép szövődik a lonc, a folyondár

Gyöngéden össze; így gyürűzi a

Szil kérges ujjait a nő-borostyán.

Ó, hogy szeretlek! ó, hogy olvadok!

Elalusznak. Puck jő

OBERON                      (kilép)

Itt vagy, Robin? Ládd, ládd, be gyönyörű!

Már szánni kezdem őrült kínjait;

Imént a sűrüben előtaláltam,

E csúf bolondnak szedve illatot:

Megtámadám és összekoccanánk,

Mert éppen akkor tűze friss, szagos

Virágfüzért bozontos üstökére;

S mely másszor a bimbókon keleti

Gyöngyszem gyanánt duzzadva áll, a harmat,

Az most a gyönge kis virág szemén

Mint könyü rezge, a szégyen miatt.

Midőn kedvemre jól lekorholám,

S ő szép szavakkal engesztelve kért,

Én sürgetém a váltott gyermeket;

Id’adta mindjár’ és el is vitette

Szellemlakomba gyors tündérivel.

Most, a fiú enyim levén, szeméről

E csúnya rontást én is elveszem;

Te meg, fiam, Puck, ez athénei

Fejéről vond le azt a furcsa bőrt,

Hogy, ha fölébred, mint a többiek,

Hadd térjen ő is Athenébe meg,

S ne jusson e kaland eszébe, csak

Mint egy rossz álom zaklatásai.

De már feloldom a tündérkirálynét.

    Légy, minő vagy, kedvesem!

    Láss, mikép látsz rendesen.

    Diána füve Ámor virágát

    Győzze le tüstént, rontsa varázsát.

Ébredj, királyném, szép Titánia!

TITÁNIA                       Ó, milyen álmok! kedves Oberon:

Mintha szamárba lettem vón’ szerelmes.

OBERON                      Ott fekszik a hű.

TITÁNIA                                               De hogy eshetett ez?

Mily undorodva néz most rá szemem!

OBERON                      Csak csendesen! – Vedd le a főt, Robin.

Zenét, királyné, mely jobban leverje

A rendes álomnál érzésöket.

TITÁNIA                       Zenét! Zendüljön altató zeném!

PUCK                            Ha ébredsz, pislogj a magad szamár szemén.

OBERON                      Zenét! – Királyném, fogd kezem s jövel:

A föld, melyen alusznak, ringjon el.

Most a szivesség köztünk újra kel,

S holnap, ha Theseus nászt ünnepel,

Éjfélkor ott legyünk, s vig táncra fel!

Áldást, szerencsét rájok adni kell.

Im e szerelmes két pár hű kebel

Hős Theseusszal szintén összekel.

PUCK                            Szellemek királya! halld:

Hallom a pacsirta-dalt.

OBERON                      Úgy, királyném, szaporán

Lebbenünk az éj után,

Kerüljük a földgolyót,

Sebesebben, mint a hold.

TITÁNIA                       Jer, királyom; s szállva majd

Fejtsd meg ezt az éji bajt:

Alva hogy juték ide,

E halandók közibe?

Mind el

Kürtharsogás

Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret jőnek

THESEUS                      Menjen, az erdészt hívja valaki.

Bevégezők e hajnal ünnepét

S minthogy korán van és elég idő,

Hadd hallja mátkám az ebek zenéjét. -

Le kell nyaklózni a völgyben nyugotra. -

Hívjátok, mondom, a vadászt hamar. -

Mi, szép királyném, a tetőre hágunk

S hallgatjuk a zenélő zűrzavart,

Mit a visszhang s kutyáim serge tart.

HIPPOLYTA                 Ott voltam egyszer Cadmus- s Herculessel,

Midőn medvét hajtottak spártai

Ebekkel Creta erdein: sosem

Hallottam oly szép hősi zajt: az erdők,

A lég, a forrás, minden ott körül

Egy lármahang volt. Nem hallék soha

Oly zengő zűrzavart, oly méla dörgést.

THESEUS                      Az én kutyám is mind spártai faj,

Lefüggő száju, sárga mind; s fülökkel

Lesöprik a fűről a harmatot;

Leppentyüik mint a thessal bikáé

Lassúk futásra, de szájuk harang:

Alább-alább mind. Úgy, hogy összezengőbb

Vonítást kürtre nem hallott soha

Se Creta, Sparta, sem Thessalia;

Itélj, ha hallod. – Ej, miféle nimfák?

EGÉUS                          Uram, ez itt az én leányom, alva,

E meg Lysander; az Demetrius;

Amaz Heléna, ősz Nedár leánya:

Csudálkozom, hol járnak itt rakáson.

THESEUS                      Úgy lesz, korán fölkeltek, nézni május

Ez ünnepét, s meghallva szándokom,

Előre jöttek, itt üdvözleni. -

De szólj, Egéus, nem ma van kitűzve

Hogy válaszát kimondja Hermia?

EGÉUS                          Ma van, kegyelmes úr.

THESEUS                      Jőjjön vadásznép, és kürtölje fel.

Kivül kürtszó és zaj

Demetrius, Lysander, Hermia és Heléna felriadnak

THESEUS                      No, jó reggelt, fiúk. Bálint-nap elmúlt:

S még csak most párosodnak e rigók?

LYSANDER                  Uram, bocsánat!

Térdre esnek

THESEUS                                          Kérem, álljatok fel.

Tudom, vetélytársak valátok együtt:

Hogy a csudába hát e szép barátság?

Hogyan fér össze gyűlölet s vetély,

Hogy együtt hálnak és egyik se fél?

LYSANDER                  Uram, zavartan, félálomba, fél-

Imette szólok: egy lelkem hite!

De nem tudom, hogyan jövék ide;

Úgy gondolom (hazudni nem szeretnék,

Úgy van – hogy is van? már emlékezem),

Én Hermiával szöktem e ligetbe,

Hogy Athenéből oly vidékre fussunk,

Hol az athéni törvény szigora -

EGÉUS                          Elég! elég! Uram, hallottad ezt!

Törvényt kivánok, törvényt a fejére.

Szökni akartak, lásd, Demetrius,

Igy téged, engem is megrablani,

Téged arádtól és engem szavamtól,

Adott szavamtól, hogy lányom tiéd.

DEMETRIUS                 Uram, Heléna megmondá nekem

Szándékukat s hogy e ligetbe szöktek;

És én követtem őket dühösen,

Engem pedig szerelmes szép Heléna.

De jó uram, nem t’om mi csoda által

(Mert csoda volt); szerelmem Hermiához

Mint hó elolvadt, s most olyan nekem,

Mint holmi játékszer emléke, mely

Kicsiny koromban vágyam célja volt;

Most minden érzés, hű erély, szivemben,

Szememnek tárgya s minden gyönyöre

Csupán Heléna. Ő volt jegyesem,

Mielőtt csak láttam volna Hermiát:

De megvetém e tápot, mint beteg;

Gyógyulva megjött a természetes

Iz; most kivánom, érzem, jól esik,

S hozzá örökre hű is maradok.

THESEUS                      Jó sors hozott így össze, hű szivek,

De majd beszéltek erről többet is. -

Egéus, én megmásitom szavad,

Mert még ma e két pár, együtt velünk,

Oltár előtt örökre egyesül.

S minthogy a reggel java elhaladt

A célbavett vadászat elmarad.

Jerünk Athénbe vissza, édesem,

Hármas menyegzőt ülni fényesen. -

Jer, Hippolyta.

Theseus, Hippolyta, Egéus, kíséret el

DEMETRIUS                 Előttem ez mind elfut, összefoly,

Mint felhővé mosódó messzi helység.

HERMIA                       Nekem meg olyan, mintha két szemem

Kettőzve látna mindent.

HELÉNA                                                  Nékem is:

Meg mintha kincset leltem volna, mely

Enyém is, mégsem az: Demetriust.

DEMETRIUS                 De hát ébren vagyunk? tudjátok azt?

Úgy rémlik, egyre alszunk, álmodunk.

Vagy itt volt és hivott a fejdelem?

HERMIA                       Itt ám, atyám is.

HELÉNA                                    Meg Hippolyta.

LYSANDER                  S azt hagyta: menjünk oltárhoz velök.

DEMETRIUS                 Úgy hát nem álmodunk. Jerünk utána;

Majd elbeszéljük álmunkat menet.

El mind. Zuboly fölébred

ZUBOLY                       Aztán, ha végszavam következik, hívjatok, s jelenek: a legközelebbi így van: „Szépséges Pyramus.” – Hé! ha! hó! – Vackor Péter! Dudás, a fúvó-foldozó! Orrondi, az üstfoldozó! Ösztövér! – Isten engem! most elszöktek, itt hagytak alva. Rettentő különös látásom volt. Azt álmodtam, hogy ész legyen, aki megmondja, micsoda álom volt az: az ember csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni. Úgy tetszik, mintha én, izé – nincs élő teremtés, aki megmondhassa, mi voltam én. Úgy tetszik, mintha… mintha nekem, izé – de az ember futóbolond, ha meg akarja mondani, mim volt nekem. Ember szeme nem hallott olyat, ember füle nem látott olyat, ember keze nem képes azt ízlelni, se nyelve felfogni, se szíve kimondani, milyet álmodtam én. Rábeszélem Vackort, csináljon egy nótát erről az álomról; e legyen a címe: Zuboly álma, mert még most is zubog a fülem belé; s eldallom egyik jelenet végén a fejedelem előtt: vagy talán, hogy annál tetszősb legyen, Thisbe halálán fúvom el. (El)

2. SZÍN

Athén. Szoba Vackor lakásán.

Vackor, Dudás, Orrondi, Ösztövér jőnek

VACKOR                      Küldtetek Zubolyékhoz? Hazakerült már?

ÖSZTÖVÉR                  Híre-hamva sincs. Kétségkívül transportálták.

DUDÁS                         Ha meg nem jő, vége a darabnak. Sose megy el; ugye nem?

VACKOR                      Lehetetlen; egész Athénben nincs ember, ki Pyramust eljátssza, csak ő.

DUDÁS                         Úgy van; egyedül neki van legtöbb esze minden athéni kézműves közt.

VACKOR                      Meg a legderekabb személye is hozzá; kellemes hangra nézve pedig valóságos musta.

DUDÁS                         Akarnád mondani, mustra: hisz a musta, isten akárhova tegye! csizmadia-jószág.

Gyalu jő

GYALU                         Urak, a fejedelem most jő a templomból, s vele együtt még két vagy három úri pár is kelt össze. Ha komédiánk elsül, a fejünk se fáj többé.

DUDÁS                         Szegény buksi Zuboly! Oda a tíz garas napidíj élethosszant! mert sose kerülte volna el a tíz garas napidíjat; itt a nyakam, hogy a fejedelem megadta volna neki a tíz garas napidíjat Pyramusért, meg is érdemlette volna; tíz garas mindennap egy Pyramusért, vagy semmi.

Zuboly jő

ZUBOLY                       Hol vannak a pimaszok? hol vannak a nyúlszívűek?

VACKOR                      Zuboly! – Ó, szívemelő nap! ó, áldott óra!

ZUBOLY                       Uraim, csodát beszélek; de ne kérdjétek, mit, mert ne legyek becsületes athéni ember, ha megmondom. Különben előadok mindent, úgy, ahogy történt.

VACKOR                      Halljuk hát, kedves Zuboly!

ZUBOLY                       Tőlem ugyan egy szót se. Csupán annyit akarok mondani, hogy a fejedelem megebédelt. Rajta, szedni-vedni holmitokat! jó madzagot szakállaitokra; új galandot cipőitekre; aztán, egy-kettő! a palotához; ki-ki fussa át a szerepét; mert egy szó mint száz, a darab el van fogadva. Thisbe mindenesetre tisztát vegyen; aki pedig az oroszlánt játssza, le ne találja vágni a körmét, hadd lógjon ki az oroszlán körme gyanánt. No meg aztán, színész barátim, ne egyetek se vöröshagymát, se fokhagymát, hogy kellemes legyen a leheletünk, akkor bizonyára megdicsérnek, hogy kellemes a komédia. De szót se többet: el, el!

Mind el

ÖTÖDIK FELVONÁS

1. SZÍN

Athén. Terem Theseus palotájában.

Theseus, Hippolyta, Philostrat, urak és kísérők jőnek

HIPPOLYTA                 Csodát beszélnek e szerelmesek.

THESEUS                      Csodát, de nem valót: én nem hiszem

Ez agg meséket s tündér babonát.

Bolond s szerelmes oly fövő agyú

S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,

Mit józan ész felfogni képtelen.

Az őrült, a szerelmes, a poéta

Mind csupa képzelet: az egyike

Több ördögöt lát, mint pokolba férne;

Ez a bolond; nem másképp a szerelmes:

Cigánynőből is Helenát csinál;

Szent őrületben a költő szeme

Földről az égre, égből földre villan,

S mig ismeretlen dolgok vázait

Megtestesíti képzeletje, tolla

A légi semmit állandó alakkal,

Lakhellyel és névvel ruházza fel.

A képzelődés oly játékot űz,

Hogy, ha örömre gyullad a kebel,

Megtestesíti ez öröm okát;

Vagy képzeletben, éjjel megijedve,

Mily könnyen lesz egy-egy bokorbul medve?

HIPPOLYTA                 De amint elbeszélik e kalandot,

S mily változáson ment érzelmök át,

Több az, mint puszta játszi képzelet,

S biztos valóvá nő ki az egész;

Mindenesetre különös, csodás.

THESEUS                      Itt jőnek éppen víg kedvvel s örömmel.

Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna jőnek

Vígan, barátim! vígság, szerelem

Környezze szívetek.

LYSANDER                               Több várja minden

Fejdelmi lépted, ágyad, asztalod!

THESEUS                      Lássuk: mi lesz ma, tánc, vagy álcajáték,

E három óra évhosszát elölni

Az estebéd meg a fekvés között?

Hol a fejdelmi ünnep-rendező?

Mi van bohóság? Nincsen színdarab,

Egy óra kínját megenyhíteni?

Hol van Philostrat?

PHILOSTRAT                          Im! kegyelmes úr.

THESEUS                      No, hát miféle tréfád van ma este?

Zenéd, vagy álcád? Szólj! Hogy csalni meg

A lomha estét mulatság nekűl?

PHILOSTRAT               Im az időtöltések címsora:

Válaszd ki, fönség, mit kivánsz elébb.  (Papírt nyújt)

THESEUS                      (olvas)

„A centaurok csatája; hárfa mellett

Énekli egy athéni eunuch.”

Nem kell: el is beszéltem már arámnak,

Dicsőítvén bátyámat, Herculest.

„A részeg baccháns-asszonyok dühe

Midőn széttépik a thrák énekest.”

Ez régi nóta, már akkor dalolták,

Hogy én először Thébét megvevém.

„A hármas-három Múzsa, a minap

Koldulva elhalt Tudományt kesergi.”

Afféle gúnyvers, csípős, kritikus lesz,

Nem a mi vidám nászunkhoz való.

„Unalmas kurta színmű: Pyramus

És Thisbe; szörnyü víg tragédia.”

Tragédia s víg! kurta és unalmas!

Az annyi, mint tüzes jég, barna hó.

Hogy fér meg együtt e megférhetetlen?

PHILOSTRAT               Uram, vagy tíz szó az egész darab,

Rövidnek már rövidebb nem lehet;

De még tíz szóval is hosszú nagyon,

Ezért unalmas; mert egész darabban

Nincs egy helyes szó, egy illő szerep.

Szomorújáték is, fejdelem, mivel

Magát leszúrja benne Pyramus.

Láttam a próbán, s meg kell vallanom,

Könnyes szemekkel: de vígabb könyűt

Sosem facsart még jóizű kacaj.

THESEUS                      Mik a szereplők?

PHILOSTRAT                                 Kérges tenyerű

Munkások Athenében, kik előbb

Észbéli munkát nem tettek soha,

S rövid elméjök most agyoncsigázák

E színdarabbal, nászod ünnepére.

THESEUS                      De úgy megnézzük.

PHILOSTRAT                        Nem, felséges úr!

Nem érdemes; én végighallgatám,

Semmit sem és az, semmit a világon,

Hacsak kínjokba nem gyönyörködöl,

Mint eltanúlák s gyötrék magokat

Szolgálatodra.

THESEUS                                Már meghallgatom:

Mert semmi áldozat nem helytelen,

Ha együgyű sziv nyújtja s hódolat.

Menj, hívd be; fogjunk helyet, asszonyim.

Philostrat el

HIPPOLYTA                 Én szánva nézem a verdő nyomort

S szolgálatában megszakadt hüséget.

THESEUS                      Olyat nem is fogsz látni, édesem.

HIPPOLYTA                 Azt mondja, semmit nem tudnak, de semmit.

THESEUS                      Annál nemesb e semmit jól fogadnunk.

Fölvenni, amit ők elejtenek:

S mi a szegény hűségtől nem telik,

Kegy-számba tudni azt, nem érdeműl.

Amerre jártam, sok tudós nagy ember

Kigondolt üdvözléssel jött elém;

Sápadni láttam őket és remegni,

Pontot csinálni mondat közepén,

Gyakorlott szájjal, félsz miatt, hebegni

És végre némán abbahagyni – nem

Köszöntve engem. Hidd el, édesem,

Hogy mégis üdvözölt e hallgatás,

Mert a szerényen rettegő alázat

Jobb szónok énelőttem, mint kereplő

Nyelvével a tolárd ékesbeszéd.

A szótlan együgyűség, szeretet,

Sokat mond nékem, bárha keveset.

Philostrat jő

PHILOSTRAT               Fönség! ha tetszik, itt van a prológ.

THESEUS                      Jöjjön be.

Harsonák

A Prológ jő

PROLÓG                       „Ha nem tetszünk, nincs más kívánatunk.

„Ne véld, uram, hogy jöttünk sérteni,

„Csak kimutatni. Jó akaratunk

„Ezen végcéllal fogjuk kezdeni.

„Tekintse fönség, hogy célunk elérve,

„Magas tetszése lévén jutalom,

„Az nem sok. Amit tehetünk kedvére,

„Nem tesszük. Azért, hogy szállja unalom.

„Készen a játszók; mindjárt kezdik el,

„S megtudja minden, amit tudni kell.”

THESEUS                      Nem ponton áll meg a jámbor sehol.

LYSANDER                  Úgy nyargalá meg prológusát, mint egy szilaj csikót: nem bírta megállítani. Jó tanulság ez, fönséges úr, nem elég csak beszélni, helyesen is kell.

HIPPOLYTA                 Valóban, úgy játszott prológusán, mint fuvolán a gyermek: hangot bírt adni, de dallamot nem.

THESEUS                      Egy összebomlott lánc volt e beszéd,

Minden szem összefügg, mégis zavart. -

Mi lesz most?

Pyramus, Thisbe, Fal, Holdvilág, Oroszlán jőnek mint néma csoportozat

PROLÓG                       „Nagysádtok e dolgon csudálkozhat nagyon,

„Míg kiderül minden, ami rejtve vagyon.

„Ez ifju Pyramus, bárki megtudhatja

„És e szép leányzó Thisbe, nem tagadja.

„Ez a sáros, meszes férfiu fal légyen,

„Mely a szeretőket választja irégyen,

„Melynek hasadékán két szerető szája

„Suttogott örömmel, senki ne csudálja.

„Ez, akinél lámpás, bokor van és kutya,

„A holdat jelenti; mert mindenki tudja,

„Holdvilágon összejőni nem rettegtek;

„Az Ninus sirjához találkozót tettek.

„Ez ocsmány bestia, név szerint oroszlán,

„Az elébb jött Thisbét, ottan kalandozván,

„Megriasztá, vagyis majd holtra ijeszté;

„Futtában szegény a kendőjét elveszté;

„Melyet összetépvén annak véres szája,

„Imhol jő Pyramus deli szép formája.

„Hű Thisbe kendőjét ott leli vérében,

„Mártja kemény kardját kínos kebelében.

„Egy eperfa alatt szegény Thisbe várta,

„Tőrt von az is, meghal. Ami vagyon hátra,

„Azt oroszlán, hold, fal, és a két szeretők

„Elmondják bővebben, mert ittmaradnak ők.”

Prológ, Pyramus, Thisbe, Oroszlán, Holdvilág el

THESEUS                      Csodák csodája lesz, ha az oroszlán

Megszólal.

DEMETRIUS                            Ne csodáld, uram: miért ne

Ez egy oroszlán, míg oly sok szamár?

FAL                               „Ez komédiának úgy kivánja rendi,

„Hogy én legyek a fal, bizonyos Orrondi;

„Mégpedig e falat úgy képzelni tessék,

„Hogy azon egy nyílás, vagy repedés essék,

„Melyen is keresztül Pyramus meg Thisbe,

„Az két hív szerető susogának ki s be.

„E habarcs, e malter, e tégla mutatja,

„Hogy én vagyok a fal: nyelvem se tagadja,

„S íme, az hasadék jobb és bal kezemen,

„Suttoghatnak által szeretők amelyen.”

THESEUS                      Ki várna többet sártól meg polyvától?

DEMETRIUS                 Ez a legelmésb közfal, fenség, melyet valaha beszélni hallottam.

THESEUS                      Pyramus közelít a falhoz: csendesség!

Pyramus jő

PYRAMUS                    „Ó, mogorva gyász éj! hogy feketébb sincsen!

„Ó, éj, ki mindig vagy, mikor nappal nincsen!

„Ó, éj! iszonyú éj! Ó, ja-ja-jaj! Héj, be

„Félek, hogy Thisbének nem jutok eszébe! -

„És te, ó, fal! ó, fal! drága kedves válasz!

„Mely az ő telekjök s a mienk közt állasz;

„Ó, fal! ó, te kedves, mindennél drágább fal!

„Mutass egy repedést, hogy pislantok által.

Fal kiterjeszti az ujjait

„Köszönöm! Jupiter áldjon, fal barátom!

„Hah de ni, mit látok? Thisbémet nem látom!

„Megcsaltál, gonosz fal! semmi jót nem látok:

„No hát minden köved verje meg az átok!”

THESEUS                      Úgy gondolom, a fal, mint érző lény, visszaszidhatná.

PYRAMUS                    Nem ott! uram; nem szabad neki. – „Meg az átok” Thisbe végszava, most mindjárt jelenése lesz, én pedig lesem a falon. No lám! rittig, ahogy mondtam. Ahol jön ni!

Thisbe jő

THISBE                         „Ó, fal, te ki gyakran hallád panaszomat,

„Hogy elzárod tőlem szép Pyramusomat:

„Cseresznyeajakam hányszor ért csókolva

„Kövedhez, amelyet sár fog össze s polyva!”

PYRAMUS                    „Minő hangot látok! hadd pislogok is be:

„Nem hallom-e ott meg Thisbe arcát. – Thisbe!”

THISBE                         „Te vagy, édes rózsám? Úgy gondolom innét.”

PYRAMUS                    „Gondolj, amit akarsz, hozzám van szerencséd;

„S valamint Limander, szeretlek oly nagyon.”

THISBE                         „Én is mint Heléna, míg sors nem üt agyon.”

PYRAMUS                    „Cofalus Procrushoz nem olyan hű, mint én.”

THISBE                         „Mint Cofalust Procrus, úgy szeretlek szintén.”

PYRAMUS                    „Ó, hát adj egy csókot ezen a rossz falon!”

THISBE                         „De nem éri ajkad, csak a meszet nyalom.”

PYRAMUS                    „Tudod mit? Gyerünk ki az Nina sírjához.”

THISBE                         „Élek, halok! várj el a nagy eperfához.”

FAL                               „Eszerint a falnak nincs több mondókája,

„S így a fal, mármint én, elmehet dolgára.”

Fal, Pyramus és Thisbe el

THESEUS                      Most hát a két szomszéd közötti válaszfal leomlott.

DEMETRIUS                 Mi haszna, fönség, ha a fal még azután is tud hallgatózni?

HIPPOLYTA                 Sose hallottam ily ostoba silányságot.

THESEUS                      Az effélének a legjava is csak árnyék, s a legrossza nem rosszabb, ha képzelődés pótolja.

HIPPOLYTA                 Csakhogy a mi képzelődésünk ám, nem az övék.

THESEUS                      Ha mi rosszabbat nem képzelünk róluk, mint ők magukról, úgy ők nagyon jeles férfiak. Itt jön két nemes barom, egy hold és egy oroszlán.

Oroszlán, Holdvilág jőnek

OROSZLÁN                  „Asszonyaim, kiknek gyönge szive retteg,

„Ha egy egér cincog, egy pici szörnyeteg,

„Gondolom, reszketnek most vacogó foggal,

„Mert egy vad oroszlán bőg veszett haraggal.

„De Gyalu vagyok én, az asztalos, íme!

„Nem vad oroszlánnak nősténye, se híme:

„Mert ha én most élő oroszlánná válnék,

„Baj volna, mit uccse! magam is sajnálnék.”

THESEUS                      Igen nyájas bestia és jó lelkiösmeretű.

DEMETRIUS                 Ily becsületes bestiát még nem láttam, fenség.

LYSANDER                  Ez az oroszlán, bátorságra nézve, igazi róka.

THESEUS                      Az ám; szerénységre pedig liba.

DEMETRIUS                 Nem áll, fenséges úr; mert bátorsága nem emeli szerénységét, márpedig a róka elemeli a libát.

THESEUS                      De bizony szerénysége sem emeli bátorságát, valamint a liba sem emeli el a rókát. Hagyjuk abba; bízzuk szerénységére, s halljuk a holdat.

HOLDVILÁG                „A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;”

DEMETRIUS                 Úgy hát szarvainak a homlokán kellene lenni.

THESEUS                      De nem újhold; szarvai látatlanok ottan körül.

HOLDVILÁG                „A kétszarvú holdat e lámpás jelenti;

„Én holdbeli ember vagyok, egyéb senki.”

THESEUS                      Ez a legnagyobb hiba valamennyi közt. Az embert a lámpába kellene dugni; különben hogy lehet holdbeli ember?

DEMETRIUS                 Nem mer belebújni a gyertyától; mert lám, csupa füstölgő kanóc.

HIPPOLYTA                 Be únom ezt a holdat; bárcsak változnék már!

THESEUS                      Szegény elmevilága mutatja, hogy már fogytán van; de csupa udvariasságból is be kell várnunk, míg elapad.

LYSANDER                  Tovább, Hold!

HOLDVILÁG                Nincs egyéb mondanivalóm, csak hogy ez a lámpás a hold; én a holdbeli ember vagyok; ez a tüskebokor az én bokrom; ez a kutya az én kutyám.

DEMETRIUS                 No hát mindennek a lámpásban kellene lenni, mert mindezek a holdban vannak. De csendesség! Ihol jő Thisbe.

Thisbe jő

THISBE                         „Ez a Nina sírja. – De hol az én rózsám?”

OROSZLÁN                  „Ó-ó.”

Oroszlán ordít, Thisbe elfut

DEMETRIUS                 Helyes a bőgés, Oroszlán!

THESEUS                      Helyes az elfutás, Thisbe!

HIPPOLYTA                 Helyes a világítás, Hold! – Igazán, a hold igen kedvesen süt.

Oroszlán összetépi Thisbe fátyolát s el

THESEUS                      Helyes a tépés, Oroszlán!

DEMETRIUS                 Aztán jöve Pyramus.

LYSANDER                  És elinalt az oroszlán.

Pyramus jő

PYRAMUS                    „Köszönöm, kedves hold, napsugáraidat.

„Köszönöm, hold, tisztán fénylő világodat,

„Hogy kegyed tündöklő aranyozott árja

„Hű Thisbe személyét szemem elé tárja.

   „De hó! mi baj!

   „De nézd, mi jaj!

        „Mi szörnyü fájdalom!

   „Szem, látod ezt?

   „Még sem meredsz?

        „Ó, kincsem, angyalom!

   „Kendőd lehullt:

   „Hah! vérbe fúlt?

        „Ti fúriák, jövel!

   „Ó, végzet! sors!

   „Ölj, vágj, taposs;

        „Rontsd, zúzd, oltsd éltem el!”

THESEUS                      E fájdalom, meg egy kedvesünk halála akárkit is szomorúvá tenne.

HIPPOLYTA                 Vesszek el, ha nem szánom az istenadtát.

PYRAMUS                    „Ó, természet! hogy is szültél oroszleánt,

„Mely így csúffá tegye a legszebb szép leányt,

„Ki szebb, mint amennyi – azaz már csak vala -

„Élt, szeretett, bájolt, kacsintott valaha.

   „Hullj könny! szakadj!

   „S te kard, akadj

        „Pyram’ keblébe, így!

   „Itt balra, hol

   „A szív dobol.

        „Meghalok: így, így, így.

   „Már meghalék,

   „Elpatkolék!

        „Lelkem az égbe száll;

   „Aludj ki, nyelv!

   „Hold, fuss, el, el!

        „Hal – ál! hal – ál! – hal – ál!” (Meghal)

Holdvilág el

THESEUS                      Nem hal-áll, hanem ember-áll, mert emberül megállá a sarat.

LYSANDER                  Nem is ember áll, mert meghalt és így eldőlt.

DEMETRIUS                 De egy seborvos még feltámaszthatja, s akkor kisül, hogy szamár áll.

HIPPOLYTA                 De minek megy el a holdvilág, mielőtt Thisbe visszajőne s keresné

kedvesét?

THESEUS                      Megtalálhatja csillagfénynél is. Itt jön már; az ő keserve bevégzi

a darabot.

Thisbe jő

HIPPOLYTA                 Egy ilyen Pyramusért nemigen érdemes soká keseregni, remélem, kurta lesz.

DEMETRIUS                 Egy porszem is lenyomná a mérleget, ha serpenyőbe vetnők: Pyramuse különb, vagy Thisbe. Amaz férfinak: „Isten ótalmazz!” emez nőnek: „Isten irgalmazz!”

LYSANDER                  Már észrevette azokkal a kedves szemeivel.

DEMETRIUS                 És ekképp nyögdel, videlicet.

THISBE                         „Alszol, tubám?

„Mit! halva tán?

  „Pyramus! kelj na fel:

„Hah! néma? holt?…

„Ah, síri bolt

  „Fedje szép szemed el?

„E liljom-ajk,

„Cseresznye-orr,

  „Kökörcsin-sárga kép:

„Nincs, nincs sehun!

„Szemed lehuny:

  „Volt bár, mint zöld hagyma, szép.

„Ó, három lány!

„Téj-halovány

  „Kezű párkák, elé!

„Mártsátok e

„Vértóba be,

  „Ha élte selymét elszelé.

„Nyelv, szót se, csitt!

„Hű kard, be itt!

  „Thisbének halni kő…

„Isten veled

„Mind, ki szeret!

  „Adjő, adjő, adjő!” (Meghal)

THESEUS                      Már csak az Oroszlán meg a Holdvilág maradt, a holtakat eltakarítani.

DEMETRIUS                 No meg a Fal.

ZUBOLY                       Nem a! kérem alássan. A fal, mely atyjaik telkét választá, le van dönte. – De nem méltóztatik megnézni az epelógust, vagy meghallgatni két emberünk bergomaszka táncát?

THESEUS                      Csak epilógust ne! kérlek; egy ilyen játék nem szorul mentségre. Semmi mentség! hiszen, ha minden szereplő meghal, egyiket sem illő gáncsolni. De, isten engem! ha az, ki e darabot írta, Pyramust játssza s végül Thisbe harisnyakötőjére felakasztja magát; úgy ez felséges egy tragédia lett volna; de így is nagyon hű és remek volt az előadás. Hanem lássuk a bergomaszkot; az epilóg maradhat.

Tánc

Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. -

Alunni, hívek; szellemóra ez.

Félő, a reggelt akképp túlheverjük,

Amint időn túl virrasztók ez éjt.

E kézzelfogható vaskos darab

Jól megcsalá a lomhalábu estét. -

Barátim, ágyba. – Két hétig legyen

Mulatság, dáridó völgyön-hegyen.

Mind el

2. SZÍN

Puck jő

PUCK                            Már üvölt az oroszlán,

Holdra ordit éh csikasz;

Durva szántó horkolván

Terhes napra nyugszik az.

Már üszökben ég a tűz;

Vijjog a harsány kuvik,

Nyavalyást kétségbe űz:

Szemfedővel álmodik.

Már az éjnek e szakán

Nyitva minden sírverem:

Jár a lélek mind ahány,

Népesűl a cinterem.

És mi, hármas Hekaté

Hintajával kik futunk,

Mint az álom, mint az éj:

Most, tündérek, vígadunk.

Szent e hajlék, e küszöb -

Csitt egér! egy hang se több -

Engem küldtek seprüvel

Hogy porát söpörjem el.

Oberon és Titánia kisérettel jőnek

OBERON                      Álmos itt tűz, kandalló:

Fény lobogjon, bűv-sugár;

Lejtsen a tündér s manó,

Mint bokorrul kismadár.

És e víg dalt, fel s alá

Ropja rá mind, s mondja rá.

TITÁNIA                       Szak szerint előbb te dalld:

Minden szóra zönge dalt:

Míg tündérid kara lejt

És megáldjuk ezt a helyt.

Ének

OBERON                      Most e házban szélt veszünk,

Napköltéig itt leszünk. -

A fő-ágyhoz legelébb!

Hintsen áldást rá e nép:

Hogy a sarj, mi ott terem,

Legyen boldog, végtelen.

Mind a három ifju pár

Hű legyen, míg földön jár;

Soha tőlük származót

Ne gyalázzon testi folt:

Anyajegy, nyúlajk, sömör,

Rácsudállott szem-csömör

S mi anyákat szégyenít,

Magzaton ne legyen itt. -

Fűharmattal szentelünk;

Minden tündér jő velünk,

Kiki szentel egy szobát,

S megáldjuk e palotát:

Lakja mindig béke, csend,

S legyen áldott ura bent.

  Most szállj;

  Meg se állj;

Reggelig hozzám találj.

Oberon, Titánia, kíséret el

PUCK                            Ha mi árnyak nem tetszettünk,

Gondoljátok, s mentve tettünk:

Hogy az álom meglepett,

S tükrözé e képeket.

E csekély, meddő mesét,

Mely csak álom, semmiség,

Nézze most el úri kegy,

Másszor aztán jobban megy.

S amint emberséges Puck

A nevem: ha megkapjuk,

Hogy most kímél a fulánk,

Jóvátesszük e hibánk,

Máskint a nevem ne Puck

Legyen inkább egy hazug.

Most uraim, jó’tszakát. -

Fel, tapsra hát, ki jó barát,

S Robin megjavitja magát. (El)

– oOo-