Fekete kard Michael P Kube-Mcdowell

A birodalmi flotta endori veresége után nyoma vész egy teljes hajórajnak, és a felkelők nem tudnak biztosat néhány hajóépítő műhely sorsáról sem. Az Új Köztársaság kormányát mindenesetre teljesen váratlanul éri a tömegpusztító gépezetek esztendőkkel későbbi feltűnése a galaxis egy békésnek hitt szektorában. A szenátust belső ellentétek feszítik, Luke Skywalker halottnak hitt anyja nyomában jár, Landonak és régi tettestársának, a Felhőváros egykori adminisztrátorának pedig egy titokzatos kísértethajóval gyűlik meg a baja. A legnagyobb balszerencse mégis Han Solonak jut osztályrészül, aki pihenés helyett egy egész köztársasági flottát kénytelen irányítani...

Michael P. Kube-McDowell

FEKETE KARD

STAR WARS

Luke elindult a nyílt térségen keresztül a romos épület felé, ami a környező hegyek legmagasabbikának lábánál állt. De még félúton sem járt, amikor sikoly ütötte meg a fülét: megtorpant. Megpördült, köpönyege fellebbent körülötte, és lézernyaláb csapott el mellette olyan közelségben, hogy érezte a hőjét.

Elvetődött, majd egy előreszaltóval előreszökkent, és bekapcsolt fénykarddal a kezében keresni kezdte támadóját. Akanah közelében két férfi állt. Akanah térdepelt felemelt kézzel, mintha éppen most védett volna ki egy ütést.

- Akanah! - kiáltotta Luke, és rohanni kezdett feléjük.

A következő lövés célba talált volna, de Luke könnyedén hárította a fénykard pengéjével. A következő pillanatban mélyet merített az Erőből, és kinyúlt, hogy egy gondolatával szétzúzza a lézerpisztolyt. Következő gondolatával kirántotta a hasznavehetetlenné vált fegyvert a fickó kezéből, és messzire hajította.

Akanah felemelte a fajét, amikor Luke a nevét kiáltotta.

- Ne, Luke, ne...

Luke azonban már a másik emberre koncentrált, akinél szintén fegyver volt - Akanah-ra szegezve.

- Ne gyere közelebb! - kiáltotta a fickó. Nem tűnt úgy, mintha megijedt volna. Luke válasza egy olyan erőteljes gondolat-csapás volt, ami kitépte a fegyvert a fickó kezéből, és nekivágta egy házfalának. A lézerpisztoly szikraesőt vetve felrobbant, és tucatnyi darabra esett szét.

Aztán Luke rájuk rontott, nem védekezésre, hanem támadásra fogott karddal. Az első embernek személyi pajzsa volt, ami felfogta Luke első csapását, de a csapás ereje azért térdre nyomta. A második csapás, a fénykard ereje egy Jedi mester akaratával párosulva átszelte a pajzsot, és mélyen a támadó mellkasába hatolt. A férfi hördült egyet, vér fröccsent a melléből, aztán lerogyott.

Luke villámgyorsan megfordult, és azt látta, hogy a másik fickó Akanah felé sompolyog, és utána nyúl, mintha pajzsként akarná használni. Luke egy laza csuklómozdulattal elhajította fénykardját, ami pörögve hasította a levegőt, és könyökből leszelte a támadó karját. A férfi felordított és összeesett, Luke pedig visszarántotta magához a fénykardot.

Michael P. Kube-McDowell

Before the Storm

A borítón az eredeti címkép látható

Tipográfia: Szikszói Gábor

Fordította: Hoppán Eszter

Szerkesztő: Gáspár András

Műszaki szerkesztő: Zölley Imre

A kötetet terjeszti a TóthÁgas Könyvterjesztő Kft.

(1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 15.)

és a Valhalla Páholy Könyvesbolthálózat

(Központ: 1063 Budapest, Szinyei Merse Pál u. l.)

Kiadja a Valhalla Holding Kft.

Felelős kiadó: a kiadó ügyvezetője.

Szedés és tördelés: Valhalla DTP.

Nyomta: Kaposvári Nyomda Kft.

A nyomdai megrendelés törzsszáma: 161079

Felelős vezető: Mike Ferenc

Prológus

Nyolc hónappal az endori csata után

A Birodalom orbitális hajójavítótelepe N'zothnál, Black 15 fedőnév alatt, szabványos elrendezésű volt: kilenc műhely helyezkedett el itt négyzet alakban. A visszavonulás délelőttjén mind a kilenc helyet elfoglalta egy-egy birodalmi csatahajó.

Kilenc csillagromboló látványától normális esetben bárkinek inába szállt volna a bátorsága, de ezen a délelőttön a kilenc közül csak egy volt röpképes.

Erre a sajnálatos megállapításra kellett jutnia Jian Paret-nek, a N'zothi birodalmi helyőrség parancsnokának, ahogy a vezérlőteremből a műhelyekre pillantott. A néhány órája kapott parancsok még mindig ott vibráltak a szeme előtt:

"Az utolsó emberig ürítse ki a bolygóhelyőrséget, a lehető leggyorsabban, minden mozgásképes hajó bevetésével! Pusztítsa el a javító telepet, mielőtt visszavonul a rendszerből!"

Paret borús meglátásaiban osztozott Nil Spaar is, a yevethai földalatti mozgalom vezetője, aki az első kommandóscsapattal indult el a felszínről. A néhány órája kapott parancsok még mindig ott csengtek a fülében:

"Értesítsen minden egységet, hogy birodalmi kiürítés várható! Késedelem nélkül hajtsák végre az elsődleges tervet! Eljött a visszavágás napja. Azokat a hajókat a mi vérünkön építették - kiérdemeltük őket. Hozzunk dicsőséget Yevetha nevére!"

Kilenc hajó.

Kilenc préda.

A legsúlyosabban sérült jármű, a Redoubtable, rettenetes veszteségeket szenvedett az endori csatában. A raj egyébiránt vegyes képet mutatott: akadt benne minden, feltuningolt régi középcirkálóktól EX-F-ig, a Dreadnaught-testre szerelt kísérleti fegyver- és meghajtórendszerig. Az uralkodó kétségtelenül az Intimidator csillagromboló volt. Röpképesen, de minden más szempontból kivérezve küldték ide, a Black 15-re a Magból a munkálatok befejezésére, hogy felszabaduljon egy hely a főparancsnokság javítóműhelyében.

A rombolón bőven elfért az egész helyőrség, és a tűzerő is megfelelt a telep elpusztítására. Alig egy órával a parancs kézhez vétele után Paret áttette székhelyét az Intimidator hídjára.

Az Intimidator azonban nem tudta olyan gyorsan elhagyni a telepet, ahogy Paret szerette volna. A szabvány legénységi létszámnak alig egyharmada tartózkodott a fedélzeten - édeskevés ahhoz, hogy egy ekkora hajót ilyen hamar előkészítsen.

Emellett a Black 15 tíz munkása közül kilenc yevetha volt. Paret lenézte ezeket a savanyú ábrázatú csontvázakat. Legszívesebben lezárta volna a hajót biztonsági okokból, vagy új munkásokat hozatott volna a gyorsaság miatt, de mindkét cselekedet csak arra lett volna jó, hogy felhívja a yevethák figyelmét a készülő evakuációra - vagyis hogy az egész manőver sikerét kockára tegye.

Paret szorultságában meglepetésszerű evakuációt rendelt el, végigvárta a hosszadalmas ellenőrzéseket és visszaszámlálásokat, hagyta, hogy a normál munkacsoportok tovább dolgozzanak addig, amíg a csapatszállítók és a kormányzó hajója fel nem száll. Ekkor, és csak ekkor zárhatta le legénysége a zsilipeket, vághatta el a rögzítőszíjakat, hogy örökre hátat fordítson a N'zothnak.

Nil Spaar tisztában volt Paret parancsnok kínzó dilemmájával. Tudott mindent, amit Paret tudott, sőt, annál is többet. Több mint öt évig dolgozott azon, hogy a földalatti mozgalom tagjait beépítse a besorozott munkások közé. Semmi fontos nem történhetett anélkül, hogy Nil Spaar szinte azonnal tudomást ne szerzett volna róla. A megszerzett információt pedig azonnal beleszőtte tervei kelméjébe.

Véget vetett a kisebb "hibák" és "balesetek" áradatának. Fajtársaitól, a Birodalom kényszeralkalmazottaitól szigorúan megkövetelte a szorgalom és odaadás tettetését - valamint azt, hogy minden lehetségesét megtudjanak a hajókról és működésükről. Gondoskodott róla, hogy yevethák nélkülözhetetlenné tegyék magukat a Fekete Flotta telepfőnökeinél, és elnyerjék a parancsnokok bizalmát.

Épp ez a bizalom tette lehetővé, hogy az endori csata óta alkalmazott munkalassítás ne adjon okot kérdezősködésre. Ez a bizalom adta a yevethák kezébe a telepet is, a hajókat is.

És ennek a bizalomnak a türelmes, számító kiaknázása hozta el Nil Spaarnak és társainak ezt a pillanatot.

Spaar tudta, hogy már nem kell félnie a Harridantól, ettől a Victory-osztályú csillagrombolótól, ami korábban a telepet és a rendszert védte. A Harridant már hetekkel ezelőtt a frontra rendelték, hogy kivegye részét a Birodalom reménytelennek tűnő utóvédharcaiban Nótáknál.

Tudta, hogy Paret nem zárhatja le az Intimidatort övéi előtt, még harcállomászárral sem. Több mint egy tucat külső zsilipet bütyköltek meg a 17-es és 2l-es szekcióban a yevetha technikusok úgy, hogy a kijelzők zártnak mutassák őket, amikor nem is azok, és megfordítva.

Tudta, hogy még ha az Intimidatornak sikerül is kitörnie a szerelőállásból, arra már nem lesz alkalma, hogy megszökjön, vagy fegyvereit az elhagyott hajók ellen fordítsa. A romboló belsejében elrejtett robbanóanyag azonnal aktiválódik, ahogy az Intimidator pajzsai bekapcsolódnak, és blokkolják a jelet, ami féken tartja a bombákat.

Ahogy a komp közeledett a dokkhoz, Nil Spaar nem érzett sem félelmet, sem izgalmat. Mindent megtettek, amit meg lehetett tenni, és a közelgő harc elkerülhetetlenségében volt valami csodálatos. Mert Spaarnak semmi kétsége nem volt afelől, mi lesz a végeredmény.

Nil Spaar és az első kommandóscsapat a 17-es szekció zsilipéin keresztül hatolt be az Intimidatorba, miközben helyettese, Dar Bille és a másik csapat a 2l-es szekcióban ténykedett.

Egy szó sem esett - nem is volt szükség rá. Mindkét csapat tagjai épp oly jól ismerték a hajó alaprajzát, mint a legénység maga. Hangtalan szellemekként osontak a társaik által előre lezárt vagy megtisztított folyosókon, olyan hágcsókon, alagutakon törtek céljuk felé, melyek nem szerepeltek egyetlen tervrajzon sem. Percek alatt elérték a hidat, anélkül, hogy bárhol ellenállásba ütköztek volna.

A hídra mégis készenlétben tartott fegyverrel léptek. Pontosan tudták, mely állomások lesznek foglaltak, hol az őrhely, ki tud egész hajós riadót csapni. Nil Spaar nem kiabált figyelmeztetéseket, nem tett színpadias bejelentéseket, nem szólított fel megadásra. Egyszerűen átvágott a fedélzeten a főtiszt felé, felemelte fegyverét, és lepörkölte a tiszt fejét.

Társai szétszóródtak, mindenki a maga célpontja felé tartott. Az Intimidator hídszemélyzetéből hatan az első másodpercben elhullottak a hatalom miatt, ami a kezük ügyében pihent. A többiek - köztük Paret parancsnok - hamarosan hasmánt, hátrakötött kézzel hevertek a fémpadlón.

Nem volt nehéz bevenni a hajót. Az igazi kihívás a rohamot úgy időzíteni, hogy elkerüljék a megtorlást.

- Jelzés a kormányzó gépéről - kiáltotta az egyik yevetha kommandós a kommunikációs állomástól. - A transzportok felszálltak. Minden rendben.

Nil Spaar helyeslően bólogatott.

- Igazold vissza a vételt! Értesítsd a legénységet, hogy megyünk fölszedni a helyőrséget. Jelezd a telepnek, hogy az Intimidator kifut!

Kasból kirajzó méhek módján hagyták maguk mögött a N'zoth felszínét a birodalmi szállítóhajók. Az ék alakú romboló felé tartottak. A Birodalom több mint húszezer alattvalóját zsúfolták e flottába - katonákat, hivatalnokokat, technikusokat és családtagjaikat.

- Fegyvereket élesíteni! - adta ki az utasítást Nil Spaar. Mikor már látták célt, a szállítók lelassítottak, és ráálltak

a közelítő vektorokra.

- Célkövető automatika be!

A híd padlóján heverő foglyoknak elállt a lélegzetük: ugyanazokra a képernyőkre láttak, mint a yevethák.

- Gyávák! - kiáltotta oda Paret a behatolóknak keserű megvetéssel. - Egy igazi katona sosem tenne ilyet! Védteleneket ölni becstelenség!

Nil Spaar ügyet sem vetett rá.

- Célra állni!

- Te elvetemült idióta! Már győztél! Mire jó ez?

- Tűz - szólt Nil Spaar.

A fedélzet padlólapjai kissé megremegtek, amikor a lövegcsövek energiát köptek, és a közeledő szállítóhajók törmelékes tűzgolyókká robbantak szét. Nem tartott soká. Senki sem menekülhetett. Néhány döbbent pillanattal később a kommunikációs csatornák csak úgy izzottak a riadt, elképedt ordítozástól az egész hajón. Sokan voltak tanúi a mészárlásnak.

Nil Spaar elfordult a célkövető képernyőtől, és átvágott hídon oda, ahol Paret feküdt. A hajánál fogva megragadta a birodalmi tisztet, kirángatta a sorból, és csizmájával durván görgetni kezdte. Elkapta Paret zubbonyának elejét, és félig fölemelte a parancsnokot a padlóról. Egy hosszú pillanatig úgy tornyosult fölé, mint valami hatalmas, bosszúszomjas démon. Távol ülő szemeiben hideg tűz égett, arcán csak úgy izzottak a mély, vöröses árkok. Szisszent egyet, ökölbe szorította szabad kezét, kézfejét hátrafeszítette. Pengeéles, ívelt karom bukkant elő a csuklójából.

- Patkány - sziszegte, és a karommal a birodalmi kapitány nyaka felé suhintott. Végigvárta a parancsnok utolsó rándulásait is, csak aztán dobta vissza a testet a földre, majd hátrafordult a kommandósok felé, a kommunikációs állomáshoz.

- Mondjátok meg a legénységnek, hogy a Yevetha Protektorátus és őfelsége az alkirály foglyai - mondta, miközben karmát áldozata nadrágszárába törölte. - Mondjátok meg nekik, hogy a mai naptól a hasznosságukon múlik az életük. Aztán kapcsoljátok nekem az alkirályt! Szeretnék beszámolni neki a diadalunkról...

ELSŐ FEJEZET

Tizenkét évvel később

Az űr süket csendjében az Új Köztársaság űrvédelmének Ötödik Flottája úgy terült szét a Bessimir bolygó felett, mint valami gyönyörű, de halált hozó virág.

A hatalmas hajók alakzata megdöbbentő hirtelenséggel bontakozott ki a semmiből a megcsavarodott űr tűzfehér villanásainál. Szögletes csillagrombolók vigyázták a zömök csapatszállítókat, a támadócirkálók tükörfényű csillogással vezették a menetet.

Kisebb hajók is előbukkantak. A köztük cikázó vadászok azonnal gömbhéjas védelmi alakzatba rendeződtek. A csillagrombolók is rendezték soraikat, s további vadászokat ontottak magukból. A hordozók bombázógépeket, torpedónaszádokat indítottak. Nem volt értelme kockáztatni egy dugig rakott hajó elvesztését - ezt a leckét a Köztársaság fájdalmas tapasztalatok árán tanulta meg. Orindánál az Endurance báziscirkáló parancsnoka várakoztatta a vadászokat a hangárjában, hogy minél tovább védje őket a birodalmi tűztől. A kisebb hajók akkor is szállító gyomrában voltak, amikor az Endurance-t csillagromboló-támadás érte, és mindenestül elpusztult.

Hamarosan több mint kétszáz hadihajó - kicsiny és hatalmas - közeledett Bessimir és két holdja felé. Az armada rettentő erejét egyelőre csak a hajók belsejében lehetett érzékelni. Az előrenyomulás némaságát csak a kommunikációs csatornák hangjai törték meg, melyek az első pillanatokban kódolt zajtengerrel és kódolt hajó-hajó közti csevegéssel életre keltek.

Az alakzat közepén ott volt az Ötödik Flotta zászlóshajója, az Intrepid báziscirkáló. Épp hogy kikerült a Hakassi műhelyeiből: a folyosókon még érezhető volt a tömítőpaszták és tisztítószerek szaga. A hatalmas hagyományos hajtóművek még azzal a magashangú sivítással dolgoztak, amit a gépészek csak "újszülöttsírásnak" neveztek. A szag kiszellőzéséhez legalább egy év kell, a hajtóművek vibrálása azonban pár száz óra alatt két oktávot is eshet vissza, a megszokott, megnyugtató zümmögésre.

Az Intrepid hídján magas, tábornoki egyenruhás dorneai járkált fel-alá az ívbe rendezett harcállások között. Szemredői a dorneaiak öntudatlan védekezőreflexével megduzzadtak és remegtek, a szívós bőrű arcot bíborszínre, festette az aggodalom. Még el sem kezdték a bevetést, Etahn A'baht kezéhez máris vér tapadt.

Az Ahazi flottakísérő hajó túlméretezte az ugrását, a Bessimirhez túl közel bukkant ki a hiperűrből, és a legénység már nem tudta korrigálni a hibát. Etahn A'baht az Intrepid hídjáról látta a vakító villanást a felső légkörben. Tudta, hogy ez a villanás hat fiatal ember halálát jelentette.

De nem volt idő a veszteségeken borongani. A monitorokon tucatnyi letapogató információja iramlott át őrült tempóban. A harcirányítás jelentései percről percre változtak, majdnem olyan gyorsan, ahogy digitális órán a tized- és századmásodpercek számjegyei.

A támadási terv túl bonyolult és szigorúan szervezett volt ahhoz, hogy egy ilyen baleset megállíthassa. A harcirányítás gyorsan átadta egy tartalék hajónak az Ahazi feladatkörét. “Lelketek szálljon a magasba, testetek pihenjen békésen a mélyben" - idézte magában A'baht tábornok az ősi dorneai tengerészáldás szavait. Aztán elfordult, és szemügyre vette a taktikai tervet. Gyászolni később is ráér.

- Áthatolási fázis végrehajtva - kiáltotta egy hadnagya valamelyik konzol mellől. - Alakzat kész. A támadás vezetője jóváhagyást kér.

- Végrehajtás nyugtázva - visszhangozta A'baht. - Alakzat nyugtázva. Minden állomás jelentkezzen be!

- Harcirányítás, készen állok.

- Hadi felderítés, készen állok.

- Taktikai állomás, készen állok.

- Kommunikáció, készen állok.

- Flottairányítás, készen állok.

- Repülésirányítás, készen állok.

- Földi irányítás, készen állok.

- Akkor hát mindenki készen áll - felelte A'baht tábornok erőteljes, magabiztos hangján. - A végső jóváhagyást megadom. A támadásnak minden zöld, ismétlem, minden zöld!

- Támadásnak minden zöld, vettem - felelte a hadnagy, és elfordított egy kulcsot a konzolján. - Támadó egység - minden zöld. Fegyverek készenlétben, a cél látható.

Három támadócirkáló és a hozzájuk tartozó K-szárnyú bombázók kiváltak az alakzatból, és a többiek elé törtek. Új pályájuk a bolygó déli sarka felé mutatott - az alfa holdon lévő fő vadásztámaszpont és bolygó védelmi generátor felé, amely tisztán látszott az armada kibukkanási pontjának horizontja felett.

Gyorsjáratú A-szárnyú vadászok is kivillantak a többiek közül, és szétváltak, hogy fogadják és megsemmisítsék a bolygó könnyűfegyverzetű érzékelő- és kommunikációs műholdjait. Az A-szárnyúak adták le az első lövéseket a Bessimir ellen, méghozzá tévedhetetlen pontossággal: célpontjaik után csak fehéren izzó plasztacél fellegei maradtak. Az A-szárnyúak vonták magukra az első ellenséges lövéseket is. Felszíni ionágyú telepek nyitottak rájuk tüzet, hiábavaló igyekezettel próbálván megóvni magasan keringő őrszemeiket. Néhány pillanattal azután, hogy a földi lövegek felfedték hollétüket, a vezető köztársasági hajók lövészei már be is fogták valamennyit.

Nagyenergiájú lézerek vakították el a földi érzékelőket, tapogatták ki az ellentüzet. A csillagrombolókra szerelt hatalmas impulzuságyú módszeresen változtatta füstölgő kráterekké a felszíni lövegeket. A Köztársaság egyetlen vesztesége egy A-szárnyú volt, mely véletlenül aknába botlott, miközben egy felderítő szatellit felé tartott.

A Bessimir túlsó oldalán a cirkáló-különítmény egyre közeledett az alfa-holdhoz, nagy sebességű ütközőpályán. Amikor apró vadászok kezdtek kirajzani a hold felszínének rejtett üregeiből, a nagy hajók szétváltak, és bombákat kezdtek eregetni.

Az embernagyságú, tüskékkel ellátott bombák a vadászbázis felé süvítettek, a cirkálók pedig elkanyarodtak. A közeledő vadászok nemkülönben. Néhány pillanat múlva a felszínen elhelyezett álcázott elhárítólövegek elárulták magukat: tüzet nyitottak a közelgő bombákra.

A fekete, űrhideg burkolatú bombák azonban, melyeket a lendület hajtott, nem nyújtottak túl jó célpontot. A legtöbb sértetlenül átjutott a zárótűzön. Két másodperccel a becsapódás előtt a bombák farkában apró rakéták gyulladtak be, és a töltetek a saját hosszúságuk kétszeresének megfelelő mélységben fúródtak a földbe.

A becsapódás pora még le sem ülepedett, amikor a bombák egyszerre felrobbantak. A villanást, a lángokat elnyelte a hold felszíne, a rettenetes lökéshullám azonban terjedni kezdett lefelé és kifelé a kőzeten keresztül. A megerősített falak kártyavárként omlottak össze, a földalatti kamrák tojáshéjként roppantak szét. Szürke porfellegek csaptak ki a nyílásokból, maga a föld is berogyott a központi hangár felett.

Amikor a bombák felrobbantak, a tizennyolc hajót számláló támadó alakzat élén Esege Tuketu repült.

- Káosz szent anyja... - lehelte a pusztulás láttán. Egy pillanatra levette kezét K-szárnyúja műszereiről, és homlokát keresztezett csuklóihoz érintette - a narvathok ezzel a mozdulattal fejezték ki, hogy megadják magukat a mindent elemésztő tűznek.

Tuketu bombázógépének hátuljából szívből jövő, mégis áhítatos "Húha!" hallatszott, a fegyvertechnikus részéről.

- És mondhatnak akármit - folytatta ugyanő -, erre aztán ráéreztem!

- Úgy tűnik, én is, Skids - felelte Tuketu.

- Senki sem nézte klasszabb páholyból, mint mi, az már biztos.

Óvatosan fürkésztek előre, szabad szemmel és műszerekkel egyaránt. Egy vadász se bukkant elő a rejtett bázisról. A légelhárító lövegek hallgattak. A már kirajzott gépek azonban, központi irányítás nélkül bár, de folytatták a harcot. Saját protokolljukat követve a legnagyobb célpontokra, a cirkálókra vetették magukat. A mozgékony, de gyenge alkotmányok nem húzták soká: a cirkálók úgy csapták agyon őket, ahogy a szemtelen legyeket szokás.

- Jó lövés volt! - rikkantotta Tuketu. A többiek az alakzatban nem hallhatták. A támadó raj elsötétítést alkalmazott, melyhez hozzátartozott a kommunikáció-csend is, hiába haladtak szoros alakzatban, szigorú időzítés szerint.

- Menni fog - reménykedett a fegyvertechnikus. - Szerinted?

- Muszáj mennie - felelte Tuketu, és arra gondolt, ami még előttük áll.

A flottával szemben már csak egy igazi veszély maradt: a hold túloldalán megbúvó biperlöveg. Az alfa hold, mint valami őrszem, hamarosan megfordul a Bessimir körül, és új pozíciója lehetővé teszi, hogy a löveg célba vegye a flottát. Hacsak...

Az Új Köztársaság felderítődroidjai kimutatták: a monstrum sugár- és részecskevédett, energiafejlesztőjét és pajzsgenerátorát pedig mélyen a sziklába építették. Könnyedén túlélhet tehát egy olyan támadást, ami a vadászbázist elpusztította. Ha Etahn A'baht nagy hajóinak kell felvenniük a harcot a löveggel, súlyos veszteségek várhatók. Ennek megelőzése volt Tuketu tizennyolc bombázójának feladata.

- Jön - mondta Skids az órára, majd a feléjük rohanó alfa hold felszínére pillantva.

- Rajta vagyok - nyugtázta Tuketu.

- Jobb is - hangzott az ideges válasz. - Anyám többre szánt annál, hogy kráter legyek a sziklában ott, ahol már amúgy is elég sok kráter akad.

- Még tíz - mondta Tuketu. - Jeleznek a többiek. Még öt... - Ütközőriadó vijjogott fel a pilótafülkében. A hold felszíne egyszeriben borzasztóan közelinek rémlett. - Most!

Az egész hajó beleremegett, ahogy a vészfékek feldübörögtek; a K-szárnyú orra a láthatár felé rándult. Tuketu és Skids az ülésbe nyomódtak, a hold pedig vadul megpördült alattuk. Küszködve vették a levegőt a hirtelen kanyar hosszú pillanataiban.

Mire a hajó rázkódása abbamaradt, és ismét szabadon lélegeztek, Tuketu hajója elsuhant a hold felszíne felett. A K-szárnyúak hat csoportra oszlottak, mindegyik más irányból tartott a célpont felé. Egy kis szerencsével megint összefutnak majd az elektromágneses löveg nyílása felett.

- Bocsánat, nem látta valaki az eszemet? - szólalt meg Skids sipító, vékonyka hangon. - Az előbb még itt volt...

Tuketu elnevette magát.

- Ez aztán jó buli, mi?

- Méghogy jó buli... - csóválta a fejét Skids. - Kábé annyira, mint egy bantha ölében ülni. Attól tartok, uram, fel kell mentenem önt a parancsnokság alól, mert teljesen megveszett. Adja át a kormányt, és lépjen le tüstént!

Tuketu mosolyogva felnyúlt a feje fölé, és igazított valamit a kapcsolókon.

- Kicsit el fogunk késni az első földi ellenőrzésről. Feljebb megyünk. Nézd meg, mi van, és intézd el, hogy a többiek velünk maradjanak!

- Vettem, Tuke - felelte Skids, és csavargatni kezdte a nyakát.

- Reménykedjünk, hogy nem lesz rájuk szükség - felelte Tuketu józanul, szinte csak magának.

A köztársasági felderítés szerint a Bessimir hiperlövege 120 lövés per perccel működik, de egyhuzamban tíz másodpercnél ritkán üzemel tovább. A szupergyors lövedékek eltérülésének megakadályozására a löveget védő részecskepajzsot összehangolták a tűzvezérléssel. A pajzs minden kimenő lövedék előtt kinyílt, a sugárvédelem viszont végig a helyén maradt, hogy háríthassa a távolból leadott lövéseket.

Nyit, zár, nyit, zár - mint egy pislogó szem. Ha eltalálod a nyitást, tiéd a főnyeremény. A K-szárnyúak ezért voltak minden kötelékben behatoló alakzatban, és ezért nem vittek energiafegyvert, csak hagyományos gépágyút, és rengeteg flechette rakétát. Ha csak egy töltet, egyetlen robbanó szilánk áthatol és célba talál...

De ahhoz, hogy erre akár a leghalványabb esély is legyen, nagyon közel kellett menniük... és kellett valami, amivel tüzelésre bírják a löveget.

Ez a valami az Új Köztársaság Resolve nevű csillagrombolója volt. Speciális, többszörös pajzsokkal szerelték fel, amibe a hajtóművek minden energiáját beleirányították. A hajó a gyilkos löveg orra előtt lépett ki a hiperűrből. A K-szárnyúak kozmikus mércén már-már araszolva közeledtek a pajzszóna széléhez. A'baht idegesen figyelt. Még néhány pillanat, és a közeledő vadászokat észreveszik, a veszélyt kielemzik.

- Tűz! - suttogta. - Gyerünk! Harapj már rá a csalira!

Esege Tuketu a képernyőjén látható vörös vonal felé haladó bombáit figyelte, és már jó előre megfeszítette testét a várható nagy sebességű kitérő manőverhez.

Végtelenségig nyúlt a szívdobbanásnyi pillanat.

Tuketu hirtelen ötlettől vezérelve rácsapott a kommunikációs gombra, és megtörte a hallgatást:

- Vörös Vezér Vörös Kettőnek és Vörös Háromnak: maradjatok a tornyon! Maradjatok rajta!

- Mi a fenét csinálsz? - érdeklődött Skids. Tuketu megrázta a fejét.

- El kell kapnunk, mielőtt még beindul!

Vörös Három hirtelen kitört jobbra, távolodott a célponttól, hogy kikerülje az előtte magasodó láthatatlan falat, Vörös Kettő azonban túlrepült a fordulóponton, és tüzet nyitott. Ezüstös rakéták áradata cikázott elő a szárnyak alól, suhant a pajzstorony irányába.

- Bocs, Tuke, későn szóltál - jelentkezett Vörös Három. Ugyanebben a pillanatban felbőgött a hatalmas löveg, és modulált energiazáport okádott a Resolve-ra..

Vörös Kettő kifordult balra és felfelé, ágyújával és lövéseivel követte a pajzstorony mozgását.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk - morogta magában Tuketu. - Csinálj már lyukat nekünk!

Vörös Kettő eleje elérte a pajzs határát. Ágyúja még mindig tüzelt. A legtöbb lövedék robbanás nélkül semmisült meg: száz és száz üvegen szétkenődő bogár. Némelyik belerobbant a semmibe, mert a részecskepajzs ki-be kapcsolódásának indukciója szétvetette. Két szilánk azonban átjutott. A pajzstorony félgömb alakú kupoláját apró, de vakító robbanás rázta meg, elgőzlő fém gyémántcseppjei maradtak a nyomában.

- Honnan tudtad? - kérdezte Skids csodálkozva. Tuketu a fejét csóválta.

- Nem tudtam - tolta előre a sebességkart. - Ráhibáztam. Előttük feketén ásított a hatalmas löveg nyílása.

Mint egy életéért küzdő vadállat, úgy lőtte a hiperágyú a Resolve-ot, szünetet sem tartva azután, hogy a részecskepajzsa szertefoszlott. Az óriás romboló nem volt elég fürge ahhoz, hogy elkerülje a zárótüzet, és Syub Snunb parancsnok komolyan eltűnődött, elég lesz-e a pajzsra szánt energia. A lövedékek olyan erővel csapódtak a hajónak, hogy a burkolat meg-megremegett.

- A Vörös Kötelék a határon belül van - jelentette egy hadnagy.

Snunb egy falnak támaszkodva, bólintással fogadta a hírt.

- Akkor mi végeztünk is. Figyeljék tovább a bejövő lövéseket! Navigátor! Megfordulni, menekülőpályára állni! Amint lemondanak rólunk, kiiktatjuk a pajzsokat, és már ugrunk is el innen.

- Igen, parancsnok!

A külső pajzshéj e pillanatban megadta magát a sortűznek. A becsapódások gyorsabban szívták ki az erőt a védőbuborékból, mint ahogy a pajzsgenerátor pótolni tudta. A hídon riadó szólalt meg, és a rázkódás érezhetően fokozódott.

- A D pajzsnak vége. A generátorok akadoznak!

Snunb megcsóválta a fejét.

- El ne felejtsem megemlíteni A'baht tábornoknak, hogy utálom a bestia orra előtt elhúzott csali szerepét! Meddig bírjuk még?

Az elsőtiszt a taktikai képernyőre mutatott.

- Tuketunak pár másodpercen belül a cél fölött kell lennie. - Újabb riadó vijjogott fel. - Remélem, nekünk is megvan még az a pár másodpercünk...

A hiperlöveg nyílása fényesen izzott Tuketu célzószámítógépének infravörös képernyőjén.

- Intézzük el az első menetben!

- Egyes kész - kiáltotta Skids. - Kettes kész! Magasságvezérlés átvéve!

Tuketu elvette a kezét az irányítókarról.

- Tiéd a pálya.

A K-szárnyú orra felemelkedett, a bombázó elindult felfelé.

- Távolság... célzás. Egyes kiment. Kettes kiment. Húzzunk innen, Tuke!

Ahogy a bombák megkezdték elegáns ballisztikus röppályájukat, Tuketu felfelé, majd a gravitációs csúcsot elérve, oldalt rántotta a bombázó orrát, de olyan élesen, hogy egy pillanatra beleszédült. Fokozott sebességgel távolodtak a céltól, mikor tompa dörrenés hallatszott, vakító villanás vetett hosszú árnyékot a holdfelszínre, és lökés érződött, mintha hatalmas kéz taszította volna meg alulról a hajót.

- Túl korai volt! - kiáltotta riadtan Skids. - Nincs meg! Ebben a pillanatban villant el a fejük fölött Fekete Egy, és a rádióból ujjongó kiáltások törtek elő.

- Megvan a csúzli! - dörögte Fekete Vezér. - Ez aztán jó kis menet volt! Még lőtt, amikor elintéztük - biztos beleesett pár bomba a csövébe. Láttad, Vörös Vezér?

- Nem, Fekete Vezér. - A tájat ismét kettős villanás lobbantotta fel, de ez csak halovány mása volt az előzőnek. - Ahogy hallom, nem sokat hagytatok nekünk, Hodo - vigyorgott Tuketu.

- Majd legközelebb nem szarakodik annyit... uram.

- Itt Zöld Vezér - hallatszott egy új hang. - Ellenőrzést futtattam le, és megerősítem: a célpont megsemmisült.

- Itt a Resolve. Vettük Zöld Vezért, a célpont megsemmisült. Kösz, fiúk!

- Vettem, Zöld Vezér. Vettem, Resolve - felelte Tuketu, és a cirkálók felé fordította gépe orrát. - Igazodj, és zárd az alakzatot - randevúnk van odaát!

Ackbar admirális a pódiumon állt - ezúttal a Közös Védelmi Műveleti Parancsnokság egyenruhájában, s nem a fehér kalamári uniformisban, melyben híressé vált -, és roppant kezével a képernyő felé intett.

- Flottánk biztosította a holdközi űrt - ideje, hogy hajóink utat nyissanak a felszín felé a szárazföldi egységek előtt. - Kisszámú, válogatott hallgatóságra nézett. - Taktikánk hasonlít a hiperlöveg ellen alkalmazottra. Jól páncélozott hajókat teszünk ki az ellenséges tűznek, hogy lokalizáljuk és elpusztítsuk a védelmi berendezéseket a célszektorban. Ebben az esetben, mint önök is látják, az ellentűz a bolygó körül keringő hajókról érkezik.

Az Új Köztársaság véderejének coruscanti konferenciatermében lévő monitorok nagyjából hasonló képeket mutattak, mint amiket az Intrepid hídján lehetett látni, csak némi időkéséssel. A jeleket tizenöt parszekről továbbították hiperrelén keresztül, majd katonai cenzorokkal vizsgáltatták meg, hogy biztonsági szempontból alkalmas legyen a jelenlévők előtti bemutatásra. Ezen a délutánon nem volt szükség sok vágásra, a közönség ugyanis mindössze a Közös Védelem szenátusi tanácsának nyolc tagjából állt, valamint Leia Organa Solo hercegnőből, a szenátus elnökéből és az Új Köztársaság véderejének főparancsnokából.

Ackbar folytatta:

- A bolygófelszín görbülete korlátozza a rögzített fegyverek hatékonyságát. Alig néhány ilyen fegyvertelep elpusztítása is törést okoz a bolygóvédelemben, és utat nyit számunkra az űrből a felszín felé. Láthatják, a flotta közel áll ahhoz, hogy megnyissa ezt az utat. A veszélyt ezúttal légköri vadászok vagy a láthatár fölé lőtt föld-levegő rakéták jelenthetnék, a Bessimirnek azonban - tudomásunk szerint - nincsenek ilyen eszközei. Ha a nyílás megvan, kezdődhet az invázió.

- Ackbar admirális... szabadna egy kérdést? - szólt Tolik Yar szenátor. - Mennyire realisztikus próba ez a flotta számára? Mennyivel több ez a szabvány teljesítménynél?

- A feladat a lehető legrealisztikusabb - felelte Ackbar. - Ez egy műveleti-készenléti gyakorlat, nem szimuláció. Igaz, hogy az ellenfelek csak harciszondák és számítógép-szimek lesznek, de biztosíthatom önt arról, hogy a védelmi csoport büszke lehet arra a bonyolult problémára, amit a flotta taktikusai kiagyaltak számára.

- Ackbar admirális - állt fel a helyéről Cion Marook szenátor, és hagyta, hogy a hátán lévő, erekkel sűrűn átszőtt légzsákok teljesen felfúvódjanak. - Mindeddig felettébb lenyűgöző bemutatót láthattunk. De a kollégáim és azok részéről, akiket képviselünk, fel kell tennem a kérdést: az új taktikai egység parancsnokságát miért egy ilyen újoncra ruházták?

- Szenátor, Etahn A'baht tábornok aligha nevezhető újoncnak. Kétszer annyi idős, mint én, és valószínűleg önnél is éltesebb.

Marook a homlokát ráncolta.

- Nem arra céloztam, hogy túl fiatal. Én azt mondtam, újonc. A többi flotta parancsnokai kivétel nélkül a felkelés veteránjai - olyan vezetők, akik önhöz hasonlóan nagy csatákban szereztek nevet maguknak a Yavinon, a Hoth-on, az Endoron.

Ackbar egy biccentéssel nyugtázta a bókot.

- Ez a dorneai azonban alig két szabvány éve viseli az egyenruhánkat. Az Ötödik Flotta viszont az ön személyes felügyelete mellett jött létre, és hatalmas költségeket jelentett az Új Köztársaságnak. Én a magam részéről jobban örülnék, ha ön állna az Intrepid hídján, és A'baht tábornok hadonászna itt azzal a mutatópálcával.

- Pedig jobban tenné, hanem örülne ennek - felelte Ackbar élesen. - Habár Dornea nem volt tagja a Felkelők Szövetségének, megvannak a maga hősei a Birodalom elleni harc idejéből. A'baht tábornoknak példamutató parancsnoki múltja van a dorneán flottánál. Szerencsénk van, hogy sikerült visszahívnunk szolgálatba.

- Az egész "dorneán flotta" nyolcvan bárkából áll - jegyezte meg Marook szenátor lekicsinylőn.

A konferenciaterem hátsó traktusában Leia hercegnő forgatni kezdte a szemeit, és megcsóválta a fejét. Előre látta, hogy Marook akadékoskodni fog. A hraskissi társadalom szigorúan a korosabb, a rangidős személy tekintélyére épült, és a legfőbb társadalmi értékek közé tartozott az, hogy valaki türelemmel kivárja a sorát. A Szenátusban eltöltött öt év alatt Marook még mindig nem tette magáévá az eredményeken, érdemeken alapuló megítélés gondolatát.

- A dorneaiak mégis sikeresen védték függetlenségüket Palpatme uralma alatt, többszörös birodalmi túlerővel szemben - lépett közbe Leia, abban a reményben, hogy véget tud vetni a torzsalkodásnak. - Marook szenátor, ez az idő most nem alkalmas arra, hogy parancsnoki megbízásokat vitassunk meg. Lépjünk tovább! Ackbar admirális felemelte széles uszony-kezét.

- Leia hercegnő, ha megbocsát... ideje tisztáznunk ezt a dolgot. Hetek óta hallok elégedetlen suttogást a Tanácsban, de ez az első alkalom, hogy valaki nyíltan veti fel előttem a problémát. Szeretnék lehetőséget kapni arra, hogy pontosan elmagyarázzam Marook szenátornak, miben téved.

A rendreutasítás visszafogott volt ugyan, ám annyira elütött Ackbar természetétől, hogy Leia ráébredt: az admirális dühös.

- Parancsoljon.

Ackbar biccentéssel mondott köszöntetet. Mintha keresztülnézett volna Marookon, szavait a többiekhez intézte:

- Meg kell érteniük, hogy egy bolygó elfoglalása az űrből vagy megvédelmezése űrből jövő támadás ellen egészen más probléma, mint egy bolygó elpusztításának, blokád alá vételének vagy ostromlásának kérdése. - Kilépett a pódium mögül. - Olyan helyzetek ezek, melyekben rendkívül kevés a tapasztalatunk. A Szövetség veteránjai, akiket Marook szenátor volt oly kedves említeni, ismerik a gerillaharc minden csínját-bínját - az észrevétlen lopakodást, az üss-és-fuss taktikát, az ellenség utánpótlási vonalainak szétzilálását. De kommandós erők nem védhetnek egy világot, egy rendszert, egy szektort. Kommandós erők nem tudnak megülni a helyükön a támadásra várva. Kommandós erők nem tudnak inváziót végrehajtani. Ne feledjék: történelme során a Szövetségnek sosem voltak meg az eszközei a hagyományos hadviseléshez - és mikor a Hoth jégvilágán a körülmények erre kényszerítettek minket, vereséget szenvedtünk. Ezért választottuk Etahn A'bahtot az Ötödik flotta élére. Ő magával viszi a hídra a Domea összes nehezen szerzett tapasztalatát, azt a tapasztalatot, amivel sem én, sem önök nem vehetik fel a versenyt. És az a taktikai terv, amit a Bessimiren tesztelünk, az övé... - mutatott hátra, a képernyőkre Ackbar.

- Hrasskissi kollégámtól eltérően én nem vonom kétségbe A'baht tábornok képességeit. Engem jobban izgat a kés éle, mint az, hogy ki forgatja - szólt Tig Peramis szenátor az ajtó mellől. - Ackbar admirális, nekem a próba körülményeivel kapcsolatban lennének kérdéseim.

Leia felkapta a fejét. Peramis szenátor volt a Tanács legújabb tagja, és a Hetedik Biztonsági Zóna világait képviselte, köztük a sajátját, a Walallát. Eddig nem sok vizet zavart, szorgalmasan tanulmányozta a Tanács feljegyzéseit, amit új státusza hozzáférhetővé tett számára. Okosakat kérdezett, és ritkán nyilvánított véleményt.

- Folytassa - intett Ackbar.

- Ön az Ötödik Flottát olyan célpont ellen küldte, aminek nincs bolygópajzsa. Miért?

- Szenátor, olyan bolygót nem lehet megtámadni, aminek pajzsa van, hacsak előbb nem hatástalanítják a pajzsot. Egy ilyen gyakorlatból pedig semmi újdonságot nem tanulnánk. Ezenkívül sokkal több van a Bessimir-szerű világokból, mint azokból, amelyek megengedhetik maguknak a bolygópajzsot.

- De admirális, hát nem ön figyelmeztette a Tanácsot, hogy éppen ezek a jómódú világok azok, amelyekkel a Köztársaság nem igen tud szembeszállni? És nem ön ígérte a Tanácsnak, hogy ha megépül az Ötödik Flotta, még a legerősebb volt birodalmi világok sem fenyegethetnek többé minket?

Ackbar bólintott.

- Hiszem, hogy ezt az ígéretet be is tartjuk, Preamis szenátor. A Bessimir védelmét a létező veszélyek adatai szerint terveztük meg. A Kalapácsütés-hadművelet megfelelő próba az Ötödik Flotta számára.

- Egy védtelen világ lerohanása?

- Szenátor, én nem mondtam, hogy...

- Épp ez aggaszt engem. Egy sereg harcol gyakorlatozás közben - szólt Peramis. - Azért építtette az Ötödik flottát, hogy stratégiai veszélyek ellen védelmezzen minket, vagy azért, hogy a Coruscantot erősítse? A veszély, amit ön lát, a határokon kívül, vagy azokon belül keresendő? - Hátrafordult, és vádlón Leiára mutatott. - Egészen pontosan kiket akarnak önök lerohanni?

Ackbar pislogott. Elakadt a szava a meglepetéstől. A katonák a homlokukat ráncolták, a szenátorok meg voltak hökkenve - vagy Peramis sugalmazásaitól, vagy az elhangzottak merészségétől.

- Csak azt tudom mondani, hogy ha ott lett volna, amikor a szavazatokat leadták, Peramis szenátor, nem tenne fel ilyen kérdéseket - szólt Leia, és látványosan, méltóságteljesen lebegő köntösében előbbre lépett. - Igaztalanul vonja kétségbe Ackbar admirális egyenességét.

- Ez a legkevésbé sem állt szándékomban. Biztos vagyok benne, hogy Ackbar admirális lelkiismeretesen teljesíti kötelességét, és hűséges a feljebbvalóihoz - meredt Peramis Leiára.

- Mit merészel! - fakadt ki Tolik Yar szenátor, és felpattant. - Ha nem vonja vissza azonnal, amit mondott, megkeserüli!

Leia mosolyt villantott újdonsült védelmezője felé, de leintette.

- Peramis szenátor, az Ötödik Flotta azért készült, hogy védje az Új Köztársaságot, nem másért. Nekünk nincsenek területi követeléseink, nem vágyunk hódítani. Hogyan is vágynánk, mikor minden nap tíz új tagsági kérvény érkezik hozzánk? Az Organa-ház becsületére esküszöm, hogy az Ötödik Flottát sosem fogjuk idegen világok meghódítására, akaratának megtörésére, jogos törekvések leverésére használni.

Még alig kezdte el, már világos volt, hogy Peramis nincs különösebben meghatva.

- Miféle súllyal bír az olyan eskü, melyet egy elpusztult család nevére tesz, amihez ráadásul vérségi kötelék sem fűzi önt?

Tolik Yarnak az arcába szökött a vér, keze a mellvértjén csüngő dísztőr felé indult - a mellette ülő tiszt azonban megfogta a karját.

- Várjon - mondta halkan Antilles tábornok. - Adjon neki még egy kis időt.

Peramis végigpillantott a termen, és látta, hogy minden arc feléje tekint.

- Elnézésüket kérem, amiért elrontottam az ünnepélyes pillanatot, és tönkretettem a drága tűzijátékot, amit Ackbar admirális és A'baht tábornok készített nekünk. Elnézést azért is, hogy megemelkedett miattam Tolik szenátor vérnyomása, és hogy megsértettem Marook szenátor tulajdonosi érzelmeit. De képtelen voltam hallgatni. Riadalommal tölt el mindaz, amit megtudtam azóta, hogy letettem tanácsosi eskümet, és az, amit most láttam és hallottam. Ha tudnám, elmondanám mindezt a Szentausban, az egész Köztársaság előtt. Önök nem védelmet építettek, hanem elnyomó gépezetet, és éppen arra készülnek, hogy átadják a történelmi emlékezet legbrutálisabb elnyomójának! Teljes mértékben ellene vagyok annak, hogy az Új Köztársaságot felfegyverezzük a saját tagjai ellen.

- Ön téved... - kezdte Ackbar admirális.

- Márpedig ezt teszik! - felelte dühösen Peramis. - Az Ötödik Flotta a hódítás és zsarnokság fegyvere, semmi más. És ha egy fegyver elkészül, akkor csábít, hívogat, ingerkedik, amíg valaki okot nem talál arra, hogy felhasználja. Önök csillogó kísértést tálaltak Darth Vader fia elé, aki nemigen fog késlekedni, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Szépen becsomagolt felhívást intéztek Darth Vader lányához, hogy fegyverekkel biztosítsa a pozícióját! Mégis itt ülnek és mosolyognak, bólogatnak, és beveszik azt a mesét, hogy mindez az önök védelmét szolgálja. Szégyellem magam önök miatt, nagyon szégyellem... - Peramis szenátor megcsóválta a fejét, mintha a kellemetlen gondolatokat akarná kirázni belőle, aztán kiment a konefrenciateremből.

Leia elfordította a fejét, és igyekezett úrrá lenni vonásain. A döbbent csendet zavart köhécselés, majd feszengő fészkelődés neszei törték meg.

- Elnök úr! Behn-kihl-nahm elnök! - kiáltott fel végre Tolik Yar, amikor megtalálta a hangját. - Felelősségre fogom vonatni! Ezt nem ússza meg! Ez tűrhetetlen! A Hetediknek valaki mást kell küldenie a képviseletére. Ez tűrhetetlen, hallják?

- Mindnyájan hallottuk, Yar szenátor - felelte Behn-kihl-nahm legselymesebb, legsimább hangján, és elindult Leia

felé. - Organa elnökasszony, engedje meg, hogy bocsánatot kérjek Peramis szenátor sajnálatos kijelentései miatt...

- Miért nem mindjárt a Császár sajnálatos kijelentései miatt kér bocsánatot? - fortyant fel Yar. - Körülbelül ugyanazt jelentené mindkettő.

Behn-kihl-nahm elengedte a füle mellett a megjegyzést.

- Ne feledje, Leia hercegnő, hogy a Birodalom milyen keményen sanyargatta a Walallat. Tig Peramis túl élénken emlékszik erre. Gyermek volt még, de már látta, hogyan hódítják meg a hazáját, hogyan ölik ki a népből a lelket. Az emlékek szenvedéllyel töltik el, mely táplálja buzgalmát, de elhomályosítja józanságát. Beszélni fogok vele. Biztosra veszem, hogy bánja már sértő szavait,

Behn-kihl-nahm távozása volt a végszó: a terem kiürült. Mindenki kezét-lábát törte, hogy valamiképp kimentse magát. Úgy röpködtek a szertartásos tisztelgések, üdvözlések, sietős köszöntések, hogy a helyzet kezdett komikussá válni. Leia pillanatok alatt egyedül maradt Ackbarral. Elkínzott tekintetét a kalamárira emelte, és fanyarul elmosolyodott.

- Szerintem jól ment. Hát maga szerint?

Ebben a pillanatban A'baht tábornok arca jelent meg a főképernyőn.

- Etahn A'baht jelentése a coruscanti flottairányításnak, a Szenátus elnökének - szólt a képmás. - A Kalapácsütés-gya-korlatot kielégítően végrehajtottuk. Részletes jelentések a későbbiekben. Javaslom, hogy az Ötödik Flottát mostantól műveletképesnek nyilvánítsák. - A képernyő elsötétült.

Ackbar bólintott, és baráti, megnyugtató mozdulattal átfogta Leia vállát.

- Semmi baj, elnökasszony - mondta. - Inkább jöjjenek keserű szavak, mint hogy újabb harc és halál következzen. Mert abból már egy életre elegünk volt.

Leia kibámult az ajtón, ahol Peramis elment.

- Hogy lehet ennyire ostoba? - tűnődött fennhangon. - Palpatine, Hethir, Durga, Daala, Thrawn... egyik a másik után, és közben alig volt idő a sebeket begyógyítani, a hajókat megfoltozni. Hogyan gondolhatja, hogy szeretjük a háborút?

- Rájöttem, hogy az ostobaság jórészt a félelemből fakad - szólt Ackbar.

- Én nem vagyok szokva ahhoz, hogy féljek - rázta a fejét Leia. - Főleg, ha nincs rá okom. Dühös leszek tőle.

Ackbar együttérzően felmordult.

- Én most hazamegyek, és leharapom egy fagyasztott ormachek fejét. Legjobb lesz, ha maga is hazamegy, és keres valami vackot, amit a falhoz vághat.

Leia elcsigázottan felkacagott, és megveregette Ackbar kezét.

- Meglehet. Tudja, azt hiszem, megvan még az a kalamári áldásfazék, amit magától kaptunk nászajándékba...

MÁSODIK FEJEZET

Forró, páradús fuvallat söpört végig Atun templomán, a Yavin-4. legmeredekebb falú massassi templomán. Luke Skywalker a szélnek fordította arcát, és végignézett a vibráló dzsungelen, amely megszakítatlan egységben húzódott egészen a láthatárig. A Yavin, ez a roppant gázóriás narancsszín korongjával uralta az égboltot.

Luke-ot még öt év után is lenyűgözte ez a látvány. A Tatuinon nőtt fel, ahol a csillagok halovány fénypontok voltak csupán az éjszaka bársonyán, és melyre fordulónként két G típusú nap ontotta forróságát.

Ez azért hiányozni fog, gondolta.

Luke hónapok óta afféle szentélynek használta az Atun-templomot. Eltérően a nagy templomtól, ami a Jedik iskolájaként kelt új életre, az Atun megmaradt úgy, ahogy megtalálták, érintetlen mechanizmusokkal, sötét folyosókkal. A külső kamrákat kifosztották ugyan a századokkal korábban idevetődött martalócok, de a két összecsúszó kőből álló csapda már réges-rég lezárta a felsőbb szinteket. A kövek közt még mindig ott sárgállott a két reménybeli tolvaj összezúzott csontváza.

A tudat homályos peremén valami bizseregni kezdett Luke elméjében. Lehunyta a szemét, és belső pajzsait egy pillanatra leeresztve végigpásztázta a templomot. Olvasott a mindenhol jelenlévő Erő áramlataiban.

Élet nyüzsgött körülötte: a Yavin-4. teremtményei rég birtokukba vették azt, amit a massassik hátrahagytak. A beomlott lépcsők a földszinten tartották a szárazföldi állatokat, a kődenevérek azonban fészket vertek a templom homlokzatának szellőzőnyílásaiban, és Luke kénytelen volt megosztani szentélyét a bíborszárnyú állatokkal, melyek estéről estére kisuhantak a dzsungel fölé, áldozatra lesve.

De rajtuk kívül most volt valami idegen jelenlét is - idegen, de nem túl váratlan. Streen jött, ahogy Luke kérte.

Luke csak annyi instrukciót adott Streennek, hogy az Atun-templom tetején találkozzanak. A feladat teljesítése afféle utolsó próba volt, ami rejtvénnyé és kísértetkastéllyá változtatta a templomot. Luke álcázta magát: semmiféle akaratot nem fejtett ki az Erő áramlataira, csak figyelte védence haladását. Streen már tanoncként is kitűnt a többiek közül szokatlan érettségével. Ez most is jól látszott, ahogy céltudatosan haladt a toronyban. Könnyedén mozgott a csapdák közt, biztos lábbal járt a sötét folyosókon.

Az út utolsó ötven métere szédítő sziklamászást jelentett az Atun templom meredek, omladozó falán. Ahogy Steen közeledett a csúcshoz, Luke egyetlen gondolattal a levegőbe lökte a kődenevéreket. A denevérek karmos árnyakként verdestek Streen feje körül, és vijjogva markolászták a levegőt. Streen azonban nem ijedt meg. Mozdulatlanná dermedt, és szinte láthatatlanná vált a kőfalon, amíg a denevérek odébb nem álltak, aztán mászott tovább.

- Elégedett vagyok - nyitotta ki szemét Luke, amikor Streen megérkezett. - Megerősítettél a döntésemben. Gyere, ülj le, és nézd velem a napkeltét!

Streen hang nélkül engedelmeskedett. A Yavin görbülete még alig bukkant ki a láthatár mögül, és így éppen a massassi romokon mindenfelé látható szimbólumot formázta.

- Előrébb jutottál a massassi könyvek tanulmányozásában? - kérdezte csendesen Luke.

Azokra a táblákra utalt, amelyeket egy beomlott földalatti üregből ástak elő körülbelül két éve. A táblákra a Szith sűrű, folyondáros jelei voltak róva, de a szöveg nem a Szith szellemiségét tükrözte. A könyvek hallgattak szerzőjük kilétéről, de Luke úgy gondolta, hogy írójuk egyetlen massassi lehetett, aki történelemről és hitről alkotott véleményét örökítette meg. Mások úgy vélték, a lelet a massassik szentírása, ősi szóbeli hagyomány, amit tanult rabszolgák jegyeztek le.

- Azt hittem, mostanra befejezem, de csak a tizenhatodik könyvig jutottam - felelte Streen. - Fárasztóbb, mint gondoltam. Ez olyasmi, amivel nem lehet sietni.

- Sejted-e már, mit jelentett ez a látvány azoknak, akik e falakat emelték?

- A Yavin a massassik felsőbb lénye volt - szólt Streen. - Csodás és szörnyű istenség. Az egekbe emelte tekintetüket, de félelemmel és a kicsinység érzésével töltötte el szívüket.

- Folytasd!

Streen a láthatár felé intett.

- Ha jól értettem, amit olvastam, akkor a massassik ehhez a mindent uraló jelenléthez mérték magukat, és vágyakoztak. Egy termékeny világ életének csúcsán álltak, mégis semminek érezték önmagukat és eredményeiket. És ez az ellentmondás egész történelmüket áthatotta.

- Igen - felelte Luke. - Nem sikerült megtanulniuk az alázat leckéjét. Minél grandiózusabbak lettek a munkáik, annál jobban áhítoztak a hatalom után, ami még mindig oly messze volt tőlük. Összeszedték ezeket a köveket a Szith-nek, abban a hiábavaló igyekezetben, hogy megérinthessék istenük arcát. És a Szith sötét tanait követték abban a hiábavaló igyekezetben, hogy maguk is istenné váljanak.

- Egyfajta őrület ez.

- Az igazság megpillantása okozhat őrületet - jegyezte meg Luke csendesen.

- Miféle igazságé?

- Nézz csak körül - tárta szét a karját Luke. - A massassik eltűntek, munkájuk rombadőlt, a Yavin azonban még mindig uralkodik a világuk fölött.

- Igen. Értem.

- Streen, én ma reggel elmegyek - folytatta Luke. - Itt nincs rám szükség többé. Ideje, hogy valaki más vegye át az Akadémia irányítását. Téged választottalak.

Ezek a szavak el tudták érni azt, ami a denevéreknek nem sikerült: Streen megdöbbent.

- Elmégy? Nem értem - fordult Luke felé.

- Valaha olyan volt nekem az Erő, mint a szellő suttogása - állt fel Luke, és visszanézett a Nagy Templom felé. -Obi-van tanított meg arra, hogy meghalljam, Yoda pedig arra, hogy megértsem. Edzettem magam, hogy bárhol meghalljam a hívását, ahol csak vagyok. És amikor elérkezett az ideje, én is megtanítottam másokat arra, hogy hallják és értsék. De mostanában már nem hallom olyan jól ezt a hangot, pedig élesebb a hallásom, mint bármikor. Túl sok a zaj. Túl sok minden van, amit ki kell szűrnöm. Túl sok a kérdés, túl sok a követelés. Mintha mindenki engem hívna. Fájdalmas ez, és fárasztó. - Visszafordult Streenhez. - Nem tudom tovább végezni ezt a munkát. Azt a munkát pedig, amit el kell végeznem, itt nem tudom megcsinálni.

- Akkor valóban ideje menned - állt fel Streen is. - Most már értem, mi húzott el tőlünk. És nem kérdem, hová mégy.

- Köszönöm - felelte Luke. - Elfogadod a terhet, amit felajánlottam neked?

- Igen - nyújtotta a kezét Streen. - Elfogadom. Jó lelkiismerettel felmentelek itteni kötelességeid alól. Mostantól én viselem ezt a terhet. - Erősen, jelentőségteljesen fonódott össze a két férfi keze, aztán Streen elmosolyodott. - Bár még nem érzem igazán késznek magam.

- Jól van - felelt Luke Streen mosolyára, és elengedte a kezét. - Ez az érzés táplálja majd a szorgalmadat.

- Te mondod meg a tanítványoknak, vagy mondjam meg én?

- Megmondom. Úgyis számítanak rá. És szeretném, ha tudnák: megbízom benned. Gyere, essünk túl rajta!

Luke két hosszú, gyors lépéssel a levegőbe lendült, akár a denevérek. Széttárta végtagjait, mintha a köpenye szárny volna. Esés közben hosszú másodpercekig meditált a félelemről, aztán elméjében repülő lénnyé vált. Teste épp oly könnyű lett, mint a lelke, és olyan puhán ért földet a templom aljánál, hogy még a fű is alig hajlott meg alatta. Streen-nek több idő kellett a leérkezéshez. Úgy ereszkedett le a templom falán, mintha láthatatlan kötél tartaná.

- Remélem, nem ez volt az utolsó próbám - zihálta Streen, amikor csatlakozott Luke-hoz.

- Nem - felelte Luke. - De ezt még meg akartam csinálni, mielőtt elmegyek.

Később, már a reggeli órákban magányos E-szárnyú vadász emelkedett a levegőbe a dzsungel sötét tengeréből. Csak egy szempár látta a távozását - Streené. Streen a Nagy Templom tetején üldögélt meditálva, csak hangra és fényre pillantott fel.

- Jó utat, mesterem - suttogta halkan, ahogy az ioncsík elenyészett. - Az Erő legyen veled... mindig!

Bizonyos szempontból Jacen Solo épp olyan volt, mint minden más hétéves kisfiú. Szeretett szabakkártyákból házat építeni, játékautóval pocsolyában gurigázni, repülőmodellel játszani. Han inkább abban látta a problémát, hogy a gyerek mindezt nem a kezével, hanem inkább az elméjével akarta csinálni.

A kicsiny tárgyak lebegtetésével eddig nem boldogult Jacen. Az ágya fölött csatázó E-szárnyú és TIE-vadász modelleket nem a gondolatai, hanem vékony zsinórok tartották a levegőben. De Han fiának már a tudat is elég volt, hogy ez a mutatvány lehetséges. Han éppúgy viszonyult a dologhoz, mint a klarinétozni tanuló gyerekek szülei: megtanulta elviselni a kisebb katasztrófák, félresikerült kísérletek neszeit. Még a türelmetlenség hangosabb megnyilvánulásai sem borzolták fel az idegeit. Leiától eltérően neki semmiféle gondot nem okozott a játszadozó gyermek által keltett káosz és hangzavar.

Azt azonban nehezen tudta megemésztem, hogy Jacen ezzel egyidőben kezdett kissé kikerekedni. Han úgy emlékezett saját gyermekkorára, mint verekedések, rohangászások végtelen folyamára, amikor még sovány volt, izmos, és sosem fáradt el. Jacennél nem ez volt a helyzet. Habár épp elég helyük volt, Han sosem látta nagyobbik fiát izzadtan, kimerülten bejönni a kertből egy kiadós futkározás után. Hant kezdte aggasztani az ügy.

Még nehezebb volt elfogadni azt, hogy Jacen mindig egyedül játszik, nincs barátja a családon kívül, és egyre kevésbé akar együtt lenni Jainával és Anakinnal. Han magát és Leiát hibáztatta a barátok hiányáért. A gyerekeket mindig egyik helyről a másikra rángatták, testőrökkel járatták, vagy dadák mellett rejtegették, a védelmezés nevében. De eközben attól is hatásosan megvédték őket, hogy nagyjából normális gyermekkoruk legyen. Ráadásul ezzel együtt is elrabolta őket Hethir, és majdnem meghaltak.

A múlton persze nem változtathattak, igyekezetük inkább az új hibák elkerülésére irányult. Az első estén, amikor újra együtt volt a család, Leia sírt a megkönnyebbüléstől, és mindenki ölelgetett mindenkit, Han magában megfogadta, hogy soha többé nem fogja szülői felügyelet és védelem nélkül hagyni a gyerekeket.

Leia nem rázhatta le magáról a kormányzati kötelezettségeket, Han azonban tudta, hogy a saját helyzete más. Amikor visszatértek a Coruscantra, megpróbált lemondani a posztjáról. Ackbar admirális azonnal rámutatott, hogy ezzel elvesztené a biztonsági hozzáférési engedélyeit, I. osztályú igazolványát, és többé nem lehetne társa Leiának a bizalmas államügyekben.

- Mivel nélkülözhetetlennek tartom önt az Új Köztársaság védelme szempontjából, el kell utasítanom a lemondását - mondta Ackbar.

- Egy pillanat...

- Valamint úgy vélem, hogy jelenlegi megbízása nem teszi lehetővé a tapasztalatai és képességei legjobb felhasználását - folytatta Ackbar. - Elrendelem, hogy ezentúl a Szenátus elnökének házi biztonságáról gondoskodjék. Mindenben a segítségére kell lennie, amiben kívánja. Megértette? - Ha a nagyszemű kalamári képes lett volna kacsintásra, most ezt tette volna.

Han napjai most az elnöki rezidencián teltek, amiben persze Leiával együtt lakott, és próbálták bepótolni az elveszett időt. Han azonban kezdte észrevenni, hogy a gyerekékhez képest még a Falcon hiperhajtóműve is stabil és megbízható. A kis Anakin ugyan apja hű szövetségese lett, az ikrek azonban minduntalan próbára tették türelmét. Nekik megvolt a saját elképzelésük a dolgok rendjéről, és az abban elfoglalt helyükről.

- De apa, Winter megengedte, hogy...

- De apa, Csubi mindig...

- De apa, Thripio soha...

Az efféle mondatszerkezetek az első hónap elejére tilalmassá váltak a házban. - Ez nem igazság! - jött hamarosan az újabb riposzt. Mivel Leia elsősorban a hivatali teendőkkel volt elfoglalva (és csak titokban egyeztetett Hannál), végül mindhárom gyerek elfogadta az apját a ház urának.

Han azonban így is előre aggódott a nap miatt, ami, jól tudta, egyszer elkerülhetetlenül felvirrad - amikor az ellenkezés harccá fajul majd, és ő veszít. Úgy érezte, a Jedi-gyerekek nevelése leginkább a raltiir-tigrisek tartásához hasonlít - bármilyen aranyosak és okosak, hamarosan hosszú, gyilkos karmaik nőnek. Sosem felejtette el azt a délutánt, amikor Anakin egy órás hisztit rendezett az Erő segítségével. A gyerekszoba minden tárgya a falnak repült, és a gyerek egyedül maradt a szoba közepén, toporzékolva, ökölbe szorított kézzel.

Még az volt a szerencse, hogy a gyerekek alapvetően jószívűek. A másik szerencse, hogy az Erő használata után mintha hosszabban és mélyebben aludtak volna. Sajnos Anakin és Jacen anyjuk makacsságát örökölték - egyiküket sem lehetett egykönnyen rákényszeríteni arra, amit nem akartak. Jainában és Jacenben pedig volt valami közös, elnyomhatatlan pajkosság, amit Leia Hannak tulajdonított - mind a két gyereket rendszeresen rajta lehetett kapni valami olyasmin, amit nem lett volna szabad csinálniuk.

Új családi rituálét alakítottak ki, ami láthatólag mindenkinek megfelelt: amikor Leia hazaért, mind bemásztak a kerti örvénymedencébe, és vagy fél órát sodortatták magukat az áramlatokkal. A gyerekek játszhattak - Anakin hirtelen annyira beleszeretett a vízbe, hogy Ackbar már kezdte büszkén az "én kis halamnak" hívni -, vagy egyszerűen odabújhattak az apjukhoz-anyjukhoz, míg a felnőttek számára ez afféle terápia volt, egy kis lazítás a fárasztó nap után.

Aztán amíg a gyerekek elvoltak a házirobottal, felöltöztek vacsorához, Han és Leia visszavonultak a saját hálószobájukba, arra, amit tréfásan csak "napi eligazításnak" neveztek. Ez legalább annyira része volt a rituálénak, mint a fürdőzés - lehetőség arra, hogy veszekedjenek, panaszkodjanak, vagy egyszerűen csak elmeséljék egymásnak a napjukat.

Aznap este Leia levetette magát az ágyra, és magához szorított egy kispárnát. - Mi a helyzet a fronton, tábornok? - kérdezte Hant.

Han egy Kesslérite-fotelbe zöttyent, ami az ággyal szemben állt. A fotel gyorsan felvette a teste alakját, azt az érzést keltve, mintha még mindig a medencében lebegne.

- Nem tudom, mit csináljak Jacennel - dünnyögte. - Ma reggel próbáltam elhívni egy kis baráti bololabdázásra, de lehurrogott.

- Hát, nem valami ügyes benne, és a gyerekek azt szeretik, ha a szüleik büszkék lehetnek rájuk - fordult a hátára Leia, és a mennyezetet kezdte bámulni. - Talán zavarban van, ha veled kell játszania, hisz sokkal jobb vagy nála.

- Azért nem csinálja jól, mert sosem gyakorolja. Semmi oka nincs rá, hogy ne legyen jó benne. De azt mondta, hogy hülye játék.

Leia diplomatikusan hallgatott.

- Én meg azt mondtam, “Oké, akkor válassz valamit te" - folytatta Han. - “Korizni akarsz a velocidrómban, fallabdázni az udvaron, vagy mit?" Ő meg azt mondta, “Nem, kösz, apu". Erre én azt mondtam neki, hogy jó lenne, ha valami fizikai játékot is űzne, erősítené a testét, mert különben kénytelen leszek az őrrobottal végigkergettetni a kerítés mellett egy-két körre minden nap.

- Mit szólt ehhez?

- Azt mondta, “Miért kell erősnek lennem? Egy napon majd el tudok menni bárhová, ahová akarok, és megszerzek mindent, ami kell, csak azzal, hogy rágondolok, ahogy Luke bácsi" - Han megcsóválta a fejét. - Úgy tűnik, nem vette észre, hogy Luke bácsi nem egészen úgy néz ki, mint Jabba, a hurt.

- Jacen sem néz ki úgy - vetette ellene Leia.

- Még nem.

- Most túlzol...

- Remélem - felelte Han, némileg szkeptikusan. - De jó lenne, ha Luke rádöbbentené Jacent a Jedi kiképzés fizikai oldalára is - tudod, az a szöveg, hogy a test az elme eszköze, nem csak az edénye.

Leia visszafordult, feltámaszkodott a könyökére, és hirtelen elkomorult a tekintete.

- Hallottál mostanában Luke-ról?

- Micsoda? Ja, nem, egy ideje nem - Han a homlokát ráncolta, úgy gondolkodott. - Miért?

- Tionne üzent ma a Yavin-4-ről. Luke eltűnt.

- Eltűnt?

- Elment valahová. Átadta az Akadémiát Streennek.

- Ezt máskor is megcsinálta már.

- Abból, amit Tionne mondott, úgy tűnik, most más a helyzet. Úgy viselkedett, mint aki soha nem akar visszatérni.

- Hmmm - mormolta Han. - Felettébb rejtélyes, csakugyan. Nem is tudom elképzelni, miért nem akar tovább maradni azon az elhagyatott szigeten a nagy semmi közepében, egy csapat fecsegő tanítvány között.

Leia hozzávágta a párnát, de Han elegánsan hárított.

- Egyszerűen csak szeretném tudni, merre jár - mondta Leia. - Hónapok óta nem hallottunk felőle. Nem üzent akkor sem, amikor elment...

- Aggódsz érte?

- Egy kicsit. És ha már nincs az Akadémián, elkelne a segítsége itt. Próbáltam üzenetet küldeni a vadászgépe hiperkészülékére, de nem kapta meg. Ha még egyáltalán megvan.

- Mikor ment el?

- Pár napja. Utána tudunk keresni valahogy innen?

Han szortyintott.

- Egy Jedi mesternek, aki mindent tud az Új Köztársaság földrajzáról és technikájáról? Nem, hacsak ő maga nem akarja, hogy megtaláljuk. Neked magadnak jobb esélyed van rá, hogy megtaláld, azzal a látens micsodáddal, meg azzal az iker-dologgal, ami közöttetek van.

Leia nyugtalannak tűnt.

- Arra gondoltam, hogy talán szép csendben meg kéne kérni Ackbart: kerestesse Luke E-szárnyúját.

- Megteheted - felelte Han. - Csak épp nem szép csendben. Két óra sem telne bele, és mindenki azt suttogná, hogy Luke Skywalker eltűnt. Lásd be, Leia, hogy minden, ami Luke-ról szól, érdekesség. Talán épp ezért tűnt el így a balfenéken. Mit mondott Streen?

- Azt, hogy nem tud semmit. De nekem az a benyomásom, hogy fedezi Luke-ot.

- Talán védi Luke nyugalmát?

- Talán - felelte Leia. - Gondolom, ezzel azt akartad mondani, hogy én is jobban tenném, ha védeném Luke nyugalmát, és nem aggódnék miatta, ugye?

- Hát, van benne valami - ismerte el Han. - Luke Jedi mester, és Ackbarnak hála, a lehető legjobb a gépe. Ha valaki tud vigyázni magára, akkor az ő.

Leia visszahanyatlott az ágyra.

- Fura, de nekem inkább az jut eszembe, hogy "ha valaki megtalálja a bajt, akkor az ő".

- Ez a különbség egy barát és egy testvér gondolkodása között - vélte Han.

- Meglehet - sóhajtotta Leia. - De ha már testvérekről van szó, mi történt még itthon?

- Hát, lássuk csak - fonta karba a kezét Han, és a mennyezetre meredt. - Ebéd után Jaina elunta, hogy Jacen megint nem foglalkozik vele, és elkezdte piszkálni. A végén aztán úgy összekaptak, hogy mind a kettőnek...

Miután Luke lekapcsolta a hajtóműveket, csak a kinti szél süvítése hallatszott. Az E-szárnyú kissé megbillent. A burkolatra sós cseppek permeteztek a partnál megtörő hullámokból.

- A stabilizátorok maradjanak - mondta Luke az R7-T1-esnek, miközben kikötötte magát.

Az asztromechanikai droid csippantott egyet válaszképpen, és a pilótafülke monitorán a következő felirat jelent meg:

AJÁNLATOS A SZÁRNY-JÉGTELENÍTŐKET BEKAPCSOLNI.

- Jó, akkor azok is maradjanak.

R7-T1 felbúgott.

KÉREK MEGERŐSÍTÉST NEGATÍV VÁLASZRA A CORUSCANTI REPÜLÉSIRÁNYÍTÁS FELÉ.

- Persze, biztos, hogy nem akarom értesíteni a repülésirányítást az érkezésemről. Egy csippantást se halljak - még időegyeztetési ellenőrzés se legyen! - Luke felnyitotta a fülke tetejét. Nedves, keserűen hideg levegő ömlött be a hullámverés zúgásával együtt. - Ha megvan a hangár, visszajövök.

A part alig harminc méter széles volt a haragoszöld tenger és a sziklaszirtek között. A partra bukó hullámokon túl vörösesfekete sziklatornyok meredtek ki a vízből. Kisebb kődarabok hevertek félig eltemetve a durva szemű homokban. Az égen vastag, szürke felhőréteget hajtott a szél.

Luke ügyet sem vetett a hidegre, ahogy elindult dél felé a köves parton. Egyik kezét tenyérrel lefelé maga elé nyújtotta, és ide-oda mozgatta, mint egy vak ember, aki ismeretlen helyen tapogatózik.

Nem járt még messze a gépétől, mikor megtorpant, és hosszan felpillantott a sziklafal tetejére, majd ki a kettős ikertornyokra. Lehajtotta a fejét, becsukta a szemét, és két teljes kört fordult a tengelye körül, majd ismét felnézett a sziklaszirtre.

- Igen - tépte ki a szél a szót a szájából. - Igen, itt van.

Törökülésben, egyenes háttal a homokba ült, ujjait egymáshoz illesztette az ölében. Egy képre koncentrált az elméjében, és tudatát mélyen megmerítette az Erő áramlatába. Befelé tekintő szemei megtalálták, amit keresett.

Hibák a majdnem tökéletes kristályon. Kiterjesztette akaratát.

A homok felkavarodott körülötte. A sziklák megremegtek, elindultak, aztán elkezdtek kifelé emelkedni a homokból, a tengerből. A levegőben kavarogva keresték helyüket, a kövek töredezett fallá álltak össze, alapokká, ívekké, kupolákká - Darth Vader erőd-menedékévé. Mindez a levegőben lebegett Luke körött és fölött, ahogy valaha a sziklaszirten állt: sötét, tiltó szentély.

A császárváros feljegyzései közt nem volt nyoma annak, hogy az apja valaha járt volna itt, pedig nyilvánvalóan neki építették, az ő utasításai szerint. Amikor a B-szárnyúak szétlőtték a Coruscant elfoglalásakor, üres volt.

Itt tervelte volna ki Vader hódító elképzeléseit a Császár szolgálatában? Itt pihent csaták után? Történtek itt szertartások, gonosz dolgok, orgiák? Luke hallgatta a régi zajok visszhangjait, de nem lehetett biztos a dolgában. Nem mintha lett volna jelentősége a tervei szempontjából - ahogy újraértékelte és visszafogadta apját, úgy átalakíthatja és átveheti az apja házát is.

A kövek ismét táncba kezdtek a levegőben, újabbak csatlakoztak hozzájuk a tengerből, a sziklafalból. Csorba kőperem simult csorba kőperemhez, és a sötét sziklaarcok kivilágosodtak ahogy ásványszerkezetük átalakult. A súlyos kőfalak és kőajtók légies eleganciájúvá vékonyodtak, mintha agyagból lennének, és láthatatlan fazekas keze formálná őket. Egy torony kezdett emelkedni az ég felé, amíg túl nem nyúlt a sziklapart tetején.

Amikor minden elkészült, az utolsó rés is bezárult, az utolsó kő is átalakult, az építmény biztonságosan állt a homok felett kőoszlopaira támaszkodva. Luke áthozta az E-szárnyút, és beállította abba a kamrába, amit épp erre a célra alakítottak ki. A nyílást azonban nem ajtó zárta le, hanem tömör fal, ami nem csak a szelet és a hideget rekesztette ki, de magát a világot is.

- Minden rendszert lekapcsolni - mondta Luke R7-T1-nek. - Állj készenléti üzemmódba; egy darabig nem lesz rád szükségem.

Az utolsó teendő a menedék vizsgálata volt bármiféle kívülálló szemszögéből, aki esetleg észrevehette. Minden úgy ment, ahogy tervezte. Az égből nézve a menedék olyan volt, mint maga a part. A tengerről a sziklákba olvadt bele. A partról az ég részének tűnt. A sziklákról a tengernek látszott. Itt nem álcázásról volt szó, hanem egyszerűen csak arról, hogy Luke hagyta az anyagok lényegét megnyilvánulni. A menedék a tengerből, a sziklából, a homokból, az égből állt össze, harmóniában velük, nem pedig ellenükre.

Az utolsó próba az volt, hogy felmászott a toronyra, és körülnézett. Pillantásának felhők állták útját, így hát várt, úgy rázva le magáról az időt, ahogy a hideget. Várt, amíg a szél végül elfújta a vihart, és ő megpillanthatta a Menarai-hegység hófödte csúcsajt a Mag ékköve fölött, a sárga ábrázatú belső hold fényénél.

- Ez a látvány emlékeztessen mindig arra, hogy az a pár kő, amit összeraktam, nem tart örökké - mondta Luke halkan. - És Anakin Skywalker emléke mindig juttassa eszembe, hogy a megadásban több erő van, mint az akaratban.

Ezzel visszament a menedékbe, és bezárta a falakat maga mögött.

Leia hirtelen felült a sötétben.

- Itt van - suttogta.

- Micsoda? - dörmögte Han álmosan.

- Itt van, a Coruscanton.

- Ki van itt?

- Luke. Éreztem, ahogy az elméjével megérint.

- Remek. Akkor hívd el vacsorára - ásított Han.

- Jaj, nem érted...! - türelmetlenkedett Leia. - Aludtam, vagy legalábbis azt hittem, hogy alszom. És azt álmodtam, hogy Luke néz rám. Aztán rájöttem, hogy ébren vagyok. Néztük egymást egy pillanatig, aztán eltűnt - mintha egy függönyt húzott volna össze.

- Nekem ez inkább álomnak tűnik.

- Nem - rázta a fejét Leia. - Igazad volt, Han. Rejtőzködik. Nem akarja, hogy rátaláljanak.

Han a fejére húzta a kispárnát.

- Akkor hadd rejtőzködjön tovább. Én jobban szeretek aludni éjszaka.

- De én szeretném tudni, miért bujkál. Nem értem, mi történik... - És tudnom kell, hogy itt van, ha szükségem lenne rá, gondolta hozzá Leia.

- Majd megmondja, ha akarja - ölelte magához Han. - Aludj, hercegnőm! A reggel úgyis mindig túl hamar jön el...

HARMADIK FEJEZET

A konferenciaterem széles, ívelt ablakpaneljei a régi Császári Palota romjainak helyreállított részében a császárvárost szolgáló három űrkikötő legforgalmasabbikára tekintettek.

Biztonsági okokból sem a landoló, sem az indulási pályák nem mentek még csak a közelébe sem az újjáépített igazgatási komplexumnak. Látni azonban lehetett innen a jövésmenést, és az élesszeműek még típusokat, vagy akár egyes konkrét hajókat is azonosíthattak. Leia nemegyszer jött fel ide, hogy lássa a Millennium Falcont valamilyen küldetésre indulni, vagy éppen azért, hogy türelmetlenül várja érkezését.

Egyéb okokból azonban az űrkikötő ritkán tarthatott igényt a konferenciateremben tartózkodók érdeklődésére. Csak a legnagyobb hajók, az időnkénti kényszerleszállások, robbanások hallatszottak át a transzparacélon. így amikor a hatalmas lapok együttérzően búgni kezdtek valami külső zajra, Ackbar is, Leia is felpillantottak munkájukból.

Fényes gömbalakot láttak - háromszor akkorát, mint egy normál teherhajó - az űrkikötő felé ereszkedni. Három jóval kisebb kísérőhajó vette körül, mint bolygók a napjukat. A gömbhajó aljánál a megzavart levegő hullámokban túdult elő a cakkos szélű mélyedésekből.

- Azt hiszem, ez a hajó aradiai impulzusemelőt alkalmaz, tompítatlanul - szólt Ackbar. - Figyelemreméltó. Milyen szép lassan és biztosan jött le! Ezt meg kell néznem közelebbről.

- Úgy tűnik, megérkezett a dushkai delegáció - vélte Leia.

- Azt hiszem, ott náluk a Koomacht-ködben nem családi lakónegyedekbe rakják az űrkikötőket.

- Nem megyünk ki üdvözölni Spaar nagykövetet?

- Engh főadminisztrátor már ott van egy protokolldroiddal - felelte Leia.

- Értem - szólt Ackbar. - Üzenet?

- Csak hogy megértsék: az elnök nem ceremoniális cím - mondta Leia. - De nem ők az egyetlenek. Mostantól mindenkit hanyagolok. Egyszerűen túl sok követség érkezik mostanában. Fél napokat töltök a várószobában - bosszankodott. - Főleg ha valaki háromszor halasztja el a leszállását, és mindig az utolsó percben.

Miközben beszélt, óvatosan kigöngyölte a walallai kék háromszögét, amit egy futár helyezett eléje néhány pillanattal előbb.

Ténykedése nem kerülte el Ackbar figyelmét, hisz a kalamári csak fél szemmel nézte az ablakot.

- Peramis szenátor levele?

Leia bólintott.

- És?

- Eléggé szerény - felelte Leia.

- Remek.

Leia ismét bólintott.

- Bár én is olyan lennék, mint Behn-kihl-nahm! Ő szinte sosem hagy ujjlenyomatokat az áldo... azoknak a torkán, akiket meggyőz.

- Meg kell tudni, hol csináltatja a kesztyűit - élcelődött Ackbar. A dushkai teherhajó már földet ért, és a kíséret is leszállt. - Van valamikor megbeszélésed Nil Spaarral?

- Tíz nap múlva.

- Olyan soká? Átadhatnád a főadminisztrátornak a kisebb feladataidat. Nem csak a delegációk fogadását - az egészet.

- Hogy úgy érezzék, másodrendű tagjai a Köztársaságnak? Az nem lenne jó.

- Valamennyit át kell adnod abból a teherből, ami a válladon van.

- Elfogadok jó tippeket - felelte Leia. - De Nil Spaar maga kérte a későbbi időpontot. Még sosem járt a Coruscanton. Azt mondja, egy kicsit körbe akar járni, mielőtt a tárgyalások lefoglalják.

- Értem - mondta Ackbar. - Akkor talán ő az, aki burkoltan üzenni akar.

- Nem vagyok biztos benne - felelte Leia. Magához húzta az adattábláját. - Nos, admirális, most hogy már műveletre kész, mit kezdünk az Ötödik Flottával?

- Becsapósabb a kérdés, mint vártam - ismerte el Ackbar.

- Tig Peramis megmutatta nekünk, mire számíthatunk, ha akár a legkisebb jelét is mutatjuk a csatahajó-diplomáciának.

Leia a homlokát ráncolta.

- Nem szeretném, ha emiatt félnénk felmutatni a zászlót ott, ahol segít lehűteni a forró fejeket.

- Akkor a legszívesebben a Hetedik Biztonsági Zónába küldeném a flottát - felelte Ackbar. - Sok világról tudok, ami még egy rövid látogatásnak is örülne a köztársasági hajók részéről. És legalább öt pontot tudok a válságtérképen, ahol legitim kormányok kérték a segítségünket, olyan dolgokban, ahol még Peramis szenátor sem ellenezheti a közbelépésünket.

- Mondjon egy példát!

- Ma reggel is jött egy hír - fonta össze az ujjait Ackbar.

- A Qalita Prime earlje segítséget kér a kalózok ellen. Hat hajót ért támadás ebben a hónapban, négyet sikeresen. A szállítószindikátusok azzal fenyegetőznek, hogy beszüntetik a bolygó ellátását.

- Remek! Menj és állítsd össze őrjárati útvonalat az Ötös számára - szólt Leia. - Gondoskodj róla, hogy jeleskedjenek teadélutánok biztosításában és elveszett kisgyerekek megmentésében. Ha a Hetedik Biztonsági Zónában van még valaki, aki úgy gondolkodik, mint Peramis szenátor, azt akarom, hogy lecsillapodjanak a félelmei.

- Még ma elkészítem az útvonaltervet.

Még egy pár percig beszélgettek a Köztársaság űrerejének felhasználásáról. A Második Flotta volt a legrégebben őrjáraton, távol az otthontól és a javítóműhelyektől, míg az Első Flotta legalább ugyanolyan régen élvezte minden előnyét annak, hogy a Coruscant testőre. Ackbar javaslatára Leia beleegyezett abba, hogy hívják haza a Második Flottát, és küldjék ki helyette az Elsőt a Villámzónának nevezett kritikus határszéli őrjáratra.

- Már rég meg kellett volna tennünk - mondta Ackbar -, de túl kevés figuránk van a sakktáblán. Eddig csak egy-egy hajót mertem leváltani, nehogy az ellenség kihasználja a helyzetet. De ha az Ötödik Flotta még pár napig itt marad, akkor sem a határ, sem a főváros nem marad védtelenül, rövid időre sem.

- Gondolja, hogy akadnak még ellenségeink odakint? - kérdezte Leia. - Olyanok, akinek mind a lehetősége, mind a szándéka megvan arra, hogy megtámadják az Új Köztársaságot? Én a magam részéről jobban aggódom a stabilitás, mint a biztonság miatt.

- Neked megvan ez a luxusod, nekem nincs - felelte Ackbar. - És ne feledd: Daala admirális még él, és több száznyi vagy talán ezernyi Magvilág áll mögötte. Az idő múlásával csak erősödhet, és lehetnek kémjei is a császárvárosban.

Ebben a pillanatban felcsiripelt Leia adóvevője.

- Leia? - Tolik Yar volt az. - Szükség van önre itt a Szenátusban. Gond van a y'taa kérelemmel.

Leia felállt.

- Mennem kell - Ackbar felé fordult. - A többit majd délután megbeszéljük, ha már kész az útiterv. - Elmosolyodott. - Nem lepődnék meg, ha a munkád szükségessé tenné, hogy - átmenj a Keleti Kikötőbe.

- Ebben szinte biztos vagyok - morogta Ackbar.

Amikor Leia kilépett a szobából, testőrei felzárkóztak melléje. Az őrséget naponta négyszer váltották, de valahogy mégis mindig ugyanolyannak tűnt - magas, szélesvállú, éber tekintetű, néma férfiak. Leia magában Szimatnak és Lövőnek nevezte őket.

Az előbbi egy elektromos és vegyi érzékelőkkel teletömött hátizsákra volt rácsatlakozva. Az ő feladata volt, hogy távol tartson Leiától mindenféle bombát, mérget, patogént, sugárzást vagy mikrodroidot. Mindig Leia előtt járt. Az utóbbi harci páncélt viselt, személyi pajzsot, és SoroSuub lézert háton hordható generátorral. Mivel Leia nem volt hajlandó személyi pajzsot felvenni, ennek a testőrnek kellett bevetnie magát védence és minden lehetséges orgyilkos közé, majd lesújtania a támadóra.

Han beszélte rá a biztonsági főnököt erre a védelemre, és kicsikart Leiából egy kelletlen ígéretet arra, hogy elfogadja.

Leia mégsem tudta soha megszokni az őrök állandó jelenlétét, amit teljességgel feleslegesnek tartott. És furcsamód úgy találta, hogy a testőrök mellett nem biztonságot érez. Épp ellenkezőleg: inkább állandóan arra emlékeztették, hogy valaki talán az életére akar törni.

De azért megtanult úgy tenni, mintha észre sem venné őket, akár liftben voltak, akár valahol jártak. Leia nem óhajtotta megtudni a nevüket, nem akart kedveskedni velük - ígérete erre már nem terjedt ki. Úgy kezelte a testőröket, mintha állandó bútordarabok lennének.

Egyedül akkor vette tudomásul a jelenlétüket, amikor Szimat némán riadót jelzett. Csak ilyenkor hagyta, hogy Lövő valamilyen védett helyre vigye, hogy ott várjon, amíg Szimat meg nem győződik róla: nincs veszély. Ilyesmi épp elég gyakran történt ahhoz, hogy Leia már ne döbbenjen meg tőle, viszont nem olyan gyakran, hogy nagyobb bosszúságot okozzon.

Arra viszont senki nem számított, hogy az Emlékfolyosón, a Szenátus termei előtt is baj történhet.

Az egyik pillanatban még fürgén lépkedett a Felkelés hőseinek holoszobrai előtt, lobogó köntösben, a feje tele azzal, amit a Y'taa-ról tud. A következő pillanatban Szimat már fel is emelte a kezét, és Lövő oldalra taszajtotta Leiát egy falifülkébe, két oszlop közé.

Leiának hirtelen heves dobogásba kezdett a szíve, és a gondolatai is nekilódultak. A józanságot elnyomó félelem Tig Peramist juttatta eszébe, amint a férfi dühösen néz rá, és nem mint az Alderaan királyi leszármazottjára, hanem mint Darth Vader lányára. Elég dühös lenne ahhoz, hogy öljön? Tolik Yart használta fel, hogy tőrbe csalja? Milyen szörnyű, hogy félnie kell itt, az Új Köztársaság leghíresebb szabadság szimbólumai között, a császárváros első újjáépített épületében!

Aztán vége is volt az egésznek.

- Minden tiszta - mondta érzelemmentes hangon Szimat, és félreállt, hogy Leia kiléphessen a fülkéből. Leia bosszankodó homlokráncolással utánasietett, és megkérdezte, mi okozta a riadót.

- Új energiamezőt észleltem a tanácsterem bejáratánál - mutatott előre Szimat. - Akkor aktiválódott, amikor ideértünk.

Leia tett még egy pár lépést, aztán megtorpant, és akarata ellenére elnevette magát. A szenátusi terem díszes kétszárnyú ajtaja fölött nagy holotábla függött. Ránézésre a felirat olyan volt, mintha valami gyárból hozták volna ide. A szöveg csak megerősítette ezt a benyomást.

882 NAP LÖVÖLDÖZÉS NÉLKÜL

Ne feledje, a béke nem a véletlen műve!

Leia ide-oda nézett, kereste a tréfacsinálót.

- Jól van, feladom - mondta végül. - Ki követte el ezt?

Tolik Yar lépett ki az egyik oszlop árnyékából, és elégedetten elvigyorodott. - Ha a gyárakban beválik arra, hogy senki se verje be a fejét, törje ki az ujját, akkor miért ne működne magasabb szinten is?

- Tetszik - vallotta be Leia. - De nem... méltatlan egy kicsit? Behn-kihl-nahm nem fogja megengedni, hogy fennmaradjon.

- Behn-kihl-nahm segített elintézni a felrakását - felelte Tolik Yar. - Ami pedig a méltóságot illeti... az a szenátor, akit jobban érdekel a méltóság, mint az eredmény, rászorul arra, hogy emlékeztessék, miért is vagyunk itt. Nincs igazam?

- Maga valóságos gyöngyszem, Tolik Yar - mondta Leia, és meglepetésszerűen megölelte a férfit. - Igaza van. És azt hiszem, tarthatnánk egy kis ünnepséget, ha elérjük az ezredik napot.

- Elintézem. De addig is egy jó hír: a y'taa-probléma magától megoldódott. Elnézést, hogy megzavartam a munkájában. - Yar mélyen meghajolt, és elment.

Leia egész úton mosolygott az irodája felé menet.

A hajóépítő üzem vezetője széles mosollyal kalauzolta be Han Solót és Csubakkát a hangárba, ahol a Millennium Falcon csillogva-villogva pihent állványain. ,

- Nagyon, nagyon elégedettek lesznek - dörzsölgette a kezét. - Csak a legjobb embereim nyúlhattak hozzá.

- Ugye droidok nem? - kérdezte Han figyelmeztető hangsúllyal, a hajó burkolatát vizsgálgatva. - A droidoknak nincs érzékük a kreatív műszaki megoldásokhoz.

- Droidok nem - nyugtatta meg a főnök. - Csak kézi munkát alkalmaztunk. Ezért is tartott olyan soká. A csoportvezetőm régebben koréliai teherhajókon dolgozott Toprawánál. Persze ott nem volt ennyi pótalkatrész, de legalább ismeri a modellt, és észreveszi a módosításokat.

Csubakka megállt a hajó egyik előrenéző nyúlványa előtt, és felpillantott a toldozott-foldozott burkolati lapokra. Az egyik alsó deflektorkibocsátóra mutatott, Han felé fordította a fejét, majd panaszos üvöltést hallatott.

- Micsoda? - kérdezte a főnök, és gyorsan a vuki által kifogásolt helyre nézett. - Ó, igen, átállítottuk a kibocsátókat. Interferenciacsomók voltak rajtuk - oldaltámadás esetén ez sebezhetőséget jelent.

- Azt ígérte, nem változtatnak semmin - szólt Han fenyegetően.

- Azt ígértem, hogy rendbehozzuk, és ezt is tettünk - indult el a főnök a beszállórámpa felé. - Először szétszedtük, hogy csak a váz maradt, aztán szétszedtük a vázat is. Vannak holóink róla, mennyire el volt görbülve némelyik borda. Szerkezetileg a hajó körülbelül ötven százalékban új.

Han elment a rámpa mellett, és elkezdte körbejárni a hajót, mintha felszállás előtti ellenőrzést csinálna.

- Hát igen, volt pár púpja, de azért sosem hagyott cserben. Csubakka dacos, torokhangú mordulással adott hangot egyetértésének. A műhelyfőnök homlokráncolva jött le a rámpáról.

- Kész csoda, ha tekintetbe vesszük, mit találtunk a szerelőpanelek alatt. Hogy maguk hogyan tudták ebben az állapotban szervízelni, el sem tudom képzelni. Amikor újra összeraktuk, minden kábelt rendesen tekercseltünk és csatlakoztattunk, minden mechanikus alkatrészt ütésbiztosan rögzítettünk, az elektromos részeket földeltük, impulzusárnyékoltuk...

- Tudtam, hogy jobb lenne szemmel tartani magukat - morogta Han. - Biztos telipakolták mindenfélével.

- Háromszáz kilóval könnyebb lett.

- Tudja, jobb lett volna, ha én magam csinálom. De egyszerűen nincs időm rá.

Csubi felhördült.

- Igaz, nem bírtam volna elviselni, hogy darabokban lássam - helyeselt Han. - Főleg ha valaki más turkál benne. Boncolás és újjáépítés - az ilyesmit jobb nem látni... - Felnézett a hajtómű-sorra. - Hé, az ott egy Sirenar Systems erősítő?

- Az.

- Hát ez... - Han arcán őszinte csodálat tükröződött. - Mi évekig próbáltunk szerezni egyet a feketepiacon. Emlékszel, Csubi? De valahányszor nagy nehezen találtunk, kiderült, hogy Birodalom előtti, használhatatlan ócskavas, vagy valami TIE-roncsból kicibált vacak, lefestett égésnyomokkal. Hogy a fenébe...?

A műhelyfőnök szerényen elmosolyodott.

- Ne kérdezzen ilyet, tábornok.

Csubakka valami megjegyzést huhogott, amire Han féloldalas vigyorral válaszolt.

- Igen, talán mégis van pár előnye a dolognak - Félrebillentett fejjel a főnökre nézett. - Akad hasonló meglepetése?

- Egy pár - felelte a főnök, ismét magához ragadva az idegenvezető szerepét. - Pótoltuk a hiányzó mentőkapszulákat. Hetesre feltuningoltuk a vonósugár-generátort, a hiperhajtómű-motivátort pedig négy nulla egyes sorozatszámúra...

- Meteorok szent anyja!

- ...kicseréltük a szenzorlencséket. Csináltunk egy eredeti YT-1300-es telepregulátort koréliai leírások alapján...

- Lehet, hogy ez hiba volt.

- ...kicseréltük a kárpitozást a raktérben és a legénységi helyiségekben. Megcsináltuk a beragadós zárat a kettes raktárnál. Feltöltöttük a tisztítót a frissítőrendszerben. Elviszik egy körre?

Csubakka egy intéssel jelezte döntését.

- Hát igen, az már a múlté. A Falcon nem lesz ugyanaz a csikorgások és döccenések nélkül - borongott Han.

- Hát, tényleg nem - tódította a főnök. - Körülbelül húsz százalékkal gyorsabb, tíz százalékkal hatékonyabb, és száz százalékkal megbízhatóbb.

- Benn van a kulcs? A főnök bólintott.

- A biztonsági rendszert újraindítottuk. Csak be kell írniuk az új kódokat.

Han Csubakkára pillantott.

- Szerintem Leia el lesz még egy darabig nélkülünk. Hajtsuk meg egy kicsit!

- Jó szórakozást - ragyogott önelégült mosollyal a műhelyfőnök. - Már megvan a felszállási engedélyük.

Azonosítókártyáikat a letapogatók felé lengetve, nagy léptekkel, heves vitába bonyolódva érkezett meg Han és Csubakka az elnöki rezidenciába.

- Tudom, tudom, tökéletes - morogta Han. - Tudom, hogy mi egy egész év összes hétvégéje alatt se tudtuk volna ilyen formába hozni. És akkor mi van? Én utálom a tökéletességet.

Csubakka megcsóválta a fejét, és hosszú, keserves bömbölést hallatott, ami beszédesen árulkodott csalódottságáról.

- Nem vagyok logikátlan. Hogy mondhatsz ilyet? - tárta szét a kezét sértetten Han. - Hát nem figyeltél? Nem hallgattál, amikor landoltunk?

Csubakka éles mordulással vágott vissza.

- Ez igaz, alig volt hangja. Olyan, mint egy új hajó. - Han megtorpant, és a barátja felé fordult. - Csakhogy én utálom az új hajókat! Én azt szeretem, ha a hajómon áll a kosz, szét akar esni, és van egy pár szeszélye. Azokból a zajokból, amiket kivettem, azokból tudtam, mennyire nyomtam meg. Ezentúl honnan fogom kitalálni, mikor mi az ábra?

Csubakka megrázta a fejét, és undorral hördült egyet.

- Azt hittem, hogy legalább te megérted - szólt panaszosan Han. - Csubi, ezek kicserélték a huzatot a székeken! Hát nem értik, hogy az emberek szeretnek régi bútorokat tartani a házukban? Ez már nem az én Falconom. Olyan érzés, mintha valaki másnak a hajójában ülnék. Szerintem fogni kéne egy csavarkulcsot, körbe kéne járni, és meglazítgatni mindent...

Valahol Han szónoklatának közepénél Csubakka kezdett nem odafigyelni. Kihúzta magát, és félrebillentett fejjel hallgatózott, mintha távoli hangokra fülelne. Végül megragadta Han vállát, és egy kicsit megrázta, hogy hallgasson már.

- Arroora - hörögte feddőleg.

- Micsoda? - fordult Han a kert felé. - Én nem is hallottam. Együtt indultak Leia hangja felé. A hátsó pázsiton találtak rá, ahol egy adattáblával az ülében üldögélt. A három gyerek is ott volt: egymás mellett feküdtek a hátukon, csukott szemmel vagy üres tekintettel.

- Azt hittem, hamarabb megjöttök - mondta Leia türelmetlenül. - El kellett halasztanom egy megbeszélést Noimm szenátorral.

Han zavartan nézte a füvet.

- Ne haragudj - mondta. Leült Leia mellé, és megfogta a kezét. - Problémák voltak a műhelyben.

- Fogadni mernék, hogy miattatok - csókolta meg Leia. - Igaz, Csubi?

A bronzvörös szőrzetű vuki elfordult, egyik lábáról a másikra állt, és szórakozottan vakargatta a fejét.

- Nyugi, Csubi - mondta Han. - Majd én elintézem. - A gyerekek felé biccentett, akik nem mozdultak, és hangot se adtak ki az érkezésük óta. - Mit csináltál velük? Agyonütötted őket?

Jaina elkuncogta magát, elrontva a kísérteties mutatvány hatását.

- Csak gyakorolnak - felelte Leia.

- Mit? Azt, hogy ki tud a legtovább levitálni?

- Fogd be a szád - szólt rá Leia. - Azon dolgoznak, hogy érezzék, ahogy az Erő átáramlik a füvön, minden egyes növényen, és közben ne zavarják meg ezt az áramlást. Ez az egyik Jedi fegyelmi szabály: könnyen mozogni, nem hagyni nyomot.

Csubakka felmordult.

- Ne nézz így rám, Csubi - heveredett le a fűbe Han. - Szerintem a legjobb fegyelmi szabály az, hogy “Várjatok csak, míg anyátok hazajön!"

Leia elmosolyodott, és megpiszkálta Hant.

- Néha úgy érzem, nem tudok eleget ahhoz, hogy tanítsam őket - sóhajtotta. - De meg kell tennem, amit tudok. - Aztán hangosabban hozzátette: - Jól van, gyerekek, mára elég!

Jacen, Jaina és Anakin egymás után ültek fel. Jacen tépett egy szál füvet, és fütyülni kezdett vele, mire a nővére és az öccse dühösen rámeredtek.

- Mondjátok el, mit tanultatok - szólt Leia. Jaina a szüleire nézett.

- Azt, hogy a fű nem bánja, ha járnak rajta, de érzi.

- Minden élőlény érzi, ami vele történik - mondta Leia. - Ez egy nagyon fontos igazság, amit sosem szabad elfelejteni. Anakin? Jacen? Ti hogy álltok?

Anakin összefonta ujjait a tarkóján.

- Nem tudom, hogy tanultam, vagy kitaláltam.

- Azért csak mondd!

- Hát... a felhőket néztem. És olyan volt, mintha a fű is nézné a felhőket. És mintha azon gondolkozna, hogy fog-e esni vagy nem.

- Biztos vagyok benne, hogy a fű tudatában van az időjárásnak - felelte Leia. - De a gondolkodás olyasmi, amivel csak a tudatos lények vannak megáldva.

- Vagy megverve - jegyezte meg Han.

- Én azt tudtam meg, hogy a fű szerint Jaina büdös - mondta Jacen pajkos ártatlansággal, és meglökte a testvérét. - Mehetünk a medencébe, anya?

- Menjetek - mondta Leia, látva, hogy a gyakorlat végetért. A három gyerek feltápászkodott a fűről, és kezétlábát dobálva az örvénymedence felé rohant.

- Utánuk megyek - ült fel Han.

- Maradj csak. Elvannak egyedül is - ernyőzte le a szemét Leia. - Csubi, innen lentről még a szokásosnak is magasabbnak tűnsz. Te is olyan rosszul tűrted, hogy valaki más babrál a gépén, mint a férjuram?

Csubakka leguggolt, és olyan bámulatos egyensúllyal maradt meg ebben a helyzetben, hogy Hannak eszébe jutott: a vukik erdőlakók. Csubakka az égre emelte arcát, és halkan felbrummogott.

- Persze, te vagy a gyakorlatias elme, én meg a heveskedő fráter - szólt Han. - Jó vicc.

- Nyugi, kedves - veregette meg Leia Han kezét. - Ez mit sem változtat azon, amit irántad érzek.

A vuki első mordulása visszavágás volt, a második kérdés. .

- Persze, mondd csak - felelte Leia.

Csubakka tekergetni kezdte a fejét, és hosszú, szépen modulált morgást eresztett meg. Mielőtt befejezhette volna, Han hirtelen felült, és meredten Csubakkára bámult.

- Haza akarsz menni? - kérdezte döbbenten.

- Igazad van - mondta Leia Csubakkának. - Neked is megvan a saját családod, a saját párod, gyereked. Az irántuk érzett felelősséged éppen olyan fontos, mint az, ami hozzánk köt. Mondd meg neki te is, Han.

- Mi? Ki a fene fog segíteni nekem, hogy rendberakjam a Falcont?

Leia a bordái közé bökött.

- Au!

- Próbáld még egyszer - nyaggatta Leia.

- Sok idő telt már el - öltött gyászos arcot Han. - A családod rád se fog ismerni, ha nem sietsz haza, és nem töltesz több időt a családi fán.

Csaubakka fel-le ingatta a fejét, úgy felelt.

- Hát persze hogy megértjük - szólt Leia. - Itt vigyáztál a gyerekekre ahelyett, hogy a Kashyykon nevelted volna a sajátodat. Tényleg ott a helyed Lumpawaroo születésnapján. Ragaszkodunk hozzá, hogy hazamenj. Egész rosszul érzem magam, amiért eddig ilyen önző voltam.

A vuki szokatlanul bizonytalan morgással válaszolt.

- Nem, remekül fogunk boldogulni nélküled is - mondta Leia. - A gyerekek biztonságban vannak, és mostanában nem járjuk be a galaxist. Luke pedig a Coruscanton van...

- Leia...!

- ...és ő is segíthet a gyerekek mellett. Nem, egyáltalán ne aggódj; akár most is indulhatsz. Mondd meg neki, Han!

Han bólintott.

- Leiának igaza van, haver. Itt az alkalom. Most nyugalom van. Hiányozni fogsz, de már épp elég régóta állsz a vártán mellettünk.

A prémes bőr alatti izmok finom rezdülései Csubakka megkönnyebbüléséről és hálájáról árulkodtak.

- Rrargrrarg? - kérdezte oldalra hajtott fejjel.

- Hogyne, haver - erőltetett magára könnyed mosolyt Han, Csubakka második kérésére azonban már elsápadt, és a szeme is tágra nyílt. - Jaj, ne! Ezt nem kérheted! Csak most kaptam vissza az öreglányt százhetven nap után.

Csubakka erőteljesen felhördült.

- Na és ha azt mondtam, hogy utálom az új hajókat? - védekezett Han. - Azt még jobban utálom, ha valaki más járkál a cipőmben. Eddig már nem terjed a barátság.

- Miről van szó? - érdeklődött Leia.

- Megpróbál szembesíteni a saját szavaimmal. De én nem szoktam következetes lenni, ha nem akarok.

Csubakka sértett ábrázattal felállt, és elindult.

- Ne menj, Csubi - szólt utána élesen Leia. - Ugyan már, Han, add neki kölcsön a Falcont!

- Hát, nincs nagy kedvem hozzá - állt fel Han, és idegesen járkálni kezdett. - Nem örülnék, ha a Falcon nélkülem ugrálna a hiperűrben. Szeretném ott tudni, ahol a legrosszabb, ami történhet vele, az, hogy valami szerelő húz rajta egyet. Te is tudod, hogy repülnek a vukik - teljes gázzal húzatná oda-vissza. Leia megcsóválta a fejét.

- És még csodálkozol, hogy annyi bajunk van Jacennel!

- Arrarrarooerr - nyögte panaszosan Csubakka Leiának.

- Hallod ezt? - kérdezte Leia. - Han, drágám, hány évet vettél már el Csubi életéből? Mióta van távol miattad a Kashyyktól?

- Miattam? Nem én tehetek róla. Ez az a hülye vuki adósság-dolog. Tőlem aztán oda mehet, ahova akar.

- A legkevesebb, amit tehetsz, hogy hagyod hősként visszatérni, abban a hajóban, ami mindkettőtöket híressé tett. Gondolj csak bele, mit jelentene ez Csubi párjának, a fiának! Sokban kárpótolná őket Csubi távolléte miatt az a tudat, hogy valami fontos dolgot csinált, amíg odavolt, és hogy dicsőséget szerzett!

- Bizonyára - felelte Han kétkedve.

- Ezenkívül a barátod. Ugye nem akarod, hogy azt higgye: Landónak odaadnád...

Han figyelmeztetően ingatni kezdte a mutatóujját.

- Az más. Akkor háború volt. És akkor se jókedvemből tettem.

- ...de neki nem? Ugye nem akarod, hogy azt higgye: szabakra fölteszed Lando ellen a hajót, de neki nem adod oda arra, hogy hazamenjen? Ugye nem akarod így megsérteni az érzéseiben?

Han a fejét fogta, és a vukiról Leiára, Leiáról a vukira nézett. Hunyorgott, a homlokát ráncolta, a száját rágta, a fejét csavargatta. Mozgott a szája, és mintha valami olyasmit mondott volna, hogy "Ez nem igazság".

- Tessék? - kapta fel a fejét Leia. - Mit mondtál?

Han megköszörülte a torkát, és egyenesen Csubakkára nézett.

- Azt mondtam, hogy ha fuvarra lenne szükségünk addig, amíg távol vagy, akkor az elnök vagy a hercegnő nyilván tud tenni valamit az érdekünkben.

Csubakka képe felragyogott. A nagydarab lény odarohant Hanhoz, hogy megölelje. - De azért vigyázz rá! - tette hozzá sietve Han, kényelmetlenül feszengve a vuki csontropogtató ölelésében. - Egy karcolás nélkül szeretném visszakapni, jó? Egyetlen karcolás nélkül! És tankolj, mielőtt elindulsz a Kashyykról! Én aztán nem fogom fizetni a családlátogatásaidat...

Csubakka csak összeborzolta Han haját, és teli szájjal elvigyorodott.

Amikor Csubakka elment, Leia a saját szelídebb, és jóval kellemesebb ölelésébe vonta Hant.

- Büszke vagyok rád - mondta. - Sose vallaná be, de még mindig furdalja a lelkiismeret, amiért annakidején elrabolták a gyerekeket.

Hannak nem kellett mondania, mennyire jól ismeri Csubakkának ezt a magán-fájdalmát.

- Nem tehetett róla.

- Sosem fogod tudni meggyőzni erről. Bűntudata van, hogy cserbenhagyott minket. És azért is, mert elhanyagolja az övéit. Tényleg haza kell mennie, hogy visszajöjjön az önbizalma. - Leia visszahúzódott, és rámosolygott Hanra. - És abból, amit hallottam, a vukigyerekek nevelése jó gyakorlás Jedi gyerekek neveléséhez.

- Talán nekem is vele kéne mennem.

- Dehogy - csókolta meg Leia.

- Hát jó - sóhajtott Han. - De egy dolgot szeretnék leszögezni: jobb lesz, ha Luke eljön, és megtanítja a gyerekeket maguktól repülni, mert hogy én soha meg nem mondom Jacennek a Falcon kódját, az hétszentség. Legalábbis amíg élek.

- Miért? Amikor gyerek voltál, nem indítottál te is azonnal mindent, ami mozgott?

- Dehogynem - felelte Han. - Mit gondolsz, miért aggódom?

Drayson admirális jellegtelen irodája öt biztonsági sáv mögött rejtőzött, de ezenkívül a félrevezetés és tagadás védőfala is körülvette.

Annak a szekciónak, amit irányított, nem volt közismert neve. A magánhasználatú nevet - Alfa Kék - is csak néhány tucat, a legmagasabb jogosultságokkal rendelkező tisztviselő ismerte, és ez az elnevezés sosem szerepelt sem a kormányzat, sem a hadsereg feljegyzéseiben. Azok, akiket Drayson irányított, nem hordtak Alfa Kék azonosítókártyát, és nem díszelgett semmiféle "Alfa Kék" tábla a munkahelyük bejárata fölött. Különféle jelentéktelen egységek rangjelzéseit viselték, vagy - ahogy Drayson maga is - egyáltalán nem voltak kidekorálva, és másodtüzérként, ionszerelőként vagy civil tisztviselőként vették fel a fizetésüket.

Mindennek ismeretében Drayson kissé meg volt lepve, amikor reggel belépett az irodájába, és már talált ott valakit, bejelentetlenül, hívatlanul - valakit, aki nem dolgozott neki, és mégis volt oly merész, hogy beleüljön Drayson székébe, és feltegye a lábát Drayson asztalára.

- Nicsak - mondta Drayson. - Lando Calrissian. Szerencséje, hogy nem lőttem le azonnal.

Lando elvigyorodott.

- Arra számítottam, kíváncsi lesz arra, hogyan jutottam be, és kérdez, mielőtt tüzel.

- Én azt mondtam, hogy lelövöm, nem megölöm. Elég lett volna, ha szétrobbantom a térdét - felelte Drayson. - Most pedig legyen szíves, és szálljon ki a székemből.

- Ha ragaszkodik hozzá... - pattant fel Lando úgy, hogy a szék pörögve maradt utána. - Én csak drága jó édesanyám tanácsát követtem.

- Azzal, hogy betört és bejött?

- Azzal, hogy kerülöm a stresszt. "Sose állj, ha ülhetsz is, és sose ülj, ha le is fekhetsz."

- Értem - mondta Drayson, és megállította a szék forgását, majd leült. - Már régóta nem hallottam magáról.

- Ezt kétlem.

- ...azóta, hogy Mara Jade oly meglepő ellenállást tanúsított a maga sármja iránt.

- Milyen kedves, hogy emlékeztet rá. Dryson összetámasztotta két keze ujjait.

- Elméletem szerint maga azzal vigasztalódott, hogy szabaktermekben és örömágyakban verte el Mistal grófnő jutalmát. Maradt belőle valami?

Lando elmosolyodott, és az asztal szélére telepedett.

- Biztos vagyok benne, hogy kreditre pontosan tudja, mi lett vele. Nem bocsátotta meg nekem, hogy a chandrilaiak sose bírtak elkapni a Falconnal, igaz? Vagy azt, hogy miközben annyi piti és ostoba csempészt kapcsoltak le, én vagyonokat kerestem a chandrilai fuvarjaimmal. Talán osztoznom kellett volna magával.

- Szóval még mindig nem hagyja magát eltántorítani attól a kényszerképzettől, hogy a csempészés tisztességes szakma? - dőlt hátra székében Drayson. - Miből gondolja, hogy elfogadtam volna a piszkos pénzét?

- Mert tudom, mennyit szakít a chandrilai flotta admirálisa - felelte Lando. - Minden jó csempész tudja, hogy kenőpénzzel azt is el lehet érni, amit hősködéssel nem.

Drayson most először elmosolyodott.

- Tudja, báró, utálatos dolog, de sajnos kedvelem magát.

- Tudom - felelte Lando. - Én is ugyanezzel a problémával küszködöm. Sosem hittem volna, hogy össze tudok barátkozni olyasvalakivel, aki annyira szereti a szabályokat.

- Nos, az élet tele van meglepetésekkel. Nem mintha meglepetés lenne, hogy itt látom. Az igazat megvallva...

- Jaj, ne kezdjük megint!

- ...félig-meddig számítottam magára azóta, hogy megtudtam: a Lady Luck odafent dokkol. Bár azt nem hittem, hogy a lábát is felrakja az asztalomra. - Drayson karbafonta a kezét. - Nos, mit tehetek magáért?

- Rossz a kérdés, admirális - felelte Lando. - Inkább úgy fogalmaznék, hogy mit tehetek én önért?

- Tessék?

- Unatkozom - mondta nemes egyszerűséggel Lando. - Üzletelek, pénzt szerzek, elvesztem... egyre kevésbé érdekel ez a játék. Valaki megdob egy címmel, felszedek dolgokat, amiket mások elejtenek... aztán egyszerre azon kapom magam, hogy egy íróasztal mögött ülök, és kezdek olyan lenni, mint maga. Már nincs kihívás a csempészetben, hacsak valaki nem akar a Magba menni - és nekem több eszem van ennél. Különben pedig húszparszekes körzetben nincs semmi, amiért érdemes lenne bepiszkítani a kezem. Ezért vagyok itt.

- Szóval unatkozik - ismételte Drayson.

- Pontosan. Keressen nekem valami érdekes tennivalót, és akkor elmondom, hogy jutottam be. - Lando arcára hirtelen sajnálkozás ült ki. - Bár attól tartok, hogy egy-két védelemtípust ki kell majd dobnia.

- Értem - felelte Drayson. - Van valami különös oka rajta, hogy épp most ütött ki magán ennyire az unalom?

- Miért kérdi?

Drayson beharapta a száját.

- Nem mondhatok többet, hacsak megint be nem jön.

- Meg fogom bánni?

- Hát nem bánja meg mindig?

Lando Calrissian tábornok és Drayson admirális, az Alfa Kék vezetője hatalmas eligazítóképernyő előtt álltak, és egy különös űrjármű holoábráját tanulmányozták. A hajónak öt hengeralakú, párhuzamos teste volt, olyan sötét színű, hogy alig lehetett kivenni rajta a részleteket. Az érzékelő skálajelei a kép szélén azonban így is elárulták a méreteket.

- Feladom - mondta végül Lando. - Már-már azt mondtam, kalamári konstrukció, de szerintem ők sosem csináltak ekkorát. Mi ez?

- A Teljkon-hollandi - Amikor Lando arcán nem tükröződött semmiféle felismerés, Drayson megkérdezte: - Ismeri a Még egy esély legendáját?

Lando kérdőn vonta össze a szemöldökét.

- Az alderaani páncélhajóét? Persze. Abban a szektorban minden csempész azt állítja, hogy látta. Ami azt jelenti, hogy abban a szektorban minden csempész gátlástalan hazudozó.

- Szóval maga nem hisz a legendában?

- Revizionista történelemcsinálás - csóválta a fejét Lando.

- Megmagyarázná ezt?

- Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy amikor a pacifisták legyőzték az Alderaani Vének Tanácsát, olyan cinikusak lettek volna, hogy minden fegyvert begyömöszölnek egy hajóba, és aztán kidobják a hiperűrbe. Lett is volna okuk örülni neki, amikor kopogtatott az ajtajukon a Birodalom - sóhajtotta Lando. - Higgye el, én szeretném, ha a legenda igaz lenne. Jó lett volna, ha eszükbe jut a hajó, mielőtt a Halálcsillag elérte őket. De hát az egész csak afféle kísértethistória.

- Egyetértek - tapogatta meg Drayson a képernyőt. - De ez egy valódi szellemhajó... valószínűleg az, ami életben tartotta a Még egy esély legendáját. Ezt a képet a Boldheart köztársasági fregatt készítette öt éve, a Daala-ügy idején.

Lando fanyarul elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy a "Daala-ügy" kis híján az Új Köztársaság pusztulását hozta.

- Nem sokkal azután, hogy a kép elkészült, a Boldheart rálőtt a hollandira - folytatta Drayson. - Az pedig visszalőtt, valami ismeretlen fegyverrel, és egyetlen lövésével megbénította a Boldheart hajtóművét. Aztán eltűnt a hiperűrben. Majdnem két évig nem látták. Még mindig unatkozik?

- Nem, folytassa csak.

Drayson admirális elfordult a képtől, és visszament a székéhez.

- Ez valójában a második dokumentált észlelés volt. Először egy hrasskiss monitorhajó látta a Teljkon-rendszerben.

- Akkor innét a név.

- Igen. A hrasskissok roncsnak vélték, és megpróbálták elfogni. Órákig bombázták rádióadásokkal, de meg se nyikkant. Aztán hirtelen olyan szélesspektrumú modulációt kezdett el sugározni, amitől majdnem szétégtek a hrasskissi kommunikációs műszerek. Van felvétel innen is, de úgy el van torzulva, hogy szinte használhatatlan. Különben is, harminc másodperccel a jel kiküldése után...

- Hadd találgassak. Eltűnt a hiperűrben.

- Szó szerint.

- És a harmadik észlelés?

- A mi érdemünk. Azt hittük, most már mi leszünk az ügyesebbek. Egy hajó a hírszerzéstől megpróbált lokátort erősíteni az oldalára, de nem jutott el odáig.

- És a negyedik?

Drayson hátradőlt ültében, és dobolni kezdett a karfán.

- A mélyűrben, Gmar Askilonnál, jelenleg is érzékeljük őkelmét. Követjük egy másik hajóval.

- Remélhetőleg biztonságos távolból.

- Nagyon is. De a nyomában vagyunk. A hírszerzés éppen most állít össze egy kisebb csapatot. El akarják kapni a hollandit, át akarnak szállni rá, és megfejteni a rejtélyeket. Pakkpekatt ezredes vezeti az akciót a hírszerzéstől. Ha egy héttel később jön, elkésett volna - hamarosan indulnak.

- Szóval így állunk - mondta Lando, és arca épp oly kifürkészhetetlen lett, mint a szabakasztalnál. - Micsoda szerencsés időzítés!

- Valóban. Ezt már elég érdekesnek találja?

- Történetnek nagyon érdekes - felelte Lando. - De nem tudom, csinálni mi érdekeset lehetne.

Drayson arca halálosan komollyá vált.

- Szeretném felrakni magát Pakkpekatt hajójára... névleg mint flottaösszekötőt. A Boldheart végül is normál flottaegység volt. A hírszerzés nem mondhatja, hogy nincs érdekeltségük.

- De valójában a maga céljaira lennék ott?

- Nem - felelte Drayson. - Annyi Alfa Kék embert nyomhattam volna be a csapatba, amennyit akarok. Talán be is nyomtam. Nem, nem kell, hogy jelentsen nekem.

- Akkor miért akarja, hogy menjek?

- Mert maga csempészmódra gondolkodik, Pakkpekatt pedig ezredesmódra. Mert maga ért hozzá, hogyan jusson el oda, ahová mások nem akarják, és meglát olyan csapdákat, amiket mások nem. Mert szerintem a küldetésnek nagyobb esélye van a sikerre, ha maga ott van, mint ha nincs.

- Ennyi az egész?

- Ennyi. Ez a dolgom - felelte Drayson. - Gondoskodni arról, hogy egyes dolgok megtörténjenek, mások pedig ne. Úgyhogy határozzon. Érdekli a dolog? Ki akar menni a Teljkon-hollandi után?

Lando csak vigyorgott válasz helyett.

NEGYEDIK FEJEZET

A nap első nyugodtabb pillanatában Han adóvevője felcsipogott.

- Han, itt Luke - hallatszott egy ismerős hang. - Eljönnél értem?

- Micsoda? Luke? Hé, haver, a húgod már mindenütt keresett...

- Tudom - felelte Luke. - Eljönnél értem, egyedül?

- Huh... hát jó. Hol vagy? Tényleg a Corascanton, ahogy Leia mondja?

Luke nem felelt egyenesen.

- Indulj el a siklóval nyugat felé a császárvárostól! Amikor eléred a partot, kapcsold le a navigációs rendszert, és engedd el a kormányt. Majd én viszlek tovább.

- Hát jó. Ez nem lesz túl nehéz. De csak később tudok menni - mentegetőzött Han. - Estefelé. Valakinek a gyerekekre is vigyáznia kell.

- Rendben. Akkor este.

- Várj - mondta Han gyorsan, mielőtt Luke kilépett volna. - Ez titok? Leiának szólhatok?

- Ha kell, igen. Nem akarom, hogy hazudj neki.

- Nem akarod személyesen felhívni, hogy beszélj vele?

- Nem - felelte Luke. - Csak annyit mondj neki, amennyit kell. De feltétlenül egyedül gyere.

A nyugati tengerpartja csillámló játszótér volt, álmot nem ismerő, fényes és diadalmas világ, mielőtt a Császár Erővihara fel nem dúlta a Coruscantot. Még most sem tért magához teljesen. Csak néhány elszórt üdülőhely fényei jelezték a part vonalát, ahogy Han siklója a sötét égbe fúrta magát.

Han hosszú másodpercekig várt, amíg végre rájött, hogy igazából nem is tudja, mire vár.

- Oké, Luke. Remélem, hallasz, bárhol bujkálsz. Nem szeretnék úszni, ha nem muszáj... - Előrehajolt, lekapcsolta a navigációs rendszert, amihez két ismételt megerősítés és két override kellett. A sikló műszereinek fele kialudt, és a szélvédő alatt narancssárga fény gyulladt ki, KÉZIVEZÉRLÉS felirattal. - Itt a nagy semmi - sóhajtotta Han, és összefont karral hátradőlt.

A sikló hirtelen élesen jobbra kanyarodott, és a víz felé indult. Hannak minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy ne kapjon a kormányhoz.

A sikló azonban hamarosan egyenesbe jött, bár riasztóan közel járt a felszínhez. A hold továbbra is jóval a láthatár alatt lappangott, de a halovány, irizáló fénynél Han így is látta a hullámok hátán utazó ezernyi apró lényt. A látvány kísértetiesen csodálatos volt, de alig egy karnyújtásnyira a sikló aljától suhant el szédítő sebességgel.

- Hé, Luke... ott vagy? - kuporodott össze Han a székben annyira, amennyire lábai hossza engedte. - Sokáig tart még? Alhatok egyet? A vacsorát mikor szolgálják fel?

Nem kapott választ.

- A mindenségit - morogta Han és lehunyta a szemét. - Amíg meg nem kapják a pénzedet és föl nem terelnek a fedélzetre, mindenki csupa mosoly. Aztán meg egy pohár vizet sem kap az ember...

Hosszúszárnyú tengeri srák szökkent elő a sziklák közül, hogy együtt repüljön Han siklójával, ami a part felé tartott. A sikló hajtóművének hangszínváltozására Han felébredt, és igyekezett kitalálni, merre járhatnak.

Ekkor megnyílt az ég Han előtt: fényes ovális lebegett a part felett, mint egy hajnalba vezető kapu. A srák riadtan elkanyarodott, a sikló pedig besuhant a fénybe, és megállapodott egy üres, magas mennyezetű terem padlóján. Han hátrafordult, hogy visszanézzen oda, ahonnan jöttek, és még épp látta, hogy a nyílás összezárul mögötte.

Hello, Han, szólalt meg egy hang az elméjében. Gyere fel!

- Fel? - mászott ki Han a siklóból. - Dehát nincs is...

Éppen kezdett volna tiltakozni, amikor a legközelbb eső fal létrává alakult át, és fölötte megnyílt a mennyezet.

- Naná - morogta Han. - Mibe kerül volna lépcsőt csinálni? De azért a létrán is elkezdett mászni felfelé. Hiúsági kérdést csinált abból, hogy kettesével vegye a fokokat. Mire fölért, jócskán vert a szíve. Nagy, gömbforma teremben találta magát, ahol nem volt se bútor, se technika - legalábbis látszani nem látszott.

- Most mi legyen?

Gyere tovább, szólt a hang a fejében. Menj fel a falon!

- Könnyű azt mondani... - Han kezdett bosszankodni. A nyílás, amin feljött, már eltűnt: nem maradt sok választása. Elindult felfelé a fal ívén, és nagy meglepetésére azt tapasztalta, hogy mindig az tűnik a gömb aljának, ahol éppen áll.

Nem tudta eldönteni, hogy ez valami gravitációs trükk, Jedi mesterkedés-e, vagy a terem forog alatta. Próbált nem is gondolni erre, de azért óvatosan lépkedett felfelé, túl a mennyezet fele útján - vagy legalábbis azon túl, ami lentről félútnak tűnt.

Néhány tucat további bizonytalan lépés után a padló - mennyezet? fal? - egy darabja eltűnt, és egy rámpa bukkant elő, mely kivezetett a gömbből. Hannak úgy tűnt, mintha fejjel lefelé lenne az épület többi részéhez képest, mégis a talpán lépett be egy gúla alakú terembe az egyik háromszögletű falon. Itt ugyanúgy nem volt semmilyen berendezés, - mint a gömbben, és ugyanaz a különös, egyöntetű derengés uralkodott, ami mintha a falak mögül érkezett volna. A világosság épp olyan hideg volt, mint maga a levegő.

- Szép kis viskó - indult Han lassan a terem közepe felé, felpillantva a csúcs felé. - Szép munka. Azt hiszem, új szintre emelted a rejtett tárolás művészetét. Megadhatnád Leiának a lakberendeződ nevét.

- Köszönöm, hogy eljöttél, Han - szólt egy hang hátulról.

- Örülök, hogy látlak.

Han megpördült, és Luke-ot pillantotta meg, aki egy lépésre állt tőle, mintha egész idáig követte volna. Han arcára féloldalas, csibészes mosoly ült ki.

- Úgyis ki akartam már mozdulni egy kicsit, és ha már itt voltam a szomszédban... Azért egyszer te is eljöhetnél hozzánk.

- Nem lehet - mondta Luke. Bokáig érő folt-köpenyt viselt, amit mintha számtalan más ruhadarabból toldottak volna össze, többek közt egy pilótazekéből és egy tatuini homoklebernyegből. Nyugodtnak, de valahogy távolinak tűnt: ez visszatartotta Hant attól, hogy megölelje és megveregesse a vállát. - Remélem, mire elmész, megérted, miért.

- Hát... kezdd a legelején, mert gőzöm sincs, mi folyik itt - mondta Han. - Hol vagyunk? Miért jöttél ide, és miért rejtőzködsz itt? És miért hívtál? Miért nem akartad, hogy Leia is jöjjön?

- Leia akar tőlem valamit - mondta Luke. - Te nem. A többi kérdésre kicsit hosszabb a válasz.

Han szemöldökráncolva pillantott körül.

- Ha hosszú társalgás van kilátásban, nem tudnál szerezni valami széket?

- Elnézést - huppant le Luke meditációs ülésbe. - Ülj csak le, ahol akarsz, és légpárnát teszek alád. - Megvárta, hogy Han kényelmesen elhelyezkedjen, aztán folytatta: - Mint látod, elég jól el tudok bújni, még Leia elől is. Jobb szeretnék most egyedül lenni. Remélem, ha visszamész, el tudod ezt fogadtatni vele. Ha nem fogadja el... akkor nem kapja meg, amit akar. Akkor csak elűz engem a Coruscantról.

- Nem értem - mondta Han. - Miért? Ti ketten mindig olyan közel álltatok egymáshoz. Mi történt?

- Semmi - felelte Luke. - Csak éppen most távol szeretnék lenni mindenkitől.

- Folytasd csak, figyelek.

Luke bólintott, és lenézett az ölébe, mielőtt folytatta volna:

- Nem tudom, hogy meg fogod-e érteni, vagy sem. Amikor először találkoztam Obi-vannal, ő már több mint tíz éve remeteként élt a Tatuinon. Amikor először találkoztam Yodával, Yoda már vagy száz éve lakott egyedül a Da-gobán. Sosem jutott eszembe megkérdezni egyikőjüktől sem, miért.

- Egy kicsit már elkéstél vele - mondta fanyar mosollyal Han.

- Akkoriban azt hittem, rejtőzködnek. A Birodalom elől, az apám elől. De ennek nem lett volna értelme.

- Nem? Nem személyeskedni akarok, de szerintem ez a kettő épp elég ahhoz, hogy valaki elvonuljon a világtól. Párszor én is örültem volna, ha sikerül.

- De miért egy sivatag vagy egy dzsungel közepén?

- Hát... nem kézenfekvő?

- Nem - rázta a fejét Luke. - Sokkal könnyebb egy Han Solónak elrejtőznie - akár még úgy is, hogy vérdíj van a fején -, mint egy erős Jedinek, akár lovag, akár mester az illető. Egy Jedi fizikai jelenléte csak kicsiny része kapcsolatának az univerzummal. Hiába változtatja el az arcát, tűnik el szem elől, meg lehet érezni a jelenlétét, amikor az Erőhöz folyamodik. Lehet akár a szomszéd szobában, vagy a rendszer túlfelén. Emlékszel, amikor a lopott hajóval mentünk az Endorra, hogy hatástalanítsuk a második Halálcsillag pajzsát?

- Naná - felelte Han. - Eléggé nyűgös voltál. Azt mondogattad, hogy Vader érez téged.

- És érzett is - folytatta Luke. - Még nem voltam elég ügyes ahhoz, hogy ne kavarjam fel a vizet. De Obi-Van és Yoda mesterek voltak. Ha ők el tudtak rejtőzni a Császár elől - és szerintem el tudtak -, akkor éppolyan könnyen lehettek volna a császárvárosban is, vagy éppen Vader saját csillagrombolóján, vagy akárhol másutt. Ha pedig az erejük nem lett volna elég Palpatine-nal szemben, sem a távolság, sem az elszigeteltség nem mentette volna meg őket a felfedeztetéstől.

- Talán azért vonultak el, hogy senki másnak ne legyen baja, ha Vader mégis felbukkan - vélte Han. - El kell ismerned, hogy amikor a magadfajták összekapnak, jó kis felfordulást tudnak csinálni. Van erre egy-két bizonyíték a császárvárosban.

Luke megrázta a fejét.

- Nem. Én rájöttem az igazi okra a Yavinon - a dilemmára, amivel előbb-utóbb minden Jedi szembekerül. Nagyon fontos és nehéz igazságot fedeztem fel, Han... egy dühítő igazságot. Minél erősebb valaki az Erőben, annál többre képes, annál többet várnak tőle, és annál kevésbé marad az élete a sajátja.

- És ez lenne a válasz? - intett körbe Han. - A menekülés?

- Nevezd annak, ha akarod. Ez az egyik válasz. De van másik is, ami még kevésbé vonzó - felelte Luké. - Han, nekem meggyőződésem, hogy minden Jedi számára eljön az a pillanat, amikor választania kell. Amikor a világ ránehezedik, őrülettel fenyeget, akkor csak két módon lehet meglelni a békét. Az egyik mód az, hogy magad körül mindenre és mindenkire rákényszeríted az akaratodat. A másik az, hogy megadod magadat, az akaratodat, és visszavonulsz azoktól, akik azt akarják, hogy "megjavítsd" az életüket.

- Nem értem - ismételte makacsul Han.

Luke elmosolyodott.

- Próbáld meg elképzelni, hogy otthon vagy. Az egyik gyerek visít, a másik kettő a karodat cibálja, és mindegyik azt akarj a, hogy a másikat büntesd meg valami kicsiségért...

- Menni fog - szólt Han.

- Csubakka fülsértően dobol. Thripio aggályoskodik valamin. Artu a széked mögött vitatkozik egy háztartási droiddal. A hiperkomon két csatorna üvölt egyszerre. Az adóvevő csipog a zsebedben. Három ember kér tőled szívességet, és Leia akar veled beszélni. Lando a szomszéd szobában vadul szabakozik, valaki áll az ajtóban, és légsiklók zúgnak a fejed fölött.

- Hát ez azért már egy kicsit rosszabb a szokásosnál. De csak egy kicsit... - morogta Han.

- És most képzeld el, hogy ez így megy egy napig, tíz napig, egy hónapig, fél évig, egy évig... nem csak hogy szünet nélkül, de egyre komiszabbul. Egészen addig, amíg a tűrőképességed határára nem érsz. Mit tehetsz? Vagy az irányításod alá veszed a környezetedet, vagy otthagyod.

- Vagy megőrülök és szétverem - fűzte hozzá Han. - De ezt inkább ne számítsuk. Kezdem érteni a dolgot.

- Látod, milyen vékony vonal választja el egymástól Palpatine-t és Yodát? - folytatta Luke. - Palpatine mások felett akart hatalmat. Yoda belülről akart hatalmat. Palpatine mindent uralni akart, abban a reményben, hogy felépítheti azt, amit tökéletes univerzumnak vélt. Yoda viszont feladta az irányítás vagy tökéletesítés gondolatát, abban a reményben, hogy megérti az univerzumot.

- Tudod - kezdte lassan Han -, egy kicsit mindig csodálkoztam azon, hogy miért ti húztátok a rövidebbet, hogy Yoda és Obi-van miért nem fogott össze a Császár ellen...

- Igen! - Luke area hirtelen egészen megelevenedett. - Azt hiszem, emiatt esett rám a választás, Han. Ezért kellett nekem szembeszállnom Vaderrel. Bennem még megvolt a szenvedély a dolgok átformálására, amin Obi-van és Yoda már túllépett. A megadás lefegyverez.

Han fancsali arcot vágott.

- De hát akkor eléggé haszontalan ez az egész, nem? Jedi lovagok, akik nem harcolnak?

- Han, próbáld megérteni! A sötét oldal lényege az, hogy az Erőt mások irányítására használjuk fel. Én már jól ismerem ezt a kísértést. Ha így fogod fel a dolgot, akkor úgy gondolkodsz, ahogy Palpatine és apám gondolkodtak: "Enyém a hatalom, és azt csinálok vele, amit akarok!" Azt akarod, hogy eszerint a törvény szerint éljünk? Mi, Jedik uraljuk a galaxist, pusztán azért, mert képesek vagyunk rá?

- Hát, ha így fogalmazod meg a dolgot...

- Jól van - szólt Luke. - De tudnod kell azt is, hogy ennek ára van. Ha egy Jedi lemond erről az útról, akkor nagyon nehéz lesz számára harcolni, kereszteshadjáratot vezetni. Obi-van és Yoda nem féltek a harctól, sem a haláltól. Épp úgy érezték a Birodalom által okozott szenvedéseket, mint bárki más - talán még jobban is. Én nem voltam se erősebb, se bölcsebb náluk. Faragatlan voltam, meggondolatlan, nyughatatlan. Mégis nekem kellett kihívnom a Császárt - mert én még képes voltam rá.

Han a homlokát ráncolta, és félrehajtott fejjél meredt Luke-ra.

- És most?

- Most? Nem tudom - rázta a fejét Luke. - Nem tudom, most is képes lennék-e rá. Nem tudom, hogy össze tudnám-e szedni magamban azt a haragot. Úgy érzem, hogy választóvonalon állok. Nem tudom, mihez kéne kezdenem a képességeimmel... a terheimmel. Erre a kérdésre keresem itt a választ.

- És ehhez egyedül akarsz maradni.

- Csak így lehet, Han. Segítesz, hogy Leia megértse?

- Megpróbálom - felelte bizonytalanul Han.

- Ennél többet nem kérhetek.

- Ööö... nézd, abból, amit elmondtál, én már tudom a választ. De meg kell kérdezzelek, hogy mondhassam neki: megkérdeztelek. Leia szeretné a segítségedet kérni valamiben.

- Tudom.

- Azt szeretné, ha egy ideig velünk laknál. Segítségre van szüksége a gyerekekhez.

- Csak hiszi, hogy szüksége van rám - mondta Luke. - Sajnálom, de kénytelen vagyok nemet mondani.

- Oké - vonta meg a vállát Han. - Meg kellett kérdeznem. Szerintem arra gondolt, hogy a család kedvéért lehetnél mondjuk csak a jövő hónaptól kezdve remete.

Luke felállt.

- Leia nagyon fontos nekem, ahogy a gyerekek is, és te is. Jól tudod.

- Persze.

- Ezért felelek nemmel. Ennek semmi köze ahhoz, amiről beszéltünk.

- Nincs? - tápászkodott fel Han.

- Leiában megvan minden erő és bölcsesség ahhoz, hogy ne csak anya legyen, de olyan minta is, akire a gyerekeknek szükségük van - mondta Luke. - Hinnie kell önmagában, és rá fog jönni, hogy semmi sem lehetetlen számára. Ennek fényében rosszabbat nem is tehetnék, mint ha hagyom, hogy rám támaszkodjon. Akkor csak még kevesebbet foglalkozna a gyerekekkel, és te is. Az első és legfontosabb leckéket tőletek kell megtanulniuk. Ebben hasonlóak minden más gyerekhez. Han beharapta a száját, úgy emésztette Luke szavait.

- Hát jó - nyújtotta a kezét végül. - Sok szerencsét, Luke! Remélem, azért látlak még. Majd hívj te minket - mi nem fogunk zavarni. Jó lesz így?

Luke megfogta Han kezét, és belenézett a koréliai szemébe.

- Köszönöm - mondta halvány, de szeretetteljes mosollyal. - Nálad jobb barátot elképzelni sem tudnék, Han.

Mint mindig, a nyílt érzelemnyilvánítás most is zavarba hozta Hant.

- Elképzelni talán tudnál, csak éppen nem érdemelnéd meg - bölcselkedett, és megveregette Luke karját. Elindult arrafelé, ahonnan bejött a terembe. - Told már el ezt a képzeletbeli bútort, vagy mit, ami nektek, remetéknek van. Megyek haza, és azt mondom Leiának, hogy becsavarodtál - így sokkal egyszerűbb lesz. Még sosem láttam olyan bonyolult helyzetet, amit ne lehetne jócskán leegyszerűsíteni egy jó lézerpisztollyal...

A droid aranyszínű burkolata élesen elütött a széles, zöld levelektől, amelyek erdején éppen átvágta magát.

- Hát ez lehetetlen! Micsoda szemtelenség! - zsörtölődött a robot, miközben a növényzettel küszködött. Nem is tudta, hogy van, aki hallja, amit mond. - Amennyire hallgat rám, azt lehetne hinni, hogy ő a protokolldrorid, és én az asztromechanikai. - Az aranyszín robot félrecsapkodta az útjában álló ágakat, aztán hátranézett. - Remélem, a kődenevérek kitépkedik az áramköreidet, és a szerszámnyílásaidban raknak fészket! - kiáltotta be a dzsungelbe. - Remélem, sárkánysólyom ragad el a templom tetejéről, és feletet a fiókáival. Megérdemelnéd!

De amikor megint előrefordult, hogy folytassa küzdelmes előrenyomulását, nem csak a Yavin-4. makacs indáival kellett szembenéznie, hanem egy magas, szélesvállú, katonaruhás emberrel is.

- Ó! - kiáltott fel Thripio, és visszahátrált egy lépést. - Calrissian tábornok! De megijesztett! Honnan került ide?

Lando elvigyorodott.

- Amekkora zajt csapsz, egy csapat rohamosztagost se hallottál volna meg. Még mindig annyit veszekedtek Artu-val? Rosszabbak vagytok, mint a testvérek.

- Ez a makacs, ellenkező bádogkaszni nekem aztán nem testvérem! - pöffeszkedett Thripio. - Ha engem is olyan gondatlanul konstruáltak volna meg, mint őt, visszaküldeném magam a készítőmnek átépítésre. Soha életemben nem találkoztam még ilyen szeszélyes és önző R2-egységgel, mint Artu. Csak egy másodlagos energiarácsot kell átszerelni, de Artu nagyszabású projektet csinál belőle. Egész listát tudnék adni a...

- De ne most - vágott közbe Lando. - Most inkább fényesítsd ki az ízületeidet! Velem jössz egy rövidke útra.

- Uram, kész örömmel önnel tartanék. Tőlem Artu akár meg is rozsdásodhat egy pocsolyában - bontakozott ki az indák közül Thripio. - De Luke gazda azért hozott ide, hogy ellássam az Akadémia adminisztratív feladatait, és nem változtatott az utasításaimon, amikor távozott.

- És mit mondott, amikor elment?

- Egy szót se egyikünknek se, Calrissian kapitány. Egyszerűen eltűnt az éjszakában. Tizenkilenc helyi nap óta nem hallottam felőle. Önnek vannak hírei Luke gazdáról? Jól van? Új utasításokat küldött?

Lando összeharapta a száját, és gondolkodóba esett.

- Igen, Thripio. Az új utasítások a következők: Luke jól van, csak éppen visszavonult valami menedékfélébe, és téged a flottairodához rendelt, amíg vissza nem tér. A flottairoda pedig mellém osztott be.

Ha beszélhettem volna Luke-kal, biztos, hogy a végeredmény ugyanez lenne, gondolta magában Lando.

- Örömmel hallom, hogy Luke gazda jól van, Calrissian tábornok. Eddig senki sem tudott semmit róla. És nem fog hiányozni a Yavin-4. Olyan nedves itt minden, hogy az áramköreim elkorrodálnak. Nézzen csak rám - belépek a dzsungelbe, és már sáros vagyok. Artut is visszük?

- Attól tartok, öreg - veregette meg Lando a robot aranyszín vállát. - De nézd a dolgot más oldalról! Neked csak Artu-val kell kibírnod, de nekem mind a kettőtöket el kell viseljelek. Ha én bírom, bírod te is.

Thripio felvetette a fejét, elektromos szemei felvillantak.

- Uram, nem értem...

- Majd később elmagyarázom - pillantott az órájára Lando. - Hívd ide Artu-t! Határidőnk van, amit be kell tartani, és még van dolgunk máshol is.

- Értesítenem kell Streen gazdát a távozásunkról.

- Azt már elintéztem - mondta Lando, és különféle hazugságokra gondolt, amit Streennek előadott. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy bízzanak bennem - jobb álca, mint gondoltam. - Gyerünk, ócskavasak, a Lady Luck már vár ránk!

A Tibannagáz oxidjaiban gazdag, vöröses felhők kavarogtak annak a teremnek az ablakai előtt, ami valaha Lando Calrissian irodája volt Bespin Felhővárosában. Sem kívül, sem belül nem változott semmi azóta, hogy utoljára látta. A falak, a polcok tele azokkal a különös holmikkal, amiket csak egy nagyon gazdag ember vagy egy jó csempész tud összeszedni.

- Tetszik, ahogy megcsináltad - mondta Lando a kiborgnak, aki Lando egykori íróasztala mögött ült. - Még jó, hogy elfelejtettem a holmimért küldetni.

- Mindegy - felelte Lobot. Fültől fülig húzódó interfész-szalagjának fényei szorgalmasan villogtak. - Önnek jobb ítélőképessége van szubjektív dolgokban, mint nekem. A lakberendezés finomságai továbbra sem az erősségeim.

- Legalább volt olyan jó ízlésed, hogy felismerted az én jó ízlésemet - vigyorgott Lando. - De azért az ember a legszebb környezetbe is belefárad, ha sosem változik. Mikor tetted ki innen a lábad utoljára?

- Egy nap kétszer ellenőrző körútra megyek - felelte Lobot. - Kilencvenhat napig tart egy ellenőrzési ciklus.

- Akkor hadd fogalmazzak másképp. Mióta szakítottad meg az érintkezést Felhővárossal?

A kiborg arcán futó zavar suhant át.

- Én sosem szakítottam meg a kapcsolatot az adminisztratív interfésszel.

- Sejtettem - morogta Lando. - És éppen ezért vagyok itt. Lobot, te túl sokat dolgozol. És már rég rád fér egy kis környezetváltozás - egy kis vakáció.

- Hogyan hagyhatnám Felhővárost adminisztrátor nélkül?

- Lobot, elmondok neked egy titkot... azok az emberek, akik neked dolgoznak, örülni fognak a változatosságnak.

Lobot a homlokát ráncolta.

- De a rendszerek szétesnek ellenőrzés nélkül!

- Akkor gondolj arra, hogy milyen remek lesz majd rendbehozni őket, ha majd visszajössz - győzködte Lando. - És az utazás is jót fog tenni neked. Igazán nem ártana egy kis társalgási gyakorlat. Még most is én vagyok az egyetlen errefelé, aki tudja, hogy tudsz beszélni?

- A közvetlen input hatékonyabb.

- A hatékonyság nem minden, barátom - dőlt hátra a székében Lando, és keresztbetette a lábát. - Nos, mit mondasz? Mivel tudom, hogy mennyit dolgozol, kifőztem egy vakációt, ahol még többet dolgozhatsz.

- Miféle munka lenne?

- Csak akkor árulhatom el, ha igent mondasz - simogatta Lando a rangjelzését. - Egy ideiglenes megbízás van a tarsolyomban, és vele járó biztonsági prioritások. Csak annyit ígérhetek, hogy azok a problémák sokkal érdekesebbek lesznek, mint azok, amiken most dolgozol. És tényleg elkelne a segítséged. Mint a régi szép időkben.

Lobot felállt, és lassan körülnézett a szobában.

- Segítek, ha itt hagyod a "dolgaidat" - mondta végül. - A régi idők kedvéért szeretném, ha maradnának.

- Vén lókupec, te! Ki tanított téged alkudozni?

- Ön - felelte Lobot. Lehunyta a szemét, és fejét a mellére horgasztotta. Interfész csíkján minden fény zöldre váltott, majd vörösre, aztán elsötétült. Aztán a kiborg kinyitotta a szemét, és Landóra nézett. - Túl nagy a csend.

- Akkor hagyj nyitva pár csatornát - állt fel Lando. - Hozz magaddal mindent, amit akarsz!

Lobot szalagján néhány fény újra életre kelt. - így már jobb - mondta a kiborg. - Mehetünk. Mi lesz a rangom? Milyen problémákról van szó?

- Majd útközben elmondom.

A Teljkon-csapat - összesen hét hajó - a Coruscant rendszerének hatodik bolygója mellett gyülekezett, hogy ne keltsen feltűnést. A Lady Lucknak is itt kellett csatlakoznia hozzájuk: a legkisebb hajó volt, egy automata felderítőhajócskától eltekintve. Lando yachtja eltörpült Pakkpekatt parancsnoki hajója, a Glorious cirkáló mellett.

- Nem tetszik nekem ez a nehéztüzérség - mérte fel a helyzetet Lando a pilótafülkéből. - Azt hittem, túl akarunk járni annak a hollandinak az eszén, nem pedig miszlikbe akarjuk lőni.

- Az a tény, hogy a hollandi működésképtelenné tett egy fregattot, indokolhatja a cirkáló bevetését - vélte Lobot.

- Naná - felelte Lando. - Csak éppen nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak. - Bekapcsolta az adóvevőjét. - Itt Lando Calrissian tábornok a Lady Luckról. A Gloriousnak: engedélyt kérek a fedélzetre lépni.

- Calrissian tábornok, uram - hallatszott egy fiatal hang. - Itt Harona hadnagy, ügyeletes tiszt. Már vártuk önt. Átküldessem önért a kapitány csónakját?

- Attól tartok, egy kis félreértés van, hadnagy. Én nem átmenni akarok, hanem bedokkolni magukhoz.

Statikus zajjal fűszerezett szünet támadt, majd Harona hadnagy megköszörülte a torkát:

- Calrissian tábornok, attól tartok, igaza van, valóban adódott egy kis gond. A hangárok tele vannak felszereléssel és a saját gépeinkkel. Nincs hely a Lady Lucknak a fedélzeten.

- Akkor csináljanak, hadnagy! Hacsak nem konvoj sebességgel akarnak vánszorogni... - Lando lenyomta a mikrofonnémítót, és odaszólt Lobotnak: - Most majd megtudjuk, mire képes az én kis hajóm.

A második szünet már hosszabbra nyúlt.

- Uram, Pakkpekatt ezredes azt javasolja, hogy jöjjön át a Gloriousra., és az ön hajóját majd valaki visszaviszi a Coruscantra.

- Aha - hümmögött Lando. - Ez azt jelenti, hogy megfigyelőnek hisznek. - Elengedte a mikrofonnémító gombot. - Harona hadnagy, nekünk is megvan a saját felszerelésünk, itt, a hajón. Azt akarja mondani, hogy Pakkpekatt ezredes még napokig itt akar rostokolni, amíg megoldjuk az adat- és felszerelés átvitelt? Ha így van, akkor kapcsolja a fedélzetmestert, és megbeszéljük, mire van szükségünk.

- Ööö, uram, nem hinném, hogy az ezredes ezt szeretné... Lando Lobotra kacsintott. Most megvannak, gondolta.

- Hadnagy, a legjobb lenne, ha személyesen Pakkpekatt ezredessel beszélhetnék.

Szinte hallották a fogcsikorgatást.

- Uram, az ezredes pillanatnyilag rendkívül elfoglalt az indulás előkészületeivel...

- Efelől semmi kétségem. De mondok magának valamit, hadnagy. Én meg tudnám oldani ezt a kis problémát az ezredes zargatása nélkül. Úgy látom, az ötös külső zsilipjük nyitva van. Oda bemehetnénk...

- Calrissian tábornok, rendkívül sajnálom, de ezt nem engedélyezhetem...

- Akkor csak vesztegetjük egymás idejét, hadnagy - csattant fel Lando. - Hívja ide a rangidős tisztjét! Szeretnék valaki olyannal beszélni, aki képes döntéseket hozni. És ha elkészültünk - ami körülbelül két percig tart -, meg fogom kérni, hogy vizsgálja felül a híd működését és személyzetét. Szeretném, ha kiderítené, hogy egy magasrangú tisztet, a flotta képviselőjét miért várakoztatják, amíg az ügyeletes a szolgálati szabályzatban lapozgat, hogy megtalálja az idevágó utasítást.

Az a csend, ami ezután következett, minden eddiginél hosszabb volt.

- Lady Luck, az ötös külső dokk készen áll. Auto-dokkolásra felkészülni!

- Köszönöm, hadnagy - mondta Lando. - Lady Luck, vége.

- Ezt jól csinálta, uram - lelkendezett Thripio. - Kitűnő kompromisszumot harcolt ki.

- Dehogy kompromisszumot. Elejétől fogva ezt akartam - indította be Lando a dokkolóautomatikát, aztán kimászott a pilótaszékből. - Eszem ágában sem volt feladni a hajómat, és azt sem akartam, hogy bezárják, és csak engedéllyel használhassam.

- Akkor hát elérte a célját - szólt Lobot.

- Dehogy. Még csak most kezdődik a móka. Kicsit át kell alakítanunk ez elképzelésüket a küldetésben betöltött szerepünkről - magyarázta Lando. - Készüljetek a kiszállásra! Mindnyájatokra szükségem lesz.

- Pakkpekatt ezredes, uram, Calrissian tábornok megérkezett... - A katona hangja kissé idegesnek tűnt. Lando nem tartotta lehetetlennek, hogy most van először a harci hídon, vagy most beszél először közvetlenül a parancsnokkal.

Ez a közlegény volt az első legénységi tag, akit a dokkolást követően megláttak, és Lando megparancsolta a fiatal technikusnak, hogy kísérje őket Pakkpekatt ezredeshez. Lando jól ismerte a Belarus-osztályú cirkálók belső elrendezését, és nagyjából sejtette, merrefelé lehet Pakkpekatt. De kísérettel, munkatársak uszályával jobb lehetősége nyílt arra, hogy hatásos belépőt rögtönözzön.

Több fej is feléjük fordult a közlegény bejelentésére, de a legtöbb azonnal vissza is tért a munkájához, miután egy pillantást vetett az érkezőkre.

A kivétel egy két méter magas hortek volt, akinek csontos páncéllemezei rozsdavörösen csillogtak a híd fényeinél. Hosszú nyaka a kis csapat felé fordult, és rezzenetlen tekintetének pillantása már-már hipnotikusan szegeződött rájuk.

A francba, Drayson - mondhattad volna előre, hogy hortek a főnök, gondolta Lando idegesen. De azonnal igyekezett összeszedni a gondolatait. Amellett, hogy az Új Köztársaság kevés ragadozó faja közé tartoztak, a hortekek ráadásul telepaták is voltak, és nem csak egymás közt, hanem - ismeretlen mértékben - más fajok tagjai felé is. Félelmetes kombináció.

- Tábornok... - nyugtázta Pakkpekatt Lando érkezését, aztán végigmérte a droidokat és Lobotot. - Kik ezek?

Thripio kecsesen előrelépett.

- Uram, és C3-PO vagyok. Folyékonyan beszélek mintegy hatmillió...

- Pofa be - reccsent rá Pakkpekatt.

- Igenis - húzódott Thripio Lobot mögé. Lando lépett elő.

- Pakkpekatt ezredes, ez az én csapatom. Örömmel megejteném a bemutatásokat, de előbb talán közlök néhány friss hírt, ami érdekes lehet önnek. Használhatnánk a készenléti szobát?

Pakpekatt magasra tartott fejjel tanulmányozt Landót. Kutat az elmémben? Nekünk kettőnknek beszélnünk kell, és senki se hallja, amit mondunk. Pakkpekatt a készenléti szoba felé intett.

- Kapitány, folytassa az indulási előkészületeket - mondta. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, Pakkpekatt fenyegető közelségbe húzódott Landóhoz.

- Nos, - mondta - maga az, aki kiborította az ügyeletes tisztemet. Ne higgye, hogy velem is sikerülni fog.

Lando elmosolyodott, és kissé eltávolodott a hortektől azzal, hogy leült egy székbe.

- Eszem ágában sem volt ilyesmivel próbálkozni, ezredes - vett fel laza testtartást. - Semmi szükség rá. Ugyanazért a célért vagyunk itt, ugyanazoknak az embereknek dolgozunk: Leia hercegnőnek, a Szenátusnak, a Köztársaságnak.

Pakkpekatt éles, ugató hangot hallatott, afféle hördülést.

- Nekem azt mondták, hogy jön egy megfigyelő a flottaparancsnokságtól. Nem volt szó több személyes csapatról.

- Miért is kellett volna erről külön szólni? Ön talán nem a segítőivel jár? - gesztikulált Lando. - A csoportom szakértelmén az egész küldetés sikere múlhat.

- Már van öt protokolldroid a fedélzeten, mind E szériás, vagy annál is újabb - szólt Pakkpekatt. - Az öné felesleges.

- Épp ellenkezőleg. Nélkülözhetetlen - felelte Lando. - És elvárom, hogy a flottairoda kiküldött ügynökeiként kezeljék a társaimat.

Pakkpekatt Lando fölé tornyosult.

- Ügynök... különös szó, tábornok. Talán úgy hiszi, hogy tevőleges szerepe lesz a küldetés teljesítésében?

- Miért, önt másképp tájékoztatták?

- Engem a Teljkon-hollandi kézrekerítésével bíztak meg - felelte Pakkpekatt. - Nem kaptam utasítást arra vonatkozólag, hogy megosszam önnel a parancsnokságot és a felelősséget.

- Eszem ágában sincs megosztani önnel a parancsnokságot, ezredes. Én csak kölcsönös együttműködést szeretnék. Elvégre a flotta is legalább annyira érdekelt az ügyben, mint a titkosszolgálat - szónokolt Lando. - Nekünk veszett el majdnem egy fregattunk a hollandi miatt.

- Akkor hát pontosan tudja, hogy ez rendkívül kényes ügy. Fogalmunk sincs arról, mit találhatunk odakinn.

- Ezredes, ha valami érdekesre bukkanunk, az egyikünké sem lesz - villantotta fel Lando a legbarátságosabb mosolyát. - Ha nem bízik a flottairodában, nincs rá okunk, hogy együtt dolgozzunk a közös célért.

Pakkpekatt kísérteties csikorgó hangot hallatott, amibe Landónak a gerince is beleborzongott.

- Mit kér?

- Nem többet annál, amit ön is kérne a helyemben. Teljes és állandó hozzáférést a taktikai adatokhoz. Stratégiai konzultációkat. Az átszállásnál pedig - ha egyáltalán lesz átszállás a hollandira - ott akarunk lenni.

- Csak ennyi?

- Ennyi. Minden más marad kizárólag az öné.

- Értem - felelte Pakkpekatt. - Szóval csak azt kéri, hogy cipeljük önöket magunkkal a küldetés legkényesebb részében, amire teljeséggel felkészületlenek.

- De ezredes...

- Minek néz maga engem? - villantotta ki fogsorát a hortek. - Felkészültünk rá, hogy megfelelő akciócsoportot állítsunk össze a hollandi bármilyen kihívására. De olyanokat nem veszünk be, akik csak jó szórakozásnak veszik az egészet.

- Van zárszakértőjük?

- Micsoda?

- Azt mondta, hogy mindenre fel vannak készülve - mondta Lando. - De nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy egyenruhás mondja ezt, akkor valójában azt jelenti, hogy "Vannak kis puskáink, nagy puskáink és mindenféle bombáink." Más módjai is vannak annak, hogy átjussunk egy zárt ajtón. Fel vannak készülve arra is, hogy kinyissanak egy zárat, nem csak arra, hogy szétrobbantsák? Épp oly készek kérni, mint követelni? Készek meggyőzni valakit ahelyett, hogy foglyul ejtenék? Mert ha nem, akkor gondolja át még egyszer, hogy mennyire is vannak valójában felkészülve.

- A taktikai csapatomnak több mint ötvenéves felderítési tapasztalata van...

- Ide hallgasson, ezredes - állt fel Lando, és arcát egészen közel tolta a hortekéhez. - Biztos vagyok benne, hogy jól megbízható veterán játékosok vannak a csapatában. De nekem is vannak ütőkártyáim. Van egy gépi interfésszel rendelkező emberem, egy univerzális nyelvi interfésszel rendelkező droidom és egy univerzális gépi interfésszel rendelkező droidom...

- Ebben nincs semmi különleges.

- Egyenként talán nem - felelte Lando. - De jól tudnak együttműködni, és tudják, hogyan kell győzni. Legyőztük Darth Vadert, legyőztük a Birodalmat, a saját pályájukon, a saját feltételeikkel...

- Ez már történelem. És szerencséjük volt.

Lando elmosolyodott.

- Minden játékos tudja, hogy szerencsés fickó ellenében nem érdemes fogadni. Ha kizárja a játékosaimat a menetből, majd lesz mit magyarázkodnia azok előtt, akik ide küldtek minket.

- Ez a parancsnoksággal jár.

- Nem szeretnék a maga helyében lenni - folytatta Lando. - Nézze, ezredes, mindegy, hogy ki vagy mi van abban a hollandiban, túl kell járnunk az eszén. Mert ha ez nem sikerül, akkor mindenképpen is vesztünk - akár mi pusztulunk el, akár nekünk kell őket elpusztítanunk.

- Ennek pontosan tudatában vagyok.

Lando az ajtó felé bökött.

- Nos, az az R2-es és az a C3-PO odakint Luke Skywalker személyi droidjai. Lobot meg én pedig abból éltünk, hogy több rendszerben is hülyét csináltunk a biztonságiakból és titkosszolgálatból. Olyan trükköket is kijátszottunk, amikre mások még csak nem is gondolnak. Mennyire biztos benne, hogy nem kellünk a csapatába?

Pakkpekatt orrlyukai kitágultak, majd a hortek bólintott.

- Rendben. Dolgozzunk együtt.

- Remek. Én csak ennyit szerettem volna - felelte Lando.

- Ezt azért nem hiszem el. Ismerem magát - szólt Pakkpekatt fenyegető merevséggel. - Ne higgye, hogy nem. Figyelni fogom.

- Jól ki fogunk jönni egymással, ezredes - ígérte Lando.

ÖTÖDIK FEJEZET

Annak a napnak a reggelén, amikor először volt találkozója Nil Spaarral, Leia sajgó vállakkal, ólmos szemmel kelt ki az ágyból. Minden tagja nehéz volt, mintha valami betegség lappangana benne.

Anakin szörnyű rémálomra ébredt a hajnali órákban, és Leia megengedte neki, hogy bemásszon a szülői ágyba hozzá és Hanhoz, hátha úgy el tud aludni. A harmadik, szokatlan test jelenléte azonban zavarta Leiát. És ami még rosszabb, Anakin állandóan forgolódott, Leia pedig minden mozdulatára felriadt. Han természetesen - Leia legnagyobb bosszúságára - édesdeden átaludta az egészet.

Leia nyomottsága reggelinél is tartott még. Miközben a Dushkan Liga alkirályának fogadására készülve öltözködött, csak arra tudott gondolni, milyen jó is lenne visszazuhanni az ágyba egy kis szunyókálásra. Olyan reggel volt ez, amikor kísértést érzett, hogy felrúgja saját szabályát a stimulánsokkal kapcsolatban, és csakazértis megigyon egy narisdub teát, vagy elrágjon egy pezsgőgumit.

A kísértés csak erősebb lett, mikor elérkezett a végső eligazítás ideje. A konferenciaterem megtelt, és mintha mindenki őhozzá beszélt volna.

- Próbáljunk ideiglenes alapon vészátjárási és leszállási jogokat szerezni, első lépésként a teljes navigációs jogok felé. Vannak tagjaink Jorunában és Widekben... hosszú kerülőút a teherhajókkal.

- Majd minden, amit a Koornacht Ködről tudunk, harmincéves. A Klón háborúk után birodalmi kézen volt, nagyjából az endori csata utánig. A Birodalom senkit sem engedett oda, és - egészen mostanáig - a yevethák sem törték magukat, hogy kijöjjenek.

- Amennyire tudjuk, a Dushkan Liga csak a yevethák által lakott tizenegy világot foglalja magába. Úgy hisszük, hogy körülbelül tizenhét olyan világ is van a Koornacht Ködben, melyen más fajok élnek, és amelyek nem tagjai a Dushkan Ligának. De mindeddig lehetetlenség volt megvizsgálni őket, vagy felvenni velük a kapcsolatot.

- A felderítés egyetlen olyan civil pilótát sem talált, aki elismerte volna, hogy járt a Koornacht Ködben. Kaptunk egy nyilatkozatot az egyik birodalmi foglyunktól, egy volt csillagrombolótiszttől, aki azt állítja, hogy jártak ott őrjáraton. De elég vad dolgokat mond, és a vallomása nincs semmivel alátámasztva...

- Kereskedelemre alkalmas ásványkészletek? Ez nincs benne a dushkan jelentkezési adatokban? Benne kéne lennie!

- Nincs jelentkezés. Eddig nem akartak tagok lenni. Ez több lesz egyszerű beszélgetésnél - legalábbis nekünk. Nil Spaar mintha úgy gondolná, hogy ez valamiféle csúcstalálkozó. Nem is hagyja magát nagykövetnek szólítani.

- Miért nem tud a felderítés több adattal szolgálni? Hol áll az alkirály a Dushkan hatalmi rendszerben?

- Szerintem nem kétséges, hogy Nil Spaar több világot képvisel, nagyobb méretű populációt, gazdagabb nyersanyagforrást, mint bárki, aki az elmúlt tizenkét évben a Császárvárosba jött. És ezzel valószínűleg ő is tisztában van.

- Leia, stratégiai szempontból kétségkívül jó lenne, ha lenne egy barátunk, aki köztünk és Daala között ül, akárhol is legyen most a Magban. Koornacht pedig az egyik puha pont a belső védelmi vonalunkon.

- Hol a dushkan hajó technikai elemzése?

- Nem gondolja, hogy a yevethák esetleg kapcsolatban állnak a twi'lékekkel?

- Látta már ay obra-skai könyvtári keresés eredményét?

- Leia, jól van?

- Leia hercegnő!

Leia megrázta a fejét, eltolta magát az asztaltól, és az ajtó felé indult. Még félúton sem volt az ajtóhoz, amikor szédülés fogta el. Ackbar odasietett hozzá, és elkapta karját.

- Az irodámba - suttogta Leia.

Az elnöki dolgozószoba magányában, egy emelettel a konferenciaterem fölött Ackbar leültette Leiát egy kényelmes kanapéra.

- Mi a baj? - kérdezte Ackbar. - Hívjak orvosdroidot? - Egy MD-7-es elsősegélyrobot állandó szolgálatban volt a kormányszekcióban.

- Ne, már jól vagyok. Csak szeretnék lepihenni pár percre. Nem volt levegő abban a konferenciateremben.

- Rosszul nézel ki. Nem akarod lemondani a találkozót? Leia alig észrevehetően megrázta a fejét.

- Nem... az csak bonyolítaná a dolgot. Már úgyis rengeteg lemaradásom van. Túl hirtelen keltem fel, ennyi az egész.

- Talán valaki átvehetné a mai tárgyalást.

- Senki nem tudja átvenni - mondta Leia.

- Akkor legalább vigyél magaddal valakit.

- Nil Spaar privát megbeszélést akar az Új Köztársaság államfőjével. Ebben egyeztünk meg. Ehhez ragaszkodott. Nem csinálhatunk változtatásokat egy órával a kezdés előtt. Hacsak nem akarjuk megsérteni - hunyta le a szemét Leia. - Menjen csak, és hagyjon egy pár percet pihenni! Mire kell, készen leszek. Semmi baj, minden rendben lesz.

A tárgyaló felek protokoll attaséinak rendezésében készült cizellált koreográfiának megfelelően lépett be Leia Organa Solo, az Új Köztársaság elnöke, és Nil Spaar, a Dushkan Liga alkirálya a nagyterembe: a terem ellentétes végein, egyazon pillanatban.

Leia léptei kimértek és magabiztosak voltak. Eltöltött egy kis időt magányos meditálásban, megnyitotta elméjének csatornáit az Erő felé, és beszívta mély, erőteljes áramlatait, hogy az energiafolyam megtisztítsa testét és szellemét. Ez büszkeségének voltaképpeni feladását jelentette, ahogyan a naris-bud tea is ezt jelentette volna - annak beismerését, hogy serkentőre van szüksége. De így legalább képes volt szembenézni a rá váró kötelességekkel.

Nil Spaar egyszerre lépett vele. Nem volt félelmetes figura: nem magasabb Leiánál, talán még alacsonyabb is egy kicsit, ha nincs rajta vastagtalpú, magasszárú csizma. Meglepően emberinek tűnt a tekintete, és ez először elvonta Leia figyelmét a tarkóból előmeredő magas, csontos páncéltaréjról és az élénk arcsszínekről. Nil Spaar tekintete nyílt és barátságos volt, mosolya lefegyverző.

A yevethai úgy volt öltözve, mint minden megfigyelő felvételen, amit Leia látott róla: szűk, hosszúujjú tunika vállvédővel, csizmába tűrt szűkített nadrág és bézszsín kesztyű. Ékszert, rangjelzést nem viselt, csak egy dísztűt, ami összefogta a fején viselt, összegöngyölt anyagot. Rangnak, státusnak semmiféle olyan jele nem volt látható rajta, ami díszruhánál, egyenruhánál szokás.

Nem beszéltek össze, mégis egyszerre álltak meg, amikor már csak egy hosszú lépésnyi távolság volt köztük.

- Alkirály... - hajolt meg Leia.

- Leia hercegnő - hajolt meg Spaar is. - Örülök, hogy itt lehetek önnel. Önnel, az erős, büszke, virágzó világok konföderációjának elnökével - én, az erős, büszke, virágzó világok konföderációjának vezetője. Ön egyenlőként üdvözölt engem, és én is ugyanígy fogadom önt.

- Köszönöm, alkirály. Nem foglal helyet? - intett Leia a két szék felé az apró asztal mellett, a terem közepén.

- Köszönöm - felelte Nil Spaar. A széke, amit háznagya hozott és helyezett el, S alakú, csővázas alkotmány volt. Az asztalon két fekete henger állt szívócsövekkel. - Üljünk le, és beszéljünk egymással őszintén, ahogy állami vezetőkhöz és hazafiakhoz illik. Ön személyesen is részt vett a nagy felkelésben a fekete bestia, Palpatine ellen, igaz?

- Bepiszkolódott néhányszor a térdem meg a könyököm - felelte Leia. - De mások sokkal többet tettek nálam.

- Micsoda szerénység! De hát nem tehetünk mást, mint hogy megértjük egymást - folytatta Nil Spaar. - Nekem is megvolt a magam apró szerepe a Koornacht visszaszerzésében a Császár ragályterjesztő csatlósaitól. Tehát mindketten tudjuk, mit jelent fegyvert fogni egy olyan ügyért, amire életünket és becsületünket tettük fel. Most is, ahogy itt ülünk, azt a kötelességet teljesítjük, amit a becsület ró ránk - nemde?

Leia nem szerette volna, ha a beszélgetés személyes síkra terelődik.

- A dolgok megtörténnek velünk, miközben józan terveket kovácsolunk az életről - én legalábbis így hallottam - felelte mosolyogva. - Mindent megteszek, hogy megóvjam azt, amit szeretek. Így van ezzel mindenki.

- Ön bölcsebb a koránál - szólt Nil Spaar. - De nyilván tudja, hogy az teszi egyedülállóvá, amit szeret: önmaga, természetesen, a gyerekei, a párja - ezen túl pedig a barátok, a rokonság és az ideálok. Ahogy engem is. Mennyire örülnék, ha itt, távol mindenféle zavaró tényezőtől, szövetséget kovácsolhatnánk mindannak javára, amit szeretünk.

- Az Új Köztársaságnak épp ez a szándéka - felelte Leia, tudatosan kihagyva a "szövetség" szót. - Azt hiszem, ha beszél annak a százvalahány világnak a vezetőivel, akik az elmúlt huszonnyolc napban léptek tagjaink sorába, látni fogja, hogy az előnyök azonnaliak és lényegbevágók.

- Ezt nem kétlem - szólt Nil Spaar. - Csak meg kell nézni a Corsuscant csodáját. Féltucat évvel ezelőtt ezt a világot dúlta fel a klón Császár?

- Igen.

- Mostanra mégis feltámadt poraiból, és új dicsősége vetekszik a régivel - mondta Nil Spaar elismerően. - Órák hosszat sétáltam a városban, és csodáltam az emberek szorgalmát, a szándékok okosságát, a víziók nagyszerűségét. Micsoda büszke tornyokat emel a remény és a kő! Micsoda bátor álmok épültek a múlt romjaira!

- Megtesszük, ami tőlünk telik... és amit meg kell tennünk - felelte Leia. - Szeretek úgy gondolni a Coruscantra, mint annak a jelképére, hogy mi minden lehetséges; egy olyan tükörre, amiben a legjobb arcunkat láthatjuk. Az az élet, amit ön látott, az egész Köztársaság elevensége. Azt szeretném, ha a Coruscant örök emlékeztető lenne arra, hogy a háborúnak és a zsarnokságnak igenis van alternatívája. Az együttműködés és a tolerancia... ami mindnyájunk számára elérhető.

- És mennyien vannak! Egy óra alatt többféle fajt láttam itt, mint azelőtt egész életemben. Tucatnyit, ha ugyan nem százat - lelkendezett Nil Spaar. - Hogy tudják ezt megoldani? A tagság politikai vagy genetikus alapon számít?

- Az Új Köztársaság kölcsönös önvédelmi egyezmény több mint négyszáz értelmes faj között, és gazdasági társulás tizenegyezer lakott bolygó között - felelte Leia. - De látni fogja, hogy a tagvilágok önállósága úgyszólván érintetlen marad...

- ...mindaddig, amíg hajlandóak együttműködőek és toleránsak lenni - szólt Nil Spaar.

- Ezt mondani sem kell.

- Talán mégis - vélte Spaar. - A tisztázatlanság félreértésekhez és hibás feltételezésekhez vezet.

Léia úgy érezte, mintha meglódult volna vele a föld.

- Nem hinném, hogy az ide érkező követek nem számítanak erre.

- Ön ezt nyilván jobban tudja nálam. De előfordulhat, hogy valaki jobban ragaszkodik a saját csatái megharcolásához, mint Leia Organa ideáihoz. A gyengék mindig bajnokot keresnek. Biztos benne, hogy ilyenek nem bújnak a maguk szoknyája mögé?

- Ha a gyengék nem számíthatnak a Coruscant védelmére, akkor nincs Köztársaság, csak anarchia. És az anarchia csak újabb zsarnoksághoz vezet.

- Ügyes válasz,

- Köszönöm - felelte Leia. - De mivel ön hozta fel a témát, elmondaná, hogy ön és a delegációja miért jött ide?

- Természetesen. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ne legyenek félreértések - szólt Spaar. - Bármennyire lenyűgöz is az eszméjük, a városuk, a szövetségük, a Dushkan Ligát nem érdekli a köztársasági tagság. Sem kollektíven, sem egyes világok szintjén. Úgy látszik, ön előtt nem volt világos ez a tény, hiába nem adtunk bejelentkezési folyamodványt.

- Én úgy gondolom, a Dushkan Liga értékes tagja lenne a Köztársaságnak - mondta Leia. - Nem akartam úgy elvetni ezt a lehetőséget, hogy előbb ne beszéljek önnel.

Nil Spaar elnézően elmosolyodott.

- Most már nyugodtan elvetheti.

- Akkor miért vannak itt?

- Már mondtam: a szövetség miatt. Két egyenlő fél megegyezése, mindkettejük javára.

Leia a homlokát ráncolta.

- Alkirály, ön attól tart, hogy a "gyenge" tagok terhet jelentenének önöknek?

- Nem, korántsem erről van szó.

- Nos, jó - felelte Leia. - De szerintem az a legjobb, ha most mindjárt megtudja, hogy nagyon nehéz lesz olyan megegyezést kötni egyenlő felek között, amely lehetővé teszi számunkra azt, hogy katonailag közbelépjünk, ha önöket veszély fenyegeti. Az a szabályzat, ami szerint mi működünk, a kölcsönös védelmet és a tagsági törvények kikényszerítését teszi lehetővé - nem többet.

- Úgy látom, nem érti. Mi nem kérjük az önök védelmét, nincs is szükségünk rá. Épp elég ideig nyögtük a Birodalom "védelmét", és a hasonló áldásokat a jövőben szeretnénk elkerülni. Mi elsősorban azt szeretnénk, ha békén hagynának minket. Ha ezt szem előtt tartja, akkor tudunk érdemben beszélni.

Leia unszolására Nil Spaar beszámolt a yevethaiak néhány keserű tapasztalatáról a birodalmi tábornokokkal és rohamosztagosokkal kapcsolatban. A történetek igencsak ismerősek voltak, ha nem is részletesek.

Koornacht birodalmi kormányzója szabad kezet kapott a Yevetha leigázására. Yevetha nőket vett maga mellé kéjrabszolgának, és yevetha férfiakon gyakorolták a katonái a célbalövést. A csúffá tett holttesteket iskolákban, szent helyeken tették közszemlére, és bemutatták a tömegtájékoztatási csatornák híradóiban is, amelyeket mindenkinek napjában kétszer néznie kellett. Amikor ez nem hozta meg a kívánt együttműködési hajlandóságot, a birodalmi kormányzó gyerekeket kezdett elraboltatni. Egyre fokozódott az elégedetlenség, a rablások azonban folytatódtak. Amikor a birodalmi megszállókat végre kiűzték a Koornachtról, hétezer yevetha túszt találtak a kormányzó erődjében - és mintegy tizenötezer halott csontjait.

- Elég - mondta Leia. - Ne folytassa, kérem, van már épp elég rémálmunk.

- Csak szerettem volna, ha megérti érzéseim mélységét.

- Megértem - felelte Leia. És kezdem jobban megérteni az egyik saját érzésünket is.

- Akkor forduljunk inkább a jövő felé - szólt Nil Spaar. Az elkövetkező órában elkezdték felvázolni a lehetséges szövetség körvonalait. A nyilvánvaló jóindulat ellenére állandóan ellentétes feltevésekbe botlottak, és ez nagyban nehezítette az előrehaladást. Délben az alkirály felállt, és azt mondta:

- Értékes és élvezetes volt önnel beszélgetni. Folytathatjuk egy óra múlva?

- Akár ebéd közben is - ajánlotta Leia. - Hozathatunk ide ételt.

Nil Spaar egy pillanatra mintha elképedt volna.

- Elnézését kérem, de ez sajnos nem lehetséges - felelte. -Az én népem nem tartja helyénvalónak vegyes társaságban ételt magunkhoz venni. Különben is ostobaság lenne elrontani az étkezést tárgyalással.

- Én kérek elnézést - állt fel Leia. - Akkor egy óra múlva.

- Már alig várom.

Az értékelő megbeszélésen ott volt Leia, Ackbar admirális a flottahivataltól, Drayson admirális Riekaan tábornok, a felderítés vezetője helyett, Behn-kihl-nahm a Szenátus nevében, Engh főadminisztrátor, valamint két jegyzőrobot és féltucat asszisztens.

Mindenki közbeszólás nélkül hallgatta Leia beszámolóját a Spaar-tárgyalásról, aztán lehetett kérdezni és kommentálni.

A megjegyzések nagyjából előre láthatóak voltak. Ackbar, aki mindig stratégiában gondolkodott, amiatt aggódott, hogy a navigációs jogok kérdése még nem került terítékre, és elsőséget akart a témának a délutáni ülésen. Drayson, aki mindig a nyitott felderítési csatornákat kereste, azt vetette fel, hogy az alkirály vajon hogyan reagálna arra a javaslatra, hogy újjá kéne éleszteni a Rendszerközi Könyvtárforgalmat, amiben valaha yevetha világok is részt vettek.

Behn-kihl-nahm, akit mindig a hatalom áramlása izgatott, megkérdőjelezte, hogy Leiának van-e egyáltalán felhatalmazása tárgyalni. Engh pedig, aki ismerte a pénz jelentőségét a politikai kötelékek megszilárdításában, arra biztatta Leiát, hogy mutassák meg Spaarnak a kereskedelmi katalógusukat, mintegy a tagság ösztönzésére.

- Az ön jelentését hallva arra számítok, hogy ragaszkodni fognak hozzá: a Koornachtból kifelé és befelé menő forgalom yevetha hajókon bonyolódjék - mondta Engh. - Ez az ő kereskedőiknek jó, mi viszont nem ehhez vagyunk szokva.

- Nem vagyok biztos benne, hogy a yevethákat olyan nagyon érdekelné a kereskedelem - vetette közbe Leia.

- Ez érdekes - szólt Drayson. - Ha nem akarnak tagságot, és nem érdekli őket a kereskedelem, miért vannak itt?

- Szerintem azért, mert az Új Köztársaság már akkorára nőtt, hogy kezdi aggasztani őket - mondta Leia. - Nem akarnak csatlakozni hozzánk, de azt sem akarják, hogy rájuk telepedjünk.

- Mennyire erősek katonailag? - érdeklődött Behn-kihl-nahm.

- Nem hinném, hogy tudjuk - felelte Drayson.

- A birodalmi megszállás előtt három rendszer volt a Koornacht Ködben másodosztályú katonai besorolással -mondta Ackbar. - De ez már régi történet. A Birodalom nyilván rengeteg hajót elkobzott vagy elpusztított.

- Az alkirály szerint kilenc éve ért véget a megszállás - szólt Drayson. - Nem hiszem, hogy most fel tudnánk mérni, mennyire tudtak újra felfegyverkezni. Az a hajó ott a keleti kikötőben tanúbizonyságot ad mérnöki képességeikről.

- Szerintem ez nem számít - mondta Leia. - Számomra egyértelmű, hogy fenyegetésnek éreznek minket. Az a lényeg, hogy rádöbbentsük őket: nincs okuk erre.

- Ha fenyegetve érzik magukat, az nekünk előny - vélte Behn-kihl-nahm.

- Én nem keresek előnyöket velük szemben - felelt Leia. - Az rossz módszer lenne. A yevetháknak jó okuk van félni tőlünk - olyan okuk, amit mindenkinek meg kell értenie. Én nem akarom kicsavarni a karjukat. Nekem a bizalmuk kell. Nem lesz sem gyors, sem könnyű a megegyezés, mégis azt hiszem, hogy Nil Spaarnak meg nekem van esélyünk arra, hogy olyan személyes kapcsolatot alakítsunk ki, ami majd átsegít minket a nehezebb szakaszokon. Nem tudom, hogy szövetség vagy tagsági kérvény lesz-e a vége, de ez most nem is aggaszt.

- Öt perc - szólt figyelmeztetően az egyik asszisztens.

- Köszönöm, Alole.

- Kérem, legyen nagyon óvatos az ígéretekkel, Leia - mondta Behn-kihl-nahm, amikor mindnyájan felálltak. - Az az eszme, hogy a Coruscant szemében mindenki egyenlő, nagyon fontos a Köztársaság erejének szempontjából.

- Tudatában vagyok ennek, elnök úr.

- Akkor azt is tudnia kell, hogy ha a yevethák megkapják a tagság előnyeit annak kötelezettségei nélkül, felzúdulás lesz a Szenátusban, és ezernyi fővárosban is. Ha pedig a yevethák olyan előjogokat kapnak, amikkel a tagjaink nem rendelkeznek, több száz tag kilépésre számíthatunk.

- Ez nem fog megtörténni - jelentette ki Leia. - Úgy számítok, hogy a yevethákkal kötött bármiféle szerződés csak a konföderáció alapszabályában lefektetett jogoknál kevesebbet adhat - nem lesz nyílt piac, pénzügyi ellenőrzés, vitarendezés, szavazat a Szenátusban, katonai védőernyő...

- A pásztor jelenlétét sokszor alábecsülik, ha nincs ott a farkas - szólt Behn-kihl-nahm.

- Meglehet - felelte Leia. - De sokat lehet nyerni azzal, ha kapcsolatot - bármiféle kapcsolatot - alakítunk ki a yevethákkal. A Szenátus meg fogja érteni.

- Sok ostoba eszme talált már támogatókra a Szenátusban - figyelmeztette Behn-kihl-nahm. - És sok hamisság történt már azokban a termekben. Hercegnő, bármennyire is szeretnénk szövetségest a belső védvonalon, és bármennyire kell is nekünk a Koornacht féme és a yevethák technológiája, figyelembe kell vennünk az árat. Nem mi kérünk, hanem ők.

- Köszönöm a tanácsát, elnök úr.

- Ne feledje, Cortina és Jandur is milyen nagy mellénnyel jöttek, aztán mind a ketten rendes tagok lettek. És ez régebben történt, amikor a tagság még kevesebb előnnyel járt, mint manapság.

- Idő van! - kiáltotta az asszisztens. Leia gyorsan kiitta a poharát.

- Ha megbocsát, elnök úr...

Behn-kihl-nahm biccentett, és elment. Leiával csak Drayson admirális meg egy jegyződroid maradt.

- Felvétel vége - mondta Drayson. A kezében alig rejtve fekete droidirányító lapult. - Hercegnő, kaphatnék öntől egy pillanatot?

- Egy pillanatot, és nem többet.

- Aggaszt az egész folyamat, és a tény, hogy az ön tanácsadói másodkézből kapott információkra támaszkodnak, így nehezen tudják azt az elfogulatlan munkát végezni, amiért szükség van rájuk.

- Mire gondol?

- Elintéztem, hogy több szem és fül legyen ott magával a tárgyalóban. Olyan pici adóvevőt is tudok magának adni, amit még Solo tábornok is nehezen találna meg.

- Nem hinném, hogy az alkirály forral valamit - felelte Leia fagyosan. - És különben sem biztos, hogy a yevethák nem észlelik a kis adóvevőt, ugye? Ha mi tudunk hallgatózni, ők is tudnak.

- Igaz - felelte Drayson. - Bár ha titokban maguk is figyelik az ülést, nem valószínű, hogy...

- Van rá bizonyítéka, hogy figyelik?

- Nincs. De néha okosabb feltételezni azt, amire nincs bizonyíték, mint azt hinni, hogy amit nem látunk, az nincs.

- Drayson admirális, attól tartok, én nem értem ezt a gondolkodást. Főleg ebben az esetben nem.

- Idő van, Leia hercegnő - kukkantott be Alole a folyosóról.

- Megyek - kiáltotta Leia. - És ne legyen semmiféle technika a nagyteremben, tábornok. Be kell érnünk az én szememmel és fülemmel. Nem vállalom azt a kockázatot, hogy kémkedéssel beigazolom a legrosszabb félelmeiket. Megértette?

- Természetesen, hercegnő.

A yevethai terepsikló, ami felvette Nil Spaart a Császárváros adminisztrációs központjánál, pár perc múlva megérkezett az Aramadia követségi hajó gyomrába.

Senki sem volt ott, hogy Spaart üdvözölje, de ez természetesének számított. Az sem volt meglepetés, hogy a sofőr kint várta meg, amíg Spaar kimászik a siklóból, és megteszi a néhány lépést az elülső falon lévő légzsilipig. Ahogy a zsilip becsukódott mögötte, sűrű sárga gáz özönlötte el a helyiséget ott, ahol a sikló várakozott. Aztán ezernyi kis fúvókából permet kezdett hullani, elmosva a sárga ködöt.

A zsilip mögött Spaar a fertőtlenítőállomásra került. Már megszokta az eljárást, de ma a szokásosnál több sietség volt a mozdulataiban. Gyorsan levetette ruháit, és steril égetőbe dobta őket. Megnyugtató pukkanás és sziszegés hallatszott, amikor lezárta a bedobónyílást. Az égető eleje meleg lett.

Ezután lépett Nil Spaar a dörzsölőkamrába. Lehunyt szemmel várta a tűsugaras zuhanyt - először a fumigáló szelíd esőjét, majd a dörzsölőfúvókák kellemetlen csípését. Miközben a víz a testét verte, Spaar arca megszelídült, amikor a közelgő örömre gondolt. Ott maradt a dörzsölőkamrában, és szándékosan végigvárt egy második tisztítóciklust is, majd kilépett a belső ajtón, ahol várakozó kezek burkolták tűzkék köntösbe.

- Alkirály - hajolt meg az attasé.

- Köszönöm, Eri - mondta Spaar, miközben rákerült a súlyos ezüst alkirályi nyakravaló. - Bele kell nyugodnom, hogy a bűzük nem megy ki az orromból, akármeddig állok a dörzskamrában.

- Én nem érzek semmit önön - felelte Eri.

- Remélem, ez nem csak udvariaskodás - szólt Spaar. - Vor Duull vár?

- Igen, alkirály.

- Remek. Gondoskodjon róla, hogy a mai jelentések a lakosztályomban legyenek. Nemsokára ott leszek.

Léglift repítette föl tizenegy szintet Vor Duull, az Aramadia információs tudósának birodalmába.

- Örülök, hogy újra itt van, alkirály.

- Hát még én hogy örülök! - mondta Spaar. - Fognak jelet?

- Folyamatosan - felelte Vor Duull. - Az ön utasításai szerint felvételt készítettünk, és elhelyeztük a könyvtárában.

- Figyelték is?

- Csak addig, hogy biztosak legyünk: a dekóderek és stabilizátorok működnek.

Nil Spaar bólintott.

- Mi a véleménye róluk? - Amikor Vor Duull tétovázni látszott, az alkirály nógatni kezdte: - Mondja csak, megbocsátok.

- Gyengének, hajlíthatónak tűnnek - minden vágyuk az, hogy önnek kedvében járjanak. A nő nem ellenfél.

- Majd meglátjuk - felelte Nil Spaar. - Köszönöm, proktor. Dolgozzon továbbra is ilyen remekül.

A léglift felsuhant vele a hajó központi tengelyében a harmadik szintre, ami fölé csak a parancsnokság tagjai mehettek. Fogadta az őr tisztelgését és darná-ja csókját, aztán eltűnt a zárt ajtók mögött.

Lakosztályának magányában Nil Spaar leült kriptokomja elé. Rövid üzenete elszállt N'zothra, a Dushkan Liga fővárosába: bitek összevissza füzére a szokásos, nyílt közlések közé keveredve.

- Megvolt az első találkozóm a féreggel - üzelte Nil Spaar. - Minden rendben halad.

Az adatkártya, amit Hiram Drayson admirális az asztalán lévő adattáblába csúsztatott, szemre éppolyan volt, mint egy közönséges univerzális adatcserekártya.

Az alfa kéknél a kényes adatoknál alkalmazott kártyák kódolása a szabványtól eltérő kódolást tartalmazott, ami szabvány adattábláról leolvasva nem is látszott. A kis műanyag háromszöget akár törölni és formatálni is lehetett anélkül, hogy a rajta lévő információ elpusztult volna - ebben az esetben az a felvétel, ami a nagyteremben elhelyezett apró audioteleszkóppal készült. A válogatást egy elemzőrobot készítette Draysonnak, kifinomult kontextusfeldolgozó protokollok segítségével.

Drayson hátradőlve, a hasára kulcsolt kézzel hallgatta a felvételt, amit rajta kívül egyetlen értelmes élőlény sem hallott - és nem is fog hallani, amíg ő úgy nem dönt, hogy eljött a pillanat.

Hallgatta Leia hercegnő szavait:

- ...azt szeretném, ha a Coruscant örök emlékeztető lenne arra, hogy a háborúnak és a zsarnokságnak igenis van alternatívája. Az együttműködés és tolerancia, ami mindnyájunk számára elérhető.

Aztán Nils Spaart:

- Mi nem kérjük az önök védelmét, nincs is szükségük rá. Épp elég ideig nyögtük a Birodalom védelmét, és a hasonló áldásokat a jövőben szeretnénk elkerülni.

Jó lett volna, ha beenged minket abba a terembe, hercegnő. De én mindent elfogok követni, hogy később ne bánja meg ezt a döntését, gondolta Drayson.

HATODIK FEJEZET

Luke Skywalker titkos remete-menedékének falai közt az idő elvesztette értelmét. A nap és éjszaka ciklusa azonban ott visszhangzott az Erő szövetében, ahogy Coruscant eleven hálója mozgolódott és aludt, harcolt és pihent. Az évszakok váltakozása hosszabb, lassabb ritmust jelentett: az élénkség és álmosság, a termékenység és halál szinte észrevehetetlenül történő felfutását és lecsengését. Ezen túl halk suttogásként lappangott a csillagok születésének, az élet keletkezésének és pusztulásának, a tudat kivirágzásának mély, finom visszhangja. Mélyen meditációiba merülve, rácsatlakozva az Erő rejtélyeire Luke látta, hogy az élet megnyilvánulásain keresztül az univerzum ismeri magát, és érzékeli a saját csodáit.

Ahhoz azonban, hogy ilyen messzire jusson, elérje az egységnek ezt a fokát, Luke szükségesnek érezte, hogy olyan mértékig megszabaduljon minden más érzékétől, ahogy azt korábban nem is hitte lehetségesnek. Az átlátszatlan falak mögé zárkózva napokig élt sötétségben, nem is érzékelve éhséget, szomjúságot, testi szükségleteket. Csak megszokásból viselt ruhát, de a szokások gyengítenék. A szelek vadul süvítettek a menedék körül, de Luke ügyet sem vetett rájuk. A nap és hold járását sem figyelte, az apály-dagály mozgását, a fények, felhők játékát az égbolton.

A tenger hűlni kezdett, ahogy az északi félgömb egyre mélyebbre csúszott a Coruscant rövid teljébe. Néhány nap alatt ropogós jégréteg lepte be a partot és sziklákat. Luke-ot meglepte volna a látvány, ha vette volna a fáradságot, hogy odafigyeljen rá. Már Leia sem kereste a gondolataival, habár inkább dühből, mint megértésből. Az eredmény azonban most többet számított Luke-nak, mint az ok. Magánya teljes lett, időtlen és zavartalan.

Aztán jött a látogató, és minden megváltozott.

Újjáéledt hagyományos érzékei tájékoztatták Luke-ot az idegen jelenlétéről. Először egy hang, amiről később kiderült, hogy a saját neve.

Ekkor már napok óta nem beszélt, de még csak nem is gondolkozott szavakban.

"Fények közepesre!", gondolta.

A meditációs kamra felderengett körülötte. Luke egy nőt látott, féltucat lépésnyi távolságban magától. A jelenés válla meztelen volt, nyakát hosszú, a hátán lecsüngő sál fedte. Hosszú varkocsot és lágy esésű ruhát viselt. Sötét pillantása maga volt a tudás, az erő.

Luke először kivetített jelenésnek vélte, mert elképzelhetetlen volt számára, hogy valaki észrevétlenül át tudjon hatolni pajzsain. De ekkor megérintette a csupasz kart, és eleven, meleg bőrt érzett. Körbejárta a nőt, és az illat sós levegőről, letaposott fűről, virágokban fürdetett testről, régi olajokról és hosszú repülésről árulkodott.

- Magyarázatot kérek - mondta végül Luke, amikor körbejárta, és ismét egymással szemben álltak.

- Szóval te vagy az. Te vagy Luke, Anakin fia - mosolyodott el derűsen a nő. - Bocsáss meg. Azt hittem, már sose talállak meg. Azt érezhettem meg, amikor ezt a helyet építetted. Ez vezetett ide.

- Te megérezted, amit csinálok? Honnan?

- A Carratosról - felelte a nő. A Carratos egy, a Corus-canttól mintegy negyven parszeknyire elterülő rendszer bolygója volt.

Épp oly durván, ahogy a látogató betört a menedékébe, Luke is behatolt a nő elméjébe, kutatva azt a titkos helyet, ahol az Erő-érzékenység lakozik. Ha ez a teremtés valóban bír azzal a képességgel, amit szavai sugallnak, akkor már rég a szoba másik végébe repült, mire az ősi reflex szembeszáll Luke mentális érintésével. Így járt minden Jedijelölt, akiket Luke próbára tett, mindazok, akik a Yavinon a tanítványai lettek. \

De ezúttal nem ütközött ellenállásba. Semmilyen pajzs nem szegült ellene. A nő elméje nyitva volt, mégsem érkezett tőle reflexválasz. Luke annyira bízott a próbájában, hogy ennek alapján a nőt nem vette volna fel az Akadémiára.

De ez a teremtés mégiscsak a nyomára bukkant! Valamiképp belépett oda, ahová nem lett volna szabad belépnie - erre csak úgy lehetett képes, ha éppúgy birtokolja az Erőt, mint Luke maga.

- Ki vagy te? - kérdezte csodálkozva. A nő nevetett.

- Bocsáss meg. Akanah vagyok, a fallanassik közül, a Fehér Áramlat adeptusa.

- Attól tartok, hogy nem ismerem sem a népet, sem a tanítást.

- Tudom - felelte a nő. - Nem is találnál meg minket sem a saját listáitokon, sem a Birodaloméban, sem a Régi Köztársaságéban. Mi nem igénylünk területeket, nem lobogtatunk zászlókat, nem állunk sorba, hogy megszámoljanak minket. Mégis meg kell ismerj. Részben ezért is jöttem.

Luke felvonta a szemöldökét.

- Ha a néped ilyen titokzatos, miért kéne tudnom rólatok?

- Mert anyád közülünk való, Luke Skywalker. Mert rajta keresztül kötődsz hozzánk.

Luke elámult.

- Az anyám? Honnan... hogy... hogy érted azt, hogy "való"? Leia azt mondta, anyánk meghalt!

- Obi-van is azt mondta neked, hogy apád halott.

- Azt akarod mondani, hogy anyám talán még most is életben van?

- Nem tudom - felelte Akanah, és hirtelen szomorú lett a tekintete. - Ki látta meghalni? Hol a sírja? Nagyon szeretnék válaszolni a kérdéseidre, de még a saját anyám sorsát sem ismerem. Túl régen elszakadtam a népemtől.

- Miért szakadtál el?

- Elmentem onnan, amikor a Birodalom betette a lábát arra a világra, amit otthonunknak neveztünk. A fallanassiknak menekülniük kellett, mert nem hagyhatták, hogy képességeiket gonosz, erőszakos dolgokra használják fel. Nem is hibáztatom őket ezért. Tudom, vártak rám, amíg várhattak. Mindez tizenkilenc évvel ezelőtt történt. Akkor még csak tizenkét éves voltam - szinte gyerek.

- És azóta sem találtál rájuk? - Luke hangjában némi gyanakvás bujkált. - Hisz engem is kinyomoztál!

A nő elmosolyodott.

- A fallanassik jóval gyakorlottabbak a rejtőzködésben, mint te, Luke Skywalker. És egy elhagyott gyerek egy háború kellős közepén nem sokat tehet elveszett családja felkutatására, ha a család nem akarja, hogy megtalálják.

- Bizonyára - felelte Luke.

- A Birodalom bukásáig még csak nem is gondolhattam arra, hogy keresni kezdjem őket - túlságosan féltem attól, hogy elárulom őket. Ezenfelül a Carratoson egy fiatal nőnek nem könnyű annyi vagyont szereznie, hogy elhagyhassa a rendszert. Főleg a saját hajóján úgy, hogy senkinek sem tartozik semmivel.

- Szóval most őket keresed. És azt mondod, hogy talán az én anyám is velük van. - Luke megrázta a fejét. - Anyám. Egész életemben rejtély volt számomra. Még a nevét sem ismerem.

- Lehet, hogy más nevei is voltak - mondta Akanah. -Sokunknál ez a helyzet. De a népen belül Nashirának ismerték. Ez csillagnév, és nagy megtiszteltetésnek számít.

- Nashira... - suttogta Luke elgondolkodva.

- Luke, tudom, hogy az emlékeidben űr van ott, ahol az anyád képeinek kéne lennie. Gyengeség van ott, ahol ő erőre taníthatott volna.

- Igen.

- Az én életemben is űr tátong, és ugyanez az oka. Azért jöttem ide, hogy megkérjelek: gyere velem, és segíts megtalálni a népemet, hogy te is, én is újra teljesek lehessünk.

- Nem hinném, hogy valaha is teljes lehetnék - fordult el Luke. - Életem darabkáit már jóval azelőtt szerteszórta a vihar, hogy esélyem lett volna megoldani a rejtvényt. És minden darab, aminek a hiányát felfedezem, megváltoztatja

a képet. Egyedül voltam, aztán egyszercsak előkerült Leia

- a húgom. Árva voltam, aztán egyszercsak jött Anakin... Vader, az apám. - Luke elnevette magát. - Iskolába akartam menni, hogy elkerüljek végre a farmról, de jött apám mentora, és megtanított egy olyan erő titkára, amiről nem is tudtam, hogy megvan bennem. Egy nedvességfarmer fogadott fia voltam a semmi szélén, aztán egyszercsak ott volt a fénykard, ott voltak az ellenségek - a galaxis legerősebbjei -, akik a halálomat akarták. - Luke visszanézett Akanahra.

- Nem tudom, készen állok-e rá, hogy ismét változzon a kép. Talán emiatt nem akarok hinni neked. Szeretném megismerni anyámat. Ebben igazad van. De talán egy kicsit félek is tőle. És a félelem olyan érzés, amit már régóta nem éreztem.

- Amikor eljöttem, tudtam, hogy ez nagy megrázkódtatás lesz számodra - szólt a nő. - De vissza kell szerezned énednek ezt a darabját.

- Nem tudom, ki vagy - mondta Luke makacsul. - Nem tudom, mi igaz abból, amit mondasz.

- Akkor mondok olyat, aminek az igazságával te is tisztában vagy - folytatta Akanah. - Apádat elnyelte a sötét oldal, és te arra kényszerültél, hogy megpróbáld megölni őt. Magad is majdnem a sötét oldal uszályába kerültél. Ez nyilván nagy súllyal nehezedik rád - az a tudat, hogy talán benned is megvan az ő gyengesége.

- Ezen a próbán már túl vagyok - mondta Luke védekezőleg.

- De vajon túlélted volna Leia nélkül?

Luke képtelen volt választ adni erre a kérdsére.

- Talán ezért nem tudsz félelem nélkül szeretni - mondta lágyan Akanah. - Talán ezért nincsenek neked is gyerekeid. Attól félsz, hogy az újabb generációban is megismétlődik a családod tragédiája. Attól félsz, hogy egy nap majd meg kell ölnöd a saját fiadat, és ő is kész lesz megölni téged.

- Nem.

- Félsz önmagadtól. Hogy is ne félnél? Hogy is ne félne bárki, ha a te utadat járná? Az a kötelék, ami Darth Vader rémtetteihez kapcsol, rettenetes teher. Hát nem épp ezért vagy itt? - kérdezte a nő. - Nem ez a jelentése ennek az épületnek? Talán megbocsátottál Anakin Skywalkernek... de tudod, hogy az Új Köztársaság sosem fog megbocsátani Vadernek a Palpatine szolgálatában elkövetett bűnökért. Luke képtelen volt ellenkezni.

- Honnan veszed ezt? - kérdezte rekedten.

- Tanulmányoztalak téged - már azelőtt, hogy ide jöttem. A Felkelés hőse, Jedi mester, a Köztársaság védelmezője - szólt a nő. - Még a Carratoson is hallottunk a történeteidről, és bennük láttam meg azokat a dolgokat, amiket az előbb mondtam.

Luke félig elfordult, és a fejét rázta.

- Nem. Az nem lehet. Én sosem mondtam ki ezeket a félelmeket. Senkinek.

Akanah közelebb lépett.

- Bele vannak írva a szemedbe, és súlyosan nehezednek a lelkedre. Te is meglátnád magadon, ha nem lenne az a vakság, ami erőt vesz mindnyájunkon, amikor tükörbe nézünk. De ne feledd, Luke: képességed az Erőben nem csak apádtól ered. A Fény ajándékát anyádtól kaptad - és anyád közülünk való. Ezért súgja azt a szíved, hogy velem kell jönnöd.

A tekintetük találkozott. Luke úgy érezte, mintha Akanah pillantása a lelke legsötétebb sarkaiba világítana. A nő szavai lefegyverezték, leleplezték. Akanah elvette tőle minden pajzsát, és Luke védtelenül állt, nyitott könyvként a nő előtt. Mégis különös biztonságérzet töltötte el. Akanah máris ismeri a legtitkosabb gondolatait, és mégis a kezét nyújtja felé.

- Tégy próbára, ha akarsz - szólt Akanah.

- Nem - felelte Luke. - Erre semmi szükség.

- Megvárlak itt, ha esetleg el akarnál menni a Yayinra a tesztfelszerelésedért, de előre meg tudom mondani, mit látnál. Semmit. A Fehér Áramlat nem része az általad ismert Erőnek, hanem a Minden megtestesülése. Igyekszem neked megtanítani, amit tudok.

- Sokat feltételezel.

- Csak a remény szólt belőlem. Eljössz velem, Luke Skywalker?

- Nem tudom - felelte Luke. - Előbb még meg kell csinálnom valamit. Szólnom kell valakinek.

- Leiának.

- Igen. Vagy ne tegyem?

- De, nyugodtan - mosolyodott el Akanah. - Azt mondtad, nem akarsz tesztelni engem. De ez a kérdés...

- Igazad van - helyeselt Luke. - Ha azt mondtad volna, "Nem, ez legyen a mi titkunk", kételkedni kezdtem volna benned. De van egy másik okom is. Nekem nincsenek emlékeim az anyámról. Leiának van néhány, még ha csak futó érzelmek formájában is.

- Van ott több emlék is. Nashirát védték, csakúgy, mint téged.

- Ezt el tudom képzelni. De az, amit eddig elmondtál, elég lehet bármiféle titkos ajtó megnyitásához, és talán sikeresebben tudom megszondázni az elméjét, mint eddig. És ha találnék egy pár villanást róla itt... - bökött a homlokára - . ..az rengeteget jelentene. Ha tudnál még valamit mondani...

- Sajnálom - mosolyodott el Akanah. - Tizenöt évvel ezelőtt te még nem voltál fontos... csak egy fallanassi pletyka. Ha tudtam volna, mit hoz a jövő, jobban odafigyeltem volna.

Luke elnevette magát.

- Megvársz itt, amíg beszélek Leiával?

- Hogyne - felelte Akanah. - Épp elég sokáig vártam erre az éjszakára. Tudok várni még egy kicsit a nagy út előtt.

Luke furcsának érezte magán a pilótaruhát: egyszerre túl szűknek is, és túl bőnek is. Az E-szárnyú úgy állt a hangárban, mint valami mozdulatlan szobor. Finom por borította, ami a levegőből ülepedett rá.

- Arti - szólt Luke. - Készenléti üzemmódból kilépni. Szinte azonnal felvillantak a fények az asztromechanikaidroid boltozatos homlokán. Élénk csippantás hallatszott.

- Felszállás előtti ellenőrzés - adta ki az utasítást Luke, és ő is gyors, de alapos vizsgálódásba kezdett.

A droid füttyentett, Luke pedig a ruhája beépített kijelzőjére pillantott.

- Igen, abbahagyhatod a ház ellenőrzését - mondta Luke. Az R7-T1 válasza olyan volt, mintha riasztó szólalna meg.

- Igen, tudom, hogy van bent valaki - bukott le Luke a bal oldali szárny alá. - Hagyj bekapcsolva néhány fényt, és hagyd nyitva a felső folyosókat. Minden rendben lesz.

Az E-szárnyú Arti és Luke próbáján is átment. A gép viszonylag új modellnek számított, sokkal erősebb és robusztusabb, mint a T-56-os X-szárnyú, amivel régebben Luke járt. Az E-szárnyút majdnem vadonatújra hozták helyre az utolsó harc után.

Luke mégis habozott.

Technikailag az E-szárnyú kölcsönben volt a Jedi Akadémiának oktatási célokra, de csak azért, mert civilnek nem lehetett kiadni hajót. Ackbar meggyőzte Luke-ot, hogy az élet kiszámíthatatlanságát véve alapul jobb, ha egy teljesen felfegyverzett E-szárnyú van kéznél, mintha egy fegyvertelen sikló.

- Tekintsd magadat a Köztársaság rendfenntartójának. Mindig melletted kell hogy legyen a fegyvered, ha esetleg hív a kötelesség - mondta akkor Ackbar.

Luke kelletlenül bár, de elfogadta ezt az érvelést. A coruscanti visszatérést megelőző hónapokban mégis egyre kényelmetlenebbül kezdte már érezni magát a gép pilótafülkéjében. Az E-szárnyú talpig felfegyverzett gyilkos, megfélemlítő eszköz, ami már a megjelenésével is kimondatlan fenyegetést áraszt. Luke életének épp azt a részét testesítette meg, amit a Jedi Mester maga mögött akart hagyni.

X-szárnyúja olyan volt, mintha összenőttek volna: önmaga kiterjesztése. Élvezte vele a repülést, még csatában is. De az egy másik, fiatalabb Luke volt. Az E-szárnyú már más lett: zavaró, undok díszruha, amit viselnie kellett a közvélemény előtt. Hiányzott Luke-nak Artu megszokott jelenléte is, aki sem fizikailag, sem elektronikusan nem illett bele az E-szárnyú asztromechanikus csatlakozójába.

Még egyszer, utoljára, gondolta Luke. És aztán talán megengedik, hogy visszaadjam.

- Nyisd ki a fülkét, Arti - mondta, és koncentrálni kezdett a hangár elülső falára. Repedések jelentek meg a tömör szilikon és kvarc kristályokban, a fal pedig frissen keletkezett sarokvasain kifordult. Keserű szagú levegővel telt meg a hangár, ahogy a szél besüvített a nyíláson."

Mivel nem volt beszállólétra, Luke könnyedén beszökkent a nyitott pilótafülke szélén, és bemászott az ülésbe. Ahogy a fedél rácsukódott, elképzelte, amint az E-szárnyú néhány lábnyira felemelkedik, és kisuhan a hangárajtón. Ahogy maga elé képzelte, a dolog meg is történt - csak éppen a csendet törte meg Arti állandó sipítása. A merev agyú droid számára felfoghatatlan volt, hogy a hajtómű nélküli lebegés nem jelent feltétlenül vészhelyzetet.

- Hajtóművek be - szólt Luke.

Arti megkönnyebbülten nyekkent egyet, és engedelmeskedett.

Luke egyre táguló spirálban hagyta maga mögött remeteélete színhelyét, és a földet figyelte váratlan látogatója nyomait keresve. Amikor másodszor haladt el a sziklaszirt fölött, észrevette az idegen hajót - egy idősecske Verpine Kalandozót - a menedéktől mintegy száz méterre.

Hihetetlen, hogy nem hallottam jönni ezt az ócskavasat, gondolta. Birodalom előtti modell, légköri fúvókák...

Emlékek moccantak meg, kereszteződtek, kapcsolódtak. Leia lenéző hangját hallotta: "Ebben a teknőben jöttek idáig? Maguk bátrabbak, mint gondoltam." Ez még a halálcsillagon volt, amikor először találkoztak - amikor még hercegnőt, és nem elvesztett húgot látott Leiában. Milyen régen volt.

Luke rákapcsolt, és az E-szárnyú kecsesen a Császárváros felé fordult. Luke egy előreküldött gondolattal értesítette Leiát, hogy megy. Az okot egyelőre még nem árulta el.

Nem látta, ahogy Akanah utánanéz a toronyból, és reménykedő tekintettel figyeli a lassan eltűnő E-szárnyú röptét.

Leia hirtelen felült az ágyában, kitörve Han öleléséből.

- Most meg mi van? - jajdult fel Han.

- Ma este idejön. - Ki?

- Luke... - Leia felhajtotta a puha, rézszín takarót, és felkelt. - Meglátogat minket.

- Honnan tudod?

- Hallottam a hangját. Tudod, az a dolog, amit te csak annak a misztikus iker-valaminek hívsz.

- De hát még nem toporog itt az ajtó előtt - felelte Han reménykedve. - Eltart egy darabig, amíg ideér.

Leia mintha meg se hallotta volna.

- Nemsokára itt lesz. Elmondom neki, mit csináltak ma a gyerekek, és abban benne van minden problémánk.

- Biztos, hogy ezért jön?

- Azt mondta, családi ügyekről akar velem beszélni. Han kétkedve fogadta a kijelentést.

- Szerintem nem a gyerekek az egyetlenek, akik a közös családotokhoz tartoznak - próbálta kizökkenteni Leiát ábrándjaiból, mielőtt még Luke megérkezik. - Nem lehet, hogy az apátokról van szó?

- Ezt meg miért mondod?

- Az a benyomásom, hogy még mindig nem hagyja nyugodni ez a dolog.

- Micsoda? Ugyan már, ez butaság - mondta elutasítóan Leia. - Miért kéne bűnösnek éreznie magát amiatt, amit apánk tett a Császár irányítása alatt a sötét oldalon? Luke az Endoron megbocsátott neki. Te is ott voltál, láthattad.

Han a homlokát ráncolta.

- Hát, Luke-nak talán ez nem volt ilyen egyszerű. Elvégre a galaxisban még akad pár milliárd ember, aki neheztel a kedves papára.

- Nem kell emlékeztetned erre - bújt bele fehér köntösébe Leia. - De ez az én gondom, nem Luke-é. Engem vádolnak, fenyegetnek, velem ordítoznak, nem Luke-kal. Nekem kell kezelni ezt a dolgot... - Miközben beszélt, elindult az ajtó felé. Amikor odaért, megállt, és visszafordult Han felé, aki csupasz felsőtesttel ült a takarók dzsungelében. - Amúgy

biztosra veszem, hogy tévedsz. Nem ezért jön Luke. Olyan... izgatottnak tűnt. Már-már boldognak.

Han beadta a derekát.

- Hát jó. Legyen, ahogy te mondod. Hová mész?

- Feljegyzéseket vezetek a gyerekekről. Elő akarom szedni, mielőtt még Luke ideér - Gyors mosolyt villantott Hanra, és kiment.

- Helyben vagyunk - mormogta Han, és egy sóhajjal kimászott az ágyból. - Rossz előérzeteim vannak. De még milyen rosszak!

Luke még az éjszaka kellős közepén sem tudta feltűnés nélkül meglátogatni az Új Köztársaság államfőjét. Az egész környéket légvédelem és helyi pajzs óvta, ami ugyancsak megnehezítette a landolást.

Luke-ot is a keleti kikötő katonai leszállóhelyére irányították. Mielőtt még kikászálódhatott volna a pilótafülkéből, jelentős sokadalom verődött össze körülötte a helyi személyzetből és a dokkmunkásokból. Ez azonban másfajta tömeg volt, mint amit Han a mai napig is vonzott.

Luke leugrott a földre. Úgy tűnt, az emberek nem akarják kihagyni a lehetőséget, hogy láthassák Luke Skywalkert, de ahhoz már nincs bátorságuk, hogy megszorítsák a kezét, megveregessék a vállát, vagy akár szóljanak hozzá. Luke nem annyira hírességnek, mint inkább furcsaságnak érezte magát - inkább halott legendának, mint eleven hősnek. Szerette volna, ha mindenki elmegy a dolgára. Nem szeretett se híresség, se furcsaság lenni.

- Egyes Biztonsági protokoll, Arti - mondta. Ahogy az E-szárnyú fedelei lezárultak, Luke elindult a sikló felé, ami már várta a leszállókör mellett. A tömeg némán szétvált előtte, de izgalmuk, érzéseik megrohanták Luke-ot. Hallotta, ahogy sugdolóznak egymás közt, olvasott az arcvonásaikban, a többit pedig ki tudta találni.

Srácok… nem fogjátok kitalálni, kit láttam a kikötőben az este...

Itt van? Mit mondott? Hogy nézett ki? Hova ment? Vajon mit jelenthet ez?

A sikló szabvány kormányzati modellnek bizonyult sebességellenőrzővel, magassághatárral és pilótadroiddal. Luke számára épp olyan hívogató volt, mint a mentőkapszula egy vesztébe rohanó hajón.

- Elnöki rezidencia, északi bejárat - mondta a pilótadroidnak Luke.

Olyan komolynak látszott...

Olyan rejtélyesnek...

Úgy lebegett le a földre, mint egy hulló falevél...

Olyan közel voltam hozzá, mint most hozzád...

Rám mosolygott...

Sose hittem volna, hogy valaha találkozhatok vele...

Már ránézésre látszik, hogy Jedi...

Csak rá kell nézni, és látszik, mi mindenen ment keresztül.

Luke megkönnyebbülten hunyta le a szemét, amikor a sikló mozgásba lendült.

Amíg Luke-ra vártak, Han az elülső szobákban téblábolt azzal a szándékkal, hogy elsőnek csípje el Luke-ot, és figyelmeztesse Leia várakozásaira. De amikor végre megjött a jel az északi kaputól, Leia már ott is termett az ajtónál.

- Engedd be - mondta rezignáltan az őrnek Han, és a felesége után sietett.

Éppen akkor érte utol, amikor Leia és Luke összetalálkoztak az északi kerti úton.

- Leia - mondta Luke szeretetteli mosollyal, és összeölelkeztek.

- Tudtam, hogy jönni fogsz - csókolta arcon Leia. - Tudtam, hogy meg fogod gondolni magad. El se tudom mondani, mennyire örülök, hogy látlak. Meddig maradsz?

- Lenne egy kis közös dolgunk - mondta Luke. - Nem tudom, meddig fog tartani. Hello, Han! - Luke vállonveregette a sógorát. - Jó, hogy újra látlak.

- A javát még nem tudod, haver - morogta fanyarul Han.

- Gyertek, menjünk be - szólt Leia. - Lerakatták veled a csomagodat a kapusháznál? Milyen butaság...

- Nem hoztam csomagot - felelte Luke. - Nem szándékozom maradni. De ha túl késő van nektek, éjszakázhatok itt, és majd reggel dolgozunk. Mindig szerettem ezt a kertet.

Leia megállt, és szembefordult Luke-kal.

- Azt hiszem, valamiről lemaradtam - mondta. - A gyerekek alszanak, végre, úgyhogy amúgy sem tudnánk velük dolgozni. De szerintem napokba, sőt, inkább hetekbe fog telni, hogy valami haladást érjünk el.

- Leia, én nem a gyerekeket jöttem tanítani. Nem mondta el Han, hogy mi a véleményem ezzel kapcsolatban?

- De elmondtam - felelte Han.

- Han azt mondta, hogy szerinted ez az én problémám -mondta Leia. - És ez annyira nem vallott volna rád, hogy azt hittem, csak ő értett félre.

Luke megrázta a fejét.

- Ha kissé túl tömören is fogalmazott, a lényeg benne van. Leia, én most semmi olyat nem tehetek, ami hosszú távon nem nehezítené meg az életeteket. És biztos vagyok benne, hogy ez a helyes döntés.

- Akkor hát azért jöttél, mert te akarsz valamit? Nem azért, mert nekünk van szükségünk segítségre?

- Azért vagyok itt, mert új híreket kaptam anyánkról. Hant alaposan meglepték Luke szavai, Leia arcán viszont semmi sem látszott.

- Miféle új híreket? És honnan? - kérdezte.

- Egyelőre inkább nem mondanám el - felelte Luke. -Először szeretném, ha megengednéd, hogy letapogassam az elmédet. Most már van némi elképzelésem arról, mit kell keresnem.

Leia testbeszéde mindennél ékesebben válaszolt. A hercegnő visszahúzódott, karbafont a kezét, összeszorította a száját, és dühös arcot vágott.

- Nem - mondta keményen. - Menj csak vissza oda, ahonnan jöttél! - Azzal megfordult, és elindult befelé a házba.

- Leia... - szólt utána Han, és meg akarta fogni.

Leia elkerülte a kezét.

- Ha pedig vele vagy, te is mehetsz vele.

- Leia... - Han most már szinte esdekelt, de hiába. A két férfi magára maradt a kertben.

- Azt hittem, menni fog - sóhajtotta Luke.

- Nehéz napja volt szegénynek - mondta Han. - Már egy hónapja tárgyal ugyanazzal a fickóval, és kezd kikészülni tőle. És nem tudom, hogy, de az ikrek mintha tudnák, hogy most nem tud velük foglalkozni: a végsőkig elmennek.

- Merítenie kéne az Erőből - csóválta a fejét Luke. - Az kifogyhatatlan.

- Leia viszont nem fáradhatatlan. Gyere vissza máskor.

- Nem lehet - felelte Luke. - Most kell beszélnem vele. Rá kell döbbentenem, mennyire fontos ez a dolog mindkettőnk számára.

- Én inkább azt ajánlanám, hogy...

- Minden rendben lesz - mondta Luke, és elindult befelé.

A házidroid szolgálatkészen közölte Luke-kal, hogy Leia a konyhában van. A hercegnő kisszéken ült az ételpultnál, kezében hosszú pohárral, elrévedő tekintettel.

- Remek - mondta, amikor Luke belépett. - Éppen azon gondolkoztam, hogy mikor csináltál te meg valamit, amire kértelek.

- Egyszer-kétszer, véletlenül - próbálta felvidítani Luke. - De azért így is boldogultunk.

Leia nem felelt, csak kortyolt egyet a poharából.

- Ez mindkettőnk számára fontos, Leia. És a gyerekeknek is - folytatta Luke. Tekintetével nyugtázta Han jelenlétét, aki keresztbefont karral állt meg az ajtóban. - Most itt lenne az alkalom, hogy végrehajtsuk az áttörést, és felfedezzük anyánkat mint valós személyt.

- Miért? - fordult feléje most először Leia, és a szemében aggodalom tükröződött. - Százszor megszondáztál. Hónapokig kutatott Artu és Thripio az Obra-skai könyvtárában - Kiitta poharát, és letette a pultra. - Órákig üldögéltünk együtt Jedi meditációs körben, hívtuk Obi-vant, Anakint és Yodát, Owent és Berut, az én nevelőszüleimet, mindenkit, aki tudhatott valamit róla. Őt magát is hívtuk, emlékszel?

- Hogyne emlékeznék.

- A végén mégis ugyanott tartottunk, mint ahonnan elindultunk. Te azt mondtad, hogy a hallgatás összeesküvése.

- Nagyon úgy tűnt - felelte Luke. - De azt hiszem, most megtört a csend. Azt hiszem, tudom, miért nem találtuk eddig a nyomát.

- Te a múlt megszállottja vagy - szólt élesen Leia. - Én nem tudok ezzel ennyit foglalkozni. Apánk és anyánk halott, és ezen már semmi sem változtathat. Nekem a gyerekeim jelentik a jövőt.

- Honnan tudod, hogy anyánk halott? - ereszkedett le Luke egy másik székre. - Hol a sírja? Ki látta meghalni? Talán te láttad?

- Nem.

- Honnan tudhatjuk, hogy nem hagyta el az Alderaant, hogy elrejtőzzön apánk elől? Honnan tudhatjuk, hogy nem sikerült neki?

- Erre egyszerű a válasz - felelte Leia, és felemelte a fejét. - Meghalt, Luke. Ha még élne, már rég eljött volna hozzánk.

- Ötven év körüljárhat - mondta Luke. - A találkozás még mindig megtörténhet.

- Tizenkét év telt el, Luke - szólt Leia. - És minket aztán igazán nem nehéz megtalálni - legalábbis engem nem.

- Ezzel mit akarsz mondani? - kérdezte Luke.

- Elárulok neked valamit, amit eddig elhallgattam előled amiatt, ahogy hozzáállsz ezekhez a dolgokhoz - mondta lassan Leia. - A háború vége óta... amióta a Coruscant lett az otthonom, és az Új Köztársaság dolga az életem... állandóan jönnek ide mindenféle nők, és azt állítják, hogy ők a mi rég nem látott édesanyánk - Hanra pillantott. - Hányan voltak idáig, édes?

- Több mint kétszázan - bólogatott Han. - Mostanában valamiért többen jönnek.

- A biztonsági szolgálat bolond anyóknak hívja őket -folytatta Leia. - Némelyik egész fiatal, némelyik nem is

ember, mégis ragaszkodnak ahhoz a kényszerképzethez, hogy a szörnyeteg feleségei voltak, és ők adtak életet a Felkelés hőseinek - rázta a fejét szomorúan.

- Általunk ismeretlen okai is lehetnek annak, hogy nem jön - vélte Luke. - Talán védenie kell azokat, akik őt védik. Talán nem akar szembenézni a kérdéseinkkel. Ő úgy tudja, hogy még az emlékét is átkozzuk. Ezért kell nekünk megkeresnünk őt. Kérlek, Leia, hadd nézzek bele az elmédbe még egyszer! Ezúttal van egy támpontom... egy név.

- És mi van, ha megtalálod, amit keresel?

- Akkor elindulok azzal a nővel, aki a nevet hozta, és kikutatom a többit.

Leia elkeseredetten intett.

- Látod? Látod? Sose lesz már vége. Sosem fogsz leszokni erről.

- Egyszerűen tudnom kell az igazságot - felelte Luke. - Nem értem, te miért nem érzel ugyanígy.

- Ide hallgass! Nekünk sosem lesz szép rendes családfánk - fortyant fel Leia. - Miért nem fogod fel végre? Sosem lesznek jobbak a szüleink, mint voltak. Sosem fogjuk a nagyszüleink meséit továbbadni a gyermekeinknek. Csak Owenről és Bemről meg Bailről beszélhetünk nekik - azokról, akik valóban védelmeztek minket, törődtek velünk, és a sajátjukként szerettek. Túl nagy kérdést csinálsz a vérségi kapcsolatból.

- Itt többről van szó a vérnél... - kezdte Luke.

- Nem érdekel - csapott az asztalra Leia. A csattanás olyan erős és hirtelen volt, hogy Han összerezzent. - Nem tudsz nekünk normális gyerekkort kitalálni, akármit derítesz is ki a szüléinkről. És ha rátalálsz az igazságra, esetleg nem is fog annyira tetszeni. Lehet, hogy azt fogod kívánni: bár hagytad volna békén őket!

- Kiderülhet annál rosszabb, amit már most is tudunk?

- Erre inkább nem szeretném tudni a választ - állt fel Leia olyan vehemenciával, hogy felborult a szék. - Mi ketten talált gyerekek vagyunk, Luke, ez az igazság, akár tetszik, akár nem. A mi családfánk itt kezdődik - ezzel a családdal, ezekkel a gyerekekkel. Ők már ismerni fogják a szüleiket,

a nagybátyjukat, és az összes barátunkat. - Leia hangja egyre jobban telítődött valami esztelen dühvel a világ iránt, a múlt iránt, Luke iránt, és minden más iránt, ami elképzeléseinek útjába állt. - Az én gyerekeimnek már lesznek normális családi történeteik, amiket elmesélhetnek a saját gyerekeiknek. Kis anekdoták a mindennapi életből, ahol senki sem hal meg túl fiatalon, és senkinek sem kell a szégyen terhét hordoznia. Gondoskodni fogok róla, hogy így legyen, akár a te segítségeddel, akár anélkül! Han elindult az ajtóból.

- Leia...

- Nekem semmi sem fontosabb ennél, érted? - bökött Luke arcába Leia. - Semmi. Te csak tedd, amiről úgy gondolod, hogy tenned kell! Menj, azzal és oda, akivel és ahova akarsz, üldözz csak árnyékokat - engem nem érdekel. De tőlem ne kérj segítséget. És ebbe házba többet ne hozd be a múltat, mert az csak fájdalom és halál. Te hemperegj csak benne, ha akarsz, de nekem tíz életre elegem volt belőle!

A hirtelen kirohanástól elképedve mindkét férfi mozdulatlanul és némán állt, miközben Leia kiviharzott a konyhából.

- Elnézést - mondta végül Luke. - Igazad volt. Hiba volt azt hinnem, hogy jobban ismerem őt nálad.

- Én nem tudom, kinek van igaza, és kinek nincs, pajtás. Én csak annyit látok, hogy mind a ketten makacsok vagytok, mint két tauntaun - mondta Han. - És talán jobb lenne, ha most elmennél.

Luke nem szállt vitába vele.

A legtöbb tetszetős nevű sporthajóhoz hasonlóan Akanah Verpine Kalandozója is kevés kényelmet és szolgáltatást nyújtott. Nem voltak fegyverei, hadi pajzsai, nem volt asztromechanikai droidja, és fénysebesség alatti gyorsasági értéke szerény 2,5. A navigációs hárítórendszert valamikor feljavították Blokk 3-as szabványra, a hiperhajtómű-motivátor azonban továbbra is Blokk l-es maradt. Mindössze

egy szabályozott nyomású helyiséggel bírt, ahol a pilótafülkén kívül egyetlen egyszemélyes prices és egy apró, kompakt tisztálkodóhelyiség kapott helyet. Az ételkonzol csak háromféle italt kínál, mentegetőzött Akanah, mert túl drága lett volna megjavíttatni az élelmiszerelőállítót.

A pilótafülkében mégis volt olyan tágas, hogy Luke felcserélhette szolgálati pilótaöltözékét lazább ruhára, és az apró raktérbe is befért szerény úticsomagja Akanah poggyásza és készletei mellé.

- Ez minden? - kiabálta túl Akanah a szelet.

- Ez - szedett elő Luke egy adóvevőt az egyik titkos zsebéből. - Szállj be, hiszen reszketsz. Arti, hallasz engem?

Az adóvevő tisztán csippantott egyet.

Luke segített Akanah-nak bemászni a szűk bejárati nyíláson, aztán eltávolodott a Kalandozótól. - Arti, egy időre elmegyek - tartotta a szája elé az adóvevőt. - Tartsd fenn az ötös biztonsági protokollt. Ha valaki megsérti a határt, küldj egy Alfa-öt-zé-alfa kódot az egyes kontrollcsatornán. Vége.

R7-T1 visszajelezte, hogy vette az utasításokat. Nem tudhatta, hogy a vészkódra az egész menedék a vízbe omlik, és az E-szárnyú a hullámok martaléka lesz.

Luke kikapcsolta és eltette az adóvevőt. Visszafordult a Kalandozóhoz, és kettesével felmászott a létrafokokon.

- Minden rendben? - kérdezte Akanah.

- Minden - felelte Luke, és meghúzta a zsilip zárókarját.

- Akarsz vezetni?

- Nem feltétlenül - helyezkedett el Akanah a másodpilóta ülésében.

- Akkor segítek, ha nem bánod - csatolta be magát Luke.

- De először mondd meg, merre megyünk.

- Az úticélunk a Lucazec - felelte Akanah. - Ez volt a legutóbbi otthonunk. Ott kezdjük el a keresést.

HETEDIK FEJEZET

Távol minden csillagtól, a mélyűr ölén a Teljkon-hollandi némán, mozdulatlanul sodródott a sötétségben. A Gmar Askilon, a legközelebbi az éjszakát átszövő hideg fénypontok közül is csak a leghalványabban csillant meg a hollandi szürke fémbőrén.

A hollandi mögött alaposan lemaradva ott haladt egy jóval kisebb hajó: a felderítés IX-44F jelű járműve - egyik szellem a másik árnyékában. A kis hajó majdnem olyan némán sodródott, mint zsákmánya. Csak néha adott jelt magáról a Corascantnak hiperkomon keresztül, közvetlenül a célra irányított optikai lézerimpulzussal. Ez a lézerimpulzus volt a találkozóhelye Pakkpekatt közelgő csapatának, ami hajónként, szinte lábujjhegyen óvakodott ki a hiperűrből, több százezer klikkre a hollandi mögött. A felderítőhajó sugarát követve az armada napokon belül csökkentette a köztük lévő távolságot a végtelenül türelmes ragadozó lassú, hangtalan módján.

A megközelítést úgy végezték, hogy a hajó libasorban haladtak, úgy, hogy a felderítőhajó takarja őket a hollandi felől. Csak két nappal az érkezés előtt szóródtak szét, és álltak elfogó alakzatba. A tiltóernyőt szolgáltató hajók mentek a legkijjebb és legelőrébb. Parancsuk úgy szólt, hogy három oldalról vegyék körül a hollandit. Mire az armada többi része elérte a felderítőhajót, nekik más pozícióban kellett lenniük, hogy megakadályozzák a hiperűri szökést.

Majdnem ugyanilyen szélesen ment ki a három figyelőhajó - két kísérő és a Lightning, egy átszerelt Prinawe-versenyhajó -, hogy teljes vizuális és színképfelvételt készítsenek az elfogás folyamatáról. Ha a hollandi menekülni akarna, a Lightning feladata volt, hogy ráakaszkodjon.

A Glorious, a Marauder löveghajó és a pilóta nélküli D-89-es kishajó az eredeti alakzatban maradt, olyan lassan közeledve a felderítőhajó felé, hogy Lando már azt hitte, sose érnek oda.

- Ez a Pakkpekatt olyan óvatos, hogy mellette még te is laza fickó vagy, Thripio - morgott Lando a Lady Luck kabinjának jótékony menedékében.

- Én a magam részéről egyetértek a taktikájával - szólt Lobot.

- Naná - felelte fanyarul Lando.

- Nem az a bölcs dolog, ha mindent megteszünk, nehogy elriasszuk a zsákmányt?

- Ez már túlmegy a bölcsességen - vélte Lando. - Kezdem sejteni, hogy vadásznak a hirtekek: nyilván halálra untatják az áldozatukat.

Végül azonban mégis elérkezett a pillanat, amikor mind a tíz hajó pozícióba került, és az IX-44F valamint háromfős legénysége számára végetért az idegfeszítő, hetvenkilenc napos várakozás.

- Kapitány, visszatérhetnek a bázisukra, köszönjük - üzent Pakkpekatt a felderítóhajónak. - De vigyázzanak, hogy feltűnés nélkül hagyják el a célzónát.

- Köszönjük, ezredes - érkezett a válasz. - Egy-két nap ide vagy oda, már nem számít ebben a kaszniban. Sok szerencsét és jó vadászatot!

Ahogy az IX-44F lassan kitért célirányból és hátramaradt, a Glorious cirkáló foglalta el a helyét.

- Mit gondol, mi van odabent, Calrissian tábornok? -kérdezte Pakkpekatt, ahogy egymás mellett álltak a hídon. - Miért van itt? Hová tart? Önnek mi a véleménye?

- Bárhová is megy, kapitány, az biztos, hogy nem siet -felelte könnyedén Lando. - Akárcsak mi, nem igaz? Eldöntötte már, hová küldi be a kishajót?

- Megfigyelővonalat akarok kiépíteni a megközelítés előtt - felelte Pakkpekatt. - Haladtak már valamit a hrasskis-kapcsolatfelvétel jeltöredékeivel?

- Ezredes, az ön kezét kötik az elsötétítési parancsok. Alig van számunkra hozzáférhető sáv a HoloNeten. A Lady Luck-nak nincs akkora adatkapacitása, mint önöknek itt a Glorious-on. Nekünk jobban kell támaszkodni egyéb helyeken lévő információkra.

- Ezt én "Nincs haladás" eredménynek veszem - szólt Pakkpekatt. Megérintette a műszerfalat, és addig erősítette a képnagyítást, amíg a hollandi képe egészen kiélesedett, és a hajótest részletesen láthatóvá nem vált.

- Nézze csak, tábornok - folytatta Pakkpekatt. - Éppúgy lehet ötszáz, mint ahogy ötvenezer éves. Lehet, hogy akkor indult el, amikor a mi fajtáink még csak a csillagokra sem emelték a szemüket. Talán azért enged minket ilyen közel magához, mert a régi mérnökök munkája már elromlott, elavult.

- Nagyobb az esély arra, hogy viszonylag új - vélte Lando, kissé meglepődve Pakkpekatt érzelgősségén. - Az űr, számtalan veszélyt rejt.

- Igen - felelte Pakkpekatt -, és a hollandi számára mi is azok vagyunk. Tudja, tábornok, hogy ilyen vagy ehhez hasonló hajó egyáltalán nem szerepel egyik új köztársasági világ regisztrációiban sem? Senki sem vallotta a saját gyártmányának, pedig csodálják. Ha a hollandit általunk ismert faj készítette, akkor nem készült még ehhez fogható.

- Nyilvántartásaink távol állnak a teljességtől - szólt Lando. - Nagyobb az esély arra, hogy a történet nem ilyen egzotikus.

- Hogyan mérhetné fel a játékos az esélyeket a játék ismerete nélkül? - ellenkezett Pakkpekatt. - Talán ez a hajó egy olyan faj otthona, aminek nincs más hazája. Talán új, különös látogató ebben az univerzumban, olyan helyről, aminek számunkra nincs is neve. Vagy talán mélyről, a magból jön, ahol elenyészően kevés barátunk van. Minden lehetséges - az univerzum lehetőségei meghaladják képzelőerőnket.

- Igen, meglehet - felelte Lando. - Csak épp nem valószínű.

- De épp elég ok az óvatosságra, nem igaz? - kérdezte Pakkpekatt. - És elég oka türelemre, még ha már kínos vagy unalmas is. Figyelni fogjuk őket egy darabig, tábornok. És hagyni fogjuk, hogy ők is figyeljenek minket. Majd szólok, ha továbbléphetünk. El tudja ezt fogadni, tábornok?

Landónak feltűnt, hogy Pakkpekatt szájából mintha a saját múltkori beszélgetése szavait hallaná vissza. Mindez többnek tűnt véletlen egybeesésnél, de Lando azért látott sarlatánokat ennél meggyőzőbb gondolatolvasás utánzatot produkálni.

- Annyit mondok, ezredes - felelte -, hogy csak reménykedhetünk: az aki odabent van, nem akarja elpusztítani a hajóját csak azért, hogy ne kerüljön a mi kezünkre. Ez is része a lehetőségek univerzumának. Remélem, ezt nem fogja elfelejteni.

Pakkpekatt arca kifürkészhetetlen maradt.

- Majd megkérem a kommunikációs tisztet, hogy ha esetleg van üres idő a HoloNet-szolgáltatásunkban, azt adja maguknak. Talán így gyorsabban tudnak haladni.

- Köszönöm, ezredes - felelte Lando udvariasan. - Ez jelentős előrelépés lesz.

- Micsoda felfordulás! - jegyezte meg Norda Proi hadnagy, amikor a Steadfast előtti űrt mutató nagyfelbontású képre nézett. A háromdimenziós ernyő több mint tizenkétezer objektumot jelzett: néhány száz csak akkora lehetett, mint egy rohamosztagos egyszemélyes hajó, egy viszont akkora volt, mint egy csillagromboló harmada.

Oolas kapitány bólogatott.

- Legalább egy hónapig leszünk itt. Hol akarja kezdeni, hadnagy?

- A nagy hallal, természetesen - felelte Proi. - De azért persze közben robotokat is kiküldhetünk, hogy összeszedjék a törmeléket.

A Steadfast már majdnem egy éve járta magányos útját a valamikor birodalmi űr leghíresebb régióiban. A flotta-szlengben csak kukásnak nevezett Steadfast harcolt Endornál, védelmezte a Coruscantot Thrawn admirális ellen, és részt vett a Knight Hammer üldözésében.

A veszedelmek elmúltával azonban a négy legidősebb hajót visszahívták - a felderítés kérésére - a harccsoportjukból. Tucatnyi specializált droiddal felszerelve, felderítőtisztekkel kiegészítve születtek újjá roncsmentőkként. Küldetéseik a Birodalom és ellenségei csatáinak megannyi színhelyére szólították őket, ahol a roncsok közt esetleges értékes objektumok után kutattak.

- Gondolja, hogy ezúttal mi vagyunk az elsők? - kérdezte Oolas kapitány.

Norda Proi szemügyre vette az objektumok színképelemzését.

- Csak halvány esély van rá, kapitány. De azért nem szeretném feladni a reményt. Ha átszállunk a roncsra, azonnal látni fogjuk, jártak-e már itt előttünk.

A Hordalék Műveletet akkor indították, amikor felkelő és birodalmi katonai tárgyak kezdtek feltünedezni a magángyűjtők piacán. Amikor a további vizsgálat kiderítette, hogy ezeket nem lopták, hanem harci zónákból szedték össze csempészek és más vállalkozók, a Szenátus szokatlan gyorsasággal és egyetértésben cselekedett. A Történelmi Hadszíntérvédelmi Törvény több mint két tucat zárolt területet állapított meg, és a Szövetségi Hadtörténeti Múzeum nevében a Köztársaság tulajdonaként jelölte meg az ottani harci törmeléket. Persze elsősorban biztonsági és nem muzeológiai okok indokolták mindezt. Sokan annak tulajdonították a Szenátus félelmét, hogy hődetonátor robbant a Givin egyik előkelő negyedében, a Rudrigon pedig birodalmi vallatódroidot alkalmaztak egy emberrablás áldozatával szemben.

Az a tény azonban, hogy a Coruscant bejelentette tulajdonjogát a tömelékre, nem vetett véget a csempészésnek - csak törvénytelenné tette azt. Emiatt fegyveres őrjáratokat kellett alkalmazni a tiltott területeken, le kellett tartóztatni

Utát, a notórius hutt csempészt, és el kellett kobozni a fegyvereket és egyéb egzotikus gyűjteménytárgyakat egy közismert császárvárosi műkereskedő rangos vevőitől. ASteadfast megjelenése már így is kétszer megfutamította a leendő kincsvadászokat, a terep azonban kifosztottnak tűnt.

- Azonosítottuk a roncsot, hadnagy - kiáltott fel egy tiszt. - Első osztályú Gnisnal csillagromboló, regisztrációs száma: SD-489. Állítólag belső robbanás következtében pusztult el Narth és Ihopek birodalmi evakuációjakor. A jelentés szövetségi forrásból származik.

- Rendben - bólintott Norda Poi. - Akkor indulás!

Először féltucat felderítődroid szállt a fedélzetre. Saját meghajtással repültek át a hajóra, míg a Steadfast továbbra is biztos távolban maradt.

A droidok párokban dolgoztak, hogy ha az egyikkel történne valami, a másik jelenthesse. A hajóosztálynak megfelelő kutatási terv szerint szóródtak szét. Elsősorban működő fegyvereket, ismert csapdatípusokat és egyéb olyan dolgokat kerestek, ami a később érkező élő felderítőkre veszélyes lehetett.

És ezek a veszélyek nem is voltak pusztán elméletiek. A Selonia roncsszedő egyszer komolyan megsérült, amikor egy adattáblának álcázott bomba robbant fel a rakterében. Egy évvel ezelőtt pedig az ironikus módon éppen Előrelátásnak elnevezett hajó pusztult el automata lézerlöveg tüzétől, amikor a keresőcsapatok véletlenül beindítottak valami riadót egy elhagyott birodalmi cirkálón.

Egy szabály azonban sosem hagyta cserben a keresőket: ha a droidok holttesteket találnak a fedélzeten, akkor nincs bomba. A birodalmi furfang nem terjedt odáig, hogy az övéik testét használják csalétkül az ellenségnek, és a fosztogatók - akár babonából, akár kegyeletből - mindig megtisztították a folyosókat és kabinokat a hulláktól.

Norda Poi mégis úgy találta, hogy furcsa számára az öröm, amit a holttestek látványa okoz neki a Gnisnalon.

- Hallott arról a fickóról, akit az Új Köztársasági Biztonsági Szolgálata a Derra IV-en tartóztatott le a múlt hónapban? - kérdezte, miközben a Steadfastra továbbított képeket figyelte. - Tizenegy birodalmi testét dugdosta kriotartályokban, egy hangárban. Mind teljes páncélzatot vagy fedélzeti egyenruhát viselt.

- Hallottam - felelte Oolas kapitány. - Szomorú és őrült dolog ez. Nyilván azért tartotta őket, hogy ha majd a fia elég nagy lesz, elmondhassa neki, mi történt az anyjával a megszállás alatt. Mintha valami olyasmit tervezett volna, hogy valami fegyvert nyom a fiú kezébe, hogy álljon bosszút, ahogy akar.

- Örülök, hogy nekem normális apám volt - szólt Proi, és átváltott egy másik droid adására.

Oolas kapitány hátradőlt, és az ölébe ejtette a kezét.

- Én meg annak örülök, hogy az én világomat sosem tartotta megszállva a Birodalom.

Ebben a pillanatban a közvetítő droid nekiütközött egy lebegő testnek, és félrelökte. De egyetlen futó pillanatra egy halott birodalmi tiszt megégett, oszladozó arcát lehetett látni az optikai érzékelőkön keresztül.

- Tudja, hadnagy - szólt Oolas - még egy igazságos háború sem tűnik túl hősiesnek azok számára, akiknek utána el kell takarítaniuk.

- Egyetértek - felelte Proi. - Örülök, hogy vége.

Az SM-3-as és SM-4-es droidokból álló csapat megtalálta azt, ami a Gnisnal energia- és hajtómű-szintjéből maradt: űrbe ásító kusza, eltorzult dúracél dzsungel volt az egész.

- Valóban belső volt a robbanás - szólt Norda Proi, miután alaposan megvizsgálta a droidok által küldött képeket. -Mintha a szolárionizációs reaktor átviteli kapcsolásával lett volna gond. Ami elvileg épp olyan bombabiztos, mint minden más egy csillagrombolón.

- Szabotázs?

- Vagy egyszerű pech - felelte Proi. - Bármi történt, a hipermotivátor szépen beleesett tőle a magba. A másodlagos robbanás szétvitte a hajó tatját, és elvitt mindent a huszonhatodik fedélzet alatt. A szerencsétlenek még figyelmeztetést sem kaptak. Már a rázkódástól majdnem mindenki meghalhatott odafent.

Proi átváltott az SM-5 és SM-6 jelére: ők a híd felé tartottak.

- Mennyi a normál személyzeti létszám a hajó megmaradt részében?

- Egy pillanat, uram - hajolt a katona a konzoljai fölé. - A harcállomásokon körülbelül húszezer, a normál állomásokon olyan hétezernégyszáz.

- Ennyit nem bírunk hazavinni - szólt Oolas. Norda Proi megrázta a fejét.

- Jó esély van rá, hogy a legénységnek legalább a fele sorállományú volt, olyan világokról, amelyek most már az Új Köztársasághoz tartoznak - mondta. - Kérelmezni fogom a flottaszállításnál, hogy küldjenek ide még hajókat.

Az SM-1 droid operátora egy DA-l-es elemződroid mellett ült egy konzolnál a Steadfast elülső részében. Ketten együtt figyelték a Gnisnal belsejéből érkező kép- és adatfolyamot. Néhány lépéssel arrébb az SM-l-es operátora dolgozott a saját elemződroidjával, párhuzamosan a másik operátorral.

A droidok elsődleges feladata a hajó hangárjainak felmérése volt, amelyek a reaktor előtt foglaltak helyet, valamint lövegtelepeké, amelyek az ék alakú hajótest minden oldalából kiálltak. A hajóból azonban olyan sok hiányzott, hogy a munka a szokásosnál gyorsabban haladt. Már mindkét droid a csillagromboló felső szerkezet alatt járt.

A Gnisnal burkolata itt sértetlen volt, és a droidok gond vagy akadály nélkül tudtak végighaladni a külső folyosókon a bal oldalon. De amikor egy belső folyosóra fordultak, ami

az elülső berendezésekhez vezetett, riadó harsant fel mind a két konzolnál.

- Környezeti fényt észlelek - jelentette DA-1, de azt az operátorok maguktól is látták: a folyosó fényesen ki volt világítva felső fényekkel.

Az operátor átkapcsolt a Steadfast hídjára.

- Proi hadnagy, itt Makkin az Egyesen. Uram, égnek a fények a kilencvenes Szint R folyosóján. Van energia a fedélzeten! - Az operátor hangját aggodalom homályosította el.

- Érdekes - szólt Oolas a navigációs képernyő távolságmutatójára pillantva.

- Redundáns rendszerek - ráncolta a homlokát Proi, és a képernyőre kérte a hajó háromnézetű tervrajzát. - Ezt a szekciót a négyes energiacella szolgálja ki, amit a nyolcas támogat. Nyilván az egyik még működik. A birodalmiak tudtak építeni.

- Nem kéne egy kicsit távolabb kerülni a roncstól? - Oolas felső csápjai védelmezőén vékony nyakára kunkorodtak, ahogy beszélt: ez mutatta, milyen ideges.

- Nem - felelte Proi. Szemlátomást elmerült a gondolataiban. - Ez harci világítás, nem vészfény. Amilyen gyorsan ez a hajó kikészült, elképzelhető, hogy nem volt idejük lekapcsolni. Makkin, ott van?

- Igen, uram.

- Mozgásnak van jele? Van rezgés, vagy vannak forró pontok a falakon?

- Semmi, uram.

- Akkor nézzen meg nekem valamit. Küldje fel a droidot a kilencvenhatos szintre, a Q folyosóra!

- Mi van ott? - érdeklődött Oolas. Norda Poi megrázta a fejét.

- Várjon egy kicsit. Babonás vagyok, nem szeretem előre kimondani a dolgokat.

Az SM-1 ikre kíséretében belépett egy turbóliftbe, és elindult a kilencvenhatos szint felé. Oolas aggodalmasan figyelte a fejleményeket, Proi pedig csendes várakozással. Amikor az első droid megtisztította az aknát, elhagyatott

őrhelyet pillantottak meg egy sor nyitott biztonsági ajtó mellett. A levegőben csillogó szilánkok lebegtek.

- Berobbanhattak az ablakok ezen a szinten a detonáció után - vélte Oolas.

- Nem. Túl finom a törmelék - mondta Proi. - Ez képernyőüveg. Tehát jó helyen járunk. Makkin, forduljon jobbra! Most előre... át az ajtókon. Keressen egy összekötőfolyosót jobbra, körülbelül húsz méterre előre!

A droid manőverezőfúvókái felkavarták a békésen szállongó törmeléket, ahogy befordult a kért összekötőfolyosóba. A folyosó nemsokára magas, tágas terembe torkollott.

Több mint negyven munkaállomás állt is két félkörbe rendezve, csupa kirobbant képernyővel. Mindegyik egy két méter magas fémhengerre nézett, ami félkész szoborként állt egy emelvényén a túloldali falnál. A henger mindkét oldala felé digitális kijelzőpanelek néztek a falakról. Olyan szélesek voltak, mint a biztonsági ajtók. A bal oldali panelt állandóan változó szöveges és számkódos információk töltötték ki színes villódzással.

- Anyám ékszereire... - hüledezett Proi.

- Mi ez?

- Az első osztályú expresszjegyünk vissza a Coruscantra - közölte Norda Poi hadnagy. - Egy ép birodalmi memóriaközpont.

A Gnisnal csillagromboló négyes számú memóriaközpontja a technikai szekció egyik laboratóriumában állt, három sorbakötött energiadroidra kapcsolva. Egyetlen ilyen robot is elegendő lett volna a központ működésének fenntartására - a másik kettő csak biztonsági tartaléknak kellett. A memória tartalma túl értékes volt ahhoz, hogy kockára tegyék.

Ennek a tartalomnak a feltárásához azonban szükség volt annak ismeretére, hogy a száznyi birodalmi adatszekvencia^: algoritmus közül melyiket használták itt az információ rögzítésére. Ez az információ pedig nem volt meg magában a magban, csak a duális rendszerirányítókban, amelyek azonban nem élték túl a hajó pusztulását.

A technikai szekció szakértői csak tizennégyet ismertek részletesen ezek közül az algoritmusok közül. Az első nap, amikor a Gnisnal magja a laboratóriumba került, mind a tizennégyet kipróbálták rajta, sikertelenül. A mag tartalma látszólag értelmetlen összevisszaságban ömlött elő. Öt különböző, információfejtő szakértőkből álló csapat csapott le erre az összevisszaságra gyors elemződroidok segítségével, hogy megtalálják benne a rendszert. A más birodalmi hajókból szerzett információk alapján kutatták át a digitális összerakósjátékot összeillő darabok után. Még egy pár rövid sztring is elég lett volna ahhoz, hogy a droidok reprodukálni tudják az ismeretlen algoritmust, és feltárják a mag titkait.

Jarse Motempe hármas csoportja állította össze az első töredékes sztringet, ami a Gnisnal két parancsnok tisztjének nevét és rangját tartalmazta. Egy napon belül az ötös csapat egy még hosszabb részre bukkant, ami egy szabvány birodalmi üzenet fejlécből állt. A végső áttörés ismét Motempéék érdeme volt: egy TIE bombázó tizenöt pontból álló, teljes karbantartási utasítása. A több mint tizennégyezer szekvenciális adatbit már lefedhette az egész algoritmust. Hamar meg is érkezett a megerősítés: az első rekonstruált állomány a szolgálati beosztás volt. A másik a pusztulás napjának kommunikációs naplója.

Ezután már gyorsan mentek a dolgok. Egy interfészdroidot ráprogramoztak az új algoritmusra, és összekapcsolták a maggal. Ezúttal tízezernyi objektum- és adatállomány jött elő mindenféle összevisszaság helyett. Minden egyes állományt lemásoltak, osztályoztak, és átküldték az elemző szekcióba, ahonnan tovább terjesztették az adatokat.

Az egyik állomány, ami az AK031995 azonosítószámot viselte, és "Nagyon Sürgős" prioritási kóddal volt ellátva, végül Ayddar Nylykerka kezében kötött ki.

Ayddar Nylykerka hivatalos minőségében katalogizáló volt, és a megbízása leltározásra szólt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy listákat készített, gyűjtött és vetett össze. És minden lista ugyanarra vonatkozott - a birodalmi hadihajókra. A leltárirodát egy titkosszolgálati kudarc után állították fel, ami kis híján katasztrófához vezetett. Thrawn admirális volt az első, aki újra felfedezte a Katana-flottaként ismert, a Régi Köztársaság idejéből megmaradt dread-naught-csapatot, és neki is sikerült megkaparintania a javát, mielőtt az Új Köztársaság feleszmélt volna. Thrawn jócskán megerősödött flottája ezután több mint húsz új köztársasági rendszerre támadott rá. Mire sikerült megállítani, rengeteg anyag- és emberveszteséget okozott már. A leltárnak arról kellett gondoskodnia, hogy ne történjék több ilyen kellemetlen meglepetés.

A hivatal azonban sok változáson ment keresztül azóta, hogy megalakult. Először tizenöt főből állt - nyolc kutatóból, három katalogizálóból, két elemzőből és két droidból. A csapat nagysága a feladatnak tulajdonított jelentőséget tükrözte, és a főelemző mindig jó kapcsolatokkal rendelkezett a flottairoda felé. A leltár jelentései rendszeresen számot tartottak a felső vezetés érdeklődésére. Az idők során azonban elhalványult a hivatal csillaga. A könnyű munka hamar lefutott, és az újabb jelentések egyre kevesebb és kevesebb új információt tartalmaztak. Idővel kérdésessé vált a leltári jelentések haszna, mivel a potenciális ellenségek számára új hajók építését és elindítást tehette lehetővé. A csapat egyre kevesebb magas prioritású feladatot kapott, és az itteni állások karrier-zsákutcának számítottak. Azok, akik elmehettek innen, rég megtették - kivéve Ayddar Nylykerkát.

Mikor a Gnisnal adatai hozzá kerültek, Ayddar Nylykerka maga volt a leltár. Egyszemélyben. Kutatóként kezdte, majd katalogizálóvá lépett elő, amikor már nem volt más, aki elvállalja ezt a munkát, végül pedig elemző lett, amikor a hivatal utolsó elemzőjét is áthelyezték. Több mint hét éve tartotta a frontot egymagában. Neki volt a legkisebb szobácskája a veszélyfelmérő szekcióban: szinte csak egy fülke, ajtóval. A térbeli kényelmetlenségek mellett segítőkkel, státusszal sem rendelkezett, és kapcsolatai sem voltak, ahonnan megtudhatta volna, honnan származik az AK031995-ös adatállomány.

Ayddar Nylykerka nem tudott Narth és Ipotek evakuálásáról, a Gnisnal pusztulásáról, a Steadfast felfedezéséről. Sosem hallott Oolas kapitányról, Norda Proiról, Jarse Motempéről, vagy bárki másról, akinek a munkája révén hozzá került az állomány. Nem volt tudatában annak, hogy kis fülkéje védelmező falain kívül nevetségesen besavanyodottnak és ártalmatlan megszállottnak tartják.

De a munkáját értette, az nem változott a hivatal létrejötte óta: leltárba kellett vennie és meg kellett határoznia a státuszát minden olyan hadihajónak, amely ismert az Új Köztársaság számára, de nem áll az irányítása alatt.

Azt is tudta, hogy a leltáriroda történetében még sosem került a kezébe olyasmi, ami most a kezében van: egy teljes birodalmi csatarend.

Minden ott volt: minden hadihajónév, osztály, hívójel szerint, parancsnokkal, flottabeosztással, parancsnoksággal. Minden vadász, elfogó, bombázó és támadó kötelék, részletezett kötelékerővel. Minden rohamosztagos csapat és gyalogos hadosztály hajóbeosztással, erődbeosztással. Minden javítás alatt álló jármű, az elkészülés várható dátumával. Még a kiképzőhajók is szerepeltek.

Az állomány dátuma tíz évesnél is régebbi volt, de az adatok akkor is felbecsülhetetlen értékűnek számítottak. A csatarend olyan információkat tartalmazott, amelyek túlmentek a közönséges kapitányok és parancsnokok számára hozzáférhető szokásos tájékoztatáson - csak szektorparancsnokoknak vagy a Császár saját haditanácsadóinak volt ilyen a birtokában.

Ez pedig gyanakvóvá tette Ayddar Nylykerkát. Olyannyira gyanakvóvá, hogy a következő néhány órában arra próbált bizonyítékot találni, hogy az állomány hamisítvány, valami újonnan előkerült birodalmi félrevezető trükk. Amikor ez nem sikerült, felhívta a feleségeit, és közölte velük, hogy aznap este ne várják haza.

Csak ekkor vetette bele magát az igazi feladatba: valami olyasmit akart találni, ami visszamenőleg értelmet ad az elmúlt hét év szakmai munkájának, ami mindenkinek eszébe juttatja a flottaparancsnokságnál, hogy a leltáriroda jó okkal létezik. Miután a csatarendet összevetette legbizalmasabb felderítési adataival, úgy döntött, hogy elfogadja valódinak, hisz biztos volt benne, hogy sosem adódik többé ilyen lehetősége.

Miközben az adatokat tanulmányozta, a felderítési szekció mottója motoszkált a fejében: "Amit ismerünk, és azt hisszük, hogy nem veszedelmes, az épp annyira az, mint amit nem ismerünk."

Ayddar Nylykerka három napig nem állt fel az asztalától. Amikor végül mégis megtette, nem hazafelé indult. Adattábláját szorosan a hóna alá fogva légisiklót rendelt, és elindult a Győzelem-tó felé.

Ackbar admirális coruscanti otthona két zömök, fehéres hengerből állt. Az egyik ablaktalan henger a Győzelem-tó pázsitos partjából állt ki, a másik, a félig átlátszó a nyugodt kék vízből emelkedett ki. Ez a kettő össze volt kötve egy harmadik, magas és karcsú hengerrel. A tóba egy cölöphöz kecses, egyszemélyes vízsikló volt kikötve.

Ayddar flotta-azonosítókártyája elegendő volt ahhoz, hogy az őr átengedje a biztonsági zóna határán, bár adattábláját ellenőrzésnek kellett alávetnie. Leparkolt a légisiklóval, és elindult a ház felé. Megállt a parti henger előtt.

- Ayddar Nylykerka vagyok, a leltáriroda főelemzője, a flottaparancsnokság felderítési szekciójától. Ackbar admirálishoz jöttem.

A henger ajtaja hamarosan szisszenve feltárult, és egy flottarobot került elő. Keresztbetett karral elállta az egész bejáratot.

- Ackbar admirális ezredesi rang alatt senkit sem fogad az otthonában - jelentette ki. - Már így is épp elég időt tölt vízen kívül. Szíveskedjen reggel felhívni az irodáját, és kérjen időpontot. Ayddar hitetlenkedve meredt a droidra.

- Nem érted, mi a helyzet. Nagyon fontos dologról van szó.

- Akkor beszéljen a közvetlen felettesével - szólt a robot. - Küldje fel szolgálati úton. Az admirális majd megnézi, ha elér hozzá.

- Nem - felelte makacsul Ayddar. Próbált a robot mögé pillantani, be a házba, de csak egy biztonsági zsilip külső ajtaját látta. - Azt nem lehet. Személyesen kell beszélnem vele… Nem vállalhatom a kockázatot, hogy az információ nem kelti fel a figyelmét.

- Nylykerka úr, Ackbar admirális pihen. Pillanatnyilag nem fogad senkit - közölte hajthatatlanul a robot. - Távozik, vagy jelezzek az őrségnek?

Ayddar a melléhez szorította az adattáblát, és dühösen hunyorgott a droidra.

- Hát jó - mondta végül. - Elmegyek.

- Köszönöm, Nylykerka úr - szólt a droid. Megvárta, amíg Ayddar megfordul, és elindult visszafelé az ösvényen, majd becsukta az ajtót.

De ahogy a bejárat bezárult, Ayddar visszafordult, és elrohant a part felé. Összeszorított fogakkal a tóba gázolt. Riasztók szólaltak meg, és fények gyulladtak a tóban. Ayddar állati üvöltéssel a derékig érő vízbe vetette magát, és ügyetlenül evickélni kezdett a tóban lévő henger felé.

Együgyű és primitív elképzelés az volt, hogy Ackbar így meglátja a tavi ablakokon át. Amikor azonban közelebb ért, észrevette, hogy a henger vízilak, és majdnem tele van vízzel.

Egy biztonsági légisikló húzott elé alacsonyan a feje fölött, és egy hang parancsokat üvöltött feléje:

- Figyelem, behatoló - ez az egyetlen figyelmeztetés! Kormányzati területet sértett meg. Lézerfegyverek szegeződnek önre. Álljon meg, ahol van, és akkor nem nyitunk tüzet. Ha nem adja meg magát, lelőjük.

Ayddar rémültem emelte fel a kezét. Feltartott kézzel azonban nem lehet úszni, így lassan a víz alá merült. Mielőtt felfoghatta volna, mi történik vele, a fenéken találta magát az iszapba ragadva, képtelenül arra, hogy a felszínre emelkedjék.

A vízilak körül fények pásztázták a vizet. Ayddar most először látta, hogy a hengernek van egy vízalatti bejárata is. Arra kezdett kúszni a fenéken. Amikor odaért, szabad kezével meghúzta a nyitókart.

Semmi sem történt.

Végső kétségbeesésében, a körülötte robajló őrcsónakok zűrzavarában Ayddar nekivágta az adattáblát a zsiliapjtónak. A tábla mintha lassítva mozgott volná, és szinte zajtalanul ért célba.

Ayddar legnagyobb meglepetésére az ajtó nyílni kezdett. Egy árny megragadta a ruhája elejét, és figyelemreméltó erőről árulkodó könnyedséggel rántotta be. Ayddar néhány pillanattal később a felszínre bukkant a vízilak tetején. Csapkodva próbálta elkapni a peremet. Csak amikor végre meg tudott kapaszkodni, akkor döbbent rá, hogy elhagyta az adattáblát.

Körülpillantott, és Ackbar admirálist látta maga mögött. A kalamári könnyedén siklott a vízben a medence túlvégén. A víz alig vetett fodrot körülötte.

- Maga tammari, ugye? - kérdezte Ackbar. Ayddar vad reszketéssel kapaszkodott a perembe.

- Igen, ad.... admirális.

- Úgy hallottam, hogy a Tammarnak szokatlanul ritka atmoszférája van lakott világ létére - csevegett Ackbar.

- Ez így... így van, uram.

- És azt is hallottam, hogy az önök fajtája valamiféle kémiai tárlót fejlesztett ki, ahol az oxigént tárolják pihenéskor.

- Igen - felelte reszkető szájjal Ayddar. - Ez a chaghizs torm. Egy rövid ideig nagyobb en... energiakifejtést tesz lehetővé, mint amit a légzés önmagában e... engedne.

- Azt is hallottam, hogy maguk vákuumban is elélnek valameddig - folytatta Ackbar.

Ayddart a hányinger kerülgette: Lehunyta a szemét, és a karjára fektette a fejét.

- Igen - mondta halkan, fojtottan.

- Azt is hallottam - úszkált tovább a kalamári -, hogy a maguk bolygóján nincs felszíni víz, és a népe attól fél a legjobban, hogy vízbe kerül.

Ayddar elgyengülten bólintott.

- Meg kell vallanom, ez a félelem teljességgel idegen tőlem - szólt Ackbar. - Maga mégis belement a vízbe, csak hogy velem találkozhasson.

- Igen, admirális. Úgy értem, hogy ez a kötelességem.

A hatalmas kalamári minden erőfeszítés nélkül kivetődött a vízből, a párkányra. Ayddar látta, hogy egyik uszonykezében ott az adattábla.

- Nos - nyújtotta Ackbar szabadkezét Ayddar felé -, úgy döntöttem, hogy már nem pihenek. Úgyhogy jöjjön velem a dolgozószobámba, és mondja el, mi késztette ilyen rettenthetetlen kötelességteljesítésre.

A flotta főhadiszállásának tiszti edzőterme melletti út egy kilométer hosszan húzódott a dombos, erdős terepen. A levédett, szigorúan privát helyet sokszor használták titkos, tagadandó találkozók lebonyolítására - ez volt a helyzet azzal az emberrel is, akit Ackbar admirális várt a hűs hajnalban.

Ackbar az erdő szélén állt, néhány lépésnyire az úttól, és a felkelő nap felé tekintett, amikor magányos futó jelent meg az emelkedő tetején. Ahogy közelebb ért, Ackbar kilépett a fák közül.

- Úgy látom, még mindig a szokások rabja vagy, Hiram - mondta derűs mogorvasággal.

Hiram Drayson admirális sétára lassított fürge kocogásából.

- Te meg lusta vagy, mint mindig. Rég nem láttalak az edzőteremben.

- Nem nagyon szeretek ide járni, de néha nincs más választásom - felelte Ackbar, és besorolt Drayson mellé. - Hajlandó lennél egy kicsit sétáim velem?

- Azt hiszem, tudok alkalmazkodni a tempódhoz - felelte Drayson. - Mi újság?

- Tegnap este meglátogatott a leltár főelemzője - kezdte Ackbar.

- Bizony.

- Tehát már tudsz róla.

- Én csak azt hallottam, hogy valami zavar volt a lakásodnál, semmi többet.

- És ezt higgyem is el? Mindegy - folytatta Ackbar. - Ayddar rájött valamire, ami aggaszt engem, és amivel kapcsolatban szeretném a tanácsodat kérni. De nem akartam, hogy lássanak bemenni az irodádba, és a Flottanet útján sem akartam intézni a dolgot.

- Mondd csak.

Ackbar még a mérsékelt tempó mellett is zihálni kezdett.

- Ayddar tanulmányozta azt a birodalmi csatarendet, amit a Gnisnaról szereztek egy hónappal ezelőtt. Furcsa eltérésre bukkant.

- Már megint egy Katana?

- Nem ilyen nagyszabású és egyértelmű a dolog - felelte Ackbar. - A fiatalember a következőre jött rá: szokatlanul sok olyan hajó van a Birodalom Fekete Kard parancsnokságához rendelve, amivel nem tudunk elszámolni.

- A Fekete Kard Prancsriokság a Birodalom peremterületeinek központját védte - jegyezte meg Drayson. - A Praxlis, Corridan, valamint az egész Kokash és Farlax szektorokat.

- Igen - kapkodta a levegőt Ackbar. Drayson vállára tette a kezét, és megállította. - Nem pihenhetnénk egy kicsit?

- Dehogynem.

- Köszönöm - lihegte Ackbar. - Elnézést kérek. Minél öregebb vagyok, annál nehezebben tudom nedvesen tartani a tüdőmet.

- Nem kell elnézést kérned. Hol is tartottunk?

- Ja, igen - Ackbar körülnézett, aztán halkabbra fogta a hangját. - Ayddar szerint a Fekete Kard csatarendjében negyvennégy olyan nagy hajó van, amiket nem lehetett se látni, se hallani a Császár bukása után. Egyik sem kisebb Victory osztályú csillagrombolónál. És három közülük Szuper osztályú. Drayson füttyentett.

- Mi a véleményed az elemzésről?

- Támadhatatlannak tartom.

- Te is tudod, hogy ez bőven elég az Új Köztársaság bármelyik bolygórendszerének elfoglalására - szólt Drayson. - A Coruscantot is beleértve.

- Igen - felelte Áckbar. - Ha ezek a hajók még megvannak, akkor súlyos fenyegetést jelentenek.

- Ha?

- Ha - ismételte Ackbar. - Tudod, a dolognak van egy kis bibije. A negyvennégy hajó öt kivételével mind építő- vagy javítóműhelyben van valahol, jelentősebb javításra várva.

- Hol?

- Azt Ayddar nem tudta megmondani. A megadott nevek vagy ismeretlenek számunkra, vagy ismert helyek ismeretlen kódolású nevei.

- Vagy nem is léteznek... akár a dokkok, akár a hajók - szólt Drayson. - Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy a csatarend egy kicsit nagyzol. Ha sem Daala, sem Thrawn nem tudta rátenni a kezét ezekre a hajókra...

- Ez csak feltételezés.

Drayson a homlokát ráncolta.

- Mi annak az esélye, hogy némelyiket vagy mindet újrafegyverezték, és tulajdonképpen láttuk is már őket? A birodalmi parancsnokság eljátszotta már ezt.

- Ayddar azt mondja, ez legfeljebb öt hajót jelenthet.

- És akkor még mindig jókora erő marad elszámolatlanul - tűnődött Drayson. - A Gnisnal pusztulása után mennyi idővel vonult ki a Fekete Kard Parancsnokság a Peremről?

- Kevesebb mint egy évvel utána.

- Ez elég idő ahhoz, hogy legalább egy pár hajót elkészítsenek vagy rendbehozzanak - vélte Drayson.

- Több mint a felüket, ha a csatarend szerint előrevetített határidőket teljesítették.

- Tehát a Birodalom az általunk tudottnál hússzal több hajót vihetett vissza a Magba.

- Igen. De van egy másik lehetőség is, ami engem még ennél is jobban aggaszt - szólt Ackbar. - A Birodalom szeretett minden általa uralt szektorban katonai hajóműhelyeket létrehozni, hogy egy műhely se legyen kritikus a háború szempontjából, és a sérült hajóknak ne kelljen messzire menniük javításra.

- Ami azt sugallja, hogy ezek az azonosítatlan hajók valószínűleg a Fekete Kard Parancsnokság őrjárati területén voltak.

- Ami azt jelenti, hogy mintegy húsz csillagromboló lehet jóval közelebb hozzánk, mint a Maghoz.

Drayson Ackbarra hunyorított.

- A Birodalom általában elpusztítja mindenét, amit nem tud magával vinni.

- Én csak örülnék, ha most is így lett volna - felelte Ackbar. - De arrafelé egyetlen lerombolt műhelyt sem találtunk. Bár ez nem jelent semmit - a Kokashban és Farlaxban hatalmas területek vannak, ahol nem néztünk rendesen körül. Többek közt a Morath Csillagköd és a Koornacht Csoport.

- Aha - mondta Drayson. - Értem már, mire akarsz kilyukadni.

- Hiram, én nem akarom tudni, honnan ismerheted a választ. De azt tudom, hogy vannak olyan forrásaid, amihez más nem férhet hozzá. Aggaszt engem ez a dolog Nil Spaarral. A tárgyalások hetek óta vesztegelnek, Leia mégis türelemre int. És arra kell gondolnom, hogy a yevethák hogyan rejthették el ezeket a hajókat Daala elől? Lehetséges, hogy a Dushkan Liga még mindig szövetségben áll a Maggal?

Drayson gondolkodott egy kicsit, aztán azt mondta:

- Nincs olyan információm, ami alátámasztaná ezt az elméletet. De olyan sincs, ami cáfolja.

- Akkor végképp fogalmam sincs, hogyan tovább - mondta Ackbar. - A folyamatban lévő tárgyalások kényessé teszik ezt az ügyet. Nem vádaskodhatok bizonyíték nélkül. De egy ilyen nagyságrendű potenciális fenyegetést sem hagyhatok figyelmen kívül.

- Mit tennél, ha rajtad múlna a döntés?

- Keresni kezdeném ezt a Fekete Flottát, és addig keresném, amíg meg nem találom a hajókat vagy a roncsaikat, és meg nem bizonyosodnék arról, hogy nem a küszöbünkön leselkednek. Meg kell tudnunk, mi lett a flottával.

Drayson elgondolkodva bólogatott.

- Akkor azt hiszem, hogy közölnöd kéne Ayddar információit Leia hercegnővel, és ajánlanod kéne ezt a megoldást. Talán megengedi, hogy megcsináld.

- Én az ellenkezőjétől tartok - komorodott el Ackbar. - De azért meg kell próbálni.

- Sok sikert kívánok. Addig is át tudnád küldeni a...

Ackbar egy adatkártyát nyomott Drayson kezébe.

- A hiányzó hajók és a titokzatos műhelyek listája.

Két új futó bukkant fel, és egyre közeledtek. Drayson tökéletesen begyakorolt lazasággal vágta zsebre a kártyát.

- Megteszem, ami tőlem telik - villantott fel egy színpadias mosolyt. - Örülök, hogy találkoztunk, admirális.

Azzal Drayson úgy nekiindult, hogy semmiféle másik futó nem tudta volna megelőzni.

NYOLCADIK FEJEZET

- Lássuk, jól értettem-e - mondta Leia hercegnő, és elfordult a konferenciaterem ablakától, Ackbar és A'baht felé. - Ezeket a hajókat tíz éve senki sem látta. Ezért aggódnak miattuk?

Ackbar és A'baht összenéztek, hogy melyikük válaszoljon.

- Alapvetően ez a helyzet... - szólalt meg Ackbar; ő vesztett.

- Maguknak miért nem hangzik ez olyan ostobán, mint nekem? Mintha a semmi miatt aggódnának.

Ackbar megköszörülte a torkát.

- Hercegnő, ön is tudja, mi az ára a tévedésnek. Végzetes hiba alábecsülni az ellenfél erejét, vagy a veszély komolyságát. Saját sikerünk a Birodalom ellen sokban azon múlott, hogy a Birodalom is elkövette ezt a hibát.

- Jobb a szükségtelen óvatosság, mint a hanyagság akkor, amikor intézkedni kéne - mondta A'baht, szinte magában.

- Senki sem akarja megtámadni az Új Köztársaságot - felelte Leia.

Ackbarékat visszahökkentette ez a kijelentés.

- Ha olyan biztos ebben, eresszük szélnek a flottát - mondta A'baht. - Mi meg találnánk magunknak más munkát.

- Tábornok, épp a flotta miatt nem akar senki sem megtámadni minket - mondta Leia. - Ackbar azt mondja, hogy most mindkét oldalon több hajó van, mint a Felkelés legnagyobb csatáiban. Igazam van, admirális?

Ackbar némán bólintott.

- Ez több mint elég ahhoz, hogy beverjük az orrát bárkinek, aki elköveti azt a hibát, hogy belénk köt. És ezt mindenki tudja is - folytatta Leia. - Többet nyerhetnek azzal, ha csatlakoznak hozzánk, mint ha szembeszállnak velünk. Nézzük csak meg a Dushkan Ligát! Ők gazdaságilag is, politikailag is elsőrendű civilizációt képviselnek. És mit tesznek? Tárgyalnak velünk.

A tábornok hajthatlan maradt.

- Egy csapás nem csak elkezdhet egy harcot, de véget is vethet neki, ha váratlanul érkezik.

- És most hirtelen sebezhetőbbek lettünk egy villámtámadással szemben, mint egy héttel ezelőtt?

- Nem, hercegnő.

- Akkor azt akarja mondani, hogy mindig is felkészületlenek voltunk egy villámtámadással szemben?

- Én azt mondom, hogy az önvédelem többet jelent annál, mint hogy őrszemeket teszünk a határokra - mondta A'baht némiképp türelmetlenül. - Tervezni kell, embereket kiképezni arra a harcra, amit nem akarunk megharcolni, arra a harctérre, amit nem akarunk megvédeni. Ekkor és csak ekkor lesz igazi elrettentő erőnk.

Leia szembefordult Ackbarral.

- És ön nem ezt tette, admirális? Nem gondoskodott róla, hogy erőink alaposan kiképzettek és jól kihasználtak legyenek? Mert ha nem, akkor kénytelen leszek elbocsátani önt.

- Megtettünk mindezt, hercegnő, de ennél többre is gondolnunk kell. Ha a Fekete Flotta létezik és működik, akkor veszedelmes titkos fegyvert jelent. És a titkos fegyvereknek az a természetük, hogy szeretik halomra dönteni az ellenfél leggondosabb terveit. Tulajdonképpen épp ez a céljuk.

Leia az adattábláján villódzó listára pillantott, aztán megrázta a fejét.

- Ezek a hajók valóban ekkora fenyegetést jelentenének?

- Igen - jelentette ki A'baht. - A Birodalom szabvány szektorereje huszonnégy csillagromboló volt, és képesek voltak kordában tartani egy egész rendszert egyetlen Birodalmi osztályú hajóval. Képesek voltak arra, hogy a csapat harmadával elfoglaljanak bármilyen, negyedik osztályúnál rosszabb védelmű bolygót.

Lei összecsukta adattábláját, és szemügyre vette A'bahtot.

- De hisz azok a Birodalom legjobbjai voltak, a legjobb felszereléssel. Ha egy nagy hadihajó műhelyben van, rajta marad a legénység?

- Nem, dehogy.

- És mi van a csapatokkal, a katonákkal? Ők a fedélzeten maradnak?

- Ezt ön is jól tudja, hercegnő - felelte A'baht. - Ha egy hajót hosszabb időre kivonnak a forgalomból, általában új személyzetet kap a végén.

- Akkor feltételezzük, hogy ezek a hajók idegen kézre kerültek a Birodalom bukásakor. Csak üres héjak. Nincs rajtuk hat TIE kötelék. Nincsenek rohamosztagosok. Nincsenek ágyúnaszádok. Nincsenek lépegetők.

A'bahtot azonban nem lehetett megingatni.

- Ön szalmaszálba kapaszkodik, hercegnő. A legnagyobb veszély ebben a helyzetben az, hogy ezek a hajók azóta is folyamatosan birodalmi kézen vannak, vagy az űrnek abban a régiójában.

- Nem lehetnek tíz év óta állandóan használatban - ellenkezett Leia.

- Nem - felelte Ackbar. - De több mint kétszáz lakott világ akad Hatawában és Farlaxban, amelyek zöméről még mindig alig tudunk valamit. Lehetnek a barátaink is, az ellenségeink is. És még mindig ott van az öt ismeretlen műhely kérdése, amit a Fekete Kard parancsnokság használt. Mindegy, hogy kinek a tulajdonában vannak, azért szeretném tudni, mi volt velük az elmúlt tíz évben.

Leia megingott, mert két oldalról gyakoroltak nyomást rá, és Ackbarban bízott, A'bahtot pedig tisztelte.

- Pontosan mit javasolnak?

- Hercegnő, az Ötödik Flotta készen áll - szólt A'bah. - Szerintem a Fekete Kard keresése megfelelő feladat lenne a számukra.

- Az egész Ötödik Flottát Hatawába és Farlaxba akarja küldeni?

- Nem szeretnék ennél kisebb erővel rábukkanni a Fekete Kardra, hercegnő.

- Nyilván tudja, hogy a Koornacht-csoport Farlaxban van.

Ackbar bólintott.

- Persze.

- Akkor azt is tudja, hogy Koornachtot ki kell hagynia mindenféle keresgélésből. Nil Spaar hajthatatlan a területi sérthetetlenséget illetően. És igényük kiterjed az egész bolygócsoportra. Még abba sem egyezett bele, hogy átmenjünk vagy kényszerleszállást hajtsunk végre ott. Bármiféle behatolás a Köztársaság hajóinak részéről elfogadhatatlan - nekem is, és neki is.

Ackbarék megint összenéztek. Most A'baht maradt alul.

- Hercegnő, hálás lennék, ha elmondaná, mi a logika abban, hogy egyszerre indítunk keresést, és nyilvánítunk sérthetetlen menedéknek egy, a keresés szempontjából kritikus fontosságú területet.

- Ackbar azt mondta, hogy több mint kétszáz lakott világ van arrafelé - mondta Leia. - Foglalkozzanak azokkal, amíg én egyezségre bírom a yevethákat!

- Koornacht központi fekvésű, és a yevetháknak jó technikájuk van - szólt A'baht. - Valószínű, hogy legalább egy műhely ott van.

- A yevethák legalább annyira gyűlölik a Birodalmat, mint mindenki más - felelte Leia. - Az első adandó alkalommal ki is űzték őket. Biztos lehet benne, hogy ott semmiféle titkos fegyver nincs elrejtve előlünk.

- Meglehet. És az is meglehet, hogy Spaart nagyobb riadalommal tölti el a hiányzó hajók híre, mint önt - szólt A'baht. - Miért nem kér engedélyt arra, hogy hajóim átkutassák a Fekete Kard régióját? Mondjon ő maga nemet.

- Ön szemlátomást nincs tisztában a Yevethával kapcsolatos helyzettel, különben nem mondana ilyet - csattant fel Leia. - Ackbar admirális, remélem, érti a dolgot.

- Megértem az ön vonakodását, de A'baht tábornok aggodalmát is - felelte Ackbar. - Ha azt vesszük, amit ön mondott, hogy a yevethák nem barátai a Birodalomnak, akkor nyugodtan fel lehet tenni a kérdést az alkirálynak. Esetleg szolgálhat meglepetésekkel.

- Nem - rázta a fejét Leia. - A kérdés már önmagában is fenyegetés. A hadihajók jelenléte nyílt provokáció lenne. Sosem egyezne bele ilyesmibe.

A'baht tovább nyaggatta.

- Mondja csak ki ő. Terjessze elé a kérdést, ahogy az admirális javasolta.

- Nem - felelte Leia szilárdan. - Ne is kérjenek többet! Tábornok, ön elviheti az Ötödik Flottát Hatawába és Farlaxba megkeresni Nylykerka fantomjait. De tiszteletben tartja a Dushkan Liga határait, és az én kimondott engedélyem nélkül nem lép be a Koornacht Csoportba. Világos?

A'baht felállt, és kihúzta magát.

- Megértettem. Kérem, bocsásson meg, hercegnő, de vár a munka.

- Jó munkát, tábornok.

A'baht feszesen tisztelgett, és elment.

- Ön is adja a szavát, admirális - fordult Leia Ackbarhoz. - Nem szeretném, ha megsemmisülne mindaz, amit elértem. Épp eleget dolgoztam rajta, hogy elnyerjem Spaar bizalmát.

- Ön az államfő, és nekem felettesem - állt fel Ackbar. - Önnek nincs szüksége az én szavamra, de azért megkapja: a parancsait meg fogjuk tartani. De jóváhagyásomat nem adhatom. Hiszem, hogy kisebb jelentőségű dolgot helyezett a nagyobb elé.

- Különös... nekem is épp ez volt az érzésem, amikor magukat hallgattam - szólt Leia. - Már azt is nagy engedménynek tartom a magam részéről, hogy hagyom odamenni az Ötödik Flottát. Értékelje ezt egy kicsit többre, és ne leckéztessen!

- Han, drágám!

Han arca a párnába volt temetve, úgy válaszolt:

- Mmmm... mi az?

- Valami olyasmin gondolkozom, amire nem szeretek gondolni.

Han átfordult, és olyan udvariasan érdeklődő arcot vágott, amilyen csak telt tőle így, félálomban.

- Miről van szó?

- Már nem a tárgyalásokról Nil Spaarral. Most már szinte csak beszélgetünk.

- Ezt hogy érted?

Leia felült az ágyban.

- Kezdetben azt hittem, találnom kell valamit, amit akarnak - annyira akarnak, hogy még az álláspontjukat is átértékelik miatta.

- Nem lehet alkudozni olyasvalakivel, aki nem akar venni - helyeselt Han.

- Így van - folytatta Leia. - Az alkirályt a status quo fenntartására küldték ide. Nem a kereskedelem, kulturális csere, a technika vagy a tudomány fejlesztés miatt, a határok megbeszélésére. A yevethaknak csak a már fennálló helyzet elfogadható - és ez izolacionizmust, elszigetelődési politikát jelent.

- Ha egyszer nekik így jó...

- De én szeretném közelebb hozni egymáshoz a N'zothot és a Coruscantot. Ez lenne az elmúlt tíz - vagy az elkövetkező ötven - év legfontosabb szövetsége.

- Mindig van valaki, aki nem akar belépni a klubba - mondta Han. - Néha csak azért, hogy ellenkezzenek. Néha azért, hogy ne kelljen másoknak felelniük, ne kelljen mások szabályait követni. A függetlenség is ér valamit, Leia. Ismertem egy fickót a Praff-vonalról, akit... hogy is?... Hatirma Havighasunak hívtak. Mindig egyedül dolgozott. Azt mondogatta, hogy az együttműködés gyáváknak való.

- És ez miért volt jó neki?

- Hát... nagy munkákat persze nem tudott bevállalni. Vagy olyanokat, ahol tényleg kell valaki, aki fedez. De még élt, amikor elindultam onnan. És gondolom, még most is él, amilyen kemény pasas volt.

Leia sóhajtott.

- Talán - felelte. - Talán a yevethák én-képe azt diktálja, hogy a saját lábukon álljanak, és ne tartozzanak senkinek. Az alkirály semmiféle konkrét okot nem adott arra, hogy másféle eredményben reménykedhessek - azon kívül, hogy mindennap visszajön.

- Akkor minek csináljátok? - támaszkodott a könyökére Han. - Már két hónapja minden idődet és energiádat felemészti.

- Azért, mert Nil Spaar nem ilyen - felelte Leia. - Ő józan gondolkodású, még ha a Liga nem is mindig az. Néha még barátságos is, habár a Liga nem akar az lenni. Pillanatnyilag a mi személyes kapcsolatunk az egyetlen szál, ami összeköti a Ligát és a Köztársaságot.

- Elég vékonyka szál.

- Szerintem nem. Az alkirály nyitottabb gondolkodású, mint azok, akik a parancsait megírták. Az az érzésem, hogy szeretné, ha sikerrel járnék - próbál nekem időt adni. Reméli, hogy találok valami módot arra, hogy összejöjjünk.

- Biztos, hogy nem csak megint a Luke elleni vitádat akarod megnyerni?

- Ezt meg hogy érted?

- Ha a yevethák remetemód el akarnak zárkózni, szerintem egyáltalán nem érdekli őket, hogy nekünk erről mi a véleményünk - vélte Han. - Hacsak nem karcsavarásra gondolsz, amire különben most gondolhatnál.

- Nem gondolok semmi ilyesmire - felelte Leia. - Hát nem figyeltél?

- Csak próbálok rájönni, miért akarod annyira, hogy valami történjen, amikor ez az alkirályos dolog szemlátomást nem tart semerre - védekezett Han.

- Talán épp azért - nézett a kezére Leia. - Talán azért, mert én vagyok az egyetlen, aki vele van abban a teremben. Rajtam kívül senki sem teheti ezt... - Habozott egy kicsit. - Talán egy kis részem még mindig azt akarja bizonygatni, hogy itt a helyem.

- Ezt senki sem kérdőjelezi meg.

- Ez kedves tőled, Han, csak éppen nem igaz. Legalább száz szenátort fel tudnék sorolni kapásból, akik örömmel vennék a lemondásomat.

- Mindenkinek nem lehet a kedvére tenni. Ha mindenki szeretne, az azt jelentené, hogy nem csinálsz semmit.

- Nem mintha törekednék rá, hogy szeressenek - mondta Leia, aztán megint habozni látszott. - Inkább én magam kérdőjelezem meg a saját rátermettségem.

Han odagurult hozzá.

- De hát ez butaság!

- Nem az. Sosem fogtam fel, mennyit tett Mon Mothma, és milyen nehéz ez. Ez a munka elborítja az embert. Mindenki egy darabot akar belőlem. Ehhez különleges egyéniség kell.

- De hát te különleges vagy, főnökasszonykám.

- Néha nem így érzem - rázta a fejét Leia. - Behn-kihl-nahm például remek elnök lenne. Van tapasztalata, rálátása, türelme - több mint harminc éve csinálja, Han. Én pedig sokszor a történelem véletlenjének látom magam. Mi történik, ha te meg Luke nem veszitek a fejetekbe, hogy megszöktessetek? Puff. Volt, nincs Leia hercegnő.

- Én mintha úgy emlékeznék, hogy egy bizonyos határozott fiatal hercegnő alaposan kézbevette a saját megmentését - felelte Han szárazon. - Nem hinném, hogy bármelyikünk is megúszta volna, ha nem vagyunk ott mindannyian.

- Én arra akartam kilyukadni, hogy könnyen meghalhattam volna a Halálcsillagon - mondta Leia. - Nem kétlem, hogy apám hajlandó lett volna megölni engem azért, ami Tarkin nagymoffnak kellett.

- Erről sosem beszéltél.

- Gondolni sem szeretek rá - felelte Leia.

- Akkor még nem is tudta, hogy Vader lánya vagy.

Leia szomorkásán elmosolyodott.

- Már ez is elárul valamit, nem? Hallgass ide. Egyre inkább kezdek úgy beszélni, mint Luke. Ezért is utálok hátranézni. A visszatekintésből semmi jó nem származik.

- Akkor miért csinálod?

- Mert te kérdezted, hogy miért számítanak nekem annyit ezek a tárgyalások - felelte Leia, de aztán gyorsan helyesbített: - Nem, ez nem igazságos veled szemben. Nem miattad van. Már egy órája fekszem itt, és félek elaludni. Mindig ez jár a fejemben.

- Már megint az Alderaanról álmodsz?

- A múlt héten kétszer is álmodtam - szólt Leia. - És ez újabb ok arra, hogy kételkedjem magamban.

- Az, hogy rosszakat álmodsz? Más is rosszakat álmodna, ha ott lett volna.

- Tarkin azt mondta, hogy én diktáltam neki a célpontokat a Halálcsillag kipróbálásához - suttogta Leia. - Állandóan ezt hallom magamban azóta is. És még mindig látom a robbanást. - Elfordította a fejét. - És néha úgy érzem, hogy azok az emberek miattam haltak meg. És én azért maradhattam életben, mert elárultam őket. Miféle sors ez?

- Ugyan már! Azok az emberek Tarkin miatt haltak meg - szólt Han. - Csak azért mondta, amit mondott, hogy manipuláljon. Undorító, hogy így el tudta érni a célját.

- Az emlékek messzire elérnek - hanyatlott vissza a párnára Leia. - És most jöttem rá valami másra is, Han. Azzal kapcsolatban, hogy miért számít ez. És ez a válasz jobb a kérdésedre, mint az, hogy kételkedem a rátermettségemben.

- Leia lassan megrázta a fejét, és becsukta a szemét. - Apámnak óriási része volt a galaxis megosztásában. Ezért érzem kötelességemnek, hogy mindent megtegyek az újraegyesítéséért.

- Nem vehetsz mindent magadra...

- Nem tehetem meg, hogy ne vegyem magamra. Nekem is megvannak a magam démonjai, nem Luke az egyetlen holdkóros köztünk. Ezért nem szállhatok ki - mondta Leia.

- Nem tudom, nekem való-e ez a munka, és néha halálosan fáraszt, ideges vagyok tőle, de itt akarok lenni. Itt talán tehetek valamit. - Odabújt Hanhoz a sötétben. - Ezért kínlódom annyit Nil Spaarral - hogy tegyek valamit. Baj ez?

Han együttérzőn, megbocsátóan szorította meg a kezét.

- Nem. Ezzel nincs semmi baj. De néha kivehetnél egy kis szabadságot is, amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed fölött a hullámok. Tartsa egy darabig más a frontot.

- Nincs más - mondta Leia némi szomorúsággal. - Aki eljön, az az elnököt akarja látni. Az pedig én vagyok.

- Alkirály, mielőtt befejeznénk a napot... kérhetnék öntől egy szívességet?

- Mi lenne az?

- Ki tudná elégíteni a kíváncsiságomat egy történelmi kérdésben?

Nil Spaar meghajtotta a fejét.

- Nem tudom, hercegnő. Nem vagyok történész.

- A közelmúltról van szó - felelte Leia. - Amikor már ön is élt.

- Ez sem garancia arra, hogy ismerem a választ - mosolyodott el az alkirály. - De kérdezzen csak, majd meglátjuk.

- Amikor a Birodalom megszállta a Liga világait, létesítettek ott hajóépítő műhelyeket?

- Természetesen - felelte Spaar. - Többet is. A történelemnek ezt a részét jól ismerem. Mi, yevethak jól értünk a szereléshez. Ez a népi tehetségünk. Ezek a kezek... - mutatta fel kesztyűbe bújtatott hat ujját - ...biztosak. Ez az elme... - bökött a fejére - ...gyorsan tanul. A Birodalom azonban átokká tette ezt az ajándékot. A népemből több ezernyien dolgoztak rabszolgaként az elnyomó gépezetek mellett, amelyek az önök felkelését is fenyegették.

- És amikor a Birodalom elhagyta Koornachtot...?

- Mindent magukkal vittek, amit csak tudtak, és elpusztították a többit. A hajóépítő műhelyeket, az űrkikötőket, az energiatelepeket, a mi néhány kis hajónkat - és közben több mint hatezer yevetha vesztette életét. Ezzel az utolsó gonosz akcióval végződött az uralmuk - mondta Nil Spaar. - De mondja csak, hercegnő, miért tette fel ezt a kérdést? Gondolom, nem üres kíváncsiságból.

- Nem - ismerte el Leia. - A védelmi tanácsadóim aggódnak amiatt az eshetőség miatt, hogy esetleg régi birodalmi nagyhajók lehetnek a Fekete Kard parancsnokság hajdani területén, Farlaxnál és Hatawánál. Leginkább leltározási kérdésről van szó, de meg kellett adnom az engedélyt a további vizsgálatra.

- A tanácsadói bölcsén tették, hogy ragaszkodtak ehhez - felelte Spaar. - Jól szolgálják önt, ha ilyesmi sem kerüli el a figyelmüket. Hány hajót keresnek?

- Negyvennégyet, alkirály. Én csak jó szándékomat tudom felajánlani, ön azonban nagy segítségünkre lehetne egy dologgal - szólt Leia. - Ha megkérné a történészeit, hogy nézzék meg az eltűnt hajók listáját, és értesítene minket azokról, amelyek esetleg Koornachtban voltak...

- Azt kívánja tőlünk, hogy feltépjük a régi sebeket? - kérdezte Spaar.

- Elnézését kérem. Én csak szerettem volna minél távolabb tartani a keresőhajókat Koornachttól. Talán még maga a kutatás is szükségtelenné vált volna ezzel.

- Nem mondtam, hogy nem kellett volna kérnie. Az ön helyében én is ezt tettem volna.

- Köszönöm a megértését.

- Azt sem mondtam, hogy nem vagyunk hajlandóak segíteni - folytatta Nil Spaar. - Az én küldetésem az, hogy megvédelmezzem a népemet. Ha tehetek valamit azért, hogy az ön tanácsadói megnyugodjanak, akkor teljesítem a kötelességemet. Adja csak ide azt a listát. Továbbítom a feljegyzések és régiségek proktorának, és majd meglátjuk, mi derül ki.

- Szeretném, ha tudnád, hogy nem áll szándékomban rendszeres testedzést folytatni - lépkedett Ackbar a futópályán Drayson mellett.

- Gondoltam, jobb, ha tudod, hogy Leia odaadta neki a listát.

- Micsoda?

- A harmadik ülésen, ma délelőtt.

- Ezt nem kellett volna - komorodott el Ackbar. - Mit gondolhatott?

- Megkérte az alkirályt, hogy küldessen neki jelentést arról, hogy mit tudnak a yevethaiak az elveszett hajókról - mondta higgadtan Drayson. - Sőt, arra is megkérte, hogy végezzen saját magánál házkutatást, hogy az Ötödik Flottának ne kelljen oda mennie.

- Micsoda ostobaság!

- De bizonyos szempontból logikus. Leia bízik ebben a fickóban. '

- És te?

- Engem nem azért fizetnek, hogy bárkiben is megbízzak - felelet Drayson.

- És ha a yevetháknál vannak a hajók?

- Akkor a tárgyalások valóban olyan fontosak, mint amilyennek a hercegnő tartja őket.

- Nem tetszik, ahogy ez a Spaar elválasztja őt a csapatától. Leiának beszélnie kellett volna velünk, mielőtt lép - csóválta a fejét Ackbar.

- Mégsem beszélt - felelte Drayson. - De azért egy előnye mégis van a dolognak. Amikor hazaküldi azt a listát, talán végre feltörhetjük a kódkulcsukat. A lista épp elég hosszú, jól elkülönülő szekvenciákkal.

Ackbart azonban nem igen nyugtatták meg Drayson szavai.

- Meg van kötve a kezünk, és az Ötödik Flotta két nap múlva indul. Mit mondjak A'bahtnak?

- Semmit - mondta határozottan Drayson. - Mert még nem is tudunk semmit mondani. Lássuk, hogy reagál az alkirály Leia kérésére. Talán ebből megtudunk valami hasznosat.

A lista, amit Spaar Leiától kapott, már sárga volt a fertőtlenítőtől, és átlátszó izofánréteg mögé volt zárva. Ez volt az első új köztársasági tárgy, amit az alkirály beengedett az Aramadiára. - ezt is csak azért, mert egy darabig gondolkodni akart azon, hogy mit is jelent.

Már több mint egy órája azzal foglalkozott, hogy áttekintette a tervet, amit követett. Megvizsgálta, hogy az előtte fekvő lista megváltoztatja-e bármelyik alapfeltevését. Végül úgy találta, hogy nem. Minden megy tovább, ahogy eddig. Csak a menetrend változhat.

- Tudnak róla - üzent a hadnagyának az N'zothra. - Készüljetek! Kevés az idő.

Aztán odament a falhoz, és kinyitotta az éjszakai fülkét, ahol a tojója várt rá. Belesüppedt a megnyugtató puhaságba, megszokott illatba, és hagyta, hogy a sötétség óvón körülölelje. Elborította a gyönyör, és ő megadta magát az egyesülés örömének.

- Jó híreim vannak az ön számára, hercegnő - mondta másnap reggel Nil Spaar, amikor találkoztak a nagyterem közepén. Visszaadta a listát Leiának, aki gyorsan végigfutotta. A negyvennégy név zöme meg volt jelölve egyik vagy másik színnel.

- Konzultáltam az ügy legjobb szakértőivel - folytatta Spaar -, és ők tudtak azokról a hajókról, amiket bejelöltem. A legtöbb N'zoth, Zhina és Wakíza hajóműhelyeiben pusztult el. A többiek a pusztításban és visszavonulásban vett részt.

- Alkirály nagyon örülök a híreknek. Ez több, mint amit remélhettem. És még hálásabb vagyok azért, hogy ilyen hamar megadta a választ.

Nil Spaar bólintott.

- Semmiség, hercegnő. Csak arról volt szó, hogy van valami, amit önök nem tudnak, mi pedig igen. Leülünk?

- Természetesen - felelte Leia, és letelepedtek megszokott helyükre. - Alkirály, szeretném megfelelően viszonozni a szívességét. Van valami kérdés, amire mi tudnánk válaszolni? Valami történelmi, tudományos ügyben - akár a saját történelmükkel kapcsolatban? A Köztársaságnak teljes hozzáférésé van Obra-skai galaktikus könyvtáraihoz.

- Köszönöm, nem - felelte Nil Spaar. - Biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolja az ajánlatát, de nem hinném, hogy a könyvtár foglalkozna olyasmivel, ami a yevetháknak fontos. Úgy érzem, el kell mondanom önnek, hogy azok, akik a hajóknak utánanéztek, arra biztattak, hogy adjam át önnek annak a hatezer-négyszázöt yevethának a listáját is, akik a szerelésük közben elpusztultak. Azt is mondták, hogy helyesebben tenné, ha nem a gépeket helyezné az élőlények elé, hanem megfordítva.

- De alkirály...

- Nos, én jobban ismerem önt, mint ők, és tudom, hogy nem hagyják hidegen a veszteségeink. De tudja, a mi népeink másban is, eltérnek. És ha a különbségek túl mélyek, könnyű megbántanunk egymást. Talán elkerülhetetlen is. Ez a közeli kapcsolat egyik veszélye.

- Sajnálom, alkirály - mondta Leia. - Nem akartam megsérteni a halottak emlékét. Csak annak akartam elejét venni, hogy másoknak is el kelljen pusztulniuk. Elfogadja a bocsánatkérésem?

- Szükségtelen bocsánatot kérnie - felelte Nil Spaar. - Nem úgy ítélem meg önt, mint a yevethákat. Hagyjuk ezt. Beszéljünk inkább valami másról.

- Jó reggelt, admirális - hallatszott a hang az adóvevőből. - Egyedül van? -

Ackbar egy pillanatra meghökkent.

- Igen. Mondja csak.

- Van valami, amit nem árt, ha tud, mielőtt beszél a parancsnokkal - folytatta Drayson. - Nil Spaar nemrég választ adott Leiának, és válasz az volt, mit mindnyájan hallani szeretnénk - hogy a legtöbb hajó megsemmisült. Csak éppen Spaar nem küldte haza a listát.

- Biztos?

- Igen. Valamit elküldött, de az túl rövid volt ahhoz, hogy a lista legyen. És választ sem kapott rá.

- Ez azt jelenti, hogy hazudik. Vagy már eleve tudta, hol vannak?

- Jelentheti azt is, hogy már megvolt neki a szükséges információ. Ki tudja?

- Ezt inkább Leiának kéne mondania.

- Tudja jól, hogy nem lehet. Őt kötik a játékszabályok.

- Akkor hát mit mondjak a tábornoknak? - kérdezte Ackbar aggodalmasan. - Az Ötödik Flotta ötven órán belül indul.

- Addig még lesz egy csatánk - felelte Drayson. - De azt megmondhatja neki, hogy legyen nagyon-nagyon óvatos.

- ...mint látja, visszatérhetünk az eredeti tervhez az Ötödik Flottával kapcsolatban - mondta Leia. - Szükségtelen provokáció lenne a küldetés a Hatawához és Farlaxhoz. Ott nincs semmiféle Fekete Kard.

Ackbar átfutotta a listát, aztán átadta A'bahtnak, aki tőle jobbra foglalt helyet a nagy konferencia-asztalnál.

- Hercegnő, nem hinném, hogy ez bármin is változtatna - mondta Ackbar. - Nekem az a szándékom, hogy A'baht tábornok a terv szerint elinduljon a kereső küldetésre.

- Nem értem, admirális - mondta meglepetten Leia. - Beszéltem az alkirállyal, és megszereztem a választ, amit akart. Miért nem elég ennyi?

- Ez nem jelent semmit - ejtette az asztalra a listát Ackbar. - Nincs dokumentáció, nincs bizonyíték. Csak ők mondják.

- Meg vagyok győződve arról, hogy az alkirály szavának hinni lehet - mondta Leia.

- Miért? - szólt közbe A'baht. - Mert kedveli őt? Vagy talán önnel még sosem történt meg, hogy valaki, akit kedvelt, hazudott önnek?

- Azért hiszek neki, mert ugyanazt akarja, amit én...

- Vagy elég okos ahhoz, hogy ezt elhitesse önnel.

- Tábornok - mondta Ackbar rendreutasítólag. - Harcegnő, emlékeztetnem kell arra, hogy ön egyezett bele abba, hogy kettesben legyenek. Hátrányban vagyunk a motivációi megítélésében. De nem ez a lényeg.

- Hanem micsoda?

- Azt, hogy elfogadjuk-e, hogy nagyhatalom vagyunk - felelte Ackbar. - Hercegnő, annak a régiónak a harmada már az Új Köztársasághoz tartozik. Egy másik harmad lakatlan vagy vitatott. Még ha el is fogadja a dushkan hegemóniát Koornacht felett, ők alig a terület tizedét tartják a kezükben. Minden jogunk megvan rá, hogy jelen legyünk ott.

- Csak azért, mert egyetlen kormány sem tudná utunkat állni? - fortyant fel Leia. - Ön szerint így kéne gondolkodnia az Új Köztársaságnak? Mintha a Császár tanácsadóit hallanám.

- Leia, ragaszkodnunk kell az elveinkhez, különben nem érnek semmit - szólt Ackbar. - A Charta Tizenegyedik Bekezdése szerint fenntartjuk magunknak a szabad hajózás jogát. A csillagközi űr és a hiperűr nem tartozik senkihez, és nyitva áll mindenki számára. Csillagrendszeren túlmenő határokat nem ismerünk el. Hisz ön a szabad hajózás elvében?

- Természetesen.

- Akkor a Dushkan Ligának nincs joga egy egész csillagcsoportra - mondta Ackbar. - Azt hajlandó vagyok elfogadni, hogy ha mi úgy döntünk, hogy most nem megyünk a Koomachtba. De azt nem fogadom el, hogy nincs jogunk odamenni.

- Itt most az számít, hogy a Dushkan Liga mit hajlandó elfogadni.

- Nem számít jobban, mint a mi elveink - szólt A'baht. - És nem számít jobban, mint a saját biztonságunk. Abszurdum, hogy azért maradjunk távol a Farlaxtól, hogy ne ingereljük a yevethákat. Ha ők találták ki ezt, akkor ez oktalan paranoia. Ha pedig ön, akkor oktalan félénkség.

Leia szemében sötét düh villant fel.

- Tábornok, ön úgy beszél, mintha egyáltalán nem érdekelné az, hogy esetleg elvadítja tőlünk a Dushkan Ligát.

- Ha félünk attól, hogy valakit megbántunk, akkor ő irányít minket - szólt A'baht. - így nem lehet kormányozni. Sem tárgyalni. A gyengeséget senki sem respektálja.

- Hát magának a barátság gyengeség?

- A szövetségek nem barátságra épülnek, hanem kölcsönös önérdekre, különben csak udvarias hazugságok.

- Nem cinikus maga egy kicsit?

- Attól tartok, a tábornoknak igaza van - szólt közbe Ackbar. - A saját érdekeinket is szem előtt kell tartanunk.

Nem áldozhatjuk fel a cselekvési szabadságunkat csak azért, hogy a kedvében járjunk egy esetleges szövetségesnek. Nem köthetjük le a saját kezünket csak azért, hogy megnyugtassunk egy lehetséges ellenfelet. Ha ezt tesszük, azzal elvesztettük az erőnket velük szemben. Felemeljük őket, és magunkkal egyenlővé tesszük - pedig nem azok.

- Én azt hittem, hogy az egyenlőség is az alapelveink közé tartozik.

- A Köztársaság tagjai közt igen. De el kell ismernie, hogy még itt is van, aki egyenlőbb a többieknél - mondta Ackbar.

- A saját érdekeinket kell elsősorban nézni, hercegnő. Márpedig nekünk most a legfőbb érdekünk az, hogy megtudjuk, mi lett a Fekete Karddal. Én csak örülnék, ha beigazolódna az, amit az alkirály mondott. De utána kell néznünk.

- Arról nem is beszélve, hogy elég aggasztóak azok a hajók is, amelyekről Nil Spaar nem tudott semmit mondani - szólt A'baht.

De Leia csak Ackbarra figyelt.

- Hát ennyire fontos magának ez a dolog?

- Igen. Ha nem egyezik bele, hogy a Flottá küldetése megvalósuljon, keressen valaki mást a helyemre - mondta a kalamári. - Nincs más választásom. Nem tudok dolgozni, ha nem bízik meg bennem.

Leia lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. Kutatni kezdett a szívében, és nem talált benne elég erőt arra, hogy ellenálljon Ackbar őszinte bizonyosságának. Hogy is bírálhatná felül őt? Ez az ő szakterülete. Leia ennyire azért nem bízott magában.

- Hát jó - felelte végül. - Maradnak a parancsok.

Han már tudta, hogy valami nincs rendben, amikor Leia már kora délután hazaérkezett. Arra azonban nem gondolt, amit Leia akkor mondott neki, amikor kiment hozzá a kertbe.

- Han, szeretném, ha elmennél az Ötödik Flottával erre a küldetésre.

- Micsoda? Dehát ez őrület! Mire kellek én ott?

- A'bahtról van szó - felelte Leia. - Nem vagyok biztos benne, hogy teljes mértékben elfogadja a fennhatóságomat és az ítéleteimet.

- Akkor mentesd fel Ackbarral. Jogod van olyan parancsnokokhoz, akikben megbízol.

- Semmivel sem tudnám indokolni - szólt Leia. - Nem csinált semmi rosszat. Csak éppen abban nem vagyok biztos, hogy mit fog csinálni majd egyedül odakint.

- Ez épp elég ok - felelte Han. - Ackbar meg fogja érteni.

- Nem - vélte Leia. - Nem fogja. Han, valahogy az az érzésem, hogy ott kéne lennem A'baht mellett. Nem tudom megmagyarázni, miért. Félek attól, hogy a Flotta holnap úgy induljon el, hogy nincs egy bizalmasom sem a fedélzeten.

- És miért rám gondoltál?

- Te vagy az egyetlen, akiben teljesen megbízom - felelte Leia, - És rendelkezel a megfelelő jogosultságokkal is.

- És mi lesz a gyerekekkel?

- Már beszéltem Winterrel. Szívesen visszajön, amíg távol vagy.

Han elkomorult.

- Nem így beszéltük meg.

- Minden rendben lesz. Majd egy kicsit többet leszek itthon.

- Azt ugye tudod, hogy A'baht nem fog örülni? - kérdezte Han. - A parancsnokok mindig utálják, ha a hátuk mögött állnak. És az egész rajtam fog lecsapódni.

- Ki fogod bírni.

- Elvárja, hogy teljes uniformisban legyek. Minden áldott nap borotválkozhatok...

- Tudom, hogy sokat kérek, Han. És valószínűleg hosszú, unalmas küldetés lesz. Legalábbis remélem.

- Akkor miért kell mennem?

- Azért, ha esetleg nem teljesülne a kívánságom.

Han a hajába túrt, aztán vakargatni kezdte a nyakát.

- Azt a jó... Hogy veszel te rá engem mindenre?

Leia átölelte, és a vállára hajtotta a fejét.

- Köszönöm, drága.

- Hát így - sóhajtotta Han. - El kell kapnom az éjszakai kompot, ugye?

- Igen, kilenc körül. A Keleti Kikötőben fog várni.

- Akkor jobb, ha bemegyek. Össze kell pakolnom. Leia szorosabbra fonta az ölelést.

- Már elküldtem egy droidot, hogy bepakoljon helyetted. Maradj itt, és ölelj, amíg csak lehet.

- Jó - felelte Han. - Én is éppen ezt akartam mondani.

KILENCEDIK FEJEZET

Pakkpekatt ezredes hajója huszonkét napon keresztül követte állandó távolságból a hollandit a mélyűrben Gmar Askilonnál. Ezalatt a rejtelmes hajó semmivel sem jelezte, hogy tudna a jelenlétükről. Nem változtatott pályát, nem gyorsított, nem lassított, nem bocsátott ki sugárzást, nem változott a hőképe, és semmilyen ismert módszerrel nem tapogatta le az Új Köztársaság armadáját. Látszólag tehetetlenül sodródott ugyanabba az irányba, mint amit az IX-44F három hónappal ezelőtt bemért.

Az armada is mindent elkövetett, hogy megőrizze ezt a csendet. Nem küldtek üzenetet a hollandinak. Aktív pásztázókkal nem vizsgálták. Tizenöt kilométernél közelebb nem mentek hozzá - szem előtt tartva azt a tényt, hogy a hrasskis kapcsolatteremtés tizenhárom kilométerről történt, a Boldheart fregatt esete pedig tíz kilométernél.

Pakkpekatt technikai szakértői számtalan képet készítettek a hajóról, a spektrum minden sávjában. Háromdimenziós modellt készítettek róla szerkezeti elemzés céljára. Próbálták összevetni a látható szerkezetet az ismert technológiákkal. Mindennek ellenére továbbra sem volt több alapjuk arra, hogy a számtalan lehetőség közül válasszanak.

Egy: nincsenek értelmes lények a fedélzeten. Valaha lehettek, de már elmentek. Valaha lehettek, de már meghaltak.

Kettő: vannak értelmes lények a fedélzeten, de hibernálva. Vannak értelmes lények a fedélzeten, de a hajójuk felmondta a szolgálatot. Vannak értelmes lények a fedélzeten, csak épp nem törődnek az armadával. Vannak értelmes lények a fedélzeten, és arra várnak, hogy Pakkpekatt tegye meg az első lépést. Vannak értelmes lények a fedélzeten, és arra várnak, hogy Pakkpekatt hibázzon.

Szinte lehetetlenség volt anélkül lefolytatni egy beszélgetést, hogy el ne hangozzék: "Te mit gondolsz?". Elharapóztak a találgatások, fogadások, de Lando igyekezett ebből kimaradni.

Amikor azonban egymás közt voltak, és Lobot megkérdezte erről, kiderült, hogy Lando a kevésbé népszerű eshetőségek mellett voksol.

- Úgy tűnik, ez nem annyira cél, mint inkább jó búvóhely - vélte Lando. - És ugyanez a helyzet a többi ismert találkozással is: mind a mély csillagközi űrben történt. Idekint semmi sincs, ami idevonzaná az olcsó népséget, a csempészeket, feltárókat, ilyeneket.

- Gyakorlatilag minden csillagközi forgalom a hiperűrben bonyolódik.

- Ami épp átugorja ezt a környéket - szólt Lando. - Senki se megy a mély csillagközi űrbe, csak a kalózok, és azok is ritkán. Ez az egyik legelhagyatottabb hely, ahol életemben jártam. És még valami: úgy tűnik, ez a hajó nem siet sehová. Szerintem nincs is rajta senki.

- Akkor mire jó?

- Arra, hogy valamit eldugjanak rajta - felelte Lando. - Hogy valamit biztonságba helyezzenek itt. Valami hihetetlenül értékeset, amibe megéri ennyit beleinvesztálni. Szerintem valamiféle kincseshajóval állunk szemben.

Huszonkétezer-négyszáznyolc olyan kultúra ismert, amely a gazdag halottakat a kincseivel együtt temeti el - jegyezte meg Lobot.

- Ilyen sok? Tényleg, ez lehet valami bolygópotentát sírja is, az összes világi javaival együtt. Ez sok mindent megmagyarázna. - Lando elgondolkodva harapta be a száját. - Tetszik az ötlet.

- A sírrablók mindig is komoly problémát jelentettek - folytatta Lobot az adatok olvasását. - A sírkamrákban gyakran helyeznek el csapdákat, akadályokat, zsákutcákat, ál-bejáratokat és egyéb félrevezető objektumokat.

- Jópofán hangzik - vigyorodott el Lando. - Légy szíves, csinálj listát ezekről a kis trükkökről!

- Már csinálom - felelte Lobot. - Információim szerint a rablások sokszor az építés befejezése után közvetlenül történnek, kivéve akkor, ha az építőket, akik ismerik a titkokat, kivégzik. Talán ezt a hajót is feltörték már.

- Ha valaki bejutott volna, az hazavitte volna az egészet - rázta a fejét Lando. - Ez még érintetlen és harcra kész. Figyelj majd holnap, ha áthaladunk a határon! Ha nem csap valami balhét, akkor én gyalog megyek vissza a Corsucantra.

A pilóta nélküli D-89-es kishajónak egy képzeletbeli pontra kellett elérnie az űrben, tizenkét kilométerre a hollandi bal oldalától.

A kishajó derékszögben közeledett a hollandi pályavonalához, hogy aztán áthatoljon a köréje vont képzeletbeli határgömbön. A D-89 küldetése az volt, hogy áttörje ezt a határt, csak nem olyan agresszíven, mint a Boldheart.

- Minimális provokáció, minimális kockázat! - adta ki a parancsot Pakkpekatt.

A terv szerint a kishajó alig egy másodpercig maradhatott a határon belül. Ha az idegen hajó hiperugrással próbálkozik, a tiltóhajók ott van voltak elől, készen arra, hogy útját állják.

- Mint amikor az ember tapsol egyet a homokbéka mögött, hogy megijessze és a hálójába ugrassza - vélte Lando. - Remélem, kitart a háló, ezredes.

- Van oka azt hinni, hogy nem tart ki?

Lando vállat vont.

- Nem tudhatjuk, milyen hiperhajtóműve van. Lehet, hogy az a tiltómező, ami a mi hajóinkra elég, nála nem működik.

- Ez nem tervezés, hanem elv kérdése. Egyetlen hiperhajtómű sem működhet egy bolygó gravitációs kútjában. Legalábbis a technikusok ezt mondják. Én pedig bízom a szakértelmükben.

- Fogadni mernék, hogy a Boldheart kapitánya is bízott a pajzsaiban - vágott vissza Lando. - Kár, hogy a titkosszolgálat nem tudott szerezni egy teljesen feltuningolt Interdictort erre a küldetésre.

- Kezdődik - szólt csendesen Pakkpekatt.

- Felvevők indulnak - jelentette Harona hadnagy. - Minden pajzs teljes energián. A parancsnokságok készen állnak. A tiltómező működik. A Lightning kapitánya jelenti, hogy üldözésre készen áll.

- Senki ne pislogjon - mormolta magában Lando.

Az akció előkészületeként Pakkpekatt elrendelte, hogy a Glorious húzódjon vissza tizenötről huszonkét kilométerre a hollanditól. Ebből a távolságból csak egy nap közelségében, kivilágított állapotban, vagy csillagköd háttere előtt lehetett volna látni a hollandit vagy a kishajót - de ezek egyike sem voltjelen. Következésképpen semmit sem lehetett látni.

- Követés - mondta Pakkpekatt.

Vörös kör rajzolódott az idegen hajó körvonala köré. A kishajó mozgását kúszó zöld pont jelezte.

- Nagyítást jobbra - szólt az ezredes.

A hollandi immáron jól ismert hátsó nézete betöltötte a képernyő jobb harmadát.

- Képet a Lighíningiól, balra - mondta Pakkpekatt. Az elülső hídképernyő bal fele halvány kék keretet kapott, és profilból mutatta a különös hajót.

- Távolságot - szólt Pakkpekatt.

Számok jelentek meg a képernyő tetején, először gyorsan változva, majd egyre lassabban. A két kör egy pillanatra összeolvadt a képernyőn, amikor a távolság megállt a 12.001-es számon, majd növekedni kezdett.

A híd hangszóróiból hirtelen erősen modulált hang tört elő. Nem lehetett volna zeneinek nevezni, de talán még ez a meghatározás állt hozzá a legközelebb. Három ember letépte a fejéről a füllhallgatóját, de továbbra is hallották a hangot a hajó komrendszeréből.

Lando meglepetten elmosolyodott, amikor rájött, hogy a hang egyszerre ismerős is, idegen is a fülének - ugyanaz, mint a hrasskis felvétel, de határozottabb. Csak most hallotta, hogy két melódiavonal van benne: ezt azelőtt csak a jelelemzők voltak képesek észlelni.

A hídon nagy megkönnyebbülés támadt, amikor a hollandi jelzése hirtelen abbamaradt. Dolga végeztével a D-89-es visszahúzódott, ki a hídképernyő látóteréből.

Majdnem ugyanebben a pillanatban hatalmas fehér villanás töltötte be a képernyő mindhárom szekcióját, olyan erővel, hogy akik odanéztek, azok egy pillanatra elvakultak tőle. Amikor a villanás elenyészett, a hollandi eltűnt a Lightning képéről, és hirtelen kisebb lett a nagyított hátulnézetből is.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Pakkpekatt.

- Ugrani akart, de a mező itt tartotta - felelte Harona. - Körülbelül három kilométerrel került előbbre. Most pedig csak ül. Nincs jele hajtómű tevékenységnek.

- Hát, az én szívem is ugrott egyet - fújt nagyot Lando. - Egy pillanatra már azt hittem, hogy felrobbant. Vagy ránk lőtt.

Majdnem egy órát vártak, mielőtt úgy döntöttek volna, hogy vége az előadásnak. Ekkor Pakkpekatt elrendelte, hogy a figyelőhajók menjenek előre, és a Glorious is álljon vissza régi helyére, tizenöt kilométerre a hollandi mögé.

- Harminc perc múlva eligazítás a szobámban - közölte a híddal. - Addigra előzetes adatokat kérek minden csoporttól. És legyenek ott a leszállóegységek parancsnokai is.

- Hallottad ezt? - kérdezte Lando mohón Lobotot.

- Nem tudtam volna nem hallani - felelte Lobot. - Ugyanazt a mintázatot közveítették az energiaspektrum több frekvenciáján, és ez nem csak az aktív vevőkre hatott, hanem a passzívakat is aktivizálta.

- Ugyanaz, mint a hrasskis jel? Nekem úgy tűnt. Artu-Detu rövid választ csippantott.

Thripio kihúzta magát, csak aztán fordított:

- Artu azt mondja, hogy ha figyelembe veszi, hogy az eredeti felvétel torzult és hiányos, akkor kilencvenkilenc százalékos a valószínűsége annak, hogy az új jel azonos az eredetivel.

- Akkor kiderültek a fehér foltok? Ez már valami. Felismered már a nyelvet, Thripio?

- Nem, Lando gazda - mondta Thripio a sajnálkozás meggyőző szimulációjával a hangjában. - Habár több mint ezer olyan nyelvet és kódot beszélek folyékonyan, amelyik egyfrekvenciás rezgéseket használ jelentésbeli egységekként, ez nem hasonlít egy ilyen kommunikációs formához sem.

- A fenébe - mondta Lando velősen. - Szerintem Pakki le akarja küldeni a leszállócsapatokat, pedig még mindig nem tudjuk, mit akart nekünk mondani a hajó. Dolgozzatok rajta tovább! Majd még beszélünk, ha visszajöttem.

A kapitányi szoba a Gloriouson nem volt annyi személyre tervezve, mint amennyien most benne szorongtak. Mire Lando befutott, az asztalnál már nem volt hely, és a falak mentén lévő pótszékek is foglaltak voltak, egy kivételével.

Ez az üres szék éppen Pakkpekatt mögött tátongott, aki a hosszúkás asztal egyik oldalának közepén ült. Lando úgy döntött, hogy nem veszi igénybe a széket, inkább megáll a hajó történeté ábrázoló panelek előtt.

- Akkor hát kezdhetjük - mondta Pakkpekatt, közvetetten nyugtázva Lando érkezését. - Először a követőcsoport jelentését kérem. Tömören.

- Igen, uram - állt fel egy karcsú tiszt Lando jobbján. - A legszűkebb megközelítés 12.001 kilométer volt. A célpont 0.8 másoperc múlva reagált először. A másodlagos reakció hat másodperccel később következett be.

- Nem túl türelmesek - jegyezte meg félhangosan Lando.

Két tiszt felnevetett, de mindjárt el is szégyellték magukat.

- ...és sikertelen ugrási kísérletet eredményezett 2.8 kilométer távolságra a repülési vektor mentén.

- Én sem vagyok túl türelmes, Calrissian tábornok. Ha lenne szíves a lényegre szorítkozni a megjegyzéseivel...

- Szerintem ez a gyors reakcióidő nagyon is lényeges - felelte Lando. - Bármit is jelent az a szignál, amit hallottunk, nem sokáig várták a választ. Jobb lesz, ha csak akkor lépjük át legközelebb azt a vonalat, ha már nagyon biztosak vagyunk magunkban.

- Köszönjük, hogy megosztotta velünk a gondolatait, tábornok - mondta Pakkpekatt, de a hanghordozása korántsem köszönetről árulkodott. - Van még valami, Jiod ügynök?

A tiszt megrázta a fejét.

- Csak annyi, hogy a hajó hipertéri belépése és kilépése semmiben sem volt megkülönböztethető a saját Kettes Osztályú fúziós hajtóműveink működésétől.

- Remek - nézett jelentőségteljesen Landóra Pakkpekatt. - A pásztázócsoport jelentését kérem!

- Huszonnyolc különböző változást és eseményt észleltünk kombinált szenzorcsoportjainkkal a találkozás ideje alatt. Az a hat, amit azonosítani tudtunk, a következő...

Lando a falnak támaszkodva hallgatott végi még további hat jelentést, mielőtt az következett volna, ami igazán érdekelte.

- Behatolási parancsnok, jelentést kérek.

A behatolási parancsnok, Bijo Hammax azon kevés tisztek közé tartozott Pakkpekatt irányítása alatt, akit Lando még az együtt töltött egy hónap után is respektált. A technikailag igen képzett és kemény gondolkodású Bijo a nar-vath földalatti mozgalom tagja volt, és a Szövetséges csapatokai együtt végigharcolta a Felkelés utolsó évét.

- A csapatom készen áll - állt fel Bijo. - Azonosítottunk két lehetséges zsilipnyílást, és kerestünk megfelelő helyeket ahhoz, ha esetleg be kéne vágnunk magunkat. Persze aktívan is letapogatjuk a hajótestet, amint lehet, és ennek megfelelően cselekszünk. Az egyik emberem meg van fázva, és nem tud szkafanderben dolgozni, de ez nincs hatással a feladat elvégzésére.

- Elkülönítette ezt a beteg embert a többiektől?

- Ő maga különítette el magát, ahogy az első tüneteket tapasztalta.

- Felételezhetem, hogy nem lesz problémája egy indulási parancs végrehajtásával holnap 1500-kor?

- Nem lesz probléma, ezredes.

- Köszönöm - Amikor Bijo leült, Pakkpekatt a terem másik vége felé fordult. - Calrissian tábornok, mit tud mondani nekünk a hollandi hangjelzéséről?

Landót meglepetésként érte, hogy felszólítják.

- Annyit tudok mondani, hogy duálfrekvenciás továbbítása, és másodpercenként körülbelül ezerszer van modulálva. Az adatkapacitása legalább ötvenezer egység, de ennek a tízszerese is lehet. Azt viszont nem tudjuk, hogy azt mondják-e, "Állj vagy lövök", vagy azt, hogy "Üdvözöljük önöket űrbazárunkban, kérjük a kredit információikat!". Az ön emberei többet tudtak meg?

Pakkpekatt végignézett a jelenlévőkön.

- Nos, a kapcsolati protokollcsapat szerint a hrasskisiak által rögzített jel és a mai szignál egyaránt automatikus ütközési riadó - szólalt meg egy ideges, fiatal hang. - Véleményünk szerint nincs információtartalma. Egyszerűen arra való, hogy tisztán és hangosan lehessen hallani, mindenféle kommunikációs vevőberendezéssel.

Lando előrelépett és az asztalra támaszkodott.

- Azt akarja mondani, hogy a hollandi azért akart ugrani, hogy elkerülje az ütközést, ami nem is fenyegette?

- Önnek van valami más magyarázata, tábornok?

- Gondolják, hogy a célpont nem is tudott a jelenlétünkről, amíg neki nem mentünk?

- Nem, én...

- Akkor miért várt eddig a szökési kísérlettel?

- Három választ kapnak egy áráért - mondta Lando. - Némelyik állat mozdulatlanná dermed a ragadozó közelségében. Mostanáig nem tettünk agresszív mozdulatot. És elbuktunk azon az intelligenciateszten, amit küldtek.

- Mr. Taisdan - szólt Pakkpekatt, de Landón tartotta a szemét. - Gondolja valaki úgy az ön csoportjában, hogy várnunk kéne addig, amíg megfejtjük azt, amit Calrissian tábornok intelligenciatesztnek nevezett?

- Nem, uram.

- Calrissian tábornok, van bármiféle eredménye a ma rögzített jelzés információtartalmát illetően?

- Nincs - ismerte el Lando kelletlenül.

- Köszönöm - felelte Pakkpekatt. - Hammax kapitány, értesítse a csapatát, hogy holnap 1500-kor elkezdődik a művelet. Az egyes behatoló csapat megy előre, az egyes támadóhajón. Mindenki gondoskodjon arról, hogy a csapata készen álljon! Köszönöm, végeztünk is.

Lando karbafont kézzel várta ki, hogy a tisztek kisorjázzanak mellette. Olyan volt, mint egy sziklaszirt a folyó közepén.

- Van még valami, tábornok?

- Csak azon gondolkodtam, egyáltalán egy hullámhosszon vagyunk-e - felelte Lando. - Hetekig vártunk az első óvatos lépéssel, most pedig azonnal, hanyatt-homlok rohanunk átszállni? Nem kéne egy kis idő arra, hogy feldolgozzuk, amit megtudtunk?

- Hagyok rá időt - mondta Pakkpekatt. - Mit gondol, miért csak holnap 1500-kor kezdünk?

- Nem valami sok várakozás - dühöngött Lando. - Csak azért szedték elő ezt az ütközési-riadó dolgot, mert kapóra jön a szándékaihoz. Ha azt hiszi, hogy ennél jobban nem fog védekezni a hollandi, akkor egy kicsit még nem ártana elgondolkodnia. Úgy kezeli ezt a hajót, mint egy sétayachtot - pedig inkább hadihajónak kellene tekintenie.

- A támadóhajók teljesen fel vannak szerelve, és megerősített pajzsokkal rendelkeznek. Az ügynökök maguk is teljes páncélban lesznek - felelte Pakkpekatt. - Meddig kéne várnom? Amíg a maga kiborgjai és droidjai kisütnek valamit abból, amivel a szakértőim szerint semmit nem lehet kezdeni?

- Hát húsz óránál azért várhatnak többet.

- Nem, tábornok - jelentette ki Pakkpekatt szilárdan. - Még ez a húsz óra is túl sok lehet. Egy pillanatig sem fogok lazítani ez alatt. Ma előreléptünk. Már nem vagyunk kíváncsi útitársak. A következő lépésnek gyorsan kell bekövetkeznie, mielőtt az, aki odaát van, úgy dönt, hogy inkább cselekszik, nem pedig csak reagál. Sokkal jobban örültem volna, ha a behatolócsapat már most átszállt volna. Inkább használja ki azt az időt, ami még rendelkezésére áll. Ne pazarolja arra, hogy itt vitatkozik velem.

Lando a homlokát ráncolta, majd elkomorult. Elindult az ajtó felé, aztán felszegett állal visszafordult.

- Igen? - kérdezte Pakkpekatt.

- Azt ígérte, hogy benne leszünk az átszállócsapatban. Pakpekatt meglepettnek tűnt. - Úgy gondoltam, hogy mivel nyilvánvalóan ellenzi a terveimet, nem óhajtja kockáztatni önmagát vagy a társait. De felőlem rendben. Van egy üres hely az egyes hajón. Válassza ki a képviselőjüket, és egy órán belül értesítse Hammax kapitányt!

- Egy hely? Nem ebben állapodtunk meg... - kezdte Lando.

- Vagy egy, vagy egy sem - jelentette ki Pakkpekatt. - Ön dönt. De mindenképp szóljon Bijónak! - Ezzel kiviharzott a teremből, mielőtt Lando még egyet szólhatott volna.

- Hát jó - mondta Lando komolyan. - Holnap tizenöt-nulla-nullakor Pakkpekatt ezredes bekopogtat a kefeügynökeivel a hollandi ajtaján. Elfogadta azt, hogy a jel csak figyelmeztető sziréna. Szerintem ha ilyen egyszerű lenne a dolog, a hollandi már rég nem lenne itt.

- De kevés az időnk, hogy másik lehetőséget tárjunk az ezredes elé. Ebben a szobában itt mindenféle elme megtalálható - vigyorodott el. - Rendezzünk egy kis elmebajnokságot! A szituáció dióhéjban: van egy szép, tiszta jelünk a hollanditól. Azonosnak tűnik azzal, amit a hrasskisok fogtak el. Figyelmeztető sziréna? Meglehet. De mi más lehetne még? Talán ha rá tudunk jönni, micsoda, megfejthetjük az értelmét is. Szeretnék hallani minden ötletet mindenkitől. Nem baj, ha már egyszer felvetődött.

- Én még mindig hajlok a felismerőkód felé - szólt Lobot. - A mi hajóink is azonosítójelet küldenek ki kérésre. Ez valami ilyen kérés lehet.

- Ezer modulációnyi hosszú.

Lobot elgondolkodott.

- Akkor talán a közelségünk volt kérdés, ez pedig a válasz. Nem tudhatjuk, mi az az információ, amit ők fontosnak tartanak.

- És a jel leadás után miért próbált menekülni?

- Nem volt megfelelő a válasz.

- Ok köszöntek, mi meg nem köszöntünk vissza - vélte Thripio. - Ez az etikett súlyos megsértése.

Lando fontolóra vette a lehetőséget.

- Egy hajó közel megy a hollandihoz... a hollandi magadja saját azonosítókódját, és hasonlót vár. Amikor nem kapja meg, veszedelmesnek minősíti a közeledő hajót, és lelép.

- Hívás és válasz - mondta Lobot.

- Jel és ellenjel - szólt Lando. - A jelszót akarja hallani. De miért nem próbált még egyszer megszökni? Csak új irányt kellett volna választania. A tiltóhajók nem tudtak volna időben átpozícionálni.

- Nagy a valószínűsége annak, hogy ezt a hajót még a tiltómező felfedezése előtt készítették - mondta Lobot. - Ha automata reagálórendszerrel van dolgunk, akkor az, ami történt, talán kívül esett az azonosító és biztonsági rutinok paraméterein.

- Oké - felelte Lando. - Talán a fekete dobozuk nem néz ki az ablakon, hogy lássa: az ugrás csakugyan megtörtént-e, ha a motivátor és hajtómű normálisan reagál, feltételezi, hogy a hajó ugrott. És mire ennek vége lett, a D-89 már rég elment - nem maradt fenyegetés a láthatáron.

- Ez hihetően hangzik.

- Én azt mondanám, több mint hihető - vélte Lando. - A hajó választ akar attól, aki kopogtat. Ha nincs válasz, nincs belépés. Nem várja meg, hogy az ember összevissza próbálkozzon. Azonnal kéri a választ.

Thripio félrebillentette a fejét.

- De Lando gazda... mi a kérdés?

- Erre kell rájönnünk, Thripio.

Órákig tartó meddő és bosszantó szóbeli bolyongás után a csapat végre talált egy olyan ösvényt, ami vezetni látszott valamerre.

- Gondolkozzon mindenki! Gondolkozzatok! Menjünk vissza, és nézzük meg újra az egészet - mondta Lando türelmetlenül. - Le akartok zárni egy űrhajót, amit kiküldték a nagy semmibe. Biztosak akartok lenni benne, hogy senki sem tud bejutni hívatlanul, de ti mindig hozzá tudtok férni...

- Elnézést - szólt Lobot. - Nem tudhatjuk, hogy a hollandi építői is vissza akartak jönni.

- Ez igaz - ismerte el Lando. - De ha bezárták az ajtót, és eldobták a kódot, akár mehetünk is haza. Fel kell tételeznünk, hogy van lehetőség a bejutásra.

- Jól van. De én ezt inkább axiómának veszem, mint ténynek.

- Akkor tessék, itt egy tény: Ha én építeném, legalább két bejárat lenne. Egy főbejárat, meg egy hátsó kijárat, ha valami gond lenne a bejárattal - szólt Lando. - De mint már mondtam, nem fizikai természetű kulcsról van szó, mert nem akarjuk, hogy bárki is ellenőrzés nélkül bemehessen. Tehát alapvetően egy jelszóról van szó. Egy jó hosszú bináris jelszóról.

- Megbocsásson, Lando gazda, de az én tapasztalatom szerint nincs olyan értelmes lény, ami képes lenne megjegyezni ilyen hosszú és bonyolult jelszót - mondta Thripio.

- A válasz talán nem olyan hosszú, mint a kérdés... - kezdte Lando.

- De lehet, hogy még annál is hosszabb - mutatott rá Lobot.

- Nem ez a lényeg. Talán a kérdés csak látszatra hosszú és bonyolult, mert nem értjük. Az emberek hihetetlenül hosszú szekvenciákat is meg tudnak jegyezni, ha van értelme számukra - szólt Lando. - Ismertem egy csempészt, aki betanulta Alsidas Száz Intelmét gyerekkorában a vallásórákon, és még harminc évvel később is emlékezett rájuk. Anyám több száz dalt és verset tudott fejből. És vannak olyan fajok, akiknek még az embernél is jobb memóriájuk van.

- Ezt nem vitatom. Sok figyelemreméltó memória-teljesítményt tartanak nyilván - felelte Lobot. - A jelszavak, hozzáférési kódok azonban, akár matematikaiak, akár nyelviek, nem hibatűrők. Bármilyen hosszú is az elvárt válasz, nem lehet benne hiba.

- Ez a probléma mindig fennáll, nem igaz? - szólt Lando.

- Hogyan emlékeznek vissza az emberek arra, amire vissza kell emlékezniük? Mit tesznek, amikor valamit nem szabad elfelejteniük? Némelyik embernek hihetetlen memóriája van, mások pedig még a gyerekük születésnapját se tudják, nemhogy az azonosítószámukat meg az évek óta ki nem nyitott digitális lakatok kódját. Tehát az emberek csalnak.

- Mnemonikával.

- Igen, persze, de azért másképp is lehet - mondta Lando.

- Például maguknál tartják a kódot...

- De hát ez veszélyezteti a biztonságot! El lehet lopni!

- Valóban. Ezért egyesek valami másnak próbálják álcázni a kódot...

- Ez már egy kicsit jobb. Mindent meg lehet találni, ami el van dugva.

- Helyes - felelte Lando. - Egy pyjiridji zsebtolvaj egyszer mondta nekem, hogy öt övtáskából, amivel találkozott, négyben volt valamiféle kód, és általában egy percbe sem telt ezeket megtalálni. Néha a kód kézzel volt felírva az anyagra.

- Meg lehet kérni egy droidot is, hogy jegyezze meg a kódokat - szólt Thripio. - A droid nem mondja el a kódot senki másnak, nem követ el hibát, és nem felejt.

- De a droidokat is el lehet lopni - mondta Lobot. - Le lehet olvasni a memóriájukat, vagy ki lehet törölni. Szenzorikus kínzás alatt kiadják az adatokat. A droidok azt is tudják, hogy mi az, amit tudnak, és ez rendellenes viselkedéshez vezethet. A droidok sokszor felfedték már gazdáik bűnöző tevékenységét, megtagadtak parancsokat, kitörölték a memóriájukat, elpusztították magukat...

Thripio látható megkönnyebbülésére Artu szakította félbe a szóáradatot egy trillával.

- Artu emlékeztetni szeretne minket, hogy minden asztromechanikai droidnak van egy védett memóriaszegmense, amit kényes információk tárolására lehet használni - fordított Thripio. - Azt is mondja, hogy a modell létezésének több mint harminc éve során egyetlen fogságbe ejtett R2-es sem árulta el soha azt, ami ebben a védett szegmensben volt.

- Ez remek, Artu - szólt Lando. - El tudsz valamit rekkenteni a memóriádba úgy, hogy még te sem tudsz róla, mi van benne, így arra sem lehet kényszeríteni, hogy eláruld. De attól még szét lehet robbantani téged, vagy el lehet lopni - és akkor mit csinálok? Egy kicsit jobb lövés a Birodalom részéről, és a Halálcsillag technikai adatai sosem jutottak volna el Dodonna tábornokhoz a Yavinra.

- A kulcsnak másolhatónak kell lennie - szólt Lobot.

- Pontosan - felelte Lando. - Máskülönben maga a kulcs a gyenge pont. Mintha valakinek minden kincse egy helyen lenne, és csak egy ember van, aki tudja, hogy a kulcs. Ez túl kockázatos. - Lando felállt, és járkálni kezdett a Lady Luck szűk kabinjában. - Gyerünk már...! Érzem, hogy jó helyen kapizsgálunk. Hol lehet a hiányzó darab?

- És mi a helyzet azzal, hogy az adás tónuspárokból áll? - kérdezte Lobot.

- Remek, remek - dörzsölte össze a kezét Lando. - De vajon tényleg párok, vagy csak két különálló csatorna információi? Párok, hosszú szekvencia, másolható, biztonságosan elrejthető... mire illik ez a leírás?

Lobot nem tudta volna másképpen leírni azt, hogyan hallgatta a tudatán áthaladó adatfolyamot a következő pillanatokban, mint ahogy egy vak ember írja le a tűzijátékot, vagy egy robot a születést. Kiképzése korai szakaszában Lobot úgy képzelte el, hogy rostát helyez az áramlat elé, egy olyan rostát, amin csak a keresett információ akad fenn.

Ez az elnagyolt metafora azonban már nem volt elégséges. Lobot most már belemerült az áramlatba, és valahogy maga előtt látta az egészet, nem csak a darabokat. Még irányította is az áramlatot - a mélységét, a sebességét, a hőmérsékletét, a színeit. Végső fokon azonban minden metafora használhatatlan. Végső soron csak annyit tudott mondani, hogy kiküldte a gondolatait, és azok visszahozták a választ.

- Hosszú, egyedi, nem véletlenszerű szekvenciák a genetikai kódokban vannak - szólt Lobot. - Egy bizonyos molekula kódja épp megfelelne a feltételeknek.

- Genetikai kód? De annak csak négy különböző párja van!

- Az embereknél igen. A kódpárok száma azonban életformáról életformára változik.

- Hány pár van a töredékben?

- Tizennyolc.

- Hány fajnak van tizennyolc különböző molekuláris párja a genetikai kódjában?

Lobot egy pillanatra lehajtotta a fejét, és kereste a választ.

- Hat fajt tartanak nyilván tizennyolc páros genetikai kóddal. Maga a genetikus információ azonban nem áll rendelkezésre minden ilyen fajról, valamint lehetnek ismeretlen fajok is.

- A hatból van valamelyiknek ilyen sipító nyelve?

- Az egyiknek - felelte Lobot. - A Qelláknak. Átadom a genetikai minta jelzőkódját Artunak elemzésre.

Artu fejkupolája ide-oda fordult, ahogy felkészült a feladatra. Fények villantak funkciós paneljén. Néhány másodperc múlva csippantott egyet.

- Micsoda? - kérdezte Lando. - Mi az?

- Lando gazda, azt hiszem, a legközelebbi fordítás az, hogy "Bonanza".

Lando szélesen elvigyorodott.

- Stimmel a dolog! - Lelkesen vállon veregette Lobotot. - Megcsináltad, öregem!

Artu bugyborgott valamit.

- Mit mond? - kérdezte Lando.

- Azt, hogy kilencvenkilenc egész kilenc százalékos a valószínűsége annak, hogy a hajó jelzése a qellák genetikai kódjának egy része - szólt Lobot. - De a szekvencia a közepén ér véget... nem teljes.

- Hát persze hogy nem - felelte Lando. - Hisz ez a válasz, amit várnak - a szekvencia többi része. Ez vokalizációs, vagy szintetizált hang? Artu, el tudod énekelni a végét?

Artu bugása majdhogynem gyászosnak hangzott.

- Lando gazda, az R2-es egységnek csak egy apró voka-bulátora van - szólt Thripio. - De ha felajánlhatom a segítségemet...

- Ajánld.

- Mivel protokolldroidnak készültem, poliharmóniás képességet is belém építettek. Azt hiszem, hogy én el tudnám énekelni azt a szekvenciát, ha Artu segít.

- Próbáld meg!

Thripio és Artu percekig tanácskoztak összebújva robottranszmissziós csatornájukon keresztül, sokkal gyorsabban, mint ahogy az alapnyelv vagy Artu dialektusa lehetővé tette volna. Aztán Thripio fölegyenesedett, Landóra pillantott, és félrebillentett fejjel dalra gyújtott.

A szobát azonnal betöltötte a hollandi kísérteties jelnek visszhangja - kétségtelenül más volt, de nyilvánvalóan ugyanannak a valakinek a szerzeménye.

- Remek - csapott a levegőbe az öklével vidáman Lando. - Ez a kulcs. A főbejáraton megyünk be. Thripio, Lobot, mondjatok el mindent a Qelláról! Talán rájövünk valamire.

- Lando gazda, bizonyos érthetetlen okokból nincsenek információim a qellák nyelvi szokásairól - szólt Thripio. - De most, hogy már ismerjük a hajó tulajdonosait, vissza kell nekik vinnünk. Az etikett súlyos megsértése lenne, ha meghívás nélkül lépnénk be.

- Azt akarod mondani, hogy nem vagy hajlandó leadni a válaszjelet...?

- Egy pillanat, Lando - szólt Lobot. - Én megnéztem a számomra hozzáféhető információkat, és azt hiszem, megtaláltam az okot, Thripio. A legmegalapozottabb ténynek az tűnik, hogy a qellák több mint százötven éve kihaltak.

- Kihaltak? - lepődött meg Lando. - Azt hiszem, ezt nem varrhatjuk a Császár nyakába. Mi történt velük?

- A Galaktikus Felmérés jelentései szerint - mondta Lobot

- Úgy tűnik, hogy bolygójukba nagyobb aszteroidák csapódtak, és elpusztult az ökoszisztémájuk.

- Hát ennek nincs semmi értelme - ráncolta a homlokát Lando. - Az a világ, ami ilyet képes építeni, mint ez a hollandi, egy-két aszteroidát is hárítani tud - Megrázta a fejét. - Egyik rejtély hozza a másikat.

- Talán minden titokra megoldást találunk a hajó belsejében - szólt Lobot.

Lando arca elsötétült.

- Csak éppen szó sincs "találunk"-ról. Az ezredes csak egy személyt enged fel a hajóra, és nyilván nem első sori páholyülésbe.

- Biztos vagyok benne, hogy ha beszámolunk neki a felfedezésünkről, mindnyájunknak helyet ad - vélte Thripio. - Ez lenne a logikus.

- Hortek csak akkor logikus, ha nem ők vannak fölényben - szólt Lando. - Márpedig azt hiszi, hogy mindig abban vannak.

Járkálni kezdett. A többiek türelmesen vártak.

- Csak egyféleképpen tudhatjuk meg, hogy tényleg ez-e a kulcs - mondta végül Lando. - Máskülönben hihetünk, amit akarunk.

- Egyetértek - felelte Lobot.

- És Pakkpekatt bizonyítékot akar majd. Világos, hogy a számára mi csak felesleges, ám kidobhatatlan poggyászt jelentünk. Nem mondhatnám, hogy eddig túl segítőkész lett volna.

- Nem - felelte Lobot.

Lando lassan bólintott.

- Thripio, Artu, hosszú volt a nap... azt hiszem, már éjszaka lehet. Holnap pedig dolgunk van. Mind a ketten kapcsoljatok le, töltődjetek fel, és futtassatok le rendszeroptimalizálást! Tizenhárom-nulla-nulla órakor kapcsolódjatok be. Akkor még rengeteg időnk lesz.

- Nem kéne előbb értesíteni Pakkpekatt kapitányt, Lando gazda? - kérdezte Thripio.

- Azt majd én elintézem - pillantott Lando Lobotra.

- Rendben, uram. Akkor lekapcsolok - Ezzel a robot szemei kialudtak.

Artu odagördült az energiacsatlakozóhoz, rákapcsolódott, és csippantott egyet, majd az ő fényei is kihunytak.

Lando lehuppant az asztal mellé, és kérdően felvonta a szemöldökét, úgy nézte Lobotot.

- Biztos vagy a dolgodban?

- A mi elméletünk - mondta Lobot. - Úgy helyes, ha mi vállaljuk a kockázatát.

- Hát jó - felelte Lando, és hátradőlt ültében. - Ebben az esetben jobb lesz, ha pihenünk egyet. Holnap igazán érdekes napunk lesz.

Néhány perccel 1300 óra előtt Lando és Lobot elhelyezkedtek a Lady Luck pilótaüléseiben.

- Szerintem legalább tizenkét másodpercig nem tudnak befogni minket - mondta Lando. - Addigra már a senki földjén kell lennünk. A fickó annyira félti a hajóját, hogy nem fognak sietni a vonósugárral.

- Ez meglehetősen nagymértékű gyorsulást kíván. Lando bólintott, de a száját keményen összeszorította.

- Még a végén felhólyagzik miattunk a jó öreg Glorious. Indulás!

A Lady Luck addig hideg motorral repült, parazitaként a cirkáló oldalán, már több mint egy hónapja. Mindezt figyelembe véve Lando különösen alapos rendszerellenőrzést futtatott le a hátralévő percekben, és a hajtóműveket a begyújtás előtti utolsó fázisba hozta.

Pontosan 1300-kor Lando bekapcsolta a hajó komegységét.

- Thripio, megvagy?

- Igen, Lando gazda.

- És Artu?

- Ő is rendben visszakapcsolódott - jelentette Thripio. - Uram, mit szólt az ezredes, amikor közölte vele a híreket?

- Még nem igazán állt készen a befogadására - felelte Lando. - Emlékszel még a tegnapi dalra?

- Természetesen, uram.

- Akkor mind a ketten kapaszkodjatok bele valamibe - és készülj az előadásra!

Ahogy a Lady Luck maga mögött hagyta a dokkgyűrűt, riadók szólaltak meg a Glorious fedélzetén. A yacht a hollandi felé suhant: hajtóművei tüze jól látható volt a híd ablakaiból.

- Mi a fehér... - kiáltott fel Harona hadnagy. - Sparks, hol az ezredes?

- Lent a hármas hangárban, Bijóval és a behatolócsapattal.

- Hívasd fel - vett nagy levegőt Harona. - Lady Luck, itt a Glorious! Forduljanak vissza, és szálljanak le! Ha nem térnek vissza azonnal, a fegyverrendszerekkel mozgásképtelenné tesszük önöket!

- Jobb lesz, ha átgondolja ezt egy kicsit, hadnagy - felelte Lando. - Jó kis lézertűz a hollandi mellett, mi? Ne feledkezzen meg a Boldheartról!

Harona sóhajtott.

- Tábornok, mi a bánatot csinálnak maguk ott kint?

- Kutatásokat végzünk - felelte Lando. - Én a maga helyében felvenném az egészet.

- Forduljon vissza, tábornok! Ez az utolsó figyelmeztetés. Ebben a pillanatban a hidat elöntötte a hollandi sipító éneke.

- Követés! Távolságmérés! - kiáltotta Harona.

- Tizenegy kilométer, gyorsan közeledik.

- Vonósugarat neki!

- Kezdheted, Thripio - modnta Lando feszült arccal. - Ne várj rám! Használj minden lehetséges csatornát!

- Rendben, Lando gazda. Nagyon örülök, hogy az ezredes engedélyezte az elméletünk kipróbálását.

- Nem vitatkozott - felelte óvatosan Lando. - Egy, kettő... rajta!

Egy szívdobbanásnyi szünet sem volt a hollandi adásának vége és Thripio dalának kezdete között. Lando fékezett, és lélegzetvisszafojtva figyelte a kronométeren a másodperceket.

- Ez aztán az izgalom - szólt Lobot. - Köszönöm, hogy elhozott.

- Amennyire tudom, a halál is izgalmas - csóválta a fejét Lando. - Mindig a legfurább időpontokat választod ki. Mi a tiltómező státusza?

- Be van kapcsolva.

Lando a műszerekre pillantott.

- Hol az a vonósugár? Nem lehetnek ennyire lassúak. Mi a fene történik?

Lobot oldalra pillantott és azt mondta:

- Működik egy másodlagos pajzs is. A vonósugár nem tud áthatolni rajta.

- Micsoda? - hüldezett Lando. - A hollandi véd minket?

- Igen - felelte Lobot. - Úgy tűnik, ez a helyzet. Felismert minket. Otthagytuk az ezredes armadáját, és csatlakoztunk a qellákhoz.

TIZEDIK FEJEZET

Az Ötödik Flotta coruscanti indulásának reggelén sötétkék, buboréktetjű sikló érkezett Ackbar admirális lakosztályának kapuja elé. Csak rövid időre lassított le, aztán az ellenőrzés után suhant tovább a ház felé.

Ott már parkolt egy jármű: egy karcsú szárnyú poranji orbitugró - a Coruscanton engedélyezett legkisebb űr-felszín hajó, a csillagokról álmodozó gyerekek vágyálma. Az a felnőtt sem szakadt még el a csillogó álmoktól, aki kiszállt a siklóból. A korai óra és a ránehezedő terhek dacára A'baht tábornok megállt egy pillanatra, hogy megcsodálja a poranji ugrót, mielőtt az ajtóhoz lépett volna.

Rövid fénypászma vetült a fűre, ahogy Ackbar beeresztette vendégét. A világosságnál jól látszott, milyen fáradt és boldogtalan A'baht tekintete.

- Beljebb, Etahn - állt el Ackbar az ajtóból. - Köszönöm, hogy eljött. Tudom, hogy máshol is várják, de nem tartom fel soká.

- Nem tudom, mi olyanról lehet szó, amit nem lehetett volna holón elintézni - morgott A'baht. - Már két órája a keleti kikötőben kéne lennem.

- Biztos vagyok benne, hogy az Ötödik Flotta megvárja, tábornokom - vezette be a házba A'bahtot Ackbar. - És szerintem nem is fogja megbánni az itt töltött időt.

- Nem bánnám, ha lenne. Már útban kéne lennem az Intrepid felé.

- Mielőtt elmegy, még szeretném, ha találkozna valakivel - tartott Ackbar egy kerek belső szoba felé.

- Furcsa időpont társadalmi eseményekhez - jegyezte meg A'baht.

- Nem véletlen - felelte Ackbar. Egy férfi állt fel egy kényelmes székből. - Etahn, hadd mutassam be neked Hiram Draysont.

- A chandrilai Hiram Drayson? - kérdezte A'baht, és nem tudta, hogy tisztelegjen-e, vagy inkább megszorítsa a feléje nyújtott kezet.

- Valaha az voltam - mosolyodott el Drayson.

- Hallottam már önről, uram. De nem tudtam, hogy még mindig a Coruscanton van.

- Hagyjuk ezt az uramozást meg a tisztelgést - mondta Ackbar. - Ez a találkozó nem hivatalos.

- Jó - mondta A'baht. - Miről van szó?

- Etahn, Hiram az Alfa Kék vezetője. Hallotta már ezt a nevet?

- Nem.

- Az a jó. Nem is hallhatta mostanáig - felelte Ackbar. - Hiram és az Alfa Kék a flotta hírszerzésén belül dolgoznak, és egyben azon túlmenően is. Van egy alapszabályuk, ami elkülöníti egymástól a háborút és a politikát, és amiben magukra vállalják azokat a feladatokat, amelyek az udvarias társadalmon kívüli tevékenységet igényelnek.

- Diplomatikus megfogalmazás - mosolygott Drayson.

- Hiramnak van némi közölnivalója - folytatta Ackbar. - Én a helyében nagyon odafigyelnék rá. Nekem magamnak is hasznomra volt már ez a múltban - Biccentett Drayson-nak. - Én pedig hadd kívánjak most jó éjszakát.

- Hová megy? - hüledezett A'baht.

- Ez a beszélgetés nem való az én fülemnek - felelte Ackbar. - Elmegyek a vízoszlopomba aludni, hisz jó késő van már.

A'baht nézte, ahogy Ackbar kimegy, majd Draysonhoz fordult.

- Az az érzésem, hogy az ön bemutatkozása még annál is fontosabb, mint amilyen megtisztelő.

Drayson nevetett.

- Ez azt jelzi, hogy Ackbar feltétlenül megbízik önben, és ez nem kis bók. De nem tagadom, az ilyesfajta bemutatások sok embert fosztanak meg a nyugodt álom áldásától.

- Igaz. Miről lenne szó?

- Az ön útiterveiről - felelte Drayson. - Jöjjön, üljünk le.

- Hónapok óta próbálok valamit kiépíteni a Koornacht Ködben - kezdte Drayson. - Még nekem sem ment könnyen - mosolyodott el önelégülten. - A kereskedők elmennek ugyan a Köd határáig, de a Ligához tartozó belsőbb világok már más lapra tartoznak. A yevetháknak szemlátomást egyszerű módszerük van a határsértők kezelésére - helyben kivégzik őket. Az igazát megvallva ez már önmagában is aggasztó.

- Szeretik a háborítatlan magányt.

- Talán egy kicsit túlságosan is - vélte Drayson. - Ami egybevág az alkirály itteni viselkedésével. A yevethák a hajójukon maradtak, és az alkirály is csak Leiával érintkezik pár óra erejéig. Nem lehet tudni, hogy tízen vagy ezren vannak abban a hajóban...

- Szóval ön sem bízik bennük.

- Nem, nem bízom - felelte Drayson. - Biztos vagyok benne, hogy Nil Spaar hazudik Leiának. Az alkirály nagy játékos. Még nem egészen jöttem rá, mi az a játék, amit játszik, de azt már most meg tudom mondani, hogy a hazugságai túlmennek a szokásos diplomáciai trükkök határain. Egy dolgot biztosan tudok: ők gyorsabban ismernek ki minket, mint mi őket. Ez megint csak aggodalomra ad okot.

- Tehát ön szerint tanulmányoznak minket.

- Ostobák lennének, ha nem tennék, és én egyáltalán nem tartom őket ostobának - szólt Drayson. - Annak a yevethai hajónak hozzáférése van a köztársasági hipernethez és a bolygó N-I csatornáihoz az érkezése második napja óta. Az alkirály pedig korlátlanul hozzáfér az államfőhöz. Mi pedig közben azt sem tudjuk pontosan, hogy hány világa is van a Ligának, mik ezek és hol vannak. Teljesen ki vagyok rekesztve a dolgokból, és ehhez nem szoktam hozzá.

- Ezért beszélget most velem, és nem a hercegnővel?

- Többek közt - felelte Drayson. - A másik ok az, hogy ön harminc hajóval megy ki a terepre, Leia pedig nem.

- Tud mondani valamit arról, hogy valószínűleg mit fogok találni?

- Valamicskét. Több olyan világ is van a Köd peremén, amit nem yevethák laknak - szólt Drayson. - A határ mentén van egy jelentős kubaz kolónia, két kisebb morath bányatelep és egy h'kig szektakommuna, ami egy vallási konfliktus miatt hagyta el a Rishiit. Egy kissé beljebb van egy corasgh telep, amit a Birodalom létesített majd hagyott el, van egy droidirányítású birodalmi gyárfarm, hasonlóképpen elhagyatottan - szabad prédájaként mindenkinek, aki elmerészkedik oda.

- A droidok továbbra is vetnek, aratnak?

- Igen. Ha valaki leszáll a rakodódokkokba, a droidok kérés nélkül is telepakolják a hajóját - magyarázta Drayson. - Ezek az újdonságok derültek ki a szektor utolsó általános felmérése óta. A felmérés alapján van még legalább öt értelmes faj a Ködben, melyek közül még egyik sem ért el a hiperűri utazás szintjére. Némelyik még a repülést sem ismeri.

- Nem túl valószínű hely egy fontos birodalmi hajóműhely számára.

- Főleg, hogy a yevetha világok a közelben vannak.

- Gondolja, hogy náluk vannak a hajók?

- Példátlan hanyagság lett volna a Császár részéről, ha hagyja - felelte Drayson. - De kizárni nem lehet.

- Jó lenne biztosra tudni.

- Ugye? De sajnos nem tudjuk. Nagyobb esély van rá, hogy maga jön rá és mondja el nekem, mint fordítva - Drayson megdörzsölte a szemét, és beletúrt rövid fekete hajzatába. - De gondolkodom valamin. A yevethák az általános felmérés idején jutottak el a bolygóközi űrutazásig. Nagyon intelligensek, jó technikai érzékük van, büszkék magukra, de nem jelentenek fenyegetést senkire.

- És akkor jön a Birodalom.

- És munkába fogja a yevethákat a birodalmi hajóműhelyekben, olyan hajók mellett, amelyek hatalmas lépésekkel a yevethák által addig ismert technika előtt járnak. A yevethák akár megszereztek egy-két hajót a Birodalomtól, akár nem, mindenképpen megtanulták az építésük módját.

- Tehát létrehozhatták a saját Fekete Flottájukat.

- Valóban - felelte Drayson. - Milyen jó a memóriája, tábornok?

- Miért?

- Meg szeretnék tanítani önnek egy kódot - felelte Drayson. - Ha ezzel a kóddal kezd egy üzenetet, akkor az az üzenet közvetlenül hozzám fog jönni, a flotta főhadiszállás közbeiktatása nélkül. Ha pedig én üzenek magának, az is így lesz rejtjelezve.

- Nem tetszik ez nekem - ráncolta a homlokát A'baht. - És maga sem tetszik, admirális. Ha nem Ackbar ajánlotta volna, kételkednék a megbízhatóságában. Így csak az ítélőképességében kételkedhetem. Szükség van erre az egészre? Miért konspirálnék magával arra, hogy eltitkoljak információkat az elnök vagy a flottaparancsnokság elől?

- Hadd feleljek a kérdésére egy másik kérdéssel. Bízik ön Leia ítélőképességében az alkirállyal és a yevethákkal kapcsolatban?

A'baht elfordította a tekintetét, és nem szólt semmit.

- Hát ezért - folytatta Drayson. - A kód célja nem az, hogy bármit is elrejtsünk. Épp ellenkezőleg - azt biztosítja, hogy ön megkapja a szükséges információkat, és minket is el tudjon látni olyan adatokkal, amelyeket máskülönben kiszűrnének a közvetítők előítéletei.

A'baht nagy levegőt vett, aztán felsóhajtott.

- Szóval ez az igazi oka ennek a találkozásnak.

- Csak az egyik oka - felelte Drayson. - Szeretném, ha mindene meglenne, amire szükséges van ehhez a feladathoz, tábornok. Azt szeretném, ha ön és az emberei a legnagyobb éberséggel csinálnák végig ezt a küldetést. Szeretném, ha fel lenne készülve a csapásra, ami esetleg jön. Szeretném, ha úgy jönne vissza, hogy egyetlen fegyvert sem sütöttek el. De ha mégis erre kerülne sor, azt akarom, hogy tudják, ki ellen vannak és miért.

- Ennyi az egész? Már várnak rám.

- Nem - felelte Drayson. - Van még valami. Úgy tudóm, ismeri Kiles L'toth-ot, az asztrografikai kutatóintézet társigazgatóját.

- Együtt szolgáltunk a dorneiai flottánál.

- De még barátok is voltak. Talán lekötelezettje is önnek.

- Most már biztos, hogy maga nem tetszik nekem. Túl sokat tud.

- Nem maga az első, aki ezt mondja vagy ezt gondolja - felelet Drayson.

- Ennél jobb válaszra vártam, admirális. Mi köze ehhez Kiles-nak?

- Még semmi - szólt Drayson. - Csak éppen úgy gondoltam, hogy maga és Kiles már rég nem beszélgettek. Kár, hogy olyan kevés a kapcsolat a flotta és a civil szolgálat között. Mintha két teljesen külön világ lenne.

A'baht hangja növekvő dühről árulkodott.

- Beszéljen egyenesen! Mire akar kilyukadni?

- Az intézet messze van a flottairodától és a palotától - mondta Drayson. - És körülbelül épp ilyen messzire a Szenátustól meg a belső köröktől. Jó lehet úgy dolgozni, hogy nem liheg valaki állandóan az ember nyakába. Jó lehet csak végezni a munkánkat anélkül, hogy valaki minden lépésünkbe belekötne. És ők megkapnak mindent, amire szükségünk van... egy egész flottányi asztrográfiai és felmérő hajót.

A'baht szólni sem tudott.

- Talán fel kéne hívnia, mielőtt elindul - ajánlotta halkan Drayson.

A'baht tekintete megkeményedett.

- Nem kedvelem magát, uram - morogta végül.

- Nem is kell kedvelnie.

- Talán nem - felelte A'baht, majd némi habozás után azt mondta: - De talán mégis megtaníthatná nekem azt a nyavalyás kódot.

- Kiles!

- Etahn? Hogy jut eszedbe ilyenkor hívni?

- Be szeretnék hajtani egy adósságot - felelte A'baht.

- Állok rendelkezésedre - nyúlt Kiles önkéntelenül a jobb lába csonkjához. - Már rég esedékes lett volna. Mire van szükséged?

- Hány hajót tudnál összeszedni anélkül, hogy feltűnést keltenél?

- Mikorra?

- Most azonnal.

- Hát... talán hatot. Esetleg hetet-nyolcat, attól függően, hogy hová kellenek.

- A Farlax szektorba.

- Aha. Ott most nincsenek nagyok. Legfeljebb hatot tudok összeszedni anélkül, hogy felvernék álmából egy csomó embert - ami, ugye, eléggé feltűnő lenne.

- Akkor az a hat is elég lesz - felelte A'baht. - Kiles, kérnék még egy friss felmérését a Koornacht Ködről és közvetlen környezetéről. A régi adatok már nem jók. Azt nem mondhatom meg, miért...

- Nem is kérdeztem.

- Még hivatalos megkeresést sem tudok adni.

- Magamtól is rájöttem, hogy nem hivatalos a dolog - felelte L'toth. - Tudod, Etahn, a dolgok nem változnak odakint ilyen gyorsan.

- Ami miatt én aggódom, az épp elég gyorsan változik - szólt A'baht.

- Akkor nem hajózás érdekel.

- Nem. Hanem a kis zászlócskák... a ki, a mi, a hol.

- Kockázatnak lesznek kitéve az embereim?

- Nem tudom, Kiles. Csak azt tudom, hogy ha esetleg így lenne, akkor életük legfontosabb feladatát végezték.

- Jól van - felelte Kiles. - Ezt még el tudom fogadni.

- Tudod, hogy ha lehetne, a saját embereimet vinném.

- Persze. Ismerlek ennyire. Utálsz bárkitől is segítséget kérni. Már kezdtem azt hinni, hogy életem végéig cipelem majd a tartozásomat.

- Hát most a segítségedet kértem, Kiles.

- Meg is kapod. Azonnal átirányítom a hajókat.

- Köszönöm.

- Sok szerencsét, Etahn - mondta L'toth. - Vigyázz magadra. Jobban, mint ahogy én vigyáztam.

Az Ötödik Flotta orbitális pályán parkírozott a 90-es Keleti Zónában. A hely közvetlenül a Coruscant bolygópajzsán túl volt, de rá lehetett látni arról a hatalmas katonai állomásról, ami kiszolgálta, és amelyen átáramlott az ellátmány és a legénység.

Ahogy közeledett az indulás ideje, nem volt érzelgősség, ceremónia egyik oldalon sem. A könnyes, őszinte búcsúk már lezajlottak a Keleti Kikötőben, a Nyugati Kikötőben és az Új Kikötőben, sokszor már napokkal ezelőtt. Már majdnem mindenki és minden a fedélzeten volt.

Csak a szabadságról utoljára visszahívottak hajói emelkedtek már a felszínről az állomás felé. Csak a legutolsó készletek utaztak az állomás és a Flotta közt legyekként röpködő teherszállítók gyomrában.

- Jöhettél volna nélkülem is - bámult ki Skids aggodalmasan az Imperious hordozó ablakán.

Tuketu lazán végigvetette hosszú tagjait az apró üléseken.

- Egy fenét - felelte könnyedén. - Én nem teszek egy lépést sem a lövészem nélkül.

- Mind ketten fekete jelzést fogunk kapni. Még jó, hanem vesznek le minket a repülőbeosztásról.

- Eddig egész szerencsések voltunk, nem?

Skids a fejét csóválta. Csak félfüllel figyelt a társára.

- Mindent percre pontosan ki kellett számítanom - hogy pontosan mikor kell eljönnöm Noriától az Új Kikötőbe. Honnan tudhattam volna, hogy az a Duraka-banda épp most lép akcióba?

- Sehonnan, Skids. Úgyhogy ezen ne is törd a fejed.

- A rendőrség egy madarat se engedett felszállni majdnem tizenegy órán keresztül, amíg el nem kapták őket. Surtsey felé kellett jönnöm, fel tudod ezt fogni? Előbb kapnak el a zsaruk egy négylábú ékszertolvajt, mint hogy rendbentartsák Surtseyt...

- Ott van - mutatott ki az ablakon Tuketu.

- Mi? Hol? Ja, igen. Mindjárt megérkezünk - rogyott le Skids egy üres székbe. - Gondolod, hogy Hodót felnyomták szakaszvezetőnek? Akkor már inkább Hodo legyen, mint Miranda. Nem tudom, te hogy vagy vele...

- Skids...

- Tessék?

- Ne hablagyolj összevissza!

- Mi? Ja, jó. Igazad van. Abbahagyom - hunyászkodott meg Skids. - Csak éppen olyan rossz érzéseim vannak. Nem tudom elhinni, hogy megtörtént. - Az órájára pillantott. - Majdnem tizenkét órás késés! A kapitány be fog gyömöszölni minket egy kishajóba, célpontnak a lőgyakorlatra. Legközelebb ne várj meg, feljövök egyedül...

Han Solo tábornok a Glorious felé tartó komp fedélzetén boldogtalanul igazgatta merev tartású egyenruháját, hogy valamivel kényelmesebben érezze magát. Az elmúlt két hónap rendszeres családi étkezéseinek köszönhetően felszedett magára egy-két kilót, ami szintén nem javított a helyzeten. Szinte hallotta Leia hangját: "Elképesztően csinos vagy, drágám. A fejed nem érzi jól magát az egyenruhában, nem a tested." Han sóhajtott egyet, és kinyitotta a zsilipajtót.

Egy fedélzeti tiszt várta.

- Hadnagy - szólt Han. - Kérek engedélyt a fedélzetre lépni.

- Engedélyt megadom. Üdvözlöm a fedélzeten. Nem tudtam, hogy ön is meglátogat minket, uram.

- Nem látogatóba jöttem - ereszkedett le Han méltóságteljesen a létrán. - Magukkal tartok az úton. Hozassa le a csomagomat, és vitesse vissza a kompot valakivel, rendben?

- Igenis, uram, azonnal. - A hadnagy meglepetése hamarosan annak a kissé áhítatos buzgóságnak adta át a helyét, amit Han már jól ismert, de elfogadni sosem tudott.

- Kár, hogy nem a Falcomon jött fel, uram. Szívesen megnéztem volna.

- Én is jobban örültem volna - felelte Han. - Hol van A'baht tábornok?

- Még nincs a fedélzeten, uram, de minden percben várjuk. Morano kapitány az ügyeletes a hídon. Szívesen odakísérem hozzá.

Han kutatóan körülnézett a hangárban, felmérte a készleteket.

- Jól felpakoltak - jegyezte meg végül.

- Igen, uram. A kapacitáson felül. Ma reggel még felvettünk plusz fél tucat E-szárnyút. De azért nem olyan vészes, elférünk.

- Gondoskodjanak róla, hogy a gépek gyorsan is fel tudjanak szállni - szólt Han. - Ez számít a legtöbbet.

- Igen, uram. Elkísérjem a hídra?

- Egyelőre elég, ha megmutatja, hol a szállásom - húzott egyet Han az inge gallérján. - Ja, és szóljon, ha A'baht tábornok megérkezik.

Han félmeztelenül hevert a priccsen a valamikori hajóorvosi kabinban. Az inge szépen felakasztva lógott, a cipője az ágy végébe volt ledobálva.

Hosszú volt a nap, és Han aludni vágyott, a hajó azonban a Szabvány Idő szerint élt, ami nyolc óra eltérést jelentett a Császárvároséhoz képest. Han tapasztalatból tudta, hogy úgy lehet a legjobban alkalmazkodni, ha tovább nyújtja a napját. A biztonság kedvéért égve hagyta a világítást, nehogy elaludjon. Testének azonban jól esett a nyugalom, szeme nem állta a fényt, elméje pedig megkönnyebbülést kívánt a nyugtalanító gondolatok után. Semmi sem tűnt jónak - távol lenni Leiától és a gyerekektől, egyedül elindulni, Luke és Csubakka nélkül, képtelenül nemet mondani Leiának. Han úgy érezte, hogy elvesztette azt a függetlenséget, ami valaha a legnagyobb kincse volt, és a legrosszabb az egészben az, hogy magától adta fel.

Nem. A legrosszabb az volt, hogy itt van egyedül, és már nem tudja élvezni. Rosszul esett a magány. Han az arca elé húzta a karját, és megpróbált mindent eltüntetni.

Egy idő után sikerült is neki.

A'baht tábornok korához képest figyelemreméltó rugalmassággal szökkent ki a poranji ugróból.

- Tábornok! - szólította még a fedélzeti tiszt. - Jó, hogy látom, uram. Morano kapitány az alegység-kapitányokkal értekezik, a helyettes van a hídon.

- Köszönöm - ugrott le A'baht, és a kis gépre bökött. - Valahová kötözzék le, jó, Marty? Kölcsönhajó, de nagyon megszerettem.

- Igenis, uram. Meglesz.

Volt valami furcsa a fedélzeti tiszt viselkedésében - talán a hangja, a szájtartása? A'baht csak akkor kezdett valamit sejteni, amikor elindult a kijárat felé. A hangár személyzete ugyanis abbahagyta a munkát, és bámulni kezdte őt. Többek arcán gyászos sajnálkozás vagy bosszús aggodalom látszott.

- Marty, mi folyik itt?

A fedélzeti tiszt nyelt egyet.

- Uram, Han Solo tábornok érkezett meg néhány órája...

- Nocsak - mondta elgondolkodva A'baht.

- Én azt hittem, hogy csak futó látogatásra jött, de a kapitány elszállásolta Dr. Archimar szobájába.

- Nocsak.

- Én... tábornok úr, az a hír járja, Solo azért jött, hogy átvegye a flottát.

- Ha így van - felelte nyugodtan A'baht -, akkor Morano kapitány rossz szobát adott neki. Hol van most Solo tábornok, Marty?

- Megkeresem önnek. Kérte, hogy értesítsem, ha ön megérkezik, uram.

- Keresse csak meg - bólintott A'baht. - De hadd adjam át neki én az üzenetet.

A fedélzeti tiszt aggódó arcán halovány mosoly derengett fel.

- Igenis, uram!

Han csak akkor vette észre, hogy elaludt, amikor valami éles zaj magához térítette. Hirtelen ült fel, és egy magas, egyenruhás dorneriait pillantott meg maga előtt. A fickó arcán látszott, hogy több mint száz éves. Az egyenruhája jelzései szerint A'baht tábornok volt.

- Solo - kezdte A'baht. - Azt beszélik a hajón, hogy maga jön, és én megyek. Elmondaná, mi ez az egész?

- Fogalmam sincs, miről beszél. - Han kilógatta a lábát az ágy széléről, és az inge után nyúlt. Félig alvó állapotában csak harmadszorra sikerült megkaparintania. - Ön az Ötödik Flotta parancsnoka. Semmi sem változott.

- De hát maga itt van - dőlt a falnak A'baht. - Már ez is változás!

Han belerázódott az ingébe, és küszködni kezdett a gombokkal.

- Na ne mondja. Nézze, tábornok, tudom, hogy púpnak se kellek a háta közepére, és az igazat megvallva én sem örülök, hogy itt kell lennem. Talán ha ezen az alapon némi teret hagyunk egymásnak, nem is lesz olyan rossz ez a dolog.

- Úgy látom, túl sokat tételeztem fel magáról a híre alapján - mondta A'baht.

- A dorneaiak között egy férfinak tudnia kell, hogy mikor rakja le a gyerekét, és fogjon helyette fegyvert. De hogy szégyenszemre az asszonya küldje...

- Engem aztán nem érdekel az ilyesmi - bosszankodott Han. - És maga se éppen egy zsebcirkálóban indul egyedül a Halálcsillag ellen.

A'baht elnevette magát.

- Legalább azt tudja még, hogy kell visszavágni! Láthatnám a parancsait?

- Nem volt idő a formalitásokra - gyűrögette be Han a nadrágja derekába az ingét. - Nézze, én nem vagyok diplomata... kérdezzen meg bárkit. Próbáljunk egyenesen beszélni, és lássuk, mire jutunk vele. Én nem azért vagyok itt, hogy magát helyettesítsem. Fogalmam sincs, hogyan kell egy ekkora sereget vezényelni, és nem áll szándékomban kontárkodni.

- Ez remek. De akkor miért van itt?

- Most talán én becsültem túl magát. Azt hittem, hogy magától is rájön.

- Nem élvezem a hercegnő feltétlen bizalmát.

- Én viszont igen. Úgyhogy ha én azt mondom, hogy minden rendben van, akkor el fogja hinni.

- Nem, ennél többről van szó - felelte A'baht. - Én ugyan nem bírom a hercegnő teljes bizalmát, de nem tudott ürügyet találni arra, hogy leváltson. Ha nem azért van itt, hogy a helyemre lépjen, akkor nyilván azért jött, hogy megkeresse neki ezt az ürügyet.

- Azért vagyok itt, hogy maga ne tegyen semmiféle ostobaságot - felelte Han. - Ha kiderül, hogy ehhez nincs szüksége a segítségemre, én csak örülök. Majd játszom egy kis barlazt a tornateremben, vagy végre kialszom magam.

- A hercegnő továbbra is tart egy incidenstől a yevethák-kal.

- Így is lehet mondani.

- Talán inkább a yevetháktól kéne tartania - vélte A'baht. - Szívesen hallanám az ön véleményét a Fekete Kard flottájáról.

- Ez kívül esik az én hatáskörömön - felelte Han.

- És még maga nem diplomata...

Han elvigyorodott.

- Lehet, hogy Leia rosszabb hatással van rám, mint gondoltam.

- Talán azért még maradt magában elég a katonából...

- Én soha, de soha nem voltam katona, tábornok, és nem is vagyok az, még akkor sem, amikor ez van rajtam - csippentette össze Han az egyenruha elejét. - Túl független gondolkodású vagyok, sosem volt erősségem a parancsteljesítés. Én felkelő voltam.

- És most mi?

- Most... azt hiszem, hazafi vagyok. Már ha hazafinak lehet nevezni azt, aki szerint az Új Köztársaság kenterben veri a régi Birodalmat.

- Jó - felelte Ackbar. - Akkor a hazafi Han Solót kérem meg arra, hogy osszameg velem a véleményét arról, miért megyünk ezzel a hajóval Hatawára és Farlaxra.

- Rendben - szólt Han. - Ha ki tudja várni, amíg mind a ketten fel nem ébredünk egy kissé.

- Tudok várni, ha nem is sokat - válaszolta A'baht. - Evett már?

- Amióta felszálltam, nem.

- Akkor jöjjön a tiszti étkezőbe, és együnk valamit, amíg Morano kapitány elvégzi az első ugrást. Remélem, bírja a gyomra a hiperűrt meg az evést együtt.

- Persze - felelte Han. - Kedves magától. Csak előbb hadd keressem meg a cipőmet.

- Ez nem annyira nagy kedvesség - szólt A'baht.

- Csakugyan? Újonc a szakácsa?

A'baht elmosolyodott.

- Mivel ön a rangidős - és főleg mivel ön Han Solo -, a jelenléte probléma a számomra a legénység szempontjából. Ha beleegyezik, akkor a jelenlétét a küldetés fontosságának hangsúlyozására fogom felhasználni, és a negatívból pozitívat csinálok. Ha pedig az én vendégemként látják a fedélzeten, ez jobban elnémítja majd a pletykákat, mint bármiféle hivatalos bejelentés.

Han bólintott.

- Akkor menjünk. Nem azért jöttem ide, hogy megnehezítsem a dolgát.

Pontban 2440-kor - a paratekercsek és a dorneai brandy között - az Ötödik Flotta átugrott a Hatawa szektorba. Elkezdődött Ayddar Nylykerka Fekete Kard flottájának keresése.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Mire Pakkpekatt tábornok hozzájutott egy kommunikációs állomáshoz, a Lady Luck alig két kilométerre járt a hollanditól, és egyre közeledett - nyilvánvaló volt, hogy még pár perc, és odaér. A látványtól teljesen felborzolódott Pakkpekatt taraja, és a nyaka is bevörösödött - ilyennek még senki nem látta a hídon.

- Calrissian, maga megőrült - mondta Pakkpekatt jeges önuralommal. - Nem csak a megbízatását fogja elveszíteni, ezt garantálom.

- Ezredes, ezt ígéretnek veszem arra, hogy mindent elkövet az életben tartásomra addig, amíg ki nem élheti rajtam a dühét. A flotta szabályzata szerint hullát nem lehet hadbíróság elé vinni.

- Mást viszont lehet csinálni velük - felelte Pakkpekatt hideg mosollyal. - De amíg él, nyilván szívesen tenne vallomást.

- Örömmel - szólt Lando. - Az a döntése, amellyel kizárt minket a behatolócsapatból, nem csak Bijo és az emberei életét sodorta veszélybe, de az egész küldetést is. És a tegnapi viselkedése a megbeszélésen meggyőzött arról, hogy sosem tulajdonítana semmi jelentőséget annak, amivel mi állunk elő.

- Engem akar okolni a saját meggondolatlanságáért? - dühöngött Pakkpekatt. - Maga semmivel nem állt elő. Pedig nyilvánvalóan úgy jött ide, hogy rendelkezett titkos információkkal a hajóról, de ezt tagadta, és előlünk is elrejtette.

- Titkos információkkal? Miről beszél, ezredes?

- Ezzel az erővel be is vallhatta volna. Maga az, aki tudta, hogy a behatolócsapat veszélyben forog. Maga tudta, hogy a célpont viszontjelet kér, aminek már a birtokában is volt!

- Ezredes, maga nem tudja, mit beszél. Nekem csak egy sejtésem volt arról, hogy hogyan gondolkodtak a hajó készítői, és csak így tudtam kipróbálni a sejtésemet.

- Azt akarja elhitetni velem, hogy egy sejtés alapján teszi kockára a hajóját és az életüket?

Lando elnevette magát.

- Maga még nem szabakozott velem, ugye, ezredes? Márpedig ha sokat akar nyerni, akkor fel kell készülnie a nagy veszteségre is. Egykredites téteken még senki sem gazdagodott meg.

- Remélem, élvezi a kisded játékát, tábornok. Csakhogy én mindig is becstelenségnek tartottam a kártyák rejtegetését.

- Ezredes, nekünk nem volt semmiféle titkos információnk. Egyszerűen csak véletlenül jó helyen néztünk bele a birodalmi archívumokba, és még épp időben. Most már benne vagyunk, és amíg itt vagyunk, megteszünk mindent, amit lehet. Mennek már a felvevők?

Pakkpekatt némította a mikrofont, és a műveleti tiszthez fordult.

- Van felvételünk arról a jelről, amivel a Lady Luck bejutott a tiltott zónába?

- Van, uram.

- A D-89-es vonósügara elég erő ahhoz, hogy megtartsa a Lady Luckot?

- Igen - felelte megvetően a tiszt. - Egy ilyen civil kis kéjhajót...

- A tiltómező fenn van?

- Igen, uram, működik.

- Akkor szedjék le azt a jelet, és álljanak készen arra, hogy a kishajóval kihozzák őket onnan! - Pakkpekatt visszafordult a mikrofonhoz, és újra bekapcsolta. - Mindent elkövetünk - mondta. - De a rendszerek éppen kalibrálás alatt álltak az akció előtt, és még nincsenek teljesen készen. Nem tudnának megállni ott, ahol vannak? Csak egy pár percre.

- Azt hiszem, megtehetjük. De remélem, nem akarja beküldeni utánunk a behatolócsapatot - figyelmeztette Lando.

- Már beszélgettünk idebenn a dologról, és úgy véljük, hogy a kulcs esetleg nem fog másodszorra is működni.

- Nem, semmi ilyesmit nem tervezünk - felelte Pakkpekatt.

- Csak várjanak egy kicsit - Megszakította a vonalat. - Készen állnak?

- Igen, uram.

- Akkor kezdjék!

Amióta visszajött a hollandi mellől, a D-89-es alakzatban haladt a Gloriousszal, várva újabb feladatát, amikor is majd hosszútávú felvételeket készít a behatolócsapat tevékenységéről. Amikor hajtóművei egyszercsak életre keltek, alig pár kilométerre volt a hollandi biztonsági zónájától.

A D-89 még mindig gyorsult, amikor a hollandi rákiáltott - a jelet a Lady Luckon és a Gloriouson is lehetett hallani.

Lobot volt az első, aki rájött a dolog okára.

- Egy másik hajó közelít a hollandihoz.

Thripio szinte ugyenebben a pillanatban mondta:

- Lando gazda, ez nem ugyanaz a szekvencia!

- Tudom - felelte Lando. - Hallom. Ajjaj! Tartottam tőle, hogy meg fog próbálkozni vele...

A hollandi jele végetért, és elkezdődött a válasz, amit a Glorious küldött a D-89-en keresztül. De mielőtt még befejeződött volna, vad kék fény izzót fel a hollandi elejénél.

- Kapaszkodjatok! - rikkantotta Lando, amikor meglátta. A konzol felé vetette magát, hogy teljes energiára kapcsolja a pajzsokat - de a keze még nem érte el a kapcsolót, amikor a pilótafülkét fény árasztotta el, olyan erővel, hogy Thripio is összerezzent. Olyan hideg volt ez a fény, hogy Lando beleborzongott. Féltucat riasztó szólalt meg egyszerre, mintha a yacht maga is felkiáltana meglepetésében.

De a hatalmas kakofóniából is kihallatszott Artu átható sikolya.

A Glorious hídjáról az egész csak egy másodpercnek tűnt, egy szívdobbanásnak. Azok, akik éppen a konzoljukra pillantottak, le is maradtak róla. Amikor elakadó lélegzettel felkapták a fejüket, már csak gyorsan szétterjedő hordalékfelhőt láttak a cirkáló és a hollandi között.

A kék izzástól hirtelen fényes lett a hollandi a képernyőkön. Aztán három energiasugár csapott ki a hajó farkából, mind ugyanabba az irányba. A sugarak összefutottak, és a találkozási pontban apró, de látványos robbanás keletkezett.

Ugyanekkor a D-89 összes adása megszűnt.

A fénynyalábok aztán éppoly gyorsan elenyésztek, mint ahogy keletkeztek, és csend lett. A hollandi ismét visszasüppedt az űr homályába, csak a szállongó törmelék apró másodlagos robbanásai látszottak itt-ott.

- Mi van a Lady Luckkal? - kérdezte halkan Pakkpekatt a követőttechnikust, aki még az események hatása alatt állt.

- Ööö... nem látunk át a felhőn, amíg szét nem oszlik. De a Marauder látja őket.

- Milyen érdekes - egyenesedett fel Pakkpekatt.

- Ezredes, Hannser kapitány a Maraudenől instrukciókat kér!

- Mondja meg neki, hogy várjon! - fordult a híd ablaka felé Pakkpekatt. - Kérem a támadás visszajátszását félsebességen! Mindenki figyeljen! Lássuk, mit tudunk meg a tábornok új barátairól!

Lando egyenként elhallgattatta a riasztókat - a sugárzásriasztót, a közelségi riasztót, az érintkezési riasztót, a rendszerriasztót, az anomália-riasztót. A hajó épnek, mi több, teljesen sértetlennek tűnt.

- Ez meg mi volt?

- Nyolc kilométerre mögöttünk robbanás történt - közölte Lobot. - Azt hiszem, a qella fegyvertechnológia demonstrációját láthattuk.

- Szentséges tengerészkirálynő...! Ugye ez nem a behatolóhajó volt, Lobot?

Lobot rákapcsolódott a Glorious egyik titkosítatlan processzorára.

- Nem. A D-89-es robothajó volt. Senki sem tartózkodott a fedélzeten.

- Hála a csillagoknak! - Lando megérintett egy gombot: jelzett a cirkálónak. - Ezredes, egy nap talán rá fog jönni, hogy nem kéne elengednie a füle mellett azt, amit mondok.

- Ha egyszer majd elkezdi nekem az igazságot mondani, tábornok, örömest meghallgatom.

- Az igazságot?

- Igen, az igazságot - vicsorogta Pakkpekatt. - Talán mindjárt kezdhetné azzal, hogy kinek dolgozik, mi van a célhajó belsejében, és miért lett maga a Köztársaság árulója. A hollandi magához engedte, és most meg is védi.

- Én figyelmeztettem magát, hogy a kulcs másodszorra talán már nem fog működni. A kishajó másjelet kapott, mint mi - nyilván épp annak a megelőzésére, amit maga csinált: nevezetesen hogy beoson és ellopja a kulcsot. Ha a hollandi védelmez minket, az azért van, mert azt hiszi, hogy hozzá tartozunk.

- Még mindig azt akarja mondani, hogy ez az egész csak egy szerencsés sejtés következménye?

- Ezredes, mi fogtuk magunkat, és bejöttünk. Nem beszéltük meg előre a találkozót.

- Akkor miért van még mindig itt a hollandi?

Lando kipillantott a Lady Luck elülső ablakán. A kishajó ellen bevetett fegyver ugyanilyen hatékony lehetne a tiltó-mezőt gerjesztő hajók ellen is, és ha akár csak egy is elpusztulná közülük, semmi sem akadályozhatná meg a hollandi szökését.

- Nem tudom, ezredes - felelte Lando. - Talán vár minket. Kicsit közelebb megyünk, és megnézzük, mi történik. - Egy könnyed érintéssel megindította a hajót. - Addig legyen olyan kedves és ne küldj ön utánunk senkit. Mindent közölni fogunk, amit megtudunk.

Artu és Thripio eddig magánbeszélgetést folytattak a hajó hátuljában, de most Thripio előrejött Landóékhoz.

- Uram...

- Várj egy kicsit, Thripio!

- Uram, Artu azt mondja, hogy az új szekvencia nincs benne az archívumok információiban.

- Micsoda?

- Artu azt mondja, hogy képtelen meghatározni, mi lenne az új válasz.

Lando megrázta a fejét.

- Úgy érzem magam, mint valami kérdezz-felelek játékban. Ezeredes, hallja ezt?

- Igen. Csak éppen nem értem.

- A hollandi eredeti jelét sikerült összeegyeztetnünk egy qella nevű faj genetikai kódjával. A helyes válasz a kód második része volt - kezdte Lando. - De a kishajó más kérdést kapott, és nem lehet tudni, mi jön még. Talán Lobotnak van rá magyarázata - először is ő jött rá az egyezésre.

- Az egyik magyarázat adja magát - felelte Lobot. - Csak éppen nem segít rajtunk.

- Azért én szeretném hallani - szólt Pakkpekatt. Lando beleegyezően biccentett Lobotnak.

- Átnéztem a Qella történetét a feljegyzésekben. A Harmadik Általános Felmérés során fedezték fel őket: ez volt a Köztársaság első átfogó vizsgálata a galaktikus kar lakható világait illetően - szólt Lobot. - De csak a felmérőhajóról van jelentés. Mire a kapcsolatteremtő hajó is megérkezett nyolc év múltán, a qellák már kihaltak, és a bolygó jó egyharmadát több száz méter vastag jég borította.

- Mind meghaltak? De miért?

- Aszteroida-becsapódást feltételeznek - felelte Lobot. - A kapcsolatteremtő hajó két helyről is gyűjtött genetikai mintákat és tárgyakat, de ez nem volt igazi régészeti munka, idő sem nagyon volt rá. A Qellát kijelölték későbbi régészeti feltárásra, a kapcsolatteremtő hajó pedig továbbállt. De nem lett későbbi régészeti feltárás.

- Miért nem? - firtatta Lando.

- A Harmadik Általános Felmérést sosem fejezték be - szólt Pakkpekatt. - A Klón Háborúk kitörése félbeszakította.

- Az ezredesnek igaza van - mondta Lobot. - Minden felmérő és kapcsolatteremtő hajót átvett a birodalmi flotta, amikor a felmérés még csak hatvanegy százalékban volt készen.

- Ami azt jelenti, hogy ennyi az összes információ a Qelláról? - kérdezte Lando. - Kell lenni valahol még többnek is. Nyilván ismerték a csillagközi utazást. Kellett hogy legyen szomszédjuk, kereskedelmi partnerük...

- Talán az ezredes emberei utána tudnának nézni - szólt Lobot. - Én képtelen voltam ennél több utalást találni.

- Az embereim már dolgoznak rajta - mondta kurtán Pakkpekatt. - Ha az elején megosztják velem ezt az információt, már eredmények is lennének.

A hollandi már majdnem teljesen betöltötte a Lady Luck elülső ablakát. - Ezredes, ugyanazzal a leosztással lehet nyerni is, veszteni is. Ha önnek lett volna lehetősége a mi sejtésünk kijátszására, mit csinált volna? Hol lenne most Bijo Hammax?

Hosszú hallgatás után érkezett a válasz:

- Talált, süllyedt.

- Köszönöm. Egészen közel járunk már. Ahogy látom, jobb lesz, ha most inkább koncentrálunk - mondta Lando. - Tartani fogjuk a kapcsolatot, de nem ez lesz az elsődleges gondunk.

- Ha nyitva hagyna egy audiocsatornát...

- Nyilván minden érzékelő adataira kíváncsiak. Lobot majd átirányítja a jeleiket.

- Megteszünk mindent, hogy segítsünk önöknek - szólt Pakkpekatt.

Lando tudta, hogy a horteknek ezt nyilván nagyon nehezére esett kimondania.

- Majd hallani fogja, ha ordítunk - felelte. - De ha tényleg szeretne segíteni, talán megnézhetné, hogy nem lehetne-e elküldeni egy hajót a Qellára, méghozzá gyorsan. Lehetnek ott olyan dolgok, amikre szükségünk lehet még a végkifejlet előtt.

Miközben a Lady Luck lassan siklott az alig pár száz méterre lévő hollandi felé, Lando úgy érezte, mintha először látná a hajót.

Távolról a hollandi dudorosnak és szabálytalannak tűnt. Közelről leginkább hatalmas ágak sokaságára emlékeztetett, amelyet vastag indák rengetege sző át a fémburkolatba nőve. Csak a méretarányokkal volt baj - az "indák" akkorák voltak, hogy a belsejükben kényelmesen elfért volna a yacht, a törzsek pedig egy cirkálót is be tudtak volna fogadni.

- Egy kicsit olyan, mint egy Foss - vélte Lando. - Te mit gondolsz ezekről a kiálló valamikről?

- Nem tudom, szimbolikus vagy funkcionális megoldás-e - felelte Lobot. - Nem érzékelek ismétlődő mintázatot.

- Talán valamiféle energiakivezetők a fegyverek számára - mondta Lando. - Mert semmi mást nem látok, ami fegyverre emlékeztetne.

- Lehetséges, hogy a fegyverek felszíni töltést használnák - szólt Lobot. - Ezt a módszert csapatos bevetéseknél kockázatosnak tartják, de egyes hajók jelentős felszíni töltést tudnak felhalmozni a belső rendszerek megterhelése nélkül. A mélyűr jól szigetel.

- Tehát lehet, hogy az egész felszín annak a fegyvernek az energiatelepe, amit működni láttunk?

- Igen. Ezek a kiálló részek növelik a külső felszínt. A tényleges fegyvernyílások akár egészen kicsik is lehetnek.

- Talán küldhetnénk valami üdvözlő üzenetet - vélte Thripio. - Örömmel ajánlom fel a szolgálataimat erre a célra.

- Még ne, Thripio - felelte Lando. - Nézzétek, ott van az elsődleges kapcsolódási hely, amit Bijo akart használni... ott, kicsit feljebb és jobbra!

- Az nem zsilip - jegyezte meg Lobot némi vizsgálódás után. - Felszíni jelzés. A törzsön nincsenek rések.

- A másodlagos kapcsolódási pont előrébb van. Nézzük meg azt is.

- Calrissian tábornok - szólalt meg Pakkpekatt.

- Tessék, ezredes.

- Gondoltam, szeretné tudni, hogy az IX-26-os abbahagyta az őrjáratozást a Nouane térségében, hogy felszedjen egy régészcsoportot az obroai intézetből - mondta Pakkpekatt.

- Már útban vannak a Qella felé.

- Köszönöm.

- A főnököm utasított, hogy továbbítsak önnek egy kérést - folytatta Pakkpekatt. - Szeretné, ha egy követő és figyelő érzékelőt erősítenének a hajótestre az első adandó alkalommal.

- Ezredes, a teljes hajómmal fogok rákapcsolódni a hollandira, ahogy lehet. Ha minden rendben, átszállunk.

- Lando - szólt hirtelen Lobot. - Nézze!

A hollandi felszínén hirtelen fények kezdtek villódzni. Szabályos rend szerint jelentek meg és tűntek el a kiálló részek tetején, olyan egymásutánban, hogy előrefelé terelték a tekintetet, egészen a hajótest szélének görbületéig, ahol is eltűntek.

- Jaj, ne! Artu, odanézz! Támadni akar! - jajongott Thripio.

- Amikor a múltkor lőtt, nem ezt csinálta - vélte Lando.

- Amikor a múltkor lőtt, két kilométerre voltunk - emlékeztette Lobot. - Onnan nem láthattuk ezt.

- Egyesek itt azt mondják, hogy ez talán a hajtóművek működését jelzi, és a célpont hiperűri ugrásra készül - szólt Pakkpekatt a hangszóróból. - Húzódjank el, és lőjék ki azt. az érzékelőt! Talán nem lesz még egy esélyük.

- Van még egy lehetőség - szólt Lobot. - Talán ez a következő kérdés. És ha igen, akkor nem vagyunk felkészülve arra, hogy megválaszoljuk.

- Tábornok, nyomatékosan ajánlom, hogy lője ki az érzékelőt, és jöjjenek el onnan - közölte Pakkpekatt erőteljesen.

- Nem - felelte Lando. - Tudni akarom, mi történik a másik oldalon. Hová mennek a fények? Van eleje meg vége? Lobot, hol vannak azok képadatok?

- Már csinálom - felelte Lobot. - A fények mögülünk indulnak, és két áramlatra válnak szét, amelyek előrefelé kanyarodnak a hajótesten, és követik a felszín kontúrjait. A két ág különböző helyeken ér véget a hajó túloldalán.

- Thripio, tudsz valamit kezdeni ezzel? Már megint két ág van. Ez is egy duett lenne?

- Nem ismerek fel benne semmiféle nyelvet, Lando gazda. De talán ez nem is nyelvi, hanem jelkommunikáció.

- Miről beszélsz?

- Uram, ezek talán útjelzők, és nem szekvenciák.

- Útjelzők... de melyiket kövessük?

- Mi lenne, ha mind a kettőt végignéznénk, vissza az elágazási pontig?

- De hát az visszafelé van!

- Uram, a szimbolikus kommunikáció konvenciói nem egyetemesek. Önt a kultúrája arra kondicionálta, hogy a mozgás irányába extrapoláljon, ne pedig a forrás felé.

- Thripiónak igaza van - szólt közbe Lobot. - Egy folyamatot a forrása vagy a célja felé is lehet követni. Talán olyan sok idő telt el azóta, hogy visszajeleztünk nekik, hogy azt hiszik: nem találjuk a kaput.

Lando megadóan felemelte a kezét.

- Hát akkor hátra - nyúlt a vezérlőpult felé.

Miközben az ellenkező irányba futó fényeket nézte, önkéntelenül is az az érzése támadt, hogy rosszfelé mennek. De amikor elérték a helyet, ahonnan a fények eredni látszottak, sötét lyuk irizált ott nyitott állapotban, és a futó fények eltűntek.

- Hívnak minket befelé - szólt Lobot.

- Az eszem megáll - lehelte Lando örömteli csodálkozással. - Akkor hát helyben vagyunk. Milyen légkört jeleztek a Qellán?

- Hetvenöt százalék nitrogén, tizenhárom százalék széndioxid, kilenc százalék oxigén, egy százalék vízgőz, egy százalék argon, nyomokban hélium, neon...

- Elég - kapcsolta Lando a yachtot automatikus pozíciótartásra. - A robotoknak mindegy, de nekem azért egy kicsit sűrű lesz. Készüljünk!

A yacht külső zsilipje és a hollandi bejárati nyílása sem alakban, sem nagyságban nem illettek össze. A megoldást egy régi, de egyszerűségében is elegáns találmány jelentette, amit Lando minden hajóján rendszeresített - a kinyújtható átjáró. Arugalmas, ám légszigetelt cső zárt alagutat tudott képezni a két zsilip között.

Lando felcsatolta a sisakját, és Lobotra pillantott.

- Minden rendben? - kiáltotta a szükségesnél hangosabban. Ha tehette, nemigen bújt szkafanderbe, és még érvényesült nála az újoncok azon reflexe, hogy megpróbáljanak átordítani a nézőüvegen.

- Minden rendben - felelte Lobot. - Névleges a nyomás és hőmérséklet, minimális az interferencia.

- Akkor jó. Indul az átjáró.

Lando megnyomott egy gombot, működésbe hozva a speciális automata irányítórendszert, ami nem csak a gyűrűs alagút mozgását vezérélte, de a Lady Luck fúvókaműködését is. A rendszer buzgón és részletesen jelezte haladását, de Landót ez nem érdekelte, csak az eredmény.

- Átjáró rögzítése megkezdődött. Mágneses kapcsolódási kísérlet - jelentette az automatika. - Próba. Mágneses kapcsolat sikertelen. Nyomáskapcsolat sikertelen. Egyes kémiai kapcsolatpróba. Egyes kémiai kapcsolat sikertelen...

- Mi francból van ez a hajó? - nyűgösködött Lando.

- Lehet, hogy az űrben kell átlebegnünk - vélte Lobot.

- Ezt úgy mondod, mintha már alig várnád.

- Úgy tudom, sok ember szórakozásból is csinálja.

- ...hármas kémiai kapcsolatpróba. Hármas kémiai kapcsolat sikertelen. Egyes mechanikai kapcsolatpróba. Egyes mechanikai kapcsolat sikeres.

Az egyes mechanikai kapcsolat ezernyi apró ötvözettüskét jelentett monomolekuláris szálra fűzve. A tüskék megannyi kis horgonyként kapcsolódtak a hajótestre.

- Van valami változás, ezredes? - érdeklődött Lando.

- Nincs, tábornok.

- Úgy tűnik, meg sem érezte - mondta Lando a többieknek. Az átjáró nyomáskiegyenlítése megkezdődött. A sziszegést nem lehetett hallani, a szivattyúk működése azonban megremegtette a padlót a lábuk alatt. - Úgy látszik, jó szoros a kapcsolat. Szivárgás nincs.

- Sok szerencsét, tábornok - szólt Pakkpekatt, aki most csak a szemlélő szerepére szorítkozhatott. - Irigylem magát.

Lando nagy levegőt vett, aztán elvigyorodott.

- Szívesen átengedném magának a dicsőséget, ezredes, ha lehetne. Lobot, ha elveszíted velem a kapcsolatot, vidd ki a hajót! Ne gyere be utánam.

Lobot kérdően felvonta a szemöldökét.

- Tényleg azt akarja, hogy teljesítsem ezt a parancsot?

- Hát... - hümmögött Lando, és megint elvigyorodott. - Legalább azt várd meg, amíg másodszor is ordítok.

- Sok szerencsét, Lando - mondta Lobot, és kinyitotta a belső zsilipet.

- Legyen óvatos, Lando gazda - kiáltotta utána Thripio.

Az átjárócső merev karika-kapaszkodóinak alkalmazásával lökte előre magát Lando a két hajó közti öt méter hosszú alagúton. Megállt a hollandi bejárta előtt, hogy felkapcsolja a sisaklámpáját.

Most már nem csak Lady Luck fénye és saját árnyéka vezette. A qella hajó belsejéből azonban így se sokat lehetett látni - a sima falak nagy, üres teret fogtak közre. Minden olyan foltos színű volt, mint odakint a burkolat.

Lando elkapta a nyílás felső peremét, és belendült a terembe, Körbefordult, hogy mindenfelé lásson. Félig-meddig arra számított, hogy a belépésére fények fognak felgyulladni, de erről szó sem volt azt viszont így is látta, hogy egyedül van.

- Oké, bent vagyok - mondta a többieknek. - Ez a terem körülbelül az én magasságom kétszerese minden irányban - mind a négyen simán elférnénk benne. Eddig még semmi sem reagált a jelenlétemre. Nincs fény, és nem látok másik ajtót. Nem látom annak a zsilipnek a mechanizmusát sem, amin bejöttem, úgyhogy lehet, hogy csak nem ismerem fel.

- Vigyázzon a feltevésekkel - hallatszott egy új hang: Bijo Hammax hangja. - Csak azért, mert egy kettős zsilipen jutott ki, még nem jelenti azt, hogy abba is ment be.

- Hé, Bijo! Azt hittem, haragszik, hogy eloroztam a buliját.

- Úgy döntöttem, kivárom, mi történik - felelte Hammax. - Ha maga beledöglik, akkor megbocsátok.

- Kösz, haver - fordult meg Lando. - Hé, itt van valami-valami furcsa.

Lando a burkolat felé visszanézve mintha látta volna az átjáró gyűrűjét a terem falán keresztül: halvány szürke árny. Lekapcsolta a lámpáját, és a gyűrű azonnal határozottabb körvonalú lett.

- Miért kapcsolta le a fényeit, tábornok?

- Látják ezt? - kérdezte Lando. - Nem tudom, miért vagy hogyan, de látom az átjáró gyűrűjét a falon keresztül. Ott, az a szürke gyűrű.

- A továbbított képen nem látszik. Azt akarja mondani, hogy a hajótest áttetsző, Lando? - kérdezte Lobot.

- Hát... igen. Végig tudnál pásztázni a hajólámpákkal a felszínen?

- Máris.

Ahol a Lady Luck fényei a burkolatra vetültek, kétségtelen volt a látvány - az egész fal irizálni kezdett, a gyűrű pedig fekete árnyékká mélyült. Amikor Lando megérintette az árnyék felszínét, érezte, hogy kissé kiemelkedik.

- Majdnem olyan, mint valami horzsolás - mondta. - Mintha a burkolat megduzzadna ott, ahol a tüskék belementek. Artu, gyere át. Szeretném, ha ezt felvennéd és megnéznéd.

- Nyilván valami önjavító mechanizmus működik - szólt hammax. - Az egyes mechanikai kapcsolat valóban okoz mikroszkopikus sérüléseket a kapcsolódási pontokon. Ami pedig az áttetsző falakat illeti... Tábornok, lehet, hogy rájött, miért van a hajónak olyan kevés felszíni objektuma! Mert nem az igazi burkolatot látjuk, csak egy külső membránt, ami valószínűleg differenciáltan sugáráteresztő. Az érzékelők pedig ez alatt vannak elrejtve.

Mire Hammax befejezte az elmélkedést, Artu már meg is jelent a bejáratnál. Csippantott egyet, majd Lando intésére belépett. Neki nem okozott olyan nagy problémát a kapszkodók hiánya, mint az embereknek. A beleépített apró gázfúvókákkal sokkal hatékonyabban tudta irányítani magát, mint Lando - aki összevissza sodródott a falak között.

- Most már jobb a kép? - kérdezte Lando.

- Sokkal - felelte Lobot. - Mehetnek a többiek?

- Nincs itt mit nézni - kapcsolta vissza a lámpáit Lando. - Teljesen csupaszok a falak.

- Szemre ugyanaz az anyag, mint a külső burkolat? - kérdezte Hammax. - Mert ha igen, akkor mindenféle érzékelő vagy fegyver is lehet elrejtve alatta. Nyilván olyan ez az anyag, mint nálunk a detektívtükör. Akár lehet is valaki a burkolat mögött, aki épp magát figyeli.

- Kedves gondolat - felelte Lando. - De ha ez qella hajó, akkor halott hajó. Nagyon rég van már az űrben. Kezd a dolog zsákutcának látszani.

- Lando, ne felejtse el, amiről tegnap beszélgettünk - figyelmeztette Lobot. - Minden kézenfekvő út, nyitott ajtó csapda lehet. Ha lenne egy nagy piros gomb a falon, akkor nem örülnék, ha megnyomná. A bejutáshoz több kell puszta vizsgálódásnál - tudás. A tökéletes zár láthatatlan nekünk, és magától értetődő a qelláknak.

- Valami ezekkel a foltokkal lehet - csavargatta a nyakát Lando. - Semmi mást nem látok itt, aminek információ-tartalma lehetne. Lobot, Thripio, gyertek át, és nézzetek körül! Hozzátok a felszerelést is! Artu úgy úszkál, mint hal a vízben, de nekünk többieknek kell valami kapaszkodó.

Lando felsóhajtott, és hűvös levegőt fújatott az arcába a szkafanderből.

- Elképzelésem sincs - mondta végül. - Ezredes, maguk jutottak valamire?

Bijo Hammax felelt:

- Nem. Megrekedtünk, Lando.

- Reménykedtem, hogy ha ismét nehézfejűnek bizonyulunk, megint segítenek egy kicsit.

Bujo nevetett.

- Talán a megfelelő helyeket kell megérinteni a falakon - vélte Lobot.

- Én már vagy harminc helyet megérintettem, mielőtt jöttetek, a karommal, a fejemmel, a könyökömmel...

- Én a megfelelő helyeket mondtam, nem akármilyeneket.

- De hát mik a megfelelő helyek? - kérdezte elkeseredetten Lando. - A világosak vagy a sötétek? Lassan vagy gyorsan kell megérinteni? Jobbról balra vagy felülről lefelé?

- Nem tudom - felelte Lobot bűnbánóan.

- Ugyan már, nem a te hibád. Most egy qellaagyra lenne szükségünk. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem bepakolni.

- Lando... .

- Mi az?

- Látott már donadi foltfestményt?

- Micsoda? Lobot, most igazán nem alkalmas az idő művészettörténeti csevegésre.

- Válaszoljon, kérem - felelte Lobot.

- Na jó, nem láttam. De mi köze ennek ehhez?

- Az emberi szem a foltfestészetet véletlenszerű színpa-macsoknak érzékeli. A donadik leülnek, és percekig bámulnak egy képet. Ha elég sokáig nézik, és mondhatni "túlnéznek" rajta, az agyukban a foltok egy háromdimenziós képpé állnak össze.

- Én már láttam ilyet - szólt közbe Hammax. - Fura dolog. A donadik meditációba süllyednek, és a végén teljesen el vannak ragadtatva valamitől, ami akár hallucináció is lehetett.

- De nem az - felelte Lobot. - A donadi festmény nem kép, hanem képérzékelési inger. A kép nem valós, de attól még benn van a festményben. Érzékelési trükk, és csak az ő fajuknál működik.

- Gondolod, hogy ha egy qella bejön ide, ő azonnal tudná a választ?

- Én csak azt akartam mondani, hogy ezek a jelek talán nem csak qellaszem, de qellaagy számára is készültek.

Lando a fejét csóválta.

- Még ha igazad van, akkor sem jutottunk közelebb a megoldáshoz.

- Artu az egyetlen köztünk, aki egyszerre képes belátni az egész termet. Átküldhetek neki különféle érzékelési paramétereket, amiket most szedek le a Baraboo-i Értelmes Lények Intézetétől. Nekik van a létező legátfogóbb neuro-kognitív modellgyűjteményük. Artu átalakíthatja a látványt az általam megadott paraméterek szerint, és kivetítheti nekünk.

- Olyan, mintha az ember négy lapból akarna szabakot csinálni.

- A szerencse a véletlen és az alkalmazott tudás összessége - felelte Lobot. - Ezt épp maga szokta mondogatni.

- Hogy én?

- Maga. Egy pillanat.

A Gaioson úgy mondják, hogy a mag nem ismeri a virágot, amelyből létrejött, és ami a magokra és virágokra igaz, az igaz civilizációkra és világokra is. A galaxis hosszú történetében sok családfa lett oly kusza, hogy sem ős, sem leszármazott nem tudta kibogozni.

Ezerszer ezernyi világon jött létre élet az energia és idő összevillanásából - hogy aztán egy szempillantás alatt el is enyésszen. Százszor ezernyi világon jött létre az élet, és nem hagyta magát: az okosságot és szaporaságot használta fel fegyverként a változás és entrópia ellenében. Tízszer ezernyi világon jött létre az élet, emelkedett felül önmagán, és tanulta meg áthidalni az áthidalhatatlan távolságokat. Felfedezőként, telepesekként és hódítóként hatol el a szülőhelyétől távol eső világokra.

És az élet ajándékával megáldott világok közül némelyik átadta ezt a saját gyermekeinek, amíg az ajándék milliónyi világ eonjait ívelte át, magból virág, virágból mag, amíg az egész galaxis nem zengett tőle. De az egész történelemben egyetlen olyan faj sem akadt, ami ismerte volna az egész múltját, hisz az emlékek rövidebbek az örökkévalónál, és a nehéz első születéseknek csak maga az Erő volt tanúja.

Az a nép, ami qellának nevezte magát, nem rendelkezett saját utódokkal. Nem voltak telepes világaik. Nem tartoztak hozzájuk szabad világok. A qellák rendelkeztek azokkal az eszközökkel, amelyekkel elhagyhatták volna a hazájukat, de nem volt rá okuk, hogy megtegyék.

Szüleik azonban voltak, szüleik, akikre alig emlékeztek, de akikre nagyjából vissza lehetett vezetni azt, amik voltak és amit tudtak. A qellák szülei qoneteknek nevezték magukat, és számos leszármazottal rendelkeztek, ahogy az ő szüleik is, akik Ahra Naffiknak nevezték magukat. Így bár a qelláknak nem voltak gyerekeik, testvérekkel azért büszkélkedhettek csakúgy, mint megszámlálhatatlan mennyiségű távoli és közeli unokatestvérrel.

Lobot abban a reményben kutatta át az Értelmes Lények Intézetének adatait, hogy ilyen oldalági rokonok nyomára bukkan. Lobot sem tudott többet a qella családfáról, mint maguk a qellák, de ismerte az általuk alkalmazott mintázatokat és elveket. Reménye nem csak a szerencsére alapozott, hanem egy jól összeállított keresőalgoritmusra is, valamint az archivátorok alaposságára és az Ahra Naffi-vonal szívós kitartására.

Lobot mindenesetre ezt állította. A szerencse Lando játéka volt, és Lobot szerette magát elhatárolni mindentől, ami ily kiszámíthatatlan és megfoghatatlan. Csendes rivalizálás volt ez, és Lobot mindig ujjongott magában, amikor Lando módszere csődört mondott, az övé viszont sikerrel járt. Lobot büszke volt arra, hogy precízebb és összefogottabb vonalat követ, ahol inkább a rátermettség számít, mint a véletlen, és ahol a szorgalom gyümölcsözőbb, mint a merészség.

Ezúttal a Kho Nai khottáinak elmelenyomata volt fáradozásai jutalma.

Az Artu által kivetített kép a falnak csak egy részét takarta el, de az egész terem mintázatát magába foglalta úgy, ahogy egy khotta látná. A kicsinyített, átkonvertált ábra nem szorult további magyarázatra. Egyetlen fókuszpontja és egyetlen lehetséges jelentése volt.

- Ott - mondta Lando. - Abban a sarokban. Ott a nagy piros gombod.

- Én nem látok semmit - jelentette ki Thripio. - Artu, valamit rosszul csináltál.

- Neked nem is kell látnod - felelet Lando. - Neked más a szemed. De attól még ott van - Odaúszott a sarokhoz.

- Calrissian tábornok! Itt Hammax. Azt javasoljuk, hogy az R2-es egység kezdeményezze a kapcsolatfelvételt a karmos kezével.

- Hol az ezredes?

- Itt figyel.

- Mondja meg neki, hogy jó lenne, ha itt lenne - szólt Lando. - Oké, Artu. Megvan a pontos hely?

Artu lelkesen csiporgott.

- Akkor csöngessünk be!

Artu kilőtte magát a levegőbe. Felnyílt az egyik panelje, és teleszkópos kéz nyúlt elő belőle a jelzett sarok felé. A karmok teljes távolságra szétnyíltak, majd megérintették a falat.

Semmi sem történt.

- Nyomd erősebben, Artu - biztatta Lando.

A droid nyomódugattyúiból vízpára tört elő, és az ezüstös test láthatóan remegni kezdett.

- Elég, Artu - mondta Lando. - Most jövök én.

- Mit tervez, tábornok? - kérdezte Hammax.

- A hajó talán tudja, hogy nem droidok építették - felelte Lando, és az ominózus pont felé nyújtotta a kezét.

Megint nem történt semmi.

- Félreértelmezhettük az instrukciókat - mondta Thripio. - Artu, nem lehet, hogy fejreállítottál mindent?

A kis robot sértetten ellenkezett.

- Nem tudok rá igazi nyomást gyakorolni - füstölgött Lando. - Talán ezek a qellák erősebbek voltak nálunk, legalábbis ilyen feltételek között.

- Az erő még egyetlen qella ajtót sem nyitott meg - bölcselkedett Lobot.

Lando hátrafordult.

- Nem? - És a szkafander csuklóízületét kezdte tekergetni.

- Mit csinál? - riadozott Hammax.

- Egy szkafander és egy droid érintése valószínűleg ugyanolyannak számít, nem igaz? - Lando lerángatta magáról a kesztyűt.

A teremben maró hideg uralkodott, és Landónak szinte azonnal sajogni kezdett a keze. A hóna alá csapta a levetett kesztyűt, a sarokhoz fordult, és a fal felé nyúlt.

A fal visszahúzódott az érintése alatt, és a felületbehajlott, amíg a sarokban egy akkora lyuk nem támadt, mint egy buboréksisak, és olyan mély, hogy Lando úgy látta, nem érné el a végét.

- Sikerült! - örvendezett Thripio.

- Van ott valami fogantyú hátul - kukucskált be a nyíláson Lando. - Legalábbis annak tűnik. Artu, gyere ide, és csinálj egy képet a többieknek!

- Tábornok, azt javaslom, vegye vissza a kesztyűjét - szólt Hammax, miközben Artu teljesítette a parancsot. - Lehet, hogy a fogantyú a qellaiak biológiájára van hangolva.

- Majd kiderül - felelte Lando. - Elég lesz, Artu. Vissza akar menni valaki a Lady Luckra, mielőtt bekopogtatok? Háromig számolok...

- Maradunk, Lando.

- Jól van - Lando nagy levegőt vett, és benyúlt a lyukba. A válla már a nyílás szélének szorult, amikor az ujjai súrolták a fogantyút. Egészen be kellett tolnia a karját, hogy megfoghassa.

- Megvan. Mit gondolsz, Lobot? Húzzam, nyomjam, csavarjam, toljam...

De Lobotnak már nem volt ideje válaszolni. Vakító kék villanás támadt a bejárat előtt, és amikor vége lett, eltűnt a Lady Luck átjárója is. A következő pillanatban felkavarodott a terem légköre, és elkezdett kiáramlani az űrbe, mindent és mindenkit a bejárat felé sodorva.

Lando elszántan kapaszkodott a fogantyúba, bár a kesztyűje elsodródott a hóna alól. Artu és Lobot is a bejárat felé repültek. Fúvókáik nem tudták ellensúlyozni a hirtelen támadt fergeteget. A felszerelés is úszott kifelé, Thripióval a tetején.

A kesztyű, mivel minden másnál könnyebb és gyorsabb volt, nekicsapódott a külső falnak, lepattant róla, és kirepült az űrbe. Egy pillanattal azelőtt, hogy Artu a nyíláshoz ért volna, egyszer csak nem volt többé nyílás. A rés épp oly elegánsan forrt össze, ahogy a kisebb lyuk nyílt meg Lando keze alatt.

Artuék mindannyian összefüggő felületnek ütköztek - aztán csúszni kezdtek hátrafelé a fal mentén,

- A hajó elindult! - kiáltotta Lando, és érezte, hogy a gyorsulás nekinyomja a hátsó falnak. - Hammax! Ezredes! Mi történik? - De nem kapott választ. Még csak sercegés sem hallatszott a hangszóróból. - Glorious, válaszoljanak!

- Lando! - kiáltotta Lobot. - Minden összeköttetésem megszakadt! Nem egyszerűen elindultunk, hanem átugrottunk a hiperűrbe.

Az egész olyan gyorsan történt, hogy egyetlen tanú sem volt biztos a részleteket illetően.

A qella hajó sugárfegyvere hirtelen elvágta magát a Lady Lucktól, egy másik sugár pedig eltalálta és lángra lobbantotta a Kauri tiltómező-generáló hajót. Ahogy a tiltómező összeomlott, a hollandi meglepő gyorsasággal nekilódult, és letért korábbi pályájáról.

A Marauder kapitánya engedélyt kért, hogy tüzet nyithasson - de a qella hajó hirtelen mintha kétszeresére nyúlt volna meg, aztán egy vakító villanással beleveszett a téridő nyílásába.

A Lady Luck ott maradt békésen lebegve. Az átjáró maradéka még mindig lógott a zsilipjéről.

- Felmérték a pályáját? - kérdezte Pakkpekatt.

- Igen, uram.

- Akkor legalább van miből kiindulnunk.

- A Mag felé ugrott, uram.

Pakkpekatt arckifejezése mit sem változott.

- Küldjön ki egy csapatot, hogy hozzák vissza a yachtot! A Lightningot vigye a célpont utolsó ismert pozíciójára, és ugorjon tízet. Mi húszat megyünk, a Marauder harmincat, aztán onnan fényévenként megyünk, a határig. Valahol ott kell lennie.

- Igen, uram... de milyen messze? Egészen Byssig is elugorhatott.

A hajdani Császár trónvilágának már csak a puszta említése is tovább rontotta a hangulatot a hídon:

- Reméljük, hogy nem ez a. helyzet, tengerész - felelte Pakkpekatt. - Nagyon reméljük.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Jóval azelőtt, hogy elérték volna a Lucazecet, Luke a Lusta Sár nevet adta a korábban jeltelen Verpine Kalandozónak.

Csak most jött rá, mennyire elrontották a nagy teljesítményű katonai űrjárművekben, harci viszonyok között eltöltött évek. Persze ez a felismerés nem sokban könnyítette meg a számára, hogy alkalmazkodjon a civil hajózási korlátozásokhoz. A Lusta Sár nem csak a valós űrben vonszolta magát lassan, de hiperűrbe sem volt hajlandó belépni valamely bolygó Repülésellenőrzési Zónáján belül.

Luke elvben nem ellenezte ezt a tilalmat: jó volt ez arra, hogy a tapasztalatlanabb pilóták kevésbé jó hajókban lassan megközelíthessék a lakott világokat és forgalmas űrutakat. Luke azonban még sosem volt négynapos csigalassú mászásra kényszerítve a Coruscant elhagyásakor. Ahhoz volt szokva, hogy ha kiér a légkörből, azonnal kapcsol is hiper-hajtásra. A Lassú Sár azonban egészen addig várt, amíg ki nem értek a csillagrendszerből.

Ezen azonban nem lehetett segíteni. A Kalandozó nem volt katonai hajó, de még a rendszerkonfigurációt sem lehetett átállítani benne. Úgy volt tervezve, hogy ne lehessen vele babrálni.

Luke türelmetlenségében már arra gondolt, hogy egy kicsit megpiszkálja közvetlenül a hiperhajtóművet, de aztán letett erről, mert rájött, hogy motivátor-újraprogramozási képességei nem állnak éppen a helyzet magaslatán. Még egy ilyen hajó is jóval bonyolultabb volt, mint az Incom-16-osok, meg azok a siklók, amikkel még a Tatuinon járt.

Nem, ha beérnek a hipertérbe, egyetlen apró hiba is végzetes lehet. Aki sokat repült, az épp elég ilyen rémtörténetet hallhatott, és tisztelte a veszélyt. Azok közül a kockázatok közül, amelyek az elképzelhetetlen távolságokat áthidaló, kiszámíthatatlan sebességű utazást jellemezték, a legtöbb pilóta számára a végtelen ugrás volt a mumus - az, amikor valaki bent ragad a hipertérben. Még Han és Csubi is szakemberekre bízta a motivátorok beállításának kényes műveletét, és még a borsos árak miatt sem morogtak.

Ez azonban azt jelentette, hogy Luke szorosan össze volt zárva Akanah-val több mint tizenegy napig, amíg a Lucazacra érnek - márpedig erre Luke cseppet sem volt felkészülve. Hónapokig tartó elszigeteltség után nem volt alkalmas ilyen közeli együttlétre senkivel. Luke el sem tudta képzelni, hogyan bírná ki, ha Akanah nem lett volna hajlandó ennyi engedményt tenni.

A nő nem erőltette a társalgást. Nem keltette azt az érzést Luke-ban, mintha figyelné, mintha várna tőle valamit. Kérés nélkül is a lehető legnagyobb nyugalmat biztosította Luke-nak - az elme és a szív zavartalan magányát. Nem zargatta Luke-ot kérés nélkül, és olyan jól elnyomta magában a saját szükségleteit és a kíváncsiságát, hogy inkább régi barátoknak tűntek így együtt, mint idegeneknek.

Akanah javaslatára váltották egymást a pilótaszékben, aminek következtében nem egyszerre aludtak, de még csak nem is a másik melegen hagyott ágyába kellett belefeküdniük. Akanah mintha még örült is volna annak a bizonyosságnak, hogy valaki más ébren van, amíg ő alszik, és azt sem bánta, hogy a beosztás miatt egy nap alig pár órát voltak együtt.

Luke úgy vélte, hogy Akanah hozzá lehet szokva az egyedülléthez, mert teljesen elsajátította azt a képességet, hogy állandó ügyködéssel mozgásban tartsa az időt. A nő egy viharvert régi adattábláról olvasgatott, meditált a másodpilóta székében, vagy a hajó információit tanulmányozta.

Néha ő maga is kereste a magányt. Akanah az alvófülke behúzott függönyei mögött gyakorolta fallanassi-képességeit, és csak akkor vetkőzött testresimuló dresszre tornázni, amikor Luke-on volt az alvás sora. Akkor is udvariasan úgy tett, mintha nem venné észre, amikor Luke véletlenül meglátta. Ezáltal szükségtelen volt a bocsánatkérés vagy a magyarázkodás.

Enni együtt ettek, naponta kétszer, Akanah szerény élelmiszerkészletéből - nem egyszer lejárt szavatosságú birodalmi expedíciós élelmiszercsomagokból, ami szigorú takarékosságról árulkodott. De még az étkezések sem fajultak csevegős együtlétekké, egészen az út vége előttig - amikor a Lucazac láthatóvá vált az űrben, és küldetésük célja ismét előtérbe került.

- Még tizenhat óra - tépte fel Luke egy noryathi feketekenyér csomagolását. - Gyűlölöm a várakozást. Legszívesebben visszabújnék az ágyba, és addig aludnék, amíg az autopilóta meg nem kérdezi, hogy leszállunk vagy keringünk.

- Ha azt hinném, hogy ez az út vége, és nem tudnám, hogy csak a kezdete, én is így éreznék - felelte Akanah, és beleivott pawei dzsúzába.

- Gondolod, hogy a fallanassik esetleg visszaszállingóztak a háború után?

- Nem - felelte Akanah. - Tudod, a Birodalom legalább annyira félt tőlünk, mint amennyire áhította az erőnket. Nem jöttek le fegyverekkel, ahogy sok, már rabszolgasorba vetett népnél megtették...

- Tudom, hogy dolgoztak. De honnan tudtak egyáltalán a létezésetekről? Én azt hittem, hogy ez egy titkos szekta. Vagy csak én nem hallottam soha a fallanassikról?

- Igazad van: ez ellentmondás - mondta Akanah. - A magyarázat egyszerű, de zavarbaejtő: megosztottak voltunk az eljövendő háború és saját erkölcsi küldetésünk kérdésében. A közösségünk egyik tagja, ki tudja, miért, feladta magát a birodalmi kormányzónak.

- Szóval elárultak titeket.

- Nem... ez túl erős kifejezés. Habár az illető nevét soha többet nem ejtjük ki a szánkon, nyilván magasabb célja volt azzal, amit tett. Hitt abban, hogy ha szövetkezünk a Birodalommal, mi lehetnénk az a víz, ami kioltja a tüzet. - Akanah tekintetébe szomorúság költözött. - De tévedett. És mikor kiderült, már túl késő volt: a tűz megfékezhetetlenné vált.

- Nem tudom, miért tartod ezt zavarbaejtőnek - mondta Luke. - Csak azok a közösségek gondolkodnak egy fejjel, akiknek egy fejük van. És még sosem találkoztam olyannal, aki ne tévedett volna életében.

- Nagylelkű vagy - felelte Akanah. - Nagylelkűbb, mint amilyenek mi tudtunk lenni.

- Nekem könnyebb - szólt Luke. - Nem engem árultak el.

Akanah bólintott.

- A Birodalom Tagge tábornokot küldte a Wialura, hogy felajánlja nekünk a Császár védelmét. Ő azt mondta, hogy fontos kimutatnunk a hűségünket - csak így kerülhetjük el a Jedik végzetét. Tudtuk, hogy ez mit jelent. A Jediket árulókként, boszorkányokként vadászták, és senki sem mert nyíltan melléjük állni.

- Bocsáss meg... nem szeretnék gyanakvónak látszani, de honnan tudod ezt? - kérdezte Luke. - Azt mondtad, hogy akkor még gyerek voltál, és nem is éltél a bolygón.

- Nem. Még a Lucazecen voltam, amikor Tagge tábornok megérkezett - felelte Akanah. - Az anyám... Iselának hívták... ő volt az egyik olyan nő, aki ezután találkozott Wialu körével, hogy eldöntsék, mit tegyenek. A mi közösségünkben pedig a gyerekek nincsenek úgy megkímélve a felnőttek gondjaitól, mint máshol. Isela beszélt nekem a Birodalom felhívásáról, és arról, hogy mit jelenthet az elutasítás.

- Mégsem értem - Luke próbált visszaemlékezni, hol hallotta Tagge tábornok nevét. - Hogyan szakadhattál el a többiektől? Gondolom, a fallanassik azért hagyták el a Lucazacot, hogy ne kelljen se elfogadniuk, se visszautasítaniuk az ajánlatot.

- Nem, ez hónapokkal később történt - magyarázta Akanah. - Wialu visszautasította Tagge ajánlatát. Megmondta neki, hogy a fallanassik csak a Fényhez hűek, és nem hagyjuk, hogy tábornokok, királyok vagy császárok felhasználjanak minket.

- Tagge... most már emlékszem - tűnődött Luke. - Ő volt ott az első Halálcsillagon, amikor Leiát fogva tartották - Kicsit hallgatott, csak aztán tette hozzá: - Valószínűleg akkor is ott volt még, amikor a protontorpedóm szétrobbantotta az egészet.

Luke nem tudta, mi késztette erre a megjegyzésre Akanah előtt, és a nő reakciója még inkább azt az érzést keltette benne, hogy ezt nem kellett volna. Akanah megmerevedett, és érezhetően elhúzódott, bár testileg alig mozdult.

- Köszönetet vársz érte? Egyszer majd megérted, hogy a fallanassik nem tartanak hősnek senkit, aki öl, még ha a kínzónkat pusztítja is.

- Bocsáss meg - mondta Luke, és eltűnődött a saját szavain. Mintha hirtelen minden a feje tetejére állt volna. Furcsa és nyugtalanító érzés volt, hogy az a tett, amiért annyit magasztalták, most hirtelen sajnálattal párosul - sajnálattal az ellenség, saját húga kínzója iránt. Az a pillanat mind a saját sorsát, mind a galaxisét meghatározta, és Luke sem akkor, sem azóta nem kérdőjelezte meg egy pillanatig sem tette helyességét.

Akanah bólintott, és a tekintete mintha meglágyult volna.

- Erről ne beszéljünk többet.

Luke örült, hogy maguk mögött hagyhatják meggondolatlan szavait, a zavaros gondolatokkal és riasztó érzésekkel együtt.

- És hogyan reagált a Birodalom Wialu válaszára? - kérdezte. - Ekkor hagytátok el a Lucazecet?

- Nem, később - felelte Akanah. - Tagge próbált rákényszeríteni minket, hogy összevesszünk a szomszédainkkal. A Lucazec akkoriban nyitott világ volt, és toleráns - legalábbis azt hittük. A közeli falvakban vásároltunk, és onnan toboroztunk munkaerőt. Tagge ügynököket telepített ezekbe a falvakba, akik háziállatokat gyilkoltak, gyújtogattak, megmérgezték a vizeket és egyéb különös eseményeket idéztek elő.

- Amiért aztán titeket okoltak - találgatott Luke.

- Igen. A Birodalom ügynökei ellenünk hangolták az embereket, és azok, akik valaha a barátaink voltak, félni kezdtek tőlünk. A munkásaik nem jöttek többé hozzánk, és hármunkat is támadás ért, amikor Jísasuba mentek gyógyszerért élelmet cserélni.

- Ekkor küldött el az anyám... nem azért, hogy védjen, mert ők maguk is elég jól meg tudtak volna védeni. Egyszerűen nem akart engem kitenni annak a gyűlöletnek, ami körülvett minket. Egyike voltam annak az ötnek, akiket elküldtek barátokhoz Paigra, vagy iskolába Tyeren és Carratoson.

- Hányan mentek közületek a Carratosra?

- Csak én - mondta Akanah. Szomorkásán elmosolyodott, és a szemében könnyek csillantak. - Úgy volt, hogy majd értünk küldenek, ha a Lucazecen ismét béke lesz, vagy értünk jönnek, ha új hazába megyünk.

- De nem így lett.

- Nem. Sosem hallottam többé felőlük - rázta meg a fejét Akanah. - Nem tudom, miért.

- És még mindig nem tudod, mi történt?

- Csak annyit sikerült kiderítenem, hogy elhagyták a Lucazecet, és a falunk romokban maradt. Még a többi gyereket sem tudtam megtalálni a Teyren és Paigon. Szerintem értük elmentek. Csak engem hagytak hátra. - A nő próbált tárgyilagos maradni, de látszott rajta a fájdalom.

- Az is lehet, hogy a Birodalom megtalálta a többieket, de téged nem. Erre nem gondoltál?

- Próbáltam nem gondolni rá - nézett el Akanah Luke mellett a Lucazec korongjára. - Szívesebben vagyok az egyetlen, akit itt hagytak, mint az egyetlen, aki életben maradt.

Lucazecnek az a része, amit Akanah Északi Platónak nevezett, nem rendelkezett űrkikötővel. Luke-nak egy csendes kis leszállóhelyen kellett letennie a gépet, amit csak a szélességi és hosszúsági koordinátái határoztak meg. Itt három durva öltözékű ember várta őket. A ruhák oly hasonlóak voltak, hogy akár egyenruhák is lehettek.

Úgy mutatkoztak be, mint a leszállóhely parancsnoka, a kerületi cenzor és a kikötőmagiszter. A cenzornak egy apró felvevője is volt, amibe belebeszélt, és amibe a válaszokat is mondani kellett.

- Származási hely?

- Coruscant.

- Hajó bejegyzésének helye?

- Carratos - mondta Akanah.

- Mindketten az Új Köztársaság állampolgárai?

- Igen - szólt Luke.

- Látogatásuk célja?

- Kutatás - mondta Akanah. - Régészeti kutatás.

- A történelmi proktor engedélye nélkül nem lehet ásatásokat végezni - figyelmeztette őket a magiszter. - Minden talált tárgyat le kell adni a proktori irodában, hogy a megfelelő vámokat ki lehessen vetni rájuk. Az antikadó megkerülése bűncselekménynek számít, aminek büntetése...

Luke tett egy apró kézmozdulatot: ujjaival a levegőbe szántott.

- Ismerjük a szabályokat, magiszter.

- Hogy mi? Ja, persze - hebegte a magiszter, és elnémult. Luke a legalacsonyabb emberkéhez fordult.

- Parancsnok, szeretném, ha gondoskodna róla, hogy a hajónk hangárba kerüljön. Nem szeretaém, ha a kíváncsi gyerekeknek valami sérülést okozna.

- Attól tartok, nem...,

- Természetesen kész vagyok kifizetni az ilyenkor szokásos árat.

- Mit gondol, mennyi ideig fognak a Lucazecen tartózkodni?

- Nem tudom - felelte Luke. - Baj?

- Nem, dehogy. Azt hiszem, mostanában megüresedett egy hely a Kaa hangárban, ami a legújabb és legbiztonságosabb létesítményünk. Oda fogom vitetni a hajójukat.

Verpine Kalandozó, ugye? Jó kis hajó. Nem hinném, hogy valaha is járt volna erre ilyen.

- Köszönöm - meredt Luke a cenzorra. - Van még valami?

- Természetesen meg kell néznem- az azonosítókártyájukat - düllesztette ki a mellkasát a cenzor.

- Már megmutattuk - szuggerálta Luke.

- Hát persze - üresedett ki hirtelen a cenzor tekintete. - Az úticéljuk...

- Jisasu - felelte Akanah.

- Igen, igen. Gondolom, szeretnének kocsit bérelni. Menjenek a keleti körzeti úton - a korona út hídja használhatatlan a legutóbbi esőzés óta.

Luke bólintott.

- Köszönjük - mosolygott. - Bizonyos lehet benne, hogy jelentésünkben meg fogjuk említeni az ön segítőkészségét. - A vállára vetette a csomagokat. - Jöjjön, Lady Anna! Lássuk, odaérünk-e még sötétedés előtt.

- Lady Anna! - szólt Akanah, amikor már az úton rázatták magukat az errefelé szokásos nagykerekű, kétüléses járműben. - Ez tetszik. És én minek szólítsalak? Skye grófjának?

- Leginkább semminek - felelte Luke. - Szeretném, ha senki nem jegyezné meg az arcomat, a nevemet, akivel találkozunk. Inkább rád figyeljenek.

- Ez is tetszik - mosolyodott el Akanah.

Volt néhány építmény a leszállóhely közelében, ami akár ház is lehetett, de a keleti körzeti út hamarosan barna, dombos pusztába fordult.

- Ismerős a vidék? Ismered ezt a részt? - firtatta Luke.

- Bizonyos fokig minden ismerős. A korona utat jobban ismerem - az volt a rövidebb Jisasu és Nagydomb között. De a leszállóhelyet alig ismertem meg, úgy kiépítették.

Luke döbbenten meredt rá.

- Kiépítették?

- Bizony. Amikor én eljöttem innen, a leszállóhely még mező volt, amit senki sem kerített el legelőnek vagy szántónak, meg volt egy pár jel a földön a pilótáknak. Hangárok nem voltak, mert nem voltak gépek sem.

- Vagy talán fordítva - vélte Luke. - Még szerencse, hogy nem kellett dokk, mert szánhattunk volna ötszáz kilométerrel messzebb.

- Igen, a Tornyoknál. Jó hosszú út lett volna. De ez sem rövid. Nézd, ott a folyó elöl, látszik a fákról. Mögötte pedig kezdődnek a dombok. Az a Hastings-gázló. A köd a tüzek miatt van - a Hastings környékén mindenhol falvak vannak, ahol víz akad.

- Mit szólsz a fogadóbizottsághoz?

- Eléggé barátságtalanok voltak. Régen errefelé senkinek sem volt azonosítókártyája. Az emberek nem néztek rád automatikusan bizalmatlanul.

- De ezek bürokraták voltak - emlékeztette Luke.

- Régen a hivatalnokok sem voltak gyanakvók errefelé.

- De hát azóta megszállás is volt. A legbarátságosabb állat is megvadul, ha piszkálják... Hoppá, kapaszkodj!

A kocsi zökkenve megállt: az elülső kerék kátyúba került. Luke és Akahahis előre repült, majd kiestek. Akanah belekapaszkodott az oldalpalánkba, és visszahúzta magát, Luke pedig a kormánykart markolta meg, és lábbal kapaszkodott a sárhányóba.

A hátsó kerekeket hajtó állandó sebességű motorok nyüszítettek egy darabig, aztán a kerék kipattant a gödörből, és a kocsi tovább indult.

- Ja, és még valami - szólt Akanah. - Sokkal simábbak az utak, mint annakidején.

- Viccelsz.

- Nem. Régen két kézzel kellett kapaszkodni egész úton Jisasuig. - Akanah elmosolyodott e régi emlék hatására. - A gyerekek azzal játszottak, hogy felálltak a rakodórekeszben, és az ülések hátába kapaszkodtak, vagy éppen nem - attól függően, hogy ki akartak esni, vagy sem. Én mind a kettőt kipróbáltam. - Ebben a pillanatban átmentek egy nagyobb kövön, és a zökkenés a gerincvelejüket is megrázta. - De ez már régen volt. Gondolom, levitálás szóba sem jöhet...

- Ezt kérdezed, vagy mondod?

- Mindkettő.

Egy másik kocsi bukkant fel előttük az emelkedő tetején.

- Jobb lesz a talajon maradni - mondta Luke. - Már kicsit késő lenne porfelhőnek álcázni magunkat.

Akanah bólintott, és szemügyre vette a szembejövő öreg gazdát és a mellette ülő, tiszta arcú fiatal nőt.

- Szerintem hiba lenne rejtőzködnünk - mondta Akanah. - Muszáj lesz beszélnünk a szomszédokkal, ha meg akarjuk tudni, mi történt. - Elhallgatott, amikor a másik kocsi elhaladt mellettük. Üdvözlésére az utasok csak egy gyors, kemény oldalpillantással válaszoltak. - Már ha valaki hajlandó lesz szóba állni velünk.

Eltévesztették az ialtrai kiágazást, mert már nem is létezett.

Az a piactér, ami a korona út és az ialtrai út kereszteződésénél volt valaha, eltűnt. Helyét csak egy oszlop jelezte. Maga az út sem létezett már a fallanassik faluja felé, még a legszerényebb lucazeci mércével sem - ez Luke tapasztalati szerint legfeljebb egy alig kitaposott ösvényt jelentett, ahonnan elhordták a nagyobb köveket. A régi nyomvonal még látszott valamennyire, de mintha szándékosan sziklákat görgettek volna rá, főleg a kereszteződés mellett.

- Biztos vagy benne, hogy jó helyen járunk?

- Igen - felelte Akanah. - Teljesen biztos.

- Rossz előérzeteim vannak - rázta a fejét Luke.

- Nekem is, Luke - nyúlt Luke keze után Akanah. - Nekem is.

Fénykorában Ialtra harmincnál több épületből állt, és nagyjából a vidék egyszerű, gyakorlatias építési stílusát tükrözte.

A kör háza három szintes volt, nagy, nyitott kapuboltozattal, ami kettéosztotta az alsóbb szinteket. Bonyolult, absztrakt mozaikminták díszítették. A vízszivattyúkkal és csövekkel táplált tetőkert nem csak zöld növényeket és virágokat kínált, de szép kilátást is a környező dombokra.

Valaha gyógynövények és élelmiszerek nőttek a kis házak közti átlátszó kupolák alatt. Mindenhol gyűrűsek voltak a lakások: féltucat alvókunyhó vette körül a közös térségeket.

Ialtra két kúttal és egy kővel körülrakott tavacskával büszkélkedhetett, valamint hosszú, kanyargó meditációs ösvénnyel, ami a dombok közé vezetett. Az út mentén pihenőmenedékek álltak. Az egyik északi lejtőbe akkor szabadtéri amfiteátrumot vájtak, ahová az egész közösség befért, akár színielőadásnál, akár ünnepi tűzgyújtásnál.

Persze semmi sem maradt épen, és Luke-ék számára világos volt, hogy nem csak az idő vasfoga okolható a károkért.

A kör háza rommá omlott, a támasztófalakat kiverték. A kupolákat belülről robbantották fel - a tiszta, kristályos anyag törmeléke hevert a földön mindenütt, és csikorgók a látogatók talpa alatt. Az amfiteátrumot földcsuszamlás temette maga alá.

A kövezett medence csontszáraz volt. A nagy kút törmelékkel tele. A kisebbik kutat, úgy tűnt, megmérgezték mindenféle oldószerrel és reagenssel - kis halom üres, porlepte doboz tanúskodott erről.

Néhány épület viszonylag érintetlenül állt, de ezeket is csúffá tették: a mozaikképeket szétzúzták, és durva szimbólumot - két vonal keresztben egy körön - égettek lézerrel a falba. Akanah megállt az egyik ilyen háznál, de nem szólt semmit. A düh és szomorúság olyan erővel áradt belőle, hogy Luke-nak szinte védekeznie kellett ellene.

- Ez volt a mi otthonunk - mondta végül Akanah. - Itt éltünk Iselával... Toma, Ji meg Norika pedig a szomszédban, ezen az oldalon. Nori volt a legjobb barátom... - Akanah lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét, mintha erőt akarna gyűjteni. Aztán belépett a bejárati nyíláson, végigtaposva az ajtón, ami valaha benne állt.

Az ajtón nem volt zár, a sarokvasakat mégis lézerrel olvasztották szét.

Luke odakint várt, hogy Akanah zavartalanul elmerülhessen emlékei között. A nő pár perc múlva került elő, egyenes tartással, kissé magabiztosabban.

- Nem voltak itt, amikor történt a dolog - mondta. - Vagy elkapták őket, vagy megszöktek, de itt nem haltak meg.

- Miből gondolod?

- Ezt az érzést árasztja a hely - felelte Akanah. - Nem egészen tudom leírni a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy érezném, ha itt pusztultak volna el. Ez a pusztítás csak afféle üres gesztus lehetett. Nem érintette az Áramlatot.

- Én is így érzem - felelte Luke. - És én a "megszöktek"-re szavaznék. Amikor körülnéztem, az az érzésem támadt, hogy ezt az egészet tehetetlen, csalódott dühből csinálták. Azért szentségtelenítették meg az otthonaitokat, mert mást már nem tudtak tenni. És még valami - személyi lézernél többjük nem volt. Nem volt komoly fegyverük. Ez nem a Birodalom műve.

- A barátainké Nagydombról és Jisasuból - mondta Akanah mereven.

- Félrevezették őket - szólt Luke. - Egyikünk sem immúnis a félelemre.

- Kérlek, ne akadályozd meg, hogy haragudjak rájuk - felelte Akanah. - Mi nem teszünk úgy, mintha már felülemelkedtünk volna az érzelmeken. Ez az én otthonom volt. Jogom van dühösnek, szomorúnak lenni.

- Hát persze - szólt Luke. - Akanah.... melyik volt az anyám háza?

Akanah lehunyt szemmel gondolkodott egy pillanatig.

- Ahred - nyitotta ki a szemét, és a település másik vége felé mutatott. - Négyes. - Halványan elmosolyodott. - Értem. Menjünk csak oda... már jól vagyok.

Luke elismerően bólintott, és elindult a nyílt térségen keresztül a romos épület felé, ami a környező hegyek legmagasabbikának lábánál állt. De még félúton sem járt, amikor sikoly ütötte meg a fülét: megtorpant. Megpördült, köpönyege fellebbent körülötte, és lézernyaláb csapott el mellette olyan közelségben, hogy érezte a hőjét.

- Akanah! - kiáltotta Luke, és rohanni kezdett feléjük.

Akanah felemelte a fajét, amikor Luke a nevét kiáltotta.

- Ne, Luke, ne...

Luke azonban már a másik emberre koncentrált, akinél szintén fegyver volt - Akanah-ra szegezve.

- Ne gyere közelebb! - kiáltotta a fickó. Nem tűnt úgy, mintha megijedt volna. Luke válasza egy olyan erőteljes gondolat-csapás volt, ami kitépte a fegyvert a fickó kezéből, és nekivágta egy ház falának. A lézerpisztoly szikraesőt vetve felrobbant, és tucatnyi darabra esett szét.

- Kik vagytok? - kérdezte az ember fölé tornyosulva. A karcsonk alig vérzett.

- Pfaffen parancsnok, jelentkezem... Skywalker - nyögte a férfi, aztán lehunyta szemét, és egész testében megremegett. Aztán újra Luke-ra nézett. - Skywalker itt van!

Luke a pengéje egy villanásával tönkretette az adóvevőt a fickó övén. - Ki vagy? - kérdezte ismét. - Mit keresel itt?

- Ez nem igazság... olyan sokáig vártunk - zihálta a sebesült. - Csak a boszorkányra számítottunk!

- Hol vártatok? Mit akartatok? A férfi arca eltorzult.

- Azt mondják, a méreg nem fáj - suttogta, és az égre meredve kilehelte lelkét.

Luke aggodalmas arccal térdelt le Akanah mellé, aki még mindig a földön kuporgott, egész testében reszketett, és zokogott.

- Akanah... megsérültél? - kérdezte. Akanah összerezzent, és vadul elfordult.

- Ne haragudj... nem figyeltem - Luke úgy helyezkedett, hogy lássa Akanah arcát. - Észre kellett volna vennem, hogy itt vannak. De már vége. Többet nem bánthatnak.

Akanah remegve fordult el ismét.

- Eszükbe sem volt bántani engem!

- Hogyhogy? De hisz sikoltottál... a földre kerültél...

- Nem esett bajom. Nem voltam veszélyben. Nem volt semmi ok arra, amit tettél.

- Nem?

Akanah nagy akaraterővel összeszedte magát, felállt, és elhúzódott Luke-tól. Luke utánament, és kezdett rájönni, hogy Akanah sokkját ő okozta, és nem a halott emberek.

- De hát én azt hittem, hogy bajban vagy - mondta Luke.

- Nem tudtál volna úgy megvédeni, hogy nem bántod őket? - kérdezte Akanah. - Egyszerűen csak meglepődtem, ennyi az egész.

Luke kiterjesztette tudatát, és végigpásztázta a romokat, a dombokat.

- Ezt majd később megbeszéljük - felelte. - Birodalmi ügynökök voltak. Ki tudja, hol és milyen barátaik vannak. El kell mennünk innen. Azonnal vissza kell jutnunk a hajóhoz.

- Nem... még nem...

- Akanah, bármit is gondolsz, igenis eshet bajunk...

- Baj talán a folyónak az a kő, amit a kisgyermek beledob?

- Most nincs időnk ezen vitatkozni - szólt Luke türelmetlenül. - A Lassú Sár nem nagy érték, de azért nem szeretném elveszíteni. Nem ezen a bolygón szándékozom eltölteni hátralévő napjaimat, és birodalmi hajókkal sem szívesen bújócskáznék felszálláskor.

- Mit javasolsz, hová menjünk? - kérdezte Akanah.

- Mindegy. Csak el a Lucazecről, amilyen gyorsan csak lehet. Itt nem fogunk a fallanássik nyomára bukkanni - az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy a néped elszökött mind a Birodalom, mind a csőcselék elől. A Birodalom sem tudja, hol vannak, és nem én szeretnék lenni az, aki nyomra vezeti őket. Ideje mennünk.

Akanah lassan megrázta a fejét.

- Valamit még meg kell mutatnom... Gyere!

Akanah bevezette Luke-ot a házba, ahol valaha lakott. Az ablaknyílásokon, a hiányos tetőn napfény ömlött be, de a fénycsapdán túl hűvös és homályos volt az alvókunyhó.

- Ez anyám tere - mondta Akanah. - Ott... látod? - Széles mozdulata magába ölelte az egész hátsó falat.

- Mit kéne látnom?

- Hallgasd a hangot - felelte Akanah. - Mint a homokon átszivárgó víz. Ereszd le a pajzsaidat.

Luke megpróbált koncentrálni a falra, de a zavarodottság az összpontosítás legnagyobb ellensége.

- Mi ez? Valami felirat? Látnom kéne vagy hallanom?

- Igen - felelte Akanah, egyszerre az összes kérdésre.

- Sokat segítettél - hunyorgott Luke.

- Hagyd az Erőt - felelte Akanah. - Ebben nem segít. Te arra képezted magad, hogy meglásd az árnyékokat. Most viszont a fényt kell meglátnod.

Luke nagy levegőt vett, és próbált koncentrálni a falra - próbálta megnyitni tudatát a fal, mint az időben utazó anyagi objektum minden aspektusa iránt, minden síkon. Szín és anyag, tömeg és hőmérséklet, a gravitáció gyenge húzása, a sugárzás enyhe ragyogása, a légáramlatoknak útját álló szilárdság, a fénynek útját álló tömörség, a szag, az íz, és még ezernyi apró részlet.

- Hadd segítsek - fogta meg a kezét Akanah. - Érzékeled a falt?

- Persze...

- Hagyd el. Ne az anyagot érzékeld. Tüntesd el a gondolataidból, és nézz bele. Maradj nyitva... hadd vezessem a szemed!

Ekkor Luke is megpillantotta.

Nem a falon volt az írás, hanem benne, nem anyagból rótt szimbólumokkal, hanem valami elemi esszenciával.

- Ez az? - kérdezte, mintha Akanah nem csak vezetné a szemét, de látna is vele.

Akanah elmosolyodott, és megszorította Luke kezét.

- A hazavezetőút mindig meg lesz jelölve. Ezt az ígéretet kaptuk.

- Te el tudod olvasni? Mit mond?

- Már tudom, hová kell mennünk - felelte Akanah, és elengedte Luke kezét. - Most már magadtól is látod, ha nem segítek?

A szimbólumok kifényesedtek, de aztán hirtelen elenyésztek, amikor a kapcsolat megszakadt.

- Nem. Teljesen eltűnt. A formákra emlékszem, de már nem látom őket.

Akanah bólintott.

- Nem számít. Ha segítséggel látod az Áramlat írását, akkor meg tudlak tanítani arra, hogy egyedül lásd. A gyerekek is így tanulnak.

- Van több ilyen írás is... a többi kunyhóban, vagy odakint?

- Nem. Csak itt. Nekem szánták.

- A támadás... azután jött, hogy idebent jártál - világosodott meg hirtelen Luke. - Tudták, hogy kell lennie itt valaminek. Ezért voltak a Birodalomnak még mindig ügynökei erre. Azt várták, hogy egyszer majd csak felbukkan valaki, aki el tudja olvasni.

- De hogyan kockáztathatta meg a Birodalom, hogy a Köztársaság területére ilyen mélyen hajót küldjön?

- Ez attól függ, hogy valakinek mennyire kellenek a fallanassik - felelte Luke. - Szerintem nem kéne megvárnunk, hogy kiderüljön.

Akanah megborzongott. - Nem.

- Nem fognak tudni követni minket.

- Leárnyékolsz bennünket?

- El tudom palástolni a jelenlétünket. De ennél többre van szükség. Ki kell törölnöd az üzenetet. - Rá sem kellett pillantania Akanahra, mégis érezte a nő kelletlenségét, ellenállását. - Csak így lehetünk biztosak abban, hogy a csapda hatástalanítva van - folytatta. - Meg tudod csinálni? Egyáltalán ki lehet törölni?

- Az írás kicsiny rést nyit a valóságos és a valóságon kívüli között - bólintott lassan Akanah. - Könnyebb tönkretenni, mint elkészíteni - sóhajtotta. - Várj meg odakint.

Luke-nak nem kellett sokáig várakoznia.

- Kész - fogta karon Luke-ot. - De a biztonság kedvéért rombold le az egész házat.

- Biztos vagy benne?

- Kérlek - felelte Akanah. - Úgysem térek ide vissza soha többé. Rombold le!

Luke ott helyben engedelmeskedett. Egy csavarás, egy lökés, és ezernyi apró repedés keletkezett. Aztán a repedések tágulni kezdtek, és a tető sárga porfelhőben összeomlott.

- Most már tényleg jobb lesz, ha sietünk - szólt Luke.

- Van még valami - mondta Akanah. - Be kell menned anyád kunyhójába.

Luke szomorúan megrázta a fejét. - Arra már nincs idő.

- Kell hogy legyen. Majd én fedezlek, hogy nyitott maradhass, amíg odabent vagy.

- Akanah...

- Pár perc úgysem számít - mondta Akanah. - Azoknak a barátai, akiket megöltél, vagy már úgyis nagyon közel vannak, vagy amúgy is nagyon messze. Neked viszont sokat számíthat ez a kis idő. Menj csak!

Luke leült oda, ami valaha a romos kunyhó közepe volt, és az anyja nevét suttogta, mintha a köveket faggatná, hogy emlékeznek-e még rá.

- Nashira - suttogta, de a hangja elenyészett a sötét sarkokban.

- Nashira - kiáltotta, de a visszhangok kiszöktek a fal repedésein.

Félresöpörte a törmeléket, és tenyerét a padlóra tapasztotta. Mélyen beszívta a por szagát, megízlelte a nyelvén, és lassan körülnézett, hátha talál valamit, ami azé volt, aki utoljára lakott itt.

- Anyám - mondta, és a pillanat valósága hirtelen feltámadt benne. Érezte a kapcsolatot, annyi üres év után. Nashira is itt volt valaha, ahol most ő van.

Az nem számított, hogy nem találja anyja érintését a durva köveken. A tudat önmagában is elég volt. Ahol azelőtt csak színlelhetett, most a képzelete működött, a képzelet pedig áthidalta a kettejüket elválasztó időt.

Az anyja itt aludt, itt nevetett, ide vonult vissza, itt keresett békességet, talán itt szeretett és itt gyászolt, itt élte életét, ami épp oly emberi volt, mint az a vágyódás, ami hirtelen elfogta iránta Luke-ot.

Nem látta az anyja arcát, nem hallotta a hangját, de még így is valóságosabbnak érezte őt, mint bármikor azelőtt.

Ez persze korántsem volt elég Luke-nak, de legalább valamiféle kezdetet jelentett.

A falu már árnyakba borult, mire Luke kijött Nashira kunyhójából, és csatlakozott Akanah-hoz. A nap már a dombok mögé bukott, és a szellő is hűvösebb lett.

- Meddig voltam bent?

- Nem számít. Készen állsz?

Luke bólintott.

- Igazad volt - jegyezte meg. - Köszönöm.

- Tudtam, hogy fontos lesz. De most már tényleg siessünk. Sötét lesz már, mire a leszállóhelyre érünk.

Egyikük sem szólt már semmit, ahogy visszamentek a kocsihoz, és felmásztak rá. Luke alaposan átvizsgálta a járművet, hogy nem babráltak-e vele, aztán felemelte a gépet a földről.

- Most aztán nem lesznek zökkenők - mosolyodott el halványan. - De azért kapaszkodj. Minek hívják itt ezeket a dögevő madarakat?

- Nakhónoknak.

- Akkor hát azok leszünk. Nagy, csúf nakhónok. - Luke széles ívben megkerülte az Ialtra melletti dombot, és más járművek nyomát kereste, de hiába. Nem tudta, hogy érkezhettek az ügynökök.

Délkeletre, a leszállóhely felé indultak. Az út csendes volt, csak a levegő süvített a repüléshez nem szokott jármű mellett.

Nem sokkal később Ialtra falujában a két halott birodalmi ügynök teste összeolvadt az árnyakkal, és eltűnt, mintha soha nem lett volna.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Egy barna törpecsillag közelében a Koornacht Köd peremén bukkant ki a hiperűrből az Új Köztársaság Astrolabe nevű asztrografikai szondája.

Az apró, fegyvertelen hajó alatti széles lap tele volt szkennerekkel. Négy pásztázóplatform kellett ahhoz, hogy minden elférjen: a sztereó-képfelvevők, a neutrontapogatók, a kvarkérzékelők, a szélessávú fénymérők. A legtöbb műszerből kettő is volt, a biztonság kedvéért. A vékony, széles alak és az érzékelők elhelyezkedése miatt az Astrogator osztályú, szondákat gyakorta nevezték "lepényhalnak", ami nem hivatalos logóként hamarosan elterjedt a személyzet körében.

- Az önök túraoperátora, az asztrografikai kutatóintézet dolgozója köszönti önöket a Doornik-1142-n - kiáltotta hátra a pilóta a felmérőcsapatnak. - Használják ki a Farlax szektor minden kikapcsolódási lehetőségét - nézzenek csak ki az ablakon!

Ez régi, elcsépelt tréfa volt, és épp csak a rituális, kötelező kuncogásokat csalta elő a csapat tagjaiból. A felmérőhajók a csillagmező nyughatatlan utasai voltak - hivatásos turisták a galaxis látványosságai közt. A lepényhalak elképesztő sebességre voltak képesek a valós űrben, ezért ritkán tartott számukra néhány napnál tovább egy csillagrendszer felmérése.

A legtöbb bolygó mellett egyszerűen elrepültek, teljes sebességgel. Csak akkor lassítottak negyedgázra, ha életet észleltek valahol. Tiszteletkört pedig csakis akkor tettek egy bolygó körül, ha ott technikai civilizáció létezett. Visszafordulásra csak akkor kerülhetett sor, ha teljességgel rendhagyó anomáliákat tapasztaltak. Leszállás olyan ritkán történt, hogy szinte példa nélkül állt.

Az Astrolabe-t a Torranix szektorból irányították át ide egy fehér folt feltérképezésére - amit a bukott Birodalom megszállott titkolózása hagyott: ők a hétköznapi csillagászati adatokat is titkos katonai információként tartották számon.

A pilóta - egy tizennyolc éves veterán, akit Gabby néven ismertek a többiek - pályafutása során több mint ezer bolygó mellett suhant el, de járni csak hármon járt. Főfelmérője, Tanea már háromezer bolygónál tartott, de csak egy féltucat leszállást mondhatott magáénak. Az alfelmérő, Rulffe ettől az úttól remélte az ötszázadik bolygóját, és a szülőbolygóján kívül máshol sosem járt.

Ez a küldetés is úgy kezdődött, mint az összes többi. Az első óra volt a legsűrűbb - Tanea és Rulffe ellenőrizte a műszereket, Gabby beállította a szonda autonavigációját a legrövidebb feltérképezőútra a rendszer négy hideg gázbolygója között. Minden okuk megvolt azt hinni, hogy látogatásuk a Doornik-1142-re rövid és eseménytelen lesz. Leadják az adatokat a Coruscantnak, és mennek tovább.

Tévedtek.

Gabby és Tanea éppen szójátékot játszottak a hajó komrendszerén keresztül, amikor az Astrolabe megközelítette a második bolygót.

- Hemostat - mondta Gabby.

- Ez könnyű. Statisztika.

- Ööö... kapa.

Tanea elnevette magát.

- Hát ez nem egészen rendes dolog, de megkapod, mert én olyan rendes és szerető lélek vagyok. Paralízis.

- Ööö.... passz.

- Jól van, visszavonom... akkor legyen inkább... Ebben a pillanatban a kabin vadul megrázkódott. Hatalmas robaj támadt: mély, tűzszerűen pattogó dörgés.

- Mi a fene! - kiáltott fel Rulffe.

- Valami gond van a hajtóművel! - ordította Gabby, és a dörgésből sivító füttyögés lett.

A következő pillanatban a levegő egyetlen fagyos pamacsban robbant ki a tüdejéből, és csend lett.

Ahogy a kabin hőmérséklete csökkenni kezdett, a világítás hamarosan felmondta a szolgálatot. Csak a vészpanel villogó vörös és sárga fényei égtek.

A tudat utolsó szikrájával a pilóta még megpróbálta kézivezérléssel kilőni a vészbólyát, és kiküldeni a hajónaplót. A végtagjai azonban már nem engedelmeskedtek neki. Tudata lassan süllyedni kezdett a feneketlen, fekete mélység felé.

Vol Noorr, a Purity csatacirkáló parancsnoka derűsen figyelte, ahogy a nagy energiájú lézernyalábok rácsapnak a behatoló hajóra.

A tüzérszemélyzet fegyelmezett, pontos munkája elégedettséggel töltötte el, és úgy döntött, hogy jelentésében meg fogja említeni a fegyvermester nevét. A tűz megszűnt, a behatoló hajó pedig nem pusztult el, csak működésképtelenné vált. A fehér tűz és fémpor felhője nem sokat mondott, de ott volt az átvizsgálásra váró roncs, amiből sokat megtudhattak.

- Roncsmentőket kiküldeni - adta ki a parancsot Vol Noorr. - Ügyeljenek a higiéniai szabályokra, ha valamit felszednek!

Ezután Vol Noorr bezárkózott biztos kommunikációs fülkéjébe. Néhány perccel később kiment az üzenet, ami az egyetlen jelzés volt az Astrolabe pusztulásáról - rövid kód indult el, de nem az asztrografikai intézetnek, hanem az alkirály zászlóshajójának, az Aramadiának, a Császárváros keleti kikötőjébe.

- Most már három napja - mondta Leia a konferenciateremben összegyűlteknek. - Van valakinek valami ötlete, hogy Nil Spaar miért mondja le a találkozókat? Tud valaki valamit arról, hogy mit csinálhat?

- Csak egyszer hagyta el a hajóját - szólt Carlist Riekaan tábornok. - Elment a diplomataszállóra, és két óra tizenhárom percet tartózkodott ott.

- Az mindegy. Kihez ment? - kérdezte Ackbar.

- Ezt az infomációt nem tudtuk megszerezni - vallotta be Riekaan. - Tudják, milyen az a szálló... nagyon titkolóznak. A diplomáciai küldetéseknél ez kell. Azt azonban tudjuk, hogy a szálló fenntartott egy lefoglalt bungalót a yevetháknak, még az alkirály érkezése előttről, de eddig nem voltak ott.

- Bárkivel találkozhatott, aki a szállóban lakik - mondta Leia.

- Így van.

- Szeretnék egy listát - szólt Ackbar.

- Már készítettünk egyet, és elküldtük mindenkinek, akit érint - mondta Rieakaan. - De megtudtam még valamit, amikor most elindultam ide az irodámból. Az alkirály ma látogatókat fogadott az Aramadia fedélzetén...

- Micsoda? - kiáltotta fel Nanod Engh. - Eddig senkit sem engedtek be. Ki volt az?

- Peramis szenátor, Hodidiji szenátor és Marook szenátor - felelte Riekaan. - Együtt érkeztek, és mind legalább két órát maradtak. Marook szenátor előbb ment el, mint a többiek.

- Lehet tudni, hogy meghívták őket, vagy ők hívatták meg magukat? - kérdezet Leia.

- Diszkréten érdeklődtem Marook szenátor személyzeténél, és úgy tűnik, hogy meghívták őket.

- Végig kapcsolatban álltak a yevethákkal?

- Organa hercegnő, erre nem tudok válaszolni.

- Jöjjenek mindnyájan ide, és feleljenek - mondta Ackbar.

- Beszéljen Peramis szenátor.

- Nyugalom, barátom! Őrizzük meg a józanságunkat - szólt Leia. - Az alkirálynak joga van hozzá, hogy azzal találkozzon, akivel akar. Nincs szüksége a mi engedélyünkre ahhoz, hogy teadélutánt rendezzen.

- Hercegnő, bocsásson meg... ha nem akarja hallani a válaszokat, miért teszi fel a kérdést?

Leia Riekaanhoz fordult.

- Ezt hogy érti?

- Ön kérdezte, hogy szerintünk az alkirály miért marasztja el az üléseket. Most már tudja, hogy magántalálkozója volt valami ismeretlen diplomatával, valamint a Szenátus legellentmondásosabb tagjaival. Nem csak hogy példátlan, amit csinált, de hangsúlyozottan olyan kegyben részesített másokat, amelyben önt nem - ön mégsem hajlandó levonni a kézenfekvő következtetéseket.

- Azaz...

- Azaz azt, hogy valami alapvetően megváltozott. Azt, hogy a tárgyalások Nil Spaarral véget értek.

- De hát mi okozhatta a változást? - ellenkezett Leia. - Az utolsó találkozón nem volt semmi probléma. Nem tudom elhinni, hogy egyetlen szó nélkül sutba dob minden eddigi munkát...

Ackbar admirális - aki állt - vette észre először, hogy az ablakok búgni kezdenek. A transzparacél széles lapjai el voltak sötétítve a reggeli nap és a figyelő szemek elől, ezért az admirális nem látta azonnal a rezgés forrását.

- Hercegnő... egy pillanat...

- Mi az?

- Ez a hang... - szólt Engh.

- Valami nagy a keleti kikötő felett - mondta Riekaan. - Maguk is hallják?

Ekkorra Ackbar már az ablakvezérlőnél volt, és a szobát hirtelen világosság árasztotta el. Mindenki egy emberként fordult a fény felé.

Az Aramadia csillogó, gömbforma testét látták lassan felemelkedni az űrkikötőből a három apró kísérőjével együtt. Felkavart léghullámok gyűrűztek elő belőle.

- Azt hiszem, most már kénytelenek vagyunk elhinni - mondta Engh.

- A kikötőparancsnok vonalban van - szólt Riekaan.

- Hangosítsa ki - mondta Leia.

- Azonnal. Tessék, parancsnok... mi a helyzet?

A yevethai hajó dübörgése erősebb volt a hangszóróból, mint odakintről.

- Még most sem tudunk mindent. Annyit mondhatok, hogy az Aramadia nem kért felszállóengedélyt a toronytól. Amikor kezdtek felszállni a kísérői, akkor adtuk le az első figyelmeztetést, de ez sem volt elég ahhoz, hogy mindenki biztonságosan elhagyhassa a terepet. Hat kikötői őr és legalább három földi dolgozó megsérült, a legközelebb álló hajó, a Mother's Valkyrie pedig szemlátomást komoly károkat szenvedett. Borzasztóak azok az impulzusemelők... egészen a dokkokig elért a hatásuk.

- Köszönjük, parancsnok. Maradjon készenlétben - mondta Riekaan, és bontotta a vonalat. - Hercegnő, azt javaslom, hogy azonnal riasszuk a Hazai Flottát.

- Ennél még többet is tennünk kell - szólt Ackbar. - Parancsot adtam a Brilliantnak, hogy álljon pozícióba, és nyisson tüzet az Aramadiára, ha szükséges.

- Miért lenne szükséges?

- Hercegnő, az Aramadia belül van a bolygópajzsunkon - felelte Rieakaan. - Egy ekkora hajó elbír annyi muníciót, amivel jókora pusztítást lehet véghezvinni idelenn... legalább akkorát, mint egy birodalmi támadó fregatt. Nem várhatjuk ki, amíg megtudjuk, mi a szándéka.

- Őrület - ellenkezett Leia. - Ez egy diplomáciai hajó. Még arra sincs bizonyítékunk, hogy fel van fegyverezve. Miért tenne ilyesmit Nil Spaar? - nézett hátra a válla fölött Aloléra. - Van már válasz?

Az asszisztens megrázta a fejét.

- Nincs. Egyik korábbi üzenetre sincs, még a pirosvonalasra sem.

- Hercegnő - szólt Ackbar -, ha megengedi, a kérdés nem az, hogy miért tenné, hanem az, hogy mit tudunk tenni ellene. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy azt gondoljuk, a barátaink.

- Egyetértek - mondta Riekaan. - A keleti kikötőben okozott károk pontosan mutatják Nil Spaar hozzáállását.

Tudnia kellett, mivel jár egy figyelmeztetés nélküli, teljes erővel történő felszállás. Tanúságát adták, hogy a saját szeszélyük fontosabb a számukra, mint a mieink élete a földön.

- Ez nem szeszély - vélte Ackbar. - Nem is véletlen. Az egész előre ki volt számítva. Tudnia kellett, hogy most ülésezünk. Azért csinálta, hogy zavarba hozza vele önt, hercegnő, akárcsak a szenátorok meghívásával.

- Nem... ezt nem tudom elhinni - mondta Léia, de az arcán látszott a vereség előérzete. - Mindazonáltal... - Felsóhajtott. - Riasszák a flottát és a földi védelmet! Szóljanak a Brilliant kapitányának, hogy vegye fel a megfelelő pozíciót, és várja a további parancsokat. De nem mi lövünk először... szeretném, ha ezt mindenki tudomásul venné. Csakis valami félreértésről lehet szó. Lehetőleg ne rontsunk még jobban a helyzeten!

Az Aramadia alig negyven kilométerrel a Coruscant pajzsa alatt állt bolygó körüli pályára, a Brilliant csendes árnyával a sarkában.

A dushkani hajó két óráig így is maradt - némán és kifürkészhetetlenül. Riekaan tábornok szavaival "rohangál az udvaron, mint egy veszett kutya, aki pontosan tudja, hol a kerítés". Ackbar és Leia mindkét hajó mozgását figyelte az irodájából egy monitoron keresztül. Leia egyre türelmetlenebb lett.

- Mire vár? - járkált fel-alá a szobában. - Annyira sietett felszállni, most meg csak áll ott. Ennek semmi értelme. Ha el akar menni, engedélyt kell kérnie arra, hogy a pajzson át tudjon haladni, ugye?

- Amennyire tudjuk - felelte Ackbar -, nem lehet áttörni vagy átugrani a pajzson.

- Én is így gondoltam. De ha valami mást forgat a fejében, akkor a meglepetés előnyét már elvesztegette. Mit akarhat?

- Talán alkalmat akar adni arra, hogy bocsánatot kérjünk tőle.

- Bocsánatot? Miért? Találjam ki? Épp elég nehéz azokkal is, akik nem mondják ki, amit akarnak, vagy azt mondják, amit szerintük hallani akarsz - de mit csináljak, ha valaki egyáltalán nem beszél? Idejöttek, és elvártak, hogy az ő zenéjükre táncoljak, de a lépéseket nem mutatták meg...

Ackbar felfigyelt Leia hangjának keserűségére. Leia késve kapott észbe.

- Elnézést - mondta, és nagyot sóhajtott. - Egyszerűen csak nem értem, mi történik, és ez megőrjít.

- Hercegnő - mondta Ackbar. - Talán éppen ezért csinálják.

A hatalmas szenátusi terem zűrzavarában Behn-kihl-nahm igyekezett rendbeszedni a testületet. Feltűnt neki a jelenlévők szokatlan száma - úgy látta, hogy körülbelül a helyek fele foglalt.

A folyosón és a ruhatárakban sokat beszéltek a yevethák hirtelen távozásáról, de ez nem lehetett oka a felfordulásnak. Minden ülés eleje öncélú beszédekkel szokott telni, amelyek inkább a képviselők hazai közönségének szóltak, mint a többieknek. Ilyenkor általában csak azok voltak a teremben, akik felszólalni óhajtottak. Behn-kihl-nahm a listájára pillantott, de egyetlen olyan nevet sem látott rajta, ami indokolta volna a magas jelenléti arányt.

Itt valami készül, gondolta aggodalmasan.

- Megadom a szót Hodidiji szenátornak.

- Napirenden kívüli felszólalást szeretnék tenni.

- Kezdje, kérem.

Hodidiji felállt, és mikrofon nélkül szólította meg a jelenlévőket. Hangja átsüvítette a képviselők feje fölött.

- Elnök úr, egy nagyon lényeges kérdés merült fel azóta, hogy először felszólalási lehetőséget kértem. Az ügy fontosságának következtében úgy döntöttem, hogy átadom az időmet Peramis walallai szenátortársamnak, és kérem, hogy hallgassák őt figyelemmel.

A teremben mozgolódás támadt, de kisebb, mint amekkorára Behn-kihl-nahm számított. Szemlátomást Peramis volt a tömeges érdeklődés oka. Az elnök azonban nem hallotta a reggeli pletykákat: összevonta a szemöldökét.

- Peramis szenátor... - intett a fejével, és lelépett a pódiumról.

- Köszönöm, elnök úr. És köszönöm Hodidiji szenátornak is az előzékenységét - kezdte Peramis. - Önök közül a legtöbben már tudják, hogy a yevetha Aramadia konzulhajó engedély nélküli felszállást hajtott végre a keleti kikötőből ma reggel. Úgy tudom, hogy három kikötői alkalmazott életét vesztette, és több mint húszan megsebesültek...

Ezúttal a felzúdulásnak volt némi dühös éle. Behn-kihl-nahm közelebb húzta az egyik asszisztensét a kabarjánál fogva.

- Hívja a hercegnőt - suttogta. - Mondja meg neki, hogy jobb, ha idejön... és hoz golyóálló mellényt is.

- ...ezenkívül három hajóban esett kár, többek közt a paqwepori autonóm terület konzuli hajójában is. De nem a yevetha-tárgyalások kudarca, nem is a keletkezett kár az, ami ezt az ügyet fontossá teszi - folytatta Peramis. - Hanem az, ami miatt mindez megtörténhetett. Eleddig nem érkezett információ ezekről az eseményekről az elnöki iroda részéről - sem magyarázat, sem részvétnyilvánítás, semmi. A hercegnő elérhetetlen, a csapata pedig hallgat. Ez nem is meglepő. Ha majd hallották, amit most el akarok mondani, akkor önök sem lesznek meglepve. Hazugságon kívül nem tudnának sokat mondani, mert az igazság csak szégyenbe hozná őket.

Tolik Yar ugrott fel.

- A napirenden kívüli felszólalás nem ok arra, hogy rágalmakat szórjon!

- Elnök úr, teremtsen rendet - mondta Peramis, de nem is nézett Yar szenátor felé.

- Csendet kérek! - mondta kelletlenül Behn-kihl-nahm.

- Figyelmeztetem, hogy gondolja meg a szavait, mielőtt az árulással kacérkodna...

Peramis megvető pillantást lövellt a kerektestű Oolidra.

- Üljön le, és figyeljen, szenátor, akkor majd többet fog tudni az árulásról és arról a nőről, akit barátjának tart. Elnök úr, kérem, kapcsoltassa be a képernyőket, és állíttassa őket a nyolcvanegyes csatornára, a diplomácici frekvenciára.

- Miért, szenátor?

- Azért, hogy a yevethai Nil Spaar alkirály szólhasson hozzánk az Aramadia fedélzetéről, ami pillanatnyilag a Coruscant körül kering.

Behn-kihl-nahm épp csak annyira fordult félre, hogy egy másik asszisztensének is feladatot adjon.

- Ez teljességgel szabálytalan, Peramis szenátor.

- Csakúgy, mint a szóbanforgó események, elnök úr. És ne feledje, hogy az információ, amit az alkirály adni fog nekünk, nem csak lényeges, de egyenesen alapvető fontosságú az események megértéséhez.

- Értsem ezt úgy, hogy ön már tudja, mit fog mondani az alkirály?

- Az alkirály kapcsolatba lépett velem, és megkérdezte, hogy segítenék-e neki a nyilvánosság elé tárni az igazságot. Amikor megtudtam, mi ez az igazság, valószínűtlennek találtam, hogy bármi más forrásból is kiderülhetne, tehát igent mondtam.

A teremben egyre fokozódott az nyugtalanság.

- Halljuk az alkirályt! - kiáltotta egy hang a hátsó sorokból.

- Különleges felszólalásra jelentkezett - azt ad elő, amit akar! - kiáltotta valaki más.

- Ha valaki nem akarja hallani, kimehet!

- Noimm szenátor megnézette velünk a legutóbbi utódai születését! Azt bezzeg megengedte!

Némi nevetés támadt erre a megjegyzésre, csak Noimm szenátor tűnt rosszkedvűnek.

- Kapcsolják be! - kiáltotta egy hang, amelyhez hamarosan többen is csatlakoztak. - Kapcsolják be! Halljuk az alkirályt!

Behn-kihl-nahm lecsapott a kalapácsával.

- Csendet kérek. Őrmester, kérem, vezesse ki azt, akit legközelebb megnevezek, mint engedély nélküli megszólalót. Rend lesz, vagy berekesztem az ülést!

Az ügyeletes őrmester, egy hatalmas termetű gamorreai előlépett szokásos helyéről, és végignézett a padsorokon. A terem lassan kezdett civilizált képet ölteni.

- Így már jobb - szólalt meg végül Behn-kihl-nahm. - Ne feledjék, kicsodák! Ez itt az Új Köztársaság Szenátusa, nem focimeccs! - Lepillantott az emelvényről. - Peramis szenátor!

- Tessék, elnök úr.

- Sajátjaként vállalja a felelősséget az ön által megszólaltatott személy szavaiért, mindenféle szankcióval együtt, ami a Szenátus viselkedési szabályzatának megsértésével jár?

- Vállalom.

- Akkor kezdje a bemutatót.

Amikor Behn-kihl-nahm első figyelmeztetése elért Leia irodájába, a hercegnő nem az ajtó felé indult, hanem ahhoz a képernyőhöz lépett, amin keresztül nyomon lehetett követni a Szenátus munkáját.

- Nem rohanok le eloltani a tüzet, amíg nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ég - mondta Ackbarnak.

Hamarosan csatlakozott hozzájuk Engh főadminisztrátor, aki magától, rutinból is figyelte a Szenátusban történteket, és futva jött Leiát riasztani.

- Hallották ezt? - dühöngött Engh. - A helyzet tovább alakul. Az Aramadia még mindig ott ül, és ügyet sem vet ránk. Tolik Yar rendes volt. Peramis nem is szólt ide - meg sem próbálta kikérni a véleményünket.

- Psszt - intette le Leia. - Nem hallom, mit mond.

Nem kellett sokáig várniuk ahhoz, hogy rájöjjenek: Leia elég keveset tudna elérni azzal, ha lemenne a Szenátus termébe.

- Ismernek engem - tűnődött Leia. - Ismerik őt is. Csináljon csak, amit akar. A Szenátus nem fogja elsietni az ítélkezést. Majd ha eljön az ideje, én is hallatni fogom a szavam - de nem ma. Nem akarom túlkiabálni Peramist. Ma legyen az övé a terep.

Amikor azonban Nil Spaar bejelentette azon szándékát, hogy Nil Spaar üzenetét közvetítse a Szenátusnak, Ackbar nyugtalan lett.

- Ez abszurdum. Benny ezt nem engedheti meg Peramisnak!

- Nem tudja útját állni - felelte Leia. - Kénytelen neki megengedni.

- A Dushkan Liga nem tagja a Köztársaságnak - szólt Ackbar. - Nil Spaarnak nincs joga a diplomáciai csatornák használatára.

- Ez csak formaság - mondta Leia. - Az elnök nem hozhat fel egy ilyen gyenge érvet az ellen a fergeteg ellen, ami odalent tombol.

- Ha az alkirály a nyolcvanegyes csatornán szól a Szenátushoz, akkor az adás kimegy az Új Köztársaság minden világára - szólt Engh. - Van egy ismerősöm a Hálózatiaknál. Hadd szóljak neki. Ő biztosan hajlandó lesz megakadályozni, hogy ez kimenjen.

- Ne - felelte Leia. - Nem félek attól, amit mondhat. Különben is már biztosan tudja minden hírügynökség. Nem. Ha az alkirály nem akar velem beszélni, akkor beszéljen azzal, akivel akar. Legalább végre rájövünk, mi a helyzet.

- Akkor kezdje a bemutatót - szólt a Szenátus termében Behn-kihl-nahm.

- Mondtam, hogy kénytelen lesz megengedni - mondta Leia. - Maradjanak csendben, amíg nem végez. Nem akarok semmiről lemaradni.

Mind a Coruscanti Globális Hírhálózat, mind a független Új Köztársasági Hírhálózat - amiknek egyes tagjait alaposan lefizette Hodidiji és Peramis szenátori irodája - szorgosan követte a szenátusi eseményeket.

A kikötői vezetés nem hozott nyilvánosságra semmit a képfelvételeiből, a Globális Hírhálózat azonban szerzett egy amatőr filmet az Aramadia felszállásáról, egy beloviai küldöttől, aki épp a családját búcsúztatta a keleti kikötőben.

Majdhogynem elkerülhetetlen volt, hogy legyen legalább egy ilyen felvétel, hisz számtalan felvevőlencse szegeződött a yevethai konzulhajóra már az érkezése óta. Az azonban színtiszta véletlen, hogy a felvétel első képein homályosan látszott, ahogy az egyik őrszem rongybabaként repül a földre a légnyomástól.

A független hálózat felvétele sokkal messzebbről készült egy űramatőr jóvoltából, aki egy egész sereg automata felvevőt tartott a lakása erkélyén, ezen a filmen azonban nem voltak ilyen érdekes részletek. A hálózat valahogy mégis hozzájutott egy másik felvételhez, ami egészen közelről mutatta a keletkezett károkat, a huliazsákba dugott, siklókra pakolt testeket.

Nil Spaar mind a Globális, mind a független csatornát figyelemmel kísérte, miközben a két féreg közötti küzdelem eredményére várt. Ahogy a yevetha küldetés kezdete óta mindig, most is tanulságosnak találta azt, amit lát. Kénytelen volt megtanulni a féreg-viselkedést azért, hogy ki tudja használni gyengeségeiket.

Az alkirály még így is csak nehezen tudta elhinni mindazt az őrült abszurditást, amit lát, különös tekintettel az előtte játszódó drámára. Teljesen érthetetlen volt számára az a gondolat, hogy egy féreg felszólalhat vezetője ellen, és nem vágják le ott helyben, hogy a vérébe fojtsák saját gyerekeit - de az a gondolat is, hogy a vének tanácsa akár csak meghallgat is egy kívülállót, arról már nem is beszélve, hogy hitelt ad a rágalmainak. Ezek olyan dolgok voltak, amiket egy yevetha nem foghatott fel.

Ha Nil Spaar nem látta volna saját szemével azt a gyenge kezet, ami férgek fölött uralkodott, nem hitt volna az erről szóló jelentéseknek.

A férgek testét és lelkét végzetesen megfertőzte a vér és becsület tisztátalansága. Az ezernyi faj épp annyira volt egységes, mint egy marék kavics - mindegyik különálló maradt, és önállósága megakadályozta, hogy beleolvadjon a nagyobb egészbe. A férgek szándékosan megosztottak, önzőén ragadozók, ostobán bízók, hajthatatlanul hagyománytisztelők és végzetesen idealisták. Nil Spaar egyiküket

sem volt képes tisztelni. És egyik sem szolgált rá jobban megvetésére, mint Tig Peramis, az áruló, akinek arca most betöltötte mind a két képernyőt.

- Vállalom - mondta éppen Peramis.

Lassú kínok közt ölnek meg, ha megtudják, mit tettél, gondolta Nil Spaar, És meg is fogod érdemelni.

- Akkor kezdje a bemutatót - szólt Behn-kihl-nahm. Jelzőfény villant fel Nil Spaar előtt.

- Tessék, szenátor - szólt a yevetha. - Itt vagyok.

Hosszú ujjait precízen összetámasztva dőlt hátra a székében Hiram Drayson, és nézte, ahogy a szenátusi monitoron Tig Peramis képét Nil Spaaré váltja fel.

Drayson remélte - ha nem is várta - azt, hogy vethet egy pillantást az Aramadia belsejébe, de a yevethak nem voltak ilyen gondatlanok. Bárhonnan is jelentkezett Spaar, a mögötte lévő tér olyan jellegtelen és semmitmondó volt, mint egy puszta fal. Ismerve az űrhajótervezőknek azon hajlamát, hogy minden kis helyet kitöltsenek, Drayson úgy gondolta, hogy a yevethak valamiféle fedőernyőt alkalmaznak, fizikait vagy elektronikusát.

- Mielőtt elkezdeném, szeretném kifejezni legmélyebb sajnálatomat azok miatt a szerencsétlen balesetek miatt, amelyeket a felszállásunk okozott a Keleti Kikötőben - kezdte az alkirály. - Fájdalommal tölt el, hogy figyelmeztetéseinket figyelmen kívül hagyták, és nem tisztították meg az Aramadia környékét. Nem állt szándékunkban bárkinek is kárt okozni. Nem azért hagytuk el a keleti kikötőt, hogy konfrontációt okozzunk, hanem épp azért, hogy ezt elkerüljük.

- Jól csinálja - bólogatott Drayson. - Nagyon jól.

- Nagyon sajnálom az áldozatokat - folytatta Nil Spaar -, de nem vállalhatom a felelősséget értük. Több mint három napja kértünk engedélyt a Coruscant elhagyására. A Szenátus három tagja is tanúja volt ezen próbálkozásainknak, és egyben azt is tanúsíthatják, hogy csak hallgatást kaptunk válaszul. Figyelmeztettük a kikötői tornyot és az elnököt, hogy engedély nélkül is felszállunk, ha nem lesz más választásunk. Erre csak azzal reagáltak, hogy még több katonával vették körül a hajónkat, és a földi személyzetet a Titkosszolgálat embereire cserélték ki.

Haha! - gondolta Drayson. - Milyen érdekes. Most azt hiszi, hogy ezt vádnak fogják venni a titkosszolgálattal szemben, vagy van egy igaz kártyája is, amivel el tudja sütni a hazugságait?

Összeillesztett ujjakkal hallgatta tovább a beszédet.

- Lángoló csillagok...! - lehelte Engh. - Igaz ebből valami? Nem lehet, hogy valami félreértés történt, és nem hallottuk, amikor felszállási engedélyt kért...

- Csend! - reccsent rá Leia.

Most már majdnem minden hely foglalt volt a Szenátusban. Ahol nem a szenátorok ültek, ott kíváncsi belopakodók foglaltak helyet. Tucatnyian ácsorogtak a hátsó falnál is, vagy az ajtó mellett. Nil Spaar hatméteres képe több figyelmet követelt, mint bárki más eddig a teremben.

- Világossá vált, hogy Leia Organa kormánya akaratunk ellenére itt akar tartani minket - szólt Nil Spaar. - Világossá vált, hogy nem várhatunk tovább. Nem csak a megígért hajózási szabadság elvesztését kockáztattuk, hanem a képességet is ennek gyakorlására. Az Aramadia konzuli hajó. Nincs felkészülve fegyveres támadás elhárítására.

- Biztos vagyok benne, hogy azok, akik önök közül ismerni vélik Leia Organa hercegnőt, kételkednek benne, hogy képes katonákat kirendelni diplomaták elleni támadásra. Miután annyi időt töltöttem vele, én is azt hittem, hogy ismerem, és én sem hittem volna el ezt, ha nem lett volna rosszhiszeműségének egyéb bizonyítéka is.

A képernyő megvillant, és Nil Spaar arcát égett, eltorzult fémdarabok képe váltotta fel egy bronzos talpazaton.

- Amit most látnak, az egy új köztársasági kémhajó roncsa, ami megsértette a Dushkan Liga határát négy nappal ezelőtt. Megsemmisítette önmagát, amikor egy helyi járőrhajó észrevette, de eleget megmentettünk belőle ahhoz, hogy azonosítsuk célját és eredetét.

És ebben a pillanatban a Szenátusban, a Császárváros hivatalaiban és az Új Köztársaság világain figyelők láthatták, ahogy egy yevethai kéz felmutatja az Új Köztársaság emblémájának egy felismerhető darabját - a kék félholddal, csillaggyűrűvel és az arany körrel.

Drayson előredőlve bámult, aztán felállt.

- A mindenit... ez nem portyagép. Ez egy lepényhal, vagy legalábbis az volt - Rácsapott a kommunikációs kapcsolóra. - Azonosítás.

- Azonosítva: Drayson, Hiram.

- Hívom Kiles L'toth-t. Zavarással.

- Hívás folyamatban. Azonosítás. Kész.

- Kiles, itt Drayson. Az a maguk hajója, amit a yevethai nagykövet a csatornákon mutogat?

Kiles hangja reszketegnek tűnt.

- Hát... igen, azt hiszem. Talán az Astrolabe. Már négy órája késik a jelentkezéssel a Doornik 1142-től.

- Négy órája. Az alkirály azt mondta, hogy a dolog négy napja történt. Hogyhogy eddig nem vették észre, hogy hiányzik egy madárkájuk?

- Admirális, mint tudja, általában nem nagyon társalgunk, amikor rendszeren belül vannak. Különben pedig amit az alkirály mond, az nem igaz. Az Astrolabe nem kémküldetésen volt, hanem rutin felmérésen...

- Ezt nem kérdeztem - vágott közbe Drayson. - De mások majd fogják. Jobb lesz, ha már most elkezdi kigondolni a válaszait.

Leia elsápadt, amikor a három piros hullazsák egy pillanatra megjelent a képernyőn.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem maradt túlélő - folytatta Nil Spaar. - Három testet találtunk, amelyeket készek vagyunk visszaszolgáltatni. - Ismét az alkirály arca tűnt fel. - De nem tudunk, és nem is akarunk tárgyalni erről vagy másról Leia Organa Solo hercegnővel. Amit mondott, az a tettei alapján mind hazugságnak bizonyult. Azt állította, hogy jóhiszeműen tárgyal, de közben kémeket küldött hozzánk. Azt állította, hogy tiszteletben tartja a függetlenségünket, mégis a területünk felé küldte az Új Köztársaság egyik flottáját. Azt állította, hogy egyenlők közti szerződést akar, mégis kémkedéssel és fenyegetőzéssel akarja gyengíteni a pozíciónkat. Nem tudom, hogy mire nem lenne képes a hatalma biztosítása érdekében. Csalódással tölt el, hogy olyannyira távol áll azoktól az eszméktől, amelyekre az Új Köztársaság törekszik. Én és személyzetem jelen pillanatban is fogságban vagyunk a Coruscant bolygópajzsa alatt. Nyomunkban a Coruscanti Hazai Flotta egyik csatacirkálója. Mi semmi mást nem akarunk, mint hazatérni - de Leia hercegnő az utunkat állja, és megtagadja tőlünk azokat a szabadságjogokat, amelyeket szavakkal oly készségesen megígért. Kérem a Szenátus tagjait és a képviselt világokat, hogy minden lehetséges eszközt vessenek be arra, hogy a hercegnőt letérítsék szükségtelenül kíméletlen és agresszív útjáról. Nyissák meg a pajzsot! Engedjenek haza bennünket!

A Szenátusban dühödt hangok harsantak fel, amikor Nil Spaar arca eltűnt a képernyőről.

- Kapcsolják ki! - rogyott egy székbe Leia. - Kapcsolják már ki! - mondta élesen, amikor Ackbarék nem mozdultak.

Engh nagy nehezen engedelmeskedett, és a monitor színe összeolvadt a környező fallal. Csend lett a szobában. Ackbar az ablak felé fordult zavarában.

- Ez katasztrófa - mondta nemes egyszerűséggel.

- Mindent félreértelmezett - szólt hitetlenkedve Leia. - Hogy történhetett ez meg? Pont a legerősebb félelmeikre játszottunk rá. Hogyan romolhatott el minden ennyire?

- Leia... tennünk kell valamit... - Engh tekintete valósággal esdekelt.

Leia bólintott, de szemlátomást nehezére esett még ez is.

- Lépjenek kapcsolatba Baintorf tábornokkal. Nyittassák fel vele a pajzsot. A Brilliant jöjjön vissza. Menjenek, ahová akarnak. Kérjék meg Bennyt; hogy jelöljön ki valakit a Szenátusból a holttestek visszahozatalára.

- Igenis, hercegnő. Azonnal - mondta Engh.

Örült, hogy végre elmehet.

- Tökéletes színjáték - mondta Hiram Drayson. Karbafont kézzel állt a monitor előtt, úgy nézte, ahogy Persmi és Hodidiji szenátorok benyújtják világaik kilépési nyilatkozatát. Három másik kisebb világ is - amelyeket mind dinasztikus uralkodóik képviseltek a Szenátusban - követte a példát, mielőtt Behn-kihl-nahmnak sikerült volna felfüggesztenie az ülést.

A hírhálózatok befejezték az élő közvetítést, és a kommentárok következtek. Drayson bekért egy felvételt Nil Spaar beszédéről.

- Abszolút tökéletes - mormogta, miután újra végignézte az egészet. Hangja nem kis csodálatról árulkodott. - De van egy hiányzó darab, alkirály - tette hozzá, és elgondolkodva megdörzsölte a homlokát. - Mit nyertél ezzel? Mi hasznod abból, hogy meggyengítetted Leia pozícióját, és felkavartad a Szenátust? Valami itt még nem világos... - Visszafordult az asztalához, és maga felé fordította a számítógépét. - Azonosítás.

- Azonosítva: Drayson, Hiram.

- Hívom Etahn A'bahtot. Zavarással.

- Hívás folyamatban. Várjon. Azonosítás...

- Ackbar admirális!

A termetes kalamári visszafordult az ablaktól, és a hercegnőt pillantotta meg az ajtóban.

- Tessék, Leia.

- Mit keresett a mi hajónk a Koornachtnál? Tud maga erről valamit?

- Nem - felelte feszengve Ackbar.

- Próbáljon kinyomozni valamit - kérte Leia, és megfordult.

- Hová megy?

Leia visszanézett a válla fölött.

- Haza, hogy megírjam a lemondásomat.

- De Leia...

- Ne vitatkozzon velem. Ma ne. Talán majd holnap.

Az Intrepid flottahordozó hadműveleti központjában nem volt senki a súlyos terheket cipelő két tábornokon kívül. Etahn A'bahtot annak a tudata nyomasztotta, amit tett, míg Han Solót az, hogy sejtette, mi következik.

A'baht már több mint két órája hívta a Coruscantot, és próbált közvetlenül beszélni Leiával, de minden kísérlete kudarcot vallott. Sikerült elérnie a flottaműveletieket, az igazgatási üzenetközpontot, egy sajnálkozó vezetőadminisztrátort, a szokatlanul szófukar Ackbart, az elnök kommunikációs és protokolldroidjait, valamint féltucat üzenetrögzítőt. Leia maga azonban mintha eltűnt volna a Császárvárosból, és senkinek sem akaródzott túlságosan megkeresnie.

Végül Ackbar beleegyezett, hogy eljuttatja Leiának A'baht üzenetét, amelyben azonnali visszahívást kér. Ezután kezdődött a várakozás - a kínos órabámulás és feszengő csend. A műveleti központ olyan volt most, mintha szűk börtöncella lenne.

Amikor a hiperkom végül felvillant és vörös vonalat jelzett, mind a két férfi összerezzent. Amikor Leia megjelent a képernyőn, Han elképedve látta, milyen sápadt a felesége, milyen élettelen a tekintete.

- A'baht tábornok - biccentett Leia. - Fojtott volt a hangja, és a torkát is meg kellett köszörülnie.

- Leia hercegnő... - felelte A'baht. - Köszönöm, hogy elégett tett a kérésemnek.

- Ackbar admirális azt jelezte, hogy önnek mondanivalója van a számomra.

- Igen, hercegnő - A'baht kihúzta magát ültében. - Én vagyok a felelős azért az asztrografikai szondáért, ami a Farlax rendszerbe ment. Mielőtt az Ötödik Flotta elindult, új felmérést kértem arról a szekcióról, beleértve a Koor-nacht Ködöt is. Mindezt annak a teljes tudatában, hogy megsértem az ön parancsait. Nem mentegetem magam, és teljes felelősséget vállalok a tetteimért.

Leia arca meg sem rezzent.

- Köszönöm, tábornok. Azonnali hatállyal felmentem a parancsnokság alól... - A tekintetével Hant kereste. - Solo tábornok!

- Igen, Leia - lépett előre Han.

- Önt teszem meg parancsnokká A'baht tábornok helyett. Amint lehet, hozza vissza az Ötödik Flottát a Coruscantra.

- Öööö... Leia...

A hercegnő érzelemmentes maszkján egy pillanatra átsütött a fájdalom.

- Csak gyere haza, Han... kérlek! - A holoernyő elsötétült.

A'baht elfordult.

- Sajnálom - állt fel. - Hívja vissza a járőröket, mielőtt visszafordul.

- Hogy mi? Ja, persze. Most pedig felejtse el a kifogásokat, és mondja el, miért tette! - Amikor A'baht habozni látszott, Han hozzátette: - Ez parancs.

- Hát jó - felelte A'baht. - Azt hittem, hogy visszatartják előlem azt az információt, ami a munkám megfelelő elvégzéséhez szükséges: mind a parancsnokságom megvédéséhez, mint az Új Köztársaság érdekeinek érvényesítéséhez. Leia hercegnő katonai döntést hozott politikai okból, és ennek következtében én tarthatatlan helyzetbe kerültem. Megpróbáltam megkerülni a parancsait azzal, hogy külső forráshoz, az asztrografikai kutatóintézethez fordultam. Az eredményt maga is ismeri.

- Azt hiszem. És maga?

- Ezt hogy érti?

- Az a lepényhal nem volt kémhajó.

- Nem.

- És nem is robbantotta fel magát, ugye?

- Nem.

- Akkor talán megtalálta, amit meg akart találni - ami miatt aggódott.

- Meglehet - felelte A'baht. - De ez már nem számít. A szonda nem tett jelentést, és további szondák nem mehetnek oda. Bármi titkuk is van a yevetháknak, megmarad nekik. - Tisztelgett. - Kérek engedélyt visszatérni a szállásomra, uram.

Han a homlokát ráncolta.

- Engedélyt megadom - mondta, és A'baht elindult kifelé. - Tábornok...

A'baht hátrafordult.

- Körülbelül hány portyázó tartozik most az Ötödik Flottához?

- Egy kötelék... nyolc darab. És van két kötelék felderítő kishajó is.

Han széles mozdulattal körbemutatott.

- Megmondaná, melyik gombbal lehet hívni a taktikai személyzetet?

- Micsoda? - vágott bizonytalan arcot A'baht.

- Nos... tudjuk, hogy valaki vagy valami odakint barátságtalan az Új Köztársasághoz - mondta Han komoran. - Igaz?

- Mondhatjuk ezt.

- Úgy tűnik, jobb lesz, ha nem csak mondjuk, de teszünk is valamit azért, hogy fedezzük a visszavonulásunkat. Ésszerűnek tűnik ez az ön számára?

- Ön a parancsnok, Solo tábornok.

- Valóban - felelte Han. - Én pedig sosem fordítok hátat egy sötét sarokban, ha tudom, hogy valaki a nyomomban van. Melyik az a gomb?

- Az ott - mutatta A'baht.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A "Koornacht" mindig is kívülállót jelentett - egy asztronómust hívtak így több száz évvel korábban, így lett több az a bizonyos köd egy kódszámmal ellátott betűcsoportnál.

Aitro Koornacht megtette azt a szívességet, hogy benyomott valakit Első Megfigyelőnek III. Preedu császár udvarába a Tambanra. Másnap az asztronómus fényes, elmosódó korongot pillantott meg legújabb teleszkópja csövén keresztül, a hálás Első Megfigyelő pedig úgy hálálta meg jótevője segítségét, hogy a palotaőrség éjszakai parancsnokáról nevezte el az újonnan felfedezett csillagködöt.

Ugyanennek a csillagcsoportnak azonban volt más neve is. A galantosi fiák - akiknek egén a csoport hatalmas fényoválisként mutatkozott - Sokaság néven ismerték. A wehttamok az Isten Templomaként imádták. A ka'aak - ez a vándorló nép, akik talán a köd legfiatalabb csillagainak születését is látták - no'aat padu'll - Kis Bölcső - névvel illették.

A yevetháknál ismert neve Otthont jelentett.

Kétezer nap és húszezer világ, ami ugyanabból a porfelhőből született, és a gázból, ami még mindig kitöltötte a köztük lévő űrt. Fiatal napok és kemény világok voltak, szinte nem is lehetett mindet megismerni. Alig száznyi bolygó arculatát színezték az élet fényei, és a Ködben mindössze egyetlen fajnak sikerült a nagy ugrás a csillagokig.

Kétezer nap ragyogott itt, olyan fényesen az N'zoth és társvilágai egén, hogy elhomályosították a gyengébb fényeket és a galaxist. Amíg nem jöttek a Ködön túlról idegenek, hogy kincseket bányásszanak itt, a yevethák nem is tudták, hogy nincsenek egyedül.

Nehéz lecke volt ez. A kemény etikájú, fiatal yevetha faj hozzá volt szokva ahhoz, hogy ők az Univerzum közepe. Lankadatlan másságuk az idegenekkel szemben súlyos kihívás volt a yevethák önképe felé. Végül az lett a válasz erre a kihívásra, hogy új víziót építettek a vérvonal tisztaságára, a terület szentségére, és a gyűlöletre.

A birodalmi megszállás volt a yevethák iskolája, nem is egy tárgyban.

Amikor a Birodalom a Koornachtra jött, az még teljesen a yevetháké volt. A yevethák a maguk makulátlan, gömbforma hajóiban szelve a valós űrt, szétterjeszkedtek az N'zothról.

A galaxis feljegyzett történelme során egyetlen más faj sem alapított több csillagközi gyarmatot a hiperhajtás ismerete nélkül. A yevethák számára a N'zoth fényes éjszakai égboltjának csillagai mind közeli, hívogató célpontot jelentettek. Akaratuk elég erős volt ahhoz, hogy áthidalják a csillagok közti távolságokat.

Miután a Birodalom visszavonult a Koornachtról, ez az akarat társult egy olyan technológiával, ami lehetővé tette a csillagközi távok villámgyors átugrását. Ezek a sokkal gyorsabb hajók lehetővé tették, hogy a yevethák távolabbi célok felé vessék tekintetüket, a birodalmi komegységek pedig az egész Köd bármelyik pontjára elvitték az alkirály hangját, alig néhány perc alatt.

A N'zoth és társvilágai úgy fonódtak össze, ahogy ez azelőtt sosem lett volna lehetséges, és megkezdődött a Második Születés. A yevethák tucatnyi újabb anyavilágot kutattak fel és telepítettek be a terjeszkedés azon görcsében, ami az elnyomatás éveinek ellenhatása volt.

A yevethák nagyobb szabású víziójának megvalósításához azonban ennél több kellett, valami páratlan erőfeszítés - nem csak hajók és személyzet, de egész közösségek, egy egész nemzedék, amely kész elhagyni szülőhazáját azért, hogy új hazát keressen a csillagok között.

És az is kellett, hogy valaki előremenjen, és egyengesse az utat.

Mert amíg a Birodalom a Koornacht Ködben tartózkodott, beengedett bizonyos betelepülőket, ösztönzött másokat, és még újabbakat is létrehozott a saját céljaira. Amikor pedig elment a Birodalom, a yevethák többé nem voltak egyedül.

A transzfer az Aramadia és a nyolc kilométer hosszú Yevetha büszkesége csillagromboló között egy előre kijelölt találkozási pontban történt a Koornacht Köd mélyén, messze a fürkésző tekintetektől.

A kis kompnak háromszor kellett fordulnia, hogy minden átkerüljön. Az első fordulóban a darna és a szaporodótársak mentek át. A másodikban az alkirály személyes csapata, köztük Eri Palle főattasé. Az utolsó menetben volt a díszőrség, maga Nil Spaar, és Vor Duull, az Aramadia információs proktora. Vor Duullt azért a sikeres munkáért érte ez a megtiszteltetés, amit a coruscanti küldetésben végzett.

Dar Bille várta őket, aki Nil Spaar hű helyettese volt már jóval a visszavágás napját megelőzően is. Most a Yevetha Büszkesége parancsnokaként irányította további parancsnokok kiképzését, hisz a korábbi birodalmi csatahajó csatlakozott a növekvő Fekete Kard flottához.

- Etaias - szólt Dar Bille, és elvégezte az engedelmesség tisztelgő mozdulatát. Ez több volt, mint amit a rangkülönbség megkívánt volna, és a mögötte álló alacsonyabb rangú tiszteket hasonló túlzásokra ragadtatta: amazok térdre hulltak, és lehajtották a fejüket.

- Noreti - suttogta Nil Spaar. - Ez szükségtelen volt, de örömömre szolgál. Eri, gondoskodj róla, hogy mindenki el legyen szállásolva. Dar, vezess a hídra. Készen áll a flotta?

- Erre, alkirály. A flotta készen áll. De a Gloryt nem tudták időben elindítani, hogy csatlakozzon hozzánk - mondta Dar Bille, bár tudta, hogy Nil Spaart nem fogja meglepni a hír. A Glory volt az a hajó, amit a birodalmiak EX-F-nek neveztek, és különös, szinte egyedi meghajtórendszere állandó probléma forrása volt.

Miközben Dar Bille után indult a folyosóba, Nil Spaar megérintette ujjbegyével minden térdelő tiszt nyakát. Ez az érintés azt jelképezte, hogy elfogadja felajánlott életüket, és engedélyezi a felállást.

- És a többi? - kérdezte.

- Az utolsó hadgyakorlat után úgy döntöttem, hogy a Blessings legénysége még nem kész. De ez nem fogja hátráltatni a küldetés teljesítését.

- Feltételezem, hogy a parancsnok elnyerte méltó büntetését a kudarc miatt.

- El, méghozzá tőlem magamtól, a másodtisztjével együtt.

- Remek - mondta Nil Spaar. - Nem helyénvaló, hogy azok, akik alacsonyabb posztokon dolgoznak, azt higgyék, hogy a kés csak a hatalmasok torkát vághatja át.

- A Blessings új parancsnoka újabb hadgyakorlatra számít a visszatértünkkor. Lenne kedve megnézni?

- Talán - mondta Spaar, ahogy a hídhoz értek. - Pillanatnyilag az előttünk álló feladatok foglalnak le. És az emlékek. Jó, hogy épp te vagy a zászlóshajó parancsnoka ma. Emlékszel a Beautyra, és arra, amikor először felfedeztük a férgek fészkét?

A Beauty kis csillaghajó volt, hajdani birodalmi korvett, ami Nil Spaart a Köd széleire és még azon is túlra szállította. Ez a hosszú felderítőút nyitotta fel Spaar szemét az igazi kihívásra, és adott célt mindennek, amit addig tett. Spaar felmérte a mindenséget, felmérte az ellenséget, megértette a fenyegetésüket, és visszatért a N'zothra, hogy győzelmet kovácsoljon belőle.

- Hát persze, etaias. És most megint itt vagyunk, együtt egy szép hajó hídján. Hamarosan megint észrevétlenül nézhetünk le a férgek fészkeire - de most már rá fognak jönni, hogy ott jártunk. - Elnézett Spaar mellett az információs proktorra. - Lifath, milyen híreid vannak az Új Köztársaság Ötödik Flottájáról?

- Parancsnok, árnyékunk azt jelenti, hogy a flotta eltűnt Hatawától. Coruscanti kapcsolataink szerint visszahívták.

Nil Spaar lehajtotta a fejét, és megkönnyebbülten kifújta a levegőt.

- Akkor hát kezdődik. Beigazolódott, amit gondoltam. Dar Bille büszkén, örömtől sugárzó arccal fordult Nil Spaar felé.

- Várom a parancsait, alkirály.

- Szeretnék szólni az összes hajónkhoz!

Dar Bille a kommunikációs proktorral gyorsan elintézte a szükséges teendőket, és bejelentette az alkirály közlési szándékát a huszonöt hajónak, ami kettesével-hármasával lappangott a Köd területén.

- Ne feledjétek, hogy áldottak vagytok, a mindenség fényéből születettek - mondta Nil Spaar. - Minden szépség a miénk. És az, amit az egünkön látunk, a gyermekeinké lesz, nem pedig azoké a lényeké, akik a sötétségből másznak elő. Csak az ő jelenlétük rontja meg a fényt és a mindenség szépségét. De ma elsöpörjük őket, ahogy a magtár őrzőjének ki kell söpörnie a férgeket, hogy tisztán tartsa a termést. És ha legközelebb a N'zothon álltok, és az égre pillantotok, tudni fogjátok, hogy csak a N'zoth gyeremekei vannak fölöttünk. - Nil Spaar hátralépett a mikrofontól, és Dar Biliére nézett. - Kiadhatod te a parancsot - mondta nagylelkűen.

Dar Bille taréját csak úgy feszítette a hálás büszkeség.

- A Fekete Kard minden hajójának! Itt a Yevetha Büszkesége zászlóshajó parancsnoka - mondta erős, tiszta hangon. - Az alkirály parancsára utasítalak benneteket a támadás megkezdésére. Hozzunk ma dicsőséget a yevethák nevére!

Negus Nigekus mocskos, ráncos arcára kiült az elégedettség, ahogy becsapta a zsilipajtót, és lecsapta a reteszt. Az érccsillék már több mint kétharmadig tele voltak, és még egy hónap volt hátra addig, amíg a csigány szállítmányozó visszatér Új-Brigiára. Talán most lesz annyi a nyereség, hogy a költségeken túl ki tudja fizetni a fuvaradósságot is.

Nigekus sosem álmodta volna, hogy tizennyolc évi munka után a kromitbányákban a falu fölötti dombokon a kis közösség még mindig tartozni fog annak a kapitánynak, aki annakidején idehozta őket. Kezdetben nagylelkű volt az itteni föld. Amíg a Köd a Birodalom védelme alatt állt, volt elég vevő a kékesfehér fémre ahhoz, hogy jó árat lehessen kérni. A háború - addig, amíg nem jött túl közel - jót tett az üzletnek.

Az első négy évben nem volt gond, hogy nem fizetik ki a teljes adósságot. A családok jobb házakba költöztek, új kis szájakat etettek, és az anyák inkább a gyerekekkel foglalkoztak, mint a munkával. Még azon a nyáron is, amikor a termés kisült és a feldolgozókupola leégett, volt mit felajánlani a kötelezettségeik fejében.

Később azonban kezdett kimerülni a föld, és hamarosan a Birodalom is elment. Mivel a galantosi és wehttami űrutak többé már nem voltak biztonságosak, a kolóniai legjobb vevői alacsonyabb árat kezdtek kínálni, vagy egyáltalán nem is vásároltak a kalózveszély miatt.

Egy időben csak Stanz kapitány járt ide a Freebirddel, és nevetségesen alacsony árat kínált - ami arculcsapás volt a kétszáz ember verítékes munkája mellett, akik minden hajnalban felmentek a dombokra, és minden este munkától megfáradtan tértek haza. Stanz azonban, ha a valóságban nem is, lelkében kalóz volt, és cseppet sem szánta őket.

- Ez a robot dolgozik helyettetek - mondogatta. - Felszedi a követ a földről. Nem kérhettek ugyanannyit robotmunkáért. És még így is alig éri meg, hogy idejárjak.

Nigekus ennek a kijelentésnek az igazságában erősen kételkedett, de nem lett volna értelme vitatkozni. Kénytelen volt végighallgatni Stanz mondókáját, miközben a rakodást intézte és az árat kalkulálta a vén bothai szeszélye szerint. A rakomány sokszor nem érte el a kellő mennyiséget, és ilyenkor tovább nőtt az adósságuk.

Ha a közösségnek lett volna saját hajója, akár egy kiszuperált koréliai teherhajó, vagy egy ócska űrbárka - ez azonban elérhetetlen álomnak tűnt csupán.

A föld azonban ismét kegyeibe fogadta őket, és két új fejtésen tudták előhozni az ércet, ami emlékeztette a még élő öregeket arra az ígéretre, ami valaha Brigiaról idecsalta őket. Ha csak annyit kapnak ezért a szállítmányért, mint a múltkor, a többlet fedezni fogja nem csak a kamatot, de magát az adósságot is.

Ennek biztosítására Nigekus elhatározta, hogy ezúttal az érc harmadát visszatartja addig, amíg Stanz meg nem állapítja az árat. Ez a taktika nem volt minden kockázat nélkül való, de már régen meg kellett volna próbálkozni vele. Ha a bothai megsértődik, a telep a megélhetését veszti el - Nigekus pedig talán az életét is.

Nigekus mégis el volt szánva rá, hogy megszabadítja Új-Brigiát Stanz kapitány kötelmeitől, még mielőtt kezdődő szilikózisa arra kárhoztatja, hogy csak a kertet tudja söpörgetni. Nigekus tudta, hogy nem sokat veszít, ha Stanz elroppantja a nyakát.

- Csak megkímél a kínos, köhögő haláltól - mondta a többi vénnek, amikor a beleegyezésüket kérte. - És akkor szégyenkezés nélkül megölhetitek, a hajóját pedig kárpótlásképpen odaadhatjátok a családomnak.

Negus Nigekus lassan, de büszkén indult el a feldolgozókupola felé. Vékony testét átmelegítette a tudat, hogy változás készül.

Nehezére esett beismerni, hogy már nem bír felmászni a fejtéshez, és csak a helyet foglalja. A kemény görcölés kínjait könnyebb volt elviselni, mint a haszontalanság keserű tudatát: úgy érezte magát, mintha gyerek lenne, aki csak a kenyeret pusztítja. Örült, hogy talált megoldást arra, hogy ettől az érzéstől megszabaduljon.

Mielőtt elérte volna a kupolát, árny villant át a telep fölött. Mire felpillantott, már semmit sem lehetett látni. A feldolgozógépek csattogása, zörgése egészen az utolsó pillanatig elnyomta a bukóhajók hangját, a leszállóhelyek pedig a folyókanyarulat mögött, be nem látható helyen voltak. Nigekus a fejét csóválta, miközben bement. Mit sem tudott a veszedelemről, ami már elindult a völgyben a falu felé.

Amikor néhány perc múlva kilépett a kupolából az ellenőrzés végeztével, minden megváltozott. Magas, zöld és barna testpáncélba öltözött lények nyomultak át a falun széles arcvonalban, és fegyvereik egymás után változtatták égő, elszenesedett héjakká a házakat. Gyereksikoly hasított a gépek zúgásába, majd baljós hirtelenséggel elhallgatott.

Nigekust elég ideig nem vették észre - vagy tán csak nem törődtek vele - ahhoz, hogy féltucat bizonytalan lépést tegyen a házak felé, és iszonyattal lássa, hogy a földön heverő fekete valamik holttestek, ő pedig még csak azt sem tudja, melyik fajból valók a támadók.

Amikor végre megjött a hangja, felordított elkeseredett dühében, rázni kezdte az öklét, és elindult a legközelebbi katona felé. Ezüstcsövű fegyver fordult feléje, és Nigekus holtan rogyott össze.

A 4. Gödör két fejtője látta a leereszkedő hajókat: ők indultak először vissza a falu felé. A gerinc mögül felszálló fekete füst láttán más csapatok is otthagyták a munkát. Némelyek fegyver módjára vetették vállukra a csákányukat, de leginkább csak a családjuk iránti aggódalommal voltak felszerelkezve. Új-Brigián nem volt ellenségük, az energiafegyver pedig olyan fényűzés volt, amit a telepesek nem engedhettek meg maguknak.

A yevethai katonák, akik maszkot viseltek a füst és a féregbűz ellen, türelmesen várták, hogy a fejtők megérkezzenek. Nem volt más dolguk. Ahogy Nil Spaar előre megjósolta, a feldúlt falu látványa meggondolatlan rohamra ösztönözte a fejtőket.

Módszeres mészárlás vette kezdetét. A katonák karéjban állva várták meg, hogy a fejtők eléréjék a völgy alját, aztán lekaszabolták őket.

Az utolsó néhány halál már-már öngyilkosság volt. A megmaradt brigiaiak a lenti vérengzést látva eldobálták hasznavehetetlen fegyvereiket, előbújtak fedezékükből, és szinte felkínálták magukat célpontnak.

Amikor minden elcsendesedett, és a szél az utolsó füstpa-macsokat is elfújta a völgyből, csak a yevethák, a csillék és a feldolgozókupola maradtak állva.

Nem volt véletlen, hogy ezek a dolgok épen maradtak. Miközben a csapatok elindultak visszafelé a hajóikhoz, testes teherszállító ereszkedett le a falu mellé. Órák alatt magába nyelte a csillék tartalmát és a feldolgozókupola berendezését.

Amikor a teherszállító elhagyta a célzónát, a Csillagálom egy hosszú sortűzzel befejezte a völgy sterilizálását.

A hullák gőzzé váltak és elenyésztek, a vér elpárolgott a sziklákról. A föld fekete üveggé dermedt, a folyó elforrt. Amikor zárótűz véget ért, a férgekből nem maradt semmi, csak azok az üregek, amiket a kezükkel vájtak a földbe, és az ösvények, amiket lábukkal jártak ki a hegyoldalkon.

A Csillagálom győzedelmesen tért meg a N'zothra, bőséges kromitkészletekkel a gyomrában.

J't'p'tan kertvárosában, ezen a türelmes kezek által gondozott világon egy asszony lidércnyomásra ébredt álmából. Egy hullócsillagból csatahajó lett, a csatahajóból pedig gyilkos eső, ami a világ ábrázatára hullt. Álmában - vagy a lidrécnyomásban - az Áramlat meggyilkolt lelkektől fortyogott, és kiontot vértől volt vörös.

- Kelts fel mndenkit, de gyorsan - rázta meg Wialu a lányát. - Siess! Valami szörnyűség készül!

Új-Brigia a legkisebb volt a tizenhárom idegen település között, amiket a Féket Flotta hajói meglátogattak a Nagy Tisztogatás első órájában.

A Polneye volt a legnagyobb, és csak ő tanúsított ellenállást.

A Polneye, ami a Ködnek a Coruscanttól legtávolabb eső részén keringett, a Birodalom mostohagyermeke volt. Titkos katonai átrakókikötőnek hozták létre a Farlx Szektor felé. A magas felhőzetű, nedves éghajlatú Polneye egyetlen hatalmas szabadtéri fegyverraktárrá és ellátódepóvá vált. Forgalmas leszállóhelyek és raktárak húzódtak a barna síkságokon. Még a legnagyobb, leszállásra képes hajókat is fogadni tudták itt.

Ahogy a Polneye-en áthaladó forgalom növekedett, a népesség is megszaporodott. Először teljességgel katonai személyzet élt itt, megszabott váltásban. A bolygót nem lakhatósága, hanem stratégiai elhelyezkedése miatt választották ki támaszpontnak. Idővel azonban egyre több civil is dolgozni kezdett itt, és a leszállózónák központjaiban apró városok keletkeztek, félállandó lakosokkal.

Amikor a Birodalmi Flotta megvert maradékai elhagyták a Farlaxot, és visszavonultak a Magba, a katonai személyzet minden kéznél lévő hajót felhasznált a meneküléshez. A civil lakosság viszont, aminek létszáma akkoriban már negyedmillióra volt tehető, ötven városkában elszórva, hátramaradt.

És bár ezután már nem érkeztek dübörgő teherhajók a Polneye-ra, a hátramaradt droidok és készletek elég kárpótlást jelentettek az elhagyatottságért. Gyakorlatilag mindent meg lehetett találni a Polneye valamelyik raktárában, ami egy hadsereg és egy flotta fenntartásához kellett.

Nem sok mindent dobtak vagy pazaroltak el. A Polneye keménykezű vezetéssel büszkélkedhetett, és a raktárkészletek az átalakulás alapjaivá váltak - kiszolgálótelepek halmazából nyolc megerősödött város egységes állama keletkezett.

Így eshetett meg, hogy a yevethai Honor, Liberty és Devotion csatahajók olyan bolygó fölé érkeztek, ahol majdnem háromszázezres, egészséges populáció élt, hetvenezer droiddal... és hat működőképes TIE vadásszal.

- Fegyvermester! Figyelem! Miért nem kezdődött el a támadás?

A Devotion csillagromboló fegyvermestere mélyen meghajolt Jip Toorr előtt, mielőtt válaszolt volna.

- Parancsnok, ionizáció és inverzió van a bolygó felhőrétege fölött. A kettő együtt interferál a hajónk célzószámítógépeivel. Nem vagyok biztos benne, hogy a lövéseink pontossága kielégíti az ön várakozásait.

- Az alkirálynak is megvannak a maga várakozásai, amiket teljesíteni kell - felelte Jip Toorr. - Hogyan tegyük ezt meg?

- Uram, felderítővadászok várnak arra, hogy megerősítsék a támadásunk sikerét. Kiküldhetek hármat közülük már most a felhők alá, hogy irányítsák a lövegeink tüzét.

- Ez elegendő pontosságot fog biztosítani a küldetés sikeréhez?

- Kétségkívül, parancsnok.

- Akkor csinálja. Taktikai mester, indítsa a három vadászt! A fegyvermester majd irányítja őket.

Az utolsó navigációs szatellita, amire a Polneye forgalomirányítási rendszere támaszkodott, egy évvel ezelőtt mondta fel végleg a szolgálatot. Ha nem így lett volna, a yevethai hajók érkezése már akkor kiderült volna, ahogy kiléptek a hiperűrből.

A forgalomirányítás földi szerkezetei azonban működőképesek maradtak. Riasztók szólaltak meg abban a pillanatban, ahogy a yevethai felderítővadászok áthaladtak az ionizációs határon. A technikusok rég nem használt állomásokhoz futottak. Sok más polney-i is kiszaladt a szabad ég alá, hogy lássa, miféle látogatók közelednek.

Akiknek elég éles volt a szemük, azok láthatták, ahogy a kis fekete hajók körözni kezdenek a felhők alatt. Az egyik a Déli Kilences nevű város felett keringett, a másik az Északi Kilences felett, a harmadik pedig az Északi Tizennégyes szellemvárosa felett.

Ezután tűz csapott le az égből, Vad turbólézernyalábok vágtak keresztül a felhőzeten, és mind a három város arany por és fekete füst gombafelhőjébe veszett. Még a tűz megszűnése után is úgy visszhangzott a robaj a Polneye pusztáin, mint a dobszó.

A Déli Tízes széles leszállópályáin figyelő közönség vagy döbbenten hallgatott, vagy sikoltozásba tört ki. Egy férfi Plat Mallar mellett térdreesett, és hányni kezdett. Mallar elfordult tőle, és egy nőt látott, aki eszelősen tépdeste saját kezeslábasát, de úgy, hogy a vére is kiserkent. A látvány kizökkentette Mallart saját kábultságából. Elindult a pálya keleti széles felé.

Ekkor éles kiáltás hallatszott: valaki a tömegben észrevette, hogy a Déli Kilences fölött cirkáló hajó most az Északi Kilences felé indul. A sokadalom pillanatok alatt szétfutott. Némelyek a terminál épületek gyenge menedékébe igyekeztek, mások a városból rohantak ki, olyan messzire, amennyire csak a lábuk bírta. Mallar kikeveredett a hirtelen támadt zűrzavarból, aztán maga is futásnak eredt.

Mallar másodikos mérnökosztályából tizenketten is voltak, akik engedélyt kaptak arra, hogy megtanulják a 10-es technikai intézet dokkjában lévő TIE elfogó karbantartását és vezetését. A hangár felé félig meg kellett kerülnie az egész terminált, és bármennyire igyekezett is, tudta, hogy nem ő lesz az első a tizenkettőből.

Mégis így lett. A hangárajtó tárva-nyitva álltak, és a droidokat már kezdték elfelé terelgetni az útból, de a TIE elfogóvadász pilótafülkéje még üres volt.

Mallar egy pillanatig sem habozott. Felkapott egy sisakot és egy légzőcsövet a szekrényből, felmászott a gépre, és felpattintotta a fülkefedelet.

- Te ott! - kiáltotta a legközelebb szorgoskodó diáknak. - Szerezz egy energiadroidot, de gyorsan!

Mire Mallar elhelyezkedett a pilótafülkében, és elindította a bemelegítőszekvenciát, befutott két másik reménybeli pilóta is. Hűvös és céltudatos szakértelemmel helyezték a szürke energiadroidot a gép mellé.

Abban a pillanatban, ahogy az energiacsatolás bekattant, Mallar felfuttatta mindkét ionhajtómű kondenzátorát. Aztán visszaengedte semleges alapállapotba. Nem volt értelme ellenőrizni a többi rendszert is, hisz úgysem lett volna idő javításokra, és a lezuhanás nem volt félelmetesebb lehetőség annál, ami a felhők közül közeledett.

- Megvan - szólt bele Mallar a mikrofonba. - Csatoljatok le, és menjetek arrébb! Felszállok.

A TIE-t elvileg ki kellett volna vontatni a hangárból, de ez értékes időt vett volna el, és Mallar már így is tartott tőle, hogy elkésett. Ahogy a többiek eltisztultak az útból, gázt adott.

Az elfogóvadász előrelendült, a hajtómű szele felkavarta a hangár porát. A hajó gyorsulva, emelkedve haladt át a hangárajtón, és a bal oldali panel felső széle csikorogva súrlódott a duracél keretnek. Mindenki összerezzent a hangra, maga Mallar is.

Aztán a hajó egy zökkenéssel kint volt a szabad levegőn, és suhanni kezdett a polneye-i nap szórt fényében. Mallar felfelé irányozta a lézereket, és gyors ütemben emelkedni kezdett.

Az apró fekete hajók még mindig ott köröztek a magasban, mint holmi keselyűk. Miközben a célzórendszert aktiválta, Mallar némi megkönnyebbüléssel látta, hogy három másik TIE is a levegőben van már. Mallar kiválasztotta a legközelebbi célpontot, és olyasmit tett, amit eddig az oktatója sosem engedett meg neki - energia alá helyezte a négy Seinar-lézerlöveget.

A célzórendszer állandó bugással adta Mallar tudtára, hogy az elsődleges célpontot TIE/rc felderítővadászként azonosította. Mallar legnagyobb meglepetésére azonban nem volt semmiféle biztonsági gát, ami megakadályozta volna, hogy tüzet nyisson az elvileg baráti célpontra. Azonosítás után a számítógép befogta az ellenséges hajót.

CÉLPONT LŐTÁVOLBAN - villant fel a jelzés, és a fények vörösről zöldre váltottak.

Mallar megnyomta az elsütőgombokat, és a hajó megremegett, ahogy a fegyverek megszólaltak.

Mallar maga volt a legjobban meglepve, amikor a cél nem menekült el, hanem sárgásfehér felhőben darabokra robbant. Akár az elfogó gyorsasága, akár az egyszerű meglepetés miatt, de a TIE nem reagált a közeledő hajóra.

Mikor Mallar elhúzott a törmelékfelhő mellett, örvendező kiáltásokat hallott a sisakhangszórójából. Ő maga azonban sem örömet, sem megkönnyebbülést nem érzett. Remegett, verítékben fürdött, és az első lendület elmúltával lassan kezdte felfogni a szörnyű valóságot.

Áthaladt a felhőrétegen, és hirtelen elvakította az ablakon beözönlő fény. A gép durván zökkent egyet, mintha hatalmas kéz tolta volna meg. Mallar egy pillanatig azt hitte, hogy hajóját találat érte, és meg fog halni.

A pillanat azonban elmúlt, és ő még mindig életben volt. A villanás lassan kitisztult a szeméből, és a hajója épségben haladt tovább a csillagokkal teli űrben.

A célzórendszer ismét felsivított, és Mallar hunyorogva pillantott először a kijelzőre, majd a kinti űrre. Amit látott, attól kis híján teljes pánikba esett. Fölötte a bolygó körül a leghatalmasabb hajó lebegett, amit életében látott: óriási háromszög, tele lövegekkel és kirajzó vadászokkal.

- Azonosítás!

ELSŐDLEGES CÉLPONT: VICTORY OSZTÁLYÚ CSILLAGROMBOLÓ, jelezte a számítógép.

És Mallar tovább közeledett feléje.

MÁSODLAGOS CÉLPONTOK...

- Nem érdekel - mondta idegesen Mallar. Megfordult, és teljes sebességgel távolodni kezdett a csillagrombolótól, le, a felhők menedékébe.

A Devotion fegyvermestere a híd padlóján feküdt. A parancsnok, akinek csapása leterítette, ott tornyosult fölötte.

- Ügyetlenséged egy yevethai pilóta életét követelte! - ordította. - Hogyan kárpótolod a családját ezért?

- Uram, engem nem tájékoztattak arról, hogy ez a hely képes az ellenállásra...

- A felderítővadász a te irányitásod alatt állt. Te nem engedted el, amikor a féregvadász megjelent. A te hibád.

- Éppen tüzet nyitni készültünk...

- Fel vagy mentve a posztodról. És vérdíjat is fizetsz, ezt megígérhetem. El innen! - A parancsnok a taktikai mesterhez fordult. - Vadászokat elindítani! Azt akarom, hogy a Polneye egén egyetlen féreg se maradjon!

A Polneye csatája nem tartott sokáig.

A három TIE elfogó egyikét egy elsőosztályos diák vezette, aki még sohasem repült. Az, hogy egyáltalán fel tudta vinni a hajót, csak a birodalmi pilótafülke-kialakítás egyszerűségének volt köszönhető. A lézerfegyvert azonban nem tudta aktiválni. Hamarosan yevetha vadászok csaptak le rá a felhők közül segélykérő jelzései alapján. Útja vad pörgessél, majd egy robbanással ért véget az Északi Tizenkettes melletti síkon.

A Déli Tizenegyesről felszálló TIE-t egy repülőoktató vezette. Mallarhoz hasonlóan ő is áttört a felhőrétegen az űr széléig, és ő is meglátta a hatalmas cirkálót. Egy vadászelhárító löveg befogta, és fémesőként tért vissza a felszínre.

Az Északi Kilencesről induló TIE elfogóban egy veterán hadipilóta ült. Éppen csak elkerülte a város pusztulását, és egyik hajtóművét repesztalálat érte. Miközben három yevethai vadásszal viaskodott, a hajó végképp cserben hagyta.

A negyedik elfogó még a földön pusztult el, miközben az igyekvő önkéntes legénység éppen repülésképes állapotba próbálta hozni.

Az ötödik eltűnt a támadás első pillanatiban, amikor az Északi Tizenegyes került a Liberty lövegei elé.

Plat Mallar sikere volt a nap egyetlen győzelme, de ő maga volt a leginkább tudatában annak, hogy ez mennyire nem jelent semmit. Mivel félt a haláltól, átmenekült a bolygó túloldalára, és elrejtőzött a felhők között, az ionizációs pajzs alatt, amit még a Birodalom hozott létre a Polneye-n. Mivel félt szembenézni a bűntudattal, amiért nem akar meghalni, itt tipródott.

Hamarosan azonban mindkét eredeti félelmét elhomályosította egy új: az a tudat, hogy talán sosem fogja megtudni, mi történt a hozzátartozóival, szeretteivel, barátaival. Miután visszanézte a harci rögzítő felvételeit, úgy döntött, hogy ez kevés, és visszafordult.

Polneye városaihoz közeledve Mallar felvitte az elfogót a felhők közé úgy, hogy felvehesse a három keselyűcsatahajót, amelyek most már orbitális pályán köröztek.

Azután a felhők közé bukott, és azt látta, hogy az égbolton nincsenek vadászok. Holokamerája végigpásztázott hét város romjain, és rögzített hét vékony füstcsíkot a pusztában. Azért csak hetet, mert a Déli Tizes még állt, és egy hatalmas transzporthajó volt bedokkolva mellette.

Ez a látvány lopta az első reményt Mallar szívébe azóta, hogy a Déli Kilences elpusztult a lézertűz alatt. Esély kínálkozott rá, hogy nem csak az igazság maradjon emlékül - esély kínálkozott arra, hogy segítséget szerezzen. A hajó erejét és a saját képességeit a végsőkig feszítve suhanni kezdett a láthatár felé.

Fél óra múltán a Polneye másik oldalán egy egyszemélyes vadász hagyta el a Polneye légkörét a csillagok felé, fedélzetén egy végsőkig elszánt fiatal diákkal.

A Yevetha Büszkesége zászlóshajó fedélzetén Nil Spaar alkirály személyesen ellenőrizte a kubazkolónia kiirtását - micsoda különösen visszataszító férgek, akiknek olyan torz a képük, hogy szinte öröm megsemmisíteni őket. Ezután a zászlóshajó azzal folytatta, hogy elfoglalta a Pirol-5 birodalmi üzemfarmját. Az alkirály visszavonult a lakosztályába a darnájához, a flotta többi részétől kapott jelentések közé.

A hírek egyöntetűen kedvezőek voltak. Volt ugyan egy szerencsétlen baleset a Polneye-on, amiben egy pilóta meghalt és a fegyvermester öngyilkosságot követett el, de ez nem számított. Ahol a yevethák hajói feltűntek, a férgek eltűntek a felszínről, amit úgy bemocskoltak.

A Fekete Kard higgadt, kíméletlen precizitással vonta a halál függönyét a Köd köré. A férgek települései egymás után hullottak el - a Kubaz, a Bngia, a Polneye, a Morath, a Corasgh, a H'kig. A célpontok közt olyan telepek és fajok is voltak, amelyek még a kiirtásukat elrendelők számára is ismeretlennek számítottak.

A yevethák teljes sterilizációt hajtottak végre két olyan bolygón, amit be akartak telepíteni. A telepesek már el is indultak a Tizenkettesről új hajóikon, amelyek a fénynél is gyorsabban haladtak.

A nagyszerű sors felismerése volt ez. A dicsőséges nap végeztével a mindenség ismét csakis a yevetháké lett.

Amikor az utolsó jelentés is befutott, Nil Spaar kis ünnepséget rendezett.

Éjszaka az alkirály mély, pihentető álommal aludt.

Leia Organa Solo reménykedve várta a keleti kikötő tizennyolcas kapujánál a flottakomp leszállását. Ahogy a gép motorja leállt, a felügyelő figyelmeztetései ellenére kirohant a leszállópályára. Amikor a zsilip szisszenve feltárult és kinyúlt a leszállólépcső, ő már az aljánál várt.

Han bukkant elő elsőnek féloldalas mosolyával, útitáskájával a vállán. Három nagy lépéssel már lent is volt, lecsapta a táskáját, és olyan mélységes melegséggel ölelte át Leiát, hogy a hercegnőben egy pillanatra majdnem felengedett az a jeges dermedtség, ami a yevethai tárgyalások megszakadása és az azt követő megaláztatások óta fogva tartotta. Leia Han izmos mellkasába rejtette könnyeit.

- Minden rendben lesz - mormogta a hajába Han. - Ha tudnád, min mentem keresztül én!

Leia akarata ellenére elnevette magát, és még szorosabbra fonta ölelését.

- Menjünk haza.

- Miért ne? - kapta fel a táskáját Han. - Ne bízd el magad, drága, de nagyon hiányoztál.

Huszonhárom órányira a Polneye-tól Plat Mallar bekapcsolta a TIE elfogó pilótafülkéjének felvevőjét. Sápadt és verítékes volt az arca, és minduntalan elhomályosult a tekintete.

A hiperhajtás nélküli vadászgépet nem szánták olyan nagy útra, mint amit most Mallar tervezett - egyik csillagról a másikra, a valós űrben. Elmenekült a Polneye-ról, elkerülte a Yevethát, és maga mögött hagyta a Koomacht Ködöt. Az idő, energia és távolság kegyetlen törvényeitől azonban nem tudott megmenekülni.

A lehető legnagyobb egyenesvonalú sebességre gyorsult fel a hajóval, de még arra is sikerült rávennie az autopilótát - ami egyszerű, rendszeren belüli navigációs feladatokra készült -, hogy a Galantost fogadja el célpontnak.

Most azonban már órák óta hidegek voltak a hajtóművei, és csak üresség vette körül száguldó hajóját. A gép orra pontosan a Galantosra mutatott, de számításai szerint legalább még három éve kellett volna ahhoz, hogy odaérjen. És Mallar úgy érezte, hogy már három órája sincs hátra az életéből.

A hajó csekély oxigéntartaléka kifogyóban volt. Már a légzőcső sem tudta megfelelően megtisztítani az általa kilégzett levegőt ahhoz, hogy ne legyen kínzó fejfájása. A recirkulátorok szárazon tartották a levegőt, Mallar mégis fulladozott abban, amit saját maga fújt ki.

Az emlékezete megcsalta. A gyerekkora képe, a Polneye mint forgalmas légikikötő, a környék űrközpontja - mindez túl erős volt ahhoz, hogy a tények megingassák. Mallar hamis ígéret áldozata lett, amikor azt hitte, hogy találni fog egy másik hajót, ami segít neki.

Mivel egész életét a földhöz kötve élte le, el sem tudta képzelni, milyen üres az űr, és milyen elhagyatott lett a környékük. Huszonhárom óra alatt egyetlen más hajót sem észlelt a célzórendszer. Mallar tudta, hogy meg fog halni, méghozzá egyedül.

Megköszörülte a torkát: ez a nesz még borzalmasabb volt, mint a zihálása.

- A nevem Plat Mallar - mondta. - Az Északi Hármas városban születtem, a Polneye bolygón. Anyám Fali Topas volt, telepbiológus. Gyönyörű asszony. Apám Plat Hovath, droidmechanikus. Én voltam az egyetlen gyermekük. Déli Tízesben laktunk, a kék szinten az algamedence közelében. Tegnap Mofath negyvenedik napja volt. Tegnap csatahajók támadtak a Polneye-ra minden figyelmeztetés nélkül, ismeretlen hajók. Birodalmi típusúak. Elpusztították a Polneye nagy részét... megölték a szüleimet... majdnem mindenkit. A túlélők, gondolom, fogságba kerültek. Volt egy szállítóhajó...

Elhallgatott, hogy lélegzethez jusson. Hevesen vert a szíve. A hangja sípoló és reszketeg lett. Amikor ismét képes volt folytatni, megszólalt:

- A hajóm harci felvevőjében vannak a támadás bizonyítékai... az otthonom elpusztításáé. Meggyilkolták az enyéimet, ezer- és ezerszám. Kérem, segítsenek nekünk! Ha valaki még él, mentsék meg! Aki látja ezt a felvételt, kutassa föl ezeket a szörnyetegeket, és büntesse meg őket. Kérem, szolgáltassanak igazságot a halottaknak! A szüleimnek... a barátaimnak... nekem!

A beszédtől kimerülten süppedt vissza az ülésbe. A felvevő azonban futott tovább - már nem volt ereje kikapcsolni. A készülék ment, és vette Mallart, amíg mozgott és hangot adott.

Amikor azonban Mallar elvesztette az eszméletét, a gép megállt.

A diák még akkor is eszméletét vesztve lebegett élet és halál mezsgyéjén, amikor az Ötödik Flotta 5P8-as portyá-zója véletlenül ráakadt a hajójára.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

A Coruscant napjának első hajnali sugarai hosszú árnyakat vetettek a Császárváros kelet-nyugati főutcáira, amikor Ackbar admirális odaért az elnöki rezidenciához.

- Jó reggelt - szólította meg a biztonsági droid. - A bejárat zárva van. A háziak pillanatnyilag nem fogadnak látogatókat. Kérem, jöjjön vissza egy más időpontban, vagy hívja az egyeztetőközpontot!

Ackbar félrebillentett fejjel, meglepetten pislogott.

- Én Ackbar admirális vagyok.

- Jó reggelt, Ackbar admirális. A bejárat zárva van. Kérem, távozzék.

- Semmi gond - felelta Ackbar. - Van kulcsom. - Lehunyt szemmel koncentrált. - Alef... lamed... zajin... sin. Igen, azt hiszem, ez az.

- Jó reggelt, Ackbar admirális - szólt a droid. - Beléphet. Minden csendes volt, csak az apró tehénkutyusok rágták szorgalmasan a füvet. Amikor Ackbar túl közel ment el az egyik mellett, a kis jószág méreteit meghazudtoló ádázsággal morgott rá.

- Menj csak vissza a reggelidhez - mondta néki derűsen Ackbar. - Nem hozzád jöttem.

A házra még nem vetültek rá a reggeli nap sugarai, és bent sem égtek a fények, a konyhát kivéve, ahol az inasrobot végezte az éjszakai karbantartást. A gyerekek szobái felől nem hallatszott zaj, aminek Ackbar csak örült - most nem volt alkalmas arra, hogy elbánjon a kirobbanó energiákkal. Ackbar feltételezte, hogy Han hazaérkezése miatt mindenki sokáig volt fönn.

Aludjatok csak, gyerekek, gondolta ellágyulva. Aludjatok, amíg lehet!

Ackbar elindult arra, amerre Leiáék hálószobáját tudta. A gyerekekre való tekintettel az ajtó csak csukva volt, nem zárva. Ackbar remélte, hogy barátait nem éppen szerelmi tevékenységbe merülve találja.

- Nyílj ki - mondta Ackbar az ajtónak. - Fényt!

Amikor a hálószoba hirtelen kivilágosodott, Han reflex-szerűen felült. Amikor hunyorgó tekintete Ackbarra vetült, egy kicsit megnyugodott.

- Jaj, maga az! - morogta mogorván. - Szerencséje, hogy mostanában már nem pisztollyal alszom.

- Nem szerencse - felelte a kalamári. - Azóta van, hogy Jaina egyszer majdnem halálra ijesztette.

Han hirtelen mozdulatai elegendőek voltak ahhoz, hogy Leia is kizökkenjen álmából. Feltámaszkodott a könyökére.

- Ackbar admirális - morogta zavartan. - Amikor meghívtam, hogy a lemondásomról beszéljünk, azt hittem, hogy legalább reggelig tud várni.

- Jó reggelt, hercegnő.

- Ne próbáljon udvariassággal lefegyverezni - felelte Leia. - Mit keres itt ilyenkor?

- Kiverem magukat az ágyból - felelte Ackbar. - Kint megvárom, amíg felöltöznek.

- Csakugyan? És aztán?

- Aztán elmegyünk valahová. Már vár a sikló.

- Álljunk csak meg! Nem vagyok szolgálatban ilyenkor - mondta Leia. - Államügyekben semmiképp. Különben hány óra van? - A hálószobai órára pillantott. - Kár volt megnézni.

- Megértem önöket - mondta Ackbar. - Én is szívesebben maradtam volna a vizemben. De valahová el kell mennünk.

- Miért nem mond egy kicsit többet, és hagyja, hogy én döntsek?

- Attól tartok, nem tehetem - nyújtotta Leiának a köntösét Ackbar. - Önnek még nem tiszta a feje. Bíznia kell bennem - ha képes rá.

Lei a homlokát ráncolta, aztán leült, és elvette a köntöst.

- Köszönöm, hercegnő - Ackbar Hanra pillantott. - Solo tábornok, önnek is jönnie kéne.

- Mi ez, oszd meg és uralkodj?

- Kérem. A dolog önt is érinti.

- Hadd keressem meg a gatyámat - szólt lemondóan Han.

- Leia, hiba volt kulcsot adni ennek a halfejűnek...

Leia átkukucskált a flotta intenzív osztályának ablakán a sápadt fiatalember arcára, akit épp most tettek át az orvosi gubóból a baktatartalyba. Egy flotta-orvos és két MD-7-es orvosi droid figyelte a kijelzőket.

- Ki ez?

- Grannani származású, de polneye-i lakos - szólt Ackbar. - Plat Mallar a neve. Súlyos anyagcsere-károsodást szenvedett, mert huzamosabb időn át saját használt levegőjét kellett beszívnia. Talán nem is marad meg. Gondoltam, jobb, ha még látják.

- Miért? - kérdezte Leia. - Természetesen nagyon sajnálom, de... - Befejezetlenül hagyta a mondatot.

- Polneye? Sose hallottam róla - mormolta Han. - Mi történt ezzel a szerencsétlennel?

- A portyahajó szerint, ami rátalált, csillagközi utazásra indult egy TIE elfogóvadászban.

- Miért tenne bárki ilyen őrültséget? - kérdezte ellenségesen Han. - Kész öngyilkosság.

- Vagy önfeláldozás - felelte Ackbar. - Néha nehéz a kettőt különválasztani.

- Hogyhogy?

- Úgy tűnik, hogy ez a Plat Mallar valami üzenetet próbált kijuttatni a Koornacht Ködből... és ez volt az egyetlen lehetősége rá.

Leia szeme megvillant.

- Miféle üzenetet?

- Mindjárt megmutatom - mondta Ackbar. - De először maradjunk még egy kicsit itt. Nem tudom, hogy van ez, de a flotta orvostisztje azt mondta, hogy azok, akiknek család vagy baráti kör kíván gyógyulást, jobban boldogulnak. És félő, hogy ennek a fiatalembernek most nagy szüksége van a segítségünkre.

Ackbar irodájának védelmében, a flottafőhadiszálláson Hanék végignézték Plat Mallar holofelvételét a TIE vadászból.

Felkavaró volt ismét látni az ismerős, fenyegető csatahajó-alakokat pusztító munka közben, és borzasztó volt a Polneye felégetett városainak látványa. Mallar halálsápadt arca azonban mindennél ékesebben beszélt.

- ...szolgáltassank igazságot a holtaknak! A szüleimnek... a barátaimnak... nekem!

Amikor a felvétel véget ért, Leia szó nélkül felállt az asztaltól, és hátat fordított Hanéknak. Összefogta a dereka körül a karját, és megállt a galaktikus holotérkép előtt, ami Ackbar irodájának egyik teljes falát elfoglalta. Üres tekintettel meredt a látványra.

- Ezt azért szervezte, hogy megalázzon engem, Ackbar? - kérdezte végül, Leia még mindig a térkép felé fordulva.

- Nem, Leia - tilatkozott Ackbar meglepetten. - Nem értem, miért gondolja ezt.

- Akkor már ketten vagyunk - állt fel Han. - Miket beszélsz, drága? Ennek semmi köze hozzád.

Leia megpördült.

- Hogy nincs köze? Nézz csak rá! Itt ül, és várja, hogy mikor jutok ugyanarra a következtetésre, mint ő! Ha arról akart meggyőzni, admirális, hogy mondjak le, ügyesebben nem is csinálhatta volna!

- Én itt valamiről lemaradtam - nézett Han segélykérően Ackbarra.

- Hercegnő, ön téved - szólt Ackbar. - Ennél nagyobbat nem is tévedhetne. Ön az Új Köztársaság államfője. Én nem szeretnék senki mást az ön helyén látni. Szükségünk van az ön erejére és elkötelezettségére... most még inkább, mint bármikor, ennek a kihívásnak a fényében.

Ackbar szavai azonban lepattantak Leiáról.

- Kinek a hajói voltak ezek? - kérdezte a hercegnő a monitorra bökve.

- Én sem tudok többet, mint ön.

- Birodalmi típusok. Birodalmi vadászok. Mit bizonyít ez?

- Plat Mallar elég közel jutott az első hajóhoz, hogy a célzórendszere letapogassa: Valorous birodalmi csillagromboló néven jelentkezett be.

- Vitatkozni akar velem?

- A Valorous rajta volt Nylykerka Fekete Kard hajólistáján.

- Tudom - felelte Leia. - És ha Polneye-nál volt yevetha parancsnokság alatt, akkor maga most a Köztársaság legnagyobb bolondjával beszélget. De ezt nem tudjuk biztosan, igaz?

- Számít ez?

- Hát nem ezért hozott ide? Hogy finoman tudomásomra hozza: tévedtem?

Ackbar lassan megrázta a fejét.

- Úgy gondoltam, hogy mielőtt a megbízatása feladása mellett döntene, tudnia kell, mi vár ránk. Bárki is küldte azokat a hajókat a Polneye-ra, az biztos, hogy annak a békének az ellensége, amit mi annyira igyekszünk kiépíteni.

- Talán van valami igazság abban a mondásban, hogy a bölcsesség ott kezdődik, ha valaki ismeri saját korlátait. A béke cél, nem garancia. Különben pedig... naiv voltam. Ezzel lehetne a legjobban jellemezni az eddigi pályafutásomat - mondta Leia keserűen.

- Ackbar admirálisnak igaza van - rázta a fejét Han. - Most nem arról van szó, hogy ki hagyta égve a lámpát, ki égette oda a pirítóst, hanem arról, hogy mit tegyünk.

- Mit tehetnék? - kérdezte panaszosan Leia. - Semmit. Polneye nem volt tagja a Köztársaságnak. Még csak nem is folyamodtak tagságért.

- Te kötelezettségekről beszélsz - szólt Han. - Én viszont arról, hogy mi a helyes.

- De hát éppen ez a trükk, nem? Már három ember sem képes dűlőre jutni azon, hogy mi a helyes - felelte Leia. - A béke lehetetlenség. Mintha mindig akadna valaki, aki meg akar ölni egy másikat. És erről nem lehet őket lebeszélni. Legalábbis nekem nem megy.

- Leia...

- Nagyon sajnálom a Polneye-t, tényleg. De már késő segíteni nekik. Különben is, ha csapatokat akarnék küldeni a Koomacht közelébe, nem kéne lemondanom: a Szenátus előbb szaggatna darabokra. - Leia megrázta a fejét. - Remélem, Mallar életben marad... bár nem vagyok biztos benne, hogy a dolog nem csapda, ha kiderül, hogy ő az egyetlen túlélő. Ki tud róla? Ki látta még a felvételt?

- Kevesen - felelte Ackbar.

- Gondoskodjon róla, hogy ez így is maradjon - indult kifelé Leia. - Hazamegyek, Han. Jössz?

Han úgy nézett rá, mintha vadidegent látna.

- Azt hiszem, még maradok egy kicsit. Leia vállat vont.

- Ahogy gondolod.

Ahogy az ajtó becsukódott mögötte, Han félrebillentett fejjel, talányosan Ackbarra pillantott.

- Csak egy kérdésem van... ki volt ez, és mi lett Leiával?

- Fájdalmas periódusban van - felelte Ackbar. - Kételkedik önmagában és az eszméiben.

- Mondjon el még valamit - folytatta Han. - Mi a fene történt azalatt, míg távol voltam?

- Mindent elmondok, amit tudok - felelte Ackbar. - De attól tartok, bizonyos dolgokról csak Leia tud beszélni.

Egy idegen ült törökülésben az utcán a házzal szemben, amikor Leia hazaért a kölcsönzött siklóval. Az idegen hosszú, sáfrányszín köpenyt viselt, aki körben szétterült mellette a járdán. Leia sem az arcát, sem a fajtáját nem ismerte fel, és csak annyira lassított le, hogy a házi védelem aktiválása nélkül átszökkenjen a kerítésen.

Miután azonban kiszállt, és elküldte a siklót, úrrá lett rajta a kíváncsiság. Kiment a kerítéshez, és az őrzőrobot biztonságos közelségéből kikiabált:

- Kicsoda maga?

- Jobath vagyok, fiai tanácsos a Galantosról - mondta az idegen, és hirtelen felragyogott az arca. - Ön ugye Leia hercegnő? A harcosok királynője, aki felkelt a Birodalom ellen? Ön mentette meg a népemet a rabszolgaságtól.

- Kedves magától, de ez már régen volt - felelte Leia. - És amúgy sem tudom, kinek a verzióját ismeri az eseményekről. Arra viszont nem emlékszem, hogy akár harcos, akár királynő lettem volna.

- Én ismerek minden történetet. Ön remek asszony. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy találkozhattam önnel.

- És mit csinál ott kinn?

- Önre várok - felelte a fiai. - A fémszolgája azt mondta, hogy éppen nem fogad látogatókat, de én sürgős ügyben jöttem. Odamehetek? Nem fog bántani a védelmezője?

- Hogy micsoda? Ja, a droid. Nem, nem szereti, ha a bejáratnál ácsorognak. Mi is a neve?

- Jobath.

- Bejelentkezett előre, Jobath?

- Nem, hercegnő.

- Akkor jó. Már attól féltem, hogy elfeledkeztem valamiről - felelte Leia. - A dolgok úgy állnak, Jobath, hogy én most bemegyek, és alszom. Ha majd felébredek, és még mindig elnök vagyok, akkor bejelentkezhet hozzám a központon keresztül, a protokollhivatalban - Elfordult, és megindult a ház felé.

- Hercegnő! Kérem, várjon! Amiatt jöttem, ami a Sokaságban történik. Muszáj önnel beszélnem!

- Csakugyan? - nézett vissza Leia. - Mi az a Sokaság?

- Az Egek Köreinek Nagy Sokasága - felelte Jobath jámboran. - Van egy másik neve is, egy csúnya neve...

- A Koornachtról beszél?

- Igen! - ragyogott fel Jobath. - A Koornachtról. Leia összevonta a szemöldökét.

- Ez aztán már több a soknál! Mondja meg Ackbarnak, hogy elegem van a manipulációiból.

- Ackbar admirálisnak?

- Igen. Mondja meg neki, hogy megkaphatja, amit akar, csak egy szót kell szólnia.

- Ackbar. Igen, ezt a nevet is ismerem. Ő is nagy harcos volt a Felkelésben. De ön téved. Nem részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy Ackbar admirálissal beszélhettem volna - felelte Jobath.

- Valóban?

- Egyenesen a keleti Kikötőből jövök, pontosabban a Galantosról, hogy beszéljek önnel egy nagyon fontos és sürgős ügyben. Szörnyű gonosz jár a Sokaságban. Máris rengetegen haltak meg. A népem félti a jövőjét.

Miközben beszélt, Leia lassan visszahúzódott a kerítéshez. Ujjait a drótra fonta.

- Honnan tudja, mi történt?

- Figyelmeztetést kaptunk egy hajótól, ami a Sokaságból jött - felelte Jobath. - Egy Woqua felé tartó szállítóhajó kapta el az üzenetet, különben nem is szereztünk volna tudomást róla. Kiküldtünk egy hajót utána. Az is észlelte az üzenetet, de a küldője már eltűnt.

Leia rádöbbent, hogy a félig eszméletlen Plat Mallar nyilván az elfogóvadász harci rendszerével közvetítette a felvételét úticélja felé.

- Nálunk van a hajó - felelte Leia, és homlokával a kerítésnek dőlt. - És a pilóta is.

- Ezt örömmel hallom. Szeretnék neki menedéket ajánlani a Galantoson, sőt, ha akarja, állampolgárságot is.

- Ezzel, attól tartok, várnia kell - szólt Leia. - Mit kíván tőlem?

- Azért jöttem, hogy az Új Köztársaság és a nagy Leia hercegnő védelmét kérjem bolygóm és népem számára - markolta meg Jobath a kerítést Leia keze alatt. - Kérem, fogadja el tagsági kérvényünket, és segítsen nekünk a gyilkosok ellen.

Leia elrántotta a kezét, mintha félne Jobath érintésétől. - Tudomásul veszem a jelentkezésüket - felelte feszengve, és hátrább húzódott.

- Kérem, siessen - könyörgött Jobath. - Kevés az idő. Ha a polneye-i támadók úgy döntenek, hogy kimennek a Sokaságon túlra, talán mi leszünk a következő áldozatok. Az egész flottánk mindössze két járőrkorvettből áll, meg egy kutterből, amivel én jöttem ide. Csak a Galantoson félmillió élet forog veszélyben.

- Én értem - felelte Leia. - Menjen a diplomataszállóba, ott kap szobát. Majd odaszólok.

Ezzel bement a házba. A falak azonban már nem jelentettek számára menedéket. Képtelen volt elaludni.

Egy órával azután, hogy Jobath megérkezett a diplomataszállóba, újabb három világ küldöttei érkeztek sürgős tagsági kérelemmel. A háromból kettő a Koornachtból, egy Hatawából, de a közvetlen bajtól még fényévnyi távolságokra.

Jobath-hoz hasonlóan ők sem kaptak választ.

A hírhálózatok is hallgattak. A polneye-i tragédia híre még nem jutott el hozzájuk: a Globális Hírhálózat még mindig a szenátus eseményein rágódott.

Dél körül azonban új színfolt jelent meg a Globális Hálózat adásában - egy spekulatív riport arról, hogy Leia hercegnő talán már le is mondott az elnökségről. A szóbeszéd szerint (amit tényként tálaltak), amint a Szenátus és a katonai vezetés megegyezésre jut, bejelenti az utód személyét.

Ackbar admirális megvető csodálkozással nézte a híreket az irodájából. Abszurd volt a gondolat, hogy a Flottának bármi szerepe is lehetne Leia esetleges utódjának megválasztásában. Ugyanilyen abszurd volt az is, hogy őt kihagyhatják ezekből a tárgyalásokból.

De Ackbar azon is komolyan elgondolkodott, hogy útjára indítson egy saját pletykát. - Most már elő kell jönnünk - mondta magának fennhangon. - Közzé kell tenni a Mallar-sztorit a hálózatokon. Meg kell mutatni mindenkinek, mi történt a Polneye-on, és Leia mellé kell állítani őket. Ezt kell tenni. Ha Leia végre hajlandó lenne elismerni, hogy az alkirály sosem volt a barátunk...

Megrázta a fejét. Még nem érkezett el az idő. A híreket a Farlax mellől is lehet figyelni, ahol az Ötödik Flotta portyázói állomásoznak a Koornacht Köd mellett, szűrőikkel a hiperűrt pásztázva, ahogy a riporterek is érzékeny antennákkal figyelik a folyosói pletykákat. Ackbar ki akarta várni, hol történik először változás.

A Globális Csatorna híre Leia lemondásáról úgy futott végig a diplomataszállón, mint valami virulens fertőzés. Sokakat lepett meg a dolog, Jobath viszont aggódni kezdett: félt, hogy rossz helyre fordult. Ez a félelem vitte a Marais küldöttjének társaságában Behn-kihl-nahm elnök irodájába.

Fél óra múlva azzal a megnyugtató hírrel hagyhatták el a helyiséget, hogy Leia még mindig az Új Köztársaság legfőbb végrehajtó hatalma, és a kérelmeket a lehető leggyorsabban feldolgozzák. Amikor a küldöttek elmentek, Behn-kihl-nahm megint megpróbálta elérni Leiát, de most sem járt nagyobb sikerrel, mint eddig.

Behn-kihl-nahm kezdte elveszteni a türelmét Leiával szemben - a hercegnő a legrosszabb pillanatban zárkózott el, amikor együtt kéne megtervezniük a stratégiát és a reagálás módjait. Behn-kihl-nahm nem szeretett önkényesen dönteni.

Vajon Leia helyeselné, hogy bürokratikus akadályok segítségével lassítja a Wallalla és a többiek kilépését? Vagy ellene lenne? Bízza meg Peramist és Hodidijií a holttestek visszahozatalával? Ez változtatna a hozzáállásukon, vagy csak zavarná őket?

Behn-kihl-nahm még kevésbé szeretett tájékozatlan lenni. A polneye-i ügy, a kórházban lévő pilóta - miért egy pár vadidegen küldöttől kell erről tudomást szereznie? És hogyan tudott az egyik találkozni Leiával, akit ő maga már mióta nem tud elérni? Leia tényleg le akar mondani? Vagy ha nem, akkor mi a szándéka a tagsági kérvényekkel?

Amikor szokásos forrásai nem tudtak választ adni ezekre a kérdésekre, Behn-kihl-nahm Hiram Draysont hívta. A kormánygépezet elakadt a krízisben, ami viszont cselekvés hiányában elmélyüléssel fenyegetett. Dravson talán tudja, mi akadt a fogaskerekek közé.

- Nem mondhatok semmit, elnök úr.

- Nem tud mondani, vagy nem akar?

- Elnök úr, én azt javaslom, hogy tegyen úgy, mintha mindent szilárdan kézben tartana. Ami azt jelenti, hogy hagyjon mindenkit szíve szerint handabandázni a Szenátusban.

- Admirális - mondta Behn-kihl-nahm -, ez a jótanács jobban aggaszt, mint az elmúlt hét bármelyik eseménye.

- Ackbar admirális!

Az ajtóban álló féri rendes civil ruhát viselt, de testtartása katonáról árulkodott.

- Drayson! Jöjjön be!

- Ezúttal nem látogatóban vagyok itt. El tudsz nekem intézni egy találkozót Leiával?

- Attól tartok, nem. Ma reggel érvénytelenítették a kulcsomat.

- Pedig muszáj beszélnem vele - mondta Drayson. - Van valami ötlete?

Ackbar felmordult.

- Meglep, hogy a Coruscant szellemének nincs titkos bejárata vagy titkos jelszava a házhoz.

- Nem a bejutás a probléma - felelte Drayson. - Hanem az, hogy hajlandó legyen meghallgatni. Tartok tőle, hogy rendelkezésemre álló behatolási módszerek egyike sem találna kedvező fogadatatásra.

- Sokan akarnak beszélni Leiával - szólt Ackbar. - De ő senkit sem akar látni.

- Attól tartok, én nem engedhetem meg neki a visszautasítás luxusát - mondta Drayson.

- Belefáradt abba, hogy állandóan piszkálják - szólt Ackbar. - Kell neki egy kis idő...

Drayson szinte észrevehetetlenül csóválta meg a fejét.

- Nincs már több.

Ackabr pislogott egyet, és leült.

- Ismeri a férjét?

- Hivatalos minőségben nem - felelte Drayson. - De tudom, hogy mindenben a felesége mellett áll.

Ackbar elgondolkodva bólintott.

- Három nappal ezelőtt itt volt nálam - mondta. - Ő rendelte ki a portyázókat a Koomachthoz... nem A'baht tábornok.

- Érdekes.

- De ez még semmi. Ő hozta vissza az Ötödik Flottát Leia parancsára - de csak a rendszerhatárig. A flotta most is ott van teljes harci készültségben. Solo ismeri a tétet. Vele talán jobban lehet beszélni. De azt nem garantálhatom, hogy Leia akár csak rá is hallgat.

- Köszönöm, admirális - mondta Drayson. - Nagyon hasznos dolgokat mondott. Ha megbocsát...

- Egy pillanat.

- Igen?

- Csak arra gondoltam - tűnődött Ackbar -, hogy ami Leiával történik, talán az alkirály műve. Rengeteg időt töltöttek együtt... lehetséges, hogy azalatt történt valami. Talán megzavarta az agyát?

- Nem - felelte Drayson. - Biztosíthatom, hogy semmi ilyesmi nem történt abban a teremben.

A válasz azonban nem elégítette ki Ackbart.

- Köszönöm - felelte. - Mindenesetre köszönöm.

A pancsolás és gyerekvisítás hangja elnyomott minden utcai neszt, Leia érzékeit azonban kiélesítette a zaklatott lelkiállapot: már akkor hallotta Draysont, amikor látni még nem is látta.

Jaina azonnal megérezte anyja sötét hangulatát.

- Ki az, anyu? Akarod, hogy elküldjem?

- Nem, nem - mosolyodott el Leia, és megsimogatta a kislány vizes fejét. - Jacen, Jaina, vigyétek be Anakint! Mire bemegyek, szárítkozzatok meg és öltözzetek fel!

Ezúttal a gyerekek vita nélkül engedelmeskedtek. Leia ezt annak tudta be, hogy a kicsik is megérezték az elmúlt hét eseményeit.

Drayson udvarias távolságban megállt, és összefogta a kezeit a háta mögött.

- Hercegnő...

- Tudja, ha a biztonsági rendszernek az a feladata, hogy a nemkívánatos személyeket távol tartsa, akkor bizony ez a rendszer sok kívánnivalót hagy maga után.

- A férje engedett be, asszonyom.

- Nocsak - szólt Leia. - Újabban a férjem is kezd kívánnivalókat hagyni maga után. Mit óhajt?

- Öt percet - felelte Drayson. Előrehúzta a kezét, és megmutatta Leiának a tenyerében rejtegetett adatkártyát. - Azt hiszem, ennek hasznát fogja venni annál a döntésnél, ami előtt áll.

- Melyiknél?

- Az egyetlennél, ami számít.

- Öt perce van.

- Ha lejár az öt perc, elmegyek.

- Rendben - sóhajtotta Leia. - Kezdheti.

Az adatkártya egy rövid felvételt tartalmazott, amit alig két órája rögzítettek: yevethai hajók rakodtak ki egy dombos, bozótos tájon. A kirakott dolgok mennyisége és összetétele egyetlen lehetséges következtetést sugallt - telepesek leszállását.

- Hol van ez?

- Doornik-319 néven tartják nyilván a helyet - felelte Drayson. - A Koornacht egyik rendszerében van. A kubazok, akik tegnapig itt éltek, Reggeli Harangnak nevezték.

- Miért, mi történt tegnap?

- Ugyanaz, ami a Polneye-on - mondta Drayson. - És a dolog nem is áll meg itt. Az a bizonyíték, amit láttam, arra utal, hogy a Koomachtban minden nem yevetha település ugyanerre a sorsra jutott.

- Miféle bizonyítékokat látott? Honnan szerezte ezt a felvételt?

- Ezt inkább ne kérdezze, hercegnő.

- De kérdezem.

Drayson bólintott.

- Mindenképp szükséges a forrás ismerete ahhoz, hogy higgyen a bizonyítéknak? Ha ez a helyzet, válaszolok. De ha enélkül is hajlandó elfogadni azt, amit ez a felvétel jelent, akkor inkább nem teszem még jobban kockára a forrásaimat, hisz már azzal is kockáztatok, hogy ezt megmutattam önnek. Az információ maga az, ami számít.

Leia rámeredt.

- Azt hiszem, lejárt az öt percem - hajolt meg egy kissé Dryason. - Köszönöm, hogy fogadott.

- Állj! - reccsent rá Leia. - Tulajdonképpen ki maga?

Drayson visszafordult.

- Azt, amit teszek, Mon Mothma egyik végrehajtási rendelete alapján teszem - mondta. - A rendeletet a D9736487 szám alatt találja meg a személyi könyvtárállományában.

- Mon Mothma! De hisz sosem szólt erről...

- Ő vetette meg a Köztársaság gépezetének alapjait, és nagyon körültekintő volt bizonyos kérdésekben - például abban, hogy az információ megfelelő kezekbe kerüljön, és kiderüljenek bizonyos homályos kérdések. Ilyesmikkel foglalkozom én.

- Kinek tartozik felelősséggel?

- Ugyannak, mint ön, hercegnő... ugyanannak, akinek mindenki a mi szintünkön - felelte Drayson. - Én a lelkiismeretem és a kötelességtudatom szerint cselekszem. Ha e kettőből valamelyik cserbenhagy minket, rengeteg kárt tudunk okozni - és talán még el is tudjuk titkolni ezt. De ez benne van a pakliban, nem igaz? Lelkiismeret vagy engedelmesség. Vezetés vagy követés. Önnek ki parancsol? - Az adatkártyára bökött. - Ki mondja meg, hogy mit kezdjen ezzel? Érti már? Lelkiismeret és kötelességtudat. - Ismét meghajolt. - Jó éjszakát, hercegnő.

Leia most már hagyta elmenni.

Még egyszer és harmadszor is újranézte a felvételt. A képek élesek és egyértelműek voltak. A hajók külseje semmi kétséget nem hagyott. Yevethai telepesek kezdtek berendezkedni egy olyan világon, ami egy nappal korábban még a kubazoké volt.

Lei előszedte az adóvevőjét a fiókból, ahová előző este elrekkentette, és az egyik családi csatornára kapcsolt.

- Han! Most már abbahagyhatod a bujkálást! Hol vagy? Kérlek, gyere ide - beszélnem kell veled...!

- Gyilkosok - morogta Han, miközben a doorniki felvételt figyelte. Hitetlenkedve csóválta a fejét. - Láttam én már elég hidegvérű gaztettett, de hogy kiirtsanak egy családot és másnap beköltözzenek a házába, az vetekszik bármivel, amit az öreg Palpatine valaha kitalált.

Leia bólintott.

- Csodálkozom, hogy a yevethaiak a Birodalom alatt nem undorodtak meg ettől a viselkedéstől.

- Úgy tűnik, nem. Inkább példát vettek róla - felelte Han. Mindent megpróbált, hogy egy kis mosolyt csaljon ki Leiából, Leia azonban nem nézett rá. A Koornacht Köd kivetített térképét figyelte. - Nézd, mit műveltek. Az egésznek semmi értelme - szólt Han. - A Liga világain sem kellett egymás nyakában szoronganiuk.

- Attól tartok, hogy nagyon is van értelme - támasztotta a kezébe az állát Leia. - Most már kezdem más színben látni azt, amit az alkirály mondott.. .mintha az igazsággal akart volna hazudni. "Mi csak azt akarjuk, hogy békén hagyjanak minket". Említette, hogy milyen furcsa ennyi különböző fajt látni. És azt is mondta, hogy a yevetháknak nem kell a mi védelmünk.

- Hát nem is - felelte Han. - Inkább a kubazoknak kellett volna.

- Ezt is mondta - szólt Leia. - Hogy neki az a küldetése, hogy megvédje a népét... és ezt is tette. Bent tartotta őket abban a hajóban, biztonságban tőlünk. Ő sem nagyon járt ki közénk... mintha valami fertőzéstől tartana. Ezért kellett ezeknek a településeknek elpusztulniuk, Han. Itt nem határháborúról vagy területi igényekről, hanem undorról van szó.

Han kétkedő arcot vágott.

- Lehet. De valami más is van itt. A Doornik-319 majdnem pont a Corascant és az N'zoth közötti vonalon van, épp megfelelő pozícióban ahhoz, hogy előretolt bázis legyen. És a többi célpont... mintha védőzónát akarnának közénk és maguk közé.

Leia megérintette a Dorrnik-319 fénypontját.

- Vagy lövészárkot.

- Aha - felelt Han. - Mit akarsz tenni? Leia lassan megrázta a fejét.

- Úgy tűnik, hogy már vége. Már csak annyit tehetek, hogy gondoskodom róla: Nil Spaar nem kelhet át az árkon. Meg kell védeni azokat a településeket, amelyek még megvannak - a Galatost, a Wehttamot, a Maraist - nézett Hanra. - Vissza kell küldeni az Ötödik Flottát Farlaxra.

- Én már gondoltam erre - felelet Han. - Úgyhogy készültségben hagytam őket. Semmi kimenő, semmi nagyobb karbantartási munka. Fél órán belül indulásra készek.

Leia megfogta Han kezét.

- Ne haragudj. Tudom, hogy nem szívesen mész el.

- Egy pillanat - húzódott el Han. - Én nem megyek sehova!

- Nem válthatok állandóan parancsnokot, főleg ilyen körülmények között. Te már két hónapig velük voltál: ez már némi állandóságot jelent.

- Rossz elképzelés, és rossz választás - felelte Han. - Én a helyedben azonnal visszaadnám az Ötödik Flotttát A'bahtnak.

- Hogy tehetném? Hisz hűtlen volt hozzám!

- Valóban? Megszegte a parancsodat, de vajon ez hűtlenséget jelent? Személyes nyereségvágyból tette, amit tett? A karrierje előmozdítására vagy az ellenség támogatására? Nem. Azokat próbálta megvédeni, akik odakint voltak vele, meg akik itt vannak. És a mindenit, Leia... igaza volt. Inkább jutalmat érdemelne.

- Te magad mondtad, hogy megszegte a parancsaimat - felelte Leia mereven.

- Olyan parancsot szegett meg, amit sosem lett volna szabad kiadnod - mondta Han. - És ha ez elegendő ok, akkor engem is nyugodtan felmenthetsz. Az a portyahajó, ami Plat Mallart felszedte... mit gondolsz, mit keresett odakint?

Leia csak most döbbent rá, hogy ezen eddig még nem is gondolkodott el.

- Azt hittem, Ackbar műve...

- Mert nem figyeltél eléggé - felelte Han. - Az Ötödik Flotta portyázója volt. És én küldtem oda.

- Te? - villant dühösen Leia szeme. - Nem értem. Csak azért van az egész, mert nő vagyok? Ezért nem törődik senki a parancsaimmal?

- Jaj dehogy, Leia. Tudod jól, hogy milyen rosszul viselem az egyenruhát - mondta Han. - Én férfiaknak sem szoktam engedelmeskedni. Mindig is ilyen voltam, tudhatod. Én ott voltam, te meg nem. Ösztönös sejtésből cselekedtem.

- És A'bahtot mivel magyarázod ki?

- Kérdezd meg őt magát - hárított Han. - De ne feledd, hogy mielőtt a Coruscantra jött volna, A'baht tábornok a Dornea rangidős flottaparancsnoka volt. Nagyobb önállósághoz szokott, mint amit nálunk kap. Csak a lelkiismeretét követte. Meg merem kockáztatni, hogy abszolút hű hozzád - ezért fogadta el a leváltását is. Az lenne a legjobb, ha rehabilitálnád.

- Hogyan tehetném? Megaláztam őt az egész személyzete, a társai előtt.

- Ha szerinted ez változtatott azon, ahogy hozzá viszonyulnak, tévedsz - szólt Han. - Ez csak azon változtatott, amit irántad éreznek. Add nekik vissza a parancsnokukat!

Ennél rosszabb véleménnyel más úgysem lehetnek rólad. Talán még nyersz is pár jópontot náluk.

- És mit mondjak?

- Semmit. Küldd vissza az Ötödik Flottát a Falrlaxhoz A'baht tábornok parancsnoksága alatt, ez bőven elég lesz. Csak a gyenge vezetők nem ismerik el a hibáikat, Leia. Az erősek sosem tesznek úgy, mintha tévedhetetlenek lennének. Egyszerűen tedd, amit mondtam. Nagyobb problémák is vannak ennél.

Leia a Koornacht térképre pillantott, aztán a saját kezére.

- Bail Organa makacs büszkesége van bennem. Nehéz elismernem, ha valakinek inkább igaza van, mint nekem.

- Ha nem volnál ilyen keményfejű, nem is az én Leiám lennél - mondta Han ferde, szeretetteljes vigyorral. - Akkor ugye maradsz a helyeden? Semmi lemondás!

- Nem hagyhatom ezt a zűrzavart másra - felelte Leia. - Vállalnom kell érte a felelősséget. Nil Spaar nem tette volna meg ezt, ha nem biztos benne, hogy hagyni fogjuk. Hogy hagyni fogom.

- Nem te vagy a felelős azért, hogy elszámította magát.

- Ezt hogy érted?

- Nem fogjuk hagyni.

- Ó - mondta Leia. - Tudod, hol van A'baht?

- Velem jött vissza a szkiffen. Valószínűleg a flottaszálláson van, és a hadbírósági idézését várja. A flottairodán tudni fogják, merre jár.

- Jobb lesz, ha elmegyek hozzá - állt fel Leia. - Majd útközben felhívom.

- Helyes - mondta Han. - Majd én elleszek a gyerekekkel, amíg visszajössz.

- Kösz - Leia megcsókolta Hant, és már indult volna, de aztán megtorpant. - Han...

- Igen?

- Hogyan tévedhettem ekkorát Nil Spaarral kapcsolatban? Hogy ülhettem ott olyan sokáig a hazugságokkal szemben anélkül, hogy rájöttem volna? Jedi vagyok... ennél érzékenyebbnek kéne lennem.

- Nemigen szoktad használni a képességedet - felelte Han. - Ahogy látom, igazából nem is akarod.

- Ebben lehet valami igazság - ismerte be Leia. - Mégsem hagy nyugodni az a gondolat, hogy rá kellett volna jönnöm, ki is az alkirály valójában.

- Szerintem egyszerűen csak azt láttad, amit látni akartál - felelte Han szelíden. - Még mindig hiszel a jóságban és a józan észben. Nem mindenkit akadályoz ez a meggyőződés.

Bár kérhetett volna tiszti hálót is, A'baht tábornok az egyik közös szálláson aludt. És bár lezárathatta volna a szobáját, ajtaja mindig nyitva állt, tiszteletben tartva azt a hagyományt, ami a magánélet felfüggesztését jelenti a kiképzés első napjától kezdve.

A'baht éppen a földön feküdt, és felüléseket csinált.

- Tábornok - szólította meg Leia. - Bemehetek?

A dorneai tiszt könnyedén talpra ugrott és tisztelgett.

- Hercegnő... meglep, hogy itt látom.

Leia becsukta maga mögött az ajtót.

- Azt hiszem, beszélnünk kell. Idefelé jövet kaptam meg a bocsánatkérést és a felmentési kérelmét.

- Hercegnő, remélem, megérti, hogy nem szeretném kihúzni magam a tetteim következménye alól - felelte A'baht. - Vállalom a hadbíróságot, rangvesztést vagy bármit, amit ön megfelelőnek ítél - ami a legjobban szolgálja a Köztársaság javát. Nem szeretnék további gondokat okozni önnek, a flottának vagy a Chandrilának.

Leia kihúzott egy széket az asztal alól.

- Tudja, tábornok, magam is gondolkoztam azon, hogy lemondjak. Számos olyan... hibát követtem el mostanában, ami fölött nehezen tudok napirendre térni. Nem sokkal ezelőtt döntöttem el a legjobb barátommal folytatott eszmecsere után, hogy megteszem, ami a legnehezebb a számomra: eljövök ide. Nem fogadom el a lemondását.

- Megértem, hercegnő. Ki van már jelölve a tárgyalásom ideje?

- Tárgyalás? - rázta meg a fejét Leia. - Nem lesz ideje ilyesmire, tábornok. Önnek és nekem még rengeteg dolgunk van.

- Tessék?

Leia felsóhajtott.

- Tábornok... én tévedtem. Ennél világosabban nem tudom kifejezni. Hajlandó elfogadni a bocsánatkérésemet, és visszatér az Intrepidxe, az Ötödik Flotta parancsnokaként?

A dorneai arcára feszült meglepetés ült ki.

- Hercegnő, lehetséges lenne, hogy ön megbízik bennem azok után, ami történt?

- Ami történt, annak nem kellett volna megtörténnie, de ez az én hibám, és nem az öné - felelte Leia. - Az ön viselkedése és ítélete egyaránt helyes volt. Ön mindaddig bírni fogja a teljes bizalmamat, amíg ilyen magas szinten szolgálja a Köztársaságot.

A'baht szemlátomást zavarba jött.

- Akkor hát, hercegnő... köszönettel elfogadom a bocsánatkérését, amivel különben nem tartozott volna. És állok rendelkezésére mindenben, amiről úgy véli, hogy a hasznára lehetek.

- Köszönöm - állt fel Leia, és körülnézett. - Maga nem ide való. Elvihetem a kikötőig?

Kis emberek hűségét olcsón meg lehet kapni, mert a mohóság nem ismer büszkeséget.

Percekkel azután, hogy Etahn A'baht tábornok visszatért az Ötödik Flottához, az armada a hiperűrbe szökkent, Farlax és a Koornacht Köd felé. Ezután néhány perccel Belezaboth Ourn, a Paqwepori különleges konzulja már küldte is erről a jelentést Nil Spaar alkirálynak hiperkomon keresztül.

- Természetesen nem tudom, milyen parancsokat kapott a tábornok - mondta Ourn -, de a hercegnő maga vitte ki a kompjához, és az egész flotta elindult, éppolyan gyorsan, ahogy visszatért, és éppannyira magyarázat nélkül.

- Köszönöm, konzul - felelte sötéten Nil Spaar. - Közreműködését nem fogják elfeledni a yevethák. Figyelmeztetem, hogy készüljön fel további hazugságokra a hercegnő részéről, és azok részéről, akik őt szolgálják.

- Szemmel fogjuk tartni őt - szólt Ourn. - Alkirály! Feltehetnék egy kérdést?

- Természetesen.

- Mikor várhatjuk az ön által ígért hajó érkezését a sérült Mother's Valkyrie-ért cserébe, amit átengedtünk az önök céljaira? Ha el akarnám hagyni a Coruscantot, csak bérelt hajóval tehetném, vagy valami kereskedelmi járattal.

Nil Spaar elmosolyodott.

- Hamarosan megkapják, konzul. Legjobb hajóműhelyünk legújabb hajóját alakítjuk át az önök igényeinek megfelelően. Várjon türelemmel, nem fog csalódni.

A császárváros diplomataszállójának egyik üres szobájában hiperkomvevő fogadott egy fényévnyi távolságokból érkező kódolt hívást.

Aztán aktiválódott a finom és elegáns adókészülék, és különös jelet küldött abba a jelentéktelen épületbe, amiben az Új Köztársaság kormányzatának hivatalos információhálózati gépei működtek.

Néhány pillanattal később Turat II Feen felügyelő döbbenten meredt a főállomás képernyőjére: az 1. csatorna belföldi értesítőrendszere magától bekapcsolódott.

Csak három forrásból eredhettek a ritkaságszámba menő 1. csatornás üzenetek - a kormányzótanácstól, az elnöktől és a flotta főparancsnokságtól. A képernyőn feltűnő kék háttér előtt azonban nem volt ott egyik hivatal emblémája sem, csak egy felirat: ADÁS KEZDETE és egy visszafelé haladó számláló.

A csatorna mindenesetre magától életre kelt, és a számláló jelezte a hálózatnak, hogy magas prioritású üzenet következik. A tagvilágok minden adminisztrációs központjában egyszerre éledtek fel a hiperkomvevők, az adásra várva.

- Valaki betört - rivallt rá Turat a technikusokra. - Nyomozzátok le, honnan jön a jel! Ha nem találjátok meg, lekapcsoljuk a rendszert.

De nemigen tehettek semmit.

- Kevés az idő - morogta az egyik technikus. - A C-Egyek elvileg mindig kimennek, bármi is a helyzet. Így van megcsinálva a rendszer.

Turat állomásánál a számláló már kilencvenöt százaléknál tartott.

- Csináljatok már valamit! - könyörgött Turat. - Ha hagyjuk, hogy egy kalóz sugározzon a C-Egyen, mind elbúcsúzhatunk az állásunktól.

De kifutottak az időből. A számláló elérte a 00:00-t, és megállt. A háttér halványulni kezdett.

Turat a jelzőpultra pillantott, és arra gondolt, hogy mekkora hallgatóságot jelentenek az égő fények - nem csak több ezernyi vevőkészüléket és rögzítőt, de a mellettük ülő tisztviselőket is. Kabinetfőnököket és diplomáciai kapcsolatokat, tanácsadókat és bolygóurakat riasztanak fel álmukból, hívnak el a helyükről a monitorok elé minden egyes bolygón a Bespintől a Byssig.

Turat II Feen nem tudta ülve végignézni a karrierje végromlását. Felállt és kiment.

- Az Új Köztársaság polgárainak...

Az ajtó becsukódott mögötte. Ennél többet már nem hallott, de ezzel majdnem egyedül állt.

Az adás kezdetének pillanatában éppen késő esti ülés zajlott az elnöki rezidencia hivatali szárnyában. Behn-kihl-nahm, Ackbar admirális, Drayson admirális, Leia és Han épp a yevethai mészárlásokkal kapcsolatos közleményen dolgoztak, és a közzététel utáni stratégián. Épp kitalálták, hogyan oldják meg Plat Mallar közreműködésének dolgát - Leia nem akarta őt felhasználni, és ehhez tartotta is magát -, amikor négy adattábla kezdett egyszerre csirpegni az asztalon.

- Az egyes csatorna - mondta Leia, és elhallgattatta a csipogást. - Valaki önök közül...?

- Nem - felelte Ackbar.

- Egyáltalán nem - szólt Behn-kihl-nahm.

- Akkor ki? - kérdezte Drayson.

- Rossz előérzetem van - jegyezte meg Han sötéten.

A túlsó falon lévő holoernyő bekapcsolódott, az 1. csatornán.

- Az Új Köztársaság polgárainak! - szólt Nil Spaar képe. - Kérem, bocsássanak meg, amiért zavarom önöket, és bocsássanak meg a rossz hírekét is, amiket közölnöm kell önökkel.

Behn-kihl-nahm paprikavörös lett dühében.

- Ha a Szenátus bármelyik tagjának benne van a keze ebben a...

- Csend - szólt rá élesen Drayson.

- A Dushkan Liga alkirálya vagyok, a yevetha világok szabad föderációjának képviselője a Koornacht Ködből -folytatta Spaar. - Már másodszor szólok önökhöz olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek önöktől távol történnek, és szeretném egy nagyon közeli veszélyre figyelmeztetni önöket. Két nappal ezelőtt a Yevethai Protektorátus erői sikeresen elfojtottak egy gyilkos összeesküvést, ami népünk és életmódunk ellen irányult. Az összeesküvésben három bolygó vett részt...

- Három? - fortyant fel Behn-kihl-nahm. - Ez vagy nem tud számolni, vagy hazudik.

- ...területünk határvidékéről. Ezek a kívülállók, akiknek nagylelkűen engedélyeztük, hogy letelepedjenek yevethai földön, visszaéltek bizalmunkkal és vendégszeretetünkkel. Kiderült, hogy titokban az ellenségeink kezére játszottak egy invázió előkészítésében. Mi megmenekültünk a közvetlen veszélytől. Gyorsan és hatékonyan cselekedtünk önmagunk megvédelmezésére, és ezért nem mentegetőzünk. A felelősöket kivégeztük bűneikért...

- Hatalmas csillagok! - lehelte Ackbar. - Még el is ismeri a mészárlást.

- ...de önök, az önök világai még mindig veszélyben vannak, mert az ellenünk irányuló összeesküvés a Corus-cantról ered, a hadurak egy új nemzedékétől. Ők a mi ellenségeink... és nem mi akartuk ezt, hanem ők. De nem csak a mi ellenségeink, hanem az önöké is. A nyílt kormányzás maszkja mögé rejtik arcukat és gonoszágukat. Ne becsüljék alá az álnokságukat! Egy új Birodalom van születőben, a régi Birodalom gyermekeinek vezetésével. Az önök álmait elárulták. Erkölcstelen és csalfa vezetőkbe vetették bizalmukat! Leia Organa Solo hercegnőt, az elnököt vádolom azzal, hogy visszaélt a hivatalával, a népem ellenében. Még most, hogy összeesküvésére fény derült, még most is fenyeget minket. Az Új Birodalom csatahajói ebben a pillanatban is Farlaxnál tartózkodnak, és próbálnak minket hallgatásra, megadásra kényszeríteni. A hercegnő a javainkra áhítozik, és fél a függetlenségünktől. A yevethák azonban sosem fognak fejet hajtani ennek a nőnek és bérenceinek. A legteljesebb mértékben ellent fogunk állni ragadozó szándékainak. Kémei és összeesküvői tudják már ezt. Hamarosan a tábornokai is megtudják. Ellent fogunk állni, és győzni fogunk! Sajnáljuk azokat a haláleseteket, amelyek már megtörténtek. De ez a vér mind a hercegnő kezén szárad, és azokén, akik feltétel nélkül kiszolgálják őt. Jogunk van megvédeni magunkat. Sosem fogjuk elfogadni a coruscanti hadurak fennhatóságát a saját hazánkban. És nem tűrjük, hogy Darth Vader lánya beleavatkozzon az ügyeinkbe. Ha nem mondatják le és nem tartják vissza őt, akkor készüljenek a háborúra!