STAR TREK

Az új nemzedék

Gene DeWeese

A béke őrei

MÖBIUS

1957

1957

A Szovjetunió föllövi a Szputnyik I-et, ezzel kezdetét veszi a Földön az Űrkorszak.

2063

Zefram Cochrane Phoenix nevű űrhajója első ízben éri el a fénysebességet.

2161

Több intelligens faj összefogásával megalakul a Bolygók Egyesült Föderációja.

2245

Megépül az első Enterprise nevű csillaghajó,

és kutatóútra indul galaxisunk még

földerítetlen szektoraiba.

2363

Hetvennyolc évvel az első pusztulása után

elkészül az új Enterprise, és megkezdi

küldetését, hogy „eljusson oda, ahová

még senki nem merészkedett".

2364

Az Enterprise  legénysége több ízben összeméri erejét a nagy hatalmú Q-val,

kapcsolatot létesít a haszonszerzés érdekében mindenre képes ferengikkel,

sőt, eljut galaxisunk határain túlra is.

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Gene DeWeese: The Peacekeepers

Star Trek - The Next Generation #2

POCKET BOOKS, a division of

Simon & Schuster Inc.

Copyright © 1988 by Paramount Pictures Corporation

A STAR TREK és a STAR TREK - THE NEXT

GENERATION a Paramount Pictures védjegye

és tulajdona

Fordította: Radnóti Aliz

Borító © 1988 Paramount Pictures Corporation

Hungarian translation

© 1997 Radnóti Aliz

ISBN 963 85548 6 X ISSN 1219-9036

N & N Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó: Németh Attila

Szerkesztő: Németh Attila

Tördelés: Szegedi Gábor

Borítóterv: Szigeti Sándor

Nyomta: Vasas Szakszervezet Nyomdája

Felelős vezető: dr. Sarudi Ferencné

Becky Bontregernek.

Ott voltál, amikor én nem lehettem,

és többet tettél, mint amennyit én

valaha tehettem volna...

Köszönöm.

Első fejezet

  - Tartoztunk egy úttal az ördögnek, Egyes, de elismerem, egyáltalán nem vagyok elégedetlen a dolog miatt.

  Jean-Luc Picard kapitány valójában többnek látszott annál, mint aki „nem elégedetlen". A halvány mosoly nyugalmat varázsolt máskor komor arcára. A karcsú, izmos kapitány kényelmesen elhelyezkedett székében. A fő kilátóernyőn az Orion-kar e távoli szegletének tova-sikló csillagai látszottak. Az Enterprise a legközelebbi, több száz parszeknyi távolságra lévő csillagbázis felé száguldott.

  - A ferengikkel még különösen kedvező körülmények között sem túl kellemes találkozni - mosolyodott el a Picard jobbján ülő William Riker parancsnok.

  A kapitány bólintott, és egy pillanatra egy régi emlék árnyéka futott át elkomoruló arcán.

  - Igaza van Egyes. Ami engem illet, csöppet sem bánnám, ha a további pályafutásom során többé már nem kellene találkoznom ezzel a bandával.

  - Próbálja más szemmel nézni a dolgot, uram! -mondta Riker. - Egyetlen arra utaló jelet sem találtuk, hogy a ferengik aktívak lennének ebben a szektorban, ugyanakkor viszont két, korábban ismeretlen M-osztályú bolygót fedeztünk fel. Néhány nemzedéken belül mindkettő alkalmas lehet arra, hogy kapcsolatba lépjen a Föderációval.

  - Így van, kapitány - szólt közbe készségesen az elülső pultnál ülő Data parancsnokhelyettes. - Egy olyan küldetés után, amelyik több, mint hárommilliárd értelmes lény felfedezését eredményezte, igazán nem panaszkodhatunk amiatt, hogy „tartoztunk egy úttal az ördögnek".

  - Csodálkozom azon, hogy egyáltalán ismeri ezt a kifejezést, Mr. Data - nézett Riker mosolyogva az and-roidra.

  - Éppen ellenkezőleg. Meglehetősen zavarban voltam, amikor a kapitány először használta. Információim szerint a ferengik nem hasonlítanak a földi hitvilág ördögnek nevezett lényeire. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy valószínűleg egy a programomban nem szereplő, emberi kifejezésről, közmondásról van szó. Azt hiszem, az ezt követő párbeszéd ön és a kapitány között rávezetett a körülbelüli jelentésre.

  - És mi volna az? - nevetett Riker.

  - Egy olyan küldetés, mely az indítóokául szolgáló információ téves, vagy félrevezető volta miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és sikertelenül végződött - felelte az android, és kérdőn Picard-ra tekintett.

  - Nagyon jó, Mr. Data - mondta hangjában leheletnyi vidámsággal a kapitány. - Még sohasem hallottam ennél pontosabb meghatározást, különösen nem olyan valakitől, aki csupán pár perccel azelőtt hallotta először a kifejezést.

  - Köszönöm, uram, bár engem arra terveztek, hogy...

  Data hirtelen elhallgatott, arany fénnyel világító szeme alig észrevehetően elkerekedett, ahogy az előtte lévő műszerfal kijelzőin megjelenő adatokra pillantott. Ujjai villámgyorsan végigsiklottak a billentyűzeten, és közben memóriája sebesen feldolgozta az új információt.

  - Kapitány - mondta -, a műszerek egy rendkívül nagy méretű objektumot észlelnek nulla-egy-kettő egész nulla-nulla-ötös irányból.

  - Egy idegen űrhajó? - kérdezte Picard. - Csak nem a ferengik?

  - A tömege alapján akár egy kisebb űrhajó is lehetne, uram, de az energiakisugárzása nulla.

  - Egy elhagyott űrjármű?

  Picard kihúzta magát, és kissé előrehajolt.

  -  Lehetséges, uram, de ebből a távolságból...

  - Akkor jobb, ha közelebb megyünk. Mr. LaForge, változtasson irányt!

  - Igen, uram.

  Geordi LaForge hadnagy, akinek világtalan, fehér szemét a VIZOR nevű keskeny, ezüstös látóberendezés fedte, hibátlanul betáplálta a röppálya módosítását.

  - Mr. Data, vigye az objektumot maximális nagyítással a kilátóernyőre!

  - Már megtettem, uram, de ekkora távolságból lehetetlen a részleteket kivenni.

  Picard a képernyőre nézett, közepén a homályos, jellegtelen ponttal. A türelmetlenség szikrája villant fel szemében, mint azon ritka alkalmakkor, amikor kénytelen volt rájönni, hogy bármennyire is elsőrendű technológiával rendelkezik az Enterprise, csodát tenni még így sem képes. Megvoltak a maga korlátai, és az, hogy kiadott egy parancsot, még távolról sem jelentette, hogy a végrehajtás is olyan tökéletes lesz, mint ahogy azt remélte.

  - Worf hadnagy - mondta Picard, felállt, és a híd hátsó szekciójában, a kutatótiszti poszton dolgozó klingon felé fordult. - Észlelhető bármilyen életjel?

  - Egyelőre nem, uram. De...

- Tudom, hadnagy: „de ekkora távolságból nem lehetünk biztosak."

  - Így igaz, uram - mordult fel helyeslőén Worf. - Az előbb azt akartam még mondani, hogy bár az érzékelők nem bukkantak életjelekre, a hajón mégis egy működő energiaforrás észlelhető.

  - Ez már valami - mondta Picard. - Yar hadnagy, nyisson hívófrekvenciát!

  - Hívófrekvencia nyitva, uram - válaszolta a szőke biztonsági főnöknő, aki a parancsnoki fotel mögött emelkedő taktikai vezérlőpultnál állt.

  - Mr. LaForge, az utolsó egymillió kilométer megtételéhez kapcsoljon impulzusmeghajtásra! További utasításig ne menjen tízezer kilométernél közelebb!

  - Értettem, uram, tízezer kilométer.

  - Nincs válasz, uram - jelentette a taktikai konzol fölé hajló Yar.

  - Folytassa a figyelést, hadnagy, és közölje minden nyelven, minden frekvencián, hogy szándékaink békések!

  - Minden nyelven és minden frekvencián, igenis, uram.

  A képernyő közepén elhelyezkedő pont nagyobbodni kezdett. Picard és Riker parancsnok Data és LaForge kíséretében a híd előterébe ment, mintha csak közelebb lépve siettetni tudnák a kép növekedését.

  Kinyílt az elülső turbólift, és Deanna Troi tanácsadónő lépett a hídra. Sötét haja sűrű csigákban omlott vállára, pedig mostanában többnyire szigorú, hátul összefogott frizurát viselt. Az előtérbe sietett, és Picard mellé állt.

  - Türelmetlenséget érzek a gondolataiban, Jean-Luc - mondta lágyan.

  Picard a képernyőre mutatott.

  - Van ott valami - mondta. - Pár percen belül meglátjuk, hogy mi is az.

  Deanna bólintott. Tekintetével először a képet kutatta, aztán pillantása öntudatlanul Rikerre siklott, majd vissza a kilátóernyőre.

  A pont tovább növekedett. Először Data szólalt meg, hangjában a visszafogott kíváncsiságnak és az enyhe tűnődésnek azzal a keverékével, amely mindannyiszor elfogta, valahányszor újdonsággal találkozott, olyasvalamivel, amire nem talált utalást vagy magyarázatot páratlanul nagy memóriájában.

  - Nincsenek hajtóművek, kapitány. Nem találja különösnek, hogy itt, majdnem egy parszeknyire a legközelebbi naprendszertől egy hajtómű nélküli hajóra bukkanunk?

  Picard bólintott, és közelebb lépett a holografikus képhez.

  -A helyváltoztatást szolgáló berendezések nem mindig olyan látványosak, mint amilyen egy térhajtómű gondolája - vetette közbe Riker. - Vegyük például a mi impulzusmotorjainkat!

  - Átváltottunk a normáltérbe, uram - jelentette La-Forge.

  Egy pillanattal később a képernyő megremegett, majd újra megnyugodott. Az objektum rohamosan növekedett. Már az is kivehette a részleteket és a formákat, akinek nem volt olyan éles szeme, mint Datának.

  Valóban, nyoma sem látszott hajtóműegységeknek. A kép növekedtével Kikérnek először úgy tűnt, mintha az Enterprise leválasztott parancsnoki tányérjának egy kezdetlegesebb, zömökebb változata lebegne szabadon az űrben, most azonban észrevette, hogy az objektum valójában négyszögletes. Nem csak a hajtóműegységek hiányoztak, de zsilipeknek vagy más nyílásoknak sem volt semmi nyoma, és egyetlen felségjelet sem lehetett látni.

  - Az érzékelők semmiféle életjelet nem mutatnak, kapitány - jelentett Worf a híd hátsó részéből. - A hajó nagyon réginek tűnik.

  - Mennyire, hadnagy? - kérdezte továbbra is a kilátóernyő felé fordulva Picard.

  - Legalább tízezer éves, uram.

  Picard enyhén megborzongott. Annak ellenére, hogy évtizedeket töltött el a világűrben, még nem jutott el addig a pontig, hogy a határtalan és ezerarcú univerzumban rutinmunkának tekintse az új felfedezéseket és kihívásokat. Tudta, vannak olyan csillaghajókapitányok, akik azt állítják, hogy száz új naprendszer, vagy életforma felfedezése után már semmi nem lehet odakint, amitől még elfogná őket ugyanaz a bizsergető csodálat, amit akkor éreztek, mikor legelőször utaztak a csillagok között. Ő azonban nem tartozott közéjük. És remélte, hogy soha nem is fog. Ha ez bekövetkezik, akkor ideje lesz visszavonulnia egy íróasztal mögé, és átadni a parancsnokságot egy olyan valakinek, akit, valahányszor kitekint a csillagok milliárdjaira, a felfedezésre váró köbparszekek végtelenjére, még mindig elfog a csodálatnak ezt a borzongató érzése.

  - És mi az a működő energiaforrás, Worf hadnagy?

  - Hagyományos antianyag-reaktor, uram. Úgy tűnik, hogy a legkülönfélébb berendezéseket látja el energiával.

  - Milyen természetű berendezéseket?

  - Nem tudjuk, uram. Igen alacsony energiaszinten üzemelnek, alig használnak fel energiát, mintha csak készenléti állapotban lennének.

  Picard elgondolkodva ráncolta a homlokát.

  - Lehetséges, hogy valamilyen hibernációs berendezés az utasoknak, vagy a legénység számára? Egy csillagközi útra induló, a fénysebességnél lassabban haladó űrhajón szinte biztos, hogy felfüggesztik a legénység életfunkcióit.

  Worf továbbra is csendben maradt, de Picard-ra vetett pillantásából egyértelműen kiderült, hogy szerinte csak az embereknek van szükségük ilyenfajta - a klingonokhoz méltatlan - kényeztetésre.

  A kép tovább növekedett, végül már szinte teljesen kitöltötte a kilátóernyőt.

  - Semmilyen hajtóműnek nem találom jelét, uram - jelentette Data. - Manőverező fúvókáknak sincs semmi nyoma. Az idegen hajó percenként megközelítőleg egy ívmásodperccel forog a saját tengelye körül. Ha nem történik külső beavatkozás, akkor egy teljes kör megtételéhez három év, hetvenhét nap, kilenc...

  - Köszönöm, Mr. Data - szólt közbe Picard a kilátóernyőn látható képet tanulmányozva. Még ebből a kis távolságból sem fedezett fel semmilyen érzékelőt, külső kiszögellést vagy látható nyílást.

  - Tartjuk a tízezer kilométert, uram. - jelentette La-Forge.

  - Még mindig nincsenek élőlényekre utaló jelek, Worf hadnagy?

  - Semmit nem észlelünk, uram. Ha a legénység esetleg hibernációban feküdt is, mára már régen halottak.

  - Mi a hajó eredeti útiránya, ha figyelembe vesszük a legközelebbi csillagokat, Mr. LaForge? Következtethetünk a röppályájából arra, hogy melyik naprendszerből származik?

  - Nem, uram. A környező csillagokhoz viszonyított lineáris mozgása gyakorlatilag nulla.

  Picard elkomorodott.

  - Belső struktúra és légkör, Mr. Data?

  - A hajó belseje lényegében sakktáblaszerűen van kialakítva, mindenütt igen szűk folyosók hálózzák be, uram. Az antianyag-reaktor a középpontban helyezkedik el, egy gyenge pajzs védi, körülötte pedig...

  - Csak egy gyenge pajzs, Mr. Data?

  - Az idegen jármű védelmi berendezései nem olyan hatékonyak, mint az Enterprise-éi. Az emiatt fellépő sugárzás hosszú távon káros hatással lehet a hajón tartózkodók egészségére.

  - Elpusztíthatta őket? Még a hibernációs kamráikban is?

  - Tízezer év alatt ez könnyen lehetséges, uram.

  - De nem jelenthet veszélyt a rövid ideig ott tartózkodókra?

- Például ránk nézve? Nem hiszem, uram, hogy veszélyes lenne ránk, ha átsugározunk, hogy személyesen is megnézzük belülről a hajót.

  - Jól van, Mr. Data - mondta Picard, aprót bólintva. - Folytassa! Van-e lakókabinokra utaló jel?

  - Nincs, uram. A hajón belül egyetlen részlegben sincsen levegő.

  -A levegő hiánya vajon szándékos, vagy csak egy baleset eredménye?

  - Erre a kérdésre csak akkor kaphatunk kielégítő választ, uram, ha a helyszínen vizsgáltuk meg a jelenséget.

  - Még valami?

  - Nem messze a központtól egy másik, kisebb antianyag-mennyiség is található. A második antianyaghalmaz pajzsa még gyengébb, mint a központié, de a csekélyebb tömeg miatt nem jelent nagyobb sugárzásveszélyt, mint az első.

  - Talán valami fegyver? - tűnődött Picard.

  - Elképzelhető, kapitány. Funkcióját tekintve valóban hasonlít a mi fotontorpedóinkra, de mivel a központ mellett helyezték el, nem valószínű, hogy ki lehetne lőni.

  - Azok alapján, amit eddig hallottam, úgy tűnik, hogy erről a hajóról semmit és sehová sem lehetne kilőni, hacsak nem transzponálás útján. Ugye, nem talált semmilyen nyílást? - kérdezte a kapitány.

  - Semmit, uram, ez persze nem jelenti azt...

  - Tudom. Ebből a távolságból nem lehet észrevenni a szorosan lezárt zsilipeket vagy tüzelőnyílásokat. De még ha vannak torpedóvető csövek, akkor is teljesen értelmetlen dolog egyetlen támadófegyverrel felszerelni egy egyébként védelem nélküli hajót. A hajtómű hiánya úgyszintén érthetetlen. Nem lett volna esélyük a menekülésre, ha esetleg megtámadják őket.

  - Talán nem is volt rá szükség, uram - mondta Worf. - Megvizsgáltam a beérkező adatokat. Úgy tűnik, hogy a hajót egy kezdetleges, ma már működésképtelen álcázóberendezéssel szerelték fel.

  - Működésképtelen? Biztos ebben? - Picard gyorsan a kutatótiszti poszt felé fordult.

  - Biztos vagyok benne, uram. Az adatok azt mutatják, hogy a rendszer legfontosabb része - amelyik az álcázó-berendezést is működteti - vagy teljesen elromlott, vagy úgy, ahogy van, hiányzik.

  Pícard szemöldökét összevonva ismét a kilátóernyőt uraló titokzatos tárgy felé fordult. Másodperceken át néma maradt, szemében a vágyakozás szikrája villant fel. Végül, lélekben sóhajtva egyet, hátralépett.

  - Egyes - mondta hirtelen -, állítson össze egy felderítőcsapatot! Átsugározzuk önöket az idegen hajóra.

  Riker elmosolyodott. Picard tudta, első tisztje figyelmét nem kerülte el a szemében fellobbanó láng. Ha nem lenne szabályellenes, ő, a kapitány vezetné a felderítőegységet.

- Azonnal, uram - felelte Riker. Intett LaForge-nak és Yarnak, majd fürgén elindult az elülső turbólift felé.

  Riker, LaForge és Yar bekapcsolták személyi védőpajzsaikat, és a transzporter emelvényére léptek. Riker jelt adott a vezérlőpultot kezelő Carpelli zászlósnak.

  Picard a hídon, Data parancsnokhelyettes mögött állva követte az eseményeket.

  - Most sugározunk át, uram - jelentette Riker.

  - Sok szerencsét, Egyes - mondta Picard halvány mosollyal az arcán. - Maradjanak összeköttetésben!

  - Úgy lesz, uram - felelte Riker. Utolsó szavát elnyelte a beinduló transzporter zümmögése.

  A rövid ideig tartó csendet Worf törte meg.

- Kapitány, az érzékelők jelzése szerint a felderítőcsapat megérkezett az idegen hajóra. A kijelölt folyosón vannak.

  Egy pillanat múlva Riker hangja visszatért, és csak egy kicsivel hallatszott halkabban, mint amikor az előbb a transzporterállomásról beszélt, pedig most tízezer kilométernyi távolság választotta el a többiektől.

  - Ahogy feltételeztük, kapitány, a hajó kihalt - mondta, majd egy másodperccel később ismét megszólalt: - A trikorderek megerősítik, hogy nincsenek élőlények a fedélzeten. Levegő és gravitáció úgyszintén. És világítás sincs, kivéve azt, amit magunkkal hoztunk.

  Rövid szünetet tartott.

  - Egy hosszú, kevesebb, mint egy méter széles folyosón állunk. Amennyire látom, nyílegyenesen vezet mindkét irányba, de inkább szerelőaknának tűnik, mint folyosónak. A falakon borítóelemek vannak, amelyek olyanok, mint...

  Elhallgatott.

  - LaForge hadnagy, kérem vegye át a leírást! Feltételezem, hogy többet lát, mint Yar vagy én.

  - Valószínűleg így van, uram - ismerte el LaForge halvány mosollyal.

  Körülnézett a folyosón. Egy pillanatig hallgatott, amíg felfogta az összevissza érkező, különböző spektrumú hullámokat, amelyeket VIZOR-ja közvetlenül agyának látóközpontjába juttatott. Egy hétköznapi ember számára teljes káosznak tűnt volna a látvány, de őt az évek tapasztalata megtanította arra, hogy könnyűszerrel kiszűrje a fontos képeket, és figyelmen kívül hagyja mind a jelentéktelen hullámhosszok kusza vibrálását, mind azokat az információkat, amelyek egyelőre nem érdekelték. Ez a szelekciós folyamat idővel gyakorlatilag automatikussá vált nála, és nem igényelt nagyobb koncentrációt, mint amire egy normális látással rendelkező embernek van szüksége ahhoz, hogy száz zöld zászló közül kiválasszon egy pirosat, majd egy pillanattal később felismerje a négyszögletesek között rejtőzködő egyetlen köralakot.

  - A folyosó körülbelül ötven méter hosszan fut mindkét irányban - mondta Geordi. - Fél tucat keresztfolyosó követi egymást szabályos távolságban, és legalább egy tucat ajtó - vagy inkább panel - van mindkét oldalon. Sem a paneleken, sem a folyosók falán nincs semmilyen megjelölés. Az ajtók elég nagyok, hogy velünk nagyjából azonos méretű, vagy egy kicsivel talán nagyobb élőlények átjussanak rajtuk. A legközelebbi panel...

  - Kapitány! - szakította félbe Worf. A klingon mély hangjában izgalom csengett. - Hozza vissza őket, most azonnal!

  - Mi a...?

  - Aktiválódott a másik, antianyagot tartalmazó berendezés. A jelenlegi ütemben kevesebb, mint egy perc alatt eléri a kritikus állapotot. A bekövetkező robbanás biztosan megsemmisíti az egész hajót!

Második fejezet

  Picard rácsapott egyenruhája jelvényére. A mozdulat bekapcsolta a kommunikátort.

  - Transzporterállomás! - adta ki a parancsot. - Hozzák vissza a felderítőcsapatot, most azonnal!

  Újra a kommunikátorára ütött.

  - Will, visszahozzuk magukat! Valami történik ott! Hirtelen megfordult, és fellépett Worfhoz, a kutatótiszti pult elé.

  - Hadnagy, megvannak a második antianyagtömeg pontos koordinátái?

  - Igen, uram.

  - Abban a pillanatban, ahogy a felderítőcsapat biztonságban visszajutott, továbbítsa a koordinátákat a transzporterállomásnak!

  Feszülten várta, hogy megerősítsék Rikerék visszaérkezését. Amint ez megtörtént, gyorsan kiadta az utasítást:

  - Transzporterállomás! Álljon rá a Worf által megadott objektum koordinátáira! Sugározza el az idegen hajótól olyan messzire, amennyire csak lehet! Húsz másodpercnél kevesebb idejük van rá.

  - Értettem, uram - jött egy pillanat múlva Carpelli zászlós hangja. - Ráálltam, uram.

  - Tizenöt másodperc a robbanásig, uram - mondta Worf. - Az adatok szerint az objektum nagyon hasonlít egy hajtómű nélküli fotontorpedóhoz.

  - Transzporter aktiválva - jelentette Carpelli. - Megkezdtem az objektum transzponálását... most.

  - Öt másodperc - mondta Worf. - Az objektum messze került a hajótól, de még nem... - elhallgatott, ahogy új adatok jelentek meg - az objektum most ötezer kilométerre van a hajóroncstól. Robbanás folyamatban.

  A képernyőt hirtelen betöltötte a robbanás éles, az elhagyott hajó képét eltakaró villanása.

  - A robbanás lezajlott - állapította meg Worf, aki még mindig háttal állt a fénylő kilátóernyőnek. - A jármű épnek tűnik.

  A kilátóernyőn kialudt a fény, és előtűnt az elhagyott hajó képe.

  Egy pillanat múlva kinyílt az elülső turbólift ajtaja, és a felderítőcsapat tagjai léptek be, élükön az aggódó arcú Rikerrel.

  - Mi történt, kapitány? Miért hoztak vissza minket?

  - Valami - gyanítom, hogy a jelenlétük - beindított egy antianyag-szerkezetet - mondta Picard, és a kilátóernyő felé mutatott, ahol a távoli robbanás fátyolszerű utórezgései még mindig eltakarták a csillagos hátteret.

  - Csapda lett volna? - húzta fel Riker a szemöldökét.

  - Talán - mondta Picard -, de ha így van, akkor meglehetősen  túldimenzionálták az  óvintézkedést.   Ha nem transzportáljuk el a berendezést, a robbanás megsemmisítette volna az egész hajót.

  - Köszönet az időzítésért, kapitány - fintorodott el Riker.

  - Szóra sem érdemes, Egyes.

  - Visszamegyünk?

  Picard a híd hátsó része felé fordult.

  - Worf hadnagy! Észlelhető bármilyen mas, hasonló szerkezet?

  - A központi energiaforrástól eltekintve semmi sem utal arra, hogy a hajón bárhol további antianyagtömeg lenne, uram. Mindazonáltal a továbbiakban is fennáll a nem-nukleáris robbanószerkezetek jelenlétének lehetősége.

  - Ez nem valószínű - szólt közbe Yar. - Ha lennének is ilyen berendezések, akkor bizonyára úgy tervezték volna őket, hogy az antianyag-szerkezet aktiválódása élőn lépjenek működésbe. Aligha gondolhattak arra, hogy az önmegsemmisítés után használják őket.

  - Egyetértek, hadnagy - bólintott Picard. - Nem is maradtak volna meg ekkora robbanás után. De egy ilyen régi hajón gondolnunk kell meghibásodás lehetőségére is. Lehet, hogy maga a robbanás is egy ilyen hiba miatt következett be.

  - Nem hiszem, kapitány - szólt Worf a kutatótiszti posztról. - Az adatok azt mutatják, hogy az általunk látott antianyag-robbanással végződő eseménysorozat nem a véletlen műve volt.

  - De mi lehetett a célja?

  - Nyilvánvalóan az, hogy megsemmisítse a hajót, és bárkit, aki a fedélzetére lép, vagy megközelíti, uram -morogta Worf.

  - Ennek van értelme, uram - helyeselt Yar -, ha feltételezzük, hogy ez egy előretolt helyőrség, vagy valami hasonló. A legtöbb világ történelmében sűrűn előfordulnak ehhez hasonló önmegsemmisítő berendezések.

  Picard elkomorodott.

  - Egy előretolt  helyőrség?  Hajtóművek  nélkül, csupán álcázóberendezéssel felszerelve? Fegyverek nélkül, egyetlen öngyilkos szerkezettel? - Körülnézett a hídon. - Data? Worf hadnagy?

  - Nincs adat, ami fegyverek jelenlétére utalna — mondta a klingon, majd hozzátette: - Legalábbis általunk ismert fegyver nincs.

  - Mindazonáltal működik még jó néhány ismeretlen rendeltetésű szerkezet - szólt Data. - Ezek akár fegyverek is lehetnek. Bár nincsenek teljesen aktiválva, az adatok azt mutatják, hogy bizonyos szubtéri áramköröket tartalmaznak.

  - Milyen áramkörök lehetnek?

  - Ismeretlenek, uram. Közelebbi tanulmányozás nélkül lehetetlen megmondani.

  - Most is ugyanolyan szinten üzemelnek, mint korábban?

  - Igen, uram - mondta Data, miközben gyorsan olvasta műszerpultja kijelzőit. - Nem történt változás.

  - Jobban meg kéne néznünk, uram - fordult Riker Picard-hoz.

  A kapitány egy pillanatig hallgatott, és a kilátóernyőt uraló látványt nézte. Azután bólintott.

  - Jól van - mondta. - De készüljenek fel rá, hogy bármelyik pillanatban megszakíthatjuk a látogatásukat!

  Az idegen hajó kihalt folyosója lassan megszilárdult az új felderítőcsapat: Riker, Data, Yar és LaForge körül. A transzporter-erőtér megszűntével Geordi egy pillanatra elveszítette tájékozódó képességét, a gravitáció hiánya miatt pedig enyhe szédülés fogta el. Egy gyors mozdulattal beállította űrruha helyett viselt személyi pajzsát; a kis erejű mágneses töltés a padlóhoz rögzítette, így lebegés helyett már normálisan tudott járni. A légkör hiánya nem okozott gondot, de a hirtelen rájuk szakadó csend nyugtalansággal töltötte el a felderítőket.

  - Ne vesztegessük az időnket! - mondta Riker. Hangja furcsán magasnak hatott a kommunikátoron keresztül. - Senki se kapcsolja ki a személyi pajzsot! Egyelőre együtt maradunk. Először...

  - Egyes! - szólt közbe Picard hangja. - Úgy tűnik, a visszatérésük miatt az önmegsemmisítő áramkör ismét működésbe lépett. Ez még az antianyag töltetű berendezés nélkül is veszélyes lehet.

  - Értettem, uram. A trikorderünk jelzi a berendezés energiafelhasználását. Rögtön ellenőrizzük. LaForge hadnagy, vezessen minket!

  Geordi a trikorder kijelzőit tanulmányozva lassan megfordult.

  - Erre - mondta, és egy pillanatra felnézett. - Ez a továbbiakban fölösleges lesz - mutatott a trikorderére. -Az antianyag-magból kiszivárgó sugárzás valószínűleg elegendő útmutatással szolgál.

  Enyhén megborzongott, majd elindult a szűk folyosón. A többiek libasorban követték. VIZOR-ja keménynek és kápráztatóan élesnek mutatta a sugárzást, hasonlónak ahhoz a másodperc töredékéig tartó fényviharhoz, ami a robbanás után csak az ő - és persze az Enterprise műszerei - számára láthatóan lecsapott a hajójukra. Az ilyen alkalmakkor tudatosult benne, hogy ez a szemet helyettesítő berendezés nem csak rendkívül hasznos, de néha kifejezetten nyugtalanító is tud lenni. Bár tisztában volt azzal, hogy az antianyag-magból áradó sugárzás az alatt a rövid idő alatt, amíg az idegen hajón tartózkodnak, gyakorlatilag semmilyen hatással sem lehet rájuk, az energia nyers izzása mindaddig ismeretlen szorongást váltott ki belőle. Másfajta sugárzás még soha sem volt rá ilyen hatással. Valahonnan mélyen a belsejéből, egyenesen a zsigerekből jött ez a reakció, egy olyan rettegés, amit csak nehezen tudott féken tartani. Talán a sugárzás halálos fenyegetése váltotta ki belőle? töprengett. Akkor alighanem természetes reakció.

  Ismét megborzongott, de félresöpörte a gondolatot. A következő forduló után nem egy elválasztó panellel, hanem szilárd válaszfallal találta szembe magát. A sugárzás szivárgása miatt VIZOR-jával nyersen tündöklőnek, vakítóan ragyogónak látta. A kezében tartott trikorderre pillantott, és látta, hogy pontosan itt van az energia forrása. Az egyik góc, a központi antianyagtároló, újabb két rétegnyi pajzs védelmében, tizenkét méterre a fal mögött, kissé lefelé helyezkedett el. A másik, közvetlenül a fal mögött rejtőző sugárforrást szinte teljesen elnyomta a távolabbról, mégis erősebben érkező ragyogás. Nem láttak semmilyen bejáratot. Úgy tűnt, mintha az egész központi részleg egy teljesen önálló egység lett volna, amit meghibásodás esetén egy az egyben ki lehet cserélni.

  - Az érzékelőink szerint gyakorlatilag a szerkezet tetején járnak, Egyes - szólalt meg Picard hangja a kommunikátorokból. - És azt is jelzik, hogy emelkedik a sugárzás mértéke. Jól vannak?

- Egyelőre igen, uram - mondta Riker, miközben saját trikorderét tanulmányozta. - De nem hiszem, hogy meg tudjuk vizsgálni a szerkezetet, legalábbis nem közvetlenül. A fal áttöréséhez a fézereinket kellene használnunk, ez pedig most nem lenne bölcs dolog. Ahogy mondta, a sugárzás ereje növekszik. A falon túl intenzitása lassanként megközelíti a veszélyességi szintet.

  Riker elhallgatott, és állított valamit trikorderén.

  - A mag aktivitása egyelőre csak kis mértékben növekedett. Akkor viszont a sugárzás miért...?

  - Azt hiszem, én értem, uram - szólt közbe Data, és felnézett saját trikorderéről. - A felrobbanni készülő szerkezet eltranszportálásakor a sugárnyaláb az azt körülvevő tér egy részét is befogta. Valószínűleg a fedélzet egyik kis darabkája is kikerült az űrbe. Mivel így megsérült a mag pajzsa, a szivárgás azonnal növekedni kezdett. Ebből viszont az is következhet, hogy a pajzs sérülése romboló hatású láncreakciót indított el, ami miatt a maradék anyagmennyiség is destabilizálódon.

  - Azt tanácsolom, hagyják el ezt a környéket, Egyes -mondta Picard, de hangján érződött, hogy nem pusztán jó tanácsról van szó. - Most, azonnal!

  - Igen, uram - válaszolta Riker sietve -, de nincs ok arra, hogy visszasugározzunk az Enterprise-ra.

  - Talán nincs, feltéve, hogy maguktól is elég gyorsan mozognak.

  - Indulunk, uram - válaszolta Riker, és intett a többieknek.

  Geordi megkönnyebbülve hátat fordított a ragyogó sugárzásnak, amiről tudta, hogy egyelőre még nem jelent halálos fenyegetést, ám szemkápráztató villódzásával már igencsak az idegeire ment.

  - Parancsnok! A fedélzeten eltölthető idő korlátozott volta miatt talán hatékonyabb lenne, ha szétválnánk -mondta Data egy pár méter után.

  - Magam is pontosan erre gondoltam, Mr. Data - válaszolta némi habozás után Riker. - Annak alapján, amit eddig láttunk, nagyjából még egy kilométernyi folyosó húzódhat előttünk. Ön és LaForge hadnagy ellenőrizzék a folyosónktól jobbra elhelyezkedő területet, Yar hadnagy és én balra megyünk.

  Öt perc múlva azonban látszott, hogy a folyosókat semmi sem különbözteti meg attól a szakasztól, amelyet az átsugárzásuk utáni percekben ellenőriztek. Még Geordi VIZOR-ja sem tudta megkülönböztetni egymástól az egyes paneleket, falakat, és a trikorderek egyforma, de meghatározhatatlan aktivitást jeleztek az összes ajtó mögött. Valamilyen berendezések tucatjai, vagy akár százai működtek ott, azonban olyan alacsony energiaszinten, hogy a trikorderek még ebből a csekély távolságból sem tudtak megbízható elemzést adni. Bizonyos jelek szubtéri áramkörök működésére utaltak. Ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy egyszerűen nagy méretű kommunikációs egységekkel van dolguk. Más adatok ugyanakkor transzporteráramkö-röket mutattak a fal túloldalán, ám ezek olyan szorosan egybefonódtak a hírközlési berendezés részeivel, hogy az egész azt a benyomást keltették, mintha a kétféle technikai elem egyetlen szokatlan gépezetté forrt volna össze.

  A trikorder csupán a panelekben elhelyezkedő áramkörökről tudott megbízható elemzést adni. Ezek bármilyen behatolási kísérletre azzal reagáltak, hogy egy rendkívül erőteljes energianyalábbal izzó salakká olvasztották a panel mögött rejtőzködő berendezéseket.

  Geordi éppen csüggedten elfordult a harmadik, az előzőektől semmiben sem különböző elválasztó elemtől, amikor lábuk alatt megremegett a padló. Ezt egy pillanat múlva gyenge vibrálás követte. A hadnagy gyorsan az antianyag-mag irányába fordult. A közte és aközött elhelyezkedő fél tucat, vagy még annál is több tömör fal ellenére is látta, hogy a sugárzás most erősebben lüktet, és immár akadály nélkül hatol át minden pajzson.

  - Visszahozzuk magukat! - hallatszott Picard felindult hangja a kommunikátorból. - Felkészülni!

  Aztán Carpelli szólalt meg a transzporterállomásról:

  - Ráálltunk Yarra és Rikerre!

  Csend, majd az első tiszt hangja szólalt meg, már az Enterprise-ról:

  - Hol van LaForge és...?

  - Most hozzuk őket, uram - mondta Carpelli, és Geordi érezte, ahogy körülöleli a transzportersugár. A bizsergés azonban hirtelen abbamaradt. Csak Carpelli hangját hallotta: - Uram! Elveszítettem őket! Valami... És a hídról Worf basszus dörmögése: -A roncs körül pajzs blokkolja a transzportert, uram!

Harmadik fejezet

  - Pajzs?

  Picard hangjában a méreg hitetlenséggel vegyült.

  - Gawelski! - utasította a keskeny arcú, fiatal zászlóst, aki LaForge helyén ült a kormánynál. - Vigyen minket látótávolságba, most azonnal!

  Gawelski alig volt lassúbb Geordinál. Ujjai végigfutottak a billentyűzeten, és az Enterprise előrelendült. Impulzusmeghajtással másodpercek alatt megtette a tízezer kilométernyi távolságot.

  - Data! LaForge! - mondta éles hangon Picard -Hallanak?

  - Nagyon jól, uram - jött Data nyugodt hangja. -Úgy tűnik, jelen pillanatban nem vagyunk veszélyben. Valami miatt azonban vibrál a hajó, mégpedig tizenkét egész negyvennyolc század Hertz frekvenciával. Trikordereink is azt jelzik, hogy az antianyag-mag energiakibocsátása drámaian megemelkedett.

  - Itt van még a szivárgás is - tette hozzá Geordi. - A központtól ekkora távolságra nem veszélyes - egyelőre nem -, de hálás lennék, ha megpróbálnának kivinni minket, uram.

  - Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hadnagy -biztosította Picard.

  - Már elemezzük a pajzs felépítését, uram - jelentette Worf. - Úgy tűnik, kifejezetten a transzponálás blokkolására tervezték. Valószínűleg nem tanúsítana komoly ellenállást, ha fézerekkel lőni kezdenénk. Azt javaslom, nyissunk koncentrált tüzet a generátorokra!

  - Meg tudja határozni a generátorok helyét, hadnagy? - kérdezte Picard.

  - Most, hogy már működnek, igen, uram.

   Worf rácsapott az egyik gombra.

  - Betáplálom a koordinátákat a taktikai állomásnak, uram.

  Brindle hadnagy a pult mellől kérdőn nézett Picard-ra.

  - Még ne tüzeljenek, uraim! - mondta a kapitány. -Mr. Data? LaForge hadnagy? Érzékelőink azt mutatják, hogy a sugárzás közvetlenül nem veszélyezteti önöket. Egyetértenek?

  - A jelenlegi szinten engem egyáltalán nem fenyeget veszély - válaszolta Data. - A sugárzás azonban megközelítőleg huszonhét óra múlva már káros hatással lehet Geordira.

  - Nos, rendben - mondta Picard. - Brindle hadnagy, célozza meg fézerrel a Worf hadnagy által megadott koordinátákat! Ne tüzeljen, de álljon készenlétben!

  - Fézerek a célra irányítva, és tüzelésre készén, uram.

  Egy pillanat múlva Riker és Yar lépett a hídra. Brindle félreállt, Yar pedig a taktikai pulthoz sietett, és gyorsan ellenőrizte a kijelzőket.

  - A lehető legtöbb információra van szükségünk -mondta Picard. - Legfőképpen valamiféle biztosítékot akarok, hogy nem ér bennünket újabb meglepetés, ha valóban tűz alá vesszük a hajó pajzsgenerátorait. Valami, ami még annál is rosszabb, mint az eddig történtek. Önökre is számítok, Mr. Data és LaForge. Használják ki a helyzetet, és tudjanak meg mindent, amit csak lehet - de legyenek óvatosak!

  - Természetesen, uram - válaszolta Data. - Igyekszünk megtalálni a vezérlőközpontot. Úgy hiszem, a trikordereink...

  - Ismét emelkedik a sugárzás szintje! - szólt közbe Geordi. - Látom!

  - Felkészülni a tüzelésre, Yar hadnagy! - parancsolta Picard. - Cél a pajzsgenerátor!

  - Készen állok, uram.

  - Milyen mértékben erősödött a sugárzás, Worf hadnagy?

  - Megközelítőleg tíz százalékkal, uram - válaszolta Worf. - Úgy tűnik, ez a növekvő energiakibocsátás következménye,   nem   a  sugárvédő  pajzs   további megrongálódásából ered.

  - És hová folyik ez az új energia, hadnagy? Látni fegyverekre utaló jeleket?

  - Nincsenek fegyverek, uram, de újabb terület lépett működésbe.

  Worf elhallgatott, és a kutatótiszti műszerpult kijelzőit tanulmányozta.

  - Úgy tűnik, az egyik hibernációs egység aktiválódott. Ezt a területet egy pajzs annyira leárnyékolja az érzékelőink elől, hogy az adatokat nem lehet megbízhatónak tekinteni.

  Odaát, a lassanként életre kelő roncson, Data világítóan arany szeme elkerekedett, amikor felnézett trikordere képernyőjéről.

  - Kapitány - szólalt meg -, ha nem tévedek, kevesebb, mint harminc méter választ el bennünket attól az újonnan működésbe lépett területtől, amiről Worf hadnagy beszélt. Az engedélyével megvizsgálnánk.

  - Engedélyezem, Mr. Data. De ugye nem is kell mondanom, hogy legyenek óvatosak?

  - Nem, uram. Köszönjük. Geordi... - Data elhallgatott, ahogy ismét a trikorderére nézett. - Azt hiszem, kezd visszatérni az atmoszféra.

  - Igaza van, uram - szólalt meg azonnal Worf. -Harminc százalék oxigén, a többi semleges gáz. A légkör a jelenlegi ütemben kevesebb, mint öt perc alatt elérheti a normális földi összetételt.

  - Négy egész hatvannyolc század perc múlva -mondta készségesen Data, miközben még mindig a trikorderét tanulmányozta.

  - Fogadom, hogy mindez kapcsolatban van azzal, ami a hibernációs egységben történik - mondta hirtelen Geordi. - A hajó most ébreszti fel utasát, és előkészíti számára a terepet. Ha sietünk, odaérhetünk, mielőtt teljesen feléledne. Talán így lenne a legbiztonságosabb.

  - Mr. Data, legyenek...

- Kapitány? - Data Geordira pillantott, majd ráütött jelvénykommunikátorára. - Kapitány? - ismételte, de még mindig nem jött válasz.

  Geordi megragadta a könyökét.

  - Gyerünk, Data - mondta -, menjünk! Úgy látszik, most már a kommunikátorainkat is blokkolják. Ez pedig újabb ok arra, hogy hamarabb érjünk oda, mielőtt az a lény, bármi legyen is, felébred.

  Ellenállva a késztetésnek, hogy fejjel előre belevesse magát a gravitáció nélküli folyosóba - hiszen a levegőhöz hasonlóan a nehézkedés is visszatérhet -, Geordi esetlenül csoszogva Data nyomába eredt. A trikordere jelzéseit követő android, ha nem is kecsesebben, de hatékonyabban mozgott. Saját műszerét tanulmányozva Geordi látta, hogy a légnyomás továbbra is növekszik. Az oxigén részaránya viszont süllyedni kezdett, és végül huszonnégy százaléknál állt meg.

  - A sugárzás szintje még mindig emelkedik -mondta Geordi, amikor befordultak egy újabb sarkon. - Mennyi időm maradt még, Data?

  - A sugárzás jelenlegi szintjén megközelítőleg huszonkét óra múlva jelentkeznek a káros hatások, Geordi. Abban viszont biztos vagyok, hogy a kapitány még jóval azelőtt kivisz bennünket.

  - Remélem,   bár  ahogy  a dolgok  mostanában mennek...

  Elhallgatott, mert egy masszív ajtó elé értek. Igazából ez volt az első olyan nyílászáró amire illett az „ajtó" elnevezés. Mérete ugyan messze meghaladta a többi záróelemét, mégis pont olyan jellegtelennek látszott, mint az előzőek.

  Geordi a fejét rázta.

  - Bárki is lakik itt, nem rajonghat az ajtók számozásáért.

  - Mennénk valamire a számozással? - kérdezte Data, miközben a letapogatót finoman le-föl mozgatta az ajtó előtt.

  Geordi elnevette magát, és ellenőrizte trikorderét.

 - Nem, Data, kétlem, hogy okosabbak lennénk tőle. De ha nem vetted volna észre, a légnyomás közben kiegyenlítődött, körülbelül hetven százaléka a földi normának.

  Ebben a pillanatban a folyosó mennyezeti paneljei minden előzetes figyelmeztetés nélkül sárgán világítva életre keltek. Halvány fényük igencsak próbára tette volna az emberi szemet, ám az androidnak nem okozott semmi gondot. Egy másodperc múlva az ajtó megremegett, és oldalra csúszva eltűnt a jellegtelen fémfalban. A nyílás mögött egy tucatnyi derékig érő emelvény helyezkedett el, tetejükön szögletes, koporsószerű tartályokkal.

  - Úgy tűnik, mintha csak a mi kopogtatásunkra vártak volna, Data - mondta Geordi. Kezdte kényelmetlenül érezni magát.

  - Vagy arra, hogy a légnyomás elérje a szükséges szintet - helyesbített Data, egyszerre tanulmányozva magát a helyiséget és trikordere kijelzéseit.

  - Kétségtelenül ezek azok a hibernációs berendezések, amelyeket Worf hadnagy műszerei mutattak. Életjeleket azonban továbbra sem látok.

  - Lehetséges, hogy már meghaltak, akik bennük feküdtek?

  - Talán igen, de ebben az esetben is maradt volna elég, ebből a távolságból észlelhető szerves maradvány, amit...

  Ugyanolyan váratlanul, ahogy az imént feltárult a folyosóra nyíló ajtó, félresiklott a legközelebbi koporsószerű építmény oldalfala. Sötét színű, kipárnázott fülke tárult szemük elé, amelyikben kényelmesen elfért volna egy emberi test.

  A hibernálótartály azonban egy csomó kiálló dróttól és vezetéktől eltekintve üres volt.

  Data szeme alig láthatóan elkerekedett.

  - Különös - mondta. - Bár a legénység már nyilvánvalóan nincs itt, a gépezet mégis megpróbálja folytatni az eredeti programját.

  Geordi vállat vont. Még mindig nem tudott megszabadulni a bizonytalanság kényelmetlen érzésétől.

  - A gépek már csak ilyenek - mondta, de azután eszébe jutott, hogy társa esetleg félreértheti szavait, ezért gyorsan hozzátette: - A jelenlevők természetesen kivételek.

  Data egy darabig mozdulatlan maradt, mint aki feldolgozza a hallottakat.

   -Á, igen, értem! A második mondatot mentegetőzésnek szántad arra az esetre, ha megsértődtem volna az első miatt.

  Geordi szégyenlősen elmosolyodott.

 - Így viszont csak azt értem el vele, hogy ráirányítottam a figyelmedet. Elnézést, Data.

  Az android sápadt ajka amolyan mosolyszerűségre húzódott szét.

  - Nincs szükség mentegetőzésre, Geordi. Az emberek már csak ilyenek.

  Geordiból kitört a nevetés, és kellemetlen érzése szinte teljesen eltűnt..

  - Tökéletesen igazad van, Data. Néha azon töprengek, hogy miért akarsz annyira hasonlítani ránk, húsvér emberekre? Mi emberek túl gyakran mondunk olyasmit, amit azután hamar megbánunk. De hát eső után köpenyeg.

  Data ismét mozdulatlanságba dermedt, majd így szólt:

  - Feltételezem, hogy ez újabb bölcs mondás, mivel jelen helyzetünknek az időjárási viszonyokhoz egyáltalán semmi köze.

  - Csak egy szólás, Data, legalábbis, amennyire én tudom. De mielőtt túlzottan elkalandoznánk az eredeti témától, talán ellenőriznünk kellene ezeket is.

Az emelvényeken sorakozó még mindig zárt hibernációs tartályokra mutatott.

  Data gyors pillantást vetett trikorderére.

  - Nem tapasztalható aktivitás, nincsenek életjelek -mondta -, és már az első sem működik.

  Elhallgatott és egy a sima, dísztelen falban megbúvó ajtó felé fordult.

  - Ugyanakkor jelentős erejű elektromosság észlelhető...

  A kisméretű fedőelem ugyanolyan gyorsan nyílt ki, akárcsak a folyosón az ajtó, láthatóvá téve egy kisebb helyiséget. Ezt azonban - eltérően a hajó többi részétől - távolról sem lehetett jellegtelennek nevezni.

  - Megvan! - mondta Geordi, és az ébenfekete arcán felragyogó vigyor alig volt kisebb, mint VIZOR-ja csillogó szalagja.

  A szemben lévő fal felső felének nagy részét valamiféle képernyő töltötte ki, alatta kettős irányítópult állt, rajtuk számtalan egyedi, kibetűzhetetlen feliratot viselő billentyűvel - az egész cseppet sem hasonlított az Enterprise programozható szenzorpaneljeire.

  A felső pult közepén egy sárga lámpa villogott sürgetően. Miközben Geordi a képernyőt nézte, egy térkép tűnt fel a monitoron - alighanem az idegen űrjármű belső rendszerének tervrajza.

  A térkép közepén, azon a ponton, ami Geordi feltételezése szerint egybeesett az antianyag-maggal, egy fényes, zöld kör tűnt fel, és a sárgás riadófénnyel tökéletesen azonos ritmusban lüktetni kezdett. Közvetlenül a szimbólum alatt írásjelek ragyogtak fel, bizonyára valamilyen üzenet.

  - A sugárzás-szivárgás! - kiáltott fel Geordi.

  Agya lázasan dolgozott. Az előző órák nehezen megmagyarázható eseményeiből kezdett kialakulni egy értelmes egész kép...

  - Szóval erről van szó! A fedélzeti bomba eltranszpor-tálásával megrongáltuk a pajzsot! A rendszerre felügyelő központi számítógép bizonyára észlelte a növekvő sugárzást, úgyhogy elhatározta, felhúz egy új védőernyőt, amivel távol tarthatja a behatolókat. Most pedig megpróbálja felébreszteni az ügyeletest, hogy rendbe hozza a hibát. Csak éppen az ügyeletes tízezer éve halott, és ezt mindeddig elmulasztották közölni a számítógéppel.

  Megrázta a fejét.

  - Data, mi az esélye annak, hogy rájössz, miként lehetne válaszolni ennek a szerkezetnek?

  - Erősen kétséges, hogy menni fog, Geordi. Bár a lehetséges válaszok száma nem végtelen, még én sem vagyok képes ilyen gyorsan elvégezni a szükséges számításokat. Ha esetleg valamilyen módon kapcsolatba tudnánk lépni az Enterprise komputerével... - Megcsóválta a fejét.

  - Tartottam tőle, hogy ezt fogod mondani - sóhajtott Geordi. - Ha sikerülne mindezt megfejtenünk, akkor talán rá tudnánk venni az agyat a pajzs kikapcsolására, mielőtt megsülünk.

  Kísérletképpen megütögette a kommunikátorát, de válasz most sem érkezett.

  - Még mindig el vagyunk vágva. És feltételezem, hogy a pajzs, ami blokkolja a kommunikátorainkat, blokkolja az Enterprise fézereit is. Máskülönben a kapitány már rég szétlőtte volna a generátorokat, és mostanra kivitt volna bennünket. Mielőtt megszakadt az összeköttetés, hallottam, ahogy Worf betáplálta a koordinátákat a taktikai állomásnak, Tasha pedig jelentette, hogy készen áll.

  - Magam is erre a következtetésre jutottam, Geordi. Mindazonáltal, ha már a pajzson belül rekedtünk, talán hatástalaníthatnánk a generátorokat mi magunk.

  - Pontosan ezt akartam mondani - bólintott Geordi.     Rövid ideig trikordere képernyőjét tanulmányozta,

majd felnézett.

  - Azt hiszem, erre - mondta a hajó központja felé mutatva, és nehéz, csoszogó léptekkel elindult kifelé a helyiségből.

  Még az ajtót sem érte el, amikor megérezte a vállán az android kezének lágy, de lerázhatatlan szorítását.

  - Jobb, ha én megyek, Geordi - mondta Data. -Ahogy magad is mondtad az előbb, a generátorok nyilvánvalóan nagyon közel vannak az antianyag-maghoz, a sugárzás pedig ott a legerősebb.

  Egy pillantást vetett a trikorderére.

  - A növekedés mértéke megközelítőleg negyvenöt másodperccel ezelőtt ismét felgyorsult. Ha itt maradsz, akkor a sugárzás még huzamosabb időn át nem gyakorol rád káros hatást, az antianyag-mag közelében azonban annyira intenzív, hogy speciális védőöltözék nélkül csupán minimális ideig bírnád ki. Ezzel szemben én nem csak gyorsabban tudok mozogni, de sokkal magasabb fokú sugárzást is képes vagyok elviselni lényeges károsodás nélkül.

 - Data...

  - Nem lenne logikus, hogy elkísérj, Geordi - mondta az android, kezét továbbra is a fiatal hadnagy vállán nyugtatva.

  - Tudom, Data, de...

  - De emberi dolog, hogy szeretnéd, még akkor is, ha tudod, hogy haszontalan?

  Geordi egy pillanatig hallgatott, majd bólintott.

  -A hiba alighanem a kollektív pszichénkben keresendő. - Nagyot sóhajtott. - Indulj, mielőtt még egy android számára is túl forró lesz a talaj.

  - Igyekszem - mondta Data, és levette a kezét Geordi válláról.

  Amint elfordult, hogy induljon, egy másik, ezúttal vakítóan sárga fény kezdett él villogni a műszerfalon. A képernyőn a zöld kör egy pillanatra felragyogott, majd eltűnt. Gyors egymásutánban újabb, a fényhez hasonlóan vakító sárga körök százai villantak fel egy másodperc töredékéig, vagy talán még annál is rövidebb időre, hogy azután tovatűnjenek.

  Kivéve egyet.

  Végül maga a térkép is eltűnt, egy pillanatra az Enterprise képének adva át a helyét, de azután az is szertefoszlott.

  A panelen véletlenszerű ritmusban - már amennyire Geordi meg tudta ítélni - seregnyi lámpa fénye villant fel. A helyiség hirtelen megtelt fénnyel, és mindkét férfi megérezte a transzporter bénító szorítását.

  - Mr. Data! LaForge hadnagy!

  Picard hiába ütögette kommunikátorát, képtelen volt újra kapcsolatba lépni a ronccsal.

  - A hajó körül már bezáródott pajzs, uram - dörmögte Worf. - Nincs további lehetőség a kapcsolat fenntartására.

  - Át tudjuk ütni a fézereinkkel a védelmét?

  - Kellő idő illetve energia birtokában biztosan, uram, de valószínű, hogy a hajó még tovább erősíti a pajzsait. Az ebből eredő sugárzás szintje...

  - Nincs más választásunk! Yar hadnagy, továbbra is irányítsa a fézereket a pajzsgenerátorokra! - parancsolta Picard - Dr. Crusher, azonnal induljon a transzporterállomásra! Vigyen magával mindent, amire szükség lehet súlyos antianyag-sugárzásnak kitett betegek kezeléséhez!

  - Indulok, kapitány - jött Beverly Crusher hangja a gyengélkedő irodájából.

  - Egyes! Yar hadnagy! Önök voltak odaát. Nem emlékeznek valamire, bármilyen apró adatra, ami hasznos lehet számunkra?

  - Sajnálom, uram - mondta Riker a fejét rázva. - Csak folyosókat és ajtókat láttunk, sem kijelzőket, sem bármilyen feliratot nem sikerült felfedeznünk. A trikorderek semmi mást nem jeleztek, csak azt, amit már az Enterprise érzékelői segítségével korábban megtudtunk.

  - Semmit, uram - helyeselt Yar. - De ha már bevetjük a fézereket, akkor tennék két javaslatot. Először. is,   mielőtt  tüzet  nyitunk  menjünk  olyan  közel, amennyire csak tudunk, egészen a pajzs széléig. Másodszor, állítsuk a fézereket maximális energiára és minimális szórásra, és egyszerre tüzeljünk az összessel a generátorokra.

  - Tegye azt, hadnagy - bólintott komoran Picard.. -Ha a terv beválik, és a fegyvereink elég gyorsan át tudják törni a pajzsot, akkor a rombolásból eredő antianyag-sugárzás jelentős mértékben megnő ugyan, de csupán nagyon rövid ideig tan. Carpelli zászlós, készüljön fel, hogy a pajzs kikapcsolódásának pillanatában bemérje Mr. Datát és LaForge hadnagyot! Hozza ki őket, amilyen gyorsan csak lehet!

  - Felkészültem, uram!

  - Worf hadnagy, mekkora a pajzs átmérője?

  - Egy egész három tized kilométer, uram.

  - Gawelski zászlós, vigyen minket egy egész négy tized kilométerre!

  - Értettem, uram.

  - Yar hadnagy, ellenőrizze még egyszer azokat a koordinátákat!

  - Igen, uram. Az erőtér gömb alakú, és a cél koordinátái   pontosan egybeesnek az erőtér középpontjával. Körülbelül tíz méterre vannak magától az antianyagmagtól.

  Picard elfintorodott. -A fézerek szórása...?

  - Ebből a távolságból még akkor is egy méter alatt tudjuk tartani, ha az összes ágyúval egyszerre tüzelünk.

  - Dr. Crusher, a helyén van?

  - Még nem készültünk el uram. A sugárzás-mentesítő egységek nagyok, és szeretném felállíttatni őket, hogy azonnal fogadni tudjuk a felbukkanó embereket. Különösen Geordi számára van jelentősége minden másodpercnek.

  - Ezt én is nagyon jól tudom, doktor! - vágott vissza Picard.

  - Biztosra veszem, kapitány, de gondoljon arra, hogy a sugárfertőzés foka nem az orvosi beavatkozásig eltelt időtől függ. A sugárzás szintje, még ha magas is lesz, nem veszélyezteti sem LaForge-ot, sem Datát mindaddig, amíg a fézerekkel tüzet nem nyitunk, feltéve persze, hogy kellő távolságban maradtak a magtól. Az a sugármennyiség lesz kritikus, ami a tüzelés és az eltranszportálásuk között eltelő másodpercek alatt éri őket!

  Picard egy pillanatig hallgatott, majd bólintott, bár nem volt vizuális összeköttetése a gyengélkedővel.

  - Természetesen igaza van, doktor - mondta. - Értesítsen, ha készen áll!                         '

  Nyugtalanul járkált fel-alá, miközben hol a képernyőre, hol Worf nyughatatlan alakjára és a szintén feszült Varra tévedt a pillantása. Várni sohasem könnyű, de most, hogy felelősnek érezte magát a történtekért - amiért visszaengedte négy emberét a roncsra, és amiért nem reagált eléggé gyorsan a veszély első jeleire -, a tétlenkedés különösen a nehezére esett. Nem volt azonban más választása. Ha korábban egy pillanatot várt volna a döntésekkel, ha nem hagyta volna, hogy kíváncsisága, türelmetlensége elködösítse józan ítélőképességét...

  - Megvagyunk, kapitány - hallatszott Beverly Crusher hangja.

  Picard gyomra egy pillanatra görcsbe rándult, de a feszültség eltűnt, amint Yar hadnagy bólintott, hogy készen áll.

  - Carpelli zászlós! - szólt.

  - Kész vagyok, uram - jött Carpelli hangja a transz-porterállomásról.

  - Yar hadnagy, kezdje meg a tüzelést!

  - Megkezdtem, uram - szólt Yar egy pillanatnyi szünet után.

  Nem egészen egy másodperc múlva a roncs körüli űrben vakító fény villant fel.

  Aztán eltűnt, és a védelem nélkül maradt idegen hajó képe töltötte meg a kilátóernyőt.

  - Pajzs megsemmisítve, uram - jelentette Yar tömören, ám hangja diadalittasan csengett.

  - A sugárzás emelkedik, uram - dörmögte Worf. - Ha tovább növekszik, aktiválnunk kell a saját pajzsunkat.

  - Megvannak az embereink, Mr. Carpelli? - sürgette Picard a zászlóst.

  A transzporterállomás nem válaszolt.

  - Carpelli! Hall engem?

  A válaszra most is várni kellett egy másodpercet:

  - Nincsenek ott, uram! Nyomuk veszett!

Negyedik fejezet

  Geordi LaForge-ot megkönnyebbülés fogta el, amint érezte, hogy körülöleli a transzporter erőtere. Egy pillanat múlva VIZOR-ját elárasztotta a dematerializációs energia jól ismert, kaleidoszkópszerű látványa. A körülötte örvénylő tér képe olyan gyorsan változott, hogy semmit sem tudott fókuszálni.

  Azonban már a folyamat közben rájött, hogy valami más, mint amit megszokott. Az energia valahogy tompább, kevésbé intenzív volt. Persze sohasem egyforma, gondolta magában. Mint ahogy nem találhatunk két teljesen megegyező hópelyhet sem, úgy a transzporteren keresztül sem lesz teljesen azonos két utazás. Fő az, hogy reményeik valóra váltak, Picard kapitány át tudott törni hozzájuk. Ha majd elengedi őket az erőtér, Datával együtt biztonságban lesznek már az Enterprise fedélzetén.

  Egy pillanatig csak a transzponálás alatti semmit érezte maga körül, majd az energiák újabb összevisszasága következett, amit gyakorlatilag az előbb tapasztalt kép negatívjaként élt át.

  Azután, mielőtt még a kavargás elenyészett volna, mielőtt a világ újra testet ölthetett volna körülötte, ismét kezdetét vette az egész.

  Ezúttal a különbség drámai és félelmetes volt.

  Míg az előbb tompább, kevésbé intenzív energia zúdult rájuk, most majdnem vakító ragyogás csapott le a két felderítőre.

Ez olyan frekvenciákig fokozódott, amilyeneket Geordi még soha, semmilyen körülmények között nem tapasztalt. A hullámok kavarogva és szembántóan villódzva, látszólag lehetetlen, őrjítő mintákba formálódtak, ahogy pillanatról pillanatra erősödött az energia. Geordi legszívesebben letépte volna VIZOR-ját az arcáról, ám nem tehette, hiszen a transzporter erőterének szorításában nem mozdulhatott.

  Hirtelen megrémülve arra gondolt, talán az antianyag-sugárzás befolyásolta a transzportálás műveletét. Talán az vált olyan intenzívvé, hogy valamiképp összekeveredett azzal az energiával, amivé a saját teste átalakult? Mi van akkor, ha a transzporter hiába próbálja újra összerakni molekuláit az Enterprise emelvényén? Ha nem képes szétválasztani a kétfajta energiát? Talán az antianyag-sugárzás valahogyan beépült a testébe, és emiatt zúdult rá ez az idegölő, vakító kavargás?

  Még végig sem gondolhatta mindezt, amikor hirtelen megérezte a megkönnyebbülést, a transzportálás pillanatára jellemző üresség érzését, majd az energiaörvénylés - akárcsak a leapadó árvíz - kezdett megszűnni, visszahúzódni.

  A világ újraformálódott körülötte.

  Halványan kezdte felfogni a VIZOR-jába áramló információt.

  Az első, amit észrevett, az volt, hogy várakozásának megfelelően megszűnt az antianyag-sugárzásnak az utolsó pillanatokban oly intenzív, harsány, éles ragyogása.

  Data sápadtan izzó, szembetűnően nem emberi alakja még mindig úgy állt előtte, mint mielőtt a transzporter erőtere megragadta mindkettőjüket.

  De az android mögött...

  A hadnagy elméje egy rövid ideig nem tudott mit kezdeni a mindent elborító hullámok összevisszaságával. Megpróbálta belőlük összerakni az Enterprise transzporterállomásának formáit és színeit, ám ez az erőfeszítés csak még jobban eltorzította érzékelését. Egy pillanatra elveszítette tájékozódási képességét, és újult erővel csapott le rá az a váratlan utazással járó fizikai gyengeség is, ami korábban már hatalmába kerítette.

  Hirtelen a vállán érezte Data kezének erős szorítását. Az android aggódva nézett rá.

  - Geordi, jól vagy?

  A hadnagy is kinyújtotta kezét, hogy Data erős karját megmarkolva erőt és egyensúlyt merítsen belőle.

  Egy pillanatig csak társa alakját látta, és nem törődött a háttérben táncoló különböző mintákkal.

  Majd, miután a formák kitisztultak és megszilárdultak, hitetlenkedve vette észre, hogy teljesen ismeretlen helyen vannak.

  Elméjében csak ezt követően tudatosult a nyilvánvaló tény: gravitációnak itt sincs semmi nyoma. Nem is annyira az ismeretlen környezet hatására, mint inkább ennek a körülménynek köszönhetően fogta fel végre, hogy bárhol legyenek most, az semmiképpen nem az Enterprise.

  De az elhagyott hajón sem lehetnek, hasított bele a hirtelen felismerés. Nyomát sem látta ugyanis az antianyag-sugárzás vakító fényének, amely az utolsó pillanatban valósággal elárasztotta érzékeit.

  De akkor hol vannak?

  Elengedte Data karját, és hátrafordult, hogy VIZOR-jával szemügyre vehesse az egész környezetét.

  Az androiddal együtt egy nagy, közös transzportáló körön álltak egy igén egyszerűen berendezett helyiség közepén. Az egyik fal felső részét képernyő borította, előtte kemény és célszerűen tervezett, egyszerű, szögletes karfájú szék állt, de a műszerpultot hiába kereste.

  Ám közvetlenül a képernyő alatt, láthatatlan tá-masztéktól tartva, lebegett valami. Leginkább egy sisak vázára emlékeztetett - kicsi, ezüstös gömb, alatta öt befelé görbülő fémszalag: mintha ujjak lettek volna, melyek csak arra várnak, hogy megragadhassák, ami közéjük kerül.

  Egy méterre a másik faltól magányos hibernációs tartály helyezkedett el. Ez csupán annyiban tért el a roncsbeli társaitól, hogy nem látták el külső kezelőpanellel. Nyitva és üresen állt.

  Csak egyetlen dolog, a képernyővel szemben elhelyezett primitív, megjelenésében a huszadik század végén, vagy legfeljebb a huszonegyedik század legelején készített berendezésekre emlékeztető légzsilip nem illett bele a helyiség spártai egyszerűségébe. Geordi a színképelemző látásával megállapította, hogy a zsilipet tiszta acélból konstruálták. A többi berendezés, de még a szék is ennél lényegesen ellenállóbb anyagból készült. A jó három méter magas és ennél kicsivel szélesebb zsilip elfoglalta a fal felét, és bő két méternyire belógott a terembe.

  - Geordi? - Data máskor érzelemmentes hangjában aggodalom csengett. - Semmilyen fizikai károsodást sem észlelek rajtad, a viselkedésed mégis...

  - Jól vagyok, Data - mondta a hadnagy gyorsan, és visszafordult az androidhoz. - Csak beletelt egy pillanatba, mire rájöttem, hogy nem vagyunk már Kansasban - tette hozzá ideges nevetéssel.

  - Kansas? - nézett rá Data kíváncsi aggodalommal. - Sosem jártam Kansasban, Geordi. Biztos vagy benne, hogy a velünk történtek nem ártottak meg neked?

  - Jól vagyok, Data, már amennyire ez lehetséges - válaszolta LaForge kelletlen mosollyal. - Csak egy lapos vicc volt. Ráadásul érthetetlen. Az Óz, a nagy varázslóból. Örülj, hogy nem neveztelek Totónak!

  - Totó? De miért neveztél volna...? - Data mondat közben elhallgatott, és Geordi majdhogynem látta az arányló szemek mögött, ahogy az android levonja a megfelelő következtetéseket.

  - Ó, igen, értem már, mire utaltál, beleértve a nevemmel folytatott szójátékot is, azt azonban be kell vallanom, hogy nem tudom követni a gondolatmenetet, amellyel eljutottál ide.

  - Attól tartok, az előbbi megjegyzésem nem egy logikus gondolatmenet eredménye, Data. Valahányszor félek, egyszerűen csak előjönnek az ilyen dolgok. Elég nehéz ezt megmagyarázni.

  - Magam is gyanítottam - mondta Data majdnem szomorkásan. - Félek, hogy ez a folyamat az emberi lét olyan titkai közé tartozik, amiket még nem értek teljesen.

  - Ha valaha is rájövök a megfejtésre, elmondom neked. - Geordi kiegyenesedett, és még egyszer megvizsgálta a helyiséget. - Most azonban az emberi természet titkainál fontosabb kérdésekre kell választ találnunk. Például hogy hol vagyunk, és hogyan jutunk haza?

  Hirtelen rácsapott jelvény-kommunikátorára.

  - Enterprise, itt LaForge hadnagy. Jelentkezzenek!

  Válasz azonban sem az első, sem a tizedik próbálkozásra sem érkezett, és Data sem volt szerencsésebb nála. Miután megbizonyosodtak a levegő belélegezhetőségéről, kikapcsolták személyi pajzsukat, hogy megszüntessék azt a gyenge zavarást, amit az erőterek esetleg okozhattak. Választ azonban ezután sem kaptak. Bárhol is legyenek, vonták le a következtetést, ismét pajzs veheti körül őket, amely ugyanúgy leárnyékolja a kommunikátorokat, ahogy a roncsé árnyékolta le őket az utolsó percekben.

  Vagy pedig vételi távolságon kívülre kerültek, gondolta Geordi, de rögtön el is vetette az ötletet. Figyelembe véve a tényt, hogy transzporterrel jutottak ide - bármennyire furcsa és erőteljes is volt az alkalmazott eljárás, ahhoz kétség sem férhetett, hogy transzportálták őket -, gyakorlatilag nem kerülhettek ki a kommunikátor hatósugarából. Még ha az eltérő idegen technológia sajátosságait is figyelembe veszik, egyetlen transzporter hatótávolsága sem lehet ennyire nagy.

  Következésképpen pajzs zárta el őket. Ha megszabadulnak ettől, kapcsolatba léphetnek az Enterprise-zal.

  Először azonban ki kell deríteniük, hogy mi működteti ezt a pajzsot.

  - Eltűntek? - vonta össze szemöldökét Picard. Gyomra összerándult Carpelli szavaira. - Nem tűnhettek el!

  - De igen, kapitány! - erősködött Carpelli. - Én sem értem a dolgot, mégis eltűntek. Legalábbis most már  nincsenek ott. Azt hiszem, ott voltak, amikor a roncs pajzsa szétesett, de...

  - Carpelli! Mi az ördögről beszél?

  - Ahogy megparancsolta - mentegetőzött Carpelli -, a transzportert úgy állítottam be, hogy a pajzs kikapcsolódásának pillanatában automatikusan ráálljon a felderítők kommunikátorára, a hollétüktől függetlenül. Pontosan így is történt a dolog. A műszerek befogták őket. Az sem okozott gondot, hogy Data és LaForge a jelek szerint körülbelül harminc méternyire eltávolodott attól a helytől, ahol akkor tartózkodtak, amikor a pajzs megszakította közöttünk az összeköttetést. Mielőtt azonban megkezdhettük volna a transzponálást - nem telhetett el közben több idő egy másodpercnél -, egyszerűen eltűntek! A kommunikátoraikat többé már nem lehetett bemérni. A műszereink semmit sem találtak.

  - Bizonyára a sugárzás tette tönkre a kommunikátoraikat! - vágott vissza Picard. - A betáplált koordináták alapján akkor is elérhette volna őket!

  - Próbáltam, uram! Azonnal aktiváltam a transzportert, de senkit sem tudtam átsugározni! Senki és semmi nem volt ott!

  - Uram - szólt közbe a kutatótiszti pultnál álló Worf hadnagy. - Épp most végeztem el a beérkezett adatok elemzését.   Ebből kiderül,  hogy a hajó  pajzsának megszűnésekor egy másik transzporter is működésbe lépett. Semmi kétség, ez a berendezés szintén a roncson található.

  Picard a klingon felé fordult.

  - Még mindig működik?

  - Nem, uram.

  - Meg tudja határozni a helyzetét?

  - Nem, uram, de valószínűleg egyike volt azoknak a korábban érzékelt, készenléti üzemmódban álló szerkezeteknek. Nyilvánvalóan még a pajzs működése alatt aktiválódott. Amikor az megszűnt, a szerkezet valószínűleg automatikusan megkezdte a transzponálást.

  - És hová küldte őket? Mit mutatnak az érzékelők a transzporter hatósugarán belül?

  - Semmit, uram. Az idegen hajót és magát az En-terprise-t leszámítva az érzékelők hatósugarán belül nincsen más objektum, csak a csillagközi űr porszemcséi.

  -Akkor meg hová...? Kutasson életjelek után az érzékelők teljes hatósugarában!

  - Már megtörtént, uram. Az Enterprise-on levőket leszámítva nincsenek életjelek.

  Picard hirtelen újra jelvény-kommunikátorára csapott.

  - Data parancsnokhelyettes! LaForge hadnagy! Jelentkezzenek!

  Válasz azonban most sem jött.

  - Komputer! - csattant fel Picard. - A fedélzeten tartózkodik  Data  parancsnokhelyettes   és   LaForge hadnagy?

  Lehet, hogy az idegen transzporter esetleg a fedélzetre sugározta őket, de nem a transzporterállomásra, hanem a hajó egy másik pontjára?

  - Nem, kapitány - jött a válasz egy pillanat múlva a komputer színtelen hangján. - Egyikük sincs a fedélzeten.

  Picard elfojtott magában egy szitkozódást. Agya lázasan dolgozott. Hol lehetnek? Korábban azt tervezte, amint a két embere biztonságban visszatért az Enterprise fedélzetére, visszavonul, és sorsára hagyja a roncsot, mindegy, hogy az megsemmisíti magát, avagy sem.

  Most azonban már nem merte megtenni.

  Bárhová került is a két felderítő, akár egy transzporter révén tűntek el, ahogy azt Worf műszerei jelezték, akár valamilyen ismeretlen szerkezet ragadta el őket, a berendezések minden kétséget kizáróan ott vannak, azon az átkozott hajón, amelyik az idő múlásával egyre inkább tűnt csapdának, mint roncsnak.

  Anélkül azonban, a még működő berendezések alapos megvizsgálása híján egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy megállapítsák, hová, és hogyan tűntek el embereik.

  Akkor pedig nem tudják visszahozni őket.

  - Worf hadnagy, mi a helyzet az antianyag-maggal? Fennáll a túlterhelődés veszélye?

  -Egyelőre nem, uram. A mag azonban instabillá vált, és csaknem teljesen hiányzik a szigetelés. Úgy tűnik, hogy a fézersugarak a belső pajzs jelentős részét megsemmisítették, és az irányító mechanizmusok is komolyan megsérültek.

  - Gépház! - szólalt meg Picard. - Gondolom, követték a fejleményeket. Tudni szeretném, hogy van-e lehetőség a hajó energiaforrásának... - Egy pillanatra elhallgatott, és a fejét csóválta. - Azt mondják meg nekem, hogy mikorra lehet stabilizálni a hajó energiaforrását!

  - Igen, uram - felelt Argyle főgépész mély hangja egy pillanattal később. - Megteszünk minden tőlünk telhetőt, ám ebből a távolságból, anélkül, hogy közelebb mennénk, nem lehet pontosan meghatározni, milyen károsodás történt. És még akkor is itt van az a probléma, hogy egy idegen technológiával állunk szemben...

  - Mr. Argyle, nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit nem tudnak! Azt akarom hallani, mi az, amit igen!

  - Sajnálom, kapitány, de a jelenlegi feltételek mellett senki sem tehet ígéreteket, legalábbis őszintéket. Én is csak azt mondhatom, hogy megteszünk mindent, amire képesek vagyunk. Másrészt viszont az idegen energiaszabályzó rendszerek megjavítása érdekében, függetlenül attól, hogy mit tudunk meg, semmit sem tehetünk addig, amíg a pajzsot rendbe nem hoztuk. A most kapott adatok alapján még a leghatékonyabb sugárzásvédő öltözékeinkben sem jutnánk annyira közel a maghoz, hogy akár csak a legegyszerűbb javítást is elvégezzük. A bonyolultabb munkák elvégzéséről jobb nem is beszélni. Legelőször oda kell küldeni az egyik távirányítású javítóegységünket, amit egy tisztességes pajzzsal szereltünk fel, hogy pótolja azt a sajtpapírt, amit önök átlyuggattak.

  - Jól van, Argyle parancsnok - mondta Picard, kelletlenül belátva, hogy a főgépésznek igaza van. -Tegye azt!

  - Máris, kapitány. Singh főgépészhelyettes elment a raktárba az egyik távirányítású egységéit.

  Bár az első robotot öt percen belül átsugározták, egyenesen a halálos sugárzás közepébe, Picard és többiek számára, akik feszülten figyelték a mag még mindig szeszélyes működését és a környező sugárzás szintjét, mégis óráknak tűnt ez az idő.

Geordi és Data hiába kutatott az után a pajzs után, amelyik a férfi szerint kommunikátoraikat elvágta a külvilágtól. A trikórdereken még a legkisebb megerősítő adatnak sem akadt semmilyen nyoma, akárhogy állították is be a kijelzőket.

  Végül, inkább zavartan, mintsem elbátortalanodva, elkezdték vizsgálni azt a helyiséget, amiben tartózkodtak.

  Első felfedezésük csak fokozta zavarukat. A légzsilip ugyanis nem vezetett sehová. Könnyen kinyílt, de a trikorderek egy rövid pásztázás után jelezték, hogy a hátsó ajtó nem működik. Vezérlése teljesen használhatatlannak bizonyult, másrészt pedig, megint csak a trikorderek szerint, mögötte kizárólag a terem tömör fala húzódott.

  A helyiségben semmilyen más ajtó vagy nyílás nem akadt. Ebből a szempontból olyan volt, mint az eredeti roncs. Kizárólag transzporter segítségével lehetett bejutni. Egyszeriben mindketten az új problémára koncentráltak. Hacsak a transzportert nem automatizálták készítői teljes mértékben, lennie kellett valahol egy vezérlőpanelnek - már ha nem börtöncellába jutottak. Természetesen ott volt a sisak, ami arra utalt, hogy a vezérlés gondolati úton történhet. Arra azonban még egyikük sem állt készen, hogy egyszerűen csak a fejére húzza azt, még ha a trikorderek szerint semmilyen közvetlen veszély sem fenyegette őket.

  Ehelyett inkább a transzporter felé fordították műszereiket, feltételezve - remélve -, hogy áramkörei nem mindenben térnek el azoktól, amelyeket a föderációs transzporterekben használnak. Ha különös szerencséjük van, akkor a berendezés nincs is kikapcsolva, hanem inkább valamiféle készenléti üzemmódban hagyták. Márpedig ha ez így van, akkor az áramkörökben folyó halvány energiafoszlányok nyomait trikordereikkel felfoghatják, és azonosíthatják. Még több szerencsével megtalálhatják, és azután befolyásolhatják azokat az áramköröket, amelyek a transzportert vevőből adóvá kapcsolják át.

  Bár a berendezésben elég energia keringett ahhoz, hogy trikordereik halványan regisztrálják őket, Geordi és Data hamar felfedezte, hogy az általuk megtalálni remélt áramkörök nem léteznek. Vagy ha mégis, akkor már vagy tönkrementek, vagy végleg kikapcsolták őket. Még készenléti energiát sem lehetett felfedezni bennük.

  Ezzel a transzporterrel nem lehetett utasokat küldeni. Csak az érkezők fogadására volt képes.

  - Ez őrület, Data! - Geordira cseppet sem volt jellemző ez a fajta frusztrált kitörés, ami akkor robbant ki belőle, amikor ismét ellenőrizte a már féltucatnyi alkalommal megvizsgált adatokat. - Egyszerűen őrület! Mire való egy transzporter, ami nem tud elsugározni?

  - Fogadóként jól működik - mondta Data elgondolkodva. - Úgy tűnik, kizárólag erre a feladatra tervezték és építették. Ez önmagában is bámulatos, főleg, ha a korát figyelembe vesszük.

  -A legkevésbé sincs szükségem rá - vágott vissza Geordi -, hogy éppen annak a valakinek a kiváló szaktudását magasztald, aki megépítette ezt a... ezt az egérfogót! Azt kívánom, bárcsak ne lenne ennyire bámulatos!

  Data az érzelemkitörés miatt egy pillanatig zavartan, tágra nyílt szemmel nézte Geordit.

  - Mindössze megállapítottam egy tényt. Talán valami rosszat...?

  Elhallgatott, mint akibe most villant a felismerés.

  - Á, értem - szólalt meg egy pillanat múlva. - Ha nem tévedek, az emberi pszichológia ismer egy kifejezést, amely remekül leírja pillanatnyi lelkiállapotodat. Ez pedig nem más, mint az indulateltolás. Valójában a miatt a kellemetlen helyzet miatt vagy mérges, amibe kerültünk,  esetleg a bennünket  idehozó szerkezet iránt érzel haragot. Talán még saját magadra is neheztelsz, amiért hagytad, hogy fogságba essünk. Most pedig ezt a dühöt viszed át egy olyan tárgyra, ami...

  - Data!

  - Igen, Geordi?

  -A másik dolog, amire nincs szükségem, az az, hogy előadást tarts az emberi pszichológiáról! -mondta ingerülten LaForge. Azután, észrevéve, hogy Data egyenesen a szemébe néz, mélyet lélegzett, és szégyenlősen lehajtotta a fejét. - Az egészben az a legrosszabb, hogy neked van igazad. Sajnálom, hogy rád rivalltam.

  - Semmi baj, Geordi. Mindig örülök, ha első kézből tanulmányozhatom az emberi lélek különös vonásait.

  Geordi felnevetett.

  - Néha valóban különösek vagyunk - mondta, de azután hirtelen elkomolyodott.

  A képernyő és a sisak felé fordult.

  - Attól tartok, nem halogathatjuk tovább a dolgot.

  Ismét mély lélegzetet vett, és az ezüstös ujjak alkotta sisak felé nyúlt. Végül is, mondta magában, ezen a ponton már csak ez az egyetlen logikus lépés maradt. Bármit csinál vele a szerkezet, az nem lehet sokkal rosszabb, mint a jelenlegi helyzet.

  Amikor megmarkolta a sisak egyik ujjszerű fogantyúját, megszűnt az erő, ami eddig azt a falon tartotta. Geordi figyelmesen megvizsgálta, először a színképelemző, majd a mikroszkópos látásával, azután pedig a trikorderrel, de csak annyit tudott meg, hogy valami történik az ezüstös gömbön és az öt hajlékony fogantyún belül. Bonyolult mintát alkotva kis energiamennyiségek áramlottak a szerkezet minden egyes milliméterén át, de hogy mit jelenthettek, azt sem ő, sem Data nem tudta elképzelni.

  Végül Geordi óvatosan a fejére eresztette a sisakot. Két ujjat elgörbített, mert nem akarta, hogy hozzáérjenek a VIZOR-jához. Data folyamatosan figyelte mind őt, mind a trikorderét. Még közelebb is lépett a férfihoz, hogy szükség esetén azonnal közbeavatkozhasson.

  Ám semmi sem történt, csak az ezüstös gömb legtetején támadt egyenletes, majdnem észrevehetetlen izzás.

  Geordi néhány másodpercig mozdulatlanul állt, csupán a súlytalanság miatt ingadozott kissé.

  Semmit sem érzett.

  Aztán...

  Mélyen, bent az elméjében valami megbizsergett.

  Keze a sisak felé rándult, de ellenállt a pillanatnyi késztetésnek, hogy lekapja magáról.

  A bizsergés fokozódott, minden irányban szétterjedt, és enyhe, alig észrevehető viszketéssé változott. VIZOR-látása számára homályos, mindent betöltő ragyogás jelent meg, amelyik egy letapogató szonda jelkavalkádjára emlékeztette, de annál jóval finomabb volt.

  Aztán az érzés elenyészett.

  A megelevenedő képernyőt az első pillanatban betöltő, örvénylő szivárvány az emberi látás teljes spektrumát átölelte, a skála két végén pedig még túl is ment azon.

  Egy tesztkép lenne? tűnődött Geordi, de mielőtt bármilyen felfogható forma kialakulhatott volna, a jelenség eltűnt.

  Majdnem az egész képernyőt kitöltve egy bolygó foglalta el a helyét. Geordi egyetlen pillanatig nem érzett mást, csak megkönnyebbülést és boldogságot.

  A Föld.' Valahogy Föld körüli pályára kerültek!

  Azután a pillanat elmúlt, és a hadnagy rájött, hogy bár a felhőörvények, a kék óceánok, de még a sarkokat fedő fehér jégtömegek is hasonlítanak a Földéire, a kontinensek alakjából ítélve ez semmiképpen sem lehet az emberiség szülőbolygója.

  Kétségtelenül egy M-osztályú bolygó, ám ugyanúgy kétséget kizáróan nem a Föld.

  A pillanatnyi eufória hirtelen eloszlott, és rossz érzés vette át a helyét. Bárhová is kerültek, akaratuk ellenére hozták őket ide, amiért feltehetően ennek a bolygónak a lakói a felelősek. A helybeliek talán máris úton vannak, hogy elfogják vagy megöljék őket...

  Ez a bolygó nem lehet valódi, gondolta magában. A számítógép - vagy bármi is legyen az a gépezet, amit a sisak felvételével működésbe hozott - felfedezte az agyában a Föld képét, amit azután a memóriabankjában található leghasonlóbb képpel azonosított. Nem lehetett valóságos, mint ahogy az sem lehetett igaz, hogy kívül kerültek az Enterprise kommunikátorának hatáskörén!

  Hiszen a roncs közel egy parszeknyire volt a legközelebbi csillagtól, ismételte magában.

  Onnan egy transzporter hozta ide őket. Ezt bizonyítják a művelet során körülöttük örvénylő energiamezők, bármilyen szokatlanok és gigantikus energiájúak voltak is.

  Egy transzporter hatósugara pedig, még egy idegen transzporteré is, csupán néhány tízezer kilométernyire terjedhet ki, nem pedig sok trillióra.

  És mégis...

  Kísérletképpen felidézte magában a gyűrűs Szaturnusz bolygó képét, arra számítva, hogy majd egy hasonló, de nem teljesen azonos égitest bukkan fel a képernyőn.

  Erőfeszítése azonban nem hozott eredményt.

  Elfordult a képernyőtől, és VIZOR-látását végigfuttatta a helyiség összes objektumán.

  - Data, jelzett a trikordered bármilyen változást, amióta feltettem a sisakot? - kérdezte.

  - A fal és a képernyő mögött számos áramkör aktiválódott,   de  funkciójukat  egyelőre  nem  lehet meghatározni.

  Geordi most az emelvényt vette szemügyre.

  - De a transzporterrel nem történt semmi? Nem léptek működésbe új áramkörök?

  - Nem, Geordi,

  A férfit ismét elfogta a csalódottság érzése. Megcsóválta a fejét. Nyilvánvalóan elért valamit azzal, hogy felvette a sisakot, azonban távolról sem azt, amit akart - persze az talán egyébként is lehetetlen volt. Ha egyszer nem léteznek küldő áramkörök, akkor ő maga nem tud létrehozni ilyeneket.

  Amennyiben azonban mégis léteznek...

  Szemöldökét ráncolva maga elé képzelte őket, és arra koncentrált, hogy energia áramlik beléjük.

  Létezésüknek azonban továbbra sem mutatta nyomát a trikorder.

  Hirtelen lekapta a sisakot, és Data felé nyújtotta.

  - Tessék, most te próbálj szerencsét!

  Röviden elmagyarázta, miként is képzeli a dolgot.

  - A te memóriád pontosabb képet őriz a transz-porteráramkörökről annál, amennyire én emlékszem rájuk. Talán te több szerencsével jársz.

  - Természetesen megpróbálom, Geordi, ha úgy gondolod, hogy ez segít.

  A férfi a fejét csóválta.

  - Halvány gőzöm sincs, hogy segít-e, vagy sem, Data, de jelen pillanatban nem tudok jobbat kitalálni. Ha neked van valamilyen jó ötleted, akkor azt szívesen meghallgatom.

  - Értem - bólintott az android, és átvette a sisakot.  - Azt  hiszem,   az  ilyen  ötletek  kiagyalójára mondják az emberek, hogy „vaktában tapogatózik", nem igaz?

  Geordi halványan elmosolyodott, miközben Data a fejére tette a sisakot.

  - így is lehet mondani. De akárhogy is... Hirtelen elhallgatott, és a sisakra meredt. Amikor a karok megérintették Data halántékát, a sisak tetején felizzott az ezüstös gömb, de nem azzal a halvány derengéssel, mint amikor Geordi fején volt, hanem határozottan erősebben.

  - Data! Vedd le! Valami történik!

  - Minden rendben, Geordi - válaszolta Data nyugodtan, ahogy levette kezét a sisakról. - Tisztában vagyok azzal, hogy milyen erős a ragyogás. De egyelőre nem érzek káros hatásokat. A szerkezet fizikai nyomásán kívül tulajdonképpen semmit sem érzek.

  Ám miközben beszélt, a ragyogás még fényesebbé vált, és mind sebesebben kezdett lüktetni.

  - Amikor rajtam volt, nem csinált így - mondta gyanakodva Geordi.

  - Talán azért, mert én gép vagyok, és mint ilyen, jobban hasonlítok a szerkezetre.

  - Talán igen, talán nem. Amikor rajtam volt, valahol a tudatom legmélyén valami csiklandósat éreztem, az után az egész testemen átfutott egyfajta bizsergés. Biztos vagy benne, hogy semmit sem érzel?

  - Egyelőre nem, Geordi.

Data elhallgatott, és a magasba nézett, amint a lüktetés egyre erősebbé és gyorsabbá vált.

  - Mindazonáltal, ha emberi megérzéseid veszélyt jeleznek, akkor talán...

  Data hirtelen megdermedt, mintha csak kővé vált volna, és Geordi trikorderének parányi képernyőjén új, komplex adatsorok jelentek meg.

Ötödik fejezet

  Egy órával később az antianyag-mag körül elkészült az első új védőpajzs, ezáltal a roncs külső részein elviselhető mértékűre csökkent a sugárzás szintje. Az eltelt óra alatt úgy tűnt, hogy ismét működőképessé váltak azok az ellenőrző berendezések, amelyekről Argyle főgépész úgy vélte, hogy megsérültek a fézer-tűztől. Vagy arról volt szó, hogy az egyenetlen energiaáramlás a fedélzeti mechanizmusok normális üzemmódjának a következménye - ez esetben pedig nem is történt rongálás -, vagy pedig az idegen űrhajót egészen kifinomult, rendkívül gyorsan reagáló, automata javítórendszerrel szerelték fel.

  Bármi is legyen a dolog magyarázata, mindössze öt további percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Riker, Yar és Worf átsugározhasson arra a helyre, amelynek pontos koordinátáit Carpelli zászlós közvetlenül Data és LaForge eltűnése előtt állapította meg.

  - Tizenkét hibernációs tartály, kapitány - jelentette Riker néhány másodperccel később. - Egyik sem működik. Az egyik nyitva van, de üres. A többiben sem fekszik senki.

  - Belátnak mindegyik tartályba, Egyes?

  - Nem, uram, de a trikorder...

  - Próbáljanak meg belenézni mindegyikbe! Ez az egész ügy annyira képtelen, hogy egy újabb képtelenség ide vagy oda már igazán nem számít. Úgy értem, hiába nem mutatnak a trikorderek életjeleket, Data és LaForge ott lehetnek valamelyik tartályban.

  - Ez igaz, uram - felelte Riker. - Másrészt viszont egy egész falra való kapcsoló van itt, és fogalmam sincs, közülük nem áll-e valamelyik kapcsolatban a hibernációs berendezésekkel. Mielőtt elkezdenénk vaktában nyomkodni a gombokat, azt ajánlanám, sugározzon át ide Argyle főgépész és az idegen technológiák specialistáinak egy csapata, elvégezni egy alapos vizsgálatot. Kellemetlen tapasztalataink miatt attól tartok, ezen a roncson még számos meglepetés vár ránk.

  Riker jól hallotta Picard kissé ingerült sóhajtását, tudta azonban, a kapitány nem hagyja, hogy türelmetlensége háttérbe szorítsa az emberei iránt érzett aggodalmát.

  - Data - kiáltotta Geordi, és az android felé vetette magát, hogy megragadja a sisakot.

  Mozdulata elkésett. Mielőtt megmarkolhatta volna a sisakot, Data testén remegés futott át. Csizmája, amelyet még mindig részlegesen aktivált személyi pajzsának mágneses tere vibrált körül, elszakadt a padlótól, és az android lassan föllebegett a levegőbe. Keze görcsösen a sisak felé kapott, de nem tudta elérni. Geordi egy másodpercre magán érezte még Data könyörgő pillantását, aztán az android aranyszínű szeme hirtelen lecsukódott, és az egész teste elernyedt, mintha csak rongyból lett volna.

  Az egyedül társa számára érzékelhető, jellegzetes aurája is kihunyt.

  Geordi kétségbeesetten lökte el magát a padlótól, keresztülsiklott a termen, és valahogy sikerült megragadnia Data karját. A következő pillanatban megmarkolta a sisakot, és egy vad mozdulattal letépte az android fejéről. Elhajította, megfogta Data másik karját is, és továbblebegett vele a súlytalanságban. Csizmája végül kapálódzva elérte a plafont, és odatapadt a fémhez. Óvatosan elfordította az androidot, hogy az ő talpa is odarögzüljön.

  - Data! - Geordi tehetetlenül átölelte az android vállát, mintha csak ezzel a gesztussal életet önthetett volna belé.           - Data! Ébredj fel!

  Az android teste néhány másodpercen keresztül olyan ernyedt maradt, mint egy rongybaba, még csak nem is lélegzett. Geordi érezte, hogy szíve hevesen ver.

  Ekkor azonban megérezte, hogy megfeszülnek az android izmai, mintha csak új idegi kapcsolat jönne létre közöttük és az agy között. Újra megjelent Data aurája. A ragyogás először nagyon halvány volt, de azután megerősödött.

  Aranyló szeme hirtelen kinyílt. Pislogott néhányat, ahogy összeszedte magát.

  - Data! - kiáltotta Geordi, és megpróbált ellenállni a kísértésnek, hogy az androidot megrázva gyorsítsa fel az ébredést. - Halálra rémisztettél! Mi történt?

  Data egy hosszú másodpercig hallgatott. Úgy tűnt, mintha először belső rendszereit ellenőrizné. Geordi rádöbbent, hogy az android valószínűleg pontosan ezt csinálja.

  - Nem tudom, Geordi - felelte végül Data azon a tárgyilagosan kíváncsi hangon, amit akkor használt, ha teljesen új tapasztalatokkal találta szemben magát -, még sohasem éltem át ehhez foghatót. Mindazonáltal meglehetősen biztos vagyok abban, hogy ha nem távolítottad volna el rólam kellő időben a sisakot, akkor... Egy pillanatig habozott, mint aki a megfelelő szavakat keresi. Pupillája alig észrevehetően kitágult, amikor folytatta:

  - ...akkor valószínűleg végleg kikapcsolódtam volna.

  - Minden rendben veled?

  - A belső rendszerellenőrzésem nem mutatott ki károkat, mégsem lehetek száz százalékig biztos a dologban. Ha megfelelően képzett technikusok átvizsgálnának. ..

  Data hirtelen elhallgatott, Geordi pedig egy pillanatig attól tartott, hogy az android újra öntudatlanná válik.

  Ekkor azonban meghallott valamit, egy tompa do-bogást. Data hallgatása jelezte, hogy az android nála hamarabb érzékelte a zajt.

  A hang az üres légzsilip irányából jött.

  Mire Geordi megfordult, Data már trikordere adatait vizsgálta.

  - Három humanoid élőlény - közölte egy pillanattal később az android. - Körülbelül húsz méter távolságban.

  Kinyújtotta karját, és a légzsilip-díszlet felé mutatott.

  Geordi is előkapta trikorderét, és hirtelen rádöbbent, hogy amióta előbukkantak a helyiségben, neki valami rejtélyes módon eszébe sem jutott életjelek után kutatni. Pedig a roncs elhagyatottsága korántsem jelentette azt, hogy...

  A trikorder kijelzései félbeszakították gondolatmenetét.

Data elemzése helyesnek bizonyult, ám távolról sem terjedt ki mindenre.

  Alig húsz méter távolságban tőlük valóban három mozdulatlan humanoid alakja rajzolódott ki a műszeren, ám az idegenek mögött néhány kilométerre, egy körülbelül egy köbkilométeres térségben kiterjedve...

  - Data! Több százan vannak! Több száz humanoid életforma!

  - Ez így igaz, Geordi. A közvetlen közelünkben azonban csak hárman tartózkodnak, ők viszont közelednek.

  Ez igaz és persze logikus is volt. Geordi nem törődött a távolabbi jelekkel, hanem a három közeledő lényre koncentrált. Látta, hogy mozdulatlanságuk tényleg csak időleges volt, most újra közeledtek. Az érkezők bármelyik pillanatban bekopogtathattak az ajtón, vagyis a falon, mivel a terembe nyilvánvalóan nem létezett közvetlen átjáró.

  Néhány méter után az idegenek ismét megálltak, és megint felhangzott a tompa dobogás.

  Data még mindig trikordere adatait nézte.

  - Geordi, úgy vélem, hogy a fal túlsó oldalán egy ugyanilyen felépítésű légzsilip helyezkedik el. Az élőlények éppen beléptek, és bezárták maguk mögött az ajtót. Bár a vastag fal letompítja a keletkező zajokat, még így is nagymértékben hasonlítanak azokra a zörejekre, amiket az itteni zsilip nyitásakor és zárásakor magunk okoztunk.

  Geordi ugyan nem hallott semmit, de megbízott az android érzékeiben. Elvégre éppen annyira elképzelhetőnek tűnt számára, hogy a fal másik oldalán is egy zsilip helyezkedik el, mint az a tény, hogy ezen az oldalon van egy. Legalább szimmetrikusak, ha más értelme nincs is a dolognak.

  Geordi megcsóválta a fejét, és várt. Figyelme megoszlott a zsilip és a trikorder jelzései között.

  Mérlegelte a lehetőségeket.

  Lehet, hogy üdvözlő bizottságot küldtek eléjük?

  Elképzelhető lenne, hogy a helyi rendőrség küldött ki egy egységet, mert betörésről kaptak riasztást?

  Vagy, ami még rosszabb, lehetséges, hogy a csillagközi csapda gazdái közelednek, hogy megnézzék, ezúttal kit ejtettek foglyul?

  Geordi kelletlenül előhúzta a fézerét, és kábító fokozatra állította be.

  - Data - suttogta -, bárki is közeledik felénk, ellenség, jó barát, vagy valami a két véglet között, azt javaslom, hogy egyikünk rejtőzzön el, amikor a látogatók belépnek. Mivel pedig te legalább tízszer olyan gyorsan reagálsz, mint én, ezt a feladatot rád szabták.

  Data rövid ideig töprengett, majd bólintott.

  - Értem. Azt akarod, hogy „fedezzelek".

  - Igen, valami ilyesmire gondoltam.

  Data beállította a saját fézerét, majd a közelebbi falon lesétálva habozás nélkül a hibernációs tartályokhoz ment, és leguggolva elbújt az egyik mögött. Geordi is visszatért a talajra, és megállt két méterrel a zsilip előtt.

  Várakoztak.

  A fal túlsó oldalán a három élőlény egymás mellé helyezkedett, és...

  A légzsilipben Geordi VIZOR-ja egy transzporter áramkörének szétszórt sugárzását érzékelte.

  Hát persze, gondolta. Máskülönben hogyan tudtak volna keresztüljönni a falon? Akkor viszont mi szükség van ezekre az állítólagos légzsilipekre?

  A három látogató a belső zsilipkamrában bukkant elő. Egy percen keresztül teljes csend uralkodott bent.

  Végül a trikorder jelzései szerint az egyik alak előrelépett, a másik kettő viszont jobbra és balra húzódott, megbújva a légzsilip két sarkában, hogy ne látszódjanak, amikor kinyílik az ajtó. Csupán a középen álló lény akarta, hogy meglássák.

  Geordi keményen megmarkolta a fezért, de a fegyver csöve továbbra is a padlóra mutatott. Akárkik állnak az ajtó túloldalán, nyilvánvalóan ugyanolyan óvatosak, mint ő és Data. Ha belépésük után nem tapasztalnak semmi fenyegetőt, akkor jóval kisebb az esélye annak, hogy pánikba esnek, és lövöldözni kezdenek.

  Remélte, hogy nem lesz semmi baj.

  Az ajtó zárómechanizmusa lassan, nyikorogva elfordult, majd a fordulat befejezését követően, fél percig tartó némaság után, nyikorogva feltárult az ajtó.

  A Geordi előtt álló lény mágneses csizmája a légzsilip padlójához tapadt, de semmilyen űrruhát nem viselt. Legalább annyira emberszerűnek tűnt, mint ő vagy Data. A katonásan rövidre nyírt, fekete hajú, karcsú férfi egyrészes, kékesen csillogó egyenruhát hordott, amelynek mellrészét egy stilizált arc díszítette. Derékszíjáról egy régimódi lőfegyver lógott, amelynek lövedékeivel szemben a személyi pajzs erőtere csak korlátozott védelmet nyújthatott volna.

  Geordi várakozásának megfelelően az idegen kifejezetten idegesnek tűnt.

  Egy hosszú másodpercig mindannyian hallgattak. Data továbbra is a hibernációs tartály mögött rejtőzködött. Az idegen pupillái még jobban kitágultak, ahogy meglátta Geordit, ám a férfi nem tett kísérletet arra, hogy előhúzza a lőfegyvert.

  Végül szemmel láthatóan megnyugtatta, hogy Geordi nem akarja megtámadni, így tett egy ideges mozdulatot kezével, mire kísérői habozva kiléptek a fedezékből. A két férfi egyenruhája a kék egy sötétebb árnyalatában csillogott, és ők is ugyanolyan fegyvert viseltek, mint a társuk. Geordit és a VIZOR-ját látva elkerekedett a szemük, meglepetésüknek azonban nem adtak hangot.

  Gondosan kerülve a hirtelen mozdulatokat, Geordi az övére akasztotta a fezért, és intett Datának, hogy jöjjön elő.

  Az android felbukkanásakor az idegenek keze fegyverük felé mozdult, de azután letettek szándékukról.

  - Kik maguk? - kérdezte Geordi lágyan, abban a reményben, hogy sikerül megszólalásra bírni a látogatókat, és ezzel beindíthatja az egyetemes fordítóberendezést.

  Az idegenek reagálása meghaladta legmerészebb várakozását is. Amikor vezetőjük meghallotta Geordi szavait, azonnal szónokolni kezdett. Bizonytalanságát hangos beszéddel igyekezett ellensúlyozni. Időnként elakadt, újrakezdte a szöveget, akárcsak egy kétségbeesett kisdiák, aki megpróbálja felidézni egy hosszú költemény sorait.

  Két perc múltán az egyetemes fordítóberendezés bekapcsolt, és akadozva elkezdte közvetíteni a szavakat és mondatokat, mire a beszélő még idegesebb lett, és egy ijedt pillantást vetett a kis, henger alakú szerkezetre. Ahogy a mondatok összefüggőbbé váltak, Geordi rájött, hogy az idegen valóban beszédet tart.

  Üdvözlő beszédet.

  - Szívből reméljük - hangzott a fordítóberendezés vontatott tolmácsolásában a férfi előadása -, hogy megelégedésükre szolgál az, ahogy a nekünk hozott Adományokat felhasználtuk.

  - Milyen adományokat...? - kezdte Data ártatlanul, mire az idegen elnémult, és tekintete valósággal rátapadt a fordítóberendezésre.

  Geordi finoman félbeszakította az androidot.

  - Biztosan   megelégedésünket   szolgálja  majd  -mondta, miközben diszkréten Data felé intett, és felemelte hangját, hogy elnyomja az android félbehagyott mondatának megkésve érkező fordítását.

  Amikor néhány pillanattal később Geordi szavai csendültek föl az idegenek nyelvén, a középen álló férfi összerándult, mintha csak arcul vágták volna, és összenézett két kísérőjével.

  - Ez csak egy fordítóberendezés - folytatta Geordi -, hogy megértsük egymást.

  A három férfi egy pillanatig csak bámult, de azután a bal oldalon álló, köpcös, és társainál is idegesebbnek látszó idegen megszólalt:

  - Maguk az Építők?

  Mielőtt még Geordi vagy Data válaszolhatott volna, a vezetőnek látszó ember leintette kísérőjét. Még jobban kihúzta magát, és egyenesen Geordi csillogó VIZOR-jába nézett.

  - Jöjjenek! - mondta mereven, talán kissé ijedten is. - Nagy megtiszteltetésnek vennénk, ha megengednék, hogy vezérünk színe elé kísérjük önöket. Élete leghőbb vágya teljesül a lehetőséggel, hogy mielőtt meghalna, még találkozhat azokkal, akik lehetővé   tették  számára  világunk  megmentését   a pusztulástól.

  - Mi pedig nagyon örülnénk, ha találkozhatnánk azzal, aki végrehajtotta ezt a hőstettet - rögtönözte Geordi, és megpróbálta elképzelni, mit tenne Picard kapitány hasonló helyzetben. - Nem igaz, Data? - tette hozzá suttogva, hogy csak az android éles hallása érzékelje megjegyzését.

  Data aranyszínű szemében a megértés szikrája villant.

  - Igen - mondta. - Nagyon szeretnénk beszélni igen tisztelt vezérükkel. - Azután,  ahogy Geordi mögé lépett, csukott szájjal, ami egy hasbeszélőnek is dicséretére vált volna, így suttogott: - Igen korlátozott tapasztalatokkal rendelkezem a félrevezetés terén, Geordi, de „vettem a lapot".

  - Kérem, tartsanak velünk! - mondta az idegenek vezetője, és mindhárman félreálltak a légzsilip ajtajában.

  Geordi látszólag határozottan - bár egyáltalán nem volt az - belépett, Data szorosan mögötte. A három idegen, még mindig mereven mozogva követte őket, a vezetőnek látszó ember pedig becsukta és lezárta az ajtót.

  Különös módon a légzsilipben nem égett fény. Geordi infravörös érzékelésével a teljes sötétség ellenére is tökéletesen látott. Három kísérőjüket figyelte, és várta, hogy tegyenek valamit a transzporter aktiválása érdekében.

  Azok viszont nem csináltak semmit. A vezetőjük vakon átbotorkált a szemben levő oldalon található, működésképtelen ajtóhoz. Miközben utat tört közöttük, mind Geordinak, mind Datának nekiütközött.

  Azután anélkül, hogy bárki is megérintett volna bármilyen műszert, bekapcsolódott a transzporter. Geordi kiegyenesedett, ahogy körülölelte az energia, az örvénylés majdnem elfedte szeme elől az idegenek alakját.

  VIZOR-jával nézve azonban a mintázatok még tompábbnak és halványabbnak látszottak, mint a roncson. A hadnagyot elfogta a kíváncsiság, hogy vajon a második fokozatban - ha ugyan ezúttal is sor kerül rá - ugyanolyan vakító lesz-e a lángolás, mint amikor idehozták őket?

  Ám ez alkalommal elmaradt a folytatás.

  Amikor az energia eloszlott, látta, hogy átkerültek a külső légzsilipbe, ami lényegében ugyanúgy nézett ki, mint a belső.

  A három idegen vezetője vakon a külső ajtó nyitószerkezete felé tapogatózott a sötétben.

  A homályban azonban más is történt: a másik két idegen egyike - az, amelyik annyira idegesnek látszott, amikor megkérdezte Datát és Geordit, hogy ők-e az Építők - kezét lassan, óvatosan az övén függő fegyverre tette.

  Nesztelenül előhúzta a tokjából, és a hadnagy akkor látta, az egyenruhás valóban egy primitív lőfegyvert tart a kezében. A fezeitől eltérően, ezen nem volt kábító fokozat.

  A férfi bőrének infravörös sugárzásából, és abból a feszült várakozásból, ahogyan fegyverét markolta, Geordi számára nyilvánvalóvá vált, hogy lőni készül. Csak valamivel több fényre várt a célzáshoz.

  A többiek számára, áthatolhatatlan sötétség leple alatt Geordi előhúzta fézerét, és tüzelt.

  A fegyver sugarának fénye még ki sem aludt, máris a másik kettő felé fordult, ujja ráfeszült az elsütőgombra.

  Mielőtt azonban másodszor is lőni tudott volna, egy új aura jelent meg, és egy pillanatra megbénította. Először azt hitte, a transzporter-energia előfutára, de csaknem ugyanabban a másodpercben felismerte, hogy ez a fény jobban hasonlít ahhoz a mintához, amit egy űrhajó fézerágyúja szokott kelteni.

  Aztán öntudata kihunyt, izmai elernyedtek, és rongybabaként ellebegett a padlótól a légzsilip súlytalanságában.

Hatodik fejezet

  - Uram, impulzusmeghajtással elkezdtük a kutatórepülést - jelentette Worf hadnagy a kormánymű mellől.

  - Mennyi időre van szükség a húszezer kilométeres sugarú térgömb bejárásához? - kérdezte Picard.

  - Megközelítőleg ötven percre, uram.

  Picard bólintott, és visszaült a kapitányi székbe. A képernyőt figyelte, és várt. Az adott pillanatban nem tehetett mást. .

  Várnia kellett a kutatás eredményeire, várnia a roncsra küldött felderítőcsapat tagjai közé beosztott első tiszt és Argyle főgépész jelentéseire. Várt, és megpróbálta leplezni türelmetlenségét, frusztrációját, hogy itt kell ülnie a hídon, ahelyett, hogy maga is a roncs titkait kutatná. Forrón remélte, hogy ezek a titkok majd Data parancsnokhelyettes és LaForge hadnagy nyomára vezetik őket.

  Percekbe telt csupán, és kiderült, a helyiségben, amelyből Datát és LaForge-ot eltranszportálták, nem voltak a korábbiakhoz hasonló csapdák. Olyanok legalábbis nem, amilyenek a roncs többi részén már jó néhányszor meglepetéssel szolgáltak. Újabb pár perc elteltével nyitva álltak a hibernációs tartályok is. Telje- sen üreseknek bizonyultak, úgy, ahogy azt Riker tri-kordere már korábban jelezte.

  Argyle és néhány embere jelenleg azon dolgozott, hogy elemezzék a transzportert. Jelek után kutattak, amelyekből kideríthetnék, hová is küldte el Datát és LaForge-ot. Más csoportok, összesen egy tucatnyian, a roncs szűk folyosóit fésülték át, és megpróbáltak anélkül bejutni a többi - felszerelésraktárnak tűnő - helyiségbe, hogy működésbe hoznák a benti dolgokat megsemmisítő berendezések áramköreit.

  Miközben ezek a munkálatok folytak, Picard az En-terprise-on tovább kerestette azokat a szóba jöhető célpontokat, ahová esetleg eltranszportálhátták két emberét. Mire a hajó a bonyolult, háromdimenziós, spirál alakú pálya végére ér, a roncs transzporterének hatósugarán belül nem maradhat egyetlen köbméternyi térszelet sem az űrben, amelyet ne ellenőriztek volna az űrhajó összes műszerével. Ha bármiféle jármű tartózkodik ezen a területen - legyen az pajzzsal felszerelve, vagy álcázva - meg fogják találni.

  - Kapitány!

  Picard-t Argyle főgépész hangja zökkentette ki a képernyőn állandóan változó csillagtérkép tanulmányozásából.

  - Azt hiszem, megtaláltuk az első utalást arra, hogy hová is küldhették az ellenőrző teremből a két embert, de attól tanok, nem megyünk vele valami sokra.

  Picard a szemöldökét ráncolva jelvény-kommunikátorára csapott.

  - Argyle főgépész, bármilyen információ jobb, mint a semmi. Nos, mit találtak?

- Azt, hogy ennek a transzporternek a célpontja valószínűleg valahol magán a roncson van. De...

  - Akkor az embereink még mindig a hajón vannak? Annak ellenére, amit az érzékelők és a trikorderek jeleznek?

  - Nem, kapitány, majdnem biztosan nem. Ezzel a transzporterrel nyilvánvalóan csak az útjuk első részét tették meg, innen a több száz másik helyiség egyikébe, de nincs mód kideríteni, pontosan melyikbe. Az a gond, hogy szemmel láthatóan mindegyik kabinnak megvan a maga transzportere. Még egyetlen egybe sem tudtunk bejutni, de a falakon át elvégzett trikor-dervizsgálatok azt mutatják, bent transzporteráramkörök találhatók. Arra kell gondolnunk, hogy bármelyik helyiségbe is küldték Datát és LaForge-ot, onnan egyszerűen továbbtranszportálták őket máshová.

Picard megdermedt, ahogy felrémlett előtte egy gondolat.

- Ugye nem lehet, hogy molekuláik egyszerűen „elraktározódtak" az egyik transzporter mátrixában?

- Eddig nem találtunk olyan áramkört, amely ilyen elraktározást lehetségessé tenne, uram. - Argyle kelletlenül elhallgatott. - Arra viszont kénytelen vagyok rámutatni, kapitány, hogy igenis elképzelhető: a két embert elsugározták, de nem... nem fogadták őket.

  Picard elfojtotta borzongását. Az Akadémián a legelső naptól kezdve hallott történeteket emberekről, akiket elsugároztak - először molekuláikra bontották őket, majd az anyag energiává alakult, és ezt az energiát bocsátották útra -, ám soha nem érkeztek célba, soha többé nem álltak össze újra anyaggá, soha többé nem rakták össze őket a fogadóállomáson. Hivatalosan persze alaptalan pletykaként tartották számon ezeket a sztorikat, amiket elsősorban a zöldfülű kadétok megfélemlítésére terjesztettek. Picard és a többiek számára azonban, akik utazásaik során oly gyakran függtek a transzporterektől, az ilyen balesetek lehetősége az elevenen való eltemettetés modern megfelelőjét jelentette. Ő maga sohasem tudott tökéletesen megszabadulni a még mindig benne élő rettegéstől. Most pedig kénytelen volt belegondolni abba, hogy ez a szörnyűség megtörténhetett két emberével, olyanokkal, akiket kedvelt, barátainak tartott...

  -Jussanak be azokba a helyiségekbe, Mr. Argyle! -mondta Picard szándékoltan érzelemmentes hangon, hogy elleplezze, milyen erős indulatok kerítették hatalmukba. - Kerül, amibe kerül, jussanak be azokba a helyiségekbe! Derítsék ki, mi történt Data parancsnokhelyettessel és LaForge hadnaggyal!

Amikor Geordi felébredt - magához tért -, azt kívánta, bárcsak rendelkezne azzal a tulajdonsággal, amelynek mások születésüktől fogva birtokában vannak, vagyis azzal a képességgel, hogy a neki tetsző gyorsasággal nyithassa ki szemét.

  VIZOR-ját azonban nem szerelték fel a szemhéjnak megfelelő alkatrésszel. Felébredésének pillanatában, mihelyt helyreállt agya látóközpontjának működése, egy minden elképzelhető hullámhosszon kavargó vihar bombazápora zúdult látóberendezésére. És ő ebből semmit nem rekeszthetett ki, nem hunyoríthatott a bő száznyolcvan fokban elé táruló, vakító színkavalkád láttán.

  A legtöbb, amit tehetett, az volt, hogy nyugodtan feküdt, és nem tetézte a kellemetlenségeket azzal a zűrzavarral, amit saját mozgása válthatott ki. Az idők folyamán szeme megtanult a sziporkázó szivárványokon át is ráállni az alak nélküli, vibráló energiamezőkben megbúvó, szilárd testeket jelentő formákra, kiszűrni az élőlények jelenlétéről árulkodó jeleket.

  Most azonban elsőként, még mielőtt a kép elrendeződött volna, arra döbbent rá, hogy többé nem súlytalan. A földi gravitációnak nagyjából megfelelő nehézségi erő nyomta le egy fényűzően puha valamire.

  Csakhogy...

  Ez az erő nem a gravitáció volt.

  Geordi már a VIZOR első kusza adatai közül kiszűrte, hogy teljes mértékben hiányzott a mesterségesen keltett nehézségi erő energiamezejének jellegzetes villódzása, és egy pillanat múlva arra is rájött, hogy a bolygók normális gravitációja keltette egészen halvány aurának sincs semmi nyoma.

  Ezek szerint - hacsak nem egy olyan technológiával akadt össze, amely a Föderáció számára ismeretlen módon tud gravitációt előállítani - a súly, amit érez, centrifugális erő következménye. Az a valami, amiben tartózkodott, egy huszonegyedik századbeli űrállomáshoz hasonlóan forgott, és a tehetetlenségi erőt kihasználva keltette a gravitáció látszatát.

  Eközben a hullámhosszok összevisszasága kezdett megnyugodni, és lassan kirajzolódtak az alakzatok is.

  Legelőször Datát pillantotta meg, amint előtte áll, és arányló szemében riadt, aggódó tekintettel őt nézi.

  Azután egy szoba képe bontakozott ki előtte, és rájött, hogy az a fényűző, puha dolog, amelyen fekszik, nem más, mint egy jókora dívány.

  A helyiség, az alapján, amit látott belőle, éppolyan fényűzőnek tűnt, mint maga a heverő. A padlót borító vörösesszürke szőnyeg - az automatikus színképelemzés felfedte, hogy szintetikus és nem természetes anyagból készült -, olyan vastag volt, mintha az Enterprise-on használt szőnyegekből hatot fektettek volna egymásra. Az övén kívül még két egyforma dívány állt a helyiségben, és a szemközti falat teljes terjedelmében egy bársonyszerű, a padlótól a mennyezetig érő, redőzött függöny takarta el.

  Geordi hirtelen felült, és egy másodperc töredéke alatt felmérte az egész szobát.

  A dívány mögött több szék állt, mindegyik ugyanolyan puha és kényelmes, mint a fekvőalkalmatosság. Félkörben rendezték el őket, az alakzat középpontjában egy masszívabb, impozánsabb bútordarab kapott helyet, ami egészen trónszerű benyomást keltett.

Mögötte, fent a falon, szemben a függönnyel, ugyanannak a körbe zárt, stilizált arcnak a méteres változata látszott, amely az üdvözlésükre - avagy a meggyilkolásukra - érkező három idegen egyenruháját is díszítette. Alatta tolóajtó, de nem olyan, amit könnyen ki tudtak volna nyitni. Teljesen sima volt, sem fogantyú, sem kilincs nem akadt rajta.

 Az oldalsó falak teljes felületét - kivéve a két méter magas ajtót - két freskó foglalta el. Az egyik egy lerombolt várost ábrázolt, melynek utcáit törmelék és holttestek tömege borította, az épületek romokban hevertek, a háttérben pedig félreérthetetlenül egy primitív, de hatalmas robbanásból származó atomfelhő gombája emelkedett a magasba. A szemben levő falat díszítő freskó szintén egy várost ábrázolt, valószínűleg ugyanazt, ám ezen ragyogott a nap, és az utcákat mosolygó emberek töltötték meg. Az egyik oldalon egy park terült el, az épületeken túl pedig termőföldek látszottak, amelyek legalább annyira gondozottaknak tűntek, mint maga a park.

  Az atomfelhő helyén itt a stilizált arc ragyogott, csak ezúttal nem annyira nyersen ábrázolva, hanem egy fokkal finomabban; bodros felhők rajzolták ki körvonalait a földinél sokkal kékebb égbolton.

  - Jól vagy, Geordi? - kérdezte Data.

  - Azt hiszem, igen, de hol a pokolban vagyunk?

  - Ha továbbra is az Óz-hasonlatoddal akarnánk élni, azt mondanám, „valahol a szivárványon túl" -mondta Data komolyan, majd a felhők között levő stilizált arcra nézett, és hozzátette: -Az pedig ott biztosan a Nagy Varázsló, én meg logikus módon csakis a Bádog Favágó lehetek.

  Geordi igen kevéssé mulatságos helyzetük ellenére hiába küzdött a rátörő vigyorgással.

  - Remélem, nem dühítettük fel a gonosz Nyugati Boszorkányt, akárki lesz is az.

  - Úgy tűnik, a fogvatartóink bíznak bennünk - jegyezte meg Data. - Egyetlen felszerelési tárgyunkat, de még a fézerünket sem vették el.

  Geordi lepillantott, és látta, hogy Datának igaza van. Azt is észrevette, hogy a fordítógépeik nem működnek.   Amikor automatikusan odanyúlt, Data így szólt:

  - Bátorkodtam kikapcsolni őket. Úgy gondoltam, jobban szeretnéd, ha az ébredésed pillanatában folytatott eszmecserénk bizalmas maradna.

  Geordi ismét körülnézett a szobában.

  - Gondolod, lehallgatnak bennünket?

  - Nem lehet tudni, de nincs okom, hogy kizárjam a lehetőséget.

  Geordi bólintott.

  - Előrelátó vagy.  De ha valaki felbukkan - ha egyáltalán felbukkan -, ne fedjük fel előtte, hogy szándékosan kapcsoltad ki a fordítóberendezéseket. Hadd gondolja, hogy elromlottak, és akkor később is módunk lesz bizalmas beszélgetésre, amikor csak akarjuk.

  - Továbbra is elfogadom az útmutatásodat, Geordi.

  - Én pedig a tiédet.

  Geordi újra körülnézett a szobában.

  - Van valami ötleted, hogyan kerülhettünk ide? Az utolsó, amire emlékszem, az volt, amikor eltalált egy fézersugárszerű valami. Rögtön azután, hogy le kellett lőnöm a három muskétás egyikét, mivel előhúzta a fegyverét, és úgy látszott, minket akar célba venni.

  - Onnantól kezdve én sem tudok sokkal többet -mondta Data, aki vagy rábukkant memóriabankjában az irodalmi utalás tárgyára, vagy pedig úgy határozott, hogy idő hiányában nem vesz tudomást róla. - Én is elveszítettem az öntudatomat, és csak másodpercekkel előtted nyertem vissza eszméletemet, ott, azon a díványon, a tiéd mellett.

  - Ettől féltem - mondta Geordi, azután a függönyök felé fordult, az elhúzózsinór után kutatva. - Gondolom, te sem tudod, mi van mögötte.

  - Nem, Geordi. Fontosabbnak éreztem megbizonyosodni afelől, hogy nem történt bajod.

  Miközben Data beszélt, Geordi tovább tapogatózott a zsinór után, de nem találta. Végül feladta, és kézzel húzta szét a függönyöket.

  Valószínűleg hunyorgott volna, ha képes erre a műveletre, amikor VIZOR-os látását hirtelen új információk egész káosza árasztotta el.

  A függönyök mögött egy, az egész falat beborító, hatalmas ablak helyezkedett el. Akkora volt, akárcsak a freskók.

  És az ablak mögött egy egész világ tárult eléjük: három fákkal, mezőkkel, és félig elrejtett házakkal teli völgy, melyek egy több száz méter átmérőjű és legalább egy kilométer hosszú henger belső felületén helyezkedtek el. Közöttük velük csaknem megegyező szélességű nyílások húzódtak, és ezek mögött, végig a henger hosszában, de csak részben láthatóan, hatalmas tükrök sávjai helyezkedtek el, amelyek a völgyekre irányították egy G-típusú, a Naptól csak kis mértékben különböző csillag fényét.

  Egy űrvárosban voltak.

  A növényzet színeitől eltekintve - a zöldbe kékes árnyalatok vegyültek - akár O'Neill űrkolóniáinak egyike is lehetett volna a Föld huszonegyedik századának elejéről. Akadémiai évei alatt és egy fél tucat másik világon is látott róluk holografikus ábrázolásokat, de még sosem láthatta élőben az igaziakat.

  Mostanáig.

  Datával egy űrváros zárókupolájában voltak. Nyilvánvalóan nem maga O'Neill tervezte a komplexumot, hiszen alighanem a galaxisnak egy eddig teljesen ismeretlen részére kerültek, de akárkinek a fejében született meg az ötlet, ugyanolyan elvek alapján dolgozott.

  Geordi hitetlenkedve füttyentett.

- Hogy is volt az a „valahol a szivárványon túl"?

  - Ez megmagyarázza a több száz életjelet, amelyeket korábban trikordereink regisztráltak - mondta Data. - Vagy valahol az építmény forgási tengelyében voltunk, vagy egy különálló, nem forgó építményben.

  - Van valami fogalmad arról, hol lehettünk?

  - A trikorder által regisztrált élőlények távolságából és eloszlásából ítélve arra következtetek, hogy egy különálló műholdon voltunk.

  - Szükség esetén képes lennél újból megtalálni?

  - További információ nélkül nem.

  Geordi elkomorodva bámulta a réseket, ahol a ferde tükrök nem takarták el teljesen a mögöttük levő űr képét. De még VIZOR-os látásával sem tudott kivenni semmit. Ha léteztek is más holdak, vagy egy bolygó - például az a bolygó, amelyet azon a másik helyen, a képernyőn láttak -, innen egyiket sem lehetett látni.

  Hirtelen zümmögés hallatszott a mennyezet irányából. A függönyök finoman - akárcsak egy színpadon -félrehúzódtak, teljesen felfedve az egész falas ablakot, és ami mögötte terült el.

  Egy pillanattal később halkan kinyílt a nagy szék mögötti, közvetlenül a stilizált arc alatt elhelyezkedő ajtó.

Egy férfi lépett be fürgén a helyiségbe. Az ajtó becsu-kódott mögötte. Idős volt, és éppannyira emberszerűnek tűnt, mint az első három idegen, akiket korábban láttak. Egyrészes, övvel összefogott egyenruhát viselt, hasonlót azokhoz, amelyeket a többiek hordtak, azzal az eltéréssel, hogy ez élénksárga volt, és a mellrészen, a stilizált arc helyén egy egyszerű kör helyezkedett el, amely még élénkebb sárga színben tündökölt. Geordi egy pillanatig csodálkozott a mindenütt jelen levő stilizált arc hiányán, de azután rájött az okára. Ez az ember lehetett - évtizedekkel ezelőtt - az arc modellje. Még most is szembetűnő volt a hasonlatosság.

  A férfi beszélni kezdett, de szavai a fordítóberendezés nélkül érthetetlenek maradtak.

  Geordi már nyúlt, hogy bekapcsolja, de még idejében eszébe jutott az a stratégia, amit ő maga javasolt Datának. Szemöldökét ráncolva haragosan a fordítóberendezésre pillantott, és elővette övéből. Ujjával megütögette, egy másodpercig hallgatott, majd egyenesen az öregemberre nézve azt mondta Datának:

  - Pöcköld meg egy kicsit a berendezésedet, azután feltűnés nélkül kapcsold be!

  - Továbbra is elfogadom a vezetésedet, Geordi -mondta Data, miközben ő is a férfit figyelte.

  Az azonban addigra elhallgatott, és zavartan nézett egyikükről a másikra. Ők a fejüket csóválták, azt remélve, hogy ezzel jelezhetik, nem értik, mi történt, és tovább rázogatták, ütögették fordítóberendezéseiket, majd Geordi titokban bekapcsolta a sajátját. Egy pillanat múlva Data is követte példáját.

  - Így már jobb - mondta Geordi, újra az idős emberre nézve. - Állandóan problémánk van ezekkel a szerkentyűkkel.

  Az öregember szeme elkerekedett, ahogy a gép elkezdte továbbítani a szavakat az ő nyelvén, és Geordi látta, hogy egész teste kővé dermed.

  - Üdvözlöm önöket a Békeőrök Világában - mondta a jövevény. - Shar-Lon vagyok, a Békeőrök Tanácsának elnöke. Kérem, engedjék meg, hogy kinyilvánítsam határtalan hálánkat mindazokért, amit az önök Adományai lehetővé tettek. Ha bármiben is szolgálatukra lehetünk, csak szóljanak!

  - Akkor azt javaslom, magyarázza el, miért akart az egyik embere megölni bennünket! - rögtönözte Geordi, megkeményítve hangját. - És miért kábítottak el, és hurcoltak ide?

  Shar-Lon arckifejezése gyakorlatilag mit sem változott, talán csak egy ideg rándult meg a szeme körül, de Geordi VIZOR-os érzékelésének infravörös része felfedte, hogy a férfi arcán és kezén a bőr hőmérséklete hirtelen leesett, ami a véráramlásban bekövetkezett változásra utalt. Az embereknél az ilyesmi fokozott nyugtalanságot, sőt félelmet jelentett. Valószínűleg Shar-Lonnál is ugyanezt jelezte.

  - Bocsánatot kell kérnem, amiért efféle szörnyűségek megtörténhettek, és biztosítom önöket, hogy az illetőt az önök által kívánt módon megbüntetjük. A helyettesem, Kel-Nar, aki személyesen hozta önöket ide, már mindhármukat őrizetbe vette. Várjuk parancsukat.

  - Csupán az egyikük támadott meg minket - válaszolt Geordi komolyan -, de mielőtt eldöntjük, mi történjen vele, árulja el nekünk, hogy miért viselkedett ez az ember így. Ha jól sejtem, az illető nem az ön utasítása alapján cselekedett, igaz?

  Az öregember nyomatékosan megrázta a fejét.

  - Én soha... - kezdte védekező hangsúllyal, majd elhallgatott, mint aki hirtelen összeszedte magát. -Sajnálatos módon - folytatta, és hangja már ismét csaknem monoton volt - akad közöttünk egy-két megtévesztett egyén, akik nem osztják az önök eljövetele felett érzett örömünket.

  - Még a saját emberei között is? Egyenruhájuk alapján feltételezem, hogy a három férfit, akik az üdvözlésünkre - és meggyilkolásunkra - jöttek, ön küldte.

  - Valóban, én magam. De lehetetlen mindig előre megmondani, kit fog el hirtelen az őrület.

  - Miként lehetünk biztosak abban, hogy nem éppen ön lesz a következő áldozata?

  - Képtelenség! - mondta Shar-Lon remegve. Majd fejet hajtva így szólt: - A rendelkezésükre állok. Egyetlen vágyam az Építők akaratának teljesítése. Tegyenek velem úgy, ahogy kívánják. Fegyvereik, amelyekkel a támadójukat ártalmatlanná tették, még mindig önöknél vannak.

  Ezt el kellett ismerniük. És Geordi látta, a fézerek teljesen fel vannak töltve.

  Miközben a férfit tanulmányozta, a hadnagy eltűnődött: mennyit árulhatnak el magukról biztonságosan? Először is, vajon ésszerű-e megmondani, hogy ő és Data nem azok, akiknek az öreg és a többiek gondolják? Mit szólnának, ha kiderülne, nem ők az „Adományokért" felelős személyek, azok a bizonyos „Építők"?

  Geordi normális körülmények között szinte minden helyzetben egyszerűen megmondta az igazat, de most nem tudhatta, az milyen reakciót váltana ki. Úgy tűnt, Shar-Lon tiszteli ezeket az „Építőket". Legalábbis tart tőlük, akárkik legyenek is, de vajon hogyan viszonyulna két közönséges csalóhoz? Ha félelme haraggá válik, akkor két fézerrel aligha tudnák visszatartani ennek a henger alakú világnak azt a sok száz lakóját, akiket a trikorderek jeleztek, főleg, ha többségük ugyanolyan primitív, de halálos lőfegyverrel rendelkezik, mint amilyet a három őr is viselt. Talán az az ember, ott, a légzsilipben, rájött az igazságra, hogy Geordi és Data nem tartozik az Építők közé? Lehet, hogy emiatt akarta megölni őket?

  Másrészt viszont, ha megpróbálnak blöffölni, akkor úgy kell tenniük, mintha sokkal többet tudnának annál, mint amennyit valóban tudnak. Ami még rosszabb, így nem tehetik fel nyíltan azt a számtalan kérdést, amelyekre meg kell tudniuk a választ ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen visszajutni az Enterprise-ra..

  Azonkívül pedig Geordinak nagyon kellemetlen érzés volt blöffölnie - egyáltalán bármilyen módon hazudnia. És mégis...

  Geordi újra elképzelte Picard kapitányt ebben a helyzetben, és megpróbálta kitalálni, mit tenne ő a helyükben. És ahogy máskor is, ez a gondolat erőt adott neki, vagy legalábbis elszánttá tette.

  - Igen - mondta végül Geordi, miközben ujjai a fézerrel játszottak -,  észrevettük, hogy felszerelésünk érintetlen, és értékeljük udvariasságukat. Biztos vagyok benne, a feletteseink is így éreznek majd, amikor elküldjük jelentésünket - tette hozzá egy hirtelen ötlettől vezetve.

  Shar-Lon még feszültebbé vált.

  - Ezek szerint önök valamilyen különleges céllal jöttek ide?

  - Természetesen. Mint ahogy azt valószínűleg már sejtik is, azért jöttünk, hogy lássuk, miként használták fel Adományainkat.

  Abban a pillanatban, ahogy a fordítóberendezés kimondta az utolsó szót, Geordi rádöbbent, hogy akarva-akaratlanul pontosan azt mondta, amit mondania kellett. Bár Shar-Lon igyekezett rezzenetlen maradni, láthatóan megkönnyebbült, és az infravörös spektrum most is hatalmas változáson ment keresztül, ezúttal a férfiban felgyülemlett feszültség gyors csökkenését jelezte.

  - A lényeg ez - mondta, és a freskókra mutatott. - Ez - intett a romváros és az atomfelhő felé - ez történt volna, ha nem kapjuk meg Adományaikat. És ez az – mutatott a másik, idealizált városra, háttérben a saját, lebegő arcával -, ahol most tartunk. Ez a létező világunk.

  - Lenyűgöző - mondta Geordi diplomatikusan. - Ha minden úgy van, ahogy mondja, akkor kétségtelenül pozitív jelentést adunk, és feljebbvalóink elégedettek lesznek.

  Az öregember egy hosszú másodpercig csendben állt, és Geordi nem tudott olvasni arckifejezésében. Még infravörös reakciói is megfejthetetlenek voltak, mintha érzelmei teljesen elrugaszkodtak volna a valóságtól. Az előbbi nyugalom eltűnt, de Geordi nem tudta megmondani, mit lát a helyén.

  - Jöjjenek! - szólt hirtelen az öregember, furcsán érzelemmentes, valahogy üres hangon - Megmutatom, mit csináltunk az Adományaikkal.

  Megfordult, az ajtó hangtalanul kinyílt, a függönyök pedig tompa suhogással összezárultak, eltakarva hirtelen az űrváros belsejének látképét.

Hetedik fejezet

  - Befejeztük a húszezer kilométeres sugarú űrszektor átkutatását, uram - jelentette Worf hadnagy. - Az eredmény negatív.

  Picard frusztráltan ráncolta szemöldökét, ahogy a pillanatnyilag mozdulatlan csillagtérképet nézte a képernyőn.

  - Jól van, hadnagy - mondta nyersen -, terjessze ki a keresés sugarát negyvenezer kilométerre!

  - Értettem, uram - felelte Worf szolgálatkészen, nem említve azt a tényt, hogy a megnövelt keresési röppálya akkora távolságra viszi el őket, amely több, mint kétszerese bármelyik föderációs transzporter hatósugarának.

  - Ezenkívül tervezze meg a lehető legrövidebb útvonalat vissza az elhagyott hajóhoz, és gondoskodjon arról,  hogy miközben végrehajtjuk a keresést, egy program állandóan frissítse a pozícióadatokat! Készen kell állnunk az új felderítőcsapat kimentésére.

  - Útvonal megtervezve és betáplálva, uram.

  - Carpelli zászlós, készüljön fel, hogy amilyen gyorsan csak lehet, mindenkit kihozhasson arról a hajóról!

  - Igenis, uram - válaszolta Carpelli a fő transzpor-terállomásról.

  - Argyle főgépész, Riker parancsnok! - mondta Picard, miután rácsapott jelvény-kommunikátorára.

  - Megnöveljük a keresési röppálya sugarát, így a transzporter hatótávolságán kívülre kerülünk, de képesek leszünk másodpercek alatt visszatérni.

  - Értettük, uram - válaszolta Riker mindkettőjük helyett.

  - Mr. Argyle, van valami fejlemény?

  - Egy kevés, uram - felelte a főgépész feszengve. Tudta, a kapitány sosem bánik senkivel igazságtalanul, azonban ettől még egy cseppet sem lett könnyebb beismerni, hogy ha nem is mondtak teljesen csődöt, mindenesetre csak mérsékelt sikert tudtak elérni. - Mint azt már korábban is jelentettem, nem tartott sokáig rájönni, hogyan lehet felülkerekedni műszerfalakon levő zárakon, és bejutni a termekbe, amelyek valójában inkább fülkék. Attól tartok azonban, hogy azzal, amit bent találtunk, nem voltunk ilyen szerencsések.

  - Hallgatom, főgépész - buzdította Picard, miután Argyle habozott, mintha össze akarná szedni gondolatait. - Két emberünk hiányzik, és az életük valószínűleg attól függ, amit ön és az emberei ki tudnak deríteni. És attól is, hogy milyen gyorsan derítik ki mindezt.

  - Természetesen tudatában vagyok ennek, uram.

  - Akkor folytassa a jelentését!

  Argyle nyelt egyet.

  - Eddig csak húsz helyiséget vizsgáltunk meg, kapitány, de az a húsz lényegében egyformának látszik. Először is, ezek nem annyira kabinok, mint inkább műszerfülkék - elsősorban transzportereké, ahogy azt gyanítottuk. A panelek csak az áramkörökhöz való hozzáférést szolgálják, valószínűleg a javítások egyszerű véghezviteléhez - persze az ilyesmi csak akkor egyszerű, ha az ember az önmegsemmisítő mechanizmusok beindítása nélkül is be tud jutni.

  - És a transzporter-emelvények? A vezérlőpultok?

  - Eddig nem sikerült kézzel fogható vezérlőpultra bukkannunk. Úgy gondoljuk, hogy mindent egy központi számítógép ellenőriz. Az emelvények pedig a transzportereken belül vannak.

  - Belül? Mr. Argyle...

  - Tudom, kapitány, őrülten hangzik, de ez a helyzet. Nem tudtuk persze közvetlenül megnézni őket, de az összes jelzés, amit a húsz helyiségben összegyűjtöttünk, azt mutatja, hogy minden egyes transzporternek majdnem pontosan a közepében egy-egy üreg helyezkedik el. Ezek az üregek - mindegyik körülbelül három méter magas és egy méter széles - lehetnek a rövid távú transzporterek célállomásai. Bármit is küldenek oda, azt nyilvánvalóan azonnal továbbítják a következő célba.

  - Ahogyan Mr. Datát és LaForge hadnagyot elküldték?

  - Igen, uram. Gyakorlatilag biztosak vagyunk abban, hogy ez történt velük.

  - Ha meg tudják határozni, melyik transzportert használták,  akkor megfordíthatják a folyamatot,  és visszahozhatják őket.

  - Attól tartok, nem, uram. Először is, eddig még nem tudtuk meghatározni, melyik transzportert használták, másodszor...

  - Akkor kapcsolják át valamennyit! Egyenként!

  - Ez valószínűleg szintén lehetetlen, uram. Ezek a transzporterek szigorúan egyirányúnak látszanak, és...

  - Egyirányúnak, Argyle?

  - Igen, uram. A elemzések, amelyeket az áramkörökön elvégeztünk, arra utalnak, hogy a transzporterek csak küldésre alkalmasak, fogadásra nem.

  Újabb csomó keletkezett Picard gyomrában. - Akkor Data és LaForge valóban menthetetlenül elvesztek. Nincs semmi mód arra, hogy...?

  - Nem, uram, nem így értettem - mondta Argyle sietve. - Ezek a transzporterek képesek elküldeni egy objektumot, és újra összerakni azt az előre beprogramozott célállomáson, úgy, ahogy a mi transzportereink is teszik. Arra azonban nem képesek, hogy visszahozzák azt az objektumot - vagy bármi mást - ide. Akármit is transzportálnak el, az ott marad.

  - Ennek semmi értelme, Mr. Argyle - tiltakozott Picard.   - És ha csak megbénították a fogadó áramköröket? Amikor a csillaghajók börtönbolygókat látogatnak meg, minden esetben leblokkolják a fogadó áramköröket, hogy senki se tudjon a különleges belépési kód nélkül felsugározni a hajóra. Talán ez...

  - Nem valószínű, uram. Bár nem tudunk minden áramkört pontosan meghatározni, mégis úgy tűnik, nem leblokkolták a fogadó áramköröket, hanem azok egyszerűen hiányoznak.

  - Nem lehet, hogy párban működnek? Esetleg azok a helyiségek tartalmazzák a fogadó áramköröket, amelyekben még nem jártak.

  - Lehetséges, uram, de nem tartom valószínűnek. A megvizsgált helyiségeket találomra választottuk ki a hajó egész területéről, és eddig mindenütt ugyanazt találtuk. Mindegyik egy sima transzportert - egy adóegységet - tartalmaz, és egy szubtéri kommunikátort, amelyik, úgy tűnik, a központi számítógéphez csatlakozik.

  - Sikerült   már   működésbe   hozni   valamelyik berendezést? Elküldeni egy jelzőszondát, hogy meghatározhassuk, hová sugárzódott el?

  - Nem, uram. Jóllehet számos áramkörbe sikerült behatolnunk, többek között azokba is, amelyek normális esetben lehetővé tenné a közvetlen irányítást, de semmire sem megyünk velük. Egyszerűen túl sok biztonsági rendszerrel szerelték fel őket. Ezek pedig lényegesen bonyolultabbak a fedőlapok hasonló berendezéseinél,   ezért  jóval  nehezebb  elemezni  és kiiktatni őket Amíg nem vagyunk képesek arra, hogy valamilyen  úton-módon mindtől  megszabaduljunk, addig kilátástalannak tűnik azokban a helyiségekben bármilyen berendezést is üzembe helyezni.

  - Mikorra sikerülhet ez, Mr. Argyle?

  - Egyszerűen nem tudom megmondani, uram.

  - Kell, hogy legyen valami elképzelése, vagy legalább megérzése!

  - Akad egy, uram, de nem fog tetszeni önnek. Picard összevonta szemöldökét.

  - Mondja el, Mr. Argyle! Nyilvánvalóan minél tovább keresi a kibúvót a kérdéseim elől, annál tovább tart, míg... Na, mondja már!

  Argyle jól hallhatóan nyelt egyet.

  - Nem hiszem, hogy aktiválni tudjuk a transzportereket, uram.

  - De hiszen azt mondta nekem, legalább az egyik már aktiválódott egyszer. Korábbi jelentései szerint éppen ezért tűnt el Data parancsnokhelyettes és LaForge hadnagy!

- Tudom, uram, de azt a hajó saját számítógépe csinálta.

- És mi akadályozza meg abban, hogy újra megcsináltassa vele?

- A biztonsági berendezések, kapitány. Ahogy már mondtam, jóval bonyolultabbak azoknál, amelyek a fedőlapokat védték. Úgy tűnik, a központi számítógép - és eddig az összes megvizsgált transzporter is - be van biztosítva a behatolás ellen. A szükséges kód hiányában bármilyen behatolási kísérlet, még ha közvetlenül a komputeren keresztül próbálkoznánk is, az összes kulcsáramkör megsemmisülését eredményezné.

  - De az Enterprise számítógépét biztosan össze lehetne kötni ezzel, és...

  - Tápláljunk be egymillió kódot egy másodperc alatt, amíg el nem találjuk az igazit? Igen, lehetne, de nem használna semmit, hacsak rögtön elsőre el nem találnánk. Ha egyszer már betápláltunk egy helytelen kódot, akkor nem lesz második lehetőség. Az áramkörök milliszekundumok alatt el fognak olvadni. Egyet már elveszítettünk hasonló módon, és nincs rá semmi biztosíték, hogy a többi másképp működik.

  - Akkor távolítsák el az önmegsemmisítő áramköröket! Hiszen az ajtókkal meg tudták tenni ugyanezt.

  - Lehetetlen, uram - rázta meg fejét Argyle. - Itt minden összefügg mindennel. Nem lehet egyes áramköröket eltávolítani  anélkül,  hogy ezernyi  másikat meg ne semmisítenénk, vagy be ne indítanánk az olvadást.  Ez olyan,  mintha szívátültetést kísérelnénk meg egy olyan betegnél, akinek a szíve, az agya, a tüdeje, a mája és az összes többi szerve egyetlen, szétválaszthatatlan egységet alkot. Például a szív falai egyben agyszövetek is.

  Picard elképzelve mindezt elfintorodott, és egy másodpercig hallgatott. Azután így szólt:

  - Jól van, Mr. Argyle. Folytassa csoportjával a kutatást, amíg az összes helyiséget ki nem nyitották, és minden ki nem elemeztek azon a hajón. Az Enterprise mindaddig folytatja a megnövelt űrtérség átkutatását, amíg minden millimétert meg nem vizsgáltunk. Nem számít, mekkorának bizonyul ezeknek az egyirányú transzportereknek a hatósugara. Értesítsen, amint...

  - Ez a másik probléma, uram - szólt közbe Argyle. - A transzporterek hatósugara jóval nagyobb lehet, mint ahogy azt gondolnánk.

  Picard elkomorodott. Már így is több ezer kilométerrel lépték túl kutatásuk során a Föderáció transzportereinek maximális hatósugarát.

  - Mennyivel nagyobb, Mr. Argyle?' - kérdezte nyugodt hangon.

- Lehetséges, hogy ezerszer, akár milliószor is nagyobb - válaszolta Argyle, és nyelt egyet. - Úgy hiszem, annak is fennáll a halvány lehetősége, hogy a roncs berendezései a szubtéren keresztül működnek. És ha ez igaz, akkor Data parancsnokhelyettes és LaForge hadnagy akár több száz parszeknyire is lehet innen.

  Geordi és Data nézte, amint az ajtó félresiklik, és felfed egy liftet, amelynek hátsó falán ugyanaz a mindenütt jelen levő, stilizált arc látszott. Az oldalsó falakat ellentétes színekre festették, az egyik Shar-Lon egyenruhájához hasonló élénksárgában játszott, a másik nyomasztóan palaszürke volt, és Geordi eltűnődött, vajon ez az ellentét ugyanazt szimbolizálja-e, mint a freskók. Maga Shar-Lon csendben állt, miután beütött egy kódot a liftet működtető billentyűzeten. Nem nézett egyik utasra sem, és Geordinak az infravörös kép azt mutatta, hogy vezetőjük minden szabadon levő bőrfelülete majdnem élettelenül hideggé vált, mintha csak sokkos állapotba került volna.

  Amikor azonban a lift mozgásba lendült, hogy terhét elvigye a kupola tengelyének súlytalanságában, az öregember teste megfeszült és petyhüdt arca, bár teljesen kifejezéstelen maradt, legalább egy évtizedet fiatalodni látszott. Kiszállás után egy sor ajtón keresztül egy elhagyatott hangárba vezette őket, amelyben számos , kisméretű, primitív űrkomp állt. Mindegyik oldalán ott díszelgett a stilizált arc. A festmények némelyike aprócska volt csak, nem több, mint egy azonosító jel, mások viszont egy méternél is nagyobb átmérőjűre készültek. Shar-Lon az egyik járműhöz vezette őket, amelynek egybenyíló pilótafülkéjét és utasterét átlátszó kupola borította. Valami megfigyelőhajó lenne? találgatta Geordi. Shar-Lon kinyitotta az ajtót, és intett nekik, hogy szálljanak be. Miközben utánuk lebegett, és ujjaival megérintette az űrkomp műszereit, infravörös értékei megemelkedtek, mintha átmenetileg megoldást talált volna valamilyen belső kételyére.

  Finoman kivezette a járművet a hangár légzsilipjén, majd amikor kint voltak a ragyogó napsütésben, hirtelen adott neki egy gyorsító impulzust. Az űrkomp kilencven fokkal elfordult, majd megállt. A korábban a képernyőn látott kék-fehér bolygó most előttük ragyogott, kevesebb, mint harmincezer kilométernyi távolságban.

  Geordi egy pillanatig csak bámulta. Ha eddig maradt is valami halvány kétsége afelől, hogy az idegen transzporter nem csupán néhány kilométerre, hanem sok parszeknyire küldte el őket, akkor most végleg eloszlott. Ez a bolygó maga volt a valóság, nem kép vagy illúzió.

  - Az Adományok nélkül - mondta végül Shar-Lon áhítatosan suttogva - a mi világunk ma nem lenne több, mint kiégett salakgolyó.

  - Magyarázza ezt el nekünk! - mondta szigorúan Geordi.

  Shar-Lon jó néhány másodpercig hallgatott. Arca először teljesen kifejezéstelenné vált, majd szomorúság terült szét rajta. Geordi nem tehetett róla, de egy színész jutott eszébe, aki éppen egy nehéz monológra készül.

  - Bár szégyen ezt mondani - kezdte Shar-Lon -, de a népem évtizedekkel ezelőtt még alig jutott ki a barbárság állapotából. Olyan barbárok voltunk, akik rendelkeztünk a kellő tudással ahhoz, hogy kiirtsuk saját magunkat, és világunk minden élőlényét. Amikor felfedeztük a bolygónk körül keringő Adományok  Tárházát,   még  körülbelül   száz  különböző nemzetre oszlottunk. A történelmünk folyamán sohasem  uralkodott  igazi  béke,   és  nemzeteinknek több, mint negyede rendelkezett saját atomfegyverarzenállal. Az atomfegyverek egy része bolygó körüli pályán keringett, mások a föld alá, megint mások a tenger mélyére voltak rejtve.

  - Ismerős történet - mondta Geordi komoran, amikor az öregember szünetet tartott, mint aki szorongva válaszra vár.

  Shar-Lon szeme enyhén kitágult, de nem fordult el a bolygótól.

  - Ezek szerint mások is részesültek az Adományokban? Úgy, mint mi?

  - Hát persze - rögtönzött Geordi, Data fürkésző pillantásától kísérve. - Bár nem mind használták fel olyan bölcsen, mint önök. Mondja el, Shar-Lon, hogyan kezdte felhasználni az Adományokat? Ön volt az, aki megkapta őket?

  - Igen - felelte suttogva Shar-Lon, és szeme egy pillanatra elhomályosult, mintha elmerülne emlékeiben. Majd hangosan folytatta: - Én lettem a Kiválasztott. Fájdalom elismernem, de életemnek akkori szakaszában magam is olyan vadember voltam, mim bárki más a bolygónkon. Korábban, fiatal koromban, hosszan és sokat dolgoztam a békéért. Az elsők között voltam, akik csatlakoztak a nevünket viselő csoporthoz, a Béke Őreihez, de hamar kiábrándultam belőlük. Rájöttem, hogy inkább csak agitátorok vagyunk, nem a béke őrei, és még annak sem túl hatékonyak. Alacsony volt a taglétszámunk, nem rendelkeztünk hatalommal, és aktivistáinkat is alig vették észre. Erőfeszítéseink hiábavalósága miatt dühösen otthagytam a szervezetet, és minden erőmet annak az elképzelésnek a megvalósítására fordítottam, ami akkori szememmel nézve az egyetlen alternatívának tűnt: az akkori világban a saját nemzetemet akartam elég erőssé tenni ahhoz, hogy fenntartsa a békét, amelyet nem lehetett másképpen biztosítani.

  Tudom, őrültség volt, de dezertálásom - ahogy ezt később felismertem - szerves részét képezte el-rendeltetésemnek. Kiábrándulásom, szökésem és a romboló nacionalista büszkeséghez való visszatérésem nélkül hogyan is vettek volna fel nemzetem hadseregébe? Anélkül pedig hogyan kerülhettem volna oly bizalmas pozícióba, amely lehetővé tette számomra, hogy ott legyek a megfelelő helyen, a megfelelő időben? Csak így vehettem észre a Jelenéseket, és így nyílhatott meg előttem az Adományok Tárháza.

  Shar-Lon ismét elnémult, és arcának infravörös képe egyenetlenül foltossá vált.

  - Meséljen tovább!  - sürgette Geordi. Az,  amit Shar-Lon eddig elmondott, gyakorlatilag nem hordozott konkrét információt. - Mondja el, mi történt!

  - Igen - tette hozzá Data, hirtelen támadt magabiztossággal. - Feletteseinket roppantul fogja érdekelni egy részletes beszámoló arról, hogy pontosan mit is vitt véghez. Ahogy azt a társam mondta, önök szokatlanul sikeresen éltek az Adományokkal. A felhasználás módjának részletei is nagyon hasznosak lehetnek. Talán még a feletteseinknek is hasznára válhat, ha elemezni tudják a történteket. Azután pedig kifejleszthetnek egy módszert, amelynek segítségével a jövőben másoknak is hasonló Adományokat juttathatnak.

  Geordi elnyomott egy mosolyt, amikor Data befejezte. Ahhoz képest, hogy járatlanságra panaszkodott a félrevezetés terén, egészen gyorsan tanult.

  - Társamnak igaza van - erősítette meg Geordi. -Számtalan, az önökéhez hasonló világ létezik. Feljebbvalóink nem zárkóznak el ezek fejlesztése elől sem, így egy napon majd az összes világ olyan jól használhatja fel az Adományokat, mint önök.

  Úgy tűnt, ezzel az utolsó, szégyentelen hízelgéssel sikerült megoldani azt a lelki konfliktust, amellyel Shar-Lon küszködött. A férfi újra beszélni kezdett. És ahogy Shar-Lon beszélt - inkább prédikált -, az android tévedhetetlen memóriája megörökítette szavait. Geordi pedig megpróbálta szelektálni őket, hogy kiszűrjön bármit, ami tényleges információkkal szolgálna a „Tárház" és az „Adományok" valódi mibenlétéről, valamint arról, hogy Data és ő miként tudnák felhasználni ezeket a roncsra, és az Enterprise-ra való visszatérés érdekében.

  Ötven éve, mesélte Shar-Lon, a testvérével, Shar-Tellel pilóták voltak nemzetük űrvédelmi erőinél. Konkrétan ők ketten a közé a több, mint húsz pilóta közé tartoztak, akik űrsiklókkal utánpótlást és személyzetet szállítottak az emberi irányítású kémműholdakra, és a rakétakilövő platformokra, amelyek állandó felügyelet alatt tartották a bolygó felületének gyakorlatilag minden egyes négyzetméterét, ugyanakkor teljes megsemmisítéssel fenyegették világukat. Valamennyi fejlett gazdaságú állam rendelkezett hasonló műholdakkal, vagy más, a bolygó felszínén illetve az alatt elrejtett nukleáris fegyverekkel, amelyeket kivétel nélkül a többi, hasonlóan felfegyverzett országra irányítottak. Ezeket a fegyvereket korábban ugyan csak tesztek során vetették be, de nemigen akadt egyetlen olyan esztendő sem, amikor ne robbant volna ki valahol egy hagyományos fegyverekkel vívott háború. Bár mindaddig egyetlen konfliktus sem fajult el addig a pontig, ahonnan már nem volt többé visszaút, ahol valamelyik fél számára már csak első atomrakéta kilövése maradt volna az egyetlen megoldás, de már többször eljutottak a szakadék szélére.

  - A Jelenések a huszonnyolcadik születésnapomon tárultak fel előttem - folytatta Shar-Lon majdnem monoton hangon, annak ellenére, hogy infravörös képe azt mutatta, a belső konfliktusát csupán nagynéha képes elnyomni magában. - A bátyám és én utánpótlást szállítottunk. Nem volt más a fedélzeten. Elértük az előzetes orbitális pályát, és a hajtómű begyújtására készültünk, ami átemelt volna bennünket a műholdjaink keringési magasságába. Miközben komputereink számításainak földi megerősítését vártuk, azon kaptam magam, hogy az alattunk elsuhanó felszínt bámulom. És eszembe villant valami, egy gondolat, amely először jóval az első repülésem előtt, a korai műholdfelvételeket nézegetve merült fel bennem, s azóta is újra és újra visszatért. Az jutott eszembe, hogy világunk természetes szépsége szörnyűséges ellentétben áll azokkal a halálos játékokkal, amiket lakói - beleértve akkor engem és bátyámat is - űznek egymással. És akkor...

  Shar-Lon szünetet tartott, és. arcán - Geordi infravörös érzékelésével jól látta - természetes érzelem lángja lobbant fel, mintha a pillanat, amire most visszaemlékezett, elég erős volna ahhoz, hogy félresöpörje jelenlegi belső konfliktusait.

  Shar-Lon a bolygó felé intett.

  - És akkor, csak egyetlen pillanatra, az egész bolygó megremegett, és hullámozni kezdett a szemem előtt, mintha csak tükörkép volna egy fodrozódó tó vizén. Azután pedig, szó szerint egyetlen szempillantásnyi idő alatt vérvörössé változott az egész. Az óceánok, a kontinensek, a felhők, hirtelen mintha mind hullámzó vérben fürödtek volna. Abban a pillanatban Jelenésként értelmeztem ezt a látomást, és tudtam, hogy mit akar jelezni. Tudtam, hogy világom a pusztulás kapujában áll. Hamarosan gigantikus kriptává változik. Ki fogják lőni a rakétákat, és a halál eljön szülőbolygóm valamennyi élőlényéért.

  Ez a tudás megrémített, olyan erővel tört rám, mint addig még soha semmi. Láttam a rakétákat a műholdak bölcsőiben. Bemutatók és tesztek során ismerkedhettem meg rémisztő erejükkel, és tudtam, hogy milyen sok van belőlük. Azt is tudtam, hogy milyen könnyű kilőni őket.

  És akkor, sokkal élesebben, mint a valóság, láttam, mi fog következni.

  Láttam városainkat, amint radioaktív salakká és törmelékké változnak, a vidéket, ahogy mérgezett, élettelen sivataggá lesz.

  Láttam a népemet haldokolni, százféle módon, iszonyú szenvedések közt.

  Láttam saját testvérem húsát, amint leszárad csontjairól.

  Láttam saját magamat, amint legyengült testem lassú agóniában haldoklik, és senki sem marad, aki segíthetne rajtam, vagy azokon a milliókon, akiknek az a balszerencse jutott osztályrészül, hogy nemcsak másodpercekkel, vagy percekkel, de hónapokkal túlélték a katasztrófát.

  Láttam egész világunkat összeszáradni és elpusztulni, és csak tehetetlenül néztem a katasztrófát. Mert tudtam, semmit sem tehetek az ellen, hogy a látomás megvalósuljon. Százféle dolgot tehettem volna azért, hogy elkezdjem a rombolást, de egyet sem, hogy megakadályozzam vagy megállítsam, ha egyszer elkezdődött. Még az az egy dolog is, amit abban a pillanatban hatalmamban állt megtenni - hogy az ellátó űrkomppal leromboljam a rakétákat hordozó műholdat, ahová hamarosan megérkezünk -, nemcsak saját azonnali halálunkat okozta volna, de valószínűleg éppen azt a végpusztulást idézte volna elő, amit meg akartam akadályozni.

  Végül, amikor már annyira magamhoz tértem, hogy képes voltam beszélni, elfordítottam tekintetemet a látványtól. A bátyámra néztem, és rájöttem, hogy ő semmit sem látott. Mindvégig a műszerekkel törődött, még egyszer ellenőrizte az irányító rendszerünket, pontosan úgy, ahogy azt mindig is tette, mielőtt elvégeztük az orbitális pályára állító manővert.

  Amikor éppen beszélni kezdtem volna, befutott egy jelzés a felszíni bázisról, hogy műszereik szerint pályagörbénk valahogyan módosult. Egy kisebb pályamódosítást kellett végrehajtanunk, mielőtt elkezdhettük volna a műhold megközelítését. Ugyanabban a pillanatban, mielőtt elvonhattam volna bátyám figyelmét a műszerektől, a Jelenés eltűnt, és a világunk újra érintetlennek látszott.

  Egy másodpercre elöntött a megkönnyebbülés. Káprázat volt csupán, mondtam magamnak, miközben bátyám betáplálta az új adatokat a komputerbe, érzékcsalódás, amit lelkiismeret-furdalásom idézett elő, amiért részese voltam, bár csupán kis mértékben, a világunkat pusztulásba döntő őrültségnek.

  Kis idő elteltével azonban, amikor a komputer már végrehajtotta a pályamódosítást, visszatért a Jelenés. Világunk újra vérben fürdött, és már tudtam, hogy nem a káprázat játszott velem az előbb.

  Mert a bátyám is látta.

  O azonban nem Jelenésként fogta föl, és hiába érveltem, csak kinevetett.

Amikor aztán világunkat elborította a legsötétebb vér áradata, feltűnt az önök Adományainak Tárháza.. Teljesen eltakarta a haldokló bolygó rettenetes képét, és a testvérem többé nem tagadhatta a látottak valódiságát. Egy pillanat múlva pedig a lenti állomás közölte, hogy a radarképernyőjükön a mi képünket leárnyékolja egy nagyobb, de meghatározhatatlan kép.

  És abban a pillanatban, amikor megerősítést nyert az önök Tárházának fizikai létezése, rájöttem, ebben rejlik a megmenekülésünk.

  Azt is tudtam, hogy egyedül rám hárul a felelősség. Nekem kell megmenteni bolygónkat.

  Én, aki közel egy évtizeddel azelőtt türelmetlenségből hagytam ott a Békeőrök sorait, most kiválasztattam arra, hogy megóvjam világunkat a mindent romba döntő, véres végítélettől. És nem a régi társaim jó szándékú, de erőtlen erőfeszítései, hanem az önök Tárháza volt az eszköz, ami lehetővé tette feladatom véghezvitelét.

  A bátyám azonban nem értett meg. Ő nem megváltást, hanem rettenetes fenyegetést látott, amelyre figyelmeztetni kell a világot. És nem tudtam megállítani. Nem tudtam semmivel sem eltéríteni őt - kivéve, hogy saját kezemmel kioltsam életét, ám erre nem voltam képes - attól, hogy kapcsolatba lépjen feljebbvalóinkkal, azokkal az őrültekkel, akik - más államok hasonló őrültjeivel együtt - felelősek lesznek a mészárlás elindításáért, aminek elkerülésére most a kezembe került az eszköz.

Ezért megtettem az egyetlen dolgot, amit tehettem - odarepültem a Tárházhoz. Még miközben bátyám a feljebbvalókkal beszélt - gondolatait annyira kitöltötte a Tárház képe, hogy nem is volt tudatában tettemnek -, magamhoz vettem mindkettőnk űrruháját, beléptem a légzsilipbe, és lezártam az ajtót. Azután felöltöttem a szkafanderemet, elhagytam a kompot, és magammal vittem a testvérem felszerelését is. Amikor észrevette, hogy elmentem, könyörgött, hogy térjek vissza. Feljebbvalóink - mondta - elindítanak egy rakétát, hogy szétrombolják a Tárházat – a Támadót, ahogy ostobán elnevezték -, és ha nem megyünk a fegyver hatósugarán kívülre, akkor minket is megsemmisítenek.

  Én azonban nem álltam meg. Nem volt választásom. Kiválasztattam, és nem hátrálhattam meg.

  Ahogy közeledtem a Tárházhoz - közben a testvérem biztonságos helyre vezette az űrkompot - megláttam az utolsó Jelenést. Hajtóművem segítségével eljutottam egy pontra, ahonnan vethettem egy pillantást a Tárház mögött lebegő bolygónkra. Abban a pillanatban láttam, hogy a világunk sokkal szebb és tisztább, mint addig bármikor. A vérnek nyoma sem maradt, és felszínén a kék, zöld, fehér színek sokkal élénkebben ragyogtak, mint amilyennek valaha is láttam őket.

  Akkor értettem meg, hogy küldetésem sikeres lesz.

  Amikor elértem a Tárházat, ahogy megérintettem sima felületét, érdemesnek ítéltettem, és bebocsáttattam. Keresztül a puszta falakon, mintha csak varázslat segített volna.

  Ott maradtam, amíg csak rá nem jöttem, hogy mily módon lehet felhasználni az Adományokat. Pusztán a két űrruha készleteiből éltem.

  Először csak arra voltam képes, hogy megsemmisítsem a rakétákat, amiket ostoba módon ellenem küldtek, elsőnek saját országom, majd mások, akik vakon csatlakoztak a mieink őrült, pusztító törekvéséhez. A végén, amikor teljesen feltárultak előttem az Adományok felhasználásának titkai, megtaláltam az elrejtett robbanófejeket is. Kirepítettem őket a világűrbe, és ott megsemmisítettem valamennyit.

  Amikor mindet elpusztítottam, amikor elenyészett a bolygóhalál véres fenyegetése, magam köré gyűjtöttem régi társaimat, hogy örvendezzenek, amiért világunk végre szabaddá vált, és elvetette az értelmetlen fegyvereket, hogy békében éljen. Még a bátyám is - tette hozzá, és első ízben tűnt fel arcán természetes mosoly, mióta csak elhagyták az űrvárost - megértette a végén, mit találtunk azon a napon, és csatlakozott a munkánkhoz.

  Amikor Shar-Lon befejezte, megérintette a komp vezérlőpultját, és megfordította a járművet. A bolygó lassan továbbúszott, és átadta helyét az űrvárosnak. Geordi és Data ekkor pillanthatta meg először az egész komplexumot.

  Az enyhén ívelt zárókupola, ahonnan felszálltak, állandóan a Nap felé nézett Az egy kilométeres hosszúságú hengertest szürke volt, kivéve azokat a tü-körsávokat, amelyek a völgyek között húzódó három átlátszó sávon keresztül visszaverték a napsugarakat az űrbázis belsejébe. Az ellentétes oldal középpontjából egy közel kétszáz méter hosszú tengelycső emelkedett ki, amelyik végének pókhálószerű, szögletes szerkezete egy nagyjából egy kilométer átmérőjű, hatalmas parabolatükröt vett körül. Szemmel láthatóan ez volt az állomás energiaközpontja. A tükör által fókuszált napfény bőven elegendő lehetett arra, hogy biztosítsa az űrváros teljes energiaszükségletét, akkor is, ha közvetlenül napelemekkel vezették el az energiát, de abban az esetben is, ha csupán régimódi gőzturbinákat hajtottak meg a termelt hő segítségével.

  - A nép hálája jeléül ezt adta nekünk: íme, a Békeőrök Világa - mondta Shar-Lon, és hangja ismét érzelemmentesen csengett, mintha betanult szöveget mondana. - Innen folyamatosan szemmel tarthatjuk a bolygót az önök Adományainak segítségével. Megépítése lehetetlen lett volna a nélkül a béke és józan gondolkodás nélkül, amelyet önöknek köszönhettünk. Miután megsemmisültek az öngyilkos fegyverek és hadseregek, bármi lehetővé vált.

  Egy újabb hosszú pillanatig tartott, míg Geordi felfogta a látottak jelentőségét. Észrevette, hogy e világ korlátozott technológiai színvonalát figyelembe véve az űrváros tényleg nagyszerű alkotás volt, főleg, hogy az építők nyilvánvalóan nem számíthattak egy hold kitermelhető nyersanyagkincsére. Hacsak nem találtak és vontattak ide egy kedvező anyagszerkezetű aszteroidát, mindent, amit felhasználtak az egy kilométer hosszúságú henger megalkotásához, a bolygó gravitációjának szorításából kellett ide felszállítaniuk. Nyilvánvalóan nem vehettek igénybe mást, mint kémiai hajtóművekkel felszerelt rakétákat. Micsoda lenyűgöző méretű munka lehetett mindezt megvalósítani!

  Ezután Shar-Lon visszavezette a kompot a henger nap felőli végén elhelyezkedő légzsilip felé. Geordi lélegzetvisszafojtva töprengett a hallottakon. Igazából nem számított, miként voltak képesek ezek az emberek felépíteni egy ilyen űrvárost, és hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a munkálatok során. Mindez nem rájuk tartozott. Datának és Geordinak kizárólag a „Tárház" és az abban levő „Adományok" titkaival kellett törődnie. Egy nagy adag szerencsével talán rábukkannak az Enterprise-ra való visszatérésük kulcsára.

Nyolcadik fejezet

  - Befejeztük a negyvenezer kilométeres sugarú űrgömb átkutatását, kapitány - jelentette Worf hadnagy a navigációs konzoltól. - Az eredmény: negatív.

  Picard elfojtott egy grimaszt. Az első kutatóút alkalmával minden köbmillimétert átkutattak a roncs körüli húszezer négyzetkilométeres sugarú gömbön belül, ez pedig máris jóval meghaladta az Enterprise transzporterének maximális hatósugarát. Mégsem találtak semmit, ami nagyobb és összetettebb lett volna egy hidrogénatomnál. Nyoma sem volt bármilyen pajzs, vagy álcázóberendezés jelenlétének. Semmi sem utalt élőlényekre, még egy élőlény szétporladt maradványaira sem. Egyáltalán: semmilyen jelzést sem sikerült fogniuk.

  Most a negyvenezer kilométeres térségben is befejezték a kutatást, és még mindig nem találtak semmit. Minden egyes óra elteltével egyre valószínűbbnek látszott, hogy helytálló Argyle elmélete, miszerint a roncs transzporterei nem a normális űrön át, hanem inkább a szubtéren keresztül működnek. A másik elméleti lehetőség pedig az volt, hogy Datát és LaForge-ot egy olyan hajóra továbbították, amelynek álcázóberende-zése vagy pajzsa nagyságrendekkel fejlettebb technikai színvonalat képviselt, mint a Föderáció repertoárjában szereplő bármelyik hasonló berendezés. Ám ha ez az elméletben létező hajó azonnal el is indul, akár impulzusmeghajtással, akár térváltással, az Enterprise szenzorai valamit egészen biztosan jeleztek volna. Kivéve persze, ha az idegen jármű olyan álcázóberendezéssel rendelkezett, amely a Föderáció által ismén lehetőségeknél sokkal nagyobb cselekvési szabadságot biztosított számára.

  - Carpelli zászlós - szólalt meg hirtelen Picard. -Készüljön fel, hogy Argyle főgépészt és Riker parancsnokot visszasugározza az Enterprise-ra. Worf hadnagy, vigyen bennünket a roncs irányába, a transzporter hatósugarán belülre! Amint Argyle főgépész és Riker parancsnok a fedélzeten vannak, nyolcvanezer kilométeres sugarú térgömbben folytassa a kutatást!

  Picard felállt, és elindult szolgálati kabinjának ajtaja felé. Mögötte Worf már meg is kezdte az automatikus manővert, amely majd a transzporter hatósugarán belülre viszi őket.

  A szolgálati kabinban Picard egy másodpercre csendben megállt, ahogy az ajtó halk suhanással bezáródott mögötte. Szemét behunyva mélyet lélegzett, és arra kényszerítette magát, hogy elernyessze a két embere eltűnése óta görcsösen megfeszített izmait. Amikor ismét körülnézett, pillantása az akváriumban lustán úszkáló tűzhalakra esett. Egy pillanatra irigyen elképzelte saját magát, amint ugyanezt teszi, elterpeszkedik a vízben, amely lágyan és megnyugtatóan örvényli körül testét.

  Halványan elmosolyodott. Akárcsak a halak, ő is állandó közszemlére téve élt. Tőlük eltérően azonban mindvégig tudatában volt a hajórakományra való néző jelenlétének, és annak, hogy a megfelelő képet kell mutatnia, gyengeségeit, bizonytalanságait elrejtve a határozott parancsnok maszkja mögé, kivéve azokat a ritka pillanatokat, amikor visszavonulhatott ide, az egyetlen helyre az egész Enterprise-on, amely teljesen az övé lehetett, ahol magánemberré válhatott.

  - Most viszont nem lazíthatott, legalábbis nem tovább annál a néhány másodpercnél, amit már így is engedélyezett magának. Nem egészen tíz perccel ezelőtt Argyle főgépész jelentette, hogy a roncson kinyitották az utolsó fülkét is, és érinek tartalma nem különbözik a többiétől. Egy egyirányú transzportert és valamiféle szubtéri vevő áramkört találtak, ám ezek egyikét sem lehetett beindítani gyakorlatilag az összes működő áramkör azonnali megsemmisítése nélkül.

  Ezúttal azonban Riker is elkísérte Argyle-t. És ők ketten - ahogy az első tiszt mondta - előrukkoltak egy tervvel, amit meg akarnak vitatni Picard-ral.

  A tervben persze - ismerte be Riker - benne rejlik annak a lehetősége, hogy teljesen megsemmisül a roncs, és az összes résztvevő elpusztul.

  Ugyanakkor arra is némi eséllyel kecsegtet, hogy megtalálják Data parancsnokhelyettest és LaForge hadnagyot. Ha eddig nem haltak meg, akkor talán még vissza is hozhatják őket.

  Amikor alig egy perccel azután, hogy Picard visszavonult, Riker és Argyle is belépett a szolgálati kabinba, a kapitány a székek felé intett. Leültek. Argyle még mindig kissé elfogódottan, Riker pedig magához képest szokatlanul hivatalosan.

  - Úgy értelmeztem a jelentését, Mr. Argyle -mondta Picard nyersen -, hogy munkatársainak nem sikerült megoldást találni a transzporterek problémájára. Nem tudták működésbe hozni őket.

  - Így igaz, kapitány.

  - Anélkül pedig, hogy működésbe hoznák őket, nincs lehetőség meghatározni a célállomásukat.

  - Ez is igaz, uram.

  - Akkor mi az ördög ez a terv, amit önök ketten kigondoltak?

  Argyle Rikerre pillantott, láthatóan átengedve az első tisztnek a terv ismertetésének megtiszteltető feladatát.

  Az első tiszt enyhén előrehajolt a székén.

  - Tudjuk, hogy egyszer már működésbe lépett a „ve-zérlőterembeli" rövid távú transzporter, és úgyszintén legalább az egyik fedélzeti transzporter, amikor eljuttatta végleges célállomására Data parancsnokhelyettest és LaForge hadnagyot, bármi volt is az. Ismerjük továbbá a hozzávetőleges körülményeket, amelyek közepette működésbe lendült a gépezet. Végül pedig van egy elméletünk arról, hogy miért indult be a transzponálás.

  Riker szünetet tartott.

  - Hallgatom, Egyes - mondta Picard szemöldökét ráncolva.

  Riker váltott egy pillantást Argyle-lal, majd folytatta:

  - Ha   megnézzük  a  koordinátákat,   amelyekre transzporterünk ráállt, akkor meg tudjuk határozni Data és LaForge hadnagy pontos helyét abban a pillanatban,   amikor az első  berendezés  elsugározta őket. Nem a transzporteremelvényen álltak. Attól legkevesebb öt méterre tartózkodtak, a folyosóra vezető ajtóban. Ezzel az információval a birtokunkban kiindulópontként újra megvizsgáltuk, hogy milyenre tervezték a transzporteremelvényt. Úgy tűnik, képes arra, hogy ráálljon bármilyen objektumra - bármilyen élő objektumra, ha jól sejtjük - abban a helyiségben, illetve a szomszédos vezérlőtermen belül, és el tudja küldeni azt a többi transzporter valamelyikébe.

  - De miért éppen abban a pillanatban döntött úgy, hogy rááll Datára és LaForge-ra? Talán ők maguk idézték elő véletlenül az elsugárzást? Vagy az Enterprise transzportersugara aktiválta volna valamilyen módon?

  - Nem, uram. Úgy gondoljuk, az történt, hogy a rendszer az antianyag-magból jövő radioaktív szivárgás következtében lépett működésbe. Szerintünk a sugárzás beindított egy automatikus evakuációs rendszert, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy mindenkit kivigyen abból a helyiségből - tartózkodjon az illető akár a hibernációs tartályok egyikében, vagy azokon kívül -, remélhetően valamilyen biztonságos helyre. Azt nem tudjuk, hogy mi zajlott le a transzporter és a többi helyiség berendezései között, és talán soha nem is derítjük ki. De abban biztosak vagyunk, hogy az  ügyeletes  program  valahogyan  leellenőrizte   az összes lehetséges célállomást, kiválasztott egyet, aztán odasugározta Datát és LaForge-ot.

  - Azt viszont nem tudják, hogy a másik több száz transzporter közül melyik végezte el a továbbítást. Vagy ha rá is jönnének erre, akkor sem lennénk képesek meghatározni a célját, anélkül, hogy bekapcsolnánk. Ezt viszont nem tehetjük meg anélkül, hogy tönkretennénk. - Picard megrázta a fejét. - Nem értem, uraim, hogy mire megyünk ezzel.

  Riker mélyet lélegzett.

  - Azt javasoljuk, uram, teremtsük meg újra az eredeti körülményeket - elsősorban a sugárzás szintjére gondolok -, hogy lássuk, vajon becsaphatjuk-e az evakuációs programot, és elküldhetünk-e valaki mást is ugyanarra a célállomásra. Valakit, aki jobban fel lesz készülve, és jobb felszereléssel rendelkezik az Enterprise-zal való kapcsolattartásra.

  Picard összébb vonta a szemöldökét.

  - Nem tetszik ez nekem, Egyes.

  - Én sem rajongok az ötletért, uram - mondta Ri-ker -, de abból, amit Mr. Argyle elmondott, úgy tűnik, ez az egyetlen esélyünk.

  - De vajon mekkora ez az esély?

  - Nem az a lényeg, kapitány, hanem hogy ez az egyetlen esély. Én mindenképpen megkockáztatnám.

  - Én pedig megakadályozhatom.

  - Tudom, kapitány.

  Picard egy hosszú másodpercig hallgatott, pillantása Riker szemét fürkészte, bizonytalanságot, kétséget kutatott benne.

  Nem látott azonban semmi ilyesmit. Csak azt, ami mindig is ott tükröződött első tisztjének tekintetében, valahányszor életek függtek tőle: az eltökéltséget.

  Picard Argyle-ra nézett.

  - Mi az ön véleménye?

  - Ugyanaz, ami Riker parancsnoké, uram. Van esély a sikerre, bár fogalmam sincs, mekkora. Egyszerűen nincs megbízható módja, hogy kikövetkeztessük.

  - Nyilván tisztában van a kockázattal, Egyes.

  - Természetesen, uram. És biztos vagyok benne, hogy az az önkéntes, aki elkísér engem, szintén tisztában lesz vele.

  Picard végül bólintott.

  - Jól van, Egyes. Tudassa velem, ha elvégezte a szükséges előkészületeket!

  - Így lesz, uram - szólt Riker, majd katonásan megfordult, és a hídra vezető ajtó felé indult.

  Argyle egy utolsó pillantást vetett Picard-ra, majd követte az első tisztet, egyedül hagyva a kapitányt döntésével.

  - Óriási megtiszteltetés lenne a számunkra, ha beszélnének a Békeőrök Tanácsa előtt, és lehetővé tennék, hogy megfelelően köszönetet mondjunk önöknek felszabadításunkért.

  Shar-Lon, akinek belső érzelmi állapota - legalábbis amennyire Geordi olvasni tudta - percről percre hevesen ingadozott, most szembefordult a hadnaggyal és Datával, miközben magánliftje lassan távolodni kezdett az állomás forgástengelyének súlytalanságától.

  - Már az is elég köszönet számunkra, hogy ilyen bölcsen használták fel az Adományokat - mondta Geordi, és majdnem elpirult, ahogy kimondta a dagályos közhelyet. Ez még rosszabb volt, mint amiket eddig válaszolt az idős férfi magasröptű szónoklataira.

  Shar-Lon arcán újra megjelentek a ráncok, ahogy a kupola széle felé haladva ismét hatni kezdett rájuk a növekvő centrifugális erő keltette gravitáció. Méltóságteljesen, bár egy kissé bizonytalanul bólintott.

  - Ez természetesen igaz - mondta. - De azt is tudom, hogy Békeőr társaimat mély csalódás fogja majd el. Különösen a Vének Tanácsa lesz csalódott, azok, akik már az első Tanácsban is ott szolgáltak. Több, mint ötven éve várnak arra, hogy kifejezhessék hálájukat. Csak nem tagadnák meg tőlük ezt a lehetőséget?

  - Hát persze, hogy nem - mondta Geordi, majd határozottan hozzátette: - mindazonáltal, mielőtt bármi biztosat mondanánk a meghívás elfogadásáról, úgy érezzük, jobb - és biztonságosabb - lenne, ha a jelenlétünkről minél kevesebb ember tudna.

Egy pillanatig úgy tűnt, az öregember tiltakozni készül, de azután beleegyezően lesütötte a szemét.

  - Úgy lesz, ahogy kívánják. Az önöket ért támadás fényében bizalmatlanságuk érthető.

  - Igen, az - felelte gyorsan Geordi. - Ezért kétségtelenül azt is megérti majd, hogy minél előbb vissza szeretnénk térni a Tárházba, hogy jelentést tehessünk. Feljebbvalóink bizonyára eléggé türelmetlenek.

  - Csak nem akarnak elmenni? Ezt nem tehetik! Ilyen hamar, mielőtt lehetőségünk lenne...

  - Persze, hogy nem! Csak egy előzetes jelentésről van szó - mondta Geordi, majd jelentőségteljesen hozzátette: - De ha nem kapják meg időben, akkor más képviselőket - talán kevésbé megértőeket - küldhetnek, hogy kiderítsék a késlekedés okát.

  Shar-Lon rendreutasításnak vehette a kijelentést, mert valósággal reszketni kezdett.

  - Semmivel sem akadályoznám önöket feladatuk végrehajtásában - mondta mentegetőzve. - Legmegbízhatóbb embereimet jelölöm ki, hogy visszakísérjék önöket a Tárházba..

  Geordi bólintott.

  - Köszönjük, Shar-Lon. Ön igazán megértő. Bár, ha lehetséges, volna egy ember, akivel beszélni szeretnénk, mielőtt még ezt az előzetes jelentést megtesszük.

  - Bárkivel a világon! De ki...?

  -A testvére. Úgy emlékszem, a neve Shar-Tel.

  Shar-Lon arca egy pillanatra megmerevedett.

  - Bárcsak lehetséges volna - mondta végül. -   De nem az. Shar-Telt meggyilkolták, több, mint egy évtizede.

  - Meggyilkolták? Hogyan?

  - Áldozatul esett egy olyan valaki támadásának, akit ugyanúgy félrevezettek, mint azt a személyt, aki önöket megtámadta.

  - Igazán? Akkor ezek a megtévesztések gyakrabban előfordulnak, mint ahogy azt ön említette.

  - Nem! Határozottan nem! Csupán arról van szó, hogy az a néhány ember, akiket érint az ügy, hajlamos erősen irracionális dolgokat is véghezvinni. Olyasmiket, mint például egy merénylet. Ezért aztán hatásuk jóval nagyobbnak tűnhet a valós jelentőségüknél.

  - Mivel vannak félrevezetve? Mi oka lehet bárkinek is arra, hogy meg akarjon ölni bennünket?

  Shar-Lon infravörös képe megint belső konfliktusról tanúskodott.

  - Remélem, nincs ellenükre, ha őszintén beszélek - mondta, kényszeredetten nézve Geordira és a titokzatos VIZOR-ra.

  - Természetesen nincsen. Minél őszintébben, annál jobb.

  - Akad néhány - ismétlem, nagyon kevés - ember, akik már az első pillanattól fogva elutasították az önök Adományait, és a módot, ahogy a Békeőrök felhasználták azokat. Tudom, őrültségnek hangzik, de ez a pár háborodott ember szívesebben venné, ha az országok szabadon pusztíthatnák egymást - és az egész világot -, mint hogy alávessék magukat annak a néhány megkötésnek, amelyek mindannyiunk számára kötelezőek a béke fenntartása érdekében. Sosem tudtak alkalmazkodni a civilizált módszerekhez, amelyek akkor győzedelmeskedtek, amikor az önök Adományai lehetővé tették szabadulásunkat a nukleáris megsemmisülés borzalmától.

  - Akkor ők nem annyira félrevezetettek, mint inkább megtévesztettek?

  - Attól tartok, mindkét elnevezés túlzottan enyhe. - Új, valamivel természetesebb szenvedély csengett Shar-Lon szavaiban. - Az én nézeteim szerint ezek az emberek annak a gonosznak a megtestesülései, amelyet az Adományok segítségével legyőztünk. Nehéz megérteni, hogyan lehet bárkit, bárhol így megtéveszteni, mint őket. És számomra szinte felfoghatatlan, hogy még itt, a Békeőrök Világában is jelen lehetnek.

  Geordi bólintott, megpróbált megértőnek látszani. Shar-Lon ömlengése és váltakozó hangulata egyre idegesebbé tette. Mindinkább meggyőződött róla, hogy rögtönzött döntése, amikor kitalálta a nem létező „feljebbvalókat", akik bármelyik pillanatban megjelenhetnek, és bosszút állhatnak, helyesnek bizonyult. Egy ilyen szemmel láthatóan kiegyensúlyozatlan személyiség mellett, mint Shar-Lon, az igazság - vagyis hogy ő és Data kiszolgáltatottan, egyedül érkeztek ide, és semmit sem tudnak az úgynevezett Építőkről - nagyon könnyen a halálukat okozhatná.

  - Mindenhol akadnak ilyen emberek - mondta Geordi. - De erről később is beszélhetünk. Jelen pillanatban  a legfontosabb  az,  hogy visszatérjünk a Tárházba,   és  jelentést  tegyünk  feljebbvalóinknak. Hacsak - tette hozzá, mintha most jutott volna eszébe - nincsenek mások az ön bátyján kívül, akik tanúi voltak az Adományok felfedezésének és használatba vételének.

  - Senki sem látta a csodát - mondta gyorsan Shar-Lon. - És a bátyám sem volt igazi szemtanú, hiszen ő csupán magát a Jelenést látta. Csak egyszer, röviddel a halála előtt járt a Tárházban.

  - Jól van - mondta Geordi, és ellenállt a késztetésnek, hogy megkérdezze, miért mindössze erre az egyetlen látogatásra került sor. - Akkor már csak arra kell várnunk, hogy találjon egy megbízható személyt, aki biztonságban visszajuttat bennünket a Tárházba. Ne feledje: időnk korlátozott!

  A növekvő gravitáció ellenére, amely most már megközelítette a Föld tömegvonzását, Shar-Lon kihúzta magát, mintha döntésre jutott volna.

  - Magam viszem oda önöket - jelentette ki, és a műszerfal felé nyúlt, hogy visszafordítsa a liftet, és visszairányítsa a kupola és az űrkompok hangárja felé.

  Mielőtt azonban beüthette volna a kódot, a lift ajtaja kinyílt. Ugyanannál a furcsa teremnél álltak meg, ahol már korábban is jártak.

  Ám ezúttal féltucatnyi férfi ült várakozva a félkörben elhelyezett székeken. Kivétel nélkül olyan idősnek tűntek, mint Shar-Lon. Egyikük - valamivel fiatalabb társainál - közvetlenül a lift mellett állt, és kezével megakadályozta, hogy az ajtó újból bezáródjon. Valamennyien a megszokott, övvel ellátott egyenruhát viselték, csak ezek szürkék voltak, és hiányzott róluk a stilizált arc. Geordi és Data megfeszültek, mindketten fézerük felé nyúltak, de mozdulatuk félbemaradt, amikor látták, hogy az ülők fegyvertelenek.

  - Szóval igaz, Shar-Lon - mondta az ajtónál álló férfi, és fejével olyan mozdulatot tett, amit inkább lehetett bólintásnak, mint meghajlásnak tekinteni. - Az Építők visszatértek.

  - Igen, Ki-Tor, így igaz - mondta Shar-Lon hűvösen.

  - De nem hívtam össze a Vének Tanácsát.

  - Mégis itt vagyunk.

  A többiek egyetértően bólintottak.

  - Most nem! - csattant fel Shar-Lon. - Az Építők vissza kívánnak térni a Tárházba, és...

  - Ezúttal nem fogod őket távol tartani tőlünk, Shar-Lon!

  - Nem is szándékozom, Ki-Tor, erről biztosíthatlak. Megítélni jöttek, hogyan használtuk fel Adományokat, és most, hogy látták, jelentést kell tenniük. Ehhez pedig vissza, kell juttatnom őket a Tárházba.. Remélem, nem akarjátok megakadályozni kívánságuk teljesítését.

  Ki-Tor Geördihoz és Dalához fordult.

  - Ez a kívánságuk?

  Geordi habozott. Ezek az emberek nyilvánvalóan Shar-Lon kortársai voltak. Talán tudnak valami hasznosat az idegen hajóról, a Tárházról, akármit állított is Shar-Lon.

  - Valóban egy sürgős, előzetes jelentést akarunk tenni a feljebbvalóinknak - mondta Geordi -, de ha önök közül valaha bárki is közvetlenül használta az Adományainkat, szeretnénk beszélni az illetővel.

  Ki-Tor elkomorodott.

  - Shar-Lon nem engedte meg, hogy rajta kívül bárki is közvetlenül felhasználja az Adományokat. Senkivel sem osztotta meg ezeket a kincseket. Még most is, amikor  életünk  alkonyához közeledünk,  visszautasítja, hogy továbbadja a titkokat valaki fiatalabbnak.

  Aha, gondolta Geordi kiábrándultan, szóval Shar-Lon az egyetlen számításba jöhető személy.

  - Akkor vissza akarunk térni a Tárházba - mondta.

  - De szívesen találkozunk mindannyiukkal, ahogy be- fejeztük a jelentésünket, és új utasításokat kaptunk a feljebbvalóinktól.

  Geordi szavai biztatást adtak Shar-Lonnak. Hirtelen megérintett egy gombot egyenruhája övének csatján. Pár másodperc múlva feltárult a szoba távolabbi sarkában levő ajtó, és egy kék egyenruhás, katonás mozgású, héjaarcú férfi lépett be. Szeme felvillant, ahogy végmérte a szobában tartózkodó Véneket.

  - Ismeritek a helyettesemet, Kel-Nart - mondta Shar-Lon. - Ő majd kikísér benneteket. Most pedig bezárom ezt az össze sem hívott gyűlést. Majd értesítést kaptok, amikor - ha - az Építők beszélni kívánnak veletek.

  Ahogy a Vének közül az utolsó is kelletlenül távozott a helyiségből, egy kék egyenruhás férfi tűnt fel az ajtóban - nem Kel-Nar és nem is a legelőször látott három ember valamelyike, konstatálta Geordi -, a két idegenre pillantott, aztán intett Shar-Lonnak, hogy menjen oda. Az öregember elkomorodva tett eleget a hívásnak.

  Amikor az ajtó mellett találkoztak, a fiatalabbik sietve beszélni kezdett. Egészen közel hajolt Shar-Lon füléhez, ami miatt a fordítóberendezés nem tudta felfogni a mondottakat. Az öregember megrázta a fejét, elfordult, de a másik elkapta a karját, és sürgetően tovább beszélt. Végül Shar-Lon kelletlen arckifejezéssel Geordira és Datára nézett.

  - Sajnálom, de rövid időre el kell halasztanunk indulásunkat a Tárházba.

  - Valami baj van? - kérdezte Geordi, és Datával kilépett a liftből.

  - Ez az, amit ki kell derítenem. Visszajövök, amilyen gyorsan csak tudok.

  Azzal kisietett, és az ajtó hangtalanul bezáródott mögötte.

  Geordi nyugtalan pillantást vetett a liftre, amelynek ajtaja még mindig nyitva állt. Egy pillanattal később kikapcsolta fordítóberendezését, és intett Datának, hogy ő is kövesse a példáját.

  - Többé nem csinálunk úgy, mintha meghibásodott volna? - kérdezte az android, miután eleget tett Geordi felszólításának.

  - Figyelembe véve a színdarabot, amibe belecsöppentünk, ez nem illene a szerephez - rázta meg fejét Geordi.

  Data egy pillanatig gondolkodott, majd bólintott.

  - Értem. Amennyiben továbbra is „üzemzavaraink" lennének, az rontana a rólunk kialakult képen.

  - Így van, Data - mosolygott Geordi idegesen. -Csak azt remélem, hogy ez a „kép" használ valamit nekünk, és nem kerülünk még nagyobb pácba. Az igazat megvallva, nem vagyok már olyan biztos benne.

  Újra az ajtóra nézett, amelyen keresztül Shar-Lon és a többiek távoztak.

  - Igazság szerint azt hiszem, készenlétbe kellene helyeznünk a fézereinket, csak úgy, biztos, ami biztos...

  - Mire gyanakszol?

  - Bár tudnám! Ahogy csak így egyszerűen elhívták Shar-Lont... - Geordi szemöldökráncolva a fejét csóválta. - Ez a nagy baj akkor, amikor kotta nélkül játszik az ember. Sosem tudhatja, mit csinál rosszul, csak amikor már túl késő.

  - Kotta nélkül játszani?

  -Egy másik régi kifejezés, Data. Azt jelenti, hogy... hogy csak úgy menet közben találom ki a dolgokat. Ami történik, arra úgy reagálok, ahogy az adott pillanatban jónak tűnik. Sem a logikának, sem a józan észnek nincs köze a dologhoz. Most azonban kifejezetten rossz érzés fogott el.

  Data egy darabig szótlanul nézett Geordira. Azután elgondolkodva bólintott, és amikor megszólalt, hangjában újra ott csengett valami szomorkás vágyakozás.

  - Ez egy másik formája az emberi megérzésnek. Olyan, mint az, amelyik arra késztetett, hogy Kansasra utaljál.

  - Valami olyasmi. Vagy talán csak az elmezavar jele. - Geordi bátortalanul megrázta a fejét. - Most valóban elkelne itt Deanna Troi segítsége. Ő legalább azt meg tudná mondani, hogy ki mikor hazudik. És talán azt is, hogy ez a Shar-Lon és az emberei csak furcsák, vagy  valójában   megveszekedett   őrültek.   Vannak ugyan bizonyos jelek, amiket felismerek az infravörös érzékelésemmel,   de   ezek  sem   megbízhatóbbak  a megérzéseimnél. Csak egy pár dologban vagyok biztos, legalábbis majdnem biztos. Az egyik például az, hogy nem bízom az olyanokban, akik beszéd helyett csak szónokolni képesek, mint ahogy Shar-Lon teszi a legtöbbször. Azután az is bizonyos, hogy itt, az űrvá-rosban nem fogunk választ kapni a kérdéseinkre. Egyetlen esélyünk, ha visszajutunk abba az úgynevezett Tárházba.. Egyetértesz velem?

  - Egyetértek, Geordi - mondta Data, némileg megkönnyebbülve, hogy visszatértek a logikus gondolkodás síkjára. - Úgy tűnik, a Tárházat és a mélyűrben talált roncsot is ugyanazok hagyták hátra, így aztán, függetlenül attól, hogy első vizsgálódásunk mit is derített ki róla, ez az egyetlen lehetséges hely, ahol megtalálhatjuk a roncsra való visszatéréshez vagy a kapcsolatfelvételhez szükséges felszerelést.

  - Így van. Akárkik is építették azokat a berendezéseket, legalább a Föderáció technológiai szintjén kell állniuk, vagy még annál is előbbre tartanak. Legalábbis a transzporter-technológia terén mindenképpen. Föderációs transzporter nem tudott volna ilyen messzire küldeni bennünket.  Shar-Lon „Jelenése" pedig nagyon erősen emlékeztet arra a folyamatra, ami akkor szokott végbemenni, amikor egy álcázóberendezés vagy hasonló szerkezet felmondja a szolgálatot.

  - Igen. Nem is lenne meglepő, ha egy ilyen régi berendezés elromlana.

  Geordi halkan fölsóhajtott.

  - A kérdés csak az, hogy mi minden romolhatott még el. Abból amit nem találtunk meg a roncson, mennyi az, ami valójában nem is hiányzik, hanem csak meghibásodott? Különösen a transzporter továbbító részegységei. És mi az, ami tényleg hiányzik? Bárcsak kitalálnánk, hogy mit keres itt a Tárház, hogy egyáltalán miért kering bolygó körüli pályán? Arról nem is beszélve, miért hagyták el - vagy, ha már itt tartunk, miért hagyták el az eredeti roncsot, és az vajon mit csinál ott, a semmi közepén...?

  Geordi elhallgatott, azután bánatosan elmosolyodott.

  -Az egyetlen dolog persze, ami igazából fontos, hogy visszajussunk a Tárházba, és ellenőrzésünk alá vonjuk azt, amit ott találunk. És ha Shar-Lon meg tudta tanulni az irányításukat - mégpedig igen gyorsan - akkor nem tudom, nekünk miért ne sikerülhetne?

- Amennyiben a műszerek kapcsolatban vannak a sisakkal - mondta Data -, akkor neked kell kiderítened, hogyan lehet kezelni őket, Geordi. Amikor én próbálkoztam, a berendezés kifejezetten ellenségesnek tűnt.

  - Tudom. Ez is egy csapda lehetett. A sisak valószínűleg elemzi az agyhullámokat, vagy a használó testi felépítését, vagy ki tudja, mi a csodát? Azután csak azok mintáit fogadja el, akiké beleillik a betáplált képbe, bárki is építette meg ezeket a dolgokat. Emellett pedig megpróbálja megsemmisíteni azokat, akik nem felelnek meg az elvárásoknak. - Geordi a fejét csóválva szünetet tartott.  - Lefogadom,  az Építők nem gondolták, hogy rajtuk kívül bárki más is beleillene a mintába. Biztosítani akarták, hogy kizárólag ők férjenek a dolgaikhoz. Ez a fajta gondolkodás kiválóan illik egy olyan súlyosan paranoid lényhez, aki képes antianyagbombát szerelni a hajójára, egy bombát, amelyet már azzal is be lehet indítani, ha valaki odasugároz a fedélzetre.

  - Igen - mondta Data, amikor Geordi elhallgatott. -   Mérlegeltem mindezt, és más szempontokat is. Gondolkoztam a Shar-Lon által Tárháznak nevezett objektumon, és azon a roncson is, amiről idekerültünk. Eredményként rábukkantam néhány esetleges párhuzamra  bizonyos,   más  forrásokból  származó információkkal. Ha...

  - Van egy elméleted a dologról? — szólt közbe izgatottan Geordi. - Valami, ami kijuttathat minket innen?

  - Nem, Geordi, semmit olyasmit nem tudok kiszűrni az összefüggésekből, ami ilyen konkrét módon segíthetne rajtunk. Mindazonáltal gondolataim talán hasznosnak bizonyulhatnak a megérzéseid számára.

  - Akkor halljuk!

  - Ahogy akarod. Mint tudod, a Föderáció alig tudott valamit arról az űrszektorról, amelyben az Enterprise utazott. A ferengikkel folytatott információcsere során kapott adatok egy része azonban talán épp arra a vidékre vonatkozik.

  - Hallottam erről az ügyletről - mondta Geordi, de előbbi lelkesedése már eloszlott. - Azt is hallottam azonban,  hogy alaposan átvertek bennünket. Nem tudom, mit adott a Föderáció a ferengiknek, de egy biztos: mi gyakorlatilag csak másod- és harmadkézből származó adatokat kaptunk. Alig többet, mint szóbeszédeket vagy legendákat. A velük évszázadok óta kereskedelmi kapcsolatban álló sokfajta néptől összegyűjtött történeteket. Ezek a tündérmesék körülbelül annyira hitelesek, mint... mint mondjuk az Óz, a nagy varázsló.

  - Ez igaz, Geordi. De akadnak bizonyos elemek, amelyek az összes történetben azonos módon fordulnak elő. Az egyik éppen egy ilyen hajóról szól, egy objektumról, ami nagyon hasonlít a Tárházra..

  - Igazán? Melyik korból származnak ezek a hajók? És vajon ki építette őket?

  - Összegzésképpen azt lehet elmondani, hogy valamikor, a régmúlt egyik meghatározhatatlan korszakában - legalábbis a szóbeszéd szerint - jó néhány különböző csillagrendszerben a Tárházhoz hasonló hajókat találtak. Ezek a járművek számos, egymástól messze fekvő, M-osztályú bolygó körüli pályán keringtek. Azt mondják, egyik sem működött, és egyikben sem bukkantak élőlények nyomára.

  - Van valami az összegzésekben arra vonatkozóan, hogy mi lehetett a hajók célja?

  - Semmi. Jóllehet, ismerünk mendemondákat más M-osztályú bolygókról, amelyek lakói már-már képessé váltak az űrutazásra, ám valami visszatartotta őket. Némelyiket meghatározatlan „katasztrófák", másokat bizonyos „idegen támadók" inváziója. Akár van valódi összefüggés...

  - Szóval erre valók! - mondta Geordi, a fejét csóválva. - Ellenőrző állomások! Őrszemek!

  - Őrszemek?

  - Igen! Hát nem érted? Minden egybevág! A roncs pedig... Persze nem tudom, pontosan mi is volt, de valami központ vagy főhadiszállás lehetett az őrszemek számára.  Fogadom,  hogy a roncson minden egyes transzporter a különböző bolygók körül keringő őrszemek valamelyikével állt kapcsolatban. Ezért üzemelnek a transzporterek csak egy irányba,  így ugyanis, ha valamelyik bolygónak mégis sikerült volna kijutnia az űrbe, és egy osztaggal behatolni az ellenőrző állomásra, akkor sem juthattak volna tovább. Sosem értek volna el a főhadiszállásra, vagy mire.

  - De miért telepítettek volna őrszemeket a bolygók köré? Ha büntető-kolóniák volnának...

  - Nem tudom biztosan az okát, de biztosra veszem, hogy kapcsolatban állt a paranoiájukkal. Fogadom... -Geordi fintorogva elhallgatott. - Sajnos azonban ez sem segít nekünk kapcsolatba lépni az Enterprise-za1. Legfeljebb   azt  jelentheti,   hogy  az  esélyeink  még rosszabbak, mint korábban. Vagyis a transzportereket eleve úgy tervezték, hogy csak az egyik irányba üzemeljenek, a behatolók - legyünk azok mi, vagy akár Shar-Lon - visszatartása végett.

  - Azt mondod, a megérzéseid szerint soha nem térünk vissza az Enterprise-ra?

  Geordi megcsóválta a fejét.

  - Nem, ezt a logika mondja nekem. A megérzésem azt súgja, hogy függetlenül attól, mit derítünk ki a Tárházról, még mindig jókora esélyünk van a visszajutásra. Picard kapitány nem adja fel, amíg ki nem találja, hogyan működnek a roncs transzporterei, és ha kitalálta, arra is rá fog jönni, hogyan találjon meg bennünket. Ő nem...

  - Jön valaki - szakította félbe Data. Geordi megfeszült, egyik kezével már a fezére felé nyúlt, miközben a másikkal bekapcsolta fordítóberendezését.

  De csak Shar-Lon volt. Vendéglátójuk komorsága most rosszallássá változott.

  - Baj van? - kérdezte Geordi.

  - Csak ostoba emberek - morogta az öregember, de azután, amikor hirtelen rájött, kihez is beszél, hangja megenyhült. - Jöjjenek - mondta a lift felé mutatva -, azonnal átviszem önöket a Tárházba. Bocsánatot kell kérnem a késlekedésért. És persze a Vének megbocsáthatatlan magatartásáért is.

  Geordi nem válaszolt, hanem Datával belépett a liftbe.

  Az ajtók becsukódtak mögöttük, és a fülke elindult felfelé. Shar-Lon bocsánatkérően hallgatott. Mire a lift megállt, és kinyíltak az ajtók, lényegében ismét súlytalanná váltak.

  Shar-Lon ugyanazokon az ajtókon vezette át őket, mint korábban. Alig egy perccel később, amikor éppen az előző utazáskor használt űrkomp ajtaját készült kinyitni, hirtelen kivágódott a hangár egy másik ajtaja, és három nem egyenruhát, hanem egyszerű inget és nadrágot viselő férfi nyomult be rajta.

  Az idegenek arcának alsó felét maszk takarta, és mindhárman fegyvert viseltek. Pisztolyaik csöve azonnal az űrkomp irányába fordult, mintha a behatolók már az ajtó kinyílása előtt is tudták volna, körülbelül hol állnak a célpontjaik.

  Mielőtt Data bármit is tehetett volna, az idegenek tüzet nyitottak.

Kilencedik fejezet

  Amikor Picard először mondta el a tanácsadónőnek, mire készül Riker parancsnok, Deanna Troi reakciója alig tért el attól, ahogy azt a sok száz küldetés bármelyikét fogadta, amelyeket a férfi oly sok év alatt sikeresen teljesített ezen a hajón, vagy más járműveken. Egy darabig még a hídon maradt, együtt nézte Picard-ral a kilátóernyőt. Várták Riker jelentését az előkészületek befejezéséről. Picard-hoz és a többi hídon tartózkodóhoz hasonlóan ő is azt remélte, hogy egy másik, álcázott és ekejtett roncs nyoma bukkan elő a másodpercenként észlelt és feldolgozott több ezer jelzés közül. Remélte, hogy Geordi LaForge-ot és Datát épségben megtalálják, még mielőtt Riker belekezdene életveszélyes kísérletébe.

  Ez a remény azonban, bár a szívéből fakadt, ugyanakkor racionális volt, és végig az ellenőrzése alatt maradt. Mint krízishelyzetekben mindig, most is nyitva tartotta mentális hálóit, figyelve a szélsőséges vagy nem helyénvaló érzelmekre utaló jeleket, a pánik előjeleit, bárhol is bukkanjanak fel a hajón.

  Eddig nem észlelt semmi ilyesmit. Mint ahogy máskor is, a legnehezebb körülmények között, a legénység zökkenőmentesen és hatékonyan dolgozott.

  Azután hirtelen jeges nyugtalanság hullámzott végig Deannán. Gyorsan körbetekintett, és megpróbálta megtalálni az érzés forrását. Worf hadnagy még mindig a navigációs konzolnál ült, és nyugodtan figyelte a műszereket, miközben az Enterprise végigrepült a bonyolult, bár alapjában véve állandóan ismétlődő szerkezetű keresési útvonalon. A kapitány hol a Troi ülése melletti parancsnoki széken foglalt helyet, hol a navigációs konzol és a kutatótiszti pult között járkált fel-alá. Türelmetlenül figyelte a kijelzőket emberei válla fölött. Brindle hadnagy, aki Yar hadnagy helyére állt be, mivel az ifjú tiszt ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje Rikert, a taktikai pultnál állt.

  A hídon szolgálatot teljesítők valamennyien nyugtalanok voltak, de nem engedték, hogy ez a nyugtalanság eluralkodjon rajtuk. Arról a jellegzetes, ellenőrzés alatt tartott feszültségről volt szó, amely mindig is jellemezte őket, ha valamilyen veszélyes helyzetbe kerültek. Ez az izgalom nem hogy nem csökkentette munkabírásukat, de a megszokottnál egyenesen hatékonyabbá tette őket. De még ha némelyikük idegesebb is az átlagnál, gondolta magában Troi, erre megvan minden oka. Ritkán merült fel egy küldetésben annyi előre ismeretlen tényező, mint Riker mostani vállalkozásában. Nem akadt egyetlen olyan mozzanata sem, amelyikben nem lett volna néhány bizonytalan tényező: az ismeretlen célpont akár több parszeknyi távolságban is lehetett. Azután ott voltak még a kiismerhetetlen -és idegen - transzporterek, amelyek nem a normális űrön, hanem a szubtéren át működtek. És nem csak a célállomáson, de a transzponálás közben is végig ismeretlen veszélyek fenyegették az utazókat.

Egyszóval az adott körülmények között normális volt ez a nyugtalanság.

  Azután, minden látható ok nélkül, a feszültség megemelkedett.

  Troi hirtelen rájött - bár nem volt könnyű beismernie, még maga előtt sem -, hogy ez az érzés más, mint az eddigiek. A nyugtalanság, amit ezúttal érzékelt, nem Picard-tól vagy a legénységtől eredt.

  A szorongás saját belsejéből származott. Növekvő nyugtalansága egyszerűen csak visszaverődött az őt körülvevő többiekről.

  Ahogy ezt felismerte, az érzés egyszeriben még sürgetőbbé vált. Azután pedig, legnagyobb rémületére, a nyugtalanság hihetetlen gyorsasággal félelemmé terebélyesedett.

  Egy percig némán ült tovább, kezével megmarkolta székének párnázott karfáját, pillantása pedig a kilátóernyőre tapadt, ahol lassan változtak a csillagképek. De nem látta őket, helyette egyetlen kép jelent meg lelki szemei előtt: Rikert látta, ahogy fellép a transzporter emelvényére.

  Mérgesen megpróbálta elhessegetni a képet. Mindig nehezére esett elviselnie, hogy Riker felderítőcsapatokat vezet ismeretlen világokba, ismeretlen veszélyek közé, de még sohasem érezte azt, amit most.

  Ez több volt egyszerű aggodalomnál. Inkább...

  Hirtelen felpattant, és az elülső turbólift felé igyekezett. Sosem tudta teljesen megérteni és ellenőrzése alá vonni a betazoid faj telepatikus erejének és az emberi megérzéseknek ezt a homályos keverékét, de úgy tűnt, hogy érzései időnként megerősítették egymást, és valósággal sikítottak a figyelméért.

  Pontosan úgy, mint most, döbbent rá.

  A turbóliftben eltöltött, végtelennek tűnő másodpercek után végre kinyílt az ajtó a folyosóra, csupán méterekre a transzportertől. Deanna szinte kiugrott a fülkéből, és szaladni kezdett. A céljához érve le kellett lassítania, hogy a transzporterállomás ajtaja kinyílhasson előtte.

  Bent azután hirtelen megtorpant, és a még mindig fojtogató sürgetés most tetőfokára hágott.

  Az emelvényen ott állt Yar és Riker. Mindketten nagy teljesítményű sugárzásvédő öltözéket viseltek, és a felderítőcsapatok szokásos felszerelésén kívül mindkettőjüknél ormótlan szubtéri rádió adó-vevő, és egy valamivel könnyebb fézerpuska volt. Már feltették sisakjukat is, csak a szemük látszott az átlátszó ablakon át. Riker éppen felemelte kezét, hogy jelt adjon az irányítópultnál álló Carpelli zászlósnak.

  Egyszerre megdermedt, és szembenézett Troijal.

  A sisak szűk ablakán át tekintete találkozott Deanna pillantásával, és érzékelte benne a sürgetést, amely idehozta a nőt.

  Deanna pedig látta Riker tekintetében azt, amit már annyiszor látott ott: hogy a Csillagflotta, a hajója és a legénység iránti kötelessége mindenek felett áll. Ez látszott most is, abban, amit tett, és semmi más. Riker a kötelességét teljesítette.

  Deanna, ahogy már számtalanszor tette azelőtt, kiterjesztette a tudatát, hogy elérje a férfi elméjét, noha tudta, az emberi elme nem érezheti meg ennek az érintésnek a teljes hatását.

  Imzadi, suttogta hangtalanul, bár tudta, nem kaphat választ. Imzadi. Szerelmem.

  Ezúttal azonban mégis érkezett valami reakció. Vagy talán csak iménti nyugtalanságához és félelméhez hasonlóan megint saját érzelmei visszhangját hallotta?

  Imzadi, jött a válasz. Mindig veled leszek.

  És még a sugárvédő ruha sisakjának szűk ablakán keresztül is látta Riker szemében, hogy tényleg az ő szavait fogta fel. Ezúttal tudatuk egy pillanatra valóban összekapcsolódott, úgy, ahogy az korábban még sohasem sikerült. Deanna szívének háborgása, a minden gáton átcsapó, heves érzelmi kitörés rövid időre bár, de lehetővé tette ezt az egymásra találást.

  Tudatuknak ez a hirtelen, váratlan összefonódása még inkább megrémítette a tanácsadónőt.

  Kell valami oka legyen annak, hogy ez éppen most történt meg először.

  Ennél az elválásnál.

  Számtalanszor búcsúztak el egymástól már korábban is, ennél sokkal meghittebb körülmények között, de ilyesmi sohasem fordult elő.

  Most pedig, egy csomó zavaró tényező közepette, létrejött a kapcsolat.

  Aztán egyszer csak megszakadt, és mindössze tűnő emléket hagyott maga után.

  És a rémületet, amit keltett.

  Troi tétlenül nézte, amint az első tiszt befejezi a másodpercekkel korábban megkezdett mozdulatot, és int Carpellinek. A következő pillanatban eltűnt Riker és Yar, elnyelte őket a transzporter energiája.

  A fegyverek elsütésekor nem hallatszott fülsiketítő dörrenés, pedig Data valami ilyesmire számított. Bár korábban még sosem akadt dolga olyan, szilárd lövedéket tüzelő lőfegyverrel, mint amilyet Geordi szerint az előző támadójuk viselt, ám memóriabankja tartalmazta az idevágó információkat. Tudta, az efféle fegyverek lövedékeit kémiai robbanások energiája juttatja célba, ezért azután értelemszerűen arra következtetett, hogy ez a vegyi reakció fájdalmasan hangos lesz, különösen egy olyan helyiségben, mint ez a hangár, ahol a fémfalak akusztikus tulajdonságai miatt inkább visszaverődik, mintsem elnyelődik a hang. A dörrenések azonban elmaradtak. Helyette tompa puffanások sorozata hallatszott, amelyek csak kicsivel keltettek több zajt, mint egy erőteljes kilégzés.

  És nem érezte a halálos lövedék becsapódását sem, amit pedig szintén várt, csupán egy éles szúrás hasított a vállába.

  Kezével önkéntelenül is odakapott, és a következő pillanatban egy parányi nyilat tartott a kezében. A tűlövedék alig több, mint egy centiméteres hegye könnyedén átütötte az egyenruháját, és a testébe fú-ródott.

  Az android villámgyorsan megfordult, és látta, hogy Geordit és Shar-Lont is hasonló lövedékek találták el, de két társa nem húzta ki a testükbe fúródó nyilakat, ahogy azt ő tette.

  Helyettük Data távolította el őket, és közben rájött, hogy társai gyorsan sodródnak az eszméletvesztés felé.

  A következő pillanatban két dolog is történt egyidejűleg.

  Shar-Lon körül egy pillanatra a transzporter fényéhez hasonló, ám annál kevésbé intenzív ragyogás izzott fel.

  Data egy újabb puffanást hallott, majd másodszor is szúrást érzett, ezúttal a karjában. Kihúzta a lövedéket, és hátrafordult a három támadó felé, miközben szeme sarkából látta, ahogy Shar-Lon eltűnik. Működésbe lé-pett az Adományok egyike, gondolta. Úgy tűnt azonban, hogy az öreg eltűnése a támadókat sem lepte meg túlzottan. Most mindannyian Datára szegezték fegyverüket, nem pedig arra a pontra, ahol az előbb Shar-Lon állt. Látszott rajtuk, hogy - még ha különböző mértékben is - de mindannyian aggódnak.

  Data egy pillanatig arra gondolt, hogy egyszerűen előhúzza fézerét, és gyors egymásutánban mindhármukat elkábítja, ám mégsem tette meg. A nyilvánvalóan kábító lövedékek neki magának nemigen ártottak, ám nem lehetett tudni, Geordira milyen hatást gyakorolnak, kiváltképpen, ha több is eltalálja. Márpedig akármilyen gyorsan tüzelne, a három támadó közül legalább az egyik biztosan le tudna adni még egy pár lövést. Egyébként sem akarta mindhármukat elkábítani, amíg ki nem kérdezhette legalább egyiküket. Nemcsak a lövedékekben alkalmazott szer, de a támadás oka is érdekelte.

  Data ismét Geordira pillantott, és látta, hogy barátja most már teljesen öntudatlanná vált, de láthatóan nem esett más baja. Légzése egyenletes és mély volt, izmai elernyedtek, nem feszültek meg, és nem rándultak görcsbe.

  Most is követem az útmutatásaidat, Geordi, gondolta, és szándékosan elernyesztette izmait, kiengedve kezéből a lövedékeket. Hagyta, .hogy barátjáéhoz hasonlóan teste finoman ingadozni kezdjen a súlytalanságban.

  Arányló szemét csak résnyire hagyta nyitva, és figyelte, ahogy a három férfi közeledik. Lassan, óvatosan mozogtak, tekintetüket és fegyvereiket még mindig rá irányították.

  Az androidtól két méterre megálltak, és aggodalmasan kémlelték tovább.

  - Úgy látszik, az első lövedék nem ütötte át a ruháját - mondta az egyik nyugtalanul. Hangját kissé letompította a hevenyészett maszk, és tekintete a fordítóberendezésre   rebbent,   ahogy  az   fordítani kezdte szavait.

  - Vagy eltérő az anyagcseréje - mondta a másik. -Úgy tűnik, mintha valamilyen teljesen más világból jöttek volna. Nézzük meg közelebbről! Nincs sok időnk az ébredésükig.

  Amelyik először szólalt meg, még mindig a fegyverét markolva közelebb jött. Mereven nézte Data arcát, szemmel láthatóan az öntudat jeleit kereste.

  Az android továbbra is ernyedten lebegve várt, miközben karja látszólag céltalanul felfelé úszott, és lassan megközelítette a férfit, aki most már egy méteren belülre került. A másik kettő szemmel láthatóan inkább türelmetlen, mint gyanakvó volt. Ahogy közelebb igyekeztek, kezük szorítása láthatóan megenyhült kissé a fegyverek markolatán.

  Data jobb keze hirtelen kinyúlt, megragadta a pisztolyt, közben baljával acélos bilincsbe szorította a férfi karját. Mielőtt a másik kettő bármelyike is újra, tüzelni tudott volna, az android körbefordította az első férfit, amíg az eleven pajzsként eltakarta őt a többiek elől. A férfi mágneses csizmája - akárcsak Datáé - elszakadt a padlótól, de mielőtt elkezdtek volna forogni a levegőben, az android megtalálta a fegyver kioldóját, és gyors egymásutánban kétszer megnyomta.

  A lövedékek célba találtak. A két férfinak csak annyi ideje maradt, hogy egyikük még mormoljon valami lefordíthatatlant, aztán ugyanolyan ernyedtté váltak, mint Geordi. A harmadik, még mindig Data acélos szorításában pörögve a levegőben, hirtelen visszanyerte hangját.

  - Nem akarjuk önöket bántani! - kiáltotta. - A lövedékek csak pár percre kábítják el az embert!

  - Értem - mondta Data. Elhallgatott, és testét úgy irányította, hogy lába elérje az egyik űrkomp tetejét, amikor a jármű fölé lebegtek. - Miért akartak elkábítani bennünket?

  - Valaki, egy bizonyos személy beszélni akar önökkel, ennyi az egész - nyögte ki a férfi, aki szemmel láthatóan túlságosan rémült volt ahhoz, hogy ellenállást tanúsítson.

  - Nem tudunk sem beszélni, sem pedig bárkit is meghallgatni, ha eszméletlenek vagyunk - mondta Data, miközben csizmája elérte a játrmű tetejét, és megtapadt rajta.

  Gyorsan elindult lefelé a komp oldalán, Geordi és a többiek felé.

  - Meg tudná jobban magyarázni?

  A férfi pislogott, arcán a félelmet zavarodottság váltotta fel.

  - El kell vinnünk önöket... valahová - mondta.

  Data elérte a többieket, csizmája a fémpadlóhoz tapadt. Elengedte a férfit, majd hátralépett, és a fegyvert az idegenre irányítva kivette a pisztolyokat a támadók ernyedt kezéből.

  - Miért tartották szükségesnek, hogy eszméletlenek legyünk, miközben eljuttatnak arra a bizonyos helyre? - kérdezte Data.

  - El   kellett  önöket  szakítanunk  Shar-Lontól.   -mondta a férfi.

  - Shar-Lon ellenezte volna, hogy beszéljünk ezzel a valakivel?

  - Nem akartuk, hogy... - kezdte a férfi, de azután hirtelen abbahagyta a mondatot. - Nem mondhatok többet.

  Data kíváncsian nézett rá.

  - Úgy érti, hogy nem tud? Vagy egyszerűen nem akar?

  De a férfi csak a fejét rázta, nem szólt semmit.

  - Jól van - mondta Data. - Megvárjuk, amíg a társam magához tér.

  - Nem!

  A férfi hirtelen izgatottá vált, mint akinek most jutott valami az eszébe.

  - Amint Shar-Lon magához tér, értünk küldi az embereit!

  - Értem - mondta Data. - Szóval ő ellenezné, hogy beszéljünk azzal a személlyel?

  A férfi egy hosszú másodpercig néma maradt, tekintete Daláról Shar-Lon liftjének ajtajára tévedt, mintha azt várná, hogy bármelyik pillanatban berontson valaki.

  - Igen - mondta. - Ellenezné.

  Data Geordira pillantott, és megpróbálta elképzelni, mit tenne most a társa. Természetesen „kotta nélkül játszana", de mit súgna neki a megérzése? Data villámgyorsan átnézte a memóriáját, felidézve mindazt, amit Geordi mondott, mióta Shar-Lon először feltűnt.

  Egy mondat ragadta meg a figyelmét: „Nem bízom az olyanokban, akik beszéd helyett csak szónokolni képesek, mint azt Shar-Lon teszi a legtöbbször."

  Következésképpen, ha ez a három ember egy olyan csoport képviselője, amelyik szemben áll Shar-Lonnal - és nem halálos erejű lőfegyverrel, hanem a kábító fokozatra állított fézerpisztoly mechanikus megfelelőivel van felszerelkezve -, akkor Geordi és az ő számára. hasznosnak bizonyulhat, ha beszélnek a vezetőjükkel. Vagyis logikusan azzal az egyedüli személlyel, aki értük küldhette ezeket az embereket.

  Data egy pillanatig még fontolgatta az indítékait, és úgy döntött, hogy, bár elhatározására a logika, nem pedig intuíció útján jutott, Geordi számára mégis elfogadható lesz, amikor magához tér.

  - Jól van - mondta végül -, vigyen el ahhoz a személyhez, aki beszélni akar velünk! Ezekre nem lesz szükségünk - tette hozzá, majd egyenként megragadta a tűvető pisztolyokat, és mielőtt eldobta volna őket, könnyedén elgörbítette a csövüket. A férfi szeme elkerekedett, ahogy nézte, és az android rájött, hogy akarva-akaratlanul folytatta a rögtönzést, amit Shar-Lonnal szemben elkezdtek.

  Fézerét a kezébe véve Data felkapta Geordít, és a hóna alá szorította.

  - Ha hozná a társait - mondta, és intett fézerével -, mehetünk a főnökéhez.

  A férfi szeme még jobban elkerekedett. Megragadta társai karját, és válla fölött egy aggódó pillantást vetve Datára, elszakította mágneses csizmájukat a fémpadlótól, majd ugyanannak az ajtónak az irányába taszította őket, amelyen nemrég mindhárman beléptek.

  Fél tucat elhagyott, kihalt szektoron áthaladva eljutottak az űrváros gerinccsatornájába, egy hosszú, az egész állomáson végighúzódó csőbe. Addigra Geordi ébredezni kezdett. A másik két támadó csak további néhány száz méter megtétele után kezdett magához térni. Addigra Geordi már képes volt megkérdezni, hogy is mi történt. Mire Data befejezte a magyarázatát, elérték az űrváros túlsó végét, és a két idegen is teljesen magához tért. A három férfi valahol útközben kissé félénken levette az álarcot.

  - Magam sem csináltam volna jobban - mondta Geordi halvány vigyorral, amikor Data befejezte.

  Nem sokkal ezután elhagyták az űrváros központi hengerét, és útjuk az erőmű gőzturbináinak és csöveinek labirintusában vezetett tovább. Valamivel később kibukkantak a komplexum távolabbi végén, és megközelítették a kupola végét lezáró légzsilipet. Ugyanolyannak tűnt, mint a Tárház működésképtelen zsilipkapuja. Geordi feltűnés nélkül szétnézett, és transzporteráramkörök jelenlétét kutatta.

  Nem talált ilyesmit, és amikor az ajtó halk nyikorgással kitárult, látta, hogy a légzsilip külső ajtaja teljesen működőképes. A három férfi intett, Geordi és Data pedig követte őket a légzsilip belsejébe. Amikor az ajtó bezárult mögöttük, fölötte halvány, vörös fény gyulladt fel. A falra erősítve tucatnyi formátlan, régimódi űrruha függött.

  - Nem a legjobbak - mondta a három férfi egyike kissé idegesen mentegetőzve, miközben társaival leemeltek egy-egy szkafandert, és elkezdték magukra ölteni. - De csak negyven vagy ötven méternyire megyünk.

  Geordi halványan elmosolyodott.

  - Köszönjük, de nincs szükségünk rájuk - mondta, és bekapcsolta személyi pajzsát. A férfiak szeme kissé elkerekedett, de nem szóltak semmit.

  Egymás űrruhájának ellenőrzése után kiengedték a kamra levegőjét, és kinyitották a külső ajtót. Odakint egész sereg különböző méretű és formájú objektum függött a hatalmas parabolikus tükröt tartó vázra erősítve. Geordi sokukon nyitott légzsilipeket fedezett fel, többek között egy olyan zömök hengeren is, amely a Skylabre, az első földi hosszú távú űrállomások egyikére emlékeztette. Mások elhagyott, légzsilippel felszerelt üzemanyagtartálynak látszottak, megint mások pedig nagyobb, bonyolultabb szerkezeteknek tűntek. Némelyik oldalán jókora lyukak tátongtak, mintha csak innen hatalmas légzsilipeket távolítottak volna el. Geordi rájött, hogy ezek az építmények annak idején nyilván az űrvárost megépítő első munkások lakóhelyéül szolgálhattak.

  Ekkor a csapat vezetője egy, a légzsilipen kívül rögzített kábelre mutatott. Ez egyenesen az építmények sűrűjébe vezetett, és a férfiak közül kettő lassan kapaszkodva előre máris elindult a vezeték mentén.

  Geordi, aki érezte, hogy úrrá lesz rajta a nyugtalanság, maga elé tessékelte a harmadik idegent is. Amikor a férfi három-négy méternyire eltávolodott, a hadnagy eltette fézerét, kelletlenül megragadta a kábelt, és elrugaszkodott az űrváros felületétől. A súlytalanság sem az állomáson belül, sem az űrkomp fedélzetén nem zavarta, de itt hirtelen rájött, amennyiben eleresztené a kábelt, akkor nem egyszerűen csak az a veszély fenyegetné, hogy elúszik és nekicsapódik a legközelebbi falnak. Hacsak szerencsésen nem éppen az űrváros vagy az építmények egyike felé lebegne, egyszerűen továbbúszna a semmibe. Nem volt itt az Enterprise transzportere, hogy felszedje őt, sőt, még egy árva vonósugár sem. Akár a parabolatükör fókuszába is belesodródhatna, hasított belé hirtelen a felismerés, és az olyan vizsgának vetné alá személyi pajzsát, amiről a szerkezet tervezői valószínűleg sosem álmodtak.

  Visszanézett, és látta Datát közvetlenül maga mögött. Az android sápadt arcán csak a szokásos érdeklődő kíváncsiság tükröződött.

  Geordi nyelt egyet, megfordult, és elindult előre, sokkal lassabban, és óvatosabban, mint az előtte haladó emberek bármelyike. A három férfi rutinos könnyedséggel mozgott, amiből arra lehetett következtetni, hogy korábban már számtalanszor megtették ezt az utat. Szemmel láthatóan kizárólag Geordi és Data jelenléte nyugtalanította őket.

  A hadnagy végül, élete leghosszabb ötven métere után, elérte a kábel túlsó végét. Ez az egyik Skylab-szerű építményhez volt erősítve, amelynek légzsilipje még az űrváros zsilipkapujánál is kezdetlegesebbnek tűnt. A férfi, aki először ért oda, már ki is nyitotta, Geordi pedig várt, míg mindhárman beléptek.

  Nyomukban lassan, óvatosan ő is bemászott a kábelről a légzsilipbe. Data kicsivel gyorsabban követte, majd lezárták a fülkét, és megkezdődött a levegő be-szivattyúzása.

  Azután kinyílt a belső ajtó.

  Bent, a spártai egyszerűséggel berendezett helyiségben, amely illett a Skylab-stílusú külsőhöz, egy férfi várakozott. Egyszerű, praktikus szabású inget és nadrágot viselt, épp olyat, mint Geordiék kísérői. Körülbelül Shar-Lonnal egyidős lehetett, de sokkal karcsúbb volt, kevéske haja pedig Picard kapitányt idézte. Szeme egy egészen kicsit elkerekedett, amikor észrevette, hogy Geordi és Data nem viselnek hagyományos űrruhát. Utána azt is felfedezte, hogy mindketten fézert tartanak a kezükben, miközben saját emberei le vannak fegyverezve. Érdeklődve nézte, ahogy eloszlott a személyi pajzs halvány derengése, amikor Geordi és Data kikapcsolta őket. Csak a csizma körül hagyták meg az erőteret.

  - Ön az, aki beszélni kívánt velünk? - kérdezte Geordi, miután a három kísérőjük levette sisakját.

  - Én vagyok - bólintott a férfi. - Mivel pedig eljöttek, annak ellenére, hogy embereim szemmel láthatóan elvesztették valahol  a fegyvereiket,  úgy vélem, önök is beszélni akarnak velem.

  - Valóban úgy tűnik - mondta Geordi, fézerét még mindig készenlétben tartva. - De biztosabbak lehetnénk benne, ha tudnánk, hogy ön mit akar - és kicsoda egyáltalán?

  - Persze, érthető - mosolyodott el halványan a férfi. - Én egyszerűen csak ki akarom deríteni, hogy kik önök, és mi célból jöttek ide. Ami engem illet, ha ismerem annyira az öcsémet, amennyire gondolom, akkor talán már hallottak rólam. A nevem Shar-Tel.

Tizedik fejezet

  - Készen áll, Yar hadnagy?

  - Készen, parancsnok.

  Rikert és Yart a felismerhetetlenségig eltakarta a sugárzásvédő öltözék. Mágneses csizmájukkal az elhagyott hajó padlójához tapadtak, és még egy másodpercig csendesen álltak, csaknem pontosan azon a helyen, ahol Data és LaForge tartózkodott, amikor elragadta őket az idegen transzportén

  - Készen állunk, kapitány - mondta végül Riker. -Jól van, Egyes. Főgépész, kezdje meg a pajzs eltávolítását az antianyag-magról!

  A gépházban Argyle nyugtázta a parancsot. Megadta a kezdő jelet azoknak a távoli egységeknek, amelyek alig egy órával azelőtt még nagy erővel azon fáradoztak, hogy helyreállítsák a pajzsot.

  - Worf hadnagy - mondta Picard. - Folyamatosan informálja Carpelli zászlóst és a felderítőegységet a sugárzás  mértékéről!   Carpelli,  álljon készen,  hogy bármilyen probléma esetén azonnal kihozhassa őket a hajóroncsról!

  - Készen állok, uram.

  A kutatótiszti pultnál Worf megkezdte a sugárzási adatok hangos leolvasását.

  - Észlel bármilyen aktivitást, Egyes?

  - Egyelőre semmit, uram.

  - Leengedtük az első pajzsot, kapitány - jelentette Argyle.

  - Kezdje meg a következő eltávolítását, főgépész! Közel egy percig teljes volt a csend, eltekintve Worf hangjától,  aki folyamatosan olvasta a sugárzásszint adatait.

  - Az ellenőrző pulton villogni kezdett egy lámpa, uram - jött Riker hangja. Majd egy másodperccel később: - Most pedig egy térkép látszik a képernyőn. Mintha a hajóroncs vázlata lenne. Igen, biztos vagyok benne, hogy az. Pontosan a középpontban, ahol az antianyagnak kell lennie, egy zöld kör látható. Az is villog. Nyilván valamilyen riasztórendszer. Az lehet a célja, hogy figyelmeztesse a hajó utasait az olyan nagy problémákra, amikre a komputer maga nem talál megoldást.

  - A képernyő alján pedig most megjelent egy üzenet - szólt közbe Yar. - Nem ismerem a nyelvet. A későbbi elemzés céljából felvételt készítek róla.

  - Kiváló, hadnagy - mondta Picard. - Valami más?

  - A trikorder aktivitást mutat a hibernációs egységekben. Más nincs.

  - A sugárzás megközelíti azt a szintet, amelyik korábban beindította a transzporter működését -jelentette Worf.

  - Hallották, Egyes és Yar hadnagy - szólt közbe Picard. - Vigyázzanak!

  - Igen, uram, azon vagyunk.

- Megkezdem a harmadik pajzs eltávolítását - jelentette a főgépész.

- Csak lassan, Mr. Argyle, csak lassan! - figyelmeztette Picard. - A sugárzás már majdnem a kívánt szinten van...

  - Az antianyag-mag energiakibocsátása rohamosan növekszik, uram - szólt közbe hirtelen Worf. - A sugárzás szintje is emelkedik, máris magasabb a transzporter aktiválásához szükséges feltételezett intenzitásnál. Vagy a hajóroncs energiavezérlése romlott el, vagy valami...

  - Mr. Carpelli! - csattant fel Picard. - Hozza vissza őket!

  - Küldöm a sugarat, uram - jött Carpelli hangja azonnal.

  - Már működésbe lépett egy másik transzporter - dörrent föl Worf- , a hajóroncson.

  - Carpelli!

  - Hallottam, uram! Próbálom, de a másik transzporter zavarja a...

  - Új koordináták, Mr. Carpelli! - szólt Worf, miközben rácsapott egy gombra,  ami rögtön továbbította az adatokat a transzporterállomásnak. - Riker és Yar most ezeken a koordinátákon tartózkodik. Az első transzporter...

  - Ráálltam az új koordinátákon a kommunikátorokra - közölte Carpelli.

  - Yar! Egyes! - hívta őket Picard. - Kitartás! Visszahozzuk önöket!

  De választ nem kapott.

  - Küldöm a sugarat! - mondta újra Carpelli. -Az antianyag-mag elérte a túlterhelés határát, uram - mondta Worf. - Ilyen távolságból...

  - Tudom, hadnagy! Mr. Brindle! Készüljön fel a pajzsok aktiválására, amint Carpelli megerősíti, hogy a felderítőegység visszaérkezett!

  - Készen állok, uram - válaszolta a taktikai pultnál álló Brindle.

  - Elvesztettem  őket!  - jött  Carpelli  halálra vált hangja a kommunikátoron át. - A zavar, ami...

  - Ne magyarázkodjon! Csak hozza őket vissza!

  - Próbálom, de...

  - Nincs idő, uram - szólt közbe Worf. - Öt másodperc múlva kritikus túlterhelés!

  - Nem tudom kihozni őket! - kiáltotta Carpelli. -A zavar...

  - Három - számolt Worf kérlelhetetlenül -, kettő...

  - A pajzsokat, Mr. Brindle!

  - Aktiválva, uram! - válaszolta Brindle, és szavaival egy időben vakító fény töltötte be a képernyőt.

  Egy pillanattal később az egész hajó megrázkódott, ahogy a pajzsok erőlködve megkísérelték elnyelni a megsemmisülő antianyagból kirobbanó nyers energiát.

  Deanna Troi a fajdalomtól tágra meredt szemmel hangtalanul felsikoltott, miközben ujjai elfehéredve szorították székének karfáját.

  „Hozza őket vissza!" Picard sürgető szavai voltak az utolsók, amiket Riker még hallott, mielőtt megérezte a transzporter energiájának szorítását. Egy másodperc múlva az idegen hajó falai eltűntek, ő pedig várta, hogy az Enterprise fő transzporterállomásának képe jelenjen meg.

  Erre azonban nem került sor.

  Amikor az első tiszt megérezte, hogy célba érve elengedi a sugár, nem észlelt mást, csak teljes sötétséget és valami nyers, fémes illatot. Alig maradt azonban ideje felfogni mindezt, mert a transzporter szorítása visszatért.

  Ezúttal azonban sokkoló hatású színek kaleidoszkópszerű kavalkádja öntött el mindent Riker körül és a férfi testében is, olyan állandóan váltakozó, idegőrlő mintákban kavarogva, amelyekről ösztönösen tudta, hogy nem létezhetnek.

  Legalábbis a normális térben.

  Abban a pillanatban Riker felismerte, hogy nem az Enterprise transzportere mentette ki őket erről a szétesőben levő, sugárfertőzött hajóroncsról.

  Ugyanaz a berendezés lépett működésbe, amelyik Datát és LaForge-ot is elragadta. Ahogy azt Argyle gyanította, ez nem a normális téren, hanem a szubtéren át működött.

  Amíg átsuhantak agyán ezek a gondolatok, egyszerre csak eltűntek a színek.

  Minden eltűnt, mintha hirtelen mind az öt érzékét elvesztette volna.

  Rémülten tapasztalta, hogy még saját emlékei is kezdenek elhalványulni. Csak egyetlen gondolat keringett továbbra is tudatában: Miközben úton voltak, megsemmisült az idegen hajó transzportere. Az energiák, amelyekké a testük lebomlott, most szétszóródtak a szubtérben.

  Aztán ez a gondolat is semmivé enyészett. Kizárólag a jelen egyetlen megszilárdult pillanata létezett számára. Nem maradt sem múltja, sem jövője. A halál azonban váratott magára.

  Végül egy bizonyos idő elteltével, amelyet nem csak mérni, de fölfogni sem volt képes, megérzett valamit.

  Egy halvány és távoli erőt, egy erőt, amelyik elkezdte kihúzni a semmiből. Mindössze ennyit volt képes pillanatnyilag megérteni.

  Hirtelen újra színek lobbantak fel körülötte, és egy másodperccel később emlékei is fellángoltak. Az első pillanatban visszatérő gondolatai éppolyan zavarosak és rémisztőek voltak, mint amennyire valószínűtlennek tűnt környezete.

  Azután, mintha csak valaki mentőkötelet dobott volna felé, egy gondolat emelkedett ki a káoszból, ő pedig megkapaszkodott benne.

  És elméje kitisztult.

  A kavargó, lehetetlen színek káosza semmivé foszlott.

  Miközben a világ megszilárdult körülötte, egy hangot hallott, amiről csodálkozva állapította meg, hogy saját hangja, amint egyetlen szót suttog újra és újra: Imzadi, Imzadi, Imzadi...

  A mentőkötél azonban - a kapcsolat, amely megóvta elméjét attól, hogy jóvátehetetlenül szétszóródjon azokban a végtelen pillanatokban, mielőtt a szubtér-transzporter energiái újra összeálltak azzá a mentális és fizikai egésszé, amely William Riker volt -, amilyen váratlanul megjelent, ugyanolyan hirtelen el is tűnt.

  Geordi megpróbálta palástolni az arcára kiülő meglepetést. Nem tudta pontosan, hogy mit is van... de Shar-Lon halott bátyjára biztosan nem számított.

  - Ami azt illeti, valóban beszélt önről a testvére -szólalt meg végül. - Azt mondta, ön meghalt. Ez akkor történt, amikor megkérdeztem, beszélhetnék-e önnel. Gondolom, van valami ok, amiért nem akarta.

  - Lenne - mondta a férfi, és mosolya vigyorgássá szélesedett -, már ha egyáltalán tudná, hogy életben vagyok.

  - Nem tudja?

  - Majdnem biztos, hogy nem. De ez egy nagyon hosszú történet, és mielőtt belemennénk, szeretném, ha válaszolnának néhány kérdésemre.

  - Ha tudok, és ha ön is válaszol majd a mi kérdéseinkre.

  - Örömmel - mondta Shar-Tel. - A kérdésem a következő: az önök népe hagyta itt ezt a bolygónk körül keringő dolgot? És ha igen, mi ez, és miért hagyták itt?

  - A testvére azt hiszi, hogy mi vagyunk azok - mondta Geordi, még mindig óvatosan.

  - Sajnos a testvérem számos dologban hisz mostanában, többek között abban is, hogy szándékosan választották ki őt világunk megóvására, annak a dolognak a segítségével, amit véletlenül felfedeztünk.

  - És ön nem így gondolja?

  - Őrültnek látszom?

  Geordi hirtelen - önmaga számára is megmagya-rázhatatlanul - elnevette magát. Elég nehéz lett volna Dalának elmagyaráznia derültsége okát, ha az android rákérdez. Talán csak az a tény tette, hogy ennek a férfinak a szikár alakja, majdnem tar koponyája, és a hirtelen élesre váltó hang is mind Picard kapitányra emlékeztette őt - vagyis inkább arra a valakire, aki Picard kapitány lesz harminc év múlva -, és ez a hasonlóság jó érzéssel töltötte el.

  - Nem, valóban nem mi hagytuk itt azt a tárgyat - ismerte be Geordi. - Azt pedig, hogy mi lehet ez az objektum,  nos,  azt magunk is nagyon szeretnénk tudni. Van néhány vad elképzelésünk, de ez minden. Nagyra értékelnénk bármilyen információt.

  Shar-Tel egy pillanatra elkomorodott, azután elvi-gyorodott, és odafordult a társaihoz.

  - Jobb, ha most visszamentek, mielőtt az öcsém hiányolni kezd benneteket, és rájön, hogy miben sántikáltok - mondta. - Nem ismert fel titeket, ugye?

  - Nem, nem látta az arcunkat. De Vol-Mir némi magyarázkodásra kényszerül majd. Rögtönöznie kellett valamit, hogy lefoglalja Shar-Lont, amíg elhelyezkedünk, és azt mondta, roppant gyanús volt, amikor a „vészhelyzet" vaklármának bizonyult.

  Shar-Tel elfintorodott.

  - Akkor ne tetézzétek a gondjainkat! Menjetek vissza, most rögtön! Én egyedül is elboldogulok.

  A férfiak bólintottak, szemmel látható megkönnyebbüléssel arcukon feltették sisakjukat, és visszaléptek a légzsilipbe. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, Shar-Tel így szólt:

  - Gyanítom,   hogy  az  önök  históriája  legalább olyan hosszú, mint az enyém, úgyhogy legjobb, ha mindjárt belekezdünk.

  - Mielőtt túlságosan belebonyolódnánk - mondta Geordi -, nekem is lenne egy kérdésem. Ön vagy az emberei vissza tudnak minket juttatni a Tárházba, amikor itt végeztünk?

  Shar-Tel arcára visszatért a komor kifejezés, tekintetével pedig a zárt légzsilipet célozta meg.

  - Minek?

  - Hogy megpróbálhassuk megtalálni az utat vissza, oda, ahová tartozunk.

  - Ó! Ez azt jelenti, hogy nem szándékosan jöttek ide hozzánk?

  - Geordi! - szólt közbe Data, és kikapcsolta fordítóberendezését.

  A hadnagy habozott, észrevéve Shar-Tel mind gyanakvóbbá váló arckifejezését. Végül inkább bekapcsolva hagyta a gépet, és így szólt:

  - Mi az, Data?

  Az android arányló szemével szinte paródiaszerűen sokatmondó pillantást vetett Geordi fordítóberendezésére.

  - Semmi  baj,   Data.  Azt  hiszem,   megbízhatunk Shar-Telben.

  Data mérlegelte a helyzetet.

  - Ó. Azt hiszem, értem - mondta. - Ez azt jelenti, hogy már nem „ködösítünk"?

Geordi megrázta a fejét, és szomorkásán elmosolyodott.

  - Így van - mondta. - Még mindig kotta nélkül játszom, és az ösztöneim ezúttal azt súgják, hogy hagyjam a ködösítést.

  Data még egy pillanatig gondolkozott, azután visszakapcsolta fordítóberendezését.

  - Ez jó. Nem könnyű „hantázni".

  - Ebből a kis párbeszédből - mondta Shar-Tel -levonhatom azt a következtetést, hogy önök nem voltak teljesen őszinték a fivéremhez?

  - Nem voltunk teljesen azok. De még nem válaszolt a kérdésemre.  El tud bennünket juttatni  a Tárházba, ha végeztünk?

  - Azt hiszem, az embereim el tudják önöket vinni oda, igen.

  - De nem biztos benne?

  - Várjuk meg, hogyan reagál az öcsém az elkábítására és az önök eltűnésére. Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha, miután befejeztük a beszélgetésünket, és megértették a helyzetet, visszatérnének a testvéremhez, és hagynák, hogy ő vigye el önöket a Tárházba.. Ez lenne a legkevésbé veszélyes mindannyiunk számára.

  - Veszélyes? Úgy érti, hasonlóképpen, mint amikor valaki megpróbált lelőni bennünket a Tárház légzsilipjében, az öccséhez menet?

  Shar-Tel arca elkomorodott, de ez nem nekik szólt, hanem saját magának.

  - Sajnálom - mondta. - Most már értem, mire gondolhattak, amikor az embereim kilőtték önökre a kábító lövedékeket. Ha tudtam volna... Figyelembe véve azt a könnyedséget, amellyel lefegyverezték őket, tekinthetem szerencsének, hogy egyáltalán még élnek társaim?

  Geordi már-már vállat vont, hagyni akarta, hogy Shar-Tel levonja saját következtetéseit, de aztán mégis meggondolta magát.

  - Nem - mondta. - Fézereink kábító fokozatra voltak állítva... Ez körülbelül ugyanazt a hatást éri el, mint az önök tűpisztolyai. Nem használunk halálos fegyvert, csak ha elkerülhetetlenül szükséges.

  - Fézerek? Azok a fegyvereik?  Meg tudnák...? -Shar-Tel a fejét megrázva hirtelen félbeszakította a mondatát. - Részletekre vesztegetem az időt - mondta. - Mondják, mikor a fivérem azt hitte, önök az ő misztikus „Építői", ugye megkérte önöket, hogy beszéljenek a Tanács  előtt?  Szerette volna,  ha  nyilvánosan mondhat köszönetet, amiért megmentették a világunkat a biztos megsemmisüléstől?

  - Igen, mondott valami ilyesmit.

  - Gondolom, azt is elmesélte önöknek, hogyan látta meg a „Jelenéseket", hogyan találtatott érdemesnek arra, hogy bebocsáttasson a Tárházba, és hogyan kapta feladatául a világ megmentését az ott talált „Adományok" segítségével.

  - Igen, beszélt minderről. Azt mondja, hogy nem igaz?

  Shar-Tel felsóhajtott.

  - Amit mondott, az sajnos igaz, csakhogy mindez a valóság egy kiforgatott verziója.

  - Ön pedig most azt tervezi, hogy elmondja nekünk a torzításoktól mentes változatot?

  - Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha eddig kizárólag az öcsémét hallották.

  Shar-Tel mélyet lélegzett, és belekezdett:

  - Amint azt ő is mondta, ötven évvel ezelőtt történt, hogy mi ketten belebotlottunk abba az elhagyott idegen hajóba, amely a bolygónk körül keringett. Hogy ki telepítette oda, és miért, vagy hogy miért hagyták el, mi okozta a „véres látomást", és mi lehetett az, arról sejtelmem sincs.  Reméltem, hogy önök talán fényt derítenek rá, hiszen úgy hírlett, a semmiből bukkantak elő a hajó belsejében. Önök azonban azt mondták, nem tudják, és én kénytelen vagyok elhinni.

  - Szerintünk a „véres látomást", ahogy önök nevezik,   a jármű  álcázóberendezésének  meghibásodása okozta - vágott bele Geordi segítőkészen. - Amikor egy ilyen berendezés megfelelően működik, akkor láthatatlanná teszi a hajót, de ha kezd tönkremenni, gyakorlatilag  bármi   megtörténhet.   A  hullámhosszok eltolódhatnak a vörös felé - ahogy valószínűleg itt történt -, vagy bizonyos frekvenciák blokkolódhatnak, míg mások nem.

  - Egyszóval csak a véletlenen múlott, hogy a világ vörössé változott kék vagy zöld helyett?

  - Valószínűleg - bólintott Geordi, Shar-Tel pedig élesen felnevetett.

  - Kíváncsi vagyok,  milyen jelképrendszert magyarázott volna a fivérem egy sárga vagy lila színűvé változott világba! - mondta az öregember, és új lelkesedéssel nézett vendégeire. - Még mit tudnak elmondani?

  - Gyakorlatilag semmi többet - vonta meg a vállát Geordi. - Amit biztosan tudunk, csak annyi, hogy a bolygójuk körül keringő hajó egyirányú transzporterek - anyagátvivő szerkezetek - révén összeköttetésben áll egy másik járművel, valahol a csillagközi űrben, amelyet több, mint tízezer éve hagytak el. Feltételezzük,  hogy valaha sok ilyen  „Tárház"  létezett, ahogy önök nevezik, szétszórva a Galaxisnak ebben a részében.

  - És mi okból kerültek ezek a hajók oda, ahol vannak? - kérdezte Shar-Tel.

  - Erre vonatkozóan csak találgatásokra hagyatkozhatunk - mondta Geordi, tudomást sem véve Data kérdő tekintetéről. - Éppen azt a másik hajót vizsgáltuk, amikor transzportereinek egyike véletlenül működésbe lépett, és ideküldött minket. Mi pedig most csak azt szeretnénk, ha visszajuthatnánk, vagy ha kideríthetnénk, hol vagyunk, és kitalálhatnánk, hogyan értesítsük róla a saját hajónkat, hogy felvehessen bennünket.

  Shar-Tel egy pillanatig hallgatott. A szemében ülő lelkesedés most azzá az éhes kíváncsisággá változott, amelyet Geordi gyakran látott Picard kapitány tekintetében, amikor egy-egy ismeretlen világ felé közeledtek. Az idős ember szemmel láthatóan kérdések ezreit szerette volna feltenni, de hasonlóan észrevehető erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy gyakorlatiasabb kérdésekre koncentráljon.

  - Tízezer év - mondta végül. - Ugye ilyen hosszú idő után biztonsággal feltételezhetjük, hogy akárki is hagyta el ezeket a hajókat, már nem fog visszatérni?

  - Nem valószínű - hagyta rá Geordi. - De már elég régen megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen.

  Shar-Tel halvány mosollyal az arcán bólintott.

  - Efelől most már nekem sincsenek kétségeim. De megint elkalandoztunk a tárgytól. Miután Shar-Lon megtalálta az idegen hajót, senki sem állíthatta meg. Egy ilyen felfedezés nem olyan dolog, amit az ember csak úgy vakon becserkészhet, ezért ragaszkodtam a kormányunk értesítéséhez, hogy képzett tudósokat küldhessenek fel, akik rendesen megvizsgálják - vagy kapcsolatot teremtenek, ha élőlények vannak benne. Elvégre ekkor még nem sejthettük az igazságot. Rejtőzhetett volna a hajó fedélzetén egy tucatnyi idegen lény is, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megsemmisítsen bennünket.

  A fivérem azonban nem hallgatott rám. Nem tudom, mostanában hogyan cifrázza ki a történetet, tetteit megmagyarázandó, de ameddig én követni tudtam az eseményeket, öcsém egyszerűen ugyanazt a vad türelmetlenséget érezte, amely iskolás korában arra késztette, hogy csatlakozzon a Békeőrök szervezetéhez, majd pedig két évvel később otthagyja őket, amikor a csoport nem tevékenykedett számára eléggé gyorsan illetve hatékonyan. Valahányszor foglalkozni kezdett valamivel, mindig cselekedni akart, nem pedig tervezni. Azután az egyik akkori ellenségünk lehallgatta a jelentésemet, és megtudta, hogy Shar-Lon egy újonnan felfedezett, idegen hajó fedélzetén van, és feltehetően kezében tart egy sor ismeretlen technológiai vívmányt. Ekkor odalent valaki pánikba esett, és kilőtt egy rakétát a Tárházra.

  Shar-Tel fintorogva elhallgatott.

  - Persze valószínűleg sportszerűtlen vagyok. Ötven év után talán az én emlékezetem is elfogulttá és szelektívvé   vált.   De   függetlenül  az  indítékaitól, öcsémnek sikerült kicsusszannia az űrkompunkból. Az űrruhámat magával vitte, és valahogy az idegen hajó fedélzetére jutott.

  Shar-Tel arca hirtelen felragyogott.

  - Biztosan az a szerkezet működött, amit önök transzporternek hívnak... valószínűleg ugyancsak ez az, aminek segítségével a fivérem eltűnik, valahányszor kutyaszorítóba kerül, akárcsak most, amikor az embereim tűpisztollyal megsebezték.

  Geordi bólintott.

  - Távolról is valamilyen kapcsolatban állhat a Tárházzal. És igaza van azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet bejutni a Tárházba, illetve ki onnan. Nyilvánvalóan egy rövid távú transzporter jelenti a megoldást. A „légzsilip" csak álca, amit a transzporteráramkör köré építettek. Feltételezem, a testvére volt az, azzal a céllal, hogy titokban tartsa a bejárás valódi módját.

  - Ő tette. Mielőtt még bárki mást beengedett volna. Nem tudom, hogyan volt képes ezt véghezvinni, mint ahogy azt sem tudom, miként talált meg minden egyes, a bolygón számtalan helyen elrejtett rakétát. És később hogyan robbantotta fel őket az űrben, majdnem   félmillió  kilométerre   a  felszíntől?  Csak annyit mondott mindenkinek, hogy „ereje az Adományokból származik". Olyanokból, mint például ez a transzporter, amiről beszéltek.

  - Attól tartok, némelyik dologhoz, amiket, úgy tűnik, ő csinált, többre van szükség egyszerű transzporternél. Legalábbis az általunk ismert transzportereknél.

  Shar-Tel a homlokát ráncolta.

  - Azt mondják, hogy akik ezeket a hajókat építették, még önöknél is fejlettebbek voltak?

  - Bizonyos téren egyértelműen igen.

  Shar-Tel egy másodpercig hallgatott, mintha feldolgozná a kellemetlen hírt, de azután hirtelen tovább folytatta megszakított történetét.

  - Miután az összes rakéta megsemmisült, a világ majdnem szó szerint megőrült. Az öcsémet sokan emberfeletti hősként csodálták. Csaknem istenként, főleg a Békeőrök néhány száz fanatikusabb tagja. És az igazat megvallva nem tudom kárhoztatni őket azért, amiért így éreztek. A világ évtizedeken át az atomháború fenyegetésének árnyékában élt, most pedig, egyetlen éjszaka leforgása alatt, mindez megszűnt. Kizárólag a testvérem jóvoltából.

  - Az öccse azt mondta, volt egy pár ember, aki ellenezte ezt - szólt Geordi -, néhányan, akik keserűen nehezteltek, amiért többé nem ölhetik egymást milliószámra. Azt mesélte, olyanok voltak, mint akik megpróbáltak velünk végezni. És akik önt megölték.

  Shar-Tel a fejét rázta.

  - Ez nem ilyen egyszerű. Mint mondtam, sok ember úgy gondolta, az öcsém megóvta a világot, és el kell ismernem, lehetséges, hogy ha hagyják, kiirtottuk volna egymást. Persze ezt erősen kétlem. Majdnem hetven éven át sikerült elevickélnünk anélkül, hogy valaki megnyomta volna a rossz gombot, és igenis volt fejlődés. Egy évtizeddel azelőtt már leszereltünk egy csomó robbanófejet, és valójában elkezdődött a fegyverzetcsökkentés. A hagyományos háborúk is egyre ritkábbakká váltak az ezt követő években. Egyszóval úgy tűnt, minden téren kedvezően alakulnak a dolgok. Még egy Világtanács alapítása is szóba került. Aztán hatalomra jutott az öcsém.

  Shar-Tel szünetet tartott, megint a fejét csóválva.

  - Sok ember úgy gondolta - még ma is van néhány ilyen -, hogy az öcsémet „megszállta egy idegen szellem", amikor bejutott a Tárházba. Hogy az egész egy... egy „csapda" volt, amit az úgynevezett „Építők" hagytak hátra. Azt hitték, az kerekedett felül a fivérem józan eszén.

  - De ha csak annyit tett, hogy megsemmisítette az összes atomrakétát minden oldalon, miért gondolta bárki is...?

  - Mért nem csak ennyit tett! - tört ki Shar-Tel hirtelen haragosan. - Börtönbolygóvá változtatta a világunkat! És ötven éve azzal a képtelen deklarációval igazolja mindezt, hogy ő a „kiválasztott"!

  Shar-Tel kényszerítette magát, hogy szünetet tartson, mély lélegzetet vett, hogy megnyugtassa magát.

- Mielőtt a Tárházba  belépett volna, vad türelmetlenség és öngyilkos sietség jellemezte ugyan, de ettől eltekintve éppolyan normális volt, mint bárki más. Akárcsak én, ő is tudta, az egyszerűen egy idegen hajó, nem pedig valami misztikus építmény, amit az ő személyes használatára telepítettek oda. De amikor kijött, miután mind egy szálig megsemmisítette a rakétákat, és kiderült, hogy senki sem juthat a közelébe, akkor már úgy beszélt, ahogy azt ma is teszi. Én személy szerint azt hiszem, túl sok volt mindez ahhoz, hogy szellemileg képes legyen befogadni.  Hirtelen minden hatalom az övé lett, amiről valaha is álmodott, és nem bírta el az ezzel járó felelősséget, így aztán kitalálta az „Építőket", akiket lehet dicsérni - vagy éppen kárhoztatni.

  Data arányló szeme enyhén elkerekedett. - Azt mondja, hogy az öccse, aki állítja, hogy ellenségei félre vannak vezetve, valójában maga esett a megtévesztés áldozatául?   Shar-Tel elkomorodott.

  - Akár ez történt, akár valóban megszállta valami, én csak annyit tudok, hogy megváltozott. Vagy megváltoztatták. Amit tett, azt valamifajta vallássá alakította, aminek középpontjában saját maga állt prófétaként. Nem engedett tudósokat - vagy bárki mást - a hajó fedélzetére, hogy kideríthessék, hogyan működnek az „Adományok". Maga köré gyűjtötte a Békeőrök közül a legeltökéltebbeket, és „felkente" őket, mondván, ők „a béke hírnökei". De azután egyiküket meggyilkolták, ami nem is volt annyira meglepő, figyelembe véve, miképpen vélekedtek addigra a legtöbben Shar-Lon felől. Amikor pedig ez megtörtént, az öcsém arra kényszerített mindenkit, hogy hagyja el azokat az űrállomásokat, amelyek évtizedeken át a különböző nemzetek kezében voltak. Ezeket az állomásokat „odaadományozta" társasága tagjai közül azoknak, akik igényelték. Valahogyan - feltételezem, megint csak ennek a transzporter-nek a segítségével - eltávolította az igazi legénységet, és a helyükre ültette a Békeőrök belső körét. Még azt is megcsinálta, hogy kimozdította az űrállomásokat bolygó körüli pályájukról, és mindet itt, az ő „Tárháza" körül gyűjtötte össze.

  Szóval az Adományok közt vonósugár is van, gondolta Geordi. Talán még fézer is?

  - Ez itt a legrégebbi űrállomások közül való - mondta Shar-Tel körbemutatva. - Na szóval, miután a többieket maga köré gyűjtötte, követelni kezdte, hogy építsék meg az úgynevezett „Békeőrök Világát". Ezt csak a sok űrbéli kolónia első tagjának szánták, „ugródeszkának a csillagok felé", ahogy a fivérem nevezte, ezért egy csomó ember, aki még nem látott keresztül rajta, sokféle okból támogatta a tervet, legalábbis, amikor az egész elkezdődött. Az építkezés folyamán világunk valamennyi államának teljes űrkompflottáját igénybe vették, és valahogyan felépítették ezt az űrszigetet. De azután, éppen amikor befejezték a munkát, valaki egy pokolgépet helyezett el - hagyományos bombát, nem nukleárisát, hiszen szemmel láthatóan az az egyetlen, amit az „Adományok" képesek felfedezni - az egyik űrkompban, és megpróbálta felrobbantani a fivéremet, az egész világával együtt.

  Így aztán ő robbantotta fel a kompokat, az utolsó szálig, és azóta senki sem hagyhatta el a bolygó felszínét. Nem is próbálta meg senki az elmúlt húsz évben. Öcsém pedig átszállította az összes Békeőrt az űrállomásokról az újonnan felépített világba, és azóta is ott élnek. Az öt-tízezer ember számára helyet biztosító hengert azonban csak alig ezren lakják, beleértve a másod- és harmadgeneráció tagjait, akik már ott születtek és nevelkedtek. Egy darabig próbált más Békeőröket is felhozni, de addigra már nagyon kevesen maradtak a bolygón olyanok, akik annak vallották magukat. És amióta egyszer a lentiek szabotőröket sóztak a nyakába, az öcsém abbahagyta az utánpótlás toborzását.

  Mára a felszínen élők közül bárki boldogan elmetszené az összes űrlakó torkát, ha elérhetnék őket. A különböző nemzetek mostanában még gyakrabban harcolnak egymással, mint azelőtt. És ha a dolgok a jövőben is így folytatódnak, az egész fajunkat stagnálásra ítéli. Soha senki nem hagyhatja el a bolygó felszínét. Láthatják, miért veszem időnként majdnem komolyan a „megszállottság" elméletét. Ha azok, akik itt hagyták a Tárházat, csak annyit akartak, hogy saját planétánkon foglyok legyünk, aligha találhattak volna hathatósabb módszert, mint amit a testvérem csinál ötven éve. Legfeljebb az lehetett volna sikeresebb, ha fegyvereikkel visszabombázták volna a kőkorszakba a civilizációnkat.

  - És mi van az önök csoportjával? - kérdezte Geordi, amikor Shar-Tel elhallgatott. - Hogyan illenek a képbe?   Az öccse azt mondta, hogy ön szabad akaratából csatlakozott.

  Shar-Tel felsóhajtott.

  - Igen, a terv felénél, de csak abban a reményben, hogy sikerül jobb belátásra bírnom, vagy legalábbis megakadályoznom a valóságtól való további elrugaszkodását. Mondanom sem kell, kegyetlenül melléfogtam. Ami a „csoportomat" illeti, ez néhány tucatnyi másod- és harmadgenerációs Békeőrből áll. Biztatásomra egyre többen tesznek fel kérdéseket, és jönnek rá, hogy függetlenül attól, amit az öcsém tett ötven éve, a dolgok azóta csúnyán összezavarodtak. Most mind egységesen gondolkodunk - mi,  itt fent, és azok, ott lent, a bolygón. Arra vágyunk, hogy békét hozzunk a világnak. Olyan békét, amelyet nem egy idegen technológia és egy megszállott őrült kényszerít ránk. Olyat, ami a fanatikus nacionalizmus és militarizmus megszűntéből következik. Egy fejlődésből, amely túlvezet elménk gyászos törzsi indíttatásain.

  - Az alapján, amit elmondott, az embereknek jó oka lenne rá, hogy megöljék a testvérét, de velünk miért akartak végezni?

  - Mint mondtam, ezernél kevesebben élnek itt, de közöttük is éppen olyan sok eltérő jellem akad, mint lent, a bolygón. Van például néhány ember, aki állandó félelemben él, hogy az „Építők" egyszer visszatérnek, és megbüntetnek minket, amién betörtünk a tulajdonukba. Nem csodálkoznék, ha az önök merénylője is egy ilyen valaki lenne. Talán elhatározta, először lő, és csak azután kérdez. No és persze ott van Kel-Nar, akit csak egyetlen dolog érdekel: hogy az  öcsém   örökösévé   válhasson,   amihez   azonban előbb rá kell beszélnie őt, tanítsa meg neki az Adományok  kezelését.   Nem  tudom  elképzelni,   miért akarná önöket  megölni,  de  bármi  lehetséges.   És akkor még nem beszéltünk a fivérem által „megté-vesztettnek" nevezettekről. Vagyis azokról, akik elkövették azt a hibát, hogy öcsém tudomására hozták, ők  annak  látják,   ami:   paranoiás  diktátornak,   aki ugyan azt állítja megmentette a bolygót, holott a valóságban az elpusztítására tör. Gondolom, egyikük talán megijedhetett, azt hihette, önök még nagyobb hatalmat adnak neki, mint amennyit már eddig is birtokolt.

  - Akkor miért nem ölték még meg a testvérét?

  - Már   többször   megpróbálták,   de   Shar-Lon rendszerint   nagyon   óvatos,   sokkal   óvatosabb, mint amilyen ma volt. Csodálkoztam, amikor hallottam,   hogy   elhagyja   magánlakosztályát,   és személyesen kísérgeti önöket. Normális esetben, eltekintve a képernyőkön át tartott beszédeitől, meglehetősen ritkán lehet látni. Gyanítom, hogy érkezésük erősen feldúlhatta - különösen ha meggyőzték arról, hogy valóban önök az „Építők". Már negyven éve várja az önökkel - velük - való talál -kozást, de alighanem retteg is tőle. Annak ellenére, amit a nyilvánosság előtt beszél, mindig meg voltam győződve róla, elméjének egy eldugott szegletében jól tudja, hogy amit a rakéták megsemmisítése után tett, rettenetesen helytelen volt. Ha nem gondoltam volna így - és nem láttam volna esélyt a meggyőzésére - sosem csatlakozom hozzá. Azt hiszem, valahol ő maga is retteg attól, hogy ha az „Építők" visszatérnek, észreveszik majd, milyen nagy tévedések száradnak a lelkén. Most tehát, miután önök felbukkantak, és megszemélyesítették az „Építőket"...

  - Csakhogy  mi   azt   mondtuk   neki,   nagyszerű munkát végzett - szólt közbe Geordi. - Bár, ha jobban  belegondolok,   a feljebbvalóink jóváhagyását nem garantáltuk. Azt is mondtuk, hogy kimondottan azt jöttünk ellenőrizni, miként használja fel az Adományokat.   De  önnek valószínűleg  igaza van Shar-Lon  kétségeit  illetően.   Ez  legalább  részben megmagyarázná, miért tűnik érzelmileg teljesen felkavartnak attól a pillanattól fogva, mikor először beszéltünk vele.

  Geordi elmondta,  mit figyelt  meg Shar-Lonnal kapcsolatban infravörös érzékelése. Shar-Tel bólintott.

  - Ez úgy hangzik, mintha most közelebb lenne az összeomláshoz, mint valaha, ami még sürgősebbé teszi számomra, hogy beszéljek önökkel. Jóllehet, mivel önök végül is nem az Építők, valószínűleg nem tudnak segíteni.

  - Mi az, amit tőlünk vár? - kérdezte Geordi. Az infravörös spektrum  elárulta,  hogy Shar-Tel kezd meglehetősen feszültté válni.

  Az öregember elfintorodott.

  - Jobb lesz, ha most előrukkolok vele - mondta, újabb szünetet tartva, hogy egy mélyet lélegezhessen. - Képesek-e - hajlandóak-e - lerombolni a Tárházat?

Tizenegyedik fejezet

  - Carpelli! Megvannak? - vágott át Picard hangja a káoszon, miközben az Enterprise folyamatosan ráz-kódott az antianyag-robbanás keltette viharban.

  Egy hosszú pillanatig, miközben elhalványultak a tűrőképességük határáig próbára tett pajzsok, és á hajó visszanyerte egyensúlyát, nem érkezett válasz. Csupán a még mindig működő riadórendszer és hajó fedélzeti berendezései zúgtak, amelyek sokkal erőteljesebben és hatékonyabban reagáltak, mint ahogy arra bármilyen ember képes lett volna.

  Végül, Carpelli zászlósnak a transzporterállomásról érkező válaszát megelőzve, Troi tanácsadónő szólalt meg, elengedve a szék karfáját, amelybe eddig ujjai vájtak.

  - Elmentek.

  Picard feléje fordult.

 - Hogy érti ezt, tanácsadónő?

  - Elmentek - ismételte Troi. - A robbanás előtti pillanatban éreztem, hogy elmennek.

  - Elmentek? Úgy érti, meghaltak? Deanna megrázta a fejét.

  - Nem tudom, de nem hiszem. Volt még valami. Valami, a robbanás után. Nem vagyok biztos benne -a legénység érzelmei csaknem teljesen elvakítottak -de azt hiszem, Riker parancsnokot érzékeltem.

  -Azért csak felismerné, ha...

  - Felismerném, és fel is ismenem, de valahogy más volt a kapcsolat, valami torzította... - Megrázta a fejét.

  - Nem tudom ennél jobban jellemezni, kapitány.

  - De úgy érzi, a robbanás után még életben voltak?

  - Igen.

  - Carpelli zászlós! - csattant fel Picard, elfordulva a tanácsadónőtől. - Válaszoljon!

  - Sajnálom,  uram  - jött végül Carpelli  tompa hangja. - Nem tudtam rájuk állni, miután azokra az új koordinátákra transzportálták őket. Egyszerűen nem volt idő. Az interferencia...

  - Worf hadnagy - szakította félbe a zászlóst Picard. - Ön megtalálta őket az érzékelőkkel. Mi történt? Továbbították őket a robbanás előtt?

  - Most nézem át az adatokat, uram - mondta Worf a kutatótiszti pult fölé hajolva. - Nem lehetünk biztosak a dologban. Az életjeleik, úgy tűnik, a robbanás előtt körülbelül fél másodperccel eltűntek, de ha még mindig úton voltak, amikor a transzporter megsemmisült...

  - Tudom, hadnagy. Akkor lehet, hogy elküldték őket,- de nem érkeztek meg.

  Picard nem tudta elfojtani borzongását.

  - Így van, uram. - dörmögte Worf. - Ennek fennáll a lehetősége.

  - De  az  is  lehet,  hogy sikeresen  megérkeztek ugyanarra a helyre, ahová LaForge hadnagy és Data parancsnokhelyettes. Van valami az érzékelőink hatósugarán belül?

  - Semmi olyan, uram, ami ne lett volna már eddig is, kivéve a felrobbant hajóból származó energiát és roncsokat.

  - Jól van. - Picard hirtelen a taktikai pulthoz fordult. - Brindle hadnagy, próbálja meg elérni őket a szubtér-rádióikon keresztül!

  - Már próbálom, uram, de eddig nem jött válasz.

  - Folytassa tovább! Milyen hatósugárban...?

  - Lehetetlen   pontosan   megmondani   uram. A szubtér nem homogén jellegénél fogva...

  - Akkor tippeljen, Mr. Brindle! - csattant fel Picard.

  - Legkevesebb száz parszek, uram, valószínűleg a többszöröse is, a helyi szubtér szerkezetétől függően.

  - Köszönöm, Mr. Brindle - mondta Picard, és gyorsan a navigációs konzol felé fordult. - Gawelski zászlós, készítsen útvonalat, amely öt parszeken belül minden csillagrendszerbe elvisz bennünket a lehető legrövidebb idő alatt! Újabb kutatásba kezdünk. Addig folytatjuk, amíg meg nem találjuk őket, vagy kapcsolatba nem lépünk velük a szubtéren keresztül.

  - Értettem, uram, máris tervezem az útvonalat.

  - Troi tanácsadónő, ha bármit érzékel még, bármit a világon, ami kapcsolatban lehet Riker parancsnokkal - vagy Yar hadnaggyal -, nem számít, bármilyen ködös, bizonytalan vagy torz, azonnal jelentse nekem! Értette?

  - Értettem, kapitány.

  - Útvonal megtervezve és betáplálva, uram - jelentette Gawelski.

  - Akkor induljuk! Maximális meghajtást! És elkezdődött a kutatás.

  - Nem vagyok a maga „Imzadija", Riker parancsnok!

  Tasha Yar hangjában, amelyet letompított a sugárzásvédő öltözék sisakja, némi zavar és felháborodás keveréke érződött.

  Riker pislogva összeszorította a száját, amikor rájött, hogy akaratlanul is hangosabbra sikeredhetett önkéntelen suttogása abban a pár első, zavaros pillanatban, mint azt gondolta volna.

  Nagy nehezen leküzdötte maradék hányingerét és szédülését, és összeszedve magát szemügyre vette a környezetét, amelyben még mindig súlytalanul lebegtek mindketten. Ahová Yarral kerültek, az egy... Mi lehetett? Talán egy másik hajóroncs? Gyakorlatilag semmi sem volt a helyiségben, kivéve egy hatalmas légzsilipet, egy leginkább hibernációs kamrához hasonló valamit, ami derékig érő talapzaton helyezkedett el, valamint egy képernyőt, mely elfoglalta az egyik fal felső felét, és egy kényelmetlennek látszó széket, ott, ahol szemlátomást a padlónak kellett lennie.

  Észrevette, hogy Yar leveszi a sisakját, majd egyik kezében trikorderrel, a másikban pedig fézerrel, elszántan végigpásztázza a helyiséget.

  - Elnézést - kezdte Riker, miközben ő is levette sisakját,   de Tasha hirtelen csendre intette.

  Szótlanul a hibernációs fülke felé mutatott, az első tiszt pedig a saját trikorderére pillantott. Egy humanoid élőlény bújt meg közvetlenül az emelvény mögött.

  Riker bólintott, felemelte fézerpisztolyát, és a két tiszt lassan távolodni kezdett egymástól, hogy olyan pozíciót vegyenek fel, ahonnan két különböző irányból beláthatnak a hibernációs kamra mögé.

Azonban még mielőtt egy méternél tovább juthattak volna, hirtelen felállt és előlépett egy ragyogó sárga egyenruhát viselő öregember, üres tenyerét kitárva eltartotta magától a kezét.

  Azután idegesen, de határozottan elkezdett beszélni. Egy percen belül a fordítóberendezés elegendő információhoz jutott, hogy megkezdhesse munkáját.

  - Hol van az a két ember, akik korábban itt voltak? - szakította félbe Yar élesen, nem véve tudomást az öregember részben lefordított szavairól.

  Az öreg már eddig is idegesnek látszott, de Tasha hangját meghallva úgy tűnt, mindjárt elájul.

  - Nem tudom! Esküszöm! - mondta. - A kérésükre éppen vissza akartam hozni őket ide, az önök Tárházába, hogy megtehessék előzetes jelentésüket, amikor megtámadtak bennünket!

  - Megtámadták? - Yar fenyegetően megmozdította fézerét. - Mi történt velük?

  Az öregember összerezzent.

  - Csak feltételezem, hogy elfogták őket, de...

  - Elfogták? Kicsoda? Miért?

  -Az ellenségeim... az önök ellenségei!

  - Nekünk itt nincsenek ellenségeink! - csattant fel Yar, fenyegetően feljebb emelve fézerét. - Legalábbis nem voltak, amíg a társainkat meg nem támadták és el nem rabolták! Magyarázatot kérek!

  Az öregember, aki Shar-Lonnak nevezte magát, remegve tett eleget a parancsnak. Használta a képernyőt is, hogy megmutassa nekik a bolygót és az űrvárost. Yar türelmetlenül ráripakodott, valahányszor az öregember beszédstílusa kezdett szónoklásba fordulni, és pár perc múlva már volt valami fogalmuk a helyzetről. Egyelőre nem mondtak semmit, amivel cáfolták volna Data és LaForge rögtönzött történetét. Yar agresszív, számonkérő viselkedése valójában még alá is támasztotta a mesét, főleg a háttérben várakozó, „türelmetlen feljebbvalókról" szóló részét.

  - Mielőtt a lövedékek teljesen elkábítottak volna - fejezte be Shar-Lon -, még sikerült mentálisan aktiválnom az önök Adományainak azt a részét, amely képes volt engem azonnal visszajuttatni a Tárházba. Csak pár pillanattal az önök érkezése előtt nyertem vissza az eszméletemet. Borzasztóan bánom, hogy nem tudtam a társaikat is biztonságban magammal hozni.

  - Yar hadnagy - szólt Riker a nő fordítóberendezésére mutatva, miközben kikapcsolta a sajátját.

  Tasha gyorsan követte a parancsnok példáját.

  - A trikorder valószínűleg meg tudná határozni a kommunikátoraik helyzetét, ha a hatósugarán belül vannak - mondta.

  - Akkor próbálja meg, hadnagy! - utasította Riker, miközben elővette szubtéri rádióját. - Amíg azt csinálja, én kapcsolatba lépek az Enterprise-zal. Remélem, tudják fogni a jeleinket.

  - Igenis, uram - nyugtázta Yar röviden, és elvégezte trikorderén a szükséges állításokat.

  Miközben ezzel foglalatoskodott, Riker bekapcsolta a rádiót, és beállította arra a frekvenciára, amelyen az Enterprise-t hívhatták.

  - Enterprise, itt Riker parancsnok. Válasz nem érkezett.

  - Hadnagy - mondta Riker a negyedik sikertelen próbálkozás után -, tegyen egy kísérletet az ön rádiójával!

  Tasha szó nélkül eltette trikorderét, majd elővette, és bekapcsolta a berendezést.

  Ő sem járt azonban szerencsével.

  Miközben homlokát ráncolva másodszor, majd harmadszor is próbát tett, Riker fogta a trikorderét, átállított néhány gombot, és mozgatni kezdte először a saját, aztán Yar rádiója előtt.

  Tasha felkapta a fejét.

  - Mi az?

  Riker úgy fordította a trikordert, hogy a nő is láthassa a kijelzőket, és megrázta a fejét.

  - Mindkettő süket - mondta. - Az összes szubtéri áramkör kiégett. El vagyunk vágva az Enterprise-tól, akárcsak Data és LaForge.

  - Lerombolni  a  Tárházat?  - ráncolta  a  homlokát Geordi, és Shar-Telre meredt.

  - Látták a testvéremet. Tudják, mit csinált - mondta Shar-Tel. - Hogy hogyan hatott rá az Építők technológiája. - Könyörgően nézett Geordira. - Segítsenek megóvni a világunkat! - kérte.

  Geordi a fejét csóválta. Ösztönei - és a férfi által kibocsátott infravörös jelek - azt súgták neki, hogy Shar-Tel az igazat mondja. De mennyire lehetett teljes ez az igazság? Shar-Lon is igazat beszélt, ahogy látta, mégis iszonyúan hiányos és teljesen félrevezető módon.

  Geordi elkomorodott.

  - Megértem az álláspontját. De biztos benne, hogy le akarja rombolni a Tárházat? Rengeteg hasznos információt rejt. Ha el tudná venni az öccsétől, és a saját ellenőrzése alá vonná, küldhetné tudósokat is oda.

Shar-Tel megrázta a fejét.

  - Ha el lehetne venni az öcsémtől, már régen megtette volna Kel-Nar,  a helyettese, és az még tovább rontott volna a helyzeten.

  - Úgy tűnik, nem nagy csodálója ennek a Kel-Narnak.

  - Az öcsémnek legalább van lelkiismerete. Majdnem biztos vagyok benne, Kel-Nar volt az, aki megpróbált engem megölni tíz évvel ezelőtt, mivel úgy gondolta, esetleg túlzott befolyásra tehetek szert az öcsém felett. Egy robbanószerkezetet helyezett el abban az űrkompban, amelyről úgy tudta, használni   fogom,   amikor  végül  elfogadtam   fivérem meghívását, hogy belülről is megnézzem a Tárházat. De a bomba csütörtököt mondott, én pedig megtaláltam. Arra is rájöttem végül, milyen kegyetlen - és meggyőző - is tud lenni valójában Kel-Nar, és hogy nincs esélyem se meggyőzni az öcsémet az igazságról. Biztosra veszem, Kel-Nar már legalább féltucatnyi embert megölt. Bárkit elpusztít, aki az útjában áll.

  - Ezért aztán úgy határozott, inkább meghagyja őt abban a tudatban, hogy sikerült megszabadulnia öntől?

  - Tudtam, a fivérem nem hinné el, amit Kel-Narról mondok, és azt is tudtam, Kel-Nar újra megpróbálna elkapni engem. Csak úgy maradhattam életben, ha elhitettem vele, hogy már az első kísérlete sikerrel járt. Addigra már elég barátra tettem szert, akik hozzám hasonlóan látták a dolgokat, és ők készek voltak elrejteni engem.

  - Nem fél, hogy elmondjuk az öccsének mindezt, amikor visszatérünk?

  Shar-Tel vállat vont.

  - Ha elmondják, hát elmondják. Miután hallották őt, és hallottak engem, feltételezem, hogy...

  - Geordi - szólt közbe Data hirtelen -, egy élőlény közeledik,   ugyanazt   az  útvonalat  látszik  követni, amelyen mi jöttünk, és mindjárt ideér.

  - Vár valakit, Shar-Tel? - kérdezte Geordi.

  - Senkit - válaszolta az öregember, és aggódva ráncolta a homlokát. - Adott önöknek valamit az öcsém? Amit nyomkövetésre használhatna?

  - Nem tudok ilyesmiről - mondta Geordi, de Data egy másodperc múlva már elvégzett néhány gyors állítást a trikorderén, és először magát, majd Geordit pásztázta végig vele.

  Aranyló szeme kissé összeszűkült. Előrehajolt, és Geordi egyenruhájának hátáról letépett egy kicsiny, alig fél centiméter átmérőjű tárgyat.

  - Ez egy igen alacsony energiaszinten modulált elektromágneses jelzést ad ki - mondta. - A minta alapján gyanítom, hogy továbbítja a szavainkat annak a valakinek, aki...

  Shar-Tel hangosan szitkozódva elragadta Datától a kis lemezt. Letette a padlóra, aztán az ajtó mellett két fogantyút megragadva a sarkával erőteljesen lesújtott rá.

  Ahogy a szerkezet szétlapult, Geordinak hirtelen eszébe jutott valami. Amikor a három értük küldött őrrel együtt először beléptek a Tárház légzsilipjébe, a sötétben - közvetlenül azelőtt, hogy a másik fegyvert rántott volna - az egyik férfi beleütközött. Akkor azt gondolta, egyszerűen megszédült vagy elvesztette a tájékozódó képességét a koromfeketeség és a súlytalanság miatt, de most már világossá vált számára, hogy egészen másról volt szó.

  - A külső légzsilip... - kezdte Geordi, de ahogy szavai elhangzottak, máris meghallotta a kiáramló levegő sziszegését.

  Shar-Tel korát meghazudtolva fürgén és szakszerűen rugaszkodott el a súlytalanságban. Geordi és Data előtt éne el a légzsilipet, de már elkésett, hogy megakadályozza a levegő kiürítését. Ha a folyamat egyszer elkezdődött, automatikusan folytatódott egész a befejezésig. Bárki is van odakint, egy percen belül a légzsilipen belül lesz.

  - Ki az? - kérdezte Geordi. Shar-Tel elkomorodott.

  - Valaki, aki Kel-Narnak dolgozik. Esetleg ő személyesen. Most, hogy értesült róla, be akarja fejezni a félbemaradt munkát.

  Geordi és Data előhúzták lézereiket, majd hátraléptek, és csizmájukat a fém padlóhoz tapasztották. Data, másik kezében még mindig a trikordert tartva, a kijelző képernyőt tanulmányozta, miközben várakoztak.

  A légzsilipből azonban nem hangzott fel a visszatérő levegő sziszegése.

  - A belső ajtó túlsó oldalán egy elektromos szerkezetet helyeznek el - mondta Data, és felnézett a trikorderéről. - Egyfajta időzített szerkezetnek tűnik. - Majd kis szünet múlva folytatta: - Az élőlény távozóban van.

  A külső ajtót azonban nem csukták be. A csattanás, amit hallaniuk kellett volna a légzsilip fémfelületén keresztül, elmaradt. Amikor pedig Shar-Tel megpróbálta feltölteni a kamrát levegővel, a műszerek nem reagáltak. A külső ajtó még mindig nyitva volt.

  - Bomba! - mondta Shar-Tel. - Ehhez van az időzítő készülék. Kel-Nar fel akar robbantani bennünket, ahogy engem is megpróbált tíz évvel ezelőtt!

  - Kiégtek? - Yar mérgesen meredt az engedetlen adó-vevőkre. - Az Enterprise-on még tökéletes rendben működtek. Mindkettőt személyesen ellenőriztem, uram.

  - Nem kételkedem benne, hogy megtette, hadnagy - mondta Riker -, de most süketek. Valószínűleg a transzponálás alatt égtek ki. Argyle főgépész figyelmeztetett bennünket, hogy a transzporter minden bizonnyal a szubtéren, nem pedig normális téren át működik.

  És sajnos, igaza volt, gondolta Yar komoran. A távolság, amelyet megtettek, ezt kétségkívül bizonyítja. Egy ilyen transzporter energiái szükségszerűen sokkal nagyobbak annál, amit egy adó-vevő normális esetben kibír. Már puszta jelenlétük is túlterhelhette az áramköröket, ahogy egy közeli villámcsapás is túlterhelne és kiégetne egy régimódi elektromos berendezést.

  El voltak vágva az Enterprise-tól.

  Tasha megrázta a fejét. Agyán átcikázott a gondolat, hogy ez nem lehet igaz, hogy ilyen egyszerűen nem történhet meg egy föderációs csillaghajó legénységével.

  Persze azonnal megértette az ilyesféle tépelődés teljes haszontalanságát is. Bármennyire kívánta néha, hogy a Föderáció és tisztjei tévedhetetlenek legyenek, tudta, ez egyszerűen nem lehetséges.

  Egyetlen szervezet vagy ember sem képes minden lehetőségre felkészülni. Megestek tévedések, vagy, ahogy például most, tökéletesen előre nem látható dolgok - olyasmik, amikkel a Föderáció még soha nem szembesült - is meghiúsíthattak egy egyébként hibátlan tervet.

  Miután mindezt végiggondolta, folytatta vizsgálódását a trikorderrel. És most majdnem azonnal sikerrel járt. Fürgén nyomogatta a gombokat, és arra a megállapításra jutott, hogy Data parancsnokhelyettes és LaForge hadnagy - vagy akik most az ő kommunikátoraikat viselik - egy harmadik humanoid élőlény társaságában vannak. Aztán hasonló élőlények százai jelentek meg henger alakban szétszóródva. Az űrváros lesz az, amit Shar-Lon mutatott, vonta le a következtetést.

  - Megvannak, parancsnok - mondta, a trikorder képernyőjét tanulmányozva.

  - Kiváló, hadnagy.

  Riker bekapcsolta fordítóberendezését, és megvizsgálta a nő trikorderének képernyőjét és billentyűit.

  - Shar-Lon - kezdte, és az öregemberhez fordult, aki gyakorlatilag mozdulatlanul állt azóta, hogy a fordítógépeket kikapcsolták.

  A férfi összerezzent nevének hallatára, de nem szólt semmit, csak bűnbánó arckifejezéssel Rikerre nézett.

  - Mutassa meg újra a űrvárost, a Békeőrök Világát! - mondta Riker, a képernyő felé intve.

  Shar-Lon kurtán bólintott, majd elfordult, és sietve visszahelyezte fejére a sisakot. Pár másodperc múlva újra feltűnt az űrváros.

  - Ott - mondta Yar, ujjával körberajzolva az erőmű  környékét az egy kilométer átmérőjű tükör fókuszában. - Meg tudná mutatni nekünk azt a területet részletesebben?

  Shar-Lon szótlanul tett eleget a parancsnak, és a képernyőt betöltötte az erőmű, a számos, leginkább szétszedett műholdaknak látszó objektum és a kész űrállomások felnagyított képe.

  - Valahol itt vannak, parancsnok, egy harmadik hu-manoid élőlénnyel, valószínűleg az emberrablók egyikével. Ebből a távolságból, és a többi, az űrvárosban tartózkodó ember pontos helyzetmeghatározása nélkül lehetetlen kiszűrni a mieinket.

  - Shar-Lon - mondta Riker -, jelent valamit önnek ez a hely? Tudja, hogy az emberrablók mién vinnék az embereinket éppen erre a helyre?

  Az öregember vadul megrázta a fejét.

  - Semmit sem értek!

  - Meg tudja mutatni ez a szerkezet – Yar a képernyő felé intett - az épületek belsejét?

  - Nem, ahogy azt önök is tudják...

  Hirtelen robbanás töltötte meg a képernyőt hangtalanul.

  Yar gyomrát egyszeriben hihetetlen félelem rántotta görcsbe - nem maga, hanem a társai miatt.

Tizenkettedik fejezet

  - Van itt bent űrruha? - kérdezte Geordi hirtelen, miközben fézerét maximális intenzitásra és minimális szórásra állította.

  Shar-Tel megrázta a fejét.

  - Egy van, a légzsilipben, ha egyáltalán itt hagyták. -A fenébe! Bennünket  megvéd  a személyi  pajzsunk, ha átvágjuk az ajtót, de ön...

  - Át tudják vágni a tömör acélt? Ilyen gyorsan?

  -  Valószínűleg igen - mondta Geordi, - de a légüres tér...

  - Akkor meneküljenek! - mondta Shar-Tel habozás nélkül. - Nincs értelme, hogy mindannyian meghaljunk, ha ketten megmenekülhetnek.

  Geordi az öregemberre nézett, torkában gombócot érzett. Shar-Tel ezúttal is hátborzongatóan emlékeztette Picard kapitányra, és a gondolat, hogy hagyja meghalni...

  - Geordi - szólalt meg hirtelen Data, - azt hiszem, van egy megoldás.

  Miközben beszélt, övéről leoldotta a személyi pajzs generátorát, és Shar-Tel felé nyújtotta.

  - Én jóval tovább képes vagyok életben maradni és működni vákuumban, mint egy ember, valószínűleg elég sokáig, hogy elérjem az űrváros légzsilipjét.

  Az öregember kérdőn Geordira nézett.

  - Igaz ez?

  Geordi bólintott, mérges volt, amiért neki ez nem jutott eszébe.

  - Igen. Vegye fel!

  Geordi bekapcsolta saját pajzsát, majd a légzsiliphez fordult. A trikorderrel meghatározta az elektronikus időzített szerkezet helyzetét. Majdnem az ajtó közepén volt. Háta mögött Data közben megmutatta Shar-Telnek, hogyan kell aktiválni a személyi pajzsot.

  - De ön... - kezdett újra tiltakozni az öreg.

  - Majdnem biztosan életben maradok, komolyabb károsodás nélkül - erősítette meg újra Data. - A testem nem teljesen organikus, úgy, ahogy az öné vagy Geordié.        Ezért         azután        szélsőségesebb körülményeket képes elviselni, hosszabb ideig.

  - De ha az űrruha még mindig a légzsilipben van, amikor kijutunk, Data - mondta Geordi -, vedd fel! Nincs értelme, hogy többet kockáztass a kelleténél.

  - Hát persze, Geordi - bólintott Data, majd hátralépett, miközben Shar-Tel körül felragyogott a személyi pajzs aurája.

  - Azt mondja, hogy ez megvéd, akárcsak a saját űr-ruhám? - kérdezte kételkedve az öregember, akinek az energiaburok enyhén eltompította a hangját.

  - Talán még jobban is, legalábbis rövid távon -nyugtatta meg Data, majd csatlakozott Geordihoz, aki a légzsilip ajtajánál állt.

  A hadnagy VIZOR-jával meghatározta a zárak helyét, megmutatta az egyiket Dalának, saját fézerét pedig egy másikra emelte. Fegyverüket harminc centiméteren belül tartva az ajtó lapjától megnyomták a tüzelőgombot.

  Előbb fél, majd egy teljes percen át csak a lézersugarak sistergő ropogása hallatszott, ahogy vágták a fémet. Azután hirtelen sziszegve távozni kezdett a levegő.

  A fézersugarak azonban tovább izzottak, és mire teljesen átvágták a zárat, már bent is ugyanolyan vákuum uralkodott, mint kint.

  Data, arcának enyhe puffadtságától eltekintve szemmel láthatóan sértetlenül, megragadta az ajtót, és hátborzongató csendben berántotta.

  Geordi megbökte az android karját, és erőteljesen a nyitott, légzsilipben még mindig ott függő űrruha felé mutatott. Miközben Data átlebegett az ajtón, Geordi a figyelmét az időzítő szerkezetre és a bombára irányította. Nem vett tudomást az időzítő kicsi ablakán villogó érthetetlen kék-zöld szimbólumokról, hanem sietve megkereste az elektromos impulzusokat a lepényforma robbanóanyag felé vivő drótokat, amelyek működésbe hozzák majd a bombát, ha lejár az idő. Azonban mielőtt elszakíthatta volna a vezetékeket, Shar-Tel mellette termett, és megragadta a karját.

  - Mi az? - kérdezte Geordi zavartan, az egymáshoz érő személyi pajzsok ideiglenes összeköttetésén át kissé magasnak tűnő hangon.

  Shar-Tel a villódzó jelekre mutatott, és így szólt:

- Még majdnem tíz percünk van. Ez bőven elég lesz ahhoz, hogy elérjük a légzsilipet, és...

  - Hagyja, hogy felrobbanjon?

  - Biztonságosabb lehet, ha az, aki idetette, azt hiszi, a terve sikerült.

  Geordi körbepillantott a feldúlt helyiségben.

  - Mi lesz a holmijával? Mindene megsemmisül...

  - Semmim sincs itt. Ez csak egy találkozóhely, nem lakás.

  -Akkor hol...?

  - Odaviszem önöket. Hacsak nem társalgunk itt addig, míg valóban felrobbanunk.

  Shar-Tel levette Geordi karjáról a kezét, véget vetve ezzel a párbeszédnek, és Data felé indult, aki éppen magára öltötte az űrruhát. A hadnagy egy utolsó, nyugtalan pillantást vetett a villogó jelzésekre és a robbanószerkezetre, majd utánuk indult.

  Visszafelé Geordi már sokkal gyorsabban haladt a kábel mentén, mint odafelé, így mindhárman hamarosan bejutottak a légzsilipbe. Data gyorsan levette űrruháját, és felakasztotta a többi közé, amelyek ott sorakoztak. Geordi infravörös látásával észrevette, hogy az egyiket mostanában viselték, az azonban nem állt módjában, hogy megmondja, ki hordta. Később, a tengelyt elérve azután Data elővette trikorderét.

  - Humanoid élőlény messze előttünk - mondta. -Már majdnem elérte a nap felőli kupolát.

  - Ez ő - mondta Geordi. - Hamarosan tanúk szeme láttára szörnyülködheti végig a robbanást. Gyerünk!

  A három férfi éppen utat tört az erőmű csövei és turbinái között, amikor egy hangtalan földrengéshez hasonló rövid, tompa rázkódást éreztek. Csendben néztek vissza, a légzsilip irányába.

  Ekkor váratlanul életre kelt mindkét Enterprise-tiszt kommunikátora.

  - Data  parancsnokhelyettes,   LaForge  hadnagy!   -szólalt meg sürgetően Riker éles baritonja. - Azonnal válaszoljanak!

  - Tudtam, hogy a kapitány nem adja fel! - kiáltotta Geordi az örömtől mámorosan, majd rácsapott jelvénykommunikátorára. - Itt LaForge hadnagy, uram. Data és én...

  - Jól vannak, Geordi? Data? Láttuk a robbanást.

  - Hol vannak? - szólt közbe Yar hadnagy hangja.

  - Data és én visszatértünk az űrvárosba, épp az erőműben járunk - mondta Geordi. - És jól vagyunk... most, hogy önök megérkeztek. De mielőtt felsugároznának. ..

  - Sajnálom, hadnagy - szakította félbe Riker -, de senkit sem tudunk felsugározni. Az Enterprise nincs itt, csak Yar hadnagy és én.

  - Nincs itt? Akkor hogyan...? - Geordi hirtelen elhallgatott. - Az elhagyott hajó - suttogta aztán, miközben előbbi lelkesedését a keserű eszmélés váltotta fel.

  - Önöket is elkapta?

  - El bizony - mondta Riker, majd elmagyarázta, mit kíséreltek meg, és mit hallottak az Enterprise-ról az utolsó másodpercekben, mielőtt befogta volna őket a hajó transzportere. - Nem vagyunk biztosak benne - összegezte Riker -, de azt gyanítjuk, hogy az elhagyott hajó megsemmisült.

  Geordi gyomra összeszorult.

  - Tehát még ha meg tudjuk fordítani a transzporter működését, akkor sem juthatunk vissza.

  - Valószínűleg nem, de ez még nem ok arra, hogy ne próbáljuk meg. Shar-Lon segítségével talán...

  - Találkoztak Shar-Lonnal? Velünk volt, amikor... -      Amikor megtámadták önöket - szakította félbe Riker. - Elmondta, mi történt. Itt van velünk, a... a „Tárházban". Itt találtuk, amikor megérkeztünk. De ki támadta meg önöket? Ők tették oda a robbanószerkezetet is?

  - Nem, az valaki más volt. Nem vagyunk benne biztosak, de... - Geordi hirtelen elhallgatott. - Talán nem lenne rossz ötlet kikapcsolni a fordítóberendezéseket -  mondta, és gyorsan ellenőrizte a kommunikátorát, mert biztos akart lenni abban, hogy az csak a saját hangját közvetíti, nem pedig a tolmácsgépét, vagy Shar-Telét. Data, észrevéve Geordi igyekezetét, ugyanígy tett.

  - Kikapcsoltuk őket, mielőtt hívtuk önöket, hadnagy - mondta Riker. - Abból, amit Shar-Lon mondott nekünk, világossá vált, hogy rájátszottak arra a hitére, miszerint önök az úgynevezett Építők. Legjobbnak láttuk, ha meghagyjuk ebben a tudatban, amíg lehetőségünk nem lesz beszélni önökkel, bizonyos egyeztetések céljából. De éppen arról akart beszélni, hogy ki támadta meg önöket, és miért.

  - Nem volt az támadás, csak... Nevezzük inkább emberrablásnak! Shar-Lon bátyja, Shar-Tel beszélni akart velünk, de az öcs nem tud arról, hogy életben van. Ő azt hiszi...

  - Épp ideje megtudnia - szólt közbe Shar-Tel. - Az események gyorsan peregnek, ezért úgy döntöttem, beszélek vele. Most, hogy önök megérkeztek, szerintem ez mindennél fontosabb. Sosem hallgatott rám, amikor még tudta, hogy élek, sem az embereimre a „halálom" után, de talán önökre hallgat majd, legalábbis addig, amíg az Építőknek hiszi önöket.

  - Logikus az érvelés, parancsnok - mondta Geordi, miután tolmácsolta Shar-Tel szavait -, de még mindig van egy pár dolog, amit el kéne mondanunk Datával, mielőtt Shar-Lont újra bevonjuk a társalgásba.

  - Önök nyilván jobban ismerik az itteni körülményeket, mint Yar hadnagy és jómagam. A belátásukra bízzuk magunkat.

  Geordi elmondta Rikernek és Yarnak, mit tudtak meg Shar-Teltől. Data csak néhányszor szólt közbe, hogy az adatokat pontosítsa.

  - Ő és a csoportja úgy látja, csak egyetlen úton válthatják valóra vágyukat, a világkormány megteremtését. Meg akarják semmisíteni a Tárházat - fejezte be Geordi. - És szeretnék, ha segítenénk nekik ebben.

  Riker elfintorodott.

  - Megértem, miért érez így. Ha pedig valóban nincs más megoldás, akkor az Elsődleges Irányelv megfelelő értelmezésével a segítségünket még meg is tudnám magyarázni. Elvégre az kimondja, hogy a fiatalabb civilizációknak külső beavatkozás nélkül kell bizonyos fejlettségi szintet elérni, márpedig az önök világa az el-múlt ötven évben igen jelentős behatásoknak volt kitéve. Különösen, ha van valamennyi igazság a gyanúban, miszerint Shar-Lon döntéseit valami vagy valaki befolyásolta az idegen hajón. És amennyiben Shar-Tel verziója a helytálló. De mi is fejlettebbek vagyunk ennél a civilizációnál, ezért az Elsődleges Irányelv a mi beavatkozásunkra úgyszintén vonatkozik. Talán a legfőbb feladatunk az, hogy semlegesítsük azokat a problémákat, amelyeket jelenlétünk okozhatott.

  - A vitánk ebben a témában egyelőre kizárólag elméleti jellegű lehet, parancsnok - szólt közbe Data. - Kétlem ugyanis, hogy az Enterprise segítsége nélkül meg tudnánk semmisíteni a hajót. Ha bárki megkísérelné használni fézerét a hajón vagy közvetlen környékén, az illetőt majdnem bizonyosan azonnal elkábítaná a hajó egyik védekező rendszere. Geordi és én már megtapasztaltuk, eléggé hatékonynak látszik.

  - Ha pedig Shar-Tel maga képes lenne megsemmisíteni - tette hozzá a hadnagy -, még mindig fennáll annak a veszélye, hogy elveszítjük az antianyag-mag feletti ellenőrzést, és felrobban az egész. Túl közel van ide az űrváros. Az is megsemmisülne, de legalábbis annyira megrongálódna, hogy minden rajta tartózkodó ember meghalna.

  - Bárhogy is van, a mi elsődleges feladatunk most az, hogy visszataláljunk az Enterprise-ra. Hacsak nincs még valami, amit eddig nem mondtak el, a megoldás megtalálására akkor kecsegtet a legtöbb esély, ha itt, a Tárházban mindannyian együttműködünk.

  - Van néhány dolog, amivel vigyáznunk kell, uram - mondta Geordi. - Először is, a Tárház ötven éve Shar-Lon kezében van, ezért ő többet tud arról, hogy mire képes, és miként lehet használni ezeket a képességeket, mint amire mi rá tudnánk jönni ilyen rövid idő alatt.

  - De ha azt hiszi, mi vagyunk az Építők - vetette közbe Yar -, gyanakodni fog, ha megkérdezzük tőle, hogyan kell működtetni a dolgokat.

  -  Pontosan - vágta rá Geordi. - Annyit tudunk, hogy mindez valahogyan azon a sisakon keresztül működik.

  - Láttuk, ahogy Shar-Lon használta - mondta Yar. -Ha ő képes megtenni, biztosan...

  - Lehet valami trükk, amire nem számítunk - szakította félbe Geordi, felidézve magában, mit művelt a sisak Datával. - Sokkal biztonságosabb lenne, ha el-magyaráztatnánk vele. De igaza van. Ha túl sokat kérdezősködünk, valószínűleg gyanakodni kezd. És ha úgy dönt, nem mi vagyunk az Építők, el sem tudom képzelni, hogyan reagál majd. A bátyjának az a véleménye, hogy Shar-Lon idegileg labilis, és az alapján, amit láttam, egyetértek vele. Megpróbál ugyan uralkodni magán, de mindvégig eléggé feldúltnak tűnt, amikor Data és én vele voltunk. Szemmel láthatóan akkor is irányítani tudja valamiképp a Tárházat, amikor nem viseli azt a sisakot. Másképpen nem tudta volna visszatranszportáltatni magát, amikor eltalálta az a kábító lövedék.

  - Egyszóval azt mondja, hogy vigyáznunk kell vele -összegezte Riker.

  - Nagyon vigyáznunk kell vele. Riker egy pillanatig  hallgatott.

  - Helyes, hadnagy - mondta aztán. - Ide tudnak jönni mindhárman a Tárházba?

  Geordi tétovázott, tekintete végigvándorolt az űrváros hosszában. Miközben beszéltek, továbbhaladtak, és most már jócskán maguk mögött hagyták az erőművet.

  - Shar-Tel, el tudná indítani valamelyik űrkompot, és elvinni minket a Tárházba? - kérdezte.

  - Biztos vagyok benne, hogy van olyan, amihez hozzá tudnék férni.

  - Akkor igyekezzünk! - mondta Geordi, majd Riker-hez szólt: - Jövünk, uram.

  Ettől a ponttól kezdve a mind karcsúbbá váló főtengely átmérője alig érte el a három métert, és a cső teljesen üres volt. A vékony hengerben súlytalanság uralkodott. A falon néhány méterenként kapaszkodókat alakítottak ki. Shar-Tel javaslatára ezen a járaton keresztül mentek.

  - Sokkal gyorsabb, mint gyalogolni - magyarázta Shar-Tel,  miközben  továbbúsztak.   Csupán  minden harmadik-negyedik fogantyúnál érintették meg a falat, majd újra elrugaszkodtak, míg Data geometriailag tökéletesen egyenes vonalban haladt, és csak arra használta a kapaszkodókat, hogy a légellenállás miatti sebességcsökkenést ellensúlyozza. - Attól tartok, nincs vesztegetni való időnk. A testvérem türelmetlen lesz, esetleg egyenesen dühös, különösen, miután az elmúlt percekben nem engedték, hogy megértse, mit beszéltek a kollégáikkal.

  Eltelt egy perc, majd kettő. Geordi növelni kezdte a sebességét, ahogy egyre nagyobb önbizalomra és gyakorlatra tett szert.

  Félúton a hengertest nap felőli vége irányába elérték a tucatnyi hosszabb átlátszó szekció egyikét, amelyeken keresztül minden irányba „lepillanthattak", megnézhették az űrvároson végighúzódó völgyeket. Eddig csupán alig egyméteres szélességű ablakok mellett suhantak el, túl sebesen ahhoz, hogy felfoghassák az eléjük táruló képeket, ám ez a mostani legalább tízszer ekkora volt, és a látvány...

  - Data! Shar-Tel!

  Geordinak a levegőben pörögve sikerült elkapnia egy kapaszkodót az átlátszó rész közepe táján.

  - Mi a baj? - kérdezte Data, és lefékezett. Előtte Shar-Tel megragadott egy másik kapaszkodót, és aggódva nézett vissza.

  - Valami történik odalent - mondta Geordi, figyelmét az űrváros egyik völgyére összpontosítva.

  Látta, amint Shar-Lon „gárdájának" húsz, vagy annál is több, kék egyenruhás tagja hatol be a zárókupolába egy széles, sárgára festett ajtón keresztül. A völgy lakói - egy férfi és egy nő, akik az egyik kert nagyságú szántóföldet művelték meg a henger végétől mintegy százméternyire, fél tucat tizenéves, akik valami röplabdához hasonló játékot játszottak, egy idősebb férfi, aki egy nagy, dísztelen, üzem jellegű épületből jött elő - abbahagyták, amit csináltak, és meglepetten a tengely felé néztek.

  Geordi a homlokát ráncolva bekapcsolta teleszkópos látását. A völgy hirtelen mintha meglódult volna felé, és látta, hogy az egyenruhások mindegyike ugyanazt a primitív, de halálos lőfegyvert viseli, mint azok hárman, akik a Tárházba jöttek a fogadásukra.

  És arrébb, a tengely egyik ajtaja mellett ott állt Shar-Lon helyettese, Kel-Nar, aki vigyorogva figyelte a közvetlenül előtte felfejlődő csapatot, és időnként felpillantott, a másik két völgyre.

  - Shar-Tel - szólt Geordi -, úgy tűnik, Kel-Nar kivezényelte az öccse gárdájának nagy részét, és valamiféle tisztogató akcióra készül. Feltételezem, ez eloszlat minden kétséget azzal kapcsolatban, hogy ő áll a robbantás hátterében. Alighanem ő volt az is, aki lehallgatott minket.

  Shar-Tel elfintorodva visszarugaszkodott az átlátszó szekcióhoz, és pár másodperc múlva már a völgyeket figyelte. Elsápadt, ahogy lenézett, infravörös képe pedig még jobban kifejezte érzelmi állapotát.

  - így igaz - mondta megremegve, miközben elfordult a lenti képtől és továbbindult a tengelyvég felé. - Ez azt is jelenti, hogy még gyorsabban reagált, mint hittem. Most, hogy tudja, életben vagyok - voltam -, és nem csak el akartam pusztítani a Tárházat, de eléggé széles körű támogatottságnak is örvendtem, megpróbálja felkutatni azt helyet, ahol laktam, és azokat az embereket, akik rejtegettek az elmúlt tíz év folyamán. Isten tudja, mit tesz velük, ha - amikor - megtalálja őket.

  - Bántaná őket? - kérdezte Data ártatlanul, miközben Geordival elrugaszkodtak, és Shar-Tel után indultak.

  - Nagyon remélem, hogy tévedek - válaszolta Shar-Tel a válla fölött -, de attól tartok, gyakorlatilag mindenre képes lenne.

  - De az öccse, ő minden bizonnyal képes neki parancsolni - mondta Geordi. - Kapcsolatba léphetnék most, még útközben a Tárházzal, és elmondhatnám Shar-Lon-nal, mit csinál Kel-Nar.

  Shar-Tel újra elflntorodott.

  - Akkor viszont rólam is beszélnie kellene, és az ellenzékről, amely ellenzi, ahogy kezeli a Tárházat. Még ha szemtől szemben lehetnék vele, amikor elmondják... - Megrázta a fejét. - A jelenlegi állapotában nem tudhatjuk, hogy reagálna, még ha hinne is nekünk. A Tárház hatalmával pedig sokkal veszélyesebb lehet, mint Kel-Nar.

  Geordi újabb lendületet vett egy elsuhanó fogantyúnál. Nem tudott egyet nem érteni. Eszébe jutott a folyamatos érzelmi feldúltság, amit Shar-Lonon látott gyakorlatilag egész idő alatt, amíg Data és ő vele voltak.

  Végül eljutottak a henger nap felőli zárókupolájába, és beléptek az ajtón, amely az űrkompok hangárjába vezetett. Mivel itt nem voltak megfelelő kapaszkodók, visszatértek a járáshoz, Shar-Tel pedig végignézett a járműveken.

  -Az - mondta, rámutatva az egyikre, arra, amely a Shar-Lon által használt űrkomp mellett állt. A többitől eltérően ez fel volt szerelve egy olyan szerkezettel, amely lehetővé tette, hogy egy másik hajóhoz kapcsolódjon. -Ha közben nem változtatták meg a kódot...

  Hirtelen kivágódott a hangár egy másik ajtaja, és kék egyenruhás férfiak tódultak be rajta.

Tizenharmadik fejezet

  - Átvizsgáltuk az egész csillagrendszert, uram - jelentette Worf. - Humanoid élőlények a negyedik bolygón, de nincs jele fejlett technológiának. Az összes hold természetesnek látszik.

  - Nincs válasz a szubtéri rádiófrekvencián,  uram, sem az egyéb standard hívófrekvenciákon - közölte a taktikai pultnál álló Brindle hadnagy.

  - Tanácsadónő?

  Picard Troira nézett, de ő csak a fejét rázta.

  - Semmit sem érzékeltem - mondta lágyan. Picard bólintott, és egy rövid pillanatra lehunyta a szemét.

  - Jól van. Mr. Gawelski, irány a következő csillagrendszer, maximális meghajtás!

  Egy pillanatra mindenki megdermedt.  Azután a két egyenruhás szinte egyszerre a fegyvere után kapott.

  Mielőtt azonban befejezhették volna mozdulatukat, Data tüzet nyitott a fézerével. Az egyik fegyvert meg sem érinthette, a másikat pedig éppen csak előhúzta a tulajdonosa, amikor az android második lövése telibe találta, és a pisztoly átszaltózott a levegőn. Geordi amennyire csak tudott kinyújtózott, és elkapta. Data előresietett, és felvette a másikat. Teste megfeszült, ahogy meghajlította a csövét. Shar-Tel szeme kissé elkerekedett a látványtól, de azután halványan elmosolyodott.

  - Nem csoda, hogy az öcsém azt hitte, önök az Építők - mondta, és nézte, ahogy Geordi odadobja Dalának a másik fegyvert is, hogy hasonló kezelésben részesüljön.

  Még egy utolsó pillantást vetettek az eszméletlen egyenruhásokra, és beszálltak az űrkompba.

  Miután maguk mögött hagyták az űrváros légzsilipjét, és kijutottak az űrbe, percek alatt elérték a Tárházat. Noha felülete teljesen simának tűnt, eltekintve az ál-légzsiliptől, Geordi színképelemző látásával felfedezte a foltokat, amelyek akár álcázott fézer- vagy vonósugárvetők is lehettek.

-   Akármi az anyaga azoknak a foltoknak - mondta -, úgy tűnik, valahogyan lefedték őket, és ez az energia legtöbb formája számára átjárhatóvá teszi őket, kivéve az elektromágneses spektrum bizonyos részeit, beleértve mindent az infravöröstől az ultraibolyáig, amelybe -beleesik a legtöbb M-osztályú bolygót lakó élőlény látóspektruma.

  Data számára úgy tűnt, mintha az eredeti elhagyott hajót látná, negyedakkora kivitelben. Kívülről szemlélve nyilvánvaló volt, hogy az a helyiség, ahol Geordi és ő megérkeztek, még a tizedét sem foglalta el a teljes komplexumnak. Az antianyag-magon és az ál-légzsilip szomszédságában futó, enyhe sugárzást kibocsátó transzporteráramkörökön kívül a trikorderek nem sok mindent jeleztek. Nyilvánvalóan erről valamiféle árnyékolás tehetett. Talán az Enterprise érzékelői áthatolhattak volna rajta, a trikorderek azonban erre nem voltak képesek.

  - Megérkeztünk - mondta Geordi, miután megérintette jelvénykommunikátorát -,  épp dokkolni készülünk a külső légzsilipnél.

  - Készen állunk - válaszolt Riker hangja. - Megpróbáltuk felkészíteni Shar-Lont, amennyire tudtuk, anélkül, hogy konkrétumokat közöltünk volna vele, vagy lebuktattuk volna magunkat.

  Geordi arra gondolt, megkérdezi, vajon Shar-Lon át tudná-e transzportálni őket a Tárházba anélkül, hogy át kellene esniük azon a procedúrán, ami a dokkolással és a külső légzsilipbe való bejutással jár, de aztán letett róla. Nem tudhatta, hogyan reagál az öregember arra, amit most mondanak el neki, ezért jobbnak látta, ha az űrkompot rendesen kiköti a Tárházhoz. A legrosszabb esetben, ha Shar-Lon csapdába ejti mindannyiukat, így marad egy esély arra, hogy fézereikkel átvágják az ál-légzsilip két fele közötti falat. Ezáltal legalább igazi zsilippé változtatnák a díszletet. Bár, gondolta egy képzeletbeli grimaszt vágva, ha visszajutnak az űrkompba, és visszatérnek az űrvárosba, azzal sem mennének sokkal többre, figyelembe véve azt, ahogy a dolgok alakulnak.

  Ily módon legalább eggyel több esélyük lesz a menekülésre.

  Végül befejezték a dokkolást, és bejutottak a külső légzsilip sötétjébe.

  Geordi megint érezte a rövidtávú transzporter szorítását, és látta tompa energiáinak fényét.

  A belső légzsilipben, amikor Data kezdte kinyitni az ajtót, Geordi megragadta Shar-Tel karját, és a férfit a sarokba húzta, hogy ne lehessen rögtön meglátni.

  A belső ajtó nyikorogva kitárult.

  Shar-Lon alázatosan állt az egyik sarokban, kissé hintázva a súlytalanságban, arckifejezése alapján szemmel láthatóan megkönnyebbült Geordiék visszatérése láttán. Riker és Yar, az ajtótól néhány méternyire, szemben az üres hibernációs egység emelvényével várakoztak. Még mindig a sugárzásvédő öltözékeket viselték, csuklyáikat hátravetették.

  Geordi ellenállt a késztetésnek, hogy üdvözlésképpen megölelje őket, inkább Shar-Lon felé fordult, közben gondosan tanulmányozta a férfi infravörös képét. Most majdnem normálisnak látszott.

  - Shar-Lon - kezdte óvatosan -, örülök, hogy önnek sem esett baja. Gondolom, az Adományok egyikét használta, így jutott ide ilyen könnyedén.

  - Igen - vágta rá az öreg buzgón. - Mélységesen sajnálom, hogy nem tudtam önöket is ugyanígy idehozni.

  - Bizonyára nem volt rá módja - mondta Geordi. - Kiderült, hogy azok, akik megtámadtak bennünket... Szóval valójában ez nem is volt támadás. Csak beszélni akartak velünk.

  Shar-Lon szeme enyhén elkerekedett.

  -  De a robbanás! Láttam, és a feljebbvalóik azt mondták, hogy majdnem...

  - Sértetlenül elmenekültünk - vágott közbe Geordi -, de a bombát egy másik csoport helyezte el, nem azok, akik beszélni akartak velünk.

  Shar-Lon megmerevedett.

  - Talán tudja, ki a felelős érte? Közölje velem, és olyan keményen megbüntetem, ahogy csak kívánják!

  - Lehet, hogy azt kell tennie - mondta Geordi, Riker kérdő tekintetének és Yar tűnődő homlokráncolásának kereszttüzében. - De először el kell mondanunk valamit. Azok, akik beszélni akartak velünk... - Geordi mélyet lélegezve szünetet tartott. - Szóval a vezetőjük az Adományok jelenlegi felhasználásáról akart velünk beszélni.

  Shar-Lon hirtelen elsápadt, az infravörös tartományban pedig még jobban lehetett látni a reakcióját. Azután ugyanolyan gyorsan, majdhogynem még azelőtt, hogy első megrémülését észre lehetett volna venni, az öregember alakja dacosan kiegyenesedett.

  - Ki ez az úgynevezett „vezető"? - kérdezte. - És miféle képtelenségeket akart önöknek elmondani?

  - Tehát tud erről a társaságról, Shar-Lon?

- Mondtam már, hogy van egy pár megtévesztett egyén, aki ellenem fordult - azok, akik megpróbáltak ártani önöknek, mikor megérkeztek, és akik a saját testvéremet is megölték.

  Mielőtt még Geordi megállíthatta volna, Shar-Tel hirtelen kilépett a légzsilip ajtaja mögül.

  - Nem vagyunk megtévesztettek - mondta Shar-Tel -, és mi nem öltünk meg senkit, sem most, sem korábban, legkevésbé engem! A saját helyettesed, Kel-Nar volt az, aki megpróbált megölni - de nem sikerült neki!

Shar-Lon bénultan állt, mint akit az ájulás környékez. Ha nem lett volna a súlytalanság, bizonyosan megbicsaklik a térde.

  - Shar-Tel? Lehetetlen! Maguk... - Shar-Lon, most már holtsápadtan, hirtelen Riker és Yar felé fordult. -Ez csak egy próba! Tudom, hogy az Adományaik illúziókat is képesek kelteni, és ez is az! De miért? Azt mondták, helyesen használtam fel az Adományaikat...

  - Nem vagyok illúzió - mondta Shar-Tel, és előrelépve megragadta Shar-Lon karját, kényszerítve öccsét, hogy szembenézzen vele. - Éppolyan valóságos vagyok, mint te.

  - Nem! - Shar-Lon Rikernek ütközött, ahogy kirántotta magát bátyja szorításából. - Ők sokkal nagyobb gyakorlattal használják az Adományokat, mint én, így az illúzióikat szilárddá tudják tenni, ennyi az egész!

  Shar-Tel megcsóválta a fejét, majd Geordira és Datára nézett.

  - Mondják meg neki! Mondják meg, hogy valóságos vagyok! Mondják el az igazat arról, amit csinál!

  - Az igazat? - Shar-Lon majdnem üvöltött. - Miféle igazat? Az igazság az, hogy felhasználtam az Adományokat, hogy megmentsem a világunkat az elkerülhetetlen pusztulástól! Ez az igazság!

  - Ez a te igazságod, nem a miénk! És függetlenül attól, hogy mit tettél fél évszázaddal ezelőtt, amit azóta csinálsz, az katasztrofális! Elárultad a...

  - Nem! Nem fogom meghallgatni ezt a hazudozó fantomot! - Shar-Lon könyörgően Geordira emelte a tekintetét. - Ha vizsgáztatni akarnak, hajlandó vagyok alávetni magamat, kívánjanak bármit, csak ezt a kegyetlen káprázatot ne! Megmutattam, mire használtam az Adományaikat! Ha többet is akarnak látni...

  - Ez  nem  szemfényvesztés,   Shar-Lon - mondta Geordi, miközben saját szívében érezte az öregember fájdalmát. - Sajnálom, de a bátyja nem káprázat. Nem ölték meg tíz éve. Megúszta a robbanást, ahogy pár perccel ezelőtt mi is megmenekültünk. És azért van egy kis igazság abban, amit mond. Függetlenül attól, milyen jól használta fel kezdetben az Adományokat...

  - De hát azt mondták...

  -Nem tudtuk, mit csinált velük azóta – folytatta Geordi,  és közben rájött,  hogy rosszul fogalmazta meg mondanivalóját, de most, hogy Shar-Tel ilyen érzelmi töltésű vádaskodással tálalta az egészet, képtelen volt tompítani szavai élén.

  - Akkor elbuktam! Kiválasztattam, és elbuktam! Most pedig nem tehetek mást, mint hogy visszaszolgáltatom az Adományokat, és elhagyom a Tárházat.

  Shar-Lon hirtelen elhallgatott, szemét szorosan lehunyta, és szemöldökét ráncolva koncentrált.

  Egy pillanat múlva a transzporter energiaburka jelent meg körülötte, és a következő másodpercben már el is tűnt.

  A szíve zakatolt, egész teste és szelleme kínba rándult az iszonyú szégyentől, amikor Shar-Lon aktiválta az Adományt - az utolsót, amit még használni fog. Érezte, ahogy az beburkolja, látta a halvány ragyogást, ahogy körülvette, majd elragadta őt. A Tárház - tudta, számára utolsó - képe szertefoszlott a tekintete előtt.

  Hirtelen megragadta a gravitációt helyettesítő erő, amelyik pörögve a saját szobájába, a még mindig zilált ágyra vetette az öregember egyensúlyából kibillent testét. A testet, amely egyébként is elgyengült, és remegett az Építők szavai okozta sokktól.

  Nem tett erőfeszítést, hogy felüljön, vagy egyáltalán megmozduljon.

  A gyomrát mardosó szégyen lassan eloszlott, ürességet hagyva maga után, ez azonban még fájdalmasabb volt.

  Elbukott.

  Kiválasztatott, és elbukott.

  Ott feküdt ágyának gyűrött takaróin, és megpróbált megbirkózni azzal a mindent elsöprő szerencsétlenséggel, amivé az élete hirtelen lett. Elfojtott, és ötven éven át majdnem elfelejtett - vagy egyszerűen a felismerhetetlenségig eltorzított - emlékek töredékei bukkantak fel akaratlanul a tudatában.

  Emlékek az első találkozásáról a Tárházzal, bár inkább csak érzésekről, mintsem eseményekről. Utóbbiak ugyanis sosem halványultak el benne, csak a hozzájuk társuló érzelmek, az indítékok, melyeket utóbb önmagának tulajdonított, a részletek, amikkel az évtizedek alatt egyre jobban kiszínezte kalandját.

  Annak ellenére, amit mindig hangoztatott, amit végül még saját magának is sikerült elhinnie, most visszaemlékezett arra, milyen rémület fogta el attól a pillanattól kezdve, amikor előbukkant a Tárház. De türelmetlensége, lelkesedése, hogy lássa, mi is ez a misztikus objektum valójában, felülkerekedett a félelmén, és cselekvésre ösztönözte. Ám miközben az űrkomptól lassan sodródott a Tárház felé, és végre jutott ideje racionálisan átgondolni, mit is tegyen, visszatért a rettegés, és elsöpörte minden kíváncsiságát.

  Mégsem fordult meg, nem vonult vissza. Az érzelmei addigra már csaknem megbénították, ezért az is átfutott az agyán, hogy talán nem képes visszafordulni. Valami szinte kényszerítette útjának folytatására. Valami magában a Tárházban, gondolta akkor. Azóta persze azt állította, hogy kizárólag azért hatolt be az Építők birodalmába, mert tudatában volt a beteljesülendőknek, méghozzá a Jelenések sugallata jóvoltából.

  Valójában amikor egy erő képtelen módon átragadta a Tárház tömör falán, és bejutott a sivár belső részbe, majdnem elájult a zabolátlan rémülettől.

  Csak akkor érzett újra némi nyugalmat, amikor azon kapta magát, hogy megmagyarázhatatlan indíttatástól vezérelve leveszi űrruhája sisakját, és magára ölti helyette a Tárház csontvázkézszerű, lüktető sisakját. Először kívül-belül bizsergett az egész teste, de ahogy ez lassan alábbhagyott, valahogy a félelem is elmúlt vele együtt.

  Azután elképzelhetetlen módon elkezdett olyan dolgokra is emlékezni, amiket sohasem tudott. A rettegés pedig visszatért.

  Lassan, fájdalmasan, fokról fokra „emlékezni" kezdett, hogyan kell használni az Adományokat. És közben úgy érezte, mintha azok saját testének kiterjesztései lennének, új érzékszervekként és végtagokként.

  Amikor pedig véget ért a dolog, amikor befejeződött első alámerülése az Adományokba, és ismét hatalmába kerítette a látszólagos nyugalom képzete, akkor már tudta: nem csak a képesség, de a felelősség - kötelesség - is az övé lett, hogy az Adományokat a bolygóját a végső pusztulással fenyegető fegyverek megsemmisítésére használja fel.

  Akkor jött rá valójában, mit is jelentettek a Jelenések, nem pedig percekkel vagy órákkal korábban, mikor a világ a szeme előtt vörösbe fordult. Függetlenül attól, mit mondott másoknak éveken keresztül, vagy éppen mit mondott maguknak az Építőknek pár órája, függetlenül attól, amit végül, az idők során maga is elhitt, akkor világosodott meg előtte, hogy ő a Kiválasztott, hogy világának a sorsa az ő kezébe tétetett.

  Nem jutott azonban ideje gondolkodásra, mérlegelni, mit tegyen. Alighogy véget ért a megmerítkezés, már jött is az első rakéta az egyik ellenséges műholdról, hogy lecsapjon rá. Úgy tűnt, mintha maguk az Adományok fedezték volna fel a közeledtét, és hívták volna fel az ő figyelmét a támadó megsemmisítésére.

  És ő megsemmisítette. Kinyúlt azzal a különös, képtelen érzékszervvel, amelyet korábban sohasem birtokolt, még csak el sem képzelhetett, és megkereste a rakéta atomszívét.

  Megkereste, és elpusztította.

  Utána a következőt is.

 Az alatt a kezdeti néhány óra alatt az összes ellene küldött rakétát elpusztította.

  Végül, amikor újra elmerülhetett az Adományokban, már nem csak arra emlékezett, hogyan kell megsemmisíteni a támadókat, de arra is, hogyan találhatja meg és pusztíthatja el a bolygón elrejtett, illetve akörül keringő valamennyi atomtöltetet.

  Amikorra győztesen kikerült a csatából már nem tudta, magától fogott-e a rombolásba, vagy az Építők akarata szerint cselekedett.

 De ez nem is számított.

  Azokkal az Adományokkal megóvta a világát saját lakóitól.

  És immár ötven esztendeje szavatolni is tudja a biztonságot!

  Nem számít, amit a bátyja mondott, nem számít, mit mondtak maguk az Építők, igenis megmentette a világot!

  Hirtelen felült, szégyenérzete fokozatosan daccá sűrűsödött.

  Aztán amikor felegyenesedett, meglátta a szobát, ahol volt.

  Évtizedek óta először, most valóban látta környezetét - a plüss szőnyeget, a szégyentelenül fényűző bútorokat, az értékesebbnél értékesebb festményeket és hologramképeket, és megdöbbent attól a szégyentelen önzéstől, amiről mindez árulkodott.

  Lepillantott, és összerándult egyenruhájának sárga színétől. Most először látta meg, milyen rikító is, milyen ostobán, lealacsonyítóan hívságos.

  Bár ebben a szobában nem lógott egy sem, lelki szemei előtt ott tolongtak saját képmásának százai, talán ezrei, amelyek dagályosan jóindulatú arckifejezéssel bámultak rá vissza ajtókról, falakról és ablakokról, mindenhol a Békeőrök Világában, még embereinek egyenruháiról is.

  Visszaemlékezett, hogyan kezdődött mindez, azokban az eufórikus első napokban. A béke színének „egységesítő szimbolizmusa", saját képmásának „ösztönző szimbolizmusa", annak az embernek - a Béke Őrének - a képmása, aki pár nap leforgása alatt semmivé foszlatta a bolygóméretű önmegsemmisítés fenyegetését.

  Ő pedig - emlékezett most a szégyen újonnan feltörő hullámával - minden egyes pillanatot élvezett. Élvezte a többi Békeőr rajongását és irigykedését, a hatalmat, a tudatot, hogy valamennyiük közül éppen ő a Kiválasztott.

A következő évtizedek folyamán egyszerűen állandósította a helyzetet, gondolkodás nélkül elfogadva azt, míg végül már nem is volt tudatában, mit tesz, nemhogy annak, hogyan és miért kezdődött mindez.

  Nem volt tudatában annak - mostanáig -, hogy az eredményektől függetlenül, tökéletes bolondot csinált magából.

  Ha annyira vak tudott lenni olyan szembetűnő dolgokban, mint a saját képmásának véget nem érő, ostoba mutogatása, kérdezte magában keserűen, vajon mennyire lehetett megbízható az ítélőképessége más, sokkal fontosabb kérdésekben?

  Jogos volt-e az űrkompflotta megsemmisítése? Vagy csak a szeszélyes düh vezette?

  Vajon azért nem engedett föl tudósokat a Tárházba, mert félt, hogy végérvényesen megrongálják az Adományokat? Vagy attól tartott, hogy rájönnek, hogyan működnek a berendezések, kitalálják, hogyan sokszorozhatják meg őket, ezáltal meggyengítve, és végső soron megszüntetve az ő hatalmát?

  Emberbaráti szeretet? Vagy bosszú és paranoia?

  Nem csoda, hogy az Építők elítélték őt.

  De legalább bátran szembe kellett volna néznie velük, elfogadni a büntetést, amit kiszabtak rá. Ez lett volna az utolsó tiszteletreméltó tett, ami megmaradt neki.

  És ő még ezen a vizsgán is megbukott.

  Megfutamodott, kifejezetten gyáván, most pedig nem tehet mást, mint várja, tehetetlenül, az Építők büntetését. Mert nem voltak illúziói, tudta, hogy gyerekes megfutamodásával nem tudja elkerülni azt.

  Hirtelen rájött, még mindig van valami, amit meg kell tennie.

  Mivel saját bukásáért ő volt a felelős, az ő felelőssége most az is, hogy tudassa erről a bukásról a világot - a Békeőrök Világát, amelynek létrejöttét ő szorgalmazta. Neki kell most elmondania a Békeőröknek, hogy mindez nem az ő bukásuk, hanem az övé, egyedül az övé.

  Shar-Lon felemelkedett ágyáról, és életében először megérezte a korát - testének merevségét és gyengeségét. Kinyitotta a liftajtót, elfordítva tekintetét a most már groteszknek ható stilizált arcról, amely a hátsó falról bámult rá. Pár pillanattal később belépett a terembe, ahol a Vének Tanácsa tartotta gyűléseit. Most üresen állt. Ez volt az a helyiség, ahová az Építőket is hozta. Itt üdvözölte őket először, miután a Tárházban már megkapták Ko-Titől az első, gyilkos „Isten hozott"- át. Akkor azt remélte, hogy innen beszélnek majd a világhoz, a Békeőrökhöz, akik egykor a kollégái voltak.

  De most...

  Kényszerítve a kezét, hogy abbahagyja a remegést, megnyomta a gombot, amely összeköttetésbe hozta helyettesével, Kel-Narral.

  Várt, gondolatban megfogalmazta a fájdalmas vallomást, amit tennie kell.

  Azután Kel-Nar hangja szólalt meg recsegőn a hangszóróból, tele sürgetéssel.

  - Shar-Lon! - mondta helyettese, majd mielőtt az öregember megszólalhatott volna, sietve folytatta: -Hol volt eddig? Beszélnünk kell, azonnal! Ezek a teremtmények, akik „Építőknek" hívják magukat, szélhámosok!

  Shar-Lon jó néhány másodpercig bénultan állt, gondolatai őrülten kavarogtak, de azután hirtelen a megkönnyebbülés erőteljes érzése söpört rajta át, miután gondolatban végigkövette az elmúlt hat órát, és rájött, hogy amit Kel-Nar mond, az nyilvánvalóan igaz.

  Valóban szélhámosok voltak!

  Az igazi Építők talán hagyták volna, hogy saját Adományaik elkábítsák őket?

  Nem lettek volna képesek a valódi Építők arra, hogy lejöjjenek a Tárházból a Békeőrök primitív űr-kompjainak igénybevétele nélkül?

  Talán az igazi Építők hagyták volna magukat olyan könnyedén foglyul ejteni, ott, az űrkomphangárban?

  Nem tértek volna-e abban a pillanatban egyszerűen vissza a Tárházba, ahogy azt ő maga, Shar-Lon is tette?

  - Hallott engem,  Shar-Lon? - kiáltotta Kel-Nar, miközben   az   öregember  lassan   ismét  tudatára ébredt a környező világnak. - Szélhámosok!

  - Hallottam - mondta Shar-Lon komoran. Kel-Nar szavai egy csapásra elűzték agyából a szégyen és bukás minden gondolatát.

  - Azonnal terveket kell készítenünk - mondta Kel-Nar sürgetve. - Bizonyára megérti. Fel kell készülnünk arra az esetre, ha még többen jönnének.

  - Nincs mitől tartani - mondta Shar-Lon zordan. - Elbánok velük.

  - Akkor is, beszélnem kell önnel, mielőtt visszatér a Tárházba. Szélhámosok vagy sem, erősebbek nálunk. Megtudtam dolgokat, amiket figyelembe kell vennünk.

  - Milyen dolgokat, Kel-Nar?

  - Olyanokat, amikről csak személyesen beszélhetünk, négyszemközt - mondta Kel-Nar, elszántsággal a hangjában.

  Shar-Lon elfintorodott.

  - Ahogy akarja. A Vének Tanácsának termében vagyok.

  Shar-Lon megszakította a kapcsolatot Kel-Narral, majd megfordult, és elhúzta a függönyöket. A Békeőrök Világának látványa, amely mindig is ihlettel töltötte el, most segített félresöpörni az érzelmi felfordulás utóhatását. Lassanként ismét teljesen ellenőrzése alá vonta gondolatait.

  Aztán komor elégedettséggel koncentrálni kezdett, kizárva ezzel tudatából a folyosón a terem felé dobogó léptek zaját. Újraélesztette kapcsolatát az Adományokkal, és mentális parancsok sorát adta ki, amelyek megszabadítják majd ezektől a szélhámosoktól és gyalázatos vádaskodásuktól.

  Egyszer s mindenkorra.

Tizennegyedik fejezet

  - Shar-Lon! Ne! - kiáltotta Geordi, ahogy felragyogott a transzporter erőtere az öregember körül. - Szükségünk van a segítségére!

  De már késő volt. Shar-Lon eltűnt.

  - Hova lett? - kérdezte Riker élesen. - Shar-Tel, kapcsolatba tud vele lépni? Vissza tudja hozni?

  Shar-Tel a fejét rázta, egy pillanatig semmit sem szólt, csak mélyet lélegzett, mintha összeszedné magát.

  - Remélem, hogy a saját szobájába ment, ahol legalább egy ideig biztonságban lesz - mondta végül. - Nem hiszem, hogy el lehet érni, de nem hoznám vissza, még ha tudnám sem.

  - Hisz ő az egyetlen, aki tudja, hogyan működnek a... - kezdte Riker, de hirtelen elhallgatott, komor arckifejezése most gyanakvóvá változott. - Hacsak maga nem tudja!

Még mielőtt végigmondta volna, Yar fézerpisztolya már az öregemberre irányult.

  - Maradjon távol attól a sisaktól! - parancsolta. Shar-Tel, talán felidézve, hogyan vágta át Geordi és Data fezére a légzsilip acél ajtaját, összerezzent, de szinte azonnal összeszedte magát.

  - Várjanak! A fegyvereik bármilyen használata... Megölhetnek, de egy másodperccel később eszméletlenül esnének össze. Mire magukhoz térnek...

  - Igazat mond, hadnagy - szólt közbe Geordi sietve, és röviden előadta az ő és Data elleni első merénylet történetét. - El tudtam sütni a fézeremet egyszer, kábító fokozaton, de elvesztettem az eszméletem -sőt, még Data is -, mielőtt másodszor tüzelhettem volna. Feltételezem, hogy ez valamiféle automatikus védelmi rendszer.

  - Azt hiszem, szerencséjük volt, hogy nem robbant fel az egész hajó - hördült fel Riker, majd homlokát ráncolva Shar-Tel felé fordult. - Szóval, tudja, hogyan lehet működtetni ezt a berendezést?

  - Nem! Csak az öcsém... Kérem, hadd magyarázzam meg gyorsan! Valamit tennem kell, mielőtt túl késő lesz!

  - Mit? Mit kell tennie?

  - Egy tucatnyi hajó van a bolygó felszínén, állandóan felszállásra készen - mondta Shar-Tel. - Most, hogy az öcsém legalább ideiglenesen nem ellenőrzi a Tárházat, biztonságos lenne számukra a startolás.

  - Milyen hajók ezek? - csattant fel Riker. - Van valami közük a Tárház megsemmisítéséhez?

  Shar-Tel élénken bólogatott.

  - Van, de nem ez most a legsürgősebb oka a mozgósításuknak.

  - Akkor mi?

  - Hogy megállítsuk Kel-Nart és csapatát, amíg még van esélyünk - mondta Shar-Tel, majd sietve felvázolta mindazt, amit ő, Geordi és Data már láttak az űrvá-rosban. - Hozzálátott, hogy átvegye a hatalmat, ez biztos. Hallott mindent, amit az ön embereivel beszéltem, mielőtt megtaláltuk, és megsemmisítettük a lehallgató berendezést. A legfontosabb, hogy ő most kétségtelenül azt gondolja, mindössze egy dolgot kell tennie, ha ellenőrizni akarja az Adományokat: idejönni a Tárházba, és feltenni a sisakot. Mostanáig egyedül az tartotta vissza az öcsém meggyilkolásától, hogy azt hitte, előbb meg kell győznie Shar-Lont az irányítás önkéntes átadásáról.

  - Akkor maga egyenesen az ő kezére adta az öccsét!

  - Csak ha késlekedünk! A hajókat állandó készenlétben tartják, és két órán belül elérhetik a Békeőrök Világát!   Amilyen állapotban  Shar-Lon volt, kétlem, hogy ez alatt az idő alatt kimerészkedik a szobájából. Kel-Nar tudomást sem szerez a jelenlétéről. Azt fogja hinni, még mindig itt van a Tárházban, és arra fog koncentrálni, hogy felkutassa az én követőimet. Mire ezt befejezi, a hajók itt lesznek.

  - De ha nem űzte volna el az öccsét - tiltakozott Riker -, ha ő itt maradt volna, biztosan meggyőzhetjük...

  - Hogy megengedje a hajók felszállását, és hogy sértetlenül ideérjenek? - Shar-Tel a fejét rázta. - Ez is egy lehetőség, de nagyon valószínűtlen. Agyának paranoiás állapotát tekintve alighanem úgy döntött volna, önök nem a valódi Építők, hanem részei annak a cselszövésnek, amely el akarja tőle lopni az Adományokat. Persze talán mindenképpen erre a következtetésre jut majd, ha lesz ideje átgondolni, és megérteni, mi történt. Még a visszatéréssel is megpróbálkozhat, ami még több okot ad rá, hogy siessünk.

  Ne feledjék, az Adományok egy részét a sisak nélkül is képes irányítani. Önök kénytelenek lesznek lelőni, abban a pillanatban, amint feltűnik, ez viszont azt eredményezi, hogy a Tárház mindannyiunkat eszméletlenné tesz. Akkor pedig ő védtelenül marad Kel-Narral szemben, aki egyike azon keveseknek, akiket a Tárház az öcsém külön megerősítése nélkül beenged. Mire magunkhoz térünk - ha Kel-Nar egyáltalán hagyja, hogy magunkhoz térjünk - az Adományok csaknem annyira az irányítása alatt lesznek már, mint az öcsémnek voltak. És az ő kezében...   Shar-Tel a fejét csóválta.

  - Az öcsémtől eltérően Kel-Nart csupán egyetlen dolog érdekli: a hatalom. Eddig két-három közeli szövetségesét kivéve mindenki előtt fenntartotta azt a látszatot, hogy lojális a testvéremhez. Eddig nem tehetett meg mindent, amit akart, de ha megkaparintja az Adományok feletti ellenőrzést, nem fog...

  - Látom, tisztában van a helyzettel - szólt közbe Riker. - De miért engedte meg egyáltalán az öccse, hogy megépítsék azokat a hajókat?

  - Mert nem tud róluk.

  - De ha ötven éve képes volt rá, hogy megtalálja és megsemmisítse az összes rakétát, még a felszínen is...

  - Azok atomlövedékek voltak. Eltekintve attól a lehetőségtől, hogy Shar-Lon mindannyiunkat az orrunknál fogva vezet, és valójában tud a hajókról, az Adományok képességei korlátozottak. Amíg egy lövedék — vagy bármi más — a bolygó felszínén marad - vagy a felszín alatt, esetleg víz alatt -, csak akkor fedezhetik fel, ha nukleáris robbanófejjel illetve atommeghajtással rendelkezik. Azonban ami egyszer elhagyja az atmoszférát, és bolygó körüli pályára ér, azt felfedezik, függetlenül a felépítésétől.

  Riker egy darabig az öregembert tanulmányozta, majd Geordihoz fordult.

  - LaForge hadnagy, mi a véleménye? Az igazat mondja?

  - Nem látok semmit, ami cáfolná, uram. Persze igaz, azt sem tudtam, mire készült Shar-Lonnal kapcsolatban, egészen addig, amikor már túl késő volt.

  - Még ha feltételezzük is, hogy igazat mond - szólalt meg Yar -, mi a helyzet azokkal, akik a hajókon jönnének? - Kék szeme összeszűkült, ahogy Shar-Lon felé fordította tekintetét. - Kik ők? És miért bízik bennük?

Shar-Tel láthatóan meghökkent Yar nyers kérdésétől.

  - Olyan emberek, akikkel csoportunk több, mint húsz  évvel ezelőtt  lépett  kapcsolatba.   Ugyanúgy éreznek, ahogy mi...

  - Hogy lehet biztos benne?

  - Évek óta együtt dolgozunk velük - mondta az öregember. - Céljaink azonosak: működésképtelenné tenni a Tárházat, ha egyáltalán lehetséges, vagy ha nem, megakadályozni, hogy az Adományokat valaha is még egyszer használhassák.

  - És az űrvárosban, vagy ahogy maguk mondják, a „Békeőrök Világában" élő emberek? Mit fognak velük csinálni a szövetségesei?

  - Kel-Nart és a közvetlen környezetében levő két-három embert kivéve, semmit.

  Yar mérgesen csóválta a fejét.

  - Úgy beszél erről, mintha egy játék lenne, Shar-Tel! Ahol mindenki szabályosan játszik - a maga szabályai szerint! Az öccse diktátor, mégpedig erőskezű diktátor. Ötven éve irányítja az egész bolygót. Hogy finoman fejezzem ki magam, az emberek ott lent nem kedvelik sem őt, sem a többi Békeőrt. Miből gondolja, hogy ha egyszer bejutnak a világukba, nem söpörnek el mindenkit?

  Egy hosszú másodpercig csend volt. Shar-Tel hirtelen fáradtnak látszott, de azután kiegyenesedett, és Geordit újra szíven ütötte a Picard-ral való hasonlatosság.

  - Nem - mondta az öregember. - Nem vagyok olyan naiv, hogy ne gondoltam volna erre a lehetőségre. De az alternatíva - miszerint tovább tart ez az uralom, az öcsém kegyetlen, vagy Kel-Nar még kegyetlenebb diktatúrája - nem hiszem, hogy hagyna számunkra bármilyen más választást. Élnünk kell a lehetőséggel. Ha mindannyian itt veszünk, ha az összes Békeőrt megölik közben, akkor is megéri.

  Yar egy újabb másodpercig még homlokát ráncolva nézett Shar-Telre, de azután egyetértőén bólintott.

  - Jól van - mondta -, ha valóban vége lesz a diktatúrának. Ha valamelyik földi barátja nem folytatja ott, ahol Shar-Lon abbahagyta.

  Shar-Tel hevesen megrázta a fejét.

  - Mindannyian, az itteni embereim és a bolygón levők is, egy életre elegendő erőszakot láttunk. Most építeni akarunk, nem rombolni,  ennek az idegen technológiának a segítsége nélkül. Békét tudunk és fogunk teremteni, úgy, hogy megtanulunk bízni egymásban, és örömünket lelni a különbözőségünkben, mert valóban nincs más mód a túlélésre. - A sisakra pillantott. - Legszívesebben ebben a pillanatban megsemmisíteném az Adományokat, ha úgy hinném, lehetséges. De sajnos nem hiszem, hogy elég lenne hozzá ennek az átkozott dolognak a földhöz csapása.

  - Én is kétlem - mondta Yar. - Mindazonáltal - tette hozzá a fézerpisztolyára ütve -, ha a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogy azt ön reméli, egy lövés még mindig szóba jöhet végső megoldásként. Ezek a fegyverek nagyon rövid idő alatt nagyon nagy rombolásra képesek. - Hirtelen Rikerhez fordult. -Uram, javaslom, engedjük Shar-Telnek, hogy elküldje az üzenetét!

  Riker komoran bólintott.

  - Jól van.

  Az öregember szeme egy pillanatra lecsukódott.

  - Köszönöm.   Vissza  kell  térnem   az  űrkompba, hogy használhassam a rádióját.

  -Jól van. LaForge hadnagy, maradjon vele!

  - Igen, uram.

  A két ember visszasétált a légzsilipbe, Data pedig bezárta mögöttük az ajtót. Bent Geordi VIZOR-jával figyelte, ahogy Shar-Tel ellep a belső ajtótól. Egy pillanat múlva a transzporter energiái megragadták őket, és a külső légzsilipben találták magukat.

  Shar-Tel elfordította a zárat, és máris az űrkompban voltak.

  Körülbelül öt percbe telt, míg az öreg felvette a kapcsolatot az egyik emberével.

  - Shar-Tel! - recsegett föl egy hang az űrkomp rádiójában. - Mi történt? Kel-Nar mindannyiunkat lecsukat, ha...

  - Az én hibám volt, La-Dron - szakította félbe élesen Shar-Tel. - Gondatlan voltam, de majd később elmondom. Most szóljon a hajóknak! Mondja meg, hogy azonnal induljanak!

  - De a Tárház...

  - Az ellenőrzésünk alatt áll, legalábbis e pillanatban. Siessen! Lehet, hogy ez az egyetlen, utolsó esélyünk a békére.

  Egy másodpercnyi csend után megérkezett a válasz:

  - Azonnal értesítem őket. Azzal elnémult a rádió.

  - Most pedig, uraim - hallatszott Yar hangja Geordi kommunikátorából -, azt javaslom, derítsük fel magunk, amit tudunk, ezekről az „Adományokról". Kellemes volna, ha, még mielőtt az ellenségeskedés elkezdődik, találnánk valamit, ami visszajuttat minket az Enterprise-ra..

  - Egyetértek - mondta Riker. - LaForge hadnagy, úgy hiszem, azt mondta, egyszer már felpróbálta a sisakot.

  - Valóban, uram - felelte Geordi, miközben Shar-Tellel visszaindultak a külső légzsilipbe -, úgyhogy azt hiszem, leginkább én jöhetek szóba, ha újra kísérletet teszünk vele. Amikor Data próbálkozott, a sisak majdnem megölte őt.

  Geordi kifejtette elméletét, miszerint a sisak viselőjének bizonyos fizikai illetve mentális jellemzőit elemzi, és ha ezek nem egyeznek azokkal a feltételekkel, amelyeket az úgynevezett Építők beleprogramoztak, megpróbálja semlegesíteni az illetőt.

  - Shar-Lon és én nyilván elég közel állunk ezekhez a kritériumokhoz - fejezte be, miközben Shar-Tellel előbukkantak a belső légzsilipből -, hiszen mindkettőnket elfogadni látszott. Azért mégis értékelném, ha egyikőjük mellettem állna, készenlétben arra, hogy lekaphassa a fejemről azt az izét, amennyiben véletlenül meggondolná magát.

  - Hát persze - mondta Riker. - Figyelni fogjuk önt és a sisakot a trikorderekkel.

  Geordi halványan elmosolyodott, és leemelte a szerkezetet a helyéről, a falról. Utoljára akkor ért hozzá, amikor letépte Data fejéről, és áthajította a termen. Feltételezte, hogy Shar-Lon tette vissza a helyére. Persze az se kizárt, hogy magától került vissza.

  Megvárta, amíg Riker és Yar beállítják trikordereiket, majd lassan a fejére csúsztatta a sisakot.

  A bolygó hirtelen újra betöltötte a képernyőt, és Geordin megmagyarázhatatlan módon nyugtalanság hulláma söpört végig. Nem tehetett róla, de arra gondolt, amit Shar-Tel mondott arról, hogy valami „megszállta" Shar-Lont, amikor először feltette a sisakot.

  - Most nincs semmi bevezetés - szólalt meg, elfojtva érzéseit, amennyire csak tudta. - Az első alkalommal... szóval, egyfajta bizsergést éreztem. A tudatomban és a testemben is.

  - Gyanítom, ez volt a „próba", amiről az elméletedben szóltál, Geordi - mondta Data. - Én is hasonló érzéseket tapasztaltam, de csupán a kikapcsolásomra tett kísérletet  megelőző  néhány pillanatban.  Most azonban, hogy elfogadott téged, a berendezés már megismer, így nem kell megismételnie a tesztet.

  Miközben beszélt, valami történt Geordi tudatában.

  Hirtelen úgy érezte, mintha szeme lenne, amit nyitni-csukni, ide-oda mozgatni képes. Hasonló érzés fogta el ahhoz, amit az alatt a néhány rövid másodperc alatt tapasztalt, amikor Riker parancsnok szinte isteni hatalmat kapott a magát Q-nak nevező idegen lénytől, és visszaadta normális, emberi látását.

  És ugyanúgy, mint akkor, anélkül, hogy megmondták volna neki, tudta, hogyan kell használni ezt a szemet. Egyszerűen „emlékezett" mindarra, amire kellett, mintha egyszer már tudta volna, csak ideiglenesen kitörölte az agyából.

  Ezúttal azonban VIZOR-os érzékelése is megmaradt, felfogta a hullámhosszuk káoszát, amelyből agya automatikusan kiszűrte az értelmet. A tudatában létező szemet, amit gondolataival irányított, nem a látóberendezés helyett, hanem amellett birtokolta.

  És ahogy azokat a mentális szemeket mozgatta, úgy változott a látvány a képernyőn.

  Amikor felbukkant az űrváros, viszonylagos közelsége miatt gyakorlatilag felismerhetetlenül homályosnak tűnt, de azután, egy pillanattal később, Geordi „visszaemlékezett" arra, hogyan kell fókuszálnia. A képernyőn pedig először megremegett a kép, majd kristálytisztává vált.

  Azután hirtelen új dimenziókkal bővült. Úgy tűnt, a normális körülmények között a VIZOR-os érzékelést irányító impulzusok, amelyek lehetővé tették, hogy Geordi teleszkóp és mikroszkóp módjára is használja látóberendezését, most összekeveredtek az újonnan felfedezett mentális szemek ingereivel.

  - Hadnagy - szólalt meg élesen Yar, hangjában aggodalommal, ahogy tekintete trikorderek képernyője és Geordi között cikázott. - Legyen óvatos! Új áramkörök aktiválódnak, hasonlóak az Enterprise szenzoráramköreihez, csak ezek standard elektromágneses spektrumban működnek.

  Geordi egyre többre „emlékezett".

  A képernyőn hirtelen ismét nagyobbá vált az űrváros látképe, mintha a Tárház egy támadó űrhajóhoz hasonlóan a létesítmény felé száguldana.

  Aztán, látszólag csak pár méternyire a gigászi henger külső felületétől, a kép felismerhetetlen összevisszasággá változott, de egy töredék-másodperccel később újra kitisztult.

Most azonban már az űrváros belsejét mutatta. A színek fakók voltak és tompák, maga a kép kissé homályos, mintha egy fátyolszerű bevonaton át nézte volna.

  - A szenzoráramkörök nagyon aktívak, hadnagy -figyelmeztette Yar. - Biztosan azok adják a képet, ami az ernyőn megjelenik.

  - Úgy tűnik, valami olyanra talált, amit Shar-Lon sohasem tudott még használni - mondta Riker. - Ő azt hitte, nem lehetséges az Adományokkal az építmények belsejébe látni.

  - Ez összefügghet azzal a ténnyel, hogy egész életemben a VIZOR-t használtam, így hozzászoktam ahhoz, hogy olyasmiket csináljak, amire a normális látással rendelkezők nem is gondolnának. Mintha... mintha ez a képernyő fizikai részem lenne, ugyanúgy tudom kontrollálni, mint a saját testemet. - Elhallgatott, a fejét rázta, és önkéntelenül elvigyorodott. - Mókás!

  - Meg tudja találni Shar-Lont? - kérdezte Riker.

  - Megpróbálhatom - mondta Geordi lehiggadva.

  Összeszedte gondolatait, és a képre összpontosított. Eközben felfedezte, hogy a látvány szellemképszerűen megkettőződött, mintha mind a képernyőn, mind saját tudatában látná, ám az előbbi égy kicsit elmosódottabb volt. Mentális szemét lassan mozgatva tájékozódott. Az űrvároson belüli „nézőpontja" félúton volt a tengely és az egyik völgy között, és miközben felfogta a részleteket, az előbbi élvezet, amit újonnan felfedezett érzékszervei keltettek benne, aggodalommá változott. Odalent Kel-Nar emberei mozogtak. Látta, amint egyikük lőfegyvert tartva kezében egy férfit és egy nőt terel a nap felőli kupola irányába.

  - Ez La-Dron! - törte meg Shar-Tel hangja a csendet. - Ha nem maradt ideje értesíteni a hajókat...

  Elhallgatott, ahogy - Geordi részéről láthatóan nem tudatos irányítás hatására - a nézőpont hirtelen lefelé, a trió irányába lódult.

  Ahogy azonban az alakok növekedni kezdtek a képernyőn, egyre inkább elmosódtak, mintha a fátyolszerű szűrő Geordi közeledtével mind vastagabbá vált volna. Hat méterről sem volt az arcuk jobban kivehető, mint százról.

  - Nem tudna csinálni valamit? - kérdezte feszültséggel  teli  hangon   Shar-Tel,   miközben  figyelte, ahogy a homályos alakok egyre közelednek a záró-kupola felé.

  - Fogalmam sincs - vallotta be Geordi.  - Csak annyit tehetek...

  Hirtelen mintha harmadik keze nőtt volna.

  Nem valami fizikai dolog, ami a vállából vagy mellkasából nő ki, hanem, „szeméhez" hasonlóan, mentális.

  A tudatában létezett.

  És, akárcsak a szemeknél, „emlékezett", hogyan kell használni.

  Kinyúlt Kel-Nar embere felé.

  - Hadnagy - kiáltott fel Yar elkerekedett szemmel, ahogy a trikorder képernyőjére meredt -, transzpor-teráramkörök aktiválódnak, igen erősek.

   - Azt hiszem, tudom, miért - mondta Geordi, és megragadta Kel-Nar emberét láthatatlan kezével.

  A férfi eltűnt a ráboruló transzporterenergiák tompa fényében. La-Dron a válla fölött visszapillantott. Szeme tágra nyílt, száját eltátotta, és hebegni kezdett. Hirtelen elhallgatott, körülnézett, megragadta társa karját, és mindketten visszafutottak abba az irányba, amerről jöttek.

  Geordi mozgatni kezdte láthatatlan kezét.

  Mentális szemével követte, és a képernyőn a kép a nap felőli zárókupola felé siklott.

  Szétnyitotta a kezét.

  A transzporterenergia újabb felvillanásában ismét felbukkant a férfi, egy méterrel a a zárókupola sárga ajtaja felé vezető ösvény felett. Kezével-lábával kapálózva, lőfegyverét elejtve a talajra zuhant.

  Rövid fütty hallatszott, és Geordi rájött, hogy Yartól származott.

  - Ezt maga csinálta?

  - Azt hiszem igen.

  Geordi hirtelen visszahúzódott, míg az egész zárókupola láthatóvá nem vált a képernyőn.

  - Hol tartózkodhat az öccse, Shar-Tel?

  Az öregember, mintha transzból ébredne, összerezzenve felegyenesedett, mágneses csizmájával majdnem elrúgta magát a Tárház padlójától.

  - Az az ablaka a helyiségnek - mondta, és előremutatott -, ahová először vitték önöket. A fivérem szobája pontosan felette van, körülbelül ott.

  A rész, amit Shar-Tel mutatott, lassan kinagyítódott a képernyőn, és közben egyre ködösebb lett, de egy pillanattal azelőtt, hogy teljesen kivehetetlenné vált volna, a függönyök, amelyek a Vének Tanácsának termében a faltól falig ablakot takarták, elhúzódtak.

  Geordi hirtelen visszahúzódott, és lefelé indult, hogy a lényeget a kép középpontjába fogja be.

  Az ablak mögött, homályosan, de felismerhetően, ott állt Shar-Lon. Úgy tűnt, erősen koncentrál, szemét félig csukva tartva.

  A szoba ajtaja hirtelen kivágódott, és Kel-Nar ugrott be, erősen lihegve, lőfegyverét a kezében tartva.

  -  Megöli! - Shar-Tel majdnem üvöltött. - Rájött, hogy az öcsém ott van, és most megöli!

  Geordi gondolkodás nélkül újra kinyúlt, láthatatlan keze meghökkentő hirtelenséggel összezárult Kel-Nar körül.

  De már elkésett. Miközben a transzporter energiája felragyogott Kel-Nar körül, a férfi meghúzta a pisztoly ravaszát.

  Shar-Lon pedig, aki már félig megfordult, és szeme kitágult, amikor meglátta a fegyvert, hátratántorodott, miközben bal oldalán, mellmagasságban egy lyuk vált láthatóvá sárga egyenruháján.

  Geordi magában szitkozódva visszahúzta kezét, ki az ablakon, az űrváros főhengere felé, de mielőtt továbbhaladhatott volna, egész testében bizsergés áradt szét, és a szorítása lanyhulni kezdett.

  Fülébe Yar hangja harsogott:

  - Hadnagy, mit csinál? Egy másik transzporter lépett   működésbe,   összekapcsolódva  egy  csomó szubtéri áramkörrel. És ez minket vett célba!

  - Nem én csinálom! - tiltakozott Geordi, de még beszéd közben rájött, ki lehet az.

  - Shar-Lon! - kiáltotta. Gondolatai ide-oda cikáztak, közben elengedte Kel-Nart, aki három méteres magasságból esett az űrváros talajára.

  Shar-Lon volt az egyetlen aki képes lehetett erre, az egyetlen személy, aki távirányítással tudott működtetni egy Adományt. Mielőtt Kel-Nar lelőtte, bizonyára aktiválta az egyiket.

  Geordi kétségbeesetten visszanyúlt a szobába, és megpróbálta megragadni Shar-Lont. Az öregember azóta már az ablak előtti szőnyegen hevert, egyenruhájának mellrészén vörös folt terjedt egyre nagyobbra.

  Nem sikerült. Valami blokkolta.

  Azután Geordi megérezte, amint körülöleli a transzporter bénító szorítása.

  - Bármit is csinált - mondta rekedten, és személyi pajzsának vezérlőpanelje felé nyúlt -, nem tudom megállítani. Vagy eszméleténél van még, és blokkol engem, vagy pedig valahogyan automatikus működésre kapcsolta az Adományt. Akárhogy is, úgy tűnik, úton vagyunk valahová.

  Riker és Yar majdnem egyszerre csapták fejükre a sugárzásvédő öltözék sisakját, Data pedig kinyúlt, magához rántotta Shar-Telt, majd bekapcsolva saját személyi pajzsát, az öregember kezébe nyomta a vezérlőpanelt.

  Miközben az android visszafordult Riker és Yar felé, a transzporter teljes energiára kapcsolt.

  Egyszerre villódzó fényfal vágta el őket a külvilágtól.

  És a Tárház semmivé foszlott körülöttük.

Tizenötödik fejezet

  Amikor a golyó eltalálta, Shar-Lon nem érzett fájdalmat, csak csodálkozást, és hirtelen zsibbadtságot, mintha bal oldala nem is létezne.

  Azután elzuhant, homályosuló szemében még mindig Kel-Nar eltorzult arcának képével. És amikor érezte, hogy háta a vastag szőnyegnek csapódik, egyszerre rájött, mekkora szörnyű hibát követett el.

  Elkeseredetten megkísérelte helyrehozni, visszafordítani azt a folyamatot, amit elindított az Adományokkal, megpróbálta visszahozni az Építőket onnan, ahová kivetette őket.

  De már elkésett.

  A folyamat beindult, és ő nem rendelkezett elegendő erővel, azzal a mentális tisztasággal, amely a törléséhez vagy visszafordításához szükséges lett volna.

  Csak átkozni tudta magát, amién ilyen naivan ostoba volt.

  Kel-Nar, aki már hosszú évek óta a helyettese, számtalanszor megpróbálta kikönyörögni Shar-Lontól a Tárház titkait. Újra és újra azt hangoztatta, hogy nem csak bölcs, de szükségszerű döntés is lenne Shar-Lontól, ha átadná azokat."„Ha ön meghal, nem akad senki sem, aki tovább folytatná a küldetést", mondogatta.

  Shar-Lon pedig elhitte - elhitette magával -, hogy Kel-Nar az igazít mondja, amikor arról beszélt, egyedül a Békeőrök művének továbbvitele érdekli. Az önzése nem engedte, hogy bármilyen tanácsot megfogadjon, még akkor sem, amikor a saját bátyja jött oda hozzá, és elmondta, Kel-Nar veszélyes, és sosem lehetne megbízni benne, ha ő birtokolná az Adományok hatalmát.

  Most azonban, immár túl későn, rájött arra, hogy Shar-Telnek és a többieknek volt igaza. Kel-Nart egyedül az a hatalom érdekelte, amit az Adományok adhatnak neki, nem pedig mindaz a jó, amit a világért tehetne a segítségükkel.

  És ebben az utolsó pár pillanatban ő egyenesen a kezére játszott mindent. Elhitte - el akarta hinni -Kel-Nar vádjait, hogy az Építők szélhámosok. De bárkik vagy bármik is ők, Shar-Lon tudta, aligha lehetnek rosszabbak helyettesénél. Azzal, hogy felhasználta az Adományokat ellenük, elgördítette az utolsó akadályt is Kel-Nar útjából. A Tárház most üresen áll, teljesen védtelenül.

  Ha Kel-Naré lesz, akkor a Békeőrök műve megsemmisül.

  Shar-Lon eszméletének utolsó foszlányával küszködött, hogy aktiválja azt az Adományt, amely véget vethet a Tárház létezésének. Még így is jobb, mintha hagyná, hogy olyan valaki kezére jusson, mint Kel-Nar.

  De már ehhez is túl késő volt.

 A feladat elvégzéséhez szükséges rövid időre sem tudta fókuszba hozni elméje energiáit. Az öregember tudata kihunyt.

  Miközben Riker lecsapta sugárzásvédő ruhájának csuklyáját, nem tehetett róla, de LaForge figyelmeztetése ellenére is remélte még, hogy a transzporterenergia, amely összegyűlt körülötte, az. Enterprise berendezésétől származik. Ám ahogy fölerősödött a szorítás, és azok az idegtépő minták, amelyek már akkor is beburkolták, amikor Yarral együtt eltűntek az elhagyott hajóról, újra megjelentek, az első tiszt megértette, hogy ez a transzporter is a szubtéren át működik.

  Eszébe jutott, talán Shar-Lon valamiképp megfordította a korábbi transzportálási folyamatot, és most visszasugározza őket az elhagyott hajóra - vagyis abba a sugárzó gócba, amely azóta a helyén található.

  Abban a pillanatban, amikor a szélvészként száguldó, kaleidoszkópszerű energiák körbefogták, és a gondolatain átsuhant az elhagyott hajónak és magának a távoli Enterprise-nak a képe, megérezte ugyanazt a mentális kapcsolatot, amit első alkalommal is tapasztalt, mikor attól tartott, elvész az adás és a vétel közötti semmiben.

  Nem kép volt, sem üzenet, csak egy rövid és bizonytalan érzés, a káosz közepette.

  Azután eltűnt.

  És a szubtéri energiák káosza is megszűnt.

  Sugárzásvédő ruhájának valódi világa újraformálódott körülötte.

  Csuklyájában pedig ugyanaz a szó susogott, amelyben az első transzponálása alkalmával is elmerült: Imzadi...

  Immár a harmadik csillagrendszert is maguk mögött hagyták. Ez is ugyanolyan kihalt volt, mint az előzőek. Picard mozdulatlanul állt a kilátóernyő előtt, figyelte a következő csillagot, amely máris növekedni kezdett a távolban. A mögötte ülő Troi vele együtt nézte a képet, hatalmasra nyílt szeme türelmetlenül fürkészte a messzeség titkait.

  Mióta elkezdődött a kutatás, Deanna minden idejét a kilátóernyő előtt töltötte. Mozdulatlanul ült, csupán mellkasa emelkedett és süllyedt egyenletes ütemben. De vajon miben reménykedhet még? gondolta komoran. Bármeddig üljön is itt, az vajmi keveset változtat a dolgok állásán.

  Hiába várt az egyszer megtapasztalt kapcsolat feléledésére, Riker jelentkezése helyett az Enterprise legénységének érzelmei öntötték el. A tanácsadónő saját fizikai létéhez hasonló élességgel érzékelte a kapitány elszántságának és aggodalmának gondosan kontrollált elegyét, melynek hullámai szokatlan erővel lüktettek elméjében. Most Worf sötét, szilaj természete is, ami mélyen elmerült a Föderáció által rárakott rétegek alatt, tisztábban látszott, mint eddig valaha.

  Hogyan is remélhetné akár, hogy bármit felfoghat, ami parszekekre van ettől a helyben generált, fojtogató érzelemtömegtől? Bármilyen erősen bocsátanak ki, hiába olyan mély az érzelmi kötődése a küldő félhez, mindez nem számít. Attól félt, hogy efféle kapcsolat lehetetlen.

  És mégsem tudta elfelejteni azt az egyetlen pillanatot...

  Az Enterprise akkor még mindig remegett az elhagyott hajó önmegsemmisítésének utóhatásaitól.

  Troion áthullámzott a hídon tartózkodó összes ember feszültsége, a legénység több száz más tagjának lobogó érzelmei. Óriási, kaotikus áradat volt ez, amelyben csak a legközelebbi, vagy a legerősebb érzelmeket lehetett személyekre lebontani.

  És egy röpke pillanatra Will Riker tudata megérintette az övét.

  Bárhol is volt, bárhová küldte a transzporter, mielőtt áramkörei megsemmisültek, elég sokáig élt még ahhoz, hogy tudataik találkozzanak arra a röpke pillanatra.

  Nem tudta elhinni, a tények ellenére sem, hogy az a tudat ne létezne még mindig valahol.

  - Tíz perc múlva a következő csillagrendszer közelébe érünk - jelentette Gawelski zászlós.

  - Az érzékelők bolygórendszert jeleznek - mondta Worf, aki még mindig a kutatótiszti pult műszereit figyelte. - Ebből a távolságból nem lehet részletekre következtetni.

  Picard ridegen nyugtázta a jelentéseket, tekintete még mindig a kilátóernyőre szegeződött, ahol a maximális nagyításban látható célcsillag pontból lassan koronggá növekedett.

  Hirtelen sarkon fordult, és leült a kapitányi székbe, gerincét azonban továbbra is olyan egyenesen tartotta, mintha vigyázzban állna.

  Mellette Troi nagy nehezen levette szemét a kilátó-ernyőről, mert a Picard érzelmeit kordában tartó acélos burkot hirtelen ugyanolyan fizikai valóságnak érezte, mint magát a férfit.

  - Jean-Luc - kezdte lágyan, karcsú ujjaival megérintve a kapitány kézfejét, amely a köztük levő karfán nyugodott -, ön megtesz mindent, amit...

  Hirtelen elhallgatott, és valósággal kőszoborrá merevedett, mert megérzett valami halvány kapcsolatot.

  Tudatában akaratlanul formálódott meg a gondolat: Imzadi.

  Valahogy, az érzelmek szó szerint fájdalmas hullámainak ellenére, amelyekkel az Enterprise legénysége még mindig bombázta, biztos volt abban, hogy egy röpke pillanatra újra érezte, Will Riker tudata megérinti az övét.

És még ugyanabban a másodpercben belehasított a felismerés, hogyan lehetséges ez a kapcsolat. Rájött, mik voltak azok a feltételek, amiknek az első kontaktusnál, és e még halványabb másodiknál is teljesülniük kellett.

  Az első alkalommal, bár kétséget kizáróan Will Riker tudata ért el hozzá, akadt egy különbség. Azt a tudatot mintha csak torzító lencsén keresztül nézte volna. Mindez pedig csak másodpercekkel azután történt, hogy az elhagyott hajó transzportere továbbította - valahová. Egy olyan transzporter, amelyről Argyle főgépész azt állította, hogy nem a normális, hanem a szubtéren át működik.

  Azokban a pillanatokban Riker tudata a szubtérben tartózkodott, ahol anyag és energia úgy eltorzul, hogy nem is lehet vizuálisan felfogni, legfeljebb elvont matematikával írható le, és ahol a távolságnak nincs értelme úgy, mint a normális térben.

  Most pedig, ebben a másodpercben, ebben a tovatűnően rövid kapcsolatban, újra érezte ugyanazt a torzulást.

  Rájött, hogy Riker ezúttal is a szubtérben van, és ennek következtében a tudataik között gyakorlatilag megszűnt minden távolság.

  Hirtelen felállt, és a híd hátulja felé fordult.

  - Worf hadnagy - mondta, és egyébként lágy, alt hangja most élesen és sürgetően csengett -, keressen bármilyen szubtéri aktivitást, bármilyen zavart, bárhol, ahová csak az érzékelők elérnek!

  - Azonnal, tanácsadónő - válaszolt Worf habozás nélkül, ahogy felismerte a sürgetést a nő hangjában.

  Ujjai máris a billentyűzeten táncoltak. Picard fölugrott, és odalépett Troihoz.

  - Valamit érzett, tanácsadónő - mondta. Ez állítás volt, nem kérdés.

  - Igen, de ha az érzékelők nem...

  - Van itt valami, tanácsadónő - szólalt meg Worf. - Egy-kettő-hét egész öt-nyolcon.

  - Táplálja be ezt az irányt, Mr. Gawelski, azonnal! - parancsolta Picard. - Milyen távolságban észleli a zavart, Worf hadnagy?

  - Majdnem az érzékelők hatósugarán kívül, uram. Legalább egy egész öt tized parszeknyire.

  - Vigyen minket oda, Gawelski zászlós, maximális meghajtással! Brindle hadnagy, ön közben próbálja újra hívni Riker parancsnok és Yar hadnagy szubtéri adó-vevőit!

  Amint a nagy hajó elindult az új irányba, Picard Troihoz fordult.

  - Feltételezem, tanácsadónő - kezdte, és először látszott valami halvány mosoly az arcán, mióta Riker és Yar eltűnt -, hogy jó oka van a szubtéri aktivitás iránti hirtelen érdeklődésének.

  Troi még halványabban viszonozta a mosolyt, bólintott, és belefogott a magyarázatba.

  Amikor a transzporter energiái gyülekezni kezdtek körülötte, az első dolog, amire Geordi rájött, az az volt, hogy bár most is ugyanazokon az idegőrlő mintákon vágtak át, mint amilyenek őt és a többieket először átküldték a szubtéren, ám ezek közel sem tűntek annyira ragyogónak és erősnek.

  Ez csak egyet jelenthetett: újra a szubtéren át utaznak, de valószínűleg nem olyan messzire.

  Azután a világ újraformálódott körülötte, és látta, hogy igaza volt.

  A világűr vákuumában lebegett. Ugyanaz a Földszerű bolygó látszott alatta, de most sokkal kisebbnek tűnt. A Tárházban nem egészen harmincezer kilométernyire voltak a felszíntől. Most legalább százezerre lehettek, talán még messzebb. Jóval túl bármelyik föderációs transzporter hatósugarán, de ezt a távolság össze sem hasonlítható azzal a több parszekkel, amelyen először keltek át, ő és a társai.

  Tényleg, hol vannak a többiek, hasított belé hirtelen az ólmos, gyomorszorító érzés. Különösképpen Data. Geordi látta, amint az android szó szerint ráerőszakolja saját személyi pajzsát Shar-Telre. Valószínűleg arra számított, hogy Riker és Yar is hoztak magukkal ilyen berendezéseket. Ha bekapcsolják, akkor egyikük átadhatná sugárzásvédő öltözékét Datának.

  De ha különváltak egymástól...

  A pajzs ragyogó aurájának biztonságos levegőburkán belül rácsapott jelvény-kommunikátorára, és hívni kezdte őket:

  - Riker parancsnok! Yar hadnagy!

  Egy pillanat múlva Riker hangja válaszolt, amelyet majdnem azonnal követett Yar válasza.

  - Ott van valamelyikükkel Data? - kérdezte Geordi.

  - Én egyedül vagyok - felelte Yar.

  - Én is.

  - Data odaadta a személyi pajzsát Shar-Telnek -mondta Geordi. - Tudom, hogy védelem nélkül is képes életben maradni az űrben, sokkal tovább, mint mi, de...

  -A trikorderemen mindenki megvan - szakította félbe Yar. - Mindannyian két-három kilométernyire vagyunk egymástól.

  Geordi, mérgesen magára, amiért nem jutott már neki is eszébe, bekapcsolta a trikorderét. Vigyázva, nehogy hirtelen mozdulatot tegyen, amelytől tehetetlenül forogni kezdene, a körülötte levő űrt kezdte vizsgálni.

  Azonnal megtalálta Datát, az android különleges jelzései elkülönültek a többiekétől. Körülbelül másfél kilométerre lehetett, majdnem pontosan közte és a bolygó között. Shar-Tel, akinek jelzései szintén enyhén különböztek Yarétól és Rikerétől, lebegett a legközelebb hozzá, nem egészen ötszáz méternyi távolságban az androidtól.

  Yar és Riker - hogy melyik melyik, azt nem tudta megmondani, hiszen mindketten emberek voltak, és kommunikátort viseltek - körülbelül két kilométerre lehettek a bolygótól, még Geordinál is messzebb. Egymástól szintén több, mint egy kilométer választotta el őket. Éppen ők ketten, akik megmenthették volna az androidot, voltak a legmesszebb tőle.

  Datával még kommunikálni sem lehetett. A személyi pajzs nélkül nem létezett levegőburok, amely továbbíthatta volna a hangot a kommunikátorból a füléhez. Ha lenne kommunikáció, állandó egyeztetési lehetőség, legalább egy távoli, egy az ezerhez esélyt kapnának, hogy a fézereiket átállítva felerősítsék a fegyver egyébként elenyésző tolóhatását. Ezt talán használhatnák arra, hogy egymás irányába manőverezhessék magukat.

  De kommunikáció nélkül...

  Geordi arra fordította VIZOR-ját, ahol a trikorder meghatározta Data helyét, és meglátta az androidot. Kicsi foltnak tűnt csupán a mögötte százezer kilométernyi távolságban levő bolygó hátterében. Geordi átállította látását teleszkóposra, és észrevette, hogy Data olyan, mint korábban, a levegő nélküli légzsilipben. A légnyomás hiánya alakját kissé puffadttá tette, de egyébként nem látszott rajta változás.

  Miközben figyelte, Data arányló szeme lecsukódott, és egyébként is kifejezéstelen arca még merevebbé vált.

  Mintha kikapcsolná magát, gondolta Geordi, és gyomra émelyegve felfordult.

  Aztán hirtelen rájött, hogy ez a leglogikusabb döntés. Nem tudta, mennyi ideig működhet Data aktívan levegő nélkül, de gyanította, hogy kikapcsolva sokáig épségben maradhat. Talán tovább, mint Shar-Tel vagy ő maga, a személyi pajzsok korlátozott időtartamú védelme alatt. A levegőt ugyan jó néhányszor meg tudja szűrni, de még ha a végtelenségig is képes lenne rá, ön az étel és ital kérdése. A személyi pajzsokat rövid távra tervezték, maximálisan pár napra. A sugárzásvédő ruhák, amelyeket Riker és Yar viselt, hasonlóképpen, ha tartalmaztak is élelmiszert...

  - Valamit tennünk kell! - hallotta Geordi saját magát, majd a kommunikátorában halvány, zord nevetés hangzott fel.

  - Én aztán egy percig sem vitatom ezt, hadnagy -szólt Riker. - Van valami ötlete?

  - Ilyen távolságból van valami hatalma a Tárház felett? - kérdezte Yar. - Shar-Tellel azt mondták, Shar-Lon képes volt irányítani több kilométerről is.

  - Azt sem tudtam megakadályozni, hogy ezt tegye velünk, még úgy sem, hogy rajtam volt a sisak - felelte Geordi.

  - De ha Shar-Lon már nem irányítja - érvelt Yar -, ha Kel-Nar lövése megölte, vagy akár csak eszméletlenné tette...

  - Igaza van - mondta Geordi, félbeszakítva a nőt, és közben megpróbálta elhessegetni a bűnösség érzését, mivel önkéntelenül is az öregember véres alakja töltötte ki tudatát.

  Teleszkópos látását a bolygó közvetlen környezetére összpontosította, az űrvárost keresve. Ugyanakkor megpróbálta felidézni az érzést, amelyet akkor tapasztalt, amikor a sisakot viselte. Lehet persze, hogy a bolygó másik oldalán van, akkor pedig...

  Akkor meglátta az űrvárost. Eddig valóban eltakarta a bolygó, csak most bukkant ki az árnyékából. Geordi észrevette, hogy poláris pályájának csupán egy kis részén tűnik majd el újra a szemük elől. Körülbelül két óra kerül csak megint a bolygó takarásába.

  A környező űrt vizsgálva rátalált arra, amit keresett. Alig volt több egy piszkosszürke foltnál ebből a távolságból.

  - Látom a Tárházat - mondta Geordi, miközben teleszkópos látását a legnagyobb teljesítményfokozatra kapcsolta. Hamarosan azonban újra le kellett csökkentenie a nagyítást, mivel rájött, testének legeny-hébb mozgása is megnehezíti, hogy a szűk fókuszban tartsa a céltárgyat.

  - Kapcsolatba lépett vele? - kérdezte Riker. - A sisakkal?

  - Még nem.

  - Tisztelettel javasolnám, uram - szólt közbe Yar, enyhe, de nem teljesen visszafogott szarkazmussal a hangjában -, hagyjuk őt dolgozni, anélkül, hogy félpercenként jelentéskéréssel vonnánk el a figyelmét.

  Ezután csend lett.

  Geordi nem tudta, hogyan foghatna másképpen a dologhoz, ezért felidézte a sisakot, és elképzelte, amint a fejére teszi. Közben megpróbált pontosan visszaemlékezni azokra az érzésekre, amelyeket korábban tapasztalt.

  A fizikai érzésekkel kezdte, azzal ahogy a sisak megérinti a fejét, és elképzelte az ujjszerű fogantyúk nyomását.

  Azután felidézte a hátborzongató érzést, hogy szeme van, ami eddig nem volt, és „emlékszik" olyan dolgokra is, amiket sohasem tudott azelőtt. Végigfutott rajta a félelem enyhe remegése, amikor eszébe jutott Shar-Lon „megszállottsága".

  Amikor azonban a reszketés abbamaradt, észrevette, hogy a fantomszemek kezdenek újraformálódni.

  Igen ám, de semmit nem láttak. Tudta, hogy léteznek, de ennyi volt az egész.

  Azután megérezte a láthatatlan kart, a Tárház egyik transzporterének mentális megtestesülését, azonban ez is éppolyan használhatatlannak bizonyult, mint a szemek. A legkisebb erőfeszítéstől is, ha mozgatni próbálta, azonnal szétfoszlott, akár a köd a szélben.

  Újra azt kívánta, bárcsak képes lenne egyszerűen behunyni a szemét. Megpróbálta kioltani a tudatát, hogy ne lássa az energiák káoszát, amelyek VIZOR-érzékelését ostromolták. Itt, az űrben, nem védte sem atmoszféra, sem egy űrhajó fala. Százszoros erővel zúdult rá az ultraibolyától a röntgenig terjedő spektrumú kozmikus sugarak áradata, amely egyetlen másodpercnyi szünetet sem engedélyezett neki.

  Még ebben az őrjöngő káoszban is felcsillant azonban előtte a siker halvány reménye.

  Érezte, ahogy lassan, nagyon lassan erőre kapnak testének ezek az elképzelt meghosszabbításai. Nem tapasztalt ellenállást, mint akkor, amikor megpróbálta megragadni Shar-Lont.

  A fantomszem azonban továbbra is vak maradt.

  Mígnem...

  Hirtelen látni kezdett, olyan halványan, hogy az inger majdnem elveszett a VIZOR érzékelte káoszban.

  A távolban ott lebegett előtte az űrváros remegő képe.

  Azon túl pedig, jóval túl, egy fényfolt tündökölt. Alig volt nagyobb egy csillagnál, de meglepő erővel ragyogott. Ösztönösen tudta, hogy ez nem más, mint ő maga.

  Hirtelen reménnyel kinyújtotta elképzelt karját, de az erőtlenül kavargó köddé foszlott.

  Csalódottsága újabb magasságokba csapott, ám ekkor megérzett valami mást, ami szilárdabbnak, anyag-szerűbbnek tűnt. Nem „élt", úgy, ahogy az elképzelt kar, mégis létezett. És irányítani tudta, mint egy botot, amit a kezében tart. Érezte tömegét, ahogy lehúzza, mozgatásakor a tehetetlenségi ellenállását, de ez a valami nem tartozott a testéhez.

  Valahogyan azonban képes volt rábírni, hogy növekedni kezdjen, és elinduljon a fény felé, amiről ösztönei azt súgták, csak ő maga lehet.

  Végül megérintette.

  Abban a pillanatban irányítása határozottabbá vált. Most először merült fel benne, hogy talán mégis van esélyük az életben maradásra.

  Elkezdte húzni a fénypontot, először csak finoman, mert attól félt, hogy a túl nagy erőkifejtés miatt megismétlődik a korábbi eset, és a jelenség, bármi legyen is az, hirtelen ködszerűen testetlenné válik.

  - A trikorder vonósugár jelenlétét jelzi - tört keresztül Yar hangja a tudati barikádon, amit Geordi maga köré épített.

  A hadnagy, miután felfogta a szavak jelentését, hirtelen megmámorosodott.

  - Ez én vagyok! - kiáltotta. - A transzportért nem tudom irányítani, de valami másra bukkantam, ami, úgy látszik, engedelmeskedik nekem. Azt hiszem, a Tárház felé húzom magunkat. De még ha csak magamat is, amint odaérek, felteszem a sisakot, és akkor visszasugárzom önöket is mind.

  Hirtelen megérezte, ahogy húzzák. Felismerte a vonósugár gyorsító hatását. - Érzik? - kérdezte.

  - Igen - felelte Yar.

  - Érzem, hadnagy - mondta vele egy időben Riker. Egy-két percig csend volt, közben tovább lebegtek a Tárház felé.

  Geordi figyelmének egy részét lassan, óvatosan a VIZOR által érzékelt jelzések felé fordította. Koncentrációjának megoszlása ellenére a vonósugár húzása erős maradt.

  Teleszkópos látását kisebb hatósugárra állította, és megkereste Datát. Az android szeme csukva volt, mintha még mindig abban a kikapcsolt, készenléti állapotban lenne, amelybe percekkel azelőtt helyezte magát. Fél kilométerrel arrébb Shar-Tel lassan pörögni kezdett. Geordi nem akart hasonló sorsra jutni, ezért ellenállt a késztetésnek, hogy megforduljon, és megpróbálja Rikert és Yart is a látóterébe fogni.

  Megint az űrvárosra nézett, majd a Tárházat vette szemügyre. Kíváncsi volt, mi történik, amikor az a bolygó körüli útján az égitest mögé kerül.

  Vajon akkor elengedi őket a vonósugár? Megszakad-e a kapcsolata a Tárházzal? Újra kell-e teremtenie a kontaktust, amikor a műhold ismét előbukkan a bolygó árnyékából? És ha a vonósugár rosszkor engedi el őket, tűnődött megborzongva, amikor épp a légkör peremén járnak, vajon elégnek-e, mint a meteorok, mielőtt a Tárház újra feltűnik a horizonton?

  Hirtelen megérzett valamit. Egy hosszú másodpercig fogalma sem volt róla, hogy mi az. Úgy tűnt, nincs kapcsolatban az őt körülvevő valósággal, ahogy egy magányos emléknek sincs, amely egy egyébként elfelejtett álom után marad.

  Aztán rájött, hogy ez nem emlék. Hanem valami, ami abban a másodpercben történt.

  Működésbe lépett a „légzsilip" transzportere. Valaki behatolt a Tárházba.

  Hirtelen, nem tudván, mi mást tehetne, „megparancsolta" a transzporternek, hogy álljon le. Bárki is akart bejutni, Shar-Lon, Kel-Nar vagy valaki más, az csak bajt jelenthetett, sőt, valószínűleg katasztrófát, Shar-Tel és az Enterprise négy embere számára.

  Geordi erőfeszítése azonban eredmény nélkül maradt.

  Végül a transzporter saját magától leállt.

  Geordi megint csak megpróbálta blokkolni a VIZOR-ból áradó információkat, és a „szemére" koncentrált. Ha nem tudta megállítani azt, aki most lépett a Tárház légzsilipjébe, legalább kiderítheti, ki az.

  Az érkező halvány és kivehetetlen kép azonban a Geordi helyét jelző fényponton kívül csak az űrvárost mutatta.

  Minden erejét megfeszítve, ahogyan azelőtt még soha, testetlen szemét addig mozgatta, amíg pillantása vissza nem tért a Tárház jellegtelen, szürke foltjára. A légzsiliphez egy űrkomp tapadt, de nem az, amelyben ő, Data és Shar-Tel érkeztek oda. Az ő járművük nem messze lebegve lustán távolodott a Tárháztól.

  Geordi azt kívánta, hogy közelebb kerüljön, mire fantomszeme meglódult előre.

  Hirtelen átjutott a falon. A belső tér homályosan és áttetszően kitárult előtte.

  Rögtön észrevette, hogy a belső légzsilip ajtajának zárószerkezete éppen elfordul. Bárki is tartózkodik odabent, egy perc múlva a Tárházban lesz! Utána másodperceken belül a fejére teheti a sisakot!

  Geordi elfordult a légzsiliptől, és fantomtekintetét a berendezésre összpontosította, tudatát pedig arra kényszerítette, hogy minden mást elfeledjen, nem csak azt, ami itt van, a Tárházban, de azt is, ami százezer kilométeres távolságban lebegő testével történik.

  És amint ez sikerült, felcsillant előtte a remény.

  Eltérően a Tárházban levő egyéb dolgoktól, a sisak már nem volt többé homályos és kivehetetlen. Most... most, hogy rá koncentrált, csakis rá, látta, ahogy fokozatosan megszilárdul. Miközben figyelte, igyekezve összefogni az összpontosításhoz szükséges erőt, úgy tűnt, a sisak még kézzelfoghatóbbá válik, akárcsak egy holografikus kép, amelyet egyre élesebbre fókuszálnak.

  Geordi közelebb merészkedett, fülét betöltötte a távoli testében dobogó szív izgatott dörömbölése. A sisak most olyan valóságosnak tűnt, hogy úgy érezte, meg tudná érinteni.

  És meg is érintette.

  Fantomtekintete följebb vándorolt a fémujjak mentén, addig a pontig, ahol összetalálkoztak, a halványan ragyogó ezüst fény alatt.

  Hirtelen a Tárház többi része is láthatóvá vált, majdnem ugyanolyan szilárdan és valóságosan, mint a sisak.

  És Geordi kezében volt az irányítás.

  De még nem a teljes irányítás.

 Ösztönösen tudta, hogy ebből a távolságból nincs ereje mentálisan megragadni a légzsilipben levő embert, és eltranszportálni őt valahová máshová. De saját magát, az ő távoli testét...

  Kinyúlt a vonósugár láthatatlan vonala mentén, és vakon elkapta, amit ért.

  Életre kelt testének VIZOR-érzékelése, miközben hirtelen transzportersugár ölelte körül. Az az érzés - maga a képtelen valóság -, hogy egyszerre két helyen létezik, majdnem olyan erősen próbára tette agyát, mint a vadul örvénylő, lehetetlenül eltorzult szubtéri energiák.

  Egy pillanat alatt, sokkal gyorsabban, mint ahogy azt bármilyen transzponálás során valaha is tapasztalta, a Tárházban volt, a sisakkal a fején. De még ugyanabban a másodpercben rájött, hogy elkésett.

  A légzsilip ajtaja nyitva állt. Kel-Nar éppen belépett rajta. Egyik kezében lőfegyvert tartott, amely máris rá irányult.

  Geordi oldalra vetődött, közben a sisak lerepült a fejéről. Előrántotta fézerét, és tüzelt.

  Egy másodperc töredéke múltán érezte, ahogy ismét lecsap rá a Tárház védekező rendszere.

  Azután már semmit sem érzett.

  És százezer kilométernyire onnan, kint az űrben, a vonósugár megszűnt létezni, elengedve Rikert és Yart, akik most egy meteor pályáján közeledtek az alattuk húzódó bolygó felé.

Tizenhatodik fejezet

  Miközben az Enterprise majdnem pontosan az ekliptika síkján közeledett a rendszerhez, érzékelői ráálltak a célra.

  - Egy egész négy század naptömeg, uram - jelentette Worf. - Hat bolygó, a második tökéletes M-osztályú. Nincsenek természetes holdak, de van egy műhold, tömege többszöröse az Enterpríse-énak. Több nem észlelhető ebből a távolságból.

  Picard visszafojtott lélegzettel várt, amíg Worf leolvasta a kutatótiszti pult műszereiről az adatokat. Most végre megkönnyebbülten felsóhajtott, de azután összeszedte magát, és csak diszkrét csendben fújta ki a maradék levegőt.

  - Kapcsoljon impulzusmeghajtásra, Gawelski zászlós, pajzsokat fel! - adta ki a parancsot. - Brindle hadnagy, Worf hadnagy, figyeljenek bármire, ami a Föderáció szintjén vagy felette álló technológiára utalhat. Lehet, hogy erről a bolygóról származnak annak az elhagyott hajónak a tulajdonosai. Vagy pedig azok, akik miatt el kellett hagyniuk.

  Ahogy közeledtek a bolygóhoz, rohamosan csökkenni kezdett annak az esélye, hogy bármelyik lehetőség is igaz legyen. Nem észleltek semmiféle szubtéri kommunikációt, csak egy csomó standard elektromágneses frekvencián tapasztaltak aktivitást, amelyek tipikusan az űrutazás korai szakaszánál tartó civilizációkra voltak jellemzőek.

  Amikor elérték a tízmillió kilométeres távolságot, Worf felpillantott a műszereiről.

  - Egy másik műholdat érzékelünk, uram - dörmögte. - Tömege egytizedét teszi ki az elsőnek, de antianyag-energiaforrás  van  rajta,   amely  lényegében ugyanolyan, mint az eredeti elhagyott hajóé, csak ezt jobban védik a pajzsai.

  Picard a homlokát ráncolta.

  - És mi a nagyobb műhold energiaforrása?

  - Nem lehet tudni, uram, de nem látom jelét semmiféle antianyag- vagy atomreaktornak, sem ott, sem a bolygó felszínén.

  - Más műholdak?

  - Egyet sem észleltünk, uram.

  - Azt mondja, hogy ez a két mesterséges űrbéli építmény észlelhető a rendszerben?

  - Mindkét objektum az egyetlen M-osztályú bolygó szomszédságában található. Ahhoz, hogy a lakatlan világok környékét is megvizsgálhassuk...

  - Nem, maradjunk ennél - mondta Picard, és a taktikai pulthoz fordult: - Még mindig nincs szubtéri aktivitás, Brindle hadnagy?

  - Még mindig nincs, uram.

  - Hozza azokat a műholdakat a kilátóernyőre, Gawelski zászlós! Maximális nagyítással!

  Amikor Gawelski teljesítette a parancsot, az égitest eltűnt, és a kilátóernyő egy olyan pont képére fóku-szálódott, amely körülbelül két bolygóátmérőnyire lehetett a felszín felett. Picard szeme elkerekedett, ahogy a nagyítás növekedésével, egyszeriben felismerte a nagyobbik műhold jellegzetes alakját. A kicsi még mindig csak kivehetetlen foltnak látszott.

  - Újabb szubtéri aktivitás - jelentette Worf -, valamiféle transzporter. Úgy tűnik, a kisebb műholdról ered.

  Picard jelentőségteljesen Troi felé nézett, de az csak komoran a fejét rázta.

  - Semmit sem éreztem, Jean-Luc.

  - Bármi más adat a műholdról, Mr. Worf?

  - A szubtéri transzporter működésével egy időben enyhe növekedést észleltem az antianyag-energiaforrás aktivitásában, de...

  - Kapitány! - kiáltott fel hirtelen a taktikai pultnál álló Brindle hadnagy. - Három Csillagflotta-kommunikátor!

 - Hol?

  Picard-t a megkönnyebbülés és az aggodalom új hullámának a keveréke árasztotta el, miközben szembefordult Brindle-lel. Három kommunikátor, nem négy.

  - Százezer kilométernyire a bolygó felett, uram. Körülbelül... ott.

  Miközben beszélt, a bolygó képe összezsugorodott a kilátóernyőn, és egy több bolygónyi átmérőjű, halvány kör jelem meg.

  - Vigyen minket a transzporter hatósugarán belülre, Gawelski zászlós, teljes impulzusmeghajtással! - parancsolta Picard, majd nem is várva meg a nyugtázást, így folytatta: - Csakis az én utasításomra engedje majd le a pajzsokat, Brindle hadnagy! Folyamatosan álljon kapcsolatban a transzporterállomással, és állandóan tájékoztassa őket a kommunikátorok új koordinátáiról! Mr. Carpelli, készüljön fel!

  Szünetet tartott, közben a kilátóernyőre, a sápadtan ragyogó körre pillantott. A kommunikátorokat tehát megtalálták, de azt még nem tudhatták, az embereik is ott vannak-e.

  - Biztonsági szolgálat! - tért magához töprengéséből. - Teljes létszámban a transzporterállomásra! És Dr. Crusher, egy orvoscsapatot is kérek oda! Legyen velük olyan valaki, aki képes ellátni Data parancsnokhelyettest!     - Aztán az egyre feszültebb Deannához fordult. - Tanácsadónő! Az ön jelenlétére is szükség lehet a visszatérők fogadásakor!

  - Köszönöm. - Troi már fel is ugrott, a turbólift ajtaja szisszenve zárult be mögötte.

  A hídra várakozásteljes csend telepedett.

  - Az érzékelők egyértelműen Data parancsnokhelyettes és két ember jelenlétét jelzik, uram - jelentette Worf, amikor már majdnem a transzporter hatósugarán belülre értek. - Úgy tűnik, szétszóródtak, körülbelül két kilométernyire egymástól. Egy negyedik élőlény is van ugyanazon a területen, kifejezetten humanoid, valószínűleg ember.

  - A mieink közül? - kérdezte Picard élesen.

  - Kétséges, uram - válaszolta Worf, majd egy hom-lokráncolással, amitől klingon arca még fenyegetőbbé vált, hozzátette: - Úgy tűnik, ezt az élőlényt személyi pajzs veszi körül, míg Data nyilvánvalóan védelem nélkül van. A parancsnokhelyettes életjelei stabilak, de gyengék, alig erősebbek, mint egy hibernációban levő emberéi.

  - Hallotta, Dr. Crusher?

  - Hallottam, kapitány. Készen állunk.

  - Bemértem a kommunikátorokat, kapitány - jött Carpelli hangja a fő transzporterállomásról. – Készen állok  a  felsugárzásra,   amint  hatósugáron  belülre értünk, és a pajzsokat leengedtük.

  - Rendben, zászlós.

  - A kisebb műhold új pajzsot von maga köré, uram

  - jelentette Worf, miközben homlokát ráncolva a kutatótiszti pult műszereit figyelte. - Már teljesen össze is zárult. Az érzékelőink, mielőtt teljesen blokkolódtak volna, az energiakisugárzás erőteljes növekedését észlelték az antianyag-energiaforrásból.

  - De nem akarja megsemmisíteni magát, mint az elhagyott hajó?

  - Valószínűleg nem, uram.

  - Ha mégis, árthat Datának és a többieknek?

  - Ha az antianyag mennyisége ugyanakkora vagy nagyobb, mint ami az elhagyott hajón volt a robbanásakor, akkor a lehetséges a sugárfertőzés.

  - A transzporter hatósugarán belül vagyunk, uram - szólt Gawelski.

  - A maradék utat is teljes impulzusmeghajtással tegye meg, Mr. Gawelski! - parancsolta Picard. - Mr. Brindle, azt akarom, hogy a négy ember, bárki is az, minél előbb legyen az Enterprise pajzsán belül.

  Ahogy azt Picard előre tudta, az utolsó pár ezer kilométert kevesebb idő alatt tették meg, mint amennyi ahhoz kellett, hogy a transzporter ráálljon a kommunikátorokra.

  - Az élőlények az Enterprise pajzsán belül vannak, kapitány - jelentette Brindle majdnem azonnal.

  - Kitűnő! Carpelli zászlós, hozza a mi három emberünket  a fedélzetre!  - mondta Picard,  majd  az egyik, mindenütt megtalálható fekete panelhez fordulva így szólt: - Komputer, mutasd a fő transzporter-állomást!

  Picard és a hídon dolgozók feszülten várva figyelték, hogy ki fog megjelenni az emelvényen.

  A vonósugár még mindig húzta őket a Tárház felé, amikor Riker és Yar trikordere transzporterenergiák gyülekezését regisztrálta. Egy pillanat múlva aztán mind Geordi, mind az energiák jelzései eltűntek a parányi monitorokról.

  Azután a vonósugár megszűnt, és újra szabadon lebegtek.

  - LaForge hadnagy! - hívta Riker. - Geordi! De válasz nem jött.

  - Yar hadnagy... - kezdte, de elhallgatott, amint megérezte, hogy egy transzporter megragadja. - Ez Kel-Nar lesz - hadarta el gyorsan, mielőtt a sugár megbénította volna. - Biztos ellenőrzése alá vonta a Tárházat.

  - Felkészültem! - válaszolta Yar, és ujját a kioldó gombon tartva,  szorosan megmarkolta fézerpisztolyát. -   Az alapján, amit Geordi mondott, csak egyetlen lehetőségünk lesz ott, én pedig élni fogok vele!

  Azután az energiák körbezárták őket.

  Amikor a transzporter megragadta őket, Riker hirtelen megérezte ugyanazt a kapcsolatot, amit már kétszer is tapasztalt korábban, a szubtéri transzportálások alatt, most azonban nem voltak jelen a torzulások, és Troi tudatát nem távolinak, aggódónak érezte, hanem közelinek, tele megkönnyebbüléssel. Aztán pedig a sugárzásvédő öltözék szemnyílásának sarkából meglátta az Enterprise parancsnoki tányérjának szélét!

  Tasha! próbálta figyelmeztetni a nőt, de már elkésett. Testének lebontása megkezdődött, és egy pillanattal később az Enterprise fő transzporterállomásának körvonalai kezdtek bontakoztak ki a szeme előtt.

  Mintha csak jelenlétével felgyorsíthatná a materiali-záció folyamatát, ott állt Troi tanácsadónő, mindössze pár méterre tőle, pont ott, ahová Yar fézerpisztolya irányult.

  - Tasha! - A transzponálás pillanatában torkára fagyott szó most, ahogy a sugár elengedte, valósággal kirobbant belőle. - Ne lőjön! Az Enterprise-on vagyunk!

  Úgy érezte, hogy a visszatérő gravitáció pörölycsapásként zúdul rá. Megtántorodott, és Troi elé vetette magát. Yar ujja reflexszerűen a fézer kioldógombjára tapadt, de azonnal elengedte, ahogy Riker kiáltása és az ismerős környezet képe eljutott hozzá.

  Data, még mindig „kikapcsolva", teljes súlyával előrezuhant a transzporteremelvény padlóján.

  Amikor Riker hátracsapta sugárzásvédő ruhájának csuklyáját, tekintete sokatmondóan összefonódott Troiéval, de a következő másodpercben már a mögötte álló dr. Crusherre és orvoscsapatára, valamint a biztonsági emberekre nézett.

  - Doktornő - szólt sürgetőn. - Data hosszú ideig volt kitéve a légüres tér hatásainak, minden védelem nélkül. Yar és én jól vagyunk.

  - Hol van LaForge hadnagy? - szakította félbe Tasha, miközben visszahajtotta csuklyáját, s tekintetét Brindle hadnagyra és a transzporter irányítópultjára vetette. - Nem maga hozta vissza pár perce?

  - Eddig csak hármójukat hoztuk a fedélzetre, Yar hadnagy - válaszolta Picard testetlen hangja a hídról.

  - Ki a negyedik élőlény, aki, ha jól sejtem, Mr. Data személyi pajzsát viseli? Az érzékelők jelzései ellenére reméltem, hogy az lesz Mr. LaForge.

  - Nem, nem ő az, de mindenképpen hozzák fel! -mondta Riker. - A neve Shar-Tel, de ez egy hosszú történet.

  - Hozza fel, Mr. Carpelli - erősítette meg Picard.

  - Melyik fogadókörre érkezik majd? - kérdezte hirtelen Riker.

  - A kettesre, parancsnok, de miért...?

  - Yar hadnagy - szólt Riker -, segítsen elkapni, amikor megjön! Nem számít ekkora gravitációra, és az ő korában...

  - Küldöm a sugarat, parancsnok - mondta Carpelli, Riker és Yar pedig a kettes kör két oldalára állt.

  Egy pillanattal később, a személyi pajzs halvány fényébe zártan, Shar-Tel materializálódott. Az öregember megroggyant, mielőtt azonban eleshetett volna, Riker és Yar elkapta a karját.

  - Semmi baj, Shar-Tel - mondta gyorsan az első tiszt. - Biztonságban vagyunk. Ez az a hajó, amiről a többiek meséltek. A miénk.

  Shar-Tel szeme elkerekedett, ahogy körbenézett, de arckifejezése nem tükrözött félelmet, csak megkönnyebbülést, és egy másodperccel később már erős kíváncsiságot. Arca ekkor Picard kapitányra emlékeztette Rikert.

  - Mi történt? - kérdezte az öregember aggodalmasan. - Az öcsém meghalt? Kel-Nar hatalmába kerítette a Tárházat?

  - Nem tudjuk - mondta Riker -, de ha...

  - Beszélnem kell La-Dronnal. Ha az öcsém még él, meg kell találnunk! Talán megmenthetjük!

  - Itt nem tehetünk semmit - mondta Riker, és lelépett az emelvényről, majd levetette sugárzásvédő ruháját. -Jöjjön mindenki a hídra! Ott talán megtudhatjuk, mi a valódi helyzet.

  - Igen, Egyes - érkezett Picard hangja a kommunikációs panelből -, jöjjenek a hídra! Én is szeretnék már néhány dolgot megtudni.

  - Már megyünk, uram. Közben ellenőrizzék a Tárházat, a kisebbet a két műhold közül! LaForge hadnagy valószínűleg ott van, méghozzá bajban.

  - Hallotta, Worf hadnagy - mondta Picard. - Igyekezzen! Egyes, mi ez a műhold? Úgy tűnik, ezen van az egyetlen antianyag-energiaforrás ebben a csillagrendszerben.

  Riker menet közben, maga mögött Varral, aki a lassúbb mozgású Shar-Telt kísérte, amilyen gyorsan csak lehetett, elmagyarázta Picard-nak a helyzetet.

  A transzporterállomáson Data kinyitotta szemét, és olyan hirtelen ült fel, hogy majdnem nekiütközött Crusher doktornőnek, aki egy orvosi trikorderrel vizsgálta. Egy pillanatig hallgatott, miközben felfogta a környezetét, és működésbe hozta az utolsó lekapcsolt belső áramkörét is.

  - Látom, Geordinak igaza volt - mondta. - A kapitány nem adta fel.

  - Data... - kezdte Dr. Crusher, de az android már óvatosan felállt.

  - Már elvégeztem egy önellenőrzést, doktornő -mondta. - Újra tökéletesen üzemképes vagyok. A többiek?

  - A hídra tartanak, de...

  - Akkor csatlakozom hozzájuk. Bizonyos információkra van szükségem a komputerből.

  Data, Dr. Crusher aggódó - és kissé gyanakvó - tekintetétől kísérve gyorsan távozott.

  Shar-Tel - egyszerű ingében és nadrágjában kissé kirívón az egyenruhások között - Brindle hadnagy mellett állt, a híd taktikai pultjánál. Riker és Yar javaslatára Pi-card jóváhagyta már Shar-Tel kérését, hogy felvehesse a kapcsolatot La-Dronnal. Közvetlenül a navigációs pult mögött az újonnan érkezettek tartottak épp sietős beszámolót arról, mi történt, amióta Geordit és Datát elragadták az elhagyott hajóról.

  - Az Adományok lehetővé tették számomra, hogy lássam, amint Kel-Nar lelövi a fivéremet, de azt nem, hogy közbeavatkozhassam! - Shar-Tel majdnem kiabált La-Dronnal. - Nincs idő, hogy jobban kifejtsem! Talán még megmentheti, ha siet! Ha Kel-Nar valóban megszerezte az ellenőrzést a Tárház felett, akkor az öcsém az egyetlen reményünk!

  La-Dron még Shar-Tel sürgető hangjának hatása alatt is habozott, de végül így szólt:

  - Jól van. Legalább nem rosszabbodik a helyzet. Amikor a kapcsolat megszakadt, Shar-Tel megkönnyebbülten fellélegzett.

  A híd elülső turbóliftjéből Data lépett ki észrevétlenül, és egyenesen a másodtiszti pulthoz ment. Közben Riker és Yar befejezték gyors beszámolójukat, amely egyelőre kielégítette a türelmetlen Picard-t.

  - Worf hadnagy - szólt hirtelen a kapitány -, helyzetjelentést kérek!

  - Ebből a távolságból a műhold pajzsai teljességgel áthatolhatatlanok érzékelő szondáink számára. Legalább annyira hatékonyak, mint az elhagyott hajó rendszerei voltak.

  A mennydörgő basszus, amely mindössze két-három méterről Shar-Tel háta mögül hallatszott, arra késztette a férfit, hogy szembeforduljon a klingonnal. Ekkor nézhette meg magának először jobban Worfot, aki a jelentéstétel közben a kapitány felé fordult.

  Shar-Tel szeme elkerekedett, és ösztönösen hátrahőkölt a fenyegető alak láttán.

  Az öregember riadalma azonban csak egy pillanatig tartott. Pislogva visszafordult Picard felé.

  - A hajója meg tudja semmisíteni a Tárházat? - kérdezte nyersen.

  - Inkább azt reméljük, hogy meg tudjuk akadályozni az önmegsemmisítést - csattant fel Picard -, legalábbis amíg módot nem találunk arra, hogy biztonságban kimentsük LaForge hadnagyot. Amennyiben valóban ott van. Ha ez megtörtént, majd beszélünk a dologról. Mr. Gawelski, vigyen minket ötezer kilométeres távolságba! Worf hadnagy, folytassa az érzékelőszondák kibocsátását!

  - Kapitány - szólt közbe a taktikai pultnál álló Brindle -, hat kémiai hajtóanyagú hajó hagyta el a bolygó légkörét. Orbitális pályára állnak.

  - Figyeljen és rögzítsen minden adást, ami azokról a hajókról jön! - mondta Picard, és komor pillantást vetett Shar-Telre, majd első tisztje felé fordult: - Ezek kinek a hajói, Egyes?

  Riker, amilyen gyorsan csak tudta, elmagyarázta. Shar-Tel mellettük állt, szemmel láthatóan még idegesebben és türelmetlenebbül Brindle bejelentése óta.

  - Maga hívta őket - mondta Picard az öregember felé fordulva. - Meg tudja értetni velük, hogy maradjanak távol? Győzze meg őket, hogy orbitális pályán kell maradniuk, távol az önök „Tárházától", amíg nem tisztázzuk a helyzetet.

  -  Éppen ezt szeretném tenni, kapitány - mondta gyorsan Shar-Tel. - Ha Kel-Nar irányítja a Tárházat...

  - Ne magyarázkodjon, csak mondja meg nekik, hogy maradjanak távol! Brindle hadnagy, próbáljon kapcsolatot létesíteni velük! Shar-Tel, ne mondja meg nekik, hol van! Hadd gondolják, hogy olyan helyen, ahol normális esetben lenne.

  Shar-Tel egyetértően bólintott, majd gyorsan megadta Brindle-nek a hajókkal való kapcsolatfelvételhez szükséges frekvenciákat.

  - Ötezer kilométer, uram - jelentette Gawelski.

  - Worf hadnagy?

  - Ebből a távolságból a szenzorok maximális erővel működve korlátozott mértékig áthatolhatnak. Mindazonáltal...

  - Ezer kilométer, Mr. Gawelski - rendelte el Picard.

  -  Nincs válasz a hajókról, kapitány - jelentette Brindle -, veszik az adásunkat, de nem felelnek.

  - Shar-Tel? - fordult Picard szemöldökét összevonva az öregemberhez. - Miért?

  - Nem tudom, kapitány.

  - Próbálkozzon  tovább,  Mr.   Brindle!   Ön pedig, Shar-Tel, még ha a hajók nem is válaszolnak, küldje el az üzenetét!

  - Az érzékelők innen már jobban működnek, uram - mondta Worf pár másodperc múlva, amikor az Enterprise ezer kilométeres távolságba ért. - Két élőlényt észlelek a műholdon, mindketten humanoidok, egyikük minden bizonnyal ember, feltehetőleg kommunikátorral rendelkezik.

  - LaForge az - mondta Riker megkönnyebbülten.

  - Igen, uram - mondta Worf semleges hangon. -Ha így van, akkor eszméletlen, akárcsak a másik élőlény. Két másik humanoid élőlény egy kisebb, bedokkolt hajóban szintén eszméletlen.

  - Eszméletlenek? - ráncolta homlokát Picard. -Mindenki?

  - Valószínűleg a Tárház védelmi rendszere okozta - mondta Riker, és gyorsan beszámolt arról, amit Geordi mesélt neki a Datával szerzett első tapasztalataikról. - LaForge bizonyára elsütötte a fézerét.

  - Meddig maradnak eszméletlenek?

  - Nem tudhatjuk - mondta Riker. - Amikor LaForge-ot és Datát elvitték a hajóról, félórán belül magukhoz tértek. De ha bent maradnak... - Riker komoran megrázta a fejét. - Egy olyan rendszer, amelyet arra terveztek, hogy megvédje a hajót bárki ellen, aki elsüt egy fegyvert a fedélzetén vagy a közelében, nem lenne nagyon hatékony, ha engedné, hogy a tettes magához térjen, és újra meg újra megtegye ugyanazt.

  Picard még mélyebben ráncolta a homlokát.

  - Azt mondja, hogy eszméletlenül fogja tartani, sőt, meg is ölheti őket, ha nem tudjuk kihozni őket onnan?

  - Lehetséges, uram - felelte Riker -, és talán ez lenne a legjobb. Mármint a folyamatos eszméletlenség, nem a halál. Ha Kel-Nar térne magához elsőként...

  - Értem, mire gondol, Egyes. Legjobb lesz, ha találunk valami módot arra, hogy LaForge hadnagyot kimentsük onnan, mégpedig gyorsan. - Picard körülnézett a hídon. - Javaslatokat, információkat és kommentárokat várok.

  250

  Data, aki attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett a hídra, csendesen elfoglalta magát a másodtiszti pultnál, most Picard felé fordult.

  - Pillanatnyilag nincsenek javaslataim, uram, de van néhány információ, amiket LaForge hadnagy fontosnak tartott.

  - Halljuk, Mr. Data!

  - Igenis, uram. Az utolsó néhány másodperc folyamán teljes részletességgel megismerkedtem az erre az űrszektorra vonatkozó, a ferengiktől származó információkkal, és...

  - A ferengiktől származó információ? - Picard újra elkomorodni látszott.

  - Igen, uram - mondta Data. - Azokra az adatokra gondolok, amelyeket a Föderáció kapott cserébe hasonló, kutatóhajók által gyűjtött megerősítetlen információkért.

  Picard bólintott.

  - Á, igen, a „pletykacsere". Már emlékszem. Ha jól tudom, sem a ferengi, sem a föderációs hivatalok nem voltak túlságosan elégedettek, amikor kielemezték az úgynevezett információkat, amelyeket kaptak. Mind másod- és harmadkézből származott, és olyan eseményekről szóltak, amelyek több ezer éve történtek, ha ugyan megtörténtek.

  - Így van, uram, ezekről az információkról beszélek.

  - És valami használhatóra bukkant közöttük?

  - Igen, uram, azt hiszem. Úgy tűnik, az az információ, amelyet most vizsgáltam felül, bizonyos mértékben fényt vet annak a két hajónak az eredetére és funkciójára, amikkel kapcsolatba kerültünk.

  - Folytassa! - mondta Picard, amikor az android kérdően elhallgatott.

  - Igen, uram - válaszolta Data, és felvázolta mindazt, amit Geordinak elmondott azokról a Tárházhoz hasonló hajókról, amelyek a jelentések szerint a régi időkben ott keringtek számos M-osztályú égitest körül. Az android azoknak a bolygóknak a történetéről is szólt, amelyeket  „idegen  megszállók",   illetve  meghatározatlan „katasztrofális események" tartottak vissza az űr meghódításától.

  - Ezen a ponton - folytatta Data - Geordinak eszébe jutott, hogy a műholdak „őrhelyek" lehetnek, ahogyan ő nevezte őket, az elhagyott hajó pedig egy központ, illetve főhadiszállás, amelyről egy időben irányították és ellátták valamennyi őrposztot.

  - Ennek lehet értelme, uram - helyeselt Riker -, legalábbis azoknak a paranoid gondolatmenetében, akik megépítették ezeket a rendszereket. Nézzük csak az egyirányú transzportereket, az önmegsemmisítő-berendezéseket, meg a többi hasonlót! Egy olyan civilizáció számára, amely úgy tekint a világra, mint ezek, a gondolat, hogy találkozhat egy másik, az övét megközelítő szintű vagy még fejlettebb civilizációval, rémisztő lehet.

  Picard zordan összevonta a szemöldökét.

  - Úgyhogy  amikor olyan  bolygókat  fedeztek fel, amelyeknek a lakossága potenciálisan „veszélyesnek" tűnt, ahelyett, hogy segítették volna, vagy akár csak semmibe vették volna őket, gondoskodtak róla, hogy soha ne legyen lehetőségük eljutni az űrutazás szintjére. Ennek az elvnek megfelelően egész civilizációkat zártak börtönbe ilyen műholdakkal, mint ez. Bolygók százait, talán ezreit is.

  Riker bólintott.

  - Odatelepítették őket minden bolygó köré, ahol úgy vélték, a lakosság képes lesz egyszer eljutni az űrbe, és kihívást jelenthet majd a számukra. Azt hiszem, örülhetünk, hogy nem egyszerűen sterilizálták ezeket a világokat. Valószínűleg megvolt hozzá a hatalmuk.

  - És mi van a hibernációs egységekkel? - töprengett Picard. - A komputerek végezték napról napra, évről évre tették a dolgukat, őrködtek, és csak akkor ébresztettek fel valakit, ha olyan jelenséget észleltek, amelyet a programjuk veszélyesnek ítélt - az első műholdat, az első atomrobbanást, az első akármit, ami arra utalt, hogy egy civilizáció eljutott a technikai fejlődés világűrt megnyitó szintjére.

  - Igen - mondta Data. - Efféle aktivitás megmagyarázná a történeteket az „idegen megszállókról", akik egész bolygókat tartottak vissza az űrutazástól. Ugyancsak lehetséges, hogy ezeknek az önmegsemmisítő berendezéseknek a létezésével azok a „katasztrofális események" is megmagyarázhatók, amelyeket a ferengik által szállított információkban gyakran erős robbanásként, vagy a bolygó körül korábban nem látható objektumok feltűnéseként írtak le. Az ilyen alkalmakkor többnyire „nagy járványokról" is említést tesznek, amelyek a fenti eseményt követték - feltehetően a robbanásból származó sugárzás következményeként.

  Riker elfintorodott.

  - Azután pedig, valamikor a múltban, találkoztak egy civilizációval, amely már képes volt az űrutazásra, talán náluk is magasabb technológiai szinten állt. És ahelyett, hogy megpróbáltak volna találkozni és megbarátkozni az újonnan jöttékkel, egyszerűen pánikba estek. Visszavonultak a saját világukba, bárhol is van az, felrobbantották az önmegsemmisítő-berendezéseket, megtettek mindent, hogy eltüntessék ottlétük minden nyomát. De egy pár, ritka esetben - mint a műhold és az elhagyott hajó, amit találtunk - valamit elrontottak, és azok nem semmisültek meg.

  Picard bólintott.

  - Ez mind hihetőnek tűnik, figyelembe véve a tényeket. És amikor az elhagyott hajóba botlottunk, az evakuációs rendszere még éppen eléggé működött ahhoz, hogy négyüket idetranszponálja, az úgynevezett Tárházba, valószínűleg az egyetlen műholdra, amely még mindig működik. - Szünetet tartott, és felsóhajtott.  - Mindez persze jelen helyzetünkben sajnos nem segít - folytatta. - Most az elsődleges feladatunk az, hogy módot találjunk LaForge hadnagy biztonságos kimentésére, és hogy vissza...

  - Uram - szakította félbe Worf -, a műhold energiakibocsátása ismét növekedést mutat.

  Picard visszaperdült a kilátóernyő felé.

  - Mr. Brindle - utasította -, tartsa a pajzsainkat maximális energián! Mr. Worf, mi történik?

  - Nem lehet tudni, uram. Vannak jelek arra, hogy az energia legnagyobb része a pajzsokba megy, de... Újabb növekedés, uram! A fölösleg most is a pajzsokba áramlik.

  - A pajzsokba? Megerősítik őket?

  - Nem, uram, éppen ez a különös. Úgy tűnik, hogy az energia a pajzsokba áramlik, de nincsen látható hatása.

  - Valami meghibásodás?

  - Lehetséges,  uram.  Ez a hajó körülbelül annyi idős, mint a sorsára hagyott roncs.

  Picard éppen a taktikai pulthoz akart fordulni, hogy kérdezzen valamit Shar-Teltől, de mielőtt tekintete elhagyta volna a képernyőt, a Tárháznak nevezett kisebbik műhold megremegett, és eltűnt.

  - Mr. Worf ! Mi történt?

  - A hajó pajzsai most elkezdték kisugározni az energia egy részét. Mindössze ez a változás történt.

  - Ott van még a műhold? Érzékelik a műszereink?

  - Igen, uram. Minden úgy van, ahogy azelőtt. Az életjelek változatlanok.

  - Akkor mi az ördög..-.

  Picard hirtelen elhallgatott, és döbbenten bámulta, amint az eltűnt műhold helyén egy szempillantásnál rövidebb idő alatt testet ölt a leghatalmasabb csillaghajó, amit ő, vagy bárki a hídon levők közül valaha is látott.

Tizenhetedik fejezet

  Shar-Lont valami lassan, kérlelhetetlenül húzta vissza, az öntudat állapota felé.

  Először ellenállt, ködös tudata tiltakozott az erőszakos beavatkozás ellen, félt a fájdalomtól, amely egyre nőtt, ahogy közeledett a felébredéshez, nem volt képes megbirkózni a teljes kimerültséggel, amitől a legapróbb mozdulatnak még a gondolata is kínzásnak tűnt.

  Azután, ahogy elméje kezdett kitisztulni, rájött: Mindezt az Adományok teszik. Az Adományok ébresztenek fel engem.

  Szédítő hirtelenséggel tért magához. Túl a testének bal felét elborító kimerültségen és a fájdalmon, a hátában nyomást is érzett, a jobb lábában pedig tűszúrásszerű kín lüktetett. Szeme előtt lassan a Vének Tanácsának terme jelent meg.

  Az öregember rájött, hogy nem a pamlagok egyikén fekszik, amelyeken olyan sokszor pihent meg egy-egy ülés előtt, hanem a padlón, és egyik lába fájdalmasán kitekeredve a teste alá szorul.

  Egyszeriben elárasztotta az utolsó események emléke, Kel-Nar árulása, saját bukása.

  Aztán beléhasított a felismerés, hogy valahogyan egy második esélyhez jutott.

  Mindannyian - a bátyja, a bolygón levő emberek, és leginkább a Békeőrök - kaptak egy másik esélyt. Esélyt arra, hogy a helyes utat válasszák, az igazi béke útját.

  Az Adományok adták - erőszakolták rá - ezt a második esélyt.

  Ha van elég ereje, akarata, hogy használja.

  Nem merte becsukni a szemét, attól félt, nem lesz elég ereje újra kinyitni. Kényszerítette magát, hogy koncentráljon, gondolkodjon. Nem vehette el az Adományok irányítását Kel-Nartól, aki most már bizonyára a Tárházban volt.

  Csak egyetlen cselekedetre maradt még úgy-ahogy képes. Ezzel egyszer már megpróbálkozott, de akkor nem járt sikerrel: tudata idő előtt hunyt ki.

  Most azonban az Adományok átnyúltak az űrön, hogy adjanak neki egy második és egyben utolsó esélyt...

  Shar-Lon, összeszedve erejének utolsó cseppjeit, koncentrált, és megérezte a kapcsolat erősödését. Arra a rövid másodpercre az az illúziója támadt, mintha saját, haldokló teste erősödne meg.

  Diadal és sajnálkozás keverékét érezte, miközben megadta azt az utasítássorozatot, amely megsemmisíti az Adományokat.

  Mielőtt tudata egyszer s mindenkorra kihunyt, még megérezte a Tárház megerősítő válaszát. Groteszk módon életének utolsó néhány pillanata sokkal boldogabb és békésebb volt, mint előtte a hatalom öt évtizede.

  A hídon mindenki, még Data és Worf is, egy pillanatra  megdermedt a minden figyelmeztetés nélkül megjelenő kép láttán, amelyet még azok a térbeli torzulások sem kísértek, amelyek normális esetben egy nulltér-ből előbukkanó csillaghajó megérkezését jelezték.

  A csillogó, acélkék, idegen hajó mellett eltörpült az Enterprise. Három kör alakú, erődszerű része közül bármelyikben elfért volna. Az elülső mindkét oldalából zömök szárnyak meredtek ki, csúcsaikon hajtóművek vagy fegyverek, mindegyik maga is akkora, mint egy közepes méretű csillaghajó. Ez az űrben járó hegy, nyers, tömény erőt sugárzott.

  Data tért elsőként magához.

  - Kapitány - mondta gyorsan -, ehhez hasonló hajók feltűnése egy másik jelenség, amely gyakran szerepel a ferengik szolgáltatta információk között, különösen azokban a történetekben, amelyek állítólag űrutazó civilizációktól származnak, nem pedig bolygóhoz kötöttektől. A jelenséget minden esetben úgy írták le, mint amit meghatározatlan, de nem túl hosszú periódus után egy olyan robbanás követ, amilyenről már beszéltünk.

  - Ez volt az, arni eltüntette a többi őrposztot? - sóhajtott fel Picard. - Lehet, hogy az önök Építői mégsem voltak teljesen elmebetegek? Hiszen egy ekkora hajó, amely inkább transzponálás útján, mintsem térváltással közlekedik...

  - Nem közlekedik ez sehogy, uram - jelentette ki Worf. - Hisz nem is létezik.

  Picard a klingon felé fordult.

  - Hogy érti ezt?

  - Az érzékelőszondák azt mutatják, hogy a Tárház pajzsai radikálisan kitágultak. Dimenzióik egyeznek a kilátóernyőn látható hajó méreteivel. A pajzs gerjeszti az elektromágneses sugárzást, amely a képet kelti.

  - Illúzió?

  - Abban az értelemben, ahogy a mi holofedélzeteink által keltett képek illúziók, uram. Valójában megváltozott a pajzsok jellege, így azok most magukban foglalják azoknak az erőtereknek egy valamiképpen primitívebb változatát is, amelyek az Enterprise holofedélzetén testi valóságot kölcsönöznek a képeknek. Nyilván erre használták fel az energiát.

  Picard homlokát ráncolva a taktikai pulthoz fordult.

  - Mr. Brindle?

  - Illúzió, uram - helyeselt a hadnagy -, de szilárd. A miénknél kevésbé kifinomult érzékelőszondák számára - olyanoknak, amelyek csak a standard elektromágneses spektrumot használják - tökéletesen valóságosnak tűnne.

  - Akkor a robbanásokat, amelyek Mr. Data szerint az ilyen hajók felbukkanását követik...

  - Önmegsemmisítő-berendezések okozzák! - fejezte be Riker Picard gondolatát, amikor a kapitány hirtelen elhallgatott, és tekintetét újra a kilátóernyőn levő látványra szegezte. - És idegenek puszta jelenléte is bőven elég indok a védelmi rendszer aktiválódására, ezt már az elhagyott hajó esetében láthattuk. A hatalmas űrerőd illúziója egy utolsó kísérlet lehet arra, hogy elriassza a potenciális támadót, és ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor működésbe lép az önmegsemmisítő-berendezés.

  - Worf hadnagy - szólalt meg Picard -, milyen erős most az idegen hajó pajzsa? Át tudjuk törni a transzporterünkkel? Ki tudjuk hozni LaForge-ot?

  - Nem, uram. Bár fézerrel könnyen át tudnánk ütni.

  Picard megrázta a fejét.

  - Addig nem, amíg LaForge hadnagy bent van! És mi a helyzet szilárd tárgyakkal? Ha az idegenek módosított pajzsai hasonlóak a mi holofedélzeti erőtereinkhez...

  - Ez lehetséges, uram.

  - Be tudnánk vinni az Enterprise-t az illúzión belülre?

  - Igen, uram, azt hiszem. Ehhez azonban a saját pajzsunkat ki kellene kapcsolnunk. A kétféle erőtér találkozása...

  - És ha bent vagyunk, át tudjuk sugározni LaForge hadnagyot?

  - Ha a jelenlegi feltételek nem változnak, akkor igen, uram.

  Picard gyorsan a navigációs konzolhoz fordult.

  - Mr. Gawelski, vigyen minket a kép belsejébe, bármi legyen is az. Mr. Brindle, kapcsolja ki a pajzsunkat, csak annyi időre, amennyi elég az áthaladáshoz! Mr. Carpelli, álljon készen, hogy bemérje LaForge hadnagy kommunikátorára, és felhozza őt! A másik hármat is szedje föl, ha az idő és a körülmények engedik! Yar hadnagy, Dr. Crusher, biztonsági és orvosi egységeket a transzporterállomásra, azonnal!

  Az űrerőd képe gyorsan növekedett, míg végül egyetlen kupola töltötte ki a kilátóernyőt.

  - Készen   állunk  az   áthatolás   megkísérlésére, uram - jelentette Gawelski.

  - Pajzsot kikapcsolni, Mr.  Brindle! - adta ki a parancsot Picard.

  A képernyőn az egyetlen jel egy alig észrevehető remegés volt.

  - Megkezdtük a behatolást impulzusmeghajtással - mondta Gawelski.

  A kép mind jobban megnövekedett, és az utolsó másodpercekben részletei egyre inkább összefolytak. Amik távolról mértanilag egyenes vonalaknak tűntek a kupola kerülete mentén, most hirtelen elmosódottá váltak, széleik szabálytalanok lettek, mint amikor egy festményt mikroszkóp alatt néznek, ahol á látszólag sima ecsetvonások csipkés barázdákká és tarajokká esnek szét.

  Azután mindez eltűnt, és a lebegett előttük az űrben.

  Ugyanabban a pillanatban a hídon mindenki meg-tántorodott, mert egy erős szélrohamhoz hasonló, rövid lökés zúdult a hajóra.

  - Az erőtereken haladunk át, uram - magyarázta a kutatótiszti pultnál álló Worf. - Már bent is vagyunk. Egy...

  A klingon hirtelen elhallgatott, ujjai a pult billentyűzetén táncoltak, szeme már az újonnan felbukkant adatokat kutatta.

  - A Tárház pajzsai az előző konfigurációba rendeződnek vissza, és összehúzódnak, uram.

  - Carpelli zászlós...

  - Most állok rá, uram.

  - Mr. Brindle, célozza meg a fézerekkel a Tárház energiaforrását! Készüljön fel a tüzelésre, ahogy La-Forge hadnagyot a fedélzetre hoztuk!

  - Küldöm a sugarat, uram - jelentette Carpelli.

  - Mind a négyen megvannak, zászlós?

  - Mind a négyen, uram.

  - Worf hadnagy, még mindannyian eszméletlenek?

  - Igen, uram.

  - Megjöttek - szólt Carpelli.

  - Pajzsokat fel, Mr. Brindle! Készüljön fel a tüzelésre!

  - Pajzsok bekapcsolva. Készen állok a...

  - A Tárház pajzsai visszaálltak a régi méretükre, kapitány, csak az objektumot veszik körül, de még mindig nagy energiát fogyasztanak. A fézerek nem fogják átütni.

  - Ne lőjön, Mr. Brindle! Worf hadnagy, mi...?

  - Új aktivitás a Tárház antianyag-energiaforrásában, uram - szakította félbe a klingon -, valószínűleg önmegsemmisítésre készül, az összes antianyag egyidejű felrobbantása által.

  - Vigyen minket innen, Mr. Gawelski!

  - Várjon, uram! - figyelmeztette Riker élesen. - A Tárház túl közel van! Az űrvárost is megsemmisíti! Ezer ember van...

  - Mr. Brindle, vonósugarat! - kiáltotta Picard lélegzetvételnyi szünet nélkül. - Mennyi időnk van, Worf hadnagy?

  - A jelenlegi tempó mellett nem egészen egy perc, uram.

  - Ha a vonósugár tart, ez bőven elég. Mr. Gawelski, távolodjon el a bolygótól, amint a vonósugár ráállt a műholdra! Ha Mr. Data ferengi történetei igazak, akkor a sugárzás elég nagy körzetben veszélyes lehet.

  Egy feszült másodperc múlva Brindle hangja hallatszott:

  - Vonósugár működésbe lépett, és ráállt a műholdra, uram.

  - Mr. Gawelski, teljes impulzusmeghajtás!

  A kilátóernyőn, amelyen most a bolygó látszott, a kép erősen remegett. Az előtérben mit sem változott a Tárház homályos foltja.

  A kutatótiszti pultnál Worf megkezdte a visszaszámlálást. Még húsz másodpercük maradt.

  Tíznél az Enterprise és vontatott terhe körülbelül ötvenezer kilométert tett meg.

  - Vonósugarat kikapcsolni! - rendelkezett élesen Picard. - Mr. Gawelski, forduljon vissza, az űrváros felé! Vigyen minket közvetlenül az állomás és a Tárház közé! Szükségük lehet a pajzsainkra.

  Az elengedett Tárház tovább távolodott, szinte semmit nem lassított rajta a most már távoli bolygó gravitációja.

  Körülbelül háromszázezer kilométernyire volt tőle, amikor felrobbant.

  Egy pillanatig elhomályosította a napot, még ebből a távolságból is. Az Enterprise érzékelői kötelességtudóan rögzítették a halálos sugárzás minden adatát. A csillaghajó pajzsának védelmében az űrvárost elkerülte a robbanás radioaktív lökéshulláma, és a bolygó, légkörének köszönhetően, szintén érintetlen maradt.

  A ragyogás eloszlott, a sugárzás elcsendesedett, a jelenség véget ért.

  - Dr. Crusher - szólt Picard -, jelentést kérek a páciensei állapotáról, különösen LaForge hadnagyéról!

  - Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a szokásos jó egészségnek örvend, kapitány. Persze biztosabb leszek benne, ha majd magához tér, és beszélhetek vele.

  - Akárcsak én, doktornő, akárcsak én. És mi a helyzet a másik hárommal? Van valami ok, ami miatt ne sugározhatnánk őket vissza az űrkompjukra?

  - Orvosi   ok   nincs,   uram.   Megvizsgáltuk  őket, akárcsak LaForge hadnagyot.

  - Akkor rajta, Mr. Carpelli! Minél kevesebb itteni embernek jut tudomására az Enterprise létezése, annál kevésbé vétünk az Elsődleges Irányelv ellen.

  - A másik űrkompra tudjuk csak átsugározni őket, kapitány - mondta Brindle. - Az, amit ők használtak, a Tárházhoz volt dokkolva.

  - Akkor a másikra. Worf hadnagy, működőképes állapotban van az űrkomp?

  - Az érzékelők jelzései szerint igen, uram. Picard megkönnyebbülten továbbította az információt Carpellinek, majd Shar-Telhez fordult:

  - Remélem, nincs ellenvetése, ha önt is hasonlóképpen visszajuttatjuk? Most, hogy a Tárház, bár nem nekünk köszönhetően, de megsemmisült, és az ön csapatának a hajói úton vannak, úgy tűnik...

  - Kapitány! - szakította félbe a taktikai pultnál álló Yar hadnagy. - Shar-Tel barátja, La-Dron próbálja vele felvenni a kapcsolatot.

  Picard az öregembert a taktikai pulthoz irányította. Shar-Tel jól hallhatóan nyelt egyet, mielőtt beszélni kezdett:

  - Igen, La Dron, mit talált?

  - Sajnálom, Shar-Tel. Elkéstünk.

  Az öregember megroggyant, de újra kiegyenesedett.

  - Az öcsém meghalt?

  - Csak másodpercekkel azelőtt, hogy odaértünk, de biztos vagyok benne, hogy akkor sem segíthettünk volna rajta, ha korábban érkezünk. A golyó...

  - Ne menjünk részletekbe! - vágott közbe Shar-Tel. - Mi a helyzet Kel-Nar embereivel? Még mindig a mieinket üldözik?

  - Némelyikük igen, de amikor megtudják, mit tett Kel-Nar az öccsével...

  - Mondja meg nekik, hogy foglyul ejtettem! Megpróbálta megszerezni az Adományok fölötti ellenőrzést, de nem sikerült neki. A Tárház megsemmisült.

  Egy hosszú másodpercig néma csend volt.

- Akkor győztünk - mondta végül La-Dron halkan. Shar-Tel egy pillanatra behunyta a szemét, majd halk sóhajjal kifújta a levegőt.

  - Igen, úgy tűnik, győztünk. Hamarosan visszatérek, viszem Kel-Nart és azokat, akik vele voltak a Tárházban.

  Újabb rövid hallgatás után La-Dron így szólt:

  - Ahogy kívánja. Bár senki sem hibáztatná önt, ha kiderülne, hogy mire megérkeznek, Kel-Nar már nincs a foglyok között.

  Shar-Tel a fejét rázta.

  - Viszem.

  Éppen elfordult a taktikai pulttól, amikor Yar intett neki a kezével.

  - Az egyik hajó végre válaszol az üzenetére -mondta.

  Picard elmosolyodott.

  - Shar-Tel, elmagyarázná a helyzetet a társainak, mielőtt távozik? Anélkül persze, hogy az Enterprise-t megemlítené.

  Shar-Tel habozott, hirtelen rossz érzés fogta el, amikor visszaemlékezett egy korábbi beszélgetésére Yarral arról, mi lehet a közeledő hajók indítéka.

  - Újra próbálkoznak, uram - mondta Tasha Picard-ra pillantva, majd tekintete találkozott Shar-Telével.

  - Ahogy kívánja, kapitány - mondta az öregember, azzal kiegyenesedett, és a taktikai pulthoz fordult.

  - Itt Shar-Tel - kezdte. - Ki van ott?

  - Itt Lyn-Pron - mondta a hang, amelyet kihango-sítottak, hogy a hídon mindenki hallja.

  A feszültség eltűnt Shar-Tel arcáról, és egész tartása megkönnyebbülten ellazult.

  Azok közül a személyek közül, akik parancsolhattak az érkező hajóknak, még leginkább Lyn-Pron volt az, akinek jelenléte reménnyel tölthette el. A lentiek soraiból Shar-Tel vele tárgyalt a legtöbbet, ő volt az a valaki, akivel tervek és alternatívák ezreit dolgozta ki. Hozzá immár közel két évtizede barátság fűzte... legalábbis olyan közel állt ez a barátsághoz, amennyire megbarátkozhat két, egyforma álmokat dédelgető, arctalan hang.

  - Megkapták az üzenetemet? - kérdezte Shar-Tel.

  - Megkaptuk, öreg barátom, de...

  - Figyelmen kívül hagyhatják - szólt közbe Shar-Tel. - Minden rendben van. A céljainkat elértük. A Tárház megsemmisült. A robbanás, amelyet bizonyára láttak pár másodperce, véget vetett neki.

  - Ez valami trükk, öreg barátom? - Lyn-Pron hangjába hirtelen gyanakvás költözött. - Valóban láttuk a robbanást, de egyáltalán nem a Tárház közelében történt.

  - Ez egy hosszú történet, és én sem tudok róla mindent. Kel-Nar megpróbálta irányítása alá vonni a Tárházat. Megölte az öcsémet, de aztán valami balul sült el. Kel-Nar elvesztette az eszméletét... - az öreg szünetet tartott a rögtönzésben, és Picard-ra tekintett, aki figyelmesen nézte őt -, azután a Tárház, immár nélküle, kirepült oda, ahol a robbanást láttak. Ha nem teszi, mindannyian meghaltunk volna, és magát a bolygót is megfertőzte volna a sugárzás. Ahogy mondtam, biztos vagyok benne, hogy az öcsém...

  - De a Tárháznak nem volt hajtóműve, legalábbis ön mindig ezt hangoztatta.

  - Ha Shar-Lon rá tudta venni, hogy megkeresse az összes rakétát a bolygó felszínén, és felrobbantásuk előtt ki tudta lőni őket több százezer kilométernyire az űrbe - mondta Shar-Tel, és engedte, hogy némi elkeseredés keveredjen a hangjába -, akkor valamilyen módon bizonyára saját magát is képes volt elmozdítani. Az öcsém volt az egyetlen, aki ismerte és használta az Adományokat, de ő...

  - Hiszek önnek, öreg barátom - mondta Lyn-Pron, és hangját a gyanakvás helyett hirtelen szomorúság töltötte el. - Majdnem azt kívánom, bárcsak ne hinnék!

  Shar-Tel elkomorodott.

  - Azt kívánja, bárcsak ne hinne nekem? De miért?

  - Könnyebben elmondhatnám, amit el kell mondanom, ha nem hinnék, ha azt gondolnám, megpróbál becsapni engem, hogy összejátszott Kel-Narral, vagy elkábította az Adományok ereje, de...

  Lyn-Pron hangja hirtelen megszakadt, és egy másodpercig csend volt.

  Aztán a férfi újra beszélni kezdett.

  - A többiek nem tudják, hogy kapcsolatba léptem önnel - mondta Lyn-Pron. - Az utolsó üzenete után megtiltották.

  - De miért? Megpróbáltam figyelmeztetni önöket...

  - Tudom, tudom. De nem hitték el. Attól féltek, ez valami szemfényvesztés.

  - Szemfényvesztés? Hogy megvédem önöket Kel-Nartól?

  - Cselszövés, amivel időt nyerhet. Kel-Narnak ugyanis valószínűleg meg kell tanulnia felhasználni az Adományokat, hogy azután megsemmisíthesse a hajóinkat, ahogyan az öccse is megsemmisítette ötven esztendővel ezelőtt az ellene fellőtt rakétákat.

  - Ez őrültség! Miért...

  - Tudom, öreg barátom, tudom. De én csak egy vagyok a sok közül.  Megpróbáltam meggyőzni őket, hogy nincs itt semmilyen cselszövés. Higgye el, megpróbáltam, csakhogy nem hallgattak rám!

  - De most, hogy a Tárház megsemmisült, és Kel-Nar a foglyom, biztosan...

  - Sajnálom, Shar-Tel, ez nem jelent különbséget, legalábbis a többiek szemében. Ennek az akciónak soha, egyetlen percig sem az volt a célja, hogy önt támogassuk Kel-Nar ellen, vagy hogy egyszerűen megpróbáljuk megsemmisíteni a Tárházat. Ez a küldetés valamennyi Békeőr ellen irányul.

  Shar-Tel tekintete egy másodperc-töredék erejéig találkozott Yaréval, és látta a szomorúságot benne, a szomorúságot, hogy cinikus állítása a valóságot fedte.

  - Mik hát a terveik? - kérdezte az öregember most már színtelen és csüggedt hangon. - Megszállják, és uralmuk alá veszik a világunkat?

  Lyn-Pron felsóhajtott, mintha megborzongana.

  - Bárcsak azt tennék, de nem így lesz.

  - Hát akkor?

  - El fognak pusztítani mindent. Ez az, amire készülnek. A Békeőrök és világuk teljes megsemmisítésére.

Tizennyolcadik fejezet

  Harag, döbbenet, hitetlenség, mindez egyszerre suhant át Shar-Tel hirtelen hamuszürkére vált arcán.

  - Ez őrültség! - mondta remegő hangon. - Közel ezer ember van itt, férfiak, nők és gyerekek! Ha Kel-Nart akarják, megkapják! Ha engem akarnak, megkapnak! De a többieket...

  - Ötven év önkényuralom után - vágott közbe Lyn-Pron -, az emberek már nem tesznek különbséget. Engem és még néhányunkat kivéve, akik az elmúlt évek során megismertük önt, számukra önök mindannyian Békeőrök. Önök azok, akik a teljes űrkompflottát megsemmisítették.  Önök azok,  akik az Adományaikkal kényszerítettek minket, hogy sarcot fizessünk, eltulajdonítottak bármit,  amire szükségük volt a világuk fenntartásához. Önök azok, akik több, mint húsz éve minden hajót megsemmisítettek, amelyet megpróbáltunk fellőni. Maguk azok, akik visszautasították, hogy egy morzsáját is megosszák velünk az idegen technikának, amelynek birtokába jutottak. Önök azok, akik ötven éve az egész világunkat rabságban tartják! Önök...

  Lyn-Pron hirtelen elhallgatott, és a hídon mindenki számára jól hallható volt szaggatott légzése. Végül, lecsillapodván, befejezte:

  - Sajnálom, öreg barátom, de gyakorlatilag mindannyiunk így érez, még azok is, akik az évek alatt együttműködtek önnel. Semmit sem tehetek, hogy változtassak ezen. Semmit.

  - Akkor miért mondja el nekem? - csattant fel Shar-Tel, akinek a haraggal visszatért a szín az arcára. -Hogy kínozzon? Hogy előre tudomásunkra hozza a végzetünket?

  Lyn-Pron keserűen felnevetett.

  -Vannak, akik semmit sem szeretnének jobban, mint hogy halálra kínozhassák a Békeőröket. Mindet, kegyelem és kivételezés nélkül. De nem, én azért teszem mindezt... Ezzel a saját életemet is kockáztatom. Ha valaki rajtakapna, hogy önnel beszélek, azt hiszem, az én hajóm ellen fordítanák a fegyvereiket, még mielőtt önt megtámadnák. Szóval azért teszem, mert nem tudnék szembenézni önmagammal, ha nem lennék őszinte önhöz. És azért, mert nem tudom feladni a reményt, még most sem.

   - Hiszen éppen most mondta, hogy már feladta! -Már tucatszor felhasználtam minden érvet, de...

Van még egy óra a megérkezésünkig, egy óra addig, míg ezernyi lyukat ütünk a Békeőrök Világán. Addig győzködni fogom őket minden másodpercben, ugyanakkor nyitva hagyom hajóink fő kommunikációs csatornáját az önök számára, ha bármit mondani vagy mutatni akarnak nekünk.

  - De ha megteszi, akkor a többiek rájönnek, hogy megmondta nekünk...

  - Tudom, de nem érdekel. Ha nem sikerül - és félek, nem fog -, nem hiszem, hogy tovább akarnék élni, legalább is úgy nem, hogy az önök halála, az önök világának pusztulása terheli a lelkiismeretemet. Sok szerencsét, öreg barátom!

  Ezzel az összeköttetés megszakadt.

  Shar-Tel Picard-hoz fordult.

  -Juttasson vissza gyorsan az űrkompra! Szeretnék eltölteni legalább pár percet a világomban, mielőtt...

  - Ne! - kiáltotta Deanna Troi, aki eddig fájdalommal eltelve hallgatta a párbeszédet. - Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen, kapitány! Tennünk kell valamit!

  - Egyetértek, tanácsadónő - mondta Picard. - Hallgatom a javaslatokat.

  Körbenézett a hídon.

  - Úgy tűnik, valóban van némi felelősségünk az ügyben, ha nem is az alapszituáció előidézésében, de a közvetlen válság meggyorsításában mindenképpen. Bármilyen javaslatot kész vagyok meghallgatni, amely nem szegi meg visszavonhatatlan következményekkel járva az Elsődleges Irányelvet.

  - Uram - szólalt meg majdnem azonnal Data -, újabb, talán nagy fontosságú részleteket fedeztem fel a ferengik szolgáltatta információkban. Kielemeztem őket, hogy lássam, akad-e bármilyen, a jelenlegi helyzetre alkalmazható vonatkozásuk...

  - Folytassa, Data - buzdította Picard türelmetlenül.

  - Úgy hiszem, a részletek valóban jelentőséggel bírnak, uram. Sőt, egy lehetséges megoldást is kínálnak a problémánkra.

  Nem a súlytalanság miatt húzódott össze Lyn-Pron gyomra, miközben hajója lassan orbitális pályára állt, és a Békeőrök Világa mind nagyobbá vált előtte a radarképernyőn.

  A csalódottság miatt.

  És a lelkiismeretfurdalás miatt.

  Csalódott volt, amiért nem tudta meggyőzni a többieket még a támadás késleltetéséről sem, arról nem is beszélve, hogy letegyenek róla. Végül beszámolt nekik a Shar-Tellel folytatott beszélgetésről, arról, hogy a Tárház állítólag megsemmisült. Még így sem tudta azonban megváltoztatni a véleményüket. Egy pillanatig komolyan tartott attól, hogy valóban ellene fordítják fegyvereiket. Még akkor sem hittek neki, amikor, percekkel ezelőtt, radarképernyőik nyilvánvalóvá tették, a Tárház nincs ott, ahol az elmúlt öt évtized alatt lebegett. „Csak egy újabb szemfényvesztés", morogta az egyik pilóta. „Shar-Lon azokkal az átkozott Adományaival azt tesz, amit akar."

  Lyn-Pron lelkiismeretfurdalása azonban még a csalódottságánál is nagyobb volt. Közel egy évtizede hazudott egy embernek, aki - minden erőfeszítése ellenére, hogy ellenálljon az érzelmeknek, hogy „objektív" maradjon - a barátja lett. Parányi flottájuk hajói számos személy szállítására lettek volna alkalmasak, ám fedélzetükön csupán egy-egy pilóta számára maradt hely. A teljes rakomány robbanófejekből állt. Céljuk sosem volt más, mint pusztítás, nem csak a Tárház, de a Békeőrök Világának megsemmisítése is. Nem tudta meggyőzni szövetségeseit, hogy a hőn áhított békés világ felépítéséhez nem lesz jó alap ez a rombolás.

  Most pedig, alig negyedóra múlva, Lyn-Pronnak végig kell néznie a pusztítást, és semmit sem tehet ellene.

  A monitor a vezérlőpult fölött hirtelen kaotikus életre kelt.

  Csodálkozva nézett fel. Nyitva hagyta a kommunikációs csatornát, de ez...

  - Lyn-Pron! - jött egy éles, vádló hang az egyik hajóról. - Egy újabb csel, hogy megmentse a barátait?

  Mielőtt azonban tagadni tudta volna, mielőtt bármit is tehetett volna azon kívül, hogy végiggondolta, vajon öreg barátja-e a felelős mindezért, egy kép emelkedett ki a káoszból.

  És valóban Shar-Tel látszott rajta!

  A háttér nem hasonlított a Békeőrök Világának, de még a Tárháznak egyeden részére sem, legalábbis a Shar-Tel által elmondottak alapján. Persze lehet, hogy az öreg mindvégig orránál fogva vezette. A tompa fényben kizárólag fekete és mélynarancs színek látszottak, amelyektől csak Shar-Tel és ruhája ütött el. A levegőben füstös köd gomolygott, amely még inkább homályossá tette a képet, baljós, sőt, fenyegető külsőt adva az öregembernek. Mögötte műszerkonzolok tornyosultak, de nem lehetett felismerni billentyűzetet vagy kijelzőket, csak hátborzongató mintába rendeződő fények látszottak.

  - Shar-Tel! - hördült fel Lyn-Pron. - Mi ez?

  - Sajnálom - válaszolta az öregember szinte felis-merhetetlenül rezzenetlen, kifejezéstelen hangon -, de önt...

  Mondata hirtelen félbeszakadt, ahogy lecsapott rá egy hatalmas kéz, amelynek szürkésfekete ujjai mancsszerűen nyúltak elő egy fémszegecsekkel kivert, ujjatlan kesztyűből. A hasonlóan szegecselt bőrbe öltözött karban folytatódó mancs megragadta az öregember vállát, és durván odébb lökte.

  Lyn-Pron levegő után kapkodott, amikor a lény alakja hirtelen betöltötte a képernyőt. Legalább fél méterrel magasabb, és majdnem annyival vállasabb is volt Shar-Telnél, és valami barbár harci öltözéknek tűnő nehéz, majdnem fémes ragyogású bőrruhát viselt. Nyakában, vastag, díszes láncra fűzve, egy szoborszerű valami függött. Lyn-Pron azt gyanította, hogy inkább egy félelmetes agyarakkal fölfegyverzett kis állat összeaszott feje lehet az.

  De a lény saját feje...

  Emberszerű volt, ugyanakkor távolról sem emberi. Szájának és szakállas állának színe megbámult, rothadó húst idézett, szikrázó szeme és dús szemöldöke felett pedig egy hatalmas, csontos taréj futott végig a homlokán, orra tövétől majdnem a feje tetejéig, ahol eltűnt a formátlan fülére és hatalmas vállára hulló koromfekete haj alatt.

  - Bolondok vagytok, ha arról álmodoztok, hogy megsemmisíthettek engem - mondta mély, morgó hangon, és ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.

  A többi hajó egyikéről valakinek sikerült megkérdeznie:

- Ki vagy?

  A rémalak felnevetett, éppolyan dörgő hangon, amilyenen beszélt, és éppolyan félelmetesen, ahogy kinézett.

  - A velem egyenlőek közön - és ilyen csak kevés van - úgy hívnak: Worf. Annak a tulajdonosa vagyok, amit ti „Tárháznak" neveztek. Nem gondoltátok, hogy esetleg sérelmezni fogom a megrongálására tett gyarló erőfeszítéseiteket?

  - Aligha nevezném őket gyarlónak - mondta egy másik pilóta. Hangja megremegett, bár megpróbált kihívóan fellépni. - Láttuk a robbanást, amely megsemmisítette.

  - Megsemmisítette? Úgy néz ki, mint ami megsemmisült? Nem, nem engedem olyan könnyen, hogy a tulajdonomat kár érje.

  - Nem tudtuk, hogy a tiéd! - mondta egy harmadik, a félelemtől sipító hang. - Elhagyatott volt! Mi csak...

  - Én nem hagyom el a tulajdonaimat, teremtmény!

  - Akkor vidd el! Nekünk mindegy, hogy megsemmisült, vagy nem, csak megszabaduljunk tőle!

  A lény megint nevetett.

  - Nem értitek, teremtmények. Nekem sok tulajdonom van itt, és egyikőtöket sem szándékozom feladni.

  - Egyikünket sem? - fakadt ki Lyn-Pron. - Mi ez az őrültség? Mi nem vagyunk a tulajdonaid!

  - Úgy gondolod? - Az alak dölyfösen meglengette bal kezét.

  Lyn-Pron hirtelen az egész testében bizsergést érzett. Körülötte a levegő megtelt függőleges fénysávokkal, a többi hajóról pedig hörgések és sikolyok hangzottak fel.

  Egy pillanatra megbénult, képtelen volt befejezni az egy másodperccel korábban elkezdett belégzést. Biztosra vette, hogy még a szívverése is megállt menet közben.

  Aztán semmivé foszlott körülötte a hajó pilótafülkéje.

  Egy pillanatig semmit sem látott, csak a fénycsóvák ragyogását, amelyek most körülölelték, mint egy gubó.

  Aztán azon a helyen találta magát, ami másodpercekkel korábban még csupán egy kép volt a monitorán. A lény, amely Worfnak nevezte magát, előtte magasodott, akár egy démoni kolosszus. Az egyik oldalán Shar-Tel állt mereven, mozdulatlanul, még csak nem is pislogott. Körülöttük, körbefogva őket, hömpölygött az okkersárga köd, amely elhomályosította a lény mögötti falat beborító panelek fénymintáit. A hőség fullasztó volt, a levegőt egy teljesen ismeretlen, kellemetlenül csípős szag töltötte meg.

  Sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni. A feje és a karja szabadon volt ugyan, de a lába mintha földbe gyökerezett volna.

  Lyn-Pron rémült zihálást hallott a háta mögül. Hátrafordította a fejét, és látta az embereket a másik öt hajóról, szemük tágra nyílt a sokktól. Mögöttük folytatódott a ködbe borult műszerfal. Sehol sem tudott ajtót vagy más kijáratot felfedezni.

  - Üdvözöllek benneteket a tanyámon, teremtmények! - morogta a mély hang. - Van valami, amit látni szeretnétek?

  Worf szünetet tartott, és színlelt érdeklődéssel nézett egyikükről a másikra, majd elmosolyodott. Egy pillanatig úgy tűnt, a láncon függő kis fej is kivillantja agyarait.

  - Nem? Akkor hadd mutassak valamit magamtól! Egy intésre a lény háta mögötti panelen szögletes alakban villódzó fények megmozdultak és átalakultak.

  Azután a füstös levegőben Lyn-Pron hajójának háromdimenziós képe bukkant fel. Olyan valóságosnak tűnt, hogy szinte meg is érinthette volna.

  Egy másik mozdulat, ez utóbbi alig volt több, mint egy ujjpöccintés, és ragyogó fénysugár csapott le a kompra. Egy pillanattal később maga a hajó is ragyogni kezdett, azután felizzott, és eltűnt.

  - Talán megengedem, hogy a többit megtartsátok -mondta a lény nevetve. - Ha nem lesztek túlságosan idegesítőek.

  - Mit akarsz tőlünk - kérdezte Lyn-Pron, az egyetlen, aki úgy tűnt, visszanyerte beszélőképességét. - Miért vagy itt?

  - Azért jöttem, mert ti balszerencsétekre elfoglaltátok, ami az enyém. Azért maradtam, mert a bohóckodásotok mulattat - újabb mély kacaj tört fel Worf melléből. - Az, amelyik Shar-Lonnak nevezte magát, kimeríthetetlen mókaforrás volt, különösen az az egoisztikus öncsalása, miszerint saját akaratából cselekszik.

  - Akkor valóban megszállott volt?

  - Hát persze, bár ő „kiválasztottnak" nevezte magát. Az öncsalása majdnem olyan mulatságos volt, mint a ti kétségbeesett ugrálásotok, válaszképpen az ő tetteire.

  - És most miért mutattad meg magadat nekünk? Ötven év elmúltával...

  - Ötven év elmúltával kezdtetek untatni, még fel is dühítettetek a pitiáner kis terveitekkel. Ezért aztán elhatároztam, hogy inkább átveszem a közvetlen irányítást, mintsem titokban működjek valamelyikőtökön keresztül. Reménykedjetek abban, hogy nem csalódom! Nem mindenki részesedik a második lehetőség kiváltságában. Legyetek hálásak, hogy azokban az első időkben annyira mulatságosnak találtalak benneteket! Máskülönben  talán   egyszerűen  eltávoztam  volna, hogy soha többé ne térjek vissza.

  - Akkor tedd azt! - kiáltotta Shar-Tel.

  Worf lepillantott az öregemberre, félig leeresztett szempillái mögött csipetnyi jókedv villant. Aztán hátralépett, és leült egy trónszerű székbe, amelynek karfáit a fal kivilágított mintáinak kicsinyített másai díszítették.

  - Talán megteszem - mondta -, ha majd túlságosan unalmassá vagy idegesítővé váltok számomra. Bár nem hinném, hogy nagyon örülnétek a következményeknek. - Szünetet tartott, tekintetével végigpásztázta mind a hátukat. - Emlékezzetek! - fejezte be mosolyogva, és ezt a grimaszt már egyértelműen megismételte a mellkasán nyugvó kis fej. - Nem mondok le a tulajdonomról.

  - Megölnél minket? - kérdezte Lyn-Pron rémülten.

  - Idővel, talán, már, ha nem ti gyilkoljátok le saját magatokat, az én segítségem nélkül. Ez persze elképzelhető, hogy még egy darabig fenntartaná érdeklődésemet kicsiny világotok iránt. A bolygóméretű öngyilkosság, az bizony már érdekes jelenség, és én...

  - Akkor miért semmisítetted meg a rakétáinkat ötven évvel ezelőtt? Miért...?

  Worf enyhe vállrándítás közepette mondta:

  - Akkor jó ötletnek látszott. Ráadásul még évtizedekre biztosította a szórakoztatásomat, amit nélkülöznöm kellett volna, ha hagyom, hogy egyszerűen szénné égessétek a világotokat. Úgyhogy nem számít, mit gondoltok a módszereimről vágy az indítékaimról, legfeljebb megköszönhetitek nekem, hogy annyi éven át megmaradt a bolygótok, hiszen ez másként nem történhetett volna meg. - Újra felnevetett. - Talán kifejezhetnétek hálátokat úgy, hogy önmegsemmisítéseteket a lehető legérdekesebb módon hajtjátok végre. El tudnám intézni, hogy bizonyos vezetőitek megkapjanak néhány egzotikusabb, romboló „Adományt"...

  - A pokolba veled! - tört ki Lyn-Pron. - A szülőbolygónkról beszélsz! Nem akarjuk megsemmisíteni sem az Adományaiddal, sem a saját fegyvereinkkel. Úgy csinálsz, mintha ez az egész csak játék volna!

  - De hát az is, kicsi teremtmény, valóban az. A ti világotokban talán nincsenek hasonló játékaitok? Azt hiszem, láttam is őket. Olyan játékok, amelyek abból állnak, hogy alacsonyabb rendű teremtményeket egymásnak eresztetek, ti pedig buzdítjátok őket, hogy öljék, csonkítsák meg egymást.

  - Az ilyesmit csak néhány beteges ember élvezi! Nem mindenki...

  - És ki az, aki eldönti, ki a beteges? Talán elterjedtebb ez a fajta, mint gondolnátok. Az is lehet, hogy ti, akik elterveztétek több, mint ezer embertársatoknak a meggyilkolását, szintén osztoztok ebben az úgynevezett „beteges" gondolkodásban. - Worf olyan mozdulatot tett, mint aki elbocsátja őket. - De már unom ezt. Visszajuttatlak titeket a hajóitokra - mármint azokat, akiknek még van hová visszatérniük. Téged - tekintetével lecsapott Lyn-Pronra -, téged még itt tartalak egy darabig. Talpraesettebbnek látszol, mint a többiek.

  Lyn-Pron megremegett, de nem hátrált.

  Aztán egy pillanattal később csak erőnek erejével tudta kényszeríteni magát arra, hogy ne rezzenjen össze. Worf masszív trónja mögött valami formálódni kezdett a ködben. Először úgy tűnt, mintha maga a köd ritkulna, de azután látta, hogy ez a valami különbözik a ködtől. Halvány volt, majdnem papírfehérnek látszott, amint fokozatosan kezdett előtűnni.

  Aztán hirtelen élessé vált a kép.

  Az asztal fölött két méter magasságban lebegő körülbelül egy méter magas jelenés nem volt más, mint Shar-Lon arca!

  Lyn-Pronnak ugyan sikerült erőt vennie magán, nehogy elárulja a kép megjelenését, a többiek viszont döbbenten bámultak. Worf megfordult a székén.

  Egy röpke pillanatig meglepettnek látszott, de azután felnevetett.

  - Kitartóbb vagy, mint gondoltam, ó, Kiválasztott! Mi az, amit mondani akarsz?

  - Lyn-Pron - mondta a szellemarc -, ha látsz és hallasz, akkor sikerült. Most rajtad, Shar-Telen és a többieken a sor! Sietnetek kell! Összpontosítsatok valamennyien Shar-Telre! Adjatok neki az erőtökből! Ezt a szörnyeteget le lehet győzni!

  - Elég! - horkant fel Worf, és felpattanva átgázolt Shar-Lon arcán, mintha bizonyítani akarná, hogy nem létezik.

Az öregember azonban nem zavartattá magát, nyugodtan folytatta:

  - Ez a teremtmény nem legyőzhetetlen. Csak egy számkivetett bűnöző, még a saját fajtája is elüldözte. Engem csapdába ejtett az Adományaival, mert naiv voltam. Az irányítása alá vont, mert egyedül voltam. De még így sem pihentem bele a vereségbe. A halálom előtt képes voltam arra...

  Worf kesztyűs kezével durván a helyiség hátsó részében levő panel egyik fénykombinációjára csapott.

  Az arc azonban - bár hirtelen mozdulatlanná fagyott - a helyén maradt.

  Egy pillanattal később pedig elejéről kezdte a mondandóját.

  - Ebből elég! - ordította Worf.

Ám Shar-Tel ugyanabban a pillanatban hátratántorodott, mintha csak kitört volna annak a valaminek a szorításából.

 - Lyn-Pron! - szólt rekedten. - Ez az egyetlen lehetőségünk! A világunk egyetlen lehetősége! Muszáj...

- Oktalan vademberek! - tört ki Worf, miközben a derekán függő tokban lapuló, csipkézett élű kis késszerűség után kapott.

  Amint kivonta, a fegyver mintegy varázsütésre egy méter hosszú szablyává változott. Lecsapott Shar-Lon túlméretezett arcára, de csak a levegőt még mindig megtöltő ködöt kavarta fel.

  Egy pillanat múlva Shar-Tel felé fordult, túlordítva az öcs testetlen hangját.

  Ekkor Lyn-Pron kiszabadult.

  Az a valami, ami addig mozdulatlanul tartotta, most egyszerre elengedte.

  A férfi hirtelen Worf háta mögé ugrott, és a kardot tartó kéz után kapott.

 Azután még valaki kiszabadult, majd egy harmadik pilóta is. Végül mind az öten támadásba lendültek. Worfra vetették magukat, és puszta tömegükkel elsodorták. Megragadták a kardot tartó kezét, és addig erőlködtek, míg a fegyver csillogó éle már-már megérintette az óriás eltorzult arcát.

  Worf torkából fülsiketítő üvöltés tön elő, hatalmas teste a padlóra rogyott.

  Majd a transzporter energiájának szikrázása közepette eltűnt.

  Lyn-Pron és a többi öt ember egymás hegyen-hátán elzuhant.

  - Eltűnt! - kiáltott Shar-Tel. - Győztünk! Most rajta! Még egyszer, utoljára felhasználom az Adományokat, és visszajuttatom önöket a hajóikra. Most, hogy felszabadult a lény irányítása alól, a Tárház valóban perceken belül felrobban! Ez a másik dolog, amit az öcsémnek még sikerült véghezvinnie!

  Se válaszra, se arra nem várva, hogy a másik hat ember összeszedje magát, és talpra álljon, Shar-Tel az egyik panelre csapott.

  Shar-Lon még mindig beszélő arca egyszerre eltűnt.

  Egy pillanattal később Lyn-Pron bizsergést érzett, majd - akárcsak a másik ötöt - körülölelte az Enterprise transzporterrendszerének energiája.

Amint elhalványult a sugarak villódzása, Shar-Tel megkönnyebbülten hatalmasat sóhajtott, majd megfordult, és várta, hogy eltűnjön az ál-Tárház is - amit valójában féltucatnyi forrásból, többek között egy százéves klingon csatahajó hídjának a képéből montíroztak össze -, és kinyíljon a holofedélzet ajtaja.

  Hátrahagyva régi világát - a diktatúra, a kisszerű féltékenység, a háború és az állandó küszködés világát - kilépett az Enterprise folyosójára, és elindult egy reményteljesebb jövő felé. Világukon beköszönt a béke, de nem egy „felsőbbrendű katonai hatalom", vagy valamilyen felülről jövő szemfényvesztés miatt, hanem azért, mert így akarja az összes együttműködő nemzet és nép.

  Két perc múlva, tízezer kilométerre tőlük, éppen ott, ahol a Tárház lebegett volna, ha nem semmisült volna meg már korábban, egy fotontorpedó fénye villant fel, hogy az egész világ - a megmaradt öt hajó pilótájával együtt - láthassa a pusztulást.

  A kis flotta műszereinek hatósugarán jóval túl, a fel-fedezhetetlenség biztonságos távolából az Enterprise figyelte, ahogy a kompok lassan megközelítik az űr-várost.

  - Túlságosan színpadias volt! - tiltakozott Picard fintorogva, majdnem, mintha egy színházi előadást kritizálna. - Ez az egysíkúan gonosz figura teljesen hiteltelen volt!

  Még Worf, aki pedig szemmel láthatóan élvezte első „színészi rögtönzését", sem volt meggyőződve a dolog hatékonyságáról.

  - Egyetlen klingon sem lenne bolond hátat fordítani hat ellenségnek, függetlenül attól, hogy úgy tudja, jól helyhez vannak kötve - mondta némi sóvárgással a tekintetében, népe harci öltözéke helyett immár Csillagflotta-egyenruháját viselve, a jelképes vállszalaggal. - A „legyőzetésem" kifejezetten valószerűtlennek hatott.

  Úgy tűnt, egyedül Troi elégedett az eredménnyel. Ő végig figyelte a hat pilóta érzelmi állapotát, és folyamatosan közvetítette azt Worfnak, hogy vezérfonalul szolgálhasson a klingon rögtönzéséhez.

  - Nem számít, mit mondanak, Jean-Luc, hinni akarnak - nyugtatta meg a kapitányt egy idő múlva. - Függetlenül attól, hogy mikkel vádolják Shar-Lont és a Békeőröket, már nincs kedvük ezer védtelen embert legyilkolni.

  Minden egyes perc elmúltával, minden új híradással, amelyet Yar fogott, egyre inkább úgy tűnt, Troi-nak igaza van. Worf vereségét, majd a Tárház „végső megsemmisülését" szinte minden kételkedés nélkül elfogadták.

  A Békeőrök Világában mindenki - kivéve talán Kel-Nart és legszolgálatkészebb embereit, akik eszméletre térve bezárva és őrizet alatt találták magukat - az Építők áldozatának tekintette magát, nem pedig kiváltságos elnyomónak, ahogy az évtizedekig látszott. Máris elterjedt a hír, hogy az űrváros nemsokára azzá válik, aminek sokak hite szerint eredetileg is tervezték: az első nagy lépéssé világuk űrprogramjában.

  Végül kikötött az öt komp, és kiszálltak a pilóták. Lyn-Pront, akinek megsemmisült a hajója, Shar-Tel-lel együtt egyenesen az űrvárosba transzportálták. Most a létesítmény légzsilipjében materializálódtak, hogy szertartásosan üdvözölhessék az érkezőket.

  Picard végül szemmel láthatóan belenyugodott a helyzet normalizálódásába, és visszaült a kapitányi székbe.

  - Úgy tűnik, sikerült akaratlan közbeavatkozásunkat jóvátenni, és a bolygót visszazökkenteni a természetes evolúció útjára - mondta.

  - Igen, uram - bólintott Riker. - És gondolom, nemsokára - a megfelelő időben és módon - az űrbe is kimerészkednek majd. Talán még találkozunk velük.

  - Talán - bólintott Picard. - Anélkül, hogy mást kellene játszanunk, mint akik valójában vagyunk, nemde, Mr. LaForge?

  - De igen, uram - mondta Geordi, székével a kapitány felé fordulva.

  Picard már elmagyarázta neki, mennyire fontos az idegen kultúrákkal való találkozások alkalmával szem előtt tartani az Elsődleges Irányelvet. Még ha összes döntését egyedül azon az alapon hozta is, hogy életeket óvjon meg általuk, az az ötlet, hogy megszemélyesíti az Építők egyikét, indította el az egész lavinát. Most ugyan minden jóra fordult, de legközelebb...

  Megcsóválta a fejét. Bonyolult dolog az Elsődleges Irányelv.

  Aztán elmosolyodott.

  - Tervezzen útvonalat vissza az ötvennégyes csillagbázishoz, Mr. LaForge!

  - Útvonal készen, uram.

  - Indulás!

  És a Békeőrök Világa eltűnt mögöttük.

  Pár perccel később, amikor Picard már visszavonult szolgálati kabinjába, hogy elkészítse jelentését a Csillagflotta számára, Geordi a központi vezérlőpultnál ülő Datához fordult.

  - Riker parancsnok azt mondja, tőled származott az ötlet, ami végül megmentette a helyzetet.

  - Én mindössze az ötlet kereteit adtam. A többiek, főképpen Worf hadnagy volt az, aki működő megoldássá fejlesztette azt.

  - Az eredeti elgondolás akkor is a tiéd, Data - mondta a hadnagy mosolyogva, majd közelebb hajolt, mintha titkot súgna. - Nem akarlak felidegesíteni, de nekem ez az ötlet igencsak úgy tűnik, mint ami a jó öreg megérzésen alapult.

  - Köszönöm, Geordi - rázta a fejét szomorúan Data -, de attól tartok, hogy egyszerű logikai következtetés volt. A ferengik által gyűjtött történetek között legalább három olyan akadt, amely nagyszabású, világűrbeli robbanásokról szól - valószínűleg önmagukat megsemmisítő objektumokról. A robbanások hatása végső soron hosszú távú pozitív következményekben nyilvánult meg. Ezeknek a bolygóknak a népei valamennyien állandó harcban álltak egymással, korlátozott forrásaikat fegyverekre tékozolva. Az űrbéli robbanás azonban, és következménye, a  felszínen   megnövekvő   sugárzás,   ráébresztette őket, hogy valami van odakinn - valami, amitől rájöttek, mennyire kisszerűek saját ellentéteik. A jelenlegi   helyzet   hasonlónak  látszott  -  valójában Shar-Lon világának népe nagyon is késznek mutatkozott arra, hogy miután megszabadult önpusztító nacionalizmusától és az őrült fegyverkezéstől, a Békeőrök béklyóit széttörve létrehozzon egy világkormányt, így hát a megoldás nyilvánvalónak tűnt: ahhoz, hogy újra egymásra találjanak a Békeőrök és a többi ember, szükségük volt egy „közös ellenségre". Mivel azt már tudtuk, hogy egyesek kezdettől fogva úgy hitték, Shar-Lont „megszállta" valami idegen hatalom, logikusnak látszott felhasználni ezt a hiedelmet a megoldáshoz. A forrásokból valószínűsíthető, hogy Shar-Lont bizonyos értelemben valóban befolyásolták az Építők valamivel, a Tárház gondolatvezérlő rendszerén keresztül, így azután mi voltaképpen csak arról informáltuk a bolygó lakóit - némiképpen eltorzított és dramatizált változatban -, ami ténylegesen megtörtént.

  - Tudom, tudom - mondta Geordi nevetve. - így utólag már persze minden teljesen világos. De hiszen pontosan így működik a megérzés is! Valahányszor  valaki  kirukkol  egy  zseniális  ötlettel, mindig akad egy másik, aki azt mondja: „Hogyhogy nekem ez nem jutott eszembe?"

  Elhallgatott, a fejét csóválta.

  - Talán az az egyetlen különbség, hogy nekünk, egyszerű embereknek az „intuíció" a tudatalattinkban jön létre, ahol nem érzékelhetjük, valójában mi megy végbe. Ezért azután a dolgot megérzésnek nevezzük el, és ennyiben is maradunk. Mivel azonban neked nincsen tudatalattid, ezért benned minden a nyílt színen történik, ahol szemmel tarthatod.

  Data arca felderült, de azért kérdőn nézett Geordira.

  - Valóban úgy gondolod, hogy ez lehetséges? Hogy tényleg képes vagyok az „intuíció" egy fajtájára?

  - Igen, Data. - bólintott Geordi mosolyogva. -De ez persze részemről csak megérzés.

VÉGE

SZERZŐNKRŐL

 Gene DeWeese 1934-ben született, az Egyesült Államokban. Hamar az írói pálya vonzásába került, először iskolaújságokban, később fanzinokban publikált. Szabadidejének nagy részét a sci-fi imádata töltötte ki, ezért első állását, ahol technikai szövegek, használati utasítások írásáért fizették, mellékvágánynak érezte. Ez azonban egy csapásra megváltozott, amikor befutott néhány megbízás a NASÁ-tól. Az elkövetkező évek során az ő szövegei alapján ismerkedtek az Apolló-űrhajósok a kezelőrendszerekkel, a repülés-irányítók pedig az égi mechanika alapelveivel.

  Első regénye, egy Man from U.N.C.LE.-novellizáció 1967-ben jelent meg, a sikeres James Bond-imitációs tévésorozathoz kapcsolódva. A következő években főként ifjúsági és szatirikus művekkel jelentkezett a piacon.

  A Star Trekkel 1987-ben került szorosabb kapcsolatba, és azóta öt kötete látott napvilágot az eredeti, illetve az Új Nemzedék hőseinek kalandjairól.